Közhírré tétetik! KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE. Hatról hétre. XXI. évfolyam, március 9.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közhírré tétetik! KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE. Hatról hétre. XXI. évfolyam, 2013. március 9."

Átírás

1 XXI. évfolyam, március KISBÍRÓ KISÚJSZÁLLÁS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HÍRLEVELE Közhírré tétetik! 2013-as költségvetés: Átrendeződött bevételek és kiadások (3. oldal) Március 15. Ünnepi programok városunkban (4. oldal) Székely zászló: Elsők között fejezte ki az önkormányzat a szolidaritását (5. oldal) Közfoglalkoztatás: Lehetőség kétszáz embernek (6. oldal) Térfigyelő kamerák: Már 31 kamera figyeli a közterületeket (6. oldal) Az utcák tisztaságáról: Hol a határa a ház körüli teendőknek? (7. oldal) Beíratások: Óvodai és általános iskolai ajánlók ( oldal) (Szerk.) Hatról hétre 2008-ban számos önkormányzat úgy gondolkodott, hogy kötvények kibocsátásával tud csak ötről a hatra jutni. Örömmel adok hírt arról, hogy mi most nem ötről hatra, hanem hatról hétre jutottunk! Miről is van szó? Az adósságkonszolidációról. Arról tehát, hogy az állam az önkormányzatok hitelállományainak jelentős részét átvállalja. A mértéket az ötezer fő feletti lakosságszámú települések esetében az egy lakosra jutó iparűzési adóerő-képesség alapján állapítják meg. A Kormány ezzel a döntésével a települési önkormányzatok helyzetét szándékozik megerősíteni. Része ez a döntés annak a folyamatnak, amelynek során magát az állami feladatellátási rendszert helyezik új alapokra a költségtakarékosabb működés érdekében. Közismert példa erre az, hogy állami fenntartásba vették a köznevelési intézményeket, járási rendszert alakítottak ki, ezek által csökkentik az önkormányzatokra, illetve a polgármesteri hivatalokra háruló feladatokat és ezzel együtt a kiadásokat. De idetartozik az önkormányzatok úgynevezett feladatfinanszírozása is, ami az jelenti, hogy az állam csak azon feladatokat finanszírozza számukra, amelyeket az önkormányzati törvényben kötelezőnek minősített. Mit jelent nekünk az adósságkonszolidáció? Azokhoz a devizahiteles családokhoz tudnám hasonlítani a helyzetünket, akiknek az állam valamilyen formában segít a svájci frank árfolyam-növekedése miatti megváltozott helyzetükben. Bár önkormányzatunk felelősséggel kezelte a hitelfelvételeit és kötvénykibocsátását, mégis óriási segítséget jelent az államtól. A kötvénnyel való felelős gazdálkodás alatt gondoljunk arra, hogy kiváltottuk a 2008 előtt szennyvízcsatorna-építésre felvett kedvezőtlen kamatozású hiteleket. Gondoljunk arra, hogy beruházásokhoz pályázati saját erőt biztosíthattunk, így megsokszoroztuk a befektetett összegeket (pl. belvízelvezető hálózatok rekonstrukciója; Ifjúsági Szálláshely, autóbuszmegállók, parkolók építése; utak, járdák felújítása, gyógyfürdő rekonstrukciója, szálloda építése). Vagy gondoljunk arra, hogy a fel nem használt tőke összegét befektettük, és az ebből származó bevételekből fedezni tudtuk a tőkével kapcsolatos járulékos költségeket is. De mindezek ellenére tehát jól jött a segítség. Különösen azért, mert az előzetesen közölt adatok szerint önkormányzatunk hiteleinknek a 60%-át vállalja át a központi költségvetés. Reményre adtak okot ugyanakkor azok a tárgyalások, amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Magyar Államkincstár munkatársaiból delegált munkacsoporttal folytattunk. Számadatokkal alátámasztva kértük, hogy az adósságkonszolidáció során magasabb mértékben vállalják át hiteleinket. A tárgyalások eredményéről február végén értesültünk. A Kormány elfogadta indokainkat, és így önkormányzatunk összes hitelének (működési és fejlesztési hitelek) 70%-át vállalta át. Az erről szóló megállapodást önkormányzatunk képviselőjeként február 27-én írhattam alá. És hogy mit jelen ez a bizonyos 70%? Azt, hogy a konszolidáció végrehajtása után a törlesztési és kamatfizetési kötelezettségünk 70%- át az állam, 30%-át az önkormányzat fogja fizetni, így évente több mint 100 millió forinttal több pénz marad az önkormányzat kasszájában, amit más feladatok ellátására fejlesztésekre, településüzemeltetésre fordíthatunk. Az adósságkonszolidációval kapcsolatos feladatok legkésőbb június 30-ig zárulnak le úgy, hogy az államháztartásért felelős miniszter az Államadósság Kezelő Központ Zrt. útján megállapodást köt az önkormányzatokkal és azok hitelezőivel, ezzel pedig gondoskodik az adósság átvállalásáról. Hát ezért mondtam, hogy hatról hétre, pontosabban hatvanról hetvenre jutottunk. Így új fejezet kezdődhet önkormányzatunk életében. Kecze István polgármester

2 2. oldal Kisbíró március 9. JEGYZÉK Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének a február 15-ei rendkívüli, a február 21-ei rendkívüli, valamint a február 26-ai soron következő ülésén hozott döntéseiről A jegyző az önkormányzati rendeletek kihirdetéséről az önkormányzat honlapján, a rendelet megalkotását követő napon gondoskodott. Rendeletek: 5/2013. (II. 18.) a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 46/2012. (XII. 19.) önkormányzati rendelet módosításáról 6/2013. (II. 26.) a évi költségvetésről szóló 10/2012 (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról 7/2013. (II. 26.) a évi költségvetésről Határozatok: 56/2013. (II. 15.) Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15- ei rendkívüli, nyilvános ülése napirendjéről 58/2013. (II. 15.) az Arany János Városi Könyvtár jogutód nélküli megszüntetésével összefüggő döntések meghozataláról 59/2013. (II. 15.) az Arany János Városi Könyvtár meg-szüntetéséről 60/2013. (II. 15.) a Művelődési és Ifjúsági Központ alapító okiratának módosításáról 61/2013. (II. 15.) a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról 62/2013. (II. 15.) Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság megszüntetésére 63/2013. (II. 15.) lobogó elhelyezéséről a Városháza épü-letén 64/2013. (II. 15.) tiltakozó levél átadásáról 65/2013. (II. 21.) Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 21- ei rendkívüli, nyilvános ülése napirendjéről 66/2013. (II. 21.) a kistérségekben a közösségi szol-gáltatások infrastruktúrájának fejlesztése című TIOP /1 számú pályázat benyújtásának elősegítéséről ingatlan bérbeadással 67/2013. (II. 21.) javaslat a kistérségekben a közösségi szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése című TIOP /1 számú pályázat benyújtásának elősegítéséről ingatlan bérbeadásával kapcsolatban 68/2013. (II. 21.) autóbuszjáratok módosításáról szóló e-gyetértésről 69/2013. (II. 21.) kérelem az országgyűlési képviselő felé 70/2013. (II. 26.) Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 26- ai soron következő, nyilvános ülése napirendjéről 71/2013. (II. 26.) a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról 72/2013. (II. 26.) az egészségügyi feladatok ellátási helyzetének áttekintéséről szóló 468/2012. (X. 30.) számú ön-kormányzati határozat módosításáról 73/2013. (II. 26.) a évi költségvetési rendelettervezet 1. mellékletének módosításáról 74/2013. (II. 26.) az Arany János Városi Könyvtár megszűnése miatti létszámcsökkentésről 75/2013. (II. 26.) az önkormányzat évi rendezvény- és kiadványtervének módosításáról 76/2013. (II. 26.) a évben tervezett csapadékvíz elvezetési, karbantartási munkákról és feladatokról, és a belvízelvezető rendszerben tervezett átépítési munkákról 77/2013. (II. 26.) a költségvetési évet követő három évre szóló költségvetési kitekintésről 78/2013. (II. 26.) közművelődési érdekeltségnövelő támogatás igényének benyújtásáról 79/2013. (II. 26.) a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. és a Kumánia Gyógyfürdő Kft. alapító okiratának módosításáról 80/2013. (II. 26.) a képviselő-testület évi munkatervének megállapításáról szóló 553/2012. (XII. 18.) számú önkormányzati határozat módosításáról 81/2013. (II. 26.) a évi Kisújszállás városi parlag-fűirtás pályázati kiírása módosításáról 82/2013. (II. 26.) a évi Kisújszállás városi parlag-fűirtási pályázat kiírásáról 83/2013. (II. 26.) a Porcsalmi Lajos Sporttelep karbantartására lefolytatott beszerzési eljárás eredményének megállapítására A képviselő-testület évi munkaterve szerinti soron következő ülését, március 26-án (kedden) órai kezdettel tartja a következő napirendi javaslatokkal: - Előterjesztés a évi költségvetés módosítására - Előterjesztés épületek országos és helyi védelembe vé-telre - Előterjesztés a Tourinform iroda működtetésére - Előterjesztés a Virágos Kisújszállásért helyi környe-zetszépítő verseny kiírására - Előterjesztés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi fela-datok átfogó értékelésére - Előterjesztés az Önkormányzat évi közbeszerzési tervének elfogadására - Előterjesztés a munka törvénykönyve alá tartozó cégvezetők teljesítménykövetelményeinek szabályozására - Előterjesztés a Kumánia Gyógyfürdő Kft évi üzleti tervének jóváhagyására - Előterjesztés a Kumánia Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója évre vonatkozó teljesítménykövetelményének meghatározására - Előterjesztés a Kisújszállási Vízmű Kft évi üzleti tervének jóváhagyására - Előterjesztés a Kisújszállási Vízmű Kft. ügyvezető igazgatója évre vonatkozó teljesítménykövetelményének meghatározására - Előterjesztés a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft évi üzleti tervének jóváhagyására - Előterjesztés a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója évre vonatkozó teljesítménykövetelményének meghatározására - Előterjesztés a helyi tömegközlekedési szolgáltatásra kiírt szolgáltatási pályázat eredményének megállapítására - Előterjesztés a városi egészségfejlesztési terv alapján készített, 2013/14. évre vonatkozó cselekvési programra A képviselő-testület nyilvános ülésén bárki részt vehet. A nyilvános ülés anyaga megtekinthető a városi könyvtárban és a városi honlapon. Összeállította: Járfás Eszter Luca MEGKÉRDEZTÜK... Önnek mi a véleménye az önkormányzatok adósságkonszolidációjáról? Somlyai Árpádné ügyvezető igazgató Ha belegondolok, hogy az önkormányzat tulajdonképpen egy állami cég, amely a nagy beruházásokra saját erejének jelentős részét felhasználta, valahol jogosnak tartom, hogy az állam a hitele egy részét átvállalja. Mivel az önkormányzat nem pazarolta el ezt a pénzt, hanem fejlesztésre fordította, így tulajdonképpen az állami finanszírozást előlegezte meg vele. Eközben saját kiadásait hitellel kellett pótolnia. Azért is jó egy ilyen együttműködés az állam és a város között, mert ha van forrás a segítségre, igazságtalan lenne a lakosok terheit erejükön felül növelni. Hiszen a lakosok, a város együttesen részét képezik az államnak. Janó Lajos igazgató Örülök annak, hogy a maximális 70%-os adósságátvállalási kategóriába esik Kisújszállás. Ez nagyon fontos a város zavartalan működtetése és a jövőbeni fejlesztési elképzelések miatt. A híradásokból úgy tűnik, hogy 2014-től az uniós forrásokból inkább a termelő, munkahelyteremtő beruházásokat fogják támogatni, így az önkormányzatnak pont jókor jött az adósságátvállalás, lehet tervezni a következő pályázatokat, amelyek között remélhetőleg további munkahelyteremtő fejlesztések is lehetnek. Az adósságátvállalás számomra azt is jelenti, a jövőben is biztosított az, hogy a város közössége saját maga alakítsa a település egyedi arculatát, színvonalasan ki tudja szolgálni a hozzánk érkező vendégek igényeit. Lévai János szakoktató Mondhatom, hogy az egyik szemem nevet, mert örülök annak, hogy az önkormányzat anyagi helyzete javul. Valószínűleg megkönnyíti az elkövetkezendő évek gazdálkodását, még megtakarítás is származhat belőle. A másik szemem viszont sír, mert aggódom, hogy ki fogja mindezt megfizetni az államnak. Úgy gondolom, hogy a helyi sajátosságokat mindenképpen figyelembe kellene venni a támogatási rendszerek kialakításakor, az életkörülményeket, a természeti adottságokat. A 70%-os hitelátvállalás számomra is örömteli, mert fontos nekem a város sorsának alakulása. Rácz Zsoltné gyesen lévő anyuka Jó dolognak tartom, hogy az állam a hitelállomány egy részét átvállalja az önkormányzatoktól, elég nagy segítség ez a városunk számára is. Az viszont kérdéses számomra, hogy mit kell majd ezért cserébe tenni, biztos lesz valami feltétele, hiszen semmit nem adnak csak úgy. Azt eddig is sokan éreztük, hogy milyen nagy a szegénység, nincsenek munkahelyek, nehéz a megélhetés. Bízom benne, hogy valami jobb fog ezután következni, ezért is tartom jó dolognak azt, hogy az állam most segített a városunknak is.

3 2013. március 9. Kisbíró 3. oldal 2013: fordulópont a város költségvetésében A képviselő-testület a februári ülésen 2 milliárd 567 ezer forint főösszeggel elfogadta a város évi költségvetését. Ennek összeállítása során több olyan szempontot is figyelembe kellett vennünk, amelyek az előző évek költségvetésében nem jelentkeztek. A járási rendszer kialakításával néhány eddig ellátott feladat a járási hivatalokhoz került, többek között az okmányirodai, gyámhivatali és néhány segélyezési feladat. Ezzel egyidejűleg megváltozott a finanszírozási rendszer, a normatív alapon folyósított támogatási rendszert a feladatfinanszírozás váltotta fel. A évi költségvetésben működési hiányt az önkormányzat nem tervezhetett, ezért a költségvetés előkészítéséhez a képviselő-testület már januárban hiánycsökkentő intézkedéseket fogadott el. A működőképesség megőrzése érdekében a képviselő-testület nehéz döntéseket hozott, a kiadások minden területét érintették a csökkentések, a nyilvános könyvtári feladatok ellátásának szervezeti keretei is megváltoztak március elsejétől. A döntéseknél nagyon fontos szempont volt, hogy a kiadások oldalán a megtakarítás mérhető legyen, azonban a feladatok ellátásának színvonala ne változzon. A évi költségvetési év az adósságkonszolidáció miatt is emlékezetes év lesz önkormányzatunk életében. A költségvetés összeállításakor még nem volt információnk az adósságállomány átvállalásának mértékéről, annak elfogadása után került sor az adósságkonszolidációval kapcsolatos megállapodás aláírására. A megállapodásban a felek tehát az állam és önkormányzatunk rögzítették, hogy önkormányzatunk összes adósságának 70 %- át átvállalja a központi költségvetés. Az adósságkonszolidációval kapcsolatos feladatok június 30-ig zárulnak le, ezért a évi költségvetésben ennek hatása még csak részlegesen érezhető, a jövő évtől kezdődően azonban a hosszú lejáratú fizetési kötelezettségekkel kapcsolatos kiadások a harmadára csökkennek. Az önkormányzat működési kiadásai és bevételei elkülönülnek a felhalmozási kiadásoktól és bevételektől, ezért ezeket az alábbiakban külön mutatjuk be. A működési kiadások a költségvetésnek a 38%-át, a felhalmozási kiadások pedig 62%-át teszik ki. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK A normatív támogatások csökkenése miatt az önkormányzat saját bevételeinek szerepe felértékelődött a város költségvetésében, a működési bevételek 30%-a a helyi adókból befolyt bevételekből, 8%-a saját intézményi bevételekből, 20%-a az átvett pénzeszközökből és pénzmaradvány felhasználásából származik. A működési bevételeknek mindössze 42%-át biztosítja a központi költségvetés. A működési bevételekből az önkormányzat az alábbi kiadásokat finanszírozza: A grafikon adataiból látható, hogy az önkormányzat működési kiadásai is átrendeződtek az elmúlt évhez képest. Az elmúlt években a közoktatásra költött a legtöbbet a város, e kiadások azonban a közoktatási intézmények átadásával jelentősen csökkentek. A vezető szerepet a településüzemeltetéssel kapcsolatos kiadások vették át, több mint 344 millió forintot fordítunk a közvilágítással, hulladékszállítással, utak, járdák karbantartásával, parkgondozással, belvízelvezetéssel, hóeltakarítással kapcsolatos feladatokra. Jelentős hányadot képviselnek a segélyek kifizetésére (20,5%) és az önkormányzati egyéb feladatokra (9,7%) szánt kiadások. Közművelődésre, kulturális kiadásokra a működési kiadások 5,3%-át költjük el. FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Az elfogadott évi költségvetésben a felhalmozási kiadásokra 1 milliárd 600 ezer forintot terveztünk, mely az összes kiadás 62%-a. Idén térfigyelő kamerák telepítését, a közvilágítás fejlesztését, a szociális otthon és az orvosi rendelők korszerűsítésének kiadásait terveztük. A legnagyobb tervezett projekt a városközpont funk-cióbővítő megújítása, melynek munkálatai várhatóan májusban megkezdődnek. A felhalmozási kiadások a felhalmozási bevételekkel egyensúlyban vannak, a bevételek jelentős részét a pályázati támogatások jelentik. A projektekhez szükséges saját erő összegét pénzmaradványból, a kommunális adóból, az ingatlanértékesítésekből és az önkormányzati vagyon bérbeadásából befolyt bevételekből biztosítja az önkormányzat. Bögös Katalin osztályvezető

4 4. oldal Kisbíró március 9. MEGHÍVÓ Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza! Kossuth-nóta Tisztelettel várjuk városunk lakosait AZ 1848/49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC EMLÉKÉRE rendezendő kisújszállási ünnepi programokra Március 14-én, csütörtökön 11 órakor: megemlékezés az Illéssy-sírkertben és Keszi Hajdú Lajos sírjánál, majd iskolai ünnepség keretében 12 órakor Illéssy Sándor mellszobránál (az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola udvarán) Beszédet mond: Monoki Kálmánné könyvtáros Rendező: az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola *** Március 14-én órakor: az Illéssy Kossuth-emlékkapunál: FÁKLYÁS FELVONULÁS Útvonal: Illéssy Kossuth-emlékkapu Illéssy utca Arany János utca Kálvin park Piac utca Kossuth u. 2. szám alatti iskola. A felvonulás útvonalának állomásain, az emlékkapunál, Illéssy Sándor, Kossuth Lajos, és Illéssy János mellszobránál, valamint a Kossuth-domborműnél a rendező Városvédő és -Szépítő Egyesület, valamint városunk iskolái tartanak rövid megemlékezéseket. Az Illéssy Kossuth-emlékkapunál beszédet mond: Dr. Ducza Lajos települési képviselő, a Városvédő és -Szépítő Egyesület tiszteletbeli elnöke. Közreműködik: a 48-as Olvasókör Asszonykórusa és a Nagykun Nádor Huszárbandérium A Városvédő és -Szépítő Egyesület kéri a fáklyás felvonuláshoz csatlakozókat, hogy lehetőség szerint hozzanak magukkal gyertyát, fáklyát. *** Március 14-én órakor: a 48-as Olvasókör székházában: Az Olvasókör épületének falán lévő emléktábla megkoszorúzása, majd társas vacsora Rendező: 48-as Olvasókör Március 15-én, pénteken 10 órakor a Református templomban: ÜNNEPI ISTENTISZTELET Igét hirdet: Szilágyi Gábor református lelkész 11 órakor a Városháza előtt: VÁROSI ÜNNEPSÉG Ünnepi beszédet mond: Tuka Antal tanár, települési képviselő Eltépett lánc, s eltört korona az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak emlékműsora Felkészítő tanárok: Szilágyiné Horváth Henriette, Golenya Gréta, Kecskés Ferencné KOSZORÚZÁS AZ 1848/49-ES EMLÉKMŰNÉL A városi ünnepségben közreműködnek: az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptánc és népzene tanszakos növendékei, a Mellofon Fúvósegyüttes Szálkai János karnagy vezényletével, a Nagykun Nádor Huszárbandérium és a Szabad Lovagok Rendje *** Kérjük, hogy akik koszorút, virágot kívánnak elhelyezni az ünnepség során, e szándékukat előre jelezzék a rendezőknek az 59/ ös vagy az 59/ os telefonszámon, a szervezes@kisujszallas.hu címen vagy a Városháza sz. irodájában. Az ünnepi programokra tisztelettel várnak minden kedves érdeklődőt a rendezők: Kisújszállás Város Önkormányzata, Arany János Református Általános Iskola, Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola, Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon, 48-as Olvasókör, Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár, Városvédő és -Szépítő Egyesület

5 2013. március 9. Kisbíró 5. oldal Kosztolányi Dezső: Zászló Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló. Mindig beszél. Mindig lobog. Mindig lázas. Mindig önkívületben van az utca fölött, föllengő magasan, egész az égben, s hirdet valamit rajongva. Ha már megszokták, és rá se figyelnek, ha alszanak is, éjjel és nappal, úgyhogy egészen lesoványodott, s áll, mint egy vézna, apostoli szónok a háztető ormán, egyedül, birkózva a csönddel és viharral, haszontalanul és egyre fenségesebben, lobog, beszél. Lelkem, te is, te is ne bot és vászon légy zászló. Székely zászló a Városházán Egy lángot adok, ápold, add tovább és gondozd híven - Reményik Sándor - Az Erdélyben született költő gondolkodásával, minden érzésével, egész életművével hazájához kötődött. Az általa is ápolt láng hívta életre azt a kezdeményezést, melyhez számos önkormányzat csatlakozott, köztük Kisújszállás is. E kezdeményezés Budapest XXII. kerületének, azaz Budafok-Tétény önkormányzatának szolidaritási felhívása volt. Január 28-án közleményben kérték a hazai önkormányzatokat, hogy álljanak a székelyföldi települések mellé, akiket megbüntetnek, ha kitűzik zászlójukat. Kisújszállás önkormányzata az elsők között csatlakozott a felhíváshoz, hogy a székely zászló kitűzésével kifejezze az erdélyi magyarsághoz fűződő szolidaritását. Ahhoz, hogy a kisújszállási Városházán is lobogjon a székely zászló, a törvényes utat végig kellett járni. A kitűzés törvényességének biztosítása érdekében megkerestem az illetékes hatóságot, mely hozzájárult a lobogó kihelyezéséhez. A székely zászló kitűzését egy rendkívüli képviselőtestületi ülés is megelőzte, melyen képviselőink egyöntetűen támogatták a kezdeményezést. A Tisztességes Választásért Alapítvány ötven zászlót adott át Budafok-Téténynek, hogy továbbítsák azt az elsőként csatlakozó településeknek. A zászlót városunk nevében február 14-én vehettem át ünnepélyes keretek között a XXII. kerületi budapesti hivatalban. A lobogót, a szolidaritás és a nemzeti összetartozás szimbólumát másnap kitűztük a Városházára. azóta nemzeti zászlónk mellett, a szél játékával néha egymásba kapaszkodva lobog a székely zászló továbbadva ezzel a lángot a város lakóinak. Kecze István polgármester Köszönet a nőknek Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet. Márai Sándor e szavaival szeretettel köszöntöm a nőnap alkalmából városunk valamennyi hölgy lakosát. Kecze István polgármester Lakossági fórumok Kisújszálláson Kisújszálláson az előző évekhez hasonlóan idén is lakossági fórumot tartanak települési képviselőink. A lakossági fórumok célja az önkormányzat elmúlt évi munkájának bemutatása. Emellett a lakosok is elmondhatják észrevételeiket, véleményeiket, javaslataikat a város életére, működésére vonatkozóan. Minden érdeklődőt szeretettel várnak Kecze István polgármesterrel együtt a választókerületek képviselői a megadott helyszínen és időpontokban. (Szerk.)

6 6. oldal Kisbíró március 9. Közfoglalkoztatás: 200 fő számára nyílik munkalehetőség Önkormányzatunk az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sikeresen pályázott közfoglalkoztatási program támogatására. A pályázat alapján a kistérségi Start munkaprogramban 130 fő napi 8 órás foglalkoztatására lesz lehetőség. A napi 8 órában foglalkoztatott segédmunkások bruttó bére Ft, szakképzettséget igénylő munkakör esetén Ft. A fenti létszámból a program első elemeként március 1-jével már elindult 10 fővel az ún. Téli és egyéb értékteremtő közfoglalkoztatási munkaprogram, ami első körben június 30-ig tart, majd év végén, november 1-jétől december 31-ig ismét. Jelenlegi információink szerint a Belügyminisztérium döntése értelmében március 18. napjával elindulhat városunkban a Start munkaprogram további három eleme, összesen 120 fő foglalkoztatottal, melyből: - a belvízelvezető-rendszerek rendbetétele program 40 fővel november 30-ig, - a mezőgazdasági földutak rendbetétele program 50 fővel október 31-ig, - az illegális hulladék-lerakóhelyek felszámolása program 30 fővel december 31-ig tart majd. A hagyományos, úgynevezett hosszabb idejű közfoglalkoztatási programban 70 fő napi 6 órás foglalkoztatására nyílik idén lehetőség. A napi 6 órás munkabér segédmunkások esetében bruttó Ft, szakképzettséget igénylő munkakör esetén bruttó Ft. A program első üteme április 1-jén indul. A közfoglalkoztatásban a 16. életévüket betöltött, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő személyek, a regisztrált munkanélküliek, vagy ellátás nélküli személyek vehetnek részt. A bérek összegének emelkedése mellett további pozitív változás, hogy idén a bérkifizetés a közfoglalkoztatott személyek részére havonta történik majd. Finta Orsolya osztályvezető Támogatást kaptak a helyi közösségek Idén, ahogy hírlevelünk költségvetésről szóló cikkében már olvashatták, az önkormányzatnak több takarékossági intézkedést kellett meghoznia. Ezen intézkedések meghozatalakor azonban a város színes közösségi életének megőrzése fontos szempont volt, így az eddigi évekhez hasonlóan most is pályázatot írt ki a helyi civil szervezeteknek. Azért, hogy már a márciusi rendezvényeket is támogatni tudják, már januárban kiírták a pályázatokat. A civil szervezetek rendezvényeinek támogatására, illetve székházuk fenntartásának segítésére február közepéig lehetett beadni a pályázatokat, amelyeket február 20-án el is bírált a Humán Erőforrás Bizottság. Idén huszonhat rendezvényhez kértek támogatást ebből tizenkilenchez nyertek el összesen 716 ezer Ft-ot. A székházak támogatására kiírt felhívásra nyolc szervezet nyújtott be igényt közülük hét sikeres pályázó 300 ezer Ft-ot kap rezsiköltségre, illetve épületük felújítására. A civil szervezetek mellett a sportszervezeteket és az intézmények programjait is támogatta az önkormányzat. A szabadidősport-programok támogatására tizenhét pályázóból tizenhatan nyertek el összesen 700 ezer Ft-ot. A nevelési és közoktatási intézmények egy-egy nagyobb rendezvényét is támogatta az önkormányzat a évi rendezvénykeretből, így összesen 734 ezer Ft-ból valósíthatják meg programjaikat az iskolák és az óvodai intézmény. (ZLR) Együttműködés a közbiztonságért A Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság a Rendőrségről szóló évi XXXIV. törvény 10. -ában foglalt felhatalmazás alapján a Karcagi Rendőrkapitánysággal kötött együttműködési megállapodásban és az önkormányzat által elfogadott bűnmegelőzési és közbiztonsági koncepcióban foglaltak szerint működött az elmúlt években. A bizottságban október 29-e óta betöltött elnöki megbízatásáról Demeter Jánosné képviselő asszony január 29. napjával lemondott. Ennek apropóján a képviselő-testület februári ülésén átgondolta a bizottság jövőjét, és úgy döntött, hogy az addig ellátott feladatokat más szervezeti keretek között kívánja elvégezni. Megállapítható, hogy a társadalmi feszültségek növekedésével városunkban is jelentkeztek problémák, elsősorban a közbiztonság (bűnözés, a gyermekek védelme stb.) területén. Akkor is kijelenthető ez, ha Kisújszálláson ezek a gondok nem is okoznak olyan szintű fejtörést, mint más településeken. Ezek a kedvezőtlen folyamatok azonban szükségessé tették, hogy a bizottság tagságát alkotó szervezetek és delegált személyek más szervezeti keretek között is együttműködjenek egymással. Ennek terepét jelentette a Polgármesteri Hivatal kezdeményezésével elindított szakmai egyeztető fórum, amelyen elsősorban gyakorlati feladatok megfogalmazására és végrehajtásának tényleges megszervezésére került sor. A városunkban is egyre erősödő, fent említett gondok megoldása, kezelése egyre égetőbb feladat, ennek megfelelően a 2012 nyarán elindított szakmai egyeztető fórum rendszeressé vált. Ezeket a kizárólag szakmai és napi operatív feladatokat és célokat kitűző, azokat megoldó fórumot kívánja az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal továbbfejleszteni. Dr. Kui Gábor aljegyző Térfigyelő kamerák a közterületeken A város közbiztonságának érdekében évek óta fejleszti az önkormányzat a közterületeket megfigyelő kamerák rendszerét. A legtöbb kamerát pályázati forrásból tudtuk beszerezni. Tavaly év végén arról adtunk tájékoztatást, hogy pályázati forrásból újabb tíz kamerát tudunk elhelyezni. Ebből a belügyminisztériumi pályázati forrásból elnyert hat kamerát már elhelyezhettünk. Az elmúlt napokban 3,2 milliós LEADER-pályázati támogatásból újabb négyet tudtunk felszereltetni a következő helyekre: - a Petőfi utca és a Nagy Imre utca kereszteződésében, a Néprajzi Kiállítóterem közelében, - az Arany János utcán, az Ifjúsági Szálláshellyel átellenben, a Báránykút megfigyelésére, - a Gyep utca és a József Attila utca kereszteződésében, a Pásztorkodás emlékhelyének közelében, - a Piculás Civilházon, a Piaccsarnok bejáratának és környékének megfigyelésére. Ezekkel együtt most már 31 kamera figyeli szerte a városban a közterületeket. Reméljük, hogy a kameráknak, illtve azok felvételeinek köszönhetően mind több rendbontást sikerül megelőzni, a rendbontókat pedig megtalálni és felelősségre vonni. Szoboszlai László

7 2013. március 9. Kisbíró 7. oldal Hol a határa a ház körüli teendőknek? A fenti kérdésre egyértelműen megadja a választ a közterületek karbantartásáról és tisztántartásáról szóló önkormányzati rendelet*, mely meghatározza, hogy kötelesek vagyunk a tulajdonunkban, kezelésünkben lévő, általunk használt ingatlan körüli közterületen található járdaszakaszt, járda hiányában az úttestig tartó területsávot, ha járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet tisztán tartani. Továbbá kötelesek vagyunk a fákról, gyepfelületről, virágágyásról, a kapu- és garázsbejáró sártalanításáról, hó- és jégmentesítéséről, tisztántartásáról, a csapadékvíz-elvezető árok, áteresz karbantartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyásáról, a fák gondozásáról gondoskodni. Ez egyaránt vonatkozik a kertes házakban élőkre és a társasházak lakóközösségeire. A jog által megadott válaszon túl azonban engedjék meg, hogy a mindennapi életünkből vett példák segítségével is megválaszoljam a címbeli kérdésre a választ. Természetes számunkra, hogy rendszeresen kitakarítunk az otthonainkban eltakarítjuk a havat, ha eljön a jó idő, virágokat ültetünk, kialakítunk egy kis veteményest, füvet nyírunk, kapálunk és gereblyézünk. Akár gondolhatnánk a kerítésre úgy, mint arra a fizikai határra, melyen kívül már nincs is több teendőnk. De mit ér a rendezett kert, a szépen lefestett kerítés, ha a ház előtt a járda nincs elseperve, vagy éppen az árok tele van szeméttel? A ház és az előtte található közterületi utcarész mind esztétikailag, mind pedig funkciójában összetartozik, hiszen hiába takarítjuk el a kapun belül a havat, ha az utcára lépve elcsúszunk, és hiábavaló az ereszcsatorna a házainkon, ha az esővíz elárasztja a járdát és a zöldterületet, mert az árok vagy a kocsibejáró alatti áteresz eldugult a sok falevéltől, és nem tud az esővíz elfolyni. Időzzünk is el egy kicsit az árkok és átereszek karbantartásánál! A város bel- és csapadékvíz-elvezető rendszere hasonló az emberi vérkeringéshez. Ha ez utóbbiban keletkezik egy vérrög, annak még a legszerencsésebb esetben is, egyéb betegségekhez képest igen súlyos következményei vannak. Ugyanez a helyzet a városunkban jelentős beruházással kiépített csapadékvíz-elvezető rendszerrel is. Habár a rendszer több öblözetre van osztva, maga az egész hálózat szerves egységet alkot. Ha valahol a ki nem takarított árok, áteresz miatt nem tud továbbfolyni a víz, az hatással van az egész rendszer működésére. Az elfolyásában akadályozott víz nagy károkat is okozhat mind a köz-, mind pedig a magántulajdonokban. Mikor lehull a falevél, nem nézi, hogy hová esik, és talán Murphy törvénye, de előbb vagy utóbb biztos, hogy az árokban köt ki. Szintén gondot jelent, hogy az a helyi lakos vagy átutazó, aki nem elégé türelmes ahhoz, hogy keressen egy közterületen elhelyezett szemetest melyből elegendő számmal találkozhatunk városunkban, inkább az utcán a bokorba, sok esetben éppen az árokba dobja el a PET-palackot. Bár létezik az az elgondolás, hogy vegye fel az, aki elszórta, tudjuk, hogy ettől még nem fog kitisztulni a házunk előtti árok, különösen igaz ez a fa esetében, hiszen ő természeténél fogva már csak ilyen. A szemetelő pedig, ha ezt az elvet követné, nyilvánvalóan el sem dobná a szemetét. Így már csak egy megoldás marad: mi magunk takarítjuk ki az ingatlan előtt az árkokat, seperjük le a járdát, gallyazzuk a fákat stb. Egyszóval gondoskodunk a házunk előtti közterület karbantartásáról is. Egy potenciális szemetelő, ha azt látja, hogy szép és rendezett az utca, talán elszégyelli magát mielőtt eldobná a szemetét, és inkább mégis a bevált módszert, azaz a szemetest fogja használni, bár tudom, csodák nincsenek. Ne feledjük, a házunk előtti közterületrész határozza meg az egész utca képét, és az utcák rendezettsége adja a város egészének hangulatát. Tehát az, hogy mi milyen gondossággal látjuk el a ház körüli teendőket, nagy jelentőségű a városról alkotott összkép megítélésében is. Végezetül ismét a jogi szabályozást ajánlom figyelmükbe, nevezetesen azt, hogy ha az ingatlan tulajdonosa nem tesz eleget a közterület önkormányzati rendeletben meghatározott tisztántartási és karbantartási kötelezettségeinek, a vonatkozó törvény és kormányrendelet értelmében** és Ft közötti összegű hulladékgazdálkodási bírsággal sújtható. Bizonyára mindannyian szeretnénk, ha városunk közterületei gondozottak, tiszták, ápoltak, rendezettek lennének. Kérem tehát, hogy ezért, ne pedig a szankciók miatt tegyünk eleget kötelezettségeinknek. Pintér Gyula közszolgáltatás-szervező ügyintéző *A közterületek karbantartásáról és tisztántartásáról szóló 29/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelet alapján ** A hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény és a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Kormányrendelet értelmében Az elhullott állatokról Tájékoztatom a tisztelt Lakosságot, hogy jogszabályi előírások alapján az elhullott, kedvtelésből tartott állatok az elpusztult lófélék kivételével az állattartó ingatlanán, legfeljebb évi 100 kg össztömegig az alábbi feltételek betartásával elföldelhetőek. Elhullott állatok elföldelése ott végezhető, ahol a talajvíz legmagasabb szintje a talajszint alatt 1,5 méternél nem emelkedik magasabbra. Az elföldelést úgy kell elvégezni, hogy a felszín alatti víz mindenkori maximális nyugalmi vízszintje és az elföldelés mélységi szintje között legalább 1 méter távolság legyen. Az elföldelés helye és a szomszédos ingatlan határvonala között legalább 1,5 méter távolságnak kell lennie Az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott, ún. kislétszámú állattartó telepeken elhullott baromfit, nyulat, továbbá háromhetesnél fiatalabb malacot az állattartó saját telkén évente legfeljebb 100 kg össztömegig a fenti feltételek betartásával szintén elföldelheti. Az elhullott állatok ilyen módon elföldelt fajáról, koráról és becsült tömegéről az állattartó köteles nyilvántartást vezetni, azt legalább két évig megőrizni, és az eljáró hatóságnak ellenőrzéskor bemutatni. Az elhullott, kedvtelésből tartott állatok, a kislétszámú állattartó telepeken elhullott állatok hulláit, továbbá a fentieknél több, illetve a nagyobb súlyú állatok tetemét továbbra is közvetlenül beszállíthatják a köztisztasági telepre, melynek üzemeltetését március 1-jétől a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. látja el. Pintér Gyula közszolgáltatás-szervező ügyintéző

8 8. oldal Kisbíró március 9.

9 2013. március 9. Kisbíró 9. oldal Pályázat parlagfű-mentesítésre Kisújszállás Város Önkormányzata pályázatot hirdet a város közigazgatási területén megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására. Az önkormányzat költségvetésében elfogadott Ft-os keretösszeget a napirendi pont tárgyalásakor a képviselők Gönczi Károly Ft, dr. Malatinszky András Ft, Nagy István Ft és Nagy Lajosné Ft közérdekű felajánlással kiegészítették. Ebből az összegből a támogatottak az odaítélt támogatás arányában részesülnek majd. A támogatásra kisújszállási székhelyű városi intézmények és civil szervezetek pályázhatnak parlagfű-irtással kapcsolatos programok egy vagy több napos szervezésével. A pályázatnak tartalmaznia kell: a) pályázó pontos adatait, nevét, postacímét, bankszámlaszámát, adószámát, intézményfenntartóját és címét, a kapcsolattartó elérhetőségeit, b) szervező(k) adatait (név, postacím, elérhetőség), c) a tervezett rendezvény/akció helyszíne(i)t, programja(i)t, célja(i)t, azok leírását, a költségek részletezését, d) milyen külső szakmai segítséget terveznek bevonni a szervezésbe, lebonyolításba, e) milyen településrészt, azon belül kb. mennyi résztvevőt érint, f) részletes költségvetést, melyben a tervezett költségeket átláthatóan, értelemszerűen csoportosítva, tételesen, ezer forintra kerekítve kell megadni (a részletes költségvetésnek a szakmai résszel összhangban kell lennie, a különböző részeinek költségeit fel kell tüntetni). A pályázathoz csatolandó melléklet: saját erő meglétéről szóló nyilatkozat. A pályázatot pályázati adatlapon (igényelhető a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és -Üzemeltetési Osztályán, vagy letölthető a honlapról) kell benyújtani. A pályázatot postai úton, vagy személyesen egy eredeti és egy másolati példányban, példányonként összefűzve kell benyújtani a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és -Üzemeltetési Osztályára (5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1., emelet 21. szoba). A borítékra kérjük ráírni: Parlagfűirtás 2013! A pályázat benyújtási határideje: április 30. A részletes pályázati kiírást megtalálják a városi honlapon. (Szerk.) Az Illéssy-iskola tájékoztatója Kedves Nyolcadikosok! Tisztelt Szülők! Lezárult a középiskolákba történő jelentkezés időszaka, azonban március 18-ig lehetőség van a módosításra az általános iskolákban. Fontolják meg még egyszer: biztos, hogy a gyermek képességeinek, szorgalmának megfelelő középiskolai típust választottak (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola)? Biztos, hogy más városban más középiskola olyat tud nyújtani, ami nincs meg Kisújszálláson? Tudják hosszú távon vállalni az anyagi terheket (kollégium, utazás stb.)? S még valamivel tisztában kell lenniük! A mai középfokú iskolák különböző típusai között az átjárás a korábban megszokottnál nehezebb lett. Mind a szakközépiskolák, mind a szakiskolák már 9. évfolyamon elkezdik a szakmai gyakorlati képzést, s ezt pótolni a tanév későbbi részében nem lehetséges, ezért a gyermeknek talán megfelelőbb másik iskolai fokozatba történő átiratkozás csak évvesztéssel történhet meg. Megéri kísérletezni? Önök döntenek: felelősen és a gyermek iránti felelősséggel. Egyre többször tapasztalom, hogy a nyolcadikosok és szüleik a nem kellően megalapozott döntés hibájába esnek, s tanév közben váltanának iskolatípust vagy hoznák haza vidéki középiskolából gyermeküket. A fenti okok miatt erre azonban csak az új tanévtől nyílik lehetőségük. Kívánom, hogy meghozott vagy megváltozó döntésük legyen megalapozott, s a gyermek érdekét mindenekfelett szolgáló. Kedves Érettségizők! Az állam az érettségi mellett az első szakma tanulásának lehetőségét ingyenesen biztosítja. A 21. életév betöltéséig lehet megkezdeni a szakma tanulását, s manapság egy jó szakma nemcsak felér egy diplomával, hanem az elhelyezkedés lehetőségét is jobban biztosíthatja. Azok számára, akik érettségivel vagy 10 lezárt középiskolai (gimnázium, illetve szakközépiskola) bizonyítvánnyal rendelkeznek, 2 év alatt szakmát biztosítunk. Tájékozódni lehet honlapunkon ( jelent-kezni pedig az iskolában. Illéssy: Többek vagyunk, mint egy iskola! Toldi Attila igazgató

10 10. oldal Kisbíró március 9. Az Arany-iskola bemutatkozása Kedves Szülők, leendő első osztályos Gyerekek!...legyetek jó fák és teremjetek jó gyümölcsöt..., mert gyümölcséről ismerik meg a fát (Máté 12, 33) Az Arany János Református Általános Iskola nevelő-testületének hitvallását fogalmazza meg egy gondolatba tömörítve az idézet. A református tradíciókat ötvözzük a tehetséggondozó hagyományainkkal, mindezt gazdagítja a megnövekedett tanulólétszámból adódó sokszínűség. Iskolánk az alább felsoroltakkal várja az ide jelentkező apróságokat: - Két osztály indítását tervezzük, a szülők, gyerekek igényeinek megfelelő összetétellel. - Két tanítóval, guruló rendszerben foglalkozunk az első-másodikos gyermekekkel. - Indítani kívánunk tehetséggondozó osztályt (igény esetén osztályokat), ez emelt óraszámú magyar és matematika, emelt óraszámú és tananyag-tartalmú természettudományos tantárgyakat jelent a pedagógiai program szerint. - Emelt szintű sportcsoportokat szervezünk minden évfolyamon. - Nyolc éven keresztül oktatjuk az informatikát. - Tánc- és dráma, valamint hon- és népismeret tantárgyakat is tanítunk, a gyerekek sok fellépési lehetőséghez jutnak minden tanévben. - Minden alsó tagozatos tanulónk elsajátíthatja a néptánc alapjait. - Az 1-2. évfolyamosok egész nap külön épületben nyernek elhelyezést, az étkezés is helyben megoldott. - Igény esetén elsőtől tanulhatnak idegen nyelvet, felső tagozatban egyre több tanítványunk tesz sikeres nyelvvizsgát. - Nyolc éven át református hitoktatásban részesülnek. - A matematikát és az idegen nyelvet felső tagozatban nívócsoportban kívánjuk tanítani a tanulók egyéni képességeihez és teljesítményéhez igazodva. - A Kisújszállási Aranyos Tanulóinkért Tehetségpontot működtetve tanítványaink kiemelkedő versenyeredményeket érnek el. - Lelkes pedagógusaink 7-9 nyári tábort szerveznek, köztük ingyenes helyi osztály-tábort az újonnan iskolába lépőknek. - Minden kis elsősünk ingyenesen kap füzetcsomagot, ezzel is csökkentve a szülők kiadásait. Kedves Szülők! Szeretnénk segítséget nyújtani a megfelelő iskola, tanító kiválasztásában, ezért szeretettel meghívjuk Önöket és Gyermeküket bemutató foglalkozásainkra a Szabadság tér 2. szám alatti épületünkbe! március 18. (hétfő) március 20. (szerda) A Kossuth-iskola bemutatkozása Megtanulni megismerni Megtanulni dolgozni Megtanulni másokkal együtt élni: S megtanulni élni (Jacqus Delors) Kedves Édesanyák, Édesapák! Szeretettel várjuk iskolába induló gyermeküket a Kossuth Lajos Általános Iskola közösségébe. Olyan iskolát kínálunk: - ahol biztonságban és otthonos környezetben tudják gyermeküket, - ahová a gyermekek szívesen járnak, - ahol az ismeretszerzés megtapasztalásra, játékosságra, tevékenységre épül, - ahol az életkornak megfelelő módszereket és változatos oktatásszervezési formákat alkalmazunk, - ahol érdeklődés és képesség szerinti bontásban tanítjuk a természettudományi tárgyak egy részét felső tagozaton, - ahol segítjük a tanulók tehetséggondozását, felzárkóztatását, - ahol fontos a tanulók szabadidejének hasznos eltöltése, - ahol jó az együttműködés a család és az iskola között, - ahol a szülők is aktív résztvevői a rendezvényeinknek. A bemutató órák helyszíne: Kossuth út március Magyar nyelv és irodalom 2. c Pokorádi Zoltánné Matematika 2. a Kerekesné Szűcs Ibolya március Ének 1. c Vadas Ilona Magyar nyelv és irodalom 2. a Budainé Nagy Erzsébet március Matematika 2. c Pokorádi Zoltánné Magyar nyelv és irodalom 2. a Budainé Nagy Erzsébet március Ének 2. c Vadas Ilona Környezetismeret 2.a Kerekesné Szűcs Ibolya március Számítástechnika 2.c Majláth Antal Az emelt szintű ének-zenei oktatásra jelentkezők meghallgatása: március 19-én és 21-én óráig Március 18. (hétfő) és 20. (szerda) délután től általános képességmérést végez az iskola pszichológusa a Kálvin u 3. szám alatt azokkal a gyerekekkel, akiknek szülei szeretnék, hogy az Aranyos Tanulóinkért Tehetségpont által biztosított foglakozásokon részt vegyenek majd. Ezt követi tól sportbemutató és az emelt szintű sportcsoport iránt érdeklődők játékos mozgásos képességmérése a központi épületben (Kálvin u. 3.). Kérjük, minél többen hozzák el gyermeküket, hogy a képességmérésen és a sportbemutatón láthassák, hová juthatnak el a gyerekek szakembereink irányításával. Szeretettel várjuk az érdeklődőket! Nagy Lajos igazgató Gólyafióka tábort augusztusban szervezünk. Táborvezető: Pokorádi Zoltánné Jelentkezés a beiratkozáskor (a tábor ingyenes). Szeretettel várjuk az érdeklődőket! Varga Vincéné igazgató

11 2013. március 9. Kisbíró 11. oldal Óvodai beíratás a 2013/2014-es nevelési évre Kedves Szülők! A leendő óvodások beíratásának időpontja: április , szerdán és csütörtökön: 8-12 és óráig, pénteken: 8-12 óráig. Helye: Művelődési Központ (Deák F. u. 6.). Be kell íratni azokat a gyermekeket, aki még nem járnak óvodába, és a következő tanévben betöltik az 5. életévüket (számukra a beíratás kötelező), valamint azokat, akik augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket, amennyiben a 2013/2014. nevelési évben megkezdik az óvodát. Kérjük, a beiratkozásra a szülők a gyermekkel együtt jöjjenek! A beiratkozáshoz szükséges: a szülő személyi igazolványa, lakcímkártyája, a leendő óvodás születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártyája és TAJ-kártyája. Városi Óvodai Intézmény Óvodai körzethatárok A Városi Óvodai Intézmény felülvizsgálta a tagóvodáinak körzethatárait. Erre elsősorban a Vasvári Tagóvoda megszűnése miatt volt szükség. A módosított körzethatárokat az érdeklődők a városi honlapon az Intézmények menüpontban megtalálják, de az óvodai intézményben is kaphatnak tájékoztatást. (Szerk.) Az általános iskolai beíratások időpontjai Az általános iskolai beíratásokra április 8-9-én (hétfőn-kedden) 8-18 óra között kerül sor a következők szerint: az Arany János Református Általános Iskolában a Kálvin u. 3. sz. alatti épületben, a Kossuth Lajos Általános Iskolában a Rákóczi úti épületben. Az iskolai beíratáskor szükség van a gyermek nevére kiállított személyazonosítóra (mely lehet anyakönyvi kivonat vagy személyi igazolvány), lakcímkártyára és azon óvodai igazolásra, mely tanúsítja, hogy a gyermek elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget. Szülői értekezlet A minél teljesebb tájékoztatás érdekében az Arany János Református Általános Iskola és a Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon közös szülői értekezletet tart a leendő első osztályos gyermekek szüleinek. A szülői értekezleten jelen lesznek az iskolafenntartók képviselői, az intézmények igazgatói és a leendő első osztályosok tanítói, akik szívesen válaszolnak a szülők kérdéseire. A szülői értekezletre március 13-án, szerdán 17 órakor kerül sor a művelődési házban. Tájékoztatás Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye alapján tájékoztatjuk a szülőket, hogy a médiában megjelent információkkal ellentétben sem az óvodai, sem pedig az általános iskolai beíratáshoz nem kell a szülőknek személyi igazolványt készíttetniük gyermekük számára. (Szerk.) Az óvodai beíratások elé Kedves Szülők! Kisújszállás egyetlen óvodai intézménye vagyunk augusztus 31-től a fenntartónk a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy. Az öt tagóvodánk a város különböző pontján nem egyenletesen helyezkedik el, megnehezítve ezzel a körzethatárok kialakítását. Az intézményben 14 gyermekcsoport indítására van lehetőség. Óvodáinkban arra törekszünk, hogy a testvérek, rokonok, ismerős gyerekek lehetőleg egy csoportba kerüljenek, segítve ezzel a beszokást, a szocializációt. Vegyes életkorú csoportjainkban az együttérzés, segítőkészség mellett az egymástól való tanulás pozitív hatását tartjuk fontosnak. - Intézményünkben legfontosabb alapértéknek tartjuk a gyermekek tiszteletét, szeretetét, elfogadását. - A családokkal együttműködünk, elsődlegesnek tartjuk a családi nevelést, melyet az óvodai neveléssel kiegészítve törekszünk a harmonikus személyiségfejlesztésre. - Pedagógusainktól, nevelést segítő munkatársainktól és a szülőktől is elvárjuk a humanista erkölcsi értékek tiszteletben tartását, az ennek megfelelő magatartás tanúsítását. - Tiszteletben tartjuk a gyermekek, szülők és az intézményi dolgozók világnézeti elkötelezettségét, felekezeti hovatartozását. - Kiemelten fontosnak tartjuk a gyermeki játék jelentőségét, a játékos fejlesztést, a tevékenységekben gazdag óvodai életet. - Fontosnak tartjuk az esélyteremtés lehetőségének biztosítását minden gyermek számára. - Kiemelten kezeljük az egyéni érési ütemhez, képességekhez igazított fejlesztést. Intézményünk nevelési programjában egységes alapelveket, célokat fogalmaztunk meg, melyek jó alapot nyújtanak az egységes nevelőmunkához. Arra törekszünk, hogy óvodásaink szeretetteljes, gyermekközpontú, másságot elfogadó légkörben ismerkedjenek a világgal. A gyermek óvodába lépésétől kezdve fontosnak tartjuk, hogy megalapozzuk azokat a kompetenciákat, melyek segítségével óvodásaink az iskolára alkalmassá válnak, ezzel is biztosítva a zökkenőmentes óvoda-iskola átmenetet, a sikeres iskolakezdést. Nevelési eredményeink, a gyermekek és a szülők eddigi elégedettsége, valamint az elmúlt évek sikeres pályázatai a garanciák arra, hogy munkánkat megfelelő szinten végezzük. (részlet a Városi Óvodai Intézmény Pedagógiai programjából) Ponyokainé Rab Judit intézményvezető II. OVI-GÁLA A Városi Óvodai Intézmény, szeretettel várja az érdeklődőket a nagyobb óvodások ünnepi műsorára. Időpont: április 12., péntek, 16 óra Helyszín: Művelődési és Ifjúsági Központ A program belépő- és támogató jegyeinek ára: 500 Ft, melyek a tagóvodákban március 20-tól megvásárolhatók. Ponyokainé Rab Judit óvodavezető

12 12. oldal Kisbíró március 9. Arany-napok - minden évben másképp Ismét gazdag programmal emlékeztünk az iskola névadójára, Arany Jánosra születésének évfordulója alkalmából az Arany János Református Általános Iskolában. Különleges alkalmak, eddig nem tapasztalt elemek ebben az évben is voltak a forgatagban. A megnyitó ünnepségen a Városháza előtt nagytiszteletű Szilágyi Gábor lelkész úr igei köszöntése után helyeztük el az emlékezés koszorúit Négyfaluból és Pacsérról érkezett vendégeinkkel, valamint a város képviselőivel közösen. Több mint 500 torokból hangzott fel a Székely himnusz, amikor a székelységgel vállalt szolidaritásunk jeléül Store Róbert, a Zajzoni Rab István Líceum tanulója ünnepélyesen kitűzte a Városházára a székely zászlót. A csütörtök délelőtt a Ki mit tud? jegyében telt. Közel 70 produkció keretében mutatták meg tanítványaink, hogy zenében, táncban, jelenetben milyen ügyesek. Délután egy, a városi rendezvénynaptárban is szereplő, március 15-ig látogatható kiállítás megnyitójára gyűltünk össze az iskola könyvtárában. Öregcserkészeket is köszönthettünk vendégeink között, akik lelkesen csatlakoztak az iskola kis kórusának cserkészindulójához. A XX. századi ifjúsági mozgalmak közül a cserkészetről beszélt dr. Ducza Lajos helytörténész megnyitó beszédében. Majd a Móricz Zsigmond Református Gimnázium diákjainak remek kisfilmjét néztük meg. Ezt követte a kiállított tárgyak megtekintése és az emlékeket visszaidéző beszélgetések. A rendezvény nem ért véget, a résztvevők átvonultak az Arany János utca 1. szám alá, az egykori református fiúiskolába, ahol szintén dr. Ducza Lajos a városunk egykori nagy tanáregyéniségeiről szóló visszaemlékezését hallhatták a résztvevők, köztük sok mostani református iskolás tanuló is. Ilyen témájú pályázatot tanítványaink is írtak. Határon túli vendégeink és vendéglátóik késő délután a Kumánia Gyógyfürdőben szereztek újabb élményeket. Pénteken délelőtt helyesíró és felolvasó, bibliai történetmondó egyéni, angol és német nyelvű, a cserkészetről szóló csapatversenyen mérkőzhettek meg a gyerekek. Bugyik Endre fogatának bemutatója tette változatossá a programot. Közben a forgószínpadszerűen megszervezett programba belefért, hogy osztályonként a XX. századi ifjúsági mozgalmakat bemutató kiállításra is ellátogassanak a tanulók. Az alsó tagozatosok kézműves foglalkozáson is részt vehettek, még szemetet is szedtek a város közterületein a Morgó-kiállításra menve oda és vissza, séta közben. A felső tagozatosok az Evangélium Színház előadásában A betű varázslata című előadással emlékezhettek Móricz Zsigmondra. A programok ideje alatt a folyosókon számtalan, szebbnél szebb bibliai történetet illusztráló rajzot, festményt csodálhattak meg a résztvevők. Délután került sor a záró ünnepségre, gálára, amelyen a Ki mit tud? legjobb előadásait láthattuk ismét, és ahol az alsó és felső tagozatosok egymást is megtapsolhatták. Ekkor tudtuk díjazni a sok ügyes pályázót, fellépőt, rajzolót, történetmondót is. Szombaton a vendég gyerekek szabad program keretében ismerkedhettek régi és új barátaikkal, városunkkal, hazánkkal. A felnőttek Debrecenben az Emberek aranyban című, és a kisújszállási születésű Kiss Tamásra emlékező kiállításokat tekintették meg. Köszönjük támogatóinknak, köztük kiemelten a vendégfogadó családoknak, Kisújszállás Város Önkormányzatának és a Kisújszállási Református Egyházközségnek a segítségét. Igazán úgy érezhettük, hogy összetartozunk akármelyik elődiskolából, korosztályból, határon innenről vagy túlról érkeztek is a rendezvény résztvevői. Nagy Lajos igazgató Útravalót kapnak pályázati forrásból az Arany János Református Általános Iskolában Az Útravaló Ösztöndíjprogram az országban sok helyen biztosította a felzárkóztatásra szoruló, illetve a jó képességű, de hátrányos helyzetű tanulók esélyeinek növelését. A program 2005-ben indult, és több területen támogatta a gyerekeket (tanulás az általános iskolában, középiskolába jutás, érettségi szerzése, stb.) ben a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (MACIKA) bekapcsolódásával új programot hívtak életre. Ez lett az Útravaló Macika Program, amely a hátrányos helyzetű, kiemelten roma tanulók esélyeit kívánja növelni. Intézményünkben is pályázati támogatásban részesültek a feltételeknek megfelelő 7-8. évfolyamos tanulók, akiket az általuk választott pedagógusok mentoráltak. A programba bevont tanulóknak is komoly erőfeszítéseket kell tenniük a tanév során, hogy a következő évben is megfeleljenek a feltételeknek. A támogatási forrás és a szigorú elbírálási szempontok miatt a nyertes mentor tanuló párok száma minden évben változó. Tavaly például kilenc tanuló és hat mentoráló pedagógus, míg a 2012/2013-as tanévben ahogy a napokban érkezett pályázati eredményből értesülhettünk újabb 11 tanuló kapcsolódik be az esélyegyenlőséget növelő programba. Őket hat mentor segíti majd útravaló törődéssel a középiskola felé. Erneszt Antal Pál gyermek- és ifjúságvédelmi felelős Eredményes csapatmunka a felkészítésben és a versenyen is A Curie Alapítvány által meghirdetett Curie Környezetvédelmi Emlékversenyen az Arany János Református Általános Iskola több tanulója vett részt, 3 fős csapatokat alkotva. A gyerekek idejüket és erejüket nem kímélve kerestek, kutattak a feladatok megoldásai után. Sok hasznos ismeretet szereztek a Hortobágyi Nemzeti Parkról, környezetvédelmi jeles napokról, vizeinkről, szennyezésükről, tisztításukról, gyógyvizeinkről és a megújuló energiaforrásokról. A négy levelezős fordulót követően az 5-6. évfolyamon három, 7-8. évfolyamon öt csapat jutott a területi döntőbe (a megyehatáron túlról is voltak csaptok), melyet Szolnokon rendeztek meg. Itt egy feladatsort kellett megoldaniuk, kísérletet kellett elvégezniük és magyarázniuk. A sok munka eredménye a következő lett: 5-6. évfolyamosok: I., V. és VIII. helyezés; 7-8. évfolyamosok: I., V., IX., X. és XI. helyezés. Az első helyezettek: Illés Vivien Anna, Tóth Ildikó, Ponicsán Rebeka (5.-6.) és Cs. Nagy Eszter Sára, Szabó Sára Zsófia, Nagy Krisztina Beáta (7.- 8.) bejutottak az országos döntőre. Gratulálunk, köszönjük a gyerekek munkáját. Szabóné Miltényi Katalin, Csatáriné Kovács Mária, Erneszt Antal Pál felkészítő tanárok Adj vért, adj esélyt! Legközelebb április 3-án, szerdán délelőtt 8-13 óráig lesz véradás a művelődési házban. Várunk minden régi és új véradót. Kovács Mária

13 2013. március 9. Kisbíró 13. oldal ITT VAN, MEGJÖTT BAGAMÉRI! Rátaláltunk egy olyan pályázati felhívásra, amely köztéri alkotások megvalósítását támogatja. Úgy gondoltuk, nem hagyjuk ki a kedvező lehetőséget, és sokak ötletét e pályázattal megvalósítjuk. Azaz pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiumának felhívására, hogy szoborba önthessük Csukás István közismert, Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regénye egyik szereplőjének, a legendás fagylaltosnak, Bagamérinek az alakját. Köztudott, hogy Bagaméri kisújszállási volt. A szobor tervét Pintér Attila helyi szobrászművész készítette el. Az alkotás tervezett helye a hajdani Vigadó és Korona Szálló (volt mozi) előtti, járda melletti füves terület. Elsődlegesen azért, mert a korabeli fényképek szerint Bagaméri ezen a helyen árulta legtöbbször a fagylaltját. A szobornak bizonyára nemcsak a gyerekek és az örökifjú felnőttek örülnének, hanem az városunk idegenforgalmának is különlegessége, érdekessége lenne. A pályázaton elnyert támogatás azonban kevesebb, mint amennyire szükség van. Ezért felhívással fordulok a város lakosságához: gyűjtsük össze Bagaméri szobrához a hiányzó összeget! Az első felajánlást már megtettem, kérem, csatlakozzanak hozzá. A felajánlásokat az Önkéntes Városfejlesztési és Fenntartási Alapra gyűjtjük, az OTP Zrt.-nél vezetett számlaszámra. A befizetések történhetnek átutalással vagy személyesen az OTP-fiókban, vagy pedig a Kisújszállási Polgármesteri Hivatal pénztárában. Kérem, a BAGAMÉRI nevet a felajánlások alkalmával mindenkor tüntessék fel. Kecze István polgármester A Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár programjai március 1-jétől a Művelődési és Ifjúsági Központ feladatköre a nyilvános könyvtári ellátással bővült. E feladatokat az intézményen belül külön szervezeti egység látja el. A változást az intézmény neve is tükrözi, mint ahogyan az a címben olvasható. A könyvtári feladatokat végző szervezeti egység az Arany János Városi Könyvtár nevet viseli. (Szerk.) NYITVA TARTÁSI REND Művelődési és Ifjúsági Központ (Deák F. u. 6.) hétfő: óra, kedd-csütörtök: 9-20 óra péntek: 9-13 óra és a pénteki rendezvények időpontjában szombat-vasárnap: a rendezvények időpontjaiban Elérhetőség: telefon/fax 59/ Honlap: mindenkisuj@gmail.com Arany János Városi Könyvtár (Szabadság tér 2/a) Felnőtt könyvtári részleg, olvasóterem: hétfő-szerda: óra, csütörtök: zárt nap péntek: óra, szombat-vasárnap: zárva Gyermekkönyvtári részleg: hétfő-szerda: óra, csütörtök: zárt nap péntek: óra, szombat-vasárnap: zárva A könyvtár elérhetőségei: telefon 59/ , fax:59/ Honlap: ajvk2010@gmail.com Március , városi könyvtár: INTERNET FIESTA Az idei fiesta célja az internet mindennapi használatának népszerűsítése, a közösségteremtés bemutatása. Szeretnénk tovább népszerűsíteni az internet praktikus szolgáltatásait is. Az internetes vásárlás előnyei és veszélyei. Veszélyek és biztonsági kérdések a neten. A fiesta részletes programját a hamarosan megjelenő műsorfüzetünkben találják. Március 23., szombat 17 óra, művelődési ház: ÖRDÖNGÖSÖK FÜZESEN A Hargita Nemzeti Székely Nép Együttes előadása Helyre szóló belépő: 1000 Ft (kapható a művelődési házban) Az Ördög ott van... különböző neveket viselve majd minden vallásban, a népek öröklődő hitvilágában mint a Gonosz megtestesítője. Ily módon jelen van a magyarság hitvilágában is, és gyakori szereplője népmeséinknek, csakhogy velünk valahogy mindig pórul jár. Az eszes paraszt (vagy éppen parasztasszony) túljár az eszén és nevetség tárgyává teszi. Az Ördög nem ritka földrajzi neveinkben sem. Minden tájegységnek van egy Ördög patakja, Ördög árka, Ördög lápja vagy valami hasonló, és Mezőségen ott van Ördöngösfüzes. A Takács Sándor által kiadott "Lélekjárás" című írás gondolatait használja fel alapjául a Hargita Együttes új műsora. Az eredeti legenda, illetve annak variációi Ördöngösfüzes falu nevének kialakulására igyekeznek magyarázatot adni. A táncjáték szándéka szerint nem az etimológiai eredetet fejtegeti, hanem egy minden korosztálynak szóló mesét kíván elsődlegesen a tánc nyelvén bemutatni. Az előadás során a nézők szórakoztató történetbe ágyazva északmezőségi, kalotaszegi, gyimesi és szatmári táncokat láthatnak. Rendező: Boka Gábor Koreográfus: Busai Norbert és Busai Zsuzsanna Március 27., szerda 15 óra, Morgó: HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS Kézműves délután a Néprajzi Kiállítóteremben Janó Lajos igazgató

14 14. oldal Kisbíró március 9. Az 1% felajánlásáról Idén május 20-ig lehet felajánlani a személyi jövedelemadó 1%-át, mely nagy segítséget nyújt a civil szervezetek, alapítványok működéséhez. Azért, hogy segítsük az Önök döntését, a városi honlapon létrehozunk egy olyan menüpontot, ahol a helyi egyesületek listáját és adószámát megtalálják. Ehhez azonban elsőként a kisújszállási civil szervezetekhez, alapítványokhoz fordulunk, hogy az alábbi elérhetőségek valamelyikére küldjék el szervezetük nevét és adószámát, hogy a listán szerepeltetni tudjuk őket. Elérhetőségek: Városháza 27-es iroda, 06-59/ , zaharan.reka@kisujszallas.hu. (Szerk.) Gratulálunk! Farsang a szociális otthonban Valóban vége ennek a hosszú, zord, hideg télnek? Mi a szociális otthonban mindent megtettünk, hogy elűzzük. Február 21-én tartottuk nyilvános, télűző farsangi rendezvényünket. Lakók és dolgozók együtt öltöztek szebbnél szebb, vidám jelmezbe. A 98 éves Borika néni iskolás kislánnyá, szobatársa iskolás fiúvá változott, a vőlegény egyszerre három arából válogathatott, felvonult az olasz konyha nélkülözhetetlen alapanyaga: a spagetti és a paradicsom is a szakáccsal, no meg a fejőnő tarka tehenével. Egy kicsit nosztal-giáztunk, amikor a május elsejei felvonulást idéztük fel. A filmből kilépett egy szoknya, egy nadrág. Jött egy úri hölgy és úri fiú, zsákbamacska, bölcsődések, egy cső kukorica, virított a pipacs, tombolt a rocker. Látogatóban volt Erdély fejedelme, tette a dolgát a tavasztündér. A látványt tetézte egy kis tviszt és rock and roll. A jelmezek szépek, látványosak voltak. Egy-egy tábla csoki volt a jutalma annak a hatvan, vállalkozó kedvű lakónak és dolgozónak, aki fellépésével hozzájárult a fergetegesen jó hangulathoz. No meg a zenész, aki húzta a talpalávalót. Hagyományhoz illően a konyhások nagyon finom fánkjával kínáltuk vendégeinket. Aki vásárolt tombolajegyet, igazán sok értékes nyereményt nyerhetett. Nagy köszönettel tartozunk a városban működő üzleteknek, vállalkozóknak, akik adományaikkal hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez. Köszönetet mondunk azoknak is, akik támogatójegy vásárlásával segítették az intézményt. Ezen a helyen köszönjük meg a KUNSZÖV vezetésének a sok szép anyagot és készterméket, melyekkel rendszeresen segítik munkánkat. Úgy gondoljuk, mi mindent megtettünk azért, hogy ezt a hosszú, zord, hideg telet végleg elkergessük, és helyébe lépjen a kikelet barátságos melegével, madárdalával, a tavasz összes vidám színével. Ducza Gyuláné mentálhigiénés munkatárs Battyán Pálnét 90. születésnapja alkalmából február 27-én Tatár Zoltán alpolgármester és dr. Kui Gábor aljegyző köszöntötte. Irma néni a családja és a szomszédjai körében ünnepelte a jeles alkalmat. Szabadidejében szeret újságot olvasni, televíziót nézni Példaértékű, hogy reggelente tornázással kezdi a napot. Ezúton is további jó egészséget kívánunk neki. Tuka Gabriella Tappancsos köszönet Az Arany János Református Általános Iskola 2. b osztályának tanulói szeptember óta örömmel forgatják a Tappancs Suli nevű újságot. Ez a havonta megjelenő újság tartalmával kiválóan illeszkedik a másodikos tananyaghoz, a benne lévő feladatok játékos formában fejlesztik a gyerekek matematikai, szövegértési és manuális kompetenciáját. Azt, hogy a 2. b osztály minden tanulója ingyen kapja meg ezt az újságot hónapról hónapra, kisújszállási magánszemélyek önzetlen anyagi támogatása teszi lehetővé. Ezúttal szeretnénk megköszönni a gyermekek és a szülők nevében, hogy Farkas Tamás (Primoil Növényolajüzem), Fazekas Antal (Béla király utca), Kecze Jánosné (Dózsa György utca), Kovács Pál (Hungária Biztosító), Mészáros Endréné (Béla király utca) és nem utolsósorban Tuka Antal (Deák Ferenc utca) összesen 7 havi újság árával támogatták osztályunkat. A 2. b osztály szülői képviselete Teadélután és tájékoztató a Napsugár Klubban Február 20-ai teadélutánunkra Nagy Andreát, a Házi Gondozó szolgálat vezetőjét hívtuk meg. Arra kértük, adjon tájékoztatást a Szolgálat működéséről. Azért érdekelt bennünket különösen ez a téma, mert klubunk tagjainak háromnegyed része 65 éven felüli. A tájékoztatást nagy érdeklődéssel hallgattuk, számos kérdésünk volt. Hálás szívvel köszönjük a részletes válaszokat és ismertetést. Ezt követően a résztvevőket teával és házilag készített süteményekkel vendégeltük meg. Köszönjük tagjainknak a süteményeket, a Kisúj étterem dolgozóinak pedig a finom teát és azt, hogy ezt a délutánt kulturált körülmények között tölthettük el. Ö. Tóth Istvánné, a Napsugár Klub vezetőségi tagja

15 2013. március 9. Kisbíró 15. oldal Csak a chippel ellátott kutyákat lehet veszettség ellen beoltani Szigorú szabályok vonatkoznak a kutyák veszettség elleni védőoltására és mikrochippel (más néven elektronikus transzponderrel) történő ellátására. A kettő összefügg. Az állatorvosok ugyanis csak akkor olthatják be veszettség ellen a kutyákat, ha azok bőre alá előzőleg már behelyezték a mikrochipet. Ez utóbbiról december 31-ig elvileg már minden kutyatartó gazdának gondoskodnia kellett. Felhívjuk a késlekedők figyelmét arra, hogy ne halasszák tovább e kötelezettségük teljesítését, ne számítsanak arra, hogy azt majd a szervezett kutyaoltáskor elintézik, mert az állatorvosok ilyen, tehát szervezett alkalmakkor nem végezhetik el egyszerre az oltást és a chip behelyezését. A kutyák egyedi azonosítóval, tehát chippel való ellátását ugyanakkor az állatorvosi rendelőkben, a rendelési idő alatt folyamatosan, előzetes bejelentés nélkül elvégzik. Mint tudják, január 1-jétől a négy hónaposnál idősebb kutyák csak chippel ellátva tarthatók. A chip behelyezéséhez vigyék magukkal az állatorvoshoz a kutya kisállat-egészségügyi könyvét, amely igazolja, hogy egy évnél nem régebben részesült az állat veszettség elleni védőoltásban. A beültetés 3500 Ft-ba kerül. (Lehetőség van az eb tartási helyén is a megjelölésre, ilyenkor a kiszállási díjjal növekszik a költség.) (A Magyar Állatorovosi Kamara Elnökségének január 16-ai határozata, a veszettség elleni védekezés részletes szabályaotól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet és a kedvtelésből tartott állatok nem kereskedelmi célú mozgásának állat-egészségügyi szabályairól szóló147/2004. (X. 1.) FVM rendelet alapján.) (Szerk.) Közgyűlést tartott a Földtulajdonosi Közösség február 12-én 14 órától tartotta soron következő közgyűlését az 1675/ as számú vadászterület földtulajdonosainak közössége a Nagykun 2000 Mg. Zrt. székházában. A közgyűlésen a jelenlévők meghallgatták a közös képviselő beszámolóját a évi pénzügyi helyzetről, a haszonbérleti díjak kifizetéséről, a maradványérték felhasználásáról ben összesen Ft vadászati földhaszonbért fizettünk ki két fő földtulajdonos részére, Ft-ot pedig földútkarbantartásra fordítottunk. A közgyűlés felhatalmazta a közös képviselőt, hogy a földhaszonbérek kifizetése után megmaradó maradványértéket 2013-ban is földútkarbantartásra fordítsák. A munkák elvégzésével a Nagykun 2000 Mg. Zrt.-t bízza meg, a munka szakszerű teljesítését ellenőrizze, az elszámolást igazolja. A közgyűlés elrendelte a év után járó vadászati földhaszonbérek december 31-ig történő kifizetését, amit a Nagykun 2000 Mg. Zrt. pénztárában lehet felvenni. A közgyűlésen Kovács Sándor fővadász tájékoztatta a jelenlevőket az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, a tavaszi vadkárelhárítás érdekében tett fokozott erőfeszítésekről (vadkacsa, vadliba, nyúl), a kilőtt őzagancsok minőségéről, a vadászati ágazatot érintő személyi változásokról. A közgyűlés meghallgatta az idei évre vonatkozó elképzeléseket, a megvalósítandó feladatokat. Ágfalvi László közös képviselő SZELEKTÍV HÉTFŐ A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés hétfői napokon, körzetenként történik, az alábbiak szerint: gyűjtőzsákokba. Ha bizonytalanok, hogy mit tehetnek a szelektív zsákokba, tájékozódjanak az as telefonszámon vagy a varosgazdalkodas@kjvgkft.hu címen. Tisztelt Ügyfeleink! Abban az esetben, ha egy hónapban 5 hétfő van, az utolsó hétfői napon nincs zsákos szelektív hulladékszállítás. Amennyiben a hétfő ünnepnapra esik, a gyűjtés az ünnepnapot követő első munkanapon történik. Kérjük Önöket, hogy a szelektív gyűjtőzsákokat a gyűjtési napokon, legkésőbb reggel 7 óráig kihelyezni szíveskedjenek. Továbbra is várjuk a szelektív hulladékgyűjtésre regisztrálókat! Azon Ügyfeleink, akik nem rendelkeznek TAPOSSA LAPOSRA! feliratú zsákokkal, hétfőtől péntekig munkaidőben ( óráig) irodánkban a Kossuth L. u. 74. szám alatt díjmentesen vehetik át. Cserezsákokat továbbiakban a begyűjtés során osztunk, a begyűjtött zsákok darabszáma alapján. Ezért kérjük, hogy a zsákokat az ingatlanuk elé helyezzék ki. A zsákokba továbbra is papír (pl. színes és fekete-fehér újság, kisebb kartondobozok), fém (pl. konzerv, sörös-, üdítős doboz), műanyag (pl. PET-palackok, fóliák, zacskók), társított csomagolási hulladékokat (gyümölcsleves, üdítős dobozok) lehet helyezni. Kérjük, a fent felsorolt hulladékokon kívül mást ne tegyenek a Tájékoztatjuk azon lakosokat, akiktől pénteki napokon szállítjuk el a kukákban összegyűjtött háztartási hulladékokat, hogy a péntekre eső március 15-ei ünnepnap helyett március 18-án, hétfőn ürítjük, illetve szállítjuk el a hulladékot. A kukaedényeket minden ürítési napon reggel 7.00 órára kell kihelyezni. A november 30-án kihirdetett a Hulladékokról szóló évi CLXXXV. törvény jogszabályi előírásai alapján alkalmazott évi kukaedényes hulladékszállítás díjai: A táblázatban szereplő díjak az általános forgalmi adót (ÁFA) tartalmazzák. Kisújszállási Városgazdálkodási Kft.

16 16. oldal Kisbíró március 9. Ladányi és Társa Bt. Autószerviz Kisújszállás, Eszperantó utca 10. Ladányi Zsigmond: 06-30/ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig , szombat: Vállalunk: műszaki vizsgáztatásra teljes körű felkészítést, olaj+szűrő cseréjét, ellenőrzését, téli-nyári átállást, akkumulátorszerelést, -ápolást, -vizsgálatot, fényszóróállítást, -vizsgálatot, szélvédőcserét, -javítást, gépkocsi háztól házig szállítását, gyári és utángyártott alkatrészek beszerzését és forgalmazását. Julcsi Üveg Ajándék Kisújszállás, Széchenyi utca 1. Ladányi Zsigmondné: 06-30/ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig , szombat: Választékunk: poharak, tányérok, evőeszközök készletben vagy darabra is, porcelán, kristály: vázák, poharak, dísztárgyak (hollóházi, zsolnay, ajkai), olasz bőr- és műbőr táskák, pénztárcák, övek, kiegészítők, iskolatáskák díszüveges italok, formatervezett üvegek, italkellékek Tiffany üvegáruk, jénai tálak, főzőedények, melegen tartó tálak ajándéktasakok, csomagolóanyagok, ón díszüvegek, poharak: névnapos, születésnapos, évszámos. Szakszerű és udvarias kiszolgálás, versenyképes árak! A Kisbíró következő száma április 6-án, szombaton jelenik meg. Lapzárta március 29-én, pénteken órakor. Cikket a Polgármesteri Hivatal 27-es irodájában lehet leadni, elektronikus adathordozón vagy a zaharan.reka@kisujszallas.hu címre elküldve. (Szerk..) TOPÁZ ÓRA-ÉKSZER SZAKÜZLET Kisújszállás, Arany János út 2. Tel.: 59/ Nyitva: h-p.: ; szombat: Aranyékszerek, karikagyűrűk, órák nagy választéka Ékszerjavítás Tört arany felvásárlás, csere Kvarcóraelem-csere Bankkártya elfogadó hely Barátságos kiszolgálás; minőség, kedvező ár! Kisbíró - Kisújszállás Város Önkormányzatának hírlevele Megjelenik havonta az önkormányzati üléseket követő héten 5000 példányban. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Kisújszállás Város Önkormányzata A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. Telefon: (59) Telefax: (59) Tördelés: Járfás Eszter Luca ISSN: (Nyomtatott), HU ISSN (Online) - Nyomdai munkák: KIS-ÚJ-LAP Kft., 5310 Kisújszállás, Munkácsy u. 8. Telefon: 06-20/

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról

9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával

Részletesebben

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról 1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről 9953-13/2013 Előterjesztés a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet).

Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet). . t ÁO^Solk BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, IFJÚSÁG- ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁG ELNÖKE Készült a 2014. június 18. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Majomé Szabó Etelka

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Január 23. péntek 16,00 óra

Január 23. péntek 16,00 óra III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények ának teljesítéséről Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL

A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL A NEMZETI, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL HUJBER ILDIKÓ YŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK VEZETŐ-FŐTANÁCSOSA kihirdetése XII. 29. hatálybalépése

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 27. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 24. kedd 15.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 24. kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésről szóló 3/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket. Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 032351 KLIK 122013 Cím: 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu Kedves Szülők!

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása PÁLYÁZAT Program neve Támogatás szakmai iránya Program kódja Megvalósítandó cél: Kedvezményezettek Társadalmi Megújulás Operatív Program Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP-3.3.14.A-12/1

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12-én megtartott ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12-én megtartott ülése jegyzőkönyvéből 2014. február 12-én megtartott ülése könyvéből 17/2014. (II. 12.) sz. NORMATÍV Kth. 2014. február 12-én megtartott képviselő-testületi ülés napirendje Normatív Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Tisztelt Oktatási Bizottság!

Tisztelt Oktatási Bizottság! Tisztelt Oktatási Bizottság! Az Aranyalma Magyar Műveltség Egyesület 2011 április 5-én Biatorbágyi Ökumenikus Iskoláért című beadványban fordul Biatorbágy Város Önkormányzatához. A város képviselőtestülete

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

ISKOLAKEZDÉS 2005/2006-OS TANÉV

ISKOLAKEZDÉS 2005/2006-OS TANÉV Sajtóiroda ISKOLAKEZDÉS 2005/2006-OS TANÉV Szeptember 1-jén az általános és középfokú oktatási intézményekben 1.416.337 tanuló kezdi el az új tanévet. Köztük várhatóan 102.861 első osztályos kisdiák és

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 17. A pedagógiai-szakmai

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

TERVEZET! OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER OKM-11767/2006. Tárgy: a 2006/2007. tanév rendjéről szóló 4/2006. (II. 24.) OM rendelet módosítása

TERVEZET! OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER OKM-11767/2006. Tárgy: a 2006/2007. tanév rendjéről szóló 4/2006. (II. 24.) OM rendelet módosítása OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER OKM-11767/2006. TERVEZET! Tárgy: a 2006/2007. tanév rendjéről szóló 4/2006. (II. 24.) OM rendelet módosítása 2006. november Tartalmi összefoglaló A 2006/2007. tanév rendjéről

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2016. ÉV 2016. január 27. (szerda) 1. Az önkormányzat 2016. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27.

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27. A Szarvasi Önkormányzat 15/2006.(IV.28.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló többször módositott 1/2005.(II.18.) számú rendelet v é g r e h a j t á s á r ó l Az Államháztartásról szóló, többször

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi munka

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi munka BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. évi munkatervét a 11/2012. (II. 8.) számú határozatával elfogadta

Részletesebben

Beszámoló a évi költségvetés végrehajtásáról

Beszámoló a évi költségvetés végrehajtásáról Vilonya Község Önkormányzat Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tisztelt Képviselő-testület! Beszámoló a 2015. évi költségvetés végrehajtásáról Az államháztartásról szóló 2011 évi CXCV törvény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2008. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

2019. évi M U N K A T E R V E

2019. évi M U N K A T E R V E Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyva a 4/2019. (I. 24.) sz. határozattal 2019. január 24. (csütörtök) 14. 00 óra 2./ Javaslat a Képviselő-testület 2019.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy:

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Iktató szám: 276/2017. Tárgy: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök).

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök). A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2017. június 15. (csütörtök). A tanítási napok száma száznyolcvankettő nap. A tanítási év

Részletesebben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Érvényes: a 2018-2019-es tanévben történő továbbhaladásra,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodással hozta meg alábbi határozatát. 84/2012. (VI.

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve Testületi ülés Január 31. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2018. január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2018. január 22-ei rendkívüli képviselő-testületi ülésének határozatai:

Részletesebben

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető (Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: 034678 KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető Pestszentlőrinci Robogó Óvoda 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 14. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018-OS

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2014. december 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Ikt.szám.: 2051-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre J a v a s l a t Startmunka programban való önkormányzati részvételre Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási O. Ózd, 2014. szeptember 4. A Kormány a közfoglalkoztatással

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

M U N K A L A P. a 2013. évi költségvetés szakfeladat szintű tervezéséhez. Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása

M U N K A L A P. a 2013. évi költségvetés szakfeladat szintű tervezéséhez. Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása - 1 - Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása Működési Lakosságnak továbbszámlázandó szemétszállítási díj 2012. évi (50 396 eft) x 1,19 59 971 A fentiek ÁFA-ja 16 192 Hátralék behajtás

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu 22-116/2014. Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 6/2014.(II.

Részletesebben

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Humán közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a közfoglalkoztatás

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete a települési köztisztaságról és a helyi környezetvédelemről

Részletesebben

os NEVELÉSI ÉV

os NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben