Pilinszky János Általános Iskola története

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pilinszky János Általános Iskola története"

Átírás

1 Pilinszky János Általános Iskola története 1698-ban Kis,-Nagy és Káptalan Nyúl lélekszáma: 440 fő. Iskolamesterről is szólnak az írások Barbacsy Márton személyében. Őt a katolikus egyház foglalkoztatta. Hamarosan megszűnt az iskola, mert kevés a tanulója. Iskoláról, tanításról olvashatunk az 1719-es anyakönyvben ban az iskolamester Szili János volt. Utána már rendszeresen találkozunk velük. Országos példák szerint a tanítás ideje csak a téli hónapokra koncentrálódott. Tantárgyak az olvasás, írás, katekizmus és a számolás voltak. Az iskola helye ekkor a régi Egészségház melletti Sulyok- féle ház volt. A tanítás- tanulás feltételei nem voltak mindig biztosítottak. Az 1936-os úrszéki jegyzőkönyvből értesülünk, hogy a hegybeli lakosok nem viszik be az iskola fűtéséhez szükséges tűzifát. Azzal védekeznek, hogy nem jut hely az iskolában gyermekeiknek. Ellentétes válasz: védekezésük alaptalan, mert lenne még hely a padokban, de padok nincsenek ban a község lakóinak száma 846. Ismét volt iskolamester, Karvalics Jánosnak hívták. Az iskolaszéki jegyzőkönyv - a községbeliek fő foglalkozását is figyelembe véve - a következő határozatot hozta: " ami pedig a szüreti szünidőt illeti, határoz: hogy az általános szüret megkezdésétől számítva 14 napig fog tartani" (idézet az Szeptember 8-án készült jegyzőkönyvből) Az 1900-as évek elején két iskola volt Nyúlon. Egyik a hegyben, a másik a faluban 2-2 osztállyal. A község 500 gyermekét kellett volna befogadnia ennek a 4 tanteremnek re felvetődött egy harmadik tanterem építésének szükségessége, de ez csak 1912-ben valósult meg. Győr vármegye királyi tanfelügyelőjének Ember Jánosnak 1909-ben írt levele is az építkezés fontosságát bizonyítja. A tantermekben lévő zsúfoltság mind egészségügyi, mind pedig pedagógiai okokból mielőbb megszüntetendő. A Nyúl-hegyi állami elemi iskola igazgatója is arról írt a falusi rk. iskola igazgatójának, hogy nem tudja fogadni a nyúlfalusi diákokat (20-30 főt), mert a hegyben is túlzsúfoltak a tantermek ből Domonkos István helybeli plébános írását olvashatjuk: " az a drága iskola pedig áll üresen, 4-5 hónapig. Ahol közös legelők nincsenek, a hatodik hónapba is belerí az iskolák kongása, mert valóságos életveszedelem október előtt a nagyobbacska gyerekeket összefogdosni. Egyetlen szegény embernek egyetlen kuli tehene áldozatul kívánja a kis parasztfiú lelki műveltségét, mert az állat eszik, és etetni kell a hó szakadtáig. Hosszú a tél, a bekötést odázni kell, amíg lehet

2 .Ez égbekiáltó baj. Mindig fáj, amikor látom a kis falusi gyereket, aki a porban csak akkora, mint egy búbos pityermadár. Talán ez az első mellénykéje van rajta, és a kis lajbizsebben madzagra kötve a bicska. Nem ismerek kis parasztfiút e nélkül, de nem ismerek egyetlent, könyvvel a kezében. Ez a múlt, amely fájó. Ezekben az időkben egyre inkább növekszik a városba bejáró munkások száma, hogy a család anyagi helyzetén valamit lendítsen és megszerzett szakmájával tudásával, magának is emberibb életet teremtsen" ben már 3 iskola volt a községben, 8 tanteremmel és 3 tanítóval. A tanulók most is csak télen látogatják. A nagy részük kora tavasszal summás munkára megy. Ezt bizonyítja a Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag Egyenlőre Egyesített Vármegyék tanfelügyelőjének leirata a pusztai járás főszolgabírájához. A tanfelügyelő leírja, hogy a 61 továbbképző iskolába beírt tanuló közül 46 volt igazolatlan mulasztó. Felkérem a Főszolgabíró urat, hogy szíveskedjék egyben a községi elöljáróságot felhívni arra, hogy állapítsa meg, hogy a tankötelesek közül kik és hová szegődtek el hónapos munkára. Győr Április 28. Dr. Boldizsár Dezső Vez. kir. Tanfelügyelő " A leírtakból kitűnik, hogy az 1930-as 40-es években a szegénység fokozódásával az emberek műveltségi színvonala is igen alacsony volt. A szülők nem látták be a rendszeres iskolábajárás fontosságát, vagy szükségük volt a keresetre a család eltartásához. Sok gyermek a 6 elemit sem tudta befejezni. Ez rányomta bélyegét az egész iskolarendszerre. Némi megnyugvásra ad okot, hogy a 30-as évektől egy-két szegényparaszt, vagy munkás is megpróbálta a gyermekét Győrben taníttatni. Évente 5-6 tanuló járt polgári iskolába, 3-4 gimnáziumba. A továbbtanulók jó része tanító, jegyző, hivatalnok lett. A felső iskolába kerülő néhány ifjú a papi, ügyvédi, esetleg mérnöki, orvosi pálya felé orientálódott. A diákok továbbtaníttatásánál jelentős szerepe volt a falu plébánosának, tanítójának. A tehetségesebb gyermekeket segítették: Domonkos István plébános, író, Csicsai Benedek kántortanító, Baráthy Mondovics János tanító, Szilaj Gyula kistanító 1945 után 3 iskola is működött a községben. A falusi katolikus és a hegybeli, albeli állami iskola. Bevezetésre került a 8 általános iskola. A neve is jelzi, hogy nem elemi, hanem általános műveltséget kellett adnia a tanulóknak. Fokozatosan bevezetésre került a korszerűbb tanítási elveknek megfelelő tanítói végzettségek megszerzése.

3 Alsó tagozatba tanítói oklevél, felsőbb osztályokba pedig már a szaktanári végzettség volt követelmény az oktató nevelőmunkához. Ebben az időszakban igazgatók voltak: Vitéz Kelevész Győző, 1959-ig Szigeti István, ig Both Katalin (Simon Frigyesné ), ig Józsa Károly. A község vezetői már a 60-as években látták, hogy gyermekeik iskolai körülményei méltatlanul szegényesek. 3-4 helyen, sokszor zsúfoltan folyt a tanítás ben határozottá vált az iskolaépítés ben elkészültek a konkrét tervek. Megindult a mozgósítás. A falu apraja - nagyja magáénak érezte ezt az ügyet. A Kisalföld c. napilap áprilisi száma is foglalkozott a témával. Nyúli iskolapélda címmel Józsa Károly igazgató nyilatkozott: jelenleg három iskolában tanítunk 16 tanulócsoporttal. Jogos volt tehát a falusiak ezen kívánsága. A felsőbb szervektől 4 tanterem építésére nyílt lehetőség. Nyúl községnek legalább 8 teremre lenne szüksége. A hiányzó összeget társadalmi munkával teremtették elő. A közösségi - és iskolavezetés a szülőkhöz fordult, hogy ki-ki anyagi lehetőségei szerint járuljon hozzá az iskolaépítéshez. 80,000. forint jött össze, ugyanekkor megindult a társadalmi munka szervezése. A szülők 1-10 napot vállaltak. Megindult az építkezés. Az alapozás és a lábazat teljes mértékben társadalmi munkával készült. A Pajtás című újságban is megjelent egy cikk a nyúliak lelkes helytállását dicsérve. A következőket írták: A felvonulási téren nyüzsögnek az emberek. Fürge kezű lányok téglát rakodnak. Balra csákányok zúzzák a törmeléket. Szemben lapáttal rakodják a homokot. A munkások csupa pehelysúlyú bajnok, vagyis gyerekek. Tanítás után is megjelennek és kérdezik hol, mit kell segíteni. A falu vezetői tudták, hogy bízhatnak a falu lakosságában és a felsős tanulók helytállásában. Az elmúlt időszak igazolta őket. A költségvetés 6 millió forint az alábbiak szerint alakult: Társadalmi munka 6 millió forint A lakosság hozzájárulása téglajegyekben 80 ezer forint A tanulók munkája 100 ezer forint Az iskola felszereléséhez a megyei tanács 200 ezer forinttal járult hozzá Megyei Tanács 2, 4 millió forint Községi Tanács 1, 8 millió forint

4 Az iskola kivitelezését és a munkálatok szervezését a Nyúli Vegyesipari KTSZ végezte. Az avatóünnepség 1971 szeptember 1-jén volt. Néhány mondat az ott elhangzottakból : Új iskolát avatunk. Az új épületre tekintve eszünkbe jut újra gazdagabbak lettünk az oktató-nevelő munka egy nagyszerű műhelyével. Iskolánk a megye legkorszerűbb falusi iskolája. Az építők és a birtokbavevők is büszkék lehetnek erre a létesítményre. Iskolánk pedagógusai oktatják, nevelik a jövő nemzedékét. Azon fáradoznak, hogy a kisebbek nagyobbak egyaránt eligazodjanak a tudomány útvesztőiben. Így megoldódott a több évtizedes probléma, minden tanulónk délelőtt járhat iskolába től Józsa Károly Győr város közéletében kap feladatot, és elköltözik a faluból től Faragó Sándor vezeti az intézményt. Ebben az időszakban szakmailag is nagyot fejlődött az intézmény 23 tanerője, az új oktatási koncepciók minden nevelőt továbbképzésre, szakmai többlettudásra ösztönöztek. A tanárok is tanultak szerte az országban, komplex tanfolyamokat, másoddiplomát szereztek. Helyi program is volt bőven, az alsós és felsős tanulók sok tanulmányi - és sportversenyen való részvétele öregbítette a nyúliak hírét. Az igazgató urat felkérték a Megyei Művelődési Osztály munkatársának, így ő is távozott, Győrbe költözött ig Szűcs Alajos kapott igazgatói megbízást Az ő nevéhez kapcsolódik a fúvószenekar újjáélesztése, és menedzselése. Több év sikere, hogy napjainkban már nincs olyan jeles ünnep, ahol ne ők "hangoskodnának" Ő valósítja meg az iskolához csatolt korszerű tornaterem felépítését is, melynek megvalósítására az iskola építésekor, a szűkös anyagiak miatt nem nyílt lehetőség. Az iskola építéséhez hasonlóan Szabó Imre tanácselnök és Szűcs Alajos igazgató kéréssel fordultak a szülőkhöz és a község lakosaihoz. Kérték az anyagi hozzájárulást és a társadalmi munkát. Részlet a levélből: A Községi Tanács önkéntes községfejlesztési hozzájárulást kér a község lakosságától a tornaterem építéséhez. A társadalmi erőfeszítésekhez az önök megértő támogatását kérjük." A felhívás eredményes volt, a társadalmi munka értéke 800 ezer forint, a felajánlások összege 350 ezer forintot tett ki. Az építkezés 1983 őszén fejeződött be. A győri járás első tornatermének átadása november 18-án volt. A szülők és a tanulók egyaránt örültek a 18x36 méteres tornateremnek. Szűcs Alajos mondta az átvételkor: " A tornatermet örömmel átveszem. Olyan létesítménnyel gazdagodtunk, amelyet kevesen mondhatnak magukénak. Az igényes

5 testnevelésórák és a gyerekek sportolási igényén kívül a felnőtt lakosságnak is rendelkezésre áll. Szeretnénk, ha iskolánkból minél edzettebb fiatalok kerülnének ki. " Az impozáns épület teljes költségvetése a következő: Megyei Tanács: 2,5 millió Ft. Községi Tanács: 1,8 millió Ft. Társadalmi munka: 800 ezer Ft. Nyúli TSZ: 400 ezer Ft. Országos Sporthivatal: 300 ezer Ft. Lakossági hozzájárulás: 300 ezer Ft. KTSZ: 200 ezer Ft. Házgyár: 100 ezer Ft. A tornaterem alkalmas megyei területi versenyek rendezésére is. A téli időszakban itt tartják edzéseiket a helyi Nyúli Sportkör tagjai is. A faluban önkéntes alapon működő kispályás labdarúgó csapatok úgynevezett öreglegények tudják összemérni tudásukat, és kielégíteni mozgásigényüket. Esténként itt megtalálható a pályán a segédmunkás és az orvos egy csapatban. A megnövekedtet lehetőségekkel az elvárások is nőttek a testnevelés tanításával szemben. Ma a sportcsarnokban minden sportolni vágyó megtalálja a számára legkedvesebb sportágat : kézilabda, kosárlabda, jóga, aerobic, karate, kick-boksz, jazz-balett, modern táncok, majorette, futball, tömegsport közül választhatnak az érdeklődők. A rendszerváltás után 1992-től Balogh Ferenc nyeri el a pályázók közül az elsőbbséget. Ő további öt évig vezeti az iskolát től vettem át az iskola irányítását. Néhány adat a nevelők és a tanulók létszámának váltózásáról : tanév nevelők létszáma tanulók létszáma 1970/ / / / / / / /

Az iskola története. Szakdolgozat. Készítette: Koziczné Kele Ildikó

Az iskola története. Szakdolgozat. Készítette: Koziczné Kele Ildikó Az iskola története Szakdolgozat (részlet) Készítette: Koziczné Kele Ildikó 3. Iskolánk, a Pilinszky János Általános Iskola 3.1 Az iskola történeti áttekintése 8 1698-ban Kis,-Nagy és Káptalan Nyúl lélekszáma:

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2012. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk a 2012/13-as tanévben is, hogy minél

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008.

Részletesebben

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról

Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Az alsó tagozatos munkaközösség véleménye az intézményvezetői pályázatról Alapos, részletes, jól megszerkesztett pályázatot ismertünk meg. A pályázat szövegezésében könnyen értelmezhető, szerkezete áttekinthető.

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011/2012. tanév Ssz. Végzettség 1. 2. szakvizsgázott oligofrénpedagógia,

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete az önkormányzat testnevelés és sport feladatairól, a helyi testnevelés és sporttevékenység támogatásáról Sarkadkeresztúr

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Az iskola múltja és jelene

Az iskola múltja és jelene Az iskola múltja és jelene A zsákai református egyház az 1700-as évek elején építteti az első iskolát a fiúk számára, majd a lányok részére 1745-ben épült önálló iskola, egy-egy tanítóval. Iskolaszervezete

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! 1 Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Az Országos kompetenciamérés elemzésében komoly kiegészítő adatokat jelentenek az iskolák különböző jellemzőiről szerzett információk. Az alábbi kérdésekre adott válaszai

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Rohály János igazgató 1 Bevezető gondolatok Iskolánk az elmúlt években nagy küzdelmeken, nagy formálódáson esett

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola neve: ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola címe:9484 PERESZTEG Fİ u.76 Az iskola OM azonosítószáma: 030679 Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

SZÜLŐI KÉRDŐÍV. nagyon rossz c)a pedagógusok törődése gyermekemmel d) Gyermekem tanulmányi munkájának értékelése

SZÜLŐI KÉRDŐÍV. nagyon rossz c)a pedagógusok törődése gyermekemmel d) Gyermekem tanulmányi munkájának értékelése SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2011. március 3. Az alábbiak közül mit tart a nevelés - oktatás legfontosabb feladatának? Karikázza be az ön által legfontosabbnak tartott 4 válasz betűjelét! A + F = Ö a) az alapműveltség

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Ssz. Beosztása Végzettsége, szakképesítése 1. Tagintézményvezető 1. biológia-kémia szakos 2. szakvizsgázott ped., közokt. vezető 2. Tanító 1. 2. magyar

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés eredményei év

Idegen nyelvi mérés eredményei év Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola

Részletesebben

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015

Közzétételi lista 2014/2015 Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG

Részletesebben

Madocsai Református Általános Iskola

Madocsai Református Általános Iskola Madocsai Református Általános Iskola OM azonosító: 203249 (1) a) Felvételi lehetőségek: Az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

ISKOLATÖRTÉNET 1971-2006. A világot nem a zsarnokok, nem a hatalmasok, hanem a gyerekek, a kicsinyek uralják! ( Pilinszky János )

ISKOLATÖRTÉNET 1971-2006. A világot nem a zsarnokok, nem a hatalmasok, hanem a gyerekek, a kicsinyek uralják! ( Pilinszky János ) ISKOLATÖRTÉNET 1971-2006. A világot nem a zsarnokok, nem a hatalmasok, hanem a gyerekek, a kicsinyek uralják! ( Pilinszky János ) Impresszum Akiknek a gyűjtőmunkáiból merítettünk: Dr. Ábrahám Imre Nyúl

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat

A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége. Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához pedagógus végzettség szakképzettség tanít 1. Mészáros Pálné intézményvezető 2. Pergerné Kenesei

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015. tanév 1. 2. 3. 4. 5. 6. szakvizsgázott szakos, általános

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2013/2014

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2013/2014 Különös közzétételi lista A 11/1994 (VI.8) MKM rendelet 10. sz. mellékletében leírtaknak megfelelően intézményünk által nyilvánosságra hozandó adatok találhatók ebben a menüpontban A pedagógusok iskolai

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 18 fő tanító A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások Végzettség, szakképzettség Alsó tagozatos

Részletesebben

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 A tevékenységi formák kialakításakor, megválasztásakor meghatározó a tanulók érdeklődése. A foglalkozások szervezését igényelheti

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335 főiskola

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

Vásárosdombói Általános Iskola, Egységes Oktatási és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Vásárosdombói Általános Iskola, Egységes Oktatási és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény IKCS csoport Cselekvési és ütemterv 2015/2016. tanév Készítette: Schumann Norbertné IKCS csop.vez. A PROGRAMOK ÜTEMEZÉSE 2015. SZEPTEMBER Éves programterv bővítése, feladatok ütemezése Határidő: szeptember

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. A felvételi lehetőség A felvételnél a tanulók felvételéről az igazgató dönt. Az elutasító döntés

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) KORMÁNYRENDELET 23. ALAPJÁN

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) KORMÁNYRENDELET 23. ALAPJÁN KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) KORMÁNYRENDELET 23. ALAPJÁN 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 2. A nevelő és oktató munkát

Részletesebben

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens A program beindításának indoklása Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap. Minden arra járó nyomot

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség, egyetem Szak megnevezése Egyéb szakképesítés Tanított tárgyak,, tanár, pedagógiaangol

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

100 éves a Baja Városi Sporttelep

100 éves a Baja Városi Sporttelep Légifelvétel 2008. 100 éves a Baja Városi Sporttelep Baja 2012 132 100 éves a Baja Városi Sporttelep Az új sportcsarnok nemcsak a kosarasoknak adott otthont, hanem biztosította az egyéb sportok számára

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Verebi Végh János Tagiskolája 2477 Vereb, Berényi u.4.. OM: 030175 2015/2016. tanév 1.

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KASZAP NAGY ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA OM: 035917 5420 TÚRKEVE, KOSSUTH L. U. 15. Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Oktat: Alsó tagozat 1. osztályban minden tantárgyat az ének kivételével

Oktat: Alsó tagozat 1. osztályban minden tantárgyat az ének kivételével 1. KTKT Általános Iskola és Középiskola Páhi Általános Iskolájában 2012/2013-es tanévben tanítók Név: Csviláné Polgár Erika 8. osztályfőnök tanító, angol műveltségterület, inkluzív nevelés tanár Oktat:

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány Projektzáró tanulmány 1 Projektzáró tanulmány Az elvégzett képzés főbb jellemzői Az elvégzett képzés neve: Egyéni bánásmód differenciált tanulásszervezés pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai végzettség testnevelés

Részletesebben

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként. testnevelés szakos tanár. magyar nyelv és irodalom, informatika KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Petőfi Sándor Tagiskola Komoró Közzétételi Lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Tanító Fejlesztő pedagógus /szakvizsga/

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2010/2011. tanév 2 I. A 2010/2011. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása Pedagógiai

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához egyetem + 5 Főiskola 6 Főiskola Tanító, német sorszám Iskolai végzettség

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben