SZIGLIGETI HARSONA. Megjelent a Szigligeti história I. című kötet!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZIGLIGETI HARSONA. Megjelent a Szigligeti história I. című kötet!"

Átírás

1 SZIGLIGETI HARSONA Augusztus Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Megjelent a Szigligeti história I. című kötet! Augusztus 22-én mutatták be az Esterházy pincében a Szigliget az örök szerelem könyvsorozat második darabját. A kiadó, Simon Péter és az első kötet szerzője Méry Péter beszélgetett a három szerkesztővel, Takács Józseffel, Szabó Tibor Andrással és Balassa Dániellel. A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a könyv Szigliget 1700 és 1910 közötti történetével foglalkozik, anyaga pedig komoly levéltári gyűjtőmunkán alapul. Simon Péter bejelentette, hogy a sorozat folytatódik, hamarosan egy képeskönyv jelenik meg régi fotókkal, majd 2016 első felében a grófi időkkel foglalkozó Szigligeti história II. Ha bárki fotókkal, anyagokkal tudná segíteni a gyűjtőmunkát, kérjük jelezze a szerkesztőknél, vagy a kiadó Esterházy Pince Kft. egységeiben, ahol a most megjelent kötet is megvásárolható. XIV. évf. 8.

2 2. oldal Szigligeti Harsona Augusztus Emlék maradok... Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok, Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok- Inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az Értetek ragyog S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen, Akkor mondjatok egy imát értem! Én is imát mondok majd Értetek, Hogy boldog lehessen szívetek. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok, Hiszen szívetekben, jó helyen vagyok... EGY ÉVE HUNYT EL JENEY LAJOS YBL-DÍJAS ÉPÍTÉSZ ( ) A Szigligeti Táj- és Településvédő Kör egykori elnöke Életének 81. életévében hosszan tartó betegség után éppen egy éve, 2014.augusztus 18-án, elhunyt Jeney Lajos Ybl-díjas építészmérnök, DLA. Pályáját a többfunkciós, általános művelődési és nevelési központok hazai megteremtésének szentelte, de szívének legkedvesebb mindig Szigliget volt, ahol a Táj-és Településvédő Kör elnökeként hosszú évekig igyekezett a község és közösség javát szolgálni. Évtizedeken keresztül képviselte hazánkat az UNESCO építész szakmai munkacsoportjában. Országszerte középületek, köztéri szobrok, valamint megannyi általános művelődési és nevelési központ őrzi munkásságát. Aranydiplomája után megszerezte az építészek számára elérhető DLA tudományos fokozatot is ban született Biharnagybajomban, között végezte el Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karát Ybl-díj, Munka Érdemrend ezüst fokozat; Biharnagybajom község díszpolgára, Habitat ENSZ-emlékérem, Kecel város díszpolgára ban UNES- CO iskolaépítési tanulmányutat tett az NSZK-ban, Hollandiában, Svédországban, Finnországban, Svájcban tól a Magyar Építőművészek Szövetsége, Nevelési és Sportlétesítmények Bizottságának vezetője között a BVTV műteremés osztályvezetője volt, ben a Típustervező Intézet irodavezetője, között ÁÉTV műszaki igazgatóhelyettese, ban főosztályvezetője, majd között főépítésze től a Típustervező Intézet - Eurovia Kft. ügyvezető igazgatója től Mezőhegyes főépítésze, 1997-től a Magyar Építőművészek Szövetsége Ellenőrző Bizottság elnöke, 1998-tól a Szigligeti Táj- és Településvédő Kör elnöke, 2001-től Hajdúnánás város főépítésze ben FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ - at kapott, mint Hajdúnánás város és Mezőhegyes város főépítésze. Részlet a laudációból: "széleskörű, aktív, kezdeményező, eredményes főépítészi szakmai és közéleti tevékenységéért. Meghatározó módon járult hozzá az épített környezet emberhez méltó és esztétikus alakításához. Mások mellett, kezdeményezésére több évtizeddel ezelőtt indult el a tervező építészek főépítészi szerepvállalása." Tervei alapján több budapesti lakó- és középület épült, vidéken főleg nevelési-közösségi központjai épültek, a nevelési-közösségi központok hazai elterjesztője. Az első komplex magyar iskolaépítési kutatás vezetője között. Nevelésiközösségi központokról több dolgozata jelent meg hazai és külföldi lapokban, részt vett a vonatkozó szabványok kidolgozásban is. Főbb épületei: Gimnáziumok (Bp, 1963) Lakóépület (Bp, Só utca 5., 1969) Lakóépület (Bp, Kacsa utca , 1970) Belvárosi Távbeszélő Központ (Bp, 1976) Nevelési Központ (Kecel, ). Emlékét tisztelettel megőrizzük.

3 2015. Augusztus Szigligeti Harsona 3. oldal Felülről. (Nem is tudják a madarak, milyen jó nekik!) Egy kis rendhagyó kirándulásra invitálnám a kedves olvasót. Nem a szokásos módon 0 méteren hanem egy kicsit magasabbról, a levegőből néznénk körül, kis Hazánk egyik legszebb vidéke, a Tapolcai-medence felett. Helyezkedjünk el a repülőszőnyegen, állítsuk az elejét 125 fokra, ez az irány kell most nekünk. Útközben is lenne látnivaló, de mi most minél előbb hegy- és vízszagot szereznénk érezni. A vékony ezüst csíkot a horizonton már régóta látjuk iránytű sem kellene művészet lenne elpasszolni a direction -t. S lám máris itt magasodik alattunk a Csobánc kopasz É-i lejtője. Ahogy nézem sárkányos cimborák is hasonló cipőben járnak mint én. Kicsalta őket is a harmadik dimenzió utáni vágy a dobbantó -ra. Frekvenciájukat nem ismerve billegtetek nekik üdvözlésképpen, amit nagy integetéssel viszonoznak. Mögöttük komoran magasodik régi idők nagy tanúja a csobánci várrom. Szemem előbbre szalad, bal szárnyam előtt a Gulács szép, szabályos, erdővel borított kúpja takar bele Badacsony kontúrjába. Jobbra az Antal-hegy árnyékolja Szigligetet. Közöttük feszül szép tavunk ezüst csíkja, amit a déli part zár a horizonton. DNy-ra tartva elhúzunk a Szentgyörgy-hegy napsütötte szoknyája előtt, szinte még innen is hallatszik mint híznak a szőlőszemek a hegymagasi borospincék oldalában. Balról, messze a látóhatáron a Somló púpja integet. Szinte karnyújtásnyira előttünk Szigliget hívogat elcsépelt szóval festői látványt nyújtva, a hegy lejtőjére telepedett Ófaluval, derekára épült templomával, s tetejét koronázó egyre szebbé és hasznosabbá, látványosabbá váló Vár romjaival hála az Önkormányzat és a Váralapítvány áldásos tevékenységének. A Várhegy mögül balra a Szentgyörgy-hegy, jobbra hátul a Csobánc kandikál ki. Közelebb lopakodunk, bekukkantunk a Vár előudvarába. Az üdvözlés kijár az itt nézelődő turistáknak is! Persze ez sem marad viszonozás nélkül. A part felé csúszva persze, hogy meg kell nézni a kis nádas házat a soponyai domboldalon, ahol annyi kellemes napot töltöttünk már a fölötte nőtt hegy levének társaságában. Zöldzsalus ablakaival, csukott szemmel békésen szunyókált. Egy kör a már néptelen strand felett, amiről már lerí a szezonvég. A Nádas-borozóban már gyerekjáték helyet találni, még Robi segítsége sem kell hozzá. Jövő nyáron más lesz az ábra! Odébb húzva a part felett, a vitorláskikötőben is csend honol már a bágyadt őszi napfényben ben, III.-as gimnazistaként, apámtól kölcsönkért kerékpáron, Soós Feri barátommal körültekertük a Nagy Vizet. A hajóállomás nyitott tornácán a padon éjszakázva dehogy is mertem volna álmodni, hogy én ezt egyszer még felülről is látni fogom! Nehezen, de a kényszer hatása alatt fogyott a lónyál a tartályból hazafelé kellett irányítani a szőnyegrojtokat. No de azért, ha már itt vagyunk Sümeget se hagyjuk ki! Erre járva mindig megejt ez a varázs, amit a Várhegy látványa nyújt az itt is egyre gyarapodó, sokszínű látványosságot kínáló koronájával. Mint kotlós a kiscsibéit, őrzi a Vár a hozzá képest aprócska házak seregét. Megjelenésemmel azt hiszem egy kissé belezavartam a lovagi játék koreográfiájába, de remélem nem orroltak meg rám túlságosan. Czeiner Gábor - Szombathely,

4 4. oldal Szigligeti Harsona Augusztus Templomunk búcsúnapján Szeptember 12-e, Szűz Mária szent nevének ünnepe, a szigligeti templom búcsúnapja is. A forgalmas nyári napok elmúltával csendesen köszönt ránk ez az ünnep, melynek hagyományai már-már kiveszőben vannak. Néhány rövid gondolattal nézzük meg, mit takar az ünnep, és milyen érdekességei vannak falunk templomának. A templombúcsú napja általában a templom védőszentjének ünnepe, vagy az épület felszentelésének évfordulója. A búcsú szó valószínűleg abból ered, hogy a hívek ezen a napon meggyónták bűneiket, részt vettek a szentáldozásban, így búcsút mondtak addigi bűneiknek. A búcsúnapokat a katolikus közösségek ülték meg. Az ünnep, amelyet szeptember 12-én az Egyház Mária nevének szentel, a Mária-ünnepek közé tartozik szeptember 12-én Bécs megmenekült a török ostromtól, ezért Szent XI. Ince pápa a győzelem hírére ünnepnappá tette szeptember 12- ét. Magyarországon is gyorsan terjedt az ünnep, mivel a magyar nemzet a Regnum Marianum alapján Mária Országának nevezi magát. Szigliget templomának búcsúnapja nem mindig a szeptember 12-ei dátumhoz kötő- dött. A többszöri átépítésen keresztülment templom története sok érdekességet rejt. A legelső írásos említés - amely valószínűleg a ma álló templom elődjét említi meg -, ből származik ből Padányi Bíró Márton veszprémi püspök naplója a Tóti Lengyel családot nevezi meg templomépítőként. Az ekkor készült épületről egy alaprajz és egy metszetábra is ránk maradt. A torony nélküli épület félkör alakú szentéllyel, és a szentély alatt kriptával is rendelkezett. A templom patrónusa ekkor Szent Mária Magdolna volt. A Mária Magdolna név az 1858-as kataszteri felmérés lapjain is megjelenik. Az 1800-as évek első felében a templomot elhanyagolták, amely így olyan állapotba került, hogy majdnem összeroskadt. Szívós József iskolagondnok kezdeményezésére gyűjtésbe kezdtek, az építkezésre kicsivel több, mint 3000 forint állt rendelkezésre. Valószínű, hogy a Tóti Lengyel család által magára hagyott templom falainak egy részét meghagyták, az épületet pedig az északdéli tengely mentén meghosszabbították. Templomunk ma ismert neogótikus formáját ekkor nyerhette el. Az újonnan átépített templom ekkor új patrónust is kapott. A szigligeti hívek Mária szent nevének ajánlották az új

5 2015. Augusztus Szigligeti Harsona 5. oldal épületet, melynek okairól levélben tájékoztatták a megyéspüspököt. Szent István első magyar királyunk országát és népét a Boldogságos Szűz Mária pártfogásába ajánlotta, úgy mi is, egyházunkat, magunkat és templomunkat Ennek pártfogásába ajánljuk. olvasható a levélben. Volt viszont egy világiabb érv is a névváltás mellett: Mária Magdolna napja nyár közepére esik, amely a szorgosabb mezei munka idején van, nem igazán jut idő olyankor ünnepelni oly rossz állapotban volt, hogy életveszéllyel lehetett csak benne lenni; kijavítatták tehát templomukat körülbelül 1100 forintért, és miután a templomnak pénze kevés volt, a fölletet saját zsebükből fizették. Íme a nép vallásossága! Isten tartsa őket jó szándékban! Az ünnephez kapcsolódik még az oltártól balra található lourd-i Szűz Mária szobor története is. A szobrot a Szigligeti Rózsafüzér társulat vásárolta 1890-ben, amelyet Runggaldier József grödeni szobrászmester készített. A szobor szentelésére szeptember 12-én került sor. A század elejéről kevés feljegyzés maradt ránk a templomról. Nem tudjuk, hogy volt-e már akkoriban harang a toronyban, vagy csak 1925-ben kapott először harangot a szigligeti templom. A még ma is működő, kilencven éves harang gondolataival zárjuk templomunk XIX. századi történetét. A vasárnaponként megszólaló 120 kilógrammos Boldogságos Szűz középharangot 1925-ben öntötték Seltenhofer Frigyes soproni harangöntő gyárában. Hangját a szentmisére történő második hívogató, és szanktusz alatt hallhatjuk ra a templom állapota ismét életveszélyessé vált, ekkor újból kezdeményezték a templom renoválását. Papp Imre akkori plébános hálával jegyezte le azokat a sorokat, amelyben a szigligeti hívek jámborságát említi: Ezen évben mutatták ki szigligeti híveim vallásosságukat és jámborságukat! Ugyanis a szigligeti templom az idő sanyargattatása által már Tóth László egykori veszprémi segédpüspök szavai így hangzottak el a szigligeti templomban a legutóbbi renoválás után, amelyek még ma is igaz gondolatokat hordoznak: Hát így lássátok 260 éves, megújult templomotokat. Szeressétek ékességét, tisztaságát. De az igazi ékessége a ti összetartó, hűségesen megmaradó közösségetek. Szabó Tibor András

6 6. oldal Szigligeti Harsona Augusztus Sport 2015 augusztus 6-án került megrendezésre a Szigliget Open nyílt teniszverseny gyerekeknek, ahol a következő eredmények születtek. Jani András haladó egyéniben és párosban is második, Bartos Róbert kezdő egyéniben negyedik, testvére Bartos Viktória kezdő egyéniben ötödik helyezést ért el. A nagy meleg ellenére kemény csatákat vívtak egymással, több órán át. Eszter néni és Werner bácsi pedig fáradhatatlanul bíztatták a gyerekeket hűsítőkkel és finom falatokkal. A szép eredményekhez gratulálunk és további sikeres játékot kívánunk! Badacsonytomajon augusztus között zajlott a X. Nyári Balaton Amatőr Judo Fesztivál, ahol a Szigligeti Általános Iskola tanulói is képviseltették magukat. A sikeres övvizsgát követően, versenyen is bemutatták tudásukat a gyerekek. A kitartásuk meghozta a eredményeket is, mert Jani András aranyérmet, míg Medve Bátor András ezüstérmet szerzett. Csuhé fonoda indulna kellő jelentkezés esetén (7-10 fő) Szigligeten, novembertől heti 2 órában. Készítenénk karácsonyfa díszeket, ajtódíszt, csuhé babát, csuhé virágokat, ceruzatartót, gyertyatartót, Betlehemet stb... A csuhé mellé kellenek egyéb kellékek is. Pl.: rafia, hurka pálca, ragasztópisztoly, fa golyó, drót, amit én biztosítok. A foglalkozás önköltséges, 1000 Ft/fő/alkalom. A foglalkozást vezeti Némethné Jobbágy Anna, virágkötő, csuhé fonó kézműves. Jelentkezés telefonon: 06/20/ számon, vagy személyesen a könyvtárban.

7 2015. Augusztus Szigligeti Harsona 7. oldal

8 8. oldal Szigligeti Harsona Augusztus LISZKAI JÓZSEFNÉ és KOVÁCSNÉ LISZKAI ESZTER FÉRFI-NŐI FODRÁSZATA Értesítjük kedves vendégeinket, hogy bejelentkezést is elfogadunk, melyet személyesen vagy telefonon is megtehetnek. Telefon.: Eszter: 06-70/ Rózsika: 06-87/ Nyitva tartás: H: szünnap, K-Cs: 9-17-ig P: ig, Sz: 8-14-ig V: Zárva Szeretettel várjuk régi és új vendégeinket! Természetgyógyászati szaktanácsadás SZIGLIGETI HARSONA Felelős kiadó: Balassa Balázs polgármester Szerkesztőség: Községi Könyvtár Felelős szerkesztő: Király Nikolett Cím: 8264 Szigliget, Kossuth u. 23. Nyomda alá rendezte: matr1ca Tel: 87/ , 70/ Kiadó: Szigliget Község Önkormányzata Fax: 87/ Nyilvántartási szám: 2.2.4/1242/ Megjelenik: Szigligeten havonta, 500 példányban Lapzárta: minden hónap 20. napján

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA Augusztus Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XVII. évf. 08.

SZIGLIGETI HARSONA Augusztus Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XVII. évf. 08. SZIGLIGETI HARSONA 2018. Augusztus Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XVII. évf. 08. 2. oldal Szigligeti Harsona 2018. Augusztus Felülről (Nem is tudják a madarak, milyen jó nekik!) Egy

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

Javaslat a A Szent Imre templom épülete

Javaslat a A Szent Imre templom épülete Javaslat a A Szent Imre templom épülete Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. július 15. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Penci Hírek 2016. évi 1. szám január Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Sok évre visszanyúló hagyomány immár az is, hogy a karácsony előtti szombaton meghívást kapnak a hetven éven felüli nyugdíjasok a

Részletesebben

Itt kezdődött a reformkor

Itt kezdődött a reformkor Itt kezdődött a reformkor 24 ÓRÁS FELOLVASÁS A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN SZOMBATHELYI ÉRETTSÉGI VIZSGÁ -JÁNAK 200. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Johann Ender: Széchenyi István ifjúkori portréja, 1818

Részletesebben

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Boldog Nőnapot kívánunk minden kedves Hölgyolvasónknak! A Balatonberényi Tükörkép Szerkesztősége

Boldog Nőnapot kívánunk minden kedves Hölgyolvasónknak! A Balatonberényi Tükörkép Szerkesztősége Boldog Nőnapot kívánunk minden kedves Hölgyolvasónknak! A Balatonberényi Tükörkép Szerkesztősége Őstermelői igazolványok érvényesítése 1. Kiemelt elvárás a hatékony és költségtakarékos gazdálkodás 2. A

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

9. évfolyam 1. szám február 10.

9. évfolyam 1. szám február 10. 9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos

Részletesebben

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

90 évnyi varázslot Időutazás a Lengyel Légitársaság történetében. Lengyel táncosok a 20. Szóló-Duó 2019 Nemzetközi Tánc Fesztiválon

90 évnyi varázslot Időutazás a Lengyel Légitársaság történetében. Lengyel táncosok a 20. Szóló-Duó 2019 Nemzetközi Tánc Fesztiválon 2019 január február január 9. 18:00 január 9 12. 20:00 90 évnyi varázslot Időutazás a Lengyel Légitársaság történetében Lengyel táncosok a 20. Szóló-Duó 2019 Nemzetközi Tánc Fesztiválon Lengyel Intézet

Részletesebben

Ópályi Hírlap. Székelyföldre zarándokolt a Baráti Kör

Ópályi Hírlap. Székelyföldre zarándokolt a Baráti Kör www.opalyi.hu Ópályi Hírlap Az Ópályiak Baráti Körének Lapja - Felelős kiadó: Tisza-kiadó Bt. - Eng. Sz: 710/2/1995 - www.obkweb.hu Főszerkesztő: Erdélyi Miklós - Szerkesztés: Farkas Ferenc - Nyomdai munkák:

Részletesebben

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk.

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk. Tisztelt Választók! 2002 után, 2006-ban ismét kitüntetett a pátyi lakosság bizalmával. Eddigi nyolc éves polgármesteri működésem alatt minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a széthúzás helyett az ö sszefogásra,

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

Kedves Könyvtárlátogató!

Kedves Könyvtárlátogató! Kedves Könyvtárlátogató! Az Önök településén a Balassi Bálint Megyei Könyvtár által működtetett Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer biztosítja a könyvtári szolgáltatásokat. Ezzel a kérdőívvel arról szeretnénk

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

1. Az értéktárba felvételre javasolt helyi érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja

1. Az értéktárba felvételre javasolt helyi érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja 1. Az értéktárba felvételre javasolt helyi érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja Fotó: Olajos István (1988) Dely Mátyás 1910 Kései évek Fotó: Dr.Varga Béla családi archívumából Forrás: gyulai

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában Indulás helye: Jezsuita templom Időtartama:, óra A séta hossza:, km 0. április. I. séta Kezdés időpontja: óra A középkori Veszprém legendáinak nyomában Veszprém belvárosában felkeressük azokat a fontosabb

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban! HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni II. kcs Fiú csapat 1. Székesfehérvár, Tóvárosi Ált. isk. 1818 p 2. Székesfehérvár, Zentai úti Ált. 1622 p 3. Adony Szent István Ált. 1597 p Enying, Batthyány Fülöp Gimn. Ált. 4. 1555 p 5. Csákvár, Gróf

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

CSISZÁR ELEK EGYÉNI KIÁLLÍTÁSAI: DIJAI:

CSISZÁR ELEK EGYÉNI KIÁLLÍTÁSAI: DIJAI: CSISZÁR ELEK KESZTHELYEN SZÜLETETT 1932-BEN. HÁROM ÉVTIZEDE SZEREPEL FESTMÉNYEIVEL MEGYEI ÉS ORSZÁGOS TÁR LATOKON. KIÁLLÍTÁSOKON VETT RÉSZT JUGOSZLÁVIA BAN, LENGYELORSZÁGBAN, NDK-BAN, HOLLANDIÁBAN EGYÉNI

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet

Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet 2015/12/14 Pálosaink és Pécs címmel jelent meg az OSZK és a Magyar Pálos Rend közös pálos rendtörténeti kiállításához kapcsolódó 2015 februárjában

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

JEGYÁRAK. "AZ OTTHON MELEGE". CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731

JEGYÁRAK. AZ OTTHON MELEGE. CSERÉPKÁLYHA-TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS 9022 Győr, Kiss János u. 9. Telefon: 06-20/967-6567, Fax: 06-96/310-731 JEGYÁRAK GYŐR XÁNTUS JÁNOS MÚZEUM 9022 Széchenyi tér 5. Telefon: 96/310-588, 524-888 Fax: 96/310-731 IV. 1.-IX. 30: 10-18 óráig, (X. 1.-III. 31.:10-16 óráig) szünnap: hétfő Könyvtár: Kedd: 10-14 óráig,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

BUDAPEST XIV. KERÜLETI NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA

BUDAPEST XIV. KERÜLETI NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA Tanuló neve: Alföldi Bence Tanuló osztálya: 5.B Tanuló oktatási azonosítója: 70000000002 Tanuló neve: Balatoni Márton Tanuló osztálya: 5.B Tanuló oktatási azonosítója: 70000000019 Tanuló neve: Bicskei

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Kisbetyárok a Bakonyban

Kisbetyárok a Bakonyban Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök Magyarszentmiklós község Német Kisebbségi Önkormányzat Elnöke M E G H Í V Ó 2009. szeptember 8-án (kedden)17.30 órakor ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Tervezett napirend: 1.) A 2009. I. félévi

Részletesebben

XIV. évfolyam - 9. szám 2013. Szeptember megoldásában, közben a gyerekek játszva fejlesztik saját képességeiket. A pedagógusok a tesztmegoldást követően azonnal megkapott viszszajelzések segítségével figyelemmel

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Elnökségi értekezlet. Hírek

Elnökségi értekezlet. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A májusi értekezlet témái: A NESZ és Tagszervezetek belföldi- és külföldi kapcsolatrendszerének

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

Magyar Nemzeti Bank: 50 forintos érme a vb tiszteletére

Magyar Nemzeti Bank: 50 forintos érme a vb tiszteletére http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/510/magyar-nemzeti-bank-50-forintos-erme-a-vb-tiszteletere Magyar Nemzeti Bank: 50 forintos érme a vb tiszteletére 2017.06.14. 11:56 CET A 17. FINA Világbajnokság

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 20-án 18.30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb -----

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb ----- SIÓAGÁRD 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület Ebből szántó gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb 2440 ha ----- Polgármesteri Hivatal: 7171 Sióagárd,

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter Szerző Szauer Ágoston Illusztráció Papp Eszter Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu Internet:

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI? Készítette A Csornai Széchenyi Ist ván Általános Iskola csapata: Funtek Dániel, Hernitz Bianka, Kiss Virág, Kocsis Bianka, Nagy Anna,Tuba Frida, Vári Dorina 2019. 04. 26. GRÓF SZÉCHENYI

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann 2.A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai Név: Molnárné

Részletesebben

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad.

Részletesebben