Forrest Gump avagy: "Egy együgyű fickó följegyzései"

Átírás

1 NNCL v1.1 WINSTON GROOM Forrest Gump avagy: "Egy együgyű fickó följegyzései" A mű eredeti címe: FORREST GUMP 1986 by Perch Creek Realty and Investments Corp. Fordította: Süle Gábor Hungarian translation JLX 1994 Minden jog fenntartva / All rights reserved A sorozat főszerkesztője: LAUX JÓZSEF ISBN Nyomtatást készítette a Kaposvári Nyomda Kft Felelős vezető: Mike Ferenc

2 Jimbo Meadomak és George Radcliffnek ajánlom akik folyton hangsúlyozták, legyünk kedvesek Forresthez és barátaihoz. Bolondnak lenni boldogság, amit nem tud jobban senki egy bolondnál. Dryden

3 1 Hadd áruljam el: hülyének lenni nem piskóta ám! Az emberek folyton kinevetik, türelmetlenek vele és mindig cikizik. Aszondják, hogy a sérültekhez kedvesnek kell lenni, de elárulhatom ez nincs mindig így. Mindegy, nem panaszkodom, mert hogy is mondjam, nekem elég érdekes volt az életem. Én már a születésem óta hülye vagyok. Az IQ-m közelít a 70-hez, ami aszondják nem valami sok. Szóval, majdnem imbecilis vagyok vagy mondjuk idióta, de személy szerint én azért jobb szeretem, ha féleszűnek mondanak vagy ilyesminek és nem hülyének vagy idiótának mert amikor az emberek azt hallják idióta, akkor valószínű hogy a mongol idióta jut az eszükbe az olyanok akiknek túl közel van egymáshoz a szemük meg úgy néznek ki mint a kínaiak oszt magukba motyorognak meg játszanak. Lassú vagyok ezt garantálom, de biztos hogy okosabb mint sokan hiszik, mert ami az agyamban van, az kicsit más mint amit az emberek látnak rajtam. Például egészen jó dolgokat ki tudok gondolni de ha megpróbálom leírni vagy mondani, akkor az egész olyan zagyva lesz vagy mi. Megmondom mire gondolok. A minap is megyek az utcán és egy ember kinn dolgozik a kertjébe. Egy naccsomó bokrot akar elültetni oszt aszondja: Forrest, akarsz egy kis pénzt keresni?, mondom: Aha, erre aztán beállít földet hordani. Jó tíz vagy tizenkét talicskányi földet behordtam, tűzött a nap én meg mint a hülye csak tolom. Amikor kész vagyok benyúl a zsebébe oszt kivesz egy dollárt. Én meg ahelyett hogy jól kikérem magamnak a mocskosul alacsony bért, elteszem a dollárt és mondom: Köszönöm vagy valami hasonló hülyeséget, oszt megyek tovább és forgatom az ujjaim közt a dollárt és úgy érzem magam mint egy hülye. Ugye értik mire gondolok? Elég sokat tudok a hülyékről. Mondjuk ez az egyetlen dolog, amiről valamit tudok mert sokat olvastam róluk kezdve ennek a Dosztig-jovszki fickónak a féleszűjétől a Lear király bolondján és Faulkner idiótáján a Benjien át mit tom én kiig. De a legjobban Lennie tetszett az Egerek és emberekben. Mindegyik írónál úgy van, hogy az idióta mindig okosabb mint az emberek hiszik. A pokolba, ezzel teljesen egyetértek. De asszem minden idióta így lenne ezzel, hehehe. Amikor megszülettem a mamám Forrestnek nevezett Nathan Bedford Forrest tábornok után aki a Polgárháborúban harcolt. Mama mindig mondta hogy a család valahogy rokonságban volt Forrest tábornokkal. Ez egy nagy ember volt, mondta mama, igaz ő csinálta a háború után a Klu Klux Klánt is és róluk még az öreganyám is aszonja hogy rossz emberek. És

4 én ezzel egyet is értek mert a nagymester ez a Főkátrány vagy mifenének hívja magát, ez egy fegyverboltot vezet itt a városba és egyszer amikor még csak tizenkét éves voltam, benéztem hozzá és látom ám, hogy egy hóhérkötél lóg a kirakatba. Amikor a pasi észrevette hogy nézem, akkor a nyakába tette a hurkot és meghúzta mint akit tényleg fölakasztottak a nyelvét kinyújtotta hogy megijesszen. Én meg úgy elfutottam mint a pinty oszt elbújtam a kocsik mögé a parkolóba. Rendőrt kellet hívni, az tudott csak hazavinni a mamához. Szóval mindegy mit csinált is Forrest tábornok, a Klan nem volt tőle valami nagy ötlet ezt még egy idióta is megmondja. Egy szó mind száz így kaptam a nevemet. A mamám igen finom asszony. Mindenki ezt mondja. Az apám mindjárt a születésem után meghalt, így oszt nem ismertem. Dokkmunkás volt a kikötőbe és egy nap ilyen nagy hálóba banánt raktak ki a Junited Frút Kampeni egyik hajójából, aszt valami elszakadt és a banán meg mind a papámra esett oszt agyonlapította mint egy palacsintát. Egyszer hallottam az embereket beszélgetni a balesetről aszonták pokoli volt ahogy a féltonna banán szétszóródott a szegény papa meg alatta széjjelnyomva. Nem is nagyon szeretem a banánt. Bár a banánpuddingot az igencsak! A mamám kapott egy kis nyugdíjat a Junited Frútosoktól meg voltak albérlőink, így aztán elvoltunk rendesen. Annikor kicsi voltam, akkor a mamám benn tartott a házba, hogy a többi kölyök ne bántson. A nyári délutánokat, amikor tényleg baromi meleg volt, mindig benn töltöttem a házba, becsukta a spalettát, elhúzta a függönyt, így oszt jó sötét volt meg hűvös és csinált nekem egy kancsó milonádét. Aztán odaült mellém és beszélt, semmi különösebbről, csak úgy mint ahogy az ember egy macskához vagy kutyához beszél, de nekem tetszett mert olyan biztonságba éreztem magam a szép hangjától. Amikor kicsit nagyobb lettem, kiengedett és hagyta hogy mindenkivel játszak, de aztán észrevette hogy mindenki csak cikizik velem, egyszer az egyik gyerek még hátba is vágott egy bottal, és akkor a mamám kiverte a balhét. Ezután ászt mondta hogy ne játszak a fiúkkal többet. Erre megpróbáltam a lányokkal játszani, de az se volt valami jó mert mindig elfutottak tőlem. A mamám úgy gondolta hogy jót tesz majd ha iskolába megyek, mert akkor olyan leszek mint a többiek, de aztán jöttek és mondták a mamának hogy tán mégse kéne ott lennem. De azért az elsőt még kijárhattam. Néha csak ültem, amikor a tanár beszélt és nem értettem semmit, ilyenkor kibámultam az ablakon és néztem a madarakat meg a mókusokat a nagy tölgyfán, amíg a tanár oda nem jött és el nem kezdett balhézni. Máskor meg minden ok nélkül odajött és elkezdett ordítozni és kiküldött az osztályból, ilyenkor kinn kellett üldögélnem a folyosón. A többi gyerek meg soha nem játszott velem vagy

5 ilyesmi, hacsak azt nem vesszük annak, hogy mindig megkergettek meg ordítoztak velem vagy kiröhögtek ilyen volt mind, kivéve a Jenny Currant, aki nem futott el előlem és néha megengedte hogy ott menjek mellette iskola után. De a következő évbe áttettek egy másik iskolába és hadd mondjam meg, ez fura volt. Mintha összeszették volna mindenünnen a lökötteket egy brancsba a korombeliektől a tizenhat-tizenhét évesekig. Volt ott mindenféle retardált meg rángatózó meg olyan gyerek is aki nem tudott egyedül enni vagy segítség nélkül elvégezni a dolgát. Én voltam köztük magasan a bajnok. Volt egy nagy kövér fiú, lehetett vagy tizennégy éves, olyan volt a betegsége, hogy úgy rezgett mintha villamosszékbe ülne vagy mit tom én. Missz Margaret a tanárnőnk, mindig engem küldött ki vele a budiba, ha kellett neki, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon. De azért csak csinált mindig valamit. Én persze nem tudtam semmit csinálni vele, ezért bezárkóztam az egyik klotyeszba, ott vártam ki míg elmúlik a hoppáréja aztán visszamentem vele az osztályba. Öt vagy hat évet töltöttem ebbe az iskolába. És nem is volt olyan rossz. Hagytak minket festeni az ujjainkkal meg mindenféle apróság, de főleg olyasmiket tanultunk, hogy hogy kell befűzni a cipőnket, meg hogy evés közben ne vaduljunk és ne hajigáljuk szét a kaját magunk körül. Könyvünk nem volt olvasni csak azt tanították meg, hogy HÖLGYEK meg URAK, meg megmutatták a kresztáblákat. Amilyen súlyos hülyék voltak köztünk, mást nem is igen tehettek. Meg asszem az is volt a cél, hogy ne legyünk másoknak az útjába. Ki az isten szereti, ha egy rakás hülye szabadon kószál? Ezt még én is tökéletesen megértem. Amikor tizenhárom lettem, igen szokatlan dolgok történtek velem. Először is elkezdtem nőni. Fél év alatt tizenöt centit nőttem, a mamámnak folyton ki kellett engednie a gatyáimat. Az lett a dolog vége, hogy jól megnőttem. Mire tizenhat lettem 210 centi voltam és százhuszonegy kiló. Azért tudom mert lemértek. Aszonták hogy ez hihetetlen. Ami aztán történt, az megváltoztatta az életemet. De komolyan. Egy nap megyek hazafelé az iskolából és egyszercsak megáll mellettem egy autó. Kiszól egy fickó és a nevem kérdi. Mondom neki, erre megkérdi melyik iskolába járok meg hogy hogy lehet hogy még soha nem látott. Mondom neki, hogy a lököttekhez járok, erre kérdi játszottam-e valaha amerikai futballt. Csak a fejem ráztam. Asszem meg kellett volna mondjam, hogy láttam már a kölyköket focizni, de soha nem hagytak beállni. De mint mondtam nem vagyok valami jó hosszabb beszélgetésben, ezért csak ráztam a fejem. Amikor ez volt, már vagy két hete jártunk iskolába. Három vagy négy nappal később jöttek és kivettek a lököttek isijéből. Ott

6 volt a mamám meg az a pasi az autóból meg két másik, akik úgy néztek ki, mint a verőemberek gondolom azért voltak ott hátha balhézok vagy mi. Kivették minden holmimat a padból és belerakták egy nagy barna papírzsákba oszt aszonták, köszönjek el Missz Margarettől, aki hirtelen bőgni kezdett és jól magához szorított. Aztán el kellett köszönjek a többi hülyétől, akik ott ordítoztak, rángatóztak meg verték az öklükkel a padjukat. Aztán eljöttünk. A mamám elől ült az autós pasival, én meg hátul a két verőember között, mint ahogy a rendőrök csinálják a régi filmeken amikor "beviszik" az embert. De most nem befelé mentünk a városba, hanem át a nemrég épült középiskolába. Ott a mamám a pasi meg én bementünk az igazgatói irodába, a két verőember meg kint leült a folyosón. Az igazgató egy öreg ősz szivar volt, leevett nyakkendőben és kifényesedett, kitérdelt gatyában. Tisztára úgy nézett ki, mintha ő is most jött volna a lököttek közül. Amikor leültünk, elkezdett beszélni meg kérdezgetni én meg csak bólogattam. Szóval, azt akarták, hogy focizzak náluk. Erre magamtól is rájöttem. * Kiderül hogy a pasi a kocsiban az az edző, a neve Fellers. Aznap nem mentem isibe, hanem Fellers edző levitt az öltözőbe ahol az egyik verőember rám adta a mezt az összes vállvédővel meg egy állati jó műanyag sisakot nyomtak a fejembe, az arcomat meg egy rács védte, nehogy betörjék. Egy baj volt, nem találtak nekem való cipőt, így aztán a sajátomat kellett használnom, míg nem vesznek nekem valót. Amikor kész lettem, azonnal le is vetkőztettek, majd megint föl, megint le, legalább tízszer vagy hússzor, hogy jól megtanulhassam. Egy dolog zavart csak, a szuszponzor mert nem értettem, minek kell fölvegyem. Hát megpróbálták megmagyarázni, de aztán az egyik verőember azt mondta a másiknak, hogy "tompa agyú" vagyok vagy valami ilyesmi, mert szerintem aszitte, nem értem, de én értettem, mert nagyon odafigyelek az ilyen szamárságokra. Nem mintha meg tudnának sérteni vele. Mondtak már nekem ennél rosszabbat is. Ennek ellenére azért megjegyeztem a dolgot magamnak. Kisvártatva egy csomó srác kezd bejönni az öltözőbe, előveszik a szekrényükből a futball mezüket és kezdenek átöltözni. Aztán kimegyünk a pályára és Fellers edző odaállít engem a többiek elé hogy bemutasson nekik. Összehord minden szarságot, amit nem is nagyon értek mert halálra vagyok rémülve, merthogy soha még nem mutattak be egy csomó idegennek. Aztán a srácok odajönnek, mind a kezemet rázogatja, hogy mennyire örül hogy most már ott vagyok köztük. Akkor Fellers edző belefújt a sípjába, amitől úgy megijedtem, hogy majd kiugrottam a bőrömből és mindenki elkezdett

7 futkosni meg bemelegíteni. Hát elég hosszú történet, ami ezután történt, lényeg az hozzá, elkezdtem az amerikai futballt. Fellers edző meg a legényei külön segítettek merthogy nem ismertem a szabályokat. Van ez a dolog, amikor az embernek blokkolni kell a másikat, ezt próbálták megmagyarázni, de amikor már egy csomószőr csinálták, kezdett mindenki fintorogni, mert képtelen voltam megjegyezni mit is kell csináljak. Aztán van ez a másik dolog, amit védőjátéknak hívnak, amikor három srácot állítottak elém, nekem meg át kellett volna jutnom rajtuk hogy elkapjam azt, amelyiknél a labda van. Az első része volt a könnyebb mert csak le kellett nyomjam a többi srác fejét, az viszont nem tetszett nekik ahogy elkaptam a srácot a labdával, így aztán a pálya szélére küldtek, hogy egy nagy tölgyfán gyakoroljam vagy tízszer-tizenötször a védőjátékot asszem, hogy rájöjjek a dolog ízére. Aztán amikor úgy gondolták hogy tanultam már valamit a tölgyfától megint odaállították elém a három srácot meg a labdásat, de baromi dühösek lettek, amikor látták, hogy nem megyek neki igazán vadul a labdásnak azután hogy félretolom a három védőjátékost. Aznap délután sokat szidtak, de aztán edzés után odamentem Fellers edzőhöz és megmondtam neki, hogy azért nem akartam ráugrani a srácra, mert attól féltem hogy megsérül. Az edző aszonta, hogy nem sérülhet meg, azért van rajta a védőruha. Igazság szerint nem is attól féltem, hogy megsérül a srác, inkább attól, hogy dühös lesz rám az edző és elkezdenek megint üldözni hogy nem vagyok rendes a többiekhez. Lényeg az hozzá, időbe tellett míg kezdtem érteni a dolgot. Közben iskolába is kellett járnom. A gyógy óban nem kellett sok mindent csinálnunk, itt viszont komolyabban vették a dolgokat. Úgy intézték, hogy három órát töltöttem a többiekkel, ilyenkor azt csináltam, amit akartam, aztán volt másik három óra, amikor jött egy hölgy, aki olvasni tanított. Nagyon kedves volt és szép és hadd áruljam el, kétszer-háromszor mocskos gondolataim támadtak vele kapcsolatban. Miss Henderson volt a neve. A kedvenc órám az ebédelés volt, de asszem ezt nem is hívják órának. Amikor a lököttekhez jártam, a mamám csomagolt nekem szembvicset meg sutit meg gyümölcsöt de soha nem banánt! és ezt vittem az iskolába. Ebben az isibe volt viszont egy ebédlő, ahol kilenc vagy tízféle dolgot is lehetett enni és énnekem mindig gondot okozott, mit is válasszak. Asszem valaki észrevette a dolgot, mert úgy egy hét után odajött Fellers edző és aszonta egyek csak amit akarok mert minden le van rendezve. Hű ez szuper! Na kivel találkoztam az egyik közös foglalkozáson? Hát Jenny Currannal. Odajött hozzám és aszonta hogy emlékszik rám még elsőből. Egészen

8 megnőtt, hosszú fekete haja volt meg hosszú lába és szép arca, meg voltak még másai is, csak azt nem merem kimondani. A foci nem ment úgy ahogy Fellers edző akarta volna. Sokszor elégedetlen volt, ilyenkor mindig ordított az emberekkel. Velem is. Azt találták ki nekem, hogy úgy helyezkedjek, nehogy el tudják venni a többiek a támadónktól a labdát, de ez nem ment, hacsak nem futottak a középpályán a labdával. Az edzőnek nem tetszett az se, ahogy szereltem vagy feltartóztattam a támadót és elárulhatom jó sok időt töltöttem a pálya szélén a tölgy mellett. De mégse bírtam úgy nekimenni a labdás fickónak, ahogy akarták volna. Valami visszatartott engemet. De aztán történt egy nap valami, ami ezt is megváltoztatta. Az ebédlőbe a kajámmal épp indultam volna, hogy odaüljek Jenny Curran mellé. Ő volt tán az egyetlen ember, akit úgy ahogy ismertem az isibe és jólesett már az is, ha csak ülök mellette. A legtöbbször nem is figyelt rám, hanem beszélgetett a többiekkel. Eleinte a focisták közé ültem, de ők úgy tettek, mintha mittomén láthatatlan lettem volna. Jenny legalább úgy tett, mintha ott lettem volna. De kis idő múlva kezdtem észrevenni hogy ez a másik srác is nagyon sokszor ott van, és elkezdett velem kormalkodni. Ilyeneket mondott hogy "Hogy vagy buggyantkám?" így ment ez egy-két hétig és én nem szóltam semmit, de aztán egyszer aszontam még ma is hihetetlennek tűnik hogy ezt mondtam, hogy "Én nem vagyok buggyant", erre a srác csak rámnéz és elkezd röhögni. Jenny Curran aszondja neki hogy naggyá abba, de a fiú fölkapja a tejes dobozt és beleönti az ölembe, én meg fölugrok és elszaladok, mert nagyon megijedtem. Egy vagy két nappal később ez a srác odajön hozzám a folyosón és aszondja, "el fog kapni". Egész nap baromira féltem, de amikor lemegyek a tornaterembe, akkor ott látom a haverjaival. Megpróbálok az ellenkező irányba elmenni de odajön és elkezdi taszigálni a vállam. És mindenféle csúnya dolgot mond, "lököttnek" nevez majd jól hasba vág. Nem fáj ugyan nagyon, de elkezdtem sírni, aztán meg futni, és hallom hogy fut a haverjaival utánam. Rohanok amilyen gyorsan csak tudok a tornaterem felé, keresztül a focipályán és hirtelen látom ám, hogy ott ül az ajtó mellett Fellers edző és engem néz. A srácok akik üldöztek, megálltak és elmentek másfelé, az edző meg csak néz azzal a furcsa nézésével az arcán és aszondja öltözzek be azonnal. Kisvártatva aztán utánam jött az öltözőbe a kezében meg ott vannak ezek a támadásvázlatok három is! és aszondja nekem, hogy memorizáljam őket, amilyen jól csak bírom. Aznap délután az edzésen az edző két csoportra oszt minket, aztán hirtelen a középhátvéd "nekem" passzolja a labdát és nekem meg ki kell törnöm a jobb szélen és futni a kapu felé. Amikor futnak utánam, mint egy hülye hetet vagy nyolcat lehagyok, míg végre a földre tudnak rántani. Fellers edző hihetetlenül

9 boldog: a pálya szélén ugrándozik és midenkinek a hátát csapkodja. Korábban sokszor futottunk már versenyt, de asszem sokkal gyorsabb vagyok ha üldöznek. Melyik idióta nem tenne így? Mindegy, sokkal népszerűbb lettem a dolog után, és a csapatban lévő fiúk kezdtek sokkal kedvesebben beszélni velem. Megvolt az első meccsünk és én halálra voltam rémülve, de odapasszolták nekem a labdát és én meg kétszer vagy háromszor átszaladtam vele a gólvonalon és soha nem voltak még velem ilyen kedvesek az emberek, mint aztán. Ez a középsuli tényleg kezdte megváltoztatni az életemet. Meg az is jó volt hogy ott futhattam ahol szerettem, mert főleg a széleken futottam, a pálya közepén nem szerettem hogy keresztül kell gázolni az embereken. Az edző egyik legénye úgy kommentálta ezt, hogy én vagyok a világ legjobb középiskolai középhátvédje. Nem hiszem hogy dicséretnek szánta. Közben pedig kezdtem egyre többet olvasni Miss Henderson segítségével. Ő adta a Tom Sawyert meg még két másik könyvet, amikre már nem emlékszem, el kellett őket olvasni otthon, aztán tesztet íratott belőlük, de ez nem sikerült valami jól. De tényleg nagyon élveztem ezeket a könyveket. Aztán kezdtem megint odaülögetni Jenny Curran mellé az ebédlőben és hosszú ideig nem is volt semmilyen balhé. Oszt egyszer, már a tavaszon megyek hazafelé és kit látok, hát a srácot aki leöntött tejjel meg megkergetett annak idején. Volt nála egy bot és elkezdett "lököttnek" meg "buggyantnak" nevezni. Mások is látták ezt, kisvártatva jött Jenny Curran is és én meg már majdnem elmentem de aztán, nem is tom mér, mégse. Ez az ürge meg elkezdte piszkálni a hasamat a bottal, én meg mondok magamba, a francba ezzel, oszt elkaptam a karját, a másik kezemmel meg fölcsaptam az állat és ezzel oszt vége is volt, többé-kevésbé. Akkor este a mamámat fölhívták a fiú szülei és aszonták hogy ha még egyszer kezet emelek a fiúkra, akkor szólnak a rendőröknek és "intézetbe dugatnak". Próbáltam is elmondani a mamámnak hogy mi történt és mondta is hogy érti ő, de láttam, hogy nagyon aggódik. Mondta hogy mivel ilyen nagy vagyok, vigyáznom kell nehogy kárt tegyek valakibe. Én bólintottam és megígértem, hogy nem bántok senkit. Aztán amikor már ágyba voltam, hallottam hogy a mamám sírdogál magába a szobájába. De az hogy állba vágtam azt a srácot, kihatott a focijátékomra is. Másnap megkérdeztem Fellers edzőt megengedi-e hogy én induljak már az elején a labdával mire aszonta hogy oké és én el is rohantam négy vagy öt fiú mellett, tisztára játszottam magamat, csak utána kezdtek rohanni utánam. Abba az évbe beválasztottak az állami fociválogatottba. Alig bírtam elhinni. A mamámtól egy zoknit meg egy új inget kaptam a szülinapomra. És addig

10 spórolt, míg egy öltönyt nem tudott venni, hogy legyen mit fölvennem a focidíjkiosztásra. Ez volt az első öltönyöm. A mamám nyakkendőt is kötött a nyakamba és így mentem el. 2 A díjkiosztó bankettet egy Flomaton nevű városba tartották amiről Fellers edző aszonta, hogy "vasúti pontcsomó". Buszra raktak minket öten vagy hatan voltunk a környékről akik megkaptuk a díjat és oda lettünk furikázva. Egy vagy két órát mentünk, én meg útközben megittam két nagy üveg kólát és mikor megérkeztünk Flomatonba, már tényleg nagyon ki kellett menjek. A dolgot a flomatoni középsuliba tartották a nagyterembe és amikor bementünk én meg egy pár másik fiú a klotyeszt kereste. De amikor le akartam húzni a sliccem zipzárját, az beakadt az ingembe és nem akart lejönni. Addig kínlódtam, míg egy kedves srác egy rivális iskolából megkereste Fellers edzőt aki jött is a két legényével és együtt próbálták lehúzni a zipzáramat. Az egyik legény aszonta hogy csak úgy lehetne kinyitni ha széjjeltépnék. Erre Fellers edző a csíptetőjére tette a kezét és aszonta: Oszt úgy küldjem ki ezt a fiút a díjért, hogy nyitva a slicce és kilóg a micsodája hogyan venné ez ki magát? Aztán hozzám fordult és aszonta: Forrest fiam, bírjad ki, míg vége nem lesz, oszt utána majd kinyitjuk neked, oké? Én csak bólintok mert nem tom micsináljak, de gyanítottam hogy jó hosszú lesz az az este. Amikor bemegyünk a nagyterembe, akkor vagy egymillió ember ül az asztalok mellett, oszt mosolyog meg tapsikol amikor meglát minket. Leültetnek a színpadon egy hosszú asztalhoz szembe a közönséggel és bejött a rémálmom a hosszú estéről. Mintha minden teremtett lélek beszédet mondott volna még a pincérek meg a portás is. Bárcsak itt lett volna a mamám és segített volna, de otthon volt mert fulenziás lett. Aztán elérkezett az idő hogy megkapjuk a díjakat, ami egy kis aranyszínű focilabda volt és amikor hallottuk a nevünket, ki kellett menni a mikrofonhoz és aszondani, hogy "köszönömszépen" és azt is mondták hogyha akarunk mondani valamit, akkor fogjuk rövidre mert különben nem érünk haza csak valamikor az ezredfordulóra. Majdnem mindenki maradt a "köszönömszépennél" és akkor rám került a sor. Valaki aszonja a mikrofonba, "Forrest Gump", ami ha még nem mondtam volna az én nevem, fölállok és megyek kifelé és a kezembe adják a labdát. Odahajolok a mikrofonhoz és mondom "köszönömszépen", erre mindenki

11 elkezd hurrázni meg tapsolni és felállnak. Szerintem mondhatta nekik valaki előre, hogy hülye vagyok és ezért akartak még kedvesebbnek látszani. De annyira meg vagyok lepődve, hogy nem is tudom mit csináljak csak állok mind egy hülye. Aztán mindenki elhallgat és a pasi a mikrofonhoz hajol és megkérdezi, nem akarok-e valamit mondani, így azt mondom: Nekem pisálni kell. A terembe néhány pillanatig senki nem mond semmit, csak néznek egymásra mint a hülyék és elkezdenek sutyorogni, és Fellers edző elkapja a karomat és visszarángat a helyemre. Aztán egész este csak vicsorog rám, de amikor vége a bankettnek, az edző meg a két verőember kivisz a klotyeszre és széttépik a sliccemet. Hát én legalább egy vödörnyit pisátam! Gump mondja az edző amikor végzek, te aztán tényleg nem vagy a szavak embere. A következő év nem volt valami eseményteli azon kívül hogy valaki elárulhatta az embereknek, hogy egy idióta is megkapta az állami focidíjat és jött egy csomó levél az állam minden részéből. A mamám egy dobozba gyűjtötte őket. Egy nap aztán jött egy csomag Nyújork Szitiből, benne egy igazi baseball labda, amit az egész Nyújork Jenkiz csapata aláírt. Ennél jobb dolog még sose történt velem! Úgy őrzöm ezt a labdát mint egy arany téglát egészen addig, amíg kinn nem játszok vele a kertbe és egy nagy kutya el nem kapja és szét nem rágja. Ilyesmi is csak velem fordulhat elő! Egy nap hív Fellers edző és bevisz az igazgatóhoz. Van ott egy ember az egyetemről aki lekezel velem és megkérdezi, hogy gondoltam-e arra valaha hogy egy egyetemi csapatba kéni fociznom. Aszondja, hogy "figyeltek" már egy ideje. Megráztam a fejem, merthogy soha. Mintha mindenki félt volna ettől az embertől, ott hajlongtak előtte és "Miszter Bryantnek" szólították. De ő aszonta nekem, hogy szólítsam csak "Medvének" ami szerintem elég hülye név, de valahogy tényleg úgy nézett ki mind egy medve. Fellers edző megjegyezte, hogy nem vagyok valami nagy lumen, de a Medve aszonta, hogy igaz ez általában a focistákra és egyébként is meg lehet szervezni a különleges képzésemet. Egy héttel később ki kell töltenem egy tesztlapot, tele olyan nyakatekert kérdésekkel, hogy olyanokat mégcsak nem is láttam. Egy idő után eluntam és nem írtam semmit. Két nappal később megint jött a Medve és megint berángattak az igazgatóhoz Fellers edzővel együtt. A Medve nagyon szomorú, de azért kedves és megkérdi, mindent beleadtam-e a tesztbe. Én csak bólintok a fejemmel, az igazgató az ég felé fordítja a szemét, aztán a Medve aszongya: Hát ez nagyon sajnálatos, mert a teszt eredménye arra utal, hogy ez a fiú szellemi fogyatékos. Most az igazgató bólint, Fellers edző meg áll csak zsebre dugott kézzel és

12 néz maga elé. Úgy tűnik mégse leszek egyetemi futbalista. A dolog, hogy túl tompa az agyam ahhoz hogy egyetemi focista legyek, egyáltalán nem érdekli az Egyesült Államok Hadseregét. Ez volt az utolsó évem a középsuliba és tavasszal mindenki más le is érettségizett. Megengedték, hogy ott üljek a többiekkel a színpadon, kaptam még egy fekete köpenyt is, és amikor rám került a sor, az igazgató aszonja, hogy ad nekem egy "különleges" oklevelet. Fölállok és megyek a mikrofonhoz, jön velem a két verőlegény szerintem azért hogy nehogy már megint mondjak valami olyat mint azon a foci dolgon. A mamám ott ül az első sorba és sír meg tördeli a kezét és én baromira jól érzem magam, mintha tényleg valami nagy dolgot csináltam volna. De amikor már otthon vagyunk egyszerre megértem miért bőg még mindig mert van ott egy levél a Hadseregtől, hogy aszondja jelentkeznem kell a sorakozáson az egészítő parancsnokságon. Én nem tudtam miről van szó, de a mamám az igen 1968-at írtunk és mindenféle szar zajlott a világba. A mamám adott egy levelet amit az iskolaigazgató írt, hogy adjam oda a sorakozáson, de útközben valahogy elvesztettem. Őrült egy jelenet fogadott. Volt ott egy nagydarab fekete pasi egyenruhába és ordítozva állított minket mindenhova. Amikor meg már álltunk, odajött és ezt ordítja: Oké, a banda egyik fele menjen oda, a másik fele jöjjön ide, a harmadik fele meg maradjon a helyén! Mindenki baromira be volt szarva és még én is rájöttem, hogy ez a pasi egy idióta. Bevittek minket egy szobába és sorba állítottak és aszonták vetkezzünk lefele. Nem volt nagy kedvem hozzá, de mindenki megcsinálta így oszt én is. Mindenünket megnézték szemünket, orrunkat, szánkat, fülünket sőt még a szem érmünket is. Aztán aszonták: Hajoljon le!, amikor meg engedelmeskedek, valaki bedugta az ujját a seggembe. Még mit nem! Megfordulok, elkapom a faszit és jól orrbavágom. Hirtelen nagy kavarodás támad, egy szempillantás alatt egy csomó pofa veti rám magát. De mindegy, megszoktam ezt a bánásmódot. Lelököm őket magamról és futok az ajtóhoz és huss! Amikor hazaérek mondom a mamámnak mi történt, ő nagyon ideges lett, de azért aszonta: Ne félj Forrest, minden rendbe lesz. Nem lett. Egy hét múlva megáll egy teherautó a házunk előtt és egy csomó egyenruhás ember csillógó sisakban jön az ajtónkhoz és utánam kérdezősködik. Én elbújok a szobámba, de jön a mamám és aszongya, hogy csak vissza akarnak vinni a sorakozó bizottságba. Aztán már a kocsiba meg úgy néznek, mint valami veszélyes őrültet. Egy ajtón keresztül bevittek egy nagy irodába, ahol volt egy öregember

13 csillogó egyenruhába, aki baromira áthatólag méregetett. Leültettek és megint elém tettek egy tesztet, ami ugyan nem volt közel se olyan nehéz mind az egyetemen, de azért ez se volt piskóta. Amikor kész vagyok átvisznek egy másik szobába, ahol négy vagy öt pasi ül egy asztalnál, mindenfélét kérdeznek és közbe körbeadják a papírt, ami nagyon úgy néz ki mint a tesztem. Aztán összehajolnak, elkezdenek sutyorogni, majd amikor végeznek, az egyik aláír valamit, amit ezután a kezembe nyomjak. Amikor hazamentem megmutatom a mamámnak aki elolvassa és elkezd pityeregni közbe meg áldja az Urat, mert "ideglenesen létszámfeletti" lettem, mivelhogy hülye vagyok. Valami más is történt azon a héten ami nagy esemény volt az életembe. Volt nálunk egy albérlőnő aki a telefonközpontba volt központos. Missz French volt a neve. Kedves nő volt, egyedül élt és nem nagyon beszélgettünk, de egy este, amikor szörnyen meleg volt és villámlott meg dörgött, kidugta a fejét az ajtaján, amikor elmentem a szobája előtt és aszonta: Forrest, kaptam ma egy doboz bonbont nem kérsz egyet? Mondom neki, hogy "igen" mire behúz a szobájába és a komódon tényleg ott van a doboz bonbon. Ad egyet és megkérdi nem kérek-e egy másikat is, aztán leültet maga mellé az ágyra. Megehettem vagy tíz tizenöt darabot is, kint meg csak villámlott meg dörgött, a szél meg fújta a függönyt és Missz French a hátamra dönt az ágyon. Elkezd igen személyeskedően simogatni meg minden. Hunyd be a szemed mondja és minden nagyon jó lesz Aztán hirtelen azt veszem észre, hogy valami olyan történik, ami még soha nem történt velem. Nem tudom megmondani micsoda, merthogy csukva volt a szemem, meg ha megmondanám, a mamám megölne, de hadd mondjam meg onnantól kezdve teljesen máshogy néztem a dolgokat. A baj csak az volt, hogy Missz French ugyan kedves nő volt, de olyasmiket csinált velem, amiket én jobb szerettem volna ha a Jenny Curran csinál velem. De nem volt mit tenni, mert nem tudtam mit csinálni, mert egy olyan pasinak mind én, nem könnyű valakit randevúra hívni. És akkor még finoman fogalmaztam. De hát az új tapasztalataim fényébe összeszedtem a bátorságomat és megkérdeztem a mamámat, hogy mit csináljak a Jennyvel, persze úgy hogy nem mondtam neki semmit a Missz Frenchről. A mamám aszonta majd elintézi és felhívta a Jenny Curran mamáját és elmondta neki a dolgot, és másnap este ezt kapjátok ki! ki áll az ajtóba, ha nem maga a Jenny Curran! Teljesen fehérbe volt öltözve, a hajába meg rózsaszín virág, úgy néz ki, hogy én még ilyet nem is álmodtam! Bejött és a mamám leültette a nappaliba és adott neki fagylaltot és szólt, hogy jöjjek le, merthogy felszaladtam a

14 szobámba ijedtembe, amikor megláttam az utcán Jenny Currant. Nem jöttem volna le még ha ötezer ember üldözött volna, akkor se, de a mamám feljött és kézenfogva levitt és én is kaptam fagylaltot. Ez megkönnyítette a dolgot. A mamám aszonta, menjünk moziba és adott a Jennynek három dollárt, amikor kimentünk a házból. Jenny sose volt még ilyen kedves velem, sokat beszélt és nevetett én meg csak bólogattam és vigyorogtam mind egy hülye. A mozi négy vagy öt sarokra volt tőlünk, és Jenny vett jegyet és bementünk és leültünk. Megkérdezte nem akarok-e pattingatott kukoricát, aztán elment és vett és a film meg megkezdődött. Két emberről szólt, egy férfiról meg egy nőről, úgy hívták őket hogy Bonnis és Clyde, akik bankokat raboltak és volt még más érdekes ember is a filmbe. De volt egy csomó gyilkosság meg lövöldözés meg miszar. Nekem valahogy fura volt, hogy az emberek lövöldözik meg gyilkolják egymást, így oszt sokat röhögtem és amikor röhögtem, akkor a Jenny mintha mindig lejjebb csúszott volna a székébe. Még a film felénél se jártunk, amikor már Jenny majdnem lenn volt a padlón. Hirtelen az jutott az eszembe, hogy biztos kiesett a székéből, ezért megfogtam a vállát, hogy visszaemelem. Amikor ezt csinálom, hallom ám, hogy reccsen valami, odanézek és látom, hogy a Jenny Curran ruhája tökre elszakadt, oszt lóg ki belőle minden. Fogom a másik kezem hogy megpróbáljam betakarni, mire elkezd sikoltozni meg csapkodni vadul, én meg csak fogom, hogy nehogy megint leessen. Egyszercsak odajön ám egy jegyszedő és a lámpájával rám meg a Jennyire világít, Jenny meg elkezd még jobban sikoltozni, aztán fölugrott és kirohant a moziból. Alig térek magamhoz, amikor odajön két ember és aszondja, menjek velük az irodába. Aztán jön négy rendőr és megkérnek, hogy menjek velük. Odakísérnek egy rendőrautóhoz, kettő előre ül, kettő meg velem hátra, pontosan úgy, mint Fellers edző legényei, csak az a különbség, hogy most tényleg "bevisznek". Bekísérnek egy szobába, ahol az ujjaimat rányomták egy párnára és csináltak fényképeket rólam, oszt bevágtak a börtönbe. Szörnyű egy élmény volt. Egész idő alatt aggódtam Jennyért, de aztán a mamám megjött és zsebkendővel törölgette a szemét meg a kezét tördelte, én meg valahogy rájöttem, hogy megint szarba vagyok. Néhány nap múlva volt valami ünnepély a bíróságon. A mamám rám adta az öltönyömet és odavitt, ott találkoztunk egy kedves bajszos férfival, akinél egy nagy aktatáska volt, aki egy csomó dolgot mondott a bírónak, aztán mások, köztük a mamám is mondott mindenféle szirszart, aztán rám került a sor. A bajuszos megfogta a karomat hogy álljak föl, és a bíró megkérdezte, hogy történt a dolog? Én nem tudtam mit mondani, csak megvontam a

15 vállamat, mire megkérdezte, van-e valami mondanivalóm, mire mondtam, hogy: Nekem pisilni kell, merthogy ott ültem vagy fél napja és már majd nem fölrobbantam! A bíró előrehajolt és úgy bámult rám, mintha a Marsról vagy honnan jöttem volna. Ezután a bajuszos mondott valamit, mire a bíró aszonta neki, hogy vigyen ki a klotyeszba, amit meg is tett. Kifelé menet visszanéztem és láttam hogy a mamám fogja a fejét és törülgeti a zsebkendőjével a szemét. Na mindegy. Amikor visszamegyünk, a bíró az állat vakargatja és aszongya, hogy ez az egész "nagyon különös", de asziszi hogy be kéne sétálnom a hadseregbe vagy mi, az talán segítene rajtam. A mamám megmondta neki, hogy az Egyesült Államok Hadseregének nem kellek, mivelhogy idióta vagyok, de viszont épp aznap reggel jött egy levél az Egyetemről, hogy aszondja futbalozhatok nekik meg ott is tanulhatok tök ingyen. Erre a bíró aszongya, ez is "nagyon különös", de neki így is jó, a lényeg az, hogy húzzam a belem a városból. Másnap reggel összecsomagolok és a mamám kivisz a buszpályaudvarra és föltesz egy buszra. Kinézek az ablakon és látom a mamámat, aki csak áll és sír és a szemeit törölgeti a zsebkendővel. Kezdem már megszokni a látványt, szinte beleégett a memóriámba. Na mindegy. A busz meg elindult én meg elmentem. 3 Amikor megérkezek az egyetemre, Bryant edző bejött a tornaterembe, ahol ott ülünk már klottgatyába és trikóba és tart egy nagy beszédet. Hasonló beszédeket tartott a Fellers edző is, csakhogy erről az emberről még egy olyan féleszű is mind én azonnal látta, hogy komolyan gondolja, amit mond. Röviden és kedvesen beszélt, azzal fejezte be, hogy aki utolsónak érkezik a buszhoz, azt úgy valagba rúgja, hogy kirepül a pályára és nem kell busszal mennie. De úgy ám! Senki nem kételkedett a szavába, így aztán úgy rohantunk a buszhoz mint az őrültek. Ez még augusztusban volt, amelyik hónap Alabamába sokkal forróbb, mint másutt. Vagyis ha mondjuk az ember ráüt egy tojást a focisisakjára, akkor tíz másodperc alatt elkészül a tüktoj. Persze igazában soha nem merte ezt senki kipróbálni, mert félt hogy Bryant edző dühbe gurul. Ezt az egy dolgot senki nem akarta, mert az élet amúgyis elég elviselhetetlen volt. Bryant edzőnek szintén voltak legényei, akik körbevezettek. Megmutatták

16 hol alszom majd, ami egy kedves téglaépület, amit az egyetemisták csak "Majomháznak" hívtak. A kísérők kocsival vittek oda, aztán fölvittek a szobámba. Sajnos, ami kívülről kedvesnek tűnt az nem volt az belülről. Elsőre úgy tűnt, mintha hosszú ideje nem lakott volna senki az épületbe, annyi volt a szemét meg a szirszar mindenféle, a legtöbb ajtót leszaggatták a helyéről, az ablakok többségébe meg kitört az üveg. Néhány fickó hevert az ágyon szinte anyaszült meztelen, mert legalább negyven fok volt, és mindenütt hemzsegtek a legyek. A hallban láttam egy nagy halom újságot, meg is ijedtem, hogy el kell majd olvasnunk, mivel ugye ez egy egyetem, de aztán kiderült, hogy ezt rakják a padlóra és ezen járnak, hogy ne kelljen a piszokba meg a szarba lépniük. Az edző segédjei fölvittek a szobámba és aszonták, remélik, hogy ott lesz a szobatársam is, akit valami Curtisnek hívnak, de nem volt sehol, így oszt csak kicsomagoltattak velem és megmutatták hol a fürdő, amit még egy koszlott motel részeges tulajdonosa is szégyellett volna, ezután elmentek. De mielőtt elmentek volna, az egyik fickó aszonta, biztos jól kijövünk majd a Curtis-szel, mert mind a kettőnknek annyi agya lehet, mint egy dinnyének. Nagyon rondán nézek rá a pasasra, mert már nagyon unom az ilyen szar szövegeket, erre aszongya, azonnal csináljak büntetésből vagy ötven fekvőtámaszt. Innentől kezdve azt csináltam, amit mondtak. * Elalszok a vackomon, de előbb egy lepedőt terítek rá, merthogy ez is baromira koszos, és azt álmodom, hogy ülök a nappaliba a mamámmal, ahogy szoktunk, amikor nagy volt a hőség, amikor csinált nekem egy milonádét és csak beszélt, beszélt órákig amikor hirtelen bevágja valaki az ajtót, én meg majd halálra rémültem. Egy faszi állt az ajtóba, baromira vad volt a tekintete, a szeme kidülledt, elől nem voltak fogai, az orra mind egy teniszlabda, a haja meg égnek áll, mintha a micsodáját beledugta volna a konnektorba. Gondolom, ez lehet a Curtis. Úgy jön be a szobába, mintha azt várná, hogy ráugrik valaki, jobbra-balra jártatja a szemét. Curtis ugyan nem valami magas, mégis egészébe úgy néz ki mind egy hűtőszekrény. Először megkérdezte, honnan jöttem. Mikor mondom, hogy Mobile-ból, aszongya, hogy az egy "seggfej egy hely", aztán közli, hogy ő Oppból való, ahol mogyoróvajat gyártanak, és ha nem szeretem, akkor kinyit egy üveggel és bekeni vele a seggemet. Ilyesmire terjedt ki a társalgásunk egy vagy két napig. Aznap délután a fociedzésen volt vagy tízezer fok meleg a pályán, Bryant edző emberei ott rohangáltak körülöttünk, hogy csináljuk rendesen a

17 gyakorlatokat. Úgy lógott a nyelvem, mintha egy nyakkendő lett volna vagy miszar, de igyekeztem mindent rendesen megcsinálni. Aztán szétosztottak mindenkit és engem betettek hátra, így gyakoroltuk a passzokat. Még mielőtt az egyetemre jöttem volna, küldtek egy csomagot, benne vagy millió féle focimeccs vázlattal és amikor megkérdeztem a Follers edzőt mit csináljak ezekkel, csak megrázta szomorúan a fejét és aszonta, hogy semmit várjak csak nyugodtan, majd az egyetemen megmondják. Bárcsak ne fogadtam volna meg Fellers edző tanácsát, mert az első passznál rossz irányba futottam, mire odarohan hozzám a pályaedző és elkezd velem ordítozni, aztán megkérdezte, hogy tanulmányoztam-e a vázlatokat, amiket küldtek? Amikor megráztam a fejem, elkezdett toporzékolni meg rángatózni, mint aki megbuggyant, aztán mondta, hogy fussam ötször körbe a pályát, amíg megkonzultálja Bryant edzővel, mi legyen velem. Bryant edző fönn üldögél a toronyba, onnan néz minket, mind a kaporszakállú öregisten, míg futok, látom, hogy mászik föl hozzá a pályaedző, és amikor fölér és elmondja a mondókáját, Bryant edző előredönti a nyakát én meg érzem, ahogy a tekintete szinte égeti azt a nagy buta seggemet. Hirtelen megszólalt egy hang a hangosbeszélőbe úgyhogy mindenki hallotta: Forrest Gump jelentkezzen a toronynál, és láttam, hogy Bryant edző meg a másik mászik ám lefele. Míg futok oda, egyfolytába azon gondolkozók, hogy jobb lenne inkább az ellenkező irányba. Képzeljék el, hogy meglepődtem, amikor látom ám, hogy Bryant edző mosolyog. Int, hogy üljek mellé a padra és megint megkérdezte, hogy tanulmányoztam-e a játékvázlatokat, amiket küldtek. Kezdem neki magyarázni, mit mondott a Fellers edző, de Bryant edző közbeszól és mondja, menjek vissza a vonalhoz és most nekem fognak passzolni, mire mondtam neki valamit, aminek nem hiszem, hogy örült, szóval, hogy soha nem kaptam a középsuliba passzokat, mert asszitték, hogy még arra se bírok emlékezni, melyik a mi kapunk, akkor meg miért hagytak volna egyedül támadni. Erre aztán valami nagyon furcsa fény csillant meg a Bryant edző szemébe, elnézett a távolba, mintha a Holdat akarná megnézni vagy miszart. Aszondja az egyik segédjének, hozzon egy labdát, amikor megjött a labda, Bryant edző aszondja nekem, hogy fussak egy kicsit előre és forduljak meg. Amikor megcsinálom, felém hajítja a labdát. Látom a labdát, mintha lassított felvétel lenne, de aztán lepattan az ujjamról és leesik a földre. A Bryant edző meg csak bólogatja föl le a fejét, mintha ezt várta volna, de valahogy érződik, hogy nem örül nagyon a dolognak. Amikor kicsi voltam, mindig amikor csináltam valami rosszat, a mamám aszonta: Forrest, vigyázz, mert egyszer elvisznek. Én meg mindig

18 baromira féltem ettől a helytől, és nagyon igyekeztem jó lenni, de vesszek meg, ha van szarabb hely, mint ez a "Majomház", ahol laknom kell. Az emberek itt olyan sok szarságot műveltek, amit még a gyogyós suliba se tűrtek volna el kitépték a helyéről a klotyót például, így aztán amikor az ember kiment a budiba, csak egy lyukat látott, abba kellett szarni, oszt a klotyót kihajították az ablakon egy kocsira, ami ott ment a kollégium mellett. Egyik éjjel meg az egyik fazon begőzölt és fogott egy puskát és kezdte kilődözni a szembelévő ház ablakait. Az egyetemi zsaruk mindjárt jöttek is, de ez a pasi kihajított a kocsijukra egy nagy bazi csónakmotort, amit a fene tudja, hol szerzett. Bryant edző aztán jól megfuttatta másnap az edzésen büntetésből. Curtis meg én nem jöttünk ki valami jól egymással, és soha nem éreztem még magam ennyire egyedül. Hiányzott a mamám, haza akartam menni. Az a bajom a Curtis-szel, hogy egyáltalán nem értem. Ha mond valamit, az mindig tele van káromkodással, amiket nem is mindegyiket értek, így aztán nem tom, mit akar mondani, de általában gondolom arra akar kilyukadni, hogy valami nem tetszik neki. Curtisnek volt egy kocsija, azzal szok elvinni az edzésre, de egyszer amikor megyek, látom, hogy ott vicsorog és káromkodik egy csatornalefolyó előtt. Az történt, hogy kilyukadt a kereke és ki kellett cserélni, a csavarokat meg a csatorna mellé tette, oszt véletlenül belesodorta őket. Már késésbe voltunk, ami nem jó dolog, ezért mondom neki: Miért nem szedsz le a három maradék kerékről egy-egy csavart, így mindegyik keréken lesz három csavar és el tudunk menni az edzésre? Curtis egy pillanatra abbahagyja a káromkodást, rámnéz és aszondja: Te állítólag idióta vagy, hogy tudsz ilyesmiket kitalálni? Mire mondom: Lehet, hogy idiótának idióta vagyok, de nem hülye, erre Curtis fölpattant és elkezd kergetni a kezében valami szerszámmal, mindenféle szörnyűségeket kiabál, rám, és ez valahogy megrontja a kapcsolatunkat. Ezután elhatározom, hogy keresek magamnak valami más helyet, így aztán az edzés után lemegyek a Majomház pincéjébe és ott töltöm az éjszakát. Semmivel nem mocskosabb, mint a fenti szobák és van egy villanykörte is, ami ég. Másnap lecipelem az ágyam is, attól kezdve ott élek. Közbe elkezdődik a tanítás is, így aztán ki kellett sütniük, mit csináljanak velem. A tesi tanszéken volt egy faszi, akinek az volt a dolga, hogy kitalálja, hogy tudjanak a lökött sportolók átmenni a vizsgákon meg a szemináriumokon. Volt egy-két könnyebb tárgy, például ilyen volt a testnevelés, így oszt oda írattak be. De föl kellett vennem az angolt és egy természettudományos tárgyat vagy a matekot, ezt nem lehetett elbliccelni. Később megtudtam, hogy voltak olyan tanárok, akik elnézők voltak a futballistákkal, tudták, hogy rengeteget edzenek, ezért nem kellett az óráikra

19 bejárni. Az egyik ilyen tanár a természettudományi tanszéken volt, de sajnos valami olyasmit tanított, hogy "Fénytan középhaladóknak", amit ilyen posztgrádiliseknek szántak vagy kiknek. Mindegy, ezzel együtt beírattak oda, bár nem tudtam megkülönböztetni a fizikát a fűzfától. Nem volt ilyen mázlim az angollal. Minden bizonnyal nincs azon a tanszéken egy együttérző ember, így oszt aszonták, csak járjak oda nyugodtan és bukjak meg, aztán majd csak kisütnek nekem valamit később. A középhaladó fénytanon meg kaptam egy ötkilós könyvet, amit mintha egy kínai írt volna. De minden éjszaka le vittem magammal a pincébe és az ágyat a villanykörte alá húztam és egy idő után valami különös oknál fogva, kezdett a dolog világos lenni. Az nem volt viszont világos, hogy egyáltalán miért kell ezt tanulni, de az egyenletek olyan könnyűek voltak, mint a hétszentség. Hooks professzornak hívták a tanáromat, és az első teszt után megkért hogy menjek vele a szobájába. Aszongya: Forrest, kérem mondja meg az igazságot, ugye valaki megmondta magának előre a válaszokat? Én csak rázom a fejem, mire a kezembe nyom egy papírt, rajta egy feladattal és aszongya, üljek le és csináljam meg. Amikor végzek, Hooks professzor megnézi mit csináltam és csóválja a fejét és mongya: Hogyazamagasságos atyavilág! Az angol az egészen más tészta volt. A tanáromat Miszter Boone-nak hívták, igen szigorú volt és baromi sokat beszélt. Az első nap után aszondja, otthon üljünk le és írjunk neki egy rövid önéletrajzot vagy miszart. Ez volt eddigi életem legkeményebb feladata, de fönnmaradtam egész éjjel, gondolkodtam és írtam, ami csak az eszembe jutott, hiszen mondták úgyis, hogy megbukok. Néhány nap múlva Miszter Boone kiossza a dolgozatokat és megkritizált meg kigúnyolt minden írást. Amikor a nevemet mondja, már tudom, hogy nagy szarba leszek. De fogja a dolimat és kezdi hangosan felolvasni, és nevetve hozzáfűzi a véleményét. Leírtam hogy a gyogyós suliba jártam, meg hogy hogyan futballoztam Fellers edzőnél, meghogy mi történt a focidíjkiosztáson, a banketten, meghogy hogy volt Jenny Currannal a moziba meg minden. Amikor végez, aszondja nekem Miszter Boone: Ezt nevezem eredeti tehetségnek! Pontosan ilyet akartam hallani! Erre mindenki hátrafordul és rámnéz és aszondja: Miszter Gump, magának föl kéne venni a kreatív írás kollégiumot, mit szól hozzá! Én meg mondom: Nekem pisálni kell. Miszter Bonne egy pillanatra majdnem hanyatt esett, de aztán elkezdett nevetni, mire mindenki vele nevetett és aszongya: Miszter Gump, maga nagyon vicces figura. Így oszt most megint nagyon meg vagyok lepődve.

20 Az első futballmeccs néhány héttel később egy szombaton volt. Sokszor igen ciki volt az edzésen, mert Bryant edző sokat törte a fejét mit csináljon velem, ahogyan a középsuliba a Fellers edző is kínlódott. Csak odanyomták a kezembe a labdát és hagytak futni. Aznap jól futottam és csináltam is négy taccsdaunt, meg is vertük a Georgiai Egyetemet 35:3-ra és a meccs után mindenki a hátamat veregette, hogy már fájt. Miután lezuhanytam fölhívtam a mamámat és ő hallgatta a meccset a rádióba és olyan boldog volt, hogy majd szétrobbant! Aznap eset mindenki buliba ment meg miszar, de engem valahogy nem hívtak sehova, így oszt lementem a pincébe. Ott vagyok egy ideje, amikor egyszerre meghallom ezt a kellemes zenét valahonnan odafentről és nem is tom miért, de fölmegyek, hogy megnézzem, ki az isten játszik. Ott volt ez a faszi, ez a Bubba, ült a szobájába és szájhermónikázott. Az edzésen eltörte a lábát, nem tudott focizni és sehova elmenni. Hagyta, hogy odaüljek mellé az ágyára és hallgassam a muzsikát, nem is beszélgettünk meg semmi ilyesmi, csak ült és játszott a szájhermónikán. Egy óra is eltelt vagy mennyi, amikor megkérdeztem, megpróbálhatom-e mire aszonta: Oké. Ha tudtam volna, hogy örökre megváltozott ezzel az életem! Játszok már egy ideje, és érzem is, hogy megy baromira, Bubba meg majd megőrült, aszongya, ilyen jóféle szart már rég nem hallott. Közbe késő lett, aszongya a Bubba, hogy vigyem csak magammal a hermónikát és én vittem is oszt játszottam még sokáig, míg el nem álmosodtam és elaludtam. Másnap vasárnap volt, én meg vittem a hermónikát vissza Bubbának, de az mondja, hogy csak tartsam meg mert van neki másik mire én baromira megörültem és elvittem magammal és leültem egy fa alá és egész nap csak nyüstöltem, míg minden olyan dalt el nem játszottam, amit ismerek. Már majdnem este volt, a nap már kezdett lemenni, amikor visszasétáltam a Majomházba. Megyek keresztül a kampusz főtéren, amikor egy lány utánam kiabál: Forrest! Megfordulok és ki van a hátam mögött, hát a Jenny Curran! Vigyorog ám kegyetlenül, megfogja a kezemet és aszongya, hogy látott ám tegnap focizni, meghogy milyen baromira jó vagyok. Kiderült, hogy nem haragszik meg semmi, ami a moziba történt, meghogy nem az én hibám volt. Azt megkérdezte, iszok-e vele egy kokkakólát. Hát én nem is akartam elhinni, hogy ott ülök a Jenny durrannál aki aszongya, hogy dráma meg zenetagozatra jár és az a terve hogy színész meg énekes lesz. Van egy kis zenekaruk, ami folkzenét játszik és aszongya, hogy holnap ott lesznek a diákszervezet központjába és hogy menjek oda. Hát mit mondjak, alig várom má'!

21 4 Most van ez a titkos dolog, amit Bryant edzőék sütöttek ki, és amiről nem szabad beszélni, még magunk között se. Tanítják nekem hogy kell elkapni egy passzot. Minden nap edzés után a két pályaedzővel meg az egyik középhátvéddel futok és kapom elfelé a passzokat, míg csak ki nem lóg a nyelvem a köldökömig. De egyre jobban csinálom és Bryant edző aszondja, hogy ez lesz a mi "titkos fegyverünk", ami olyan mint az "adombomba" vagy miszar, mert az ellenfelek nem sejtik hogy nekem dobják a labdát. Akkor aztán mondta Bryant edző rájuk szabadítunk téged mind a kétszáztíz centidet, mind a százhúsz kilódat, és ez a rakéta 9,5 másodperc alatt futja a százat. Az lesz csak a látvány. Bubbával baromira összebarátkoztunk, és megtanított már engem egy csomó új dalra a hermónikán. Néha lejön hozzám a pincébe és együtt játszunk, de a Bubba aszondja, hogy én sokkal jobban csinálom, mint ő valaha is. Meg kell mondjam, ha nem lenne ez a hermónika, már rég összecsomagoltam volna és elhúztam volna hazafele de olyan jó zenélni, hogy azt el se tudom mondani. Mintha az egész testem lenne a hermónika és amikor zenélek, akkor tele vagyok libabőrrel. A leginkább az a titka, hogy áll az ember nyelve, az ajka meghogy hogy tartja a nyakát. De lehet hogy a folytonos futás miatt tudom jobban kilógatni a nyelvemet, ezért megy jobban vagy mifene. A következő pénteken kinyaltam magam és a Bubba adott kölcsön haj szeszt meg aftersévet és elmentem a diákszövetségi buliba. Baromira nagy volt a tömeg és a Jenny Curran meg három vagy négy ember ott állt a színpadon. Jennyn hosszú ruha volt és gitározott, egy másik bendzsózott, egy másik meg bogozott, az ujjaival csipkedte a húrokat. Nagyon jól csinálták, és amikor Jenny meglátott a tömegben hátul, elkezdett mosolyogni és intett a szemével hogy menjek előre. Nagyon jó volt, ültem a padlón és néztem a Jenny Currant. Eszembe is jutott, hogy veszek majd bonbont és megkínálom vele. Játszottak vagy egy-két órát és mindenkinek jó volt a kedve és jól érezte magát. Joan Baez, Bob Dylan meg Peter, Paul and Mary számokat játszottak. Én feküdtem a hátamon behunyt szemmel, hallgattam őket, aztán hirtelen, nem is tom miért, elővettem a hermónikámat és elkezdtem velük játszani. Igen fura dolog volt. Jenny épp a Blowin in the Windet énekelte és amikor elkezdek játszani, egy pillanatra abbahagyta, és a bendzsós is, oszt kiült ez a fura nézés az arcára, de aztán a Jenny elvigyorodott és kezdett megint játszani, a bendzsós meg hagyott egy kicsit szólózni, a tömeg meg baromira tapsolt és