1. ÜNNEPÉLYES BEVONULÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. ÜNNEPÉLYES BEVONULÁS"

Átírás

1 1. ÜNNEPÉLYES BEVONULÁS thurifer (füstölős), crucifer (keresztvivő) és ceroferek (gyertyavivők), bérmálkozók, az asszisztencia többi tagja, püspök, infulista és bakulista 2. KÖSZÖNTÉSEK Plébános, egyháztanácsosok, bérmálkozók 3. BŰNBÁNATI IMA 4. KYRIE - GLORIA 5. KÖNYÖRGÉS Kérünk, mindenható, irgalmas Istenünk, hogy a belénk áradó Szentlélek bennünk lakjék és tegyen minket örök dicsősége templomává. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. 6. OLVASMÁNY OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak. Majd lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: Nem Galileából valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékéről és Rómából való zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit! Ez az Isten igéje.

2 7. ZSOLTÁR Válasz: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem. Mily sokrétű a te műved, Uram! * teremtményeid betöltik a földet. Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. Előénekes: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak és a porba térnek. Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod. Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. Előénekes: Dicsőség legyen az Úrnak örökkön-örökké, * örül az Úr minden művének. Legyen előtte kedves az énekem, * gyönyörűségemet őbenne találom. Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8. SZENTLECKE SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből Testvéreim! Senki sem mondhatja magától: Jézus az Úr!, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk. Valamennyiünket ugyanaz a Lélek töltött el. Ez az Isten igéje. 9. ALLELUJA Alleluja. Jöjj el, Szentlélek Isten, + töltsd el híveid szívét, * és szereteted tüzét gyullaszd föl bennünk! Alleluja. 8 G. tónus. 10. EVANGÉLIUM + EVANGÉLIUM Szent János könyvéből Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya,

3 úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot. Ezek az evangélium igéi. 11. BÉRMÁLKOZÓK BEMUTATÁSA A bérmálkozók a helyükön állva maradnak a homília kezdetéig. Plébános: Főtisztelendő Püspök Atya! Mint a egyházközség lelkipásztora, bemutatom kedves (ifjú) híveimet, akik előkészültek a bérmálásra, és a szentség kiszolgáltatását kérik. Plébános: Tanúskodik-e, plébános úr, arról, hogy a bérmálandók megfelelő oktatásban részesültek és méltók a szentség felvételére? A bérmálkozók megfelelő hitoktatásban részesültek és a szentgyónás által készültek elő a bérmálás szentségének felvételére. Ezért hisszük, hogy méltóak a Szentlélel szentségének felvételére és hogy Krisztus harcosai közé sorolják őket. Kedves bérmálkozók! Tudjátok-e, hogy a Szentlélek mit művel bennetek? Bérmálkozók: A Szentlélek megerősít és megszentel minket, hogy hitünket állhatatosan megvalljuk, és hogy hitünk szerint éljünk 12. HOMÍLIA 13. A KERESZTSÉGI ÍGÉRETEK MEGÚJÍTÁSA A püspök a homília után az oltártól a bérmálkozókhoz fordul, erre a bérmálkozók a helyükön felállnak (égő gyertyával a kezükben válaszolnak). Kedves Bérmálkozók! Mielőtt megkapnátok a Szentlelket, újítsátok meg a keresztségi fogadást! Amikor megkereszteltek titeket, még nagyon kicsinyek voltatok, és helyettetek a szüleitek és keresztszüleitek vallották meg a krisztusi hitet. Most öntudatosan ti magatok tegyetek hitvallást, és feleljetek együtt mindnyájan arra, amit az Anyaszentegyház nevében kérdezek tőletek:

4 Ellene mondotok-e a gonosznak, minden cselekedetedének és csábításának? Ellene mondunk! Hisztek-e Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és a földnek Teremtőjében? Hiszünk! Hisztek-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett, akit eltemettek, de feltámadt a halálból, és dicsőségesen uralkodik az Atyának jobbján? Hiszünk! Hisztek-e a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, akiben a mai napon a bérmálás által különleges módon részesültök úgy, amint az első Pünkösdkor az apostolok részesültek? Hiszünk! Hisztek-e a katolikus Anyaszentegyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a testnek föltámadásában, és az örök életben? Hiszünk! Ez a mi hitünk. Ez az Anyaszentegyház hite is, amelyet boldogan vallunk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Készek vagytok ezt a hitet a hétköznapokban is tudatosan vállalni? A Szentlélek erejével és Jézus ígéretével megerősítve: - Én veletek vagyok mindennap... - Készek vagyunk! 14. A BÉRMÁLÁS SZENTSÉGÉNEK KISZOLGÁLTATÁSA SZENTLÉLEK LEHIVÁSA ÉS KÉZRÁTÉTEL Püspök összetett kézzel imádkozza, vagy énekli:

5 Most imádkozzunk kedves Testvéreim Istenhez, a mindenható Atyához, hogy árassza el jóságosan Szentlelkével fogadott gyermekeit, akik újjászülettek már az örök életre a keresztség vizéből; a Szentlélek erősítse meg őket bőkezű ajándékai által, szent olajával pedig alakítsa őket hasonlóvá Krisztushoz, az Isten Fiához! Rövid csend. Egy ideig mindnyájan imádkoznak. Ezután a püspök a bérmálkozók fölé kiterjeszti kezét és mondja vagy énekli: Mindenható Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, Te szolgáidnak vízből és Szentlélekből új életet adtál, és megszabadítottad őket a bűntől. Urunk, küldd le rájuk a Vigasztaló Szentlelket, és add meg nekik a bölcsesség és az értelem Lelkét, a jótanács és az erősség Lelkét, az isteni tudomány és a jámborság Lelkét és töltsd el őket az istenfélelem Lelkével, Krisztus, a mi Urunk által. A bérmálandók és a hívek mindnyájan felelik: Amen. 15. KRIZMÁVAL VALÓ MEGKENÉS A püspök az oltár előtt áll. A bérmálkozók egyenként a püspök elé járulnak a bérmaszülőkkel együtt. A bérmaszülők a bérmálkozók mögött állnak és jobb kezüket a bérmálkozók vállára teszik. A püspök elé érve a bérmálkozó hangosan mondja a választott bérmanevet, mire a püspök a jobb hüvelykujját a krizmába mártva kézrátétellel keresztet rajzol a bérmálkozó homlokára a következő szavak kíséretében: N.! VEDD A SZENTLÉLEK AJÁNDÉKÁNAK JELÉT! Bérmálkozó: Amen! BÉKE VELED! Bérmálkozó: És a te lelkeddel! HŰ LESZEL HITEDHEZ? Bérmálandó: Ígérem, hű leszek!

6 Az utolsó megbérmált után a püspök kenyérrel, sóval és vízzel lemossa kezeiről a krizmát. 16. EGYETEMES KÖNYÖRGÉS Kedves Testvéreim! Könyörögjünk a mindenható Atyaistenhez, és imádkozzunk egy szívvel-lélekkel, hiszen egy a hitünk, egy a reményünk és egy a szeretetünk, amelyet a Szentlélektől kaptunk. Előimádkozó: Könyörögjünk az Úrhoz a megbérmáltakért, hogy hitükből táplálkozva és a szeretetben megerősödve életükkel tanúskodjanak Krisztus Urunkról. Kérünk Téged, hallgass meg minket! Előimádkozó: Könyörögjünk a szülőkért és a bérmaszülőkért, hogy szavukkal és példájukkal ezután is szüntelenül buzdítsák a megbérmáltakat Krisztus követésére. Kérünk Téged hallgass meg minket! Előimádkozó: Könyörögjünk N. pápáért, N. püspökünkért, valamint az összes püspökért, hogy a Szentlélek átadása által tegyék tökéletessé Isten népét Krisztus Urunk eljöveteléig. Kérünk Téged, hallgass meg minket! Előimádkozó: Könyörögjünk Isten szent Egyházáért, hogy a Szentlélek ereje által terjedjen és növekedjék a hit és a szeretet egységében. Kérünk Téged, hallgass meg minket! Előimádkozó: Könyörögjünk az egész világért, hogy az emberek testvéreknek tekintsék egymást faji és nemzeti különbségtétel nélkül, és őszinte szívvel keressék Isten országát, ahol a Szentlélek békét és örömet ad a szívekbe.

7 Kérünk Téged, hallgass meg minket! Istenünk, Te megadtad apostolaidnak a Szentlelket, és általuk, valamint utódaik által tovább akarod adni híveidnek. Hallgasd meg kegyesen imádságunkat, és Szentlelked erejével alakítsd át híveid szívét úgy, amint az apostolokét átalakítottad az első pünkösd napján! Krisztus, ami Urunk által. Amen. 17. FELAJÁNLÁS A felajánláskor a bérmálkozók hozhatják az adományokat, a miséhez szükséges kenyeret, bort és vizet. Először a püspök elé vonulnak, ő ráteszi a kezét az adományokra s aztán viszik az oltárhoz. 18. FELAJÁNLÓ KÖNYÖRGÉS Istenünk, fogadd kegyesen gyermekeid esdeklését. Kérünk, alakítsd ki bennük Fiad tökéletes képmását, hogy míg áldozatunkban megemlékezünk az ő megváltó haláláról, amellyel Szentlelkedet számunkra kiérdemelte, egyre hőségesebben tanúskodjunk róla. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. 19. PREFÁCIÓ- KÁNON MIATYÁNK - ÁLDOZÁS Először a megbérmáltak vonulnak az oltár elé. Őket követik a bérmaszülők és a szülők. 20. ÁLDOZÁS UTÁNI KÖNYÖRGÉS A Szentlélek kenetével megerősítetted és Fiad szentségi lakomájával tápláltad gyermekeidet, Istenünk. Kérünk, maradjon velünk áldásod ezután is, hogy minden veszélyt legyőzve szent életükkel megörvendeztessék Egyházadat, és előmozdítsák növekedését a világban szeretetből fakadó jócselekedeteikkel. Krisztus, a mi Urunk által.

8 21. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK (plébános, bérmálkozók, ha szükséges mások) Hirdetések. 22. ZÁRÓKÖNYÖRGES - ÁLDÁS Az Úr legyen veletek! És a Te lelkeddel. Istenünk őrizd meg szívünkben a bérmálás kegyelmét és a Szentlélek ajándékait, hogy híveid ne szégyelljék a világ előtt megvallani a keresztrefeszített Krisztust, és szeretetből teljesítsék minden parancsát! Krisztus, a mi Urunk által. Amen! És áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az Atya + a Fiú és + a Szentlélek! Amen! 23. KIVONULÁS A püspök a bérmálkozókkal és az asszisztenciával együtt kivonul. Ha igénylik utána még van lehetőség egy közös fotó készítésére.

A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N

A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N 1. A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N A bérmálás szertartása az ORDO BAPTISMI PARVULORUM-ban megjelentek szerint történik: 284. kk oldal. Ennek megfelelően: A bérmálás szentsége

Részletesebben

Az Óbudai Szentháromság Plébánián - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. - Bérmálás - 2005.

Az Óbudai Szentháromság Plébánián - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. - Bérmálás - 2005. Atya - Teremtő - Gondviselő. Az Óbudai Szentháromság Plébánián - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. - Bérmálás - 2005. Kezdetben teremtette Isten az eget és a Földet. /Ter 1 1./ Két igazságot állít, Isten az aki

Részletesebben

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék

Részletesebben

A keresztelés szertartása

A keresztelés szertartása A keresztelés szertartása Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN 1 2 I. RÉSZ A./ A GYERMEK FOGADÁSA Az egybegyűlt közösség köszöntése után a pap a szülőket és a keresztszülőket az oltár elé hívja és az alábbiak szerint szólítja

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB SBÓL Retkes Zsolt 2008.03.17. 1 A gyermek fogadása Miután a pap katolikus köszöntéssel és intelemmel fogadja a szőlőket és keresztszülőket, megkérdezi: Pap: Mi a

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA A résztvevők elfoglalják a helyüket. Középen az édesanya és az édesapa. Az édesanya karján van a gyermek. A keresztszülők jobbról és balról ülnek. A többi résztvevő a templom

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS

MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS Magyar nyelven Köszöntés Bev. szavak Kollekta Kérdések Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. A pap ezekkel a szavakkal köszönti az egybegyűlteket: Ami Urunk Jézus Krisztus

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat) (A változat) Cel.: Testvéreim! Jézus elküldte Egyházának a Szentlelket, hogy megújítsa, megszentelje és megörvendeztesse. Imádságainkban kérjük a Szentlelket hittel és bizalommal! A fohászokra adott válaszunk

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés 13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]

Részletesebben

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)

Részletesebben

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan

Részletesebben

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A) GYERMEKKERESZTSÉG ÉNEK Jöjjetek, kérjük Isten áldott Szentlelkét, hogy ébressze fel szívünkben a felelõsséget a tanítvánnyá tétel szolgálata és e gyermek iránt. * Énekmondással

Részletesebben

ADVENT ESTI DICSÉRET

ADVENT ESTI DICSÉRET ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

HÁZASSÁGKÖTÉS SZENTMISÉN KÍVÜL

HÁZASSÁGKÖTÉS SZENTMISÉN KÍVÜL HÁZASSÁGKÖTÉS SZENTMISÉN KÍVÜL 1. BEVONULÁS A TEMPLOMBA Két lehetőség van. 1. Mindenki bent van templomban. A jegyespár és a tanuk az ajtóban állnak. Oda megy ki a pap és a ministránsok. A pap üdvözli,

Részletesebben

Lima Liturgia. 1. Bevonulási zsoltár vagy himnusz 2. Üdvözlés

Lima Liturgia. 1. Bevonulási zsoltár vagy himnusz 2. Üdvözlés Lima Liturgia F = Főcelebráns GY = Gyülekezet K = Koncelebráns 1. Bevonulási zsoltár vagy himnusz 2. Üdvözlés A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje

Részletesebben

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37.

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37. 2018. okt.7. évközi 27. vas. 37. Engedjük, hogy Jézus bevonjon minket szeretetébe, és képesek leszünk olyan jó cselekedetekre, amelyek az evangélium illatát árasztják. (Ferenc pápa twittereiből) PÁRHUZAMOS

Részletesebben

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA 46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA Az új parókia megáldását a püspök vagy megbízottja végzi, az épület utcai bejárata előtti istentisztelet keretében. Ha a vendégek nagy száma, vagy az utcai forgalom mértéke,

Részletesebben

SZENT MÁRTON PÜSPÖK ÜNNEPI MISÉJE

SZENT MÁRTON PÜSPÖK ÜNNEPI MISÉJE SZENT MÁRTON ÜSÖK ÜNNEI MISÉJE Könyörgés Istenünk, Atyánk, tekints irgalmas szemmel házad népére, amelyet most Szent Márton püspök tisztelete hívott egybe. Ő az Evangélium igéjével és az élet kenyerével

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. 1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend

Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend Tanévnyitó, tanévzáró istentiszteleti rend A tanévnyitó istentisztelet felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) VENI SANCTE-IMÁDSÁG IGEOLVASÁS,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. 2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje decemberben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje decemberben Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje decemberben

Részletesebben

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Mindennapi közös imádságok

Mindennapi közös imádságok Mindennapi közös imádságok A mindennapi istentiszteletek rendje Zsoltározó istentiszteletet bárhol tarthatunk: otthoni magányban, családi körben, munkahelyen, iskolai közösségben, táborokban és természetesen

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 AZ 1. OLVASMÁNY UTÁN 1a Áldjad, lelkem, az Urat! * Mindennél hatalmasabb vagy, Uram, IstEnem! b Fenségbe és szépségbe öltözöl, * fényesség borul

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE

45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE 45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE A gyülekezeti házat és gyülekezeti termet amennyiben az istentiszteleti célra is készült a püspök szenteli fel, az esperes és a helyi lelkész segítségével.

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

BÉRMÁLKOZÁS betöltekezés a Szentlélekkel

BÉRMÁLKOZÁS betöltekezés a Szentlélekkel BÉRMÁLKOZÁS betöltekezés a Szentlélekkel ÜNNEPI SZENTMISE 1 1. GYÜLEKEZŐ ÉNEK Jacques Berthier: Veni Sancte Spiritus A gyülekező ének alatt a bérmálkozó fiatalok az oltár körül elhelyezett székeken ülnek

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

DECEMBER 27. SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAPJÁN 1. VÁLTOZAT

DECEMBER 27. SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAPJÁN 1. VÁLTOZAT DECEMBER 27. SZENT JÁNOS AOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAJÁN 1. VÁLTOZAT A bormegáldás igeliturgia keretében történik. A liturgiát orgonajáték vagy alkalmas ének vezeti be. Ezután

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40.

ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40. 2018. nov.18. évközi 33. vas. 40. ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! Múlt héten Jézus a perselyekről tanított, arról gondolkodtunk el, és a testületünk döntése után a kedves híveket is kértem, hogy engedjétek,

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Jézus 5 mély sebéhez ima:

Jézus 5 mély sebéhez ima: Sötétség lett Sötétség lett, midőn a zsidók Jézust keresztre feszítették volna. 9 óra tájban Jézus megszólalt, hangos szóval mondván: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! és lehajtá fejét,

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Családi istentisztelet

Családi istentisztelet Családi istentisztelet A családi istentisztelet felépítése I. ELÕKÉSZÜLET HARANGOZÁS, BEVONULÓ ÉNEK KÖSZÖNTÉS GYÓNÁS (BÛNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) II. BEVEZETÕ RÉSZ BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) VAGY GYÜLEKEZETI

Részletesebben

1. A KERESZTELÉS RENDJE (gyülekezeti istentisztelet keretében) felépítés

1. A KERESZTELÉS RENDJE (gyülekezeti istentisztelet keretében) felépítés 1. A KERESZTELÉS RENDJE (gyülekezeti istentisztelet keretében) felépítés GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS, SZERZÉSI IGÉK KERESZTELÉSI IGEHIRDETÉS IMÁDSÁG KERESZTELÉS ELŐTT KÉRDÉSEK, HITVALLÁS KERESZTELÉS [A

Részletesebben

Péter és az ima hatalma

Péter és az ima hatalma A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2 MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek

Részletesebben

A keresztény istentisztelet. A liturgia elemei

A keresztény istentisztelet. A liturgia elemei V. OSZTÁLY L I T U R G I K A A keresztény istentisztelet Keresztény (gör. chrisztianosz = krisztusi) Istentisztelet = szentmise Az istentisztelet helyes módját a kinyilatkoztatásból ismerjük meg. A kinyilatkoztatás

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS 1 2 Feltámadási szertartás A pap teljes liturgiai díszben a szent sírnál megtömjénezi a síri leplet, az oltárra viszi, kiteríti és otthagyja az ünnepzárásig. A lepel átvitele alatt

Részletesebben

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS

14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS 14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS I. ELŐKÉSZÜLET ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS (BŰNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) KEGYELEMHIRDETÉS, FELOLDOZÁS ÉNEK BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS

Részletesebben

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET

Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET Zsolozsma a HAKK-on Július 20. szerda, ESTI DICSÉRET f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának,

Részletesebben