PÁLYÁZAT A MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG UTÁNPÓTLÁS SZÖVETSÉGI KAPITÁNYÁNAK KIVÁLASZTÁSÁHOZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZAT A MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG UTÁNPÓTLÁS SZÖVETSÉGI KAPITÁNYÁNAK KIVÁLASZTÁSÁHOZ"

Átírás

1 PÁLYÁZAT A MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG UTÁNPÓTLÁS SZÖVETSÉGI KAPITÁNYÁNAK KIVÁLASZTÁSÁHOZ Budapest, Készítette: Dónusz Éva 1

2 Tartalom: 1. Bevezető Válogatási rendszerre vonatkozó elképzelések Eredmény célkitűzés évenként és szakágakra bontva Együttműködés az utánpótlás válogatott versenyzők edzőivel, a versenyzőkkel, az edzőket és versenyzőket foglalkoztató sportegyesületekkel Elképzelések az egyéni tehetség menedzselés erősítésének lehetőségeiről Együttműködés a felnőtt válogatott keretekkel Elképzelések a válogatott versenyzők és az őket felkészítő edzők szövetségi szerződéses és ösztönzési rendszerei vonatkozásában Elképzelések a válogatott kereteket segítő sportegészségügyi háttérről Elképzelések a doppingellenes tevékenységről Elképzelések a sportág jövőbeni fejlesztésével, az utánpótlás versenyrendszer fejlesztésével kapcsolatban

3 1. Bevezető Negyven évvel ezelőtt történt, amikor besétáltam a váci egyesület vízitelepére és kajaklapátot adtak a kezembe. Gyerekként nem is gondoltam arra, hogy e kicsiny és szerény körülményeket adó klubban a velem hihetetlen lelkesedéssel foglalkozó edzők világszínvonalon végzik a munkájukat, nevelgetnek, terelgetnek minket versenyzőket. A rengeteg élmény és munka mellett megtanították a szakma technikai, taktikai elemeit, a küzdeni tudást, az akarat pallérozását, hogy a legextrémebb körülmények között is megálljuk a helyünket. Ezekkel az útravalókkal 20 évesen 1987-ben válaszút elé kerültem és végül az Újpesti Dózsába igazoltam, a világ egyik legjobb edzőjéhez. Az évek során begyűjtött világbajnoki ezüstérmeket 1992-ben 25 évesen a kajak négyes tagjaként olimpiai aranyéremre váltottuk, ami mellé párosban egy olimpiai bronzérem is került. A mérleg az olimpiai érmek mellett: egy világbajnoki cím, nyolc világbajnoki ezüst, négy világbajnoki bronzérem. Amit azonban a sportágtól kaptam, az nem pusztán érmekben és eredményekben mérhető Versenyzői pályafutásom lezárása után 1999-ben a Szövetség szakmai titkára lettem, amit komoly megtiszteltetésként éltem meg. Munkám egyrészről kapcsolattartást jelentett a versenyzőkkel, az edzőkkel, klubokkal, valamint a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséggel. A kapcsolattartáson kívül az akkori válogatott keretek külföldi és hazai edzőtáborainak, versenyeinek, utazásainak szervezésében vettem részt ben a szakmai titkári munkám mellett kineveztek a serdülő válogatott vezetőedzőjének, majd 2001 őszén a serdülő és ifjúsági korosztály számára elindult egy központi utánpótlás-nevelési program, a Héraklész program, amelyben 2004-ig sportági programvezető helyettesként további feladatokat láttam el ben első, majd 2006-ban második kislányom érkezése a sportbeli sikerek mellé anyai örömöket hozott. Közel tíz évig a család, a gyerekek nevelése jelentette a legfontosabb feladatot. Ez idő alatt sem szakadtam el a kajak-kenutól. Sportág népszerűsítő rendezvényeken vettem részt, a 2011-es hazai rendezésű világbajnokság szervező bizottságában dolgoztam, majd 2012-ben a Közgyűlés beválasztott az Elnökségbe, ahol egy évig az olimpiai bajnokok képviseletét láttam el. 3

4 2014-ben visszaintegrálódtam az MKKSZ munkájába, jelenleg a szakmai csoport koordinátoraként a gyerek, kölyök korosztály, programjainak, versenyeinek, valamint az országos kölyök válogatott éves programjainak, edzőtáborainak szervezésében veszek részt, emellett a Szövetség hagyományőrző és jubileumi rendezvényeinek szervezésébe is besegítek. A jelenlegi gyerek, kölyök korosztályban, korábban a serdülő válogatott, valamint a Héraklész program kapcsán az ifjúsági korosztályban szerzett tapasztalataimat, sportolói pályafutásom alatt szerzett tudásomat szeretném felajánlani és kamatoztatni az ifjúsági és U23-as válogatott irányításában. Kinevezésem esetén fontosnak tartom egy megbízható, a jelenlegi rendszert átlátó, a sportág iránt elkötelezett, szakmai és szervezési kérdésekben jártas kenus szakember szakértőként történő bevonását. Erre a feladatra Kovács Tamást, a Szövetség szakmai koordinátorát tartom alkalmasnak. Korábban ifjúsági válogatott kenus versenyző volt, majd évekig eredményesen dolgozott utánpótlás korú kenus versenyzőkkel, akik később a felnőtt válogatottságig, világbajnoki címekig jutottak. (Sáfrán Mátyás, Vasali László, Kovács Gergely). Kovács Tamás egyéb, nem szakmai feladatainak átcsoportosításával, akár az alaputánpótlásban megosztott feladatainkkal együtt hatékonyan menedzselhetnénk az ifjúsági és U23 válogatottat, átfogva ezzel a teljes utánpótlást. Mottóm, ami sportpályafutásom alatt, magánéletemben és munkám során is végig elkísért: Tisztaság, szorgalom és alázat 2. A válogatási rendszerre vonatkozó elképzelések Általánosságban az ifjúsági és U23 válogatott keret tagja az a versenyző lehet, aki a válogató versenyeken nyújtott teljesítményével kivívja a válogatottba kerülés jogát. Emellett válogatott versenyzőhöz méltó, sportszerű életvitelt folytat, és betartja a Szövetség hatályos alábbi szabályzatait: 4

