Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 I/3. KATASZTRÓFA-VESZÉLYEZTETETTSÉG A katasztrófa fogalma, típusai, sajátosságai, csoportosításuk lehetőségei. Magyarország katasztrófa-veszélyeztetettsége, helyi veszélyek. Megelőzési tevékenységek a katasztrófavédelem feladatrendszerében. A kritikus infrastruktúra sérülékenysége. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2 A KATASZTRÓFA FOGALMA A veszélyhelyzet kihirdetésére alkalmas, illetve e helyzet kihirdetését el nem érő mértékű olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeit, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek előírt együttműködési rendben történő védekezési lehetőségeit és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttműködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évi CXXVIII. törvény alapján

3 A KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSA A katasztrófákat többféleképpen lehet csoportosítani: Eredetük szerint. (természeti, civilizációs) Kiterjedésük szerint. (helyi, területi, országos, nemzetközi) Hatáserősségük szerint. (relatív, közepes, küszöb, abszolút) Időparaméter szerint. (gyors, közepes, lassú) Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

4 EREDETÜK SZERINT A KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSA TERMÉSZETI: Általában emberi beavatkozás nélkül, a természet erőinek hatására alakulnak ki. Vannak határesetek, melyek természeti erők hatására és emberi beavatkozás következtében jönnek létre. CIVILIZÁCIÓS: Kialakulásának előfeltétele a civilizáció léte, a tudomány, a technika, az ipari és mezőgazdasági termelés, a közlekedés és szállítás meghatározott szintje. Közvetett módon a természet erői is előidézhetik bekövetkezését. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

5 A KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSA KITERJEDÉSÜK SZERINT HELYI: A katasztrófa helyzetek hatásai a település határain nem terjednek túl. TERÜLETI: Több településre, esetleg megye vagy régió területére kiterjedő veszélyhelyzetek. ORSZÁGOS: Országos vagy országrészt érintő veszélyhelyzetek. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

6 TERMÉSZETI EREDETŰ KATASZTRÓFÁK GEOLÓGIAI HIDROLÓGIAI METEOROLÓGIAI BIOLÓGIAI Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

7 GEOLÓGIAI KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSA FÖLDRENGÉS VULKÁNKITÖRÉS FÖLDCSUSZAMLÁS HEGYOMLÁS

8 HIDROLÓGIAI KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSA ÁRVÍZ BELVÍZ HELYI VÍZKÁR

9 METEOROLÓGIAI KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSA RENDKÍVÜLI TÉLI IDŐJÁRÁS JÉGESŐ, VILLÁMCSAPÁS SZÉLVIHAR ASZÁLY

10 BIOLÓGIAI KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSA JÁRVÁNYOK FERTŐZÉSEK KÁRTEVŐK TÖMEGES MEGJELENÉSE, KÁROS NÖVÉNYZET ELTERJEDÉSE

11 EGYÉB TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK ERDŐ - ÉS BOZÓTTÜZEK, LAKÓTERÜLETEN KELETKEZETT TÜZEK NÖVÉNYI ANYAGOK BOMLÁSA, METEOR-BECSAPÓDÁS, SZÁNDÉKOS VAGY VÉLETLEN EMBERI BEAVATKOZÁS, STB.

12 CIVILIZÁCIÓS EREDETŰ KATASZTRÓFÁK IPARI KÖRNYEZETI TÁRSADALMI KÖZLEKEDÉSI Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

13 IPARI EREDETŰ KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSA VEGYI NUKLEÁRIS IPARI TECHNOLÓGIÁK MŰKÖDÉSI ZAVARAI ENERGETIKAI TÜZEK, ROBBANÁSOK

14 KÖRNYEZETI KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSA TALAJSZENNYEZÉS VÍZSZENNYEZÉS ERDŐIRTÁS LEVEGŐSZENNYEZÉS

15 TÁRSADALMI EREDETŰ KATASZTRÓFÁK TERRORIZMUS HÁBORÚ MIGRÁCIÓ POLITIKAI, VALLÁSI ZAVARGÁS

16 KÖZLEKEDÉSI EREDETŰ KATASZTRÓFÁK KÖZÚTI VASÚTI VÍZI LÉGI BALESETEK, KATASZTRÓFÁK

17 EGYÉB CIVILIZÁCIÓS EREDETŰ KATASZTRÓFÁK TÖMEGRENDEZVÉNYEK ALKALMÁVAL KIALAKULT PÁNIK, VAGY MÁS VÁRATLAN ESEMÉNY SOK SÚLYOS SÉRÜLÉST, VAGY HALÁLESETET OKOZHAT.

18 ŰRKATASZTRÓFÁK 2003 február 1-én a Columbia űrrepülőgép a leszállás során megsemmisült január 28- án a Challenger űrrepülőgép a felszállás után felrobbant.

19 KONTINENS MÉRETŰ ÉHÍNSÉG

20 SZERVEZETT BŰNÖZÉS FEGYVER ÉS KÁBÍTÓSZER KERESKEDELEM

21 NO COMMENT

22 ÉS HOLNAPUTÁN!?

23 HAZÁNK VESZÉLYEZTETETTSÉGE ÁRVÍZ BELVÍZ HELYI VÍZKÁR SZÉLVIHAR FÖLDRENGÉS ASZÁLY ÓNOS ESŐ FÖLDCSUSZAMLÁS HAVAZÁS JÁRVÁNYOK KÁROS NÖVÉNYEK, KÁRTEVŐK ELSZAPORODÁSA MÉRGEZŐ ANYAGOK SZABADBA JUTÁSA NUKLEÁRIS VESZÉLYEZTETETTSÉG ROBBANÁSOK, TÜZEK KÖZÚTI-VÍZI-VASÚTI SZÁLLÍTÁS VESZÉLYEI TERRORFENYEGETETTSÉG KÁBÍTÓSZER KERESKEDELEM SZERVEZETT BŰNÖZÉS

24 ÁRVÍZ A folyó vagy vízfolyás vízszintjének olyan mértékű emelkedése, amikor az kilép a medréből. Fontos megkülönböztetni az áradástól, amikor a vízszint ugyan megemelkedik, de nem lép ki a medréből. Elfogadott tény, hogy Magyarországon az árvizek előfordulási gyakorisága nem minősül rendkívüli eseménynek, mivel ez a folyóink vízjárásának sajátossága. Árvízi katasztrófáról akkor beszélünk, ha a töltésezett folyókon a folyó átszakítja az árvízvédelmi töltést és elönti a mentesített árteret. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

25 BELVÍZ Belvíz akkor keletkezik, ha a talaj szabad pórusai vízzel telítődnek a kedvezőtlen meteorológiai és vízjárási tényezők hatására. Kialakulásának okai: hirtelen hóolvadás, csapadéktevékenység, magas talajvízállás, amikor a talajvíz kilép a felszínre. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

26 HELYI VÍZKÁR Csapadékból vagy hóolvadásból keletkező kis vízfolyásokban, vízelvezető csatornákban lefolyó vizek (iszap, hordalék), melyek elöntéssel veszélyeztetik a települések belterületét. Kialakulásának okai: természeti adottságok (domborzat, éghajlat, időjárás), emberi beavatkozások, vagy annak hiánya. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

27 MAGYARORSZÁG ÁRVÍZI VESZÉLYEZTETETTSÉGE Magyarország a Kárpát - medence közepén, annak legmélyebb döntően alföldi részén helyezkedik el, teljes egészében a Duna és a Tisza vízgyűjtőjén. Az árvizek és a belvizek által veszélyeztetett területek kiterjedése km 2, az ország területének 52%-a (a megművelhető földek kétharmada). Az ország területéből km 2, csaknem az egynegyede árvíz által veszélyeztetett. Árvízi veszélyeztetettségünk jelentős mértékben függ a felettünk elhelyezkedő országok által folytatott vízgazdálkodástól.

28 ÁRVÍZ ELLENI VÉDEKEZÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS Árvízvédelmi szakaszok őszi felülvizsgálata (töltés, műtárgyak, védelmi anyagok-eszközök, szivattyúk, stb.) Védművek rendszeres karbantartása, tervszerű fejlesztése. Megállapodások, szerződések felülvizsgálata a védekezésbe bevonható technikai eszközök és létszám biztosítása érdekében. A védekezésben alkalmazható közerőről és további technikai eszközökről készített adatbázis pontosítása. Védekezési gyakorlatok szervezése, lebonyolítása. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

29 BELVÍZ ELLENI VÉDEKEZÉS A belvíz elleni védekezés eredményessége érdekében az állam, a vízgazdálkodási társulatok és a helyi önkormányzatok szoros együttműködésére van szükség.

30 BELVÍZ ELLENI VÉDEKEZÉS Az önkormányzati védekezésnek alapvetően hármas tagozódású feladatot kell ellátni: a felszínen "megállt" csapadékvíz összegyűjtése és rendezett elvezetése a befogadó helyekre, magas szintű talajvizek elvezetése és a talajvízszint csökkentése, szabályozása, rendkívüli esetben - ha az elvezetés nem lehetséges - beindul az effektív védekezés az együttműködő szervek, közmunkások, lakossági közerő bevonásával. Bizonyos esetekben mentés, kitelepítés, elhelyezés, ellátás, mindenoldalú biztosítás megszervezése válhat szükségessé.

31 HELYI VÍZKÁR ELLENI VÉDEKEZÉS A helyi vízkárt kiváltó természeti adottságokat nem áll módunkban megváltoztatni, az ember azonban tevékenységével befolyásolhatja: csökkentheti-növelheti a veszélyhelyzet kialakulását.

32 HELYI VÍZKÁR ELLENI VÉDEKEZÉS A helyi vízkár kialakulását csökkentő beavatkozások (megelőzés): a befogadó vízfolyások, belvízcsatornák mederrendezése, a belterületi vízelvezető rendszer/ek kiépítése, a vízelvezető képesség biztosítása, a rendszeres karbantartás, a külvizek kizárásával a belterületi befogadók tehermentesítése, a felszíni erózió csökkentése, a belterületi zöld felületek növelése, a szennyvízcsatorna hálózat, vagy zárt szennyvízgyűjtők kiépítse.

33 ÁRVÍZ A TISZÁN Szolnok, április 15.

34 ÁRVÍZ A DUNÁN Dunaszekcső, április 10.

35 BELVÍZ Mohács, április 9.

36 HELYI VÍZKÁR Nagynyárád, június 16.

37 TOVÁBBI VESZÉLYEZTETŐ HATÁSOK RENDKÍVÜLI TÉLI IDŐJÁRÁS Leszakadnak az elektromos és távbeszélő vezetékek, áram, gáz-és hőszolgáltatás nélkül maradnak a háztartások, megbénul a közlekedés, egyes települések elszigetelődnek, leáll a termelés, stb.

38 JÉGESŐ Miskolc június 11.

39 ORKÁN EREJŰ VIHAROK BUDAPESTEN augusztus március 1.

40 TORNÁDÓ GÁTÉR TÉRSÉGÉBEN május 20.

41 LÖSZFAL-SUVADÁS SUVADÁS Dunaszekcső, napjainkig

42 PARTFALOMLÁS Véménd, április 1.

43 VÖRÖSISZAP-SZENNYEZÉS, SZENNYEZÉS, OKTÓBER 4. Közel 1,2 millió m 3 égési sérülést okozó, maró lúgos iszapos víz folyt ki a tározóból mintegy 40 km 2 területen, elöntve 6 települést.

44 MADÁRINFLUENZA GYAKORLAT Nagynyárád, november 03.

45 Hazai sáskajárások: Nógrád megye, Debrecen és környéke vándorsáska (az önállóan élő zöldsáska mutáns változata) Undorkeltő vaspondró-invázió A száraz, meleg időjárás kedvez a vaspondrók elszaporodásának és a hirtelen bekövetkezett hideg miatt behúzódnak a lakásba. Nem bántanak, hideg hatására elpusztulnak.

46 PARLAGFŰ KÁROS ELTERJEDÉSE

47 VÍZSZENNYEZÉS ÉLŐ VIZEKBEN Ciánszennyezés a Tiszán, február

48 NUKLEÁRIS VESZÉLYEZTETETTSÉG ATOMERŐMŰVEK TEMELIN DUKOVANI BOHUNICE MOCHOVCE PAKS KRSKO

49 II. VILÁGHÁBORÚS BOMBA ELŐTALÁLÁSA Pécs határában talált bomba hatástalanítása, augusztus 25.

50 PIROTECHNIKAI RAKTÁRROBBANÁS Törökbálint, augusztus 5.

51 LAKÓHÁZ TÜZEK Harkány, január 29.

52 KAMIONBALESETEK Dunaszekcső, június 6. Belvárdgyula, április 5.

53 Tömegszerencsétlenség a 6-os úton március 14. Kamionbaleset a 6-os úton október 13.

54 HALÁLOS DISZKÓBALESETEK

55 LÉGI BALESET Mentőhelikopter balesete Pécsett, március 31.

56 MEGELŐZÉSI TEVÉKENYSÉGEK A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló évi CXXVIII. törvény értelmében a MEGELŐZÉS: Minden olyan tevékenység vagy előírás alkalmazása, amely a katasztrófát előidéző okokat megszünteti vagy minimálisra csökkenti, a károsító hatás valószínűségét a lehető legkisebbre korlátozza. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

57 KATASZTRÓFAVÉDELEM FELADATRENDSZERE Megelőzés Beavatkozás Helyreállítás

58 KATASZTRÓFAVÉDELEM FELADATRENDSZERE veszélyelemzés, kockázatbecslés helyi szabályozás tervezés felkészítés, felkészülés MEGELŐZÉS szakhatósági tevékenység szankcionálás Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

59 KATASZTRÓFAVÉDELEM FELADATRENDSZERE élet-és és vagyonmentés médiakezelés operatív beavatkozás kríziskommunikáció kimenekítés kitelepítés BEAVATKOZÁS átmeneti elhelyezés események minősítése mindenoldalú biztosítás Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

60 KATASZTRÓFAVÉDELEM FELADATRENDSZERE újjáépítés adományok, segélyszállítmányok osztása életfeltételek visszaállítása tapasztalatok feldolgozása vizsgálatok lefolytatása HELYREÁLLÍTÁS környezeti károk felmérése Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

61 A KRITIKUS INFRASTRUKTÚRA SÉRÜLÉKENYSÉGE KRITIKUS INFRASTRUKTÚRA: A modern társadalmak erőteljesen függenek a technikai és virtuális infrastruktúra rendszerektől (energiaellátás, ivóvíz ellátás, informatikai hálózatok stb.). E rendszerek működési zavarai, illetve egyes elemeinek ideiglenes kiesése, vagy megsemmisülése jelentős kihatással vannak mindennapi életünkre, a gazdaság és a kormányzat működésére. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

62 A KRITIKUS INFRASTRUKTÚRA SZEKTORAI Energia ellátás (kőolaj, földgáz, villamos energia) Információs és kommunikációs technológiák(vez (vez.,mob., műholdas) Közlekedés (közút, vasút, légi, vízi, logisztikai központok) Vízgazdálkodás (ivóvíz ellátás, ellenőrzés, szennyvíztisztítás) Élelmiszer ellátás és élelmiszer biztonság Egészségügyi ellátás (orvosi, kórházi ellátás, járványügy, gyógyszerek, vérkészletek) Bankrendszer (pénzügyi szolgáltatások -kormányzati, magán) Ipar Jogrend Közbiztonság-védelem Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

63 A létfontosságú infrastruktúrák: a terrorcselekményekkel, természeti katasztrófákkal és balesetekkel szembeni védelme érdekében fontos, hogy működésüknek megzavarása vagy manipulálása a lehetséges mértékben: rövid, kivételes, kezelhető, földrajzilag lehatárolt legyen, valamint a lehető legkevésbé veszélyeztesse hazánk és az állampolgárok jólétét. Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

64 A nemzeti kritikus infrastruktúrák védelméről (NKIV) szóló nemzeti program célkitűzése: a kritikus elemek beazonosítása, a kockázatok legkisebb mértékűre történő csökkentése, szükséges védelmi intézkedések alkalmazása(megelőzés és védelem), az üzemeltetők, tulajdonosok és a kormányzat felkészítésének biztosítása a meghibásodás vagy megszakadás esetére (felkészülés és jelzés), a károk minimális szintre csökkentése, a működés lehető legrövidebb időn belül történő visszaállítása (reagálás és helyreállítás). Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2011. 234/2011. (XI.10)

2011. 234/2011. (XI.10) Jogszabályi háttér A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény a Kat. végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI.10) Korm. Rendelet V. fejezet

Részletesebben

1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását.

1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását. 1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását. A katasztrófa kritikus esemény, események hatásának olyan következménye,

Részletesebben

A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.

A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. II/1. VESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI TERVEZÉS A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. Települési szintű veszély-elhárítási tervezés rendszere, jogi háttere. A besorolás és

Részletesebben

Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai. Kistelek május 15.

Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai. Kistelek május 15. Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai Kistelek 2014. május 15. Célja: vizek kártétel nélküli kezelése elvezetése, felkészülés a belvizi és árvizi helyzetekre Cselekvési

Részletesebben

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre Budapest, 2014. március 04. Dr. Schweickhardt Gotthilf A katasztrófavédelem

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése Ismertesse az integrált veszélyelemzés és kockázatbecslés elvi alapjait, a települések katasztrófavédelmi osztályba sorolását, a besorolás eljárási szabályait és a védelmi

Részletesebben

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Ssz. Szakdolgozat címek 1. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1313/2013/EU HATÁROZATA és az uniós polgári

Részletesebben

A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása

A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása A katasztrófavédel tervezés rendszerét, feladatait, formai és tartal követelményeit a polgári védel tervezés rendszeréről szóló 20/1998. (IV.

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez

TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez 2017-2018 1. A katasztrófavédelmi feladatok a honvédelmi feladatrendszerben, azok továbbfejlesztési

Részletesebben

Kossa György elnök-vezérigazgató címzetes egyetemi docens Az OKF Iparbiztonsági Tanácsadó Testület Elnöke

Kossa György elnök-vezérigazgató címzetes egyetemi docens Az OKF Iparbiztonsági Tanácsadó Testület Elnöke 1045 Budapest, Istvántelki út 8. Tel.: +36 1 422 1650 Fax: +36 1 422 1651 Kritikus infrastruktúra védelem új kihívásai Kritikus infrastruktúra védelem E-mail: info@intertanker.hu www.intertanker.hu Az

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Jogszabályi alapok Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár Hazai jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011.

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE 2012.10.02. Mentés megszervezésének szabályozása. Jogszabályok, normatív intézkedések. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá

Részletesebben

Katasztrófa-megelőzési fejlesztési irányok a Műegyetemen

Katasztrófa-megelőzési fejlesztési irányok a Műegyetemen Katasztrófa-megelőzési fejlesztési irányok a Műegyetemen Dunai László egyetemi tanár Természeti katasztrófák Magyarország 1990-2014 Események száma Árvíz, hőség, vihar Károk Árvíz és aszály Forrás: emdat.be

Részletesebben

Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő. 1.dia

Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő. 1.dia 1.dia Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő 2.dia 3.dia 4.dia 2012. április 1-jén létrejött a korábban önkormányzatiként működő hivatásos tűzoltóságokat is magába integráló egységes katasztrófavédelmi

Részletesebben

A VÍZ: az életünk és a jövőnk

A VÍZ: az életünk és a jövőnk A VÍZ: az életünk és a jövőnk Tartalom A Föld vízkészletei A víz jelentősége Problémák Árvizek Árvízvédelem Árvízhelyzet és árvízvédelem a Bodrogon Összegzés A Föld vízkészlete A Föld felszínének 71%-a

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Települések belterületi belvízveszélyeztetettség értékelése Békési István Nemzeti Közszolgálati Egyetem BELVÍZKÉPZŐDÉST

Részletesebben

Sürgősségi lánc felépítése és működése

Sürgősségi lánc felépítése és működése Sürgősségi lánc felépítése és működése Konstantin-kereszt A mentés "Az Egészségügyi Törvény 94. -a szerint: ( 1 ) A mentés az azonnali egészségügyi ellátásra szoruló betegnek a feltalálási helyén, mentésre

Részletesebben

A Rendőrs. rség g feladatai a katasztrófav. favédelemben. rnagy védelmi kiemelt főreferensf. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A Rendőrs. rség g feladatai a katasztrófav. favédelemben. rnagy védelmi kiemelt főreferensf. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság A Rendőrs rség g feladatai a katasztrófav favédelemben Herczig Imre r.őrnagy rnagy védelmi kiemelt főreferensf A rendőrség rség g feladatköre Magyarország Alaptörvénye.a Rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése KATASZTRÓFAVÉDELEM IRÁNYÍTÁSA 2012.10.02. KATASZTRÓFAVÉDELEM MEGHATÁROZÁSA A katasztrófavédelem nemzeti ügy. A védekezés egységes irányítása állami feladat. Katasztrófavédelem:

Részletesebben

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Haskó György tű. alezredes polgári védelmi főfelügyelő 2012. február 15. A hatálytalanított

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Katasztrófavédelem irányítása Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár A katasztrófaveszély, katasztrófa, és

Részletesebben

b) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban

b) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar Mesics Zoltán tű. alezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály Seveso Szakértői Csoport 2012. II. félévi értekezlete Inárcs, 2012. november 8-9.

Részletesebben

Kritikus infrastruktúrák, alapvető szolgáltatások az NISD tükrében

Kritikus infrastruktúrák, alapvető szolgáltatások az NISD tükrében Kritikus infrastruktúrák, alapvető szolgáltatások az NISD tükrében E I V O K - 10. I n f o r m á c i ó b i z t o n s á g i S z a k m a i F ó r u m 2019. m á j u s 3 0. Dr. Bonnyai Tünde PhD Az Európai

Részletesebben

SZKA_209_39. Parancsnok a hídon

SZKA_209_39. Parancsnok a hídon SZKA_209_39 Parancsnok a hídon diákmelléklet parancsnok a hídon 9. évfolyam 437 diákmelléklet 39/1a KATASZTRÓFAKÁRTYÁK A világűrből érkező sugárzás felerősödése Járvány Szökőár Földcsuszamlás Polgárháború

Részletesebben

Az elosztott villamos energia termelés szerepe a természeti katasztrófákkal szembeni rugalmas ellenálló képesség növelésében

Az elosztott villamos energia termelés szerepe a természeti katasztrófákkal szembeni rugalmas ellenálló képesség növelésében Az elosztott villamos energia termelés szerepe a természeti katasztrófákkal szembeni rugalmas ellenálló képesség növelésében Prof. Dr. Krómer István Óbudai Egyetem Intelligens Energia Ellátó Rendszerek

Részletesebben

Meteorológia a vízügyi ágazatban. Előadó:Nagy Katalin Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. október 26.

Meteorológia a vízügyi ágazatban. Előadó:Nagy Katalin Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. október 26. Meteorológia a vízügyi ágazatban Előadó:Nagy Katalin Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. október 26. Az időjárás figyelése mérési adatok, távmérés, intenzív megfigyelések Az

Részletesebben

BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség

BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség KOSSA GYÖRGY tű. ezredes Önkéntes Tűzoltó Egyesületek országos értekezlete BM OKF, 2012.01.14. -1- Ipari katasztrófák nemzetközi kitekintés 1976. július 10.

Részletesebben

A BM OKF helye, szerepe a hazai létfontosságú rendszerek és létesítmények védelmében. Dr. Bognár Balázs PhD tű. ezredes főosztályvezető

A BM OKF helye, szerepe a hazai létfontosságú rendszerek és létesítmények védelmében. Dr. Bognár Balázs PhD tű. ezredes főosztályvezető A BM OKF helye, szerepe a hazai létfontosságú rendszerek és létesítmények védelmében Dr. Bognár Balázs PhD tű. ezredes főosztályvezető -2- A biztonság komplexitása A biztonság összetevői, tágabb, átfogó

Részletesebben

2. Ismertesse a katasztrófa elleni védelem vezetési szintenkénti szervezeti és irányítási rendszerét!

2. Ismertesse a katasztrófa elleni védelem vezetési szintenkénti szervezeti és irányítási rendszerét! 2. Ismertesse a katasztrófa elleni védelem vezetési szintenkénti szervezeti és irányítási rendszerét! - Magyarország Alaptörvénye - 2011. évi CXXVIII törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó

Részletesebben

Árvízi, belvízi katasztrófakockázat hazánkban

Árvízi, belvízi katasztrófakockázat hazánkban Árvízi, belvízi katasztrófakockázat hazánkban Az elmúlt évben, az Európai Unió többi tagállamával együtt, az egyik kiemelt feladat volt az országunkra jellemző katasztrófa-típusok kockázat-értékelésének

Részletesebben

Havi hidrometeorológiai tájékoztató

Havi hidrometeorológiai tájékoztató Havi hidrometeorológiai tájékoztató 1. Meteorológiai értékelés 2016. Január Az év első hónapján a szokásos csapadék kétszerese hullott le az Igazgatóság területén. A csapadék jelentős része hó formájában

Részletesebben

Veszélyeztető hatások Veszélyhelyzeti Tervezés

Veszélyeztető hatások Veszélyhelyzeti Tervezés Veszélyeztető hatások Veszélyhelyzeti Tervezés Nagy Attila SándorS Irodavezető 2012.01.30. Települési Védelmi Tervrendszer I. Veszélyelhárítási Terv (Katasztrófavédelmi Terv) katasztrófaveszély,valamint

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 11/2009.(X.27) rendelete

Németbánya Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 11/2009.(X.27) rendelete Németbánya Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 11/2009.(X.27) rendelete a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni

Részletesebben

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI

Részletesebben

A KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI

A KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI SZENDI Rebeka A KATASZTRÓFÁK CSOPORTOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI Annak érdekében, hogy a katasztrófák fenyegetéseivel szemben a káros hatásokra minél jobban fel tudjunk készülni, az ellenük való védekezés minél

Részletesebben

Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus. Tanácsadó, majd szakértő: mérnöki és matematikai módszerek alkalmazása a környezetvédelemben

Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus. Tanácsadó, majd szakértő: mérnöki és matematikai módszerek alkalmazása a környezetvédelemben SEVESO szabályozás Kit, mit, hogy és miért érint? SEVESO és ATEX: az irányelvek kockázat alapú megközelítése Bemutatkozás Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus Szakirány: alkalmazott statisztika,

Részletesebben

A Kormány /2011. ( ) rendelete. az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány /2011. ( ) rendelete. az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának A Kormány /2011. ( ) rendelete az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.)

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Az iparbiztonsági szakterület aktuális kérdései 2014. április 15.

Az iparbiztonsági szakterület aktuális kérdései 2014. április 15. Az iparbiztonsági szakterület aktuális kérdései 2014. április 15. Dr. Vass Gyula tű. ezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály vezetője 1) Veszélyes üzemek hatósági felügyelet alatt tartása 2) Katasztrófavédelem

Részletesebben

1996. évi XXXVII. törvény. a polgári védelemről1. Az Országgyűlés a polgári védelemről a következő törvényt alkotja: Értelmező rendelkezések

1996. évi XXXVII. törvény. a polgári védelemről1. Az Országgyűlés a polgári védelemről a következő törvényt alkotja: Értelmező rendelkezések 1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről1 Az Országgyűlés a polgári védelemről a következő törvényt alkotja: 1. E törvény célja, hogy elősegítse a fegyveres összeütközés, a katasztrófa, valamint

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III.

ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. bevezetésének tapasztalatai Dr. Vass Gyula tű. ezredes szolgálatvezető 2016. A nemzetközi szabályozás kialakulása és szélesedése Kibocsátás éve, rövidített elnevezés Hazai jogba

Részletesebben

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv; 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett

Részletesebben

AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT.

AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT. AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT. A PROJEKT BEMUTATÁSA ÉS CÉLKITŰZÉSE Az Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázati terv készítése (KEOP-2.5.0.B)

Részletesebben

KE Felkészültség és reagálás vészhelyzetre

KE Felkészültség és reagálás vészhelyzetre D E B R E C E N I E G Y E T E M Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar KE 47-01 2. kiadás Hatályba léptetve: 2010. május 05. Készítette:

Részletesebben

KATASZTRÓFAVÉDELMI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE KEHOP-1.6.0

KATASZTRÓFAVÉDELMI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE KEHOP-1.6.0 KATASZTRÓFAVÉDELMI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE KEHOP-1.6.0 Rendelkezésre álló forrás Tervezett keretösszeg 44,93 milliárd Ft. Várható kérelmek száma: 22 db. Benyújtás határideje és módja 2018. december 31-ig

Részletesebben

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Elfogadta: 198/2008. (III. 26.) Kt. hat. A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA A Nemzeti Környezetvédelmi Program a települési környezet védelmén belül egy kisebb környezet-, és stresszhatást

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Magyarország vízgazdálkodása. 5.lecke 1. Magyarország a legek országa: a Föld egyik

Részletesebben

Magyarország vízgazdálkodás stratégiája

Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Láng István Műszaki főigazgató helyettes Belügyminisztérium Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkárelhárítási Főosztály Helyzetértékelés Külföldi vízgyűjtők Kiszolgáltatott

Részletesebben

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben Katasztrófavédelem 2015 Budapest, 2015.11.26. Önkéntesek a katasztrófavédelemben dr. Nováky Mónika tű. alezredes, tanácsos egyetemi tanársegéd novaky.monika@uni-nke.hu Önkéntesség közös jó érdekében ellenszolgáltatás

Részletesebben

Jogszabályi háttér. A HUSK/1001/2.1.2/0058 sz.

Jogszabályi háttér. A HUSK/1001/2.1.2/0058 sz. Jogszabályi háttér A HUSK/1001/2.1.2/0058 sz. A módszertani tanulmány a helyi önkormányzatok árvíz-elhárítási folyamatra való felkészülésének segítésére, tudás szintjük növelésére a vízrajzi-vízföldtani

Részletesebben

Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter

Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter Balaton Európa legbiztonságosabb tava Jamrik Péter elnök Közbiztonsági Tanácsadó Testület Vízbiztonság Tájékoztatás Oktatás képzés Prevenció Riasztás Segélyhívás fogadása Bevetés irányítás Parti mentőőr

Részletesebben

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK Duna Projekt A DUNA PROJEKTRŐL ÁLTALÁBAN A Duna projekt egy, az Európai Unió támogatásával, közel 30 milliárd forintból megvalósuló, kiemelt állami beruházás. Magyarország eddigi legnagyobb, az árvízvédelem

Részletesebben

Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség. Iparbiztonság a vörösiszap katasztrófa tükrében. KOSSA GYÖRGY tű. ezredes Országos Iparbiztonsági Főfelügyelő

Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség. Iparbiztonság a vörösiszap katasztrófa tükrében. KOSSA GYÖRGY tű. ezredes Országos Iparbiztonsági Főfelügyelő Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség Iparbiztonság a vörösiszap katasztrófa tükrében KOSSA GYÖRGY tű. ezredes Országos Iparbiztonsági Főfelügyelő 2012. március 02. Pécs -1- -2- Ipari katasztrófák nemzetközi

Részletesebben

Katasztrófavédelem és a meteorológia kapcsolata, rendkívüli időjárási események kezelésének katasztrófavédelmi feladatai

Katasztrófavédelem és a meteorológia kapcsolata, rendkívüli időjárási események kezelésének katasztrófavédelmi feladatai Katasztrófavédelem és a meteorológia kapcsolata, rendkívüli időjárási események kezelésének katasztrófavédelmi feladatai Dr. Papp Antal tű. ezredes, főtanácsos igazgató BM OKF KOK ÉGHAJLATVÁLTOZÁS BIZTONSÁGPOLITIKAI

Részletesebben

kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport

kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport A klímaváltozás várható hatása az agrárágazatra Harnos Zsolt MHAS kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport IV. ALFÖLD Kongresszus Békéscsaba 2008. november 27. 1 A klímaváltozás

Részletesebben

KATASZTRÓFAVÉDELMI MŰVELETI TANSZÉK

KATASZTRÓFAVÉDELMI MŰVELETI TANSZÉK TÉMAJEGYZÉK a Katasztrófavédelmi Intézet diplomamunkáinak, szakdolgozatainak és TDK dolgozatainak elkészítéséhez KATASZTRÓFAVÉDELMI MŰVELETI TANSZÉK 1. A polgári védelem kialakulása, szerepe a katasztrófavédelem

Részletesebben

Katasztrófavédelmi felkészítés

Katasztrófavédelmi felkészítés Közbiztonsági referensek képzése Katasztrófavédelmi felkészítés 2012.10.02. Jogi háttér - Magyarország Alaptörvénye - 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények

Részletesebben

A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése

A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése Tematikus Értekezlet 2012. január 23. Dr. Bognár r Balázs PhD tű. őrnagy, osztályvezető Biztonság az, amivé tesszük! /Prof.

Részletesebben

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK Berecz György tű. ezredes igazgató 35/2012. számú intézkedés: A rendkívüli téli időjárási viszonyok során jelentkező katasztrófavédelmi feladatok ellátására

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi

Részletesebben

KRÍZISHELYZETEK HATÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI FOLYAMATAIRA. Dr. Dobó Marianna Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke

KRÍZISHELYZETEK HATÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI FOLYAMATAIRA. Dr. Dobó Marianna Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke KRÍZISHELYZETEK HATÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOK DÖNTÉSI FOLYAMATAIRA Dr. Dobó Marianna Eszterházy Károly Főiskola Politológia Tanszéke Válság krízis - katasztrófa Válság: radikális beavatkozást igényel Krízis:

Részletesebben

Felkészülés nagykiterjedésű üzemzavarok kezelésére az ELMŰ/ÉMÁSZ elosztói engedélyeseknél Balatonalmádi, 2009. szeptember 9-11.

Felkészülés nagykiterjedésű üzemzavarok kezelésére az ELMŰ/ÉMÁSZ elosztói engedélyeseknél Balatonalmádi, 2009. szeptember 9-11. Felkészülés nagykiterjedésű üzemzavarok kezelésére az ELMŰ/ÉMÁSZ elosztói engedélyeseknél Balatonalmádi, 2009. szeptember 9-11. Kovács Zoltán Tervezési osztály 1 Előadás témája Nagykiterjedésű hálózati

Részletesebben

Kritikus Infrastruktúra Védelem - Zöld Könyv a Nemzeti Programról

Kritikus Infrastruktúra Védelem - Zöld Könyv a Nemzeti Programról Kritikus Infrastruktúra Védelem - Zöld Könyv a Nemzeti Programról dr. Locher Barbara tanácsos NFGM Befektetési és Védelemkoordinációs Főosztály 1 Témák I. EU Kritikus Infrastruktúra Védelem EPCIP II. Nemzeti

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPVETŐ SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ SZEREPLŐK RÉSZÉRE

TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPVETŐ SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ SZEREPLŐK RÉSZÉRE TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPVETŐ SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ SZEREPLŐK RÉSZÉRE Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2018. május 9. verzió 1.0. 2 / 7 oldal Tisztelt Szolgáltatók! Az Európai Unió

Részletesebben

A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR

A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 1.) 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 2.) 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási

Részletesebben

Havi hidrometeorológiai tájékoztató

Havi hidrometeorológiai tájékoztató Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2011. december Decemberben a hazánk csapadékszegény időjárását meghatározó anticiklonális időjárási helyzet megszűnt, és újra a ciklonok vették át az időjárásunk irányítását.

Részletesebben

MEGALAKÍTÁSI TERV KŐRÖSHEGY TELEPÜLÉS POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET TELEPÜLÉSI POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET K Ő RÖSHEGY ... polgári védelmi parancsok ...

MEGALAKÍTÁSI TERV KŐRÖSHEGY TELEPÜLÉS POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET TELEPÜLÉSI POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET K Ő RÖSHEGY ... polgári védelmi parancsok ... TELEPÜLÉSI POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZET K Ő RÖSHEGY Szám:../2013... számú példány JÓVÁHAGYOM! EGYETÉRTEK! Kőröshegy, 2013. július hó 10-én. Siófok, 2013. év..-n....... Marczali Tamás Oláh László tű. alezredes

Részletesebben

PEDAGÓGUS FELKÉSZÍTÉS Tanterv javaslat

PEDAGÓGUS FELKÉSZÍTÉS Tanterv javaslat PEDAGÓGUS FELKÉSZÍTÉS Tanterv javaslat Óvodai oktatás Követelmények plüss figurákkal vagy bábokkal történő kommunikáció, pozitív és negatív szereplők alkalmazása, a szabad - nem szabad kérdéssel kapcsolatban

Részletesebben

Vízügyi igazgatás története

Vízügyi igazgatás története Vízügyi igazgatás története Emberi beavatkozás fázisai Eseti beavatkozás Tervezett felmérés / építkezés Természet adta korlátokhoz való igazodás Állam feladatai: Jogalkotás, jogalkalmazás Tárgyiasult feladatok

Részletesebben

2018. április. Havi hidrometeorológiai tájékoztató. 1. Meteorológiai értékelés

2018. április. Havi hidrometeorológiai tájékoztató. 1. Meteorológiai értékelés Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2018. április 1. Meteorológiai értékelés Nagyon meleg és száraz áprilison vagyunk túl, térségünkben mindössze 10-20 mm csapadék hullott le, ami a szokásosnak mindössze

Részletesebben

Az új atomerőművi blokkok telephelye vizsgálatának és értékelésének engedélyezése Az engedélyezési eljárás összefoglaló ismertetése

Az új atomerőművi blokkok telephelye vizsgálatának és értékelésének engedélyezése Az engedélyezési eljárás összefoglaló ismertetése Az új atomerőművi blokkok telephelye vizsgálatának és értékelésének engedélyezése Az engedélyezési eljárás összefoglaló ismertetése Közmeghallgatás, Paks, Polgármesteri Hivatal, 2014. május 5. 1 Tartalom

Részletesebben

A veszélyelemzés, a kockázatbecslés, a hatás- és biztonságvizsgálat alapvetően determinisztikus vagy valószínűségi megközelítésű lehet.

A veszélyelemzés, a kockázatbecslés, a hatás- és biztonságvizsgálat alapvetően determinisztikus vagy valószínűségi megközelítésű lehet. 17-18. Ismertesse az integrált veszélyelemzés és kockázatbecslés elvi alapjait, a települések katasztrófavédelmi osztályba sorolását, a besorolás eljárási szabályait és a védelmi követelményeket. A katasztrófa

Részletesebben

A veszélyes áruk szállítása és a közlekedésbiztonság

A veszélyes áruk szállítása és a közlekedésbiztonság A veszélyes áruk szállítása és a közlekedésbiztonság 2012. 09. 25. Kossa György tű. dandártábornok országos iparbiztonsági főfelügyelő -1- Magyarország szolgálatában a biztonságért Biztonság az, amivé

Részletesebben

Klímaváltozás és katasztrófakockázatértékelés

Klímaváltozás és katasztrófakockázatértékelés Klímaváltozás és katasztrófakockázatértékelés A SEERISK projekt tapasztalatai Székely Miklós, Horváth Anikó; BM OKF Meteorológiai Tudományos Napok, MTA Budapest, 2014. november 21. SEERISK projekt Közös

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát!

14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát! 14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát! 1. A védelmi igazgatás A védelmi igazgatás mint intézmény fogalma: a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer.

Részletesebben

Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok

Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok Budapest, 2015. május 26. Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES - Törzsvezető ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Országos Műszaki

Részletesebben

Beszámoló. a katasztrófavédelmi és árvízvédelmi felkészülésekről

Beszámoló. a katasztrófavédelmi és árvízvédelmi felkészülésekről Beszámoló a katasztrófavédelmi és árvízvédelmi felkészülésekről Tisztelt Képviselőtestület! A kockázatcsökkentés, a megelőzés, a lakosság tájékoztatásának, ösztönzésének, öntevékenységének fontossága kulcskérdés.

Részletesebben

A katasztrófavédelem intézkedései

A katasztrófavédelem intézkedései A katasztrófavédelem intézkedései a katasztrófavédelem fő szakmai területei: Tűzoltósági szakterület Polgári védelmi szakterület Iparbiztonsági szakterület E szakterületek feladatait a katasztrófavédelem

Részletesebben

és s tapasztalatok bemutatása. Árvízi helyzet kialakulása vetkezményei. zados vezető

és s tapasztalatok bemutatása. Árvízi helyzet kialakulása vetkezményei. zados vezető Jász-Nagykun-Szolnok megyére jellemző helyi ár- és belvízi sajátoss tosságok és s tapasztalatok bemutatása. Árvízi helyzet kialakulása és s következmk vetkezményei. Készítette: Nagy Róbert R mk. pv. százados

Részletesebben

Vis maior esemény. Sem a bekövetkezésért, sem a következményekért nem felelős senki

Vis maior esemény. Sem a bekövetkezésért, sem a következményekért nem felelős senki Vis maior esemény előre nem látható természeti vagy más erők által okozott esemény, amelynek bekövetkezése egyrészt nem előre kiszámítható, másrészt emberi beavatkozás kevés ahhoz, hogy elhárítsa. Jellegzetesen

Részletesebben

KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG. Az árvízkockázati térképezés információs eszközei

KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG. Az árvízkockázati térképezés információs eszközei KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG Az árvízkockázati térképezés információs eszközei Előadó: Kummer László Célkitűzés az Európai Parlament és a Tanács 2007/60/EK sz. Irányelv az

Részletesebben

LIFE16 CCA/HU/ AZ ÖNKORMÁNYZATOK INTEGRÁTORI ÉS KOORDINÁTORI SZEREPE AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSBAN

LIFE16 CCA/HU/ AZ ÖNKORMÁNYZATOK INTEGRÁTORI ÉS KOORDINÁTORI SZEREPE AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSBAN LIFE16 CCA/HU/000115 AZ ÖNKORMÁNYZATOK INTEGRÁTORI ÉS KOORDINÁTORI SZEREPE AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSBAN TERMÉSZETES VÍZMEGTARTÓ BERUHÁZÁS MEGVALÓSÍTÁSA RÁKÓCZIÚJFALUBAN Előadó: Varga József

Részletesebben

Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/09-2009-0003)

Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/09-2009-0003) Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/09-2009-0003) Előadó: Láng István műszaki főigazgató helyettes Országos Vízügyi Főigazgatóság Összefoglaló adatok 12 árvízi

Részletesebben

Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése. Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság

Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése. Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt azonosító száma: KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0006 Előkészítési szakasz: Támogatási

Részletesebben

A termőföldtől az asztalig

A termőföldtől az asztalig NEMZETI ÉLELMISZERLÁNC- BIZTONSÁGI HIVATAL Fraknói Gyula biztonsági vezető 2016. szeptember 29. Budapest A termőföldtől az asztalig www.hvesz.hu 1 Kritikus: minden dolog amelyek megsemmisülése, működésének

Részletesebben

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA ÉS KISHOMOK VÁROSRÉSZÉNEK SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA KEOP-7.1.2.0-2008-0295 LEHETSÉGES KOCKÁZATOK FELMÉRÉSE

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA ÉS KISHOMOK VÁROSRÉSZÉNEK SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA KEOP-7.1.2.0-2008-0295 LEHETSÉGES KOCKÁZATOK FELMÉRÉSE HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA ÉS KISHOMOK VÁROSRÉSZÉNEK SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA KEOP-7.1.2.0-2008-0295 LEHETSÉGES KOCKÁZATOK FELMÉRÉSE 2009. október A projekt előkészítési szakasza az Új Magyarország

Részletesebben

VI. Zielinski Szilárd Konferencia április 01. Dr. Kovács Ferenc egyetemi docens MHTT Védelmi Infrastruktúra Szakosztály elnöke

VI. Zielinski Szilárd Konferencia április 01. Dr. Kovács Ferenc egyetemi docens MHTT Védelmi Infrastruktúra Szakosztály elnöke VI. Zielinski Szilárd Konferencia 2017. április 01. Dr. Kovács Ferenc egyetemi docens MHTT Védelmi Infrastruktúra Szakosztály elnöke Az infrastruktúrák kialakulása Társadalmi szerveződés Erőforrások növelésének

Részletesebben

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ALSÓ-DUNA- VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE

Részletesebben

Elõzetes kockázatbecslés

Elõzetes kockázatbecslés M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 78. szám 16999 A Kormány 178/2010. (V. 13.) Korm. rendelete a vizek többletébõl eredõ kockázattal érintett területek meghatározásáról, a veszély- és kockázati térképek,

Részletesebben

Féléves hidrometeorológiai értékelés

Féléves hidrometeorológiai értékelés Féléves hidrometeorológiai értékelés Csapadék 2015 januárjában több mint kétszer annyi csapadék esett le a KÖTIVIZIG területére, mint a sok éves havi átlag. Összesen területi átlagban 60,4 mm hullott le

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA

A TUDOMÁNYOS PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA A TUDOMÁNYOS PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA Az értekezés témája a veszélyes ipari üzemeket veszélyeztető, az úgynevezett külső hatások elleni védekezés eljárás- és eszközrendszerének kidolgozása. Szükség van

Részletesebben

Havi hidrometeorológiai tájékoztató

Havi hidrometeorológiai tájékoztató Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2011. január 1. Meteorológiai helyzet Az év első hónapja az átlagosnál melegebb és lényegesen csapadékszegényebb volt. A havi átlaghőmérsékletek országos területi átlaga

Részletesebben

Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén című konferencia november 22.

Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén című konferencia november 22. Önkormányzatok lehetőségei a klímaalkalmazkodás vizekkel kapcsolatos területén Előadó: Bögre Lajosné, polgármester Dátum: Székesfehérvár LIFE-MICACC projekt LIFE16 CCA/HU/000115 Tartalom Tiszatarján bemutatása

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft A megvalósítás tervezett ütemezése: 2012. december 21-2013. december 31. Projektgazda neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projektgazda székhelye: 6720, Szeged, Stefánia 4. Közreműködő szervezet:

Részletesebben

A VÍZÜGY SZEREPE A MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁSBAN

A VÍZÜGY SZEREPE A MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁSBAN ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁSI ÉS BELVÍZVÉDELMI KONFERENCIA A VÍZÜGY SZEREPE A MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁSBAN Szarvas, 2015. április09. LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES - Törzsvezető ORSZÁGOS

Részletesebben

A METEOROLÓGIA SZEREPE AZ ÁRVÍZ OKOZTA PROBLÉMÁK ELKERÜLÉSÉBEN

A METEOROLÓGIA SZEREPE AZ ÁRVÍZ OKOZTA PROBLÉMÁK ELKERÜLÉSÉBEN A METEOROLÓGIA SZEREPE AZ ÁRVÍZ OKOZTA PROBLÉMÁK ELKERÜLÉSÉBEN Csík András Varga György Országos Vízügyi Főigazgatóság AZ ÁRVÍZ ÉS A METEOROLÓGIA KAPCSOLATA 1. Védekezés (Időjárásjelentés) 2. Megelőzés

Részletesebben