Ami az akarattyai óvoda évzáró mûsora elõtt elhangzott augusztus Balatonkenesei Hírlap 3

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ami az akarattyai óvoda évzáró mûsora elõtt elhangzott. 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 3"

Átírás

1 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 3 Az augusztus 20-i ünnepségek Augusztus 16-ától nap mint nap színvonalas szórakoztató mûsorok voltak településeinken. Nem mintha korábban szûkölködtünk volna bennük. Csak aztán el ne fásuljon a lélek legnagyobb nemzeti ünnepünkig! Az érdeklõdésre semmit se vethetünk. Az idõjárásra annál inkább. A sosem tapasztalt aszályos nyarunkban ha esett volna, szívesen eltûrjük. De ebbõl csak mutatóban kaptunk valamicskét, és éppen az akarattyai mûsor közben. A föltámadt és hosszan elhúzódó s szárító szelek itt is, ott is megtizedelték a közönséget. Akarattyán hagyomány szerint a Rákóczi parkba invitálta kulturális intézményünk az ünneplõket. Sõt, még az idõpont is szokásos volt, 9 órai. Egyik legõsibb magyar ünnep, aug. 20-a alkalmából a szabadtéri színpadon kulturális intézményeink vezetõje Gyõrfi Károlyné köszöntötte az elõadókat és a közönséget. Majd Meskó Bánk lépett színre, és amit már megszokhattunk tõle, ezúttal is igen komoly irodalmi szöveggel Az ember tragédiájából vett részlettel vezette be a rendezvény alaphangját. Ezt követõen Udvardy Gábor, a Balatonakarattyai Részönkormányzat elnöke mondott köszöntõt. Gondolatait az államalapítás, az új kenyér, alkotmányunk és az akarattyaiság köré csoportosította. Legrészletesebben ez utóbbival foglalkozott. Az önállósággal egy idõben át kell alakítani a gondolkodásmódot, hangsúlyozta. Mint ahogy ezt is, hogy kinek-kinek hozzá kell járulnia a kialakuláshoz. Lehet, hogy ez-erõ és képesség szerint-egy levendula tõ ültetésében, másnál az egyéni arculat kialakításában fog realizálódni. Minden hibás értékeléssel szemben - hangsúlyozta az elõadó- nem valaki vagy valakik ellen, hanem Akarattyáért történnek a változások. Ezt követõen a Borbásné Gazdag Gabriella vezette veszprémi Gizella Nõi Kar színvonalas, szép mûsorát hallhatta a közönség. A 2002-ben alakult kórusnak már 130 fellépése volt. Mind a repertoáron, mind a hangzáson érzõdött a tagok zenei elõképzettsége. Ugyanígy a karvezetõ zeneakadémiai végzettsége, illetõleg a két évtizedes tapasztalatszerzés a Dohnányi Zene Szakközépiskolában. A Bartók-, Bárdos-, Kocsár-, Karai- nagy Bartók-számok mindegyike igen magas színvonalról tanúskodott. Meskó úr igen jó érzékkel válogatott István király, fiához írt intelmeibõl, igazolván, hogy örök érvényûek ezek a tanácsok minden idõk magyarsága, sõt más népek számára is. Felföldi Gábor és Fejes Réka, a Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjai István és Gizella címmel olyan jelenetet elevenítettek meg, amely a fejedelmi pár vívódását, terveit tartalmazza. A cselekmény pontja egybeesik a Koppány elleni sorsdöntõ küzdelemmel. A két fiatal pontosan érzékeltette a válságos helyzetet. A kenesei Díszkútnál megtartott ünnepség alatt döntögette az erõs szél a zászlókat, virágokat. A kedvezõtlen idõ nyilván befolyásolta a részvételt, de így is sokan jelentek meg a hagyományos helyszínen. Gyõrfi Károlyné köszöntõ és az alkalmat méltató szavai után elsõként a veszprémi fiatalok adták elõ a fent írt jelenetet. A közönség hálás volt az átélt és nívós játékért. Ezután a város polgármesterének, Tömör Istvánnak az ünnepi beszédére került sor A mai nap a családi együttlét, a szórakozás, a gondtalan idõtöltés mellett az ünneplésé is - hangzott. Majd fontos megállapítás következett: Augusztus 20-a az egyik legõsibb magyar ünnep. Szent István király ünnepének, a keresztény magyar államalapításnak, a magyar állam fennállásának napja. Tömör úr visszatekintett az elmúlt századok megemlékezési formáira, majd méltatta a Szent Jobb körmenetet, valamint az állami ünneppé nyilvánítás visszaállítását. Hosszasan taglalt István király máig ható érdemeit. Nem mulasztotta el a fiához, Imre herceghez írt intelmeiket idézni, különösen a mai vezetõkre vonatkoztatható tanácsokat. Kitért az ünnepi beszéd a közemberek feladataira, aztán a belsõ viszályok ártalmaira is. Felhívta a figyelmet az összefogás erejére, hogy a biztonságos, kiszámítható és emberhez méltó életteret nyerjen elõször Magyarországon, majd felelõsséget érezve az egész nemzetért- a Kárpát medence minden, magyar lakta részen. Az ünnepi köszöntõ után jól szórakoztak a megjelentek Patka Heléna és Mohácsi Attila mûvészek jóvoltából. Énekeltek, szavaltak, táncoltak, mindezt magas színvonalon, pártával, aranyos zsinórozással ékes öltözékben. Orbán Johanna népdalénekes és Tóth-György Viktória Karolina mûsora ugyancsak szép mûsorral ajándékozta meg a közönséget. A látványtervezett tûzijátékot, mint az egész Balaton-parton is, el kellett hagyni a veszélyes idõjárás miatt. Kárpótlásul, aki ehhez ragaszkodott, a tévében megtekinthette a fõváros káprázatos rendezvényét. Márkus Zoltán Ami az akarattyai óvoda évzáró mûsora elõtt elhangzott Szeretettel köszöntöm kedves mindnyájukat kolléganõim, gyermekeink és a magam nevében. Külön köszöntöm Tömör István polgármester urat, Lengyel János részönkormányzatvezetõt, Szabó Károlyné iskolaigazgatót és helyettesét, Sellei Abigélt, a leendõ elsõs tanító néniket, Dr.Kecskés Ferencnét és Papp Juditot, Dr. Nánási Elek jegyzõt, Varga Zsuzsa alpolgármester asszonyt, valamint Thury Attiláné Zsuzsát, intézményünk vezetõjét. Számunkra is elérkezett a nagy nap, az ünnepélyes évzáró napja. Az ember ilyenkor számot vet, visszatekint. A mögöttünk álló több mint 9 hónap nagyon gyorsan elszaladt. Az egymást váltó évszakok a bennük lévõ ünnepekkel, különféle jeles napokkal rengeteg programot, feladatot, tapasztalatszerzési lehetõséget nyújtott gyermekeinknek s nekünk felnõtteknek is. A hétköznapok során a heti - és napirend biztosította a 26 gyermeknek, közöttük egy sajátos nevelési igényû kislánynak az eligazodást, s nyújtott biztonságos életet az óvoda falai között, valamint sétáinkon, túráinkon. Mindez nem valósulhatott volna meg az ebben az intézményben dolgozó 4 felnõtt összehangolt, közös munkája nélkül. Kedves Éva, Anett, Eszter köszönöm egész éves felelõsségteljes munkátokat, türelmeteket, kitartásotokat. Itt mondok köszönetet fejlesztõpedagógusunknak, Kasziánné Põcz Idának, valamint logopédusunknak, Kutiné Béza Gabriellának és gyógytornászunknak, Galambos Lászlóné Bettinek, hogy gyermekeink nevelésében, fejlesztésében szakemberként részt vettek. Köszönetet mondok a tisztelt szülõknek, hogy a különféle elképzeléseink, nevelési feladataink végrehajtása során partnereink voltak, s bármilyen kéréssel fordulhattunk hozzájuk. Köszönjük az elsõ sikeres garázsvásár megszervezését is. (Folytatás a 4. oldalon)

2 4 Balatonkenesei Hírlap augusztus (Folytatás a 3. oldalról) Köszönöm a Városgondnokság vezetõjének, Kelemen Zoltánnak és munkatársainak, hogy szinte azonnal elvégezték azokat a feladatokat, amelyekre felkértük õket, s amelyekkel óvodánk megfelelõ mûködtetéséhez járultak hozzá. Köszönöm Gyenge Katalinnak, hogy a pékségében látogatásokat tehetünk, s hogy onnan sohasem jöttünk el sem tapasztalatszerzés nélkül, sem üres gyomorral, sem üres kézzel. Ebben az évben a közmûvelõdésért felelõs Gyõrfi Károlyné Mariann több, sikeres pályázat adta lehetõséggel kínált meg jó néhány aktív és nyugdíjas pedagógust, így ebben az óvodában engem kért fel, hogy tartsak térítésmentes tematikus foglalkozásokat a legidõsebb óvodásainknak. Ezáltal ismerkedhettek meg 15-en tíz alkalommal lakóhelyünk régmúltjával, történelmével, mondák, regék és elbeszélések, valamint fotók nyomán, és így ismerkedhettek meg még bõvebben életkoruknak megfelelõen gazdag Tájházunkkal, köztéri szobrainkkal, emlékhelyeinkkel, templomainkkal Kenesén és Akarattyán. Az itteni könyvtárba is tettünk látogatást Monostori Margit meghívására, ahol a száz éve született Weöres Sándor emlékére hallgattunk, mondtunk és énekeltünk együtt verseibõl vagy három tucatnyit Györgydeákné Takács Hajnalkával. Míg második alkalommal a Kis Mukkról szóló mesét hallgattuk meg gyermekeinkkel. Az idei Fürkésztáborunk ingyenes lesz szintén e pályázatok jóvoltából. Köszönjük! A közönség soraiban ülnek olyan személyek, akikhez régi munkatársi kapcsolat fûz. Engedjék meg, hogy köszöntsem Pup Elemérné Marikát, aki ennek az óvodának a falai közt kezdte pályafutását, és az új épületünkben még nem is járt ban az akkoriban hét csoporttal mûködõ intézményünk vezetõje volt, nekem pedig óvó nénim. Az õ példája hatására lettem én is óvónõ. Köszöntöm Takács Józsefné Mártit, akinek épp ma búcsúzik unokája, Kocsis Antalné Juci nénit, aki még nem járt ebben az óvodában, s õk mindketten dajkáim voltak még a kenesei óvodában. Végül, de nem utolsó sorban szeretettel köszöntöm Vér Lászlóné Irénke nénit és Vér Laci bácsit. Senkinek sem kell õket bemutatni õket, mert köztiszteletben állók õk, nemcsak városunkban. Koruk ellenére még ma is lelkesen, szinte egyedülállóan ápolják és védik népi kultúránkat, gondozzák Tájházunkat, õrzik értékeinket, múltunk örökségét már hosszúhosszú évek óta. Irénke néni tanító nénim és példaképem volt 4. osztályos koromtól. Jártam az akkor szervezett honismereti szakkörébe, s neki köszönhetem, hogy én is ennyire vonzódom a népi kultúrához, s próbálom ezt átadni az óvodás gyermekeink számára. Köszöntöm még Kerekes - Rieger Beát, aki óvodánk Szülõi Szervezetének elnöke. Tudom és köszönöm neked, hogy óvodáinkat próbálod közelebb hozni egymáshoz. A as nevelési év végén 9 gyermekünket bocsátjuk útjukra. Reméljük, hogy az itt eltöltött 3-4 év alatt sikerült minden olyan tudást, tapasztalást megszerezniük, amelyek képessé teszik õket az elõttük álló újabb életszakaszba való akadálymentes átlépésre és helytállásra. Iskolások lesznek! Mai évzáró mûsorunkon egy Népi lakodalmast adunk elõ, amely palóc és hajdú-bihari elemekre épül. Zenei kísérõnk Tóth László népzenész, akinek köszönjük, hogy elvállalta a közremûködést. Pulai Istvánné óvónõ és tagintézmény vezetõ Református gyülekezetünk hírei Az elsõ nagyobb nyári eseményünk az ismételten megszervezett nyári hittantábor volt. Egyik résztvevõje, Csõszi Janka Kata így emlékezett meg róla: Tapolcai hittantábor: A Balatonkenesei református gyerekek, többek között én is Tapolcára mehettük hittantáborba. Sok izgalmas program színesítette az ott töltött napokat! Voltunk a Tapolcai tavas barlangban, a Malom-tónál, a Szigligeti várban, az Afrika Múzeumban, és megmásztuk a Badacsonyt is. Ezekhez a túrákhoz tesztek is kapcsolódtak. Minden délelõtt áhítatra mentünk a templomba, ahol megismerkedtünk négy bibliai testvérpárral, ami azért volt fontos, mert az idei hét témája a testvériség volt. Vicces Activity játékok voltak a történetek szavaival. Én elõször voltam, de egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, sõt még nagyon sok ilyen jó hittan táborba szeretnék elmenni! Örömteljes órákat tölthettünk együtt a református templomban hallható zenés áhítatokon és koncerteken. A nyár melegében e kellemesen az esti hûvös szél hõmérsékletét megtartó, vastag és biztos templomfalak között hoztak felüdülést testnek és léleknek egyaránt. A zene szépsége és mélysége imaként a szívünkig hatolt ezekbõl a gyönyörû egyházi dallamokból, melyek Isten dicsõségére szóltak, és hálával töltöttek el bennünket. Vígan énekelj az Úrnak, te egész föld. (Zsoltár 100,1) - június 29. szombat: Zenés áhítat a Dunántúli Ref. Egyházmegye kántorképzõ tanfolyamának hallgatói közremûködésével, vezetõjük Veres Györgyné Petrõcz Mária volt - július 20. szombat: zenés áhítat az Orlando Énekegyüttes (Veszprém) közremûködésével, mûvészeti vezetõ Vikman Pál - augusztus 10. szombat: zenés áhítat Sipos Csaba, a gyülekezet kántora J. S. Bach mûveket játszott orgonán és marimbán - július 30. kedd: a hagyományos Fiatalok koncertje Hosszú idõ után ezen a nyáron voltak elõször zenés áhítatok a templomban, amit tavasszal, a jó idõ beköszöntével folytatni szeretnénk, reménység szerint havonta egy alkalommal. Várjad az Urat, légy erõs, bátorodjék szíved, és várjad az Urat. (Zsoltár 27,14) Minden kedves kenesei és nyaraló testvérünket szeretettel várjuk az alkalmainkra: így a vasárnapi istentiszteletre as kezdéssel, a hétfõi imaóráinkra 18 órai kezdéssel, a szerdai biblia óráinkra 18 órai kezdéssel. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az õ Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3,16) Hála és dicsõség mindörökké az Úré! Boda Judit

3 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 5 Interjú ifjú Mórocz Károllyal A múlt havi újságban Eleven Lajossal készült riport. Azért esett a választása jelenlegi interjú alanyomra, mert hozzá hasonló módon édesapja nyomdokain haladva az õ megkezdett munkáját folytatja. - Hogyan jutottál erre az elhatározásra, s milyen elõtanulmányok után kezdtél hozzá édesapád vállalkozásának folytatásához? - Veszprémben, az Ipari Szakközépiskolában érettségiztem. Nyaranta, az iskola alatt is kisebb-nagyobb mértékben részt vettem családi vállalkozásunk mûködésében, és az iskola után a cégnél kezdtem el dolgozni. Míg édesapánk élt, elkezdtem a Mûszaki Fõiskolát Budapesten, de sajnos halála után a rengeteg feladat miatt ezt egyelõre nem tudtam befejezni. - Nehéz volt-e a kezdet, és kinek a segítségére támaszkodhattál? - Igen, nagyon nehéz volt. De az élet egész egyszerûen nem hagyott más választást, édesapánk halála után felnõttem a feladathoz, és persze egy megörökölt profi szakembergárda állt mögöttem. Családunk a tragédia után egy emberként fogott össze. - Édesapád példája hogyan hatott rád? - Édesapánk remek ember volt. Az Õ példája és munkássága mindig meghatározó lesz az egész család életében. - Mivel foglalkozik a vállalkozásotok, mi a fõ profilja? - Építõipar. Közmû vezetéképítés, magasépítés, út-járdaépítés. Ezek a fõ tevékenységi körök, de Balatonkenesén a Fõ utca 36. szám alatt egy bútorüzletet is üzemeltetünk, illetve épületgépészeti munkákat is vállalunk. - Hány fõt foglalkoztatsz? Átlagosan fõt. - Mennyire rentábilis manapság a vállalkozás, sikerül-e pályázati lehetõségekhez jutni? - Az építõipar sajnos nem a legjövedelmezõbb tevékenységi kör manapság Magyarországon. Amennyiben sikerül is munkát szereznünk, a kifizetéseknél a körbetartozások sajnos jelentõs problémát okoznak. Nehezíti az életben maradást az is, hogy tendencia lett ma a közbeszerzéseken úgynevezett mamut projektek meghirdetése, ahol a hozzánk hasonló kisvállalkozások nem tudnak labdába rúgni mint generálkivitelezõ, ezért jórészt mint alvállalkozó vagyunk jelen ezeken a több milliárd ellenértékû tendereken. - Az ország mely területein dolgoztatok már? - Az ország számos területén dolgoztunk. Ha a nagyobb projektekre gondolok, említhetem Sátoraljaújhelyt, Budapest, Érd térségét, és persze a közelben is, Balaton parti településeken. Jelen gazdasági környezetben nem túlzottan válogathatunk, idén például, bekapcsolódtunk a Tápiómenti települések szennyvízelvezetésébe, azon belül Jászfelsõszentgyörgy településen csatornázunk. - A munka mellett mi az, amivel szívesen foglalkozol? - A vállalkozás mellett nagyon kevés szabadidõm marad. Ezt általában pihenésre és a családra fordítom. - Milyen kapcsolatban vagy a helybeli vállalkozókkal? - Több helyi vállalkozóval dolgoztunk már együtt egy-egy projekt kivitelezése során. Ha a munka jellege és helyszíne lehetõvé teszi, próbálunk helyi vállalkozókkal együttmûködni. - Mit szeretnél elérni a magánéletedben és a munkád területén? - Célunk, hogy vállalkozásunk munkássága minél hatékonyabb legyen, folyamatos munkát, és persze jövedelmet biztosítva a családnak, illetve munkavállalóinknak. - Köszönöm az interjút. Kinek dobod tovább a labdát? - Én köszönöm a lehetõséget. Kedves szomszédunkra, Erdélyi Istvánra és fiára gondoltunk. Köszönetnyilvánítás Múlt havi újságunkban köszönetet mondtunk azoknak, akik segítettek Böjte Csaba atya gyergyói gyermekei számára szervezett táboroztatásunk megvalósításában. A lista nem volt teljes, így most ezúton szeretnénk megköszönni Czuppon Zoltánné Krisztinának az igencsak kedvezményes tihanyi belépõket, Varga Tibor vállalkozónak a készpénz adományát, Kerényi Dánielnek és feleségének a csokikat, Polgárdi Károlynak a méz és lekvár adományokat, amelyeket a gyermekek magukkal vittek, Teréz és Erzsébet nõvéreknek pedig a fagyit. Hálával és köszönettel: Sörédi Györgyné KDNP- elnök Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, özv. Kürthy Lajosné temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló család FELHÍVÁS A Református Nõszövetség és a Caritas szervezetek RUHABÖRZÉT tartanak szeptember én a Kultúra Házában 9 és 18 óra között. Várnak minden érdeklõdõt! Köszönet Augusztus 16-án, pénteken Balatonakarattyán az Aligai úton szemétszüretet tartottunk. Ezúton köszönöm a részt vevõknek és külön köszönet a szervezõnek, Juscsák Györgynek és családjának. Lengyel János, a Településrészi Önkormányzat nevében

4 6 Balatonkenesei Hírlap augusztus Kis Balatonkenesei Hírlap Akarattya-Kenese; haragszik a fene SE! Lehet, hogy bugyutának tûnik e népieskedõ rigmus, de ez mocorog bennem jó ideje. Legutóbb a májusi számban írtam a megbékélésrõl, a válásról és a lelki békérõl: arról, amit azóta is vallok. Közben kicsit kedvemet szegte egy s más, de egész nyáron azt éreztem, hogy miután belebotlottam az igazságba, mégiscsak leporolhatnám magam, és tovább ballaghatnék Itt volt a 2013-as nyár, ami helyi szinten a legjobb volt, amit átéltem. A munkám miatt csak hézagosan voltam jelen, de mindaz, amit láttam, hallottam, tapasztaltam, azt igazolja, hogy mi itt Balatonkenesén és Balatonakarattyán jó irányba haladunk. Akár a Balatoni Kapunyitó rendezvényeire gondolok, akár az Ízek, borok, legendákra, vagy az akarattyai függetlenség napjára, vagy az Akarattyai Napokra, a folklórparádéra, ami parádés volt. Az Országos Lecsófesztivál (aminek a cikk írása közben még elõtte vagyunk) pedig mindig fergeteges! Tehát én csak annyit akartam, hogy megértsük, amirõl annyiszor beszélünk: mi összetartozunk. Mint a házastársak vagy a gyerekek válás után, mint a gyerekek és a szülõk a leválás után, mint a rokonok és barátok az esetleges vallási vagy politikai különbségek ellenére. Sokat akarok? Érthetetlen, amit írok? Ezen a nyáron szent meggyõzõdésemmé vált, hogy nem vagyok egyedül. És külön köszönet ezért Gyõrfi H. Mariannának, aki szintén ezt vallja. Én hittel várom a jövõt. Hiszem, hogy a józanság és a szeretet egy igazi együttmûködést szül, ami mindkét település javát szolgálja majd. A szabadságharcos lendületet pedig tisztes távolságból, mosolyogva szemlélem. Mert szerintem most nincs itt az ideje. És Petõfi, Táncsics, de akár Ady maga is talán! - egyetértene velem. (Ez utóbbiért nem tenném tûzbe a kezemet, mert annyira öntörvényû volt, mint jómagam). Végül is csak ennyit akartam: Ambivalens módon az összefogások ideje van a széthúzás korszakában. Éljen Balatonakarattya és éljen Balatonkenese! Külön, de mégis együtt! Alpesi nyelvi tábor Obervellachban Donászy Judit Augusztus 4-én a balatonkenesei Pilinszky iskolából 15 tanuló és 3 kísérõ tanár nekivágott a 6 órás útnak az ausztriai Obervellachba. Mikor megérkeztünk a Gästhaus Groppenstein szállóba, köszöntött minket Tóth Lázár tulajdonos. Kipakoltunk a szobáinkba, majd elindultunk a Groppenstein szurdok felé, ahol 33 vízesést tekinthettünk meg. Fárasztó, de élvezetes túra volt. Másnap elkezdõdött az iskola, ahol Isolda Seiser német tanár tartott nekünk órát. Ezután utunkat, az örökös hó birodalmába, a Mölltal-gleccser felé vettük. A hegy belsejében lévõ vonattal, majd egy felvonóval jutottunk fel a tetejére. Nyáron hógolyózni nagy élmény volt. Késõbb a Ragga-szurdokot is megnéztük. A 3. napot ismét az iskolában kezdtük, ahol 3-as csoportokra osztódva az utcán sétáló emberektõl kellett megtudnunk információkat. Ezután a heiligenbluti aranymosó felé vettük az irányt, de elõtte megtettünk egy rövid túrát, ami elég kalandosra sikeredett. Az aranymosóban kaptunk gumicsizmát és egy nagy tálat, ami könnyítette a mosást. Segítettünk egymásnak, és ennek meg is lett az eredménye. Mikor mindenki végzett, elindultunk a 2600 méteres Scharek-hez amit felvonóról csodálhattunk meg. Ezt követõen elmentünk a mormota leshez, ahol megfigyelhettük az apró állatkákat. A következõ nap egy professzor tartott nekünk órát az iskolában. Sokat játszottunk, nevettünk és persze tanultunk. Utána a 2000 méter magas Gerlitzenre utaztunk felvonóval, és itt folytatódott az iskolai feladat. Mikor készen lettünk, elmentünk sétahajózni az Ossiacher-See-re. Ezt követõen pedig a majomhegyet tekintettünk meg, ahol 140 majom él. Az 5. nap az utolsó iskolai órán voltunk. A végén egy dallal köszöntük meg Isolda néninek a tanítást. Ezután Obervellach belvárosában kaptunk feladatot, amit minden csapat sikeresen megoldott. Utána Gmündbe látogattunk, ahol megnéztük a Porshe Múzeumot, és a lakatos-kiállítást. Késõbb Spittalba utaztunk ahol megtekintettünk a vasútmodell-kiállítást, és kaptunk szabadidõt a vásárlásra, nézelõdésre is. Estefele a csapatverseny végéhez érkeztünk, ahol mindenki elénekelte a saját dalát magyarul és németül is, majd a zsûri kihirdette a helyezetteket. Ezt követõen ellátogattunk a helyi zenés kirakodóvásárba. Az utolsó napon a bõröndök már lecsukva, mindenki menetre készen, hogy elinduljunk a fürdõbe, viszont az esõ pont rosszkor jött, ezért el kellett halasztani. Így egy kisebb vásárlás után már indultunk is. Egy rövid pihenõre megálltunk a Wörthi-tónál, ami nagyon szép volt. Mindenki nevében szeretném megköszönni Lázár bácsinak, hogy szállást és ételt biztosított nekünk. Pista bácsinak, hogy kibírta velünk a több órás busz utakat. Illetve Ildi néninek, Kati néninek és Gabi néninek, hogy megszervezték a programokat, és sokat segítettek nekünk. Szerintem mindenki szuperül érezte magát, és a német tudásunk is sokat fejlõdött. Felejthetetlen élmény volt! Goór Júlia diákújságíró

5 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 7 Hiszek az alkotásban? Mely a lélek nyelve (Babits Mihály) Gál István festõ és grafikus kiállítása elé Kicsi a világ én még kisebb vagyok õ elfér bennem én elférek benne írta sok éve a 14 éves Gelencsér Gergely Térelmélet címû versében. Kicsi a világ szól a közmondás. Annyira kicsi, hogy a kiállító Gál István vezetékneve benne is van a világ szóban. Mikor viselõjével megismerkedtem, próbáltam utánajárni szófejtõ módjára, mit jelent a név, de csak találgatni lehet. (Galliában élt kelta nyelvû nép neve? Vagy az ünnep, a dísz, az udvariasság szótöve? A keresztnév, István, virágkoszorút jelent. De mindez csak játék ) Emberi szokás szerint megszületni, ismerkedni, kapcsolatba lépni a világgal, HELYET TALÁLNI BENNE és KIFE- JEZNI ott az üres PAPÍR, Féli festõ, zeneszerzõ, szövegíró, és akkor jön valami Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz Évmilliókra lesz tulajdonod írja Madách a Tragédiában. Az élet, tapasztalatok, élmények sora: egyszeri és megismételhetetlen, nincs mód a javításra. Mi kell hozzá? Tehetség: Akinek van, annak adatik szól a Biblia Egészség: fizikailag és mentálisan is. Ez utóbbit befolyásolja a korszellem, a mentalitás, ami nem más, mint agyunkban visszatükrözõdõ érzelmi, hangulati világlátás. Fogyassz! sulykolja a közszellem. Fogyaszd magadat (kg-ban), lássák, milyen jómódú vagy! Fogyassz, energiában (KW, m 3 /l), hadd lássák, van mibõl! Habzsolj! Gyûjts! Vásárolj! Bármit! Bármennyit! Bármikor! DE: Tudd meg, hogy nehéz dolog egyszerre magatartásunkat a természetnek megfelelõ állapotban megõrizni és külsõ dolgokra is tekintettel lenni. így fogalmaz a sztoikus bölcs Epiktétos. Az életstílusunk az ízlésünkbõl fakad. Az ízlés, ami állandó hozott és szerzett, - mint annyi más, és szorosan kapcsolódik az értékekhez. Érdemes a szavak mélyére nézni. Egyik legértékesebb, legsúlyosabb fogalom, a MÉRTÉK, amelyben benne van: az ér az ért a mért (?) az érték S mindezt az ember hol tanulja? Jó családban. Az eredeti, késõbb a választott családjában. (Minden egyéb csak árnyal.) Mirõl szólnak az (ön)életrajzok? Arról, amirõl a mesék: Elindul valaki. Úton lenni semmi, útnak kéne lenni legalább mondja a szövegíró, Horváth Attila. Próbák megpróbáltatások sora következik. Útján találkozik segítõkkel, gáncsoskodókkal. Beavatódik. Önismeretre tesz szert. Megtanulja szeretni, amit csinál, megtalálja azt, amit és akit szeret. Ami itt most körülöttünk látható, az a boldogan élés kifejezése a festészet és intarzia nyelvén. Gál István nov. 1-jén született Bács-Bodrog vármegyében Bácsborsodon. Hivatalos életrajza szerint nyugalmazott rajz-földrajz szakos tanár. Valójában tanító tanármûvész lehetett õ már akkor is, amikor még nem végezte el a rajz szakot. Polgári iskola után Baján kapott oklevelet a tanítóképzõben. Az ötvenes évek elején volt gyakorló tanító Beremenden, és csak a katonai szolgálat mentette meg attól, hogy matematika-fizika szakos tanár legyen. Szülõfalujában összevont 1-8. osztályt is tanított. (50 gyerek, délelõtt az alsósok, délután a felsõsök. Télen fordítva.) Ekkor már mellette van csupa nagybetûvel a TÁRS, Magdi néni, akit Bácsbokodon ismert meg, és aki a mai napig mély szeretettel támogatja. Pista bácsi akkoriban egy pozitív jóslatot kapott: Önt egy égi kar inti, frigye sikerülni fog (Kosztolányi intarziája) Fiuk és családja után 30 éve egy gyors elhatározással költöztek Kenesére. A tanár olyan ember, aki mások álmában beszél tartja egy szellemes mondás. Gál tanár úr itt Kenesén testnevelõ volt. Olyan ember, aki mások álmát edzi valósággá, tartását növeli. Jó pedagógus hozzátesz, ahogy elvesz a metszõolló. (Nagy Bandó András) Szép ívû pedagógiai pályájukat itt Kenesén fejezték be. Eddig a tanító a sokoldalú tanármûvész. Ma egy mûvésztanár kiállításán vagyunk. A képekkel is tanítani kell, és a tanítással is festeni vallja. Ehhez kellett elvégezni Pécsett a rajz szakot mesterei ifj. Éber Sándor, Bayer Erzsébet és Ruisz György részt venni képzõmûvész alkotótáborokban, közös és egyéni kiállításokon! Legyen a kéznél vázlatfüzet és fényképezõgép, belsõ lejátszó! Érlelõdjön ars poetica, mûvészi hitvallás: Észrevenni a szépet, azt kihangsúlyozni és másokkal megszerettetni. A háttérben ott vannak a Vácról származó, a bácsborsodi Latinovits-kastély közegében dolgozó szülõk. Figyeltem édesapám, aki bognár volt, hogy hajlította a kõrisfát sárhányónak. Az anyai nagybácsi, Kapás Ferenc, a Budai Festõiskola növendéke. (Párizsi ösztöndíját a történelem hiúsította meg.) A családban rokonságban van mûbútorasztalos, faipari mérnök, technikus. Innen is a faismeret, a fa szeretete, s vezet az út az intarziáig. Az intarzia, a faberakás a bútormûvesség egyik díszítési módja. A díszítendõ falap felületébe elütõ színû, meghatározott minta szerint kivágott falemezkéket raknak be. A berakott részek az alapfelülettel egy síkot alkotnak. Ha kiemelkednek, akkor relief intarziának nevezik. Az ókortól ismeretes technika. Szakismeretet, technikai tudást, pontosságot követel. És azt az ösztönös látásmódot, hogy mit bír el ez a mûfaj, hogy mûalkotás szülessen belõle. Kezdetben inkább bútordíszítési technika volt. Késõbb születtek a táblaképek, képek. Finom, kidolgozott részletek, gazdag motívumok jelennek meg a képeken. Ugyanúgy különbözõ mûfajokban, témákban, ahogy a festményeken is. A színt a fák nemesjávor, kõris, mahagóni, cseresznye adják. A festmények témában és mûfajban is változatosak. Feltûnõ a képek tisztasága, élessége. Pontos rajzolatuk már-már mérnöki-mértani, de akár egy fény-árnyék játék, egy lágyabb vonal vezeti másfelé a szemet. (Folytatás a 8. oldalon)

6 8 Balatonkenesei Hírlap augusztus (Folytatás a 7. oldalról) A kiállítóteremben olaj- és pasztell képek, a nagyteremben intarziák, a könyvtárban grafikák láthatók. Egyszerû, karakteres szép, igaz és jó, amit látunk. Hivatásunkat fel kell ismerni: az élet lehetõség. A mûvésznek megadatik, hogy saját feleletet adjon, saját világképet alkosson. Gál tanár úr képet-világképet festett a tanításban, és tanít képeivel, intarziáival. Befejezésül ismét egy: A világ címû vers. Orbán Ottóé: Zúgó malomkõ forog a világ hajtja az idõt a csillagkarikát Kék zuhogásban zöld méreg nyújtsd ki a kezed és eléred. Szeressék a szépet Gál István szándékai szerint és a maguk örömére! A képeket Heilig Gábor elõadómûvész keretezte. A közönség szeretve-nevetve fogadta a Bizonytalan bluest és Az öreg cowboy dalát. Tóth Lajosné magyartanár CSÍZIÓ Augusztus Szeptember 20. (Kisasszony hava - Szent Mihály hava) AUGUSZTUS 24.: Bertalan napja - Bertalan elõbb Itáliában, majd Örményországban hírdette az evangéliumot. Általában ördögûzõként tartják számon, Örményországban halt mártírhalált. - Bertalan napját mint õszkezdõ idõpontot tartották számon. Vele fordult a munkák sora: a gabona betakarítását az õszi szántás-vetés, más termények pl. káposzta begyûjtése, de mindenekelõtt a szüret cseréli fel. Bertalan is a szõlõhegyek védszentje lett Pannóniában. Az õ neve napján kezdõdik a harc a szõlõben a seregélyek ellen. S mint mondják, Bertalan a nyúzókésével a szüretre, a szõlõfürtök lemetszésére készülõdik. Lesencefaluban a bertalani esõtõl jó káposztatermést vártak. Aki ilyenkor vetette el az õszi salátát, annak káposzta nagyságúra is megnõttek. Berhidai szórványadatok arról tanúskodnak, hogy terményáldás volt ezen a napon, amikor a gazdaházak elé elhelyezett asztalra minden terménybõl tettek egy keveset, amit a gazdák kíséretében érkezõ pap szenteltvízzel meghintett, megáldott. A házak kapuira erre az alkalomra egy-egy szentképet is kiakasztottak. AUGUSZTUS 29.: Keresztelõ Szent János fõvételérõl emlékezett meg a katolikus egyház. Az ünnep neve régiesen: Nyakavágó vagy Nyakavesztõ János. SZEPTEMBER 1.: Egyed napja - Egyed, a VIII.sz-ban élt remete, a 14 segítõszent egyike. Általánosan ismert mondás volt, hogy ha ezen a napon esik az esõ, akinek egy pár ökre van, vegyen még, hogy az õszi munkákkal végezzen, de ha nem esik, adjon el állataiból, mert úgyis végezni fog. - pásztorünnep, ezen a napon lépnek szolgálatba a juhászok, kondások, csikósok, gulyások. - a mai napi idõjárásból következtetnek az egész õszre. Ha hûvös at idõ: Megnézi a szeptember, miért dolgoztunk nyáron. Szeptember szép ember, november csúf ember, december rossz ember. - megkezdik a szõlõ örzését, a disznókat hízóba fogják SZEPTEMBER 4.: Rozália napja - a XII.sz-ban élt remeteszentet a pestisszentek között tartják számon, ábrázolásain barlangban jelenik meg a feszülettel. SZEPTEMBER 5.:Lõrinc napja - a szabadban való fürdés utolsó napja - ettõl a naptól a dinnye és az uborka nem ízes - idõjósló nap: Ha szép idõ van,száll az ökörnyál,hosszú õsz lesz. - a mai naptól a fák megállnak fejlõdésükben SZEPTEMBER 8.:Mária kisasszony napja - Szûz Mária születésének emléknapja. Már a XI. sz-ban általánosan elterjedt ünnep, idõvel búcsúnappá tették. A Kisaszszony a vetés elõkészületeire ad jelt. Máriapócson ez a nap nagy ünnep. - fecskehajtó nap és a dióverés napja is - idõjósló nap.: Ha nagyszemû esõ esik,akkor az azt követõ idõszakban sok lesz az esõ. Forrásmunkák: S. Lackovits Emõke: Az egyházi esztendõ jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és a Balaton-felvidéki falvakban Napról napra Kiadja a Pedellus Bt. Debrecen Pulai Istvánné Részlet az ORI-GAMI Magazin kiadványából A Nippon Origami Assotiation vezetõségi tagja, Nakamura Keiichi úr magyarországi utazása során szeretett volna gyerekeknek origamit tanítani. Balatoni látogatása alkalmat kínált arra, hogy a balatonkenesei nyári tábor résztvevõinek, akik Kerti Teréz helyi óvónõ révén már régóta hajtogattak, origami foglalkozást szervezzünk. A hirtelen jött programon a gyerekek állatok és repülõk hajtogatását tanulhatták meg. a japánul elhangzó magyarázatok fordításában Yamada Hiroko aszszony kiváló magyar fordítása segített. Villányi Mariann

7 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 9 Szeptemberre készülve A nyári forróságnak lassan vége, az enyhülõ hõség az õsz közeledtét jelzi. Szeptemberben a családok életében nagy változást hoz a tanévkezdés, megkezdõdnek a dolgos hétköznapok ban hirdette meg az Országos Rendõr-fõkapitányság az Iskola rendõre programot, amely a Rendõrség tanintézményekben végzett bûn- és baleset-megelõzési tevékenységét foglalja keretbe már nemcsak az általános, hanem a középiskolákban is. Mit takar a program? Minden iskolának van egy kapcsolattartó rendõre, õ az Iskola Rendõre. rendszeresen megjelenik a tanintézményben, részt vesz a különbözõ hivatalos és szabadidõs programokon igény esetén fogadóórát tart, részt vesz a szülõi értekezleteken tájékoztatást ad, segítséget nyújt a pedagógusoknak és szülõknek az iskolában elõforduló erõszakos, pedagógiai eszközökkel már nem kezelhetõ, esetekkel kapcsolatban rajta keresztül az iskola jelezheti a mindennapi élettel kapcsolatban felmerülõ problémáit, észrevételeket, amelyek a Rendõrség ifjúságvédelmi tevékenységéhez kötõdnek az Iskola Rendõrétõl ill. rajta keresztül is kérhetik elõadások, foglalkozások, jogi felvilágosítás tartását az intézményekben akár közlekedési, baleset-megelõzési, gyermek és fiatalkori bûnelkövetéssel, áldozattá válással kapcsolatban Várjuk nemcsak az iskolák, hanem a szülõk észrevételeit, minden olyan ötletét, igényét, amellyel a program hasznosabbá, eredményesebbé tehetõ. Erre szolgálnak az iskolákban elhelyezett ÖTLETLÁDÁK. Az évszakváltás nemcsak az iskolák zajosabbá válását hozza magával, hanem megkezdõdik az õszi betakarítás a kertekben, a gyümölcsösökben, a szõlõkben beérett termények begyûjtése. Erre az idõszakra jellemzõ bûncselekmény a besurranás. A ház, nyaraló, pince körül, mögött szorgoskodó tulajdonosok, Forrónyomon derítették fel a strandi tolvajt Budapesten fogták el azt a 31 éves balatonfõkajári férfit, aki a balatonkenesei strandról tulajdonította el egy öttagú család táskáját. Balatonkenese egyik strandjáról tulajdonította el ismeretlen tettes augusztus 5-én este nyolc óra után egy ott nyaraló öttagú család táskáját, benne a családtagok személyi okmányaival, három nagy értékû mobiltelefonnal és készpénzzel. A Balatonalmádi Rendõrkapitányság bûnügyes kollégái, Varga Tamás r. fõtörzsõrmester és Nagy Dávid r. törzsõrmester, valamint a körzeti megbízott csoport vezetõje, Buzsáki László r. fõtörzszászlós forrónyomon kezdték meg az elkövetõ felkutatását. A beszerzett információk alapján tizennégy órán belül egy 31 éves balatonfõkajári személy került a látókörükbe. A sok éves tapasztalatukra építve, és arra, hogy az illetõ gyakran tartózkodott a balatonkenesei vasútállomás melletti parkban, az eltulajdonított tárgyakat és a pénz egy részét ott meg is találták. Az ismeretlen helyen tartózkodó Sz. József ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki, akit Budapesten a XI. kerületben augusztus 11-én igazoltatás során fogtak el a rendõrök. A Balatonalmádi Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya a férfit gyanúsítottként hallgatta ki, ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt õrizetbe vétele mellett folytat nyomozást az eljáró szerv, és egyúttal elõterjesztést tett elõzetes letartóztatásának indítványozására. családtagok, segítõk nyitva hagyják a kaput, az ajtót, az ablakokat, a gépkocsit az udvaron, utcán. Ilyen alkalmat a nem igazán jó szándékkel arra sétálgató elkövetõk nem hagynak ki. Szó szerint pillanatok alatt dolgoznak. Felkapják és viszik, ami szem elõtt van, az autóban hagyott értékeket, a legkülönbözõbb helyiségekben asztalon, ágyon, fogason hagyott táskákat, pénztárcákat. Nem töltik az idõt forgatással, kutatással. A besurranások megelõzése érdekében zárják kulcsra a nyaralóingatlanok utcai és bejárati ajtóit akkor is, ha otthon vagy a kertben tartózkodnak amennyiben riasztóberendezéssel ellátott a nyaraló, azt éjszakára és távollétükre minden esetben aktiválják a nyaralóba, pincébe, házba megérkezve a személyes okmányaikat és pénztárcájukat tartalmazó táskákat ne tartsák jól látható és elérhetõ helyen A gépjármû lopások elkerülése érdekében gépkocsik kulcsait ne hagyják a jármûben és látható helyen a nyaralóban, az épületben a gépkocsik összes biztonsági berendezését aktiválják parkolás után lehetõség szerint az ingatlanokon belül parkoljanak úgy, hogy több kormányozási manõverrel lehessen az ingatlant a gépjármûvel elhagyni közterületen történõ parkolás esetén igyekezzenek forgalmas, jól látható helyen megállni, soha ne hagyjanak értéket, táskát, mûszaki cikket látható helyen a gépkocsiban. Az ülés alá helyezett táska az elkövetõknek látható hely! Vigyázzanak értékeikre, mert a megelõzés áldozattá válástól és fõleg sok bosszúságtól menti meg Önöket! Stanka Mária r. õrnagy Balatonalmádi Rendõrkapitányság POLGÁRÕR HÍREK Tisztelt Olvasók! - az alaprendeltetésünkbõl adódó feladatainkon túl a különbözõ zenés rendezvények biztosításában vettünk részt; - végrehajtottuk az éves Rendezvényterv alapján augusztus hónapra betervezett városi rendezvények biztosítását; - az Árpád kúthoz levezetõ korlátot újrafestettük. Szeretném tájékoztatni a Tisztelt Olvasókat, hogy egyesületünk csatlakozott a szeptember 14-én megrendezésre kerülõ TeSzedd akcióhoz. Az esemény célja, hogy tisztábbá, szebbé tegyük lakókörnyezetünket, felszámoljuk az illegális szemétlerakó helyeket, megakadályozzuk azok újra keletkezését. Aki szeretne csatlakozni hozzánk, kérem, hogy az elérhetési formák valamelyikén keressen meg bennünket és tegyük együtt tisztábbá a környezetünket. Kérem a Tisztelt Olvasókat, hogy a szeptemberi iskolakezdést követõen még körültekintõbben közlekedjenek gépjármûveikkel a város területén, segítsük a gyermekek biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedését, vigyázzunk rájuk! Továbbra is várjuk a helyi lakosok, vállalkozók, nyaralótulajdonosok, üdülõvendégek segítõ észrevételeit, javaslatait, információit és támogatását ( elérhetõség: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com); Mobil telefonszám: , Postai cím: Balatonkenese, Vörösmarty tér 8.)! Vigyázzunk együtt, egymásra! Polgárõr Egyesület elnöksége

8 10 Balatonkenesei Hírlap augusztus Ma is kitart a lendületem Útban Aligára, a Kóbor Jánossal megbeszélt találkozóra Zalatnay Sarolta egyik mondata csengett a fülemben. A népszerû énekesnõ az idei akarattyai Ízek, borok, legendák fesztiválon adott koncertet a Kisfaludy sétány színpadán, és mielõtt felkonferálta a Nem várok holnapig címû számot, a varázslatos panoráma, no és a lelkes közönség láttán megjegyezte: a mai estén már csak az Omega együttes hiányzik. Annak idején ugyanis õk kísérték Cinit az említett dalnál, amellyel Sarolta 1967-ben megnyerte a Magyar Televízió Táncdalfesztiválját... Akkor és ott többen felsóhajtottunk az Omega nevének hallatán, útban Aligára pedig elképzeltem, milyen klassz is lenne, ha a legendás csapat egyszer fellépne, mondjuk, Kenesén. Álmodozni jó, tudom, egyébként pedig soha ne mondd, hogy soha! - dünnyögtem magamban, pár perccel késõbb pedig a Club Aliga kikötõjében beszélgettem Meckyvel (ez János beceneve), aki mindjárt az elején elárulta: jó néhányszor járt már Kenesén... A nyár túlnyomó részét Aligán töltöd. Miért éppen itt? Kicsi korom óta kötõdöm a Balatonhoz. Korábban Szabadiban, majd Széplakon volt nyaralónk, de amikor beindult az Omega, akkor a zenélés egy idõre háttérbe szorította az aktív balatonozást. Aztán a 80-as évek második felében visszahúzott a szívem az én magyar tengeremhez. Akarattyán vettünk egy vízparti nyaralót, és újból rákaptam az egyik kedvenc hobbimra, a vitorlázásra. Attól kezdve a hajókázás egyre fontosabb szerepet játszott az életemben, és mivel szinte egész nap kint voltam a vízen, a tóparti ház egyre inkább veszített a helyzeti elõnyébõl. Akkoriban többször megfordultam az aligai magasparton, ahol elsõ látásra beleszerettem a panorámába... Most ezen a csodálatos helyen áll a házunk, és áprilistól októberig, ha csak tehetem, itt vagyok. Az itteni környezet kikapcsol, feltölt, megnyugtat és inspirál, ráadásul kedvemre vitorlázhatok a tavon. Bár amióta a kislányom, Lénácska megszületett, leginkább õ határozza meg a programot. Az Omega tavaly ünnepelte az 50. születésnapját. Jubileumi turnéval ünnepeltétek a jeles évfordulót, de a telhetetlen rajongók szerintem még számítanak egy amolyan nagybetûs visszatekintõ koncertre. Egy igazán nagyszabású szabadtéri buli mindenképpen hiányzik még. Éppen ezért jövõ szeptemberben szeretnénk méltóképpen megkoronázni a pályafutásunkat. Egy összefoglaló jellegû életmûkoncertre gondoltunk, ahová meghívjuk a korábbi Omega-tagokat is. A Puskás Stadionban rendeznénk a bulit, vagy az új Fradi-pályán, ha valóban elkészül addigra. Öt évtizede zenéltek együtt, ami egyszerre irigyésre és csodálatra méltó. Nem csak hazai viszonylatban vagytok rekorderek. Igazából nemzetközi szinten is csak a Rolling Stonest és minket jegyeznek, mint fél százada mûködõ zenekarokat. És az, hogy még az 50. évünk sem a búcsúról szólt, szerintem az az igazán nagy dolog. Igencsak ritka teljesítmény! Fõleg ahhoz képest, hogy gyermekkorodban egyáltalán nem készültél zenésznek. A legkevésbé sem. A sport mellett az építészet vonzott nagyon. Tízévesen már igazolt játékosként rúgtam a bõrt egy focicsapatban. Késõbb felhagytam a futballal, és atlétizálni kezdtem. Az edzõm a 110 méteres gátfutás majdani olimpiai bajnokát látta bennem, nagyon hitt bennem, én pedig lelkesen vettem az akadályokat. Ám amikor 56-ban vagy 57-ben hazánkban járt az amerikai atlétikai válogatott, és megláttam azokat a futásra született fekete párducokat, akkor erõsen elbizonytalanodtam a sportolói jövõmet illetõen... A sors úgy hozta, hogy közben a gimnázium 3. osztályában a diáktársaimmal alakítottunk egy rockzenekart. Hozzáteszem, egyikünknek sem volt semmilyen zenei képzettsége. Attól fogva a rockzene sokkal jobban érdekelt, mint a sport. Mígnem egy jókor jött térdsérülés végleg eldöntötte a dilemmámat. B tervként építészmérnöknek tanultál. Mire elvégeztem az egyetemet, az Omega már rendesen dübörgött. A diplomámat édesanyám vette át, ugyanis a diplomaosztó idején éppen az elsõ külföldi meghívásunknak tettünk eleget. A 60-as években az építészet nem kínált túl sok lehetõséget a kreativitásra és a kibontakozásra: zsinórban tervezhettem volna szocreál épületeket, ami egyáltalán nem csábított. Pedig már megvolt a tervezõiroda, ahol elhelyezkedhettem volna, és ahol tárt karokkal vártak. Aztán egy napot sem sikerült dolgoznom a szakmámban (nevet). Minden út a zenéhez vezetett... Idén májusban az immár Kossuth-díjas Omega együttes telt házas koncertet adott az orosz fõvárosban. Ráadásul a moszkvai utazásotok egy nagy meglepetést is tartogatott. Fennállásunk óta elõször léptünk fel az egykori Szovjetunió területén, mert bár a 70-es években ismerték és elismerték az Omegát odakint, politikai okokból csak messzirõl szerették a zenekart. Akkoriban nem mehettünk Moszkvába, most viszont a város egyik legjelentõsebb és legnépszerûbb koncerttermében, a Crocus City Hallban játszhattunk. A buli másnapján óriási megtiszteltetés ért: egy magas egyházi kitüntetést, az ortodox egyház Nagykereszt Érdemrendjét vehettem át az orosz egyházfõtõl. Szergij pópa szerint a 70-es évek Szovjetuniójában a mi együttesünk és a zenénk jelképezte a szabadságot, ezért mintegy köszönetképpen tüntette ki a bandát. A csapat többi tagja a Mihail Alekszandrovics Romanov Nagyherceg Emlékéremben részesült. Mire ez a cikk megjelenik, már múlt idõben mesélhetsz egy különleges templomi produkcióról. Augusztus 17-én jótékonysági koncerttel járultál hozzá a bátaszéki római katolikus templom helyreállításához. Áprilisban fogalmazódott meg bennem a koncert gondolata, miután megtudtam, hogy hazánk egyik legmagasabb kõtemploma felújításra szorul. Mivel a családom Bátaszékrõl származik, különösen nagy örömmel segítettem. Természetesen a templomhoz méltó mûsort állítottunk össze, de ami a legfontosabb: a rockzene megmaradt. Az Omega mellett egy 64 fõs vegyes kórus és egy kisebb szimfonikus zenekar is közremûködött a produkcióban, amely iránt már most komolyan érdeklõdnek a környezõ országokból. Így aztán, ha minden jól alakul, õsszel templomturnéra indulunk. A hazai nagytemplomok, székesegyházak mellett számos külföldi katedrális is szóba került lehetséges helyszínként.

9 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 11 Koncertet szervezel, aktívan zenélsz, és mindeközben könyvet írsz. Mifélét? Egy elmélkedõ könyvet az elmúlt fél évszázadról, az Omegáról, az együtt zenélésrõl. Arról, hogy éltem meg belülrõl ezt az 50 évet. Sokáig gondolkodtam a lehetséges címeken, felmerült több ötlet, de legjobban a jelenlegi munkacíme tetszik: Álmodtam vagy igaz talán? Azt hiszem, ez a sor magáért beszél... Hallottam, amint egy kiadós fürdést ígértél a kislányodnak a beszélgetésünk utánra. Hogy bírod a hatéves gyerkõc diktálta iramot? Lénácska jó kondiban tart: sokat focizunk, fél napokat töltök vele a vízben. Örülök, hogy vén fejjel ismét kisgyermekes apuka lehetek, és igyekszem kihasználni minden percet. Annak idején, amikor a ma már 36 éves Dani fiam kicsi volt, javában dübörgött az Omega, ezért vele sokkal kevesebbet tudtam foglalkozni, mint most Lénával. Bármilyen hihetetlen, idén májusban betöltötted a hetvenet. Nyilván nem én vagyok az elsõ, sem az utolsó, aki szerint letagadhatnál jó néhány évet. A fiatal feleségem, Zsóka és a kislányom megkövetelik, hogy jó formában tartsam magam (nevet). Mindenekelõtt nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, akiktõl igazán jó géneket örököltem. Emellett az elmúlt évtizedekben a hivatásomból adódóan aránylag fiatalos életet élhettem. Ma is kitart a lendületem, a munkabírásom sem hagyott alább: nem érzek fáradtságot a színpadon! Ezzel együtt örülök ennek az Omega Oratóriumnak, mert azt gondolom, hogy a mi korunkhoz már jobban illik egy ilyen típusú koncert. Ráadásul ez a produkció új fejezetet nyit az együttes immár 51 éves történetében. Kimondani is borzasztó! (nevet) Tudod, ha most visszagondolok, olyan mintha az egész tegnap kezdõdött volna... Szûcs Anikó Kézfogás Európa Szoborpark, Balatonalmádi Balatonalmádi város a tó partján fekvõ Szent Erzsébet Ligetben a volt Öregparkban minden uniós országot egy klasszikus és/vagy kortárs szoborral, illetve annak másolatával kíván reprezentálni, amely az Unió bõvülésével még gyarapítható is. Az ötlet 20 évvel ezelõtt keletkezett, megvalósítása most vált lehetõvé ben megtörtént a környezet kialakítása, kb szobor talapzatával, korszerû világítással, térfigyelõ rendszerrel. A park alaprajza az együvé tartozást és csavarvonalat idézõ szerkezete egyben a fejlõdést is jelképezi. Pályázati pénzt ( Leader ) csak az említett munkálatokra nyertünk, melyhez az önerõt városunk önkormányzata biztosította. A végsõ arculat kialakításához kénytelenek vagyunk a mûalkotásokat személyes kapcsolatok, felajánlások révén beszerezni. A többi felmerülõ költséget közadakozásból teremtjük elõ, óriási szervezõmunkával. Jelenleg egy jóra összeesküvõ, helyi lakosokból álló csapat dolgozik megszállottan, hogy a mûvészetek összefogását is jelképezõ nemzetközi szoborpark augusztusában Szent István napjára ünnepélyesen felavatásra kerüljön, és a jövõben jelentõs nevezetessége legyen a Balaton-part régiónak. 27 európai tagállam kulturális minisztereivel, nagyköveteink útján tavasz óta folynak a levelezések, megkeresések, hogy felajánlásként kaphassunk országonként egy kültéri kortárs mûalkotást. A fennmaradó helyekre városunk testvérvárosainak ajándék szobrai, valamint nagyszerû magyar szobrászmûvészek mûvei kerülnek, elsõsorban azoké, akik a Balaton tárlatok történetében díjazottak voltak. Jelenleg 25 alkotás van felállítás alatt, folyamatosan érkeznek, az európai országok közül eddig 9 jelezte a szobrok érkezését augusztus 15-ig. Reményeink szerint a többi EU tagállamtól jövõ tavaszig helyszínre kerülnek az országukat képviselõ mûvek. Városunk egy régóta üresen és kihasználatlanul álló önkormányzati tulajdonú ingatlanon alkotótelepet alakított ki, ahol egy idõben 4-6 mûvész részére tud helyet biztosítani az alkotáshoz. Balatonalmádi önkormányzata ehhez és a folytatáshoz is anyagi és erkölcsi támogatást nyújtott, hogy a különleges látványosság augusztus 19-én, Szent István napjának elõestéjén ünnepélyesen átadásra kerüljön. További elképzelésünk az, hogy azok az európai országok, akik szobrot ajándékoznak, a késõbbiek folyamán évente egy ország két-három napos rendezvény keretében bemutatkozna városunkban. (kultúra, gasztronómia, tánc, stb.) Ily módon szeretnénk bõvíteni Balatonalmádi idegenforgalmi kínálatát is; a kortárs európai mûvészet bemutatásával, a legjobb magyar szobrászmûvészek munkáinak kínálatával egyértelmûvé tesszük, hogy városunk a Balaton régió kiemelkedõ képzõmûvészeti centruma kíván lenni. Balatonalmádi, augusztus 7. Veszeli Lajos festõmûvész, a szoborpark kurátora veszeli.lajos@gmail.com M E G H Í V Ó MÜLLER PÉTER ÍRÓ ELÕADÓI ESTJÉRE Beszélgetés szeretetrõl, szerelemrõl, szeretkezésrõl címmel AZ ELÕADÁS IDEJE: OKTÓBER óra HELYSZÍNE: BALATONKENESE, KULTÚRA HÁZA Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Tekintettel a nagy érdeklõdésre, helyjegyek válthatók 500 Ft-os jelképes áron. Információ:

10 12 Balatonkenesei Hírlap augusztus Németh Gyula nyugalmazott esperes úr köszöntése Áldjad én lelkem a dicsõség erõs királyát! zengett az ének augusztus 18-án a kenesei református templomban, megköszönve az Úrnak azt a 80 évet, ami megadatott az esperes úrnak. A hívek meghatódva énekelték a 264. dicséret szebbnél szebb versszakait, mintegy hálaadásképpen: Áldjad õt, mert az Úr mindent oly szépen intézett, Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett! Nagy irgalmát naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed. Németh Gyula esperes urat Isten megáldotta szorgalommal, népéhez való hûséggel, egyháza iránti elkötelezettséggel. Tudását szívesen megosztotta az érdeklõdõkkel. A szépre, a jóra törekedett, amikor többször felújítatta a mûemlék templomunkat, parókiánkat, majd újat is építettek a hívek segítségével. Megírta szülõfalujának, Iszkaszentgyörgynek monográfiáját, majd gyülekezetének és elemi iskolájának történetét. Emlékezetesek azok az országjáró kirándulások, amiket a nyolcvanas években szervezett. Missziói munkáját még nyugdíjasként is ellátja Dömösön. Szívesen vállal helyettesítést vagy tart elõadásokat, ha felkérik, ahogy helyi idõsek klubjában rendszeresen teszi. A közösség értékelte sokoldalú munkáját: 2001-ben Iszkaszentgyörgy, ben Balatonkenese díszpolgárának választotta. A templomi istentisztelet záró részében Sipos Károlyné gondnokasszony köszöntötte õt a gyülekezet nevében, és méltatta áldozatos munkáját. Moldován Vilmos Küldetés címû versének elszavalása után ajándékot vehetett át az ünnepelt, a szimbolikus jelentõségû 80. zsoltár belevésett versével: Istenünk, újíts meg bennünket! Szintén a gyülekezet ajándékaként leleplezésre került a kibõvült, vörös márványba vésett prédikátor-névsor is, amely a templom belsõ falába építve õrzi a XVI. századtól kenesén szolgáló lelkipásztorok emlékét. A XX. század sorát immáron Németh Gyula neve zárja. A jubiláló ünnepelt meghatottan mondott köszönetet a kedves méltató szavakért és az ajándékokért. Az ünneplés a gyülekezeti házban folytatódott, ahol hat gyermeke, tizenegy unokája és a kedves megjelentek körében örvendezett a házaspár. Németh Péter lelkészünk a 80. zsoltár felolvasásával köszöntötte édesapját. Tömör István, településünk polgármestere meleg szavakkal mondott pohárköszöntõt. Vörös Ibolya presbiter Sík Sándor Te Deum címû versével lepte meg az esperes urat. Végül Sipos Csaba kántorunk köszönte meg Gyula bácsinak azt a sok jó tanácsot és lelki irányítást, amit még most is kap tõle. Kedves hangszerén, vibrafonon játszott dallamokkal fejezõdött be a szép és felejthetetlen ünneplés. Isten áldása kísérje továbbra is életüket! Vér Lászlóné

11 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 13 Végszóként Közös összefogással Akarattya fejlesztéséért és értékes hagyományainak megõrzéséért (II. rész) Elõszó A cikk elsõ része Végszóként címmel a lap júniusi számában jelent meg. A második részben (jelen cikkben) a szerzõ néhány ismert és illetékes személy (polgármester, elsõ akarattyai telepes, társulati elnök, könyvtárvezetõ) elhangzott vagy írásban megjelent véleményét, értékelését idézi. Az idézetek hiteles betekintést adnak az elmúlt 80 év történetébe, az egyes fejlõdési szakaszokra, a szerzõ helyi közéleti tevékenységébe. A cikk második részének ismertetése a lap olvasói, elsõsorban az akarattyai teleptársak számára azért vált szükségessé és idõszerûvé, mert az utóbbi néhány évben több téves megállapítás és értékelés is megfogalmazódott. Véleményem szerint a második rész és a többkötetes Gyûjtemény egyes fejezeteinek olvasása a múlt és jelen reálisabb értékelését eredményezheti, melynek ismeretében a közeli jövõ fontosabb, megalapozott célkitûzései könnyebben megfogalmazhatók. Vélemények, értékelések Akarattya 80 éves múltjáról Kuti Csaba, Balatonkenese Nagyközség polgármestere, a Veszprém Megyei Közgyûlés elnöke Az 1928-ban alakult Balatonkarattyai Fürdõtelep Egyesület elsõ vezetõi Akarattya alapítói voltak. Olyan parcellázási tervet dolgoztattak ki néhány év alatt, és olyan példaértékû üdülõtelepet valósítottak meg, amely a jövõ évszázad korszerû követelményeinek is megfelel, melyet az elmúlt évtizedek során néhány kisebb területen végrehajtott ésszerûtlen parcellázások sem tudtak lényegesen megváltoztatni. Sajnálatos tény, hogy a pártállam rendszerének kezdetén, 1948-ban a közel 700 taggal rendelkezõ Balatonakarattyai Fürdõtelep Egyesületet is felszámolták. Ezután több évtizedes nehéz idõszak következett Akarattya életében. Nem lehetett azonban megszûntetni az akkor még számos akarattyás lelkületében ott élõ tenni akarást a közjóért, az üdülõtelep fejlesztéséért még akkor sem, ha a helyi közigazgatási vezetõk több esetben rossz szemmel nézték, sõt esetenként akadályozták az akarattyaiak alkotó kezdeményezéseit. A rendszerváltozást követõen bekövetkezett jelentõsebb társadalmi, gazdasági és politikai változások kedvezõen segítették Akarattya nagyobb arányú fejlesztését, melyhez feltétlenül hozzájárult az 1989 júliusában megalakult (újjászervezett) két akarattyai fürdõtelep egyesület aktív közremûködése. Példaértékû, hogy az önkormányzat olyan jelentõs akarattyai szellemi erõket, egészségesen gondolkodó, megszállott helyi érdekelteket tudott maga mellé állítnai, akik a ténylegesen fennálló nehézségek és problémák ellenére szívügyüknek tekintik Akarattya jó értelmû fejlesztését, a fürdõtelep régi állapotának lehetõség szerinti visszaállítását, nemzeti kincsünk, a Balaton fokozottabb védelmét és megóvását. Forrás: 70 éves Balatonakarattya ( ) Balatonkenesei Hírlap Különszáma augusztus. Kivonat a Különszám bevezetõjébõl. Kürthy Lajos, Balatonkenese Nagyközség tanácselnöke, polgármestere Balatonkenese nagyközség két településbõl, Kenesébõl és Akarattyából tevõdik össze. a két település egymás ellentéte. Kenese több mint 1000 éves. Sûrû település, szerkezete fejlõdött, a lakosság közel állandó, számukra a nyaralás általában nem passzió, hanem megélhetés. Akarattya mindössze 75 éves. Egységes terv szerint, mintaszerûen parcellázva épült. a dombtetõn ligetes, tágas telkekkel közel egyidõben, az 1930-as évek elején épült, állandó lakossága nem volt. Nyaranta itt koncentrálódott a szellemi, kulturális, politikai, gazdasági elit jelentõs része. Egyértelmûen megállapítható, hogy az elmúlt 30 év soránelsõsorban a víziközmûvek folyamatos kiépítésének és fejlesztésének eredményeként- mindkét település- Akarattya és Kenese is- dinamikus fejlõdének indult. Elmondható, hogy Dr. Koltay József 45 éven keresztül aktív közremûködést vállalt községünkben nemcsak a társulatok szervezésében és hatékony mûködésében, hanem Akarattya folyamatos fejlesztésében, az akarattyai hagyományok feltárásában és megõrzésében. Köszönet érte! Forrás: 30 éves a Balatonkenesei Víziközmû Társulat ( ) A Társulat jubileui kiadványa Kivonat a kiadvány bevezetõjébõl. Orbán József, a Balatonkenesei Falugondnokság vezetõje, a Balatonkenesei Viziközmû Társulat elnöke Dr. Koltai József saját megfogalmazása szerint is õsakarattyás. Több mint ötven évet dolgozott a közjó szolgálatában, különösen Akarattyáért, de az egész nagyközségért is. Mérnöki képesítései, mûszaki doktorátusa predestinálta a mindenkor racionális gondolkodásra, döntések elõkészítésében és végrehajtásában való szakadatlan részvételre. Magam 1996-ban találkoztam az energikus, akadályt nem nagyon ismerõ mérnökkel, aki hatékony, szinte nap mint napi segítséget volt képes nyújtani Akarattya csaknem teljes körû csatornázási munkáinak végzésében; a társulati szervezéstõl a beruházási források biztosításáig. Társulati elnökként sorolni tevékenységét és érdemeit, de az elkészült mûvek megteszik helyettünk. Gróf Széchenyi István gondolatát hívom segítségül: a haladásnak az útját kell választanunk, mert a habozásból, a késedelmeskedésbõl helyrehozhatatlan károk származnának. Dr. Koltay azért dolgozott 34 éven át az akarattyai- kenesei társulati mozgalomban, hogy ilyen károk ne képzõdhessenek.

12 14 Balatonkenesei Hírlap augusztus Forrás: Balatonkenese Díszpolgára cím adományozására az önkormányzat részére készített felterjesztés. Kivonat a felterjesztésbõl május 26. Megjegyzés: Sajnálatos tény, hogy a helyi önkormányzat egy alkalommal sem adományozott díszpolgári címet akarattyai érdekeltségû telepesnek. Taslár Tibor aranydiplomás általános építészmérnök, elsõ akarattyai telepes (állandó lakos), világjáró mérnök, vitorlázó. Már a korábban közreadott elsõ kötet kiemeli azon családok, közéleti személyiségek sokoldalú jelentõs tevékenységét, akik a legtöbbet tettek Akarattyáért, és amelynek eredményeként a Balaton keleti fennsíkján (az egykori arany búzatáblák helyén, amibõl csak egyedül a Rákóczi szilfa magasodott ki) létrehozott Fürdõtelep 80 év alatt nagyobb fejlõdét tudott felmutatni, mint sok más település több száz év alatt! Ez a helytállás példamutató lehet mind a jelen, mind a jövõ nemzedék számára. Akarattya december 6. és március 22. között (3,5 hónapon át) a II. világháború tûzvonalában súlyos pusztításokat szenvedett el, amelynek újjáépítését a helyi lakosság - társadalmi hovatartozására való tekintet nélkül- példamutató összefogással, kemény munkával teljesítette. Ezzel párhuzamosan önerõbõl megszervezték: a lakosság védelmét szolgáló polgárõrséget, beindították a kulturális és sportéletet, ifjúsági egyesületet, tanulókört szerveztek, ahol felkészítették egymást a továbbtanulásra egy jobb jövõért. A rendszerváltást követen a legfontosabb események a helyi közigazgatás átszervezése, a Balatonakarattya Fürdõegyesületek újjáalakítása, amelyek mûködése is nagymértékben hozzájárult a település jelentõs továbbfejlõdéséhez. Forrás: Taslár Tibor levele Dr. Koltay József részére április 24. (Kivonat a levélbõl.) Néhány javaslat és megállapítás Javaslatok- Dr. Koltay József aranydiplomás vízépítõ mérnök õsakarattyás, Akarattya krónikása A fürdõegyesületek hatékonyabb mûködésének egyik alapvetõ feltétele az egyesületek és a helyi önkormányzatok együttmûködésének erõsítése és korszerûsítése. Ebben kedvezõ lehetõséget biztosíthat a két szervezet között együttmûködési megállapodás létrejötte. A fürdõegyesületeknél rendelkezésre álló jelentõs szellemi kapacitás feltárása és lehetséges hasznosítása, elsõsorban a helyi önkormányzatok által igényelt feladatoknál feltétlenül hozzájárul az egyesületek eredményesebb tevékenységéhez. Törekedni kell valamennyi fürdõegyesületnél, hogy az egyesület vezetõségében (tagságában) - lehetõség szerint - legalább egy-két meghatározó személyiség- vezéregyéniség vegyen részt a közös munkában. Szükséges, hogy a helyi önkormányzatok fokozottabb mértékben támogassák az egyesületi tagság kezdeményezését, az értékes helyi hagyományok, történeti múlt feltárásában és megõrzésében. (Emléktáblák, emlékhelyek állítása, utcák, terek elnevezése a település hírességeirõl, kéziratok, kiadványok készítése.) Fontos feladat a Balatonparti Fürdõegyesületek Szövetségének aktívabb közremûködése egyes fontosabb helyi-, területi- és a Balaton teljes térségére kiterjedõ kérdésekben. Ehhez azonban a BFSZ elnökségének lehetséges megerõsítése látszik indokoltnak. Forrás: 20 év- 20 javaslat a balatonakarattyai fürdõegyesületek további hatékonyabb tevékenységéhez ( ) 80 éves Balatonakarattya ( ) Balatonkenesei Hírlap különszáma augusztus. Kivonat a cikkbõl. Néhány fontosabb megállapítás a javaslatokhoz A rendszerváltozást követõen újjászervezett két akarattyai Fürdõtelep Egyesület hatékony mûködése elsõsorban az es években az egyesületek és a helyi önkormányzat között létrejött korrekt együttmûködésnek köszönhetõ, melynek személyi feltételei mindkét fél részérõl korábban adottak voltak. Sajnálatos tény, hogy az ezredfordulót követõen az együttmûködés hatékonysága folyamatosan csökkent. Ezen a Balatonakarattyai Fürdõtelep Egyesület elnöksége kezdeményezésére és támogatásával létrejött Balatonakarattyai Településrészi önkormányzat mûködése sem tudott jelentõsebb mértékben segíteni. Az akarattyai egyesületeknél jelentõs szellemi kapacitás, szellemi tõke áll jelenleg is rendelkezésre, melynek célszerû helyi hasznosítása a közös célok érdekében, mindez a közeli jövõben sem nélkülözhetõ. Az 1990-es években a három akarattyai Fürdõtelep Egyesület tagságában több aktív meghatározó személyiség tevékenykedett. Ezek száma azonban sajnálatos módon az elmúlt 10 évben folyamatosan csökkent. Határozottan állítom, hogy egyetlen egy egyesület sem tud eredményesen mûködni meghatározó egyéniségek, vezéregyéniségek nélkül. Ennek személyi feltételei jelenleg is elõteremthetõk. Olyan személyek kiválasztására van szükség, akik nemcsak szeretik Akarattyát, a Balatont, hanem tenni is akarnak érte! Ez a megállapítás elsõsorban a közeli jövõnek szól. Szükséges, hogy a helyi önkormányzat az értékes akarattyai hagyományokat õrzõ civil kezdeményezéseket az eddiginél fokozottabb mértékben támogassa. A cikk szerzõje, a több kötetes Helytörténeti Gyûjtemény szerkesztõje feltétlenül javasolja, hogy Balatonakarattya 90. évfordulójára (2018) Akarattyáról kerüljön egy színvonalas jubileumi kiadvány kiadásra. (A szerzõ reméli, hogy így lesz.) Az évben alakult Balatonparti Fürdõegyesületek Szövetsége mûködésének elsõ tíz évében sokat tett a Balatonért, a fürdõegyesületek eredményes mûködéséért. Az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján megállapítható azonban, hogy a BFSZ további aktív és eredményes tevékenységéhez a szövetség elnökségének megerõsítése indokoltnak látszik. A Gyûjtemény szakmai értékelésérõl - Györgydeákné Takács Hajnalka könyvtárvezetõ Igényes, gondos, precíz, szép és kifogástalan munkát olvasva az jutott eszembe: milyen szerencsénk van, hogy vannak még ilyen emberek, mint Ön, akik idõt és fáradságot nem sajnálva megmártóznak a helytörténeti anyaggyûjtés és feldolgozás csodálatos, kimeríthetetlen, de rengeteg boldog percet, sikerélményt nyújtó tengerébe. Vélhetõen csak az tudja értékelni igazán ezt az áldozatos munkát, aki maga is végzett már

13 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 15 ilyenfélét. Csak az tudja megérteni ezt az áldozatos munkát, aki maga is végzett már ilyenfélét. Csak az tudja megérteni, aki valami hasonló dologba belekóstolt már. Ön nem csak belekóstolt, hanem miután megízlelte és örömét lelte benne, másoknak is juttatni akart belõle. Csak a legnagyobb elismeréssel tudok gratulálni ezen tevékenységéhez,s mivel úgy gondolom, az alkotónak fontos az olvasó visszajelzése is, szeretném megnyugtatni, hogy mindazok, akik eddig elolvasták remek munkáját, ugyanígy vélekednek róla. Forrás: Györgydeákné Takács Hajnalka levele Dr. Koltay József részére június 7. (Kivonat a levélbõl.) Megjegyzés: Köszönet Györgydeákné Takács Hajnalkának a többkötetes Akarattyai Helytörténeti Gyûjtemény értékelésérõl adott értékes és hasznos összefoglalójáért, mely véleményem szerint nemcsak a szerzõnek, hanem az olvasóknak is szól. Befejezés Befejezésül elmondhatom, hogy 50 éves társadalmi tevékenységem során tettem Akarattyáért, kisebb mértékben Keneséért, a Balatonért: amit kellett, amit lehetett, amit tudtam. Mindezt önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, kellõ szakmai igényességgel, szívvel, lelkesedéssel és szeretettel tettem. Büszke vagyok arra, hogy Akarattya szeretetét - melyet De ki kérdez, választ várjon, Ha nem is kell már a válasz. Választ várok S ez a várás úgy elfáraszt. (Ady Endre)??? szüleim eredeztettek lelkembe - sikerült továbbadni fiaimnak, unokáimnak. Így száll Akarattya szeretete és tisztelete szülõkrõl gyermekekre, nemzedékrõl nemzedékre. Ezúton mondok hálás köszönetet családomnak, feleségemnek és két fiamnak, hogy több évtizeden keresztül figyelemmel viselték a közjóért végzett tevékenységemet, és ennek negatív következményeit, továbbá jelentõs segítséget nyújtottak munkámhoz. 81 évesen végre ténylegesen befejezve gazdag szakmai és közéleti tevékenységemet hadd idézzek Kosztolányi Dezsõnek, a Nyugat lírikusának (Akarattya egyik alapító tagjának) Õszi merengés címû versébõl: Milyen sötét a Balaton S a nyár után, hogy véreznek a fák. Tündér Tihany, felelsz-e énnekem Ha azt mondom még egyszer: ifjúság? Végül kívánok valamennyi akarattyai teleptársnak, lelkes Akarattyáért tenni akaró fiatalabb generáció tagjainak további munkájukhoz sok sikert és jó egészséget Akarattya alapításának 85. évfordulója alkalmából. Boldog születésnapot, Akarattya! Tisztelettel és barátsággal: Dr. Koltay József õsakarattyás, Akarattya krónikása Balatonakarattya fekvéséhez, szépségéhez, helyi adottságaihoz kétség nem fér. Ám egyre többen és többször tapasztaljuk, hogy a strandolni vágyók továbbmennek Balatonkenesére, Balatonfûzfõre, Csopakra, vagy elkanyarodnak a déli partra. Sok oka van, tudjuk. Én tegnap (2013. augusztus 6-án, kedden) rábeszéltem a vendégeimet, hogy menjük le a Bercsényire. Délután 4 óra volt, tikkasztó hõség. Hely bõven volt, lepakoltunk, hogy valami furcsa gyerekkori beidegzõdés miatt, higiéniai okokból lezuhanyozzunk. A néni becsukta az ajtót, mondván, most nem lehet, mert felmosott. Én bátran bementem, de a többiek megszeppentek. A nénike jól rám is vágta az ajtót, jelezvén, hogy én bizony nem értek a szóból. Közben eltelt néhány kellemes óra fürdõzéssel, kártyázással, és eljött az az idõ, amikor szükségünk lett az illemhelyre. Igen ám, de itt a csavar a történetben. Nem engedtek be, mert elmúlt 20 óra. Egészen 5 perccel. A fiatalember megszánt minket, és azt mondta: na gyorsan ; de megjött a hölgy, aki határozottan kikiabált minket a WC-rõl. A nyelvújításért elnézést kérek, de olyan kifejezõnek érzem: ránk nyitotta az ajtót, és engem kivéve (mert abban a helyiségben épp jó volt a zár) mindenki igen kellemetlen és megalázó helyzetben találta magát. Szinte szégyenkezve mentünk ki (na jó, bevallom, én utalást tettem a balkáni viszonyokra; ezúton is elnézést kérek minden balkáni embertõl a hasonlat miatt). A kint sorakozó emberek udvariasan kérdezgették, hogy akkor õk most hol végezzék a dolgukat, ha még maradnának a strandon, hisz meleg van, a büfék nyitva tartanak és úgy egyáltalán. A válasz egy határozott vállrándítás volt. Ezek után mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy azok, akik ott fürdõznek, kártyáznak, beszélgetnek, söröznek melyik illemhelyet használják. Ki a hibás? Ki a felelõs? Biztosan pénz, szervezés és akarat kérdése. Ez valahol hibádzik. Hacsak nem az a cél, hogy Balatonakarattyáról elüldözzük a nyaralókat; ami egyéb más következménnyel is jár. Utánanéztem: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselõ-testületének 171/2013. IV. hó 25-én kelt határozatának 7. pontja szó szerint: Az illemhelyek tartsanak nyitva a büfék nyitva tartására tekintettel; az Alsóréti strandra vonatkozóan is. Igaz, az 5. pont külön kezeli a vizesblokk és a strand nyitva tartását, de a félreértések megelõzése végett: a zuhanyozók, a pénztár külön zárhatóak, tehát a két pont - még ha furán is fogalmazták - nem ellentétes egymással. Ráadásul az Önkormányzat úgy kötötte a vállalkozókkal a területbérleti szerzõdést, hogy kötelezettséget vállal a WC biztosítására. Így kapták a hatósági engedélyeket. A kérdés persze az, hogy akarunk valamit és keressük a megoldást; vagy nem is akarjuk annyira, és lecsapunk a kifogásra. A fent említett határozat alján ott a szó: felelõs. Alatta pedig két név. Az õszinteség egy érdekes dolog. Mindenki bátran vallja, de ha szembetalálkozik vele, megsértõdik. Én ismét konkrét tényeket soroltam fel, mint legutóbbi cikkemben. Névvel, dátummal. Kíváncsian várom, érvek helyett melyik Ady-vers lesz a válasz; de ne aggódjanak, hiszek egy régi magyar közmondásban, miszerint: Bolond, aki nem tud haragudni, de bölcs, aki nem hajlandó. Donászy Judit /aki nem azt nézi, ki hol lakik, kinek, mi a pártállása, vagy a vallása; csak egy nyitott szemmel járó ember/

14 16 Balatonkenesei Hírlap augusztus Ismét pattog Hírek a Balatonkenese Sport Club életébõl A Balatonkenese SC településünkön több programmal gazdagította a hasznos és tartalmas pihenés programjainak palettáját. Volt gálamérkõzés a Magyar Újságíró Labdarúgó Válogatott ellen, fociztak a szülõk alkalmilag alakított csapattal, az egyesület vezetõsége ellen, de talán a legjelentõsebb esemény az I. Sportnap volt. Július 06-án megrendezett eseményre nagyon sok sportoló és nézõ érkezett. A sportnap talán az egyik legnépszerûbb programja a kispályás labdarúgótorna volt. Igazán nagy öröm, hogy hat csapat nevezett a tornára. Érkeztek Budapestrõl, szerveztek csapatot a nyaralók, jöttek Polgárdiból és Kislángról, de az Ifi és felnõtt csapataink tagjai is neveztek. A mérkõzések nagyon pörgõsek voltak, és a nézõk örömére sok gól esett. A harmadik helyért a Hegyvidék FC csapat, valamint az Etil alakulat csapott össze. Az eredmény 4:0 volt, így a Hegyvidék örült a bronznak. A döntõben a felnõtt egységünk néhány tagjaiból, valamint néhai labdarúgóinkból álló csapat a Delfin FC-vel mérte össze tudását. A Delfin FC-t Németh Levente, a felnõtt együttesünk csapatkapitánya szervezte. A Delfineknél székesfehérvári és kislángi sportolók játszottak. Érdekesség még, hogy a csapatot NAV-os (pénzügyõr), tûzoltó, valamint katona és két civil fiatalember alkotta. Egységben az erõ mondhatnánk A döntõt nagy érdeklõdés övezte és nem csalódott az, aki arra tippelt, hogy jó kis meccs lesz. A döntõt A Delfin FC nyerte 3:1-re. Delfin FC játékosai: Németh BullDog Levente, Balogh Baggio Zoltán, Fekete Csicsa Attila, Egerszegi Zoltán, Tiber Szabolcs és Juhász Péter. Ugyancsak sokan neveztek az asztalitenisz versenyre. Az indulók között voltak gyerekek, ifjak és felnõttek egyaránt. Három asztalnál folyt a verseny, gyermek, ifjúsági és felnõtt korcsoportban. Sokszor a labda pattogásának hangját túlszárnyalta a hangos kacagás, mivel szabadtéri programként a szél nem egyszer megviccelte a versenyzõket. Több óriási csatát láthatott a nagyérdemû, így mindenki jól szórakozott - versenyzõ és nézõ egyaránt. Végeredmény gyermek: I. Jancsó Lukács II. Jancsó Bence III. Dorogi Benjamin. Ifjúsági: I. Lonatai Bendegúz (Balatonkenese Globe Dental SC) II. Borbély Csaba III. Borbély Bence Felnõtt: I. Hertai Levente II. Szedmák Attila III. Vajda Béla (Balatonkenese Globe Dental SC). Míg a füvön a futball- labda pattogott, a vörös salakon a teniszé volt a fõszerep. A versenyezni vágyók párosban mérhették össze tudásukat. Végeredmény: I. Fáber Kovács György - Dénes Péter II. Bálint András - Farkas Róbert III. Balázs Gyula- Farkas István. A sokszínû programok közül az egyik érdekesség a gombfoci bemutató volt. A hivatalosan asztali labdarúgás néven futó sportág két jeles képviselõje - Magyar Antal a Testvériség SE játékosa, csapatban országos, Európa- és világbajnok, valamint Tóth László (Erzsébetvárosi SE) az országos szövetség (MALSZ) elnöke - egész napos bemutatót tartott. amely gyermekek és felnõttek tucatjait mágnesként vonzotta a felállított versenyasztal köré. A páros a játékelemek egyszerû ismertetésén kívül több trükkel, kedveskedett ez érdeklõdõ tömegnek, és ámította el õket azok egyszerû, mégis profi bemutatásával. Nagy népszerûségnek örvendett az arcfestés és a kézmûves foglalkozás, de az ugráló vár is szorgalmasan szórakoztatta vendégeit. Meglepõ dolog történt a sportnap elõtt. Néha olyan helyrõl kapunk támogatást, ahonnan nem is számítunk rá. Molnár László nem mondható mecénásnak vagy éppen menõ helyi vállalkozónak. Egy dolgos ember, aki közöttünk él, és úgy gondolta segít. Mégis olyan dolgot tett, ami nem mindennapos. A jeles nap elõtt egy ping-pong asztalt és a hozzá tartozó kiegészítõket ajánlotta fel a Balatonkenese SC részére. KÖ- SZÖNET! Hírek a focipályáról A BSC felnõtt csapata új vezetõedzõvel kezdte meg a felkészülést a 2013/2014 bajnokságra. A vezetõség Bozai Gyulát nevezte ki erre a posztra. Bozai Gyula játékosként és edzõként is megjárta az NB I-t. Sajnos sok játékos távozott különbözõ okok miatt. A vezetõség a csapat megerõsítésekor arra törekedett, hogy fõként helyi labdarúgók alkossák a keretet. Vidékrõl csak a hiányposztokra igazolt játékost a club. Az új játékosok között van olyan labdarúgó, aki NB I-es tapasztalattal rendelkezik (László B.) Érkezõk: Horváth Dávid (Heréd LC), László Barnabás (Nagytétény SE), Szente József (Balatonalmádi SE), Farkas Gergely és Szûcs Barnabás valamint Horák Márk 1,5 év kihagyás után újra edzésbe állt. Jó hír, hogy Szokoli László Hollandiából hazatérve ismét csatasorba állt. Az U19 csapatunkból a felnõtt kerethez csatlakozott Polgár Gábor, Pintér Krisztián és Kuti Bálint, valamint lehetõséget kap Hatos Patrik és Kuti Levente is. Az U19 és U16 csapataink is megkezdték a felkészülést Bakos Tibor és Török Ferenc vezetésével. Sajnos a serdülõknél létszám probléma van. Kérjük a éves fiukat, akik szeretnének focizni, jelentkezzenek Török Ferenc edzõnél (tel: ) A Magyar Kupa fõtábláján a Héviz SK csapata volt a vendégünk. A HSK tavaly a NB III-as (Bakony cs.) bajnokság 10 helyén végzett. A mérkõzést jól kezdte csapatunk rendre veszélyes támadásokat vezetett. Polgár Gábor agresszíven nagy kedvvel játszott, de sajnos csak kapufáig jutott. Az elsõ játékrészben mi irányítottuk a játékot, de sajnos egy feleslege szabálytalanságot követõen jogos büntetõt értékesített a Hévíz SK. Ezen kívül még egy büntetõt ítélt meg Mód István játékvezetõ, aki egyébként kitûnõen vezette a mérkõzést. Sajnos mi csak helyzetig jutottunk és az utolsó 10 percre szétesett a csapat és a és 88. percben bekapott gólokkal súlyos vereséget szenvedett kedvenc csapatunk. Jó: Rauch, Szente, Gondán, Takács L, Polgár G. Balatonkenese Globe Dental SC Héviz SK 0:6 (0:2) Balatonkenese, 150 nézõ Vezette: Mód István (Máyer Gábor, Nagy Attila)

15 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 17 BSC: Rauch (Szente 67 )- Polgár T (Kuti L 46 ), László B, Szokoli, Horák (Kuti B 59 ) Gondán, Takács L, Takács P, Takács D, Farkas G, Polgár G. HSK: Szabó Herbály, Keszei, Csík, Belina Karakai (Keszthelyi 56 ), Dudar Kónya K (Pápai 71 ), Horváth G Kónya D (Horváth M 69 ), Páli Gól: Keszei (23 -büntetõ), Horváth G.(33 ), Páli (84 büntetõ, ) 2013/2014 õszi mérkõzések: 1. fordulóban szabadnapos a Balatonkenese Globe Dental SC :00 óra Õsi PSE Balatonkenese Globe Dental SC :30 óra Balatonkenese Globe Dental SC Tótvázsony SE :30 óra Nagyesztergár BSE - Balatonkenese Globe Dental SC :00 óra Balatonkenese Globe Dental SC Felsõörsi IKSE :00 óra Nemesvámos LSE - Balatonkenese Globe Dental SC :30 óra Balatonkenese Globe Dental SC Magyarpolány SE :00 óra Csabrendek FC - Balatonkenese Globe Dental SC :00 óra Balatonkenese Globe Dental SC Szentantalfa NVSE :00 óra Márkó SE - Balatonkenese Globe Dental SC :30 óra Balatonkenese Globe Dental SC Dudar SE :30 óra Csopak FC- Balatonkenese Globe Dental SC :00 óra Balatonkenese Globe Dental SC Nemesszalók ESE A mérkõzések elõtt U19-es csapatok játszanak. Rendezvény: Football Fair Play Road Show óra sportpálya. Tisztelt Szülõk és Gyerekek! Várjuk a futballozni szeretõ ifjú tehetségek jelentkezését 5 és15 év közötti korosztályban (jelentkezni a 30/ telefonszámon lehet)! Köszönet a támogatásért: Globe Dental, Katica Pékség, Vegyeske, Fregatt Presszó, Felvári György, Molnár László, Szöllõs család Hotel Vivien. Médiatámogatónk az Öböl TV. A teniszpályák október végéig továbbra is állnak rendelkezésre. Pályafoglalás: 30/ Udvardy Panna nyári teniszsikereirõl A lány mezõnyt két magyar lány uralta a szlovák U16-os versenyen. Udvardy Panna és Mészáros Lotti szállította az immáron megszokott U16-os tornagyõzelmet a múlt héten. Skeresen felhívták magukra a figyelmet a szlovákiai Michalovce 3-as kategóriás U16-os versenyén, ahol a lány egyéni és páros versenyszám is róluk szólt. A fináléban a magyar ranglista 7. helyén álló Panna 61: 75 arányban jobbnak bizonyult a 6. helyen jegyzett szentesi vetélytársánál és megszerezte elsõ egyéni nemzetközi tornagyõzelmét, ami egyben az elsõ duplázás is volt, hiszen a Talentum TC játékosa korábban Lottival megnyerte a páros versenyt is. A nyár folyamán aztán Trnavában duplázott a Talentum TC játékosa. Két hete elsõ nemzetközi egyéni tornagyõzelmét ünnepelhette Udvardy Panna, aki a michalovcei versenyen duplázni tudott, most pedig visszatért Szlovákiába, ami jó döntésnek bizonyult. A Talentum TC játékosa a 3-as kategóriás U16- os versenyen 2. kiemeltként indult, ennek megfelelõen pedig a szlovák Pavlovicovát (61: 61), az osztrák Nyikost (63 : 61), a szlovák Matusovát (60:60) és a szintén szlovák 3. kiemelt Palcatovát (60 62) is könnyedén fektette két vállra. Gratulálunk!

16 18 Balatonkenesei Hírlap augusztus Látogatóban a 900 éves Nagykéren Testvértelepülésünk polgármestere meghívta jubileumi ünnepségsorozatukra Tömör István polgármestert és a képviselõ- testület tagjait, a Szivárvány Népdalkört, valamint az öregfiúk focicsapatát. A képviselõ-testületet polgármester úr és jómagam képviseltük. Augusztus 9-én indultunk el a népdalkör tagjaival Szlovákiába. Úgy 11 óra tájban érkeztünk Nyitrára, ahol a rekkenõ hõség dacára felkapaszkodtunk a nyitrai várba, megtekintettük a dómot, a kazamatákat és egyéb látnivalókat. Ezután elfoglaltuk szálláshelyünket Érsekújváron, egy középiskolai 12 emeletes hotel 7. emeletén, ahol mivel a lift nem mûködött, nem éppen tinédzser korú társaimmal együtt a lépcsõkön felgyalogolva tudtuk elhelyezni holmijainkat. (41 C-ot mutatott a hõmérõ higanyszála, a klímát a huzat próbálta helyettesíteni.) Fiatalokat is megszégyenítõ gyorsasággal történt a kipakolás és a buszra szállás, hogy odaérjünk délután 3 órára vendéglátóinkhoz, ahol õk a tõlük megszokott kedvességgel és barátsággal fogadtak. Részt vettünk az ünnepségsorozatot megnyitó ünnepélyes szentmisén, majd a templom udvarán tartott hivatalos megnyitón. Nagy élményt jelentettek a Kultúrparkban megtartott programok, különösen az esti Bikini koncert, amelyet páholyból, a számunkra felállított sátorból - pár méterre a színpadtól - élvezhettünk, Kottlik László, elõzõ polgármester úr és képviselõtársai, barátai folyamatos étel- ital kínálása közepette. Másnap, 10-én megérkezett a balatonkenesei öregfiúk csapata is, akik barátságos mérkõzést játszottak a nagykériekkel. Délben igen jó hangulatú közös ebéden vettünk részt a többi magyarországi testvértelepülésrõl érkezett delegációkkal együtt. Délután polgármester úr és jómagam részt vettünk egy ünnepélyes testületi ülésen, ahol ANGOL, INFORMATIKAI ÉS NÉMET KEDVEZMÉNYES TANFOLYAMOK INDULNAK OKTÓBERTÕL A KULTÚRA HÁZÁBAN. JELENTKEZÉS: A TELEFONSZÁMON rajtunk kívül ott voltak a hajmáskéri, csengõdi, pellérdi és hazai, nagykéri polgármesterek és képviselõk szinte teljes létszámban. Sor került a testvérkapcsolatok újfenti megerõsítésére, amikor is a jelen lévõ polgármesterek ismét aláírták a kezdetekben megfogalmazott testvértelepülési dokumentumokat. Népdalkörünk a Kultúrparkban megrendezett esti folklórmûsorban szerepelt úgy 20 óra tájékán. Elmondhatom, nagy sikerünk volt. Lámpalázunkat az idõközben megérkezett hidegfront, a kb 20 C-os hõmérséklet kellõképpen mérsékelte. Este 10 óra után indultunk és hajnali 2 órakor érkeztünk meg Balatonkenesére fárasztó, de élménydús útunkról, szívünkben örökre megõrizve a nagykériek barátságos, szeretetteljes vendéglátását. Sörédi Györgyné képviselõ, népdalköri tag

17 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 19 Gratulálunk a nyugdíjazáshoz! Elõttem a 20 éves vezetõi munkára való visszatekintés Thury Attiláné Zsuzsa összeállításában. Olvasom az igényesen pontokba, idõrendbe szedett óvodai történéseket, eredményeket, megvalósult elképzeléseket, s egyre azon töprengek, hogy enynyi munka, tevékenykedés után vajon mit jelent a nyugdíjazás, a nyugdíjba vonulás. Ráadásképpen Zsuzsa fiatalos és lendületes. Aktív korának hivatalosan a befejezéséhez érkezett, ám minden bizonnyal hétköznapjait még jó ideig meghatározza az elmúlt több évtizedes óvónõi, óvodavezetõi pályafutása, a gyermekekkel való foglalkozás, a nevelés öröme. Szakmai életútját, mely természetesen szorosan összefügg az óvoda fejlõdésével, ünnepeivel, az akarattyai ballagási mûsor elõtt kolléganõje, Pulai Istvánné az alábbiakban méltatta: Thury Attiláné pályáját 1980-ban itt az akarattyai óvodában kezdte, mint képesítés nélküli óvónõ. Kis idõ múltán levelezõ tagozaton a Soproni Óvóképzõben okleveles óvónõként végzett ban vette át óvodánk vezetését Pupné Marikától. Az eltelt 20 év alatt nagyon sok mindent sikerült közösen megvalósítanunk a hozzánk járó sok-sok kisgyerek nevelésében, fejlesztésében ban a Millecentenárium évében az Óvodai Nevelés Látható Világ pályázatán A sámánok utódai címmel intézményünk elsõ helyezést ért el és így az esztétikai nevelés terén bekerültünk az ország elsõ 10 óvodája közé. Ekkor festette Thury Attiláné az akkori nagycsoportosokkal a honfoglalási emlékfalat, amely ma is látható ben a kenesei óvoda 20 éves fennállását ünnepeltük ban Zsuzsa újabb 5 évre elnyerte a vezetõi megbízatást ben elfogadásra került Helyi Óvodai Programunk,s ekkor vettük fel Marék Veronika kedves mesehõse nyomán a Kippkopp nevet ben kínai óvónõk látogattak hozzánk. Ez év õszén Zsuzsa Shanghaiba utazott egy tanulmányútra, ahol behatóan ismerkedett a Montessori pedagógiával ben már a 25 éves kenesei óvodát ünnepeltük,s ekkor kaptuk az elsõ babaházakat is az udvarra ban Zsuzsát újabb 5 évre választottuk vezetõnknek ben pedig az akarattyai óvoda lett 50 éves. Az ünnepélyen pedig átvehettem elõdömtõl az óvodánk kulcsait és vezetését. Azóta a helyi óvodai nevelési programunkhoz itt hozzákapcsoltuk a Montessori pedagógia néhány alapelvét,módszerét, eszközét ban Zsuzsa megyei elismerésben részesült, átvehette a Gyermekekért díjat Veszprémben ben a 30 éves kenesei óvodát köszöntöttük ban nagyszabású ünnepség keretében azt ünnepeltük,hogy Kenesén 70 év óta van folyamatos óvodáztatás ben az akarattyai óvoda szinte teljesen újjá épült, a keneseiben pedig többféle modernizálás, nyílászárók cseréje, konyhafelújítás és még sok egyéb került felújításra, megépítésre, hogy gyermekeinket modern, harmónikus környezetben nevelhessük minél eredményesebben. Ebben az évben indult be mindkét óvodánkban a kompetencia alapú nevelés. Kenesén Hódos Zoltánné Sümegi Benigna, akarattyán Pillókné Molnár Éva vezette be. Számos különálló kiadvány is készült amelyeket Jó gyakorlatként kínálunk más óvodáknak megvételre. Kettõt Zsuzsa írt egy harmadikban társként mûködött közre. Elnyertük a Zöld Óvoda címet is ben s már sok évvel ezelõtt a Madárbarát óvodakert címet is megkaptuk. Kenesén ekkor indult elõször bentalvós nyári tábor ben elõminõsített Referenciaintézmény lettünk. Zsuzsa újabb Jó gyakorlatot készített Tudás - és neveltségi szint mérése óvodánkban címmel ben aztán elnyertük a Referenciaintézmény címet és a pályázat lehetõséget adott irodabútorok, informatikai eszközök beszerzésére valamint felkészített bennünket tudásunk átadására, a mentori feladatokra. Ugyanekkor a kenesei óvodánk 35 éves évfordulójára emlékeztünk. Zsuzsa az elmúlt 20 év alatt rengeteget dolgozott, munkája szinte mindig a számítógép mellé parancsolta. A különféle rendezvényeken, ünnepeken magas szintû ízlésével szívet, szemet gyönyörködtetõ díszleteket készített. Gyermekszeretetét elvitatni nem lehet. Zsuzsa érdemeit felsorolni a teljesség igényével lehetetlen ezen alkalommal. Kedves Zsuzsa! Kollégáim és a magam nevében szívbõl gratulálok neked az elmúlt 20 évhez, amit vezetõként velünk töltöttél! Kívánom, hogy a sok - sok év, ami ezután vár rád egészségben, boldogságban teljék szeretett családod körében. Akárhogyan lesz, immár kész a leltár - összegezhetnénk, hiszen mindezek az eredmények szépen, fokozatosan jöttek létre, egymásra épülve. Összenézünk Zsuzsával és szinte egyszerre mondjuk ki: a csúcson hagyta abba aktív pályafutását. Arra a kérdésemre, hogy melyik évet, melyik munkáját emelné ki, határozottan azt válaszolja, hogy az 1996-os évet. Ekkor végezte el a menedzser szakot, s abban az évben, a honfoglalás évfordulóján az óvodában a kiválóra értékelt diplomamunkáját valósította meg. Egész évet felölelõ programsorozat volt ez, melybe bevonták a szülõket és a pedagógusokat is. Zsuzsa kiemeli még, hogy az évzárói mûsorokat mindig az adott tanév tematikájának megfelelõen állította össze. Nagy kihívás volt és ezzel együtt szakmai pályafutásának sikere a referencia intézményi cím elnyerése. Nagyon sok pályázatot készített, melyek az óvoda tárgyi feltételeit gazdagították, a szolgáltatások bõvültek. Így valósult meg többek között a szenzoros integrált terápia bevezetése, a kézmûves mûhely és nevelõi szoba kialakítása, logopédiai, fejlesztõszoba kialakítása, babaházak, közlekedési park létrehozása, és az uniós lehetõségek, egyrészt az óvoda épületek felújítása, a kompetencia alapú oktatás bevezetése, valamint a referencia intézményi cím elnyerése. Zsuzsa mindig örömmel foglalkozott a gyermekekkel, szívesen dolgozott a csoportokban, táborokban, erdei óvodában. Kezdõ óvónõként is az volt a célja, hogy a gyerekeket tevékenykedve ismertesse meg a tanulni valókkal, ez a pedagógiai elképzelés és cél, mindvégig elkísérte. Mindenki sikerének örülni tudott, igyekezett is azon, hogy a folyamatos önképzés mellett lehetõséget biztosítson pedagógusainak az érdeklõdési területüknek megfelelõ képzéseken való részvételre. Fontosnak tartotta, hogy a magasan képzett, értékes, megújulni vágyó óvónõk változatos módszerek alkalmazásával erõsítsék óvodánk, ezzel együtt településünk jó hírét. A néphagyomány- õrzés számtalan területe, a természettel, a környezettel való szoros kapcsolat erõsítése, mind- mind céljaink között szerepel. Az aktív, folyamatos munkákkal teli idõszakok után soksok megvalósítandó tervet dédelget magában: egyrészt az óvodai pályázat fenntartási idõszaka még tart, ennek felügyelete így az õ feladata. Szívesen segíti utódját a vezetõi munkában, dekorációs feladatok, tablók készítése során. S ha szükség lesz rá, a közéleti tevékenységekbe is szívesen bekapcsolódik majd. Thury Attiláné példamutató módon, kitartással, türelemmel végezte vezetõi munkáját, sikeres és magas színvonalú tevékenysége meghatározó idõszakot jelent óvodánk történetében. Fontos, hogy tudjuk melyik órában öltöztessük a szívünket ünneplõbe - idézi a Kis herceg címû könyvbõl pályafutását összegzõ írásában. Kívánjuk, hogy az oly sok éven át a gyerekeknek, szülõknek, kollégáknak nyújtott szeretet kamatozzék, a nyugdíjas évek jelentsenek tartalmas, aktív pihenést, és kerüljenek elõtérbe azok a kedves idõtöltések, melyekre a dolgos napokon nem jutott idõ! Gyõrfi H. Marianna

18 20 Balatonkenesei Hírlap augusztus Gátolja Önt valami a magabiztos mosolygásban? letört vagy hiányzó fogak? fogak közötti rések? egyik foga nagyobb mint a másik? jelentõsen elszínezõdött 1-1 foga? A megoldás: Térjen vissza magabiztos mosollyal nyaralásából, válassza a Globe Dental Fogászati Centrum 100% bio, szövetbarát, porcelán restaurációit! Miért éppen most? Ajándék: ha szeptember 30-ig megkezdi kezelését, amely tartalmazza legalább egy porcelán korona vagy héj elkészítését, a fogkövét díjmentesen távolítjuk el! Kérjen idõpontot még ma a telefonszámon! Itt vagyunk helyben: Balatonkenese, Táncsics M. u. 6. (Polgármesteri Hivatal melletti utca) Fontos: az ajánlat igénybevételéhez hozza magával ezt a kupont! T-Regina Autósiskola Kft. TANFOLYAM INDUL BALATONKENESÉN A KULTÚRA HÁZÁBAN. KRESZ OKTATÁS ÚJ, KORSZERÛ BERENDEZÉSEKKEL GYORSAN, OLCSÓN B KATEGÓRIÁKBAN ÉRDEKLÕDNI ÉS JELENTKEZNI LEHET NYIRI GÁBORNÁL Tel: 30/ ; Este 06/88/ MONOSTORI MARIANN CONSENSUS INGATLAN IRODA BALATONKENESE 06 30/ KERESEK, KÍNÁLOK ELADÓ, KIADÓ INGATLANOKAT BALATONKENESE ÉS KÖRNYÉKÉN

19 2013. augusztus Balatonkenesei Hírlap 21 ÁLLÁST KERES/ ÁLLÁST KÍNÁL 100 forintos hirdetések 2 köbméter fát vennék, frissen vágottat. Tel: Nyugdíjas gondozó-ápoló végzettséggel gondozást, ápolást vállal. Tel: 06-20/ NON-STOP BABY-SITTER Gyermekfelügyeletet vállalok nagy tapasztalattal és szeretettel, referenciával, védõnõi diplomával. Érd: CSALÁDI HÁZ/NYARALÓ/TELEK, ELADÓ-KIADÓ Hajdúszoboszlón 2 szobás lakás nyaralás-üdülés céljára 1-2 hétre kiadó. A lakás teljesen felszerelt, összkomfortos. Fürdõtõl 10 perc, központban. Érd: 06-30/ Balatonkenesén 720 m 2 rendezett telken 32m 2 faház eladó. Balaton 20 perc, gyalog. Irányár: 8.7 millió Márton Zsuzsa Budapesten,Nagykörúton kívül a VIII. kerületben a Kálvária téren, tulajdonostól eladó és azonnal költözhetõ egy 57 nmes téglaépítésû, 3. emeleti 2 szobás, udvari, világos, tehermentes öröklakás. A lakásban minden egyedi mérõs. Befektetésnek is kiváló. Az ár alkuképes. Irányár: 8,7 millió Ft. Tel Eladó! Tulajdonostól Budapesten Nagykörút közelében, a Kálvária téren 57 nm-es téglaépítésû azonnal költözhetõ 2 szobás udvari világos 3.emeleti liftes öröklakás. A lakásban minden mérõs. Befektetésnek is kiváló. Irányár: 8,2 millió Ft. Az ár alkuképes! 06 20/ Kenesén lakótelepen 5 lakásos sorházban eladó, 4szoba összkomfort lakás 110 m 2. Tel: szobás szigetelt családi ház a város központban õsztõl kiadó. Alacsony rezsivel 1 max 2 fõ részére. Érdeklõdni az alábbi számon: Balatonkenese központjában a Széchenyi u 12-ben, összkomfortos családi ház eladó. Tel: , ADÁS-VÉTEL 120 éves szekrények. Ónémet nõi íróasztal, 1 dohányzó asztal, 2 db nagy gázpalack, 1 gyermek homokozó-fürdõmedence kék kagyló alaku újszerû állapotban, 3 db thonett karosszék- 4 db tölgy rusztikus ebédlõ szék új állapotban, villanymotorok W-ig 380 voltosak eladók. Érd: Bkenese Kossuth u 38/A 2 db PB nagypalack 22 kg-os, 1 db Camping gázfõzõ 2égõs palackkal együtt, 1 db vadiúj húsdaráló, 2 db 45*75 cm-es exkluzív kovácsoltvas rács ablakra, vagy kerti sütõre ajtónak(dekoratív). 1 db ónémet tálaló felsõrész eladó. Érdeklõdni Bkenese, Kossuth u. 38/A ELADÓ! Heverõ jó állapotban ágynemûtartós 2 db 1 db Ft, szekrények 1 db 4000 Ft, konyhaasztal kinyitható 1 db 4000 Ft, új kasza nyéllel együtt 3000 Ft, mekina gyapjú párna 3000 Ft, nagy méretû szivacs párnák 1 db 2000 Ft, kisméretû szivacs párnák 1 db 1000 Ft, Szoba asztal hosszúkás 2000 Ft, gázrezsó vezetékes vagy palack SM sugár, kétluku Ft. Érd: 06-20/ Nagytestû olasz motor eladó! Érd: 06-30/ SZOLGÁLTATÁS/VÁLLALKOZÁS PEDIKÛR,MANIKÛR,TERMÉSZETES KÖRÖMFESTÉS-DÍSZÍTÉSSEL IS. GÉL LAKKOZÁSOS TARTÓS KÖRÖM FESTÉS-DÍSZÍTÉSSEL IS, KÖRÖMHÖZ ILLÕ ÉKSZER KÉSZÍTÉSSEL. KÉRÉSRE HÁZHOZ MEGYEK! TEL: 06-30/ Balatonkenese és környékén keresek, kínálok eladó, kiadó ingatlanokat. Consensus Ingatlan Iroda, Balatonkenese, Nyaralók felügyeletét gépi kaszálást és bér sofõrködést vállalok. Hívószám kijelzéssel hivjon a es telefonszámon. FÜLEP ISTVÁN Távközlési üzemmérnök televízió javítás Tel.: NÕI - FÉRFI GYERMEK FODRÁSZ Balatonkenese Széchenyi út 3. Ticz Mária fodrászmester bejelentkezés: Süle Anna fodrász bejelentkezés: Havas Diána pedikûr, gyógymasszázs (talp, hát, svéd) bejelentkezés Várjuk kedves vendégeinket!

20 22 Balatonkenesei Hírlap augusztus KÖZÉRDEKÛ TELEFONSZÁMOK: A Polgárõrség telefonszáma: Ha aktuális szabálytalanságot észlelnek, a közterület-felügyelõk a következõ számon hívhatóak hétvégén is: Városgondnokság elérhetõsége: , mobil: *** Hulladéktömörítõ címe: Balatonkenese, Dózsa György út végén március 5-tõl augusztus 31-ig keddtõl-péntekig óráig - szombat: ig vasárnap és hétfõn: ZÁRVA Csak zöldhulladékot illetve kommunális hulladékot lehet beszállítani. Átvételi díja: 3175 Ft/m 3 ORVOSI ÜGYELET: BALATONALMÁDI, PETÕFI SÁNDOR U TEL.: 88/ LAPZÁRTA: SZEPTEMBER 18. BALATONKENESEI HÍRLAP Balatonkenese Város Önkormányzatának havilapja Polgármester: Tömör István Alapító szerkesztõk: Czakó Gyula Kürthy Lajos - Taródi Flink Kornél Szerkesztõség: Közmûvelõdési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Tel./fax: ; kulturabalatonkenese@gmail.com Felelõs szerkesztõ: Gyõrfi Károlyné Olvasószerkesztõ: Márkus Zoltán Készült: Tradeorg Nyomda, 8184 Balatonfûzfõ-gyártelep Közérdekû információk A Polgármesteri Hivatal címe: Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. hivatal@balatonkenese.hu web: (88) , (88) Fax: (88) Az Igazgatási Csoport és a Pénzügyi Csoport ügyfélfogadási ideje: Hétfõ, szerda: Péntek: 8 12 A Mûszaki Csoport ügyfélfogadási ideje: Hétfõ, péntek: 8 12 Szerda: A polgármester ügyfélfogadási ideje: Kedd: 8 12 A jegyzõ ügyfélfogadási ideje: Szerda: 8 12 A Küngösi kirendeltségen: Kedd: 8 12 A Pénzügyi Csoportnál a pénztári órák idõpontja: Hétfõ: és Szerda: és Településrészi Önkormányzat Balatonakarattya, Iskola u. 6. Képviselõi fogadóóra: minden pénteken óra között Háziorvosi ellátás: Balatonkenese, Táncsics u sz. körzet: Dr. Németi Sándor (30) Rendelõ tel.: (88) Rendelési idõ: Hétfõ-kedd: Szerda, csütörtök: 8 12 Péntek: sz. körzet: Táncsics u. 3. Dr. Détár Bianka (30) Rendelõ tel.: (88) Rendelési idõ: Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Balatonakarattya, Szent I. tér 1. Dr. Détár Bianka (30) Rendelõ tel.: (88) Rendelési idõ: Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: 8 10 Péntek: Gyermekorvosi körzet: Balatonkenese, Óvoda u / Dr Meláth Viola H: h-ig K: h-ig Sze: h-ig Cs: h-ig P: h-ig Tanácsadás: K: h-ig Cs: h-ig Balatonakarattya, Szent I. u / Dr Meláth Viola H-K-Sze-Cs-P: 8-9 h-ig Változás! Fogorvosi körzet: Elõzetes bejelentkezés alapján Balatonkenese, Óvoda u. 8. Dr. Thury Vivien (88) Rendelési idõ: Hétfõ, csütörtök: Szerda, péntek: 8 12 Változott rendelési idõ: Kedd, 8-13 Tátorján Gyógyszertár: Balatonkenese, Balaton u. 57. (88) Hétfõ-péntek: 8 17 Állatorvos: Balatonkenese, Gyógyszertár u. 2. Dr. Zoltán Levente (70) Hétfõ-péntek: Területi Szociális Szolgáltató: Balatonkenese, Fõ u. 43. (88) Szakápolói szolgálat Balatonkenese, Táncsics M. u. 16. (06-20) , (06-70) Városgondnokság Balatonkenese, Fõ u. 43. (88) Óvoda Balatonkenese, Balatoni u. 63. (88) Balatonakarattya, Bakony u. 7. (06-30) Iskola Balatonkenese, Bajcsy Zsilinszky u. 10. (88) honlap: titkar@kenisk.sulinet.hu Kultúra Háza: Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. (88) kulturakenese@pr.hu Tourinform Iroda: Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. (88) Nyitva tartás: Hétfõ-péntek: balatonkenese@tourinform.hu Könyvtár: Balatonkenese, Táncsics M. u. 22. (88) konyvtarkenese@pr.hu Nyitva tartás: Hétfõ: Kedd, csütörtök: Péntek: 14 18; Szerda: Tájház: Balatonkenese, Kossuth u. 6. (06-30) Nyitva tartás: keddtõl szombatig: 10 12; Könyvtár, Közösségi Ház: Balatonakarattya, Iskola u. 6. (06-30) Nyitva tartás: Hétfõ-kedd-csütörtök: 10-14; péntek: 14 18; szombat: 16-18; szerda szünnap Idõsek Klubja: Balatonkenese, Táncsics M. u. 20. Nyitva tartás: Hétfõtõl péntekig Sportcsarnok: (88) Rendõrség: Balatonkenese, Bajcsy-Zs. u (88) , Vízirendõrség: Siófok, (84) Vasútállomás: (88) (akarattyai vonatközlekedésrõl is információ itt) EON: Veszprém, Kossuth L u (40) Mûszaki hibabejelentés: (36-80) DRV ZRt. Ügyfélszolgálat Siófok Gázmûvek: Veszprém, Mártírok útja 9. (88) POSTA: (88) Református Lelkészi Hivatal: Táncsics u. 13. (88) Római Katolikus Plébánia Hivatal: Táncsics M. u. 10. (88)

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk

Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Az aranykezű nagyapám

Az aranykezű nagyapám Őseink nyomában területi honismereti pályázat 2016 II. Családban maradt Az aranykezű nagyapám Készítette: Magó Réka Felkészítő tanár: Katonáné Hajdu Ilona 8.a osztályos tanuló Thurzóné Mustos Ildikó Balassi

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Fél ötkor mindannyian megérkeztünk az idősek otthonába. Megtekintettük a csodálatos kápolnát, az ünnepség helyszínét.

Fél ötkor mindannyian megérkeztünk az idősek otthonába. Megtekintettük a csodálatos kápolnát, az ünnepség helyszínét. Idősek világnapja Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Ez a tény adta az ötletet, hogy egy szép műsorral felkészüljünk, majd ellátogassunk a Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője! Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév Telephelyek Székhely Pedagógusok létszáma és végzettsége - 2 fő rajz - 1 fő drámapedagógus - 4 fő tánc Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma - vizuális

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Projektek A 2014-es év ismét számos élménnyel és eredménnyel járt a Zöldutak Módszertani Egyesület életében. Ebben az évben befejeztük

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ERZSÉBET TÁBOR Zánka ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Határozati javaslatok

Határozati javaslatok Határozati javaslatok Határozati javaslat az 2. sz. melléklethez 1. /PJB/2017. (IV. 16.) sz. határozat A Pénzügyi és Jogi Bizottság szavazattal az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának,

Részletesebben