5 - Doppingszabályzat - Fegyelmi szabályzat - Etikai szabályzat - Reklámszabályzat A válogatási rendszer tekintetében az Elnökség által elfogadott évi kajakkenu utánpótlás felkészülési programban leírtakat tekintem irányadónak. Az elmúlt években már hagyományosan egy vagy két válogatóversenyre, kérdéses esetekben két nappal a válogató versenyt követően szétlövésre épülő válogatási rendszer egy általánosan elfogadott jól működő rendszer, amin nem változtatnék. Az egyes világversenyek speciális versenyszámokra irányuló válogatási elveit mindig a fontossági sorrend kell, hogy megszabja. Emellett a fiatal U23-as, U21- es, esetleg a kimagaslóan teljesítő ifjúsági korú versenyzőknek a tavaszi edzőtáborokban, és a rangsoroló versenyen nyújtott teljesítményük alapján, a felnőtt szövetségi kapitánnyal egyeztetve lehetőséget kell adni, hogy a májusi és júniusi világkupák valamelyikén elindulhassanak, ezzel is motiválva őket a felnőtt válogatottba való bekerülésre. 3. Eredmény célkitűzés szakágakra bontva A 2016-os év gyorsasági és maraton világversenyeinek ifjúsági és U23 korosztályban elért eredményeit ismerve, számolva a nemzetközi mezőny fejlődésével, a versenyek fontossági sorrendjét és a menedzselési szempontokat is figyelembe véve, annak tudatában, hogy a tavalyi évben mind a gyorsasági Európa-bajnokságon, mind a gyorsasági világbajnokságon érmet szerző versenyzők nagy része 2017-ben is ifjúsági illetve U23-as korú marad, a tavalyi eredmények megtartása reális célnak tűnik. 5

6 IFJÚSÁGI FÉRFI KAJAK SZAKÁG EREDMÉNY CÉLKITŰZÉSEI EB VB EB VB VERSENYSZÁM M 3-6. hely 4-8. hely 2-4. hely 3-6. hely K M 3-6. hely 3-6. hely x x 1-6. hely hely 1-6. hely hely 1-6. hely hely 1-6. hely hely 200 M 4-8. hely 4-8. hely 4-6. hely 4-6. hely 1000 M 3-6. hely 4-6. hely 1-4. hely 1-4. hely K M 2-8. hely 2-8. hely x x 1-6. hely hely 1-6. hely hely 1-6. hely hely 1-6. hely hely 200 M 4-8. hely 4-8. hely 4-6. hely 3-6. hely K M 3-6. hely 3-6. hely 2-4. hely 2-4. hely 500 M 3-6. hely 3-6. hely x x x x x x x x x x U23 FÉRFI KAJAK SZAKÁG EREDMÉNY CÉLKITŰZÉSEI EB VB EB VB VERSENYSZÁM M 6-9. hely 3-6. hely 3-6. hely 3-6. hely K M 3-6. hely 3-6. hely x x 1-6. hely hely 1-6. hely hely 1-6. hely hely 1-6. hely hely 200 M 6-9. hely 3-6. hely 1-4. hely 1-4. hely 1000 M 3-6. hely 3-6. hely 1-4. hely 1-4. hely K M 2-8. hely 2-8. hely x x 1-6. hely hely 1-6. hely hely 1-6. hely hely 1-6. hely hely 200 M 6-9. hely 4-8. hely 1-4. hely 1-4. hely K M 4-6. hely 4-8. hely 1-6. hely 2-6. hely 500 M 3-6. hely 3-6. hely x x x x x x x x x x IFJÚSÁGI NŐI KAJAK SZAKÁG EREDMÉNY CÉLKITŰZÉSEI EB VB EB VB VERSENYSZÁM M 1-4. hely 1-4. hely x x NK M 3-6. hely 3-6. hely 1-3. hely 1-3. hely 1-4. hely 4-6. hely 1-4. hely 4-6. hely 1-3. hely 2-6. hely 1-3. hely 2-6. hely 200 M 3-6. hely 3-6. hely 2-4. hely 2-4. hely NK M 1-4. hely 1-4. hely x x 500 M 2-4. hely 3-6. hely 1-3. hely 1-3. hely 1-4. hely 4-6. hely 1-4. hely 4-6. hely 1-3. hely 2-6. hely 1-3. hely 2-6. hely NK M 2-4. hely 3-6. hely 1-3. hely 1-3. hely x x x x x x x x U23 NŐI KAJAK SZAKÁG EREDMÉNY CÉLKITŰZÉSEI EB VB EB VB VERSENYSZÁM M 6-9. hely 3-6. hely 3-6. hely 3-6. hely NK M 3-6. hely 3-6. hely x x 1-4. hely 2-6. hely 1-4. hely 2-6. hely 1-3. hely 4-6. hely 1-3. hely 4-6. hely 200 M 6-9. hely 3-6. hely 1-4. hely 1-4. hely NK M 3-6. hely 3-6. hely 1-4. hely 1-4. hely 500 M 2-8. hely 2-8. hely x x x x x x x x x x NK M 3-6. hely 3-6. hely x x x x x x x x x x IFJÚSÁGI FÉRFI KENU SZAKÁG EREDMÉNY CÉLKITŰZÉSEI EB VB EB VB VERSENYSZÁM M 4-8. hely 3-6. hely 3-6. hely 2-4. hely C M 4-8. hely 4-8. hely x x 1-5. hely 3-8. hely 1-5. hely 3-8. hely 1-5. hely 3-8. hely 1-5. hely 3-8. hely 200 M 4-8. hely 4-8. hely 4-8. hely 4-8. hely C M 2-6. hely 3-6. hely 1-5. hely 1-4. hely 500 M 2-6. hely 2-6. hely x x 1-5. hely 3-8. hely 1-5. hely 3-8. hely 1-5. hely 3-8. hely 1-5. hely 3-8. hely C M 1-6. hely 1-6. hely 2-4. hely 2-4. hely x x x x x x x x 6

