A projektpedagógia. Az ismeretszerzés örömtelivé tétele

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A projektpedagógia. Az ismeretszerzés örömtelivé tétele"

Átírás

1 A projektpedagógia Az ismeretszerzés örömtelivé tétele Mi a projekt? Azokat a tanulásszervezési formákat nevezzük így, amelyek során a tanulók közösen, együttműködve, belső indíttatásból és valamely a tágabb közösség érdekeit szolgáló produktum, termék létrehozása érdekében dolgoznak. A projekt tervet, tervezést, feladatot jelent. Egy probléma kifejtése a probléma optimális megoldásáig. Más megfogalmazásban a projekt valamilyen cél által vezérelt, eredményesen együtt alkotó tevékenység. Mit jelent röviden a projektpedagógia? A projektpedagógia olyan tanulásszervezés, melynek középpontjában valamilyen elvégzendő tevékenység áll, a hangsúly nem magára a tanulásra, hanem az ismeretszerzés folyamatára kerül. A tanuló egy alkotófolyamat részeként és eredményeként sajátítja el a tudnivalókat. Nem passzív hallgató és befogadó, hanem aktív résztvevő. A projekt során lehetősége van képességeinek kipróbálására és alakítására. A hagyományos pedagógiával ellentétben a projektpedagógia nem a tananyaghoz rendeli a gyermeket, hanem a gyermekhez rendeli a tananyagot. A gyermek fejlődik, nem pedig fejlesztik. A projekt tevékenység valamilyen kihívásra épít. A projektpedagógia történelme Egyesült Államok XX. század eleje A tradicionális iskola kritikája Kialakítása John Dewey ( ) elvein alapult, William Kilpatrickkal közösen ( ) dolgozták ki 1919-ben. Hazánkban a két világháború között alkalmazták reformpedagógiai irányzatokban. A módszer újrafelfedezése az 1960-as évekre tehető. Maga a fogalom és a módszer a századforduló tájékán alakult ki. Először John Dewey alkalmazta, aki filozófus és pedagógus is volt. Ezt a módszert a chicago-i iskolájában alkalmazta. Úgy gondolta, hogy az ismeretszerzéshez motiváció szükséges, és a motiválás legjobb formája a cselekvés. Majd követője, William Kilpatric lejegyezte a módszer sajátosságait, elvi alapjait a The project method című könyvében, amely 1919-ben jelent meg. Hazánkban a két világháború között alkalmazták reformpedagógiai irányzatokban. A módszer újrafelfedezése az 1960-as évekre tehető. Dewey alapelvei A tanulásnak a személyes tapasztalaton kell alapulnia. A tanításnak figyelembe kell vennie a tanulók fejlődési szükségleteit. A tanulónak aktívan részt kell vennie saját tanulási folyamatainak alakításában. A tanulót a közösség ügyeiben való aktív részvételre, a közösségért felelősséget érző polgárrá kell nevelni. 1

2 Mik a pedagógusok problémái ezzel a módszerrel kapcsolatban? A projekt jelenti a legnagyobb kihívást a hagyományos iskola számára, és ennél-fogva ezt a legnehezebb megvalósítani, hiszen a modern tömegoktatás minden pillérét megkérdőjelezi. Meg kell bontani a tantervi kereteket ahhoz, hogy minden tanuló az érdeklődésének megfelelő témakörben munkálkodhasson. Igen sok, előre nem tervezhető, intuitív elemet tartalmaz a projekt-módszer, ezért alkalmazása nagyfokú tanári rugalmasságot, figyelmet, ráérzést kíván. A projekt csak nagyon ritkán egyeztethető össze az iskola mechanikus időbeosztásával, a tanórák rendszerével. Gyakran átlépi az osztálykereteket, sőt az évfolyamok által megszabott életkori kereteket is. Interdiszciplináris jellegénél fogva áttöri a tantárgyi választóvonalakat. Hagyományos osztályozással nehezen vagy egyáltalán nem értékelhető. Mik a projektorientált tanulás jellemzői? Interdiszciplinális megközelítési módot igényel az egyoldalú szaktárgyi specializáció feloldása A csoport tagjainak érdeklődésére épít A választott téma mindig életszerű / szervesen beépíthető legyen a tantervi követelmények rendszerébe Tevékenységen keresztül kapcsolódik a valóságos helyzethez Megszűnik az elmélet és a gyakorlat merev szétválasztása Nyitott curriculumszemlélet Szabad terep A tanulók cselekvő részvétele a döntéshozatali folyamatban önállóan döntenek felelősség a döntésekért A csoport minden tagja azonos jogokat élvez A tanulók közötti kapcsolatok erősek, kommunikatívak A szociális tanulás eszköze Megváltoztatja a tanár szerepét A projekt végterméke közös alkotás A projekt felépítése A projekt az alábbi szakaszokból áll: témaválasztás, tervkészítés, (ki mit és hogyan csinál) adatgyűjtés, (szakirodalom, megtapasztalás ) a téma feldolgozása, a termék, produktum összeállítása, a projekt értékelése, a termék, produktum bemutatása (szülőknek, diáktársaknak) 2

3 A témaválasztás A projekt klasszikus leírásához tartozik, hogy olyan tevékenység, amit a tanulók teljes szívvel (Kilpatrick), azaz szívesen és saját elhatározásból, belsőleg motiválva végeznek. Ebből következik, hogy a tanulók részt vesznek a téma kiválasztásában. Ezt persze befolyásolják egyéb szempontok, így elsősorban az, hogy a projekt témája kapcsolódjék a tantervi anyaghoz. Ekkor ezt természetesen a tanár határozza meg. Tipikus a kompromisszumos megoldás, amikor a fő témát a tanár határozza meg, a megvalósítás konkrét módját, az altémákat, stb. azonban a gyerekekkel közösen alakítják ki. Ehhez természetesen előre tisztázni kell, hogy pontosan milyen célokat is szolgál az adott projekt: miben kell ragaszkodni a tanárnak az eredeti elképzeléséhez, és miben engedhet szabad utat a tanulói ötleteknek. A kollektív témaválasztás folyamatát jól segítheti az ötletroham technikája. Az ötletroham első fázisában az a szabály, hogy bárki bármit javasolhat, azt a többiek nem kommentálhatják, és nem bírálhatják. Minden javaslat felkerül a táblára. A második fázisban sorra megvitathatják a javaslatokat, az életképtelenek már ekkor lekerülhetnek a tábláról. Végül a harmadik fázisban akár szavazással is lehet dönteni arról, hogy melyik javaslat viszi el a pálmát. Célkitűzés A projekt sajátossága, hogy mindig kettős célmeghatározásban kell gondolkodnunk. A külső cél a produktum, amelyet a tevékenységgel létre akarunk hozni: a közönségnek szóló bemutató, a kiállítás, a palánták az iskolaudvaron, az osztálykuckó, a vállalkozás nyeresége stb. A projekt csak akkor működik, ha ezt a külső célt komolyan veszik a résztvevők, és valóban el akarják érni, sőt magas színvonalon akarják megvalósítani. Nem beszélhetünk azonban pedagógiai projektről, ha nem gondoltuk végig a tanulási célokat is. Tervezési és szervezési feladatok Mit kell tennünk, ha tisztáztuk a célokat és meghatároztuk a projekt tárgyát is? Annak felmérése, hogy mire van szükség Kell-e pénz a projekt megvalósításához? Ha igen, honnan fogunk szerezni (iskola, szülők, szponzorok)? Milyen eszközökre lesz szükség? (Könyvek és más információhordozók, szerszámok, közlekedési és szállítási lehetőségek stb.) Milyen információkra lesz szükség? (Azaz minek kell még utánanézni?) Kik a lehetséges partnerek: akik segíthetnek, vagy akikkel egyeztetni kell? (Kollégák, szülők, helyi társadalom, önkormányzat, egyházak stb.) Feladatok kiosztása, munkacsoportok szervezése Figyelni kell arra, hogy olyanok kerüljenek össze, akik várhatóan nagy konfliktusok nélkül tudnak egymással dolgozni. Egy másik pedagógiai probléma a feladatok kiosztásával kapcsolatban, hogy ún. testhez álló feladatokat adjunk, vagy inkább a fejlesztés szempontjait tartsuk szem előtt. Időterv készítése Bonyolultabb feladatok esetén érdemes táblázatos formában rögzíteni egyfelől a határidőket, másfelől, hogy mikor kinek mi a feladata. Egy ilyen táblázat természetesen tartalmazhatja a korábban említett szempontokat is: a szükséges eszközöket, partnereket stb. 3

4 Az értékelés Az értékelés magában foglalja a projekt bemutatását is. Az értékelés során fontos az önértékelés, szükség esetén a projekt korrigálása, valamint az, hogy a tanulók figyelemmel legyenek társaik munkája iránt is. Miután lezajlott a projekt, feltétlenül sort kell keríteni az értékelésre. Értékelni kell a munkát a produktum szempontjából: mennyire volt eredményes a munka annak a szükségletnek a kielégítése szempontjából, amelyre szerveződött. Mennyire volt elégedett a közönség? Értékelni kell a munkát a tanulás szempontjából: milyen tanulási folyamatok zajlottak le a projekt megvalósítása során? Erre a kérdésre persze aligha lehet valamiféle tesztelés nélkül válaszolni. Végül értékelni kell a munkát a társas kapcsolatok alakulása szempontjából: hogy tudott együttműködni a csapat, voltak-e konfliktusok, és képesek voltak-e azokat kezelni? A projekt integrálása a normál iskolai munkába Projekthét. Elsősorban Németországban ismert gyakorlat, hogy az iskolaév egy meghatározott egy-két hetes időszakában minden tanulócsoport valamilyen projekten dolgozik. Ilyenkor nincsenek órák, az iskola egy rövid időre átalakul projektműhellyé. Külső projekt. Már volt szó az erdei iskoláról mint lehetőségről. Egy tanulócsoport maga mögött hagyja a város zaját és az iskola bürokratikus világát, hogy a tanulást átmenetileg projektszerűen szervezze meg. A tanítást kísérő projekt. A projektet az órákon kívül, részben vagy egészben a tanulók szabadidejében szervezik meg. Ilyen volt a korábban említett almaprojekt, amely részben az órákon, de részben az órákon kívül valósult meg. Ez a megoldás persze mindig problematikus, egyrészt mert a tanulók iskolai terhelését növeli, másrészt és főleg, mivel degradálja, az órákhoz képest másodrendű tanulási formává minősíti a projektet. Órai projekt. Bár nem könnyű megvalósítani, nem is lehetetlen, hogy a projekt teljes egészében a tanítási órákon bontakozzék ki. Különösen lehetséges ez, ha több tantárgy is részt vesz ugyanannak a projektnek a megvalósításában. Mire kell ügyelni, hogy sikeres legyen a projekt? Meg kell tervezni a feladatokat, helyszíneket, eszközszükségleteket és a munkaformákat is. Időtervet kell készíteni, hiszen ezzel el lehet kerülni a késéseket, és az üresjáratos időszakokat. A munkacsoportokba lehetőleg olyan tagokat kell választani, akik nagyobb veszekedés, öszszezördülés nélkül, hatékonyan együtt tudnak dolgozni. Fontos, hogy az iskolán kívül is dolgozzanak a csoporttagok. A tanárnak folyamatosan ügyelnie kell a csoport munkáját, és szakaszonként meg kell erősítse azt. A tanulók számára akkor lesz sikeres a projekt, ha mindenki úgy érzi, hogy az együttműködés hasznos volt. 4

5 A projektek leggyakoribb tartalmi típusai Technikai projektek, melyek valamilyen tárgyi produktum megalkotásával kapcsolódnak öszsze. Művészeti projekteknél a végeredmény megformálásakor az esztétikai szempontnak is, mindig szerepet kell kapnia. Környezeti nevelési projektek. Napjainkban a környezeti nevelési mozgalmak is előszeretettel alkalmazzák a projektmódszert. Egy folyó szennyezettségének vizsgálata közben egyszerre nyílik lehetőség természet- és társadalomismereti tudás megszerzésére. Gondoljunk csak arra, hogy a szennyeződésnek társadalmi okai vannak. Gazdaságismereti projektek: Célja lehet a fiatalokat valóságos vállalkozási tevékenységen keresztül tanítsa meg gazdálkodásra, üzletvitelre Könnyen belátható, hogy a gazdálkodás szabályait hatékonyabban sajátíthatják el gazdálkodva, mint az iskolapadban ülve és a tanárra figyelve. Módszerek Figyelemfelkeltő plakátok, tablók készítése, kiállítás készítés, pókhálómódszer Miért van jelentős szerepe a HHH-s tanulók oktatásában? A tevékenységre alapozott ismeretszerzés: az új ismeretek legfőbb forrása a tapasztalat. Valóságos: nem kitalált, nem mesterkélt, hanem a társadalmi környezet által felkínált feladatokat alkalmaz. Komplex: a tárgyi tudáson kívül más képességeket is (szervezési, kommunikációs, találékonyság stb.) igénybe vesz és fejleszt. Alkotó jellegű: a projekt végrehajtása valamilyen kézzel fogható, fizikailag is megvalósult, vagy szellemi mivoltában megjelenő végterméket eredményez. Megszűnik a verbalitás fölénye: a hagyományos iskolában csak beszélnek a dolgokról, a projekt során elkészítik azokat. Megismerési - cselekvési egység: pedagógiailag a leghatékonyabb módon, cselekvés révén juttat az új ismerethez. Gyakorlat felőli megközelítés: biztosítja az új ismeretek gyakorlat felőli megközelítését, ami a legtöbb ember preferált tanulási stílusa. Iskola az egész társadalom: a projekt kilép az iskola falai közül, bekapcsolja a közelebbi és távolabbi környezetet. Kooperatív: a tagok a feladatot magukénak érzik, és mindent megtesznek a projekt sikeres befejezése érdekében. A tagokban tudatosul a csoport és az egyéni érdek egybeesése. Az azonos cél elérésének tudata biztosítja a magas fokú szocializációt. 5

6 Teret ad a sikernek: a tanulási stressz helyére az önbizalom, a magabiztosság lép, mely esetleg újabb cselekvésre ösztönöz. A differenciálás eszköze: a projekt testreszabott, figyelembe lehet venni az egyén képességeit, érdeklődését. Mozgásigény kielégítése: A kötött tanrend feloldásával megszűnik a fiatalok biológiai szükségleteivel ellentétes padhoz kötöttség, szabadabb lesz a mozgás, a projektek egy része fizikai tevékenység közben zajlik. Motiváció: egyetlen pedagógiai módszer sem biztosítja jobban a belső indíttatásból végzett tanulást, mint a tervezéstől a kiértékelésig tartó aktív, cselekvő részvétel. Összefoglalás Problémacentrikus Reformpedagógiai elemekből építkező Olyan újszerű szervezési mód, amelynek a.. Játék is része lehet, az.. Egyéni munka is fontos eleme, de.. Kiscsoportokban is történhet a. Tanulás Dég, október 8. Bácsi Györgyné tanító Imre Bálintné tanító 6

A projektoktatás megszervezése és bevezetése az iskolában

A projektoktatás megszervezése és bevezetése az iskolában A projektoktatás megszervezése és bevezetése az iskolában Készítette: Richnovskyné Mosonyi Katalin Fekete István Általános Iskola és Óvoda, Győr 1.1. Törvényi változások hatása a közoktatási rendszerre

Részletesebben

Benkei Kovács Balázs PHD Andragógia Tanszék ELTE PPK A PROJEKTMÓDSZER FŐ JELLEGZETESSÉGEI

Benkei Kovács Balázs PHD Andragógia Tanszék ELTE PPK A PROJEKTMÓDSZER FŐ JELLEGZETESSÉGEI A PROJEKTMÓDSZER Benkei Kovács Balázs PHD Andragógia Tanszék ELTE PPK A PROJEKTMÓDSZER FŐ JELLEGZETESSÉGEI Definíció: A résztvevők érdeklődése, az oktató és a résztvevők közös tevékenységére építő módszer,

Részletesebben

A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy c

A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy c A pedagógiai projekt A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy cél által meghatározott tapasztalatgyűjtés,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat? Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált

Részletesebben

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

Fejlesztı neve: DOMBINÉ BORSOS MARGIT. MA szak: történelemtanár. Kurzus: történelemtanítás módszertana. Modul címe:

Fejlesztı neve: DOMBINÉ BORSOS MARGIT. MA szak: történelemtanár. Kurzus: történelemtanítás módszertana. Modul címe: Fejlesztı neve: DOMBINÉ BORSOS MARGIT MA szak: történelemtanár Kurzus: történelemtanítás módszertana Modul címe: A PEDAGÓGIAI PROJEKT ÉS A PROJEKTSZERŐ TANULÁS MINT A PROBLÉMAORIENTÁLT TÖRTÉNELEMTANÍTÁS

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt a II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskolában

Három hetet meghaladó projekt a II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskolában Három hetet meghaladó projekt a II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskolában A szakmai karrierépítés feltételei, lehetőségei tervezet 2010 1 A három hetet meghaladó projekt tervezete A projekt témája:

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

Projektoktatás Mi így is tanulunk

Projektoktatás Mi így is tanulunk Projektoktatás Mi így is tanulunk Projektoktatás? Projektpedagógia? Projekt jellegű oktatás? Alapfogalmak tisztázása O Pedagógia: a nevelés gyakorlata és elmélete O Projekt: valamely komplex, összetett

Részletesebben

A projekt szakmai megvalósítása

A projekt szakmai megvalósítása TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0010 pályázat Az új típusú szakképzés bevezetése a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolában A projekt szakmai megvalósítása 1.Együttműködés partnerszervezetekkel

Részletesebben

Új tanulásszervezési módszerek

Új tanulásszervezési módszerek Új tanulásszervezési módszerek Kooperatív (együttműködő) tanulás Projektmódszer Témahét, vagy projekt hét A kooperatív tanulás lényege A résztvevők együttműködésén alapuló, kiscsoportos, feladat megoldó

Részletesebben

Differenciált tanulásszervezés szemlélete és módszerei

Differenciált tanulásszervezés szemlélete és módszerei Differenciált tanulásszervezés szemlélete és módszerei Rapos Nóra ELTE PPK 2006 Hogyan csináljam? Mit csináljak vele? A differenciálás szemlélete 1. Az oktatás tömegesedése heterogén gyerekcsoportok szociokulturális

Részletesebben

Europa entdecken. A moduláris program neve: Felfedezni Európát Idegennyelvi modul Országismeret

Europa entdecken. A moduláris program neve: Felfedezni Európát Idegennyelvi modul Országismeret Europa entdecken A moduláris program neve: Felfedezni Európát Idegennyelvi modul Országismeret A modul megvalósításának helye: Jókai Mór Általános Iskola Budapest A modul megvalósításának időpontja: 2010.

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

A projektmódszer alkalmazása. Elméleti áttekintés

A projektmódszer alkalmazása. Elméleti áttekintés A projektmódszer alkalmazása Elméleti áttekintés A projekt fogalma: A projekt egy sajátos tanulási egység, melynek központjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem annak

Részletesebben

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER. tétel Mutassa be a pedagógia fogalmát, célját, tárgyát, feladatát! (Témakör: Általános pedagógia)

Részletesebben

PROJEKTTERV SABLON. Digitális Jólét Nonprofit Kft.

PROJEKTTERV SABLON. Digitális Jólét Nonprofit Kft. PROJEKTTERV SABLON 2 A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek adigitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK KÉSZÍTETTE(ÉK) Lakatosné

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA

EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában

Részletesebben

A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok

A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok Imre Anna Eszterházy Károly Egyetem - Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2018. Augusztus 30. Előfordul-e az Önök iskolájában, hogy kikérik a

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

VMT részismereti tanítási gyakorlat Levelező

VMT részismereti tanítási gyakorlat Levelező VMT részismereti tanítási gyakorlat Levelező Kreditértéke: 0 A tanóra típusa: gyak. és óraszáma: 9 Félév: 2. A tantárgy célja: A gyakorlat járuljon hozzá olyan jártasságok, készségek, képességek megalapozásához,

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Óvodapedagógus interjú MINTA

Óvodapedagógus interjú MINTA Óvodapedagógus interjú MINTA Óvodapedagógus neve: Óvodapedagógus oktatási azonosítója: Intézmény neve: Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Interjú időpontja: Ellenőrzést végző pedagógus: A

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

Kétegyháza KOMP-ra száll

Kétegyháza KOMP-ra száll Kétegyháza KOMP-ra száll Fekete Gabriella projektmenedzser Kétegyháza nagyközség Tartalmi-módszertani változás szükségessége Nemzeti alaptanterv Alapdokumentumok OKM Közoktatás-fejlesztési Stratégiája

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A tanmenet és az éves tervezés egyéb dokumentumai:

JEGYZŐKÖNYV. A tanmenet és az éves tervezés egyéb dokumentumai: JEGYZŐKÖNYV Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Dokumentumelemzés Kolompár Gyula Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Megtekintés, interjú, önértékelés

Részletesebben

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im A TÁMOP 4.1.2-08/1/B pályázat 13. "Módszertani sztenderdek kidolgozása a pedagógusjelöltek pályaalkalmasságára és a képzés eredményességére irányuló kutatásokhoz" című alprojekt 2.3 A SZTENDERDEK 0-5.

Részletesebben

A vizuális kultúra óra jellemzői

A vizuális kultúra óra jellemzői A tantárgyi tanítás tervezése óratervezés A vizuális kultúra óra jellemzői Vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat) Bakos Bálványos Preisinger Sándor: A vizuális nevelés

Részletesebben

Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében

Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében előadó: Kulcsár Marianna Hírös Agóra Ifjúsági Otthon 2017. november 11. Kecskemét Mottó: indulj el, ahogy vagy. Használd,

Részletesebben

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés FÉLÚTON... SZAKMAI KONFERENCIA Szeged, 2014. december 16. A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés Dina Miletta SZTE JGYPK egyetemi tanársegéd KÖVI oktató, tréner

Részletesebben

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje.

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. 2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. Az oktatási folyamat tervezése a központi kerettanterv alapján a helyi tanterv elkészítésével kezdődik. A szakmai munkaközösség tagjai

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

Projekt témakör: itthon láss csodát Projekt cím/téma/: Országos Kék Túra értékeinek megismerése

Projekt témakör: itthon láss csodát Projekt cím/téma/: Országos Kék Túra értékeinek megismerése A MINDENNAPOS MűVÉSZETI NEVELÉS MEGVALÓSULÁSÁNAK LEHETőSÉGEI TANTÁRGYAK KÖZÖTTI INTEGRÁCIÓS PROJEKTEK GÁSPÁR TAMÁS Projekt témakör: itthon láss csodát Projekt cím/téma/: Országos Kék Túra értékeinek megismerése

Részletesebben

A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere. Falus Iván TEMPUS november 7.

A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere. Falus Iván TEMPUS november 7. A pedagógussá válás és szakmai fejlődés rendszere Falus Iván TEMPUS 2011. november 7. A pedagógiai kompetencia A pedagógiai kompetenciák tudás, attitűdök (nézetek, diszpozíciók) és képességek ötvözetei,

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

Projektmódszer. Makádi Mariann

Projektmódszer. Makádi Mariann Projektmódszer Makádi Mariann Kiinduló problémák A magyar oktatás jelenleg olyan tudásanyagot ad át, amit a tanulók csak egy bizonyos típusú feladatcsoport megoldására tudnak használni. A gyerekek információkat

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév)

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév) TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMALAP. 1. A meghirdető oktató neve, beosztása: Dr. Wirth Lajos, főiskolai docens

SZAKDOLGOZATI TÉMALAP. 1. A meghirdető oktató neve, beosztása: Dr. Wirth Lajos, főiskolai docens 1. A meghirdető oktató neve, beosztása: Dr. Wirth Lajos, főiskolai docens 2. A téma kidolgozására javasolt szak(ok), szakirány(ok): tanító 3. A téma címe: A savas csapadék és ülepedés vizsgálata környezetismeret

Részletesebben

Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008 -

Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008 - Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008-1. tétel a. A nevelés szerepe az egyén és a társadalom életében. b. A didaktika fogalma, tárgya, helye a tudományok rendszerében c.

Részletesebben

A SIKER TITKA. Eredményes módszerek, metódusok, technikák az együttnevelés szolgálatában

A SIKER TITKA. Eredményes módszerek, metódusok, technikák az együttnevelés szolgálatában A siker titka Eredményes módszerek, metódusok, technikák az együttnevelés szolgálatában Iskolánkról Iskolánk szakképző iskola. Elsődleges feladata a sajátos nevelési igényű fiatalok általános műveltséget

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási intézmények

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

Az Európai Virtuális Iskola (European Virtual School- VS) és a Sulinet fizika szekciójának szerepe a fizika oktatásában

Az Európai Virtuális Iskola (European Virtual School- VS) és a Sulinet fizika szekciójának szerepe a fizika oktatásában Az Európai Virtuális Iskola (European Virtual School- VS) és a Sulinet fizika szekciójának szerepe a fizika oktatásában 47. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét és Eszközkiállítás Ady Endre Közgazdasági

Részletesebben

Diákújságíró tehetségfejlesztő program megvalósítása a Katona József Szakközépiskolában

Diákújságíró tehetségfejlesztő program megvalósítása a Katona József Szakközépiskolában Diákíró tehetségfejlesztő program megvalósítása a Katona József Szakközépiskolában A szakközépiskolába járó tehetséges diákok többsége motivációs problémákkal küzd a korábbi iskolai kudarcok miatt, így

Részletesebben

Szakértelem a jövő záloga

Szakértelem a jövő záloga 1211 Budapest, Posztógyár út. LEKTORI VÉLEMÉNY Moduláris tananyagfejlesztés Modul száma, megnevezése: Szerző neve: Lektor neve: Imagine Logo programozás Babos Gábor Újváry Angelika, Szabó Imre Sorszám

Részletesebben

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 STORYLINE KERETTÖRTÉNET STORYLINE METHODE, KERETTÖRTÉNET MÓDSZER: Élményalapú, felfedeztető tanítási forma FORRÁSA,

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

7. 1. A formatív értékelés és lehetséges módjai (szóbeli, feladatlapos, számítógépes) az oktatásban. - valamilyen jelenségről, ill.

7. 1. A formatív értékelés és lehetséges módjai (szóbeli, feladatlapos, számítógépes) az oktatásban. - valamilyen jelenségről, ill. 7. 1. A formatív értékelés és lehetséges módjai (szóbeli, feladatlapos, számítógépes) az oktatásban Pedagógiai értékelés fogalma: Az értékelés során értéket állapítunk meg: közvetlenül: közvetve: - valamilyen

Részletesebben

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep Egyéni fejlődési utak Mindenki társadalma, mindenki iskolája tanári kompetenciák A tanári szerep A tanári szerep - 1980 kognitív pszichológia, (Berliner n/a) Az újonc szerep 1 év megfontoltság racionális,

Részletesebben

Differenciált tanulásszervezés

Differenciált tanulásszervezés Differenciált tanulásszervezés Összeállította: Reszeginé Erdélyi Beáta Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola - Mi volt ma az iskolában? - Semmi! Differenciálás 1. pedagógiai szemlélet-érzékenység 2.

Részletesebben

A PROJEKTTERV VÁZLATA. 3 hetet meghaladó projekt

A PROJEKTTERV VÁZLATA. 3 hetet meghaladó projekt A PROJEKTTERV VÁZLATA 3 hetet meghaladó projekt 1.A projekt címe Tavaszváró 2.A projekt indoklása A tavasz sokoldalú megismerése, tantárgyakban művészetekben. A pályázati anyag része. 3.Célcsoport A 9.B.osztály

Részletesebben

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az

Részletesebben

A tanári mesterképzés portfóliója

A tanári mesterképzés portfóliója A tanári mesterképzés portfóliója TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást támogató regionális hálózatok a pedagógusképzésért az Észak-Alföldi régióban Dr. Márton Sára főiskolai tanár

Részletesebben

Intézményi értékelési szabályzat

Intézményi értékelési szabályzat ÉRDI TANKERÜLETI KÖZPONT PA 4501 Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. OM azonosító: 037767 Tel/Fax: 06-23-354-192, 06-23-359-845 E-mail: titkarsag@egyesiskola.hu

Részletesebben

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely

A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon. Általános Iskola feladatellátási hely A Pedagógiai Program TÁMOP 3.1.4-es projekt melléklete Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Általános Iskola feladatellátási hely Fenntartási időszak: 2010-2015 Kötelezően megvalósított implementációs

Részletesebben

A víz szerepe a történelemben

A víz szerepe a történelemben Projektterv A víz szerepe a történelemben Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 7. és 8. évfolyam Készítette: Gerőcsné Berkes Judit Katalin Tiszaújváros, 2015. november 23. A projekt leírása:

Részletesebben

Projekt vagy nem projekt?

Projekt vagy nem projekt? Projekt vagy nem projekt? Kérjük, gondolják végig, hogy a táblázatban megjelölt tevékenységek közül melyiket tartják projektnek és melyiket nem. Tevékenység Igen Nem Megjegyzés Lakás felújítása Iskolaújság

Részletesebben

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek

Részletesebben

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR)

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR) AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2011. JANUÁR) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde Budapest 2011. január 1 Az óvoda iskola átmenet tapasztalatai 2010/2011. Elégedettségi mérést az

Részletesebben

Történelem, francia nyelv és etika tantárgyakból betervezett projektfeladatok témakörei évfolyamokra lebontva

Történelem, francia nyelv és etika tantárgyakból betervezett projektfeladatok témakörei évfolyamokra lebontva Történelem, francia nyelv és etika tantárgyakból betervezett projektfeladatok témakörei évfolyamokra lebontva 9. évfolyam, történelem Témakör: Római kori magyar városok Választható altémák: egy-egy csoport

Részletesebben

Óvodánkról. LHH kistérség. Balástya. Új épület DAOP Infrastrukturális. pályázatból

Óvodánkról. LHH kistérség. Balástya. Új épület DAOP Infrastrukturális. pályázatból A jövı útjai 14. konferencia Társadalmi felelısségvállalás a sajátos nevelési igényő gyermekekért Kiskırös 2010. november 17. Óvodánkról Balástya LHH kistérség Új épület DAOP Infrastrukturális pályázatból

Részletesebben

A tanulmányi munka értékelése. 1.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

A tanulmányi munka értékelése. 1.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A tanulmányi munka értékelése 1.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel

Részletesebben

Dr. Jarosievitz Beáta

Dr. Jarosievitz Beáta Phd a Neveléstudományokban E-mail: jarosievitz@gdf.hu Fizika informatika szakos tanár SEK Budapest Óvoda Ált. Isk. és Gimn. (1021 Bp. Hűvösvölgyi út 131.) Főiskolai tanár Gábor Dénes Főiskola (1119 Bp.,

Részletesebben

A jó tankönyv az együttnevelés segítője

A jó tankönyv az együttnevelés segítője A jó tankönyv az együttnevelés segítője A tanulás aktív, konstruktív folyamat. Ez akkor is így van, ha a tanulni vágyó sajátos nevelési igényű gyermek. A gyógypedagógia specialitása abban rejlik, hogy

Részletesebben

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. április 6. Fejleszthető területek: 1. Az önértékelés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.14. A teljes tantestületet

Részletesebben

PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban

PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban Időpont: 2010. február 22. A projekt célja: A diákok jogi tudásának, ismeretének bővítése, gyakorlati feladatok keretében felkészíteni

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Innovációnkban egy olyan projektet szeretnénk bemutatni, amely a nyelvi órákon modulként beiktatható

Részletesebben

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat Fővárosi Diákönkormányzati Akadémia Hotel Római, 2008. január 18. A Diákakadémia célja hogy a hallgatók megszerezzék mindazokat az ismereteket, készségeket és attitűdöt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy

Részletesebben

NYME - SEK Némethné Tóth Ágnes

NYME - SEK Némethné Tóth Ágnes A kooperatív technikák típusai (Horváth H. Attila: Kooperatív technikák Altern füzetek) Mozaik módszer Páros mozaik Kereszt mozaik Kerekasztal módszer Csillag módszer Puzzle módszer Pókháló mődszer NYME

Részletesebben

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,

Részletesebben

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető:

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0524 Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra Projekt kezdete: 2012 aug. 1 Projekt vége 2012. május 31. Továbbképzési emlékeztető: 1. Változásmenedzselés

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE

HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE Tanulásmódszertan helyi tanterv alapjai A NAT 110/2012. rendelete alapján, valamint az Oktatáskutató

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai

Részletesebben

Gyakornoki felkészítés programja

Gyakornoki felkészítés programja Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

Szervezeti kultúra felmérés a fenntarthatóság (pedagógiájának) szempontrendszere alapján. Életharmónia Alapítvány, 2009.

Szervezeti kultúra felmérés a fenntarthatóság (pedagógiájának) szempontrendszere alapján. Életharmónia Alapítvány, 2009. Szervezeti kultúra felmérés a fenntarthatóság (pedagógiájának) szempontrendszere alapján. Életharmónia Alapítvány, 2009. Célja megállapítani az iskola fenntarthatóságának és környezetpedagógiai tevékenységének

Részletesebben

Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával )

Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával ) BUDAPESTI ŐSZI PEDAGÓGIAI NAPOK POK (2017.11.14.) Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával ) Jogszabályi háttér: A tanuló joga, hogy igénybe vegye az iskolai, kollégiumi könyvtári szolgáltatásokat. 2011.évi

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

Gaskó Krisztina április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés. Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával

Gaskó Krisztina április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés. Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával Gaskó Krisztina 2011. április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával Mit várnak a pedagógusok az értékeléstől? Pontos információ a tanulók tudásáról

Részletesebben

Az e-portfólió dokumentumai és a védés alapján

Az e-portfólió dokumentumai és a védés alapján 1. kompetencia: Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1.1. Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. 1.2. Rendelkezik a szaktárgy tanításához

Részletesebben

Óratípusok. Dr. Nyéki Lajos 2016

Óratípusok. Dr. Nyéki Lajos 2016 Óratípusok Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az oktatási folyamatban alkalmazott szervezeti formák legfontosabb komponense a tanítási óra. Az ismeret-elsajátítás alapegysége a témakör. A tanítási órák felosztása,

Részletesebben

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge 9/A 1. Milyen elvárásai vannak iskolánkkal kapcsolatban? Kérjük, állítson fel fontossági sorrendet az 1-5 skála felhasználásával. Vigyázzon arra, hogy az 1. és 2. helyre maximum két területet jelölhet!

Részletesebben