KÉRELEM ÚJ SZAK ALAPÍTÁSÁRA, INDÍTÁSÁRA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÉRELEM ÚJ SZAK ALAPÍTÁSÁRA, INDÍTÁSÁRA"

Átírás

1 KÉRELEM ÚJ SZAK ALAPÍTÁSÁRA, INDÍTÁSÁRA Megjegyzés: Jelen akreditációs kérelem nem egy új, önálló szak engedélyezésére, indítására vonatkozik. Sokkal inkább olyan különböző modulokból álló -, (rész)tantervről van szó, amely egy specializáció (szakirányú továbbképzés) részét képzi/ képezheti a jövőben. Egyrészt jelen (rész)tanterv integrálható egy általános, illetve speciális neveléstudományi (rész)szakterületbe, és másrészt egy vagy több modul kötelezően választható elemként integrálható a már meglévő kurzuskínálatba. A kérelemben a továbbiakban a,szak szót használjuk ennek jelöléseként. I. AZ INTÉZMÉNY ÉS AZ ÚJ SZAK 1. Az intézmény, amely az új szak iránti kérelmet nyújtja be, valamint a telephelyek, ahol a szak az engedélyezését követően indításra kerül(het): a. Az intézmény pontos megnevezése Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar b. Állami/magánintézmény Állami intézmény c. Az intézmény pontos címe Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 6725 Szeged Boldogasszony sugárút 6. Magyarország d. Telephelyek, ahol a szak az Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula engedélyezést követően indításra kerül Pedagógusképző Kar 6725 Szeged Boldogasszony sugárút 6. Magyarország e. Az intézmény telefonszáma, telefax Tel: Fax: f. Az intézmény címe kulugy@jgypk.u-szeged.hu g. Az intézmény weboldala h. A kapcsolattartó személy neve és beosztása Grossmann Erika óraadó adjunktus i. A kapcsolattartó személy telefonszáma j. A kapcsolattartó személy címe grossmannerika@hotmail.com 1

2 2. A szak pontos megnevezése: Education & Gender / Oktatás-nevelés és gender 3. Az új szak az alábbi nyelven kerül meghirdetésre: Magyar 4. Az Európai Keretrendszer szerinti képzési szint: Bachelor (6-os szint) 5. Az új szak képzési céljai: A különböző oktatási-képzési rendszerek történelmi alakulásának megismerése a gender-szempont figyelembevételével. A gender-specifikus oktatás-nevelés céljai és feladatai. Az iskolai és iskolán kívüli gender-specifikus oktatás-nevelés definiálása. Az európai országok összevetése, elemzése a gender-specifikus oktatás-nevelés figyelembevételével. A gender és identitás, gender és szexualitás, gender és interkulturalitás valamint gender és lifestyle témakörök megismerése. 6. Szakirány: Tanárképzés 7. Magyarország esetében új szakról van-e szó? igen 8. Kizárólag a fent megnevezett intézményben kerül a szak beindításra? nem 9. Az új szak kreditpontszáma: összesen 15 ECTS-kreditpont (5 x 3 ECTS) 10. A szak elvégzése az alábbi végzettséget nyújtja: Bachelor (BA) 11. A szak felvételének előfeltételei (szükséges szakok/kurzusok elvégzése mint belépési feltétel): A szak felvételének nicsenek előfeltételei. 12. Melyik tanévben kerül a szak először meghirdetésre amennyiben a szak engedélyezésre kerül: A 2014/2015-ös, illetve 2015/2016-os tanévben 2

3 II. A SZAK AKKREDITÁLÁSÁNAK HÁTTERE, SZAKMAI SZEMPONTOK 1. Az új szak beépítése a magyarországi felsőoktatási intézmény képzési kínálatába: A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara az alábbi alap- és mesterszakos (BA és MA) képzéseket, osztatlan tanárszakos képzési formákat, felsőfokú szakképzéseket, OKJ-képzéseket és távoktatási kurzusokat kínálja: - alapszakok (BA): andragógia (művelődésszervező), éneke-zene, germanisztika német nemzetiségi szakirány, gyógypedagógia, képi ábárzolás, műszaki szakoktató informatika szakirány, óvodapedagógia, rekreációszervezés és egészségfejlesztés, romanisztika román nemzetiségi szakirány, szlavisztika szlovák nemzetiségi szakirány, szociálpadagógia, tanító, tanító nemzetiségi tanító szakirányai, társadalmi tanulmányok, testnevelő-edző; - mesterképzések (MA): andragógia, alkalmazott nyelvészet, andragógus tanár, egészségfejlesztés tanár, ember és társadalom műveltségterületi tanár, ének-zene tanár, kisebbségpolitika, kollégiumi nevelőtanár, könyvtárpedagógia-tanár, kulturális mediáció, német és nemzetiséginémet tanár, nyelv- és beszédfejlesztő tanár, román és nemzetiségiromán tanár, szlovák és nemzetiségiszlovák tanár, technikatanár, testnevelő tanár, vizuális és környezetkultúra tanár; - osztatlan tanárszakok számos tantárgypárosításban; - szakirányú továbbképzések; - felsőoktatási szakképzések; - OKJ-képzések, távoktatás. Az Oktatás-nevelés és gender elnevezésű új szak felvételét a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képzési profiljába illő, tanár, tanító, óvodapedagógus (BA, MA és osztatlan képzés) kínálatába szeretnénk beépíteni és integrálni. Ezen szakos hallgatók az első két évben az elméleti- és gyakorlati képzés mellett alapvető ismereteket sajátítanak el a pedagógia, módszertan és didaktika, valamint fejlődés- és szociálpszichológia szakterületein. A kötelezően választható kurzusok pedig emellett lehetővé teszik, hogy az elsajáított tudást és ismereteket elmélyítsék, illetve hogy a pedagógusképzés egy újabb területével ismerkedhessenek meg. Ilyen módon a hallgatók számára a már meglévő kurzuskínálat az Oktatás-nevelés és gender területével bővül. Ilyen módon jelen oktatási modullal/ modulokkal felsőoktatási intézményünk egyrészt a társadalmi fejlődésnek és másrészt a pedagógiai-módszertani kihívásoknak is eleget tud tenni és emellett hozzájárul ahhoz is, hogy az új pedagógusgeneráció az aktuális, iskolákban egyre inkább fellelhető problémákat megismerje és felkészítse a pedagógusjelölteket az ezekre való reagálásra. Kiemelendő, hogy a modul/ modulok integrálható(ak) intézményünk számos jelenleg is meglévő 3

4 szakkínálatába, anélkül, hogy a képzési időt meg kellene emiatt hosszabbítani. A kötelezően választható kurzusok kínálata ugyanis ezzel a modullal /ezekkel a modulokkal kibővül. 2. A szak társadalmi jelentősége: Az Európai Bizottság Gender and Education (Gender és oktatás-nevelés) témával kapcsolatban megjelent jelentésének egyik konklúziója, hogy fontos lenne egy olyan tanterv kidolgozása a pedagógusképzésben, amely a nemek egyenlőségének közvetítését helyezné előtérbe. Az ilyen tantervek/kurzusok egyrészt nagy mértékű európai többletértéket képviselnek és ezenkívül az európai dimenzió oktatási-nevelési rendszerbe való integrációjához, megvalósításához is hozzá tudnának járulni. Mivel jelen szak más országok felsőfokú képzéskínálataiban is bevezetésre kerül, így a tartalmi kritériumok a nemzeti hozadékon mindenképpen túlmutatnak. Különböző kutatási eredmények rámutatnak, hogy a konkrét, gender-specifikus cselekvés helyzete országonkénti összehasonlításban nagy különbségeket mutat. Az itt bemutatott szak (tanterv) akreditálása hozzájárul ahhoz, hogy a magyarországi oktatás-nevelés helyzete gender-specifikus szellemben történjen. Emellett lehetővé teszi azt is, hogy a képzési tartalmak mindinkább az európai tartalmakhoz igazodjanak és közelítsenek. Más országok azon tapasztalatai, amelyekben a gender-aspektus már kifinomult és letisztult módon jelenik meg a képzésben, a specifikus osszefüggések kapcsán Magyarország számára is mindenképpen alkalmazhatóvá válnak. Társadalmunk folyamatos változásai miatt nap mint nap szembesülünk a családokon belül bekövetkezett megváltozott értékekkel és normákkal; régi szerepek új megfogalmazásra kerülnek, gyökeresen módosulnak a kommunikációs eszközök, módok és szerkezetek, differenciáltabbak a szervezési formák. Mindezek az iskolai életre, oktatás-nevelésre is komoly hatással bírnak. Ezek a változások a tanárok és az iskolai mindennapokban résztvevő összes szakember számára egyaránt egyre gyakrabban bizonytalanságot okoznak és elégedetlenséget váltanak ki. Mindezek mellett tudományosan megalapozott felmérések is tanusítják annak társadalmi relevanciáját és létjogosultságát, hogy szükséges a szak akkreditálása és beindítása. Ezen tanulmányok többek között az alábbi eredményekre világítottak rá: A fiúk a nemzetközi iskolai kompetenciavizsgálatoknál, méréseknél (PISA) rosszabb eredményeket érnek el, mint a lányok; A különböző evészavarok, mint pl. a bulimia és az anorexia, valamint egyéb betegségek, pl. az öncsonkítás, önmegsebzés általában a lányokat és fiatal nőket érinti; A beszéd-, olvasási- és írászavarok a fiúk esetében lényegesen gyakrabban fordulnak elő, mint a lányoknál; Négyszer több fiú dadog, mint lány; 4

5 Mindkét nem esetében nő a magatartászavar aránya és az erőszakra való hajlam; Egyre több lány és fiú válik mindennemű végzettség nélküli iskolaelhagyóvá. 3. A szak indításának részletes indoklása: A 2. pont alatt felsorolt és részletezett társadalmi relevancia az elsődleges oka és indoka a szak alapításának, indításának. A tanárok új generációja számára ezzel a kiegészítő szakkal a gender-specifikus oktatás-nevelés módszerének, stratégiájának, készségének, képességeinek elsajátítátása válik lehetővé. Ilyen módon a kérelmező intézmény a nemzeti és nemzetközi kihívásoknak, igényeknek egyaránt eleget tesz. 4. A szak milyen mértékben illeszkedik a képzést biztosító intézmény profiljába: Az intézmény profilja nem egy önálló szakkal bővül (amint azt fent már részleteztük), hanem egy kötelezően választható kurzuskínállattal. A jelenlegi időpontban a hallgatóknak lehetősége van arra, hogy két különböző kurzuskínálatból választhassanak. Ez a két lehetőség további 5 modullal bővült ki. A két meglévő modul kreditszáma így 4-ről, illetve 5-ről modulonként három pontra szűkül. A kötelező kreditszám 9 marad, ilyen módon a hallgató az új modulból legalább egyet köteles felvenni és teljesíteni. Az intézmény profilja és kínálata tehát ilyen szempontból nem változik, illetve nem módosul. Kiemelendő azonban Magyarország szempontjából mindenképpen, hogy a tanárképzésben ilyen jellegű és tartalmú tematika első ízben kerül bevezetésre. 5. Esetleges előzmények, előkészítő kapcsolatok az intézmények között helyi, regionális és magasabb szinten: Jelen implementációs és akreditációs kérelem az alábbi multilaterális EDGE elnevezésű COMENIUS projektre vezethető vissza: a nemzetközi Education & Gender nevű projektben 12 európai ország 13 intézménye vett részt. A projekt elsősorban korábbi bilaterális szerződések kapcsolataira, valamint kutatási- és oktatási munkakapcsolatokra épült. A 13 intézményből a legtöbb már a korábbi Kleine Helden in Not elnevezésű COMENIUS-projektben (SOKRATES II) is közösen vett részt. Ebben a projektben bizonyításra került az a feltételezés, miszerint bizonyos hiányzó (tantervi) struktúrák és tartalmak okozhatják a pedagógusok nem megfelelő cselekvési eszköztárát. Ezért az alábbi fontos konklúzió fogalmazódik meg: lényeges lépés a genderspecifikus tartalmak integrálása a tanárképzésbe. A projekt megvalósításával aktív módon hozzájárultunk az élethosszig tartó tanuláshoz, az interkulturális párbeszédhez és a nemek közötti egyenlőségéhez. A projekt lezárásával olyan konkrét kurrikuláris tartalmak (amelyek a jelen szakalapítási kérelemben vázolt tartalmakat képezik), valamint módszertani háttéranyagok, óratervek 5

6 álltak rendelkezésünkre, amelyeknek célja az, hogy a tanárképzés és egyéb diszciplínák a gender-tematikával bővüljenek ki. III. MOTIVÁCIÓK AZ ÚJ SZAK LÉTREHOZÁSÁHOZ Az új szak leírása az általános kritériumrendszer és értékelési szempontok szerint. 1. Elérendő célok: az elérendő cél az aktuális kihívásokat és nemzetközi perspektívát tartja szem előtt, konkrétan: Lásd fenti részletes leírást (nemzetközi perspektíva)! Szeretnénk emellett a kompetenciaprofilra (célok) utalni, melyek fejlesztése a szak segítségével lehetővé válik és amelyek az öt modulhoz kapcsolódó egyes ECTSkurzusleírás és kreditpontok részben találhatók. 2. Oktatási folyamat: Az oktatási folyamat lehetővé teszi a hallgatók számára a kitűzött célok elérését. a. Sematikus tartalmi A Gender & Education öt modulból áll. Mindegyik modul egy kb. leírás 90 órás kurzust jelent, ami három kreditpontnak felel meg (ECTS). Mindösszesen tehát a modulok felvételével a hallgató 15 kreditponot szerezhet, amennyiben a teljes kínálatot felveszi és az ott rögzített követelményeket teljesíti. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a hallgatónak nem szükséges mind az öt modult teljesítenie. Bár az egyes modulok tartalmi elemei egymással összekapcsolhatók és azok egymással összefüggnek, nem szükséges mindegyik modult teljesíteni. Azaz a kínálatból egy-egy modul felvétele és teljesítése is lehetséges. Gender & Identität: Gender & identitás Gender & Lifestyle: Gender & lifestyle 6

7 b. A programrészek tartalmi leírása (ECTSkurzusleírás és kreditpontok) Gender & Sexualität: Gender & szexualitás Gender & Interkulturalität: Gender & interkulturalitás Gendergerechte Bildung und Erziehung in Europa: Genderspecifikus oktatás-nevelés Európában A tartalmi elemek részletes leírásánál szeretnénk az ECTSkurzusleírás és kreditpontok ismertetésére utalni, amely minden egyes modulra egyenként került kidolgozásra. Alapmodul: Gender-specifikus oktatás-nevelés Ausztriában, Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Németországban, Észtországban, Spanyolországban, Magyarországon, Hollandiában, Norvégiában, Lengyelországban, Törökországban és Nagy-Britanniában Gender-specifikus oktatás-nevelés 12 európai országban összehasonlító elemzés Modul: Gender és identitás Szocializáció-elméleti háttérelemzés Genderspecifikus szocializáció A kortárscsoportok jelentősége a szocializáció során A testkép jelentősége gyermekek, fiatalok körében Nők és férfiak / lányok és fiúk ábrázolása iskolai idegennyelvi tankönyvekben egyes európai országokban Tankönyvelemzések Az ifjúsági nyelv, a kommunikációs csatornák és az identitás kapcsolata Identitás és digitális média Modul: Gender és szexualitás Kapcsolatok és szexuális felvilágosítás Gender és egészségre, egészséges életmódra való nevelés Gender és szexuális szocializáció Nemi szerepek és intim kapcsolatok Iskola, gender és szexuális nevelés Modul: Gender és interkulturalitás Nem-specifikus és interkulturális pedagógiai szempontok: az egyes országok nemzeti alaptanterveinek vizsgálata, összehasonlítása 7

8 Interkulturalitás és gender a 8. évfolyamos történelem tankönyvekben Erősíti-e a tanárképzés az interkulturális attitűdöt? Interkulturális kompetencia és gender A nevelés elnőiesedése: az általános iskolai tanári szakma a nők világa? Modul: Gender és life-style Érzelmi jólét : gender és a fiatalok Friluftsliv hjagyományok és új trendek, kihívások Friluftsliv és doing gender : természet, identitás, nemi szerepek A felnőtté válás útján: az iskolától a munka világába Testkultusz átmenet a gyermeklétből a felnőttek világába? Gender, életstílus, és szociális hálózatok: ifjúsági miliő, önkép kialakítása c. A kurzus oktatói A kurzust azon tanárképzésben dolgozó kollégák oktatják, akik a fent leírt projektben vettek részt, és ezáltal teljes mértékben kompetensek, mivel Behatóan (és részleteiben) ismerik (többek között) a projektpartnerek által kidolgozott oktatási anyagokat, valamint Jártasak a gender-tematikában (általánosságban is). d. Kapcsolattartás a szakmával és gyakorlati képzéssel (amennyiben releváns) A felsőoktatásban dolgozó minden intézmény szorosan együttműködik egy-egy, az országában működő általános- vagy középiskolával. A Szegedi Tudományegyetem az SZTE JGYPK Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájával, Napközi Otthonos Óvodájával kooperál. 3. Értékelés: A szakirány rendelkezik olyan értékelési irányelvekkel, amelyek segítségével ellenőrizhető, hogy a képzési célok teljesítésre kerültek-e. A Szegedi Turományegyetem a Bologna-folyamat célkitűzéseinek szellemében és a Magyar Felsőoktatási Akreditációs Bizottság kritériumai alapján értékelési irányelveket dolgozott ki. Az egyes modulok értékelési rendszerében ezen irányelvek követelményei jelennek meg. A mellékletben feltüntetett ECTS-kurzusleírások és kreditpontok tartalmazzák a minden egyes modulra érvényes értékelési irányelveket. 8

9 IV. Magyarországra érvényes SPECIÁLIS KRITÉRIUMOK nincsenek ilyenek 9

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára kar kpz_nev szint terulet követelmény javaslat IKI nyelvvizsgára JGYPK alkalmazott nyelvészet mesterképzés bölcsészettudomány képzési terület JGYPK általános rendszergazda FSZ informatika JGYPK andragógia

Részletesebben

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv képzési szint képzés név nyelv munkarend név ELTE Kar Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által aláírt szerződés szerint az alábbi

Részletesebben

SZTE képzés-kalap összerendelések - 2011/2012. tanév II. félév. 1/29. oldal

SZTE képzés-kalap összerendelések - 2011/2012. tanév II. félév. 1/29. oldal SZTE képzés- összerendelések - 2011/2012. tanév II. ÖD 15 AJK_N_B Munkaügy I. évfolyam/sáv 50 1418 Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA_N 0 60 ÖD 15 AJK_N_B Munkaügy I. évfolyam/sáv 50 2056

Részletesebben

TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések

TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT ÁLTAL KÍNÁLT TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK, RÉSZISMERETEK, SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK, VALAMINT PEDAGÓGUS SZAKVIZSGA

Részletesebben

wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend Fin. forma Szakirányú továbbképzés neve

wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend Fin. forma Szakirányú továbbképzés neve wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend forma i idő helye i terület L K wellness-tanácsadó kéthetente péntek délután, szombat délelőtt és délután Szeged

Részletesebben

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus

Részletesebben

hallgató mentesül a nyelvvizsgakövetelmény JGYPK angol nyelv és irodalom (főiskolai) főiskola bölcsész szakcsoport

hallgató mentesül a nyelvvizsgakövetelmény JGYPK angol nyelv és irodalom (főiskolai) főiskola bölcsész szakcsoport kar kpz_név szint nyelvvizsgakövetelmény javaslat angol nyelv és irodalom (főiskolai) főiskola bölcsész angol nyelvtanári (főiskolai) főiskola bölcsész francia nyelv és irodalom (főiskolai) főiskola bölcsész

Részletesebben

ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar

ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar. február 4. Dr. Papp Lajos Tanulmányi Hivatal A Pedagógiai és Pszichológiai Kar számokban 4+1 telephely

Részletesebben

CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok

CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) 9.00-13.00 9.00-10.00 BME Q épület Aula Regisztráció Plenáris ülés 10.00-12.00 Q2 Heller Farkas terem Péceli Gábor BME rektor köszöntője Benedek András megnyitója Lesley Wilson:

Részletesebben

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010.

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Ének zene Karvezetés Népzene Ügyvitel Magyar Történelem Szak Informatikus

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola

Részletesebben

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november)

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Tanulmányok: Budapesti Tanítóképző Főiskola, tanító szak (1988-1991) Bölcsészettudományi

Részletesebben

INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK LÉTESÍTÉSÉNEK ÉS INDÍTÁSÁNAK CÉLJA: Olyan szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott

Részletesebben

Tanító BA szak - mintatanterv 2018.

Tanító BA szak - mintatanterv 2018. Tanító BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17TAN001 A zene alapjai 1 sz 2 8 A 3 gyj 17KÖZ038 Alapozó vizuális

Részletesebben

SZTE képzés-kalap összerendelések - 2013/2014. tanév I. félév 2013.10.07. Képzési program Szakirány azonosító

SZTE képzés-kalap összerendelések - 2013/2014. tanév I. félév 2013.10.07. Képzési program Szakirány azonosító SZTE képzés-kalap összerendelések - 2013/2014. tanév I. 1 AJK_L_B Munkaügy 2058 Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási/i. BA_L 1 AJK_L_B Munkaügy 1419 Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM ÁLTAL A TÁMOP B.2-13/ PROJEKTBEN FEJLESZTETT ELEKTRONIKUS TANANYAGOK RENDSZERE

AZ ÓBUDAI EGYETEM ÁLTAL A TÁMOP B.2-13/ PROJEKTBEN FEJLESZTETT ELEKTRONIKUS TANANYAGOK RENDSZERE AZ ÓBUDAI EGYETEM ÁLTAL A TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKTBEN FEJLESZTETT ELEKTRONIKUS TANANYAGOK RENDSZERE Tóth Péter Óbudai Egyetem, Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ 1 MILYEN MÉRNÖKTANÁR-KÉPZÉSBEN

Részletesebben

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Reprezentatív felmérés - végzett 200, 20, 202 Válaszadók száma = 70 Általános indikátorok Globális index - 2 3 4 6 + átl.=4.28 elt.=.23-2 3 4 6 átl.=4.28 elt.=.23 (α = 0.87) + Felmérés eredmények Jelmagyarázat

Részletesebben

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő

Részletesebben

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő

Részletesebben

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5 Hitéleti AF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PPKE F79633 PPKE-BTK TÉZMÉY ELÉRHETŐSÉGE: 2087 Piliscsaba, Egyetem u. 1. Questura Telefon: (26) 577-000/2047 E-mail: felveteli@btk.ppke.hu Honlap: http://btk.ppke.hu,

Részletesebben

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete DE BTK alapszakjai: Bölcsészettudomány andragógia anglisztika germanisztika (néderlandisztika, német) Társadalomtudomány kommunikáció- és médiatudomány politológia

Részletesebben

Kar kód Kar név Képzés megnevezése K.SZINT Munkarend Tám. P.h. Ktg.térítéses p.h.

Kar kód Kar név Képzés megnevezése K.SZINT Munkarend Tám. P.h. Ktg.térítéses p.h. Kar kód Kar név Képzés megnevezése K.SZINT Munkarend Tám. P.h. Ktg.térítéses p.h. SZTE-ÁJK Szegedi Tudományegyetem Állam- munkaügyi és Jogtudományi és társadalombiztosítási Kar igazgatási A N 336 240 SZTE-ÁJK

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Személyiségfejlődés és fejlesztés az óvodában 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 27282/34/2016. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI

Részletesebben

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani

Részletesebben

Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV

Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV 1. Személyes adatok Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV Név: Sándor-Schmidt Barbara Felsőoktatási intézmény neve: Szak megnevezése: A képzés típusa: Kutatási téma címe, tudományági

Részletesebben

A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése TÁMOP B.2-13/

A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése TÁMOP B.2-13/ A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. 1 Kiindulási feltételek és menet közbeni

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKNEVELŐ- GONDOZÓ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANÁRI MESTERSZAK (MA) PEDAGÓGIA ALAPSZAKOS BÖLCSÉSZ Az

Részletesebben

Pedagógus munkakörben foglalkoztatottak

Pedagógus munkakörben foglalkoztatottak Pedagógus munkakörben foglalkoztatottak Munkakör Tanító Közzétételi lista a 229/2012. Korm. rendelet alapján: 23. (3) a), b); 23. (5) a), b): Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános

Részletesebben

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8.

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8. III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST 2018. FEBRUÁR 8. KIHÍVÁSOK ÉS ÚJDONSÁGOK A DIGITÁLIS SZAKTANÁCSADÁS TERÜLETÉN A KÖZNEVELÉS KERETRENDSZERÉHEZ KAPCSOLÓDÓ MÉRÉSI- ÉRTÉKELÉSI ÉS DIGITÁLIS

Részletesebben

MELLearN 13. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia

MELLearN 13. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia MELLearN 13. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Fenntarthatóság és pedagógusképzés Kocsis Mihály címzetes egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem Budapesti Gazdasági Egyetem Budapest, Markó

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szakirányú továbbképzések - a nem szakrendszerű oktatás módszertana (Esti) () - a pedagógia gyakorlat kutatása, fejlesztése (Esti) () - család-iskola

Részletesebben

VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA

VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA VII. SZÁMÚ MELLÉKLET SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA Teológia mesterszak Egységes, osztatlan képzés 1. (1) Teológia mesterszak kizárólag

Részletesebben

Félúton a MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 program. Pukánszky Béla szakmai vezető

Félúton a MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 program. Pukánszky Béla szakmai vezető Félúton a MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 program Pukánszky Béla szakmai vezető A pályázat fő célkitűzései Általános cél: A felsőoktatás szerepének bővítése a gyakorlat számára releváns tudástartalmak fejlesztésével

Részletesebben

A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben

A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése Tóth Péter A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

KÉPZÉSFEJLESZTÉS ALPROJEKT

KÉPZÉSFEJLESZTÉS ALPROJEKT TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Szeged. 2015. június 23 KÉPZÉSFEJLESZTÉS ALPROJEKT Homoki-Nagy Mária Varga Zsuzsanna PROJEKT ELEMEK 1. Oktatási együttműködés a mérnökiinformatika, a pedagógusképzés és

Részletesebben

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. osztályfőnök 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár rajz, technika, testnevelés, 2. általános

Részletesebben

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató Feladat Felelős Határidő Megjegyzés A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terv a korábbi

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések Bármely tanári szakképzettség mellé vagy után választható kizárólag második tanári szakképzettségek magyar mint idegen nyelv tanára háztartásgazdálkodás-tanár életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségterületi

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

Az egészségügyi szakképzésben dolgozó szaktanárok képzettségével kapcsolatos felmérés eredményének bemutatása Holczinger Istvánné

Az egészségügyi szakképzésben dolgozó szaktanárok képzettségével kapcsolatos felmérés eredményének bemutatása Holczinger Istvánné Az egészségügyi szakképzésben dolgozó szaktanárok képzettségével kapcsolatos felmérés eredményének bemutatása Holczinger Istvánné Igazgatói tájékoztató nap Budapest 2013 A felmérés előzményei A kérdőív

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Az intézményben a szakos ellátottság teljes körű. A Nemzeti alaptanterv műveltségterületeinek és

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának

Részletesebben

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől http://www.oh.gov.hu/valtozasok-felsooktatasi Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől 2011. szeptember 19. Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR MŰVÉSZETTEL NEVELÉS A LEGKISEBBEKNEK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR MŰVÉSZETTEL NEVELÉS A LEGKISEBBEKNEK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR MŰVÉSZETTEL NEVELÉS A LEGKISEBBEKNEK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának célja Olyan pedagógus

Részletesebben

1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1.) A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához sorszám Tanított tantárgy Legmagasabb Szakvizsga Oklevélben megjelölt képesítés

Részletesebben

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Dr. Bacsa-Bán Anetta 2014. 02.

Részletesebben

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. 4. általános iskolai tanító osztályfőnök

Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak. 4. általános iskolai tanító osztályfőnök A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Szakképzettségek Tanított tantárgyak 1. általános iskolai tanító művelődésszervező és könyvtár

Részletesebben

PEDAGÓGIAI KAR SZARVAS-Szeged-Budapest

PEDAGÓGIAI KAR SZARVAS-Szeged-Budapest PEDAGÓGIAI KAR SZARVAS-Szeged-Budapest CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ (BA, 6 félév) Szarvas (N, L), Szeged (N, L) csoportos és egyéni intézményi gyakorlat, összefüggő komplex gyakorlat ÓVODAPEDAGÓGUS -

Részletesebben

PPKE-BTK PPKE FI79633 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

PPKE-BTK PPKE FI79633 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Hitéleti AF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PPKE F79633 PPKE-BTK TÉZMÉY ELÉRHETŐSÉGE: 2087 Piliscsaba, Egyetem u. 1. Questura 013 Telefon: (26) 577-000/2047 E-mail: felveteli@btk.ppke.hu Honlap: http://btk.ppke.hu

Részletesebben

A Vaszary János Általános Iskola pedagógusainak adatai

A Vaszary János Általános Iskola pedagógusainak adatai Pedagógus 01 felsőfokú egyetem matematika, számítástechnika Pedagógus 02 felsőfokú főiskola magyar, orosz szakos általános iskolai gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája Pedagógus 03 felsőfokú

Részletesebben

Az 1950-es évektől 2005-ig

Az 1950-es évektől 2005-ig Dr. Bihari Péter Az 1950-es évektől 2005-ig Gépészmérnök képzés keretein belül Gépgyártástechnológia szak (nincs ágazat) Mezőgazdasági gépész szak (nincs ágazat) Vegyipari gépész szak (2 ágazat) Textiltechnológia

Részletesebben

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken

Részletesebben

Óvodapedagógus BA szak - mintatanterv 2018.

Óvodapedagógus BA szak - mintatanterv 2018. Óvodapedagógus BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17KÖZ006 Anyanyelvi nevelés és módszertan 1 sz 2 8 A

Részletesebben

Közzétételi lista. Szakképzettségek

Közzétételi lista. Szakképzettségek Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra

Részletesebben

Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a

Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a pedagógus szemével Horváth Ágnes Alapismereti és Szakmódszertani Tanszék, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Vázlat Kulcsszavak: ifjúságsegítő, tudományág,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások Tartalom

IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások Tartalom IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások 2015-2020 Tartalom 1. Új telephely, KFKK létrehozási terve... 2 2. Kárpát-medencei együttműködés, székhelyen kívüli képzés létrehozási terve... 2 3. Duális

Részletesebben

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége 1. tanító Munkakör Tanított tantárgy Szakképzettségek, végzettségek környezetismeret, ének-zene, életvitel és gyakorlat,

Részletesebben

Angol nyelvű óvodapedagógus szakirányú továbbképzési szak

Angol nyelvű óvodapedagógus szakirányú továbbképzési szak EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- és ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszék óvodapedagógus szakirányú továbbképzési szak Képzésért felelős oktató: Dr. Kovács Judit PhD Budapest, 2009.

Részletesebben

A TÁMOP PROJEKT CÉLJAI ÉS EREDMÉNYEI

A TÁMOP PROJEKT CÉLJAI ÉS EREDMÉNYEI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A TÁMOP 3.1.1 PROJEKT CÉLJAI ÉS EREDMÉNYEI A projekt általános bemutatása A projekt céljai: az oktatás tartalmi

Részletesebben

KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 4/2012. (V.29.)

KARI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA. A határozat száma: 4/2012. (V.29.) Ikt.sz.: TKTK/91-5/2012 Határozat Főiskolai docensi pályázatok véleményezése című előterjesztésről A határozat száma: 4/2012. (V.29.) a TKTK Tanács elnöke Ikt.sz.: TKTK/91-6/2012 Határozat Tanársegédi

Részletesebben

okleveles német nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár általános iskolai tanító német idegen nyelvi műveltségi területen

okleveles német nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár általános iskolai tanító német idegen nyelvi műveltségi területen Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógusok, nevelő és oktató munkát segítők iskolai végzettsége és szakképzettsége 2017/2018-as tanév Móricz

Részletesebben

KREDITELISMERÉSI KÉRELEM A NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAKRA (MA) JELENTKEZŐK SZÁMÁRA

KREDITELISMERÉSI KÉRELEM A NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAKRA (MA) JELENTKEZŐK SZÁMÁRA KREDITELISMERÉSI KÉRELEM A NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAKRA (MA) JELENTKEZŐK SZÁMÁRA A kreditelismerési kérelmet az 18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendelet a felsőoktatási szakképzések,

Részletesebben

Jean Monnet tevékenységek

Jean Monnet tevékenységek Jean Monnet tevékenységek Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Koós-Herold Zsuzsa A Jean Monnet tevékenységek fő célja az oktatás

Részletesebben

A szegedi fizika alapszak

A szegedi fizika alapszak A szegedi fizika alapszak SZTE TTK Fizikus Tanszékcsoport Dr. Varga Zsuzsa 2005. december 16. Készült a HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0016/1.0 projekt támogatásával. A Bologna-folyamat 1999 Bologna, 2001 Prága,

Részletesebben

tanár tanár

tanár tanár oktatási azonosító munkakör végzettség 76998676601 tanár angol szakos nyelvtanár, orosz szakos tanár, okleveles angoltanár 77170903439 tanító általános iskolai tanító 72285639972 tanár református hitoktató

Részletesebben

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR 0_aktív hallgatók Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar 2010.

Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar 2010. PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR BA ALAPSZAK KÉPZÉSI SZINTEK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS MESTERKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK (6 félév) SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

Részletesebben

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI 2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)

Részletesebben

Levelező tagozatos GYÓGYPEDAGÓGIA mesterképzési szak gyógypedagógiai terápia szakirány óra- és vizsgaterve

Levelező tagozatos GYÓGYPEDAGÓGIA mesterképzési szak gyógypedagógiai terápia szakirány óra- és vizsgaterve Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: 547/T-71/2010/6 Levelező tagozatos GYÓGYPEDAGÓGIA mesterképzési szak gyógypedagógiai terápia szakirány óra- és vizsgaterve Elfogadta

Részletesebben

Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1

Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1 Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1 Az oktatás rendszer négy szektora Közoktatás 2008. 02. 19. Tanárképzés erőssége: JPN tanárképzés bemutatása Felsőoktatás : átalakulása, tanárképzés változása

Részletesebben

ACTA CAROLUS ROBERTUS

ACTA CAROLUS ROBERTUS ACTA CAROLUS ROBERTUS Károly Róbert Főiskola tudományos közleményei Alapítva: 2011 3 (1) ACTA CAROLUS ROBERTUS 3 (1) Módszertan szekció Összefogalalás MATEMATIKA TANÍTÁSA ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLYBAN BARANYAI

Részletesebben

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója

Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának tájékoztatója Pap Judit Oktatási Hivatal Szakmai Szolgáltatások Osztálya osztályvezető Vázlat Gyorsjelentés a szaktanácsadásról - elégedettségmérés,

Részletesebben

tanított tantárgy magyar nyelv és irodalom rajz, ének technika hon- és népismeret magyar, angol nyelv testnevelés,

tanított tantárgy magyar nyelv és irodalom rajz, ének technika hon- és népismeret magyar, angol nyelv testnevelés, - tanító, pedagógia szakkollégium - szakos tanár, - népi játék- és fazekas oktató, - okleveles játék- és szabadidő-szervező (MA), - népi játék és kismesterségek oktatója (OKJ) - tanító, angol nyelv műveltségterület

Részletesebben

G ÁL FERENC FŐISKOLÁRA!

G ÁL FERENC FŐISKOLÁRA! HÍVUNK ÉS VÁRUNK A G ÁL FERENC FŐISKOLÁRA! S ZEGED - S ZARVAS - G YULA - B ÉKÉSCSABA B UDAPEST PEDAGÓGIAI KAR SZARVAS Szeged Budapest CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ (BA, 6 félév) Szarvas (N, L), Szeged

Részletesebben

Tanárképző Központ Tanácsülés határozatok április

Tanárképző Központ Tanácsülés határozatok április 201 április [1] 7/201 (018.) számú határozat: Tanárképz? Központ Tanácsa egyhangúan támogatta (12 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett) a beérkezett pályázatokat és tett javaslatot a Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK

K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK K É P Z É SI LEHET ŐSÉGEK ÉS UTAK DIPLOMÁSOKNAK A Z E L TE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI KARON Azonos minőség, rövidebb idő alatt, kisebb költséggel akár 2015 szeptemberétől is Az ELTE Bárczi Gusztáv

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma követelménye Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 5 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 15 100 000 Bármelyik két

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,

Részletesebben

1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Telefon: (1) 461-4500 Fax: (1) 461-4586 E-mail: felvinfo@ppk.elte.hu Honlap: http://www.ppk.elte.

1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Telefon: (1) 461-4500 Fax: (1) 461-4586 E-mail: felvinfo@ppk.elte.hu Honlap: http://www.ppk.elte. ELTE-PPK Intézmény elérhetősége: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Telefon: (1) 461-4500 Fax: (1) 461-4586 E-mail: felvinfo@ppk.elte.hu Honlap: http://www.ppk.elte.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:

Részletesebben

Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy. Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar

Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy. Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Dékáni köszöntő Kedves Érdeklődő! Ebben a kiadványban igyekeztünk összegezni

Részletesebben

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.

Részletesebben

2016. évi határozatok kivonata

2016. évi határozatok kivonata 2016. évi határozatok kivonata 1/2016.01.21. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Munkatársak Által Választható Béren Kívüli Juttatások Szabályzatának 2/2016.01.26. sz. határozat: A PPKE Egyetemi

Részletesebben

A Magyar Rektori Konferencia víziója a KKK-k átdolgozásáról, a fejlesztés menete

A Magyar Rektori Konferencia víziója a KKK-k átdolgozásáról, a fejlesztés menete A Magyar Rektori Konferencia víziója a KKK-k átdolgozásáról, a fejlesztés menete (KKK = Képzési Kimenti Követelmények) Sándorné dr. Kriszt Éva nyomán rövidítve és átdolgozva A tudás megszerzésének útja

Részletesebben

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban. 2012., illetve 2013. január 1-jétől

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban. 2012., illetve 2013. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve 2013. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétől Alkalmazás: a 2012. évi keresztféléves felsőoktatási

Részletesebben

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak

Részletesebben

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve 2013. január 1-jétől

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve 2013. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012., illetve 2013. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétől Alkalmazás: a 2012. évi keresztféléves felsőoktatási

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOKBAN 2013., ILLETVE 2012.

VÁLTOZÁSOK A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOKBAN 2013., ILLETVE 2012. VÁLTOZÁSOK A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOKBAN 2013., ILLETVE 2012. JANUÁR 1-JÉTŐL 2011. szeptember 19. Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétől Alkalmazás: a 2012. évi

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2016. január 27. (BDG) Tájékoztató 2016. január 27. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció

Részletesebben

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév Ikt. sz.: X-121-7-TO/2019. NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató Jelen dokumentum a következő tájékoztatókat tartalmazza: A) Általános információk minden hallgatónak

Részletesebben

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes. Szakmai önéletrajz (2018. október)

Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes. Szakmai önéletrajz (2018. október) Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens, intézetvezető-helyettes Pedagógusképző Intézet Születési hely, időpont: Budapest, 1970. július 7. Telefon: 30/551-75-20 E-mail: gombosnorbert70@gmail.com gombos.norbert@kre.hu

Részletesebben

Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés

Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány szakirányú továbbképzés Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ikt. szám: BGGYK/2431/2(2018)(T-89) Óra- és vizsgaterv Gyógypedagógia alapképzési szak - értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány

Részletesebben

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől

Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2013., illetve 2012. január 1-jétől 2011. szeptember 19. Változások a felsőoktatási felvételi eljárásokban 2012. január 1-jétől Alkalmazás: a 2012. évi

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Önköltségek a 2018/2019-es tanévben Elfogadta a 148/2018. (VI.20.) sz. szenátusi határozat 1/7 ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Ssz. Szak Képzési szint Munkarend 1. Emberi erőforrások alap nappali 190 000 Ft

Részletesebben