130/2009.(VI.02.)HÖ. számú határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "130/2009.(VI.02.)HÖ. számú határozat"

Átírás

1 Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének június 2-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 130/2009.(VI.02.)HÖ. számú határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról szóló évi CV. Tv. 2. (2) bek. és 4. -a, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. -a alapján a Hajdúhadház Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratát július 1-i hatállyal a határozat 1.sz. mellékletében foglaltak szerint határozza meg július 1-i hatállyal a 152/2002. (VI. 25.) HÖ.sz. határozatot hatályon kívül helyezi. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alapító okiratot a MÁK Észak- Alföldi Regionális Igazgatósága részére legkésőbb június 9-ig juttassa el. A képviselő-testület felkéri továbbá a jegyzőt, hogy a vonatkozó szabályzatokat, SZMSZ-t az alapító okiratban foglaltak és a jogszabályi változásoknak megfelelően szeptember 30-ig dolgozza át. Határidő: június 9. Felelős: Vincze András címzetes főjegyző Kivonat hiteléül:

2 130/2009.(VI.02.)HÖ. sz. határozat 1. számú melléklete A L A P Í T Ó O K I R A T 1./ A költségvetési szerv neve: HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Székhelye: Hajdúhadház, Bocskai tér 1. sz. 2./ Létrehozásáról rendelkező jogszabály: A helyi önkormányzatokról szóló LXV. tv a. alapján Alapítás éve: év 3./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása A Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulás 8/2005. (X.14.) PMT. határozatával elfogadott Társulás Társulási Megállapodás V. 6. pontja alapján a társulás munkaszervezete a Hajdúhadház Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. 4./ Szakágazati besorolása: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 5./ Alaptevékenysége: december 31-ig: Szakfeladat száma: Szakfeladat megnevezése: Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás Helyi közutak létesítése, felújítása Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése Önkorm. és többcélú kistérs.társ.igazgatási tevékenysége Helyi kisebbségi önkorm. igazgatási tevékenység Országgyűlési képviselői választás Önkormányzati képviselői választás Város és községgazdálkodási szolgálatatás Települési vízellátás és vízminőség védelem Gazdaság- és területfejlesztési feladatok Önkormányzati és többcélú kistérségi társulások elsz Önk. és többc. kist.társ.fel.nem terv.elsz Finanszírozási műveletek elszámolása Óvodai nevelés Általános iskolai nappali rendsz.nev.okt Családsegítés Rendszeres szociális pénzbeni ellátások Rendszeres gyermekvédelmi pénzb.ellátás Munkanélküli ellátások Eseti pénzbeli szociális ellátások Eseti pénzbeni gyermekvédelmi ellátások

3 Szennyvízelvezetés és kezelés Települési hulladékok ker. köztiszt.tev Közművelődési könyvtári tevékenység január 1. napjától: Tevékenység típusa Szakfeladat száma alaptevékenység Lakó- és nem lakóépület építése Út, autópálya építése Folyadék szállítására szolgáló közmű építése M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó Tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Adó, illeték, kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Nemzeti ünnepek programjai Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Területpolitikai támogatások és tevékenységek Közlekedés fejlesztésének támogatása Hírközlés fejlesztésének támogatása Információs társadalom fejlesztésének támogatása Túrizmus fejlesztésének támogatása Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak

4 lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Központi költségvetési befizetések Önkormányzatok m.n.s nemzetközi kapcsolatai A polgári védelem ágazati feladatai A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek Közterület rendjének fenntartása Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása Szociális ösztöndíjak Bentlakás nélküli szociális ellátások komplex támogatása Idősek, fogyatékosak bentlakás nélküli szociális ellátásainak komplex támogatása Önkormányzati szociális támogatások finanszírozása Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Ápolási díj alanyi jogon Ápolási díj méltányossági alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Helyi eseti lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása

5 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Adósságkezelési szolgáltatás Közgyógyellátás Köztemetés Otthonteremtési támogatás Gyermektartásdíj megelőlegezése Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások Fizikai és információs akadálymentesítést segítő programok, támogatások Civil szervezetek működési támogatása Civil szervezetek program- és egyéb támogatása Hátrányos helyzetű kistérségek speciális komplex felzárkóztató programjai Közcélú foglalkoztatás Közhasznú foglalkoztatás Közmunka Nemzeti és etnikai kisebbségi intézmények fenntartásának és fejlesztésének támogatása Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása Egyéb m.n.s. közösségi, társadalmi tevékenységek támogatása Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Sportteljesítmények elismerése, járadékok, ösztöndíjak Szabadidősport-tevékenység és támogatása Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Kiegészítő tevékenysége: nincs 6./ illetékessége: Hajdúhadház Város közigazgatási területe 7./ irányító szerv neve, székhelye: Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete Hajdúhadház, Bocskai tér 1.sz. 8./ besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közhatalmi feladatokat ellátó költségvetési

6 szerv - feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 9./ vezetőjének kinevezési rendje: Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a Helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 36. (1) bek. alapján a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki határozatlan időre, pályázat alapján. 10./ A hivatal foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: A hivatal alkalmazottainak foglalkoztatására a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény, egyes foglalkoztatottak tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény alapján kerül sor. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény az irányadó. 11./ Kisegítő és vállalkozó tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: 2009.dec.31.ig: Tevékenység típusa Kisegítő tevékenység: Szakfeladat száma Üdültetés Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége (helyi lap) Arányának felső határa a szerv kiadásában 1% 0,5% Vállalkozói tevékenység: Nem folytat január 1-től Tevékenység típusa Kisegítő tevékenység: Szakfeladat száma Arányának felső határa a szerv kiadásában Üdülői szálláshely-szolgáltatás 1%

7 Könyvkiadás Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 1% 0,5% Vállalkozói tevékenység: Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (jogi személy részére) 1% 1% 12./ Jogi személyiségű szervezeti egysége: nincs 13./ Tevékenységének forrása: Hajdúhadház Város Önkormányzat költségvetéséből és az államháztartás más alrendszereiből nyújtott támogatás, támogatásértékű bevétel, közszolgáltatási vállalkozási bevétel, közhatalmi bevételek, átvett pénzeszközök, pénzügyi műveletek bevételei, előző évi maradványok, külön törvény által képzett tartalék. 14./ A feladat ellátását szolgáló vagyon: A hivatal feladat ellátását szolgáló vagyon Hajdúhadház Városi Önkormányzat tulajdonában álló ingó és ingatlan vagyon az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletben meghatározattak szerint. A Hivatal közvetlen feladat ellátását a Hajdúhadház Városi Önkormányzat tulajdonában álló korlátozottan forgalomképes törzsvagyonként nyilvántartott Hajdúhadház, Bocskai tér 1.sz. alatt lévő ingatlan (hrsz ) A gazdálkodáshoz rendelkezésre álló vagyon értékét a számviteli nyilvántartások alapján elkészített és leltárral alátámasztott mindenkori éves mérleg tartalmazza. 15./ Az intézmény vagyonkezelése: A hivatali tevékenység ellátásának tárgyi feltételeként az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendelet szerint kell eljárni. Záradék: A Hajdúhadház Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal alapító okiratát Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete 130/2009.(VI.02.)HÖ. sz. határozatával július 1-i hatállyal hagyta jóvá. Vincze András címzetes főjegyző Béres László polgármester

8 Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének június 2-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 142/2009.(VI.02.)HÖ. számú határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról szóló évi CV. Tv. 2. (2) bek. és 4. -a, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. -a alapján a Hajdúhadház Városi Önkormányzat Városgondnoksága alapító okiratát július 1-i hatállyal a határozat 1.sz. mellékletében foglaltak szerint határozza meg július 1-i hatállyal a 151/2002. (VI. 25.) HÖ.sz. határozatot hatályon kívül helyezi. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alapító okiratot a MÁK Észak- Alföldi Regionális Igazgatósága részére legkésőbb június 9-ig juttassa el. A képviselő-testület felkéri továbbá az intézmény vezetőjét, hogy a vonatkozó szabályzatokat, SZMSZ-t az alapító okiratban foglaltak és a jogszabályi változásoknak megfelelően szeptember 30-ig dolgozza át. Határidő: június 9. Felelős: Vincze András Címzetes Főjegyző VG. intézményvezető Kivonat hiteléül:

9 142/2009.(VI.02.)HÖ. sz. határozat 1. számú melléklete A L A P Í T Ó O K I R A T 1.) Költségvetési szerv neve: Hajdúhadház Városi Önkormányzat Városgondnoksága Költségvetési szerv rövid neve: Székhelye: Székhelyén kívül működő egységei: Városgondnokság 4242 Hajdúhadház, Mester u. 26. sz Hajdúhadház, Vásártér u. 1. sz. 2.) Létrehozásáról rendelkező határozat: Hajdúhadház-Téglás Városi Tanács 6/1990.(II.26.) Tsz. Határozat 3.) Jogszabályban meghatározott közfeladat: a Városgondnokság és a hozzárendelt önkormányzati intézmények pénzügyi, gazdasági és egyéb kisegítő feladatainak ellátása. 4.) Szakágazat szerinti besorolás: Önkormányzatok, valamint többcélú társulásokat kisegítő tevékenység 5.) Alaptevékenysége: december 31-ig: Szakfeladat száma Szakfeladat megnevezése Önkormányzati intm. ellátó kisegítő szolgálat Város és községgazdálkodási szolg Közvilágítás Önkormányzatok elszámolásai Állategészségügyi tevékenység Települési hulladékok kezelése, köztisztasági bevétel Háziorvosi szolgálat (takarító, rezsi, gyógyszertámogatás) Háziorvosi szolgálat (ügyeleti díj, takarító) Védőnői szolgálat Anya-gyermek- és csecsemővédelem (iskola eü., egészségház)

10 2010. január 01-től: Szakfeladat száma Szakfeladat megnevezése Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Egészségügyi és más fertőző veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása (egészségügyi, állati hulladék) Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (lakások, vendéglakás) Számviteli könyvvizsgáló, szakértői tevékenység (segélyek kifiz.) Állategészségügyi ellátás Zöldterület kezelése (park gondozás) Közvilágítás Város-községgazdálkodási m.n.s. szolgált Önkormányzatok valamint többcélú kistérségi társ. elszámolásai Közhasznú foglalkoztatás Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Genetikai tanácsadás, gondozás, nők fokozott védelme, 0-6 éves korú gyermekek gondozása Ifjúság egészségügyi gondozás 6-18 éves tanulók gondozása, szűrővizsgálatok, védőoltás, járványok kiküszöbölése, isk eü. ellátás Kiegészítő tevékenység: december 31-ig nincs január 01-től: Város-községgazdálkodási m.n.s. szolgált. 6.) Működési köre: Hajdúhadház város közigazgatási területe 7.) Irányító szerv neve és székhelye: Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő testülete 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. sz. 8.) Besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - a költségvetési szerv típusa: közintézmény

11 - feladatellátásához kapcsolódó funkciója szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Ellátja: a - dr. Földi János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, - Szilágyi Dániel Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola, - Három Szirom Óvoda, Aranykapu Óvoda, - Szivárvány Óvoda, - Mikrotérségi Bölcsőde, - Földi János Könyvtár, Emlékház, Hajdúhadházi Galéria, - Művelődési Ház, Mikrotérségi Szociális Gondozási Központ mint önállóan működő költségvetési szervek a munkamegosztás és felelősség vállalásról szóló megállapodás szerinti pénzügyi, gazdasági, és egyéb műszaki feladatait. 9.) Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény egyszemélyi felelős vezetője az intézmény vezető. Az intézményvezető kinevezéséről pályázat útján a munkahelyi érdekképviseleti szervezetek véleményének kikérése után a képviselő testület dönt, illetve gyakorolja a munkáltatói jogokat. Az egyéb munkáltatói jogkör gyakorlója Hajdúhadház Város Önkormányzat polgármestere. 10.) Az intézmény foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: Az intézmény alkalmazottainak foglalkoztatására a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, egyes foglalkoztatottak tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló XXII. tv. alapján kerül sor. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény az irányadó. 11.) Közvetlen jogelődjének megnevezése, székhelye: Hajdúhadházi GAMESZ és Költségvetési Üzem 4242 Hajdúhadház, Földi J. u. 57. sz. 12.) Kisegítő és vállalkozói tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: december 31-ig Tevékenység Szakfeladat Arányának felső típusa száma megnevezése határa a szerv kiadásában kisegítő Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás 0,1% (földbérleti díj)

12 kisegítő Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítás 2 % (rendőrség, vendégház) kisegítő Város és községgazdálkodási szolg. 1 % (piac, park, mérlegház) kisegítő Fizioterápia 0,1 % kisegítő Fogorvosi szolgáltatás 0,1 % Vállalkozói tevékenység: Nem folytat január 01-től Tevékenység Szakfeladat Arányának felső típusa száma megnevezése határa a szerv kiadásában kisegítő Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (bérlemény, fizikoterápia, fogorvos, 2 % piac, állatvásár, földbérleti díj) kisegítő Város és községgazd. m.n.s. szolg. 1 % január 01-től Tevékenység Szakfeladat Arányának felső típusa száma megnevezése határa a szerv kiadásában vállalkozói Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (bérlemény, fizikoterápia, fogorvos, 1 % piac, állatvásár, földbérleti díj) vállalkozói Város és községgazd. m.n.s. szolg. 1 % 13.) Jogi személyiségű szervezeti egysége: nincs 14.) Tevékenységének forrása: Hajdúhadház Városi Önkormányzat költségvetéséből és az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás, támogatásértékű bevétel, átvett pénzeszközök, az intézmény saját bevétele, előző évi maradványok. 15.) Feladat ellátását szolgáló vagyon: Az intézmény feladat ellátását szolgáló vagyon Hajdúhadház Városi Önkormányzat tulajdonában álló ingó és ingatlan vagyon az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletben meghatározottak szerint. A feladat ellátását az alábbi önkormányzati tulajdonú ingatlanok használatával végzi: Törzsvagyoni körbe tartozó (korlátozottan forgalomképes vagyon (ingatlan épület) Egészségház, gyermekorvosi rendelő (4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 7.sz. Hrsz:12071) Irodaház (4242 Hajdúhadház, Mester u. 26. sz. (Hrsz:10888))

13 Központi Orvosi Rendelő (4242 Hajdúhadház, Hunyadi u. 1.sz. (Hrsz.:10001)) Központi Orvosi Ügyelet (4242 Hajdúhadház, Hunyadi u. 1.sz. Hrsz:10001)) Műszaki telephely (4242 Hajdúhadház, Vásártér u. 2.sz. (Hrsz.13914/73)) Egyéb vagyon körébe tartozó vagyon (ingatlan épület): Piac (4242 Hajdúhadház, Hajdú u. 20. Hrsz.10951)) Üzlethelyiség (4242 Hajdúhadház, Földi u. 6.sz. (Hrsz.12045)) Régi rendőrség épület (4242 Hajdúhadház, Földi J. u. 4.sz. (Hrsz.: 12046)) Ipartelep (4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 13. (Hrsz.12048)) Bérlakások: (4242 Hajdúhadház, Földi u. 49.sz. Hrsz.:13914/71) 4242 Hajdúhadház, Epres u. 28. Hrsz. (13535/6) 4242 Hajdúhadház, Irinyi u. 19.sz, 21.sz 23.sz 25.sz 27.sz 29.sz 31.sz 33.sz 35.sz 37.sz. (Hrsz )) 4242 Bercsényi u. 39 (hrsz:12844/2( 4242 Hajdúhadház- Fényestelep Hrsz:16601/5 4242Hajdúadház, Béke u. 2. Hrsz ). A gazdálkodáshoz rendelkezésre álló vagyon értékét a számviteli nyilvántartások alapján elkészített és leltárral alátámasztott mindenkori éves mérleg tartalmazza. 16.) Az intézmény vagyonkezelése: Az intézmény tevékenység ellátásnak tárgyi feltételeként az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendelet szerint kell eljárni. Záradék: A Hajdúhadház Városi Önkormányzat Városgondnoksága alapító okiratát Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő testülete 142/2009.(VI.02.)HÖ. sz. határozatával július 01-i hatállyal hagyta jóvá. Vincze András címzetes főjegyző Béres László polgármester

14 Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének június 2-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 132/2009.(VI.02.)HÖ. számú határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról szóló évi CV. Tv. 2. (2) bek. és 4. -a, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. -a alapján a Három Szirom Óvoda alapító okiratát a határozat 1. számú mellékletében foglaltak szerint határozza meg. Ezzel egyidejűleg a 194/2008.(IX.29.)HÖ.sz. határozatot hatályon kívül helyezi. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alapító okiratot a MÁK Észak- Alföldi Regionális Igazgatósága részére legkésőbb június 9-ig juttassa el. A képviselő-testület felkéri továbbá az intézmény vezetőjét, hogy a vonatkozó szabályzatokat, SZMSZ-t az alapító okiratban foglaltaknak és a jogszabályi változásoknak megfelelően szeptember 30-ig dolgozza át. Határidő: június 9, ill szeptember 30. Felelős: Vincze András Címzetes Főjegyző Égerházi Katalin intézményvezető Kivonat hiteléül:

15 132/2009.(VI.02.)HÖ. sz. határozat 1. számú melléklete A L A P Í T Ó O K I R A T 1./ A költségvetési szerv neve: Három Szirom Óvoda Székhelye: 4242 Hajdúhadház, Mester u. 33.sz. Telephelyei: 4242 Hajdúhadház, Mester u. 35.sz Hajdúhadház, Petőfi u.1/a. sz. 2./Alapító neve, címe: Hajdúhadház Nagyközségi Tanács VB, Hajdúhadház, Bocskai tér 1. 3./Fenntartó neve, címe: Hajdúhadház Városi Önkormányzat, 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. 4./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: óvodai nevelés, ellátás 5./ Szakágazati besorolása: / OM azonosítója: / Az intézmény típusa: óvoda 8./ Férőhelyek száma: 142 fő Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám: 163 fő 9./ Alaptevékenysége: december 31-ig: Szakfeladat száma: Szakfeladat megnevezése: óvodai nevelés, iskolai életmódra felkészítés - az etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek cigány kulturális nevelése magyar nyelven - beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő gyermekek kis létszámú óvodai csoportban való nevelése - bejáró gyermek ellátása, sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése - a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek.

16 - a beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek. - a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek esetén pedagógiai szakszolgálat (logopédia, gyógytestnevelés) oktatási célok és egyéb feladatok (könyvtár) óvodai intézményi étkeztetés január 1. napjától: Tevékenység típusa alaptevékenység Szakfeladat száma Óvodai intézményi étkeztetés Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Óvodai, nevelés, ellátás iskolai életmódra felkészítés - az etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek cigány kulturális nevelése magyar nyelven - beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő gyermekek kis létszámú óvodai csoportban való nevelése - bejáró gyermek ellátása, Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása - a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek. - a beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek. - a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek esetén Esélyegyenlőség elősegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok Az egyenlő bánásmód megvalósulását célzó általános tevékenységek és programok

17 10./ Kiegészítő tevékenysége december 31-ig: Tevékenység Szakfeladat típusa száma Kiegészítő tevékenység munkahelyi vendéglátás január 1-től: Tevékenység Szakfeladat típusa száma Kiegészítő tevékenység Munkahelyi étkeztetés 11./ Működési köre: Hajdúhadház Város közigazgatási területe 12./ Irányító szerv neve, székhelye: Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1.sz. 13./Besorolása: helyi önkormányzati költségvetési szerv - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató - közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő költségvetési szerv, pénzügyi, gazdálkodási feladatait: Hajdúhadház Városi Önkormányzat Városgondnoksága 4242 Hajdúhadház, Mester u. 26./ látja el. 14./ Vezetőjének kinevezési rendje: az intézmény vezetőjét Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény és a 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet a közalkalmazottakról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben-alapján pályázat útján 5 évre, határozott időre bízza meg. 15./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján közalkalmazotti jogviszony, egyes foglalkoztatottak tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény alapján munkaviszony.

18 Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény az irányadó. 16./ Kisegítő és vállalkozó tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: 2009.dec.31.ig: Tevékenység típusa Kisegítő tevékenység: Szakfeladat száma Nem folytat Arányának felső határa a szerv kiadásában Vállalkozói tevékenység: Nem folytat január 1-től Tevékenység típusa Kisegítő tevékenység: Szakfeladat száma Arányának felső határa a szerv kiadásában Egyéb vendéglátás 1% Vállalkozói tevékenység Egyéb vendéglátás 1% 17./ A feladat ellátását szolgáló vagyon: Hajdúhadház Városi Önkormányzat tulajdonában álló korlátozottan forgalomképes törzsvagyon tárgyai közül a vagyonkataszteri nyilvántartás szerint a Mester u. 33.sz. (hrsz.:10002 ), és Mester u. 35.sz. (Hrsz ) Petőfi u. 1/a (Hrsz ) sz. alatti ingatlanok. 18./ A vagyon feletti rendelkezés joga: a tevékenység ellátásának tárgyi feltételeként az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2006.(I.24.) rendeletben foglaltak szerint kell eljárni. Záradék: A Három Szirom Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete 132/2009.(VI.02.) sz. határozatával július 1-i hatállyal hagyta jóvá. Vincze András címzetes főjegyző Béres László polgármester

19 Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének június 2-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 133/2009.(VI.02.)HÖ. számú határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról szóló évi CV. Tv. 2. (2) bek. és 4. -a, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. -a alapján az Aranykapu Óvoda alapító okiratát a határozat 1. számú mellékletében foglaltak szerint határozza meg. Ezzel egyidejűleg a 195/2008.(IX.29.)HÖ. sz. határozatot hatályon kívül helyezi. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alapító okiratot a MÁK Észak-Alföldi Regionális Igazgatósága részére legkésőbb június 9-ig juttassa el. A képviselő-testület felkéri továbbá az intézmény vezetőjét, hogy a vonatkozó szabályzatokat, SZMSZ-t az alapító okiratban foglaltaknak és a jogszabályi változásoknak megfelelően szeptember 30-ig dolgozza át. Határidő: június 9, ill szeptember 30. Felelős: Vincze András Címzetes Főjegyző Kulcsárné Kun Katalin intézményvezető Kivonat hiteléül:

20 133/2009. (VI.02.)HÖ. sz. határozat 1. számú melléklete A L A P Í T Ó O K I R A T 1./ A költségvetési szerv neve: Aranykapu Óvoda Székhelye: 4242 Hajdúhadház, Bercsényi u. 23.sz. Telephelyei: 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 7. sz. 2./Alapító neve, címe: Hajdúhadház Nagyközségi Tanács VB, Hajdúhadház, Bocskai tér 1. 3./Fenntartó neve, címe: Hajdúhadház Városi Önkormányzat, 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. 4./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: óvodai nevelés, ellátás 5./ Szakágazati besorolása: / OM azonosítója: / Az intézmény típusa: óvoda 8./ Férőhelyek száma: 125 fő Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám: 150 fő 9./ Alaptevékenysége: december 31-ig: Szakfeladat száma: Szakfeladat megnevezése: óvodai nevelés, iskolai életmódra felkészítés - az etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek cigány kulturális nevelése magyar nyelven - beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő gyermekek kis létszámú óvodai csoportban való nevelése - bejáró gyermek ellátása, sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése - a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek. - a beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek.

21 - a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek esetén pedagógiai szakszolgálat (logopédia, gyógytestnevelés) oktatási célok és egyéb feladatok (könyvtár) óvodai intézményi étkeztetés január 1. napjától: Tevékenység típusa alaptevékenység Szakfeladat száma Óvodai intézményi étkeztetés Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Óvodai, nevelés, ellátás iskolai életmódra felkészítés - az etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek cigány kulturális nevelése magyar nyelven - beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő gyermekek kis létszámú óvodai csoportban való nevelése - bejáró gyermek ellátása, Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása - a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek. - a beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek. - a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek esetén Esélyegyenlőség elősegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok Az egyenlő bánásmód megvalósulását célzó általános tevékenységek és programok

22 10./ Kiegészítő tevékenysége december 31-ig: Tevékenység Szakfeladat típusa száma Kiegészítő tevékenység munkahelyi vendéglátás január 1-től: Tevékenység Szakfeladat típusa száma Kiegészítő tevékenység Munkahelyi étkeztetés 11./ Működési köre: Hajdúhadház Város közigazgatási területe 12./ Irányító szerv neve, székhelye: Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1.sz. 13./Besorolása: helyi önkormányzati költségvetési szerv - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató - közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő költségvetési szerv, pénzügyi, gazdálkodási feladatait: Hajdúhadház Városi Önkormányzat Városgondnoksága 4242 Hajdúhadház, Mester u. 26./ látja el. 14./ Vezetőjének kinevezési rendje: az intézmény vezetőjét Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény és a 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet a közalkalmazottakról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben-alapján pályázat útján 5 évre, határozott időre bízza meg. 15./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján közalkalmazotti jogviszony, egyes foglalkoztatottak tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény alapján munkaviszony.

23 16./ Kisegítő és vállalkozó tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: 2009.dec.31.ig: Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény az irányadó. Tevékenység típusa Kisegítő tevékenység: Szakfeladat száma Nem folytat Arányának felső határa a szerv kiadásában Vállalkozói tevékenység: Nem folytat január 1-től Tevékenység típusa Kisegítő tevékenység: Szakfeladat száma Arányának felső határa a szerv kiadásában Egyéb vendéglátás 1% Vállalkozói tevékenység Egyéb vendéglátás 1% 17./ A feladat ellátását szolgáló vagyon: Hajdúhadház Városi Önkormányzat tulajdonában álló korlátozottan forgalomképes törzsvagyon tárgyai közül a vagyonkataszteri nyilvántartás szerint a Bercsényi u. 23..sz. (hrsz.:12434 ), Bocskai tér 7..sz. (Hrsz ) sz. alatti ingatlanok. 18./ A vagyon feletti rendelkezés joga: a tevékenység ellátásának tárgyi feltételeként az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2006.(I.24.) rendeletben foglaltak szerint kell eljárni. Záradék: Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete 133/2009.(VI.02.)HÖ. sz. határozatával július 1-i hatállyal hagyta jóvá. Vincze András címzetes főjegyző Béres László polgármester

24 Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének június 2-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 134/2009.(VI.02.)HÖ. számú határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról szóló évi CV. Tv. 2. (2) bek. és 4. -a, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. -a alapján a Szivárvány Óvoda alapító okiratát a határozat 1. számú mellékletében foglaltak szerint határozza meg. Ezzel egyidejűleg a 196/2008.(IX.29.)HÖ.sz. határozatot hatályon kívül helyezi. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alapító okiratot a MÁK Észak- Alföldi Regionális Igazgatósága részére legkésőbb június 9-ig juttassa el. A képviselő-testület felkéri továbbá az intézmény vezetőjét, hogy a vonatkozó szabályzatokat, SZMSZ-t az alapító okiratban foglaltaknak és a jogszabályi változásoknak megfelelően szeptember 30-ig dolgozza át. Határidő: június 9, ill szeptember 30. Felelős: Vincze András Címzetes Főjegyző Nagy Judit intézményvezető Kivonat hiteléül:

25 134/2009. (VI.02.)HÖ. sz. határozat 1. számú melléklete A L A P Í T Ó O K I R A T 1./ A költségvetési szerv neve: Szivárvány Óvoda Székhelye: 4242 Hajdúhadház, Szilágyi D. u. 2-4.sz. 2./Alapító neve, címe: Hajdúhadház Nagyközségi Tanács VB, Hajdúhadház, Bocskai tér 1. 3./Fenntartó neve, címe: Hajdúhadház Városi Önkormányzat, 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. 4./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: óvodai nevelés, ellátás 5./ Szakágazati besorolása: / OM azonosítója: / Az intézmény típusa: óvoda 8./ Férőhelyek száma: 175 fő Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám: 210 fő 9./ Alaptevékenysége: december 31-ig: Szakfeladat száma: Szakfeladat megnevezése: óvodai nevelés, iskolai életmódra felkészítés - az etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek cigány kulturális nevelése magyar nyelven - beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő gyermekek kis létszámú óvodai csoportban való nevelése - bejáró gyermek ellátása, sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése - a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek. - a beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek. - a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek esetén.

26 pedagógiai szakszolgálat (logopédia, gyógytestnevelés) oktatási célok és egyéb feladatok (könyvtár) óvodai intézményi étkeztetés január 1. napjától: Tevékenység típusa alaptevékenység Szakfeladat száma Óvodai intézményi étkeztetés Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Óvodai, nevelés, ellátás iskolai életmódra felkészítés - az etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek cigány kulturális nevelése magyar nyelven - beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő gyermekek kis létszámú óvodai csoportban való nevelése - bejáró gyermek ellátása, Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása - a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos sajátos nevelési igényű gyermekek. - a beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek. - a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű gyermekek esetén Esélyegyenlőség elősegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok Az egyenlő bánásmód megvalósulását célzó általános tevékenységek és programok

27 10./ Kiegészítő tevékenysége december 31-ig: Tevékenység Szakfeladat típusa száma Kiegészítő tevékenység munkahelyi vendéglátás január 1-től: Tevékenység Szakfeladat típusa száma Kiegészítő tevékenység Munkahelyi étkeztetés 11./ Működési köre: Hajdúhadház Város közigazgatási területe 12./ Irányító szerv neve, székhelye: Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1.sz. 13./Besorolása: helyi önkormányzati költségvetési szerv - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató - közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő költségvetési szerv, pénzügyi, gazdálkodási feladatait: Hajdúhadház Városi Önkormányzat Városgondnoksága 4242 Hajdúhadház, Mester u. 26./ látja el. 14./ Vezetőjének kinevezési rendje: az intézmény vezetőjét Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény és a 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet a közalkalmazottakról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben-alapján pályázat útján 5 évre, határozott időre bízza meg. 15./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján közalkalmazotti jogviszony, egyes foglalkoztatottak tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény alapján munkaviszony.

28 Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény az irányadó. 16./ Kisegítő és vállalkozó tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: 2009.dec.31.ig: Tevékenység típusa Kisegítő tevékenység: Szakfeladat száma Nem folytat Arányának felső határa a szerv kiadásában Vállalkozói tevékenység: Nem folytat január 1-től Tevékenység típusa Kisegítő tevékenység: Szakfeladat száma Arányának felső határa a szerv kiadásában Egyéb vendéglátás 1% Vállalkozói tevékenység Egyéb vendéglátás 1% 17./ A feladat ellátását szolgáló vagyon: Hajdúhadház Városi Önkormányzat tulajdonában álló korlátozottan forgalomképes törzsvagyon tárgyai közül a vagyonkataszteri nyilvántartás szerint a Szilágyi D. u. 2-4.sz. (hrsz.:10775 ), sz. alatti ingatlan. 18./ A vagyon feletti rendelkezés joga: a tevékenység ellátásának tárgyi feltételeként az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2006.(I.24.) rendeletben foglaltak szerint kell eljárni. Záradék: A Szivárvány Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete 134/2009.(VI.02.)HÖ. sz. határozatával július 1-i hatállyal hagyta jóvá. Vincze András címzetes főjegyző Béres László polgármester

29 Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének június 2-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 135/2009.(VI.02.)HÖ. számú határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról szóló évi CV. Tv. 2. (2) bek. és 4. -a, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. -a alapján Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alapító okiratát a határozat 1. számú mellékletében foglaltak szerint határozza meg. Ezzel egyidejűleg az 59/2009.(III.31.)HÖ. sz. határozatot hatályon kívül helyezi. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alapító okiratot a MÁK Észak- Alföldi Regionális Igazgatósága részére legkésőbb június 9-ig juttassa el. A képviselő-testület felkéri továbbá az intézmény vezetőjét, hogy a vonatkozó szabályzatokat, SZMSZ-t az alapító okiratban foglaltaknak és a jogszabályi változásoknak megfelelően szeptember 30-ig dolgozza át. Határidő: június 9, ill szeptember 30. Felelős: Vincze András Címzetes Főjegyző Hajdu Marianna intézményvezető Kivonat hiteléül:

30 135/2009.(VI.02.)HÖ. sz. határozat 1. számú melléklete A L A P Í T Ó O K I R A T 1./ A költségvetési szerv neve: Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Székhelye: 4242 Hajdúhadház, Szilágyi D. u. 2-4.sz. 2./Alapító neve, címe: Hajdúhadház Község Önkormányzat Hajdúhadház 3./Fenntartó neve, címe: Hajdúhadház Városi Önkormányzat, 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. 4./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: alapfokú oktatás, nevelés, 5./ Szakágazati besorolása: alapfokú oktatás 6./ OM azonosítója: / Az intézmény típusa: többcélú intézmény 8./ Az intézménybe felvehető maximális tanuló létszám: 930 fő Ebből: általános iskola: 770 fő SNI tagozat: 160 fő Emelt szintű oktatás: Két tanítási nyelvű oktatás (angol és német célnyelven) Évfolyamok száma: 8 9./ Alaptevékenysége: december 31-ig: Szakfeladat száma: Szakfeladat megnevezése: alapfokú oktatás

31 általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás -célnyelvi előkészítést nem igénylő két tanítási nyelvű és emelt szintű általános iskolai oktatás ( célnyelv: magyar-angol-német) -emelt szintű informatikai oktatás - hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztató oktatása - nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó tanulók kisebbségi program szerinti nevelése, oktatása magyar nyelven - képességkibontakoztató és integrációs felkészítés - bejáró tanulók ellátása szakfeladat Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása/sni-a, SNI-b / a) Tanulmányi kötelezettségüket a rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján magántanulóként teljesítők, valamint nem sajátos nevelési igényű, orvosi igazolás alapján tanulmányaikat magántanulóként folytató gyermekek, tanulók, akiknek az iskola legalább heti nyolc tanítási óra egyéni felkészítést biztosít. b) Gyógypedagógiai nevelésből visszahelyezett tanulók (a sajátos nevelési igény megszűnt). c) a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulók. d) a beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók. e) a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók, -beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén napköziotthoni és tanulószobai ellátás oktatási célok és egyéb feladatok (könyvtár, iskolaotthon) iskolai intézményi étkeztetés diáksport tevékenység

32 2010. január 1. napjától: Tevékenység típusa alaptevékenység Szakfeladat száma Iskola intézményi étkeztetés Iskolai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évf.) általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás - hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztató oktatása - nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó tanulók kisebbségi program szerinti nevelése, oktatása magyar nyelven - képesség kibontakoztató és integrációs felkészítés - beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő gyermekek oktatása, szakvélemény alapján - bejáró tanulók ellátása - iskolaotthonos oktatás Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése oktatása (1-4.évf.) a) Tanulmányi kötelezettségüket a rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján magántanulóként teljesítők, valamint nem sajátos nevelési igényű, orvosi igazolás alapján tanulmányaikat magántanulóként folytató gyermekek, tanulók, akiknek az iskola legalább heti nyolc tanítási óra egyéni felkészítést biztosít. b) Gyógypedagógiai nevelésből visszahelyezett tanulók (a sajátos nevelési igény megszűnt). c) a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulók. d) a beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók. e) a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók, -beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén. - képességkibontakoztató és integrációs felkészítés - bejáró tanulók ellátása Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4.évf.) -célnyelvi előkészítést nem igénylő két tanítási

33 nyelvű és emelt szintű általános iskolai oktatás (célnyelv: magyar-angol-német) - nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó tanulók kisebbségi program szerinti nevelése, oktatása magyar nyelven Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8.évf.) általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás - hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztató oktatása - nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó tanulók kisebbségi program szerinti nevelése, oktatása magyar nyelven - képesség kibontakoztató és integrációs felkészítés - beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő gyermekek oktatása, szakvélemény alapján - bejáró tanulók ellátása Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése oktatása (5-8.évf.) a) Tanulmányi kötelezettségüket a rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján magántanulóként teljesítők, valamint nem sajátos nevelési igényű, orvosi igazolás alapján tanulmányaikat magántanulóként folytató gyermekek, tanulók, akiknek az iskola legalább heti nyolc tanítási óra egyéni felkészítést biztosít. b) Gyógypedagógiai nevelésből visszahelyezett tanulók (a sajátos nevelési igény megszűnt). c) a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulók. d) a beszédfogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók. e) a megismerő funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethetően tartós és súlyos rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű tanulók, -beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetén. - képességkibontakoztató és integrációs felkészítés - bejáró tanulók ellátása Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8.évf.) -célnyelvi előkészítést nem igénylő két tanítási nyelvű és emelt szintű általános iskolai oktatás (célnyelv: magyar-angol-német) - nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó tanulók kisebbségi program szerinti nevelése, oktatása magyar nyelven

34 Általános iskolai napközi otthoni nevelés SNI igényű tanulók napközi otthoni nevelése Általános iskolai tanulószobai nevelés SNI tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése Esélyegyenlőség elősegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok Az egyenlő bánásmód megvalósulását célzó általános tevékenységek és programok Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 10./ Kiegészítő tevékenysége december 31-ig: Tevékenység Szakfeladat típusa száma Kiegészítő tevékenység munkahelyi vendéglátás általános iskolai felnőttoktatás máshová nem sorolt felnőtt és egyéb oktatás egyéb tanfolyami oktatás vizsgáztatás általános képzési célú felnőttoktatás január 1-től: Tevékenység Szakfeladat típusa száma Kiegészítő tevékenység Munkahelyi étkeztetés Általános iskolai felnőttoktatás (5-8.évf.) (vizsgáztatással) Üdülői, tábori étkeztetés (testvérvárosi gyermek csereüdültetés)

35 11./ Működési köre: Hajdúhadház Város közigazgatási területe 12./ Irányító szerv neve, székhelye: Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1.sz. 13./Besorolása: helyi önkormányzati költségvetési szerv - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató - közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény - feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő költségvetési szerv, pénzügyi, gazdálkodási feladatait: Hajdúhadház Városi Önkormányzat Városgondnoksága 4242 Hajdúhadház, Mester u. 26./ látja el. 14./ Vezetőjének kinevezési rendje: az intézmény vezetőjét Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény és a 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet a közalkalmazottakról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben-alapján pályázat útján 5 évre, határozott időre bízza meg. 15./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján közalkalmazotti jogviszony, egyes foglalkoztatottak tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény alapján munkaviszony. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény az irányadó. 16./ Kisegítő és vállalkozó tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: 2009.dec.31.ig: Tevékenység típusa Kisegítő tevékenység: Szakfeladat száma Nem folytat Arányának felső határa a szerv kiadásában Vállalkozói tevékenység: Nem folytat

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata 2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Domoszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartandó remdkívüli - ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartandó remdkívüli - ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV törvény 8. (2) bekezdés a.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Vámospércs

Részletesebben

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 3. napján tartott testületi ülésének

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 77/2011.(V.30.)ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 348/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Kerekegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata (Alapító Okirat száma: 32/2003. (III. 05.) sz. Kth.) (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 53/2010. (III. 31.) sz. Kth-ig

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Költségvetési szerv neve: Dunavecse Város Polgármesteri Hivatal * 2. Költségvetési szerv székhelye: Dunavecse, Fő út. 43. Telephelye: Dunavecse, Báthory u. 6.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bozsányi Ferenc megkérdezte, hogy a Földi iskolát nem érinti a módosítás?

JEGYZŐKÖNYV. Bozsányi Ferenc megkérdezte, hogy a Földi iskolát nem érinti a módosítás? JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én du. 15 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:

Részletesebben

Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben)

Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri

Részletesebben

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2009. (X. 15.) rendelete Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Hangony Községi Önkormányzat

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án

Részletesebben

1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselőtestülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Polgármesteri

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság u. 10. Tel: 56/583-400. POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról

Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról a KÉPVISELŐ-TESTÜLET I. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben

A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben Kivonat 2. számú melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. június 30-án elfogadott módosítással

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. Törvény 2..(2) bekezdése és a

Részletesebben

(2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal

(2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (V. 10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 12/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendeletének

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)

Részletesebben

A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról

A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2010. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Képviselő-testülete 43/ 2010.(03.29. ) Öh. számú A Biatorbágy Város Polgármesteri

Részletesebben

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.. /4/ bekezdésében foglalt felhatalmazása

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-2/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza. Pusztavám Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete módosításáról

Részletesebben

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2012.(IV.18.) Önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2010. (XI.29.) Önkormányzati rendeletének módosításáról Almásfüzitő

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben 3. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. november 3-án elfogadott módosítással egységes

Részletesebben

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.30.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 6/2007.(IV.02.) rendeletének módosításáról Endrefalva Község Önkormányzata

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

Határozati javaslat. Normatív Határozat

Határozati javaslat. Normatív Határozat Határozati javaslat../2012. (XII. 12.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Normatív Határozat 1. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

152/2011.(VII.11.)HÖ. sz. határozat

152/2011.(VII.11.)HÖ. sz. határozat Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. július 11-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 152/2011.(VII.11.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.

Részletesebben

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika

Részletesebben

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 19/a. sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása: ALAPÍTÓ OKIRAT Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete és Sajópálfala község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. augusztus 28-án megtartott - rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. augusztus 28-án megtartott - rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 140/2008.(VIII.28.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a Szociális Gondozási Központ Támogató Szolgálata és Közösségi Pszichiátriai Ellátása tekintetében a

Részletesebben

119/2011.(V.27.) HÖ. sz. határozat

119/2011.(V.27.) HÖ. sz. határozat Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 119/2011.(V.27.) HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a Patay István Általános Iskola alapítói okiratáról Módosító Okirat Nyírmada Város Önkormányzat

Részletesebben

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Szám: Tárgy: 40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Halmaj, Kiskinizs községek önkormányzatai a közös fenntartású Gárdonyi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 200/1993. (II. 9.) határozatával jóváhagyott, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A HERCEG BATTHYÁNY FÜLÖP GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL 1. A költségvetési szerv neve: Herceg Batthyány

Részletesebben

Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. szeptember 29-én megtartott - rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. szeptember 29-én megtartott - rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. szeptember 29-én megtartott - rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 193/2008.(IX.29.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat

Részletesebben

Alapító Okirat módosítása

Alapító Okirat módosítása Alapító Okirat módosítása Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának Képviselőtestülete a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Alapító Okiratát az alábbiak

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata:

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Enying Város Szolgáltató Intézménye 186/2003.

Részletesebben

DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. (2) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Efivatala i (Budapest XIV. Pétervárad u. 2.), egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata I A helyi önlcormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3 A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére.

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére. 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére. Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat:

215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: 215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdésében megfogalmazottak alapján a Polgármesteri

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 40/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/1/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára 12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S Budakalász Város Polgármestere 122 /2012 (V.31) előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának és az Önkormányzat

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: ) ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008.évi CV. tv.,továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993.évi LXXIX.tv. felhatalmazása alapján Mezőzombor Község

Részletesebben

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Kivonat 2. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. április 21-én elfogadott módosítással

Részletesebben

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96. Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Alapító okirat. Mezőzombor Község Önkormányzat. Mezőzombor, Árpád u.11

Alapító okirat. Mezőzombor Község Önkormányzat. Mezőzombor, Árpád u.11 Alapító okirat Mezőzombor Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Hegyaljai Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ részére a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel

M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- M E G H Í V Ó Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Rövid és rövidített neve: Mecsekaljai Iskola Székhelye: 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. Az Intézmény

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 88-90. -aiban

Részletesebben

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére Szám: 1291/2012. Buzsák Község Önkormányzat J e g y z ő j e 8695. Buzsák, Fő tér 1. Telefon: (85) 530 057 Fax szám: (85) 530 067 E-mail: buzsakjegyzo@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a képviselő-testület

Részletesebben

GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA melyet Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2008. (VIII. 7) határozattal fogadott el Módosította Gyöngyösoroszi Községi

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: K/31205/2/2009/II. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 198 /1993. (II. 9.) sz. határozatával

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 98/2009. (XI. 27.) közgyűlési határozata intézményi alapító okiratok

Részletesebben

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben