Földvárak Találkozója BALATONFÖLDVÁR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Földvárak Találkozója BALATONFÖLDVÁR"

Átírás

1 Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Földvárak Találkozója BALATONFÖLDVÁR Kedves Lakosok! Ebben az évben június én került megrendezésre a Földvárak Találkozója. A rendezvény házigazdája ezúttal Balatonföldvár. Településünket június 19.-én, vasárnap a Búzavirág Népdalkör-, a Földvár Ifjúsági és Felnőtt Citerazenekar tagjai, Gál László, Geiszt Roland, Tóth Nikoletta fogja képviselni. A sportvetélkedőn településünkről a Pusztaföldvári Labdarugó Klub U19-es csapata méretteti össze erejét. Június 19.-én buszjárat indul Balatonföldvárra, ahová várjuk azoknak a jelentkezését, akik szeretnének velünk tartani. A részvétel ingyenes, jelentkezési sorrendben fogadjuk a jelentkezőket a busz kapacitásának erejéig. II. Park-Vár Fesztivál A rendezvény időpontja: június 11.-e, szombat 10 óra Helyszíne: Szabadság-téri Park Hagyomány teremtő szándékkal, tavaly rendeztük meg első alkalommal, a Szabadság téri parkban az ifjúság számára fesztiválunkat. Szervezés alatt van a következő találkozó, részletes program a június hónapban megjelenő Hírmondóban lesz olvasható. Tisztelt Lakosság! Ismételten, lehetőséget szeretnénk biztosítani Önöknek a kemence használatára. Minden pénteken befűtjük a Szabadság téri földvárban lévő kemencét, és aki csak akar, oda mehet és megsütheti, amit otthon előkészített: kenyeret, töltött káposztát, húst stb. Körülbelül órára lesz kellőképpen felfűtve a kemence óráig várjuk az érkezőket. Mindenkit szeretettel várunk. Pusztaföldvár Községi Önkormányzata EBOLTÁS 14-én 9:00 11:00 ÓRÁIG! Helyszínei: - Önkormányzat udvara, Újfalusi iskola udvara. Árak: - oltás: 3500 Ft - új oltási könyv: 500 Ft/db - Féregtelenítő: 100Ft/10 élősúly kg - Chip: 3500Ft/db Felhívjuk az eb tartók figyelmét, hogy január óta életben lévő jogszabály szerint csak egyedileg megjelölt (chip) ebet lehet tartani. Kérjük Önöket, a hatékonyság érdekében ezen időpontban a kijelölt helyekre vigyék kutyáikat. Pótoltásra nincs lehetőség, házaknál sem lesz oltás, ezért kérjük az adott napon oltassák be a kutyákat. KÖSZÖNJÜK!

2 Kulturális Hírek 2.

3 NYÁRI TÁBORAINK DATKI TÚRA Kedves Szülők! Intézményünk dolgozói egész nyáron különböző programokkal várják a gyerekeket. Ezek közül most a táborokat harangozzuk be előre, hogy ehhez tudják igazítani a szabadságukat, a nyári nyaralásokat. túrára,melynek időpontja: július Remélhetőleg ebben az évben is nagy hegyi túrákban és Tekergők kerékpáros tábor június 27- július 1.-ig tervezzük a kerékpáros táborunkat. A jelentkező diákokkal körbe kerekezzük dél- Békés településeit, megtekintjük az ott található értékeket. Terveink szerint ellátogatunk Kaszaperre, Szabadkígyósra, Kardoskútra, Tótkomlós és körbe járjuk Pusztaföldvár nevezetességeit. A részvétel ingyenes, jelentkezni június 15.-ig lehet a községi könyvtárban. hazaérkezéskor tudjuk pontosan kiszámolni. A szállásfoglalás véget a jelentkezési határidő: Kézműves tábor Időpontja: augusztus ig. Helyszíne: Művelődési ház Kedves Gyerekek és Kedves Szülők! Az idén nyárra is meghirdetjük a nyári kézműves táborunkat, ahol 4 napon keresztül különböző kézműves foglalkozásokkal várjuk az érdeklődő diákokat. Záró napon a heti alkotásokból nyílik kiállítás, a szokásos gerendási fürdőzés után. A részvétel díja: 3500 Ft, mely az anyagköltséget foglalja magában. A táborba július 10.-ig lehet jelentkezni A tábort a művelődési ház és a Mag-Ház Egylet közösen szervezi. Kedves túrázni szeretők! Készülünk az VII. datki gyönyörű látnivalókban lesz részünk. A datki túra helyszíne: Gyergyó és környéke Költségek: szállásdíj, útiköltség Részvételi díj: 4000Ft/fő, mely összeg az étkezést A szálláshely szervezés alatt van, útiköltséget május 20. Tartsanak velünk! Értesítés a testépítő terem nyitvatartásásának változásáról Tájékoztatjuk a Lakosságot, hogy a testépítő terem, nyitvatartása 1-től az alábbiak szerint változik: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Szombat: Vasárnap Zárva Meghívó Törékeny világ címmel nyílik képzőművészeti kiállítás Kőszegi Ádámné és Fülöp Antal alkotásaiból Pusztaföldváron a művelődési ház nagytermében 12.-én, csütörtökön 18 órai kezdettel. A kiállítást megnyitja: Miklósik Béláné Kőszeginé Ancsa A festészet, az alkotás gyermekkori álma volt, amit évek óta kitartó munkával művel. Az évek során megtanult látni nem csak nézni, sokkal érzékenyebb lett a bennünket körülvevő világra. Kísérletező, imádja a különböző anyagokat. A festészetet bővítettebb megjelenítési formának tartja, mint pusztán a festékek használatát. A textília, a fa, az üveg, a tojáshéj, egy egyszerű kulcskarika, ugyanúgy inspirálja, mint a megjeleníthető világ, vagy gondolat. Fülöp Antal Már hogy is lehetne szebb a világ, mint felemelkedni a saját akaratodból. Használva mindazt a tudást, amely benned van, és az első határozatlan lépés után kitárulni, látni a lehetőségek kertjét. Már hogy is lehetne szebb a világ, mint fentről nézni mindazt, amit látni szeretnél. Kiválasztani azt, mi számodra kedves, mert a te világodba miért tennél olyat, mi nem odavaló, mit az ember olyan oldala teremt, mi nem az emberi boldogságról szól. Már hogy is lehetne szebb a világ, mint úgy látni ahogy senki más, mint a te világod, amelyet csak te látsz. Már hogy is lehetne szebb a világ, mint megmutatni azt a világot, ami benned él. Hogy az élmény másoknak is legyen élmény. Hogy az öröm, másoknak is legyen öröm. Hogy a szemek egy tekintetté váljanak. Már hogy is lehetne szebb a világ, mint ahogyan te nézed a világot, amely olyan színekkel teli, melyek harsogják az élet meleg narancssárgáját, a nyári fuvallattal érkező türkizét, a lágy siennáját, a visszafogott kobaltkékjét, a harsányan kiabáló pirosak tömkelegét, a zöldek néhol vad, néhol sárgával megszelídített világát. Már hogy is lehetne szebb a világ, mint a te világod, mely te magad vagy. Várunk mindenkit szeretettel! 3.

4 Iskolai Hírek március Irgalmasság éve Böjtmás és Kikelet hava Március 05. Történelmi vetélkedő az I. világháborúról Pusztaföldvár kultúrház Szervező: Gyarmatiné Laduver Márta Lebonyolító: Kutasi Józsefné történelem tanár Öt csapat számolt be a nagy háború helyi és európai eseményeiről a 3 tagú zsűrinek, 2 csanádapácai és 3 pusztaföldvári. A jó hangulatban zajló versenyt a 7. és a 8. osztályosok és a szülők is megnézték. A versenyzők ajándékot kaptak és egy kis megvendégelést a kultúrháztól. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget. Március 06. Iskola Mise Az 1. és az 5. osztály részvételével. Szervező: Blősz Attila plébános Március 11. Iskolai ünnepség Kultúrház Az irodalmi színpad műsorral emlékezett meg a Nemzeti ünnep 168. évfordulójáról. Felkészítő: Nagy Attiláné magyar tanár IQ verseny a 4. Osztályosok részére Csanádapáca A 4. osztály csapata Szűcs Lászlóné felkészítésével vett részt a hagyományos versenyen. Csapatunk a IV. helyen végzett. Egyénileg Halter Szimonetta a II. helyen végzett. Gratulálunk! Kísérő: Vári Ágnes tanító 1. T E S Z - V E S Z Ta v a s z Ta v a s z i nagytakarítás az iskola és a Templom környékén Szervező ifjúságpasztorációs iroda Szeged Iskolánk és óvodánk 5. éve vesz részt az akcióban, melynek keretein belül a gyerekek tavaszi munkákat végeznek környezetük szépítése érdekében. Az idén az óvoda és az iskola, valamint a templom környékét csinosították ki. Az idei akcióban 70 gyerek vett részt. Lebonyolító: Puskás Tibor, Sódar Ferencné, Nagyné Laták Éva, pedagógusok, óvónők. Akik közöttünk élnek A földvári tájfutó csapat beszélgetős műsora: Monspart Sarolta Tájfutó világbajnokkal Kultúrház Iskolai Tájfutó szakkörünk mutatkozott be ezen az estén, ahol szépszámú érdeklődő előtt ismertették az elmúlt 5 év eseményeit, amelyen részt vett még Szűcs Péter a CSIPA elnöke is. Utána Monspart Sarolta világbajnok előadását élvezhette a hallgatóság. Szervező: Gyarmatiné Laduver Márta. Móré Erzsébet edző, Granyák Dominik testnevelő tanár. Március 15. Nemzeti ünnep Kultúrház - iskola Községi megemlékezés és koszorúzás a Szabadságharc 168. évfordulóján. Március 19. Békési Évadnyitó regionális rangsoroló tájfutó verseny hely korcsoportjukban: Berki Rebeka Szabados István Györgyi Ádám Györgyi Réka Györgyi Dóra Szántó Boglárka Németh Csaba Március 20. Rangsoroló verseny 2. Nap 4. Berki Rebeka, Györgyi Ádám, Szabados István 5. Györgyi Dóra, Györgyi Réka, Berki Gábor 7. Szántó Boglárka 8. Szelezsán Norbert 9. Németh Csaba 10. Jankó Márk Gratulálunk az elért eredményekhez! Felkészítő: Móré Erzsébet edző Március 20. Iskola mise Virágvasárnap Szervező: Blősz Attila plébános Március 22. A Víz világnapja a 6. Osztály szervezésében Felkészítő: Nagyné Laták Éva Március 23. Húsvét kupa labdarúgó torna Csanádapáca A III.-IV. kcs.-os lány és a os születésű fiú csapat vesz részt a hagyományos tornán. Mindkét csapatunk a II. helyen végzett Április Szent György, Szelek hava Labdarúgó IV. Kcs. körzeti Amatőr-diákolimpia Orosháza A II. helyen végezve a megyei elődöntőbe került, megelőzve az Eötvös, Békéssámson, Csanádapáca csapatait. Gratulálunk! Tagjai: Dombovári Illés, - Üveges Tamás, Tóth Csaba, Vajda Valter, Farkas László, Horváth Márkó, Lipták - G. Máté. Kísérő: Puskás Tibor testnevelő Április 04. Balogh János egészség- és környezetvédő regionális verseny Szeged, Csapatunk a IV. helyen végzett. Tagjai: Berki Gábor, Tóth Csaba, Dajka Péter 8. o. tanulók. Gratulálunk! Felkészítő és kísérő: Nagyné Laták Éva szakkörvezető 4.

5 Április 05. Interaktív gyermekelőadás a kortárs erdélyi magyar gyermekirodalomból Kultúrház Az óvodások és az alsó tagozatosok vettek részt a rendezvényen. Szervező: Gyarmatiné Laduver Márta Kísérők: óvoda pedagógusok, tanítónők. Április 07. Labdarúgó IV. Kcs. megyei elődöntő amatőr Diákolimpia - Szarvas Csapatunk a IV. helyen végezve nem jutott a megyei döntőbe. Tagjai: Dombovári Illés Dombovári Imre, Lipták - G. Máté, Tóth Csaba, Horváth Márkó, Vajda Valter. Sérültjeinknek gyors gyógyulást kívánunk! Gratulálunk az így elért eredményekhez! Kísérő: Puskás Tibor testnevelő Április 12. Lány Labdarúgás IV. kcs. diákolimpia körzeti döntő - Csanádapáca Az I. helyen végzett csapatunk, ezzel a megyei döntőbe jutott. Tagjai: Széles Amanda, Széles Nikolett, Abonyi Katalin, Szántó Szabina, Szűcs Emese, Tóth Dorina, Németh Viktória. Kísérő: Puskás Tibor testnevelő Április 13. Tavaszi nevelési értekezlet shelburne Farm Biogazdálkodás megtekintése Fülöp Jakab Április. 14. Költészet napi iskolai vetélkedő Az irodalmi szakkörösök kiegészülve alsós és felsős tanulókkal vettek részt a vetélkedőn, mely jó hangulatban zajlott le. Szervező: Nagy Attiláné magyar tanár Április ELSŐ OSZTÁLYOSOK beíratása. Iskolánkban 14 első osztályos tanulónk lesz a jelenlegi helyzet alapján a 2016/17-es tanévben. Április 15. Egyházmegyei szavaló verseny Szeged Iskolánk tanulói kiemelkedően szerepeltek a három megye iskolái között. Györgyi Réka 4. osztályos tanuló I. helyezést ért el korosztályában, Nagy Melani 6. osztályos tanuló II. helyezett lett, Szemenyei Anett 6. osztályos tanuló különdíjas lett. Dombovári Imre 7. osztályos tanuló nem ért el helyezést. Gratulálunk minden résztvevőnek a szereplésért! Felkészítők és kísérők: Szűcs Lászlóné tanító, Gregus Ilona magyar tanár Április 15. Angol nyelvi verseny - Békéscsaba Bendegúz Akadémia a tehetséggondozásért angol nyelvi tanulmányi verseny Tóth Dorina 7. osztályos tanuló vett részt a versenyen. Előtte elnyerte az Elismerő Oklevél arany fokozatát. Az 5. forduló után meghívást kapott a április 15-i Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolában megrendezésre került megyei versenyre, ahol eredményesen szerepelt. Felkészítő, kísérő: Jósné Kiss Erzsébet angol tanár. Április 22. Diákolimpia lány IV. kcs. Labdarúgás megyei döntő Gyula Csapatunk tagjai: Széles Nikolett Széles Amanda, Németh Viktória, Tóth Dorina, Szűcs Emese, Szántó Szabina, Esztergomi Antónia, Abonyi Katalin. Kísérő: Puskás Tibor testnevelő tanár Április 22. Alsó tagozatosok tanulmányi körzeti versenye: helyesírásból és szép olvasásból Pusztaföldvár TÁJÉKOZTATÁS: Az idén ismét megrendezésre kerül a hagyományos versenyünk, melyre több intézmény nevezett, így a : Kis Boldogasszony Katolikus Általános Iskola Gádoros Nagy Boldogasszony Katolikus Általános Iskola Csanádapáca Savió Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola Tagintézménye Gerendás Schéner Mihály Általános Iskola Medgyesegyháza Schéner Mihály Általános Iskola Szent István Tagiskolája Medgyesbodzás Szent Imre Katolikus Általános Iskola- Pusztaföldvár Külön köszönjük a lebonyolításban és a zsűriben résztvevők munkáját! Szervező: Alsós munkaközösség: Szűcs Lászlóné, Maglóczki Anita, Berke Inez, Vári Ágnes tanítók, Április 23. HITTANOSOK EGYHÁZMEGYEI TALÁLKOZÓJA Szeged Alsóvárosi plébánia Iskolánk több mint 30 tanulója és kísérőik vettek részt az egész napos programon. Köszönjük a pedagógusok és a szülők segítségét a lebonyolításban. Szervező: Oláh János hitoktató Április 27. Tájfutó Diákolimpia Békéscsaba Felkészítő, kísérő: Móré Erzsébet edző Április 29. Családi életre nevelés program az egyházmegye szervezésében a 7. Osztályosoknak. A minden évben megrendezésre kerülő program a tanulók körében nagyon kedvelt. Szervező. Puskás Tibor igazgató, Gregus Ilona osztályfőnök, az egyházmegye CSÉN munkatársai Településszolgáltató Kft. hírei Kedves Pusztaföldváriak! Tájékoztatjuk Tisztelt Vásárlóinkat, a törvény adta lehetőséghez igazodva 8-tól a Harangos-Éri Kft. CBA ÜZLETE MINDEN VASÁRNAP 6-11óráig NYITVA tart. Májustól a CBA multipont regisztrációs kártya ismét elérhető lesz üzletünkben. Harangos-éri Kft. vezetői A Kisvasút-Presszó Büfé május 1-től egésznapos nyitvatartással 6-18 óráig várja volt és leendő vendégeit. Hűsítő jégkása, csavaros lágy fagylalt, hideg üdítő a forró napokra. Indítsa napját egy finom kávéval - capuccinoval, forró csokival. Nálunk reggelijét is megtalálja a különböző szendvicsek, hamburgerek választékából! Szolíd árakkal és sok szeretettel várunk gyermeket és felnőttet egyaránt! A Tüzépen megkezdtük a PB gázpalackok forgalmazását csereár 3990 Ft. 5.

6 Evangélikus Hírek Az édesanyák ünnepe Április 30-án, szombat 18 órakor az evangélikus gyülekezeti ház udvarán (rossz idő esetén az épületben) tartjuk idei anyák napi hálaadó istentiszteletünket. Az alkalmon hittanos gyermekeink köszöntik az édesanyákat. Az édesanyák, nagymamák, dédmamák személyes áldásban részesülhetnek, és imádságban emlékezünk meg azokról az édesanyákról, nagymamákról, akik elhunytak. Szeretettel várjuk az édesanyákat, nagymamákat, gyermekeket, családokat erre az alkalomra. Pünkösd: az egyház születésnapja A húsvétot követő 50. nap van pünkösd ünnepe. A kereszténység arra az eseményre emlékszik, hogy Jézus mennybemenetelét követően az Isten kiárasztotta Szentlelkét, és ezzel létrejött az egyház. Ezért hívják azt az ünnepet az egyház születésnapjának is. Ünnepeljen velünk! Pünkösdvasárnap (május 15-én) de. 9 órakor hagyományos rendszerin tartunk úrvacsorás ünnepi istentiszteletet a templomban, pünkösdhétfőn (május 16án) de. 9 órakor pedig könnyűzenés istentiszteletet az evangélikus gyülekezeti ház udvarán. Májusi istentiszteletek Május 1. (vasárnap) de. 9 óra (a májusban születettek megáldásával), május 8. (vasárnap) de. 9 óra (úrvacsorás mennybemenetel ünnepi istentisztelet), május 15. (pünkösdvasárnap) de. 9 óra (úrvacsorás pünkösdi ünnepi istentisztelet), május 16. (pünkösdhétfő) de. 9 óra (könnyűzenés pünkösdi istentisztelet), május 22. (Szentháromság vasárnapja) de. 9 óra, május 29. (vasárnap) de. 9 óra. Az istentiszteletre szeretettel várjuk a gyermekeket, családokat is. Óvodások és iskolások részére igazolást adunk, amelyet a helyi iskolában, óvodában elfogadnak. Evangélikusok a Facebookon Gyülekezetünk közösségi oldala: gelikus Evangélikus Élet a könyvtárban Továbbra is olvasható az evangélikus egyház kéthetente megjelenő színes magazinja a helyi Könyvtárban! Színes és érdekes olvasni való minden korosztály számára. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe. Folytatódik a gyűjtés a templomtető megmentésére Köszönjük mindazok támogatását, akik bármilyen formában már hozzájárultak az evangélikus templom tervezett felújításához. Aki még szeretné támogatni a templomtető felújítását, adományait az alábbi módokon juttathatja el: átutalható a Pusztaföldvári Evangélikus Egyházközség Takarékszövetkezetnél vezetett számlájára, amelynek száma: Kérjük, a közlemény rovatban tüntessék fel: Adomány templomfelújításra ; befizethető a helyi takarékszövetkezeti fiókban a fenti számlára; készpénzben átadható a lelkészi hivatalban vagy Kaczkó Ágnes női szabó mester műhelyében. Minden befizetésről bizonylatot állítunk ki. Minden jó szándékkal adott forintot köszönünk és felelősségteljesen használunk fel. Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 68/ / Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/ Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/ Konyha: 0620/ Tűzép: 0620/ Polgárőrség Csekő László: 0630/ Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Kincses István Gábor Tel.: 06-30/ Háziorvosi rendelő: 68/ Központi ügyelet: 68/ Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/ Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/ Óvoda: 0630/ Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/ Iskola-titkárság: 0668/ / Iskola, alsó tagozat: 0630/ Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/ Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0630/ Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/ Blősz Atilla katolikus plébános: 06/20/ Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó június számába a cikketet és hirdetéseket 26-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati Hivatalba vagy a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön óra minden páratlan héten csütörtök óra 6. Polgármesteri Hivatalban és az újfalusi iskolában. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: /1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Meghívó Pusztaföldvár Községi Önkormányzata és Dr. Fodor Zsuzsanna adjunktus ezúton meghívja a Tisztelt Lakosságot a TOP-4.1.1-15-BS1-2016-00001-

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Egészségünkre címszó alatt szerveztük meg a tavaszi jótékonysági bálunkat, melyet az egészséggel kapcsolatos előadásokkal töltöttük fel. Akik részt vettek

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök

Részletesebben

A tanév II. félévi programterve

A tanév II. félévi programterve 1 Hétfő 95. 2 Kedd 96. 2009-2010. tanév Jelentkezés az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Honvédelmi M. által fenntartott iskolákba páczai kiadó bemutatója (csak az iskolánknak), alsós, felsős

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR 2018. március és április Kedves Kolléganők, Kollégák! Az iskolai rendezvények és programok havi bontásban az éves Munkatervünk alapján a következők: 2018. Március Kossuth Lajos

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Földvári Kultúráért díj

Földvári Kultúráért díj Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Földvári Kultúráért díj Pusztaföldvár község és a művelődési ház vezetősége úgy döntött, hogy ezentúl minden évben a Magyar Kultúra Napján köszönetet mond

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom HIRDETMÉNY 2. Tisztelt Földtulajdonosok! Tisztelt Ügyfeleink! A Pusztaföldvár - Tótkomlós földtulajdonosi közösség éves közgyűlést

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév)

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév) A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Dr. Fábiánné Balogh Edina tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán igazgató Fertőszentmiklós,

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE

A TANÉV HELYI RENDJE A TANÉV HELYI RENDJE A tényleges tanítási napok száma: 181 nap. Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Családi nap: 2018. szeptember 22. Az őszi szünet 2018. október 29-től 2018. november 2-ig

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK ÖSSZESÍTÉSE ös tanév

VERSENYEREDMÉNYEK ÖSSZESÍTÉSE ös tanév Verseny/tantárgy megnevezése Tenisz (mini tenisz bajnokság) Verseny szintje Verseny ideje Verseny helye Országos körzeti 2014. 11. 22. szombat Szentes Mikulás- kupa körzeti 2014. 12. 04. Bolyai Anyanyelvi

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka Ábelovszkiné Gyurján Erika Édes hazám Magyarország földrajzi és honismereti vetélkedő által meghirdetett Alföldi népszokások című rajzverseny Szabó Anna Szeged- Csanádi Egyházmegye Húsvéti rajzpályázat

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

A 2015/16. tanév munkaterve

A 2015/16. tanév munkaterve A 2015/16. tanév munkaterve Alakuló értekezlet augusztus 24., hétfő Javítóvizsgák augusztus 25., kedd Tankönyvosztás augusztus 26-27. szerda-csütörtök Elsősök előkészítője augusztus 26-27. szerda-csütörtök

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok!

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja 2012. Május Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Szokásomtól eltekintve most szeretném átadni az első oldalt egy olyan településünkön

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény: 2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés

Részletesebben

II. 2. Tanév helyi rendje

II. 2. Tanév helyi rendje II. 2. Tanév helyi rendje Idő, időpont Esemény Felelős Keletkezett dokumentumok 2013. szeptember 2 - június Szorgalmi idő: 180 tanítási nap 13. 2013. szeptember 2-2014. Első félév január 17. 2014. január

Részletesebben

A 2017/18-as tanév helyi rendje

A 2017/18-as tanév helyi rendje A 2017/18-as tanév helyi rendje Az első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Az utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Tanítási szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól november 3-ig tart.

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. A Képviselő-testület döntése alapján a 40 AK ünnep végleges programja:

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. A Képviselő-testület döntése alapján a 40 AK ünnep végleges programja: Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A Képviselő-testület döntése alapján a 40 AK ünnep végleges programja: Kulturális Hírek Interjú uborkaszezonban 2016. év nyarán olyan eseményt történt településünkön,

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

A ös tanév ütemterve

A ös tanév ütemterve Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Változások a szociális ellátások körül

Változások a szociális ellátások körül Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Változások a szociális ellátások körül Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása a jövőben az önkormányzatok

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap

Részletesebben

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Iskolai, körzeti, megyei, országos szintű rendezvények RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Nap Óra Rendezvény megnevezése Helyszín Felelős Megjegyzés 1. 8.00 Évkönyv fotózás iskola, Március 15.

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

Befejezték a rekultivációt

Befejezték a rekultivációt Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Befejezték a rekultivációt Befejeződött a korábban bezárt hulladéklerakók rendbetétele a Dél-Alföld 36 településén. Mintegy egymillió négyzetméter nagyságú

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember Iskolai programterv (2017-18-as tanév) Szeptember 1. péntek 8.00 Tanévnyitó ünnepség, osztályfőnöki órák 17.00 Szülői értekezlet 1.a és 1.z osztálynak 4. hétfő 16.00 Összevont szülői értekezlet 5. osztályoknak

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

IDŐTERV A KÁLVIN TÉRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERVÉHEZ ÖS TANÉV

IDŐTERV A KÁLVIN TÉRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERVÉHEZ ÖS TANÉV IDŐTERV A KÁLVIN TÉRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERVÉHEZ 2014-15-ÖS TANÉV KÉSZÍTETTE: FUKÁSZ LÁSZLÓNÉ ELFOGADTA: A NEVELŐTESTÜLET 20 augusztus 29-én 20 AUGUSZTUS 2014-2015-ös tanév -181 tanítási

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő 1 tanítási nap: alsóban 4, felsőben 5 osztályfőnöki óra Szülői értekezlet 1ab 4. kedd Szülői értekezlet 2ab 5. szerda Szülői értekezlet 3ab 6. csütörtök

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e 1. A 2 0 1 8 / 2 0 1 9 - e s t a n é v m u n k a r e n d j e Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma tanítási munka 2018. augusztus 21. kedd 22. szerda 23. csütörtök Munkaközösségi

Részletesebben

dátum nap mettől meddig 6. hétfő 8:30 10:30 8. szerda 9:00 13: szerda 9:00 13: csütörtök 9:00 Alakuló értekezlet 23. csütörtök 9:30 10:30

dátum nap mettől meddig 6. hétfő 8:30 10:30 8. szerda 9:00 13: szerda 9:00 13: csütörtök 9:00 Alakuló értekezlet 23. csütörtök 9:30 10:30 2018. AUGUSZTUS 6. hétfő 8:30 10:30 8. szerda 9:00 13:00 22. szerda 9:00 13:00 23. csütörtök 9:00 Alakuló értekezlet 23. csütörtök 9:30 10:30 27. hétfő 8:00 10:00 28. kedd 8:00 11:00 29. szerda 8:00 10:00

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Tájékoztató Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy hatályon kívül helyezte a Kormány azokat a tavalyi rendeleteket, amelyek

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Eseménynaptár 2018/2019 SZEPTEMBER 03. hétfő Tanévnyitó ünnepély

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ Tájékoztató kéményseprőipari szolgáltatás lakossági igénylésről Időpontra

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM Azonosító: 203056 H-5100 Jászberény, Hatvani út 2. Tel.: igazgatóság: 06-20/394-9349, gazdasági iroda: 06-20//393-8112

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben