Ibolya barátai. hatására kezdett el kábítószert szedni. Az. diszkó droggal, az extasyval. Hamarosan speedet, kokaint és heroint szedtem,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ibolya barátai. hatására kezdett el kábítószert szedni. Az. diszkó droggal, az extasyval. Hamarosan speedet, kokaint és heroint szedtem,"

Átírás

1 A Drogmentes Maraton ezrek számára viszi el az igazságot a drogokról 4. oldal A MAGYARORSZÁGI SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ LAPJA 3.SZÁM TISZTELT OLVASÓ! S zeretettel köszöntöm az Ember és Szabadság harmadik számával. Ebben a kiadásban újabb fejleményeket ismerhetnek meg a szabadság fáklyájának hordozóiról egyre több elismerését annak, hogy a vallási tolerancia ügyében jelentõs lépések történnek szerte a világon. Magyarországon a vallásszabadság hagyományát régóta ápolják, ezt jól példázzák Kossuth Lajos alábbi szavai: Mindent az emberekért, mindent az emberek által, semmiféle döntést az emberekrõl az emberek nélkül ez a demokrácia! Ehhez a demokráciához a szcientológusok az ember személyes szabadságához és boldogságához vezetõ út újabb szintjeit teszik hozzá. Mi vallási közösségként ezért a célért létezünk. És ezért vagyunk annyira kitartóak ama véleményünk hangoztatásában, hogy a világ problémái megoldhatóak. Igenis lehet tenni valamit ezzel kapcsolatban. Ezért állnak itt ezek a történetek, amelyek a vallási tolerancia melletti elkötelezettségrõl szólnak, és arról, hogy a vallásnak milyen óriási szerepe van és lehet a társadalomjobbító törekvésekben. Ugyancsak ebbõl a szempontból válhat érthetõbbé, hogy miért állunk annyira keményen ellen annak a filozófiának, hogy a drogfüggõséggel kapcsolatban nem lehet mit tenni. Errõl A metadon-tragédia Drogválság Magyarországon címû cikkünkben olvashatnak (1. oldal). Úgy gondoljuk, hogy nem tesz jó szolgálatot a magyar kultúrának és a jövõ generációinak az a pszichiátriai mítosz, hogy a legtöbb, amit a drogfüggõség enyhítésére tehetünk az, hogy tiszta tûket biztosítunk, és igyekszünk, hogy a heroinba ne keveredjenek egyéb méreganyagok. Vannak olyanok, akik hasonló apátia magvait igyekeznek elhinteni, akik reménytelenséget prédikálnak azzal kapcsolatban, hogy le lehet-e egyáltalán szokni a drogokról, és akik hasznot húznak a drogok terjedésébõl. Motivációjuk egyre inkább világossá EBBEN A SZÁMBAN: n ÖNKÉNTES LELKÉSZEK AKCIÓBAN. JELSZAVUK: LEHET TENNI VALAMIT EZZEL KAPCSOLATBAN 7. oldal válik, és mindazokat, akik drogoktól és bûnözéstõl mentes, békés társadalmat szeretnének felépíteni, lassan már nem lehet becsapni. Ennek a célnak az elérésére a Szcientológia Egyház az egész országban és az egész világon együttmûködik olyan csoportokkal, amelyeknek szintén az a célja, hogy elõsegítsék és megvalósítsák a drogmentes társadalom ideálját. El tudjuk hárítani azt a jövõt, amelyben az emberek bedrogozott robotokká válnak, és ahol minden kulturális értéket, amelyet õseink ránk hagytak, a sárba tipornak. Ismerjék meg a drogellenes erõk mûködését itt, Magyarországon, mindazokét, akik nemcsak a drogok ellen kampányolnak, hanem ami még figyelemreméltóbb a megelõzés és a rehabilitáció területén eredményesen dolgoznak. Errõl szól A droghelyzet trendjének megváltoztatása (4. oldal), és a Narconon Drogmentes módszer a szenvedélybetegség legyõzésére (6. oldal). Emellett beszámolunk annak a programnak az eredményeirõl is, amely 19- féle szempontból nyújt segítséget az élet különbözõ területeinek rendbehozatalához olyan egyének, családok és szervezetek számára, amelyek szeretnék elérni, hogy jobban menjenek a dolgaik. (Lásd a 7. oldalon: Lehet tenni valamit ezzel kapcsolatban.) Az Ember és Szabadság jelen számában sok korábbi olvasónk kérését is teljesítjük: bepillantást nyújtunk egyházunk vallási szolgáltatásaiba és szertartásaiba (10. oldal). Miközben arra bátorítjuk az olvasót, hogy közvetlen módon is szerezzen több információt a Szcientológiáról, és látogasson el budapesti egyházunkba vagy valamelyik magyarországi missziónkba, ennek az újságnak az elolvasásával is rengeteg információt szerezhetnek vallásunkról. Továbbra is várjuk leveleiket és hozzászólásaikat. Grózli Zoltán szerkesztõ Levélcím: 1399 Budapest, Pf.: 701/215 Telefon/Fax: p A METADON- TRAGÉDIA Ibolya barátai hatására kezdett el kábítószert szedni. Az egész Pécsett kezdõdött egy megtévesztõ diszkó droggal, az extasyval. Hamarosan speedet, kokaint és heroint szedtem, végül már naponta szúrtam magam mondta az Ember és Szabadságnak. Három év elteltével az állapota egyre rosszabbá vált. Az édesapja megpróbált segíteni neki, de hatékony eszközök hiányában végül nem tudott máshoz folyamodni, mint hogy kitette a házból. Nem sokkal ez után egy pécsi drogklinikához fordultam segítségért meséli Ibolya viszszaemlékezve. Erõs nyugtatókat és drogpótló szereket adtak. Bevettem, mert nem volt semmi más, de teljes bizonyossággal tudtam, hogy ez nem fog kihozni ebbõl az állapotból. (folytatás a 2. oldalon) Drogválság Magyarországon Gajdos László cikke Metadon: szintetikus ópiát, erõs fájdalomcsillapító. Kábítószer-fogyasztóknál is alkalmazzák az elvonási tünetek enyhítésére, ami erõsen vitatható módszer, mivel a metadon is kábítószernek minõsül. Nagy adagban súlyos légzéskárosodást okozhat. Család és egészség lexikona

2 2. OLDAL EMBER ÉS SZABADSÁG Drogválság Magyarországon (folytatás az 1. oldalról) Így aztán tovább folytatta a rendszeres drogozást, a másnapok idegfeszültségét pedig egy adag orvossággal fojtotta el. A tapasztalata pont olyan volt, mint ezernyi más függõnek: Ezek az anyagok csak arra jók, hogy belenyomjanak egy mély, eltompult állapotba, hogy aztán amikor kikerülsz a kábulatból, egyszerûen egy újabb adag heroint lõj magadba. Európa más országaiban, ahogy az egész világon is, az ilyen történetek egyre hétköznapibbá válnak. A kábítószer-fogyasztás Magyarországon szünet nélkül és ijesztõ mértékben növekszik és 2000 között a törvényes és illegális kábítószer-élvezõk száma több, mint háromszorosára nõtt, azaz kevesebb, mint 4000-rõl több, mint re. Az utóbbi években az úgynevezett rave bulik egyre divatosabbakká váltak, ennek eredményeként az olyan szintetikus parti drogok használata, mint az extasy is, annyira elterjedt, hogy a drog diszkók váltak a rendõrségi rajtaütések elsõdleges célpontjává. A növekvõ drogfogyasztással rendületlenül nõ a függõk száma, kiváltképp azoké, akik áttértek az olyan kemény drogokra, mint a heroin és a kokain. De a megnövekedett kábítószer-szenvedély eredményeképpen megnövekedett a bûnözés, a hajléktalanság és a prostitúció is. Ahogy a probléma nõ, úgy emelkedik egyre a megoldásért kiáltók száma júliusában a magyar kormány jóváhagyott egy nemzeti kábítószer stratégiát, amely a kábítószer-problémával való küzdelmet hivatott összehangolni. Ez a tervezet nagy súlyt fektet a kábítószer-használat megelõzésére és a kábítószerek veszélyeivel kapcsolatban a lakosság veszélyérzetének megemelésére. Magyarország Nemzeti stratégiája a kábítószer-probléma viszszaszorítására szintén mûködõ megoldásokat keres arra is, hogy a kábítószer-élvezõk folyamatosan növekvõ számát országszerte kezelje. Mindazonáltal, a rengeteg felajánlott megoldás még mindig nem ad igazi válaszokat. Néhány esetben, mint a metadonos kezelés használatakor is, a kezelés szörnyûbb, mint maga a függõség. Csalárd módszerek A probléma egy része azokban a szakértõkben rejlik, akiktõl a helyzet megoldása érdekében tanácsot kérnek; õk alkotják azoknak a pszichiátereknek a táborát, akik ahelyett, hogy módot adnának a személynek, hogy kikerüljön a kábítószerek hatása alól, pont azt bizonygatják, hogy nem létezik hatásos kezelés. Azt bizonygatják, hogy akik kábítószert vesznek magukhoz, azoknak drog személyisége van, vagy valamilyen módon genetikusan hajlamosak a drogfüggõségre. Szerintük mindig is voltak drogosok, tehát a társadalomnak egyszerûen meg kell tanulnia együtt élni a problémával. Eközben ugyanezek a pszichiáterek továbbra is begyûjtik a folyamatosan növekvõ kormányzati juttatásokat az eredmények feltûnõ hiánya ellenére. A pszichiáterek továbbá csalfa módszereket használnak, hogy lejárassák a drogmegelõzõ programokat. Vagy semmilyen, vagy csak egészen A metadon nem mágikus csodaszer. Mint a heroin, ez is ópiumszármazék mondja a Nyírõ Gyula Kórház kábítószerfüggésszakértõje, Dr. Hermon Mihranian. Ez az anyag tökéletesen alkalmatlan arra, hogy leszoktasson valakit a drogokról. A Nemzeti Drogmegelõzési Intézet egymaga 100 millió forintot kapott a Széchenyi program segélykeretében, és emellett még 1,8 millió euro (kb. 450 millió forint) PHARE-segélyt is. A finanszírozási beáramlást leszámítva az intézet munkájának nincs más látható eredménye. Felül középen: a 2000-es nemzeti drogstratégiát arra tervezték, hogy segítsen leküzdeni a drogproblémát és találjon mûködõképes megoldásokat a drogfüggõségre, de a szakemberek még mindig a hatástalan metadon kezeléshez ragaszkodnak, ami csak ront a helyzeten. Jobbra: a Nemzeti Drogmegelõzési Intézet kiábrándító eredmények a megnövekedett támogatás ellenére. kis hangsúlyt fektetnek a kábítószerfogyasztás veszélyeire, sõt, nem egyszer aktívan támogatják is azt. Így a fiatalok a drogoktatás álcája alatt tanulják meg, hogy miként készítsék elõ és használják biztonságosan a kábítószereket. Kábítószerek és kishitûség Az ésszerûsködõ okfejtés így hangzik: Ha egy fiatal ki akarja próbálni a drogokat, akkor mindenképp kipróbálja, és most legalább már tudni fogja, hogyan használja biztonságosan. Jelenleg ezek a kishitû megoldások nem szokatlanok a megelõzés területén. Néha egész rendezvénysorozatot tartanak fiatalok számára, többek között jól ismert mûvészek olyan munkáit kiállítva, amelyeket kábítószerek hatása alatt készítettek. Kiállítanak továbbá különbözõ kábítószeres kellékeket, nagy részletességgel leírva használatuk módját. Vak vezet világtalant Amikor elmentem a drogklinikára meséli Ibolya, egy szociális munkás fogadott. Leültünk, hogy átbeszéljük a problémámat.»valami jó tanácsot fog adni«gondoltam. Aztán ránéztem a karjára. A rengeteg tûszúrástól úgy nézett ki, mint egy szita. Követte a pillantásomat, és flegmán megjegyezte:»én is drogos vagyok«. Mire én azt gondoltam:»vak vezet világtalant«. Az erõfeszítések a droghelyzet kezelésére Magyarországon már több, mint tíz éve tartanak. Ez alatt az idõszak alatt hatalmas mennyiségû segítséget kaptunk más országoktól mind technikai, mind anyagi segítséget, hogy gondoskodjunk a kábítószerbetegekrõl, illetve megelõzzük a kábítószerrel való visszaéléseket. Mindazonáltal az elhalálozások száma 1994 és 1997 között tovább emelkedett: az addigi évente 4 8- ról 2000-ben már 33-an haltak meg túladagolásban. Pénzpocsékolás A nemzeti költségvetés egekig emelkedõ kiadásai, amelyek a drogvisszaélések visszaszorítását hivatottak szolgálni, szintén valami olyasmit mutatnak, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Nemzeti Drogmegelõzési Intézet egymaga 100 millió forintot kapott a Széchenyi-program segélykeretében, és emellett még 1,8 millió euro (kb. 450 millió forint) PHARE-segélyt is. A finanszírozási beáramlást leszámítva az intézet munkájának nincs más látható eredménye ben Budapest Fõváros Önkormányzata több, mint 3 millió forintot biztosított a Nyírõ Gyula Kórház Jász utcai kábítószer ambulanciája számára a megkezdett metadon-programok folytatására. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium idén 45 millió forintot fordított ugyanilyen jellegû programokra a és évi költségvetésbõl. Ebbe négy metadon-program, és ezen kívül hat utcai megkeresésen alapuló tûcsere-projekt, egy új és egy bõvített tûcsere-program, valamint 2 tûcsere-automata felállítása tartozik. Az ilyen programok csak könynyebbé teszik a narkósoknak, hogy káros szokásukkal éljenek, és nem nyújtanak olyan mûködõ megoldást, amely a kábítószer-élvezõket megszabadítja a drogoktól. Az ilyen stratégia mögött az a logika rejlik, hogy amíg a drogost nem lehet meggyógyítani, addig az ártalomcsökkentés a legjobb megoldás. Ha már nem lehet meggyógyítani mondják, a legjobb alternatíva, hogy megkönnyítjük és biztonságossá tesszük számukra a kábítószerek használatát. Ez egy vesztésre álló ügy mind a kábítószeresek, mind a társadalom számára, mégis a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium jövõre 1 milliárd forintot szándékozik költeni több ilyen antidrog kampányra, a tûcsere-programot pedig ki akarja terjeszteni a gyógyszertárakra is. Egy hamis filozófia Érdemes közelebbrõl is megvizsgálni azt az ál-filozófiát, amelyet arra használnak, hogy ésszerûsítsék az általuk erõteljesen támogatott ártalomcsökkentõ és dekriminalizáló (bûnmentesítõ) programokat. Azzal érvelnek, hogy a tûcsereprogramok elhárítják a HIV/AIDS, hepatitis B és hepatitis C veszélyeit. A metadon-kezelés egyszerûen ellátja a kábítószereseket ingyen heroinpótlóval, és ezzel szükségtelenné teszi, hogy szenvedélyük fedezésére bûncselekményeket kövessenek el. A másik szempont, amely miatt a metadont favorizálják, hogy amióta a gyártását szabályozták, a kábítószereseknek nem kell aggódniuk amiatt, hogy olyan rossz minõségû anyagot injekcióznak a testükbe, mint amilyet nagy valószínûséggel az utcán kapnának. A metadon erõs fizikai függést okoz mondja Dr. Hermon Mihranian, a kábítószer-függõk specialistája a Nyírõ Gyula Kórház drogambulanciáján. A metadon mellett kiállók érvei erejüket vesztik, mivel tény, hogy ez a szer még erõsebb függõséget okoz, mint a heroin. A metadon nem mágikus csodaszer. Mint a heroin, ez is ópiumszármazék mondja Dr. Mihranian. Ez az anyag tökéletesen alkalmatlan rá, hogy leszoktasson valakit a drogokról. A kormány által támogatott metadon-program feladata az lenne, hogy a függõket egyszerûen átszoktassa az egyik kábítószerrõl egy másikra. Azonban gyakran megtörténik, hogy a kábítószeresek kétszeres függõséget alakítanak ki egyidejûleg válnak rabjává mind a metadonnak, mind a heroinnak. Technikailag kétféle metadon-kezelés létezik: az egyiknél elméletileg egyenletesen csökkenõ mértékben adagolják a szert. De mivel a metadon is csak egyfajta narkotikum, a gyakorlatban az adagok csökkentése elvonási tüneteket okoz, és a dózisokat újra növelni kell.

3 EMBER ÉS SZABADSÁG 3. OLDAL A metadon-kezelés másik formája a szinten tartó kezelés, ahol is a beteg folyamatosan kap egy elõre meghatározott napi adagot. A drogos számára így elkerülhetõk a kábítószer beszerzésével kapcsolatos bûncselekmények, valamint a piszkos tû és a szennyezett heroin által okozott egészségügyi komplikációk kialakulása. Felületesen vizsgálva a dolgot az érvelés még elfogadhatónak is hangzik. Azonban ha jobban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy ez a logika sem zökkenõmentes. A fenntartó kezelés 20 évig, vagy akár egy egész életen át folytatódhat. Elgondolkodtató, hogy ez a látszólag humánus megoldás, ami részben azért született, hogy a heroinfüggõk ne kövessenek el bûncselekményeket, milyen anyagi terhet jelent hosszú távon az adófizetõ polgárok számára. És hatékony-e egyáltalán a metadon-kezelés a kábítószeresek számának visszaszorításában? Nem túlzottan. A növekvõ kábítószer-függõséget mutató statisztikák alapján tisztán látható, hogy az elosztók hamar találnak új vásárlókat, nem számít, hány kemény kábítószerest szoktatnak át metadonra. Megfelelõ felvilágisító módszerek használata nélkül tehát a fiatalok egyre nagyobb része kerül majd az ópiátok hatása alá. Egyöntetû kudarc Kérdéses, hogy Magyarországon mûködõképes lesz-e az amerikai és nyugat-európai mintát alapul vevõ módszer. Eltekintve attól, hogy a metadon mint késõbb látni fogjuk ezeken a helyeken sem jelentett kiutat, a magyarországi kábítószerezési szokások gyökeresen eltérõek a mintát adó országokétól. Más országokban a fogyasztók általában csak egy drogot használnak: marihuánát, kokaint, heroint vagy bármi mást. Amint azt Dr. Mihraniantól is megtudtuk, a magyarországi kábítószer-fogyasztók egy adott drog mellett gyakran egyéb Az emberek pedig jogosan kérdezhetik: A korábbi módszerekkel szemben, amelyeket anno szintén eredményes programokként adtak el, mi garantálja ennek a módszernek az eredményességét? gyógyszereket, kábítószereket és altatókat is fogyasztanak. A drogfüggõség kezelése nemcsak abból áll, hogy egy függõt leszoktatunk egyetlen drogról, hanem egy vagy több törvényes és törvénytelen anyagtól is mentessé kell tenni, viszont ezt a problémát ma egyetlen létezõ kábítószer-kezelési modell sem célozza meg. A metadon-program, ahogy a Drogprevenciós Alapítvány írja az eddigi kezelési stratégiák meghiúsulása miatt jött létre. Az világosan látható, hogy az eddigi stratégiákat is ugyanazok a pszichiáterek gondolták ki, akik most a metadon-programot javasolják. Az emberek pedig jogosan kérdezhetik: A korábbi módszerekkel szemben, amelyeket anno szintén eredményes programokként adtak el, mi garantálja ennek a módszernek az eredményességét? A válasz: Semmi! Mint ahogy az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevû nemzetközi szervezet A drogprobléma megoldásának zsákutcája címet viselõ, a metadonkérdéssel foglalkozó füzetében kimondja: Bárki, aki veszi a fáradságot és megnézi az elmúlt 40 év metadon-statisztikáit, hamar észreveszi, hogy a metadon teljes kudarc mindenütt a világon, ahol csak alkalmazzák. Más országok statisztikái is tisztán megmutatják a metadonprogram bukását. A New York-i metadonfüggõ több, mint 61%-a erõsítette meg, hogy még mindig aktív drogfogyasztó, és más illegális anyagokat is használ. New Yorkban egy adott évben több, mint 1000 metadon-fogyasztó kerül kórházba metadon-túladagolás miatt. Legtöbbjük a metadont más drogokkal heroinnal, amfetaminnal, Ritalinnal, crackkel vagy kokainnal kombinálva használta. New Yorkban több, mint 200 ember hal meg évente metadontúladagolásban. Az illegális drogfogyasztás korlátozása helyett a metadon-rendszer virágzó feketepiacot teremtett a metadonnak, ahol a függõk ezrei 35 dollárért vesznek és adnak el otthoni adagokat. Az Országos Rendõr-fõkapitányság Bûnmegelõzési Osztálya szerint ez Magyarországon sincs másképp, mivel a metadont itt is árusítják illegálisan. A metadon feketepiaca a drogfüggõk új generációját alakította ki. Csak az 1987-es évben 500 New York-i polgár került be drogkezelõ programokba, mert illegálisan beszerzett metadontól vált függõvé. Egy kiértékelés szerint hat hónapon belül a metadon-kezelésekben és -leszoktató programokban részt vevõ drogfüggõk kevesebb, mint 1%-a állt le a kábítószerezéssel. A legtöbb kutatás nem igazolja a program hatékonyságát még 2-3 hónap eltelte után sem. Az Egyesült Államok kábítószer-visszaélésre figyelmeztetõ hálózatának szövetségi ügynöksége szerint 2001-ben a metadon-visszaélés miatt sürgõsségi kezelésben részesültek száma volt. Az Egyesült Államokban, Floridában 2000-ben a metadonnal kapcsolatba hozható elhalálozások száma 209 volt. Ez az érték ben 357-re emelkedett. A legújabb elérhetõ adatok szerint 2002 elsõ hat hónapjában már 254 metadonos halálesetet tartanak számon. James McDonough, a Drogkontroll floridai irodájának igazgatója így nyilatkozott a metadonról: A semmibõl került elõ, és most ez a legállhatatosabban terjedõ gyilkos drog. Ártatlan áldozatok A metadon másra is hat, nem csak a fogyasztóra. Mint minden kábítószer használatánál, itt is mindig vannak ártatlan áldozatok, akiknek az élete veszélyben van, vagy már el is veszett mások drogfogyasztási szokásai miatt. Nemrégen például a brit sajtó egy három éves kisfiú haláláról adott hírt, aki az anyja táskájából vette ki a kábítószert, és lenyelte. Az Egyesült Államokban rengeteg metadon-fogyasztó árusítja a készletét az utcán pénzért vagy más áruért. Ez a feketepiac ugyanígy létezik Magyarországon is. A metadon megtalálja a módját, hogy az utcára kerüljön. A fiatalok bulikon is be tudják szerezni, és néha alkohollal vagy más droggal együtt használják. Önmagában a metadonnak késleltetett hatása van. Így azok, akik azonnal szárnyalni akarnak, egyre több és több metadont vesznek be, és ez végül túladagoláshoz vezet. A csöndes gyilkos A metadon egy csöndes gyilkos. Csak kevés tragédiát hoznak kapcsolatba a nevével, de az orvosok azt állítják, hogy a statisztikai kimutatások szerint ez a szer több áldozatot szed, mint amennyit megóv. Ha el akarjuk kerülni a metadontragédiát Magyarországon, akkor meg kell tiltanunk a használatát, és bizonyított hatékonyságú módszereket kell elfogadnunk a kábítószerfogyasztók rehabilitációja érdekében. Akkor mi az igazi megoldás? Az egyetlen hosszú távú megoldás azokban a hatékony kábítószeroktatási programokban rejlik, amelyek felvilágosítják a fõleg fiatalokból álló potenciális felhasználókat a kábítószer-fogyasztás valódi veszélyeirõl. (Lásd a A droghelyzet trendjének megváltoztatása c. cikket a 4. oldalon) Ezért sürgõsen el kell kezdenünk az emberek felvilágosítását, de különösen a fiatalságét a kábítószerek veszélyeirõl mindehhez jól dokumentált és tényszerû információkat használva a drogok ártalmairól. Azután tényleg létre tudunk hozni egy drogmentes Magyarországot. Leleplezett pszichiátriai bûncselekmények egy egész kiadványsorozatban Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért kiadott egy füzetsorozatot, amely alaposan dokumentálja a társadalom különbözõ rétegeiben elkövetett pszichiátriai visszaéléseket, okozott károkat, bûnözést és csalást. Nemzetközi szinten a kiadványok több, mint 4 millió példányát osztották szét. A sorozat elsõ füzete, a Creating racism, psychiatry's betreyal - Fajgyûlölet szítása, a pszichiátria hitszegése heves nemzetközi vitát indított el a pszichiátriáról. A sorozat többi füzete pedig kimerítõen megvizsgálja és leleplezi, hogy hogyan okoznak pusztítást a pszichiáterek számos területen. Ezek a területek a következõk: Életek tönkretétele Pszichiátria, gyerekek elárulása és drogozása A társadalom elárulása Pszichiátria, csalás elkövetése Pszichiátria Emberi jogi visszaélés és világméretû kudarc Ezek a kiadványok dokumentálják, hogy milyen csalásokkal fejlesztették ki a rendellenességek egész listáját annak érdekében, hogy gazdagítsák a pszichiátriai drogból profitálókat elsõsorban a gyerekek rovására. Évek kutatómunkája eredményeként ezek a kiadványok minden érintett állampolgár rendelkezésére állnak de különösen azoknak, akiknek feladata a lakosság megóvása. Ez utóbbiak közé tartoznak világszerte a kormányok, a vallási és emberi jogi szervezetek és a média vezetõi. A füzetek beszerzése céljából lépjen kapcsolatba a CCHR magyarországi szervezetével: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért 1461 Budapest, Pf. 182 Tel: Fax:

4 4. OLDAL EMBER ÉS SZABADSÁG A DROGHELYZET TRENDJÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSA A Szcientológia önkéntes lelkészek drog-felvilágosító programja támogató figyelmet kap országszerte Annak érdekében, hogy a harmadik évezred küszöbén egy olyan szabad, magabiztos és produktív társadalom alakulhasson ki, mely képes kezelni a kábítószerek használatával és terjesztésével összefüggõ egészségügyi, szociális és bûnügyi ártalmakat és veszélyeket, szükséges, hogy: a társadalom váljon érzékennyé a kábítószerkérdések hatékony kezelése iránt, a helyi közösségek pedig növeljék problémamegoldó készségüket a kábítószer-probléma visszaszorításában (közösség, együttmûködés); esélyt kell teremteni arra, hogy a fiatalok képessé válhassanak egy pozitív életstílus kialakítására és a drogok visszautasítására (megelõzés); segíteni kell a drogokkal kapcsolatba kerülõ és a drogproblémákkal küzdõ egyéneket és családokat (kezelés, rehabiltáció); és csökkenteni kell a drogokhoz való hozzáférés lehetõségét (kínálat csökkentés). A nemzeti stratégia a kábítószerek fenyegetésével szembeni átgondolt és világos kormányzati program. Végrehajtása, a célok elérése a társadalom egészének támogatását és közremûködését igényli. Nemzeti stratégia a kábítószerprobléma visszaszorítására Magyarország nemzeti stratégiája a drogprobléma leküzdésére Magyarországon a drogprobléma leküzdésére vonatkozó nemzeti stratégia célja egy termékeny, drogmentes társadalom. De ahogy a droghasználat növekvõ statisztikája is mutatja, Magyarország vesztésre áll abban a harcban, amelyet a drogmentes társadalom megteremtéséért folytat. A Drogok és Drogfüggõség Európai Megfigyelõ Központja (EMCDDA) szerint az összes tagország drogstatisztikáit nyomon követve a magyar drogfogyasztók száma folyamatosan növekszik és 1999 között a füvet (marihuána, hasis) fogyasztók aránya 5%-ról 13%-ra emelkedett, és ez a hányad 2000-ben tovább növekedett. Ugyanebben az idõszakban az egészségügyi intézményekben opiátszármazékokat (heroin, ópium stb.) használó kezeltek száma a betegek körében 22%-ról 39%-ra nõtt. E statisztikák fényében nem meglepõ, hogy Magyarországnak a drogprobléma leküzdésére irányuló nemzeti stratégiája igényt tart az állami és közintézmények segítségére azért, hogy velük közösen oldják meg ezt a problémát. A Mondj NEM-et a drogokra! kampány hangsúlya az oktatáson keresztüli megelõzésen van. Elõadók és önkéntesek ezreket érnek el drogellenes rendezvényeken és milliónyi füzetet osztanak szét Európa-szerte. Egy drogmentes társadalom megteremtése 1989-ben a Szcientológia Egyházat egy drogmentes társadalom megteremtésének vágya motiválta abban, hogy Európa-szerte elindítsa a Mondj NEM-et a drogokra! Mondj IGEN-t az életre! elnevezésû drogfelvilágosító és drogmegelõzõ kampányát. A kampány célja, hogy széles körben ismertté tegye a drogokról szóló tényszerû adatokat mind a gyerekek, mind a tinédzserek és a felnõttek számára. Amikor a gyerekek és a felnõttek ténylegesen megértik a drogok veszélyeit, már könnyû»nem«-et mondaniuk a drogokra. A»Mondj NEM-et a drogokra!«kampánnyal mi pontosan ezt próbáljuk elérni mondja Braun Mónika, a Drogmentes Magyarországért Alapítvány budapesti elnöke. A Mondj NEM-et a drogokra! kampány a megelõzésre fekteti a hangsúlyt azért, hogy az új generációt megóvja a függõség csapdájától. A kampány elõadói és a média szóvivõi ahelyett, hogy a fiatalokat még inkább kíváncsivá tennék a drogokkal kapcsolatban, világos tényekkel szolgálnak arról, hogy hogyan ejtik csapdába a drogok az egyént, és hogyan teszik tönkre az illetõ életét. Egyetlen más drogokról szóló elõadás sem volt olyan érdekes, mint ez mondta egy 13 éves fiú az egyik közelmúltban tartott elõadást követõen. Soha nem fogok kipróbálni semmilyen drogot! A kampány szervezõi kisméretû felvilágosító füzeteket adnak ki az utcai drogok: heroin, kokain, extasy és a fû veszélyeirõl, és széles körben terjesztik õket újabban egy, a szülõk és a tanárok számára a drogvisszaélésekrõl szóló útmutatót is januárja óta a Magyarországi Szcientológia Egyház országos kampányai révén több, mint db drogellenes tájékoztató füzetet osztott szét a lakosság körében. Ezek mind egyszerû, de elengedhetetlenül szükséges megértést nyújtanak az utcai drogok bizonyos fajtáinak katasztrofális hatásairól. Az egyház drogellenes kampányának nyári csúcspontja a Drogmentes Magyarországért Maraton 2003 fergeteges futása volt. És az természetes, hogy a maraton 42 napja alatt is lelkesen és széles körben terjesztették a füzeteket kilométert megtéve miközben országszerte a legkülönbözõbb városokban több tízezer ember ünnepelte õket, gratulált nekik és mondott köszönetet azért, amit tesznek, a Drogmentes Magyarországért Maraton 2003 futói közösségrõl közösségre haladtak azzal a céllal, hogy terjesszék információs anyagaikat olyan helyeken, amelyeket a fiatalok gyakran látogatnak, és ahol a környéken tiltott drogok találhatók. A futók ezekben a hetekben budapesti bázisuknál jóval tovább terjeszkedtek, ugyanis több ezer ismeretterjesztõ kiadvánnyal felszerelkezve az ország legtávolabbi szegletéig is eljutottak, drogfelvilágosító kiadványokat osztogattak az embereknek, és további készletekkel látták el a belvárosokat: boltokat, rendõrségeket, éttermeket, iskolákat és éjszakai mulatókat. Ma ezek közül a helyszínek közül sok maga is e nagyon népszerû felvilágosító füzetek terjesztõhelye lett. Az elmúlt évben az európai kontinensen az európai Mondj NEM-et a drogokra! kampány résztvevõi több, mint 6 millió ismeretterjesztõ füzetet és 12 millió drogellenes szórólapot osztottak ki. Az élenjáró Magyarország Magyarországon csak ebben az évben több, mint db-ot osztottak ki tanárok, rendõrök, sõt még kormánytagok részére is akik közül számosan azonnal használatba is vették õket. Például Kiskunfélegyháza rendõrei a városka határában csatlakoztak a drogmentességet hirdetõ maratonfutókhoz, és öt kilométeren keresztül kísérték õket a polgármesteri hivatalig, ahol több száz ember várta õket. A polgármester elmondta a csapatnak, hogy az önkéntes lelkészek kezdeményezése õt arra inspirálja, hogy drogmegelõzõ elõadásokat szervezzen, és ünnepé-

5 EMBER ÉS SZABADSÁG 5. OLDAL A Drogmentes Maraton ezrek számára viszi el az igazságot a drogokról Napi kilométert futni a nyári hõségben nem könnyû, de az emberek támogatása és pozitív reakciói minden városban és faluban, ahová csak ellátogattunk, erõt adott nekünk, hogy folytassuk. mondja Kunfalvy Ákos költõ, maratonfutó és a Drogmentes Magyarország Alapítvány alapítója. Fogarasi József volt a csapat egyetlen profi tapasztalatokkal rendelkezõ futója. A csapat többi tagja Braun Mónika, Fodor Szilárd, Helembai Ildikó, Patai István, Soós Zoltán és Varga Xénia különbözõ foglalkozásúak, de valamennyiüket egy cél vezérelt: hogy segítsenek a fiataloknak NEM!-et mondani a drogokra. "Büszke vagyok arra, hogy ennek a maratonnak a résztvevõje lehetek mondja Patai István, és remélem, hogy ezt jövõre is megcsináljuk." lyesen megfogadta, hogy kapcsolatban marad az önkéntesekkel, és tájékoztatja õket az eredményekrõl és a sikerekrõl. A Szabolcs megyei rendõrség erõfeszítései részeként használja ezeket a füzeteket, hogy felvilágosítsa a fiatalokat a drogok használatának és a drogokkal való viszszaélések veszélyeirõl. az információkat érdekesnek tartjuk, és egyes esetekben a közölt információk új oldalakról világítanak meg közérdeklõdésre is érdemes témaköröket írta levelében Gábriel Géza alezredes, a rétsági rendõrkapitányság vezetõje. Felkérem Önt, hogy a drogokra vonatkozó ingyenes kiadványaikból címünkre küldeni szíveskedjék propaganda céljából. Nagyobb mennyiség esetén az anyag elszállításáról gondoskodunk. A drogokról szóló tájékoztató füzet különösen felkeltette az érdeklõdésemet. Egyetértek az Önök által meghirdetett célokkal, hogy harcolni kell a drogfogyasztás ellen. Sok sikert kívánok céljaik megvalósításához írta Dr. Szalay István, az egyházi kapcsolatok volt címzetes államtitkára a szerkesztõséghez küldött levelében. Egy általános iskolai igazgató az egyik füzet kézhezvétele után további 200 db füzetet kért, hogy eljuttassa õket a diákjaihoz. A füzet által okozott legpozitívabb hatás olyan fiatalokon tapasztalható, akik miután megtudták az igazságot a drogokról abbahagyták a drogfogyasztást. Egy fiatalember például, aki rendszeresen szívott füvet, úgy érezte, hogy a droghasználat veszélytelen. BUDAPEST VÁC DUNAÚJVÁROS Miután elolvasta Az igazság a fû - rõl címû felvilágosító füzetet, rájött, hogy milyen potenciális veszélynek tette ki magát, és úgy döntött, hogy abbahagyja. Egy másik fiatalember, aki valaha füvet szívott, további példányokat igényelt a füzetbõl, hogy barátait is felvilágosítsa, és abbahagyassa velük a fû használatát. Egy nõ, aki a közelmúltban szokott le a drogokról, ugyancsak további példányokat kért, hogy barátait is segítse leszokni. Egy kisvárosi fodrász az üzletét gyakran látogató fiataloknak osztogatja a füzet példányait. Akaratlanul is meghallottam fiatalokat arról beszélni, hogy drogot vásárolnak a helyi árusoktól mondta. Ezért adok nekik ezekbõl a füzetekbõl. Ez egy nagyon jó dolog. Széleskörû támogatás A Mondj NEM-et a drogokra! kampány nemcsak Magyarországon talált támogatásra, hanem más európai országokban is. A kampány legbuzgóbb támogatói között állami hivatalnokok és rendõrök is találhatók, akik a kiadványokat iskolás gyerekeknek tartott elõadásaikon használják. És ahol széles körben terjesztik ezeket a füzeteket felvilágosítandó a fiatalokat a drogok veszélyeirõl, ott csökkenés tapasztalható mind a droghasználat, mind a droggal összefüggõ bûnesetek számában. Németországban például több, mint 4000 rendõrõrs és 5000 orvos kért még példányokat a füzetbõl saját terjesztés céljából. Sok rendõrség terjeszti a füzeteket a rendõrhivatalokban, illetve a fiataloknak az iskolákban tartott drogellenes elõadások alkalmával. Minden nap hallunk fiatalokat arról beszélni, hogy marihuánát szívni kevésbé veszélyes, mint sört inni mondja egy német rendõr. Nagyon örülünk ennek a felvilágosító füzetnek, mert most képesek vagyunk tényleges információval szolgálni errõl a drogról. Az állami hivatalnokok reakciója Európaszerte hasonlóan pozitív. Nagyon értékes kiadvány, amely nagy hatást válthat ki mondta egy svéd parlamenti képviselõ. Nyomást fogok gyakorolni a parlamentre a témát illetõen. A füzet állításai alátámasztják, hogy álláspontom a drogokról helyes mondta egy másik parlamenti képviselõ. Ezután még elszántabban fogok küzdeni a drogok ellen, mint eddig. Szeretném megköszönni az értékes hozzájárulásukat és tevékenységüket. Azt gondolom, hogy az Önök felvilágosító kampánya nagyon fontos, ezért támogatni fogom írta egy közhivatalnok Franciaországban. Tudatos választások és döntések A Szcientológia Egyház a jövõben is hozzá kíván járulni a drogok ellen tett erõfeszítésekhez azzal, hogy Magyarország-szerte továbbra is széles körben terjeszti a gyerekeknek és a felnõtteknek a drogok veszélyeirõl szóló felvilágosító füzeteit. A droghasználat ellen a felvilágosítás az egyetlen hatásos megelõzõ módszer. A füzeteinkben található információk a tényleges választás lehetõségét adják meg az fiataloknak. Így a tények birtokában maguk határozhatják meg a drogokhoz való viszonyukat, és nem barátaik nyomása vagy a felnõttek megfélemlítési taktikái között kell választaniuk mondja Braun Mónika. A döntésüknek a sajátjuknak kell lenni, ez igen fontos pontja kampányunknak. Nem szabad engednünk, hogy a drogok lerombolják a magyar és az európai kultúrát foglalja össze mondanivalóját. Közösen összefogva egy ténylegesen drogmentes társadalom létrehozásán dolgozhatunk. A drogproblémával kapcsolatos további információért, illetve hogy többet tudjon meg a megoldás lehetõségeirõl, lépjen kapcsolatba az Ember és Szabadság szerkesztõségével a következõ levélcímen: 1399 Budapest, Pf. 701/215 vagy a telefonszámon. Kárpáti Annamária Szakértõk és egyházak együttmûködése Magyarország nemzeti stratégiája hogy szembeszálljunk a drogproblémával felhívja a társadalmi szervezeteket, hogy dolgozzanak együtt, és vállaljanak vezetõ szerepet a kábítószerrel való visszaélés kezelésében. Ennek szellemében a Magyarországi Szcientológia Egyház és a Narconon Alapítvány tavaly novemberben szervezett egy országos konferenciát, hogy mûködõ megoldásokat találjon a 2003-as év drogproblémájára. A Drogmentes Magyarországért konferencián orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, szociológusok, kormányképviselõk, rendõrök és más vezetõ személyiségek vettek részt. A meghívott nagy és kis egyházaktól a Hit Gyülekezet, az Ezoterikus Egyház, a Jó Pásztor Nõvérek Rendje és a Szcientológia Egyház képviseltette magát, valamint jelen volt a Szahara Alapítvány és a Tabu Egyesület is. Valamennyi szervezet bemutatta a drogprobléma megoldására kidolgozott stratégiáját, és mind egyetértettek abban, hogy együtt kell mûködniük a drogok leküzdésében. A Rendõrtiszti Fõiskola egyik vezetõ tanára maga is hangsúlyozta ennek a döntésnek a fontosságát, mondván: A lelkészek és egyházi szervezetek segítsége nélkül nem lennénk képesek ezt a problémát megoldani. A szövetség tagjai közül ebben az évben sokan vállaltak fontos szerepet a Drogmentes Magyarországért Maraton támogatásában és népszerûsítésében, de más drogellenes programokban is. A tények használata A gyermekek és a drogok Mit tehetünk? Útmutató szülõk, tanárok és mindazok számára, akiket érdekel az ifjúság jóléte és társadalmunk jövõje. Legalizáció, dekriminalizáció, ártalomcsökkentés drogokkal kapcsolatos nyilatkozatok közhelyei. Van, aki már teljesen feladta a drogok elleni küzdelmet, és csak annyit céloz meg, hogy valamelyest csökkentse a kábítószerek ártalmait. Miközben a már drogfüggõkkel törõdünk, valamint a közösségek droggal kapcsolatos hanyatlását igyekszünk megfékezni, szem elõtt kell tartanunk, hogy az egyetlen hosszútávú megoldás az oktatás és a megelõzés. Csak ezzel lehet esélyünk arra, hogy garantálhassuk gyerekeink és unokáink biztonságát. Civil szervezetként a Drogmentes Magyarországért Alapítvány információs füzeteket terjeszt, amelyeket bárki használhat arra, hogy a lehetõ leghatékonyabb fegyverrel szálljon szembe a drogok terjedésével: a tényekkel. Vegye fel a kapcsolatot a Drogmentes Magyarországért Alapítvánnyal: 1062 Budapest, Eötvös u 12. Tel: , 06/ A füzetek elkészítését a Magyarországi Szcientológia Egyház szponzorálja.

6 6. OLDAL EMBER ÉS SZABADSÁG N A R C O N O N Drogmentes módszer a szenvedélybetegség legyõzésére Mivel a drogfogyasztás és a drogokkal való visszaélés egyre nagyobb méreteket ölt Magyarországon, sürgõsen szükség van arra, hogy olyan mûködõ megoldást találjunk a drogproblémára, amely egy hatékony rehabilitációs programot is magában foglal. Az egyik már létezõ igen hatékony rehabilitációs program a Narconon. Bizonyított tény, hogy 70% feletti sikerességi aránnyal rendelkezik, és a Narcononprogramot elvégzõk úgy szabadulnak meg a drogfüggõségtõl, hogy közben nem használnak más drogokat. Már Magyarországon is megalakult a Narconon Alapítvány, és hamarosan létre fogják hozni a Narconon elsõ magyarországi központját. Annak is köszönhetõen, hogy Bo Persson, a Narconon európai hálózatának vezetõje nemrégiben többször járt Budapesten, az Ember és Szabadság elõkészítésképpen bepillantást nyújt a programba. munkásként dolgozom Malmö Rosengard kerületében áll az egyik Szociális levélben, amelyet az Európai Narconon Drogrehabilitációs Program Központjának írtak. Elsõdleges feladatom az, hogy a hozzánk fordulók számára segítsek megtalálni a személyre szabottan legmegfelelõbb kezelési és rehabilitációs programot. Az elmúlt évek során számos személyt küldtem az Eslov-i Narcononba, akik közül többen heroinfüggõk voltak. Az ottani kezelési program az õ esetükben is nagyon pozitív eredményt hozott. Az abszolút alapelv az, hogy az embernek joga van a rehabilitációhoz. A Narconon ezen az alapon mûködik, és a páciensek úgy érzik, hogy itt tisztelik emberi méltóságukat, és ezért itt mint személyiségek képesek a növekedésre. A fenti levél eljutott Bo Perssonhoz, aki 1982-ben feleségével, Miával együtt hozta létre a Narconont Eslov-ban. Azóta számtalan köszönõlevelet kapott, de ma is mindegyik jólesõ mosolyt varázsol az arcára. Öröme annál is nagyobb, mivel neki magának valamikor igencsak kevés oka volt a jókedvre. Már régen halott lennék, ha nem találtam volna rá a Narcononra meséli Persson úr. Mielõtt idekerültem, 12 éven keresztül drogos voltam, mindenféle szert használtam alkoholt, amfetaminokat, hasist, LSD-t. Többször megpróbáltam leszokni róluk, de egyik módszer sem mûködött igazán. Ez majdnem 30 évvel ezelõtt történt. De Persson úr ekkor felfedezte a Narconont, és benne egy egyedülálló drogmentesítõ programot. A program befejezése óta teljesen drogmentes, és ma õ a Narconon Szövetség európai elnöke. Jelenleg már készülnek a tervek arra, hogy Magyarországon is létesüljön Narconon Központ, és Bo Persson mint az európai Narcononprogram irányítója, ennek elõkészítése miatt utazik mostanában Budapestre. Az Ember és Szabadság magazinnak a következõképpen vázolta fel a drogmentes Magyarország perspektíváját. A statisztikák vizsgálata A drogokkal való visszaélés és a drogfüggõség ma Európa legnagyobb problémái közé tartozik már csak azért is, mert a jelenlegi számítások szerint ma egy drogfüggõ mintegy 200 ezer eurójába (kb. 50 millió forint) kerül a társadalomnak. Az utóbbi években sok országban vált tendenciává a kockázatcsökkentõ program bevezetése. Ez azzal az egyszerû, bár ésszerûtlen elképzeléssel kezdõdik, hogy igazából nincs hatékony módszer arra, hogy valakit meg lehessen szabadítani a drogoktól. (Lásd a A metadon-tragédia Drogválság Magyarországon c. cikket az 1. oldalon.) Persson úr szerint ennek a modellnek két hibája is van. Az elsõ hiba az az állítás, hogy a szenvedélybetegeket ne lehetne kigyógyítani a betegségükbõl. A Narconon módszerével mi 70%-ot meghaladó arányban tudjuk sikeresen megszabadítani az embereket a szenvedélybetegségüktõl mondja. Ezt nemzetközi méretekben, több országban folytatott alapos és tudományos vizsgálat bizonyítja. A második hiba az, hogy vannak Már régen halott lennék, ha nem találtam volna rá a Narcononra mondja Bo Persson (felül), aki most az európai Narconon-hálózatot irányítja. A Narconon-programot végzõk kommunikációs- és egyéb tanfolyamokat végeznek az elvonás és méregtelenítés mellett. (balra) olyanok, akik annak ellenére hiszik, hogy a kockázatcsökkentés terve mûködik, hogy már több országban bebizonyosodott, hogy kudarcra van ítélve. Persson úr szerint ez a terv rendszerint kizárja mind a megelõzési, mind a rehabilitációs módszereket, és ennek eredményeképpen a droghasználók és drogfüggõk száma egyre csak emelkedik. Az Oklahoma állambeli Narconon Arrowhead (lent) a legnagyobb bentlakásos drogrehabilitációs intézmény az USA-ban, és a Narconon legfontosabb szervezete. (jobbra) Narconon szervezetek Spanyolországban és Olaszországban. Hatékony kezelés drogok nélkül Szakértõk és a területen dolgozó szakemberek egyre nagyobb számban fordítják figyelmüket olyan megoldások felé, amelyek nem használnak újabb szereket a kábítószertõl való megszabaduláshoz, és ennek eredményeként az egyén nemcsak megszabadul a szenvedélybetegségtõl, hanem képessé is válik drogmentesen élni. Léteznek ilyen eredményt nyújtó rehabilitációs programok. Ezek egyike a Narconon, egy olyan program, amelynek sikerességét a résztvevõk, a szüleik, hivatalnokok, orvosok és drogrehabilitációs szakemberek már számos országban elismerik. A Narconon nem úgy oldja meg a problémát, hogy a szenvedélybetegnek az egyik drog helyett egy másikat ad. Nem, a Narconon semmiféle szert nem használ, és azt tûzi ki célul, hogy az egyén hosszú távra megszabadítsa a függõségtõl mind a testét, mind az elméjét. A Narconon-program azokat a hosszú kutatáson alapuló kezelési módszereket használja, amelyeket az író és humanitárius, L. Ron Hubbard fejlesztett ki. Õt sokan a Szcientológia vallás alapítójaként ismernek, de a tanulás, a drogok, a bûnözés és az élet egyéb területeit érintõ felfedezéseit széles körben használja számos más vallású hívõ is. És noha a Narconont régóta támogatják a Szcientológia egyházak és a szcientológusok, ez egyértelmûen független és nem-vallásos szervezetnek tekintendõ. Világi jellegû, non-profit programja nyitva áll és a tapasztalatok szerint sikert biztosít más hiten lévõk számára is. A program elvégzése átlagosan négy-hat hónapot vesz igénybe, és négy egymást követõ fázisból áll. Az elsõ a drogok megvonása és a méreganyagoktól való megtisztulás, a második a kommunikációs készségek megszerzése, hogy az illetõ képes legyen a külvilágra figyelni, és tudja irányítani önmagát, a harmadik a személyes etika és értékek helyreállítása, végül negyedikként olyan alapvetõ adatok megszerzése az életben való sikeresség módszereirõl, amelyekre szüksége lehet a drogmentessé vált embernek, amikor meg akarja állni a helyét az élet különféle helyzeteiben. A program segítségével eddig mintegy 30 ezer embernek sikerült megszabadulnia a drogfüggõségtõl. A tervek tehát, hogy Magyarországon is beindulhasson a Narconon-program, Bo Persson úr minden egyes magyarországi látogatásával egy lépéssel közelebb kerülnek a megvalósuláshoz. Állami és szakértõi támogatás A Narconont fennállásának 36 éve alatt éppen pozitív eredményei miatt támogatta vagy szponzorálta sok egészségügyi minisztérium, rendõrség és más törvény-végrehajtási hivatal, orvos, rendõrtiszt és nevelõtiszt (feltételesen szabadlábra helyezett bûnözõkkel foglalkozó felügyelõ), biztosító társaság, bíró, iskolai és nevelési felelõs, és még sokan mások, nem beszélve a több tízezer szülõrõl és családtagról, akik hozzátartozója megmenekült a drogok rabságából. A Narconon drogrehabilitációs mûködéséhez több országban is élvezi az állam támogatását: Dániában, Svédországban, Svájcban, az USAban, Kanadában, Mexikóban, Spanyolországban, Hollandiában, Olaszországban és Dél-Afrikában; több országban az állam vagy a városi önkormányzat támogatja a Narconon által szervezett prevenciós programokat, többek között Svédországban, Olaszországban, Pakisztánban, az USA-ban illetve az Európa Tanácsban. Több ország bíróságai küldtek vádlottakat a Narcononba börtön vagy más büntetés-végrehajtási intézmény helyett (Nagy-Britannia, Hollandia, Németország, Oroszország, Olaszország, Dél-Afrika, Spanyolország, USA) ban az Európa Tanács parlamentáris gyûlése határozatban támogatta a Narconon-programot, és az olyan eljárások között külön is megemlítette, amelyek a rehabilitáció során nem használnak más drogokat, mivel közismeretté vált, hogy a metadonnal való leszoktatásnak megvannak a maga veszélyei. A Narconon sikerességét évtizedeken át tartó tudományos vizsgálatok sora bizonyította. Például, az 1990-es évek elején egy svéd tanulmány vizsgálta a Narconon-program hosszú távú hatását, és megállapította, hogy a programot elvégzõk körében nemcsak a drogmentesség lett valóság, hanem a jó családi kapcsolatok a program elvégzése elõtti 41%-ról 94%-ra nõtt. Nemrégiben Oroszországban egy négytagú csoport, amely orvosokból és a belügyminisztérium képviselõjébõl állt, 32 olyan ember történetét és orvosi dokumentációját vizsgálta meg, aki elvégezte a Narconont. (A vizsgált személyek 1995 és 98 között vettek részt a Narconon drogmentesítõ programján.) A csoport az egészségi állapot változását vizsgálta, de a páciensek egyéb objektív és szubjektív adatait is kiértékelte a drogmennyiség szintjét és a mentális állapotot. A tanulmányban arra a következtetésre jutottak, hogy a Narconon-program hatékonysága 72%-os, és ajánlották, hogy az egészségügyi minisztérium alkalmazza a Narconon-programot. A Narconon nemcsak egész Európában, de az egész világon sikeresen mûködik. Naponta szabadít ki embereket a drogfüggõség csapdájából, és általa válnak képessé arra, hogy produktív és boldog életet legyenek képesek élni azaz, a Narconon valóban mûködõképes megoldást nyújt a drogprobléma kezelésére. ESz.

7 EMBER ÉS SZABADSÁG Lehet tenni valamit ezzel kapcsolatban Az önkéntes lelkészek kibõvített szolgáltatásokkal tértek vissza Magyarországra 7. OLDAL Segítségnyújtás katasztrófa idején Az önkéntes lelkészek L. Ron Hubbard, a Szcientológia alapítója szavaival a lelkiismeretességet, kedvességet, szeretet és a szenvedéstõl való megszabadulást hozzák el a világnak és az önkéntes lelkész programot Ahogy már a múlt év novemberében, most is több tízezer magyar látogatta meg a Budapest központjában felállított nagy sárga sátrat. Ebben a gondokkal teli világban csodálkoztak sokan mit tehet egy önkéntes lelkész? Ez azóta lett gyakori kérdés, amióta az elsõ kiállítási sátrak múlt õsszel a fõvárosban jártak. Idén tavasszal az önkéntes lelkészek szorgalmas invitálására és a szórólapokon álló szöveg hatására, miszerint Lehet tenni valamit ezzel kapcsolatban, a járókelõk a Nyugati pályaudvarnál tömegesen tértek be a sátorba, és számos kérdésükre találták meg a választ. A sátrakban elhelyezett tablókról megtudhatták, valójában hogyan is tesznek valamit az önkéntes lelkészek legyen szó mindennapos egyéni problémákról, nagy katasztrófákról, a New York-i Ground Zeronál történtekrõl vagy más nagy szerencsétlenségekrõl ide értve a múlt évi nagy áradást is Budapesten. A sátorban lévõ önkéntes lelkész házigazdák április 26-ával kezdõdõen heteken keresztül szolgáltak konkrét útbaigazítással, hogy mit lehet tenni bármilyen dologra is keresték az emberek a megoldást. A sátorban az érdeklõdéstõl függõen a kiállított 19 ismeretterjesztõ füzet közül egyhez vagy többhöz is odairányították a látogatókat. Ezek a füzetek mind arról tájékoztattak, hogy milyen praktikus formákban segíthet az önkéntes lelkész az élet különféle területein hogy az emberek túljussanak kommunikációs gondjaikon, fejlesszék tanulási képességeiket, segítsenek embereket a drogokról leszokni, kapcsolatokat építsenek ki, problémákat oldjanak meg, és még sok más dologban. Magyarország önkéntes lelkészei a április 26-án megnyitott rendezvénysorozattal egy jobb világ felé vezetnek. A sátrak megnyitásának alkalmából a látogatókat Gáll Gregor szobrászmûvész és Kegye János pánsípmûvész is köszöntötte. Szcientológia assziszt Sok látogató számára az elsõ tapasztalat az önkéntes lelkészek hasznos eszköztárából assziszt formájában érkezett, amely a Szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard által kifejlesztett, egyszerû eljárás. Az assziszt érzelmi gondokon, stresszen, traumán és betegségeken, sérüléseken vagy operációkon segít gyorsabban túljutni. Nem a gyógykezelést helyettesíti, hanem ezeknek az állapotoknak a lelki vonatkozásait megcélozva, képessé teszi az egyént arra, hogy könnyebben felépüljön. A háromhetes idõszak alatt a hatalmas sárga sátorban több ezer látogató tapasztalhatta meg az assziszt jótékony hatásait. Ahogy az a hölgy is, akinek a medencecsontját titokzatos fájdalmak gyötörték, és a metróból kijõve épp a sárga sátor irányába gyalogolt. Ott azt mondta neki egy önkéntes lelkész, hogy segíteni lehet rajta. Elõször nem hittem el írta a hölgy késõbb. De egy fél óra múlva megváltozott a véleményem, mert miután megkaptam az elsõ kezelést Majdnem teljesen felépülve álltam fel. Egyáltalán nem éreztem semmiféle fájdalmat a medencémben, és nem is tért vissza még azután Amikor múlt nyáron az évtized legsúlyosabb áradása sújtotta Ausztriát, Németországot és Közép- Európát, Budapest, Prága, Bécs, München és más városok több száz Szcientológia önkéntes lelkésze lendült munkába. Segítettek az árvíz sújtotta emberek kitelepítésében, homokzsákokból védõgátakat építettek az emelkedõ árhullám ellen, és segítették a segélyszállító sem, hogy fel-alá sétálgattam! Egy idõsebb úr, miután asszisztot kapott, a következõket mondta: Úgy érzem, 30 évet fiatalodtam. Habár 65 éves vagyok, sok ember nem hiszi el rólam, de ezek után még kevesebben fogják elhinni. Béke, õszinteség és vigasz A 2003-as kiállításon részt vevõ minden vallási és etnikai csoport képviselõit köszöntve, Braun Mónika, Budapest vezetõ önkéntes lelkésze L. Ron Hubbard szavait idézte, aki az 1970-es években dolgozta ki az önkéntes lelkész programot: Ha valaki nem szereti a társadalomban a bûnözést, a kegyetlenséget, az igazságtalanságot és az erõszakot, akkor tehet valamit ellene. Önkéntes lelkész lehet, és segíthet civilizálttá tenni a társadalmat; tudatosságot, jóindulatot, szeretetet és szabadságot hozva az emberek számára, és nehéz munkával bizalomra, tisztességre, õszinteségre és toleranciára nevelheti õket. A vallás szerepe, miszerint békét, õszinteséget és vigaszt kell hoznia a világba, nyilvánvaló volt az egyik látogató szavaiban, aki miután találkozott és beszélt egy önkéntes lelkésszel, azt mondta: Úgy éreztem, a bennem lévõ feszültség feloldódott. Ez egyrészt a beszélgetésnek volt köszönhetõ, másrészt az odafigyelésnek. Tisztelem ezeket az embereket, akik pusztán szeretetbõl képesek segíteni embertársaiknak. Alig néhány órával a megnyitó után a hír gyorsan elterjedt. Helyi lakosok, üzletemberek és üzletasszonyok, fiatalok és öregek jöttek és tapasztalták meg, mit tesznek a sárga pólós önkéntes lelkészek, és hogyan segíthetnek és mentõalakulatokat is nem egyszer éjt nappallá téve. Néhány helyen a segélyakciók megszervezésében is részt vettek. Budapesten a magyar önkéntes lelkészek a Margitsziget megmentésében játszottak meghatározó szerepet. õk maguk is mindenféle élethelyzetben embertársaiknak, és megtanulták az életet megváltoztató egyszerû módszereket. A 2003-as önkéntes lelkész kavalkád Valami egyedülálló dolog történt a három utazó önkéntes lelkész sátorban múlt év novemberében és azután az idén áprilisban és májusban is mondta Braun Mónika az Ember és Szabadság újságnak. Az emberek meg akarták tanulni, hogy miként tudnák õk maguk is megszerezni ezeket a képességeket, hogy igazán segíteni tudjanak másoknak. Braun Mónika azt is elmondta, hogy idén a sátrakban az önkéntes lelkészek kibõvített szolgáltatásokat, szemináriumokat, gyakorlati oktatást és idõnként tanfolyamokat is tartottak az embereknek. Az egyes látogatók nemcsak a számukra szükséges személyi segítséget kapták meg, de néhány órán belül soknak közülük azt is megmutatták és megtanították, hogy õk maguk miként érhetik el az önkéntes lelkészek eredményeit másoknál. Alkalmunk volt rá, hogy megváltoztassuk mások életét, és hozzásegítsünk másokat, hogy ténylegesen tenni tudjanak valamit, amikor olyan barátokkal, családtagokkal vagy munkatársakkal találkoznak, akiknek segítségre van szükségük tette hozzá Mónika. Ha további információt szeretne arról, hogy hogyan tud segíteni egy önkéntes lelkész a közösségének, lépjen kapcsolatba Braun Mónikával a 06/ es telefonszámon.

8 8. OLDAL EMBER ÉS S SZABADSÁG N EMZETKÖZI HÍREK RÖVIDEN A Szcientológia jótékonysági és vallási céljai hivatalos elismerést kapnak Németországban... Ausztriában... Hollandiában... Taiwanon... Az osztrák, a holland, a taiwani és a német kormány elismeri a Szcientológia Egyház küldetését a vallás területén. AUSZTRIA érvényesíti az osztrák egyházak vallási státusát A Szcientológia vallási küldetésének legújabb európai elismerése. Ausztriában az elsõ hivatalos Szcientológia egyházat 1971-ben alapították, a vallás azóta is töretlenül terjed. Mivel az elmúlt évtizedek alatt az egyházat Ausztriában a közönség erõteljes támogatása övezte, a bécsi egyház folyamatosan növekedett. E növekedés közben az osztrák bíróságok és a kormány rendre kioltotta a szomszédos Németországból érkezõ intoleráns befolyásokat. Az elmúlt években az adóhivatal részérõl a Szcientológia Egyház ellen irányuló önkényes adókivetések és az osztrák Szcientológia egyházakat háborgató lépések sorozata mára már szintén a múlté hivatalosan is. Az osztrák szcientológusok bírósági úton szembeszállva a jogaikat és szabadságukat érintõ támadásokkal 1996-ban Bécsben megnyerték a Független Közigazgatási Szenátus által lefolytatott bírósági pert, ami fordulópontot jelentett, hiszen az eredménye az lett, hogy a Szcientológiát teljes körûen elismerték vallásként, továbbá az osztrák Szcientológia egyházakat és lelkészeiket felmentették azok alól a rendelkezések alól, amelyek a nem-vallási tevékenységet végzõkre vonatkoznak. Ugyanebben az évben egy gyámügyi eljárás során az Osztrák Legfelsõbb A taiwani egyház elnöke Mei-Tsu Lee (jobbra) a Nan Tao-i földrengés áldozatainak megsegítésén dolgozó 500 Szcientológia önkéntes lelkész nevében átveszi a Jó Polgár, Jó Tettek díjat Taiwan elnökétõl, Chen Shui-biantól. Bíróság kimondta, hogy a gyámság megtagadásának nem lehet oka, hogy a kijelölt gyám egy kisebbségi valláshoz tartozik. A Legfelsõbb Bíróság nézete szerint ez szemben áll az Emberi Jogok Európai Egyezményének 14. cikkelyével, amely a diszkrimináció ellen foglal állást (a 8-as cikkellyel egyetértésben). A Szcientológia vallást illetõen a Legfelsõbb Bíróságnak ez volt az elsõ olyan döntése, amely figyelembe vette az Emberi Jogok Európai Egyezményének fenti rendelkezéseit. Mindez nemcsak azonnali megoldást jelentett a gyámügyi eljárásokban, de egyben kinyilvánította a Szcientológia vitathatatlan vallási küldetését is. A elején történt elismerés mellett megszületett az egyezmény az osztrák adóhivatallal is az osztrák egyházak adózását, illetve a megcélzott non-profit státust illetõen. Ezek a döntések a Szcientológia egyházak és lelkészeik elismerését jelentik; az egyházak és lelkészeik az elmúlt közel öt évtized alatt teljes mértékben teljesítették szolgálatukat saját közösségeik felé nyilatkozta Angelika Thornauer, az Osztrák Szcientológia Egyház szóvivõje. De a legfontosabb, hogy mindez azt jelenti, hogy a lelkészeink annak a küldetésnek szentelhetik magukat, amely a társadalom jobbá tételét célozza meg, nevezetesen az egyházainkban nyújtott vallási szolgáltatások és a közösségeket elérõ számos jótékonysági programunk által. HOLLANDIA kinyilvánítja a Szcientológia jótékonysági státusát Hollandiában, miután behatóan tanulmányozták az egyház vallási küldetését, írásait és az országban folytatott tevékenységeit, szintén egyértelmûen kinyilvánították a Szcientológia vallási státusát. Az Amszterdami Bíróság Harmadik Szenátusa a múlt év elején egyértelmû döntést hozott arról, hogy a Szcientológia vallás ugyanarra a bánásmódra jogosult, mint amilyenben a kormány más vallási intézményeket részesít. A bíróság feladata volt megállapítani, hogy az Amszterdami Szcientológia Egyház a holland jövedelem- és esetjogi törvények értelmében megfelel-e a non-profit szervezetek kritériumainak. A bírósági döntés szerint a feljegyzések bizonyítják, hogy a Szcientológia egyház olyan szervezet, amely az egész társadalom javát szolgálja. A bírók azt is hangsúlyozták, hogy nincs jogi alapja annak, hogy régi és új vallások között azzal a céllal tegyenek különbséget, hogy megállapítsák ezek vallási státusra való jogosultságát. TAIWAN hivatalosan üdvözli a Szcientológia vallást 15 évvel azután, hogy Taipei városában megnyílt az elsõ Szcientológia misszió, a Taiwani Belügyminisztérium a Szcientológiát az ország 25. hivatalosan elismert vallási intézményeként jegyezte be. Ebben a határozottan buddhista nemzetben, Taiwan számos vallási felekezettel rendelkezõ közösségében a Szcientológia csatlakozik nemcsak a buddhizmushoz, de a taoizmushoz, a kereszténységhez és 21 más valláshoz is. A taiwani dekrétumot más nemzetközi elismerések is követik Új-Zélandon, Svédországban és Dél-Afrikában. Az Egyesült Államokban a Szcientológia egyház már elismert vallás. Heber C. Jentzsch, a Nemzetközi V Szcientológia Egyház elnöke a következõket mondta: Ahogy az egyház közeleg fennállásának 50. évfordulójához, világszerte láthatjuk az elismerések számának növekedését, és ez egyértelmû jele annak, hogy a világ keresi a társadalmi zûrzavarban felhasználható gyakorlati vallási megoldásokat. Mei-Tsu Lee, a taiwani egyház elnöke a következõket mondta: Boldogok vagyunk. A Szcientológia vallás gyökerei a keleti világ nagy vallásaihoz, mint például a buddhizmushoz nyúlnak vissza. Olyan ez, mintha hazaérkeztünk volna. A Szcientológia azért terjedt el olyan gyorsan országunkban, mert a taiwaniak mélyen vallásos, ugyanakkor gyakorlatias emberek. Azt is hozzátette, hogy a taiwani egyház ki fogja terjeszteni a közösségben végzett munkáját, amellyel egyébként 1999-ben már elnyerte a Jó Polgár, Jó Tettek díjat Taiwan elnökétõl, Chen Shui-biantól. A kormány ezt a díjat annak az 500 Szcientológia önkéntes lelkésznek adományozta, aki részt vet az 1999 szeptemberében Nan Taoban bekövetkezett földrengés áldozatainak a megsegítésében. A Szcientológia egyház tagsága rohamosan nõ egész Ázsia területén, és a felekezet Tokyoban székelõ legnagyobb egyházában szintén. Azok a buddhista tanítók, akik már tanulmányozták a Szcientológia vallást, felmagasztalták az egyház alapítóját, L. Ron Hubbardot nevezetesen a Buddha szellemével áthatott vallási bölcsességhez való hozzájárulásáért. A Szcientológia 1988-ban jutott el Taiwanra, és ekkor alapították meg az elsõ missziót is Taipeiben. Ezt követte a Taichungi Szcientológia Misszió, amelyet a Taichung Megyei Önkormányzat vallási szervezetként jegyzett be. A következõ évtizedben a Szcientológia rohamosan terjeszkedett Taiwanon, jelenleg kilenc Szcientológia misszió található az ország területén. A vallás gyors növekedése miatt 1999 márciusában az egyház adminisztratív székhelyet nyitott Taipeiben, innen koordinálandó a kialakulóban lévõ missziós hálózat tevékenységeit. Nemzetközi szinten a Szcientológia vallás az 1954-ben alapított elsõ egyháza óta a világ 154 országában 3000 egyházat, missziót és csoportot tart számon. JÖJJÖN EL A SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ asárnapi S zertartására M indenkit szeretettel várunk vasárnapi szertartásunkra minden vasárnap 10 órakor a Budapesti Szcientológia Egyházba (1073 Budapest, Erzsébet krt. 5.), vagy bármelyik misszióba (címek az utolsó oldalon). Az egyház és a missziók a hét többi napján is nyitva állnak. Minden látogatót szeretettel fogadunk.

9 EMBER ÉS SZABADSÁG 9. OLDAL Németországban elismerik a Szcientológia anyaegyház jótékonysági státusát ANémet Szövetségi Gazdasági Hivatal döntése alapján mely döntés bejárta a világsajtót olyan rendeletet bocsátottak ki a Nemzetközi Szcientológia Egyház és a Szcientológia Vallás Anyaegyháza számára, amelyben érvényt adnak az Egyesült Államokban már elismert jótékonysági státusuknak, továbbá hivatalosan biztosítják Németországban a jótékonysági szervezetként õket megilletõ bánásmódot. A nyugati világ számos országában a vallási státust gyakran adminisztratív rendelkezések formájában vagy bíróságok által határozzák meg. Bár a vallási hovatar- A Szcientológia vallás ilyen formájú hivatalos elismerését Németországban az elmúlt év végén még egy sor példa értékû döntés követte. tozást toleránsan megközelítõ magyar hozzáállás számára ez bizonyára különös, néhány országban mint például Németországban mégis gyakran elõfordul, hogy a vallási, jótékonysági státusra vonatkozó irányadó elismerések az adóhivataloktól és bíróságoktól származnak. Ez a helyzet állt fenn nemrégiben a Szcientológia Anyaegyház németországi elfogadásánál is. A Szcientológia egyház hivatalos elismerései közül eddig az ezt megelõzõ elismerés volt a legfontosabb: 1993 októberében az Egyesült Államok Adóhatósága (az USA legfõbb adóhivatala) teljes mértékben elismerte a Szcientológia szervezetek jótékonysági és vallási mivoltát, és adómentességet adományozott 150 Szcientológia egyháznak, missziónak és kapcsolt szervezeteinek az USA-ban ugyanis ez jelenti egy vallás hivatalos elismerését. Azóta adminisztratív és bírósági döntések százai mondták ki világszerte beleértve számos ilyet Németországban is, hogy a Szcientológia vallásos közösség mondta Sabine Weber, a Müncheni Szcientológia Egyház Közönségkapcsolati osztályának igazgatója. Ez az új rendelkezés megmutatja, hogy a Szcientológia vallásos természete megkérdõjelezhetetlen, illetve hogy tisztelni és támogatni kell az egyház arra irányuló jogát, hogy a vallási tanításaiból származó tudást átadhassa a közösségnek. A Szcientológia vallás ilyen formájú hivatalos elismerését Németországban az elmúlt év végén még egy sor példa értékû döntés követte. Heber C. Jentzsch tiszteletes, a Nemzetközi Szcientológia Egyház elnöke elmondta az Ember és Szabadság magazin amerikai szerkesztõségében, hogy az anyaegyház elismerése óriási jelentõséggel bír: Németország most csatlakozik a világ számos olyan kormányához, amely elismeri a Nemzetközi Szcientológia Egyház illetve az európai egyházaink jótékonysági és vallási küldetését. A Magyarországi Szcientológia Egyház hivatalos státusának elismerése mellett az egyházat világszerte is elismerték, többek között Ausztráliában, Ausztriában, Kanadában, Hollandiában, Olaszországban, Kazahsztánban, Portugáliában, Oroszországban, Svédországban, Dél-Afrikában, Svájcban és Venezuelában is. Az Európa Tanács kritikával illeti a francia törvényt Az Európa Tanács parlamenti gyûlése úgy véli, hogy Franciaországnak felül kell vizsgálnia a vallási kisebbségekre vonatkozó törvényét. Két évig tartó vizsgálat után az Európa Tanács parlamenti gyûlése november 18-án elfogadott egy határozatot, miszerint a francia kormánynak újra kell értékelnie azt a 2001 júniusában meghozott vitatható törvényét, amelyet az emberi jogi szervezetek és a vallási vezetõk világszerte elnyomónak bélyegeztek. A rosszallást kiváltó törvényt, mely szerint A szektás csoportok létrejöttének megelõzését, illetve ezek elnyomását fokozni kell, 2001 júniusában a katolikus és protestáns egyházak, a zsidó és iszlám közösségek, az Európa Tanács 50 tagja, illetve vezetõ francia jogtudósok komoly tiltakozása ellenére törvénybe iktatták. A fenti törvény úgy rendelkezik, hogy azokat a vallási szervezeteket, amelyeket kettõ vagy több valójában enyhe szabálysértésben vétkesnek találnak, meg lehet szûntetni. Az About-Picard-féle törvény a vallási és emberi jogi vezetõk körében mind Franciaországban, mind külföldön széles körben váltott ki kritikát. n Monseigneur Claude Dagens, Angouleme római katolikus püspöke a következõket mondta: Az állam szerepe az, hogy védelmezze a vallásszabadságot és ennek gyakorlását, nem pedig az, hogy korlátozza. A világi személyek (vallás iránti) tiszteletét szeretnénk látni, nem az intoleranciájukat. n Elnyomás útján nem fogunk elõbbre jutni, de azáltal sem, ha gyanút ébresztünk a különbözõ vallási hiteket illetõen mondta Michel Bertrand, a franciaországi Protestáns Egyházak Tanácsának elnöke. n A törvény elfogadásának következményeként egy katolikus nemzetközi jótékonysági szervezet a Segítség a Szükségben Lévõ Egyházaknak, mely pápai fennhatóság alatt áll, a 2001-es évi beszámolójában felvette Franciaországot az olyan országok listájára, amelyeknek diszkriminációs törvénykezéseik vannak. n Ez a törvény, amelyet még a parlament volt tagja, az idõközben hitelét vesztett Alain Vivien Az About-Picard féle törvény, amelyet még a parlament volt tagja, az idõközben hitelét vesztett Alain Vivien támogatott, a közvélemény komoly kritikájával találta szembe magát, és ez végül annak a vallásellenes csoportnak a feloszlatásához vezetett, amelyet annak idején a volt parlamenti képviselõ alapított azzal a céllal, hogy megalkossa ezt a törvényt. támogatott, a közvélemény komoly kritikájával találta szemben magát, és ez végül annak a vallásellenes csoportnak a feloszlatásához vezetett, amelyet annak idején a volt parlamenti képviselõ alapított azzal a céllal, hogy megalkossa ezt a törvényt. n Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma a következõket mondta a 2002-es emberi jogi nyilatkozatában: A [francia] alkotmány támogatja a vallásszabadságot, a kormány pedig ezt a jogot általánosan tiszteletben tartotta a gyakorlatban. Az állam és az egyház szétválasztásáról szóló 1905-ös törvénykezés tiltja a hitbeli hovatartozás alapján történõ diszkriminációt. A kisebbségi vallási csoportok továbbra is aggodalommal néztek a 2001-ben elfogadott törvény lehetséges hatásai elé [ ], mely törvény fokozza a különbözõ társaságokkal szemben tanúsított korlátozásokat, és támogatja a csoportok megszüntetését, beleértve bizonyos feltételek alá esõ vallási csoportokét is n Az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetségének elnöke írta: A törvény a gyülekezési-, szólás-, vallás- és lelkiismereti szabadsághoz való jogot alapjaiban támadja meg. n Az Európa Parlament által 2003 januárjában közzétett beszámolóban a törvényt károsnak és diszkriminatívnak bélyegezték. Az elnyomásra irányuló motivációk beigazolódnak Az Európa Tanács parlamenti gyûlésének jogügyi bizottsága októberében miközben a törvény beiktatásának folyamata még zajlott megbízta Mr. Cevdet Akcali referenst, hogy folytasson vizsgálatot a franciaországi vallási diszkrimináció ügyében. Mr. Akcali jelentését (A vallás és a vallási kisebbség szabadsága Franciaországban), amely a törvénynyel kapcsolatban is tett javaslatot, a gyûlés állandó szakbizottságának nagyobb hányada a Máltán megrendezett találkozón hivatalosan is elfogadta. A szakbizottság határozata felkéri a francia kormányt, hogy vizsgálja felül ezt a törvényt, továbbá tegye egyértelmûvé a szabálysértés és a szabálysértés elkövetõje kifejezés jelentését mivel e két kifejezés az elnyomó törvény egyik legfõbb momentuma és egyben végzetesen gyenge pontja is, lévén, hogy jelentésük pillanatnyilag nem egyértelmû, továbbá az alkotmányos törvények illetve ezek védelmének megsértése esetén utat enged az önkényes büntetõ eljárásoknak. A törvényt arról a két szélsõséges politikusról nevezték el, akik együtt dolgoztak a tervezet elkészítésén Alain Viviennel, a Szekták Elleni Harc Minisztériumokközi Küldetése (MILS) volt elnökével. Az Ember és Szabadság franciaországi kiadványa, az Ethique et Liberté megszerezte a MILS-re vonatkozó, 1999-tõl 2001-ig terjedõ pénzügyi feljegyzéseket, melyek napvilágra hozták, hogy 1999 és 2001 között 16 MILS-tisztviselõ beleértve Vivient is 88 utazást tett 43 országba azzal a szándékkal, hogy máshová is eljuttassák ezt a vitatható francia modelltörvényt.

10 10. OLDAL EMBER ÉS SZABADSÁG M I A S ZCIENTOLÓGIA? Magyarországon ez a leggyakoribb kérdés, amelyet a Szcientológiával kapcsolatban feltesznek. A világ néhány tekintélyes vallási szakértõje megvizsgálta a kérdést, és meg is találta rá a választ. A Szcientológia egy új vallás, és mint ilyen, természetes, hogy sok embernek kérdései vannak róla. Az új vallások természetesen elméleti kihívást jelentenek bármelyik komoly vallásszociológusnak. A terület néhány nemzetközi szakértõje elfogadta a kihívást, és az eredményeket, amelyeket elmélyült és szisztematikus kutatás elõzött meg, egy könyvben adták közre: Szcientológia, egy mai vallás elmélete és gyakorlata címmel. Most ebbõl közlünk néhány részletet. Urbano Alonso Galan professzor, a filozófia tudományok doktora, teológiában cum laude képesítéssel szerzett diplomát a Gregorian Egyetemen, továbbá a Saint Bonaventure Egyetemen a Pontifikációs fakultáson, Rómában. A Vatikán által vezetett ökomenikus kongresszusokon kiegyensúlyozó szerepe volt a felek között, ezért XXIII. János pápával és VI. Pál pápával tárgyalt együtt a Vatikán vallásos ügyeiben. Az utóbbi években némi vita alakult ki a Szcientológiát illetõen Európa egyes körzeteiben, különösen Németországban, mivel úgy látszik, néhányan félreértelmezik e vallási csoport valós társadalmi szándékait. Annak a szemszögébõl, aki ismeri az ottani filozófiát és vallást, ez nem vitás kérdés, hanem könnyû megérteni, hogy a vallásos jelenség ismeretének hiánya és e jelenség sokféle lehetséges megnyilvánulása alaptalanul vezethetnek ellenséges érzületû és hajthatatlan magatartásokhoz. Ezért döntöttem úgy, hogy ebben a jelentésben közzéteszem következtetéseimet a Szcientológia vallásáról, arról a vallásról, amelyet több éven át tanulmányoztam, formai aspektusokból (írások, könyvek és filozófia) és a legköznapibb aspektusaiból egyaránt (szertartások, belsõ és külsõ szervezet, vallási szabályok gyakorlása és közösségi tevékenységek), a mi országunkban és más országokban is (Franciaország és Dánia) Filozófiai és hitelvi aspektus A Szcientológia L. Ron Hubbard munkáin alapul. A szcientológusok a vallás írásainak egyedüli forrásaként a filozófus és humanitárius L. Ron Hubbard munkáit és kutatásait ismerik el. A Dianetikával (lásd: Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya, 1950) indulva, a Szcientológia fejlõdése nagy hasonlóságokat mutat a vallások többségéhez, beleértve a kereszténységet, a zsidó vallást, az iszlám vallást és a buddhizmust. A történetét az alapvetõ filozófiai igazságok felfedezése, illetve rendszerezett kinyilatkoztatása jelenti, amely lépésrõl lépésre halad, és egy teljes hitelvi rendszer felépüléséhez vezet L. Ron Hubbard az életet nyolc alapvetõ megnyilvánulására osztotta fel, amelyek közül mindegyik egy-egy impulzust jelent a személy túlélése felé, és ez a jobbulás célja felé irányuló életerõt jelenti. Ezeket õ a nyolc dinamikának nevezte azon az alapon, hogy ezek az élet dinamikai impulzusait jelentik. Az elsõ dinamika a személynek mint önmagának a túlélése felé irányuló impulzus. A második dinamika a szexuális értelemben vett túlélés felé irányuló impulzus: a házaspár, a család, valamint a gyerekek gondozása és nevelése. A harmadik dinamika a csoportok túlélésének, vagy a csoportként történõ túlélés impulzusát jelenti, beleértve azokat a csoportokat (barátok, szakma, klub, nemzet) is, melyekben az egyén egy részt alkot. A negyedik dinamika az emberiség túlélésének vagy az emberiségként történõ túlélés impulzusát jelenti. Az ötödik dinamika az élõ fajok (állatok, növények) túlélésének vagy az élõlényként való túlélés impulzusát jelenti. A hatodik dinamika a fizikai világegyetem túlélésének vagy a fizikai világegyetemként történõ túlélés impulzusát jelenti. A hetedik dinamika a szellemi lények túlélésének vagy a szellemi lényként történõ túlélés impulzusát jelenti. A nyolcadik dinamika a végtelen túlélésének vagy a végtelen részeként való túlélés impulzusát jelenti. A Szcientológusok számára ez a Legfelsõbb Lény vagy az Isten dinamikája. Az életnek e nyolc megnyilvánulásában találhatók azok a területek, amelyeken a személynek lelkileg elõre kell haladnia, és amelyeken a lelki, szellemi jobbulás elérése érdekében cselekednie kell olyan etikai viselkedést fenntartva, amely nem árt a dinamikáknak. A jót és a rosszat a szcientológusok azon elõny és kár függvényében határozzák meg, amelyet azok a dinamikáknak okoznak. Az abszolút jó az lenne, amely valamennyi dinamikán segít, az abszolút rossz pedig az, amely valamennyinek árt. Természetesen lennének a jónak és a rossznak olyan közbensõ pontjai is, amelyek egy emelkedõ/ereszkedõ skálán helyezkednének el, annak függvényében, hogy az egyes dinamikáknak mekkora elõnyt vagy kárt okoznak. Számításba kell venni, hogy valamennyi dinamika ugyanolyan fontos (Lásd: Bevezetés a Szcientológia etikába) Vallás-e a Szcientológia? Az én nézõpontomból lévén teológus és filozófus, aki a Szcientológia vallást annak írásaiban és gyakorlataiban egyaránt tanulmányoztam határozottan meg tudom erõsíteni, hogy a Szcientológia a szó legteljesebb értelmében vallás. Amit a Szcientológia vallás hiteinek és gyakorlatainak vizsgálatakor fellelhetünk, az a hitek Mint mûvész és filozófus egész életemben kerestem egy minden ember számára biztonságosabb, gazdagabb, emberhez méltóbb társadalom kialakításának lehetõségét. A Szcientológia filozófiájában és gyakorlatában egy teljes és harmonikus megoldást találtam ezekre a 20 éven át keresett kérdéseimre." Gáll Gregor, szobrászmûvész A szcientológusok azok az emberek, akik tudták, hogy az élet lehetne jobb is. Õk képesek voltak a saját fejükkel gondolkodni. Amikor megállapították, hogy a Szcientológia felismerte az ember szellemi valóját, és ez a felismerés mindenkit hozzásegít ahhoz, hogy valóban tudja, hogy ki és mi is valójában, akkor elhatározták, hogy ezt tüzetesebben megvizsgálják. És ez az, amiért 154 országban oly sok millió ember akik az élet különbözõ területein dolgoznak szcientológusok napjainkban. Most már az élet rejtélyeire adott válaszokkal felfegyverkezve vannak igazi megoldásaik, mûködõképes eljárásaik az élet jobbá tételére. Mintha õk mindig is tudták volna, hogy ez megtehetõ. De ezt ne fogadja el tényként. Olvassa el maga! A Mi a Szcientológia? címû könyvet, a Szcientológia enciklopédikus referenciakönyvét az alábbi címen rendelheti meg: Szcientológia Egyház Budapest 1399 Bp., Pf. 701/215 Ára: 8500 Ft Vallási vezetõk, kormánytisztviselõk és a média tagjai részére tiszteletpéldányok állnak rendelkezésre. F E D E Z Z E F E L M A G Á N A K!

11 EMBER ÉS SZABADSÁG 11. OLDAL komplex tömege által egyesített, a végtelent, a szentet keresõ, és az embert az istenivel megfelelõ kapcsolatba helyezni törekvõ személyek közössége. Egyetlen vallás sem létezhet e tényezõ nélkül, amelyet a szellemi valóság felé irányuló specifikus viselkedés jellemez. Úgy látszik, hogy a Szcientológia kifejezetten a túlélés és az üdvözülés ténye körül forog, mely fogalmakról Xavier Zubiri világosan kifejtette, hogy elválaszthatatlan tantételek akármelyik vallás gyakorlatában. Az Istennel való társulás vagy annak Az én nézõpontomból lévén teológus és filozófus, aki a Szcientológia vallást annak írásaiban és gyakorlataiban egyaránt tanulmányoztam határozottan meg tudom erõsíteni, hogy a Szcientológia a szó legteljesebb értelmében vallás. Urbano Alonso Galan professzor elmaradása semmiképpen sem változtatja meg e tapasztalás valóságát. Ez az eset nem áll fenn a Szcientológiánál, mert a szcientológusok megerõsítik az Isten és a végtelen keresését a nyolcadik dinamikájukban, bár nem magasztalják õt. Valójában az egyik vádpont, amely leginkább elkülöníti az iszlámot a katolicizmustól, az, hogy az utóbbi amint a muzulmánok mondják a folytonos reformjai után is hagyja magát a bálványimádás által sodorni. A Szcientológia gyökerei (a buddhizmus és a Védák) már rámutatnak arra, hogy az ember csak önmaga teljes ismeretén keresztül kezdheti megismerni és szeretni Istent. Mivel a vallás egyetemes impulzus, amint azt az ökumenikusok állítják, az embernek nem szabad elfelejtenie, hogy magának a katolicizmusnak is a formálódás hosszú szakaszán, továbbá a válságok és reformok folyamatos történelmén kellett keresztülmennie, mire végre elfogadták azt a végleges formát, amelyet ma ismerünk. A zsidó vallás és a buddhizmus hasonló szakaszokon haladt keresztül, és ez sokkal hoszszabb idõtartamot vett igénybe, mint az a néhány év, amely alatt a Szcientológiának teljesen szervezett formába és külsõbe kellett formálnia magát. A Szcientológia világos szembenállása a pszichológia és a pszichiátria azon tudományos tantételeivel, amelyek tagadják az ember jóságát amit a Szcientológia hangoztat, még inkább megszabadítja ezt a vallást mindenféle zavartól. A Szcientológia az embernek csak a szellemi lényegét, a veleszületett jóságát, a halhatatlanságát és mint végsõ célt, a végtelenségnek a keresését értékeli. Az újdonság itt az, hogy a Szcientológia vallást az alapítója olyan ismeretek és gyakorlatok halmazaként alakította ki, amelyek az embert e célok felé irányítják. Ennek a terápiára vagy gyógyításra tett kísérletekkel való összetévesztése a gyengén dokumentált vélemények felületességének tulajdonítható. Csak egy teljes és jóhiszemû vallás erõsítheti meg és tarthatja fenn ezeket a feltevéseket, miközben egy sor hitelvet, tantételt, gyakorlatot, rítust, struktúrát és célt teremt meg a lélek üdvözülése céljából. A valláson kívül ez más területnek nem lehet része, és a Szcientológia vallás Dr. Frank K. Flinn vallástudományi docens a Washington Egyetemen, az USA-ban, 1962 óta vizsgálja az újonnan alakuló vallásokat. Korábban, a Harvard Teológiai Iskola végzettjeként haladó szintû vallásos tanulmányokat folytatott, és Kanadában, az Ontario városbeli Windsor Egyetemen a Vallástudományi Tanszék vezetõ profeszszora volt. habozás nélkül kijelenthetem, hogy a Szcientológia Egyház hiteles, komoly vallást alkot. Rendelkezik a világon ismert vallások lényeges ismérveivel: 1) jól definiált hiedelemrendszer, 2) mely vallási gyakorlatokhoz vezet (pozitív és negatív magatartási normák, vallási rítusok és ceremóniák, aktusok és szertartások), és 3) amely a hívõk tömegét azonosítható vallási közösségbe tömöríti, mely jól elkülöníthetõ az egyéb vallási közösségektõl. [...] Hubbard úrnak a Dianetikával és Szcientológiával foglalkozó mûvei alkotják a Szcientológia Egyház szent iratait. Ezen mûvek jelentõs része a szcientológusok által auditálásnak nevezett technológiáról szólnak; valamint arról, hogy hogyan lehet megszervezni és szolgáltatni az auditálási eljárást és az auditorok képzését. Már maga az a tény, hogy L. Ron Hubbard mûvei ilyen mértékben az auditálásra és a képzésre összpontosítanak, meggyõzhet bármely vallástudóst, hogy a Szcientológia Egyházban ezek a vallási tevékenység és a hitgyakorlás legfõbb formái. Mint összehasonlító vallástudós, habozás nélkül kimondhatom, hogy az auditálás és képzés alkotja a Szcientológia hitrendszerébõl fakadó fõ vallásgyakorlati formát. Másodszor, azok a helyek, ahol a hívõket auditálásban és képzésben részesítik, azok egyértelmûen a Szcientológia imaházai Alejandro Frigerio, az Argentín Katolikus Egyetem Szociológia tanszékének docense, a posztgraduális képzés területén dolgozik óta széles körben publikált cikkeket a vallás témájáról Argentína, Brazília és az Egyesült Államok tudományos folyóirataiban. A Szcientológia szolgáltatások arra törekednek, hogy az egyént egy olyan szintre emeljék, ahol képes lesz elrendezni saját életének tényezõit és meg tudja oldani a problémáit. A Szcientológia szerint az élet feszültségei habozás nélkül kijelenthetem, hogy a Szcientológia Egyház hiteles, komoly vallást alkot. Rendelkezik a világon ismert vallások lényeges ismérveivel Dr. Frank K. Flinn arra késztetik az egyént, hogy figyelmét az anyagi világ felé fordítsa, és ezáltal csökken a tudatossága a saját szellemi természetét és a környezetét illetõen. A tudatosság csökkenése azzal jár, hogy egyre több probléma jön létre, például nehézségek a másokkal való kapcsolatokban, szenvedés, betegség és boldogtalanság. A Szcientológiának az a célja, hogy visszafordítsa az önismeret és öntudat szintjének csökkenését, és felébressze az egyént, növelje a tudatosságát, a szabadságát, rehabilitálja a tisztességre és cselekvésre való eredendõ képességét. Azok az egyének, akik tudatosabbak, éberebbek, nagyobb megértésre képesek, jobban tudják kezelni az életük dolgait. A Szcientológia auditálása és tanítása révén az emberek felismerhetik, hogy az élet valami értékes dolog, és képessé válnak arra, hogy elégedettségben és harmóniában éljenek másokkal. A Szcientológia azt hirdeti, hogy a gyakorlatain és tanításain keresztül az ember megszabadulhat az olyan fajta szenvedéstõl, mint az irracionális félelmek, nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá, energikusabbá válhat, javulhat a kommunikációs képessége, ezáltal rendbe hozhatja, újjáélesztheti kapcsolatát másokkal, elérheti céljait, megszabadulhat kétségeitõl és gátlásaitól, bizonyosságot és bizalmat szerezhet önmagával kapcsolatban, átélheti a valódi örömet, és pontosan megértheti, hogyan érje el a boldogságot. [...] Megfigyelhetõ tehát, hogy mint a legtöbb vallási intézmény, a Szcientológia Egyház is úgy véli, hogy hitelveinek terjesztése, a szertartásaiban való részvétel, a végsõ valóság közvetlen átélése és fõ tantételeinek ismerete hatással lesznek hívei mindennapi életére. Ezek a következmények magukban foglalják a saját életük kezelésére irányuló képesség fejlõdését, képességeik tökéletesedését, továbbá a nagyobb hajlandóságukat és képességüket mások megsegítésére. Összegzésképpen megjegyezhetõ, hogy a Szcientológia Egyház elvárja, hogy hívei vallásos személyek legyenek abban az értelemben, amelyet a vallás analitikai definíciói kölcsönöznek e kifejezésnek: keretet szolgáltat arra, hogy a hívei osztozhassanak a fõ tantételeiben, és úgy véli, hogy azok, akik ebben részt vesznek, közvetlen tapasztalást szereznek a végsõ valóságról, információkat kapnak hitük elveirõl, és a mindennapi életükben megtapasztalhatják ezek következményét. Ennélfogva a vallás analitikai definíciói szerint a Szcientológia Egyház egy vallási intézményt alkot, mivel a híveivel szemben támasztott várakozások annak felelnek meg, amit az ilyen intézmények a vallásos egyénektõl elvárnak. [Lábjegyzet] Az auditálásban a Szcientológia lelkész az auditor a Szcientológia vallás alapigazságait alkalmazza a hívõre abból a célból, hogy rehabilitálják az emberi szellemet. Ezt azért végzik, hogy segítsék a személynek megvizsgálni a saját létezését, és növelni a képességét, hogy szembenézzen azzal, ki is õ és hol is van. Az auditálás és az auditor kifejezések a latin audire meghallgatni szóból erednek. A Szcientológia kézikönyve A Szcientológia kézikönyve azokat a mindenki számára könnyen megtanulható Szcientológia alapmódszereket tartalmazza, amelyek segíthetnek megnövelni hatékonyságát és az élet különbözõ területein jelentkezõ problémáinak megoldására irányuló képességét. A könyv az élet 19 területét öleli fel, mint például: gyermeknevelés, hatékony tanulási módszer, munkahelyi problémák kezelése, drogoktól való megszabadulás, segítség betegségek és sérülések esetén. A könyv egyes témakörei önálló füzetekben kiadva külön-külön is elérhetõek. Vegye meg a könyvet vagy a füzeteket, és használja önmaga és a környezete életének jobbá tételére. A könyvet az alábbi címen lehet megrendelni : Szcientológia Egyház Budapest, 1399 Bp., Pf. 701/215., de személyesen is megvásárolható a 1073 Budapest, Erzsébet krt. 5. I./5. szám alatt. Ára: Ft (a füzeteké egyenként 700 Ft)

12 12. OLDAL EMBER ÉS SZABADSÁG L. RON H UBBARD Tiszteld mások vallásos hitét Az út a boldogsághoz egy józan észen alapuló útikalauz a jobb élethez. Az emberek jó szándékaiba vetett hite alapján írta ezt gyerekeknek és felnõtteknek L. Ron Hubbard egy olyan morális szabálygyûjteményként, amely független attól, hogy valakinek milyen vallásos hite van. 21 gondolatot fejt ki, amely útmutatóul szolgál arra, hogy sikeresen élhessünk a mai világban. A 18-as pontot most adjuk közre, a többit az Ember és Szabadság késõbbi számaiban. Az út a boldogsághoz füzetrõl Talán az elsõ nem-vallásos alapokon álló erkölcsi szabálygyûjtemény, amely egyszerûen a józan észen alapul. A füzetet L. Ron Hubbard írta, 21 szabályt fogalmaz meg és fejt ki olyan alapelveket, amelyek segítségével javítani lehet a mai világ erkölcsi állapotán. Atürelem jó alapkõ az emberi kapcsolatok építéséhez. Amikor valaki végigtekint azon a mészárláson és szenvedésen, amit a vallási türelmetlenség okozott az emberiség egész történelme során és a modern korokba nyúlóan is, láthatja, hogy a türelmetlenség nagyon túlélésellenes tevékenység. A vallási türelem nem jelenti azt, hogy az ember nem juttathatja kifejezésre saját hitét. Viszont azt igenis jelenti, hogy a másik vallásos hitének és meggyõzõdésének aláásására vagy megtámadására irányuló törekvés mindig is rövid út volt a bajba. A filozófusok az A világ minden táján nagy szükség van ennek a füzetnek a gondolataira mint a józanság hajszálgyökereire. Ma is több tízmillió ember, férfiak, nõk és gyerekek alkalmazzák nap mint nap a Föld különbözõ tájain a moszkvai rendõrségtõl kezdve San Quentin börtönének elítéltjeiig, zimbabwei iskolásoktól Beverly Hills-i állami vezetõkig. Bárkinek A vallási türelem nem jelenti azt, hogy az ember nem juttathatja kifejezésre saját hitét. ókori Görögország idejétõl fogva vitáztak egymással Isten, az ember és a világmindenség természetérõl. A szaktekintélyek véleményei hullámzanak. Most éppen a mechanizmus és a materializmus filozófiája van divatban, melynek gyökerei egészen Egyiptomig és Görögországig nyúlnak vissza. Azt próbálják hangoztatni, hogy az anyag minden, és átsiklanak afölött bármilyen jól hangozzanak is az evolúcióra adott magyarázataik, hogy elméleteik még mindig nem zárnak ki további, esetleg szerepet játszó tényezõket, amelyek lehet, hogy pusztán felhasználják az olyan dolgokat, mint az evolúció. Ma ezek a hivatalos filozófiák, és még iskolákban is tanítják õket. Megvannak saját fanatikusaik, akik támadják mások hitét és vallását: az eredmény türelmetlenség és harc lehet. Ha az i.e. 5. század óta vagy már azelõtt, a legragyogóbb elmék egyike sem volt képes soha megegyezni a vallás vagy a vallásellenesség témájában, akkor ez olyan küzdõtér az emberek között, amitõl jobb távol tartani magunkat. az életében alkalmazhatóak ezek a gondolatok, a világ bármelyik részén. A füzet az alábbi 21 alapszabályt fejti ki hogy mit is jelent pontosan, hogyan mûködik, hogyan lehet alkalmazni. A 21 szabály a következõ: 1. Törõdj magaddal 2. Légy mértékletes 3. Ne élj szabados nemi életet 4. Szeresd és segítsd a gyerekeket 5. Tiszteld és segítsd szüleidet 6. Mutass jó példát 7. Törekedj az igazsággal élni A harcok e tengerébõl egy nagyszerû alapelv emelkedett ki: a jog ahhoz, hogy az ember abban higgyen, amiben akar. A hit és a vallásos meggyõzõdés nem engedelmeskednek feltétlenül a logikának: még csak logikátlannak sem lehet õket nyilvánítani. Ezek nagyon távol állhatnak egymástól. Bármely tanács, ami ebben a témában adható valakinek, akkor a legbiztonságosabb, amikor egyszerûen csak kinyilvánítja a jogot ahhoz, hogy az ember abban higgyen, amiben akar. Bárki szabadon bemutathatja hitét másoknak, hogy fogadják el. Ám veszélyben van, ha mások hitére próbál törni, és még sokkal inkább veszélyben van, mikor megtámad más embereket, és 8. Ne gyilkolj 9. Ne tégy semmi törvényelleneset 10. Támogass egy minden ember érdekében létrehozott és vezetett kormányt 11. Ne árts a jó szándékú embereknek 12. Óvd és tedd jobbá a környezeted 13. Ne lopj 14. Légy méltó a bizalomra 15. Teljesítsd kötelezettségeidet 16. Légy szorgalmas 17. Légy kompetens 18. Tiszteld mások vallásos hitét 19. Próbálj nem tenni másokkal olyan dolgokat, amelyeket arra törekszik, hogy ártson nekik vallásos meggyõzõdésük miatt. Az ember nagy vigaszt és örömöt talált vallásaiban az emberiség hajnala óta. Még napjaink mechanistája és materialistája is erõsen hasonlít a régi idõk papjaihoz, ahogyan dogmáit terjeszti. A hit nélküli emberek igen szánalmas teremtmények. Akár adhatunk is nekik valamit, amiben hinni tudnak. De amikor van vallásos hitük, tiszteld azt. A boldogsághoz vezetõ út viszályokkal telivé válhat, ha nem tiszteljük mások vallásos hitét. HL. Ron Hubbard nem szeretnéd, ha õk tennék veled 20. Próbálj úgy bánni másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy õk bánjanak veled 21. Légy sikeres és eredményes Több mint 53 millió van forgalomban belõle a világon. Az Út a boldogsághoz füzet olyan eszköz, ami bárkinek segíthet abban, hogy jobb és boldogabb életet élhessen. Ha szertne egy ingyenes példányt, az alábbi címre írjon: ABLE Magyarország 1438 Budapest, Pf L. Ron Hubbard: Egy arckép A130 oldalas L. Ron Hubbard: Egy arckép címû könyv bemutatja a Szcientológia vallás alapítójának életét, és az élet különbözõ területein létrehozott eredményeit, valamint életmûvének emberek millióira gyakorolt hatását szerte a világon. Ez a kiadvány nyújtja a legátfogóbb és legalaposabban dokumentált áttekintést az emberrõl és munkájáról, beleértve professzionális teljesítményét több területen, pl. mint író, oktató, felfedezõ, humanitárius, fotómûvész, virágkertész, hajóskapitány, és még sorolhatnánk. A könyvet az alábbi címen lehet megrendelni : Szcientológia Egyház Budapest, 1399, Bp., Pf. 701/215., de személyesen is megvásárolható a 1073 Budapest, Erzsébet krt. 5. I./5. szám alatt. Ára: 5000 Ft Vallási vezetõk, kormánytisztviselõk és a média tagjai részére tiszteletpéldányok állnak rendelkezésre. Önt is mindig szeretettel látjuk Szcientológia Egyház Budapest Szcientológia Egyház Gyõri Misszió Szcientológia Egyház Nyíregyházi Misszió Szcientológia Egyház Szegedi Misszió Cím: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 5. I. em. Cím: 9026 Gyõr, Dózsa György rakpart 1. Cím: 4400 Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 14. Cím: 6722 Szeged, Honvéd tér 5/b. Tel: (1) Tel: (96) Tel: (42) , Mobil: (30) Tel: (62) Szcientológia Egyház Almássy téri Misszió Cím: 1077 Budapest, Almássy tér 19. Tel: (30) Szcientológia Egyház Békásmegyeri Misszió Cím: 1039 Budapest, Madzsar József u. 20. Tel: (30) Szcientológia Egyház Bonyhádi Misszió Cím: 7150 Bonyhád, Bartók Béla u. 56/A. Szcientológia Egyház Budai Misszió Cím: 1111 Budapest, Bercsényi u. 4. I/2. Tel: (1) Szcientológia Egyház Dunaújvárosi Misszió Cím: 2400 Dunaújváros, Gorkij u. 3/A Fsz/1. Tel: (25) Szcientológia Egyház Egri Misszió Cím: 3300 Eger, Maczky Valér út 2. II. em.1. Szcientológia Egyház Esztergomi Misszió Cím: 2500 Esztergom, Budapesti út 30. Tel: (33) Szcientológia Egyház Kalocsai Misszió Cím: 6300 Kalocsa, Vörösmarty u. 90. Mobil: (20) Szcientológia Egyház Kaposvári Misszió Cím: 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 38 I. em. 1. Tel: (82) Szcientológia Egyház Kazincbarcikai Misszió Levélcím: 3700 Kazincbarcika, Ságvári tér 3. Tel: (48) , (30) Szcientológia Egyház Keszthelyi Misszió Cím: 8360 Keszthely, Sopron u. 13. Tel: (83) Szcientológia Egyház Mezõkövesdi Misszió Cím: 3400 Mezõkövesd, Dr. Lukács G. u. 5. fsz. 1. Mobil: (30) Szcientológia Egyház Miskolci Misszió Cím: 3530 Miskolc, Széchenyi u em. Tel/Fax: (46) , (46) Szcientológia Egyház Örs Vezér téri Misszió Cím: 1106 Budapest, Fehér út 1. IV/458. Tel: (1) Szcientológia Egyház Paksi Misszió Cím: 7030 Paks, Kodály Zoltán u. 3. Tel/Fax: (75) Szcientológia Egyház Pécsi Misszió Cím: 7602 Pécs, Király u. 8. Tel: (72) Szcientológia Egyház Pestimrei Misszió Cím: 1188 Budapest, Nagykõrösi út 51. Mobil: (70) Szcientológia Egyház Soproni Misszió Cím: 9400 Sopron, Deák tér 41. Mobil: (30) Szcientológia Egyház Százhalombattai Misszió Cím: 2440 Százhalombatta, Pf. 69 Tel: (23) /25-ös mellék Szcientológia Egyház Székesfehérvári Misszió Cím: 8001 Székesfehérvár Bakony út 4. Tel/Fax.: (22) Szcientológia Egyház Szekszárdi Misszió Cím: 7100 Szekszárd, Arany János. u Tel: (74) , Fax: (74) Szcientológia Egyház Tatabányai Misszió Cím: 2800 Tatabánya, Pf Tel: (34) , Fax: (34) Szcientológia Egyház Tiszaújvárosi Misszió Cím: 3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka u. 2. Tel: (49) Szcientológia Egyház Veszprémi Misszió Cím: 8200 Veszprém, Völgyhíd tér 3. Tel: (88) , Mobil: (20) EMBER ÉS SZABADSÁG KIADJA: MAGYARORSZÁGI SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ POSTACÍM: 1399 BUDAPEST, PF. 701/215 KÉSZÜLT: HUNGÁRIA NYOMDA RT. ISSN: ALAPÍTÓ: MAGYARORSZÁGI SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ FÕSZERKESZTÕ: GRÓZLI ZOLTÁN TEL/FAX: TERJESZTÉS: ALTERNATÍV PÉLDÁNYSZÁM: november

NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI

NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI A stratégiai anyagot a Kormány 2000. július 4-én, az Országgyûlés 2000. december 5-én fogadta el Elõterjesztõ: IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM

Részletesebben

Kábítószeres bűnözés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Kábítószeres bűnözés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Kábítószeres bűnözés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A kábítószerek kapcsolata a bűnözéssel Visszaélés kábítószerrel (BTK 282-282/C) - fogyasztói magatartás - terjesztői magatartás Kábítószer megszerzése érdekében

Részletesebben

Egyesületünk sikeres pályázatot nyert, a KAB-PR-07-B-0155 által kiírt pályázatán. A program részletes ismertetése Egészséges Test - Egészséges Gyermek

Egyesületünk sikeres pályázatot nyert, a KAB-PR-07-B-0155 által kiírt pályázatán. A program részletes ismertetése Egészséges Test - Egészséges Gyermek ünk sikeres pályázatot nyert, a KAB-PR-07-B-0155 által kiírt pályázatán A program részletes ismertetése Egészséges Test - Egészséges Gyermek gyermekeinknek átadjuk kromoszómáinkat és génjeinket, személyes

Részletesebben

Drogfüggık elvonókezelése

Drogfüggık elvonókezelése Drogfüggık elvonókezelése Készítette: Terjéki Ildikó, 2007 / aktualizálta: Papp László, 2008 Drogok típusai (összefoglalás): (Irinyi T., 1997, pp:121-125. alapján) Szedatívumok, szorongáscsökkentık, altatók

Részletesebben

Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében

Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében Kábítószerprevenció a büntetésvégrehajtási intézeteknél és az együttműködő szervezeteknél BaracskaAnnamajor, 2011. október 27. Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében Dr. Grezsa Ferenc Nemzeti

Részletesebben

ZA5563. Flash Eurobarometer 330 (Young People and Drugs) Country Questionnaire Hungary

ZA5563. Flash Eurobarometer 330 (Young People and Drugs) Country Questionnaire Hungary ZA5563 Flash Eurobarometer 330 (Young People and Drugs) Country Questionnaire Hungary EUROBAROMETER 2011 Youth attitudes on drugs D1. A kérdezett neme [NE OLVASD FEL JELÖLD A MEGFELELŐT] Férfi... 1 Nő...

Részletesebben

A mentálhigiénés szervezetek szerepe a kábítószer-probléma kezelésében

A mentálhigiénés szervezetek szerepe a kábítószer-probléma kezelésében A mentálhigiénés szervezetek szerepe a kábítószer-probléma kezelésében Dr. Felvinczi Katalin Ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztérium Mi is a mentálhigiéne? Nem csupán a pszichés

Részletesebben

Új Pszichoaktív Szerek a Cseh Köztársaságban. Aleš Herzog SANANIM Outreach (elérési) program Korai Jelzőrendszer Munkacsoport CSK

Új Pszichoaktív Szerek a Cseh Köztársaságban. Aleš Herzog SANANIM Outreach (elérési) program Korai Jelzőrendszer Munkacsoport CSK Új Pszichoaktív Szerek a Cseh Köztársaságban Aleš Herzog SANANIM Outreach (elérési) program Korai Jelzőrendszer Munkacsoport CSK 1 SANANIM Drogszolgálat Cseh Köztársaság - 1990-ben alakult, napjainkban

Részletesebben

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4.

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4. BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. Bemutatkozik a IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4. TELEFON +36 1 / 424 82 58 E-MAIL INFO@BOPRO.HU WEBOLDAL WWW.BOPRO.HU

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Éves jelentés (2009): a kábítószerprobléma. Dr. Varga Orsolya Nemzeti Drog Fókuszpont 2009. november 5.

Éves jelentés (2009): a kábítószerprobléma. Dr. Varga Orsolya Nemzeti Drog Fókuszpont 2009. november 5. Éves jelentés (2009): a kábítószerprobléma Európában Dr. Varga Orsolya Nemzeti Drog Fókuszpont 2009. november 5. A legfrissebb hírek az európai kábítószerproblémáról 30 országra kiterjedő áttekintés az

Részletesebben

A KÉRDŐÍV BIZALMASAN KEZELENDŐ! A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! 2013. március. Gondozás 2013 SZ2. Intézmény sorszáma: Intézmény neve:

A KÉRDŐÍV BIZALMASAN KEZELENDŐ! A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! 2013. március. Gondozás 2013 SZ2. Intézmény sorszáma: Intézmény neve: A KÉRDŐÍV BIZALMASAN KEZELENDŐ! A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! 2013. március Gondozás 2013 SZ2 Intézmény sorszáma: Intézmény neve: Kérdező neve:.. Kérdező száma: Instruktor neve:.. Instruktor száma: Interjú kezdete:

Részletesebben

2016-os Éves jelentés az EMCDDA számára

2016-os Éves jelentés az EMCDDA számára 2016-os Éves jelentés az EMCDDA számára KKB ülés, 2016. október 7. Nyírády Adrienn Nemzeti Drog Fókuszpont Megváltozott az Éves Jelentés 2014-ig: nagyon részletes, táblázatok + szöveges elemzések csak

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzata. Dévaványa Város Önkormányzat. Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv

Dévaványa Város Önkormányzata. Dévaványa Város Önkormányzat. Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv Dévaványa Város Önkormányzata 5510 Dévaványa, Hősök tere 1. Dévaványa Város Önkormányzat Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv Bevezetés A kilencvenes évek történései nem csak az államok gazdasági-politikai

Részletesebben

Tanulói stressz kérdıív. Drogteszt

Tanulói stressz kérdıív. Drogteszt Tanulói stressz kérdıív Drogteszt Az Atkinson és munkatársai: Pszichológia könyv megfelelı fejezetének felhasználásával készítette - Szitó Imre, 1995. A serdülıkorú fiatal a kitöltést névtelenül végzi

Részletesebben

FIATALOK HELYBEN MARADÁSA- MOBILITÁSA A MAGYAR IFJÚSÁG KUTATÁS 2016 ALAPJÁN

FIATALOK HELYBEN MARADÁSA- MOBILITÁSA A MAGYAR IFJÚSÁG KUTATÁS 2016 ALAPJÁN FIATALOK HELYBEN MARADÁSA- MOBILITÁSA A MAGYAR IFJÚSÁG KUTATÁS 2016 ALAPJÁN 2017.03.29. A magyarok nem eléggé mobilak Kiürül az ország Társadalmi státusz Személyiség Térbeli mobilitás Mobilitás többféle

Részletesebben

11267/04 kz/cad/mh 1 DG H II

11267/04 kz/cad/mh 1 DG H II AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2004. július 7. (OR. en) 11267/04 CORDROGUE 59 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: a Főtitkárság Címzett: a COREPER/Tanács Tárgy: Tervezet - Tanácsi állásfoglalás

Részletesebben

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai Gesztelyi Tamás Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum A Debreceni KEF bemutatása KEF szakmai fórum 2003. óta működik Debrecenben

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

(Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI

(Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI Vigyázz Kész - Rajt (Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI MI AZ ADOMÁNYSZERVEZÉS? Forrásteremtés Az adományszervezési (fundraising) stratégia a szervezet működéséhez, céljainak megvalósításához

Részletesebben

5. KRÍZISKOMMUNIKÁCIÓ

5. KRÍZISKOMMUNIKÁCIÓ 5. KRÍZISKOMMUNIKÁCIÓ 1 5.1. A krízisek jellemzői 2 A kríziseket okozhatja természeti erő, emberi tévedés vagy tudatos károkozás. Az eredmény lehet materiális (halál, egészségkárosodás, vagyoni kár) vagy

Részletesebben

ZA5947. Flash Eurobarometer 401 (Young People and Drugs) Country Questionnaire Hungary

ZA5947. Flash Eurobarometer 401 (Young People and Drugs) Country Questionnaire Hungary ZA97 Flash Eurobarometer 0 (Young People and Drugs) Country Questionnaire Hungary FL0 - Youth Attitudes on Drugs - HU D Hány éves Ön? (ÍRJA LE - HA "VISSZAUTASÍTJA", KÓDOLJON '99'-ET) D A kérdezett neme

Részletesebben

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több

Részletesebben

2014. július szeptember EPSA Hírlevél

2014. július szeptember EPSA Hírlevél Kedves Önérvényesítők! Ez az Önérvényesítők Európai Platformjának hírlevele. Az Önérvényesítők Európai Platformját röviden EPSA-nak hívják. Ebben a számban sok érdekes hírt szeretnénk megosztani veled.

Részletesebben

Több mint hitvallás. Tanácsadó egy életre

Több mint hitvallás. Tanácsadó egy életre mint hitvallás Tanácsadó egy életre mint munka A Money&More nem egy pénzügyi tanácsadó cég a sok közül. Nevünkben a More azt jelenti: több, valódi, profi és érthető útmutatás a pénzügyek világában. Tanácsadói

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának

Részletesebben

Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata

Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata SZER ELENÜL Kiadta a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, Gyöngyös A kiadvány megjelenését támogatta a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és Gyöngyös Város Önkormányzata NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM GYÖNGYÖS

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

2014. október 18., Dr. Németh Zoltán

2014. október 18., Dr. Németh Zoltán 2014. október 18., Dr. Németh Zoltán Miről lesz szó? 1. Hogyan terjedt el a modernkori drogfogyasztás? Hol tartunk? Mik a legnépszerűbb drogok? 2. Mik az okai annak, hogy a fiatalok kipróbálják és használják

Részletesebben

Tájékoztató a jogairól

Tájékoztató a jogairól Tájékoztató a jogairól Ez a tájékoztató fontos információkat tartalmaz az Ön jogairól, ha a rendőrségen tartózkodik. Jogok alatt azokat a fontos szabadságokat és igénybe vehető segítségeket értjük, amelyek

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.11.2007 COM(2007) 726 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Túlzottan on-line? Készítette: Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ (9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.)

Túlzottan on-line? Készítette: Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ (9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.) Túlzottan on-line? Készítette: Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ (9200 Mosonmagyaróvár, Vasutas u. 10.) TÁMOP-3.1.4.B-13/ 1 2013-0001 Függőség kávé Szerhez kötődő Nem szerhez

Részletesebben

Stroke Ne késlekedj kampány 2010. Stroke: szomorú tények. Sajtófigyelés

Stroke Ne késlekedj kampány 2010. Stroke: szomorú tények. Sajtófigyelés Stroke Ne késlekedj kampány 2010 Stroke: szomorú tények Sajtófigyelés Stroke: szomorú tények http://www.168ora.hu/tudas/stroke-szomoru-tenyek-53262.html 2010. április 1. 20:52 Hazánkban évente 42 ezren

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január

Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január KutatóCentrum 102 Budapest, Margit krt. /b Tel.:+ (1) 09. Fax: + (1) 09. A felmérésről Ha tíz évvel ezelőtt valakit megkérdeztünk volna,

Részletesebben

Szenvedélybetegek viselkedése, tünetek, lélektani állapot, következmények Előadó: Pusoma Krisztina

Szenvedélybetegek viselkedése, tünetek, lélektani állapot, következmények Előadó: Pusoma Krisztina Szenvedélybetegek viselkedése, tünetek, lélektani állapot, következmények Előadó: Pusoma Krisztina 1. Mi a szenvedélybetegség? Ki a szenvedélybeteg? - fogalom meghatározás Szenvedélybetegségnek nevezzük

Részletesebben

Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA

Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Mindenkinek szüksége van arra, hogy biztonságban érezze magát akkor, amikor napi ügyeit intézi. Az európai állampolgárok majdnem hatvan

Részletesebben

A kábítószer-probléma kezelésére vonatkozó közkiadások

A kábítószer-probléma kezelésére vonatkozó közkiadások A kábítószer-probléma kezelésére vonatkozó közkiadások Horváth Gergely Csaba Nemzeti Drog Fókuszpont Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ Magyar Országgyűlés Kábítószerügyi Eseti Bizottsága

Részletesebben

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN 1998. július elsejétõl új egészségügyi törvény szabályozza a betegjogokat. Fõbb rendelkezései meghatározzák, milyen jogok illetnek meg minket a gyógykezelésünk

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ. Készítette:

ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ. Készítette: ÉLETKEZDÉSI TERV GAZDAG NAGYBÁCSITÓL ÍZELÍTŐ Készítette: A Magánpénzügyi Akadémia - vagyonteremtés önerőből - A Magánpénzügyi Akadémia küldetése: közérthetővé tenni a pénzügyeket, ezzel az évtized végére

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG LEHETŐSÉGEK ÉS KIHÍVÁSOK A DROGPOLITIKÁBAN MÜLLER ÉVA OSZTÁLYVEZETŐ

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG LEHETŐSÉGEK ÉS KIHÍVÁSOK A DROGPOLITIKÁBAN MÜLLER ÉVA OSZTÁLYVEZETŐ SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG LEHETŐSÉGEK ÉS KIHÍVÁSOK A DROGPOLITIKÁBAN MÜLLER ÉVA OSZTÁLYVEZETŐ EMMI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSOK FŐOSZTÁLYA FORRÁS:

Részletesebben

Az EMCDDA az európai drogprobléma újfajta dinamikáját és dimenzióit vizsgálja

Az EMCDDA az európai drogprobléma újfajta dinamikáját és dimenzióit vizsgálja 2015. ÉVI EURÓPAI KÁBÍTÓSZER-JELENTÉS A MONITOROZÁS 20 ÉVE Az EMCDDA az európai drogprobléma újfajta dinamikáját és dimenzióit vizsgálja (2015.6.4., LISSZABON HÍRZÁRLAT WET/lisszaboni idő szerint 10.00

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Nefelejcs ne felejts! 2012. május 25. Eltűnt gyermekek világnapja

Nefelejcs ne felejts! 2012. május 25. Eltűnt gyermekek világnapja Nefelejcs ne felejts! 2012. május 25. Eltűnt gyermekek világnapja Május 25-én tartják az eltűnt gyermekek világnapját az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékezve.

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Az addiktológiai problémával élők ellátásának jó gyakorlatairól" Kassai-Farkas Ákos"

Az addiktológiai problémával élők ellátásának jó gyakorlatairól Kassai-Farkas Ákos Az addiktológiai problémával élők ellátásának jó gyakorlatairól" Kassai-Farkas Ákos" Definíció A közösségi pszichiátriai gondozás és rehabilitáció a ma érvényes betegjogokkal összhangban igyekszik elkerülni

Részletesebben

Biztonságos internetet na de hogyan?

Biztonságos internetet na de hogyan? Helyünk a világban Ságvári Bence Biztonságos internetet na de hogyan? Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra konferencia, 2012.09.26., MTA Helyezzük el magunkat Európa térképén Egy vagy több kockázatos

Részletesebben

Addikció a családban. Ha igen, kérem mondjon pár mondatot (Ha nem mondjuk el röviden!)

Addikció a családban. Ha igen, kérem mondjon pár mondatot (Ha nem mondjuk el röviden!) Addikció a családban 1. Tudja-e Ön mit nevezünk szenvedélybetegségnek? Nem Ha igen, kérem mondjon pár mondatot (Ha nem mondjuk el röviden!) 2. Mit gondol mely családokat érinti jobban ez a probléma? a.,

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte A TOVÁBBKÉPZÉSEK HATÁSA A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉRE Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte el a Kht. által szervezett Integrációs program keretébe tartozó pedagógus továbbképzések

Részletesebben

Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás?

Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás? Csupán átmeneti romlás, vagy trendváltozás? Prof. Dr. habil Holló Péter Az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzora Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára Új módszerek,

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Kutatás a fesztiválozási szokásokról

Kutatás a fesztiválozási szokásokról MINDENKI VOLT FIATAL Kutatás a fesztiválozási szokásokról K É S Z Í T E T T E A H I N T A L O V O N G Y E R M E K J O G I A L A P Í T V Á N Y A T E L E N O R F E L K É R É S É R E VAN KÜLÖNBSÉG? Négy generáció

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 04/2018

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 04/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 04/2018 Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés: Uniós segítségnyújtási önkéntesek kirendelése, beleértve a pályakezdő szakemberek gyakornoki kihelyezését és a végrehajtó

Részletesebben

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont.

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont. Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány Kutyamenhely Szekszárd Postacím: 7100 Szekszárd, Kilátó utca 31. Kutyamenhely: Szekszárd, Bogyiszlói út 8. E-mail:tmallatvedo @ gmail. com Telefonszám: 06-20-9810-558

Részletesebben

január-február 2017 Europe for Us! Az Önérvéynesítők Európai Platformjának hírlevele

január-február 2017 Europe for Us! Az Önérvéynesítők Európai Platformjának hírlevele január-február 2017 Europe for Us! Az Önérvéynesítők Európai Platformjának hírlevele BEVEZETŐ Sziasztok Önérvényesítők! Az EPSA Hírlevélben most is sok érdekes témáról olvashattok. A 3-es oldalon az Inclusion

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára Célok Segíteni a megváltozott munkaképességű személyeket abban, hogy hatékonyan kezeljék a munkahelyi stresszt, változásokat, negatív

Részletesebben

Az injekciós fecskendők és tűk terjesztésének és birtoklásának jogi háttere

Az injekciós fecskendők és tűk terjesztésének és birtoklásának jogi háttere Ország Belgium Cseh Köztársaság Az injekciós fecskendők és tűk terjesztésének és birtoklásának jogi háttere A 2000. június 5-én hatályba lépett királyi rendelet szerint kizárólag háziorvosok, gyógyszertárak

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén.

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén. 2016. évi beszámoló A 2016-os év a Hintalovon Alapítvány és első projektjeinek elindításáról szólt. 2016 márciusában benyújtott bejegyzési kérelmünkről 2016. május 6-án született bírósági határozat, de

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Hogyan befolyásolják a családi veszekedések az iskolai teljesítményt? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

54 762 02 0010 54 03 Szenvedélybeteg-gondozó Szociális szakgondozó

54 762 02 0010 54 03 Szenvedélybeteg-gondozó Szociális szakgondozó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés 2011. Közhasznúsági jelentés Gyermekek Egészségnevelő Prevenciós Alapítványa Készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján Huszár Linda Eszter GYEP Alapítvány 2012. június 30.

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában

Új Szöveges dokumentum A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában Az Európa Tanács keretében elfogadott Európai Szociális Karta (1961), illetve a jelen évezred szociális és gazdasági jogait egyedülálló részletességgel felmutató,

Részletesebben

Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele október - december

Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele október - december Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele 2016. október - december Tartalom Bevezető Ne használjuk az R betűs szót! Mi az Exit 21? Új zenés program Spanyolországban Én, az állampolgár Fogyatékossággal

Részletesebben

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Belső meghatározottságok - a drogprobléma Magyarországon

Belső meghatározottságok - a drogprobléma Magyarországon 2. számú melléklet a Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma kezelésére című stratégiai programhoz Belső meghatározottságok - a drogprobléma Magyarországon Az alábbi összefoglaló a magyarországi kábítószerhelyzet

Részletesebben

A fenntartó metadon terápia hatékonyságának feltételei. Demetrovics Zsolt

A fenntartó metadon terápia hatékonyságának feltételei. Demetrovics Zsolt A fenntartó metadon terápia hatékonyságának feltételei Demetrovics Zsolt ELTE Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszék, Budapest Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, Budapest Első Magyarországi Ártalomcsökkentő

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016

GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016 GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016 Lakossági attitűdök Magyarországon, nemzetközi összehasonlításban Martin József Péter ügyvezető igazgató Budapest, 2016. november 16. Transparency International Magyarország

Részletesebben

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG 2009.5.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 107/1 II (Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG A Bizottság Közleménye Italok csomagolása, betétdíjas rendszerek

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai

Részletesebben

Kristóf Andrea SE-IBOI

Kristóf Andrea SE-IBOI Kristóf Andrea SE-IBOI Kábítószer-kereskedelem Kábítószer birtoklása Kóros szenvedélykeltés Kábítószer készítésének elősegítése Kábítószer-prekurzorral visszaélés Új pszichoaktív anyaggal visszaélés Teljesítményfokozó

Részletesebben

Angyal fény Közhasznú Alapítvány 1153 Budapest, Eötvös u. 9. ½ évi Közhasznúsági jelentése

Angyal fény Közhasznú Alapítvány 1153 Budapest, Eötvös u. 9. ½ évi Közhasznúsági jelentése Angyal fény Közhasznú Alapítvány 1153 Budapest, Eötvös u. 9. ½. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. február 10. Bús Gábor elnök Angyal fény Közhasznú Alapítvány Közhasznúsági jelentése a

Részletesebben

Interjú kezdete: hónap: nap: óra perc. Interjú vége: óra perc

Interjú kezdete: hónap: nap: óra perc. Interjú vége: óra perc A KÉRDŐÍV BIZALMASAN KEZELENDŐ! A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! 2013. március Gondozás 2013 P2 Intézmény sorszáma: Intézmény neve: Kérdező neve:.. Kérdező száma: Instruktor neve:.. Instruktor száma: Interjú kezdete:

Részletesebben

Burszki Mónika. Nemzeti Drogmegelőzési Iroda

Burszki Mónika. Nemzeti Drogmegelőzési Iroda Burszki Mónika Nemzeti Drogmegelőzési Iroda Új DS Szakértői munkacsoport Berényi András (diáktanácsadás, mentálhigiéné, civil szervezetek) Buda Béla (addiktológia, mentálhigiéné, kommunikáció) Grezsa Ferenc

Részletesebben

Itthon, Magyarországon

Itthon, Magyarországon Itthon, Magyarországon Dóra Bálint Nemzetközi Migrációs Szervezet IOM Budapest 2012 Bepillantás az IOM-be Az IOM küldetése IOM Magyarországon Otthon, Magyarországon alapok Otthon, Magyarországon célok

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez '"'\, '(;ltll~t~,1 "".'''f.l.'il I'" PÁLYÁZATOK ÉS PROJEKTMENEDZSMENT 4400, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-553; FAX: +36 42 311-041 E-MAIL: HAGyMASI.GYULA@NYIREGYHAZA.HU VAROSFEJLESZTÉSI ÉS

Részletesebben

Várpalotai droghelyzetkép - 2002 - Kivonat a kutatási beszámolóból-

Várpalotai droghelyzetkép - 2002 - Kivonat a kutatási beszámolóból- Várpalotai droghelyzetkép - 2002 - Kivonat a kutatási beszámolóból- KUTATÁSI MÓDSZER A vizsgálat empirikus adatfelvételére komplex módszertannal került sor. A kutatás alapja az 5-13. évfolyamra kiterjedő

Részletesebben