7 U23 FÉRFI KENU SZAKÁG EREDMÉNY CÉLKITŰZÉSEI EB VB EB VB VERSENYSZÁM M 4-8. hely 3-6. hely 1-5. hely 1-5. hely C M 4-8. hely 3-6. hely x x 1-5. hely 3-8. hely 1-5. hely 3-8. hely 1-5. hely 3-8. hely 1-5. hely 3-8. hely 200 M 4-8. hely 4-8. hely 3-6. hely 3-6. hely C M 2-6. hely 2-6. hely 1-5. hely 1-4. hely 500 M 2-6. hely 2-6. hely x x x x x x x x x x C M 1-5. hely 1-5. hely 3-6. hely 2-4. hely x x x x x x x x IFJÚSÁGI NŐI KENU SZAKÁG EREDMÉNY CÉLKITŰZÉSEI EB VB EB VB VERSENYSZÁM C M 3-6. hely 3-6. hely 1-4. hely 1-3. hely 200 M 3-6. hely 3-6. hely 1-4. hely 1-3. hely 1-5. hely 3-6. hely 1-5. hely 3-6. hely 1-5. hely 3-6. hely 1-5. hely 3-6. hely C M 3-6. hely 3-6. hely 2-5. hely 2-4. hely 200 M 3-6. hely 3-6. hely 2-5. hely 2-4. hely x x x x x x x x U 23 NŐI KENU SZAKÁG EREDMÉNY CÉLKITŰZÉSEI EB VB EB VB VERSENYSZÁM C M 3-6. hely 3-6. hely 1-5. hely 3-6. hely 200 M 3-6. hely 3-6. hely 1-5. hely 3-6. hely x x x x x x x x C M 3-6. hely 3-6. hely 3-6. hely 4-8. hely 200 M 3-6. hely 3-6. hely 3-6. hely 4-8. hely x x x x x x x x 4. Együttműködés az utánpótlás válogatott versenyzők edzőivel, a versenyzőkkel, az edzőket versenyzőket foglalkoztató sportegyesületekkel Ahhoz, hogy a válogatott versenyzőkről reális képet kapjunk, fontosnak tartom, hogy ne csak a válogató versenyeken látott eredmények tükrében ítéljük meg őket. Meg kell ismerni a klubokban folyó felkészülésüket, az edzőkkel napi kapcsolatot kell kiépíteni. A szövetségi kapitánynak személyesen kell ellátogatni az egyes műhelyekbe, klubokba, edzéshelyszínekre, edzőtáborokba. Fel kell mérni a klubok lehetőségeit, hiányosságait. A legfontosabb cél az, hogy a válogatott versenyzők és edzőik felkészülésüket zökkenőmentesen és eredményesen végezhessék, ehhez minden feltétel biztosított legyen a klubok és a Szövetség részéről. 5. Elképzelések az egyéni tehetség menedzselés erősítésének lehetőségeiről A tehetségek alkati, technikai és jellembeli adottságaikkal, eredményeikkel már kölyök és serdülő korban kitűnnek versenyzőtársaik közül. A serdülő korosztály menedzselését a közös edzőtáborozásokon kívül a nemzetközi megmérettetés 7

8 lehetőségének biztosításában látom. Számukra, a legfontosabb és legnagyobb nemzetközi verseny az ORV, melyhez a kezdetekkor a négy visegrádi országon kívül csak néhány nemzet csatlakozott, mára a résztvevő országok jelentős növekedésével kinőtte magát, így 2016-ban 31 ország több, mint 600 versenyzője állt rajthoz Szegeden. A versenyen induló gyerekek profizmusa, a felnőtt világversenyek színvonalát és hangulatát idézte. A korosztály számára óriási kihívás a versenyen való indulás, mely nagy löketet adhat pályafutásuk következő szakaszaiban. Lehetőség szerint minél nagyobb csapattal képviseltessük magunkat a versenyen, minél több versenyzőnek adjuk meg az élményszerzés és a megmérettetés lehetőségét. Az ifjúsági korosztályban bevált az elmúlt évek menedzselési gyakorlata, miszerint a világversenyek fontossági sorrendjét szem előtt tartva lehetőséget kell biztosítani az ifjúsági Európa-bajnokságon való indulásra a fiatalabb versenyzőknek. Az U23-as korú versenyzők felnőtt keretbe való beintegrálódását nagyban elősegíti a felnőtt válogatottal közös edzőtáboroztatásuk, a felnőtt világkupákon való indulásuk. Ezt személyes tapasztalatommal is alátámasztom. 21 évesen lehetőséget kaptam Parti Jánostól, akkori szövetségi kapitánytól és elindulhattam a duisburgi világkupán, ami szinte szárnyakat adott, és elérhető közelségbe helyezte a felnőtt válogatottságot. A kimagaslóan teljesítő, de anyagi lehetőségekben korlátozott fiatal tehetségeknek lehetőség szerint szövetségi eszköztárból kell biztosítani a legkorszerűbb eszközöket, hajót, lapátot. A versenyzési lehetőségeken és eszközbeli támogatásokon túl a tanulmányokat, az edzőtáborok és utazások finanszírozását támogató pályázatokban látok további menedzselési lehetőségeket. A kiválasztott versenyzőket tájékoztatni kell a pályázatokkal kapcsolatosan, támogatni kell a pályázatukat. Az alábbi pályázati lehetőségeket látom elérhetőnek fiatal versenyzőink számára: A MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriája olyan fiatal sportolók támogatását tűzte ki célul, akik már bizonyították tehetségüket országos vagy nemzetközi versenyeken, továbblépésükhöz azonban anyagi segítségre van szükségük. A MOL Tehetségtámogató Program éves, eredményes fiatalokat segít eszközvásárlási- vagy útiköltség-támogatással. 8

9 A Kolonics György Alapítvány kuratóriuma a napokban pályázatot írt ki olyan 15 és 18 év közötti versenyzők számára, akik kiemelkedő verseny és tanulmányi eredményekkel rendelkeznek, és szociális vagy családi helyzetük alapján valódi segítséget jelent számukra az alapítvány által nyújtott támogatás. A kuratórium mind a négy szakágból 1-1 sportoló felkészítését segíti, a támogatásokat edzőtáborozásra, sporteszközök vagy táplálék-kiegészítő vásárlására fordíthatják a fiatal versenyzők. BOM ösztöndíj rendszer a BOM a Magyar Sportért Alapítvány a kimagasló versenyzői eredményeket elért sportolók részére szól, akik olimpiai kerettagok, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából minden év novemberétől pályázatot hirdet. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a BOM a Magyar Sportért Alapítvánnyal, Szövetségünk támogathatja, javasolhatja a kiválasztott sportoló jelentkezését. A MOB által működtetett Olimpiai Életút Program elnevezésű támogatási rendszer felsőoktatási intézményekkel működik együtt az olimpikonok felsőfokú tanulmányainak segítése érdekében. 6. Együttműködés a felnőtt válogatott keretekkel Az U23-as világversenyekkel kibővültek az ifjúsági korból kiöregedő versenyzők lehetőségei, ez a később érő fiataloknak mentőövet, plusz éveket ad a felnőtt válogatottságig. A felnőtt élversenyzőkhöz való felzárkózás folyamatát felgyorsíthatja a felnőtt kerettel való együttműködés, közös edzőtáborozás, az előzőekben már érintett felnőtt nemzetközi versenyeken, világkupákon való részvétel, esetlegesen fiatalabb ifjúsági, vagy U23-as korú versenyzők felnőtt csapathajóban való versenyeztetése. Együtt kell mozgatni a két korosztályt. Nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt, amit a hazai és nemzetközi gyakorlat is mutat, miszerint éves korban a kimagaslóan teljesítő versenyzők, Fábián László és Czigány Kinga 20 évesen, Ábrahám Attila 21, míg Janics Natasa 22 évesen szerzett olimpiai bajnoki címet. A 2016-os olimpián a K m-es számban a 22 éves Marcus Walz nyert olimpiai címet. A felnőtt válogatott szövetségi kapitányával szoros együttműködéssel, együtt kell kezelni a két korosztályt, hiszen a cél a zökkenőmentes és folyamatos váltás biztosítása az U23-as és a felnőtt válogatottság között. 9

10 7. Elképzelések a válogatott versenyzők és az őket felkészítő edzők szövetségi szerződéses és ösztönzési rendszerei vonatkozásában Szövetségünk 150 tagegyesületéből, 200 regisztrált edző közül a 2016-os évben 158 edző részesült havi rendszerességgel állami vagy szövetségi juttatásban. Az U23 és felnőtt válogatott versenyzők és az edzők számára a már régóta működő Gerevich ösztöndíj rendszer, az edzők és sportszakemberek számára 2013-ban elindított Kiemelt Edzői Program (KEP) támogatása, valamint az MKKSZ saját támogatási rendszere a SZTEP egyaránt objektív eredményeken alapuló, jól működő rendszerek. A Patrónus Program és az Utánpótlás Edzői Program az utánpótlásban dolgozó edzőknek és a szakosztályoknak nyújt segítséget. Tekintettel arra, hogy az alaputánpótlásban dolgozó edzők munkája eredményességben kevésbé mérhető, de a felelősségük jelentős a napi edzések során, a sportág képzeletbeli piramisának építését meghatározó alapok lefektetésében. Gyakorlatilag az alaputánpótlásban dolgozó edzők szakmai és pedagógiai munkája határozza meg, az ifjúsági és U23 korba érő versenyzők technikai képzettségét, fizikai állapotát, motiváltságát. Ahhoz, hogy jól működjön a rendszer, az alaputánpótlás edzők munkáját még jobban meg kell becsülni, számukra a nem eredményességen alapuló ösztönzési rendszert kell erősíteni. Ehhez megvizsgálnám, hogy a gyerek, kölyök korosztály fő versenyein, Héraklész Fizikai Felmérő Versenyen, az Eszkimó-Indián Játékokon, a Maraton Magyar Bajnokságon, a régiós és Országos Diákolimpián, a Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokságon egy adott edzőnek hány versenyzője állt rajthoz, és milyen eredményekkel végeztek. Az ifjúsági világversenyeken olimpiai számokban érmet szerző versenyzőket minimális összeggel bevonnám a Gerevich ösztöndíj rendszerbe, így a havonta folyósítandó összeget év közben a felkészülésükhöz fontos eszközökre, táplálék-kiegészítőkre, egyéb költségeik fedezésére tudnák fordítani. 8. Elképzelések a válogatott kereteket segítő sportegészségügyi háttérről 10

11 A válogatott versenyzőket segítő sportegészségügyi háttér az elmúlt években nagyot fejlődött, a budapesti Sportkórházon és további budapesti intézményeken kívül további vidéki városokban (Győr, Tata, Pécs, Szeged, Debrecen és Miskolc) fogadják soron kívül a válogatott versenyzőket. A keretekkel dolgozó orvosok, masszőrök mellett a sportsérülések kezelésében és megelőzésében fontosnak tartom egy gyógytornász foglalkoztatását, aki egyénre szabottan dolgozik a versenyzőkkel, számukra egyéni gyakorlatsorokat javasol. A dietetikus szerepét és fontosságát még jobban kihangsúlyoznám. Az ifjúsági versenyzők az edzőtáboroktól és a nyári időszaktól eltekintve napközben az iskolákban étkeznek, ismerve a hazai iskolai étkeztetést, fontosnak tartom, az ott bevitt táplálékok vizsgálatát, a gyerekek táplálkozásában a szülők szerepét. Szorgalmaznám, hogy a versenysporttal foglalkozó, válogatott versenyzőket adó egyesületekbe eljussanak a Szövetség által szerződtetett, vagy felkért dietetikusok, szülői értekezleteken, a versenyzőknek és szüleiknek, előadásokat tartsanak az élsportolóknak javasolt helyes étkezésről. Lehetőség szerint az élversenyzők étel-intolerancia vizsgálatait szélesebb körre terjeszteném ki. Az egyénre szabott étkezések, valamint a táplálék- kiegészítők helyes alkalmazása a legális teljesítmény fokozás kiaknázása további teljesítménybeli előrelépést jelenthet. Az edzőtáborokban és az edzéseken fontos a folyamatos monitorozás, hogy minél pontosabban mérjük az élversenyzők azon paramétereit, képességeit, aktuális állapotát, amelyek ismeretében az edzéseket személyre szabottá és speciálissá tehetjük. Amíg korábban egy jó szemű edző az edzések alatt a szemére és a stopperórára hagyatkozott, ma rendelkezésre állnak olyan modern eszközök, (ArguStress) melyek mérési adatai alapján objektív képet kaphatunk. A rendszeres felmérések, és élettani ellenőrzések az orvosi csapat további bővítését igénylik. Szükség van egy olyan szakemberre, aki részt vesz a felméréseken, méréseken az edzőtáborokban, és versenyeken, az edzők felé kommunikálja a mért eredményeket. A folyamatos mérési eredményeket, az élettani méréseket, a versenyzők által adott, és az edzők által tapasztaltakat komplex egységként kell kezelni ahhoz, hogy valóban segítsük ezzel az edzők munkáját és a versenyzők edzéseinek egyénre szabását. 11

12 A versenyzők fizikai felkészültségükön túl a mentális felkészülés a mai fokozott elvárások mellett elengedhetetlen. Mind a regenerálódásban, mind a koncentrációban a lelki állapot, a fejben tökéletesen felépített begyakorolt versenytávok, a begyakorolt versenyszituációk, téthelyzetben döntő fontosságúak lehetnek. A fiatal versenyzőkben és edzőikben tudatosítani kell ennek óriási jelentőségét. Lényeges, hogy a felkészülési időszakban, a központi edzőtáborokban és versenyeken a válogatott mentális felkészítésére egy vagy több sportpszichológus a versenyzők rendelkezésére álljon. 9. Elképzelések a doppingellenes tevékenységről A Szövetség doppingellenes tevékenységét a Magyar Anti-dopping Csoporttal karöltve tovább kell folytatni. Fontos a megelőzés, a versenyzők és a szakemberek folyamatos tájékoztatása, a doppingellenes felvilágosítás a dopping élettani és jogi következményeiről, az ellenőrzések számának növelése mellett a zéró tolerancia elvének további hangsúlyozása. Az idei szakmai konferencián a Petrovics Kálmán által végzett doppinggal kapcsolatos kérdőíves felmérés is megerősítette azt a tényt, hogy a versenyzők többségének a doppinggal, és a teljesítmény-fokozó szerek használatával kapcsolatban homályosak az ismeretei, ezekre az ismeretekre leginkább társaiktól és az interneten tesznek szert. Fontosnak tartom, hogy a doppingellenes, és a teljesítményfokozó szerek optimális használatával kapcsolatos folyamatos tájékoztatást minél korábban, elkezdjük, a Szövetség látókörébe bekerülő kölyök korú versenyzőknél elindítsuk. A korosztályban éves szinten közel 450 versenyző vesz részt a regionális és az országos kölyök válogatott edzőtáboraiban. Az edzőtáborokban alkalmat kell biztosítani arra, hogy egy doppinggal, és táplálék-kiegészítőkkel foglalkozó szakember bővítse a gyerekek ismereteit. Örömmel értesültem arról a hírről miszerint a kormány 2017-ben jelentős, 3,2 millió eurós anyagi forrásból teljesítmény-fokozó szereket bevizsgáló központot hoz létre, melyből reményeim szerint sportágunk is profitálni tud. 12

13 10. Elképzelések a sportág jövőbeni fejlesztésével, az utánpótlás versenyrendszer fejlesztésével kapcsolatban A sportág jelenlegi utánpótlás versenyrendszere egy működőképes rendszer, amely igazodik az életkori sajátosságokhoz. Az országban több egyesület is indít előkészítő csoportokat 9-10 éves gyerekeknek, ahol a hangsúly a játékon, az úszásoktatáson, a nyári táborokban a kirándulásokon, túrázáson van, így lehet megszerettetni velük a kajakozást, kenuzást, mielőtt más sportágak elcsábítanák őket. Sajnos a mai modern világban a gyerekanyag nem ugyanazt jelenti, mint néhány generációval ezelőtt, így fontos, hogy a jó képességű gyerekeket megnyerjük és megtartsuk a sportág számára. A gyerek korosztály számára a legfontosabb feladat, hogy az újonnan bekapcsolódó, vagy a már versenyző gyerekek is megtalálják a saját versenyüket, saját sikerélményüket. Erre a haza versenyrendszer biztosítja a lehetőségeket. Fő versenyeik a Héraklész Fizikai Felmérő Verseny, az Eszkimó- Indián Játékok, a Maraton Magyar Bajnokság, a régiós és Országos Diákolimpia, a Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság. A Héraklész Fizikai Felmérő Verseny a monoton téli időszakban jó alkalom a versenyzésre, a gyerekek a képességeinek felmérésére. Az Országos Diákolimpián a szabadidős versenyszámok, csak úgy, mint a kisebb, klubok által szervezett, vagy régiós sportág népszerűsítő versenyek a még sportkarrierjük küszöbén álló versenyzőpalánták számára éremszerzési lehetőséget jelentenek, ami számukra nagyon motiváló lehet. A regionális keretek között szervezett Eszkimó-Indián Játékok elindításával a cél, hogy minél több gyereket bevonjunk a versenybe, ahol a kajakozás, kenuzás mellett többféle képességük, ügyességük is megmutatkozik. A versennyel és a verseny kiegészítő programjaival próbálunk maradandó élményt adni, amely adalékként szolgálhat a gyerekek sportági kötődéséhez. Kölyök korban a már elkötelezett versenyzők számára a legnagyobb hangsúly a sokoldalú a képességfejlesztésen, és a helyes technika elsajátításán van, ami 13

14 kilométergyűjtéssel, élményekkel gazdagított túrákkal, hosszú evezésekkel rögzül a legjobban. A Maraton Magyar Bajnokság 10 km-es távja, a bajnoki versenyrendszer 4000 m-es számai a kölyök korosztály élettani sajátosságaihoz illeszkednek, míg a Gyerek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság váltó futamai és a programba bekerülő első versenyengedélyesek 2000 méteres felzárkóztató futamai sikerélményt és lendületet adhatnak a gyerekeknek. Serdülő korban az élettani változások, a biológiai érés alkalmassá teszi a versenyzők fizikai terhelhetőségének mértékletes fokozását. A saját testsúlyos gyakorlatok mellé fokozatosan be lehet iktatni a speciális erőfejlesztést a technika folyamatos kontrollálása mellett. A versenyrendszer lehetőséget ad a különböző versenyszámok kipróbálására. A gyerek, kölyök és serdülő korban az edzők felelőssége, hogy az eredménykényszert félretéve, az élettani sajátosságokat figyelembe véve, a fokozatosságot betartva, technikailag, fizikailag felkészült, motivált versenyzőket juttassanak el mind nagyobb számban az ifjúsági korba. Az ifjúsági versenyzőknél elkezdődhet az izomrendszer fokozott terhelése, az edzésintenzitás fokozása, ezzel együtt a különböző versenyszámokra, távokra való speciális felkészülés az ICF folyamatosan változó olimpiai programját szem előtt tartva. Az U23 éves kort elérő versenyzők teljesítőképességük csúcspontjához érhetnek, számukra a legfontosabb feladat, hogy feszegessék határaikat, felzárkózzanak a felnőttekhez, teljesítményük fokozásához, céljaik eléréséhez felhasználjanak minden elérhető sportági eszközt és ismeretanyagot. Szövetségi kapitányként minden tudásommal és igyekezetemmel arra törekednék, hogy elérjük közös céljainkat. Budapest, január 12. Dónusz Éva 14

15 15

Weisz Róbert szakmai igazgató

Weisz Róbert szakmai igazgató AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ Á NEVELŐ Ő PROGRAMOK ÉS VÁLOGATOTT KERETEK RENDSZERE KAJAK-KENUKENU SPORTÁGBAN Weisz Róbert szakmai igazgató Magyar Olimpiai Bizottság NEFMI Sport Szakállamtitkárság Nemzeti Sport

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv 2012 terv FORRÁSOK 553 364 827 MOB 366 500 000 működési támogatás 45 000 000 eredményességi támogatás 261 000 000 Héraklész Bajnok 43 000 000 SPORT XXI 10 000 000 Paralimpiai Bizottság 6 000 000 EORV céltámogatás

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31. Magyar Birkózó Szövetség Sportágfejlesztési Program ismertetése Budapest, 2013. október 31. A sportágfejlesztési program céljai Igazolt versenyzői létszám növelése Egyesületi rendszer megerősítése, minőségi

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8. TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság...

Részletesebben

számú melléklet, az MKKSZ Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről szóló beszámolóhoz

számú melléklet, az MKKSZ Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről szóló beszámolóhoz 1.1.2. számú melléklet, az MKKSZ Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről szóló beszámolóhoz 2011 TERV 2011. TÉNY FORRÁSOK 667 521 324 704 599 817 MOB 368 000 000 331 589 951 működési

Részletesebben

Kajak-Kenu 2015. évi ESEMÉNYNAPTÁR

Kajak-Kenu 2015. évi ESEMÉNYNAPTÁR JANUÁR időpont verseny megnevezése helyszín rendező zárlat FEBRUÁR február 7. IV. Aquaworld Ergométeres -és Medencés Sárkányhajó Kupa Aquaworld MKKSZ február 14. Héraklész Fizikai Felmérő Győr Graboplast-Győr,

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2015

Részletesebben

Javaslatok a versenyrendszer módosm

Javaslatok a versenyrendszer módosm Javaslatok a versenyrendszer módosm dosítására A szakmai egyeztetéseken felmerültek Túl sok a tétverseny a fiataloknak (versenyek száma, felnevezés) Olyan versenyrendszer kell, amely megakadályozza a korai

Részletesebben

Pályázat A magyar kajak-kenu szövetség utánpótlás vezetőedző posztjára

Pályázat A magyar kajak-kenu szövetség utánpótlás vezetőedző posztjára Utánpótlás vezetőedző pályázat 2017. Pályázat A magyar kajak-kenu szövetség utánpótlás vezetőedző posztjára Készítette: Hüttner Csaba Budapest, 2016. december 10. Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 3 2 Eredménycélok

Részletesebben

Gyorsasági (Sprint) válogatottak felkészülése

Gyorsasági (Sprint) válogatottak felkészülése FORRÁSOK MOB működési támogatás eredményességi támogatás világjátékok felkészülési támogatás orvosok, gyúrók negbízási díj hozzájárulás NSI Héraklész Bajnok EORV céltámogatás NCA Vagyoni értékű jogok MOL

Részletesebben

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG 2015.03.17 tervezett bevételek (2015.)

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG 2015.03.17 tervezett bevételek (2015.) tervezett bevételek (2015.) 4. számú melléklet ek 2015. bevételek MIND saját ok áthúzódó 2015. évi bevétel 1 361 777 863 577 436 519 1 797 800 000 451 589 628 2 826 826 147 423 600 000 3 250 426 147 1

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2008. évi költségvetése

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2008. évi költségvetése 2008. évi előirányzat rendkívüli t. ÖTM szakmai ÖTM műk. Bajnok Csillag 78 000 000 264 000 000 35 000 000 9 215 000 28 000 000 BEVÉTELEK 1 010 753 053 Fordulónapi pénzkészlet 37 824 211 Államháztartás

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743 2009. évi előirányzat BEVÉTELEK 811 194 743 Államháztartás alrendszereiből 318 140 000 ÖM céltámogatások 251 640 000 működési támogatás (NSSZ) 35 000 000 alap és eredményességi támogatás (MOB) 179 000

Részletesebben

2006 os operatív célok 1.

2006 os operatív célok 1. 2006 2016. Hol tartunk? 2006 os operatív célok 1. a meglévő értékek megőrzése (szellemiség, eredményesség) hagyományőrzés VB, EB éves évfordulók nevelőedzők erkölcsi és anyagi elismerésének javítása szinten

Részletesebben

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra:

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: PÁLYÁZAT A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: Pályázati feltételek és elvárások: Pályázatot nyújthat be minden büntetlen

Részletesebben

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2018. ÉVI SZAKMAI TERVÉRE Általános működés A 2018. évi alap-, működési- és szakmai támogatással, valamint az Olimpiai Reménységek Versenyével kapcsolatos szakmai tervek

Részletesebben

Szakmai Igazgató Pályázat

Szakmai Igazgató Pályázat Szakmai Igazgató Pályázat Szakmai koncepció készítette: Kubina Ádám 2016. december 12. Külső tényezők Belső tényezők Kubina Ádám 1. Bevezető A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója sokrétű és

Részletesebben

A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja

A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott 2015. évi felkészülési programja IV. rész Készítette: Weisz Róbert szövetségi vezetőedző Budapest, 2014. október 12. Módosítva: 2015. március 31. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Utánpótlás-nevelési programok

Utánpótlás-nevelési programok Utánpótlás-nevelési programok Héraklész Bajnok program A sportolók kiválasztása, képzése. A felnőtt kor küszöbére a korosztályos nemzetközi színvonalat elérő versenyzők felnevelése Héraklész Csillag Program

Részletesebben

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG költségvetési kiadások 2016.

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG költségvetési kiadások 2016. 2015. évi 2016. ÉVI TERV 3 250 426 147 3 483 636 416 2 064 612 674 3 569 200 384 466 920 000 4 036 120 384 1 sportszakmai közvetlen kiadások 2 785 517 650 2 883 230 220 1 545 393 611 2 663 258 018 466

Részletesebben

Készítette: Weisz Róbert vezetőedző

Készítette: Weisz Róbert vezetőedző MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG PARACANOE SZAKÁG 2014. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA Készítette: Weisz Róbert vezetőedző 1. Bevezető A 2013. évi robbanásszerű nemzetközi fejlődés mind létszám, mind minőség terén

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA. Budapest, január 22.

Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA. Budapest, január 22. Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT 2017. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA Készítette: Weisz Róbert vezetőedző Budapest, 2017. január 22. Tartalomjegyzék 1 Tervezési időszak,

Részletesebben

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a 2018. évi októberi budapesti világbajnokságra Készítette: az MBSZ 2017. december 8-i elnökségi ülésére Sike

Részletesebben

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve 2012. év Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Az U23 korú válogatott: Név, születési év Magát Krisztina 1989.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására - 2015 1 A pályázat célja A pályázat célja az utánpótlás nevelés érdekében végzett edzői munka ösztönzése és

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ Sukoró (Velencei-tavi kajak-kenu versenypálya, 2015. május 29-31. 1 2014/2015. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1.

Részletesebben

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE 2014. ELŐSZÓ Bátran állíthatjuk, hogy 2013. a magyar karate egyik legsikeresebb éve volt. A korosztályos Európa- és világbajnokságokról rendre 4-5 éremmel térhetett haza csapatunk, a főiskolás Eb-n négyen

Részletesebben

Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016

Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016 Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016 előző év helyesbítése tárgyév 2017 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. Befektetett eszközök 1 629 022 1 879 286 I. Immateriális javak 34

Részletesebben

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT 2014 A Magyar Triatlon Szövetség KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA 1 A Magyar Triatlon Szövetség (a továbbiakban: MTSZ) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény a továbbiakban Stv.- 23.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 11/2005. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MKKSZ elnökségének 2005. november 9. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: dr. Baráth Etele (3.

Részletesebben

OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv

OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv 2018-2020 Stratégiaalkotás menete Milyen Optimist közösséget szeretnénk? Versenyzők Csapat és közösség # Szülők Vitorlázó életmódra nevelés Fejlődés, sikerélmény

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Válogatási elvek és a válogatott keretek kondíciói

Válogatási elvek és a válogatott keretek kondíciói Válogatási elvek és a válogatott keretek kondíciói 1. Alapelvek (1) A korosztályos és a felnőtt válogatott keretekbe azon játékosok vannak kiválasztva, akik kimagasló sportolói potenciállal rendelkeznek,

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A sok munka és a türelem megtalálja a tehetséget A kiválasztás fejlesztése, tehetséggondozás A kiválasztás mentális,

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

ÉLSPORT IRÁNYELVEI ÉVRE v.2015/1

ÉLSPORT IRÁNYELVEI ÉVRE v.2015/1 ÉLSPORT IRÁNYELVEI 2017. ÉVRE v.2015/1 A Nemzeti A és B Válogatottba történő jelentkezésnek lehetőségei, módja és felvételének feltételei. A válogatottba való bekerülés minden versenyző, edzője és klubja

Részletesebben

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket!

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A sport minden férfi és minden nő öröksége, és hiányát soha nem pótolhatja semmi. /Pierre de Coubertin/ 2001. Az EVSI

Részletesebben

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának évi programja

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának évi programja A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2017. évi programja Budapest, 2017. január készítette: Patyi Melinda Szövetségi vezetőedző és Ladányi Szabolcs Szakmai referens Tartalom 1 Bevezető...

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A XXX. nyári Olimpiai Játékok nemzetek közötti összesített éremtáblázata LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3.

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3. MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2014. június 3. Tartalom Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítő... 2 Napirendi pontok elfogadása... 2 CdJ 2015 szervezésének folytatása... 2 Héraklész

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

Pályázat A magyar kajak-kenu szövetség felnőtt vezetőedző posztjára

Pályázat A magyar kajak-kenu szövetség felnőtt vezetőedző posztjára Felnőtt vezetőedző pályázat 2017. Pályázat A magyar kajak-kenu szövetség felnőtt vezetőedző posztjára Készítette: Hüttner Csaba Budapest, 2016. december 10. Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 3 2 Eredménycélok

Részletesebben

SPORTEGÉSZSÉG- ÜGYI SZABÁLYZAT

SPORTEGÉSZSÉG- ÜGYI SZABÁLYZAT SPORTEGÉSZSÉG- ÜGYI SZABÁLYZAT 2017 2 A SZABÁLYZAT HATÁLYA, ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK 1. (1) A Sportegészségügyi Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) hatálya kiterjed a MAMS keretében a motorsport sportágban

Részletesebben

5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 5/2016. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2016. június 14. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler Gusztáv,

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI. Magyar Kajak-Kenu Szövetség PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK. szakmai igazgató

KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI. Magyar Kajak-Kenu Szövetség PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK. szakmai igazgató BESZÁMOLÓK PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 202-206 Rio TERVEZÉSI ÉV: 205 Milánó TÉMA készítette:

Részletesebben

Felnőtt és junior női keretek évi felkészülési és válogatási elvei. Előzmények

Felnőtt és junior női keretek évi felkészülési és válogatási elvei. Előzmények Felnőtt és junior női keretek 2018. évi felkészülési és válogatási elvei Előzmények 2017 februárjában új szövetségi kapitányokat választott a Magyar Öttusa Szövetség. 13 éves folyamatos és állandó állapotot

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. 3/2014. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2014. február 21. napjára, az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele,

Részletesebben

Kajak-Kenu 2014. évi ESEMÉNYNAPTÁR

Kajak-Kenu 2014. évi ESEMÉNYNAPTÁR időpont verseny megnevezése helyszín rendező zárlat JANUÁR január 25. Sárkányhajó Fizikai Felmérő Puskás Ferenc Stadion MKKSZ FEBRUÁR febr. 8. III. Aquaworld Ergométeres -és Medencés Sárkányhajó Kupa Ramada

Részletesebben

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök NEMZETI SPORT INTÉZET Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök LEZÁRULT EGY KORSZAK A tehetséggondozó programok 9-10 évesek. Új struktúra áll fel. Új források jelennek meg. HÁROM

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE 5 8/&/5~ Készült a 2015. április 1. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető ülésre! Tárgy: Javaslat

Részletesebben

NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 40/2013.(11. 25.) számú. határozata

NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 40/2013.(11. 25.) számú. határozata NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 40/2013.(11. 25.) számú határozata a 2013. évi 02/2013- Sportösztöndíj rendszer támogatása pályázati felhívásra beérkezett

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

A M A G Y A R E V E Z Ő S S Z Ö V E T S É G É V I K Ö L T S É G V E T É S T E R V E

A M A G Y A R E V E Z Ő S S Z Ö V E T S É G É V I K Ö L T S É G V E T É S T E R V E A M A G Y A R E V E Z Ő S S Z Ö V E T S É G 2016. É V I K Ö L T S É G V E T É S T E R V E T A R T A L O M I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 II. TERVEZETT BEVÉTELEK... 5 III. TERVEZETT KIADÁSOK... 7 IV. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK...

Részletesebben

Elnökségi határozatok:

Elnökségi határozatok: 0A/2015.11.19 számú elnökségi határozat Az elnökség elfogadta a Napirendet. 0B/2015.11.19 számú elnökségi határozat Jegyzőkönyvvezető: Balogh Borbála Elnökségi határozatok: 2015.11.19. 0C/2015.11.19 számú

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

JAVASLAT. a csepeli sportolók olimpiára való felkészülési támogatására és a Csepel SC Alapítvány támogatásának kiegészítésére

JAVASLAT. a csepeli sportolók olimpiára való felkészülési támogatására és a Csepel SC Alapítvány támogatásának kiegészítésére 1 BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a csepeli sportolók olimpiára való felkészülési támogatására és a Csepel SC Alapítvány támogatásának kiegészítésére Készítette: Vukovich

Részletesebben

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat 2018/19. évi szezon Bevezető Cél: Reformálás Lezárult az előző Olimpiai Ciklus Új jövőkép felállítása klasszikus megbízható rendszerek, 21. századi

Részletesebben

7/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

7/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 7/2018. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökségének 2018. július 23. napjára a Latorca utcai székházba összehívott ülésén. Jelen vannak: Schmidt Gábor, Kadler Gusztáv,

Részletesebben

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói 100 m férfi döntő Raggambi Fluck István emlékverseny Az 1920-as évek kiemelkedő vágtázója volt. 100 és 200 méteren hatszor nyert magyar bajnokságot. 14-szeres

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 2013 JANUÁR MKKSZ SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 SZERVEZŐ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Cím: 1138 Budapest, Latorca u.2 Email: info@mkksz.hu

Részletesebben

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Olympic Agenda 2020 elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Schmitt Pál A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlés 2015. február 6. Agenda 2020 - Cél

Részletesebben

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Készítette: Hüttner Csaba szövetségi vezetőedző utánpótlás

Részletesebben

2010. évi project költségvetés

2010. évi project költségvetés FORRÁSOK tervezett tény 12.30. projectekre előirányzott Önkormányzati minisztérium 312 400 000 376 571 667 413 400 000 működési támogatás 46 000 000 46 801 297 46 000 000 eredményességi támogatás 216 000

Részletesebben

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) 23 6 Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését

Részletesebben

2015. évi szakmai terv

2015. évi szakmai terv 2015. évi szakmai terv Bevezetés 1. 2015. évi hazai versenyrendszerek 2. Utánpótlás szakág 2015-ös szakmai tervei 3. Felnőtt szakág 2015-ös szakmai tervei 4. Para szakág 2015-ös tervei 5. Multisport nemzetközi

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015

SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség SÁRKÁNYHAJÓ HAZAI VERSENYRENDSZER 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 7/2008. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ elnökségének 2008. június 11. napjára az MKKSZ Latorca utcai Klubházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Kadler

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat Magyar Úszó Szövetség Képesítési Szabályzat A Magyar Úszó Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. (1) bekezdésének f) pontja, a 77. p) pontja, a sport

Részletesebben

2010. évi project költségvetés

2010. évi project költségvetés FORRÁSOK tervezett tény projectekre előirányzott Önkormányzati minisztérium 290 400 000-289 900 000 működési támogatás 46 000 000 46 000 000 eredményességi támogatás 192 000 000 191 500 000 egészségügyi

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség A KAJAK-KENU SPORTÁG OLIMPIAI CIKLUSRA VONATKOZÓ SPORTSZAKMAI PROGRAMJA ÉS EREDMÉNYTERVE Készítette: Csabai Edvin szakmai igazgató & MKKSZ Szakmai Csoport Budapest, 2013.10.31.

Részletesebben

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24.

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. ,!!.-. \, Ktruict Kőbányai,. ' v.:\!,cki-testület ülése Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. Tel/Fax: 2616710, Mobü: +36305269214 ' m QÁWA SPORT eü* www.kobanvasc.hu ksc@3cobanvasc.hu 1367 Versenysport:

Részletesebben

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának évi hazai versenyrendszere

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának évi hazai versenyrendszere A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi hazai versenyrendszere Budapest, 2016. január előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató készítette: Patyi Melinda szabadidős szakmai koordinátor

Részletesebben

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség SPORTEGÉSZSÉGÜGYI SZABÁLYZATA Érvényes: 2017 november nap SPORTEGÉSZSÉGÜGYI SZABÁLYZAT. A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 23. -ának (1)

Részletesebben

Magyar Olimpiai Bizottság

Magyar Olimpiai Bizottság Magyar Olimpiai Bizottság Olimpikon Életút Program Szabályzat Hatályos: 2017. augusztus 1-től I. Bevezető A Magyar Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: MOB) - Alapszabályának 6. (1) bekezdés c) pontja alapján

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

Fehér Ferenc. Utánpótlás edzőtábor szervezésének módszertana

Fehér Ferenc. Utánpótlás edzőtábor szervezésének módszertana Fehér Ferenc Utánpótlás edzőtábor szervezésének módszertana Edzőtábor: Az adott sportágban felkészülési céllal szervezett tábor, ahol a szakmai fejlődés a legfőbb feladat. Amit egy edzőtábor nyújthat:

Részletesebben

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont Kutatások - 2017 - Ösztönzés és teljesítmény

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2019. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2019.

Részletesebben

A Talent Program. A tagokat az adott szakág szakbizottság választja. Bármely tagot bármikor vissza lehet hívni és helyére új tagot lehet delegálni.

A Talent Program. A tagokat az adott szakág szakbizottság választja. Bármely tagot bármikor vissza lehet hívni és helyére új tagot lehet delegálni. A Talent Program A Talent Program a fiatal, elhivatott lovasok és hajtók tehetség-gondozó programja, amely támogatást nyújt a Programra kiválasztottaknak lovastudásuk fejlesztéséhez és lovas ismereteik

Részletesebben

12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2013. július 23. napján, 14:00 órakor, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth

Részletesebben

Eszkimó-Indián Játékok 2018.

Eszkimó-Indián Játékok 2018. Eszkimó-Indián Játékok 2018. A 2019-es versenyévadtól bevezetésre kerül a Korosztály-specifikus tehetségmenedzselési rendszer mérési programja, amelyet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megbízott szakmai

Részletesebben

Magyar Sárkányhajó Bajnokság IV. forduló Újpesti-öböl augusztus 4.

Magyar Sárkányhajó Bajnokság IV. forduló Újpesti-öböl augusztus 4. Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2018. IV. forduló Újpesti-öböl 2018. augusztus 4. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Újpesti-öböl (Budapest,

Részletesebben