Tisztelt Felvételiző!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Felvételiző!"

Átírás

1 Tisztelt Felvételiző! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán többciklusú képzési szerkezetben 6, illetve 7 féléves alapfokozatot (BSc) adó alapképzésben, valamint 3, illetve 4 féléves mesterfokozatot (MSc) adó mesterképzésben lehet részt venni. Intézmény elérhetősége: 1101 Budapest, Hungária krt Telefon: (1) Fax: (1) HHK_Tanulmanyi@uni-nke.hu Honlap: A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT FEBRUÁR 15-ÉIG A KÖVETKEZŐ CÍMRE KELL BEKÜLDENI: "Felsőoktatási felvételi jelentkezés" Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf Általános ismertető A Hadtudományi é Honvédtisztképző Karon a szakok egy része honvédtiszti pályára készít fel, ezért a hallgatók intézményi életében fontos szerepet kap a nemzeti tisztképzés hagyománya és értéke, a katonai rendtartás és a fegyelem. A hallgatók a hadtudományi, katonai műszaki tudományi, biztonságpolitikai, vezetési- és szervezési ismereteken túl a szaktól függően széleskörű társadalomtudományi, természettudományi, műszaki, matematikai, informatikai és jogi ismereteket szereznek. NATO-EU tagságunk, valamint a nemzetközi békeműveletekben való részvételünk kiemelt jelentőségűvé teszi a szakmai idegennyelvi képzést. A katonai pályára való felkészítés fontos része a hallgatók folyamatos testi-fizikai edzése, amely során nagy szerepet kapnak az önvédelmi és a katonai sportok. Az intézményben honvéd tisztjelöltként vagy polgári hallgatóként lehet tanulni. A honvéd tisztjelöltek jogállását a évi XLV. törvény a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló törvény (a továbbiakban: Hft) szabályozza. Honvéd tisztjelölt hallgató az, aki a tiszti pályát hivatásának választja és a sikeres felvételit követően a honvédséggel kötött ösztöndíjszerződés alapján, a választott szak teljes idejű képzése alatt a Magyar Honvédséggel honvéd tisztjelölti szolgálati viszonyban van. A polgári hallgatót a felsőoktatási törvényben meghatározott jogok illetik meg, illetve kötelezettségek terhelik. A honvédtiszti alapképzésre felvételt nyert személlyel a Honvéd Vezérkar főnöke köt ösztöndíjszerződést. Az ösztöndíjszerződés megkötésének napjával a honvéd tisztjelölt a Honvédséggel tisztjelölti szolgálati jogviszonyt létesít, és a Ludovika Zászlóalj állományába kerül. A honvéd tisztjelölti szolgálati viszonyára a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvényt akkor kell alkalmazni, ha e törvény kifejezetten elrendeli. A honvéd tisztjelölt az ösztöndíjszerződés megkötésével vállalja, hogy a honvédtiszti alapképzés alatt a Magyar Honvédséggel (a továbbiakban: MH) tisztjelölti szolgálati jogviszonyban, a katonai felsőoktatási intézménnyel pedig ezzel egyidejűleg hallgatói jogviszonyban áll, továbbá a tanulmányai befejezése után legalább a képzés időtartamának megfelelő időre az MH-nál végzettségének és képzettségének megfelelő beosztásban teljesít szolgálatot. Az MH az ösztöndíjszerződés megkötésével arra vállal kötelezettséget, hogy a végzett tisztjelöltet a Honvéd Vezérkar főnökének döntése alapján hivatásos vagy szerződéses tiszti állományba veszi, és beosztását végzettségének és képzettségének megfelelően állapítja meg.

2 2 Alkalmasság-vizsgálatok Tisztképzés A tiszti pályára jelentkezők egészségi, pszichológiai, és fizikai alkalmassági vizsgálatát a felvételi időpontjában hatályos, e tárgykörben kiadott HM rendelet alapján az MH HEK végzi. 1. Az egészségi alkalmasság alapvető követelménye, hogy a jelentkező korának megfelelő testmagasságú, arányos testalkatú legyen. Képes legyen nagyfokú fizikai és szellemi igénybevétel elviselésére. A katonai vezetői alapképzési szak esetében kizáró ok a szemüveg, vagy kontaktlencse viselése. 2. A pszichológiai alkalmasság vizsgálaton állapítják meg a katonai pályára való pszichés alkalmasságot, illetve annak előrejelzését. A vizsgálat összetevői: - csoportos tesztvizsgálat; - egyéni műszeres vizsgálat; - egyéni célzott beszélgetés. A vizsgálatra a jelentkező vigye magával (nem a jelentkezési laphoz csatolandó): - a társadalombiztosítási azonosító jelét (TAJ-számát) igazoló hatósági bizonyítványt; - 6 hónapnál nem régebbi mellkasröntgent; - a háziorvos, vagy a házi gyermekorvos igazolását a jelentkező által ismert krónikus betegségéről, vagy annak hiányáról; - nő jelentkező esetében 1 hónapnál nem régebbi nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat eredményét. 3. A fizikai állapotfelmérést az MH HEK ütemezi és hajtja végre, az előirt fizikai követelmények normatáblázata alapján, amely a weblapon, a Felvételizőknek című menüpont Fizikai normák címszó alatt tekinthető meg. A felmérés területei: 3200 m síkfutás; mellső fekvőtámasz karhajlítás-nyújtás; hanyattfekvésből felülés; húzódzkodás. A fizikai állapotfelmérés minősítése alkalmas, vagy alkalmatlan lehet. Alkalmas az a jelentkező, aki a négy normából hármat eredményesen teljesít, közte a 3200 méteres síkfutást és minimálisan 240 pontot teljesít. Alkalmas az a jelentkező, aki a mellső fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás vagy húzódzkodás illetve a hanyattfekvésből felülés mozgásformáknál legalább pontot, a 3200 m-es síkfutásból legalább 80 pontot elér és az összesített pontszám tekintetében minimálisan 240 pontot teljesít. Az alkalmatlan minősítést kapott pályázó jogsérelem esetén 15 napon belül a Másodfokú Egészségügyi Pályaalkalmasság-vizsgáló Bizottsághoz fellebbezhet.

3 3 Az a jelölt, aki a behívás időpontjában az orvos által igazolt betegség miatt nem képes végrehajtani a gyakorlatokat, a felvételi eljárás további részében részt vehet, de az állapotfelmérést a jogszabályban előírtaknak megfelelően, az MH HEK által meghatározott időpontig de legkésőbb a központi adatfeldolgozó (Gólya) rendszer zárásásáig köteles végrehajtani. A vizsgálat eredményét az Elsőfokú Egészségügyi Pályaalkalmasság-vizsgáló Bizottság április-május hónapban bírálja el. A vizsgálat eredménye alkalmas, vagy alkalmatlan minősítésű lehet. Az alkalmatlan minősítésű pályázó 15 napon belül a Másodfokú Egészségügyi Pályaalkalmasság-vizsgáló Bizottsághoz fellebbezhet. A fellebbezést az első fokon minősítő bizottsághoz kell benyújtani. Szakmai beszélgetés (csak mesterképzésre pályázóknak) A motivációs beszélgetés témakörei az Egyetemi Kreditátviteli Bizottság (EKÁB) által befogadott az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV.3.) OM-rendelet 3. sz. melléklete szakra vonatkozó 11. pontjában bemeneti követelményként meghatározott ismeretkörökből kerülnek összeállításra, és minden pályázónál a nála befogadott kredit ismeretanyagának megfelelően kerülnek alkalmazásra. A felvételi eljárást megelőzően a jelentkező írásban kérheti az intézménytől az ún. előzetes kreditelismerést. A döntéshez szükséges okmányok fénymásolatát (leckekönyv, oklevél, nyelvvizsga bizonyítvány) a kari Tanulmányi Osztálynak kell megküldenie. Előnyben részesítés Az általános részben leírtak szerint alkalmazandó. (lásd.: A évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató "A felvétel eljárásról" c. fejezetet.) A felvételi pontok számítása Az alapképzésre vonatkozó szabályokat a Pontszámítási módszerek című fejezet ismerteti. A felsőfokú oklevéllel rendelkezők számára hirdetett mesterképzésben a 100 pontos felvételi rendszert alapul véve a jelentkezők részére motivációs beszélgetést szervezünk. A beszélgetés során max. 30 pont szerezhető, ez a szerzett pont. Maximum 50 tanulmányi pont érhető el a már meglévő felsőfokú oklevél/oklevelek átlaga alapján. A tanulmányi pontok meghatározása során azon oklevél/oklevelek figyelembe vételére kerül sor, mely(ek) alapján a jelentkező az elismeréseket kéri. A tanulmányi pontszám az oklevél minősítésének 10-szeres szorzata egész számra kerekítve. Több figyelembe vehető oklevél esetén, azok átlagának átlaga a tanulmányi pont számításának alapja. A különböző jogcímeken adható többletpontok összege legfeljebb 20 pont lehet. A felvételi összpontszám a többletpontokkal együtt max. 100 pont lehet. Juttatások A Magyar Honvédséggel ösztöndíjszerződést kötő hallgató (tisztjelölt hallgató) a vonatkozó jogszabály szerinti ellátásban (ruházat, élelmezés, elhelyezés, orvosi ellátás stb.), rendszeres havi alapilletményben, a tanulmányi átlageredménytől függő tanulmányi- és egyéb pótlékban, továbbá a tanulmányokhoz szükséges tankönyv-, tanszer-támogatásban részesül. A

4 4 tanulmányaikat eredményesen befejező honvéd tisztjelölt hallgatókkal a Magyar Honvédség szolgálati viszonyt létesít és első tiszti (hadnagyi) rendfokozatba nevezi ki. Egyéb tudnivalók A tisztjelölt hallgatók elhelyezési körletüket a katonai rendtartás szabályainak megfelelően csak engedéllyel hagyhatják el. A honvédtiszti alapképzést folytató szakokra a jelentkezési feltétel angol nyelvből tett állami vagy államilag elismert B2 ű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány megléte. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán (továbbiakban: HHK) a honvédtiszti pályára készülő leendő elsőéves tisztjelölt hallgatók 5 hónapos (3 hónapos katonai alapkiképzés és 2 hónapos tiszti alapfelkészítés) katonai alapfelkészítésen vesznek részt. A katonai alapfelkészítés időtartama alatt a hallgatói jogviszony szünetel. A honvédtisztképzésre felvételt nyert hallgatók augusztus utolsó vagy szeptember első hetében bevonulnak az egyetemre, ahol hallgatói jogviszonyba veszik őket és megkötik az MH-val az ösztöndíjszerződést, mely alapján a MH-val tisztjelölti szolgálati jogviszonyba kerülnek. Az MH Ludovika Zászlóalj ruházattal és egyéb szükséges anyagokkal felszereli a hallgatókat, majd vezényli őket az MH Központi Kiképző Bázisra (továbbiakban: MH KKB) a 3 hónapos katonai alapkiképzés felkészítés végrehajtására. A honvéd tisztjelöltek a felkészítés első ütemében 3 hónapos alapkiképzési programot hajtanak végre, amelynek végén az elsajátított ismeretekből vizsgát tesznek. A sikeres vizsga az előfeltétele a felsőfokú tanulmányok megkezdésének. Sikertelen vizsga esetén az MH a képzési költség visszafizetési kötelezettsége mellett, a tisztjelölt hibájából, felbontja a hallgatói ösztöndíjszerződést. Az intézményben ezt követően kerül sor a 2 hónapos tiszti alapfelkészítésre, amely az alábbi területekre terjed ki: angol katonai szaknyelvi képzés, gépjárművezetői (elméleti) képzés, testnevelés matematika. A hallgatók felsőfokú tanulmányaikat februárban kezdik meg. A felvételi eljárás speciális intézményi szabályait teljes körűen tartalmazó Egyetemi Felvételi Szabályzat megtekinthető a weblap bal oldalán a Dokumentumok ablak, Belső szabályozók menüpont alatt.

5 5 ALAPKÉPZÉSBEN, EGYSÉGES, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK NAPPALI KÉPZÉSEK Fin. forma A N K A N A A N A Választható szak idő (félév) Irányszám min. < max. biztonság és (4)(6)(7)(8) 6 15 < 25 védelempolitikai had- és biztonságtechnikai mérnöki 7 10 < 40 (katonai) (5)(6)(7)(11) katonai gazdálkodási (2)(5)(6)(7) 7 5 < 10 A N A katonai vezetői (1)(5)(6)(7) 7 10 < 100 Érettségi követelmények kettőt kell választani: belügyi rendészeti ismeretek v. katonai alapismeretek v. magyar v. matematika v. történelem terület alkalmassági vizsga (Alk) és matematika és biológia v. fizika v. informatika MŰSZ v. kémia v. szakmai előkészítő tárgy (9) alkalmassági vizsga (Alk) és matematika és angol v. belügyi rendészeti ismeretek v. francia v. gazdasági ismeretek v. katonai ismeretek v. magyar v. történelem v. szakmai előkészítő tárgy (10) kettőt kell választani: belügyi rendészeti ismeretek v. katonai alapismeretek v. magyar v. matematika v. történelem RÉSZIDŐS KÉPZÉSEK Fin. forma A L K A L K Választható szak idő (félév) Irányszám min. < max. Érettségi követelmények terület védelmi igazgatási kettőt kell választani: belügyi (3)(4)(7)(12) 6 20 < 50 (Budapest) rendészeti ismeretek v. katonai védelmi igazgatási alapismeretek v. magyar v. (3)(4)(7)(12) 6 20 < 50 (Ózd) matematika v. történelem (1) Az MH igényei alapján választható szakirányok: felderítő, harckocsizó, lövész, tüzér. (2) Választható szakirány: hadtáp. (3) A levelező munkarendű képzésben a hallgatók tanóráira tömbösítve, legfeljebb kettő hetente munkanapokon, vagy a heti pihenőnapon kerül sor. Ennek megfelelően a képzés gyakorisága: havonta 3-5 nap. (4) Polgári jelentkezők részére. (5) A képzés alatt tiszti felkészítés folyik. (6) A szakra B2 ű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) államilag elismert vagy azzal egyenértékű angol nyelvvizsgával rendelkezők jelentkezhetnek. (7) A kar valamennyi szakára nők is jelentkezhetnek.

6 6 (8) A szakon a nyelvképzés költségeit a költségtérítési díj tartalmazza (választható nyelvek: angol, francia). (9) Szakmai előkészítő tárgy: elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, katonai alapismeretek, környezetvédelmivízgazdálkodási alapismeretek, közlekedési alapismeretek. (10) Szakmai előkészítő tárgy: kereskedelmi és marketing alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek. (11) Az MH igényei alapján választható szakirányok: híradó, informatikai, légiközlekedési, katonai elektronikai (lokátortechnikai specializáció). (12) Választható szakirányok: katasztrófavédelmi, tűzvédelmi és tűzoltó. A jelentkezés és a felvétel sajátos feltételei A katonai vezetői alapképzési szak nappali munkarendű, államilag támogatott képzésére csak egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálati "megfelelt" eredménnyel lehet felvételt nyerni. A szemüveg (kontaktlencse) viselése, valamint a "korlátozottan alkalmas minősítés kizáró ok. A hallgatói jogviszony létesítésének előfeltétele a büntetlen előélet, s amennyiben ezt a pályázó a beiratkozáskor nem tudja igazolni, az Egyetem rektora a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006. (XI.27.) kormányrendelet 13. (3) bekezdése alapján, valótlan adatszolgáltatás miatt a felvételről szóló döntést megsemmisíti. Felvételi pontok számítása Az egyes szakokhoz tartozó vizsgakötelezettséget és a képzési területenként eltérő többletpontok rendszerét az 1. sz. táblázatban tekintheti át. A külföldi vagy külföldi rendszerű középiskolában szerzett eredmények megfeleltetése, illetve ezek tanulmányi és érettségi pontokká való átszámítása központilag történik, erről a külföldi vagy külföldi rendszerű intézményben szerzett végzettségekről szóló részében, illetve a weboldalon találhat bővebb információt. Csatolandó dokumentumok A jelentkezési határidőt követően megszerzett dokumentumok másolatát haladéktalanul, legkésőbb azonban július 10-éig kell benyújtani. Az ehhez kapcsolódó tudnivalók megtalálhatók A évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során benyújtandó dokumentumok c. fejezetben. Szak minden alapképzés Dokumentumok Felvétel feltétele: érettségi bizonyítvány, érettségi tanúsítvány, középiskolai bizonyítvány Többletpontokat igazoló és egyéb, jelentkezéshez kapcsolódó dokumentumok: fogyatékosság igazolása, gyermekgondozás igazolása, hátrányos helyzet igazolása, nyelvvizsgát igazoló dokumentum, OKJ bizonyítvány, sporteredmény igazolása, tanulmányi, művészeti versenyeredmény igazolása, technikusképesítő bizonyítvány

7 7 MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK NAPPALI KÉPZÉSEK Fin. forma M N K Választható szak idő (félév) Irányszám min. < max. Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák terület biztonság és (4)(5) védelempolitikai 4 10 < 15 felvételi elbeszélgetés (Sz) Alkalmassági vizsga (Alk) M N A katonai vezetői (3)(4) 3 10 < 70 szakmai beszélgetés (Sz) M N K nemzetbiztonsági (3)(4) 4 10 < 15 felvételi elbeszélgetés (Sz) RÉSZIDŐS KÉPZÉSEK Fin. forma Választható szak idő (félév) Irányszám min. < max. Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák terület biztonság és M L K (2)(3)(4) 4 10 < 15 felvételi elbeszélgetés védelempolitikai M L K védelmi igazgatási (1)(2)(4) (Sz) 4 10 < 30 (1) Választható szakirány: katasztrófavédelmi. (2) A levelező munkarendű képzésben a hallgatók tanóráira tömbösítve, legfeljebb kettő hetenként munkanapokon, vagy a heti pihenőnapon kerül sor. Ennek megfelelően az adott szakon a képzés gyakorisága: havonta 3-5 nap. (3) A szakra egy idegen nyelvből állami vagy államilag elismert B2 ű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvánnyal, valamint a beiskolázásra jogosult elöljáró támogató nyilatkozatával rendelkezők jelentkezhetnek. (4) A kar valamennyi szakára nők is jelentkezhetnek. (5) A szakra egy idegen nyelvből állami vagy államilag elismert B2 ű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvánnyal rendelkezők jelentkezhetnek. A jelentkezés és a felvétel sajátos feltételei A katonai vezetői mesterképzési szak nappali munkarendjére az állomány azon tagjai jelentkezhetnek, akik egyetemi végzettséghez kötött beosztásba tervezett, és a rendfokozatuknak megfelelő előmeneteli bizottság rangsorolja, valamint középfokú (B2) komplex (korábban C típusú) államilag elismert vagy, azzal egyenértékű nyelvvizsgával és a beiskolázásra jogosult elöljáró támogató javaslatával rendelkeznek. A nemzetbiztonsági mesterképzési szak nappali munkarendű, önköltséges képzési formára jelentkezők köre korlátozott, csak azok a Magyar Honvédség állományába tartozó a titkos információgyűjtésre törvényben felhatalmazott szervezetek állományába tartozók jelentkezhetnek, akiket a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró (vezető) az előmeneteli tervek alapján támogat. A hallgatói jogviszony létesítésének előfeltétele a büntetlen előélet, s amennyiben ezt a pályázó a beiratkozáskor nem tudja igazolni, az Egyetem rektora a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006. (XI.27.) kormányrendelet 13. (3) bekezdése alapján, valótlan adatszolgáltatás miatt a felvételről szóló döntést megsemmisíti.

8 8 Felvételi pontok számítása Általános szabályok A jelentkezés benyújtása előtt kérjük, mindenképpen tanulmányozza a 1. számú táblázatot, amelyben megtalálható, hogy az adott mesterképzésre való jelentkezéshez milyen alapképzésben szerzett oklevél szükséges. Ha ez alapján Ön nem teljes kreditértékű oklevéllel rendelkezik, úgy a megjelölt felsőoktatási intézménynél ún. előzetes kreditelismerési eljárást kell kezdeményeznie. Ennek eredményessége esetén az erről szóló kreditelismerési határozatot a felvételi eljárás során legkésőbb július 10-éig kell benyújtani. A további tudnivalók megtalálhatók a Képzési ek és a jelentkezéshez szükséges végzettségek c. fejezetben. Mesterképzésben legfeljebb 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is. Azok a pályázók, akiket előnyben kell részesíteni, azok számára jogcímenként külön-külön kell meghatározni a maximálisan kapható pontokat, és az összes jogcímet figyelembe véve az előnyben részesítendők többletpontja nem lehet több 10 pontnál, és nem lehet kevesebb 1 pontnál. Intézményi szabályok A mesterképzési szakok meghatározott ismeretkörei megtalálhatók a weblapon a Felvételizőknek című menüpont alatt. Pontszámítás Felvételi pontok: - felvételi elbeszélgetés (Sz): 30 pont - oklevél minősítése alapján: 50 pont (minősítésx10) Többletpontok: Maximum 20 többletpont adható - Előnyben részesítési maximális pont: 10 pont - fogyatékosság: 10 pont - gyermekgondozás: 10 pont - halmozottan hátrányos helyzet: 10 pont - hátrányos helyzet: 10 pont - 1. nyelvvizsga / felsőfokú (C1) komplex: 15 pont - 2. nyelvvizsga / középfokú (B2) komplex: 10 pont

9 9 Csatolandó dokumentumok A jelentkezési határidőt követően megszerzett dokumentumok másolatát haladéktalanul, legkésőbb azonban július 10-éig kell benyújtani. Az ehhez kapcsolódó tudnivalók megtalálhatók Az eljárás folyamán benyújtandó dokumentumok c. fejezetben. Szak minden mesterképzési szakra Dokumentumok Felvétel feltétele: felsőfokú oklevél Többletpontokat igazoló és egyéb, jelentkezéshez kapcsolódó dokumentumok: fogyatékosság igazolása, gyermekgondozás igazolása, hátrányos helyzet igazolása, nyelvvizsgát igazoló dokumentum. Katonai vezetői szakra jelentkezők esetében a beiskolázásra jogosult elöljáró támogató javaslata.

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011 FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011 Az intézményben többciklusú képzési szerkezetben 6, illetve 7 féléves alapfokozatot (BSc) adó alapképzésben, valamint 3, illetve 4 féléves mesterfokozatot (MSc)

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ZMNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2010

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2010 FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2010 A lineáris képzési szerkezetben 6, illetve 7 féléves alapképzésben (BSc), valamint 3, illetve 4 féléves mesterképzésben (MSc) lehet részt venni. A szakok többsége

Részletesebben

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: 432-9000/29-357 Telefax: 432-9027 Szakok, képzési idő, vizsgatárgyak Képz. Választható szak, szakpár A N Biztonság-és védelempolitikai

Részletesebben

ALAPKÉPZÉSBEN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

ALAPKÉPZÉSBEN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK SZIE-GÉK FI69207 Elérhetőség: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-021 Fax: (28) 420-997 E-mail: info@gek.szie.hu Honlap: http://www.gek.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:

Részletesebben

SZF. Intézmény elérhetősége:

SZF. Intézmény elérhetősége: SZF Intézmény elérhetősége: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Telefon: (56) 510-300 Fax: (56) 340-106 E-mail: tanhiv@szolf.hu Honlap: http://www.szolf.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! Bevezető Az Alumni hírlevél különszámával jelentkezünk. Jelenlegi hírlevelünk célja, hogy értesítést és információt adjunk a Szolnoki Főiskola keresztféléves képzéseiről. Képzési kínálatunkban

Részletesebben

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus ELTE TÓK Intézmény elérhetősége: Cím: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: (1) 487-8100 Honlap: http://www.tok.elte.hu/to Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Tanulmányi Osztály I. em.

Részletesebben

SZIE-TÁJK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-TÁJK. Intézmény elérhetősége: SZIE-TÁJK Intézmény elérhetősége: 1118 Budapest, Villányi út 29-43. Telefon: (1) 305-7291 E-mail: tajk.felveteli@szie.hu Honlap: http://www.tajk.szie.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK ELEKTRONIKUS

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

ALAPKÉPZÉSBEN, EGYSÉGES, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. Képz. terület. KRK bűnügyi igazgatásigazdaságvédelmi

ALAPKÉPZÉSBEN, EGYSÉGES, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. Képz. terület. KRK bűnügyi igazgatásigazdaságvédelmi NKE-RTK Intézmény elérhetősége: 1121 Budapest, Farkasvölgyi u. 12. Telefon: (1) 432-9000, (1) 392-3565 Fax: (1) 392-3562 Honlap: http://www.uni-nke.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Kari Tanulmányi

Részletesebben

DE-EK. 1 /

DE-EK.   1 / Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok DE F17198 DE-EK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411, (42) 598-210 Fax: (42) 408-656 E-mail: to@foh.unideb.hu

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe

Részletesebben

SZIE-GÉK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GÉK. Intézmény elérhetősége: SZE-GÉK ntézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly út 1. Telefon: (28) 522-021 Fax: (28) 420-997 E-mail: info@gek.szie.hu Honlap: http://www.gek.szie.hu AZ ELEKTRONKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIEGTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522090 Fax: (28) 522040 Email: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:

Részletesebben

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók.

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók. SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2013. A JELENTKEZÉS MÓDJA nyomtatvány felsőoktatási jelentkezési lapon (1380 Budapest Pf. 1190 címre) e-jelentkezés e-felvételi

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Intézmény elérhetősége: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 38. Telefonszám:(52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

OE-RKK. Intézmény elérhetősége:

OE-RKK. Intézmény elérhetősége: OE-RKK Intézmény elérhetősége: 1034 Budapest, Doberdó u. 6. Telefon: (1) 666-5916, (1) 666-5389 Fax: (1) 666-5909 E-mail: petho.gyongyi@rkk.uni-obuda.hu, holvenyi.orsolya@tmpk.uni-obuda.hu Honlap: http://www.uni-obuda.hu,

Részletesebben

SZIE-AGK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-AGK. Intézmény elérhetősége: SZE-AGK ntézmény elérhetősége: 5540 Szarvas, Szabadság út 1-3. Postacím: 5540 Szarvas, Pf. 3. Telefon: (66) 312-774 E-mail: dekan@gk.szie.hu Honlap: http://www.gk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

MESTERKÉPZÉS. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar szeptemberben induló mesterképzési szakok. Biztonság- és védelempolitikai

MESTERKÉPZÉS. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar szeptemberben induló mesterképzési szakok. Biztonság- és védelempolitikai MESTERKÉPZÉS Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. szeptemberben induló mesterképzési szakok Biztonság- és védelempolitikai Az okleveles biztonság- és védelempolitikai szakértők a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felvételi eljárás, ösztöndíjak Jelentkezés módja Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani. Felvételi Tájékoztató

Részletesebben

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás A Zeneművészeti Kar (a továbbiakban Kar) minden évben meghirdeti a szeptemberben nappali tagozaton

Részletesebben

SZIE-ÉTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-ÉTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-ÉTK Intézmény elérhetősége: 1118 Budapest, Villányi út 29-43. Telefon: (1) 305-7357 E-mail: felveteli@etk.szie.hu Honlap: http://www.etk.szie.hu/felvetelizoknek AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK

Részletesebben

Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsıfokú szakképzésben meghirdetett szakok. Képzési Képz. idı (félév) / Költségtérítés.

Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsıfokú szakképzésben meghirdetett szakok. Képzési Képz. idı (félév) / Költségtérítés. DE-EFK Intézmény elérhetısége: Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetıség: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411 Fax: (42) 408-656 Honlap: http://www.de-efk.hu Tanulmányi Osztály Telefon:

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT 2011. FEBRUÁR 15-ÉIG A KÖVETKEZŐ CÍMRE KELL BEKÜLDENI:

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT 2011. FEBRUÁR 15-ÉIG A KÖVETKEZŐ CÍMRE KELL BEKÜLDENI: ELTE-TÓK Intézmény elérhetősége: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: (1) 487-8100 Honlap: http://www.tok.elte.hu/to Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Tanulmányi Osztály I. em. 136.

Részletesebben

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2015. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2015. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz Alapképzések: BCE-KERTK Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar idő A L A kertészmérnöki (Beregszász) (4) kertészmérnöki (Beregszász) (4) 210 000 Ft 7 10 < 35 biológia v. fizika v. földrajz v.

Részletesebben

SZIE-MKK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-MKK. Intézmény elérhetősége: SZE-MKK ntézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u.1. Telefon: (28) 522-059, (28) 522-000/1036 Fax: (28) 410-804 E-mail: tanulmanyi@mkk.szie.hu Honlap: http://www.mkk.szie.hu AZ ELEKTRONKUS JELENTKEZÉS

Részletesebben

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN A rövid ciklusú tanári mesterképzési szakokat a kar kizárólag levelező tagozatos formában hirdeti. A képzés levelező munkarenden

Részletesebben

SZIE-KETK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-KETK. Intézmény elérhetősége: SZE-KETK ntézmény elérhetősége: 1118 Budapest, Villányi út 29-43. Telefon: (1) 305-7596, (1) 305-7568, (1) 305-7569 E-mail: kertk.felveteli@szie.hu Honlap: http://kertk.szie.hu AZ ELEKTRONKUS JELENTKEZÉS

Részletesebben

Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR. 11 hó

Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR.  11 hó Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR www.mfk.uni-miskolc.hu 20 16 11 hó FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ MISKOLCI EGYETEM Műszaki Földtudományi Kar Telefon: +36 46 565 051 Email: mfkto@uni-miskolc.hu

Részletesebben

PTE-IFK. 1. oldal, összesen: 7 PTE FI58544 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE

PTE-IFK. 1. oldal, összesen: 7 PTE FI58544 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE PTE FI58544 PTE-IFK INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528-300 Fax: (74) 528-301 E-mail: felveteliinfo@igyfk.pte.hu Honlap: http://www.igyfk.pte.hu A JELENTKEZÉSI LAPOT

Részletesebben

Felvételi eljárás 2011.

Felvételi eljárás 2011. Felvételi eljárás 2011. Előadó: Sergyán Szabolcs Dékáni hivatalvezető 2011. január 25. 2011. évi általános felvételi eljárás Jelentkezés a 2011. szeptemberében induló képzésre: 2011. február 15. A felvételi

Részletesebben

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2014. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2014. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz lapképzések: BCE-KERTK Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar kertészmérnöki (Beregszász) (4) K kertészmérnöki (Beregszász) (4) 210000 7 10 < 25 biológia v. fizika v. földrajz v. intika v. kémia

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató

Felsőoktatási felvételi tájékoztató Felsőoktatási felvételi tájékoztató SZIE Gépészmérnöki Kar Gödöllő Fontos tudnivalók a felvételi eljárással kapcsolatban Jelentkezési határidő: február 15. Az E-felvételi folyamata Felsőoktatási felvételi

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar TÉZMÉY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 38. Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

Kapacitás Képz. idő min. < Érettségi vizsgakövetelmények (félév)

Kapacitás Képz. idő min. < Érettségi vizsgakövetelmények (félév) SZE-GTK ntézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2012 2 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvénnyel (a továbbiakban: Ftv.), a Nemzeti

Részletesebben

Pontszámítás a felsőoktatásban

Pontszámítás a felsőoktatásban Pontszámítás a felsőoktatásban 2019 Az elérhető maximális pontszám 500 pont Kétféle pontszámítási módszer létezik I. számítási mód tanulmányi pontok (max. 200 pont) + érettségi pontok (max. 200 pont) +

Részletesebben

Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015

Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015 Felvételi 2015 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2015. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2015. január 31-ig Felvételi tájoló 2015. (Felvi-rangsorokkal)

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi eljárás 2017.

Felsőoktatási felvételi eljárás 2017. Felsőoktatási felvételi eljárás 2017. Képzési szerkezet - Többciklusú képzés: Alap, Mester, Doktori - Érettségi utáni lehetőségek: Alapképzés Osztatlan mesterképzés Felsőoktatási szakképzés Felvételi

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2012 2 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvénnyel (a

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK EKE-AVK (Gyöngyösi Campus) Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák szakmai készség és motiváció alapján (Í+Sz) EKE-BTK (Egri Campus) Képz. Munkarend forma (félév)

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2012 2 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvénnyel (a

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban. TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100)

PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban. TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100) PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100) FELVÉTELI PONTOK (200+200+100) Pontszámítás 200+200+100 Tanulmányi pontok Max. 200 pont

Részletesebben

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2007. június 25.-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

2019. szeptemberi képzések. Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

2019. szeptemberi képzések. Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK 2019. szeptemberi képzések Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Jelmagyarázat A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók. szint Munka-

Részletesebben

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. február, március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv

Részletesebben

https://www.felvi.hu/to/fft09n/index.php 1. oldal, összesen: 15

https://www.felvi.hu/to/fft09n/index.php 1. oldal, összesen: 15 1. oldal, összesen: 15 FFT - Felhasználó: sztettk-mucsi Intézmény: SZTE-TTIK Nyitólap (FFT) Nyomtatási kép AOF Mester Hitéleti SZTE FI62198 SZTE-TTIK INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 6720 Szeged, Aradi vértanúk

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató PONTSZÁMÍTÁS 2013.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató PONTSZÁMÍTÁS 2013. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató PONTSZÁMÍTÁS 2013. PONTSZÁMÍTÁS A felvételi ponthatár alapja: felvételi összpontszámok, a jelentkezık által megjelölt jelentkezési

Részletesebben

NAPPALI KÉPZÉSEK. Irányszám Képz. idı min. < (félév) max. Képzési terület ápolás és betegellátás-ápoló A N A 8 15 < 60

NAPPALI KÉPZÉSEK. Irányszám Képz. idı min. < (félév) max. Képzési terület ápolás és betegellátás-ápoló A N A 8 15 < 60 NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Képz. szint Választható szak Irányszám Képz. idı min. < max. Érettségi követelmények Képzési terület ápolás és betegellátás-ápoló A N A támogatott 8 15

Részletesebben

Pontszámítás egyetemi felvételihez

Pontszámítás egyetemi felvételihez Pontszámítás egyetemi felvételihez A felvételi összpontszám, vagyis a rangsorolás alapjául szolgáló eredmény 400+100 pontos pontszámítási rendszerben kerül kiszámításra. A pontszámítás alapját a tanulmányi

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4002 Debrecen, Pf. 400 Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,

Részletesebben

Felvételi 2014 Felvételi tájékoztató 2014

Felvételi 2014 Felvételi tájékoztató 2014 Felvételi 2014 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2014. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2014. január 31-ig Felvételi tájoló 2014. (Felvi-rangsorokkal)

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2017. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-17. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 6 5 < 20. csecsemő- és kisgyermeknevelő támogatott PED

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 6 5 < 20. csecsemő- és kisgyermeknevelő támogatott PED Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 38. Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nyílt Nap 2015. január 27. 2015. február 6. A 2015. évi általános eljárás főbb dátumai Felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelent kizárólag elektronikusan

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,

Részletesebben

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2018. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4002 Debrecen, Pf. 400. Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

Képzési idő (félév) Kapacitás (fő) min < max

Képzési idő (félév) Kapacitás (fő) min < max Alapképzések: NYE Nyíregyházi Egyetem gazdálkodási és menedzsment (Beregszász) (4) (5) (6) támogatott (3) 6+1 10

Részletesebben

Felvételi 2012 Felvételi tájékoztató 2012

Felvételi 2012 Felvételi tájékoztató 2012 Felvételi 2012 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. szeptemberben induló képzésekre OFIK honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2012. (Felvi-rangsorokkal) Diploma 2012.

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: DE-BTK, 4002 Debrecen, Pf. 400 Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

A Rendészettudományi Karon alapképzésben és mesterképzésben meghirdetett szakok és a szakokhoz kapcsolódó felvételi/érettségi követelmények

A Rendészettudományi Karon alapképzésben és mesterképzésben meghirdetett szakok és a szakokhoz kapcsolódó felvételi/érettségi követelmények NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR NKE-RTK Cím: Budapest, Farkasvölgyi u 12. 1121 Telefonszám: 392-3565, 392-3500/19-240 Fax: 392-3562, illetve 19-416 E-mail: tanig@rtf.hu Honlap: www.rtf.hu

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT Hatály: 2012. I. 1 2013. IV. 26. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2012 2 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015 Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 3. kiadás 0. módosítás 3 (8). oldal

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2018. január 10. (BDG) Tájékoztató 2018. január 10. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Felvételi Felvételi tájékoztató 2017

Felvételi Felvételi tájékoztató 2017 Felvételi 2017 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2017. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2017. január 31-ig Képzési szintek A - Alapképzés:

Részletesebben

Külhoni székhelyen kívüli képzések 2017 márciusi meghirdetése

Külhoni székhelyen kívüli képzések 2017 márciusi meghirdetése Alapképzések: NYE Nyíregyházi Egyetem A L A gazdálkodási és menedzsment (Beregszász) (2) (3) () () Az oktatás nyelve: magyar. (5) A felvételi pont az érettségi követelmények eredményeiből kerül kiszámításra.

Részletesebben

Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ!

Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ! Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési, mesterképzési, valamint felsõoktatási szakképzési szakok esetén önköltséges

Részletesebben

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás A jelentkezés rendje Általános tudnivalók A felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelenése : 2013. december 16. Esetleges változások( ún. pótkötet) a tájékozatóban

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi 2011

Felsőoktatási felvételi 2011 Felsőoktatási felvételi 2011 Egy évben két felvételi eljárás Egy évben két egyenrangú felvételi eljárás: - Korlátlan számú jelentkezési hely megjelölhető - A felvételi kérelmek központi feldolgozása Szeptemberben

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2013. IV. 27-2013. XII. 4. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT (EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 53/2013. (IV. 17.) szenátusi határozat módosító rendelkezéseivel.) 2012 2 A Nemzeti

Részletesebben

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv egy kötelezően

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2019. január 16. (BDG) Tájékoztató 2019. január 16. 1 / 28 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi

Részletesebben

1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Telefon: (1) 461-4500 Fax: (1) 461-4586 E-mail: felvinfo@ppk.elte.hu Honlap: http://www.ppk.elte.

1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Telefon: (1) 461-4500 Fax: (1) 461-4586 E-mail: felvinfo@ppk.elte.hu Honlap: http://www.ppk.elte. ELTE-PPK Intézmény elérhetősége: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Telefon: (1) 461-4500 Fax: (1) 461-4586 E-mail: felvinfo@ppk.elte.hu Honlap: http://www.ppk.elte.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:

Részletesebben

A felsőoktatási felvételi eljárás 2013. Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

A felsőoktatási felvételi eljárás 2013. Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola A felsőoktatási felvételi eljárás 2013 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Jogszabályi helyzet A 500 pont, azaz 400+100 pontos rendszer. A minimális pontszám alapképzésben és egységes,

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR Intézmény elérhetősége: 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.Honlap: http://www.uni-nke.hu A Kar elérhetősége: 1101

Részletesebben

ALAPKÉPZÉS. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. 2013. szeptemberben induló alapképzési szakok. Biztonság- és védelempolitikai

ALAPKÉPZÉS. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. 2013. szeptemberben induló alapképzési szakok. Biztonság- és védelempolitikai ALAPKÉPZÉS Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. szeptemberben induló alapképzési szakok Biztonság- és védelempolitikai A nemzetvédelmi és katonai képzési terület védelmi képzési ágához tartozó biztonság-

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 38. Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.

Részletesebben

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5 Hitéleti AF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PPKE F79633 PPKE-BTK TÉZMÉY ELÉRHETŐSÉGE: 2087 Piliscsaba, Egyetem u. 1. Questura Telefon: (26) 577-000/2047 E-mail: felveteli@btk.ppke.hu Honlap: http://btk.ppke.hu,

Részletesebben

Osztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max 10 1 < 15 1 < 15 10 1 < 15 10 1 < 15

Osztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max 10 1 < 15 1 < 15 10 1 < 15 10 1 < 15 Osztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények

Részletesebben

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT ZRÍNYI MIKLÓS 5. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2009. június 22-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló 2005.

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019.

FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019. FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019. A felvételi jelentkezés A jelentkezési sorrend Pontszámítás Határidők Jogorvoslat FELVÉTELI MENETREND Felvételi jelentkezés: 2019.02.15. Hitelesítés: 2019.02.20. E-felvételi ügyintézési

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2016. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2017. január 11. (BDG) Tájékoztató 2017. január 11. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ!

Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ! Pótfelvételi 2014 Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési és mesterképzési szakok esetén önköltséges finanszírozási formára, azok

Részletesebben