M E G Á L L A P O D Á S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "M E G Á L L A P O D Á S"

Átírás

1 /2012. OBH M E G Á L L A P O D Á S AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS évi költségvetéséről A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi) 76. (3) bekezdés a) pontja szerint az OBH elnöke a bíróságok költségvetésével kapcsolatos feladatkörében összeállítja a központi költségvetésről szóló törvény Bíróságokról szóló fejezete, valamint az Országos Bírói Tanács (a továbbiakban: OBT) tekintetében az OBT, továbbá a Kúria tekintetében a Kúria elnöke véleményének kikérésével és ismertetésével a bíróságok költségvetésére vonatkozó javaslatát és annak végrehajtására vonatkozó beszámolóját, amelyet a Kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és annak végrehajtására vonatkozó törvényjavaslat részeként változtatás nélkül terjeszti az Országgyűlés elé. A Bszi 104. (1) bekezdése szerint az OBT a tárgyévet megelőzően meghatározza a tárgyévi költségvetését, amelyről ezt követően megállapodik az OBH elnökével. Az OBT költségvetése az OBH költségvetésén belül elkülönítetten jelenik meg. Az OBT működésének technikai feltételeit az OBH biztosítja. Technikai feltételeknek minősülnek az OBT működéséhez szükséges azon tárgyi és személyi erőforrások, amelyek az OBH költségvetéséből tételesen nem különíthetők el, amelyeknek pénzbeli értéke csak becsülhető, és amelyek az OBT elemi működéséhez szükségesek. Az OBT költségvetésében jelennek meg azon személyi és tárgyi erőforrások költségei, amelyek a számviteli rend szerint külön döntést, pénzbeli utalványozást indokolnak. A technikai feltételek biztosításának ügymenetét a felek kölcsönösen egyeztetik és a későbbiekben írásba foglalják. A Bszi rendelkezéseinek megfelelően az OBT OBH előzetes egyeztetések során meghatározta az OBT működéséhez szükséges technikai feltételeket, kiadásainak finanszírozását, továbbá a költségvetése felhasználásának ügyviteli rendjét. A évi költségvetés biztosítja az OBT működéséhez szükséges fedezetet, továbbá átláthatóságát, a kiadásainak az OBH költségvetésén belüli elkülönítését és a pénzügyi folyamatok ellenőrizhetőségét.

2 I. Az OBT működéséhez szükséges technikai feltételek Sorszám Technikai feltétel megnevezése Becsült összeg 1. Az OBT által tervezett évi 12 rendes ülés az OBH épületében lévő kollégiumi terem és a technikai eszközök igénybevétele (kivetítő, mikrofon, 117 eft hangosító berendezés, sokszorosító eszköz) éves összege 2. Az OBT munkáját segítő munkatárs személyi juttatási és munkaadókat terhelő járulékok kiadásai, iroda ahol az elhelyezése történik, valamint az OBT eft tagok alkalmankénti elhelyezésének éves költsége 3. Az OBT ügyiratainak iktatása az iktató rendszeren belül elkülönített számon vagy kézi nyilvántartással. (Az OBT iroda működtetéséhez szükséges tárgyi nem becsülhető eszközök beszerzésének költségei a költségvetési tételek között szerepelnek.) 4. Az OBT anyagok fordítási feladatainak ellátása a Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály szabad kapacitásának terhére. 5. A Magyar Igazságügyi Akadémián a rendezvények, konferenciák, találkozók lebonyolításához helyiség, technikai eszközök és étkezési lehetőség biztosítása. előadóterem bérleti díja, 2 alkalom technikusi óradíj étkezési lehetőség 25 fővel számolva 40 fővel számolva 6. OBT bíró tagjai számára szükség szerint ipad, vagy notebook, telefon beszerzés (Az eszközök üzemeltetési költségei a dologi kiadások terhére kerültek megtervezésre.) 7. OBT honlapjának kialakítása, üzemeltetése (szerződés alapján) 8. OBT iroda működtetése (iratkezelő szoftver, papír, írószer, irodaszer, pecsét) 9. OBT CD jogtár távoli asztali kapcsolat hozzáférésének biztosítása 4.445,- Ft/oldal, leütés/oldal 39 eft/alkalom 1.300,- Ft/óra 95 eft/alkalom 152 eft/alkalom utólag számszerűsíthető 100 eft 530 eft ingyenes 10. Utazási költségtérítés hivatali gépjárművel utólag számszerűsíthető Megjegyzés: a technikai feltételekhez becsült költségek az OBH, a Kúria, az ítélőtáblák és a törvényszékek elemi költségvetésében kerülnek megtervezésre.

3 II. Az OBT működéséhez kapcsolódó költségvetési kiadások Sorszám 1. Működéshez kapcsolódó kiadások Adatok ezer forintban Tanács évi 12 rendes ülése étkezés, kávé, üdítő, sütemény, alkalmanként 100 eft, (25 fő/ ft) szociális hozzájárulási adó 385 kifizetőt terhelő SzJA 230 összesen: Tanács évi 2 kihelyezett rendkívüli ülése (terem bérleti díj, étkezés) Évente egy alkalommal csoportos tréning, (képzés költségei külsős cég szervezésében) Állandó és eseti szakbizottságok működése 4 szakbizottság, 4-4 fő étkezése utazási költség 500 szociális hozzájárulási adó 115 kifizetőt terhelő SzJA 70 összesen: Tanács által szervezett konferenciák (2 alkalom és fő étkezése) meghívott előadók díja 400 a kapcsolódó járulékok és adók 210 összesen: Tanács által igénybe vett szakértői költségek (külső szakértő felkérése ellenőrzésre) OBT nemzetközi kapcsolatainak költségei (delegáció fogadása 4 x 10 fő, ebéd, ajándéktárgyak, programok, Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) nemzetközi tagdíj) Tanács képviseletében felmerülő külföldi kiküldetés költségei: Ebből: napidíj szociális hozzájárulási adó repülőjegy, transzfer költségek, biztosítás díja, szállás költségek, ajándéktárgyak (10 kiküldetés tervezve: 4 projektcsoport működéssel összefüggő kiküldetés 1 fő részvételével, ENCJ 2 fő részvételével, június 5-7 közgyűlés 2 fő részvételével, Róma, Románia 2 fő részvételével)

4 9. Tanács belföldi kiküldetési költségei (ide nem értve a hivatali gépjármű költségeit) (A Tanács egészének vagy bizottságainak kiküldetése, megjelenése: összbírói értekezletek, helyszíni kivonulás) Bírák napja rendezvény, kitüntetések, kiadványok (okiratok, mappák, vendéglátás, előadói díj) OBT bíró tagjainak mobil internet előfizetési díja 650 (52 e Ft/hó) 14 fő) 12. Tanács előre nem látható feladataira tartalékkeret III. Az OBT működésének pénzügyi feltételrendszere ezer forintban M e g n e v e z é s Megállapodás szerinti előirányzat összege KIADÁSOK ÖSSZESEN Ebből: Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 970 Dologi kiadások BEVÉTELEK ÖSSZESEN Költségvetési támogatás összesen Külföldi utazáshoz kapcsolódó visszatérítés 8. pont alapján kiküldetés 60 eft/utazás

5 IV. Az OBT költségvetési kiadások felhasználási rendje 1. A költségvetési kiadások számviteli rendje 1.1. Az OBT Iroda saját nyilvántartást vezet a már lekötött illetve szabad keret nagyságáról A nyilvántartásokban elkülönítetten feljegyzésre kerülnek a költségvetési keretszámok 1.3. Az igények felmerülésének sorrendjében az OBT mindenkori elnöke, vagy elnökhelyettese javaslatot tesz a keretfelhasználásra A javaslatot kötelezettségvállalás céljából megküldi az OBH elnökének (távollétében az OBH elnökhelyettesének) A kötelezettségvállalás teljesítéséhez a pénzügyi ellenjegyző igazolása szükséges. Amennyiben az OBH Üzemeltetési és Ellátási Osztály nyilatkozata a fedezet meglétét igazolja, a kötelezettségvállalás ellenjegyzése megtörténhet. Amennyiben a kötelezettségvállaláshoz az adott költségvetési soron nem áll rendelkezésre fedezet, kötelezettségvállalás dokumentuma további intézkedés megtételéig visszakerül az OBT Irodára Az aláírt kötelezettségvállalási dokumentumban (szerződés, megrendelő, kiküldetési rendelvény, stb.) foglaltaknak megfelelően az OBH intézkedik annak teljesítéséről, beszerzéséről Az OBT költségvetése terhére beérkező valamennyi számla, számviteli bizonylat szakmai teljesítés igazolására az OBT mindenkori elnöke, vagy elnökhelyettese jogosult A számla, számviteli bizonylat érvényesítésére, pénzügyi ellenjegyzésére és utalványozására az OBH szakmai szervezete jogosult. 2. A fenti eljárási rend folyamatábráját az 1. számú melléklet tartalmazza. 3. Az OBT Iroda az OBT kiadásairól az általa vezetett nyilvántartások adatait a negyedévet követő hónap 15. napjáig 3.1. egyezteti az OBH szakmai szervezetével, 3.2. összesíti azokat a felmerült költségeket, amelyek a Kúria, az ítélőtáblák és a törvényszékek költségvetésében kerülnek megtervezésre és az előirányzat átcsoportosításáról az OBH intézkedik. Budapest, december 13. Dr. Magyarádyné dr. Vándor Zsuzsanna sk. OBT soros elnöke dr. Handó Tünde sk. OBH elnöke

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 6/2013. (VI. 25.) OBH utasítása a 2013. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról

Részletesebben

5/2012. (III. 22.) OBH

5/2012. (III. 22.) OBH Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 5/2012. (III. 22.) OBH utasítása a 2012. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a bíróságok

Részletesebben

Reprezentációs kiadások felosztásának, teljesítésének, és elszámolásának szabályzata

Reprezentációs kiadások felosztásának, teljesítésének, és elszámolásának szabályzata MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont Reprezentációs kiadások felosztásának, teljesítésének, és elszámolásának szabályzata Martonvásár, 2012. augusztus 31. Bedő Zoltán főigazgató 0 A

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések ELJÁRÁSREND A REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN Az Eszterházy Károly Egyetem (továbbiakban: Egyetem) az Államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

A szabályzat hatálya. Az ajánlatkérők, azok jogai és kötelezettségei

A szabályzat hatálya. Az ajánlatkérők, azok jogai és kötelezettségei Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 8/2013. (VIII. 30.) OBH utasítása a Bíróságok fejezet irányítása alá tartozó intézmények közbeszerzéseiről szóló szabályzatról A közbeszerzésekről szóló 2011. évi

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 16/2016. (XII. 22.) OBH utasítása

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 16/2016. (XII. 22.) OBH utasítása Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 16/2016. (XII. 2) OBH utasítása a bírósági végrehajtói fegyelmi bíróság bíró tagjai díjazásáról szóló szabályzatról szóló 2/2014. (I. 23.) OBH utasítás módosításáról

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása. egyes OBH utasítások módosításáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása. egyes OBH utasítások módosításáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása egyes OBH utasítások módosításáról A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. (4) d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Táp Községi ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések

6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás Módosításokkal egységes szerkezetben. Hatályos 2019. március 9-től. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bírósági

Részletesebben

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés az Alaptörvény

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 02. - án 10.00 órakor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú

Részletesebben

01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat 01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat, esedékes, esedékes végleges,, végleges 2 3 4 5 6 7 8 9 10 01 Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101)

Részletesebben

2010. évi 6. számú szabályzat a bírák és az igazságügyi alkalmazottak belföldi kiküldetése esetén fizetendő költségtérítés szabályairól A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI.

Részletesebben

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE 46.027/2012 OBH Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 2011. évi költségvetésének végrehajtása Törzskönyvi azonosító száma: 329552 Honlap címe: www.birosag.hu

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől ELŐTERJESZTÉS Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május hó 15-ei ülésére Tárgy: A 2018. évi költségvetés 12/2018.

Részletesebben

VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2013. (X. 07.) sz. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2013. (X. 07.) sz. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2013. (X. 07.) sz. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Vas Megye Önkormányzata 2013. évi összevont 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

2016. évi Elemi költségvetés

2016. évi Elemi költségvetés Manolisz Glezosz 12. Évfolyamos Görögnyelv Oktató Iskola 2016. évi Elemi költségvetés Szöveges indoklás Budapest, 2016. január 20. Határozat száma: Intézmény vezető Általános indoklás A 2016. évi elemi

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Ötvöskónyi Község Önkormányzata (képviseli Pusztai László polgármester, székhely: 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. bankszámlaszám: 11743033-15570396- 00000000,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére Szám: 105-140 /2016. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére Előterjesztés tárgya: A Nemesvámosi Közös Önkormányzati

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA Budapest 2012. (2012. június 22-étől hatályos változat) A Budapesti Gazdasági Főiskola (továbbiakban: Főiskola, BGF, Intézmény) Szenátusa az államháztartásról

Részletesebben

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK FELOSZTÁSÁNAK, AZOK TELJESÍTÉSÉNEK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA SOPRON 2010 TARTALOMJEGYZÉK A szabályzat hatálya... 3 A szabályzat célja... 3 Értelmező

Részletesebben

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek. Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 753/2015. 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉS év. Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás

KÖLTSÉGVETÉS év. Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás KÖLTSÉGVETÉS 2016. év Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás (e Ft-ban) Tétel megnevezése 2016. évi terv Személyi juttatás (K1): 600 Munkaadókat terhelő 162 járulékok és szociális

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi szervezetéről, főbb feladatairól, továbbá tevékenységének

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok

Részletesebben

REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA VÁMOSPÉRCS-KISTÉRSÉGI EGÉSZSÉGÜGYI SZAKELLÁTÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA (a továbbiakban: Gazdálkodó) A jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a kapcsolódó

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére 3. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletének

Részletesebben

Napfény Óvoda Karancsalja évi költségvetése kiadásainak és bevételeinek szakfeladatonkénti bontása

Napfény Óvoda Karancsalja évi költségvetése kiadásainak és bevételeinek szakfeladatonkénti bontása Napfény Óvoda Karancsalja 2016. évi költségvetése kiadásainak és bevételeinek szakfeladatonkénti bontása MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KIADÁSOK Adatok E Ft-ban I. 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT évi költségvetésének szöveges indoklása

A VESZPRÉM MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT évi költségvetésének szöveges indoklása A VESZPRÉM MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT 2012. évi költségvetésének szöveges indoklása 2012. évi bevételek Egyéb sajátos bevétel 4 147 000,-Ft - ellátottak szülei által területileg illetékes önkormányzatokhoz

Részletesebben

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA. igazgató P.H. 1 REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA A Farkas Gyula Közoktatási Intézmény reprezentációs kiadások felosztásának,

Részletesebben

Kiadások K1 SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 16 945

Kiadások K1 SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 16 945 Szöveges indokolás 215. évi kiadásokhoz 9114 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai eft 215.évi eredeti ei. Alapilletmény: Közalkalmazottak (6fő):1.222.*12 hó 14 664 Keresetkiegészítés 293 Közalkalmazottak

Részletesebben

Az ajánlás hatálya az ítélőtáblákra, a törvényszékekre valamint a járásbíróságokra terjed ki.

Az ajánlás hatálya az ítélőtáblákra, a törvényszékekre valamint a járásbíróságokra terjed ki. ELNÖKE 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4108 f. 06 1 332 6312 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu 4/2013. (X. 10.) OBH Elnöki ajánlás az ítélőtáblák és a törvényszékek kollégiumaiba választható

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM REPREZENTÁCIÓ FELHASZNÁLÁSÁNAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM REPREZENTÁCIÓ FELHASZNÁLÁSÁNAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Dunaújváros 2017 2. kiadás 0. módosítás 2(5). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 51-2013/2014.(2014.04.01.) határozatával elfogadva Hatályos: 2014. április 02. napjától A 2.

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása

A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT 2008. évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása 2008. évi bevételek számítása Intézményellátás díja - alkalmazottak térítése 2 nevelőszülős

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése

A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése Személyi juttatások 14.518 Illetmény, illetménykieg.,13.havi 7.578 Képviselõk, Polgármester tiszteletdíja 6.122 Étkezési hozzájárulás 159 Közlekedési költségtérítés

Részletesebben

TESTNEVELÉSI EGYETEM. Reprezentációs szabályzat

TESTNEVELÉSI EGYETEM. Reprezentációs szabályzat TESTNEVELÉSI EGYETEM Reprezentációs szabályzat A Testnevelési Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) az államháztartás működési rendjéről szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) alapján

Részletesebben

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS HIVATALA HIVATALVEZETŐ 50.068/2007 OIT Hiv. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 2006. évi költségvetésének végrehajtása Törzskönyvi azonosító száma: 329552

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Dunaújváros

A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Dunaújváros A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK 2014. Dunaújváros 1. kiadás 0. módosítás 2 (6). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 51-2013/2014.(2014.04.01.) határozatával

Részletesebben

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Reprezentációs kiadások szabályzata

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Reprezentációs kiadások szabályzata Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Reprezentációs kiadások szabályzata Jóváhagyta: Pelle József igazgató Hatályos: az aláírás napjától Érvényes visszavonásig A Budapesti Módszertani

Részletesebben

Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról

Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról I. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) módosítása Meghatározásra

Részletesebben

Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2011(II.02.) számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetéséről

Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2011(II.02.) számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetéséről Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2011(II.02.) számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetéséről Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestülete ( továbbiakban

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosításáról

ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosításáról SOMOGY MEGYE JEGYZŐJE SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Ügyiratszám: SMÖ/319-2/215. ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat 215. évi költségvetési rendeletének módosításáról Az államháztartásról szóló 211. évi CXCV.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a társulás 2014. évi beszámolójáról és a 2015. évi költségvetéséről

ELŐTERJESZTÉS a társulás 2014. évi beszámolójáról és a 2015. évi költségvetéséről SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: tarsulas@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/98-13/2015. ELŐTERJESZTÉS a társulás 2014. évi beszámolójáról

Részletesebben

Mérleg évi költségvetés tervezete. eft. Mindösszesen Mindösszesen IV/1. számú melléklet

Mérleg évi költségvetés tervezete. eft. Mindösszesen Mindösszesen IV/1. számú melléklet Piliscsévi Aranykapu Óvoda-Bölcsőde IV/1. ú melléklet Bevételek 2017. évi költségvetés tervezete Mérleg Kiadások 2016 2017 2016 2017 35 071 36 492 Munkaadót terh. járulékok 9 499 8 130 Intézmény finanszírozás

Részletesebben

Karancsaljai Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének kormányzati funkciónkénti és szakfeladatonkénti bontása

Karancsaljai Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének kormányzati funkciónkénti és szakfeladatonkénti bontása Karancsaljai Közös Önkormányzati Hivatal 2016. évi költségvetésének kormányzati funkciónkénti és szakfeladatonkénti bontása Állami (államigazgatási) feladatok MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KIADÁSOK Adatok E

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2017.(II.14.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől

ELŐTERJESZTÉS. Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnökétől ELŐTERJESZTÉS Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 22-ei ülésére Tárgy: A 2016. évi költségvetés 6/2016. (II.4.)

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS KIVONAT Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 22-ei testületi üléséről: 4/2016. (02.22.) határozata a Román Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodás elfogadásáról A Mezősas

Részletesebben

Határozati kivonat. 2./ A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének elfogadása

Határozati kivonat. 2./ A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének elfogadása N a g y c e n k N a g y k ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9485 Nagycenk, Gyár u.2. Tel./Fax: 99/360-012 E-mail: titkarsag@nagycenk.hu honlap: www.nagycenk.hu F er t ő b o z K ö z s é g Ö n k o m á

Részletesebben

Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019.

Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019. Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről - 2 - Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

2/a. függelék. Kiadások

2/a. függelék. Kiadások megnevezése 1 Törvény szerinti illetmények, munkabérek K111 18.29 2 Normatív jutalmak K112 3 Céljuttatás, projektprémium K113 4 Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat K114 2 5 Végkielégítés

Részletesebben

A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetési tervezete

A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetési tervezete 4/B. melléklet A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetési tervezete KIADÁSOK - 1 - Funkciókód: 051050 Veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása K1 Személyi juttatások:

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

6. sz. melléklet. a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz. Költségvetési specifikáció

6. sz. melléklet. a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz. Költségvetési specifikáció 6. sz. melléklet a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz Költségvetési specifikáció A specifikáció az ESZA elszámolható költségek általános útmutatóban foglaltakat a TÁMOP 2.2.4 pályázati kiírás esetében az

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -80-3c32-3c4d1-6824a-9789-1b-5c6776-2240-3a3 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetési tervezete

A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetési tervezete 4.2. melléklet A Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetési tervezete KIADÁSOK - 1/1 - Funkciókód: 011130 Önkormányzatok és önk. hivatalok jogalkotó és ált. ig. tev. (1.) Jegyző, aljegyző

Részletesebben

Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Hatályos 2017.02.14-től Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bögöt község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között A helyi cigány kisebbség közösségi jogainak érvényesítése érdekében a Dunaföldvári

Részletesebben

1. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai 1. 2

1. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai 1. 2 Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (III.3.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 1 1 5 4 2 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési

Részletesebben

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése A pénztár záró egyenleg: 77 A valutapénztár záró egyenlege: 77 A bankszámla záró egyenlege: 6 624 A lekötött bankszámla egyenlege: 55 000

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8044 Kincsesbánya,

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról szóló 17/2012. (X. 18.) OBH utasítás módosításáról

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA BUDAPEST 2012 (2016. június 25. napjától hatályos változat) H-1149 Budapest, Buzogány utca 29-31. www.uni-bge.hu A Budapesti Gazdasági Egyetem (továbbiakban:

Részletesebben

2009. év. Összesen: 30 fő 58 575 300.- 58 575

2009. év. Összesen: 30 fő 58 575 300.- 58 575 2009. év Körjegyzőségi feladatok Biharkeresztes Szakfeladat Számlaszám Megnevezés Összeg eft 751153 Igazgatási tevékenység 680000 Központi irányítás Személyi juttatások Alapilletmény Köztisztviselők alapilletménye

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL Miskolc 2016. 6.17. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

Részletesebben

Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről

Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete a 2017. évi költségvetésről Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása

A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT 2009. évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása 2009. évi bevételek számítása Intézményellátás díja - alkalmazottak térítése 2 nevelőszülős

Részletesebben

Humánszolgáltató Központ. Bevételek

Humánszolgáltató Központ. Bevételek Humánszolgáltató Központ Bevételek Humán-bevételek 5/a Rovatrend Kormányzati 2014. év 2014. várható Módosított ei. teljesítés 2015. eredeti előirányzat Humánszolgáltató Központ B405-00 104030 Intézményi

Részletesebben

Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/217. (IV.26.) Ör. RENDELETE Az önkormányzat 216. évi költségvetéséről szóló 1/216. (III. 1.) Ör. rendelet módosításáról Nagybánhegyes község

Részletesebben

PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA Érvényes: 2013. augusztus 1-től A Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium intézményben

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 06 0100...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -6c-7c-7957-3b443e-27-5fd406a-2b5f1d7b-678-515b Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Lesenceistvánd, Uzsa Községek Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa 2015.április 29.-i nyilvános ülésére.

ELŐTERJESZTÉS. A Lesenceistvánd, Uzsa Községek Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa 2015.április 29.-i nyilvános ülésére. NAPIREND: 1 Ügyiratszám 1/153-5/2015 ELŐTERJESZTÉS A Lesenceistvánd, Uzsa Községek Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa 2015.április 29.-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Meghívottak:

Részletesebben

A MŰVÉSZETEK HÁZA 2003. ÉVI GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA

A MŰVÉSZETEK HÁZA 2003. ÉVI GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA A MŰVÉSZETEK HÁZA 2003. ÉVI GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA Gazdasági tevékenységünket továbbra is a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központhoz integráltan, de szakmai és gazdasági önállóságunkat megtartva

Részletesebben

FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 9-i rendes nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 9-i rendes nyílt ülésére Iktatószám: 3/22-3/3/2015. Tárgy: A Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetésének jóváhagyása. ELŐTERJESZTÉS Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 9-i rendes

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 1 1 4 3 2 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési

Részletesebben

Kálmánfi Béla Művelődéi Ház és Könyvtár évi költségvetés tervezete. Mérleg

Kálmánfi Béla Művelődéi Ház és Könyvtár évi költségvetés tervezete. Mérleg Kálmánfi Béla Művelődéi Ház és Könyvtár III/1.ú melléklet Bevételek 2017. évi költségvetés tervezete Mérleg Kiadások 2016 2017 2016 2017 Személyi juttatások 5 042 5 742 Működési bevételek 450 431 Munkaadót

Részletesebben

01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat 01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Kötelezettségvállalás, esedékes Kötelezettségvállalás, esedékes végleges Kötelezettségvállalás, Kötelezettségvállalás,

Részletesebben

O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L E L N Ö K E

O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L E L N Ö K E O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L E L N Ö K E 146/2013. (IV. 4.) OBH számú határozat a Magyar Igazságügyi Akadémia szolgáltatásainak térítési díjairól Az Országos Bírósági Hivatala Budapest

Részletesebben

A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetése

A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetése Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. /Fax: 06-99-360-012 E-mail: jegyzo@nagycenk.hu Készítette: Percze Szilvia jegyző A Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítására. Dr. Herczeg Tibor jegyző

Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítására. Dr. Herczeg Tibor jegyző ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2016. ÁPRILIS 28-AI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 828-2/2016/Sz. MELLÉKLETEK

Részletesebben

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA MTA Nyelvtudományi Intézet REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK FELOSZTÁSÁNAK, AZOK TELJESÍTÉSÉNEK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. január 1-jétıl 2 REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK

Részletesebben

TÁRGY: A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 6. MELLÉKLET:

Részletesebben

2016 Elemi költségvetés

2016 Elemi költségvetés A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 597924 1051 06 0100 254801 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 4025 Debrecen

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata. Mérleg 2015.06.30. Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés %

Piliscsév Község Önkormányzata. Mérleg 2015.06.30. Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Piliscsév Község Önkormányzata I/1.számú melléklet Mérleg 2015.06.30. Bevételek Kiadások eft Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Intézm. működési bev. 8 778 15 853 12 223

Részletesebben

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (II. 14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Mátészalka Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező

Részletesebben

Időközi költségvetési jelentés hó

Időközi költségvetési jelentés hó Adatellenőrző kód: 5812c-56-14-31a-2f-d34-29-13-61-493a-1f-354-5c-52 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 17 ${pukorzet} 0403 94 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -b-2d41-21aa4122-76549-2f18-1d-20-26417-63-7f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben