XIII. Falunap és Főzőverseny. Ideje: május 21. Húsvétról röviden húsvét a keresztény világ egyik legszentebb ünnepe,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XIII. Falunap és Főzőverseny. Ideje: 2011. május 21. Húsvétról röviden húsvét a keresztény világ egyik legszentebb ünnepe,"

Átírás

1 XIX. évfolyam ÁPRILIS RUZSA KÖZSÉG INGYENES KIADVÁNYA Húsvétról röviden húsvét a keresztény világ egyik legszentebb ünnepe, AJ é z u s f e l t á m a d á s á h o z kötődik. A húsvéti locsolkodás hagyományának is tulajdonítanak Bibliai eredetet: harmadnapon, a Krisztust sírjához érkező tanítványokat egy angyal várta, aki ezt mondta a gyászolóknak: Ne keressétek, mert feltámadott! A sírt őrző katonák úgy próbálták lecsendesíteni a feltámadás hírét vivő asszonyokat, hogy hideg vízzel lelocsolták őket. A m á s i k e r e d e t e a h ú s v é t i locsolásnak a víz tisztaságába, megújító erejébe vetett hit. Sokáig élt a hagyomány, hogy a lányokat a legények a kúthoz vonszolják, majd hideg vízzel, vödörből meglocsolják őket. Sok baj származott azonban e régi szokásból, mert a lányok gyakran megfáztak, nem egyszer tüdőgyulladást kaptak. Így az évek során megkopott ez a módszer, és helyét átvette a kölnivizes locsolás. Visszafogottabb, polgárosodott formában tehát a mai napig fennmaradt a régi népszokás. A legtöbb családban ilyenkor a nagyobbak ajándékot, édességet kapnak a locsolásért cserébe, a kisgyermekek pedig lelkesen keresgetik, hogy hová rejtette a nyuszi a hímes tojásokat. Húsvétkor ér véget az egykor olyan szigorúan betartott negyvennapos nagyböjt, ekkor emlékezünk meg Jézus Krisztus kínhaláláról, és ünnepeljük a természet tavaszi újjáéledését. Minden kedves Olvasónak kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! Sánta Gizella polgármester CSALÁDI MAJÁLIS A SPORTPÁLYÁN MÁJUS 01-JÉN íjászbemutató akadályversenyek egészséges táplálkozással kapcsolatos előadás vérnyomásmérés kézműves foglalkozás gyerekeknek...és még sok más program Részletes programokról a későbbiekben szórólapon tájékoztatjuk a lakosságot XIII. Falunap és Főzőverseny Ideje: május 21. NEVEZÉSI KATEGÓRIÁK: 2. Pörkölt főző verseny: 1.000,- Ft/csapat A főzés hozott anyagból történik, igény 1. halászlé ( a szervezők által biztosított szerint tűzifát, asztalt és 2 padot halból) biztosítunk. 2. pörkölt (hozott anyagból) 3. Egyéb, szabadon választott étel 3. egyéb (hozott anyagból) készítése:1.000,- Ft/csapat A főzés hozott anyagból történik, igény A NEVEZÉSI DÍJ: szerint tűzifát, asztalt és 2 padot biztosítunk. 1. Halászléfőző verseny: 4.500,- Ft/csapat. A nevezési díjért a csapat a helyszínen kap kb. 4- A nap folyamán vérnyomásmérés, 5 kg élő halat, valamint igény szerint tűzifát, ugrálóvár, lovaskocsikázás, délután asztalt és 2 padot. A kapott halmennyiség kb.10 fő kulturális műsor várja az részére elegendő. érdeklődőket. Az est sztárvendége előreláthatólag: A programokról a későbbiekben tájékoztatjuk a lakosságot! Oláh Ibolya

2 Ruzsai Hírek Ünnepség és díjátadó Mint minden évben, idén is megemlékeztünk március 15-én a Kopjafánál az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiről. Az ünnepi műsort megelőzően idén Majorosné Baráth Márta drámapedagógus vehette át a Ruzsa Község Önkormányzata által adományozott RUZSA KÖZSZOLGÁLATÁÉRT díjat. A deszki Marosmenti Fesztivál állandó résztvevői az általa felkészített versmondók, színjátszók. A ballada és mesemondó országos, körzeti és megyei versenyek dobogós helyezéseket hoztak diákjai részére. Szakmai előmenetele érdekében elvégezte az Apor Vilmos Hittudományi Főiskola drámapedagógus szakát, 2003-ban megkapott diplomája további segítséget jelent abban a munkában, amellyel a ruzsai diákok által településünk hírnevét öregbítik Ruzsa határain kívül is. Majorosné Baráth Márta mindezen tevékenysége a ruzsai emberek számára a községi ünnepeken elevenedik meg. Hosszú-hosszú évek óta rendszeresen szervezője, lebonyolítója a rendezvényeknek. Munkájával minden alkalommal nagymértékben hozzájárul a meghitt, ünnepi hangulattal átitatott megemlékezéshez. A Weöres Sándor Általános Iskola névadójáról elnevezett rendezvényhét és a 18 éves hagyománnyal bíró szülők bálja egyik fő szervezője. A díjazott munkássága éveken keresztül az iskola falain kívül is sikereket aratott a nagyhírű Kesztyű Kör által. Az amatőr felnőtt színjátszó kör 1999-ben alakult helyi tagokkal. A csoport fellépett többek között a Szegedi Nemzeti Színházban, Egerben és Adácson az országos színjátszó találkozón, az utóbbi helyszínről ezüstminősítéssel tértek haza, maguk mögé kényszerítve városok színjátszó csoportjait. A Kesztyű Kör működése idején fellépője volt a helyi ünnepségeknek, megemlékezéseknek. Majorosné Baráth Márta 1988 óta él Ruzsán férjével, Majoros Imrével, és később született két gyermekével Laurával és Imrével. Személye és a családja a ruzsai emberek tiszteletét, megbecsülését tudhatja magáénak. Munkájához a továbbiakban sok sikert és nagyon jó egészséget kívánunk. Indoklás: Majorosné Baráth Márta április 1-én Szegeden született. Általános iskolai tanulmányait a Zrínyi Ilona Általános Iskolában végezte, majd 1984-ben a szegedi Tömörkény István Gimnáziumban érettségizett, tanítói diplomát 1988-ban a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán szerzett. Még ebben az évben megkezdte tanítói munkásságát a ruzsai Általános Iskolában. Ez idő óta számtalan kisgyermeket vezetett be a számolás, írás, olvasás varázslatos világába. Különösen kiemelkedő érzékkel nyúlt a vers- és mesemondás adta lehetőségekhez. Mindig szívesen készített fel gyermekeket iskolai ünnepségekre, versenyekre irodalmi műsorokkal. Ennek a hobbi -nak a kiteljesedése valósulhatott meg 1994-től a Művészeti Iskola beindításával, amelynek alapításában tevékenyen vett részt, és attól kezdve az egyik vezetője a színművészeti tanszaknak. E művészeti tevékenység keretében ismertette meg a ruzsai iskola nevét Csongrád megye iskoláiban, illetve a szomszédos megyékben. Növendékei évek óta dobogós helyezést érnek el megyei és területi versenyeken. Császár Ágota - könyvtáros 50 felettiek klubja 1 évesek lettünk!!! Szeretettel várjuk az 50 felettieket a klub soron következő összejövetelére április 08-án 17 órára az általános iskolába. Program: ź születésnapi meglepetés műsor ź programok megbeszélése Szeretettel várjuk új tagok jelentkezését is!

3 Pályázati lehetőségek Ragadj kamerát és mutasd meg hogyan látod községünket! Az Intelligens Faluért Egyesület, valamint Ruzsa Község Önkormányzata videó pályázatot hirdet Ruzsa Lakosságának! Ragadj kamerát és filmesítsd meg hogyan látod kicsiny falunk felépítését, mindennapi életét! Egy jó ötlet és egy kis szerencse kell hozzá! Milyen filmeket várunk? Maximum 30 perces, frappáns filmet, amely a legteljesebben mutatja be községünket! A film bármilyen eszközzel és technikával elkészíthető. A filmet színesítheted szöveggel, képekkel valamint zenével is! A pályázatok beküldési határideje: június 15. Pályázati feltételek: ź A pályázaton csak ruzsai lakosok indulhatnak 0-99 évesekig. ź Egy pályázó több pályamunkát is beküldhet! ź A részvétel ingyenes! ź A pályázó kizárólag saját szerzői alkotásával pályázhat. A pályázó a pályamunka beküldésével kijelenti a pályamunkáról, hogy a saját szerzői műve, továbbá lemond a szerzői jogról, hiszen a hivatal a nyertes pályamunkát a továbbiakban különböző médiaszerepléseknél felhasználja! Pályamunkák benyújtásának módja: A pályamunkát CD vagy DVD adathordozón kérjük benyújtani. Amennyiben több munkát készít, abban az esetben minden munkát külön-külön adathordozón kérünk beadni. A filmnek a kreatívabbak címet is adhatnak! Beadási cím: Teleház 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Eredményhirdetés, nyeremény: A pályázat nyertesét a július elején megrendezésre kerülő 10 éves Teleház szülinap keretein belül hirdetjük ki. A nyertes pályamunkát készítőt ajándékutalvánnyal jutalmazzuk! Sánta Gizella polgármester Bóka Zoltánné- egyesületi elnök TŰZ VAGY KATASZTRÓFA ESETÉN ÉRTESÍTENDŐ Elérhetőségünk: Vezetékes telefonon: vagy a 105-a tűzoltóság segélyhívószáma. Mobiltelefonról történő hívás esetén a 105-ös segélyhívás a Szeged Városi Tűzoltóság ügyeletére érkezik, ezért mobiltelefonról a ös telefonszámot célszerű tárcsázni! Számítógép álom 2011 Idén is számítógépet kapnak a jól tanuló, rászoruló fiatalok! A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány közös adományozói programja révén 2011-ben is száz rászoruló családban élő, éves életkorú fiatal kap komplett /használt, de még használható/ számítógépet. A támogatói programra jelentkezhet minden olyan év közötti fiatal, akinek 3 vagy több kiskorú testvére van, tanulmányi átlaga a 4,5-et eléri, otthonában nincs számítógép és az egy főre jutó jövedelmük a létminimum alatt van. A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia: - szülői aláírással nyilatkozni kell a hátrányos helyzetről (árvaságról, nagycsaládban élésről, és arról, hogy a családban nincs számítógép), - meg kell adni a pontos adatokat (gyermekek és a szülő nevét, gondviselő címét, telefonját, pontos elérhetőségét), - osztályfőnök tanár ajánlása szükséges, amellyel mellékelni kell az iskola által hivatalosan lepecsételt másolatot a bizonyítványról. A félévi és az év végi bizonyítvánnyal is lehet pályázni. A 2011-es Számítógép Álom programban idén a fél évi és az év végi bizonyítvánnyal is lehet pályázni. Egy pályázathoz elég csak az egyik bizonyítvány másolatát elküldeni. Egy évben, egy diák csak egy alkalommal vehet részt az adományozó programban. A támogatásban részesített fiatal gondviselőjének vállalnia kell, hogy a komplett számítógépet az alapítvány székhelyén kipróbált állapotban veszik át. Az adományozott gépeket a támogatottak harmadik fél számára tovább nem adhatják. Visszaélés észlelése esetén az alapítvány a támogatottal szemben eljárást kezdeményez. A támogatói programra a jelentkezési határidő: július 13. (szerda) A pályázatot a következő címre kell elküldeni: Számítógép Álom 2011 MÁTRIX Közhasznú Alapítvány 6701 Szeged, Pf.: 929. Ha a család számára nehéznek tűnik a programra való jelentkezés, úgy a részvételhez szívesen nyújtok segítséget. Vetró Klára teleházi ügyintéző TANYASI SZEMÉTSZÁLLÍTÁS április 08.; április 22., május 06. (A fent említett napokon reggel 6.00-ig kell a szemetet kihelyezni. Csak az emblémával ellátott szemeteszsákok kerülnek elszállításra.)

4 LOGO - pályázat A Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár (Ruzsa, A pályamunka elkészítésének meg kell felelnie az Tömörkény tér 1.) pályázatot hirdet az intézmény új alábbi feltételeknek: logójának (1. kategória), jelmondatának (2. kategória) elkészítésére. 1. A logó és a jelmondat is utaljon az A fenti épület felújítása és bővítése tavaszi kezdéssel intézményben a jövőben megvalósításra kerülő alábbi esedékes. Elkészülte után ismét itt találjuk a könyvtárat, tevékenységekre: közművelődési és könyvtári valamint ide helyezzük a Teleházat, a Tourinform Irodát. szolgáltatás; teleházi szolgáltatás; kulturális és Továbbra is helyet kap a Falugazdász Iroda és az Ifjúsági szórakoztató tevékenységek működtetése, Önkormányzat. A felújítást követően használnunk kell az számítástechnikai eszközök igénybe vétele. Csak Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér címet, amely igényes, a jó ízlésnek és a helyes magyar nyelvtannak alapján az épület bővítésre kerül. Ezeknek a funkcióknak megfelelő dokumentum fogadható el. kell tükröződnie az alkotásokban. 2. Logó: számítógéppel készített vagy rajzolt és Jelentkezhetnek egy-egy pályaművel mindkét kategóriában scannelt kép lehet, amelynek mérete kicsinyíthető, az alábbiak szerint: nagyítható. I. csoport: Középiskolások, éves korig 3. Jelmondat: tömör, találó mondat vagy rövid, 1- II. csoport: Felnőttek, 19 éves kortól 2 soros vers lehet. Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár ÁPRILIS HAVI ESEMÉNYNAPTÁR PRÓBÁK Hétfő: óra jóga mindenkinek óra női torna kedd: óra néptánc gyermek óra citera, néptánc felnőtt Szerda: óra moderntánc gyermek óra moderntánc junior óra moderntánc felnőtt óra női torna Csütörtök: óra jóga mindenkinek VÁSÁROK ápriis óra vegyesáru vásár április óra méteráru vásár április óra vegyesáru vásár április óra bálaruha vásár április óra vegyesáru vásár április óra vegyesáru vásár április óra bálaruha vásár 4. Egy pályázó mindkét kategóriában egy alkotással vehet részt. A benyújtáshoz szükséges: 1. 1 db CD-R adathordozóra rögzített pályázati anyag, külön fájlban mentve a logó JPEG formátumban, a jelmondat és a pályázó adatai (név, lakcím, születési idő) WORD formátumban. 2. Pályázati határidő: április Benyújtás helye, módja: Móra Ferenc Művelődési Ház Ruzsa, Tömörkény tér 1., személyesen, átvételi elismervény igazolásával, vagy postai úton ajánlott levélben a fenti határidőig beérkezően. Eredményhirdetés: április 11-én, a költészet napján. Díjak: Mindkét kategória korosztályonként kerül díjazásra. Az 1-3. helyezést díjazzuk vásárlási utalvánnyal, könyvjutalommal az alábbiak szerint: 1. helyezett: 2000,-Ft 2. helyezett: 1500,-Ft 3. helyezett: 1000,-Ft Korcsoporttól függetlenül kerül kiosztásra a különdíj: az összes versenyző közül a legjobbnak ítélt logó és a legjobbnak ítélt jelmondat használata bevezetésre kerül az intézmény arculati elemei használatakor (levelezés, plakátok, szórólapok, internetes megjelenés, egyéb dísztárgyak, ajándéktárgyak készítésekor). Egyéb feltételek: A pályázó a pályamunka benyújtásával lemond szerzői jogairól, azt a továbbiakban a művelődési házra átruházza. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. A határidő után érkező pályázati anyag érvénytelen, annak átvételét elutasítjuk. Sikeres pályázást kívánok, várom a jelentkezőket a pályaművekkel: Vörös Tiborné - igazgató M.F. Művelődési Ház és Könyvtár A művelődési ház felújítási munkálatai alatt a próbák az általános iskolában lesznek megtartva!!

5 Sok kicsi sokra megy! Egy kéréssel szeretnék fordulni a Tisztelt Olvasókhoz, és Önökön keresztül minden ruzsai adózóhoz: Bizonyára sokuk számára ismeretes, hogy Ruzsa község Önkormányzata számláit az OTP Bank vezeti, ideérkeznek az állami pénzek is és az Önök adóbefizetései is. Ahogyan a lakossági számlavezetésnek is van költsége, úgy az Önkormányzat is fizet pénzforgalom után a banknak. Jelentős az az összeg, amely a más pénzintézetnél befizetett önkormányzati csekkek kezelési költsége. A 2010-es évben az adók /kommunális, iparűzési, gépjármű/ nem OTP-ben történt befizetései miatt több mint 379ezer Ft plusz kiadása keletkezett önkormányzatunknak. Mindezek ismeretében kérem Önöket, hogy a befizetéseiket a helyi OTP fiókban szíveskedjenek teljesíteni, amivel jelentős megtakarítást segíthetnek elő településünk számára! Megértésüket és segítségüket köszönöm! Sánta Gizella - polgármester Adó 1 % A Teleházat működtető Intelligens Faluért Egyesület évben 6767 Ft - azaz Hatezer-hétszázhatvanhét forint - adójóváírásban részesült. Az egyesület nevében köszönöm mindazoknak, akik hozzásegítettek bennünket ehhez az összeghez. Ebből kerül finanszírozásra a hálózati elérést biztosító swich. Támogatásukat a továbbiakban is fogadjuk. Adószámunk: Köszönettel: Bóka Zoltánné - egyesületi elnök Adó 1% Köszönöm, hogy 2010-ben a Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár (Ruzsa, Tömörkény tér 1.) részére ajánlotta fel Személyi Jövedelemadója (SZJA) 1%-át, ami összesen 76553,- Ft. Az összegből a községi könyvtár részére vásároltunk kódleolvasó készüléket, a hozzá tartozó kódmatricákkal, ami a kölcsönzés elősegítésére szolgál. A k ö z e l j ö v ő b e n e s e d é k e s adóbevalláskor kérem, hogy ismét a Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár nevére rendelkezzen az SZJA 1%-áról. Adószámunk: Vörös Tiborné - igazgató Első bálozók az Orfeumban Egy év elteltével ismét elérkezett a közös tánca. Ezekért a percekért mai slágerekkel, felidézve azokat a Ruzsai Általános Iskola egyik hálás szívvel mondunk köszönetet a régi szép napokat. Öröm volt látni, legbensőségesebb és legszebb felkészítő tanárnak, az iskola hogy a bálban tartózkodó nyolcadik ünnepe a Szülők Bálja. Március 5-én vezetőségének, pedagógusainak és osztályosok tök jól mulatnak az immár nagykorúvá váló dolgozóinak! közösen osztályfőnökükkel, Szabóné rendezvény 18. alkalommal várta a A nyolcadikosok tánca után az Birinyi Mártával. Márti Neked külön nyolcadikosok szüleit, kísérőit és orfeumi színpadon köszönjük, hogy nem hagytad mindazokat, akik e jótékonysági A Csárdáskirálynő elevenedett meg céltalanul lézengeni gyermekeinket, rendezvényt támogatni szerették a jelenlévők számára. Az alkalmi hanem egy fergeteges buliban volna, vagy csak egy kellemes retro- színtársulat tagjai iskolánkban tanító rophatták első báljukon a táncot. disco-ban akartak mulatni. pedagógusok voltak. Az operett Az éjfél utáni tombolasorsolás Általános iskolában messze földön ismert slágereit és a szerepeket értékes ajándékai örömére voltak egyedülálló módon, alakító színészek produkcióját minden nyertesnek. A hajnali fasírt ezen a rendezvényen bálkirálynővé ütemes tapssal jutalmazta a hálás segített a táncban elhasznált kalóriák változnak a nyolcadikos lányok és közönség. Az előadás sajnos hamar pótlásában. báli herceggé a fiúk. Ehhez az véget ért, pedig oly szívesen élveztük Végül, de nem utolsó sorban átváltozáshoz sok-sok óra gyakorlás, volna még. Szilvia, Cecília, Stázi, szeretném megköszönni az iskola az iskola tanárainak segítsége és Leopold, Edwin, Boni és a többiek dolgozóinak, azt, hogy mindennapi Pusztamérgesről Csima Erzsébet még el sem hagyták a színpadot, teendőik mellett, szabadidejük támogatása szükséges. mikor Miska és a segédei pezsgőt feláldozásával megszervezték és A Művelődési Ház nagytermét kínáltak a nézőknek, akár az lebonyolították ezt a bált, amelynek Orfeummá alakították át tanárok- Orfeumban. A közös koccintás után bevétele iskolánk javát szolgálja. diákok közösen. A közönség ízletes vacsora következett, amely Ezenkívül nekünk, nyolcadikos érkezése után a bálkirálynők és elkészítése idén is az iskola konyha szülőknek meghitt, boldog pillanatok hercegek angolkeringője nyitotta dolgozóit dicséri, hogy az étel között segítettek ráébredni arra, hogy meg az estet és dobogtatta büszke gyorsan asztalra került Jáger gyermekeink felnőttek, könyörtelenül anyukák, apukák, rokonok szívét oly Sándornak és segítőinek volt nagyok lettek. Rövidesen lezárul hevesen. A nagy létszám miatt két köszönhető. A szülők által készített életünknek egy fontos szakasza, csoportban előadott produkció után desszert édesítette mindannyiunk amelynek iránymutatóan, segítően következett a mindig megható, kedvét és szájízét. A vacsora után részesei voltak. szemekbe könnyet csalogató keringő k e z d ő d ő d i s c o v e t e r á n d j - i Köszönünk mindent! a szeretett szülővel. Ritka pillanat hagyományosan Vörös Tibi és Föci ennyi boldog, csillogó tekintetű pár voltak. Ifjú korunk zenéi vegyültek a A szülők nevében: Sánta Gizella

6 Megemlékezés volt a templomkerti emlékműnél Ruzsa Község ÖNKORMÁNYZATA és a POFOSZ helyi Szervezete meghívására hozzátartozók és emlékezők rótták le kegyeletüket a KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁN a II. világháború idején elesett hősi halált halt (59 fő ismert) ruzsai honfitársunk EMLÉKHELYÉN. Megemlékező beszédében Sánta Gizella polgármester asszony utalt arra, hogy mintegy tíz éve a Magyar Országgyűlés határozatot szavazott meg arról, hogy minden esztendő február 25-én, méltó módon lerójuk Mi, magyarok is a kegyeletünket a GYILKOS DIKTATÚRÁK áldozatai előtt. Az emlékezés napját a törvényalkotók a Független Kisgazda és Polgári Párt főtitkárának Kovács Béla volt politikus, földművelésügyi miniszter 1947-ben történt letartóztatásának, illetve Szovjetúnióba való elhurcolásának évfordulójában határozták meg. A Kisgazda politikust Szovjetellenes összeesküvés vádjával 25 évi kényszermunkára ítélték, végigjárta a szibériai lágerek és szovjet börtönök poklát. Történelmünk szégyenfoltjának egyike volt a mondvacsinált indokokkal vagy indokok nélkül kitelepítették, meghurcoltak drámája. Hat évtizede tart a ködösítés a tények alapos feltárásának hiánya. Nem történt meg a jogfosztottak, a kisemmizettek tisztességes kárpótlása az érintet családoknak, sem a leszármazottaiknak. A megemlékezés keretében az embertelenséget idéző irodalmi művek, szavalatok elhangzása után a résztvevők koszorúikat és virágaikat helyezték el az EMLÉKMŰ talapzatán! Tisztelet az áldozatoknak, megvetés az elkövetőknek. Az életüket is feláldozó hősök emlékét szívünkben mindörökké megőrizzük, melynek a megerősítésére a Szentmisét Kovács Tibor plébános úr szolgáltatta a templomban! Politikai Foglyok Szövetsége nevében: Szemészeti Szakrendelés Április 4. hétfő Dr. Dégi Rózsa Tanács Vilmos Ruzsa Április 14. csütörtök Dr. Gyetvai Tamás Április 21. csütörtök Dr. Horóczi Zoltán Április 28. csütörtök Dr. B. Tóth Barbara Óvodai beíratás Hétszínvirág Óvoda Ruzsa Értesítem a kedves szülõket, hogy 2011/2012-es nevelési évre történõ óvodai beíratás: április 18- től április 20-ig naponta 7-15 óráig lesz az óvodában. Beíratható az a gyermek, aki május 31 -ig betölti a 3. életévét. Kötelezõ beíratni azt a gyermeket, aki május 31-ig betölti az 5. életévét. A beíratáshoz szükséges dokumentumok: ź a szülõ személyi igazolványa ź a gyermek születési anyakönyvi kivonata és lakcímkártyája Ruzsa, március 07. Sánta Gizella polgármester Sádtné Papp Ibolya óvodavezetõ Növényvédelmi szaktanácsadás A Gazdakör szervezésében, az önkormányzat támogatásával növényvédelmi szaktanácsadás kezdte meg működését. Vince Mihály növényvédelmi mérnök április 04-től 8-12 óráig, majd hétfői napokon 8-12 óráig áll a gazdák rendelkezésére a régi Tűzoltó szertárban (Páva Panzióval szemben). A tanácsadás gazdaköri tagok részére ingyenes ( a tagdíjból fizetve), nem tagok részére egyéni megegyezés alapján térítésköteles. Tisztelt Gazdatársak! Óvjuk környezetünket és pénztárcánkat! A megfelelő mennyiségű növényvédőszert használjuk föl időben, ezért kérem vegyék igénybe a szaktanácsadó szolgáltatásait. Vass Tibor - gk elnök KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET ELÉRHETŐSÉGE Cím: 6786 Ruzsa, Rózsa u. 2. Telefon: 62/ vagy az egységes sürgősségi telefonszám: 104 Ügyelet: hétköznap:17órától másnap reggel 07óráig. hétvégén: pénteken 17órától hétfő reggel 07óráig.

7 Ruzsai Orfeum az iskolabálon Angolkeringőt mutattak be két csoportba, melyet betanított Magyar Gabriella táncoktató. A lányok pompázatos ruháit Csima Erzsébet biztosította, melyet ezúton is szeretnénk neki megköszönni! Felnőtt korúak lettünk! 18. születésnapunkat ünnepeltük, mely alkalomból az operett - a romantika, a vidámság, az elegancia varázslatos világába kalauzoltuk Önöket. Kicsit elszoktunk ettől a zenétől, a humorral fűszerezett szerelmi történetektől, de a csillogó kosztümök, a szép díszlet, a fülbemászó dallamok máig is meghatározói kulturális örökségünknek. Az operett darabjaiból sugárzik a magyaros temperamentum, felvidít, kikapcsol, és azon vesszük észre magunkat, hogy dudorásszuk dalait. Ringó vállú csengeri violák voltak a szereplői az estének és nem utolsó sorban az utánozhatatlan Latabárok, akik a mosoly országába vittek el bennünket, remélve, hogy igazi operettparadicsomot sikerült idevarázsolniuk. Mielőtt azonban beléptünk volna ebbe a világba a 8. osztályos tanulók produkcióját tekinthettük meg. A fellépő gyerekek név szerint a következők voltak: Bernáth Máté Papp Árpád Börcsök Barbara Rutai Izabella Börcsök Rebeka Sólya Krisztián Balázs Csorba Brigitta Szabó Gábor Horváth Brigitta Szakál Zoltán Horváth Csilla Katalin Szőllősi Richárd Katona Zsolt Szűcs Laura Kispál Szandra Szűcs Róbert Nagy Roland Tóth Nikolett Négyökrű Gábor Varga Zsanett Németh Alexandra Vitai Viktor A műsorokat vacsora, majd tánc követte. A zenét Vörös Tibor és Földeák László szolgáltatta. A tombolanyeremény győztesei pedig körülbelül éjfél felé örülhettek a számtalan ajándéknak, melyet AdyEndre szavaival szeretném megköszönni a felajánlóknak: egy jó operett a romlott világnak nagyobb részét képes megszüntetni, mint öt parlamenti felszólalás Szeretnénk megköszönni minden, a bálon jelenlévő segítségét is, aki személyes jelenlétével is az iskola mellé állt! Az iskola összes dolgozójának a nevében: Ollmann-né Lovászi Ágnes igazgató Támogatóink a következő Bozsó Edit és Heinz Kilches Császár Gábor személyeknek voltak: Bozsó Ernő Császárné Jójárt Anita Bozsó Söröző Dezső Gyula és családja Baloghné Dobó Anikó és családja Bölcsőde dolgozói Dóczi Tibor és családja Basa István Börcsök Hajnalka kozmetikus Farkas Andrea Barankai Tünde és családja Börcsök István és családja Fődi Gábor és családja Berki Tibor és családja Börcsök Miklós és családja Fodor Zsolt és családja Bernáth László és családja Börcsök Tiborné fodrász Földeák László Bertalan Domonkos és Sádt Eszter Bozsó Etelka Gondozási Központ Ruzsa Bóka Zoltánné és családja Coop ABC Ruzsa Gora Mónika Iparcikkbolt

8 Gregus László és családja Mercator Kft. Szeged Rózsa Istvánné Szűcs Imre és családja Györgyilyés Sándorné Mészáros Gergely Ruzsai Mentőállomás Szűcs László és családja Halász József és családja /Tappancs Magazin/ Ruzsa Posta Tanács István és családja Haskó Zsolt és családja Mityók Emese Ruzsa Presszó Tanács Mónika Hárs Gyógyszertár Molnár büfé Sádt Ede és családja Teleki-Horváth Lajos Hegedűs Vincéné Móra Ferenc Művelődési Sánta Erika Torpedo Bt. Ruzsa Hétszínvirág Óvoda Ruzsa Ház Sánta Gizella és családja Torpedo Bt. Palackozott Dr. Hézsai Klára Mórahalmi Erzsébet Seffer Orsolya Italok boltja Hovanyecz Aranka Gyógyfürdő Seller Attila és családja Torpedo Varga Kft. Ruzsa Illés Németh István Nagy Béla és neje Selymes Gábor és családja Dr. Tóth Kása Izabella Joó Tamás és családja Napsugár otthon Ruzsa Selymes Imre és családja Tóthné Kószó Irén Jenei Erzsébet és családja Népszabadság Simhercz Zoltán és Tóthné Molnár Anikó Kalmár pékség Szövetkezet családja Turcsányi Erika Kiskunhalas Ollmann Attila és családja Simhercz Virágüzlet Varga Károly és családja Kiri Csaba és családja Ördögh Klára Simon Tamás vállalkozó Varga Károlyné /Ruzsa Kis Tibor és családja OTP Nyrt. Ruzsai Fiók /Húsbolt Ruzsa/ Tüzép/ Kispál György és családja Papp Etelka Sipos Mátyás és családja Vass Ervin és családja Kispál Tibor és családja Dr. Papp Sándor és Sinkó Péter és Szűcs Vass János és családja Krisztin László és családja családja Helga Vass Tibor és családja Kúra Istvánné Pappné Tímár Teréz Szalai Jenőné Végh Gyula /Tóth Lábecz László és családja Park Diszkont Üllés Szegedi Sütödék Kft. Könyvkereskedés/ Lanah Bt. Agro és Műszaki Péter Renáta /Renáta Szekeres János és Vetró József és családja Kisáruház Butik/ családja Vízmű-Üzemeltetési Lázár Edina és Preszner Pipó Zsolt és Márton Szekeres József és Intézmény Richárd Nikoletta családja Vörös Tibor és családja Lázár Gáborné Poppány József és Rutai Szerencsi Sándor és Zádori József és családja Lila Diszkont Ildikó családja Zimányi-Kovács Tamás és Makra Ágnes Pósa Endre /Novum Szögi Antal és neje családja Makra József és családja Könyvkiadó/ Szőke és Társa Kft. Zsolnainé Seffer Mónika Malatinszkiné Vetró Erika Pusztamérgesi Általános Békéscsaba fodrász MÁV START Zrt. Iskola Szűcs Béla és családja A falugazdász hírei A évi területalapú támogatások évi jelszavát, az G946 számú Mint ismeretes, a művelődési ház igénylésével kapcsolatos fontosabb n y o m t a t v á n y k i t ö l t é s é v e l bővítése és felújítása folyamatban tudnivalókat az alábbiakban foglalom személyesen kérhet újat az MVH-tól. van. Emiatt az ügyfélfogadás össze: Belterületeken lévő várhatóan április közepétől a jelenlegi Akik évben igényeltek mezőgazdasági területekre is Teleházban lesz. területalapú támogatást, azok rendelkeznie kell földhasználati lappal Az elvégzendő munka súlyára, március hónapban kapták meg a az igénylőnek. komolyságára való tekintettel kérem, támogatásra vonatkozó határozatot. A l e g k i s e b b t á m o g a t o t t h o g y m i n d e n k i m e g f e l e l ő e n E határozat mellett kaptak 4 oldalas táblaméret idén is 0,25 ha. Minden, a felkészülve jöjjön ügyintézésre; hozza tájékoztatót a évi igénylésekre használatunkban lévő földterületet be magával a fentiekben már felsorolt vonatkozóan, melynek alapos kell rajzolni, akkor is, ha bármely ok okmányokat, adatokat; és minden áttanulmányozását javaslom minden miatt nem kérünk rá támogatást! e g y é b s z ü k s é g e s s é v á l h a t ó igénylőnek. A z M g T E é s E M V A feljegyzéseit, eszközeit; pl. vetésterv, Támogatási kérelmet kizárólag erdőtelepítések idei támogatási szemüveg, íróeszköz stb.! elektronikus úton lehet benyújtani kérelmét is most kell benyújtani. Az egyébként járó támogatásból április elejétől május 16-ig. A már Szükséges a telepítést engedélyező munkanaponként 1 % levonás beadott kérelmet késési szankció MVH határozat. szankciójával még lehet beadni nélkül május 31-ig lehet módosítani; Az elmúlt 3 év tapasztalatai kérelmet május 16-tól június 9-ig. Az napi 1 % támogatáscsökkentéssel szerint kb 300 termelő kérelmét ezt követően beérkező kérelmeket az pedig június 9-ig. készítettem el. Javaslom, hogy aki MVH érdemi vizsgálat nélkül A kérelmet ügyfélkapun keresztül idén is igényt tart a segítségemre, elutasítja. maga az igénylő vagy pedig április 1-től kezdődően mielőbb Kárenyhítési szerződést május közreműködő pl. falugazdász, keressen fel személyesen vagy 16-ig lehet kötni az MVH-val, a díjat tanácsadó segítségével lehet telefonon időpontegyeztetés céljából, pedig június 30-ig kell befizetni. benyújtani. hogy kérelmét a legalkalmasabb Szükség van az igénylő időpontban készíthessük el és Fődi Imre falugazdász regisztrációs számára és a évi adhassuk be! Elérhetőségek: jelszóra, valamint a földhasználati A lapzártakor rendelkezésemre hivatali mobil: 0630/ lapra, továbbá a táblákra már elvetett álló információk szerint a kérelem- saját mobil: 0630/ vagy termeszteni tervezett növények készítés időszakában április 1-től vezetékes: 0662/ megnevezésére (pl. rozs, burgonya, május 16-ig folyamatosan Ruzsán (valószínűleg megszűnik!) őszibarack, gyep stb.). dolgozom, tehát minden igénylővel Akinek nincs vagy nem találja a van esély az időpontegyeztetésre.

9 Központi orvosi ügyeleti beosztás áprilisban Nap Ügyeletes orvos neve Nap Ügyeletes orvos neve 1. Péntek Dr. Joó András 16. Szombat Dr Hegedűs Zoltán,Dr Bánfi Tamás 2. Szombat Dr Hézsai Klára, Dr Vereczkei Csaba 17. Vasárnap Dr Hegedűs Zoltán,Dr Bánfi Tamás 3. Vasárnap Dr Hézsai Klára, Dr Vereczkei Csaba 18. Hétfő Dr Vereczkei Csaba 4. Hétfő Dr Hegedűs Zoltán 19. Kedd Dr Csonka Erika 5. Kedd Dr Bánfi Tamás 20. Szerda Dr Bakos János 6. Szerda Dr Joó András 21. Csütörtök Dr Hegedűs Zoltán 7. Csütörtök Dr Hézsai Klára 22. Péntek Dr Bánfi Tamás 8. Péntek Dr Vereczkei Csaba 23. Szombat Dr Joó András, Dr Hézsai Klára 9. Szombat Dr Csonka Erika, Dr Bakos János 24. Vasárnap Dr Joó András, Dr Hézsai Klára 10. Vasárnap Dr Csonka Erika, Dr Bakos János 25. Hétfő Dr Bakos János, Dr Bánfi Tamás 11. Hétfő Dr Joó András 26. Kedd Dr Hegedűs Zoltán 12. Kedd Dr Hézsai Klára 27. Szerda Dr Bánfi Tamás 13. Szerda Dr Vereczkei Csaba 28. Csütörtök Dr Joó András 14. Csütörtök Dr Csonka Erika 29. Péntek Dr Hézsai Klára 15. Péntek Dr Bakos János 30. Szombat Dr Vereczkei Csaba,Dr Csonka Erika Orvosi - és járóbeteg ellátás Ruzsán Szakrendelés neve Orvos neve Rendelés helye Rendelés ideje Nőgyógyászat Dr Nyirati Ildikó Felszabadulás u. 2. Rendelési időben: 0620/ Fül - orr - gégészet Dr Molnár G. Etelka Napsugár Otthon, Pipacs tér 9. Rendelési időben: 0662/ Reumatológia Dr Ocskó Marica Felszabadulás u / Pszichiátria Dr Galsi Gabriella Napsugár Otthon, Pipacs tér 2. Rendelési időben: 0662/ Laboratórium Dr Veréb Ilona Tömörkény tér / / 15-ös mellék Bőrgyógyászat Dr Tóth Kása Izabella Napsugár Otthon, Pipacs tér 9. Rendelési időben: 0662/ Hétfő 9-13 óra, Csütörtök 9-14 óra Terhes tanácsadás: hétfő óra Szerda óra Kedd 8-13 óra Fizioterápia: hétfő - Péntek 8-12 óra Kedd óra Kedd, Csütörtök vérvétel Péntek vérvételi eredmény kiadás Csütörtök óra Szemészet Változó! Napsugár Otthon, Pipacs tér 9. Változó! Orvos neve Rendelés helye Rendelés ideje Dr Hézsai Klára - vállalkozó háziorvos Egészségház, Tömörkény tér / /12-es mellék Dr Balogh Piroska - gyermekorvos Egészségház, Tömörkény tér / /13-as mellék Dr Gál Klára - fogorvos Egészségház, Tömörkény tér / /11-as mellék H-P : 8-12 óra H-P: 8-11 óra d.u.: óra Csecsemő tanácsadás: Sz:14-16 óra H: 8-14 óra K: iskolai fogászat, SZ: óra P: óra Dr Bánfi Tamás, Dr Bánfi György - háziorvos Fő u / H-P: óra és óra

10 Anyakönyvi hírek Ruzsán Halálozás Csókási Imre Detki Istvánné szül.: Magda Veronika elhunyt. Őszinte részvétünk a családoknak. Földmérés! ź megosztások, telekhatár kitűzések, ź épületfeltüntetés, ź szolgalmi jog bejegyzés, ź művelési ág változás, Elérhetőségünk: ź személyesen: Szeged, Pál u. 8/a (egyeztetett időpontban!) ź telefon: / ź fax: ź weboldal: ź ź levélcím: infogeo@vnet.hu INFOGEO Földmérő Iroda, 6724 Szeged, Pál u. 8/a TV JAVÍTÁS helyszínen, garanciával minden szerdán és pénteken Hibabejelentés az Agro - és Műszaki Kisáruházban (Ruzsa, Piac tér 3.) vagy az alábbi telefonszámon: Komlós László: 0630/ Balotaszállás, Petőfi S. u. 53. További szolgáltatások: ź Villámsújtás esetén szakvélemény készítése ź Digitális földi sugárzás (MinDig TV) vételére alkalmas LCD televíziók, dekóderek (Set-Top Boxok) és antennák forgalmazása, beüzemelése HULLADÉKUDVAR NYITVA TARTÁS A hulladékudvar nyitva tartása: Szombatonként: 8 14 óráig A hulladék lerakása díjmentes. Tel.: Kazi László: 0630/ Lakossági Apró Dózsa György utca 11. sz. alatti kertes, összkomfortos, vegyes tüzelésű családi ház kiadó vagy eladó.szeged és környéki ingatlan csere is érdekel. Érd.: 0670/ Őstermelők és magánszemélyek részére adóbevallás készítését vállalom. Lasancz Imréné Ruzsa, Öttömösi út 38. Tel.: 0662/ ; 0630/ Ruzsai ház 3 szobás, összkomfortos, két fajta fűtéssel, nagy terasszal, aknás garázzsal, fenyőerdő mellett eladó. Központ 5 perc. Érd.: 0662/ , 0662/ Ruzsán a Szegedi út mellett 1680 m2-es zárt kert eladó. Irányár: ,- Ft Érd.: 0662/ ; 0630/ Akác oszlop eladó: 2,50 fm db / 650,- Ft/db, 1000,- Ft/db 5 fm - 30 db / 3000,- Ft/db Érd.: este 7-8 óra között 0662/ ; 0630/ Lada 1200-s krémszínű, 1983-as, márciusig érvényes műszakival, vonóhoroggal, megkímélt állapotban eladó. Érd.: 0630/ Eladó Opel Astra 1,4-es benzines, kitűnő állapotban, téli-, nyári gumival és egy utánfutó magasítóval, ponyvával, mindkettő novemberig érvényes vizsgával. Érd.: 0630/ Eladó 1db villannyal meghajtott kukorica morzsoló ( alig használt), férfi-, és kamasz kerékpárok, 1 db 300 literes fagyasztóláda. Érd.: 0630/ Rendőrségi ügyelet Ruzsa Körzeti Megbízott Iroda: 6786 Ruzsa, Rózsa u. 1/A. Ruzsa körzeti megbízott rendőr: Pálinkás Zoltán zászlós tel.: Ferenczi István zászlós tel.: 20/ órában elérhető: Mórahalom Rendőrőrs Ügyelet: 6782 Mórahalom, Kölcsey u. 2/B. Telefonszám: 0662/ Vezetések telefonról: 107 Mobiltelefonról 107 (Szegedi Rendőrkapitányság Ügyelet, itt kérni kell, hogy kapcsolják a Mórahalmi Rendőrőrsöt.) RUZSAI HÍREK Megjelenik 1000 példányban Lapzárta: a megjelenést megelőző hónap 20-a, ha ez munkaszüneti nap, akkor az azt megelőző utolsó munkanap. SZERKESZTŐSÉG: 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Tel.: 62/ , 62/ Fax: 62/ ruzsa@tourinform.hu KIADÓ: Az Intelligens Faluért Egyesület SZERKESZTŐ: Császár Ágota NYOMDAI MUNKÁLATOK: Planet Corp. Szolgáltató Kft Szeged, Makai út 4. Tel.: 20/ Tel./Fax: 62/

2011. FEBRUÁR. XIX. évfolyam 2. szám

2011. FEBRUÁR. XIX. évfolyam 2. szám XIX. évfolyam 2. szám 2011. FEBRUÁR Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, Mig egy kerékfogát ujítni kell /Madách/ Nyáron történt megbetegedésemet követően

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) szerint

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) szerint D-B-M Mikrotérségi Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola, Eszterlánc Óvoda Tagintézménye Dunaföldvár 7020 Dunaföldvár, Jókai u. 5.-7., Tel.: 75/541-559 OM: 201167 Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Temetõi melléklet 2010

Temetõi melléklet 2010 A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Temetõi melléklet 2010 Tisztelt Hozzátartozók! A temetői nyilvántartás szerint az alábbi sírhelyek feletti rendelkezési jog lejárt! Mivel a sírhely

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk!

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk! Jáky Alapítvány Tisztelt Támogatónk! A Jáky Alapítvány az iskolai élet több területén megpróbálja a jelenlegi viszonyok között is támogatni az intézmény hagyományait. Ezek különkülön nem jelentenek jelentős

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Hasznos telefonszámok

Hasznos telefonszámok Hasznos telefonszámok Feladatkörei Kistelek járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztály Szociális Ügyek A hatósági feladatok körében ellátja az ápolási díj, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság,

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Időpontok Program 2018. augusztus 22. 9h Mozgásterápia felmérés augusztus 23. 9h Tantestületi alakuló értekezlet augusztus

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

I. SZAKELLÁTÁS. Emelet Sorszám Előjegyzés Rendelési idő. Helyben, személyesen. Helyben, személyesen. Helyben, személyesen

I. SZAKELLÁTÁS. Emelet Sorszám Előjegyzés Rendelési idő. Helyben, személyesen. Helyben, személyesen. Helyben, személyesen A RENDELŐINTÉZET SZOLGÁLTATÁSAI Szabadság, betegség, egyéb váratlan esemény esetén a táblázatban foglaltaktól eltérés lehetséges, mely az adott szakrendelő ajtajára minden esetben kiírásra kerül! I. SZAKELLÁTÁS

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

XVII.. évfolyam. 1. szám 2009 J A N U Á R MINDEN KEDVES OLVASÓNAK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

XVII.. évfolyam. 1. szám 2009 J A N U Á R MINDEN KEDVES OLVASÓNAK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! XVII.. évfolyam 1. szám 2009. J A N U Á R Adjék Isten minden jót, öt-hat tyúkot, jó tojót! Hízott disznót, sok hurkát, tele pincét, kamarát, sonkát, kolbászt, szalonnát, gond ne bántsa a gazdát! Adjék

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07 1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A 2010. MÁJUS 15-I FALUNAP ÉS FŐZŐVERSENY NEVEZÉSI FELTÉTELEI

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A 2010. MÁJUS 15-I FALUNAP ÉS FŐZŐVERSENY NEVEZÉSI FELTÉTELEI Ruzsai Hírek 1. oldal 2010. május Ruzsai Hírek 2. oldal 2010. május A 2010. MÁJUS 15-I FALUNAP ÉS FŐZŐVERSENY NEVEZÉSI FELTÉTELEI NEVEZÉSI KATEGÓRIÁK: 1. Halászlé ( a szervezők által biztosított halból)

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

I. SZAKELLÁTÁS. Helyben, személyesen. Helyben, személyesen. Hétfő-csütörtök: 06,00-16,00 Péntek: 06,00-15, Röntgen Dr.

I. SZAKELLÁTÁS. Helyben, személyesen. Helyben, személyesen. Hétfő-csütörtök: 06,00-16,00 Péntek: 06,00-15, Röntgen Dr. A RENDELŐINTÉZET SZOLGÁLTATÁSAI Szabadság, betegség, egyéb váratlan esemény esetén a táblázatban foglaltaktól eltérés lehetséges, mely az adott szakrendelő ajtajára minden esetben kiírásra kerül! I. SZAKELLÁTÁS

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Felnőtt háziorvosok rendelési ideje

Felnőtt háziorvosok rendelési ideje Felnőtt háziorvosok rendelési ideje 2018. 11. 01. Körzet -szám Orvos neve, címe 1. Dr.Béres Katalin Hb.Korpona u. 2. Tel: 220-027/3-as 2. Dr.Czirják Ferenc Hb.Szondi Gy. u.3. Tel: 561-225 3. Dr.Jánovszky

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny

8. Győr-Lipót futóverseny Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424

Részletesebben

Minden nap: 7 00-14 00

Minden nap: 7 00-14 00 SZAKRENDELÉS RENDELÉSI IDŐ ORVOS LABOR II. emelet 38. sz. tel: 49/505-317 kód: 051125011 Minden nap: 7 00-14 00 Dr. Szoboszlay István SPORTORVOSI II. emelet 36. sz. tel: 49/505-312 1 / 24 kód: 051126020

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2011. MÁRCIUS A NŐ. XIX. évfolyam 3. szám

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2011. MÁRCIUS A NŐ. XIX. évfolyam 3. szám XIX. évfolyam 3. szám 2011. MÁRCIUS Ruzsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének férfi tagjai nevében szeretettel várom a község minden kedves hölgy tagját a Nemzetközi Nőnap alkalmából 2011. március

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e 1. A 2 0 1 8 / 2 0 1 9 - e s t a n é v m u n k a r e n d j e Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma tanítási munka 2018. augusztus 21. kedd 22. szerda 23. csütörtök Munkaközösségi

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo

XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo 2006.11.25 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (65 nevezés) Jurandori Mini Fiú (4 nevezés) I. Győrfi Tamás II. Kalmár József III. Dinnyés Roland IV. Szűcs Ferenc Jurandori Mini Leány (4 nevezés) I. Sőregi

Részletesebben

2010. Minden kedves Olvasónak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

2010. Minden kedves Olvasónak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! XVIII. évfolyam 4. szám 2010. Á P R I L I S Minden kedves Olvasónak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! Sánta Gizella - polgármester Tisztelettel meghívom Ruzsa Község Lakosságát a 2010. április 19-én

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil:

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil: Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint X. Mozdulj az egészségedért futóverseny 2013. augusztus 03. Helyezettek korcsoport szerint GYEREKEK 6-13 ÉVES KORIG, FIÚ 1. Pázmányi Sándor 24.00 2. Molnár László 27.27 3. Berger Márton 36.00 GYEREKEK

Részletesebben

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona)

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) Eseménynaptár a 2016-2017-os tanévre Augusztus 24. 8 óra Alakuló értekezlet 24-25. Felkészülés

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

1999-ben végzett 12. a Gépjárműtechnikai szerelő-autószerelő. Igazgató: Alföldi Ferenc Osztályfőnök: Ilyés Gábor

1999-ben végzett 12. a Gépjárműtechnikai szerelő-autószerelő. Igazgató: Alföldi Ferenc Osztályfőnök: Ilyés Gábor 1999-ben végzett 12. a Gépjárműtechnikai szerelő-autószerelő Igazgató: Alföldi Ferenc Osztályfőnök: Ilyés Gábor Idézet: Hiszünk benne, hogy sokkal jobb szembenézni a valósággal, bármilyen ijesztő legyen

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2018. szeptember 3. Utolsó tanítási nap 2019. június 14. Első félév vége 2019. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2019.

Részletesebben

Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XV. Országos Óvodai Rajzversenyről Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos i Rajzversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március rendező intézményének neve: 4100 Berettyóújfalu, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

Gyermek-háziorvosok. Védőnői Szolgálat

Gyermek-háziorvosok. Védőnői Szolgálat Háziorvosok Dr. Csók László Tel.: 424-126 hétfőtől - péntekig: 9.30-12.00; 14.30-16.00 Rendelési időn kívül 8 órától 16 óráig sürgős, életveszélyes esetekben hívható: 06/20/9830-222 Helyettesítő orvos:

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Néhány gondolat a forráshiányról és az adóemelésről

Néhány gondolat a forráshiányról és az adóemelésről XVI. évfolyam 4. szám 2008. Á P R I L I S Néhány gondolat a forráshiányról és az adóemelésről XVI. évfolyam3m Á R C I U S Tisztelt ruzsai lakosok! Bizonyára mindannyian kézhez kapták márciusban a kommunális

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Pedagógusok képesítése

Pedagógusok képesítése Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatal. Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatala. Hivatalvezető ügyfélfogadási időpontja:

Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatal. Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatala. Hivatalvezető ügyfélfogadási időpontja: Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatal A Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztó Járási Hivatala a Nógrád Megyei Kormányhivatal Kirendeltségeként működik. A Járási Hivatal törzshivatalának illetékessége

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1

Részletesebben

Iskolai dolgozók beosztása, végzettsége. Palenik József táncpedagógus néptánc Balogh Tímea táncpedagógus néptánc

Iskolai dolgozók beosztása, végzettsége. Palenik József táncpedagógus néptánc Balogh Tímea táncpedagógus néptánc i dolgozók beosztása, végzettsége pedagógus beosztás szakképzettség, műveltségterület tanított tárgy Gálos Jánosné intézményvezető közoktatás-vezető, testnevelés testnevelés, etika Bérciné Iváncsics Etelka

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

VELENCEI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET - SZAKRENDELŐI BEOSZTÁS SZAKRENDELÉS

VELENCEI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET - SZAKRENDELŐI BEOSZTÁS SZAKRENDELÉS HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK BELGYÓGYÁSZAT Általános belgyógyászat DR.ZAKAR GÁBOR 13:00-16:00 (NEFROLÓGIA) DR: SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR. NÉMETH ATTILA 8:00-12:00 DR. SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR.

Részletesebben

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük Vezetők és ügyintézők N é v Beosztása Elérhetőség Fogadóóra 1. Szilágyi István főigazgató szilagyi.istvan@noszlopy-marcali.hu hétfő: 9.00-12.00 2. Kiss

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor szabog@mk.u-szeged.hu csütörtök: 14 00-16 00 Moszkvai krt. 9. 17. sz. egyeztetés a titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hétfő: 08 00-10 00 hodur@mk.u-szeged.hu

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Városi Telefon Belső Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax:

Részletesebben