Fenntarthatósági jelentés 2006 Holcim Hungária Zrt.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fenntarthatósági jelentés 2006 Holcim Hungária Zrt."

Átírás

1 Fenntarthatósági jelentés 2006 Holcim Hungária Zrt. Szilárd, megbízható alapokon.

2

3 Kedves Olvasó! Második fenntarthatósági jelentésünk elkészítésekor arra törekedtünk, hogy leginkább a tavalyi év során bekövetkezett változásokról számoljunk be Önöknek, s ne másoljuk le elôzô beszámolónkat. Ugyanakkor bizonyos mennyiségû ismétlés elkerülhetetlen volt, mégis remélem, hogy ezt sikerült minimális szintre csökkentenünk és a riportot érdekesnek találják majd. Amennyiben ki kellene emelnem egyet a 2006-os év nagy eredményei közül a munkavédelmi és biztonsági területen elért fejlôdést említeném: elsô alkalommal sikerült ugyanis a balesetek számát csökkentenünk, s így a LTIFR (munkanap kieséssel járó balesetek gyakorisági rátája) értékünket a céltartományba, azaz 2 alá visszaszorítani. Ez nem csak a számtalan projekt és akcióterv, illetve a menedzsment elhatározásának eredménye, de mindezek között a legfontosabbként munkavállalóink (mindegyikük) tudatosságának és figyelmességének köszönhetô. A fentiek mellett a fenntarthatóság más területein is számos kisebb és nagyobb lépést tettünk. A Zöld Iroda program bevezetésétôl kezdve, a közösségi projektekbe történô befektetetéseken át számos ilyen akciónk volt 2006-ban. Minthogy egy nemzetközi cégcsoport tagja vagyunk, ezek a tevékenységek nem korlátozódtak Magyarországra, de lehetôségünk volt részt venni nemzetközi kezdeményezésekben is, mint például egy, a fenntartható építészet népszerûsítésére és elterjesztésére indított világszintû program, a Holcim Awards, melynek elsô fordulója 2006-ban záródott le. Nehezen tudnánk leírni vagy szemléltetni munkavállalóink elkötelezettségét és hozzáállását ezekhez a témákhoz egy ilyen riportban. Mindazonáltal remélem, hogy érdekes olvasmánynak találják majd, és számos hasznos információval gazdagodhatnak jelen fenntarthatósági jelentésünkbôl. Richard Skene Elnök-igazgató

4 Tartalom A jelentés keretei Jövôbeli terveink A jelentésben szereplô adatok Cégünkrôl Nemzetközi háttér: a Holcim csoport Holcim Hungária Zrt. bemutatása Vállalatunk integrált irányítási rendszere Kapcsolattartás érdekelt feleinkkel Gazdasági teljesítményünk a fenntarthatóság tükrében Környezeti teljesítményünk a fenntarthatóságért Ipari ökológia Környezetvédelemmel összefüggô beruházások Holcim a környezetvédelemért Zöld Iroda - környezet- és emberbarát munkahely kialakítása Holcim a fenntartható építészetért Szociális és társadalmi felelôsségvállalás Üzleti etika Alkalmazottakkal való kapcsolat Egészség- és munkavédelem Közösségi kapcsolatok Fogyasztói és beszállítói kapcsolatok

5 A jelentés keretei 3 A jelentés keretei A Holcim Hungária Zrt ban adta ki elsô fenntarthatósági jelentését, mely évi teljesítményét összegzi, a lehetô leginkább illeszkedve a nemzetközileg elfogadott és használt GRI (Global Reporting Initiative) iránymutatásaihoz. A 2006-os év teljesítményének jelen áttekintése során is igyekeztünk teljesítményünket és tevékenységünket úgy összefoglalni, hogy az közérthetô, jól átlátható legyen. A kiadványban, melyet kezében tart, cement üzletágunk eredményei mellett beszámolunk beton és kavics üzletágunk teljesítményérôl, és az ezen a területen megvalósított fejlesztésekrôl, bôvítésekrôl is. Fenntarthatósági jelentésünket az érdeklôdôk elektronikus formában a címen található internetes oldalunkon tekinthetik meg. Jövôbeli terveink Terveink között szerepel, hogy fenntarthatósági jelentésünket minden második évben megjelentessük, kibôvítve a beton és kavics üzletág teljesítményével. Célul tûztük ki továbbá, hogy a jövôben igénybe vesszük egy független, tanúsításra szakosodott cég segítségét, mely alapos vizsgálat után írásos tanúsítvány formájában is nyilatkozik majd a jelentésben szereplô információk hitelességérôl. A jelentésben szereplô adatok A jelentés egyes fejezeteit az adott szakterületek vezetôinek segítségével állítottuk össze. Az adatok és magyarázatok alapvetôen évi teljesítményünket összegzik, de az összehasonlíthatóság és a fejlôdési irányok, tendenciák szemléltetése érdeké ben néhány esetben kiegészítettük ezt a korábbi évek adataival, illetve jövôbeli tervekkel is.

6 4 Cégünkrôl A Holcim Hungária Cementipari Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság a svájci központú Holcim Ltd. multinacionális vállalatcsoport tagja. A Holcim átfogó célja, jövôképe az értékteremtô fejlôdés, mely az állandóan változó piaci környezetünkben fenntartható növekedési pályán képes tartani a vállalatot. A cél elérését három stratégiai motor hajtja, melyek a fenntartható fejlôdéssel kapcsolatos útmutatásokat magukban foglaló irányelvekre épülnek. Mindezek alapja pedig természetesen kollégáink munkája és elkötelezettsége.

7 Cégünkrôl 5 Cél Értéktermelés Stratégia Termékorientáltság Földrajzi felosztottság/ diverzifikáció Helyi vezetés, egységes szabályok Irányelv Fenntartható környezetvédelmi teljesítmény Költség - hatékonyság Állandó piaci megújulás Kiváló munkaerô Társadalmi felelôsségvállalás Alap Alkalmazottak A Holcim Stratégiai háza Egyik legfontosabb stratégiai alappillérünk, hogy erôforrásainkat kiváló minôségû cement-, beton- és kavicstermékek elôállítására összpontosítjuk. Ehhez komoly nemzetközi hátteret biztosít világszerte a Holcimnél dolgozó közel 90 ezer alkal mazott szakértelme és tapasztalata, akik a világ különbözô részeirôl is segítik egymást a fejlôdésben. A hatékony mûködéshez a helyi viszonyokat jól ismerô vezetôknek a legjobb gyakorlatra épülô, egységes Holcim szabályok adnak útmutatást. Ez a megközelítés lehetôséget ad a Holcim Hungária Zrt. számára, hogy a vállalatcsoport fenntartható fejlôdés iránti elkötelezettségét és célkitûzéseit a magyarországi adottságoknak megfelelôen gyakorlatba ültesse át. A világszerte egyre nagyobb ismertséget és elismerést kivívó Holcim márkanév nem csak lehetôség, hanem egyúttal kihívás is számunkra. Nemzetközi háttér: a Holcim Csoport A Holcim a világ egyik legnagyobb cement-, beton- és kavicstermelô vállalata, mely 5 kontinensen több mint 70 országban van jelen. A Holcim sikereinek egyik kulcsa, hogy a világ különbözô pontjain mûködô leányvállalataiban felhalmozott szakértelmet és tapasztalatot minél inkább igyekszik kiaknázni. Ezt a célt szolgálja a svájci központban mûködô nemzetközi támogató csapat (Holcim Group Support) is, amely felkutatja, és egységes iránymutatásként közkinccsé teszi az elérhetô legjobb gyakorlatokat, melyek hozzájárulnak a Holcim Csoport hatékonyabb és még sikeresebb mûködéséhez. Holcim a világban Holcim érdekelt az országban Holcim nem érdekelt az országban

8 6 A Holcim Csoport nettó árbevétele 2006-ban 15,170 millió EUR volt. Az alábbi táblázat tartalmazza a Csoport által elért eredményekre vonatkozó adatokat: Adatok ezer Ft-ban /-% Nettó értékesítés millió euró 15,170 11, ,3 Üzemi EBITDA millió euró 3, ,0 Üzemi eredmény millió euró 2,775 2,139 29,7 Nettó árbevétel Holcim Ltd. részvényesek millió euró 1, ,6 Szokásos tevékenységbôl származó cash flow millió euró 2,799 2, ,6 Nettó pénzügyi adósság millió euró 7,973 8,137-2,0 Összes részvényesi sajáttôke millió euró 11,630 9, ,3 Egy osztalékrészvény utáni nyereség euró 5,47 4,26 +28,4 Forrás: 1 Az IAS 21 elôírások szerint átszámolva A Holcim Csoport 2006-ban 1,282 milliárd svájci frank összegû beruházást realizált a racionalizálás, a környezetvédelem és a munkahelyi biztonság területén. A Holcim Csoport legfontosabb mutatói: Éves termelési kapacitás cement Cementértékesítés Ásványi összetevôk értékesítése Kavicsértékesítés Betonértékesítés 197,8 millió tonna 140,7 millió tonna 6,0 millió tonna 187,6 millió tonna 44,2 millió tonna A Holcim egyik alapító tagja a fenntartható fejlôdés iparági megvalósításáért tevékenykedô World Business Council for Sustainable Development-nek (WBCSD), aláírta az ENSZ Globális Megállapodását (UN Global Compact), valamint stratégiai együttmûködést kötött egy rangos német szervezettel, a German Technical Cooperation-nel (GTZ). A környezetvédelem terén egyik kiemelkedôen fontos lépése a Csoportnak, hogy célul tûzte ki a CO2 kibocsátás 20%-os csökkentését 2010-re (1990 évi adatokhoz viszonyítva). A cementgyártás során szükséges energiát a fosszilis (nem megújuló) energiaforrásokat kímélve, valamint a társadalmi problémákra megoldásként részben alternatív tüzelôanyag forrásokból kívánja kinyerni. A társadalmi felelôsségvállalás területén a Holcim egységesen, az egész csoportra vonatkozóan készíti el irányelveit, s azokban a régiókban, ahol gyárai mûködnek, hosszú távra határozza meg eme tevékenységét is.

9 Cégünkrôl 7 Holcim Hungária Zrt. bemutatása A Holcim Hungária Zrt. a Holcim vállalatcsoport kelet-európai divíziójának része. A társaság központja Budapesten, cementipari termelôegységei Hejôcsabán és Lábatlanban, kavicsbányái Hejôpapin és Abdán találhatóak, betonüzemei pedig országos hálózatot alkotnak. A közel 140 éves Lábatlani Cementgyár leváltásaként Európa legkorszerûbb gyárát tervezzük felépíteni a Nyergesújfalui Ipari Parkban az Európai Uniós irányelvekkel összhangban. Holcim Hungária Zrt ban Cement Beton, kavics Egyéb termékek Holcim Hungária Zrt. cementtermelés Konszolidált vállalatok: BMV-Budabeton Kft. Délbeton Kft. Ferihegy-Beton Kft. Óvarbeton Kft. Nem konszolidált vállalatok: Betomix-Transbeton Kft. Csababeton Kft. KV-Transbeton Kft. Pannonbeton Kft. Szolnok-Mixer Kft. ecorec Hungária Kft. A Holcim Hungária Zrt. és érdekeltségei 2006-ban A Holcim magyarországi jelenléte Berente Miskolc Fertôd Bük Mosonmagyaróvár Lábatlan Csorna Abda Gyôr Kisigmánd Tatabánya Oroszlány Sárvár Pomáz Rákospalota Újbuda Kôbánya Csepel Vecsés Dunaharaszti Hejôpapi Debrecen Nyíregyháza Szombathely Körmend Székesfehérvár Adony Ceglédbercel Szolnok Zalaegerszeg Dunavecse Lenti Galambok Nagykanizsa Fonyód Bátaapáti Szeged Békéscsaba Orosháza Telephelyek Cementgyár Kavicsbánya Betonüzem (teljes tulajdonú üzem) Betonüzem (konszolidált leányvállalat) Betonüzem (nem konszolidált leányvállalat)

10 8 Termékeink és szolgáltatásaink Az építôipari alapanyagok piacán elért sikerünk alapja a komplex termék- és szolgáltatás kínálat, melyhez hozzájárulnak még a folyamatos technológiai fejlesztések és az innováció is. Az építôipari termékeket elôállító gyártók és kivitelezôk termékkínálatunkban megtalálják a kiváló minôségben gyártott cementet, az osztályozott kavicsot, valamint az elôbbiek felhasználásával készült minôségi transzportbetont. Cement Termelésünk legnagyobb hányadát mennyiségben és értékben is a cementtermékek elôállítása adja. A széles választékban gyártott cementek az építôipar teljes területén alkalmazhatók az eltérô igényeknek megfelelô betonok és egyéb cement tartalmú termékek elôállításához. Az általunk gyártott ún. szürke cementek között találhatók portlandcementek, kohósalak- és pernye-portlandcemenetek, valamint kohósalakcementek és kompozit cementek. Kínálatunk speciális cementekkel is kiegészül. Az ún. fehér cement külföldrôl érkezik, míg a szulfátálló cementek, valamint a többek között talajerôsítéshez is használható Georoc termékcsalád a lábatlani gyárban készül. A cementek széles körben történô felhasználására adnak bizonyítékot az elôregyártott építôelemek, habarcsok, vakoló anyagok és más különféle termékek, melyek nélkülözhetetlen alapanyaga a cement. Vásárlóink és a felhasználók igényének megfelelve a választékunkban szereplô cementeket ömlesztve, a kiskereskedelemben is kedvelt típusokat pedig 25 és 50 kg-os kiszerelésben, papírzsákokba töltve kínáljuk. A zsákos egységrakatokat a szállítás és a tárolás nagyobb biztonsága érdekében fóliázzuk. Vásárlóink választását, a termékeink fôbb tulajdonságait és a felhasználhatóságot bemutató termékismertetôkkel segítjük. Megosztva az ismereteinket, bizonyos esetekben akár helyszíni tanácsadásra is lehetôség van. Értékesítési képviselôink gondoskodnak arról, hogy a Holcim Hungária Zrt. kapcsolata partnereivel folyamatos, a kiszolgálás pedig teljes körû legyen. Beton A beton az építôipar egyik legfontosabb alapanyaga, melyet valamilyen kötôanyag, víz és adalékanyagok keverékébôl állítanak elô. Készítésekor a beton lágy, alakítható (mindenféle sablon közé bedolgozható), a kötôanyag és a víz között meginduló hidratációs folyamatok során elôbb megköt, majd fokozatosan megszilárdul. A betont a vonatkozó szabványok szerint kell tervezni és elôállítani. Jelenleg hazánkban az MSZ 4719-es, valamint a 2002-ben bevezetett új európai betonszabvány, amely a Nemzeti Alkalmazási Dokumentummal kiegészítve MSZ 4798 betonszabvány néven van forgalomban. Utóbbi szabvány új szellemisége magas szinten követeli meg az elôállító cégek megfelelô technikai, személyi hátterének biztosítását, és komoly elvárásokat támaszt a bedolgozó és kivitelezô cégek oldaláról is. Betonszegmensünk fôbb termékei az útalapok, hagyományos normál betonok, a legkülönbözôbb minôségû és összetételû frissbeton, acél- és mûszál-erôsítésû valamint könnyûbetonok, továbbá híd- és trezorbetonok. Különös hangsúlyt fektetünk az új szabvány szerinti magas minôségû, tartós betonok elôállítására, és új technológiák meghonosítására (önterülô beton, nagy teljesítô képességû beton). Az ország közel 40 városában, a legkorszerûbb technológiával felszerelt üzemeink állnak rendelkezésre, ahol a mai kor követelményeinek megfelelô biztonsági és környezetvédelmi berendezések támogatják napi tevékenységünket (zaj- és porkibocsátás elleni védelem, maradékbeton-feldolgozó rendszer stb.). Kiemelkedô fontosságot tulajdonítunk annak, hogy ezeket a berendezéseinket folyamatosan szinten tartsuk, illetve az újonnan vásárolt üzemeinknél, minél rövidebb idôn belül, a Holcim elvárásainak megfelelô körülményeket teremtsünk.

11 Cégünkrôl 9 Kavics Kavicsszegmensünk jelenleg két termelôhellyel rendelkezik, Abdán és Hejôpapin, ahol a környezetünkben mûködô saját betonüzemek alapanyag-ellátására törekszünk. A betongyártáshoz szükséges homokot és kavicsot mindkét üzemünkben a magas elvárásoknak megfelelô osztályozó- és mosóberendezésekkel állítjuk elô. A piacon lévô nagy versenyben csak akkor tudunk helytállni, ha jó minôségû, élesen osztályozott, a legmagasabb igényeket is kielégítô homok- és kavicstermékeket biztosítunk vevôink számára. Minden üzemünk rendelkezik a megfelelô mûszaki termelési elôírásokkal, bányaengedélyekkel, valamint az új környezetvédelmi elvárásoknak megfelelô környezeti hatástanulmánnyal. Az éves termelés folyamán különös gondot fordítunk a rekultivációs kötelezettségek alapképzésére, és folyamatos teljesítésére. Támogatjuk a bánya környezetében szükséges útfenntartási munkálatokat és a vonatkozó zajterhelési határértékek betartásával végezzük feladatunkat. Egyéb szolgáltatások Tevékenységünkhöz és termékeinkhez kapcsolódóan kiegészítô szolgáltatásokkal is partnereink rendelkezésére állunk. Helyszíni alkalmazási tanácsadással, a laboratóriumainkban elvégzett vizsgálatok eredményeinek partnereink rendelkezésére bocsátásával, teljes körû logisztikai és szállítmányozási szolgáltatásokkal, valamint beton és kavics üzletágunkban telefonos vevôszolgálatunk révén igyekszünk vevôink igényeit kielégíteni. Emellett, hogy minél teljesebb képet kaphassanak a Holcim Hungária Zrt.-rôl, internetes honlapunkon ( minden, a vállalatunkkal, termékeinkkel, tanúsítványainkkal kapcsolatos információ hozzáférhetô. Vállalatunk integrált irányítási rendszere Minôségbiztosítási rendszer A versenyképes termékek igénye, valamint a vevô megnyerése Magyarországon megindította a minôségbiztosítási rendszerek kiépítését és tanúsíttatását. Az ISO 9000-es szabványsorozat követelményei szerint kiépített rendszer átfogja és szabályozza a vállalat összes mûködési folyamatát. A Holcim Hungária Zrt. minôségpolitikája A következôkben rögzített célkitûzések és lefektetett alapelvek szerint a minôség egy, a Holcim Hungária Zrt. cementgyártással foglalkozó hejôcsabai és lábatlani telephelyeinek teljes tevékenységét átfogó minôségbiztosításon alapul. A Holcim Hungária Zrt. vezetésének alapvetô filozófiája a

12 10 Környezetvédelem Minôségbiztosítás Egészség- és minôség. Társaságunk célja olyan jó minôségû, megbízható termékek gazdaságos elôállítása, mely a felhasználók (ISO 14001) (ISO 9001) Vagyonvédelem (OHSAS 18001) mindenkori minôségi igényeit kielégíti. Folyamatos minôségfejlesztéssel kívánjuk a vevôk bizalmát megszerezni, megtartani és versenyképességünket fokozni. Hatékonyan mûködtetjük az ISO 9002:1994 szabványnak megfelelô minôségbiztosítási rendszert, és egyben beszállítóinktól is elvárjuk a rendszerszintû minôségbiztosítást. Oktatások révén a társaság összes munkatársánál kialakítjuk, majd fokozzuk a minôségi tudatot, elérjük, hogy a mennyiség-minôség kapcsolatban a minôségszemlélet váljon meghatározóvá. Társaságunk valamennyi munkatársa mindent megtesz azért, hogy termékeinek jó és egyenletes minôségével a vevôk mindenkori minôségi igényeit kielégítse, és elégedettségét megtartsa. Minden munkatársunk felelôs saját munkája minôségéért és folyamatos fejlesztéséért. A minôségbiztosítás irányítását egy független szervezet végzi, melyben a vezetés képviselôje a Minôségbiztosítási vezetô. Fenntartjuk a vállalat minôségbiztosítási rendszerének és tevékenységének független (harmadik fél általi) tanúsítását. A minôségpolitikához kapcsolódó környezetvédelmi és védelmi politikánk alapelve: jó minôséget, egészséges környezetben, biztonságos munkahelyen, elégedett dolgozókkal. E jelszó jegyében mûködtetjük az egész termelési folyamatot átfogó, az ISO 14001:1996 szabvány alapján tanúsított környezetvédelmi, valamint az OHSAS 18001:1999 szabvány szerint tanúsított egészség-, biztonság- és vagyonvédelmi irányítási rendszerünket. Egészség-, biztonság-, és vagyonvédelmi irányítási rendszer A Holcim Hungária Zrt. üzletpolitikája szerves részének tekinti a munkatársak egészségének és biztonságának, valamint a részvénytársaság anyagi és szellemi javainak védelmét. Összhangban a törvényi elôírásokkal vállaljuk az OHSAS 18001:1999 szabvány követelményeinek való megfelelést kibôvítve azt vagyon- és információ védelemre vonatkozó fejezetekkel és így egy komplex védelmi irányítási rendszer mûködtetését cementgyártással foglalkozó hejôcsabai és lábatlani telephelyeinken. Kockázatfelmérést végzünk a szervezet teljes tevékenységére vonatkozóan, hogy azonosítsuk azok veszélyességét. A vezetés minden szintjén és a dolgozóknál meghatározzuk az egészség-, biztonság- és vagyonvédelmi rendszerrel kapcsolatos felelôsségeket. Folyamatos képzéssel biztosítjuk, hogy a szervezet minden szintjén megértsék, megvalósítsák és megtartsák védelmi politikánkat. Védelmi célkitûzéseket fogalmazunk meg, ezzel is garantálva a rendszer folyamatos fejlôdését. Dolgozóinknak pedig munkakörüknek megfelelô szakmai és védelmi ismereteket nyújtunk. Állandó kapcsolatot tartunk a dolgozói érdekképviselettel, bevonjuk ôket célkitûzéseink megfogalmazásába, biztosítva ezzel is elkötelezettségüket a védelmi politika iránt, mely a nyilvánosság számára is elérhetô, s ezáltal az érdekeltek is megismerhetik célkitûzéseinket. Tájékoztatjuk beszállítóinkat, fô- és alvállalkozóinkat védelmi elkötelezettségeinkrôl, és értékelésükkor figyelembe vesszük egészség- és biztonságvédelmi teljesítményüket.

13 Cégünkrôl 11 Egészség-, biztonság- és vagyonvédelmi politikánk alapelve a biztonság. Vállalatunk, illetve a Holcim Csoport hosszú távú célja, hogy az emberek egyáltalán ne szenvedjenek sérülést a gyáregységekben. A célkitûzések megvalósítása érdekében a Holcim három világszerte egységes munkaprogramot indított el, melyek közül a legjelentôsebb a Passion for Safety ( Elkötelezettség a biztonságért ) volt, melyrôl az Egészség és munkavédelem címû fejezetben (37. oldal) részletesen is olvashatnak. A Holcim munkavédelmi és munkaegészségügyi jövôképe Arra törekszünk, hogy a nálunk dolgozó emberek ugyanolyan egészségesen térhessenek haza a biztonságos munkavégzés után, mint amilyen egészségesen megjelentek a munkahelyen, hiszen mindenkit hazavár valaki! A Holcim Csoport és a Holcim Hungária Zrt. is elnyerte 2006-ban a British Safety Council (Brit Biztonsági Testület) tagságot, és ezzel egyidejûleg elkötelezték magukat, hogy továbbra is az egészség, a biztonság és a környezetvédelem területén alkalmazható legjobb gyakorlat szerint dolgoznak. Környezetvédelmi rendszer Hisszük, hogy kötelességünk környezetünk védelme és fejlesztése, és ez alapvetô része a hatékony és eredményes üzleti irányításnak. Alapelvünk: A természetet, mint minden élet alapját, óvni kell! Célunk, hogy a Holcim Hungária Zrt. cementgyártásával és az azzal kapcsolatos tevékenységgel foglalkozó hejôcsabai és a lábatlani telephelyei vezetô szerepet töltsenek be a környezetvédelmi szabványok, törvények, jogszabályok alkalmazásában, ezért folyamatosan felülvizsgáljuk, ellenôrizzük és értékeljük tevékenységünk környezeti hatásait. Az ISO 14001:1996 követelményeinek megfelelôen kiépített környezetvédelmi irányítási rendszert hatékonyan mûködtetjük az integrált irányítási rendszer keretében a vállalat hejôcsabai és lábatlani telephelyén, ahol folyamatosan fenntartjuk a rendszer harmadik fél általi tanúsítását. Környezeti felelôsségtudat A környezeti értékek védelme iránti elkötelezettségünk eredményeként több, hazánkban példaértékûnek számító beruházást valósítottunk meg, illetve kezdtünk el. Az ipari ökológiát mint tevékenységet tudatosan és következetesen végezzük, minden lehetôséget megragadunk a környezet terhelésének csökkentésére, mert így csökkenthetjük a társadalom terheit.

14 12 Kapcsolattartás érdekelt feleinkkel vevôk beszállítók non-profit szervezetek alkalmazottak szakmai szövetségek szakszervezet Holcim Hungária Zrt. tulajdonosok állami/helyi hatóságok versenytársak helyi közösségek hitelezôk, bankok Piaci érdekelt felek Vevôk Termelô cég lévén, vevôink kiemelten fontos szerepet játszanak életünkben. Napi szinten tartjuk velük a kapcsolatot, kereskedelmi és marketing osztályunk kollégái révén. Igyekszünk minden kérdésükre körültekintô és kielégítô választ adni, s minden igényüknek megfelelni. Annak érdekében, hogy ezt minél hatékonyabban tehessük, minden évben készítünk egy elégedettségi felmérést, melynek eredményeit mindennapi munkánk során hasznosítjuk. Azért, hogy jó és közvetlen kapcsolatot alakíthassunk ki, és azt meg is tudjuk tartani vevôink és az ôket kiszolgáló munkatársaink között, évente megrendezzük vevôtalálkozónkat, melyen cégünkkel kapcsolatos aktualitások megismerése mellett, ügyfeleinknek egy kis kikapcsolódásra is lehetôséget nyújtunk ban Egerben került sor erre a rendezvényre. Beszállítók Beszállítói kapcsolatainkra szintén jelentôs hangsúlyt fektetünk, hiszen ahhoz, hogy mi a lehetô legjobban kiszolgálhassuk vevôink igényeit, alapvetô feltétel, hogy jó minôségû nyersanyagból, megfelelô eszközökkel dolgozhassunk. Éppen ezért, beszállítóink kiválasztása során általános elvárásként fogalmazzuk meg, hogy a jelöltek megfelelô tanúsítási rendszerrel ren del kezzenek (pl. ISO 9000), és megfeleljenek cégünk fenntarthatósággal kapcsolatos irányelveinek. Emellett a Holcim Hungária Zrt. arra törekszik, hogy olyan helyi beszállítókkal dolgozzon, akik megfelelnek cégünk OH&S (Occupational Health&Safety) elôírásainak. Alkalmazottak december 31-i adatok alapján a Holcim Hungária Zrt. összesen 572 fôt foglalkoztatott a cement, beton és kavics üzletágakban. A dolgozóinkkal való kapcsolattartásunk több pilléren nyugszik, ezek közül talán a legjelentôsebb a szakszervezet. Emellett az Üzemi Tanács munkavállalói Munkavédelmi Bizottsága, illetve a 6 fôs Felügyelô Bizottság 2 fô munkavállalói képviselôje is segíti a kommunikációt. Annak érdekében, hogy vállalatunk dolgozói folyamatosan tájékozódhassanak az akár az ország másik felén tevékenykedô munkatársaik eredményeirôl, 2006-ban útjára indítottunk negyedévente megjelenô újságunkat, a Holcim Lapot (korábban Holcim Krónika), melyet minden a Holcim Hungária Zrt. alkalmazásában álló munkatársunk

15 Cégünkrôl 13 megkap. A lapot egy a vállalatunk különbözô területeirôl delegált, kollégáinkból álló szerkesztôbizottság állítja össze minden harmadik hónapban, s az eddigi visszajelzések alapján elmondhatjuk, színvonalas, tartalmas újságot készítenek. A fentiek mellett az évente akár több alkalommal is megrendezésre kerülô dolgozói fórumok, rendezvények további lehetôséget nyújtanak a párbeszédre. Tulajdonosok A tulajdonosokkal történô kapcsolattartásunk hivatalos fórumai a rendszeresen megrendezésre kerülô felügyelô bizottsági ülések és az éves közgyûlések. Mindkét testület számos alkalommal ülésezett 2006-ban is, s a tagok részletes információt kaptak a Holcim Hungária Zrt. eredményeirôl, az elôttünk álló fejlesztésekrôl, terveinkrôl. Versenytársak, egyéb építôipari cégek Cégünk tagja több építôipari szakmai szövetségnek (Magyar Cementipari Szövetség, Magyar Betonszövetség), melyek lehetôséget biztosítanak számunkra, hogy az iparág egészét érintô kérdésekben megfelelô súllyal tudjuk képviseltetni érdekeinket. Természetesen a szövetségekben történô munkában is figyelembe vesszük a versenyjogi elôírásokat, és minden kapcsolatunkat ezen szabályozásoknak megfelelôen tartjuk fenn vagy korlátozzuk. Hitelezôk, bankok A Holcim Hungária Zrt. mûködését saját pénzügyi lehetôségei mellett külsô forrásokból is finanszírozza. A Holcim Csoport által biztosított pénzügyi erôforrásoktól eltekintve a szükséges egyéb igények finanszírozását a HVB és az ING bankcsoportok közremûködésével oldottuk meg, ahogyan már évek óta.

16 14 Nem piaci érdekelt felek Helyi közösségek A helyi közösségekkel 2006-ban is igyekeztünk fenntartani a korábbiakban kialakított jó kapcsolatot. Közvetett módon hírlevelekkel (pl.: Egymás mellett címû újság) tájékoztattuk a lakosságot, valamint a Nyergesújfalui Ipari Parkba tervezett új gyárunk környezô településein úgynevezett Infopultokat helyeztünk üzembe, melyen amellett, hogy a helyi történésekrôl olvashatnak híreket a környéken élôk, folyamatosan tájékoztatjuk ôket a cégünkkel és a tervezett új gyárral kapcsolatos friss információkról, valamint jelentkezhetnek aktuális állásajánlatainkra. Természetesen a tájékoztatás mellett igyekszünk továbbra is hozzájárulni a helyi közösségek életének felpezsdítéséhez, mely tevékenységünkrôl részletesebben a Közösségi kapcsolatok címû fejezetben (41. oldal) olvashat. Állami és helyi hatóságok Alapvetô igazságként kezeljük, hogy az államigazgatási szervek nem ellenségeink, hanem partnereink. Napi munkánk során folyamatosan együttmûködünk a különbözô állami és helyi hatóságokkal, hiszen a bányák mûszaki termelési terveitôl elkezdve a telepengedélyeken át az építési engedélyek és használatbavételi engedélyek mind alapvetô feltételét képezik fejlesztési tevékenységünknek. Ezeken a szervezeteken keresztül természetesen a megfelelô költségvetési támogatási csatornák is mûködnek, különféle helyi adók és járulékok formájában. Mûködésünket az érvényes jogszabályok szerinti jogkövetô magatartás jellemzi.

17 Cégünkrôl 15 Nonprofit szervezetek A fenntarthatóság iránt elkötelezett nagyvállalatként a Holcim Csoport több nemzetközi nonprofit szervezettel kötött megállapodást, melyek elôsegíthetik az iparágban a fenntartható fejlôdés irányelveinek megvalósítását. A Holcim Hungária Zrt., amellett, hogy természetesen együttmûködik a fent említett nemzetközi szervezetek magyarországi képviseleteivel, számos olyan szervezettel is közös munkát kezdett, akik csak hazánkban tevékenykednek. Példaként említjük a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesületet (KÖVET-Inem), akikkel 2006-ban kezdtük meg a kooperációt, melynek gyümölcsérôl a késôbbiekben még olvashatnak fenntarthatósági jelentésünk hasábjain. A KÖVET mellett a World Wildlife Foundation-nel (WWF), a Hungarian Business Leaders Forum-mal (HBLF), a Svájci Kereskedelmi Kamarával, a Hungarian Business Council for Sustainable Development-tel (HBCSD) és a Minôségügyi Társasággal évek óta jó és értékes kapcsolatot tartunk fent, s igyekszünk egymás munkáját segítve elôrébb lépni a fenntartható fejlôdés megteremtéséért. A Holcim Hungária Zrt. a korábbiakban csatlakozott az ENSZ Globális Megállapodás (UN Global Compact) magyarországi hálózatához, mely igen szoros együttmûködést szorgalmaz a piaci szereplôk, a kormányzatok, a civil szervezetek és az ENSZ szervezetei között különbözô területeken (például: a korrupció visszaszorítása). Szakmai szövetségek Cégünk az alábbi szakmai szövetségek tevékenységében vesz részt, mint aktív tag: Magyar Cementipari Szövetség, Magyar Betonszövetség, Magyar Robbantástechnikai Egyesület, Magyar Szabványügyi Testület, és a Nemzetközi Betonszövetség (FIB) Magyar Tagozata. Szövetségi munkánkban törekszünk a szakmánk fejlôdéséhez és elismertségéhez és a szükséges tapasztalatcseréhez hozzájárulni mind információnyújtással, mind pedig különféle szakmai konferenciák, tanulmányutak szervezésének támogatásával. Kutatás-fejlesztés A Holcim Hungária Zrt ban több intézményt is támogatott kutatás-fejlesztési céljainak megvalósításában, többek között a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány (Miskolc) fáradtolaj cementgyári hasznosításával kapcsolatos kutatásaihoz Ft-tal, a Szervezeti Innovációs Kutatási és Fejlesztési Alapítvány (Törökbálint) humán erôforrás témájú kutatás-fejlesztéséhez Ft-tal járult hozzá. A fentiek mellett támogattuk a Miskolci Egyetemen klinker-takarékos, környezetbarát cement elôállítását elôsegítô ôrléstechnikai kutatások elvégzését Ft-tal, valamint az UNIVERSITAS-Gyôr Kht.-t egy kutatási javaslat összeállításában a Holcim Hungária Zrt. szállítási tevékenységét érintô stratégai döntések témakörében, Ft-tal. Ezeken kívül cégünk támogatásával a Miskolci Egyetem készített egy tanulmányt a használt gumiabroncsok hasznosításának összefüggéseirôl.

18 16 Gazdasági teljesítményünk a fenntarthatóság tükrében A fenntartható fejlôdés egyik alappillére a gazdasági teljesítmény, mely szoros összefüggésben van az adott vállalat környezetvédelemre és társadalmi felelôsségvállalásra fordított figyelmével. A Holcim Hungária Zrt. stabil pénzügyi háttere és folyamatosan növekvô gazdasági teljesítménye biztos alapot szolgáltat környezetvédelmi fejlesztésekhez csakúgy, mint a különbözô társadalmi csoportok támogatásához.

19 Gazdasági teljesítményünk a fenntarthatóság tükrében 17 Fôbb eredmények Gazdasági kulcsadatok IAS szerint 2005 eft Magyar 2005 eft IAS szerint 2006 eft Magyar 2006 eft IAS Változás % Magyar Változás % Értékesítés árbevétele ,49% 2,98% EBITDA N/A N/A -7,33% N/A Mûködési eredmény ,50% -15,62% Éves eredmény ,50% -15,62% Kibocsátott részvények száma (db) ,00% 0,00% Egy részvényre jutó eredmény ,50% -15,62% Mérlegfôösszeg ,10% 5,66% Nettó adósságállomány ,15% 26,09% Saját tôke ,35% -2,98% Tôkeáttétel (Leverage) 158,74% 213,50% 178,84% 164,29% 12,66% -23,05% EBITDA ráta 24,49% N/A 22,36% N/A -8,69% N/A Mûködési eredményráta 20,65% 19,60% 18,41% 16,06% -10,83% -18,06% Nyereségráta 17,12% 17,07% 14,76% 13,98% -13,78% -18,06% A cementértékesítés relációnként az alábbiak szerint alakult (tonna) Értékesítés (tonna) 2006 tény 2005 tény Belföld Export Összesen ban az elôzô évhez képest csökkent a zsákos cement értékesítés aránya mind a Holcim Hungária Zrt. eladásaiban, mind pedig országos szinten, melynek oka valószínûleg az, hogy egyre uralkodóbbá válik az ömlesztett cement felhasználása hazánkban. Bár a 2006-os elsô félév eladási tendenciái alapján nem lehetett erre számítani, a második félévben ugrásszerûen megnôtt a cementigény. Ennek két alapvetô oka van, az egyik az ukrán import erôteljes második félévi visszaesése (kb ezer tonna cement, 35-40%), a másik a belsô piaci növekmény (kb. 3%). Ezen hirtelen igénynövekmény miatt kisebb hiány alakult ki a piacon az ôszi szezonban. Cégünk igyekszik árképzési rendszerének általános elvei révén is kifejezni a rugalmas és a változó piaci körülményekhez folyamatosan alkalmazkodó marketingpolitikáját, valamint a vevôi igények minél magasabb szintû kielégítésére irányuló törekvéseit.

20 18 A keleti országrészben az ukrán import zsákos és ömlesztett cement árszintje nagymértékben alatta maradt árainknak (kb EUR), amellyel érdemben nem tudtuk felvenni a versenyt. Pozitív fejlemény volt azonban, hogy az ukrán import mennyi sége jelentôsen visszaesett a évhez képest és információink szerint az árakban is radikális változások következtek be ban az ömlesztett és zsákos szlovák import cement mennyisége a évi tömeges megjelenése után már nem nôtt jelentôsen. A nyugati országrészben a már eddig ismert szlovák importcement hatása mellett stabilizálódott az osztrák cement, amely elsôsorban stratégiai indíttatással érkezett hazánkba és árképzése is ennek megfelelô. Az amúgy is csökkenô nyugat-magyarországi piacon gondot okozhat a közeljövôben a két különbözô típusú import hatása. Árfolyamok alakulása, változásának hatása A 2006-os év a forint árfolyam-mozgásának éve volt, mely kétszeresen is hatást gyakorolt volt cégünkre. Az egyébként is olcsó importcement ára nehezen kiszámíthatóvá és instabillá vált, így könnyen felvehettük ellene a küzdelmet. Beton- és kavicsértékesítés Értékesítés 2004 tény 2005 tény 2006 tény Betonértékesítés (ezer m3) Kavicsértékesítés (ezer tonna) Ezek a számok mutatják a betonszegmens növekvô jelentôségét a Holcim Hungária Zrt.-n belül. Az elôzô évi, kiugróan magas kavicsértékesítés után a Hejôpapi Kavicsüzem beállt a kívánt nagyságrend környékére. A betonpiacon a harc nem enyhült, az árak stagnáltak, a fizetési fegyelem és morál még mindig nem volt megfelelô, így cégünknek továbbra is komoly gondot okoztak azok a jelentôs vásárlók, akik magas kintlévôségi állománnyal rendelkeznek, tartalékaik azonban nincsenek.

21 Gazdasági teljesítményünk a fenntarthatóság tükrében 19 A társadalom közvetlen haszna a Holcim Hungária Zrt évi tevékenységébôl Adatok ezer Ft-ban Társasági adó Személyi jövedelemadó Nyugdíjjárulék Egészségbiztosítási járulék Környezetterhelési díj Iparûzési adó Munkaadói járulék Bányajárulék Egészségügyi hozzájárulás Egyéb adók és járulékok Kavicsüzemeinkben 2006-ban nem eszközöltünk komolyabb beruházásokat, ugyanakkor Hejôpapin megkezdtük azoknak a nagyobb teljesítményhez és a hosszú távú termelés biztosításához szükséges bôvítéseknek az elôkészítését, melyeket 2007-ben kívánunk megvalósítani. Két kavicsbányánk számára a tavalyi év eredményes volt, s reméljük, hogy beruházásaink biztosítják azt, hogy az elért eredményességet tovább tudjuk javítani. Környezetterhelési díj 7% Egészségbiztosítási járulék 12% Nyugdíjjárulék 21% Iparûzési adó 17% Munkaadói járulék 3% Bányajárulék 2% Egészségügyi hozzájárulás 1% Egyéb adók és járulékok 8% Személyi jövedelemadó 3% Társasági adó 26%

22 20 Környezeti teljesítményünk a fenntarthatóságért Környezeti teljesítményünk áttekintésekor legnagyobb figyelmet két gyáregységünk, a Hejôcsabai Cementgyár, illetve a Lábatlani Cementgyár tevékenységének szenteljük, hiszen a cement elôállítása anyag- és energiaigényes folyamat. Éppen ezért a rendelkezésre álló természeti erôforrások hatékony felhasználása, a környezet terhelésének minimálisra csökkentése üzletpolitikánk sarokköve. Energiahatékonyságunk fejlesztése, a hulladékok feldolgozása, valamint a klinker egyéb ásványi kötôanyagokkal való helyettesítése a legjelentôsebb törekvéseink ezen a területen. A Holcim bízik abban, hogy az alternatív tüzelô- és nyersanyagok használatával aktívan hozzájárul a fenntarthatósághoz. Úttörôk vagyunk az új, környezetbarát technológiák termelési folyamatokban való alkalmazásában, és élen járunk az alternatív tüzelô- és nyersanyagok használatában ban a Holcim Hungária Zrt. több mint félmilliárd forintot költött a fenntartható fejlôdés elôsegítését célzó beruházásokra, mely a munkahelyi biztonság fejlesztése, valamint a racionalizáció mellett a környezetvédelem területére összpontosult.

23 Környezeti teljesítményünk a fenntarthatóságért 21 Ipari ökológia Termékeink alapja a bányászat. A cementgyártáshoz tekintélyes mennyiségû energia szükséges. A rendelkezésre álló természeti erôforrások hatékony felhasználása üzletpolitikánk sarokköve. Energiahatékonyságunk fejlesztése, a hulladékhasznosítás, valamint a klinker egyéb ásványi kötôanyagokkal való helyettesítése a legjelentôsebb törekvéseink ezen a területen. A Holcim Hungária Zrt. így amellett, hogy saját tevékenységének környezetre gyakorolt hatását csökkenti, azzal is hozzájárul környezetünk tehermentesítéséhez, hogy a más ipari elôállítók, illetve a lakosság által termelt hulladékokat és melléktermékeket (például: pernye, kohósalak) hasznosítja. A klinkergyártási fázisban megfelelôen elôkészített hulladékokat, vagy ipari melléktermékeket hasznosítunk, természetesen folyamatosan ellenôrzött körülmények között, hiszen károsanyag-kibocsátásunk nem növekedhet. Fontos kiemelni, hogy a cementipari hasznosítás során semmilyen melléktermék nem képzôdik a felhasznált hulladékokból, így azok kezelésérôl sem kell gondoskodni. A cementgyárak levegôbe történô kibocsátásait a helyettesítô anyagok felhasználása gyakorlatilag nem befolyásolja, ugyanakkor a bennük lévô anyag- és energiatartalom maximális mértékben hasznosul ban felhasznált helyettesítô anyagok AFR használat a két gyárunkban együttesen: Név Mennyiség (t) Mûanyag 2% Fáradtolaj 2% Papíriszap 6% Gumiabroncs 8% Ipari termelésbôl származó vastartalmú helyettesítôk 82% Ipari termékekbôl származó vastartalmú melléktermékek Gumiabroncs Papíriszap Fáradtolaj Mûanyag Hulladékhasznosítási tevékenységünk a társadalomra gyakorolt hatásait tekintve több szempontból is igen jelentôs. Amellett, hogy csökken az a hulladékmennyiség, melynek kezelésérôl továbbra is gondoskodni kellene, tovább csökkentjük a környezet terhelését azáltal, hogy kevesebb nem megújuló (primer) erôforrást használunk, valamint a levegôszennyezô anyagok kibocsátása is csökken. Termelésünk anyag- és energiahatékonyságának további javítására, valamint az ipari ökológia megvalósítására a hulladékhasznosítás melletti másik lehetôség a cementgyártás során a klinker helyettesítése egyéb adalékanyagokkal, mely egyúttal hozzájárul a CO 2 kibocsátás csökkentéséhez is. A Holcim Hungária Zrt ban több mint tonna adalék- és kötésszabályozó anyagot használt fel a cementben lévô klinkertartalom csökkentésére, melynek döntô többsége más iparágak hulladékainak és melléktermékeinek felhasználását jelenti ban klinkerhányad csökkentésére használt anyagok Név Mennyiség (t) Gipsz (gipszkôvel) Filterpor 7% Pernye 32% Mészkô Salak Salak és salakkô 47% Reagipsz 7% Gipsz és gipszkô 5% Mészkô 2% Pumicit 0,5% Filterpor Salakkô Pernye Reagipsz Pumicit 39

24 22 Környezetvédelemmel összefüggô beruházások A Holcim Hungária Zrt. a Holcim Csoport leányvállalataként maga is kiemelten fontosnak tartja, hogy környezetünk terhelését a lehetô legnagyobb mértékben csökkentsük. Annak érdekében, hogy ennek eleget tehessünk, 2006-ban több mint 500 millió forintot költöttünk környezetvédelemmel kapcsolatos beruházásokra. Lábatlanon a 2005-ös fejlesztéseket követôen 2006-ban a II. kemencén is megvalósítottuk a használt gumiabroncs tüzelést a kemence közepén történô adagolással, hogy így növeljük a felhasznált alternatív tüzelôanyagok arányát (10%-ra), s csökkentsük a környezetet terhelô hulladékok mennyiségét ban Miskolcon is megindítottuk a használt gumiabroncs-hasznosításhoz szükséges beruházásokat, s kialakítottuk a gumiadagoló rendszert és tárolót, emellett a cementmalom motorterében zajszigetelést végeztünk, lecseréltük a cementsiló portalanítóját, valamint a PCB-t tartalmazó kondenzátorokat. Az említett beruházások mellett elkezdtük a zsákos portalanító filterének cseréjét, illetve a klinkertároló portalanítását is. Betonüzemeinkben beton-újrahasznosító rendszert helyeztünk üzembe, melynek használatával csökkentjük a betongyártás nyersanyagigényét, valamint az újrahasznosításnak köszönhetôen nem termelünk hulladékot. Cél Költség (millió HUF) Eredmény Egész gumiabroncs-tüzelés bevezetése a Lábatlani Cementgyárunk II. kemencéjére is, a kemence közepén történô adagolással Gumiabroncs-adagoló rendszer és tároló építése Hejôcsabai Cementgyárunkban Az alternatív fûtôanyagok használati arányának növelése, a hôenergia költségek csökkentése 100 A korábban az V. kemencén üzembe helyezett hasonló adagolóval együtt átlagosan napi 22 tonna gumiabroncs hasznosítása tüzelôanyagként, s ezáltal az alternatív fûtôanyagok arányának növelése 10%-ra. 229 A hasznosítást 2007-ben kezdjük meg. Zajszigetelés a cementmalom motorterében Hejôcsabán A lakosságot terhelô zajszint csökkentése 40 Hosszabb távú folyamat részeként minden, a gyár területén mûködô zajforrást szigetelünk, hogy minimális szintre csökkentsük a lakosságot terhelô zajt. PCB-t tartalmazó kondenzátorok ütemezett cseréje Hejôcsabai Cementgyárunkban Az érvényben lévô vonatkozó jogszabályok valamint a Holcim elôírásainak betartása 8 Amellett, hogy eleget teszünk a jogszabályi elôírásoknak, a rendszer mûködése megbízhatóbbá válik. Megkezdtük a cementsiló por talanítójának cseréjét Hejôcsabai Cementgyárunkban Modernizáció és hatékonyság növelés 50 A munkálatokat 2007-ben fejezzük be, s a megnövekedett hatékonyság mellett a villamosenergia-felhasználás csökkenését várjuk. Zsákos portalanító filterzsák cseréje Hejôcsabai Cementgyárunkban Hatékonyság növelés, a porkibocsátás csökkentése 50,828 Jelentôsen csökkent a porkibocsátásunk a filterek cseréjének köszönhetôen. Klinkertároló portalanításának megkezdése Hejôcsabai Cementgyárunkban Porkibocsátás csökkentés 13,987 A munkálatok 2007-ben érnek véget, melyektôl a porkibocsátás minél kisebb szintre történô visszaszorítását, valamint a klinkertárló megszüntetését diffúz forrásként várjuk. Betonüzemeinkben beton-újrahasznosító rendszer kialakítása A betongyártás nyersanyagigényének és a keletkezô hulladék mennyiségének csökkentése 14,78 A rendszer óránként 10 m 3 fel nem használt betont képes újrahasznosítani.

25 Környezeti teljesítményünk a fenntarthatóságért 23 Tájrendezés A tájrendezésrôl szóló törvényi szabályozás szerint: a bányavállalkozó köteles a külszíni területet, amelynek használhatósága a bányászati tevékenység következtében megszûnt vagy lényegesen korlátozódott, a mûszaki tervnek megfelelôen, fokozatosan helyreállítani, és ezzel a területet újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni vagy a természeti környezetbe illôen kialakítani. Kôbányai tájrendezés Hejôcsabai Cementgyárunk bányái területén Agyagbányai tájrendezés Hejôcsabai Cementgyárunk agyagbányai területén Az újrahasznosítási cél a bánya mûködése során kialakult tájseb felszámolása, rendezett domborzati viszonyok helyreállítása, a terület rendezett felhagyása, tájba illesztése, a mezôgazdasági mûvelés visszaállítása.

26 24 Az újrahasznosítás célja bányáinkban, hogy a bezárás után erdôgazdasági mûvelésû terület maradjon a bánya helyén. A bányaudvart és padkákat a késôbbi vegetáció megtelepedésére alkalmassá kell tenni. Ez úgy történik, hogy a korábban lefedett humuszos anyagot visszaterítjük, és egyenlô rétegben eloszlatjuk. Ezt követôen történhet a fatelepítés. A tájrendezés során a bányaudvarok, a végrézsûk és a meddôhányó(k) rendezését kell elvégezni. A rekultiváció alkalmával elô kell segíteni a terület eredeti vízháztartási viszonyainak visszaállítását. Fontos követelmény, hogy a tájrendezés után ne ma radjanak olyan mélyedések, melyekben pangó vizek alakulhatnak ki. Ez a bányaudvar minimum 2 -es lejtésével biztosítható. Az elvégzendô tájrendezési munkák célja az erdôtelepítési tervnek megfelelô bányaudvarok és biztonságos, állékony rézsûfalak kialakítása. A rézsûk állékonyságát biztonságos határszög betartásával és padkák közbeiktatásával lehet megvalósítani. A végállapotban a mészkôbányában 20 m magas rézsûs bányafalakat, és 4 m széles padkák közbeiktatását tervezzük. Az agyagbányában 5 m magas rézsûs bányafalakat és 5 m széles padkák kialakítását tervezzük. A végrézsûket a határpillér elérése esetén már a bányamûvelés során kell kialakítani. Az elôírt végrézsû a mészkôbányában 67 o -os, az agyagbányában 42 o -os kell legyen. A telepítendô erdô számára a kedvezô vízháztartás úgy érhetô el, ha a mészkô felszínre mintegy 2 m vastagságú, agyagos-humuszos nyersanyagot terítünk el. A laza agyagos bányameddô és humuszos termôföld elterítése után a területen meg lehet kezdeni a biológiai rekultivációt, a területen honos fafajok ültetésével visszaállítható az eredetihez hasonló állapot. A gondos ápolás (talajlazítás, gyomtalanítás, locsolás) hosszú távon elôsegíti a kedvezô talajtani és vízháztartási viszonyok kialakulását. A bányáink területén és szomszédságában több védett növény- és állatfaj található. A bányamûvelés és tájrendezés során törekszünk ezen élôhelyek megóvására. Ilyen élôhely például a mészkôbánya közelében található, természetvédelmi jelentôségû Nagykômázsa-oldali-zsomboly, amely fokozottan védett denevérek (kereknyergû patkósorrú denevér) tanyahelye. A barlang és a benne élô állatok védelme érdekében a bányamûvelési technológiát úgy alakítottuk ki, hogy az a lehetô legkisebb mértékben zavarja az itt található állatokat. A barlang környezete, ami a denevérek táplálkozási területe, kikerült a bányamûvelés alól, s cserébe más, kevésbé értékes területen folyik a jövôben a bányászati tevékenység. Levegôtisztaság-védelem A Holcim Csoport kötelezettséget vállalt, hogy 2010-ig a 2004-ben mért emissziós értékekhez képest 20%-kal csökkenti a por, nitrogén-oxidok valamint a kén-dioxid fajlagos kibocsátását. A Holcim Hungária Zrt. a cégcsoport tagjaként természetesen maga is vállalta ezt, s Kibocsátás Csökkentési Céljai-ban (ERT Emission Reduction Target) foglalta össze ide vonatkozó elveit. A Holcim Hungária Zrt. számára meghatározott célértékek: Por: 24 g/t cementjellegû termék Nitrogén-oxidok (NOx): 1105 g/t cementjellegû termék Kén-dioxid (SO2): 310 g/t cementjellegû termék

27 Környezeti teljesítményünk a fenntarthatóságért 25 Holcim a környezetvédelemért A Holcim Hungária Zrt. súlyozott figyelmet fordít a környezet megóvására, és hisz abban, hogy a legtöbbet ennek érdekében a felnövekvô nemzedékek tehetnek. Ezért kiemelten támogatja gyárainak mûködési környezetében a gyermekek környezetvédelemre történô oktatását. Ennek jegyében indította útjára cégünk 2005-ben a Holcim Takarítási és Környezetvédelmi Napokat. Takarítási és Környezetvédelmi Napok A Takarítási és Környezetvédelmi Napok keretében dolgozóink minden évben Lábatlanon, Hejôcsabán és Görömbölyön helyi iskolásokkal, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, és vállalkozókkal közösen szépítik lakóhelyük környékét. Az akció sikerét igazolja, hogy a szervezôk 2006-ban a már említett három település mellett Nyergesújfalura is kiterjesztették a Takarítási Napokat. A négy helyszínen összesen ezerháromszáz ember óvta környezetét a Holcim segítségével. Ahogyan az elsô évben, úgy 2006-ban is csatlakozott a WWF Magyarország a Holcim Takarítási és Környezetvédelmi Napokhoz. A környezetvédô szervezet munkatársai játékos ismeretterjesztô vetélkedôket szerveztek a gyerekek számára, akik így szórakozva juthattak hozzá sok nagyon fontos információhoz. Lábatlanon április 28-án a Petôfi Sándor Általános Iskola és az Arany János Általános Iskola 135 felsô tagozatos tanulója, valamint a helyi nyugdíjasklub harminc tagja és a Természetes Életmód Alapítvány csatlakozott a Holcim kezdeményezéséhez. A résztvevôk több mint tíz konténer szemetet szedtek össze a város utcáin és turista útvonalain. Nyergesújfalun május 16-án a Madarak és Fák Napja alkalmából szervezendô megmozduláson a Kernstok Károly Általános Iskola mintegy 700 kisiskolás tanulója és felsô tagozatos diákja, valamint 60 pedagógusa vett részt a város kijelölt területei nek, különösen a horgásztavak környezetének megtisztításában. Lábatlanhoz hasonlóan itt is több mint tíz konténer szemetet szedtek össze a környezetvédôk.

28 26 Hejôcsabán és Görömbölyön azonos napon, június 2-án tartották a Takarítási Napot. A Szilágyi Dezsô Általános Iskola Görömbölyi Tagiskolája és a Gárdonyi Géza Általános Iskola közel 350 alsó és felsô tagozatos tanulója és az iskolák pedagógusai tisztították meg a lakóhelyük köztereit. A két településen összesen húsz konténer szemét gyûlt össze. A kezdeményezéssel a Holcim a társadalmi felelôsségvállalás és természetünk megóvásának jelentôségére kívánta felhívni a figyelmet egy olyan rendezvénnyel, ahol a cég munkatársai a helyi lakossággal és zöld szervezetekkel közösen megtisz tították lakókörnyezetük legszebb részeit. Örvendetes, hogy az elôzô évhez képest 2006-ban többen vettek részt a kezdeményezésen. A már hagyományosnak mondható Holcim Takarítási és Környezetvédelmi Napok igazi társadalmi megmozdulássá nôtte ki magát és reméljük, hogy a következô években még nagyobb összefogással sikerül folytatni ezt a környezetvédelmi akciót. Alkotópályázat A környezetvédelemre való nevelést segíti a Holcim Hungária Zrt. alkotópályázata is, amelyre iskolások és óvodások egyénileg és csoportosan készülhettek. Hat Nyergesújfalu és térségébôl származó település számára kiírt pályázatra három általános iskola és hét óvoda készített alkotásokat Lakóhelyünk és környezetünk: hogyan tenném szebbé településünket? munkacímmel.

29 Környezeti teljesítményünk a fenntarthatóságért 27 A gyôztes óvodás csoportok egynapos kirándulást és élményprogramot nyertek a Budapesti Állat és Növénykertbe, míg a legszínvonalasabb és legötletesebb pályázatokat készítô iskolások és felkészítô tanáraik egyhetes nyári környezetvédelmi táborozáson vehettek részt, a Duna-Ipoly Nemzeti Park és az agostyáni Természetes Életmód Alapítvány szervezésében, a festôi szépségû orfüi tóvidéken, valamint az agostyáni természetfigyelô és kézmûves táborban. A pályázatokat a térség közoktatási intézményeinek tanáraiból, nevelôibôl, helyi újságírókból, valamint a Holcim képviselôibôl álló zsûri értékelte. A gyôztes alkotásokat a nyergesújfalui Kernstok Károly Általános Iskolában és a lábatlani Gerenday Közösségi Házban tekinthették meg az érdeklôk. Zöld Iroda - környezetés emberbarát munkahely kialakítása Ugyan irodáink mûködésének környezetre és egészségre gyakorolt hatásai kevésbé nyilvánvalóak, mint a termelésé, mégis elengedhetetlen foglalkozni velük. A Holcim Hungária Zrt. annak érdekében, hogy az irodáink által a környezetre gyakorolt hatásokat minimálisra csökkentse, a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület Zöld Iroda programjához csatlakozva irodáiban számos olyan lépést tett és tervez, mely kedvezôen befolyásolhatja a fent említett tényezôket. Vállalatunk vezetése egy kétnapos rendezvény során munkacsoportokban igyekezett lefektetni a program alapjait, meghatározni a célokat és az ezek eléréséhez szükséges eszközöket.

Cementgyártás ki- és bemenet. Bocskay Balázs alternatív energia menedzser

Cementgyártás ki- és bemenet. Bocskay Balázs alternatív energia menedzser Cementgyártás ki- és bemenet Bocskay Balázs alternatív energia menedzser A Duna-Dráva Cement Kft építőanyag gyártó cégcsoport jelentős hulladékhasznosítási kapacitással Beremendi Gyár 1,2mio t cement/év

Részletesebben

Cégünkrôl. Fotó: Pluzsik Tamás

Cégünkrôl. Fotó: Pluzsik Tamás Fotó: Pluzsik Tamás Terület Cél Fejlôdés Határ-idô Vízió, stratégia és cégvezetés Helyzet 2008-ban Stratégia Ún. második pillér" (Second leg) stratégia kialakítása a Kavics üzletág fejlesztésével. Kavicsbányák

Részletesebben

Gazdasági eredményeink. Fotó: Márta Irén

Gazdasági eredményeink. Fotó: Márta Irén Fotó: Márta Irén Gazdasági A nemzetközi szinten aktív Holcim Csoport kelet-európai régiójához tartozunk, mely tôke-intenzív cementgyárakat mûködtet, kavicsot és homokot termel ki, betont gyárt. Vállalatunk

Részletesebben

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

Az ásványgyapot új generációja

Az ásványgyapot új generációja Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghető hő- és hangszigetelő ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a

Részletesebben

A Budapesti Erőmű ZRt évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4.

A Budapesti Erőmű ZRt évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4. A Budapesti Erőmű ZRt. 215. évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN SO 141:25 szabvány 4.4.3 fejezet alapján 216. április Budapesti Erőmű ZRt. 215. évi környezeti tényező értékelés

Részletesebben

Települési hulladékból visszanyert éghető frakció hasznosítása a cementiparban. Bocskay Balázs alternatív energia menedzser bocskayb@duna-drava.

Települési hulladékból visszanyert éghető frakció hasznosítása a cementiparban. Bocskay Balázs alternatív energia menedzser bocskayb@duna-drava. Települési hulladékból visszanyert éghető frakció hasznosítása a cementiparban Bocskay Balázs alternatív energia menedzser bocskayb@duna-drava.hu A Duna-Dráva Cement Kft építőanyag gyártó cégcsoport jelentős

Részletesebben

A Budapesti Erőmű ZRt. 2014. évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4.

A Budapesti Erőmű ZRt. 2014. évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4. A Budapesti Erőmű ZRt. 214. évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN SO 141:25 szabvány 4.4.3 fejezet alapján 215. április A fenntartható fejlődés szellemében folyamatosan törekszünk

Részletesebben

IPACKCHEM 6 ORSZÁG 6 TERMELŐ ÜZEM 68 M EUR ÁRBEVÉTEL 344 MUNKAVÁLLALÓ TONNA CSOMAGOLÁSI MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLUNK SPECIÁLIS VEGYI ANYAGOK SZÁMÁRA

IPACKCHEM 6 ORSZÁG 6 TERMELŐ ÜZEM 68 M EUR ÁRBEVÉTEL 344 MUNKAVÁLLALÓ TONNA CSOMAGOLÁSI MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLUNK SPECIÁLIS VEGYI ANYAGOK SZÁMÁRA 2017 KIVONAT IPACKCHEM CSOMAGOLÁSI MEGOLDÁSOKAT KÍNÁLUNK SPECIÁLIS VEGYI ANYAGOK SZÁMÁRA Tevékenységünk EGYESÜLT KIRÁLYSÁG FRANCIAORSZÁG BRAZÍLIA OROSZORSZÁG MAGYARORSZÁG DÉL AFRIKA Az IPACKCHEM csoport

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

A fenntarthatóság útján 2011-ben??

A fenntarthatóság útján 2011-ben?? A fenntarthatóság útján 2011-ben?? Válogatás a Fenntartható Fejlődés Évkönyv 2011 legfontosabb megállapításaiból Az összefoglalót a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Tiszai Vegyi Kombinát együttműködésében

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

A HATÉKONY VÁLLALATI MŰKÖDÉS VEZETŐI ESZKÖZTÁRA

A HATÉKONY VÁLLALATI MŰKÖDÉS VEZETŐI ESZKÖZTÁRA A HATÉKONY VÁLLALATI MŰKÖDÉS VEZETŐI ESZKÖZTÁRA XXV. Nemzeti Minőségügyi Konferencia 2018. szeptember 13-14. Tóth Valéria Minőségmenedzsment osztályvezető Magyar Posta Zrt. MINŐSÉG - VERSENYKÉPESSÉG -

Részletesebben

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi

Részletesebben

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, 2012. június 13-14. Fenntartható termelés és fogyasztás Szuppinger Péter Kállay Tamás szakértők Regionális Környezetvédelmi Központ Regional Environmental

Részletesebben

Az élelmiszeripar jelene, jövője

Az élelmiszeripar jelene, jövője Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe Hatálybalépés: 2017. november Nyilatkozat Vállaljuk, hogy működésünk minden terén beleértve üzleti partnereinket és beszállítói láncunkat -- tiszteletben tartjuk

Részletesebben

Életre keltjük épületét

Életre keltjük épületét Tégy bele csövet, szerelvényt! Hol kazán ontja melegét, a ház életre kél Közel 40 fő munkatársi létszám, közel 100 főt foglalkoztató alvállalkozói kör. 300 m2, XXI. századi technológiával épült iroda,

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Energia menedzsment tanúsítói szemmel

Energia menedzsment tanúsítói szemmel Energia menedzsment tanúsítói szemmel Bárczi István Környezetvédelmi divízióvezető 2012. november 7. XXI. Magyar Minőség Hét Cégünkről Vizsgálat, ellenőrzés és tanúsítás 140 országban, kb. 60.000 munkatárssal,

Részletesebben

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Jasper Anita Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. Élelmiszerhulladékok kezelésének és újrahasznosításának jelentősége

Részletesebben

Jövőkép, Küldetés, Stratégia és Értékek

Jövőkép, Küldetés, Stratégia és Értékek Jövőkép, Küldetés, Stratégia és Értékek Jövőképünk Vezető szerepet kívánunk betölteni a bevonatok területén, mindenkor kiváló minőségű, innovatív és fenntartható megoldásokat kínálunk, amelyekben ügyfeleink

Részletesebben

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ISD Kokszoló Kft. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Synergon Informatikai Rendszereket Tervező és Kivitelező Nyilvános Részvénytársaság (Synergon Informatika Nyrt.) és leányvállalatai ETIKAI KÓDEX

Synergon Informatikai Rendszereket Tervező és Kivitelező Nyilvános Részvénytársaság (Synergon Informatika Nyrt.) és leányvállalatai ETIKAI KÓDEX Synergon Informatikai Rendszereket Tervező és Kivitelező Nyilvános Részvénytársaság (Synergon Informatika Nyrt.) és leányvállalatai ETIKAI KÓDEX 6. kiadás 2009 04 08 Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgató

Részletesebben

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Ügyfelünk a Grundfos Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon

Részletesebben

Alternatív tüzelőanyag hasznosítás tapasztalati a Duna-Dráva Cement Gyáraiban

Alternatív tüzelőanyag hasznosítás tapasztalati a Duna-Dráva Cement Gyáraiban Alternatív tüzelőanyag hasznosítás tapasztalati a Duna-Dráva Cement Gyáraiban Bocskay Balázs Alternatív Energia Menedzser / Alternative Energy Manager Duna-Dráva Cement Kft. 2600 Vác, Kőhídpart dűlő 2.

Részletesebben

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000

Részletesebben

A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A LEADER kritériumok kiindulási pontjaként tekintett LEADER alapelvek: 1. Területalapú megközelítés

Részletesebben

Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért

Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért Lenkey Péter klaszter menedzser Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2012 Budapest, 2012. november 21. 1 Hogyan működik

Részletesebben

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása! Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül

Részletesebben

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás megelőzése és csökkentése érdekében NÉB)( Maradék nélkül konferencia 2016. november 18. Szöllősi Réka Élelmiszer-feldolgozók Országos

Részletesebben

0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés

0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés 0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként

Részletesebben

Újrahasznosítási. Fenntartható bigbag zsákjaink csomagolási megoldásai.

Újrahasznosítási. Fenntartható bigbag zsákjaink csomagolási megoldásai. Újrahasznosítási ipar Fenntartható bigbag zsákjaink csomagolási megoldásai www.lcpackaging.com Kiváló minőség, 100%- os újrahasznosíthatóság 02 A bigbag zsákok vezető szakértője az újrahasznosítási iparágban

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

Megelőzés központú környezetvédelem: energia és anyaghatékonyság, fenntarthatóság, tisztább termelés

Megelőzés központú környezetvédelem: energia és anyaghatékonyság, fenntarthatóság, tisztább termelés Őri István GREENFLOW CORPORATION Zrt. Megelőzés központú környezetvédelem: energia és anyaghatékonyság, fenntarthatóság, tisztább termelés Fenntarthatóság-fenntartható fejlődés Megelőzés-prevenció Tisztább

Részletesebben

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében 2012.09.20. A legnagyobb mennyiségű égetésre alkalmas anyagot a Mechanika-i Biológia-i Hulladék tartalmazza (rövidítve

Részletesebben

Őri István vezérigazgató Green Capital Zrt. 2010. május 6.

Őri István vezérigazgató Green Capital Zrt. 2010. május 6. Őri István vezérigazgató Green Capital Zrt. 2010. május 6. A tanulmány az NFGM megbízásából készült Miért? (NFFT Jövőkereső) Mindezekre tekintettel halaszthatatlan, hogy a magyar társadalom körében széleskörű

Részletesebben

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Miért stratégiai ágazat a magyar élelmiszer-feldolgozás? A lakosság

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15.

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15. Horacél Kft. csődeljárás alatt Fizetőképességet helyreállító program Táborfalva, 2015. május 15. 1. Cégtörténet A Horacél Kft. egy 1999. évben alapított családi vállalkozás. A társaság alapítója, Horváth

Részletesebben

ALLIANZ HUNGÁRIA ZRT. TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS PROGRAM 2018

ALLIANZ HUNGÁRIA ZRT. TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS PROGRAM 2018 ALLIANZ HUNGÁRIA ZRT. TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS PROGRAM 2018 Az Allianz Hungária elkötelezett a társadalmi felelősségvállalásban. Hiszünk abban, hogy az alulról jövő kezdeményezések ugyanolyan fontosak

Részletesebben

Az Élet forrásában nincs tegnapi víz. Körforgásos gazdaság: lehetőség a víziparban

Az Élet forrásában nincs tegnapi víz. Körforgásos gazdaság: lehetőség a víziparban Körforgásos gazdaság koncepciója és hazai realitása MASZESZ XVIII. ORSZÁGOS KONFERENCIA Lajosmizse (2017.05.16) Az Élet forrásában nincs tegnapi víz. Körforgásos gazdaság: lehetőség a víziparban Galambos

Részletesebben

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Péterffy Attila erőmű üzletág-vezető ERŐMŰ FÓRUM 2012. március 22-23. Balatonalmádi Tartalom 1. Bemutatkozás 1.1 Tulajdonosi háttér 1.2 A pécsi erőmű 2. Tapasztalatok

Részletesebben

2 CE minõsítés megléte (amennyiben ezt harmonizált EU direktíva megköveteli)

2 CE minõsítés megléte (amennyiben ezt harmonizált EU direktíva megköveteli) Elõre gyártott építészeti hõ(hang)szigetelõ anyagok I. Termékjellemzõk Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A mûszaki specifikáció: MSZ EN ÉME Egyéb A megfelelõség-igazolás

Részletesebben

Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával

Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával Projekt bemutatása ELSŐ MAGYAR ENERGIATÁROLÁSI KLASZTER NONPROFIT KFT. V e z e t ő p a r t n e r

Részletesebben

Az RDF előállításában rejlő lehetőségek, kockázatok. .A.S.A. Magyarország. Németh István Country manager. Németh István Október 7.

Az RDF előállításában rejlő lehetőségek, kockázatok. .A.S.A. Magyarország. Németh István Country manager. Németh István Október 7. Az RDF előállításában rejlő lehetőségek, kockázatok.a.s.a. Magyarország Németh István Country manager Készítette Németh István Dátum 2014. Október 7. 2/ 22 Az ASA csoport bemutatása Tulajdonosa a spanyol

Részletesebben

Környezeti fenntarthatóság

Környezeti fenntarthatóság Környezeti fenntarthatóság Cél: konkrét, mérhető fenntarthatósági szempontok vállalása, és/vagy meglévő jó gyakorlatok fenntartása. 5 FŐ CÉLKITŰZÉS I. A környezeti követelmények elfogadása és megtartása

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg

Részletesebben

A Csepel III beruházás augusztus 9.

A Csepel III beruházás augusztus 9. A Csepel III beruházás 2010. augusztus 9. Áttekintés 1. Anyavállalatunk, az Alpiq 2. Miért van szükség gáztüzelésű erőművekre? 3. Csepel III beruházás 4. Tervezés és engedélyeztetés 5. Ütemterv 6. Csepel

Részletesebben

MSZ EN ISO 50001:2012 (Energiairányítási rendszer) Energiahatékonysági törvény

MSZ EN ISO 50001:2012 (Energiairányítási rendszer) Energiahatékonysági törvény BERTING Vezetési Tanácsadó Iroda Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Minőség Klub MSZ EN ISO 50001:2012 (Energiairányítási rendszer) Energiahatékonysági törvény Előadó: Csonka László, Ügyvezető

Részletesebben

Fedezze fel a Legrand világát

Fedezze fel a Legrand világát Fedezze fel a Legrand világát MINDEN, AMI VILLANYSZERELÉS www.legrand.hu 15 éve Magyarországon! A Legrand Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt. piacvezetõ a kisfeszültségû elektromos szerelvények gyártása

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2016. október Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Társadalmi egyeztetésre került két, korábban felfüggesztett

Részletesebben

Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság)

Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A fenntarthatóságot segítő regionális támogatási rendszer jelene és jövője ÉMOP - jelen ROP ÁPU Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A környezeti fenntarthatóság érvényesítése A környezeti

Részletesebben

CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások

CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások RÖVID CÉGISMERTETŐ SZÁMOKBAN - 20 éve vagyunk jelen szállítmányozás, raktározás,

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Körforgásos gazdaság: mi ez és hova szeretnénk eljutni? Kriza Máté kuratóriumi elnök Körforgásos Gazdaságért Alapítvány

Körforgásos gazdaság: mi ez és hova szeretnénk eljutni? Kriza Máté kuratóriumi elnök Körforgásos Gazdaságért Alapítvány Körforgásos gazdaság: mi ez és hova szeretnénk eljutni? Kriza Máté kuratóriumi elnök Körforgásos Gazdaságért Alapítvány Körforgásos Gazdaságért Alapítvány 2014 elején jött létre magánkezdeményezésre Elsődleges

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL

SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL A Ford közzétette 14. Fenntarthatósági Jelentését, amelyben a vállalat kiemeli, hogy 2000 és 2012 között a globális gyártóüzemekben 37

Részletesebben

Kiváló Építési Termék 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termé

Kiváló Építési Termék 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termé I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termék Irányelv A műszaki specifikáció:

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17.

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. A tervezés folyamata -közös programozási folyamat a két partnerország részvételével -2012 őszén programozó munkacsoport

Részletesebben

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22. Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia 2016. április 22. A FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS LEHETŐSÉGEI Galambos Annamária főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium VÁLTSUNK SZEMLÉLETET!

Részletesebben

ISO 9001:2015 ÉS ISO 14001:2015 FELKÉSZÜLT A VÁLTOZÁSOKRA? Move Forward with Confidence

ISO 9001:2015 ÉS ISO 14001:2015 FELKÉSZÜLT A VÁLTOZÁSOKRA? Move Forward with Confidence ISO 9001:2015 ÉS ISO 14001:2015 FELKÉSZÜLT A VÁLTOZÁSOKRA? Move Forward with Confidence MI AZ, AMI ÚJ AZ ISO 9001:2015-BEN ÉS AZ ISO 14001:2015-BEN? ÜZLETORIENTÁLTABB KULCSSZAVAK VEZETŐI KÉPESSÉG ÉS ELKÖTELEZETTSÉG

Részletesebben

Vállalati zöldülés és kommunikációs megújulás

Vállalati zöldülés és kommunikációs megújulás Vállalati zöldülés és kommunikációs megújulás Esettanulmány a Duna-Dráva Cement Kft. kommunikációs tevékenysége alapján Dr. Molnár Bálint NKFI Hivatal Magyar Tudományos Akadémia EIT Digital DDC Grand Tokaj

Részletesebben

A Mátrai Erőmű ZRt. Ipari parkjának bemutatása

A Mátrai Erőmű ZRt. Ipari parkjának bemutatása A Mátrai Erőmű ZRt. Ipari parkjának bemutatása Ipari szimbiózis workshop Orosz Zoltán 2014.04.15. 1 A Mátrai Erőmű ZRt. vállalati profilja Telephely Mutatók Tulajdonosi struktúra Beépített teljesítm. Értékesített

Részletesebben

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés

Részletesebben

Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések

Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések Egy országos jelentőségű beruházási projekt beszállítójává válásához szükséges stratégiai döntések Dr. Boda György Boda & Partners Kft partnere Budapesti Corvinus egyetem, egyetemi docens.. XXIII. Magyar

Részletesebben

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei XIII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Központ 2012.06.01. 1 Arthur

Részletesebben

M OL-csoport Beszállítói Fórum

M OL-csoport Beszállítói Fórum M OL-csoport Beszállítói Fórum 2003. március 27. BESZÁLLÍTÓI FÓRUM 2003. március 27. MOL-csoport Beszállítói Politikája Beszállítók értékelése 1. SZAKMAI SZEKCIÓ Beruházás, karbantartás, indirekt és Jónásné

Részletesebben

Cégünkrôl. Fotó: Pluzsik Tamás

Cégünkrôl. Fotó: Pluzsik Tamás Fotó: Pluzsik Tamás Cégünkrôl Leírás 2009 A Holcim Hungária Zrt. a világ egyik vezetô építôipari alapanyaggyártójának, a Holcim Csoportnak a leány vállalata. Fô tevékenysége a cementgyártás, a cementbôl

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Dr. Fekete István Budapesti Corvinus Egyetem tudományos munkatárs SzigmaSzervíz Kft. ügyvezető XXIII. Magyar

Részletesebben

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISOFÓRUM TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT!

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISOFÓRUM TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT! ISO EGYESÜLET SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK AZ ISO TAVASZ KONFERENCIA RÉSZTVEVŐIT! ISO Elnökség ISO Tavasz * 2018. ápr. 20. 1 ÉRTÉKRENDÜNK Közhasznú tevékenységet végző civil egyesület Jogszerűen és a tagság

Részletesebben

10 éves az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés

10 éves az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés Értékteremtés szelektív hulladékgyűjtéssel 10 éves az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés Baka Éva Ügyvezető igazgató Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés Az előadás tartalma Honnan indultunk?

Részletesebben

A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra. Dióssy László KvVM szakállamtitkár

A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra. Dióssy László KvVM szakállamtitkár A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra Dióssy László KvVM szakállamtitkár A fenntartható fejlődés és hulladékgazdálkodás A fenntartható fejlődés biztosításának

Részletesebben

MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT

MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT Kedves Munkatársaink! Társaságunk legfőbb értéke munkatársaink és külső üzleti partnereink cégünkbe vetett bizalma. A bizalom fenntartásához korrekt és példamutató

Részletesebben

ELSŐ HÍRLEVÉL NOVEMBER 2016 PARTNEREK WWW.INTERREGEUROPE.EU/SYMBI Kedves Olvasó! amelyek az ipari szimbiózis és a körkörös gazdaság népszerűsítését és elterjesztését célozzák meg. A projektben hét ország

Részletesebben

European Road Transport Research Advisory Council. Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság

European Road Transport Research Advisory Council. Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság European Road Transport Research Advisory Council Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság Háttér EU-irányelvek: Barcelonai, Lisszaboni, Gothenburgi nyilatkozatok Európai Kutatási Tanácsadó

Részletesebben

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI

Részletesebben

2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.

2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. 2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Előszó... 3 III. A vállalat energiafelhasználása 2017-ben...

Részletesebben

2012. március 8. Dankó Viktória

2012. március 8. Dankó Viktória "Kiválóság Tavasz 2012 - EFQM Kiválóság Nap" 2012. március 8. Dankó Viktória Szervezeti kiválóság a társadalmi felelősségvállalásban Jabil világszerte 1966-ban alapították Detroitban Két alapító: James

Részletesebben

Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök

Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök A MAGYAROK A PIACON KLUBRÓL A Magyarok a Piacon Klub a jól prosperáló magyar vállalkozások összefogásával

Részletesebben

A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai

A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai Nyíregyháza, 2017. május 9. Dr. Biczó Imre László NGM szakértői koordinátor Az előadás tartalma Irinyi Terv Körkörös gazdaság - hulladékgazdálkodás

Részletesebben

Szomolányi Katalin. Csoport Környezetvédelmi Koordinációs Osztály. VII. Környezetvédelmi kerekasztal-beszélgetés Budapest, 2004. március 30.

Szomolányi Katalin. Csoport Környezetvédelmi Koordinációs Osztály. VII. Környezetvédelmi kerekasztal-beszélgetés Budapest, 2004. március 30. Szomolányi Katalin Csoport Környezetvédelmi Koordinációs Osztály Tartalom Csoport Működés Környezetvédelmi Stratégiai eredmények Csoport Környezetvédelmi Politika Csoport Környezetvédelmi Stratégia Csoport

Részletesebben

Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment

Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment Ügyfélkapcsolat-kezelés Integrált vállalatirányítás Iparágak Üzleti intelligencia Üzleti folyamatmenedzsment Rendszerfejlesztés Logisztika és disztribúció Rendszerintegráció Üzleti tanácsadás, oktatás

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment)

Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment) Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment) - Az italoskarton gyűjtés és újrahasznosítás európai perspektívája Katarina Molin Főigazgató

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 27-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat pályázat

Részletesebben

Újrahasznosítási logisztika. 0. Bevezetés

Újrahasznosítási logisztika. 0. Bevezetés Újrahasznosítási logisztika 0. Bevezetés Követelmények Értékelés: gyakorlati jegy. Számonkérés: 2 zárthelyi dolgozat. Évközi munka: féléves feladat. Ajánlott irodalom: Cselényi J. Illés B. (szerk.): Logisztikai

Részletesebben

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Balassagyarmat, 2013.május 09. Mizik András erdőmérnök Ipoly Erdő Zrt. Miért Zöldgazdaság? A Zöldgazdaság alapelvei:

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

2651. 1. Tételsor 1. tétel

2651. 1. Tételsor 1. tétel 2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás

Részletesebben