Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja"

Átírás

1 HUNYADI NÉPE Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja Megjelenik havonta Ára: 150 forint XXV. év fo lyam 1. szám 2010 a remény vagy reménytelenség éve legyen? 2010-ben, mint minden választási évben, újra válaszút elé érkezünk. Válaszút elé, mert el kell döntenie mindenkinek, aki hajlandó elmenni a parlamenti választások valamelyik fordulójára, hogy a saját hazájának szekerét melyik irányba kellene szerinte fordítani. Melyik az az irány, ami a javát és javait szolgálja elsősorban a mai, szűkre szabott állami határok között élő, alig 10 millió honfitársunk szebb, emberibb és biztonságosabb életét és ez által a mai határainkon kívül élő magyarok, a nemzetünk másik felének is a jövőjét. És el kell döntenie a választópolgároknak azt, hogy egy erős vagy egy gyenge ország polgárai akarnak e lenni. Nem mindenkinek könnyű megválaszolnia ezeket a kérdéséket. A gyenge ország mellett voksoló ország polgárainak meglehet, hogy jó a mai állapot. Ahol az embereket a tisztességes munka és annak esélye helyett inkább segélyekből kívánja az állam ellátni, eltartani és ehhez magas adókból és külföldi drága hitelekből teremti meg a forrásokat. Ahol a munkának már nincs, de az adózás elkerülésének inkább van becsülete. Hisz, Balatonöszödön 2006-ban az is elhangzott, hogy helyes volt a Kormány részéről manipulálni Magyarország valós gazdasági, pénzügyi, költségvetési mutatóit, becsapva a magyarokat és az Európai Uniót. Mit várhatna az ember, a vállalkozó és a munkavállaló honfitársaitól, ha a Kormány ad példát, példát, ami negatív, példát, ami csak csődbe visz mindent és mindenkit. Effajta reménytelen-reményvesztett országban szerintem rossz élni. Ilyen ország előbb utóbb el fog tűnni Európából, a világból. Ilyen becstelen alapokon nyugvó országgal bármit meg lehet csinálni. Ilyen országban nem lehet segítséget és patriotizmust kérni az ember honfitársaitól, hogy az ország gazdaságának megvédése, a munkahelyek megóvása érdekében vásároljunk hazai termékeket, amiből csak lehet. A Nagy Nyugaton ez úgy működik az élelmiszerek esetén, hogy amíg van hazai áru, addig nem vesznek külföldit. Ahol a Rendőrségnek, a teljes közigazgatásnak megoldják, hogy az autóit hazai gyárakból vásárolják meg a saját pénzükből. De lehetne még a rossz példák garmadáját ideírnom. Kevés lenne az egész újság. A válasz, hogy gyenge vagy erős országunk legyen? Számomra könynyű. Erős legyen az az ország, ahol a gyermekeink, a szüleink, nagyszüleink és mi élünk. Erős Magyarországot akarok, ahol lehet biztonsággal jövőt tervezni, munkát találni, ahol érdemes tanulni és ahol van is mit tanulni. Olyan országban, ahol fontosabb a mi érdekünk, mint az idegen országok érdeke. Ahol az egészségügyet hagyják gyógyítani és van is hol meggyógyulni. Ahol a magyar iparosok, vállalkozók nem hátrányból indulnak és agyonadóztatva a külföldiekkel szemben, hanem legalább egy kicsi előnyből. Ahol a rendőrség képes rá és hagyja is az aktuális kormány megvédeni az ország polgárainak életét, vagyonát, biztonságát. Ahol az erős, jó és bennünket óvó rendőrség esetén nem jut eszébe senkinek sem gárdákat, sem csendőrséget szervezni. Ahol az ember büszke lehet az őseire, a közös történelmünkre, a nyelvünkre, a kultúránkra, a zenénkre, a Hazánkra és ahol gőggel nem nézik le a kozmopolitizmus apostolai az így élőket, gondolkodókat. Ahol nem lehet eladósítani az országot annyira, hogy már a saját földünk, az édesvízkincsünk (ami megmaradt a privatizációk rablásai után) sem fedezi az elmúlt 8 évben felvett hitelek törlesztéseit. Négy éve a választók akkori többsége a gyenge Magyarországot választotta, ezt a csődkormányzást akarta, nem hitte el, hogy ebből még baj lesz. De ha egy erős országot akarunk felépíteni a mai gyenge romjain, akkor nem szabad a nemzetünk polgárainak újra eltéveszteni idén áprilisban, amikor is az utolsó esély volna megmenteni a Hazánkat és utolsó esély volna megmenteni azoktól, akik 8 év alatt romokat hagytak az utókorra, akik európai éllovasból sereghajtóvá tették a MI, közös Magyarországunkat. Kedves Jánoshalmiak! Egy ilyen erős és büszke ország felépítésében szívesen leszek újra a munkatársuk, ha Önök is így gondolják és majd akarják a közelgő tavaszon! Én a reményt választom. Boldog új évet Jánoshalma! Boldog új évet Magyarország! Bányai Gábor Jánoshalma, Bácsalmás térségének országgyűlési képviselője (FIDESZ) Képviselői fogadóórák Szakál Lajos péntek 8-9 óra között a Polgármesteri Hivatalban. Gáspár Zsolt Gábor péntek óra között a Molnár J. u. 1.sz. alatti Fidesz irodában. Jánoshalma Város hivatalos honlapja: Korábbi számaink itt olvashatók A Hunyadi Népe minden kedves olvasójának sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk! Köszönjük, hogy 2009-ben minket választottak, reméljük, hogy 2010-ben is rendszeresen olvassák lapunkat, és aki teheti, látogassa Jánoshalma Város honlapját is! Hunyadi Népe Szerkesztő Bizottsága Tél örömei A gyerekek számára a tél igazi öröme a hó. Az sem baj ha szakad, csak lehessen csúszkálni szánkóval a templom oldalán. Így volt ez régen és így van ez mai is. A közlekedésben egyelőre nem jelentett különösebb fennakadást a hóesés. Az időjósok azonban hónap második felére kevesebb csapadékkal komoly hideget ígérnek. Szépséges karácsonyunk volt A Lajtha László Művészeti és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. szeretettel hívja és várja Önt január 22-én 17 órára, a Könyvtárba A MAGYAR KULTÚRA NAPJA alkalmából dr. Rendek Magdolna "Isten, áldd meg a magyart..." ( A Himnusz értelmezése) című előadására és ünnepi műsorra. Városunkban az idén is lelkesen készülődtünk Karácsonyra. A városközpont díszkivilágítást kapott, összefogással helyére került a város karácsonyfája, s a Karácsony előtti hetek rendezvények jegyében teltek. Az előkészületi, adventi megtartott programok, segítették az ünnepre való hangolódást. Mindezekről lapunk hasábjain több cikkben is beszámolunk. S elérkezett a nagy nap, s elcsendesedett a város, otthon ünnepeltek az emberek. A hívők ezt megtoldották az éjféli misével. A sok ünneplés és pihenés után Vízkeresztre állt vissza az élet hétköznapi ritmusa. A Polgármester évre vonatkozó programját a 3. oldalon olvashatják Az elszaporodó trükkös lopásokra a 6. és a 14. oldalon figyelmeztetjük olvasóinkat.

2 2. oldal HUNYADI NÉPE Lucáztak az ovisok Óvodáinkban több éve a hagyományőrzés keretében Lucázunk decemberében sem volt ez másképp. A gyerekek három csoportból a legidősebbek, legrátermettebbek tanulták meg az év végi jókívánságokat, a tréfás dallammotívumot. Már a felkészülés is vidámságot szült, hiszen a régies kifejezések a mai fül számára idegenül hangzottak -, de az együtténeklés, játszás mindent feledtetett. Luca napján a gyerekek régi ruhába bújtak és csoportról csoportra menve színesítették az advent várakozással teli szép időszakát. Mi az óvodáinkban fontosnak tartjuk a hagyományok ápolását, beszélgetéseket a régmúltról, a régi szokások, tevékenységek felelevenítését. A Lucázás ennek egy szép példája, amelyet gyerek felnőtt egyaránt élvez, akár hallgatója, akár aktív részese annak. Lukács Edit óvodapedagógus Véradók napja Jánoshalmán 2009-ben négy alkalommal volt véradás, melynek során 496 fő adott vért, s 28 új véradót regisztráltak. A Város Önkormányzata december 16-án a Kulturális Központban tartotta a Véradók Napját. A rendezvény első részében a jánoshalmi gyerekek kulturális műsorral emelték az est ünnepi hangulatát. Ezt követően Czeller Zoltán polgármester és Szűcsné Nagy Andrea a Vöröskereszt halasi titkára köszöntötte az önkéntes véradókat, akik oly sokszor ajánlották fel vérüket embertársaik gyógyítása érdekében. A köszöntők után Czeller Zoltán elismeréseket adott át a sokszoros véradóknak, akiknek nevét az alábbiakban olvashatják. Az ünnepség hivatalos része után az Önkormányzat vendégül látta egy vacsorára a véradókat, mely lehetőséget adott kötetlen beszélgetésekre, egymás jobb megismerésére. 10-szeres véradók Ádám Zoltánné Csizovszki Lászlóné Dági Levente Dobos István Gyetvai Imre Horváth Szilvia Huczek Csaba István Gábor Tiborné Kiss István Kiss János Kiss Pető Tibor Kollár Lászlóné Papdi Nándor Török Benedekné 20-szoros véradók Banka János Bobár Sándorné Bükk Zoltán Drengács Gábor Katonáné Tóth Krisztina Kiss Sándor Lukács Pál Ódor Mihályné Rózsa Lászlóné Sasvári Éva Szabó Kornél Szabó László Imre Szerezláné Obendorf Erika Taskovicsné Nyers-Bakó Ilona 30-szoros véradók Bognár Zoltán Faddi Józsefné Mesterné Radvánszki Erika Rabb István Szabó István 40-szeres véradók Bodrogi Miklós Buzder Antal Csesznegi Terézia Fürtön Zsuzsanna Huczek Tibor Simovics János Szabó Gábor Szántó Sándor Máté Szerezla Zsolt 50-szeres véradó Madarász Máté 60-szoros véradó Csiszár János Jánoshalmi lett az év halasi vállalkozója Köszönet Kiskunhalason az idén is koncerttel köszöntötték az új évet. A filmszínházban megtartott hangversenyen a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar játszott Gerhát László karnagy vezetésével, vendégművészek léptek fel. A jeles eseményen dr. Várnai László mondott újévi köszöntőt. S ami számunkra örömteli hír, hogy Kiskunhalas polgármestere az ünnepi rendezvényen adta át az év vállalkozója kitüntetést Gidai Jánosnak, a GanzAir Kft. ügyvezető-igazgatójának. A Jánoshalmán élő ügyvezetőigazgató életéről, szakmai és közéleti munkájáról Kis Péterné főkönyvelő beszélt. Méltatásában, kiemelte a díjazott támogatói tevékenységét a kultúra és a sport területén. Az általa vezetett cég több jánoshalmi embernek is biztosít munkalehetőséget és megélhetést. b.s. Jánoshalma Város Önkormányzata köszönetét fejezi ki Andris József és Bozsics László uraknak, a város részére felajánlott fenyőfákért, melyek a Molnár János utca elején, a Sportcsarnokban és a Polgármesteri Hivatal dísztermében lettek felállítva és a karácsonyi ünnepekre feldíszítve. Jánoshalma Város Önkormányzata

3 HUNYADI NÉPE A Polgármester évre vonatkozó programja 3. oldal 1. Pénzügy Ezen a területen eddig egyértelműen eredményeket tud felmutatni a Képviselő-testület, hiszen intézkedéseivel a ban örökölt költségvetési hiányt jelentős mértékben csökkentette. A hiány csökkentése mellett olyan fejlesztések indultak el, amelyek közép-és hosszú távra tekintve megalapozzák Jánoshalma fejlődését. Elmondható, hogy megfordult a negatív tendencia; az elnyert pályázatoknak köszönhetően építkezések indultak el, amiket 2010-ben újabbak fognak követni. Cél, hogy új vállalkozások telepedjenek meg a városban, munkalehetőséget és szolgáltatások bővítését eredményezve a lakosság számára. Éveken keresztül csak munkahelyek megszűnéséről, elbocsátásokról lehetett hallani, a Képviselő-testület ebben az évben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez a folyamat megforduljon. Ezáltal nem csak a munkanélküliség mérséklődik, hanem a város adóbevételei is növekedni fognak. A legnagyobb gondot minden évben a városunk költségvetésének elfogadásakor abban láttam, hogy hosszú távra szinte lehetetlen tervezni, mert a finanszírozás állandóan változott, és 2010-ben is változik. A kormány állítása szerint azért von el évről évre a finanszírozásból, mert pazarlásról beszél az önkormányzati gazdálkodásban. Véleményem szerint a kiszámíthatatlanság a legnagyobb pazarlás! A 2010-es elfogadott állami költségvetés mintegy 70mrd forint elvonást tartalmaz az önkormányzatoktól, de az egészségügy, az oktatás területéről, a szociális szférából való elvonásokkal is számolni kell. A ciklus utolsó évében ezért fokozott felelősséggel tervezett költségvetés elfogadásra kényszerül a Képviselő-testület, mert ilyen mértékű elvonás még nem volt. 2. Oktatás területén A város közoktatási intézményrendszerének hatékony működtetése a cél, annak ellenére, hogy ezen a területen is várható a költségvetési normatívák csökkenése ben újra beadásra kerül két pályázat a Nevelési - Oktatási Intézmények infrastruktúrájának felújítására vonatkozóan. (Óvoda, általános iskola épületei) A Képviselő-testület kiemelt fontossággal kezeli az oktatási intézmények felújítását, a bennük folyó munka szakmai színvonalát. A cél, hogy ne csak megmaradjon, hanem folyamatosan fejlődjön város oktatási intézményeinek struktúrája, és szívesen válasszák a diákok a helyi intézményeket, ezáltal a fiatalok minél tovább maradjanak a szülői ház kötelékében. Az oktatási intézmények vezetői, nevelőtestületei folyamatosan igyekeznek alkalmazkodni a szülői igényekhez. A szakképzés működtetésében egyértelmű előny, hogy gimnáziumunk által oktatott szakmaszerzés lehetőségével a tanulók és a szülők is már az általános iskola felső tagozatában számolhatnak, előre tervezhetnek. Informatika szakmacsoportban: Gazdasági Informatikus és Térinformatikus; Vendéglátás, idegenforgalom szakmacsoportban: Protokoll és Utazás ügyintéző és Idegenvezető), melyeket a térségben más iskola nem oktat. Cigány nemzetiségi tagozat továbbfejlesztése felmenő rendszerben, a második évfolyam indítása. 3. Városfejlesztés terén Szennyvíz tisztító létesítésére - csatornahálózat korszerűsítésére, bővítésére irányuló pályázattal kapcsolatos feladatok folyamatos ellátása, felkészülés a pályázat második fordulójára. A pályázat beadását őszére tervezte az önkormányzat, de a közben megváltozott törvényi rendelkezéseknek való megfelelés miatt első félévében lesz realizálható szeptember 24-én az ütemterv szerint átadásra kerül a Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Szakellátó Központ. A közel 900 millió forintos beruházás működési feltételeinek megteremtésekor nagy hangsúlyt kap a megfelelő szakember ellátottság biztosítása. A másik fontos feladat ebben az évben a működés pénzügyi feltételeinek megteremtése. Ezzel kapcsolatban kívánatos lenne kormányzati szinten a jelenlegi finanszírozási rendszer megreformálása, mert ebben a tekintetben a jánoshalmi intézménynek is igazodni kell az országos trendekhez. Ismert tény, hogy a mostani finanszírozási elvek a már működő intézmények számára sem biztosítják a megfelelő létfeltételeket. Minden ésszerűséget nélkülöz az az elképzelés, hogy több száz millió forintból felépül egy új intézmény, a gazdaságos működtetése pedig lehetetlen lenne egy országosan rossz finanszírozási koncepció miatt. Miután 2008-ban megtörtént a laktanya területének belterületbe vonása, 2009-ben a felparcellázás, már a tavalyi évben megkezdődött az egyes területek értékesítése. A Képviselő-testület pályázatot írt ki erre a célra, melynek beadási határideje november 16-án járt le. A pályázat ebben az évben is folyamatosan kiírásra kerül, a cél továbbra is, hogy elsősorban jánoshalmi vállalkozások számára ajánljuk fel a területeket megvételre. Az első pályázatra 5 beadvány érkezett, ebből a Bíráló Bizottság 3 pályázatot nyilvánított érvényesnek. Az érdeklődő vállalkozások között van, aki pálinkafőző üzemet kíván beindítani a területen, az Univer cégcsoport a sütőüzem bővítését kívánja itt megvalósítani, egy új TÜZÉP telep létesítésére is érkezett pályázat. Az adás-vételi szerződések megkötésére a szükséges egyeztetések után kerül sor az önkormányzat és a vállalkozások között. A Képviselő-testület ebben az évben pályázatot kíván benyújtani a laktanya területén kiépítendő alap-infrastruktúra kialakítására. (Víz, gáz, áramellátás) A pályázatban a fő gerincvezetékek kialakítását célozza meg az önkormányzat. A laktanyába települő vállalkozások ezáltal közművesített telkekhez juthatnak hozzá. Földes utcák szilárd burkolattal történő ellátása, úthálózat felújítása ban a Képviselő-testület pályázatot adott be az Erdő, Klapka, Kürt, Terézhalmi, és az Orczy utcák felújítására, mintegy 50 millió forint értékben. A pályázat 2009-ben nyert, ezáltal ezek az utcák ebben az évben aszfalt burkolatot kapnak. A többi földes utca kikövezését a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése után tűzte ki célul az önkormányzat. Még 2008-ban pályázatot adott be a Képviselő-testület a városközpont felújítására ben a pályázatot nyertesnek nyilvánította a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A pályázatból ebben az évben megvalósuló fejlesztések az alábbiak: 1. Főtér kialakítása, térburkolattal ellátva, térbútorokkal berendezve a Korzó étterem és a Katolikus Iskola közötti részen 2. A piactér felújítása, ami tartalmazza az asztalok, árusító helyek lefedését, és a piac területének egységes térbetonozását, csapadékvíz elvezetését 3. Rendezvényterem kialakítása a Kulturális Központ udvarán, ami a Kulturális Központ felújításával jár együtt. 4. Helytörténeti gyűjtemény kialakítása a Molnár János utcában. 5. Ügyfélszolgálati iroda kialakítása a Polgármesteri Hivatalban A Képviselő-testület az elmúlt három évben elnyert pályázatokkal megteremtette annak lehetőségét, hogy Jánoshalma város a közélet legtöbb területén a fejlődés útjára állhatott. A testület további fejlesztési elképzelései, a jelenleg beadás előtt álló pályázatok az alábbiak: 1. Oktatási intézmények infrastrukturális felújítása (Általános iskola, óvoda nyílászárók cseréje, vizesblokk felújítás, fűtéskorszerűsítés) 2. Kerékpárút kialakítása a Bajai úton a laktanyáig. 3. Az 5412-es út felújítása a város központjától a laktanyáig terjedő szakaszon. 4. Laktanya alap infrastruktúra kialakítás pályázata 5. Gyermekszegénység megszüntetésére vonatkozó program elindítása 6. Diákélelmezési Konyha teljes rekonstrukciója 7. Ivóvízminőség javító program elindítása (amennyiben nem felel meg a vízminőség az EU szabvány szerinti minőségnek) 8. Erdőtelepítés. A külterületeken továbbra is fontosnak tartom a parlagterületek erdővel való beültetését, kihasználva az erre vonatkozó állami támogatást. 4. Közbiztonság érdekében Jánoshalma közbiztonságának növelése folyamatos feladatként kezelendő, melynek keretében a rendőrség és a polgárőrség tevékenységét koordinálva a bűnmegelőzés és a közbiztonság növelése a cél. Az ígéretek szerint a kormány erre kiemelt figyelmet fordít. Térfigyelő kamerák felállítása a város néhány pontján. 5. Szociális téren A meglévő intézményrendszer hatékony működtetése (Pelikán Kht) Utca-szociális hálózat hatékony működtetése továbbra is cél, melyhez már az elmúlt évben is sok segítséget kapott az önkormányzat a Katolikus Egyháztól, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jánoshalmi Csoportjától, a Baptista Gyülekezettől, és az Összefogás Jánoshalmáért Egyesülettől. Közmunka programok indítása, közfoglalkoztatás a törvény adta lehetőségek keretein belül. 6. Hagyományápolás területén Hagyományos városi ünnepeink méltó megünneplése. Ebben az évben a Jánoshalmi Napok 2010 rendezvénysorozatot az eddigieknél nagyobb szabásúra tervezi az önkormányzat. Eddig két pályázat került benyújtásra a Town Twinning, és a Leader keretein belül, de más pályázatok benyújtását is tervezzük a költségek finanszírozására. A rendezvényre meghívást kapnak Franciaországból, Délvidékről, Erdélyből, Lengyelországból, Kárpátaljáról a testvértelepülések delegációi, művészeti csoportjai, akik színpadi produkcióikkal színesítik a palettát, de meghívást kapott a kistérség településeinek amatőr művészegyüttesei mellett a Pécsi Filharmonikusok zenekara, az Operettszínház társulata, a Vivat Bacchus énekegyüttes, és a BIKINI zenekar is fellép. 7. Egészségügy területén Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ átadása, működtetése. Egészségvédő, egészségmegőrző programok szervezése. 8. Sport tevékenységek Eredményes sportágak finanszírozásának biztosítása. Városi sportversenyek szervezése május 1-jén Városi Sportmajális szervezése. 9. Marketing tevékenység Minden marketing tevékenység célja továbbra is, hogy a város polgárai felelős polgári magatartással és aktivitással, mindenekelőtt a város érdekeit szem előtt tartva tevékenykedjenek a közéletben. A lakosság objektív tájékoztatása a város és a kistérség helyzetéről a rendelkezésre álló eszközök segítségével -Hunyadi Népe önkormányzati újság, és Jánoshalma Város honlapján. valamint. Jánoshalmi Kistérségi Krónika adásain keresztül, a Bács TV csatornáján. Ebben az évben új kommunikációs elemként megjelenik a Jánoshalmi Kistérség honlapjának beindítása és annak színvonalas üzemeltetése. A Hunyadi Népe újság olvasóinak, és minden Kedves Jánoshalmi Polgárnak békés, igazi értékekkel bővelkedő újesztendőt kívánok! Czeller Zoltán polgármester

4 A Hunyadi Iskola hírei 4. oldal HUNYADI NÉPE A szülők és a pedagógusok szervezésében november 13-án immár harmadik alkalommal került megrendezésre az egységes iskola jótékonysági bálja. A díszítés mindig jó hangulatban zajlik. Tanárok, szülők és gyerekek ilyenkor egy kicsit közelebb kerülnek egymáshoz. Mindenki vidám, felszabadult. Hasonló lelkesedéssel készültek a bálra a műsorban szereplők is. Iskolánk énekkara, a musical-körösök meglepetéssel készültek, örömmel vettük, hogy a pedagógusok a tanítványaikkal együtt szerepeltek. Igazi csemege volt a Budapesti Operettszínház Akadémistáinak előadása Peller Károly vezetésével. A Hunyadi tálat a Diákélelmezés nagyszerű csapata készítette Taskovics Péterné élelmezésvezető irányításával. Az igazi mulatozás csak ezután kezdődött és tartott reggelig, melyről a megye egyik Legjobb csapata, a Welcome zenekar gondoskodott. A sok értékes tombolatárgy, valamint a sok pártoló jegy eladásának köszönhetően az Alma Mater és az Invokáció Alapítványra befolyt összeg 579 ezer forint. Az idén is a hátrányos helyzetű tehetséges diákok segítésére, és az iskola korszerűsítésére fordítjuk, mert szerencsére, mi jánoshalmiak úgy gondoljuk, érdemes gyermekeink/diákjaink második otthonát szépíteni, fejleszteni. Az Szülői Szervezet jótékonysági báljának fergeteges hangulata volt, és ennek oka a szülők és pedagógusok összefogása, összeszokott munkája. Köszönetünket fejezzük ki mindazon szervezeteknek, vállalkozásoknak, magánszemélyeknek, akik bármilyen módon támogatták rendezvényünket: Csak jobb lehet, ha te is akarod - Köszönettel tartozunk: A szülői szervezetnek A jegy-és tombola árusítóknak A terem berendezőinek A dekoráció elkészítőinek A terítőknek A névkártyákat megalkotó gyerekeknek A szakácsoknak A Sportcsarnok dolgozóinak A süteményért és a tombolatárgyakért minden osztálynak A fény-és hangtechnika beszerelőinek Az ültetési rend elkészítőinek Az alkalmi kórusnak és karmesterüknek A táncos gyerekeknek és a betanításukon munkálkodóknak A meghívó - plakát elkészítőinek A gyümölcsasztal kitalálóinak A kiállítás létrehozóinak A színpad összeszerelőinek A szponzoraink zaklatóinak Felszolgáló diákoknak Informatikai eszközök üzemeltetőinek Bács-Tv munkatársainak Fuvarosoknak Segítő szülőknek Az embléma ötletgazdáinak és kivitelezőinek Biztonsági őröknek Itt is szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak a felajánlásokért Támogatóink:, Bányai Gábor, Czeller Zoltán, Ágoston István, Gáspár Zsolt, Gyurcsik Ottó, Kiss György, Kovács Györgyi, Kovács József, Agroprodukt Kft. Farkas András ügyvezető, Almási Istvánné, Ádám Sándorné (OTP), Ádám Éva Butik, Bácska Méhészek Szövetkezete, Bátyai Gáborné, Benkő Zsolt, Csényi és Társa Kft., Csincsák Mihályné Élelmiszer és Vegyeskereskedés, Dági József, Dági József (autóalkatrész kereskedő), Dr. Berta Péter, Dr. Ivanics Mihályné, Dr. Mikó Attila, Dr. Vass István, Fapuma Bt., Földes Béla, Gyimesi Nóra, Hendrosz Kft., Juhász virágbolt, Karsai Péterné, Kárpáti László, Kasziba Istvánné, Kasziba László (vállalkozó), Kasziba Róbert (zöldséges), Kezo-Comp Bt., Kiss György (Borota), Koch borászat, Kovács Géza, Kunvin borászat, Lajta László Művészeti Iskola, Madarász Attila, Malustyik család, Martinek Erzsébet, Ménkű Cukrászda, Mónika virágbolt, MRLJÁK Nagyker Kft. Nagy István (virágbolt), Nikli Károly, Ott-hon ajándékbolt, Pethő Zoltán, Piroska gazdabolt, Prikidánovics Rudolf, Rech Róbert, Rendek Magdolna, Renner Bt., Royal II. Sütőipari Zrt., Stílus ajándék, Szauter Erzsébet, Szent Anna Katolikus Óvoda Általános Iskola és Diákotthon, Szabó Gábor, Szőke és Társai Kft., Star Videótéka, Szűcs Máténé (kerékpárbolt), Taskovics Tiborné Tasko-savanyúság, Trigo-Fix Kft., Tóth Mónika, Tünde papírbolt, Univer, Városgazda Kft., Volterné Besze Erika, Ez a felsorolás nem teljes, köszönet tehát mindenkinek, aki támogatott, vagy a továbbiakban támogat minket Minden évben segítettek rajtunk, ha kértünk segítséget, a város lakossága mellettünk állt. Az eddigi bálak bevételét hasznos célokra fordítottuk évi bál bevétele: Ft Iskola támogatása: függönyvásárlások fényképezőgép hangfalak Diákok támogatása évi bál bevétele: Ft Diákélelmezésre 60 db szék vásárlása Diákok támogatása Beton térburkolat Általános iskolai folyosókra padok beszerzése Általános iskola toronyrészének lambériázása Sanako szoftver (intelligens tanár programok) évi bál bevétele: Ft Pedagógusok emlékfala Pavilonok Notebook-ok Külön köszönet illeti a szereplő gyerekeket, akik játék helyett a mi kedvünkért dolgoztak, próbáltak: Horváth Brigitta, Kosóczki Zsófia, Maruzsa Renáta, Buzder Renáta, Bényi Luca, Varga Zoltán, Nyáguly Réka, Mándity Maja, Lencse Petra, Sendula Flóra, Szokolay Luca, Gilicze Stella, Fülöp Noémi, Király Vivien, Czeller Emília, Mészáros Anna, Czibolya Viktória, Terner Zsanett, Surányi Bettina, Németh Kornélia, Balázsics Lili, Németh Gina, Rasztik Rebeka, Kiss Dominika, Suták Zsanett, Szabó Dóra, Keresztesi Zsuzsanna, Nagy Zsanett, Maráczi Nóra, Kiss Gabriella, Mizser Zsófia, Károlyi Katalin, Szőke Janka, Zámbó Roberta, Suhajda Viktória, Berecz Annamária, Burján Gabriella, Dukai Babett, Kiss Katalin, Kriván Flóra, Nánai Eszter, Süveges Judit, A tantestület nevében: Somogyiné Sági Piroska igazgató Erőszakmentes iskola címet nyertünk Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben az elmúlt időszakban három olyan fontos program érkezett mérföldkövéhez, amely az iskolai agreszszióval, konfliktuskezeléssel foglalkozik ( Biztonságos iskola mozgalom, Erőszakmentes, egészségtudatos elismerő cím pályázat és a Gyermeknyelven az erőszakmentességről című pályázat). Egyik kedves olvasónk jelezte, hogy a Hunyadi János Iskolában november 12-én megrendezett alsó tagozatosok mesemondó versenyről szóló tudósításunkban az egyik versenyző neve és az, hogy melyik osztályba jár, tévesen jelent meg. A megjelent szövegben az 1. Helyreigazítás Örömünkre, az Erőszakmentes, egészségtudatos iskola elismerő cím elnyerésére több száz intézmény nyújtott be pályázatot. A Bíráló Bizottság javaslata alapján az intézményünk ünnepélyes keretek között vehette december 11-én át az oklevelet és azt a táblát, amit az iskola falára kihelyezhetünk. évfolyamosok közül 3. Frittman Ivett 1.c. helyett a jó szöveg 1. évfolyamosok közül 3. Frittman Anett 1.a. A név és osztály elírásáért Anettől és szüleitől is elnézést kérünk! További sikereket kívánunk neki a tanulásban és a mesemondásban is. Szerkesztő Bizottság

5 HUNYADI NÉPE 5. oldal Gimnáziumi szalagavató 2009 Iskolánkban évek óta hagyomány, hogy végzős diákjaink szalagtűzésére decemberben kerül sor. Így történt ez 2009-ben is, december 11-én. Erre az eseményre nemcsak a végzős diákok, hanem a 11. évfolyam is lelkesen készült. Az ünnepség előtti napokban az egész iskola a szalagavató lázában égett: a folyosókon is gyakran lehetett hallani a próbákról, a díszítésről. Az ünneplőbe öltözött sportcsarnokba belépve komoly, szinte felnőtt végzősökkel találkoztunk, akik mélyen átélték az esemény jelentőségét. A szalagavató első része hagyományos forgatókönyv szerint zajlott. Guba party a Hunyadi Diákkonyháján Advent Bécsben A szeretet ösvényét kell egyenessé tenni; minden útjában lévő akadályt szakadékot, hegyet, halmot el kell távolítani útjából. Talán ezzel a gondolattal jellemezhető, a Hunyadi hagyománya. Közel száz nyugdíjasunkkal, GYED-en, GYES-en lévő volt munkatársunkkal együtt ünnepelhettünk. Iskolánk énekkara Juhász Katalin vezényletével meleg hangulatú kis műsort adott. Polgármester úr köszöntötte a résztvevőket, alpolgármester-asszony pedig átadta két legtehetségesebb tanulónknak az általa felajánlott ezer forintot. Harmadik éve ezen a rendezvényen három hátrányos helyzetű, szorgalmas, jó tanuló kapja az alapítványi bál bevételéből az e célra elkülönített összeget december 18-án tantestületünk egy része megtekintette a történelmi városrészt és a híres adventi vásárt. Karácsony az iskolákban Közalkalmazotti karácsony, óévbúcsúztató a kollégiumban A két oldalt összeállította az iskola közössége és Blázsik Sándor december 22-én a kollégium adott helyt immár hagyományosan a Hunyadi iskola közösségének, hogy búcsúztassa az óévet, és köszöntse a karácsonyt. KOZMETIKA Szolárium Tinikezelés Ultrahangkezelés Aranykezelés Esküvői, alkalmi smink Baloghné Nagy Adrienn kozmetikus 6440 Jánoshalma Kossuth u. 28. Tel: /

6 6. oldal HUNYADI NÉPE BŰNMEGELŐZÉS Szépkorúak a szélhámosok hálójában! Kedves Szépkorúak! Tisztelt Jánoshalmiak! 2009-ben már küldtünk Önöknek egy felhívást a város minden otthonába a trükkös lopásokkal kapcsolatban. A helyi rendőrőrs parancsnoka a legutóbbi számban is felhívta a figyelmüket a trükkös lopásokra. Én is összegyűjtöttem néhányat a trükkök tárházából. Hátha ezzel sikerül elkapni a tolvajokat, és megkapják a nekik járó büntetést! Az a kérésem, hogy figyeljenek oda egymásra jobban, különösen, ha idős, egyedül élő ember lakik a szomszédban! Mert ne feledjék, az idősek értékrendje a hitre, a szeretetre, a békességre épül, a tolvajoknak ez a lehetőségek melegágyát jelenti! Házi áldás: Házaló csalók házi áldása : Hol hit, ott szeretet. Hol hit, ott idős is lehet. Hol szeretet, ott béke. Hol idős, ott jön a csaló. Hol béke, ott áldás. Hol csaló, ott hiszékenység. Hol áldás, ott isten. Hol hiszékenység jelen, Hol isten, ott szükség nincsen. Ott érték biztonságban nincsen! A szépkorúak sérelmére elkövetett trükkös lopások bemutatása Példák: 1. Házalók, felvásárlók, adománygyűjtők esetei Egyre kevesebb a spontán elkövető, aki járja a falvakat, és idősekhez találomra csenget be, és a helyzethez alkalmazkodva alakítja ki meséjét. A bűncselekmények elkövetését tudatos előkészítő tevékenység előzi meg. Házaló árusok ruhaneműt, tüzelőanyagot kínálva kerülnek kapcsolatba a sértettel. Ha lehet, már ekkor megpróbálják az értékeket összeszedni. Beszélgetésbe kezdenek a leendő áldozattal, kikérdezik szokásairól, helyzetéről. Pár nap múlva egy ismeretlen személy fog érkezni, már felkészülve az áldozatból és megkezdődik a tudatos trükközés, az értékek begyűjtése. Az házaló elkövetők (2 vagy több fő) általában ruhaneműk, vagy műszaki cikkek eladásának ürügyén jelennek meg, és kihagyhatatlannak látszó ajánlatot tesznek a vevőnek, az áruik viszont gyenge minőségűek. Mások valamilyen dolog (színesfém, régiség, vagy bármi, amit meglátnak) állítólagos felvásárlása végett lépnek be hívatlanul. Vannak, akik karitatív célból, például beteg gyerekek gyógykezelése végett adományokat gyűjtve bukkannak fel, és arra alkalmas pillanatban kutatnak fel értékeket. A cél minden esetben azonos, a készpénz megszerzése. Szintén bűntető eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki azzal az ürüggyel, hogy az egyház számára gyűjt, megjelent egy kaposvári lakásban. Az idős tulajdonos figyelmét elterelve eltulajdonította az íróasztal fiókjában tárolt Ft készpénzét. 2. A segítségre szorulók esetei: Heves megyében történt, hogy a sértetthez becsöngető két elkövető vizet kért a sértettől, majd bejutva a lakásba egyikük ellopta a segítőkész időskorú nyugdíját. Sok esetben a jogsértők rosszullétet színlelnek, vagy gyermeküket kívánják tisztába tenni, ezért kérik a mosdó használatát, majd a ruhájuk alá rejtve dolgokat, eltávoznak és újabb házba csengetnek be. A segítségkérés különleges formája, amikor a 80 éves nénit tört magyarsággal az utcán szólította meg két nő és egy férfi. Elmondták, hogy szlovének és itt a közelben baleset érte hozzátartozójukat. A pórul járt rokon megsérült ezért több életmentő műtétet kell elvégezni rajta, és egy-egy orvosi beavatkozás forintba kerül. Náluk viszont csak euró van, míg a kórház csak forintot fogad el, sajnos a bank csak két óra múlva vált be pénzt. Az egyik nő mobiltelefonja ekkor megcsörrent, mondván a kórházból keresik súlyos az eset, nem várhat a befizetés tovább egy ember élete forog kockán! A csalók ígérik, ha kapnak pénzt, két óra múlva a kétszeresét fogják hálából viszszaadni. Addig is zálogba hagynak egy értékes hordozható számítógépet táskában lezárva. A néniben már beindult a segíteni akarás, a hiszékenység, valamint a nyereségvágy valamiféle egyvelege, és a lakására hívott nőnek kifizetett 2 db életmentő műtétet. A kár Ft volt, mert a táskában számítógép helyett papír volt. Győr környékén egy idősebb hölgyhöz becsengetett egy csaló, hogy ruhát gyűjtenek. A sértett konyhába invitálta a két nőt miután a segélyként átadni kívánt ruhaneműt oda bevitte. Mindkét nő vizet kért és kapott a sértettől. Miután a sértett a lakás belső részében mozgást hallott, kinézett a konyhaajtón és azt látta, hogy a bejárati ajtón egy ismeretlen személy megy ki. Erre a két nő felajánlotta a segítségét, hogy utána mennek, és megfogják az illetőt. Ezzel elrohantak. A sértett távozásukat követően észlelte, hogy a szobájában a párna alatt lévő pénztárcájából hiányzik Ft, nagyjából kéthavi nyugdíja. 3. A hivatalos személy -ként fellépők módszerei: Az áramszolgáltató alkalmazottjaként kereste meg az elkövető Győr-Moson-Sopron megyében a sértettet, mert villanyszámláján túlfizetés történt. Vitt neki 7 ezer forintot, és kérte a sértett iratait, és miközben a másik helyiségben azt kereste a hölgy, a tettes elemelte 80 ezer forint megtakarított pénzét és azonnal távozott. Békés megyében az elkövető azzal jelent meg, hogy az önkormányzattól segélyt hozott, melyet átvételi elismervény aláírásával kell igazolnia. Az ismeretlen a konyhában az aláíráskor, a sértett figyelmetlenségét kihasználva az asztalon lévő pénztárcát a benne lévő Ft készpénzzel tulajdonította el. Az idős férfihez a lépcsőház előtt odalépett egy férfi, aki arra hivatkozott, hogy a bankból keresi őt. Az idős férfi beengedte őt a lépcsőházba, majd a lakásába is. Ezután az idegen férfi arra kérte, hogy mutassa fel neki a nyugdíjas szelvényét. Az idős úr eleget tett a kérésnek, ám a fiókot, amiből elővette a papírt, kihúzva hagyta. Az idegen a személyi igazolványt is elkérte, ami azonban már a konyhában volt, így az idegent magára hagyta a szobában, majd visszatérve igazolványát átadta az idegennek. Erre a férfi azt mondta, hogy várjon pár percet, amíg ő lemegy és megbeszéli a főnökével telefonon a további teendőket. A személy távozását követően az idős kb. fél órát várt, de az nem ment vissza. Közben észlelte, hogy a kihúzva hagyott fiókban lévő könyvből hiányzik az abban lévő megtakarított kb Ft. Az álpostás módszer lényege, az elkövető a posta egyik vezetőjének kiadva magát telefonon felhívja az időskorút, hogy a nyugdíj kézbesítésekor alkalmazottjuk hamis pénzt adott át, és az ügyben rendőrségi eljárás is folyik. Arra hivatkozik, hogy bár ügyészségi és rendőrségi vizsgálat is folyik, a hamis pénzt meg kell vizsgálni. Ez ügyben az egyik dolgozójuk hamarosan megjelenik személyesen, akinek a nevét és beosztását közli, és kéri, hogy neki adják át az otthon lévő készpénzt. Ezt követően a bűntárs becsenget, és az előzőleg telefonon bemondott néven bemutatkozik. A pénzt azzal veszi át, hogy a közelben álló járművükben van olyan eszköz, mellyel a vizsgálat megejthető és oda kell elvinni azt. Mire eszmél a sértett, az elkövetők a kicsalt pénzzel azonnal távoznak. Vigyázat, több esetben rendőrnyomozónak mondják magukat, és hivatalos eljárást színlelve, a házkutatás során előkerült értéket magukkal viszik! Érdemes megfontolni az alábbi tanácsokat! Óvakodjanak az idegenektől, és ne engedjék be Őket lakásukba! Ha beengedik, mindig legyen velük egy szomszéd, egy rokon. Ha ezt megfogadják, sokkal kevesebb lesz a látogatójuk, de értékük is megmarad. Amennyiben a hívatlan vendég már akaratuk ellenére belépett otthonunkba, ne hagyják egy pillanatra sem felügyelet nélkül. Amennyiben kellő határozottsággal lépnek fel, meghátrál és távozni fog. Bárkinek is mondja magát (hivatalos személyeknek) minden esetben kérjenek igazolványt, és hívják fel a szervet, intézményt, melyre hivatkozik, személyének azonosítása végett! Lehetőleg a zárva tartott kerítésen, bejárati ajtón keresztül kérdezzék ki a becsengetőket jövetelük céljáról, és csak állításuk valódiságának ellenőrzése után nyissanak ajtót. Aki rosszullétre hivatkozik, hívjanak mentőt, orvosi ügyeletet, vagy irányítsák a közeli orvoshoz. A pénzváltás trükkjével próbálkozót, a legközelebbi üzletbe küldjék. Amennyiben gyanús körülményt észlelnek, azonnal értesítsék a rendőrséget az ismert 107-es vagy 112-es telefonszámon, vagy hívják a rendőrjárőr autó számát: 06 20/ ! Amennyiben mégis megkárosítottak, tegyenek feljelentést megadva a fontos információkat a nyomozóhatóságnak (az elkövető személyleírása, munkamódszere, az elvitt dolog ismertetése). Kérem, fogadják meg a tanácsokat, vigyázzanak saját értékeikre, vigyázzanak egymásra is! Egyébként is sokféle a kifizetni való, a villanyszámla, a gázszámla, a vízszámla, a szemétszállítási díj, a megélhetés egyre drágább. Ne hagyják, hogy félretett, megspórolt pénzüket illetéktelen csalók elvegyék, ellopják azt, amiért lehet, hogy egy életen át dolgoztak! Tisztelettel: Czeller Zoltán polgármester MEGHÍVÓ a jánoshalmi 60. sz. Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete GALAMB ÉS KISÁLLAT KIÁLLÍTÁST rendez, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját én a jánoshalmi Városi Sportcsarnokba (Bernáth Zoltán u. 1.) Megnyitó: 9.-én 10 órakor Díjkiosztó: 10.-én 15 órakor A kiállítás nyitva tartása: 9.-én 8-19 óráig 10.-én 8-15 óráig Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 60. sz. Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete Meghívó A Felső-Bácskai borok 20. nemes versenyét rendezi meg Jánoshalmán a Gazdakör Gyümölcs- és Szőlőtermesztők Egyesülete. Borverseny ideje: február 20. (szombat) 9-17 óra Verseny helye: Gazdakör Székháza Nevezés feltételei: - nevezési díj : 800 Ft/minta - bormintát egységes üvegben kell leadni - egy mintából két üveggel, fajta megjelöléssel ellátva Üveg felvehető és egyben leadása: az Egyesület Székházában (Jánoshalma, Bernáth Z. u. 7.) február 19.(péntek) 9-17 óráig Eredményhirdetés: február 27-én 16 órakor a Korzó Étteremben Bácskossuthfalvi (Vajdasági) pálinka-bemutató és kóstoló 18 órától - 19 óráig Utána vacsora, zene, tánc, tombola (Belépő ára: 3000 Ft/fő) Jegyek elővételben kaphatók február 26-ig: Dági József Jánoshalma, Jókai m. u. 55. tel: 77/ ; Farkas László Jánoshalma, Széchenyi u. 9. tel: Szeretettel várunk minden érdeklődőt a borversenyre, az eredményhirdetésre és az azt követő vacsorára! Gazdakör Gyümölcsés Szőlőtermesztők Egyesülete Felső-Bácskai Hegyközség

7 HUNYADI NÉPE Szalagavató az Agrár-szakképző Központban Az iskola négy végzős, egy szakközépiskolás és három szakiskolai osztályának szalagavatóját, december 11-én rendeztük meg a hagyományoknak megfelelően a városi sportcsarnokban. A rendezvény ünnepélyességét biztosító dekorációt a gimnáziummal együttműködve a 11. évfolyamos tanulók készítették. A nagy számban megjelent szülőket, hozzátartozókat és az ünnepelteket szépen feldíszített terem fogadta. Végzős tanulóink a tanév első napjaitól lelkesen készülnek erre a napra. Az idei évben a műsort Hornyákné Doszpod Edit tanárnő állította össze. Sokat jelentett az osztályfőnökök, Zecher Erzsébet, Berta László, Varga Ferenc, Juhász Zoltán segítsége a szervezésben. Az ünnepség rendje évente hagyományosan ismétlődik, de mindig maradandó élményt jelent az ünnepelteknek és a megjelent hozzátartozóknak. Maguk a diákok is megilletődtek a feldíszített csarnok és a sok érdeklődő láttán. Most valóban ők voltak az ünnepeltek. Mi tanárok is ennek hatása alatt éltük végig a szalagavató perceit. A szalagok feltűzése után a végzősök táncokkal szórakoztatták a vendégeket. A humoros koreográfia, a bájos, kedves, néha esetlen táncfigurák, a jól sikerült tánclépések tették derűssé a rendezvény befejező részét. Az egyes műsorszámok között a madarasi ifjúsági fúvószenekar élő zenével szórakoztatta a jelenlévőket Szente Alfonz vezetésével. Kedves gesztus volt, hogy a keringőzők jelképes nyitótáncra kérték fel a tantestület tagjait. 7. oldal A végzősök a közösen elénekelt, megható záródal után köszönetet mondtak a műsorban segítő tanároknak: Bertáné Kis Anettnek, Ördögh Editnek és Berta Lászlónak. A rendezvény emlékezetessé tételét segíti a diákok, a szülők, vendégek, tanárok részére szervezett, már hagyományosnak számító közös, zenés szalagavatói vacsora. Ennek megszervezése, a vendégek meghívása a végzős osztályok feladata volt. Az idei évben az iskola gyönyörűen feldíszített aulájában folytatódott az ünnepség, ahol jó hangulatú zene fogadta a vendégeket. A vacsora elfogyasztása után felejthetetlen hangulatú mulatság kezdődött, a Kékingesek zenekara hívta táncba a közönséget. Nagyon büszkék voltunk a falusi vendéglátó tanulóink munkájára, akik profi módon szolgáltak ki bennünket. Jó volt együtt ünnepelni diákjainkkal. Taskovics Péter főigazgató-helyettes A Polgármester Úr válasza a diákok petíciójára Családi ház nagy kerttel sürgősen eladó Jánoshalma Damjanich u. 5. sz alatt 06-70/ ben a Hunyadi iskola általános iskolás és középiskolás diákjai petícióval fordultak hozzám, környezetünk, a város szépítésével, tisztántartásával kapcsolatban. A petíció szövegét a Hunyadi Népe teljes terjedelemben közölte. Kedves Fiatalok! A válaszom, mint látjátok, késik, de az általatok felvetett téma ma is aktuális. Ha már nem időben válaszoltam a felvetéseitekre, akkor a legmegfelelőbbnek a év elejét találtam. Ilyenkor úgyis mindannyian tele vagyunk tervekkel, elhatározásokkal, javaslom, hogy tervezzünk, és cselekedjünk együtt! Természetesen ne csak egy évre előre, különösen Ti. A Képviselő-testületben megvitattuk az általatok írt levél tartalmát, amint kértétek. Minden képviselőtársamnak volt alkalma elmondani a véleményét, így a válaszlevélbe az ő gondolataikat is be tudtam építeni. Nézzük végig a levél tartalmát, és a válaszokat! 1. Leveletekben azt írtátok, felosztjátok egymás között a város területét, jelzitek, hogy merre vannak elhanyagolt területek, és erről értesítést küldtök nekem. Örömmel hallottuk ezt a segítséget, de még jobban örülnénk, ha be is kapcsolódnátok a területek tisztán tartásába azzal, hogy nem szemeteltek, vagy fi gyelmeztetitek a szemetelőket, hogy helyezzék az arra kijelölt helyre a szemetet. Fogadjátok meg tanítóitok, tanáraitok intelmeit, akik biztosan sokszor elismételik; Ne szemetelj az utcán! Ne törd le a virágot! Ne dúld fel a virágágyást! Ne csavard ki a facsemetét! Az önkormányzat a város egyre több pontjára helyez ki gyűjtőedényeket, (ha nem is minden üzlet előtt van egyelőre), a szelektív gyűjtőkkel is bővült a szemét tárolók száma. Ha úgy látjátok, hogy valahová még szükség lenne egy-egy elhelyezésére, akkor írjátok le! Megpróbálunk valamit együtt megvalósítani, amire a pénztárcánkban lévő pénz elég lesz, de az ötletességre, a leleményességre viszont mindig szükség van! Hátha találunk egy olyan ötletet, aminek megvalósításához nem kell sok pénz! 2. Leveletekben kéritek, vegyük komolyan véleményeteket, munkátokat! Kedves Fiatalok! Komollyá a dolog akkor válik, ha a gondolataitokat tettek is követik! A személyes példamutatásnál én sem tudok jobbat ajánlani. Azt gondolom, ha annak kell összeszedni a szemetet, aki szemetel, meggondolja legközelebb, hogy eldobja-e! De várom az értesítést azokról a szemétgyűjtési akciókról is, amelyeket az egyes osztályok szerveznek az iskolák környékén, vagy a város egy-egy pontján! Szívesen adunk helyet az újságban ilyen híreknek, akár egy fényképes tudósítás keretében is. Önfegyelemre kell nevelni magatokat és egymást, a rend megteremtésére, megőrzésére, és a tisztaságra. Lehet, hogy az alsóbb évfolyamosok ezután Rólatok vesznek példát, nekik ezt már magyarázni sem kell? Ha komolyan veszitek 3. Azt írjátok, az Önkormányzat hirdesse meg a Virágzó város elnevezésű versenyt, jutalmazza a nyerteseket. Biztosan az elnevezés tévesztett meg benneteket, mert a jelenleg hivatalban lévő Képviselő-testület, Ágoston István Képviselő Úr kezdeményezésére Virágos Jánoshalmáért elnevezéssel már meghirdette az általatok említett versenyt. Minden évben, augusztus 20-án, - az Államalapítás Ünnepén - több kategóriában hirdetünk eredményt és jutalmazzuk a helyezetteket. Abban igazatok van, kár, hogy csak néhány éve folyik ez a versengés, mert ahogy az előzőekben is említettem, a jó példa követendő. Azt látjuk, hogy egyre több helyen gondozzák a házak előtti köztereket, különlegesen szép, virágos udvarokat, előkerteket, mióta a verseny tart. Sokan úgy gondolják, ha a szomszéd rendben tartja a portáját, akkor ő is törekszik erre! És közben szépül a város 4. Leveletekben kértétek, hozzunk törvényt arra, hogy a frekventált helyeken ne lehessen dohányozni. Sajnos a Jánoshalmi Önkormányzat nem tud törvényt alkotni, de a Képviselő-testület nevében mondhatom, minden tőlünk telhetőt megteszünk az ügy érdekében, amit a jelenleg hatályos törvények számunkra lehetővé tesznek. 5. Kértétek a Parkerdő rendbetételét, piknikezés céljára. A parkerdő a KEFAG Zrt. tulajdona, nem az Önkormányzaté. Ennek ellenére biztosan nem lenne akadálya az ott szervezett rendezvényeknek, ha szívesen vesznek részt rajta az emberek. Mi úgy látjuk, hogy a Batthyány utcai óvoda melletti parkot sokkal szívesebben látogatják, különösen az utóbbi két évben, amióta a Gyermekmajális és a Lovas Fogathajtó versenyek is ott szerveződnek. Az Országzászló parkba is szívesen látogatnak el családok, közelebb is van, mint a Parkerdő, rendezettebb körülmények várják őket. Véleményem szerint ez az Önkormányzati terület még néhány közösségi játék, vagy játéktér kialakításával, fák ültetésével kiváló piknikező hely lehetne. 6. Lomtalanítás, nagyobb kidobásra szánt tárgyakkal, és az építési törmelék lerakásával kapcsolatos kérdésre adott válaszom az, hogy Kiskunhalason működik a Regionális Hulladéklerakó, ahová minden ilyen holmit át kell szállítani a jelenleg hatályos, régiós hatáskörű rendelkezések szerint. A Jánoshalmi Képviselő-testület 2009-ben még kérvényezte, hogy a városunk határában lévő szeméttelepre is ki lehessen szállítani megfelelő szabályok betartása mellett. Még kaptunk engedélyt, de hogy meddig? 7. Parkok, közterületek, virágágyások rendjével kapcsolatban tett észrevételeitekre nagyon pozitív választ tudok adni. Kedves Fiatalok! Az utóbbi 3 évben a város központjában megszűntek a sáros, gondozatlan területrészek. Vegyük például az útkereszteződéseket, ahol a gaz helyett térköves, virágos terek kerültek kialakításra. Rákóczi úton, Dózsa György úton, Kálvária úton, Halasi úton, Bajai úton végighaladva ezt láthatjátok. Vagy említhetném a Korzóval szembeni Molnár János utcai sáros parkolót, most térkővel ellátott, gondozott részen áll a város fenyőfája, és a parkoló autók is. Nagyon sok új virágágyás került telepítésre a város központi részén, de a városba bevezető utak mentén is. Csodálkozom, hogy nem vettétek észre, pedig a leveletek megírásakor már készen álltak. Járjatok nyitott szemmel, ne csak a rosszat vegyétek észre, hanem örüljetek a szépnek is! Annál is inkább, mert a virágoskertek létrehozásánál több Jánoshalmi lakos segédkezett, óvónők, tanárok, mérnökök, vállalkozók, virágboltosok, nagymamák, gyerekek, sok önkéntes, segítő kéz. A Városgazda Kft. munkatársai irányították a munkálatokat, azóta ők gondozzák a kerteket. Említést tettetek olyan civil szervezet létrehozásáról is, amelyik szívén viseli a város ügyeit. Van már ilyen is Jánoshalmán, a neve: Összefogás Jánoshalmáért Egyesület, aminek én vagyok az elnöke. Mi is részt vettünk a város virágosításában, de a Központi Játszótér felújítására is több százezer forintot gyűjtöttek az egyesület tagjai, amelyik a Jankó Játszó nevet kapta. Azt írtátok, többen szeretnétek csatlakozni a városszépítő akciókhoz, az önkéntes munkákhoz. Biztosan még lesz sok alkalom erre, küldeni fogok értesítőt az iskolákba, hogy tudjátok, mikor kerül rá sor. Várom a leveleiteket! Üdvözlök minden Önkéntes Segítőmet, jó tanulást, sok ötöst kívánok! Czeller Zoltán polgármester Hamarosan megkezdjük ipari gázok forgalmazását palackbérlési lehetőséggel! Minőségi anyagból méretpontos üléshuzat és autószőnyeg rendelhető Cím: Jánoshalma Halasi út 1 Tel: Fax: csavarda@fre .hu

8 8. oldal HUNYADI NÉPE Szent Anna Iskola hírei az adventi időszakban Megemlékezés halottainkról November 2-a halottak napja. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Diákotthonos nevelőinknek köszönhetően a hét közben otthonuktól, családjuktól távol élő tanulóink is megemlékeztek elhunyt rokonaikról, ismerőseikről egy szál gyertyát gyújtva a temetőben. Színházi látogatás November hónapban három alkalommal is színházi előadást tekinthettek meg alsós diákjaink. Elsőként Rémusz bácsi meséiből láthattak egy válogatást, majd Mátyás király idejében kalandoztak. November 19-én a Kulturális Központ adott otthont a Pitypang Színpad, Cirkusz az erdőben című előadásának, melyről ismét egy értékes élménnyel gazdagabban tértek vissza tanulóink. Álmodtam egy világot magamnak Baján Álmodtam egy világot magamnak elnevezéssel harmadik alkalommal rendeztek pályaválasztási vásárt. A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Jánoshalmi Kirendeltség szervezésében 8. osztályos diákjaink is eljuthattak a kiállításra, valamint a Renner Bt-ben tettek üzemlátogatást. A rendezvények segítséget nyújtanak a pálya-, a szakma- és az iskolaválasztás előtt álló diákok számára, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni a továbbtanulásban. Nyílt nap az iskolában November ig nyílt tanítási napokon nézhették meg a szülők, hogy milyen módszerekkel tanulnak a diákok, és hogyan dolgoznak gyermekeik a különböző órákon. Tél örömei a jégen Komáromi Róbert kollégánknak ez úton is köszönjük, hogy diákjaink ismét hódolhattak a korcsolyázás iránti szenvedélyüknek. Egy zsúfolásig megtelt busszal utaztak Bajára, hogy néhány órán keresztül élvezhessék a jégpálya nyújtotta örömöket. Cipős doboz akció A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében, a tavalyi évhez hasonlóan idén is szeretetcsomagokat gyűjtöttünk erdélyi gyermekek karácsonyi megajándékozására. A gyűjtést általános iskolás korú gyerekek között hirdettük meg. Az ajándék menynyisége egy cipős doboznyi volt, melyeken feltüntettük, hogy milyen életkorú és nemű gyermeknek szánta az ajándékozó. A gyerekek munkáját iskolánkban Hefner Istvánné irányította. Meglátogatott bennünket a Mikulás December hatodikán minden gyermek lázban ég. Kitisztított kiscipők sorakoznak az ablakban, s a kicsik lélegzetüket is visszatartva várják, hogy végre megláthassák a Mikulást. Szent Miklós püspök ebben az évben is ellátogatott városunkba. Önzetlen jóságával adott ajándékai örömet és vidámságot fakasztottak az emberi szívekben. Adventi gyertyagyújtás Már hagyománynak számít, hogy minden adventi szombat este ünnepélyes gyertyagyújtást tartunk a plébánia kápolnájában. Minden alkalommal más és más plébániai közösség állítja össze az imaóra anyagát. A második gyertya meggyújtásánál nevelőtestületünk tagjai vezették az áhítatot. Mesemondó verseny December 3-án megrendezésre került iskolánkban a mesemondó verseny, melyen a megmérettetésre benevezett 17 tanuló három kategóriában I.-II., III.-IV. és V:-VIII. osztályosok mérte össze tudását, tehetségét. Egy-egy szabadon választott népmesével szórakoztatták társaikat, a hallgatóságot és nem utolsó sorban a zsűri tagjait. Kellemes, derűs percekben volt részünk, s örömmel hallgathattuk tanulóink szép, hangulatos szövegmondását. Köszönjük Kiss Györgyné, Taskovics Ágnes és Kasziba Magdolna zsűriben betöltött munkáját, akik kiemelt minősítéssel díjazták Berta Virág 2. osztályos, Rab Levente 3. osztályos, Kiss-Pető Apor és Dudás Andrea 4. osztályos, Hegedűs Réka 6. osztályos tanulókat. Rendhagyó énekóra December 4-én Süle Ferenc, az Apáczai Kiadó tankönyvírója a gyermekek részére élvezetes, a pedagógusok számára pedig tanulságos rendhagyó énekórát tartott a Kulturális Központban. Úszótanfolyam Befejeződött a mindenkori harmadikosok számára szervezett XX. úszótanfolyam, amely komoly vizsgával zárult. Aki a megmérettetésen átment, azt az edzők aranyéremmel jutalmazták. Bátyainé Évának és Bátyai Gábornak ezúton is köszönjük áldozatos munkájukat. Adventi lelki napok A pedagógusok számára Kecskeméti Piarista Gimnáziumban rendezték az egyházmegyei adventi lelkigyakorlatot december 12-én. A szentmisét Dr. Bábel Balázs mutatta be, az előadást pedig P. Forrai Tamás SJ, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium igazgatója tartotta. Az előadás során hivatásunkban erősödhettünk meg, valamint sajátos küldetésünkben mélyedhettünk el. Az Advent a karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje, számunkra azonban Krisztus eljövetelére való várakozás, aki emberré lett és örömet hozott a Földre. December 19-én nagy örömmel köszöntöttük Ágoston atyát és Gál József diákónust, akik kicsik és nagyok lelki felkészüléséhez nyújtottak értékes gondolatokat, hogy lelkiekben megtisztulva és megerősödve várhassuk Jézus születését. Pásztorjáték Iskolánkban a korábbi évekhez hasonlóan családias hangulatban ünnepeltük a karácsonyt. A műsorban szerepelt tánc, karácsonyi dallamok, betlehemes játék, és vers. A műsor végére, nagy örömünkre sok ajándékkal megérkeztek az angyalok. December 24-én az éjféli szentmisét megelőzően, diákjaink apraja nagyja színvonalas pásztorjátékkal elevenítette fel Megváltónk születésének pillanatait. Diákotthonosok karácsonya Téli szünet előtti utolsó estén rendeztük meg a karácsonyi ünnepet. Közös szentmisével kezdődött, amit Józsi atya mutatott be. Ezután a klubszobában folytatódott műsorral és a karácsonyfa alatt talált ajándékok bontogatásával. Finom ünnepi vacsorával zártuk a napot. Az ízletes vacsorát és tortákat köszönjük Terike, Marika, Zsuzsika és Ancika néniknek. A diákotthonos gyerekek minden évben elmennek az Idősek Otthonába, hogy ott megörvendeztessék az idős embereket egy kis ünnepséggel és apró ajándékokkal. Ebben az évben A szegény Dzsoni és Árnika című könyvből A nagyon testvérek című jelenetet adták elő. A történet mondanivalója reméljük, hogy sokat segített az ünnepre való ráhangolódásra mindenkinek. Az ajándékként adott dióangyalok jókedvre derítették a néniket és bácsikat. Végül a gyerekek, az idősek és az ott dolgozók közös karácsonyi éneklésbe kezdtek. Számunkra pedig a legszebb ajándék az idős emberek mosolya, boldogsága volt és az, hogy gyerekeink megtapasztalhatták, milyen nagy örömet jelent önzetlenül adni. Helyreigazítás Czeller Zoltán polgármester összegzése 2009-es évről cikkünk FEJLESZ- TÉSEK, PÁLYÁZATOK rész elejére sajnálatos módon ugyan az a kép került, mely az Oktatással foglalkozó részben is megtalálható volt. A nyomdába adás előtt többszöri alakommal - ellenőrzés után tűnt fel a hiba, csak ekkorra a nyomdában elkészült az oldal és arra nem volt ideje a nyomdának, hogy újra nyomja a kérdéses kép miatt az oldalt. Ezért a tördelést végző Zsikor Bt. nevében elnézést kérünk a cikk szerzőjétől a sajnálatos képcseréért. Az alábbi, szennyvíz-csatornakamerázásról készült képet terveztük ehhez a fejlesztések szövegrészhez megjelentetni, Az újság digitális változatán már így szerepel, mely a www. janoshalma.hu-n megtekinthető. A számunkban az Közérdekű kérdések és válaszok a közmeghallgatáson című tudósításunkban két hozzászóló lakos Bodrogi Miklós és Kiss Pető Tibor fényképe a nyomdai előkészítés során sajnálatos módon felcserélődött. A szövegek, melyet elmondtak helyesen jelentek meg. Mire a hibát észleltük, már a nyomdában volt az újság, így a nyomtatott példányon nem tudtuk korrigálni a hibát, csak most, de az internetes változaton a neveknél már az odavaló képek vannak, melyet az alábbiakban is láthatnak. Bodrogi Miklós Kiss Pető Tibor Az érintettektől a képcseréért ezúton kérünk elnézést. Sajnos a technika időnként megtréfálja az embert. Szerkesztő Bizottság Ifjúsági bál november 27. én megrendezésre került az I. Ifjúsági Bál Jánoshalmán melyet a Jánoshalmi Kistérségi Ifjúsági Egyesület a két jánoshalmi középiskolával közösen rendezett. Sajnos a szervezés nehézségekbe ütközött. A rendezvény előtt derült ki, hogy nem engedélyezik a bált az eredeti helyszínen megrendezni, ezért feszített volt a tempó, hogy új helyszínt találjunk és értesítsük a fiatalokat a változásról. Ez rányomta a bélyegét a rendezvényre, de köszönhetően a rengeteg segítségnek, sikerült új helyet találni, és bár kevesebben ugyan de jól éreztük magunkat. A bál jó hangulatban telt, a talpalávalót Haász László húzta, sokan táncoltunk, jót mulattunk, megválasztottuk a bál királyát és királynőjét Kovács Zoltán és Szabó-Mikor Kitti személyében ez úton is gratulálunk nekik. Tervünk hogy ezt a bált hagyományossá tegyük, és a jövőben nagyobb sikerrel megrendezzük. Köszönjük a támogatást és a segítséget a két középiskola Diákönkormányzatának, egyesületünk tagjainak, Az FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskolának, Nagy István vállalkozónak, Haász Lászlónak, Bajkó Károlynak Virág Attila A jánoshalmi Szent Anna Katolikus Óvoda és Iskola keresztény elkötelezettségű gyógypedagógust keres. Az állás azonnal betölthető. Érd.:70/

9 HUNYADI NÉPE 9. oldal A Régi idők vendéglátása a Duna-Tisza közén Fehér asztal melletti gasztronómiai utazás és ünnepélyes könyvbemutató várta azokat az érdeklődőket, akik december 9-én délután megtöltötték az egykori, az idősek által Dági Pali kocsmájaként ismert Kulturális Központ nagytermét. Úgy tartják, kultúránkhoz a közösségi étkezés is hozzátartozik. A terített asztal is kapcsolatot teremt közöttünk, beszélgetésre indít, közösséget fejez ki, egymáshoz kapcsol, kiemel a hétköznapiságból. A nagy ünnep előtti adventi várakozás idején Szakál László, országos hírű vendéglős, neves szaktekintély, ismert könyvíró egy rendkívül értékes és mívesen szép ajándékkal az alig pár nappal korábban nyomdából kikerült legújabb, nyolcadik könyvével érkezett szülőföldjére, hogy megyénk más városai között a jánoshalmiaknak is átnyújthassa több éves kutatómunkájának és szakmai pályafutásának tapasztalatait is tartalmazó eredményét, a Régi idők vendéglátását a Duna-Tisza közén, melynek ajánlásában így összegezte motivációit: Sok-sok éve nekiláttam, hogy ami még fellelhető képekben, szövegben, emlékben, felkutassam és elmondjam, milyen is volt az utóbbi év vendéglátása a Duna-Tisza közén. Kisebb-nagyobb híres kocsmák, vendéglők, cukrászdák minek köszönhették sikereiket, fejlődésüket, és ha kudarc érte őket, mi okozta, természeti csapás vagy emberi gonoszság, s a szörnyű években hogyan lettek sikereik mártírjai. Sokan vagyunk, sokan vannak még, akik emlékeznek ezekre a vendéglátóhelyekre, tulajdonosaikra, üzletvezetőikre, pincérekre, szakácsokra, zenészekre. Híres ételspecialitásaikra, melyekért messze földről is elzarándokoltunk, hogy együnk egy finom halászlét vagy pacalpörköltet. De azoknak is tanulságosak ezek a történetek, akik fiatalok, így nem emlékeznek hírei ezekre a nevekre, emberekre. Hisz ez a krónika azt próbálja felidézni és megmutatni, milyen is volt a múlt, amikor vendéglátásunk naggyá és magyarrá lett. Bizonyára sok tapasztalat, tanulság, érdekesség van ezekben a történetekben, tán érdemes elgondolkodni. Ezért írtam a Régi idők vendéglátását A könyvben külön fejezet állít emléket a jánoshalmi vendéglátás kezdeteinek, legszebb időszakainak, az aranykornak, amikor több mint félszáz étterem, szálloda, vendéglő, kiskocsma várta az enni-inni szerető, ide érkező vendégeket és a helybéli lakosokat, akik közül Szakál László fiatalon elindult, hogy példaképéül - minden idők legnagyobb vendéglősét, Gundel Károlyt választva - megismerje, megtanulja majd kiemelkedő módon művelje méltán híres szakácsművészetünket és a magyaros vendégszeretet legszebb hagyományait ismertté téve nevét országunk határain túl is. Köszöntőjében Kiss György alpolgármester úr is a helyi gasztronómiai hagyományok és vendéglátás továbbörökítésének fontosságát kiemelve méltatta Szakál László életútját, tevékenységét, mely példa rá, hogy az életnek értéket csak a szolgálat adhat. S ez a szép szakmai pálya, az értékes emberi életút ér újabb és újabb állomásához egy-egy könyvének megjelenésekor, szolgálva mindazokat, akikért évtizedekkel ezelőtt elindult, hogy a jánoshalmi Resti és Napsugár étterem után Soltvadkerten a vendéglátás mesterévé válva meghódítsa az egész országot. A könyvkiadó részéről Boda László úr ajánlotta Szakál László mostani és az előzőleg megjelent Terítéken az életem című, önéletrajzi ihletettségű könyvét, melyekből vizuális kóstolót a Mitras Galériában ez alkalomra készített kiállítás adott a megjelenteknek. A könyvíró, Szakál László szavaiból érződött a szülőföld és választott hivatásának mélységes, áldozatos szeretete, az elődök őszinte, nagyfokú tisztelete. Köszöntötte a jelenlévők közül az estnek helyet adó épület egykori tulajdonosának lányát, Dági Klárikát és örömmel látta viszont Dudás Elemért, Farkas Misi bácsit, Kovács Gábort és a régi szép időket felidéző ismerősöket. Kezdeményezte, egy indítvány megtételével, hogy a helyi vendéglátásban kimagasló szerepet betöltött, legnevesebb személyiségeknek Jánoshalma városa Posztumusz Díszpolgári Címet adományozzon. Javaslatának írásbeli formáját aláírásgyűjtés után juttatják el az érintetteknek. Az ünnepi programot a témához kapcsolódó irodalmi összeállítás is gazdagította, melyben közreműködött Csátity Csaba és Szombati Krisztián. A jánoshalmi népdalcsokrot éneklő Új Pávakör és a Pöndölösök jánoshalmi asszony citerazenekar biztosította a rendezvényen a jó hangulatot, s a fehér asztal kézzel fogható, ehető-iható örömeiből - az est támogatóinak: az Univernek, Fekete Tibornak és Gyurcsik Ottónak köszönhetően - is részesülhettek a jelenlévők. Könyvdedikálás zárta az ünnepi rendezvényt, s akik belelapoztak (a könyvtárban is megvásárolható) rendkívül igényes kiadványba, bizonyára igaznak érzik a választott mottót: Áldja meg az Úr Isten a vendéglátó iparosokat ésszel, további tisztességgel és olyan mosollyal, hogy az idegent valóban itt tudják tartani. Az ügyfélfogadás helye: Jánoshalma, Bajai út 66. (vízmű) Telefon: 06-77/ Az ügyfélfogadás ideje: Hétfő, szerda, péntek óra között, Kedd óra között Csütörtök szünnap Ügyfélszolgálati irodánk készséggel áll rendelkezésükre minden kérdésben. az érdekeltségi területén ingatlantulajdonnal rendelkezőknek! SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! MINDEN ÉRDEKELTNEK Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2010 év elején minden Érdekeltnek egyenlegközlőt küldünk, melyből megtudhatja az eddig befizetett hozzájárulások összegét, illetve értesülhet esetleges hátralékairól. Továbbra is élhetnek LTP szerződéskötési lehetőséggel, akik eddig ilyet nem kötöttek. Felhívjuk azon ingatlantulajdonosok figyelmét, akik LTP szerződéssel rendelkeznek, hogy ingatlan adás-vétel esetén kérjenek felvilágosítást a szerződéssel kapcsolatos teendőkről ügyfélszolgálati irodánkban. JÁNOSHALMI VÍZIKÖZMŰ-TÁRSULAT A dietetikus tanácsai Ünnepek után Az év utolsó napján sokan fogadkoznak. Elhatározzák, hogy átalakítják életüket, felhagynak káros vagy másokat bántó szokásaikkal. Ugyanakkor többen félreteszik a reformkonyha ételeit, és a hagyományos ételeket teszik az asztalra. A nagy családi ebédek-vacsorák idején mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy többet együnk-igyunk a kelleténél. Nem figyeljük az elfogyasztott kalóriákat, engedünk a csábításnak, s mindenfélét összevissza eszünk. A mértéktelen étel- és italfogyasztástól pedig gyomorpanaszaink lehetnek, Az ünnepi lakomák és iszogatások után gyakori tünet a gyomorégés és a fájdalmas teltségérzet Az ünnepek alatt az emberek többsége hajlamos minden óvatosságról, egészségesebb étkezést célzó szokásáról megfeledkezni, mert ilyenkor sokkal több finom falat kerül az asztalra, amivel együtt a kísértés is megnő. Ha ünnepek után mégis úgy adódna, hogy egy kicsit túlettük magunkat, és nem érezzük komfortosan magunkat a bőrünkben, ahelyett, hogy valami gyors fogyással kecsegtető diétába kezdenénk, tartsunk inkább egy gyümölcsnapot (napot, és nem hetet, hónapot!), ami alatt fogyasszunk különféle gyümölcsöket, pl. alma, körte, narancs, mandarin, kivi. A banánt ilyenkor magas energiatartalma miatt inkább mellőzzük. Ezen túl pedig egy pár napig fogyasszunk kímélő menüt, melynek alapjai a zsírszegény ételek; együnk bőségesen könnyű leveseket. Fogyasszunk sovány húst, halat, persze zsírszegényen elkészítve( párolva, teflonban, sütőzacskóban stb). Köretként részesítsük előnyben a párolt zöldségeket, salátákat. Desszertként pedig fogyasszunk gyümölcsöt, gyümölcssalátát. A reggeli és a vacsora se legyen gyomrunknak megterhelő. Nagyon jó táplálék a joghurt, a sovány sajt, az Abonett-kenyér, a puffasztott búza, egy-egy adag zöldség vagy gyümölcs. Ezek mellett pedig fogyasszunk el naponta legalább 2 liternyi ásványvizet vagy gyógyteát. Fogadkozások helyett inkább próbáljunk tenni valamit egészségünkért. Faragóné Hován Éva dietetikus Új önkéntes lánglovagok A Jánoshalmi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Jánoshalmi Tűzoltó Köztestület december 18-án tartotta évértékelő taggyűlését. Nagy Sándor tűzoltóparancsnok számolt be a ben végzett munkáról. Ebben kiemelte egy jó terepjáró-képességű, erdei tüzek oltására alkalmas tűzoltógépjármű beszerzésének fontosságát, mivel igen nagy erdőterületek vannak a környékünkön. A beszámolót a tagság egyhangú szavazással elfogadta. Az önkéntes tűzoltók száma két fővel gyarapodott. Egyhangú szavazással vették fel az egyesületbe Gilicze Csabát (baloldali alsó kép) és Körmös Róbertet. Tűzoltóink számára mozgalmasan indult az új esztendő. Mindjárt Szilveszter éjszaka egy árokba landolt autót kellett kimenteni. Majd trágyarakás öngyulladását fékezték meg a Mélykúti útban. Egy másik napon pedig közelben folyó gázvezeték építés környékén kellett előbb magukat, majd egy elakadt gépkocsit kicsörlőzniük a sárból. S utoljára maradt egy szerencsés kimenetelű tűzeset. A Hajósi úton kigyulladt egy terepjáró, vezetője mobilon keresztül kért segítséget a tűzoltóktól. Mire a megyétől ideért a riasztás és elindultak, akkorra sofőr eloltotta a terepjáróban keletkezett tüzet. bées Jánoshalma a Hír Tv-ben Városunkkal, annak gazdasági életével ismerkedhetnek meg az országban, akik a kereskedelmi csatorna Vidék magazinja című adását nézik Az adás időpontja: január 17-én, 13 óra 5 perc. Aki erről lemarad az megtekintheti az ismétlések valamelyikét vagy január 18-án 13 óra 5 perckor, vagy január 19-én délelőtt 9 óra 30 perckor

10 10. oldal HUNYADI NÉPE A mennyiben csoportosan (akár 400 főig) keresnek fel bennünket ballagás, és más jeles esemény, családi ünnep, lakodalom, kirándulás és így tovább kérésükre további olyan ételeket is elkészítünk, melyek nem szerepelnek étlapunkon. Szeretettel várjuk Önöket! Tel: 77/ hektáros ERDŐTERÜLET ELADÓ Érd: BOR A MINDENNAPOKRA! A Csényi és Társa Te met ke zé si Kft. a gyá szo ló csa lá dok megbí zá sá ból december hónapjában a kö vet ke ző elhunytak kegyeleti ügyintézését segítette, illetve temette el: Hambalkó Balázs Bereczki András Bozsóki Jánosné sz.: Börcsök Mária Tusori Ferencné sz.: Horváth Mária Gyetvai József Pásztor Mária Hoksza József Szilágyi Istvánné sz.:grósz Mária Agócs Lászlóné sz.: Bognár Janka Zsebi Ferenc Agócs Benedek Fenyvesi Ferencné sz.: Bohnert Anna Romfa Lajosné élt: 54 évet élt: 74 évet élt: 78 évet élt: 95 évet élt: 67 évet élt: 85 évet élt: 42 évet élt: 87 évet élt: 81 évet élt: 66 évet élt: 80 évet élt: 79 évet sz.: Kiss Gizella Barnai Gyula áldozó pap Körmöczi Nándor Mikó József Mikó Ferenc Csordás Ferencné sz.: Görhöny Anna Sziráczkiné Tóth Julianna Maczkó Ferencné sz.: Szili Erzsébet Csorba József Kapás Péterné sz.:granyák Franciska Zsebi Istvánné sz.: Mészáros Mária Malustyik János élt: 81 évet élt: 75 évet élt: 83 évet élt: 81 évet élt: 54 évet élt:75 évet élt: 59 évet élt: 82 évet élt: 64 évet élt: 84 évet élt: 90 évet élt: 92 évet Adj, Uram, örök nyu go dal mat ne kik! A gyá szo ló csa lá dok ne vé ben a Csényi és Társa Kft. kö szö ne tet mond mindazok nak, akik az el hunyt sze mé lyek gyász szer tar tá sán, te me té sén meg je len tek, sír juk ra vi rá got, ko szo rút he lyez tek, s ez zel a gyá szo ló csa lá dok fáj dal mát eny hí te ni igye kez tek. Csényi Lász ló üg y ve ze tő ÉPÜ LET- BONTÁST tör me lék szál lí tást, föld ki eme lé si mun kát, alap ki ásást, ho mok ra ko dást szál lí tás sal rö vid ha tár idő re, vagy azon nal ra vál la lok Pal kó Lász ló kő mű ves vál lal ko zó Já nos hal ma, Dió fa u. 10. Tel.: 77/ Mo bil: 30/ Gázkonvektorok, gázkazánok, gáztűzhelyek, gázbojlerek JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA új gázkészülékek beüzemelése: KISS ATTILA gázszerelő mester Cím: Jánoshalma, Bem J. u Tel.: Dr Gregó Sándor fül- orr- gége és tüdőgyógyászati magánrendelése minden héten, pénteken 14 órától 15 óráig Jánoshalma, Molnár János u. 32. Bejelentkezés: naponta 07 és 19 óra között a 06-30/ telefonszámon hónapban nem lesz Or szágos Kirakodó Vásár Temetkezési vállalkozás Vállalkozásunk a hozzánk forduló temettetők megbízásából november hónapban a következő elhunytak temetésén működött közre: Dobák Ferenc Györgyné sz. Kovács Ilona Margit (1951) Kolompár Józsefné sz. Sztojka Gizella (1930) Balázs Béla (1931) Szűcs Jánosné sz. Gulyás Anna (1923) Besze Sándor (1940) Vidáné Sarok Margit (1947) Faragó János (1928) Szilágyi József (1934) Krupszki Vince (1916) Régi nyomokat keresek, melyeket elfújt a szél. Régi szavakat, melyeket elmosott a víz. (Wass Albert) Nagy Zsolt ügyvezető

11 HUNYADI NÉPE FELHÍVÁS TERMELŐKNEK! ZÖLDKÖNYVES TANFOLYAM, TOVÁBBKÉPZÉS A növényvédelemi szabályzás változása miatt évről- évre csökken a termelők által szabadon megvásárolható III. kategóriájú növényvédő szerek száma, illetve egyes növények esetében, gyakorlatilag csak a feltétellel vásárolható ( I, és II. kategóriájú ) szerek nyújtanak megbízható megoldást növényeink megvédésére. Felhívom a növényvédelemben érintett termelők figyelmét, hogy a növényvédelmi tevékenységről szóló 5/2001. (I. 16.) FVM rendelet értelmében: I., illetve II. forgalmi kategóriájú növényvédő szert csak olyan személy vásárolhat, juttathat ki, aki rendelkezik az erre feljogosító, érvényes forgalmazási, vásárlási és felhasználási engedéllyel un. zöld könyvvel. Az engedélyhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalók: birtokosa II, III. kategóriájú növényvédő szert szabadon, I. kategóriájút, növényvédelmi szakmérnök által kiállított növényorvosi vénnyel vásárolhat, a növényvédő szereket önmaga, illetve közvetlen családtagjai számára kijuttathatja, az engedély érvényessége, a kiállítástól számított 5 év, ami letelte után az engedély érvényét veszti, tehát meg kell újítani, 8 órás továbbképzés keretében, ami nem vizsgaköteles, azok számára, akik az engedéllyel nem rendelkeznek, az engedély megszerzéséhez 80 órás tanfolyamon kell részt venniük, ami vizsgaköteles, de a képzés az érintett termelők elfoglaltsága miatt - csak a téli időszakban lehetséges, az év többi részében új engedély megszerzésére már nincs lehetőség, azon személyekkel szemben, akik II., illetve I. kategóriájú növényvédő szert vásárolnak, illetve használnak fel és ellenőrzéskor (gazdabolt, AKG program, KM ellenőrzés stb.) jogosultságukat nem tudják igazolni, növényvédelmi bírság kerül kiszabásra! Tájékoztatom mindazokat, akiknek nincs engedélyük, de szükségük van rá, illetve lejárt az engedélyük és hosszabbítani kívánják, hogy elegendő létszám esetén, 2010 január hónapban Jánoshalmán, zöldkönyves felkészítő, illetve hosszabbító képzés indul. További információ: 20/ Balogh László növényvédelmi felügyelő BKM MGSzH NTI Kékkönyves tájékoztató A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Jánoshalmi kirendeltsége (6440 Jánoshalma, Kölcsey u. 12.) tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy az alkalmi munkavállalói könyvek évzárási feladataival összefüggésben ügyfélfogadási rendünk az alábbiak szerint változik közötti időtartamban: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Szűcs Ildikó Kirendeltség-vezető Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Jánoshalmi kirendeltség Ne utazzon máshová, nézzen be hozzánk! MTZ alkatrészek és tárcsa alkatrészek Motoros fűrész alkatrészek (lánc, vezető, csillagkerék stb. a piacos fűrészkehez is egyes alkatrészek kaphatóak) Kerti munkagépek (marók, fűnyírók, motoros kaszák) és alkatrészeik kaphatóak. Vékony, vastag különböző fajta tűzifa köbméterre, vágottan és szállítva kapható! Jánoshalma Kisfaludy utca 63 Tel: 77/ vagy ÜZLETHELYISÉG KIADÓ! Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 71. sz. (Volt Zöldségbolt) Érd: Gyűjtés a helyi élelmiszerüzletekben Az utca szociális háló két évvel ezelőtt és most adományokat gyűjtött a helyi élelmiszerüzletekben. Oka az egyre növekvő elszegényedés. A két legnagyobb üzlet vezetőjét kerestük fel, akik mellénk álltak e kezdeményezésünkben. Sokan a vásárlás során nagyon adakozóak voltak. Szeretnénk is megköszönni minden adományozó nagylelkűségét. Az összesítésnél láttuk, hogy több mint százezer Ft értékű élelmiszercsomag gyűlt össze és negyvenötezer Ft készpénzben. Így több, mint negyven leginkább sokgyerekes családnak tudtuk személyesen elvinni a karácsonyi ajándékcsomagokat. S mindenki nagyon hálás volt ezért a segítségért. Mézeskalácssütés, karácsonyfa állítás, Mikulás Immár hagyománynak tekinthető, hogy az Összefogás Jánoshalmáért Egyesület tagjai városi mézeskalács sütést szerveznek december elején. Az egyesület tagjai adják hozzá össze az alapanyagot. Idén is több mint száz gyerek, anyuka, nagyi vett rajta részt és szintén felajánlásból érkezett a Mikulás is pónilovas fogattal. Az idén két fogat is volt, az egyik Faddi Lajos fogata, a másik pedig Király Sándor helyi vállalkozóé. Két órán keresztül a rendelkezésünkre állt, mindkét fogat és hordozta körbe a gyerekeket a városban, akik nagyon örültek, hogy a Mikulás társaságában utazhattak. A karácsonyfa állítás is összefogás eredménye volt az idén is. A fát Andris József és családja ajánlották fel, és az Agroprodukt Kft. állította fel az ünnepség előtt néhány nappal, a világítás a Városgazda Kft és egyesületünk felajánlása. Élő betlehemi karácsonyi program Eddig minden évben szabadtéren tudtuk megörvendeztetni a gyerekeket élő állatokkal,betlehemi műsorral. Idén a hideg idő és a rendkívüli hóesés miatt a helyi művészeti iskolában találtunk helyet, ahol színes műsor várta az érdeklődőket. Így pl. a Pöndölösök helyi citerazenekart amikor felkértük ők ezt mondták Persze, hogy jövünk. És szép karácsonyi énekeket citeráztak. A katolikus iskolából érkező gyere- Az Erasmus hallgatói mobilitás program keretében három hónapot tölthettem Erdélyben, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott kovásznai Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központban. A gyakorlat keretében részt vehettem az otthon pedagógiai munkájában, megtapasztalhattam az ottani életvitelt és szembesülhettem a mindennapok gondjaival, problémáival. A gyerekekkel együtt töltött idő alatt azonban így is életre szóló élményre és szakmai tapasztalatra tettem szert. Élményeimet az itthoni ismerősökkel, barátokkal megosztva többekben megfogalmazódott a gondolat, hogy valamilyen formában segítsék az otthon életét. Ezúton szeretném megköszönni mindazon jó szándékú jánoshalmi adományozónak önzetlen felajánlását, akik élelmiszerrel, fénymásoló papírral, ruhaneművel, tisztító- és tisztálkodó szerekkel támogatták a gyermekotthont. Ezen adományokkal nagy örömet szereztek az ott élő 45 magyar gyereknek és az otthon 11. oldal Adventi programok voltak 2009-ben kek a Hópelyhek evangéliuma című jelenetet adták elő, és bemutatták a szeretet- dobókockát, amit adventben az iskolában használtak a gyerekek. A dobókocka minden oldalára egy-egy evangéliumi tanács van írva ( pl: elsőként szeretek, mindenkit szeretek, Jézust látom a másikban stb.) Szép tapasztalatok, énekek hangzottak el, zongorajátékot hallhattunk, s a művészeti iskola tánccsoportja is fellépett. A vendégeknek forralt bort, sült almát és tököt kínáltunk, meleg, családias légkört teremtve ezzel is. Adventi gyertyagyújtások Néhány éve, már szintén hagyomány, hogy egy-egy közösség, kis műsort szervez a Plébániai Kápolnában, hogy segítse az érdeklődőket, a karácsonyra való felkészülésben. A résztvevő csoportok: KÉSZ, Katolikus iskola és óvoda pedagógusai, Fiatalok ökumenikus csoportja, és a fokoláre közösség,. Minden alkalommal kb ember vett részt. Képekkel, énekkel, és karácsonyi hangulatot teremtő történetekkel segített minden csoport, hogy lelkileg egyre jobban ráhangolódjunk karácsony üzenetére. Ebben az évben volt egy újdonság, mindenkit meghívtunk, hogy közösen gyűjtsünk szeretet tetteket, amikkel nemcsak a születendő kis Jézust, hanem a környezetünket is megörvendeztethetnénk. A tapasztalatokat, felajánlásokat a Kápolna előterében gyűjtöttük, s az ide megérkezett pénzadományokat eljuttattuk a szükséget szenvedő családoknak. Összefogás Jánoshalmáért Egyesület Jánoshalmi adományok Kovásznán dolgozóinak. Az intézmény lakóival kialakult barátság további együttműködés alapja lehet. Csizovszki Dóra IV. éves szociálpedagógus hallgató

12 12. oldal HUNYADI NÉPE Idősek és a Gyermekek Karácsonya A hagyományokhoz híven Jánoshalma város Önkormányzata 2009-ben is megrendezte az Idősek és a Gyermekek Karácsonyát. Mindkét eseményre a Városi Sportcsarnokban került sor. December 17-én 14 órakor Czeller Zoltán polgármester úr köszöntötte a nagyszámú szépkorú közönséget, majd a Batthyány utcai óvodások, a helyi amatőr csoportok Bel Canto Énekegyüttes, a Jánoshalmi Pávakör és az Új Pávakör és Hardy-Horváth Mária operett énekes szórakoztatta a jelenlévőket. A színvonalas műsort Tettiger Adrienn óvónő és Szabó Gréta óvodás megható karácsonyi dallal zárta. A nyugdíjasok az Önkormányzat és az OTP Bank Nyrt. jóvoltából vásárlási utalványt kaptak a karácsonyfa alá. Másnap délelőtt Frederiko vidám, zenés, táncos műsorral lepte meg az óvodásokat és az iskolásokat, a Mikulás pedig édességgel ajándékozta meg őket. Reméljük, hogy kicsiknek és nagyoknak kellemes percekkel tettük még szebbé az ünnepet! Köszönjük Jánoshalma Város Önkormányzata, az OTP Bank Nyrt., Ferenz Andrásné,a Mikulás, a Városi Sportcsarnok, a Városgazda Kft., Trigo-Fix Kft., és a fellépők együttműködését. Lajtha László Művészeti és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. dolgozói Szilveszteri Pezsgő(s) Torna Ahogy ígérték lett folytatás a Tömeg(ek) Sport(ja) állt a VASTAPSSAL szemben!! A sporthíd tovább épült, már a KISTÉR- SÉG is több csapattal kopogtatott, Jánoshalma városa újfent otthont adott a már méltán népszerűvé vált Szilveszteri Tornának. Az, hogy rekordok dőltek szinte már kötelező, vagy már csak simán természetes. Hiszen a parketta (küzdőtér) és a lelátó estéről-estére zsúfolásig megtelt. Aki ott volt... hát persze, hogy láthatta a napi történéseket, legfeljebb állva szurkolta végig kedvenc csapata mérkőzését, mert ülőhely már aligha akadt, ha későn jött. Szilveszter van írtuk tavaly megvagy százötvenen, rúgják a lasztit! Most sem állítjuk, hogy minden képzeletet felül múlt, de mi tagadás a tornát megszervező Városgazda Kft.-nek öröm volt látni, hogy a mozogni vágyok tábora tovább nőtt. Már kétszázan is megvoltak a focisták (de inkább egy-két fővel talán többen is), meg ha úgy tetszik, csordultig töltötték a lelátókat, na meg persze a légteret is a tapsoló tomboló, üvöltő lelátó. A csapatok is kitettek magukért, egyszóval volt szenzációs győzelem, meglepő eredmény, bombagól, potyagól, vagyis minden fűszer megtalálható volt a Tornán. A gólszüret újra meg érlelte termését melynek az eredménye, ha úgy tetszik a gólgyümölcse 578 rúgott és 431 kapott gól. Ragozni tovább! Megint jött 18!!!! csapat, megint sok száz embert csaltak be a Sporiba, megint, tettek egy ígéretet : LESSZ FOLYTATÁS!! Az ÓÉV már csak ilyen, gondolhatnánk, a fogadalom idején, majd JÖVÜNK... Mi pedig valamennyi Résztvevőnek köszönjük csapatoknak, szurkolóknak mert kétséget sem hagytak a felől, hogy érdemes odafigyelni és megszervezni az év utolsó nagy tömegsport buliját WHITE LAKE csapata A Szilveszteri Kupa végeredménye A díjátadás örömteli perceinek krónikájához azért az mindenképpen hozzátartozik, hogy jelenlétükkel megtisztelték valamint tevőlegesen is hozzájárultak a torna díjazottjainak elismerésében. Czeller Zoltán Polgármester úr, Szakál Lajos önkormányzati képviselő, a Művelődési Oktatási és Sport Bizottság elnöke, Juhász Zsolt a Városgazda Kft. ügyvezető. igazgatója és Ádám Gyula önkormányzati képviselő, a JFC elnöke több mint fél óráig osztották a csapat, és az egyéni különdíjakat. helyezés Csapat név Csapat vezető I. WHITE LAKE TÓTH JÓZSEF II GEBIN SZÉLL ZOLTÁN III. KOLBÁSZOK SZABÓ KORNÉL IV CRANK RBOUH SOUFIANE V KÖMÉNYMAGOK MADARÁSZ CSABA VI DREAM TEAM MOLOS TAMÁS VII. TRÉ A BRÉ ZSIKLA TAMÁS VIII. FOTEX TÓTH MILÁN IX JÓ AZ X HUSZÁR RENÁTA X. DRINK TEAM BINSZKI ATTILA XI TÖKMIN 1 FARAGÓ ROLAND XII. DÁRIDÓ LÓDRI FERENC XIII. HANYATT SE GRANYÁK DOMINIK XIV. JÓBARÁTOK RACSMÁNY ISTVÁN XV. SZIRTFA KASZIBA PÉTER XVI. KLASSZISOKK BURAI TIBOR XVII PACAL FC. VARGA MÁRKÓ XVIII. NO NAME ÁGOSTON ÁDÁM A torna legjobb kapusa :Fekete Norbert (CRANK) A torna legjobb mezőnyjátékosa: Szilágyi Norbert (WHITE LAKE) A torna gólkirálya: Szabó Kornél (KOLBÁSZOK) GEBIN csapata

13 HUNYADI NÉPE Hírek a Jánoshalmi Futball Club életéről 13. oldal - December 5.-én hagyományteremtő céllal immár második alkalommal rendeztük meg a városi sportcsarnokban, a Dr. Fenyvesi Máté meghívásos Serdülő Teremlabdarúgó Tornát. Korábban ez a torna Vállalkozók Kupája néven került megrendezésre több mint 20 éven keresztül. A névváltoztatással városunk egyik legismertebb szülöttének a 76-szoros válogatott labdarúgónak, Dr. Fenyvesi Máténak kívántunk tisztelegni az elért sportbéli sikereihez. Máté bácsi aki jelenlétével most is megtisztelte az ifjú labdarúgó palántákat szeptember 19.-én született Jánoshalmán. Itt kezdődött labdarúgó pályafutása is a Jánoshalmi SE-ben, ban ben igazolt át a Kecskeméti Kinizsibe, ahonnan ban került át az akkor még Budapesti Kinizsinek hívott Ferencvárosi TC-hez. Gyorsan bekerült a kezdőcsapatba, első válogatott mérkőzését ben vívta. Első klubsikere az as MNK-kupa megnyerése volt ban nyerte meg először a Ferencvárossal a magyar labdarúgó bajnokságot, amit egy évvel később meg tudott ismételni ben tagja az FTC Vásárvárosok Kupáját nyert csapatának (Torinóban az Ő fejesgóljával győztek a Juventus ellen) ben és ban újra magyar bajnok lett. Tagja volt az as és es világbajnokságon szereplő magyar válogatott együttesnek, valamint az es Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett csapatnak ben vonult vissza a labdarúgástól. Az FTC örökös bajnoka. - A tornára eredetileg 6 csapatot hívtunk meg, azonban a Kiskunhalas csapata az utolsó pillanatban lemondta a szereplést. Így 5 csapat Budapesti Grund FC, Mélykút, Bácsbokod, Kunfehértó, Jánoshalma részvételével bonyolítottuk le a tornát. Csapatunk 3 győzelemmel és 1 vereséggel a Budapesti Grund FC mögött a második helyen végzett. A torna legjobb játékosa a mi labdarúgónk, Harczi László lett. A torna megrendezését a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Ft-al támogatta. December 18.-án a Korzó étteremben tartottuk meg az őszi szezonzáró közgyűlésünket, melynek elsődleges témája, a labdarúgó csapatok 2009/2010-es bajnokság őszi fordulóinak az értékelése volt Az elnökség először a női csapat szereplését értékelte. Megállapította, hogy a teljesen megfiatalított együttes a tízcsapatos regionális bajnokságban, a második legjobb Bács-Kiskun megyei csapatként a nagyszerű 4. helyen várja a tavaszi folytatást. Kiemelte a csapat egységességét, küzdeni tudását és szorgalmát. Köszönetét fejezte ki Gál László edzőnek az áldozatos munkáért. Három csapat közül a serdülők eredményessége volt a legörömtelibb. A megyei bajnokság Déli csoportjának őszi első helyezése, a csapat kiegyensúlyozott szereplésének volt köszönhető. Az együttes remek szereplésében elévülhetetlen szerepe van Bada Pál edzőnek, akinek második éves következetes munkája kezd beérni. Kezdenek focistává válni a fiatalok. Az elnökség kiemelte a fiatalok szorgalmát az edzéseken, valamint a küzdeni tudásukat a mérkőzéseken. A felnőtt férfi csapat - habár több pontot szerzett, mint az előző bajnokság hasonló időszakában kissé elmaradt a kitűzött céltól, az első háromba való kerüléstől. A hatodik helyen várja a folytatást. Különböző okok miatt a csapat megerősítése a nyáron, csak részben sikerült. Hátráltatta a csapat szereplését a sok sérülés is. Volt két vesztes mérkőzés, a Kiskunhalasi és a Fülöpjakabi amelyeken, a látottak alapján fordított eredmény is születhetett volna. Lehet, hogy a kitűzött cél is bénítólag hatott a játékosokra. Mindenestre még nem reménytelen tavaszi elvárás, a dobogó elérése. Az elnökség feladata a téli átigazolási időszakban az együttes további megerősítése. Az elnökség megköszönte a játékosok és László György edző áldozatos munkáját és az ünnepekre minden egyesületi tagnak kellemes ünnepeket és eredményekben gazdagabb újesztendőt kívánt. A szezonzáró közgyűlés egy jóízű vacsora elfogyasztásával ért véget. A sikeres rendezvény támogatásáért köszönet illeti: Petróczki Ferencet, Pethő Zoltánt, Takács Istvánt - Korzó étterem, Kéleshús Kft.-t, Agroprodukt Kft.-t, Kunvin Kft.-t. Tisztelt, labdarúgás iránt érdeklődő újságolvasó! Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a hagyományos Majoros Aladár Ifjúsági Teremlabdarúgó Tornát 23.-án (szombaton), a Hunyadi János Felnőtt Teremlabdarúgó Tornát pedig 30.-án, szintén szombaton rendezzük meg, immár 30. alkalommal a városi sportcsarnokban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a mérkőzésekre. Hajrá JFC! Ádám Gyula JFC elnök A JATESZ SE sportolóinak sikerei 2009 (első rész asztalitenisz) Regionális utánpótlás versenye Kunszentmárton Újonc: II. hely: Besze Martin Serdülő: II. hely: Balázs Tamás Serdülő csapat: II. helyezett (Besze Martin, Balázs Tamás) Szüreti Kupa Soltvadkert Serdülő II. helyezett Balázs Tamás Újonc V. helyezett: Vass István. Országos Regionális utánpótlás verseny Kecskemét Serdülő egyéniben III. helyezett Balázs Tamás. A szakosztály működésének javítása érdekében több támogatást kaptunk, így Bányai Gábor Úr a Bács Kiskun Megyei önkormányzat elnöke két darab új versenyasztalt ajándékozott egyesületünknek. A városi Önkormányzat az eredmények elismeréseként úgy jutalmazta az egyesületünket, hogy 2010 március 1-től szakosztályuk a Városi Sportcsarnokban edzhet és rendezheti a megyei bajnokság mérkőzéseit. Így méltó körülményeket tudunk biztosítani a városunkba látogató ellenfeleinknek. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni támogatóinknak. Legközelebb februárban az erőemelőkről, márciusba íjászokról, áprilisban a természetjárókról adunk tájékoztatást. M.J-né A Jánoshalmi Természetbarát és Szabadidősport Egyesület több, mint 10 év óta szállítja az elismerésre méltó nemzetközi, országos és megyei bajnoki rendszerek versenyeiről a jobbnál jobb eredményeket. Az egyesület vezetői és a Hunyadi Népe munkatársai elhatározták, hogy az egyesület szakosztályainak 2009-es évi eredményeiről négy hónapon keresztül szakosztályonként beszámolnak a város sportbarátainak. Elsőként az asztaliteniszezők eredményeit ismertetjük. Felnőttek megyei bajnokságban B csoportban IV. helyezett: (Kisgyörgyei Ferenc, Piukovics Vélykó, Kovács Dénes, Bereczki István, Mák János) ősz bajnokságában jelenleg a III. helyen állcsapatunk. Egyéni versenyekben regionális bajnokság Csengőd: Mák János egyéni II. helyezés, Kisgyörgyei Ferenc V. helyezett. Petőfi kupa Kiskőrös, II. helyezett: Mák János, Piukovics Vélykó csapatban és párosban. Megyei Önkormányzat dolgozók sport napja Lajosmizse: V. hely Rasztovácz Miklósné Szüreti kupa Soltvadkert: Szenior: III. helyezett: Mák János Külön ki kell emelni az utánpótlás korú versenyzők eredményeit. Megyei utánpótlás bajnokságon III. hely (Balázs Tamás, Besze Martin, Vass István, összeállítású csapat. Újonc kategóriában egyéni II. helyezett: Besze Martin Aranyokleveles kertész mérnök Kriván Péter 1959-bne vehette át eredményes tanulmányai végeztével a mérnöki oklevelet a budapesti Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán. Ötven éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréséül az elmúlt év végén vehette az egykori iskola jogutódjának, a budapesti Corvinus Egyetem vezetőitől az aranyoklevelet. Péter bácsi, aki lapunk terjesztésében már régóta segítsünkre van az elismerés kapcsán elmondta, hogy pályafutását a tajói Állami Gazdaságban kezdte, és onna került Jánoshalmára a Téeszközihez, ahol a rendszerváltásig dolgozott. Nyugdíjasként még ma is dolgozik, a házuk alagsorában berendezett üzletében. Kívánjuk még sokáig élvezze erőben egészségben nyugdíjas éveit! STÍLUS ÜZLET januári akciója! Teafőző kanna Fém súroló (3 db-os) 79.- Konyhai kés (20 cm) Ételes doboz 1,2 l-es 95.- Mélyhűtős zacskók (1-2-3 kg-os) Figurás fogasok (több méretben, mintában) Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 71. Tel.: 06-30/

14 14. oldal HUNYADI NÉPE Rendőrségi hírek A jánoshalmi Rendőrőrs eljárást indított lopás miatt H. L. kalocsai lakos és 5 társa ellen akik én 18:05 időpontban Jánoshalmán a Dózsa György utca 82. szám alatt lévő Univer boltban igazoltatva lettek de ekkor náluk nem volt semmi, viszont a rájuk váró H. L. a bolt előtt várakozott személygépkocsival és a gépkocsi átvizsgálása során édességek, borotvák, szeszes italok kerültek elő összesen kb.: forint értékben. A nevezett személy és társai elmondásuk szerint ezeket a holmikat Jánoshalmán különböző boltokból tulajdonították el az igazoltatásuk napján. A Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a. pontja szerint minősülő nagyobb értékre* elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt eljárás indult B. S. Jánoshalmi lakos én tett feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki feltehetően napon 18:00 és 18:30 óra közötti időben besurranás módszerével lakóházának előterében lévő hűtőládából eltulajdonította az oda elrejtett Ft készpénzét és Ft értékű kincstárjegyét K. M. J. Jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik 2009.december 29-én 11:00 óra körüli időben magukat Démász szerelőnek kiadva a sértett figyelmét elterelve a fenti ház egyik lakószobájának éjjeli szekrényéből eltulajdonítottak Ft készpénzt. Lapunk legközelebb február 6-án jelenik meg Szépségpatika Miskolczi Nóra Fodrász, pedikűrös, talpmasszőr Jánoshalma, Remete u. 43. Időpont egyeztetés alapján Tel: 06-70/ Japán masszázs! Ősi, hatékony egészségmegőrző és gyógyító módszer. Részletek a címen Szalai Csaba Koppány természetgyógyász - / december 7-én 16 óra 30 perckor P. J. jánoshalmi lakos az általa vezetett tehergépkocsival úgy közlekedett Kunfehértó felől Jánoshalma irányába az 5412-es főútvonalon Jánoshalmától 1 km-re, hogy egy egyenes közvilágítással nem rendelkező útszakaszon elütötte az előtte vele azonos irányba haladó V. S. M. Jánoshalmi lakost- kerékpárost aki láthatósági mellényt nem viselt valamint a kerékpár világítása sem üzemelt. Az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy sajnos korházba szállítást követően meghalt. Az utóbbi időben ismét megszaporodtak Jánoshalmán a területén a trükkös lopások. Az elkövetők vidékiek, akik igyekeznek magányosan élő idősebb embereket felkeresni. A gépkocsijukat távolabb állítják le és a házakhoz már gyalog érkeznek. HUNYADI NÉPE Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za tá nak lap ja Meg je le nik: ha von ta Ki ad ja: Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za ta Fe le lős ki adó: Czeller Zoltán polgármester Szerkeszti a Szer kesz tő bi zott ság A szerkesztésért felel: Ágoston István a Szerkesztőbizottság elnöke. A szer kesz tő ség cí me: 6440 Já nos hal ma, Bé ke tér 1. Levélcím: Jánoshalma, Jókai u hunyadinepe@gmail.com Összeállította: Blázsik Sándor Nyomdai előkészítés: Zsikor Bt. Ké szült: Kó pia Kft. nyomdájában, Kis kun ha lason Valamelyik szolgáltató (Démász, Dégáz) alkalmazottjának adják ki magukat és különböző indokokkal elérik, hogy a házba bejussanak. Módszerük többek között, hogy túlfizetésre hivatkoznak és vissza akarják adni a pénzt a későbbi sértettnek, de csak nagy címletű bankjegyük van, ezért abból vissza kell adni. Hivatkozhatnak arra, hogy pénzek sorszámait fel kell írniuk. Utóbbi időben elterjedt, hogy az elkövetők a villanykörték fogyasztását akarták felmérni, vagy a villanyórát leellenőrizni, ezért a lakót a házban az egyik elkövető le-fel küldözi míg a másik zavartalanul kutat az értékek után. Másik elkövetési módszer, hogy a polgármesteri hivatal dolgozójának adják ki magukat és későbbi általuk beígért segélyezés miatt akarják a lakhatási körülményeket felmérni, ennek is csak figyelem elterelés a célja. Egy másik módszer lehet, hogy valamelyik ismerősre (háziorvos, családtag) hivatkozva pénzösszegeket kérnek el, vagy elérik, hogy a náluk lévő általában rossz minőségű terméket drágán vegyék meg. Kis értékű vásárlást kieszközölve vagy nagy címletű pénzzel fizetve vagy egyszerűen pénzváltást Csak szerették volna érezni ennek a fának a melegét azok, akik ezzel a lovas kocsival mentek fát gyűjteni az erdő tulajdonosának nem kis bánatára. Azonban a fa tolvajoknak akkor lett inkább melegük miután a rend őrei közölték velük, hogy a lovas kocsinak és a rajta lévő fának a vonatkozó eljárási szabályok szerint búcsút inthetnek. Mint Kutyifa István alezredes őrsparancsnok elmondta, azok is hasonló módon járnak akik, több milliót érő gépkocsival mennek fát lopni. Azt a gépjárművet is le kell foglalniuk a fával együtt, melynek az ára jóllehet csak néhánytízezer forint. A lefoglalt fa és jármű további sorsáról mindenkor a bíróság dönt. Felvételünk a Rendőrőrs udvarán készült a 2010 elején lefoglalt tüzelőről. forrás: Jánoshalma Rendőrőrs F I G Y E L E M F E L H Í V Á S! kérnek és így elérik, hogy a későbbi sértett elővegye a megtakarított pénzét. A fenti módszerek során a cél, hogy a pénz rejtekhelyét kilessék, majd a sértett figyelmét elterelve eltulajdonítsák azt. Az ilyen bűncselekmények tetteseinek felderítése rendkívül nehéz, ezért a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt. A szolgáltatók és a Polgármesteri Hivatal alkalmazottainak fényképes igazolványa van azt mindig kérjük el -, de sem ők, sem egyéb hivatal készpénzt nem visz házhoz. Ha valakire hivatkoznak azt mindig ellenőrizzük le telefonon, vagy személyesen. Egyedül élő idős emberek kapujukat tartsák zárva! Legyenek bizalmatlanok az idegenekkel, azokat ne engedjék be! Nagyobb összegű készpénzt ne tartsanak otthon. Amennyiben gyanús személyeket látnak telefonon értesítsék a rendőrséget, a következő telefonszámon: 20/ A személyeket figyeljék meg, az esetleges rendszámot jegyezzék fel. A rendőrőrs indokolt esetben az alábbi telefonszámon hívható éjjel nappal : OL CSÓN AKAR VÁ SÁ ROL NI? Min dent egy he lyen? Tér jen be hoz zánk! 2,5 l-es Pepsi Cola 279 Ft/db- tól Eduscho Dupla kávé 250 g-os Tchibo Family Classic 275 g-os Tchibo Instant100 g-os 299 Ft/db- tól 349Ft/db - tól 499Ft/db - tól 2.5 l es Mirinda üdítő 249 Ft/db- tól Az akció ideje: 8-tól a készlet erejéig tart Petróczky Fe renc Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 75., Rákóczi u. 12., Kálvária u. 4. Téglagyár u. 32. Az esetleges nyomdahibákért felelősséget nem vállalunk Or vo si ügye let Csak SÜR GŐS és ÉLET VE SZÉ LYES eset ben ve he tő igény be! Ellátási területe: Borota, Já nos hal ma és Kéleshalom bel- és külte rü le te. Ideje: munkanap okon: du. 17 órá tól másnap reg gel 7 órá ig tart. Hét vé gén és ün nep nap okon: pén te ken ill. az ün ne pet meg elő ző nap 17 órá tól hét főn ill. az ün ne pet kö ve tő nap reg ge lén 7 órá ig tart. He lye: Or vo si ren de lő Já nos hal ma, Rá kó czi u. 7. Te le fon: (06) 77/ Ügyeleti beosztás 8. Dr. Faddi Zoltán, 9. Dr. Dudás József, 10. Dr. Tompa László, 11. Dr. Csoboth Johanna, 12. Dr. Kishonti Attila, 13. Dr. Dudás József, 14. Dr. Mikó Attila, 15. Dr. Faddi Zoltán, 16. Dr. Vándor Ilona, 17. Dr. Vándor Ilona, 18. Dr. Kishonti Attila, 19. Dr. Csoboth Johanna, 20. Dr. Korponyai Csilla, 21. Dr. Faddi Zoltán, 22. Dr. Mikó Attila, 23. Dr. Faddi Zoltán, 24. Dr. Faddi Zoltán, 25. Dr. Kishonti Attila, 26. Dr. Vándor Ilona, 27. Dr. Dudás József, 28. Dr. Faddi Zoltán, 29. Dr. Mikó Attila (O.O.), 30. Dr. Mikó Attila (O.O.), 31. Dr. Dudás József, FEBRUÁR: 1. Dr. Csoboth Johanna, 2. Dr. Kishonti Attila, 3. Dr. Dudás József, 4. Dr. Mikó Attila, 5. Dr. Faddi Zoltán, 6. Dr. Csoboth Johanna Anya köny vi hí rek novemberben születettek: Mészáros Armand (Anyja neve: Tóth Éva), Böőr Alex Krisztián (an.: Böőr Melinda) decemberben születettek Kurucz Dávid Adrián (Anyja neve: Kurucz Nikoletta), Radics Zoltán Alex (an.: Csámpai Katalin), Mezei Péter (an.: Csámpai Anasztázia), Lakatos Olivér (an.: Lakatos Katalin), Kurucz Gabriella (an.: Lólé Bettina), Radnai László (an.: Kormány Éva), Horváth Tamás (an.: Papp Edit Kornélia), Vajda Gergő (an.: Herczeg Henrietta), Házasságot kötöttek december hónapban Renner Tamás és Dr. Radvánszki Anikó GRATULÁLUNK!

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap) KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 201819as TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2018 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

A ös tanév ütemterve

A ös tanév ütemterve Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezés napjaira

Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezés napjaira Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezés napjaira November első napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Sajnos vannak olyanok, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy a temetőkben és környékükön meglopják

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár

Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár Időpont Tevékenység, program Felelős 2018. szeptember Első félév: szeptember 1 január 25. Első tanítási nap 3. Tanévköszöntő Osztályfőnöki órák 4-5. Gólyaprogram

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Hónap Események Felelős. Szeptember - kollégiumi tanévnyitó megbeszélés kollvez, tanárok

Hónap Események Felelős. Szeptember - kollégiumi tanévnyitó megbeszélés kollvez, tanárok A 2017-2018. tanév helyi rendje Eseménynaptár Hónap Események Felelős Szeptember - kollégiumi tanévnyitó megbeszélés - kollégisták fogadása, elhelyezése, szülői értekezlet - új tanulók beilleszkedésének

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Az elnyert összegből a következő programok valósultak meg:

Az elnyert összegből a következő programok valósultak meg: Az Innovatív Iskola Alapítvány sikeresen pályázott a 2016. december 29-én megjelent NEA-MA-17-SZ kódszámú Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2017 című pályázati kiírásra. A Hagyományőrzés

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 27. 9.00 Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes augusztus 28. 9.00 Tanévnyitó tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 30. 9.00 Fecsketábor

Részletesebben

2018. évi DECEMBER havi programok

2018. évi DECEMBER havi programok 2018. évi DECEMBER havi programok Időpont Program, rendezvény Felelős december 3. hétfő 13 óra december 3-4-5. hétfő kedd - szerda december 3. hétfő 8 óra december 4. kedd december 4. kedd december 5.

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

XI. évfolyam - 10. szám 2010. Október-November 50. Házassági évforduló 50. Házassági évfordulójukat ünnepelték november 22-én Csatordai István és neje Virágos Ilona. Falukarácsony! Derekegyház önkormányzata

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

5. A tanév helyi rendje 2017/18.

5. A tanév helyi rendje 2017/18. 5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2018/19.

A tanév helyi rendje 2018/19. A tanév helyi rendje 2018/19. Szeptember 03. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyamos szülői értekezlet 03-06. 2-8. évfolyamos szülői értekezlet 05. 06. 17. Tűzriadó próba Bombariadó próba Tanmenetek leadása

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése

Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése Bűnmegelőzési tanácsok A trükkös lopások megelőzése Vannak bűnelkövetők, akik kihasználják azt, hogy az idősek jóindulatúak, segítőkészek, a figyelmüket könnyen el lehet terelni, és közülük sokan egyedül

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8. Ügyszám: 87-75/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 8. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté Általános Iskolájában 2009. május 27. fontos dátum iskolánk

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv Hónap Esemény, feladat Felelős Augusztus Aug. 23. Javítóvizsga Munkaközösség vez. Aug. 24. Alakuló értekezlet Ocskó Zoltán Nevelőtestület Aug. 28-31. Tantermek

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

a évi Franciska Bál sikeréhez.

a évi Franciska Bál sikeréhez. Köszönjük minden kedves támogatónknak, hogy hozzájárultak a 2011. évi Franciska Bál sikeréhez. Csurgay Franciska Általános Iskola Tantestülete, Szülői Munkaközösség, Táborfalvi Diákévek Alapítvány, Pengetár

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben