Emberbőr kikészítés vádja másfél évszázad

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emberbőr kikészítés vádja másfél évszázad"

Átírás

1 Emberbőr kikészítés vádja másfél évszázad előtt Jakab Elek Kolozsvár története című munkájának III. kötetében az oldalon Dalchau Károly fejérbőr és enyvkészítő mester" telekvásárlási ügyéről ír. Közli, hogy Dalchau Károly telket akart vásárolni már 1798-ban a Szamos folyó partján. Itten mesterségével járó munkákat óhajtott végezni. Kérését a városi magistratus megtagadta. Fellebezést nyújtott be a Királyi Fő Igazgatósághoz".

2 Mégis éveken keresztül húzódott kérésének elintézése, a többi között az emberbőr-kikészítés" miatt. A legfelsőbb (a bécsi császár és királyi) rendelkezés után ügyét újabb kivizsgálás lefolytatásával végül is kedvezően intézték el. Ugyanis a tanács jelentése, melyben az emberbőrrel dolgozás említve volt, az udvarhoz hatott, ott megbotránkozást keltett. A felség kinyomozást parancsolt, mi képpen és ki engedelméből míveli ki az emberbőröket? A kormányszék a tanácsra" bízta a kinyomozást. Ez pedig hosszabb idő múlva megállapította, hogy csak egyetlenegy esetben végzett ilyen munkát. Űgy történt, hogy Horváth Ferenc volt lyceumi sebészeti segéd, később szászvárosi fizikus, egy magát felakasztott cigányt boncolva igen érdekesnek találta annak bőrét, aminek jelentős darabját, mint anatómiai preparátumokat szokás az orvosi múzeumokban, konserválta és további kikészítés céljából Dalchau kezéhez juttatta. Ez elvégezte a rábízott munkát. Horváth Ferenc pedig mint különleges látványosságot később a nagyenyedi kollégium múzeumának ajándékozta. A Nagyenyedi Album" 218. oldalán olvasható Az első magyar múzeum. A Bethlen-Kollégium gyűjteményei" című közleményében a következő felsorolás tény: Egy embernek bőre ki készítve és kitöltve; ki életében kovács mester ember volt és Binder Józsefnek hivatott" vagyis több muzeális tárgy között ez is található az érdekességek és ritkaságok között. Az Országos Levéltárban sikerült az ügyiratok eredetijeit tanulmányoznom. A Gubern. Transilv. in Pol évi 4664, 8144, 9872, az évi 1948, 4137, és évi 3611, 4892 és 9745 sz. iratokat forgatva volt alkalmam látni, az évi 8144 sz. iratcsomóban október 11-én a Királyi Fő Igazgató Tanács" felhívja a kolozsvári Magistratust, adják ki a helyet megfelelő áron az érdemes mesterembernek, akinek könyörgését" vagyis kérését visszautasították. Egyúttal kegyelmeteknek szorosan megparancsoltatik, hogy további késedelmezést félretéve" teljesítsék Dalchau kérését. De már ez év január 10-én elrendelték a valóságos okaikat is a melyekből a könyörgő kérését megtagadták, ide írják meg és adják fel". Egyúttal a kérésének minden iratát" is. A városi tanács november 20-án tartott üléséből 5 oldalra terjedő jelentésben kifejti indokait. Kifogásolja egészségügyi szempontból és tűzveszély miatt

3 a nemkívánatos műhely felállítását a Szamos folyó partján. Mert a vizet a lakosság is használja Böjtelő havának 28. napján 15 oldalas részletes jelentést küld a magistratus. A jelentések állandó 3.

4 pontja szerint Dalchau a kutyabőrök között néha emberbőröket" is szokott kikészíteni. Nagyon érdekes a tanács érvelése, melyet fotókópián is mellékelünk. Dalchau tímár munkájával fertőzi a folyót honnan nem tsak a fertálybéli Lakósok nagyrésze, sőt az egész Városnak majd fele része él, az ivásra szolgáló víznek megundorítására vagyon, mert már feljebb is tímár műhelyek lévén, ha ez is oda építtetik annyira megmotskosodik a víz, hogy hasznavehetetlenné lészen és ugyanazon okból adattatott volna nékie másutt, úgymint a Nagy Szamos partyán" a fenn már megmondott hellyen való hely hát miért nem elégszik meg azzal". Latin szövegű iratokban is mindig az ember

5 bőrt említik. Az egyik jelentésben részletesebben fejtik ki a víz károsító hatását az egészségre. A Víznek tisztasága vagy tisztátalansága nagy befolyással lévén az ember egészségére nézve, ha ezen fenn írt hely fejérbőr készítő és Enyv tsináló Doklán Károlynak műhelye fel-állítására által adatik, Mesterségét folytatván a víznek tisztátalanságot okoz, mert bőrvakarékot, sruviakot, Ramentamokat elegyítvén a víz közé, azt megvesztegeti, Rothadásra disponálja, kiválóképpen nagy melegben, amikor is az a rothadásra hajlandó. Más része Mesterségének lészen az Enyv készítés minthogy ennek készítése alkalmatosságával ezen enyv nyúlós nedvesség a vízzel megelegyedik és abban igen nehezen dissolválódtatik, az ital által a testnek igen vékony edényeiben széket vervén, ezen enyv részetskék igen nehezen eloszlatható obstuctiokat vagy dugulásokat s annál fogva vízi betegségeket s még terhesebb nyavalyákat okozhatnak s ott az alábbi okból s főképpen az ital tisztátalanságából könnyen a hevesebb nyári napokban az akkor történhető Uralkodó nyavalya is concurálván igen könnyen egy ragadó Epidémia is származhatik, mind az emberek között, mind az innen itallal élő oktalan állatok között." Zsaká István (Budapest)

Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai

Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai Somogy Megyei Levéltár Stephaits Richárd szolgabíró iratai 1784-1848. XIV. 32. Terjedelem Raktári egységek száma Terjed ifm. elem kisdoboz, nagy doboz, 1 csomó, Iratok: 0. 04. ifm. kötet, Kötetek: - ifm.

Részletesebben

Kép és Gondolat. Kép és Gondolat Published on Országos Széchényi Könyvtár ( 2013/06/ /03/10

Kép és Gondolat. Kép és Gondolat Published on Országos Széchényi Könyvtár (  2013/06/ /03/10 2013/06/22-2014/03/10 [1]Dante Alighieri 700 évvel ezelőtt megírt sorait írók és költők különböző formában tolmácsolták olvasóiknak saját gondolataikkal, egyéniségükkel átszőve, vagy hűen Dante minden

Részletesebben

NÉV:... CÍM, TELEFON, E-MAIL CÍM (AHOVÁ ÉRTESÍTÉST KÉRSZ):...

NÉV:... CÍM, TELEFON, E-MAIL CÍM (AHOVÁ ÉRTESÍTÉST KÉRSZ):... NÉV:... CÍM, TELEFON, E-MAIL CÍM (AHOVÁ ÉRTESÍTÉST KÉRSZ):........ 1. Párosítsd össze a múzeumokat a bennük látható kiállításokkal, tárgyakkal! Ha a kiállítási tárgyak betűjelét beírod a megfelelő négyzetbe,

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306.

Somogy Megyei Levéltár. Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306. Somogy Megyei Levéltár Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 106 nagy doboz, csomó, Iratok: 13,25 ifm. kötet, Kötetek:.

Részletesebben

Zalaszentgrót értéktára

Zalaszentgrót értéktára Zalaszentgrót értéktára Kedves Helyben Élő! Készül Zalaszentgrót értéktára, amelyben valamennyi helyi értékkel bíró (szellemi, emberi, tárgyi és természeti) kincsünket szeretnénk összegyűjteni, rendszerezni

Részletesebben

Szlovák Nemzeti Levéltár

Szlovák Nemzeti Levéltár Szlovák Nemzeti Levéltár Csoportunkat az intézmény vezetőhelyettese fogadta. Először általános tájékoztatást kaptunk, majd megtekinthettük a levéltár legérdekesebb kincseit, dokumentumait. A Szlovák Nemzeti

Részletesebben

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben?

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben? 4. forduló Kedves Gyerekek! Ebben a fordulóban megyénk közelmúltjából kaptok kérdéseket, melyeket Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár helytörténeti kutatója állított össze. Böngésszetek az interneten, illetve

Részletesebben

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk:

A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: A Hutӱra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum levéltári fond- és állagjegyzéke A fondrendszer kialakításakor az alábbi számkeretet alkalmaztuk: 1 20. fond: A jogelőd intézmények, illetve az Egyetem (Kar)

Részletesebben

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden

Részletesebben

ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN

ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN HAFRAC MAGYAR SZÖVETSÉG A KULTURÁLT ALKOHOLFOGYASZTÁSÉRT www.alkoholtfelelosen-2340.hu ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN 2 3 4 0 program: felelősségteljesen élvezd az italod! Az alkohol és hatása Amikor borról,

Részletesebben

Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet

Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet 2015/12/14 Pálosaink és Pécs címmel jelent meg az OSZK és a Magyar Pálos Rend közös pálos rendtörténeti kiállításához kapcsolódó 2015 februárjában

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0991 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Firenze LUXUSAPARTMAN FIRENZEI VILLÁBAN LEIRÁS A toszkán

Részletesebben

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák: Jébert Katalin Festőres-taurátor művész Oklevél száma: I-17/1986 Restaurátorkamara névjegyzéki száma: F1-373 Tel.: 06 20 77-19-2-19 jebertka@gmail.com Szakirányú képesítés 1986-1991 Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) a) A Váci Asztalos Céh iratai 1743 1872 0,14 fm

IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) a) A Váci Asztalos Céh iratai 1743 1872 0,14 fm IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) Terjedelem: 1,22 fm, 12 doboz, 12 raktári egység Raktári hely: Vác Város Levéltára,... sz. raktár,... polc a) A Váci Asztalos Céh iratai

Részletesebben

C 77 Departamentum religionare Graeci ritus non unitorum, 1783-1848 (Állag)

C 77 Departamentum religionare Graeci ritus non unitorum, 1783-1848 (Állag) Archive Plan Context Context: MNL Magyar Nemzeti Levéltár, 1000-2100 (Levéltár) (1) Magyar Országos Levéltár, 1000-21. sz. (Levéltár) C (194) Helytartótanácsi levéltár - C szekció, 1601-1913 (Fondfőcsoport/Szekció)

Részletesebben

Rákosliget építőmesterei

Rákosliget építőmesterei Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

JEGYÁRAK. "AZ OTTHON MELEGE". CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731

JEGYÁRAK. AZ OTTHON MELEGE. CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731 JEGYÁRAK GYŐR XÁNTUS JÁNOS MÚZEUM 9022 Széchenyi tér 5. Telefon: 96/310-588, 524-888 Fax: 96/310-731 IV. 1.-IX. 30: 10-18 óráig, (X. 1.-III. 31.:10-16 óráig) szünnap: hétfő Könyvtár: Kedd: 10-14 óráig,

Részletesebben

2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,

Részletesebben

XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye g) Still Ferenc iratai (1918 ) , é. n.

XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye g) Still Ferenc iratai (1918 ) , é. n. XIV. 1 Személyi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1800 2005 g) Still Ferenc iratai (1918 ) 1922 1990, é. n. Still Ferenc (Vác, 1919. aug. 6 Vác, 2010. jún. 15.), szülei: id. Still Ferenc ácssegéd

Részletesebben

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló Pályázati azonosító: 3543/00205 Beszámoló az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt Muzeális értékű gyűjtemények védelmét és hosszú távú megőrzését szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra pályázat

Részletesebben

NKA pályázat. Hármaskönyv konferencia

NKA pályázat. Hármaskönyv konferencia NKA pályázat Hármaskönyv konferencia Altéma kódszáma: 3508/183 Hármaskönyv konferencia helyszíne: ELTE ÁJK Budapest Konferencia időpontja: 2014. november 19. Nemes Magyarországnak törvényeit és törvényerőre

Részletesebben

A DUDVÁG KISTÉRSÉG BEMUTATÓJA. - Horváth Judit -

A DUDVÁG KISTÉRSÉG BEMUTATÓJA. - Horváth Judit - A DUDVÁG KISTÉRSÉG BEMUTATÓJA - Horváth Judit - - Történelmi áttekintés, - Szlovákia adminisztratív felosztása, - Kistérség és Diószeg városának bemutatása, - Kistérség és Diószeg városának turisztikai

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31. Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Fizikai környezet KOHÉZIÓ

Fizikai környezet KOHÉZIÓ Települési jövőkép Sárszentágota Milyen lesz az élet Sárszentágotán 2010-ben? Vízió/Misszió Sárszentágota újra vonzó, lakosai számára otthont és megélhetést biztosító falu lesz, amely környezetével összhangban,

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégium 55 darab térképlap restaurálása pályázat 2011 Pályázati azonosító: 2311/1977.

Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégium 55 darab térképlap restaurálása pályázat 2011 Pályázati azonosító: 2311/1977. Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégium 55 darab térképlap restaurálása pályázat 2011 Pályázati azonosító: 2311/1977 Beszámoló A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeum Igazgatóság Herman Ottó Múzeuma

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári

Részletesebben

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 17/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 17/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete A Baranya egyei Önkormányzat Közgyűlésének 17/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a Baranya egyei Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 6/2011.(II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2011. (I.27.) Határozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Megyei jogú város Soproni Múzeum- Széchenyi István Emlékkiállítás Község

Megyei jogú város Soproni Múzeum- Széchenyi István Emlékkiállítás Község Megye Típus Név Önálló Leltározott Leltározatlan Szekrénykataszter Leltározott Leltározatlan Szekrénykataszter Leltározott Leltározatlan Szekrénykataszter Csornai Múzeális Kiállítóhely Város 0 0 0 46 Megyei

Részletesebben

A Z E L S Ő M A G Y A R S Z Í N T Á R S U L A T S Z I N L A P J A I

A Z E L S Ő M A G Y A R S Z Í N T Á R S U L A T S Z I N L A P J A I SZÍNHÁZTÖRTÉNETI FÜZETEK 15. szám Staud Géza A Z E L S Ő M A G Y A R S Z Í N T Á R S U L A T S Z I N L A P J A I Budapest, 1960 SZÍNHÁZTÖRTÉNETI FÜZETEK 15, szám. STAUB GÉZA Az első magyar színtársulat

Részletesebben

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos

Részletesebben

BIOLÓGIA HÁZIVERSENY 1. FORDULÓ DR. CSONT

BIOLÓGIA HÁZIVERSENY 1. FORDULÓ DR. CSONT 1 Háttértörténet: John Carter a 20-as éveiben járó fiatalember legkedveltebb időtöltése, hogy a lakóháza közelében lévő hatalmas parkban sétál kutyájával. A Fürtös névre hallgató kutyát előszeretettel

Részletesebben

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 A Múzeumok Éjszakája a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház alapító okiratának módosítása. Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2016/28. SZÁM TARTALOM

ÉRTESÍTŐ 2016/28. SZÁM TARTALOM 2016/28. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 39/2016. (VII. 18. MÁV-START Ért. 28.) sz. vezérigazgatói utasítás a munkakör átadás-átvétel rendje a MÁV-START Zrt.-nél... 2 Utasítások ÉRTESÍTŐ 39/2016. (VII.

Részletesebben

KIVONAT. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 23/2007. (IV.20.) h a t á r o z a t a

KIVONAT. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 23/2007. (IV.20.) h a t á r o z a t a KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2007. április 20-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

Előterjesztés. Bábos nap megszervezéséről

Előterjesztés. Bábos nap megszervezéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Bábos nap megszervezéséről

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR PUBLIKÁCIÓK

DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR PUBLIKÁCIÓK Jelölt: Bódán Zsolt Neptun kód: RELP6C Doktori Iskola: Történelemi és Néprajzi Doktori Iskola Iktatószám: DEENKÉTK/401/2014. Tételszám: Tárgy: PhD Publikációs Lista A PhD értekezés alapjául szolgáló közlemények

Részletesebben

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET CSíKRÁKOS HONISMERETI ESSZÉ SZÉKELY ANGYALKA MÁRIA GÖRÖCSFALVA MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM 2014 1 Csíkrákos a Csíkszeredától 10 km-re, az Olt mentén helyezkedik el. Csíkrákos községhez még

Részletesebben

Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók Teljes munkaidős. Részmunka idős

Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók Teljes munkaidős. Részmunka idős Név Település Lakónépesség Település típusa Részmunka id rész átszámítva Együtt régész-muzeológus Móra Ferenc Múzeum. Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma Szeged Megyei jogú 165646 város 5,00 0,00

Részletesebben

Dr. Varga Imre Kertész László

Dr. Varga Imre Kertész László Dr. Varga Imre Kertész László A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ KATASZTRÓFAVÉDELMI TAKTIKAI MÓDSZER KIDOLGOZÁSA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SEVESO BESOROLÁSÚ IPARI LÉTESÍTMÉNYEKRE Az Európai Bizottság

Részletesebben

Normál és vegyes bőrre ARCÁPOLÁS. Erősíti és óvja a bőr saját védelmét. Ellátja a bőrt nedvességgel. Szabályozza a T zóna faggyútermelését.

Normál és vegyes bőrre ARCÁPOLÁS. Erősíti és óvja a bőr saját védelmét. Ellátja a bőrt nedvességgel. Szabályozza a T zóna faggyútermelését. Normál és vegyes bőrre Erősíti és óvja a bőr saját védelmét. Ellátja a bőrt nedvességgel. Szabályozza a T zóna faggyútermelését. Hetente 2-3 a zsíros T zónában a zsíros T zónában Tisztító Tisztító Mélytisztító

Részletesebben

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. - Az archeometria tárgya, témakörei,

Részletesebben

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK Az Állam erdészeti Tisztviselők Gyermekeinek Nevelését Segélyező Alap zárószámadása az 1936/1937. évről. I. Zárókimutatás. A számla megnevezése Forgalom Egyenleg M é r 1 e g Eredmény

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Szalapai Szociális Szövetkezet május 23.-án as kezdettel a Fő utca 39.sz. alatt tartott alakuló közgyűléséről.

Jegyzőkönyv. A Szalapai Szociális Szövetkezet május 23.-án as kezdettel a Fő utca 39.sz. alatt tartott alakuló közgyűléséről. 1 Jegyzőkönyv A Szalapai Szociális Szövetkezet 2013. május 23.-án 17.30-as kezdettel a Fő utca 39.sz. alatt tartott alakuló közgyűléséről. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív tanúsága szerint: név: Bata

Részletesebben

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 29-én megtartott nyilvános üléséről, a Városi Polgármesteri Hivatal 45. sz. tanácskozótermében Jelen vannak:

Részletesebben

TUDNIVALÓK A REGISZTRÁLT GYŰJTŐ NYILVÁNTARTÁSRÓL

TUDNIVALÓK A REGISZTRÁLT GYŰJTŐ NYILVÁNTARTÁSRÓL TUDNIVALÓK A REGISZTRÁLT GYŰJTŐ NYILVÁNTARTÁSRÓL A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar szervezeti egységeként működő Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum szakmai támogatást nyújt

Részletesebben

TANSZER... MODELLEK ÉS MINTÁK, CSONTKÉSZÍTMÉNYEK, SZÁRAZ ÉS NEDVES PREPARÁTUMOK

TANSZER... MODELLEK ÉS MINTÁK, CSONTKÉSZÍTMÉNYEK, SZÁRAZ ÉS NEDVES PREPARÁTUMOK TANSZER... Az iskolai oktatásban szemléltetésre használt klasszikus eszközök között jelentõs mennyiségben találunk régebben gyûjtött eredeti tárgyakat és mintákat. Ha belépünk egy régi iskola természetrajzi,

Részletesebben

Hírlevél május havi programajánló

Hírlevél május havi programajánló Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny iskolai forduló FELADATLAP 2014. április I. feladat Keresztrejtvény 1 2 3 Á S 4 5 6 7 8 R 9 O 10 A 11 12 13 14 15 A 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25

Részletesebben

NEM TÉRÍTI MEG A BIZTOSÍTÓ

NEM TÉRÍTI MEG A BIZTOSÍTÓ Ismét kaptunk egy olvasói levelet. Nem névtelenül, névvel és címmel. A levelet elolvasva nem biztos, hogy bárki is szeretne ilyen helyen lakni. Kicsit jobban körbejárva a problémát, rögtön közelebb jutottunk

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága KJB / 2015.10.05. Kulturális Javak Bizottsága 2015. október 5-i ülés Az ülés napirendje 1/2 KJB / 2015.10.05. 1) Ferenczy Károly (Bécs, 1862 Budapest, 1917): Virágok parasztkorsóban, 1911 (vászon, olaj,

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

Rendőrségi feljelentés a kézbesítési csalási lehetőséget fenntartó hivatal vezető bűnözők ellen

Rendőrségi feljelentés a kézbesítési csalási lehetőséget fenntartó hivatal vezető bűnözők ellen 1./5 Iratjel: PoltPeterugyirendorsegifeljelentes171227 Rendőrségi feljelentés a kézbesítési csalási lehetőséget fenntartó hivatal vezető bűnözők ellen Feljelentem a dr. Polt Péter legfőbb ügyész elleni

Részletesebben

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig

Részletesebben

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap Történelmi verseny 2. forduló A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap 1. Határozd meg Partium fogalmát, és sorold fel a Partiumot alkotó vármegyéket! (3 pont) 2. Az alábbi képeken Partium híres szülöttei

Részletesebben

A Habsburgok császári kincsei Bécsben

A Habsburgok császári kincsei Bécsben HU KUNSTHISTORISCHES MUSEUM WIEN Maria Theresien-Platz U2 Museumsquartier, U3 Volkstheater Busszal: 48A, 57A Hétfő kivételével naponta: 10.00 18.00 Csüt.: 10.00 21.00 Júniustól augusztusig: hétfőnként

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Peren kívüli ügyek iratai 1952 1994 XXV. 28. d. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem

Részletesebben

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és

Részletesebben

Élő muzeális gyűjtemények Élő egyházi könyvtárak október 2. MTA KIK konferenciaterem Budapest

Élő muzeális gyűjtemények Élő egyházi könyvtárak október 2. MTA KIK konferenciaterem Budapest Élő muzeális gyűjtemények Élő egyházi könyvtárak 2018. október 2. MTA KIK konferenciaterem Budapest Örökségünk életre keltése Tudásegyesítés és családbarát szolgáltatások a Pannonia Reformata Múzeumban

Részletesebben

A gúla ~ projekthez 1. rész

A gúla ~ projekthez 1. rész 1 A gúla ~ projekthez 1. rész Megint találtunk az interneten valami érdekeset: az [ 1 ], [ 2 ], [ 3 ] anyagokat. Úgy véljük, hogy az alábbi téma / témakör kiválóan alkalmas lehet projekt - módszerrel történő

Részletesebben

Tájház Mőtárgy- megóvási dokumentáció

Tájház Mőtárgy- megóvási dokumentáció Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága Múzeumi Szakmai Kollégium Támogatott cél: A Bátai Tájház állagvédelmi feladatainak megvalósítása Pályázati azonosító: 2311/1476 Bátai Általános Mővelıdési Központ Tájház

Részletesebben

ELŐFIZETÉSI ÍV KOROKNAY-NYOMDA, SZEGED

ELŐFIZETÉSI ÍV KOROKNAY-NYOMDA, SZEGED 366 Közlemények Magyar Szociográfiai Intézetbe kerültek, amelyet a Fővárosi Könyvtárból végleg távozott Krisztics vezetett. 13 A lemondás a Teleki által felkínált feladatokról, a humaniórák közé való visszavonulás

Részletesebben

MUTASD MEG MAGAD! Pályázat a XII. kerületi civil szervezetek számára

MUTASD MEG MAGAD! Pályázat a XII. kerületi civil szervezetek számára JÖVŐNK ALAPJAIÉRT NEVELÉSI-OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SZEMÉLYISÉG FEJLESZTÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 1126 Budapest, Németvölgyi út 46. MUTASD MEG MAGAD! Pályázat a XII. kerületi civil szervezetek számára Budapest Hegyvidék,

Részletesebben

Beszámoló az alábbi kötetek és térképek restaurálásáról

Beszámoló az alábbi kötetek és térképek restaurálásáról MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Nyíregyháza, 4400 Széchényi utca 4. Beszámoló az alábbi kötetek és térképek restaurálásáról Az V.A.12/f.49/129.1773/1. jelzetű, Nyíregyházi lakosok közmunka lajstroma

Részletesebben

1.1 Értékelje az oktató felkészültségét! hasznosnak a tárgyat? 2.2 Értékelje az oktatott tárgy tartalmát! 1 5

1.1 Értékelje az oktató felkészültségét! hasznosnak a tárgyat? 2.2 Értékelje az oktatott tárgy tartalmát! 1 5 EvaSys Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése VSL Consulting Kft. Horváth Zoltán 007/008 tanév I. félév Üzleti kommunikáció elmélet Megjelenítettnek Javítás: Kérem, használjon tollat, vagy vékony hegyű

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló

Részletesebben

BA szak I. évfolyam. Idıpont Tantárgy Kód Oktató Terem Hétfı 8.00-10.00 Nyelvóra IOK

BA szak I. évfolyam. Idıpont Tantárgy Kód Oktató Terem Hétfı 8.00-10.00 Nyelvóra IOK BA szak I. évfolyam Idıpont Tantárgy Kód Oktató Terem Nyelvóra IOK Bevezetés a jogtudományba ea. AJJOE111PN Dr. Szabó Miklós C/2. 35.ea. 12.00-14.00 14.00-16.00 Bevezetés a társadalomfilozófiába ea. BTPLN187

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

Teleki Téka 2012. Egy régikönyves könyvtár hétköznapjai a 21. században. Lázok Klára Teleki Téka

Teleki Téka 2012. Egy régikönyves könyvtár hétköznapjai a 21. században. Lázok Klára Teleki Téka Teleki Téka 2012. Egy régikönyves könyvtár hétköznapjai a 21. században Lázok Klára Teleki Téka A Teleki Téka ma, és az alapok, amelyre építkezünk 1. Teleki Sámuel, az irányadó 2. Teleki Bolyai Könyvtár

Részletesebben

Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 2011.01.18. jk Napirend 1.) Tájékoztató a Faluház évfordulójáról (programok, tervek).

Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottság 2011.01.18. jk Napirend 1.) Tájékoztató a Faluház évfordulójáról (programok, tervek). Napirend 1.) Tájékoztató a Faluház évfordulójáról (programok, tervek). Tartalomjegyzék 1/2011. (01.18) sz. bizottsági határozat... 2 2/2011. (01.18) sz. bizottsági határozat... 3 Napirend 1.) Tájékoztató

Részletesebben

1/10/2012. számú HÁTRÁNYOS HELYZETBEN ÉLŐ GYERMEKEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA P Á L Y Á Z A T I L A P MAGÁNSZEMÉLYEKNEK

1/10/2012. számú HÁTRÁNYOS HELYZETBEN ÉLŐ GYERMEKEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA P Á L Y Á Z A T I L A P MAGÁNSZEMÉLYEKNEK 1/10/2012. számú HÁTRÁNYOS HELYZETBEN ÉLŐ GYERMEKEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA P Á L Y Á Z A T I L A P MAGÁNSZEMÉLYEKNEK BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2012. október 12. ELBÍRÁLÁSI HATÁRIDŐ: 2012. október 26. Csak a

Részletesebben

Az ország-eredet imázs jelentősége a magyar borpiacon

Az ország-eredet imázs jelentősége a magyar borpiacon Zárójelentés: a 48570 számú, ''A marketingeszközök nyújtotta lehetőségek a hazai borpiac védelmében, az EU csatlakozást követően. A magyar termelők piaci orientációja, és erősítésének lehetőségei. A kultúrált

Részletesebben

KULTURÁLIS JAVAK B I ZOTTSÁGA

KULTURÁLIS JAVAK B I ZOTTSÁGA KJB / 2018.02. 15. KULTURÁLIS JAVAK B I ZOTTSÁGA 121. ÜLÉS 2018. FEBRUÁR 15. Az ülés napirendje KJB / 2018.02. 15. 1) Ismeretlen festő, 17. század második fele: Kollonitz János Henrik gyermekkori képmása,

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 328B-12/1-2012-0001 Családi Nap 5 tematikája; Sárospatak, 2013 június 29 szombat Cím: Sárospatakon Nemzetközi út Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek

Részletesebben

1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Problémafelvetés

1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Problémafelvetés 1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Számlákkal a német sajtóba Problémafelvetés A számla az egyik legkorábban selejtezhető, értéktelen iratfajta. Nem így, ha a számlák 19. századiak. Pl. a reformkori

Részletesebben

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában

A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában A Magyar Kézműves Remek cím szerepe a helyi termékek piacra juttatásában Magyar Vidékakadémia második sorozata Konferencia a helyi termékekről Mórahalom, 2011. február 24. A Magyar Kézműves Remek cím szerepe

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 8. sz. melléklete AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2012.

Részletesebben

4. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 116/2015.

4. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 116/2015. ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 116/2015. Tárgy: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat szociális étkeztetés szakmai programjának jóváhagyása Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Kreditjog Corporation Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1137 Budapest, Újpesti alsórakpart 29. Kláris Irodahajó., a továbbiakban: Társaság) 2013. január

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó ÉJJEL A VÁROSBAN

B E S Z Á M O L Ó ÉJJEL A VÁROSBAN B E S Z Á M O L Ó ÉJJEL A VÁROSBAN A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA GYEREKEKRE SZABVA A FŐVÁROSHOZ KÖZELI GYEREKBARÁT KISVÁROSBAN ÉS A PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ KIADVÁNY MEGVALÓSÍTÁSA NKA Pályázati azonosító: 204107/00176

Részletesebben

XVI. oily sokáig pusztán hevernek, a hoszszas idő,

XVI. oily sokáig pusztán hevernek, a hoszszas idő, 250 oily sokáig pusztán hevernek, a hoszszas idő, hó, esso, nap* súgárai, hideg és meleg, meg nem emésztette egészen, sőt némelly részeikben olly annyira egybe forrasztotta, hogy egymástól tsak nagy erő

Részletesebben

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Bevezetés A Szervezeti és Működési Szabályzat a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek

Részletesebben

GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN

GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN GULYÁS MIHÁLY A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán A Békés Megyei Múzeumok Közleményei

Részletesebben

Gráfelméleti modell alkalmazása épít ipari kivitelezés ütemezésére

Gráfelméleti modell alkalmazása épít ipari kivitelezés ütemezésére Tamaga István Gráfelméleti modell alkalmazása épít ipari kivitelezés ütemezésére modell Készítsük el egy épít ipari kivitelezés gráfelméleti modelljét! Ekkor a kivitelezést megfeleltetjük egy gráfnak,

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Kulturális Javak Bizottsága 2013. január 28-i ülés 1. Bent, Johannes van der (Amsterdam, 1650 Amsterdam, 1690): A vízesés (vászon, olaj,

Részletesebben

A 12/2007. (VI.15.) rendelet 1-10. számú mellékletei KIMUTATÁS. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési bevételeinek alakulásáról

A 12/2007. (VI.15.) rendelet 1-10. számú mellékletei KIMUTATÁS. a Veszprém Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési bevételeinek alakulásáról A 12/2007. (VI.15.) rendelet 1-10. számú mellékletei 1. sz. melléklet (1. sz. melléklet) KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési bevételeinek alakulásáról adatok ezer forintban

Részletesebben

8. Helytörténeti emlékeink megőrzése június 22. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének június 22-ei ülésére

8. Helytörténeti emlékeink megőrzése június 22. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének június 22-ei ülésére 8. Helytörténeti emlékeink megőrzése 2017. június 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. június 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Helytörténeti emlékeink megőrzése. Előadó:

Részletesebben

Számítógépes vírusok. Barta Bettina 12. B

Számítógépes vírusok. Barta Bettina 12. B Számítógépes vírusok Barta Bettina 12. B Vírusok és jellemzőik Fogalma: A számítógépes vírus olyan önmagát sokszorosító program,mely képes saját magát más végrehajtható alkalmazásokban, vagy dokumentumokban

Részletesebben

A MÁV részvétele a párizsi béketárgyalások előkészítésében

A MÁV részvétele a párizsi béketárgyalások előkészítésében A MÁV részvétele a párizsi béketárgyalások előkészítésében Az üzletigazgató urakhoz egyébként azt a kérést intézem, hogy a béketárgyalással összefüggő kérdésekben kiadott (háborús kárstatisztika) rendeleteinkre

Részletesebben

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOKRÓL

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOKRÓL TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOKRÓL Változat száma: 3. Elfogadás dátuma: 2018. 05.29. Határozat

Részletesebben