Duószonáta képzőművészeti kiállítás és zenei performansz

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Duószonáta képzőművészeti kiállítás és zenei performansz"

Átírás

1 Gyenes Zsolt 1

2 2 képzőművészeti kiállítás és zenei performansz A program rövid leírása, művészeti koncepciója A teljes művészeti rendezvény több állomásból álló projekt. A kiállítás és zenei performansz Thaiföldön indult 2008 szeptemberében. A következő állomásokat elsősorban külföldön, esetleg egyet Pécsett tervezek megvalósítani. Az első alkalommal egy thaiföldi zeneszerzővel, illetve előadóművésszel, Tanarach Anukul-lal dolgoztam együtt. Az alapkoncepció a következő módon foglalható össze. Olyan kortárs zeneműve(ke)t kerestem, melyeket nem ismertem, sohasem hallottam. A válogatás a zene vizuális megjelenésén, tervezésén alapult; tehát a partitúrákon. Azok grafikája; egyszóval az egész kottakép határozta meg döntéseimet. Az első választás Jorge Berroa: Sonata Entre Dos Para piano y cinta magnetofónica / Zongorára és magnetofonszalagra című, 1978-ban komponált művére esett. A 24 lapból álló partitúrát képzőművészeti eszközökkel gondoltam tovább, és született meg az önálló mű (elektrográfia, 24 panel, egyenként A3 méret, InkJet Print kartonokon). Miután egy távoli hely (Art Gallery, Burapha University, Thailand) volt az akció színhelye, kiválasztottam hasonló módon az előbbiekben írtakhoz kettő, egyenként kétlapos magyar népdalfeldolgozást is, melyeknek a Hungaricum címeket adtam. Tervem az volt (ami meg is valósult), hogy ezek közül egyet mindenképpen bevonok a zenei akcióba. A kiállítás és zenei performansz a következő módon realizálódott:

3 A 24 paneles és 2-2 részből álló művek együttesen alkották a kiállítást. ( l. még: A megnyitón átnyújtottam a zeneművésznek a kiválasztott alkotás ( mobilis ) változatát (Hungaricum I.), melyet a kottatartójára helyezett és az alapján játszott, improvizált. (Előtte ismertettük az egybegyűlteknek a koncepciót.) A vizuális és audio természetű művészi kifejezés, kommunikáció egymásra épülésén, fúzióján alapult az akció. A kiindulás (ismeretlen kotta) modifikálása, önálló művé alakítása egy másik médiumon (elektrográfia) absztrahált, széttördelt, sőt konkretizált (vö. konkrét művészet) megjelenést hozott létre. Így váltak a képek egy újabb, de visszatérő kifejezési forma, a zene alapanyagává, partitúrájává. A dekódolás csak egyéni ( újra/alkotási ) megoldásokat tett lehetővé, mivel a kotta konszenzuson alapuló működése csak elenyésző részben realizálódhatott. A művészeti akció, a kísérlet a különféle médiumok átjárhatóságára, a kollaboráció felemelő érzésére, az experimentális művészet szabadságára, a hagyományok tiszteletbetartására, az újrakeverés (remix) aktualitására, korunk számos kérdésére kíván reflektálni egy olyan (posztmediális) művészi nyelvezet bevonásával, használatával, mely szélesebb körben találhat befogadókra. A közös munka során új alkotás született a nézők szeme előtt, füle hallatára. A kommunikációs lánc különféle kultúrákat és művészeti ágakat közelített egymáshoz. Ilyen szempontból multikulturális és multimediális karakterű volt. 3

4 A következő időszakban tervezett kiállítás/ok és rendezvény/ek rövid leírása: Újabb művek készítése a leírt koncepció alapján. Újabb zeneszerző/előadóművész felkérése az együttműködésre. Új elemként jelenhet meg az, hogy a játszott egyik mű (pl. Hungaricum) mozgóképként kivetítve jelenik meg, ahogyan a szem is követi a partitúrát (és az alapján játszik a művész). Kiállítás megvalósítása (26-30 panelből álló kép/ek). A zenei performansz a kiállítás-megnyitó része, fő eseménye. Az a mű, mely az első alkalomkor, Thaiföldön szerepelt (Hungaricum I.), a későbbiekben is szerepet játszik az improvizációban. Ez azért fontos (minden további alkalomkor), mert egy sajátos összevetés lehetősége teremtődik így meg. Azontúl teljesen más zene is születik (ugyanazzal a koncepcióval) a megnyitón. Az egyes zenei akciók tervezett ideje perc. A zenei performansz videokamerával rögzítésre kerül és a kiállítás teljes idõtartama alatt megtekinthető folyamatos lejátszással. Ugyanúgy professzionális minőségű hanganyag is készülhet az improvizációról. A hangszer a képekhez illeszkedően elektronikus alapú (szintetizátor, számítógép stb.) lehet. A teljes projekt a későbbiekben egy interaktív lemezen nyer majd szélesebb körű publicitást. A kétnyelvű (angol-magyar, multimédiás) produkció szöveget, képeket, hanganyagot, animációt és videót fog tartalmazni. Ez a tervezett állomások, kiállítások, akciók megvalósulása után várhatóan ben jelenhet meg, melyhez új anyagi források, támogatások bevonása szükséges. 4

5 DUO-SONATA Art exhibition by Zsolt Gyenes Art Gallery of the Faculty of Fine and Applied Arts, Burapha University, Thailand Music performing by Tanarach Anukul September 8-15, 2008 Exhibited works: Duo-sonata I-XXIV., scan-electrography, 24/A3, InkJet prints, Hungaricum (Diptychon), scan-electrography, 2/A3, InkJet prints, Hungaricum (II.), scan-electrography, 2/A3, InkJet prints, Duo-sonata, video, DVD-loop, I set out from the concrete world of notes. I don t know that music, which was written down in the score. Can inspire such a modified, altered scores, visual artworks to a musician to improvise by means of it? What is the connection between the original music and the altered music? Which kind of communication, situation is realized in connection with the action? These artworks can mediate feelings, moods, ideas for the viewer. The collaborating musician, who meet with these works at the same time is a viewer too. Beyond the (abstract-concrete) visual appearance of the works they show fragments of notes, score. These notes can be decoded as real description of the original music. The action could be an improvisation, where the different communication forms pass over to each other. This experiment can be one of good example of special contemporary artistic collaboration

6 Gyenes Zsolt 6

7 Gyenes Zsolt 7

8 8 Szakmai önéletrajz Szül: 1962-ben. Tagságok: Kortárs Magyar Fotográfia Alapítvány, Pécs kuratóriumi tag Magyar Fotóművészek Szövetsége, Budapest tag Magyar Mozgókép- és Médiaoktatási Egyesület, Budapest vezetőségi tag Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, Budapest ( ) projektvezető, tag SoBaBu Vizuális Művészeti Egyesület, Kaposvár elnök Nemzetközi Kepes Társaság tag Fontosabb egyéni kiállítások: Made in Sopianae, Erzsébetvárosi Galéria, Budapest (Odrobina Tamással), Művészetek Háza, Játékterem, Pécs, Fészek Galéria, Herman terem, Budapest, Stílus Galéria, Budapest (Odrobina Tamással), Páros páratlan, Óbudai Pincegaléria, Budapest (Eperjesi Ágnessel és Várnagy Tiborral), Open Studio, Vermont Studio Center, Johnson, USA, Csokonai Galéria, Kaposvár, Közelítés Galéria, Pécs (Mojzer Tamással), 2004.

9 Nincs itt semmi látnivaló, Halász Rezső Fotógaléria, Pécs, DLA kiállítás és védés, MK Galéria, Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, Remix, Pécsi Kisgaléria, Duo-Sonata, Art Gallery, Burapha University, Thaiföld, Díjak: Kísérleti kategória, I. díj, Magyar Fotóművészeti Biennálé, Ernst Múzeum, Budapest, Honorable Mention Award, Vermont Studio Center, Johnson, USA, Federal Assistance Award, U.S. Department of State, USA, Kísérleti videofilmek: Megváltozott dimenziók, Mediawave Nemzetközi Vizuális Művészeti Fesztivál, Győr- Novákpuszta, Az éhes hernyó, Magyar Független Film és Video Fesztivál; Retina Nemzetközi Film és Video Fesztivál, Szigetvár, Experimentumok (Indiai dobok), 46. Országos Független Film és Video Fesztivál, Képek otthonról, Klip Jamiroquai, Retina Nemzetközi Film és Video Fesztivál, Szigetvár, Utazás, Retina Nemzetközi Film és Video Fesztivál, Szigetvár, Macsóminta, Mojzer Tamással közösen, Közelítés Galéria, Pécs, Alphabet, Retúr, SoBaBu Vizuális Művészeti Egyesület, Festők Városa, Kaposvár,

10 Indra, elektro-animáció, Matricák Nemzetközi Kiállítás, Duna Galéria, Budapest, Fény-kalligráfia, MK Galéria, Pécs, 2007; Pécsi Kisgaléria, Meeting Point, Art Gallery, Burapha University, Thaiföld, Good Morning Senor, Velencéről jut eszembe, 7th International Super 8 mm Festival, Szeged, Művek gyűjteményekben: Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét Magyar Elektrográfiai Társaság, Budapest Miskolci Galéria gyűjteménye, Miskolc Stílus Alapítvány, Budapest Gromek Fotógaléria, Budapest Szín-Folt Galéria, Kaposvár Városi Képtár, Kalocsa Retina, Szigetvár Mediawave, Győr Magyar Független Film és Video Szövetség, Budapest 8mm Fesztivál, Szeged Pécsi Egyetem, Képzőművészeti Mesteriskola Gyűjteménye, Pécs Zlatko és Vesna Prica Alapítvány, Samobor, Horvátország-Pécs Burapha Egyetem képzőművészeti gyűjteménye, Thaiföld 10

11 Fontosabb ösztöndíjak, tanulmányutak: Ösztöndíjak (a fotó-képzőművészet, a mozgóképkultúra média oktatása, illetve az informatikai eszközök használata a vizuális nevelés területén): Magyar Mozgókép Közalapítvány, Nemzeti Kulturális Alap, Soros Alapítvány, Közoktatási Modernizációs Alapítvány, Oktatási Minisztérium, Nemzeti Szakképzési Intézet, Tempus Közalapítvány, Magyar Fotóművészek Szövetsége, Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója, Amerikai Nagykövetség, USIA, USA, Vermont Studio Center, USA, La Femis, Párizs, Zlatko és Vesna Prica Alapítvány, Samobor-Pécs, Commission on Higher Education - Ministry of Education, Thailand Külföldi tanulmányutak, művésztelepek, továbbképzések: Ausztria Franciaország Svájc (1983), München (1983, 2007), Velence (1983, 2006), USA (1995, 2002), Szlovákia (2000), Belgium (2001), Anglia (2001, 2003), Hollandia (2002), Párizs (2005, 2007), Svédország (2003, 2006), Tar, Horvátország (2008) és Thaiföld (2008). Nemzetközi konferenciák: NYIFA, New York, New York, USA (1999) és Neothemi, Bp. (2002) Publikációk: Az absztrakt fotográfiáról, Magyar Fotóművészek Szövetsége kézirattára, Baranya Megyei Könyvtár, Pécs, Bevezetés a mozgóképkultúra és médiaismeret iskolai gyakorlatába néhány példa a rajzórákon, In Fejlesztő Pedagógia, Bp., 1997/

12 Optikai játékok készítése a rajzórákon I., II., In Új Pedagógiai Szemle, Bp., 1998, február, március. Beszámoló egy művészetoktatási világkonferenciáról, In Sulinet Mozgóképoktatás, Bp., A Nagy Alma: New York, In Zichy Krónika, Kaposvár, Mozgóképes kreatív gyakorlatok, In Sulinet Mozgóképoktatás, Bp., Kreatív gyakorlatok, Baranya Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete, Pécs, Kör-forgás, In Török András katalógusa, Fotóhónap, Közelítés Galéria, Pécs, Mozgókép és médiaismereti modul a szakképző iskolák 10. évfolyamára, Útmutató a modulhoz, In Mozgóképkorszak, médiatudatosság, Magyar Mozgókép és Médiaoktatási Egyesület Országos Közoktatási Intézet, Bp., A (kreatív) médiagyakorlatokról, In Mozgóképkorszak, médiatudatosság, Magyar Mozgókép és Médiaoktatási Egyesület Országos Közoktatási Intézet, Bp., ICT in art education, In Studia Paedagogica 28, Ed. Seija Karppinen, University of Helsinki, Finnország, A technikai forradalom a tizenévesek életében, In mozgás-változás, Kaposvári Egyetem, Projekció, In Projekció katalógus, SoBaBu Vizuális Művészeti Egyesület, Kaposvár, Nyitott műterem / Open Studio, katalógus, magánkiadás, Kreatív médiaiskola Tanári kézikönyv feladatokkal a szakképző iskolák számára, KOMA, Budapest,

13 Fotóművészeti stílusok Módszertani könyv a művészeti neveléshez, KOMA, Budapest, Informatikai eszközök a vizuális nevelésben, Szerkesztő / szerző, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Az ötödik előtt Kortárs Magyar Fotográfia, Pécs, , In KMF kiadvány, Pécs, Mozgóképiskola, Szakmai jegyzet az elektronikus-grafikus képzéshez, Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola, Kaposvár, Mozgókép és médiaismeret feladatgyűjtemény 1 2, Társszerzők: Kozák Zsuzsanna és Hartai László, Korona Kiadó, Budapest, Interaktív tantárgyi modulok a vizuális kultúrában Mozgókép és médiaismeret, CD-ROM, KOMA, Budapest, Mozgókép- és médiaismeret feladatgyűjtemény bemutatása, Társszerző: Kozák Zsuzsanna, In Szemezgető, La Ventana Kiadó, Budapest, Képzőművészetről feketén-fehéren, Holger Mohaupt kiállításának megnyitóbeszédéből, In Echo, Kritikai szemle, Pécs, 2005/4-5. Mozgókép és médiaismeret, tananyag a szakiskolák részére, Nemzeti Szakképzési Intézet, Budapest, Fény-kép, -tér és -írás, Fotóművészet fejezet, in Kortárs művészet Pécs, Alexandra Kiadó, Pécs, Mozgókép/média, főiskolai jegyzet, Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar, Light-calligraphies / Fénykalligráfiák, DLA-katalógus, Pécs,

14 Fény, mozgás, árnyék Felsőoktatási jegyzet a mozgókép és médiaismeret oktatásához, Profunda Könyvek, Kaposvár, A technikai képről, in Módszertár7, Budapest, Az absztrakciótól a konkrét fotóművészetig, in Artcadia, Kaposvár, Munkahelyek: Fotó-képzőművész, egyetemi docens, tudományos és művészeti főigazgató-helyettes, tanszékvezető (KE MFK) 2002-től; Kaposvári Egyetem, Művészeti Kar, Kaposvár (oktatott tárgyak: mozgóképgyakorlat, film- és médiaelmélet, technikai kép, médiapedagógia, prezentációs gyakorlatok, multimédia) 2006-tól; PTE MK Képzőművészeti Doktori Iskola; meghívott előadó (vezetett kurzusok: Az absztrakt fotográfia a kortárs művészetben, A másik fotográfia, A nem-ábrázoló technikai állókép) Tanulmányok: JPTE Pedagógiai Főiskolai Kar, Pécs, rajz-földrajz szakos tanár, Magyar Iparművészeti Egyetem, Budapest, rajz-környezetkultúra szakos középiskolai tanár / multimédia szakág, ELTE-Magyar Filmintézet, Budapest, mozgóképtanár, Pécsi Egyetem, Képzőművészeti Doktori Iskola, Festészeti program, Témavezető: Tolvaly Ernő, DLA fokozat,

15 Elérhetőség: Lakcím: Pécs, Viktória u. 15., H 7632 Mobil: (36) dyenes@gmail.com Web: 15

16 Gyenes Zsolt 16

17 Zsolt GYENES Born 1962 in Hungary. Currently lives and works in Pécs and Kaposvár. Education 2007 University of Pécs, Doctor of Liberal Arts Hungarian University of Applied Arts, Budapest University of Pécs, Teacher Training Selected Solo Exhibitions 2008 Art Gallery, Burapha University, Thailand 2008 Remix, Pécsi Kisgaléria, Pécs 2007 Art Gallery, University of Pécs, DLA exhibition 2002 Vermont Studio Center, Johnson, USA, Open Studio 1993 Fészek Artist s Club, Budapest 1992 House of Arts, Pécs Selected Group Exhibitions 2007 Duna Gallery, Budapest, Matrices 4, International exhibition 2003 Camera Soave, Italy 2001 Palace of Art, Budapest, Hungarian Salon of Photoart 17

18 1998 Museum of Hungarian Photography, Kecskemét, Picture and text, International exhibition 1997 Museum of Hungarian Photography, Kecskemét, Shadow, International exhibition 1996 Ernst Museum, Budapest, Hungarian Photoart Biennale (first prize of experimental category) 1993 Vigadó Gallery, Budapest, Hungarian Photography 93 Selected Experimental Videos and Animations 2008 Art Gallery, Burapha University, Thailand, Meeting Point th International Super 8 mm Festival, Szeged, Good Morning Senor, Velencéről jut eszembe 2007 Duna Gallery, Budapest, Matrices 4, International exhibition, Indra 2007 Art Gallery, University of Pécs, DLA exhibition, Light-calligraphies 2003, 2000, 1998 Retina International Videofestival, Szigetvár, Travel, Clip, Pictures from home, The hungry catepillar 1994 Mediawave International Visual Festival, Győr, Altered dimensions Selected Awards, Fellowships 2008 DUO-Thailand Program, Bangkok, Thailand 2008 Zlatko and Vesna Prica Foundation, Tar, Croatia 2001 Federal Assistance Award, US Department of State, Washington DC, USA 2001 Honorable Mentioned Award, Vermont Studio Center, USA 1995 First prize of experimental category, Hungarian Photoart Biennale, Ernst Museum, Budapest 1995 USIA, Washington DC, USA 18

19 Contact 19

20 Gyenes Zsolt 20

21 Gyenes Zsolt 21

22 Gyenes Zsolt 22

23 Gyenes Zsolt 23

24 24 Gyenes Zsolt Készült 50 számozott példányban a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán. számú példány

Absztrakt / Konkrét fotográfiák Barbárok bejövetele (New York City), camera obscura felvétel színes negatívra, 3/12x18 cm, 1999 Entrópia I-II., szendvicskép, színes fotográfia, 2/47x60 cm, 1999 Perforáció,

Részletesebben

Dr. habil Gyenes Zsolt DLA. Publikációs jegyzék Művészeti tevékenység

Dr. habil Gyenes Zsolt DLA. Publikációs jegyzék Művészeti tevékenység Dr. habil Gyenes Zsolt DLA Publikációs jegyzék Művészeti tevékenység Idegen nyelvű publikációk Szakcikkek, tanulmányok 2014 Gyenes, Zs.: Terra Incognita The Expanding Field of Media and Abstraction in

Részletesebben

7628 Pécs, Komlói út 134. dyenes@gmail.com http://gyenes62.hu/ http://vizualzene.hu/

7628 Pécs, Komlói út 134. dyenes@gmail.com http://gyenes62.hu/ http://vizualzene.hu/ GYENES Zsolt 7628 Pécs, Komlói út 134. dyenes@gmail.com http://gyenes62.hu/ http://vizualzene.hu/ Gyenes Zsolt médiaművész (1962) munkássága az írás, az álló- és a mozgókép, valamint a hang különböző irányú

Részletesebben

Művészeti tevékenység Publikációs jegyzék

Művészeti tevékenység Publikációs jegyzék Dr. habil Gyenes Zsolt DLA Művészeti tevékenység Publikációs jegyzék Fontosabb egyéni kiállítások Külföldön 2012 Synchrony 12, SMOK, Slubice, Lengyelország ("labyrinth" Festiwal Nowej Sztuki Sens granic

Részletesebben

SZAKMAI ÉLETRAJZ PORTFOLIO

SZAKMAI ÉLETRAJZ PORTFOLIO Mojzer Tamás Képzőművész SZAKMAI ÉLETRAJZ PORTFOLIO Név: Mojzer Tamás Műfaj: Képzőművész (eseményművészetek és videó-festészet) Születési adatok: Siófok, 1976. Július 12. Lakcím: 7400 Kaposvár, Béke u.

Részletesebben

Fodor Pál PTE Mûvészeti Kar Képzõmûvészeti Mesteriskola DLA, festõ szak témavezetõ: Keserü Ilona, festõmûvész, professor emerita

Fodor Pál PTE Mûvészeti Kar Képzõmûvészeti Mesteriskola DLA, festõ szak témavezetõ: Keserü Ilona, festõmûvész, professor emerita Fodor Pál Név: Fodor Pál Született: Kassa, 1974 Tanulmányok: 2011- doktori fokozatszerzés (DLA) 2003-2007 PTE Mûvészeti Kar Képzõmûvészeti Mesteriskola DLA, festõ szak témavezetõ: Keserü Ilona, festõmûvész,

Részletesebben

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám: Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:

Részletesebben

7628 Pécs, Komlói út

7628 Pécs, Komlói út GYENES Zsolt 7628 Pécs, Komlói út 134. dyenes@gmail.com http://gyenes62.hu/ http://vizualzene.hu/ Gyenes Zsolt médiaművész (1962) munkássága az írás, az álló- és a mozgókép, valamint a hang különböző irányú

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Páger Bernadett művésztanár e-mail cím: bpager@bkf.hu

ÖNÉLETRAJZ. Páger Bernadett művésztanár e-mail cím: bpager@bkf.hu ÖNÉLETRAJZ Páger Bernadett művésztanár e-mail cím: bpager@bkf.hu Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 1998-1999 University of Art and Design, Vantaa-Finnország 1994-1999 Magyar Iparművészeti Egyetem, Szőnyeg

Részletesebben

2011-2012 Rabindra Bharaty University, PHD képzés, Kalkutta, India Témavezető mesterem: Bhaskar Nath Bhattacarya

2011-2012 Rabindra Bharaty University, PHD képzés, Kalkutta, India Témavezető mesterem: Bhaskar Nath Bhattacarya Ö N É L E T R A J Z N a g y O t í l i a 1 9 7 8. 0 9. 2 9. K e c s k e m é t www.nagy-otilia.hu Tanulmányok 2011-2012 Rabindra Bharaty University, PHD képzés, Kalkutta, India Témavezető mesterem: Bhaskar

Részletesebben

DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD.

DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD. DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD. FŐISKOLAI TANÁR KUTATÁSI TERÜLETEK A HAZAI FELNŐTTKÉPZÉS FUNKCIÓI, FEJLŐDÉSE, HATÉKONYSÁGA A SZAKKÉPZÉS MODULÁRIS ÉS KOMPETENCIA ALAPÚ FEJLESZTÉSE A KULCSKOMPETENCIÁK SZEREPE A SZEMÉLYISÉG

Részletesebben

In the beginning of this project I started to collect unused spaces stuck in transition. Later I continued transforming and completing them with

In the beginning of this project I started to collect unused spaces stuck in transition. Later I continued transforming and completing them with UNDER CONSTRUCTION In the beginning of this project I started to collect unused spaces stuck in transition. Later I continued transforming and completing them with different motifs. I found a lot of abandoned

Részletesebben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben VÁRADY RÓBERT SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben Szoba kilátással, 2016. / olaj, vászon / 150 x 190 cm Virtuális II., 2016. / olaj, vászon / 160 x 190 cm Egyensúlykeresés ambivalens térben, 2016. / olaj,

Részletesebben

CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005.

CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005. CV - Dr. Nagy Enikõ Dr. Nagy Enikõegyetemi tanársegéd Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézet Iroda: A épület, 315. irodatelefon: 74/528-300/1304Email: neniko@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Nagy Enikõ

Részletesebben

KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS ZENÉBEN

KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS ZENÉBEN Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS

Részletesebben

2008-2011 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar DLA képzés, festészet, Témavezető mestereim: Keserű Ilona Professzor Emeritusz és Hegyi Csaba DLA

2008-2011 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar DLA képzés, festészet, Témavezető mestereim: Keserű Ilona Professzor Emeritusz és Hegyi Csaba DLA Ö N É L E T R A J Z N a g y O t í l i a 1 9 7 8. 0 9. 2 9. K e c s k e m é t oteszka@yahoo.de www.nagy-otilia.hu T a n u l m á n y o k 2008-2011 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar DLA képzés, festészet,

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

graphic design portfolio click!

graphic design portfolio click! graphic design portfolio click! logo embléma web concept & design web koncepció és látvány computer graphics komputer grafika game concept & design játék koncepció és látvány multimedia design multimédia

Részletesebben

CV - Kocsis Erzsébet

CV - Kocsis Erzsébet CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség

Részletesebben

Művészeti tevékenység és publikációs jegyzék Works of art and publications list

Művészeti tevékenység és publikációs jegyzék Works of art and publications list Művészeti tevékenység és publikációs jegyzék Works of art and publications list Dr. habil Gyenes Zsolt DLA Tartalomjegyzék Contents I. Kiállítások, művészeti tevékenység Works of art I.1.1. Egyéni kiállítások

Részletesebben

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)

Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81) Herpay Ágnes Dr. Herpay ÁgnesSzületett: 1959 Végzettség: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola, Budapest, egyetemi tagozat - fagott kamaramûvészés szakközépiskolai fagott tanár szak -1984 (25/1984) Liszt

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 428. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-03-01 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

Mekis D. János szakmai önéletrajza

Mekis D. János szakmai önéletrajza Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János

Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 478. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2013-03-07 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: képalkotás (Visual Representation) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin

Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1995 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar nyelv

Részletesebben

PORTFÓLIÓ. Készítette: Halmi Zsolt

PORTFÓLIÓ. Készítette: Halmi Zsolt PORTFÓLIÓ Készítette: Halmi Zsolt ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Halmi Zsolt Cím: 5340 Kunhegyes, Lejtő u. 40. Telefon: 06304708484 E-mail: herrysheldon@gmail.com Weboldal: www.halmi.eoldal.hu TANULMÁNYOK

Részletesebben

Komputertomográfia Absztrakt digitális vizuális zene

Komputertomográfia Absztrakt digitális vizuális zene Reflections/Refractions 8th International Light Symposium and Exhibition Pécs 2010 Gyenes Zsolt Komputertomográfia Absztrakt digitális vizuális zene http://www.gyenes62.hu 1. Hang/zene, vizualitás és absztrakció

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 441. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-06-01 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

bemutatja Turcsányi Antal festőművész kamaratárlatát Budapest 2014

bemutatja Turcsányi Antal festőművész kamaratárlatát Budapest 2014 bemutatja Turcsányi Antal festőművész kamaratárlatát Budapest 2014 Turcsányi Antal festőművész 2014 Benedek Elek meseillusztráció I. 16x22 cm papír, ceruza Turcsányi Antal festőművézs 2014 Benedek Elek

Részletesebben

Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Műszaki tanár szak, Budapest (1980-1984) Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar, Budapest (1987-1991)

Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Műszaki tanár szak, Budapest (1980-1984) Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar, Budapest (1987-1991) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ a) Felsőfokú tanulmányok Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Műszaki tanár szak, Budapest (1980-1984) Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar, Budapest (1987-1991) Budapesti Műszaki

Részletesebben

IKT a tudás és tanulás világában:

IKT a tudás és tanulás világában: IKT a tudás és tanulás világában: A kutatási program nemzetközi relevanciája Kárpáti Andrea A témák nemzetközi relevanciája 1. A kulturális örökség digitális átalakulása Közvetítők IKT műveltsége Új adathordozók

Részletesebben

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost 1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; 2. A város 85x100 cm; 3. Sötét víz 110x80 cm 4. Világítótorony 70x50 cm; 5. Veranda télen 120x90 cm; 6. Hó és köd 80x100 cm; 7. Védett öböl 80x90 cm; 8. Ódon házak 90x80

Részletesebben

1. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre I. OOK. Nyíregyháza, 1979.

1. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre I. OOK. Nyíregyháza, 1979. Dr. Czeglédy István PhD publikációs jegyzéke 1. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre I. OOK. Nyíregyháza, 1979. 2. Analízis gépi kollokviumi tételsor BCO-2 oktatógépre II. OOK. Nyíregyháza,

Részletesebben

tel: +36 96 503-400 / 3315 fax: +36 96 414-654 pedit@sze.hu 2 SZAKMAI TAPASZTALATOK ÉS KOMPETENCIÁK

tel: +36 96 503-400 / 3315 fax: +36 96 414-654 pedit@sze.hu 2 SZAKMAI TAPASZTALATOK ÉS KOMPETENCIÁK Cím H-9024 Győr, Szent Imre u. 26-28. Postai cím H-9024 Győr, Szent Imre u. 26-28. Telefon +36 96 503-400 / 3315 Fax +36 96 414-654 E-mail pedit@sze.hu Web http://www.eszi.sze.hu/index_szm.html SZEMÉLYES

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: Egyetemi docens

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság

Részletesebben

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február bemutatja festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február Cseresznye és barack 1. Korfu, öböl, reklám... 90x120 cm 2. Téli este 80x123 cm 3. Falusi hófoltos 80x110 cm 4.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Sass Judit

Oktatói önéletrajz Dr. Sass Judit egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1985-1990 Kossuth Lajos Tudományegyetem, Pszichológus,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Magyari Beck István

Oktatói önéletrajz Dr. Magyari Beck István professor emeritus Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Leningrádi Állami Egyetem, Szentpétervár, Pszichológia (mérnöki pszichológia) 1961-1963 ELTE Bölcsészettudományi Kar, Magyar nyelv és irodalom,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Magyari Beck István

Oktatói önéletrajz Dr. Magyari Beck István professor emeritus Karrier Felsőfokú végzettségek: 1961-1963 ELTE Bölcsészettudományi Kar, Magyar nyelv és irodalom, Pedagógia 1963-1968 Leningrádi Állami Egyetem, Szentpétervár, Pszichológia (mérnöki

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

MESTERMUNKA ADATAI. cím: Mások emlékei. műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm

MESTERMUNKA ADATAI. cím: Mások emlékei. műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm MESTERMUNKA ADATAI cím: Mások emlékei műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm kiállítás helye: Ari Kupsus Galéria, 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 23/b ideje:

Részletesebben

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

Ádám Zoltán. honlap. Ádám Zoltán Szakmai önéletrajz. Születési év: 1959, Budapest 1980-1984. Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola diploma 1986-1987

Ádám Zoltán. honlap. Ádám Zoltán Szakmai önéletrajz. Születési év: 1959, Budapest 1980-1984. Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola diploma 1986-1987 Ádám Zoltán honlap Ádám Zoltán Szakmai önéletrajz Születési év: 1959, Budapest 1980-1984 Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola diploma 1986-1987 tanár a Gyík Mûhelyben, a Ferenczy István Szakkörben, a Magyar

Részletesebben

Lengyel Zsuzsánna 1237 Budapest Vágóhíd u. 122. T: 20 30 309; Fax: 20 62 009; Mobil: 30/56 51 041 e-mail:lengyel@szamalk.hu SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

Lengyel Zsuzsánna 1237 Budapest Vágóhíd u. 122. T: 20 30 309; Fax: 20 62 009; Mobil: 30/56 51 041 e-mail:lengyel@szamalk.hu SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1. Név: Lengyel Zsuzsánna 2. Születési hely, idő: Budapest, 1956. február 12. 3. Állampolgárság: magyar 4. Családi állapot: férjezett, két nagykorú, egy kiskorú gyermek 5. Tanulmányok:

Részletesebben

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300

Részletesebben

Christopher-Street-Day, Berlin 2001

Christopher-Street-Day, Berlin 2001 57 1 Mikor a szépet megismerik, felbukkan a rút is; mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is. Lét és nemlét szüli egymást, nehéz és könnyû megalkotja egymást, hosszú és rövid alakítja egymást, magas

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1 A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy olyan független alternatív színház, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatal alkotók kortárs színházi kísérleteinek. A létrejövő előadásokon

Részletesebben

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Önéletrajz Személyes információk: Név: Munkahely: Beosztás: E-mail: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Főiskolai docens revesz.laszlo@ektf.hu Tudományos fokozat: PhD.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter tudományos főmunkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és irodalom

Részletesebben

ANDRÁS BOJTI sculptor, spatial designer, photographer Professional biography

ANDRÁS BOJTI sculptor, spatial designer, photographer     Professional biography ANDRÁS BOJTI sculptor, spatial designer, photographer www.bojti.epiteszforum.hu email: abojti@gmail.com Professional biography Born in 1952 in Budapest. 1977: Diploma: Department of Design at the Hungarian

Részletesebben

Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ;

Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ; Gönczy László. Szakmai önéletrajz (Gönczy László) Születési hely, idõ: Budapest, 1957. augusztus 30. Tanulmányok: Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, 1971-1975; Liszt

Részletesebben

Böhm Gábor szakmai önéletrajza

Böhm Gábor szakmai önéletrajza Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc

Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2000-2003 PTE, német 1990-1993 MTA TMB ELTE, történelem aspiráns 1988-2001

Részletesebben

PRÓFÉTAPARÁDÉ A Łódź Kaliska csoport művészeti projektje

PRÓFÉTAPARÁDÉ A Łódź Kaliska csoport művészeti projektje 2017 január február január 8-ig február 9-ig január 11. február 9. 19.00 január 11 15. 18.00 január 14. 20.00 január 16. 18.00 január 30. 18.00 február 9. március 17. 18.00 február 13. 18.00 február 13.

Részletesebben

ÖTÖDIK NEMZEDÉK: MULTIMÉDIA? dr. Magyar Miklós Kaposvári Egyetem

ÖTÖDIK NEMZEDÉK: MULTIMÉDIA? dr. Magyar Miklós Kaposvári Egyetem ÖTÖDIK NEMZEDÉK: MULTIMÉDIA? dr. Magyar Miklós Kaposvári Egyetem Mottó: Ha nem vagy része a megoldásnak, része vagy a problémának. (brit marketing alaptétel) Hogyan jelenik meg gondolkodásunkban a multimédia?

Részletesebben

Publikációk. Oktatói tevékenység: Befejezett kutatási témák: Könyvek,könyvfejezetek:

Publikációk. Oktatói tevékenység: Befejezett kutatási témák: Könyvek,könyvfejezetek: Publikációk Oktatói tevékenység: Neveléselmélet Neveléstörténet Nevelésszociológia Nevelésfilozófia Közoktatás rendszertan Összehasonlító pedagógia Befejezett kutatási témák: Az egzisztencializmus hatása

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Tátrai Tünde

Oktatói önéletrajz Dr. Tátrai Tünde egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2001 Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar 1991-1997 Budapesti Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2006. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2006. évről Magyar Fotográfiai Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező u. 20. Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2006. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV

Részletesebben

Colin Foster. Tisztelt látogató! Megjelenítési problémák esetén kérjük Google Chrome vagy FireFox böngészõt használjon! "Admin"

Colin Foster. Tisztelt látogató! Megjelenítési problémák esetén kérjük Google Chrome vagy FireFox böngészõt használjon! Admin Colin Foster Tisztelt látogató! Megjelenítési problémák esetén kérjük Google Chrome vagy FireFox böngészõt használjon! "Admin" Szakmai önéletrajzszületési év: 1954 Végzettség: Manchester Polytechnik (Nagy-Britannia),

Részletesebben

S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z

S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Vezetéknév / Utónév) Cím SUSKÓ JÁNOS Békéscsaba Kőris utca 7.2.7. 5600 Hungary Telefon Mobil: (+36-20)488-2331 E-mail suskoj@vipmail.hu, suskoj@gmail.com

Részletesebben

Publikációk. Könyvek, könyvfejezetek:

Publikációk. Könyvek, könyvfejezetek: Publikációk Könyvek, könyvfejezetek: 1. Molnár György: Az IKT-val támogatott tanulási környezet követelményei és fejlesztési lehetőségei, In: Dr. Benedek András (szerk.): Digitális pedagógia - Tanulás

Részletesebben

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05.

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05. 1. 6380/2005. Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium (1056 Budapest, Irányi u. 19-23.) Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium Alternatív Kerettanterve négy os 9-12. jóváhagyás (11779-3/2005. sz. miniszteri

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 431. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-03-22 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Jelölje a helyes választ! A Kultúra Európai Fővárosa kezdeményezés első kiválasztottja 1985-ben Kép Válasz Róma HIBAS Válasz Athén HELYES

Jelölje a helyes választ! A Kultúra Európai Fővárosa kezdeményezés első kiválasztottja 1985-ben Kép Válasz Róma HIBAS Válasz Athén HELYES Jelölje, hogy melyik a hibás válasz! A célt, hogy az EU 2010-re a világ legversenyképesebb gazdasága legyen a Lisszaboni stratégia fogalmazta meg HIBAS az eeurope 2005 program fogalmazta meg Jelölje, hogy

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 401. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-08-18 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF

ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF ==> Download: ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF ANGOL MAGYAR PARBESZEDEK ES PDF - Are you searching for Angol Magyar Parbeszedek Es Books? Now, you will be happy that at this

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Lengyel György

Oktatói önéletrajz Dr. Lengyel György egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1970-1975 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdaság

Részletesebben

A magyar. GeoGebra közösség. Papp-Varga Zsuzsanna November 6. Varga Tamás Módszertani Napok

A magyar. GeoGebra közösség. Papp-Varga Zsuzsanna November 6. Varga Tamás Módszertani Napok A magyar GeoGebra közösség Papp-Varga Zsuzsanna vzsuzsa@elte.hu 2010. November 6. Varga Tamás Módszertani Napok Miről lesz szó? Magyarország a nemzetközi GeoGebra térképen Magyarországi tevékenységek A

Részletesebben

SZEMÉLYES ADATOK. jvasarhelyi@foek.hu MUNKAHELYEK Ö N É L E T R A J Z

SZEMÉLYES ADATOK. jvasarhelyi@foek.hu MUNKAHELYEK Ö N É L E T R A J Z Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név VÁSÁRHELYI JUDIT Cím 8294 KAPOLCS, KOSSUTH U. 94. Telefon 87/437-012 30/325-3040 Fax E-mail jvasarhelyi@foek.hu Állampolgárság magyar Születési idı 1944. június

Részletesebben

ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális. Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.

ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális. Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet. ÖNKONET Kft. Kecskeméti Regionális Közoktatási, Továbbképzési és Szakértői Iroda 6000 Kecskemét, Szövetség tér 5. E-mail cím: info@onkonet.hu Irodavezető: Dr. Szécsi Gábor Telefon: 30/915-9915 1 / 12 Az

Részletesebben

Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor )

Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor ) Képzõ- és iparmûvészet Tantárgy Végzettség, szakképzettség Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor ) (pl: építész, formatervezõ, textiltervezõ, szilikátipari tervezõ, vizuális

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. A 2009. évről

Közhasznúsági jelentés. A 2009. évről Magyar Fotográfiai Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező u. 20. Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2009. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV

Részletesebben

lonovics László á l d o Artézi galéria

lonovics László á l d o Artézi galéria lonovics László á l d o za t Artézi galéria Lonovics László festőművész E mail: lono@t-online.hu Mobil: 06 30 548 6307 Kiállítás címe: áldozat Megnyitó: 2017. május 20. szombat du. 5 óra Nyitva: 2017.

Részletesebben

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 450. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-08-03 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI INTÉZETE

ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI INTÉZETE SZAKMAI ÖNÉLETRJAZ SZEMÉLYES ADATOK Név Kern Zoltán Cím 8700 Marcali, Lengyelkert 11/b Telefon 06/30/3392530 E-mail Kernzoltan56@t-online.hu Születési hely Lad Születési idő 1956.10.11. MUNKAHELY MUNKAKÖR

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. 1997 - Közoktatási szakértő. Igazolvány száma: 0521 Szakterület: tanügyigazgatás Szakirány. Pedagógiai program

Szakmai önéletrajz. 1997 - Közoktatási szakértő. Igazolvány száma: 0521 Szakterület: tanügyigazgatás Szakirány. Pedagógiai program Szakmai önéletrajz Dr. Várnai Andrásné, Windt Zsuzsanna Születési dátum: 1948. február 25. Végzettség, szakképzettség: 1997-1999 Budapesti Műszaki Egyetem Közoktatási Vezetői Szak közoktatási vezető 1968-1973

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Dékáni köszöntõ. Tisztelettel köszöntöm Önöket a PTE Mûvészeti Kar honlapján.

Dékáni köszöntõ. Tisztelettel köszöntöm Önöket a PTE Mûvészeti Kar honlapján. Dékáni köszöntõ Tisztelettel köszöntöm Önöket a PTE Mûvészeti Kar honlapján. Karunk egy olyan szellemi mûhely, amely a?prodesse et delectare", vagyis a tanítani és gyönyörködtetni küldetését teljesíti.igen,

Részletesebben

NYELVPICIK 9. Az it személyes névmás és a this mutató névmás 1/6

NYELVPICIK 9. Az it személyes névmás és a this mutató névmás 1/6 Az it személyes névmás és a this mutató névmás 1/6 AZ IT SZEMÉLYES NÉVMÁS NYELVPICIK 9 1. Alapvető különbség az it semleges nemű személyes névmás és a this mutató névmás között: What is this / that? This

Részletesebben

Szakmai Önéletrajz. Név: Józsa Balázs. Születési hely: Debrecen. Születési év: 1979

Szakmai Önéletrajz. Név: Józsa Balázs. Születési hely: Debrecen. Születési év: 1979 Szakmai Önéletrajz Név: Józsa Balázs Születési hely: Debrecen Születési év: 1979 Tanulmányok: 2005-2007: Debreceni Egyetem BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola PhD ösztöndíjas 1999-2005: Debreceni Egyetem

Részletesebben

Dr. Jarosievitz Beáta Főiskolai tanár Scientix nagykövet

Dr. Jarosievitz Beáta Főiskolai tanár Scientix nagykövet Dr. Jarosievitz Beáta Főiskolai tanár Scientix nagykövet E-mail: jarosievitz@gdf.com SEK Budapest Óvoda Ált. Isk. és Gimn. (1021 Bp. Hűvösvölgyi út 131.) és Gábor Dénes Főiskola (1119 Bp., Mérnök u. 39.)

Részletesebben

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10.

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10. Oktatási útiterv A Holokauszt Emlékközpontban 2010. június 10. Az Emlékközpont oktatási küldetése a holokauszt eseményeinek, szereplőinek hiteles megismertetése a magyar oktatási rendszerben tanulókkal

Részletesebben