HÁZIREND Érvényes: szeptember 01-jétől

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÁZIREND Érvényes: szeptember 01-jétől"

Átírás

1 HÁZIREND Érvényes: szeptember 01-jétől

2 A nevelőtestület által meghatározott Házirend biztosítja az intézmény közösségi életének a szervezését, a Pedagógiai Programban foglalt célok megvalósítását és az értékek közvetítését. A Házirend elősegíti iskolánk oktató és nevelő feladatainak ellátását, ezért betartása kötelező az iskola közösség tagjai számára. A Házirend az intézmény tanévenkénti munkatervével együtt szabályozza az iskola belső rendjét. Iskolánk diákjai kultúrált, udvarias és segítőkész magatartással tartsák be mindenkor a társadalmi együttélés szabályait, intézményünk hírnevéhez méltóan viselkedjenek, gazdagítsák hagyományainkat! 1

3 Elöljáróban Beiratkozásoddal tagja lettél egy népes, nagy közösségnek, ahol több évtizedes kialakult szokások, szabályok szerint él és nevelkedik ifjúságunk. Elődeink közé számíthatjuk a nagyhírű Tóth Pál Nőnevelő Intézetet és a volt Városház téri Iskolát. Most sajátos körülmények között a Fazekas folytatja sokoldalú tevékenységével a nevelés nemes ügyét. Az új, az egyre összetettebb feladatok arra hívják fel iskolánk nevelőit, tanulóit és a szülőket, hogy saját munkánkat egyre jobban szervezzük, s erről minden érdekeltet alaposan tájékoztassuk. Nem törvénykönyvet, hanem iránymutatót szerettünk volna összeállítani, amellyel bemutatjuk diákjainknak és a szülőknek, amit éltünkről illik tudni. Reméljük, elolvassuk mindannyian nevelők, szülők, diákok és mert egyetértünk mindazzal, amit itt elmondunk egymásnak, elfogadjuk és ezek szerint élünk, dolgozunk. Felfogásunkat, cselekedeteinket elfogadott szabályaink alakítják. További fejlődésünket is ezek szerint képzeljük el. Erre adunk emlékeztetőt és útmutatót mindenkinek, aki a Fazekas nagy család tagjaként kíván élni és dolgozni. 2

4 I. A házirend hatálya: 1. Az intézmény neve: Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 3525 Miskolc, Fazekas u A hatálybalépés időpontja: szeptember 1. II. A házirend elfogadásának szabályai: 1. Megszövegezése a Diákönkormányzat és a Nevelőtestület javaslatai alapján az iskola vezetője által történik. A Nevelőtestület fogadja el. Elfogadáskor az Iskolaszék és a Diákönkormányzat egyetértési jogot gyakorol. A fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. 2. A Házirend módosítását a diákönkormányzat, a szülői munkaközösség, az iskolaszék, a nevelőtestület és az iskola vezetője kezdeményezheti. 3. Felülvizsgálatát, a tanulókkal való megismertetését minden tanév elején az osztályfőnöki munkaközösség végzi folyamatosan, amennyiben szükséges. III. A tanulók kötelességei: 1. A tanítás kor kezdődik. Az iskolába a tanítás megkezdése előtt ¼ órával meg kell érkezni. 2. A tanítás előtti és az óraközi szünetek rendje: a.) Gyülekezni ig a zsibongóban, utána a tantermekben kell. b.) Felvonulás a tantermekbe az ügyeletes tanárok irányításával. c.) Felvonulás után a tantermekben kell tartózkodni. Becsengetésig a felelősök ellenőrzik a felszereléseket, házi feladatokat. Ha a felsős tanuló becsengetés után érkezik, a zsibongóban tölti az 1. órát. d.) Közlekedni a folyosón és az osztálytermekben csak lépésben lehet, lehetőleg a lépcsők és a folyosók jobb oldalán. Az udvaron a szabad mozgás engedélyezett, vigyázva a saját és a társak testi épségére. e.) Tornaterembe, műhelyekben, számítástechnikai, fizika, kémia szaktantermekbe csak nevelők vezetésével lehet bevonulni. 3

5 f.) A második szünetben a tantermekben a tízórait kultúráltan kell elfogyasztani. Nagyszünetben (3. szünetben) jó idő esetén az udvaron kell tartózkodni. g.) Az utolsó óra után sorban, nevelői kísérettel, a termet tisztán, rendezetten kell elhagyni. h.) Az iskola épületében a zsibongó kivételével az utolsó tanítási óra után akkor lehetsz bent, ha - Napközis, tanulószobás vagy, - szakköri, sportköri, énekkari foglalkozáson veszel részt, - könyvtárban van dolgod, - iskolai szervezésű programon vagy annak előkészítésében veszel részt nevelői engedéllyel. 3. A tanítási óráról való mulasztást betegség esetén az orvossal kell igazoltatni a tájékoztatóban. A szülő a tanév folyamán legfeljebb 3 napot igazolhat. Ennél hosszabb időtartamra csak igazgató adhat engedélyt. Az igazolást a visszatérést követően legkésőbb 3 nap múlva be kell mutatni. 4. Eltávozni az iskolából a tanítási idő alatt csak az osztályfőnök és az igazgató engedélyével lehet, aki szükség szerint a szülőket is értesíti. 5. A kötelező és választott órákon részt kell venni. 6. A tanítási órákra, a kötelező és választott foglalkozásokra otthon vagy a napköziben fel kell készülni. Rendszeres, a képességeknek megfelelő munkával, fegyelmezett magatartással kell eleget tenni a tanulmányi kötelezettségeknek. A naponta szükséges tanszereket el kell hozni az iskolába, ezen kívül más nem zavarhatja a tanítást. 7. A tájékoztató füzetnek (ellenőrzőnek is) minden nap a tanulónál kell lenni. Okiratnak megfelelően kell kezelni. A témával jelölt érdemjegyeket, a nevelők által tett bejegyzéseket a szülőkkel is alá kell íratni. Elvesztése esetén azonnal szólni kell az osztályfőnöknek, aki intézkedik a pótlásról. 8. A tanulók öltözetének tisztának, rendesnek, szélsőségektől mentesnek kell lenni. Testnevelés órán a megfelelő sportöltözetben kell megjelenni. Fiúknak: fehér atléta, fekete tornanadrág, fehér zokni. Lányoknak piros póló és fekete 4

6 tornanadrág, fehér zokni. Iskolai ünnepélyeken fehér blúzt/inget ill. sötét szoknyát/nadrágot kell viselni. 9. A tanulók saját és társaik egészségének megőrzésének érdekében nem fogyaszthatnak szeszesitalt, nem dohányozhatnak, kábító hatású szereket nem szedhetnek. 10. Az iskola berendezéseire, felszerelési tárgyaira vigyázni kell. Szándékos károkozás esetén (törés, rongálás, stb.) a károkozónak rendbe kell hozni, vagy hozatni az okozott kárt. 11. A talált tárgyakat le kell adni a portásnak, az értékesebbeket az igazgató helyettesi irodában. A nagyobb értékekért felelősséget nem vállalunk. 12. A mobiltelefon nem zavarhatja az oktatást, nevelés folyamatát. 13. A diákok egész magatartásukkal tanúsítsanak tiszteletet az iskola tanárai és más dolgozói személye és munkája iránt. Becsüljék társaikat, önmagukat is. 14. A kultúrált környezetünk megóvása mindenki kötelessége. 15. Az iskola étkezési lehetőséget biztosít a tanulók számára tanári felügyelet mellett, de elvárja mindenkitől a kultúrált viselkedést. 16. Megkívánjuk a kultúrált beszédstílust a mindennapi érintkezésben a trágár szavak mellőzésével. 17. Balesetvédelmi, tűzvédelmi szabályok - Az iskolába semmilyen gyulladást okozó tárgyat nem szabad behozni. - Tűz esetén azt azonnal jelenteni kell a nevelőnek, vagy az iskola bármelyik felnőtt dolgozójának. - A fali tűzoltó készülékhez nyúlni szigorúan tilos. - Tűzriadó esetén (egy perces szaggatott csengetés) a kifüggesztett kivonulási ill. menekülési terv szerint fegyelmezetten kell elhagyni az iskola épületét. - A tanteremben található elektromos eszközökhöz nem szabad nyúlni. A műhelyben: - A munkaterem berendezése, a balesetet is okozható szerszámok, gépek megkövetelik a fegyelmezett magatartást, a figyelmes munkát! 5

7 - A munkaterem gépeihez, villamos berendezéseihez, általában ahhoz, aminek hatáskörét a tanuló még nem ismeri, nem nyúlhat hozzá! - Ügyelni kell a rendre és a tisztaságra, teljesíteni kell a munkaterem rendjének előírásait! - Munka közben is be kell tartani a munkavédelmi szabályokat, ezzel védi a tanuló saját és társai testi épségét, egészségét. - A hulladék anyagot a kijelölt helyen kell összegyűjteni. - Munka után fontos a gondos kézmosás. A tornateremben: - Csak tanári felügyelettel szabad belépni. - A tornaszereket csak rendeltetésüknek megfelelően lehet használni. A rend megtartása érdekében a már nem szükséges szereket vissza kell tenni a helyére. - A tanítási órán kívül csak tanári felügyelet mellett lehet tartózkodni a tornateremben. - Az értékeket a testnevelő tanáriban kell elhelyezni. Mi a teendő baleset esetén? - Igyekezni kell körültekintő munkaszervezéssel, a védelmi előírások megtartásával a balesetet megelőzni. - Ha mégis előfordulna, azonnal jelenteni kell a foglalkozást vezető nevelőnek, szünetben az ügyeletes tanárnak, osztályfőnöknek vagy az igazgató helyettesi irodában. 6

8 IV. A tanulók jogai: 1. Tájékozódási joga van: - az iskola pedagógiai programjának egészére, - tanulmányi előmenetelére, - érdemjegyeinek naprakész ismeretére, - dolgozatok eredményeinek kéthéten belüli megismerésére. - joga van megismerni az őt érintő jogszabályokat, melyek ismertetése és értelmezése az osztályfőnök és a Diákönkormányzat-vezető feladata. 2. Részvételi joga van: - személyiségének kibontakoztatásában a lehetőségekhez mérten, - képességének, érdeklődésének, adottságainak megfelelő oktatásban, - a tanítási órákon és a délutáni felkészülési időben nyugodt körülmények között tanulhasson, dolgozhasson, - az iskolában működő tanulóközösségekben, - az iskola által szervezett kötelező és választható foglalkozásokon, - hit- és vallásoktatásban, - szakkörökben, kirándulásokon, rendezvényeken, - iskolánk képviselőjeként a helyi önkormányzati vagy másik iskola által szervezett kulturális, tudományos, technikai vetélkedőkön, sportversenyeken, - kulturált iskolai környezethez. 3. Véleményezési és javaslattevő joga van: - a tanulókat érintő összes kérdésben. Ezen jogával egyénileg is és tanulóközösségen keresztül is élhet, természetesen mások személyiségi jogainak figyelembevételével, az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett. - Javaslatot tehet az integrált oktatási intézmény Diákönkormányzatának működésére. 7

9 4. Választójoga van: - választó és választható minden tanulóközösségi tisztségre. 5. Kezdeményezési joga van: - diákönkormányzat létrehozására. 6. Használati joga van: - az iskola létesítményeire, - az óraközi szünetek teljes időtartamára, - helyiségeire, - berendezéseire, - eszközeire tanári felügyelettel. 7. Szociális segélyezésre, ellátásra való jogosultság: - A tanuló közölje a családjában bekövetkezett anyagi erkölcsi jellegű változást a gyermekvédelmi felelőssel, osztályfőnökkel, ill. igazgatóhelyettessel, aki intézkedik a bekövetkezett változásoknak megfelelően. - A tanuló a család anyagi helyzetétől függően ingyenes tankönyvellátásban, ingyenes vagy kedvezményes étkezésben, zenei, táncos tandíjban részesülhet. - A tanulónak joga van bármilyen problémával a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz fordulni. - Esetleges problémáival, vitás ügyeivel ahhoz a személyhez fordulhat, akinek a hatáskörébe tartozik. Ez lehet szaktanár, osztályfőnök, igazgató, igazgatóhelyettes, a Diákönkormányzaton keresztül az Iskolaszék, akik kötelesek a panaszt kivizsgálni. 8

10 8. A művészeti képzésben való részvételi jogosultság: A tanulók művészeti képzése nem tartozik az iskola ingyenes szolgáltatásai körébe. Ebbe a tevékenységbe való bekapcsolódás a szülő és gyermek együttes nyilatkozatával a tanulók térítési díj vagy tandíjfizetési kötelezettségének teljesítésével valósulhat meg. A jelentkezés egy tanévre szól. A tandíjfizetés és térítési díj fizetését Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése rendeletben szabályozza. Ez alapján az iskola saját szabályzatot alakít ki. A képzésbe bekapcsolódott diákok befizetési kedvezményt vehetnek igénybe. Kedvezmény típusa: tanulmányi szociális. A tandíj és/vagy térítési díj fizetése félévre előre történik szeptember 30-áig, illetve a kedvezmény együttesen is igénybe vehető, a normatíva 50%-ának mértékéig. február 28-áig. A befizetés kérelemre havi részletekben is fizethető. A tandíjfizetési kedvezmény egy félévre adható. V. A tanuló közösségei: 1. Az iskolában előforduló tanulóközösségek: - diákönkormányzat - osztály - iskolaotthon - napközis tanulócsoport, tanulószoba - szakkör - művészeti csoportok - sportkör 9

11 2. A Diákönkormányzat : Az iskolában a székhely intézményben és a telephelyen külön-külön szervezett Diákönkormányzatot működtetünk, amelyeket az adott intézmény pedagógusaiból kiválasztott vezető irányít. A Diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. A tanulók érdekképviseleti szerve a Diákönkormányzat. A DÖK tevékenységét az osztályokban megválasztott 2-2 képviselőből álló vezetőség irányítja, munkáját az iskola igazgatója által megbízott pedagógus segíti, egyben ő látja el a képviseletet is. Diákjaink részt vehetnek a diákközgyűlésen, amit az iskolánkban évente legalább egy alkalommal, illetve a DÖK kétharmadának javaslata alapján alkalomszerűen a Diákönkormányzat szervez meg. A diákközgyűlésen a DÖK munkáját segítő pedagógus és a DÖK elnöke beszámol az előző diákközgyűlés óta eltelt időszak munkájáról, a tanulói jogok érvényesüléséről, az iskola igazgatója tájékoztatást ad az iskolai élet egészéről, a házirendben meghatározottak végrehajtásáról, és egyéb, a tanulókat érintő kérdésekről. 3. Önkéntes alapon létrehozható tanulóközösség: a tanuló egyénileg is kezdeményezhet, szaktanára, osztályfőnöke, az intézmény vezetősége segíti ebben. VI. A tanulók jutalmazása és a fegyelmező intézkedések: 1. A tanulók jutalmazásának elvei és formái: a.) Azt a tanulót, aki tanulmányi munkáját képességeihez mérten kiemelten végzi, aki kitartó szorgalmat vagy példamutató közösségi magatartást tanúsít, hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez, az iskola dicséretben részesíti ill. jutalmazza. 10

12 - az iskola ezen túlmenően jutalmazza azokat a tanulókat, akik a városi versenyen I-III., megyein I.-VI. helyezést érnek el, vagy Országos versenyen vesznek részt. - eredményes, kulturális tevékenységet folytatnak, - kimagasló sportteljesítményt érnek el, - a közösségi életben, tartósan jó szervező és irányító tevékenységet végeznek. b.) A jutalmazás formái: Az iskolában elismerésként a következő írásos dicséretek adhatók: - szaktanári - napközis csoport vezetői - diákönkormányzat vezetői - osztályfőnöki - igazgatói - nevelőtestületi Az egész évben kiemelkedő munkát végzett tanulók tantárgyi, szorgalmi és magatartási dicséretét a bizonyítványba be kell vezetni, miután azt a nevelőtestület az osztályozó konferencián jóváhagyta. c.) A 8. osztályban végzett példamutató magatartást és kiváló tanulmányi eredményt elért tanuló Fazekas Díjat kiváló zenész: Fazekas Kiváló Zenésze kiváló sportoló: Fazekas Kiváló Sportolója elismerést kap. 2. Fegyelmező intézkedések alkalmazásának elvei és formái: a.) A fegyelmező intézkedések alkalmazásának elvei és formái érvényesülnek, amelyektől indokolt esetben a vétség súlyára való tekintettel el lehet térni. 11

13 b.) A tanulóval szemben a következő intézkedés hozható: - szóbeli figyelmeztetés - szaktanári, osztályfőnöki vagy igazgatói írásbeli intés Azok a tanulók, akik szándékosan vagy gondatlanul megszegik kötelességeiket, fegyelmi büntetést kapnak. Ennek fokozatai: - szóbeli osztályfőnöki figyelmeztetés - írásbeli osztályfőnöki figyelmeztetés - szóbeli osztályfőnöki intő - írásbeli osztályfőnöki intés - napközis nevelői figyelmeztetés - a szülő behivatása. Rendkívüli családlátogatás a gyermekvédelmi felelőssel és az iskolaszék képviselőjével. Kapcsolatfelvétel a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal. - igazgatói szóbeli figyelmeztetés - igazgatói írásbeli figyelmeztetés - igazgatói intés Ezekről a fokozatokról minden esetben értesítjük a szülőt az ellenőrzőn keresztül (a szóbeli figyelmeztetésről is). Amennyiben súlyos és rendkívüli eset történik, úgy az Iskolaszék a fokozatok bármelyikével élhet. VII. A tanulói ügyelet szabályozása: 1. A hetes munkája, feladatai: - amíg a nevelő nincs az osztályban, felelős a rendért, - ha az órára a nevelő nem érkezik meg 10 perccel a becsengetés után, jelenti az igazgatóságnak, - gondoskodik a tábla tisztaságáról, krétáról, szivacsról, - ügyel a tanterem tisztaságára, - számba veszi a hiányzókat, 12

14 - jelent a nevelőnek, - az ellenőrzők meglétét számba veszi, - a szünetekben az alsó ablak kinyitásával szellőztet, - gondosan figyelemmel kíséri, hogy az osztály távozása után ne maradjon a tanteremben nyitott ablak, égő villany, szemét, a társak ottfelejtett holmija. 2. Az ügyeletesek munkája, feladata: Az ügyeletes tanulók osztályfőnökük irányításával segítik az iskolai rend és fegyelem biztosítását, - a bejárati kapuknál, - és a földszinti folyosókon. A tanulói ügyeleti munka 7 óra 30 perckor kezdődik és az utolsó (5. és 6. óra között) szünet végéig tart. A beosztást az osztály diákönkormányzat vezetője készíti el az osztályfőnökök jóváhagyásával. VIII. Napközis tanulókra vonatkozó szabályok: 1. A tanév során, aki reggeli (6 45 -től) ügyeletet vesz igénybe, az erre kijelölt helyen kell tartózkodnia. 2. Huzamosabb ideig való távolmaradást telefonon, vagy írásban lehetőleg reggel ig kell közölni az osztályfőnökkel, vagy napközis nevelővel. A visszatérést 2 nappal előbb be kell jelenteni a gazdasági ügyintézőnél. 3. Étkezés lemondása hiányzás esetén, a gazdasági hivatalban vagy a napközis nevelőnél történhet. 4. Az étkezés végleges lemondása napközis tanuló esetében csak írásban lehetséges. 5. A tanulási idő optimális kihasználása érdekében a hazamenetel órakor történik. 13

15 IX. Az iskola munkarendje: 1. Az iskola szorgalmi időben hétfőtől péntekig tól 19 óráig tart nyitva. Rendezvények esetén a szokásos nyitvatartási rendtől való eltérésre az igazgató ad engedélyt. 2. A reggeli ügyelet től ig tart. 3. A tanítás kezdete 8 óra 00 perc, a tagozatosok 0. órája A tanítási órák 45 percesek. - az első szünet 10 perces, - a második szünet 15 perces, - a harmadik szünet 20 perces udvari, A további szünetek mindegyike 10 perces, a 6. óra előtti 5 perces. Rossz idő esetén a nagyszünetben a tanulók a folyosókon tartózkodnak. 4. A hirdetések rendje: az iskolarádión keresztül a 2. óra végén. 5. A tanítási idő végén a tanulók az utolsó órájukat tartó nevelő irányításával távoznak az iskolából. 6. A napközis tanulók csoportjukkal, az ebédlősök felügyelettel ebédelhetnek. 7. A napközi ig tart, 17 óráig ügyelet van. X. A tanulók hivatalos ügyeinek intézése: A hivatalos ügyek intézése az iskolatitkári és gazdasági irodában történik: hétfőcsütörtök től 15 óráig, pénteken tól 12 óráig, a gazdasági irodában 16 óráig, befizetési napokon (kiírás szerint) a fogadóóra 7-17 óráig tart. Az iskola a tanítási szünetekben az ügyeleti rend szerint tart nyitva. A nyári tanítási szünet ügyeleti rendjét az igazgató tanévenként határozza meg. Az ügyeleti rendről a tanulók a tanévzáró ünnepélyen ill. a főbejáratnál kifüggesztett tájékozatóról értesülnek. 14

16 XI. Melléklet: A magatartás és szorgalom jegyek kialakításának követelményei: Magatartás: Példás (5) ha a tanuló a közösségben munkájával, jó kezdeményezéseivel, felelősségvállalásával, iskolai példamutató viselkedésével, a Házirend megtartásával és magatartásával kitűnik, a félév során semmilyen fegyelmi büntetése nem volt. Társainak jó példát mutat, őket segíti. Jó (4) a magatartása, ha a közösségi munkában becsülettel részt vesz, társait segíti, az iskolai viselkedése általában kifogástalan. A Házirend legfontosabb követelményeit következetesen megtartja, a félévben osztályfőnöki figyelmeztetésnél nagyobb fegyelmi büntetést nem kapott. Változó (3) a magatartása, ha a viselkedésével szemben kifogások merülnek fel. Rendszeretete ingadozó, magatartásában hibák mutatkoznak, vét a Házirend követelményei ellen, ezekért osztályfőnöki intést kapott, de ugyanakkor igyekezet is tapasztalható a hibák kijavítására. Rossz (2) a magatartása, hanyag munkával és fegyelmezetlenséggel a közösség fejlődését súlyosan hátráltatja, a közösség életét bomlasztja, társainak általában rossz példát mutat, magatartásával iskolánk hírnevét rontja, sorozatos fegyelmi vétségeiért már igazgatói intést is kapott. 15

17 Szorgalom Példás (5) a szorgalma, ha a kötelezettség teljesítése kifogástalan a tanítási órákra való felkészülésében képességeihez mérten állhatatos törekvést, odaadást tanúsít, cselekvőképessége, önállósága a tanítási órákon megnyilvánul. A feladott anyagon kívül gyűjtő-, kutatómunkát végez, arról be is számol, teljesítménye egyenletesen kiemelkedő. Jó (4) a szorgalma, ha iskolai munkáját teljesíti, vállalt kötelezettségeit elvégzi, az órákon aktívan dolgozik, teljesítményeiben nagyobb hullámzás nem tapasztalható. Változó (3) a szorgalma, ha az iskolai munkában csak időnként mutat törekvést, feladatai elvégzését esetenként elmulasztja, kötelességtudata nem alakult ki, így kötelességét csak ismételt figyelmeztetés útján teljesíti. Hanyag (2) a szorgalma a képességeihez és körülményeihez mérten keveset tesz tanulmányi fejlődése érdekében, sorozatosan készületlenül jön iskolába, kötelességeit gyakran elmulasztja, munkában megbízhatatlan, felületes, vagy öntevékenysége alacsony szintű. A magatartás és szorgalom jegyek megállapítása havonként történik, figyelembe véve a napköziben végzett munkát is. Ezeknek az egybevetésével alakul ki a félévi osztályzat. A tanuló kiemelkedő közösségi munkájáért osztályfőnöki és igazgatói dicséretet kaphat, amelyek emelik a magatartás jegyét. A szorgalmi jegybe beszámítható a kutató-, gyűjtőmunka, az erről tartott beszámolók, kielőadások. 16

18 Az iskolai Házirend betartása minden tanulónak kötelező. Megsértése fegyelmi vétség, mely a megfelelő büntetést vonja maga után. Jó munkát, eredményes tanulást kíván neked a Fazekas iskola. 17

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz

Részletesebben

2014. ASajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola OM 201017 HÁZIRENDJE. Kollárné Móricz Edina 2013.

2014. ASajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola OM 201017 HÁZIRENDJE. Kollárné Móricz Edina 2013. 2014. ASajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola OM 201017 HÁZIRENDJE Kollárné Móricz Edina 2013. HÁZIREND I. BEVEZETÉS A sajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola házirendszabályzatának hatálya

Részletesebben

HÁZIREND KIVONAT. Szervátiusz Jenő Általános Iskola

HÁZIREND KIVONAT. Szervátiusz Jenő Általános Iskola 1. A HATÁLYA KIVONAT Az intézmény neve: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Szervátiusz Jenő Általános Iskola Székhelye: 2. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK: A Házirend önálló iskolai belső jogi forrás,

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

HÁZIREND. 1. A házirend hatálya:

HÁZIREND. 1. A házirend hatálya: HÁZIREND 1. A házirend hatálya: Jelen házirend hatálya kiterjed az Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolc, Fazekas u. 6. szám alatti tanulókra, pedagógusokra, az iskola más

Részletesebben

AZ AVASTETŐI ÁLTALÁNOS, MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2009.

AZ AVASTETŐI ÁLTALÁNOS, MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2009. AZ AVASTETŐI ÁLTALÁNOS, MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2009. 1. A HÁZIREND HATÁLYA Az intézmény neve: Avastetői Általános, Magyar Angol Két Tanítási

Részletesebben

HÁZIREND. Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND. Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1. A házirend hatálya: Jelen házirend hatálya kiterjed az Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolc, Fazekas

Részletesebben

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014. LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA H á z i r e n d 2013/2014. A házirend célja A nevelőtestület és a tanulókat képviselő diákönkormányzat által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

HÁZIREND BUDAPEST

HÁZIREND BUDAPEST 1101 Budapest, Kőbányai út 38. Tel./fax: 06-1-260-84-57 E-mail: szervig@t-online.hu 2013. BUDAPEST TARTALOMJEGYZÉK 1. A HATÁLYA... 3 2. A ELFOGADÁSÁNAK SZABÁLYAI:... 3 3. AZ ISKOLA MUNKARENDJE... 4 3.4.

Részletesebben

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 40 (7) bekezdésének előírásai értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes

Részletesebben

A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK ÉS SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK ÉS SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK ÉS SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE 1. Az iskola a nevelő és oktató munka egyik fontos feladatának tekinti a tanulók tanulmányi munkájának folyamatos

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.

Részletesebben

A tanév közbeni ellenőrzés az ismeretek számonkérésének formái:

A tanév közbeni ellenőrzés az ismeretek számonkérésének formái: : A tanulók iskolai munkájának értékelése Az iskola törekvése, a szülők és a diákok igénye egyaránt, hogy a tanulók teljesítményének értékelése objektív a tanuló életkori sajátosságait figyelembe lévő

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek.

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek. H Á Z I R E N D A házirend célja a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a 3530 Miskolc, Bartók Béla tér 1. sz. alatt, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete és a Miskolc,

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Székhely: 2881 Ászár, Kossuth Lajos utca 26. Tagintézmény: Gárdonyi Géza Általános Iskolája 2882 Kerékteleki, Fő utca 31. Házirendünk

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA

I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA 1/1. A házirend célja A házirend biztosítja a működés kereteit: az oktató és nevelő feladatok ellátásához, a közösségi élet szervezéséhez és lebonyolításához,

Részletesebben

Az iskola fegyelmi szabályzata

Az iskola fegyelmi szabályzata 1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 3200 Gyöngyös, Than Károly út 1. Telefon: (+36) 37/505-100 Telefax: (+36) 37/505-108 Honlap: www.vbjnet.hu E-mail:

Részletesebben

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA dolgozni csak pontosan, szépen SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA JE 2015. 2 BEVEZETŐ... 3 I. AZ ISKOLAI MUNKARENDDEL, AZ ISKOLAI FOGLALKOZÁSOK RENDJÉVEL, AZ ISKOLA HELYISÉGEINEK, ESZKÖZEINEK HASZNÁLATÁVAL, A TANULÓBALESETEK

Részletesebben

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

KVGY Kft tanműhelyének házirendje KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő

Részletesebben

A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE

A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE KÉSZÍTETTE: Domján István intézményvezető megbízásából Kolozsi-Gángó Ildikó DMS PEDAGÓGUS ELFOGADTA: A Zalaegerszegi Öveges József Általános

Részletesebben

Iskolai magatartási szabályok 2015.

Iskolai magatartási szabályok 2015. Iskolai magatartási szabályok 2015. Az Iskola Szakmai Programjának melléklete Hatályba lépett: 2015. I. Bevezetés Az intézetben tartózkodó fiatalok kortól és iskolai végzettségtől függetlenül általános

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND,mely a Szigetszentmártoni Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. TARTALOM I. Házirend célja és feladata II. Bevezető

Részletesebben

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

2015. A Sajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola OM HÁZIRENDJE. Kollárné Móricz Edina 2015.

2015. A Sajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola OM HÁZIRENDJE. Kollárné Móricz Edina 2015. 2015. A Sajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola OM 201017 HÁZIRENDJE Kollárné Móricz Edina 2015. HÁZIREND I. BEVEZETÉS A sajókeresztúri Eötvös József Általános Iskola házirendszabályzatának hatálya

Részletesebben

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév Osztályfőnöki munkaterv 2016/17-es tanév Osztályfőnök: 5.a Fódi Judit 5.b Dienes Gábor 6.a Fekete Nagy Marianna 6.b Orbán Noémi 6.c Brotschollné Szabó Valéria 7.a Lóczy Ágnes 7.b Lipovics Mónika 8.a Arnold

Részletesebben

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIREND Készítette: Stolár Mihály igazgató Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember

Részletesebben

Közgazdasági Szakgimnáziuma

Közgazdasági Szakgimnáziuma Az iskola munkarendje Az iskola éves munkatervét a nevelőtestület határozza meg a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat véleménye alapján. A tanítás nélküli munkanapok időpontjait az éves munkaterv tartalmazza.

Részletesebben

Az iskola értékelési-ellenőrzési rendszere

Az iskola értékelési-ellenőrzési rendszere 1. Az ellenőrzés Az iskola értékelési-ellenőrzési rendszere Nevelő-oktató munkánk fontos feladatának tekintjük a tanulók tanulmányi munkájának, iskolai teljesítményének folyamatos ellenőrzését és értékelését.

Részletesebben

Aparhanti Általános Iskola OM: 036300. 7186 Aparhant, Rákóczi u.4. Házirend 2013.

Aparhanti Általános Iskola OM: 036300. 7186 Aparhant, Rákóczi u.4. Házirend 2013. Aparhanti Általános Iskola OM: 036300 7186 Aparhant, Rákóczi u.4. Házirend 2013. 2 I. Bevezető rendelkezések 1. Jelen Házirend közös rendelkezései érvényesek az Aparhanti Általános Iskola teljes területén,

Részletesebben

Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola

Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Telefonszám: 06 1 418 2040, 06 1 418 2829 Fax szám: 06 1 415 0789 Nevelési alapelveink Az iskola tanulóitól elvárjuk, hogy a pedagógiai

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola. házirendje

Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola. házirendje Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola házirendje 1 I. rész: Általános rendelkezések 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén, illetve szervezett iskolai rendezvényeken

Részletesebben

1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai

1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai A BMSZC Bolyai János Szakgimnázium és Kollégium különös közzétételi listája BOLYAI KOLLÉGIUM 2017/2018 1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai Felvétel általános tájékoztató

Részletesebben

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A tanuló a beiratkozástól számítva a Fantázia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (továbbiakban iskola) növendéke, így vonatkoznak rá a Házirend

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

HÁZIREND Gábor Áron Általános Iskola ZALAAPÁTI 2013.

HÁZIREND Gábor Áron Általános Iskola ZALAAPÁTI 2013. HÁZIREND Gábor Áron Általános Iskola ZALAAPÁTI 2013. Iskola neve: Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola Iskola címe: 8741 ZALAAPÁTI, Deák Ferenc u. 2. OM azonosító: 037541 Hatálybalépés dátuma: 2013. szeptember

Részletesebben

AZ ÉRDI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/b HÁZIRENDJE

AZ ÉRDI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/b HÁZIRENDJE AZ ÉRDI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/b HÁZIRENDJE A házirend célja, hogy a szabályok betartásával biztosítsuk az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés-oktatás

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND =

KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND = KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND = A Házirend a tanulók jogait, kötelességeit, az iskola életét, rendjét meghatározó szabályokat és munkarendet tartalmazza. A Házirend

Részletesebben

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2.

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2. Iktsz: /2013. Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: 102603 Vácszentlászló, 2013. szeptember 2. 1 1. Általános alapelvek Iskolánkban az alapfokú művészetoktatás

Részletesebben

Földváry Károly Általános Iskola Házirend. Bevezetés

Földváry Károly Általános Iskola Házirend. Bevezetés Földváry Károly Általános Iskola Házirend A házirend tartalma: Bevezetés 1. Általános rendelkezések 2. A gyermekek jogai az iskolában. 3. A gyermekek kötelességei az iskolában. 4. A tanulói jutalmazás

Részletesebben

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01.

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01. 2014 HÁZIREND Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 0 2014.06.01. Tartalomjegyzék Bevezető... 2 1. Intézménybe való beiratkozás... 3 2. A tanítás és az iskola rendje... 3 2.1. Iskolába érkezés:...

Részletesebben

INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2014.

INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2014. INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2014. AZ INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A házirend rögzíti az intézménybe járó gyermekek jogait és kötelességeit, valamint az iskola munkarendjét.

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

Házirend Kivonat. Bevezető

Házirend Kivonat. Bevezető Házirend Kivonat Bevezető A közoktatásról szóló törvény 40. (7.) bekezdésének előírása értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes kérdéseket a Házirendben kell szabályozni. A házirend előírásai az

Részletesebben

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Készült: 2017. február 16. A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember Dusnok Fajsz Általános Iskola Házirend GorbayNagy Tihamér Intézményvezető Dusnok, 2018. szeptember 01. 1 HÁZIREND I. A házirend hatálya: Ez a házirend a dusnoki általános iskolába járó tanulókra vonatkozik.

Részletesebben

Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 8330 Sümeg, Mártírok útja 1-3. Telefon: 87/550-010; 87/550-012 Fax: 87/550-010 E-mail: titkarsag@kisfaludy.hu Honlap: www.kisfaludy.hu

Részletesebben

2013 HÁZIREND KTKIKI

2013 HÁZIREND KTKIKI 2013 HÁZIREND KTKIKI TARTALOMJEGYZÉK 1. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1.1. A házirend célja 1.2. A házirend feladata 1.3. A házirend jogi és egyéb forrásai 1.4. A házirend hatálya 1.5.

Részletesebben

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015. Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása

Részletesebben

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév 1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E 2012/2013-as tanév Tanulóink eredményes munkája érdekében a Házirend betartása és betartatása, a benne rögzített

Részletesebben

A Diósgyőri Gimnázium házirendje

A Diósgyőri Gimnázium házirendje A Diósgyőri Gimnázium házirendje I. Bevezető rész 1. A Diósgyőri Gimnázium tantestülete és a tanulókat képviselő diákönkormányzat egységes szerkezetbe foglalja az iskola életének és működésének legfontosabb

Részletesebben

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Cím: 7361 Kaposszekcső, Táncsics Mihály u. 22. Telefon: +36-74-565-653 Fax: +36-74-466-537 E-mail: kaposkola@freemail.hu OM-azonosító: 036393

Részletesebben

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012. Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium házirendje. Iskolai házirend

Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium házirendje. Iskolai házirend Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium házirendje Iskolai házirend Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete: A házirend készítésekor véleményezési jogát gyakorolta a szülői munkaközösség

Részletesebben

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. sz. melléklet A diákönkormányzatának szervezeti és működési Szabályzata Ezen szervezeti és működési Szabályzat a

Részletesebben

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D H Á Z I R E N D I. Készült a DUNAFERR Szakközép és Szakiskolában Dunaújváros Vasmű tér 1-2. OM: 030213 Hatálybalépés ideje: 2012. év szeptember 1. A Házirend hatálya A Házirend területi hatálya az iskolai

Részletesebben

A Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata

A Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata A Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata Győr, 2018. szeptember 3. 1 Tartalom 1. Jogszabályi háttér.3. 2. A diákönkormányzat célja, feladatai.5. 3. A diákönkormányzat

Részletesebben

Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola. 2500 Esztergom, Sugár út 24. Házirend. Készült: 2015. szeptember. igazgató

Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola. 2500 Esztergom, Sugár út 24. Házirend. Készült: 2015. szeptember. igazgató Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola 2500 Esztergom, Sugár út 24. Házirend Készült: 2015. szeptember. igazgató Tartalomjegyzék 1. A házirend célja...2. 2. A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,

Részletesebben

Rózsa Ferenc Gimnázium Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

Rózsa Ferenc Gimnázium Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Rózsa Ferenc Gimnázium Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A DÖK az 1993. évi LXXIX. tv. 62 64. -aiban foglaltak alapján működik, kiegészülve a gimnázium Szervezeti Működési Szabályzatával

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók

Részletesebben

K o s s u t h L a j o s Á l t a l á n o s I s k o l a. I. Tartalomjegyzék

K o s s u t h L a j o s Á l t a l á n o s I s k o l a. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék II. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 III. AZ ISKOLA NAGYOBB TANULÓKÖZÖSSÉGE... 3 IV. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK... 3 IV.1. A TANULÓK JOGAI... 3 IV.2. TANULÓI JOGOK GYAKORLÁSA... 5 IV.3. A TANULÓ

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM DEÁK FERENC SZAKKÖZÉPISKOLJÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA Szervezeti és Működési Szabályzat 1 A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM DEÁK FERENC SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Szabóné Tóth Erika Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Mi is az a Házirend? Jogi forrás Intézményi belső normatív szabály. Jogi szabály, amelynek szükségszerű és nélkülözhetetlen tartalmi és eljárásbeli

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4251 Hajdúsámson, Kossuth u. 2-8. 52/590-400 Fax: 52/590-407 hsamsonisk@t-online.hu DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914

KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914 KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914 Tartalmi elemek Alapelvek és célok A házirend alapvető célja, hogy a köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvényben, valamint

Részletesebben

5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai

5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai 5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai A) A nyitva tartás rendje Az intézmény épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel 7 órától délután 17

Részletesebben

Német Nemzetiségi Általános Iskola 2013 Pomáz, Beniczky u. 53.Tel.: 26/525-173, Fax: 26/326-206 email:nemetisk@pomaznemet.sulinet.

Német Nemzetiségi Általános Iskola 2013 Pomáz, Beniczky u. 53.Tel.: 26/525-173, Fax: 26/326-206 email:nemetisk@pomaznemet.sulinet. Német Nemzetiségi Általános Iskola 2013 Pomáz, Beniczky u. 53.Tel.: 26/525-173, Fax: 26/326-206 email:nemetisk@pomaznemet.sulinet.hu Érvényes: visszavonásig HÁZIREND Minden közösség akkor működik megfelelően,

Részletesebben

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Házirend Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Általános szabályok A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

A Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola közzétételi listája. 2018/19-es tanévre vonatkozóan

A Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola közzétételi listája. 2018/19-es tanévre vonatkozóan A Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola közzétételi listája 2018/19-es tanévre vonatkozóan 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendeletnek (a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról) megfelelően

Részletesebben

A Tapolcai Általános Iskola HÁZIRENDJE Kivonat Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Tagintézmény

A Tapolcai Általános Iskola HÁZIRENDJE Kivonat Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Tagintézmény A Tapolcai Általános Iskola HÁZIRENDJE Kivonat Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Tagintézmény Készült: 2009. augusztus 15. Hatályba lépett: 2009. szeptember 1. Következő felülvizsgálat

Részletesebben

NSZC Cserháti Sándor SZKI

NSZC Cserháti Sándor SZKI 2017. 0 NSZC Cserháti Sándor SZKI Kollégiumi Diákormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Nagykanizsa 2017 1 2 Tartalom 1. Általános rendelkezések jogszabályi háttér... 3 1.1. 2011. évi XCX törvény...

Részletesebben

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata

Részletesebben

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE 2010. június 28. Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 3 1. Az intézmény alapadatai... 4 2. Az iskola tanulóközösségei... 5 II. Jogok és kötelességek... 6

Részletesebben

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND 2013 Tartalom 1. A Házirend célja és feladata, hatálya... Hiba! A könyvjelző nem 1.1.A házirend hatálya...

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola

Részletesebben

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola HÁZIRENDJE 2013 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Általános rendelkezések... 3 3. A tanuló jogai... 3 4. A tanuló kötelességei... 5 5. Általános

Részletesebben

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10.

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. 1135 Csata u. 20. Házirend Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 II. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 4 A TANULÓK ÉS A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA...

Részletesebben

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 A tevékenységi formák kialakításakor, megválasztásakor meghatározó a tanulók érdeklődése. A foglalkozások szervezését igényelheti

Részletesebben

Belső ellenőrzési terve

Belső ellenőrzési terve Belső ellenőrzési terve A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus és más munkakörben foglalkoztatottak ellenőrzése, értékelése az éves munkatervben ütemezett módon történik. Az intézmény egy tanévre

Részletesebben

A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2008. A Beethoven Általános Iskola házirendje Az iskola valamennyi tanulója a beiratkozás napjától; első évfolyamon a beíratást követő tanév első tanítási napjától

Részletesebben

Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. Szakályi Tagiskolája HÁZIRENDJE 2013.

Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. Szakályi Tagiskolája HÁZIRENDJE 2013. Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2013. Szakályi Tagiskolája HÁZIRENDJE Általános rendelkezések: A házirend hatálya A házirend érvényes az intézmény teljes területén,

Részletesebben

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Együttműködési megállapodás 1.sz.melléklet Együttműködési megállapodás mely létrejött az I. István Szakképző Iskola nevelőtestülete

Részletesebben

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3528 Miskolc, Csele u. 14. AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2013. Tartalomjegyzék Házirend

Részletesebben

A PÉCSI MARTYN FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA H Á Z I R E N D J E

A PÉCSI MARTYN FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA H Á Z I R E N D J E A PÉCSI MARTYN FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 7625 Pécs, Cserző köz 2. H Á Z I R E N D J E (Pécs, 2013.) A házirend a Pécsi Martyn Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulóira vonatkozik. Érvényes: a tanév

Részletesebben

Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Tanórai számonkérés formái: - szóbeli felelet - írásbeli számonkérés - gyakorlati számonkérés Az írásbeli beszámoltatás formái,

Részletesebben