4 Tartalom. Bevezetés 10

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "4 Tartalom. Bevezetés 10"

Átírás

1 Tartalom Bevezetés 10 Saját szabályaink Nem kell mindent világgá kürtölni Az évek nem tesznek feltétlenül bölcsebbé Fogadjuk el, hogy ami történt, megtörtént Fogadjuk el önmagunkat Tudnunk kell, mi számít, és mi nem Legyen életcélunk Gondolkozzunk rugalmasan Érdeklődjünk a világ dolgai iránt Az angyalok, és ne az ördögök oldalán álljunk Csak a döglött hal úszik az árral Utolsóként emeljük fel a hangunkat Legyünk önmagunk tanácsadói Semmi félelem, semmi meglepetés, semmi tétovázás, semmi kétség Bárcsak megtettem volna és meg is fogom tenni Számoljunk tízig Csak azon változtassunk, amin tudunk A legjobbak legyünk mindenben, amit csinálunk Merjünk álmodozni Ne bolygassuk a múltat Éljünk a mának Tartsunk lépést az élettel, különben elsüvít mellettünk Figyeljünk az öltözködésünkre Higgyünk valamiben Mindennap szánjunk egy kis időt magunkra Legyenek terveink Legyen humorérzékünk Minden döntésünk hatással van másokra és önmagunkra Az élet néha olyan, mint egy reklám Időnként ki kell lépnünk a kényelmi zónánkból Tanuljunk meg kérdezni Legyen méltóságunk Ne féljünk a mély érzelmektől Álljuk a szavunkat Soha nem fogunk mindent érteni Tudjuk, honnan jön az igazi boldogság Vegyük észre, mikor kell elengedni, mikor kell lelépni Gondoskodjunk magunkról Minden helyzetben őrizzük meg jó modorunkat Selejtezzük gyakran a dolgainkat Térjünk vissza az alapokhoz Húzzuk meg a határokat magunk körül Minőség, és ne ár alapján vásároljunk Tanuljuk meg kezelni az aggodalmainkat Maradjunk fiatalok Pénzzel nem lehet minden problémát megoldani Gondolkodjunk a saját fejünkkel Nem a te gondod Tartalom TARTALOm 5

2 48. Legyen valami az életünkben, ami kárpótol bennünket Csak a jók éreznek bűntudatot Ha nem tudunk kedveset mondani, inkább ne mondjunk semmit 114 A párkapcsolat szabályai A különbségek elfogadása és a közös vonások Engedjük, hogy partnerünk önmaga lehessen Legyünk kedvesek Mit is szeretnénk csinálni? Elsőként kérjünk bocsánatot Tegyük meg a pluszlépést partnerünk kedvéért Mindig legyen valaki, aki örül, hogy lát minket Tudjuk, mikor kell hallgatni, és mikor cselekedni Éljük szenvedélyesen a közös életünket Győződjünk meg arról, hogy a szeretkezésünk valóban az Beszélgessünk Tiszteljük a privát szférát Bizonyosodjunk meg arról, hogy közösek-e a céljaink A legjobb barátunknál is jobban bánjunk a partnerünkkel Az elégedettség csodálatos cél Nem muszáj, hogy egyformák legyenek a szabályaink 150 A családra és barátokra vonatkozó szabályok Legyél jó barát Jusson időnk szeretteink számára Hagyjuk, hogy gyermekeink hibákat követhessenek el Tiszteljük szüleinket, és bocsássunk meg nekik Adjunk esélyt gyermekeinknek Számítsunk arra, hogy nem kapjuk vissza, amit kölcsönadtunk Nincsenek rossz gyerekek Legyünk jókedvűek szeretteink körében Engedjük, hogy gyermekeink felelősséget vállalhassanak tetteikért Gyermekeinknek össze kell veszniük velünk, hogy elköltözhessenek Gyermekeinknek lesznek olyan barátai, akiket nem szeretünk Gyermekként betöltött szerepünk Szülőként betöltött szerepünk 180 Társadalmi szabályok Közelebb állunk egymáshoz, mint azt gondolnánk A megbocsátás nem fáj Legyünk segítőkészek Büszkélkedjünk azzal, amit együtt csinálunk Mit nyerhetnek vele mások? Keressük a pozitív gondolkodású emberek társaságát Bánjunk bőkezűen az időnkkel és az információkkal Tartalom TARTALOm 7

3 87. Éljük az életet Őrizzük meg az erkölcsi tartást Legyen karrierünkre vonatkozó tervünk Saját közösségünk egy nagyobb közösség része Legyünk tisztában munkánk hosszú távú következményeivel Legyünk jók a munkánkban 210 A világgal kapcsolatos szabályok Legyünk tudatában, milyen kárt okozunk A felemelkedést pártoljuk, ne a lealacsonyodást A megoldásra törekedjünk, ne a problémát fokozzuk Mit mondana rólunk a történelem? Mindig tartsuk nyitva a szemünket Nem lehet minden zöld nem lehet minden tökéletes Ne csak elvegyünk, hanem adjunk is vissza Mindig találjunk egy-egy új szabályt 230 Ezt a könyvet Mijamoto Muszasinak ajánlom, akitől az egy sze rű ség stratégiáját sajátíthattam el, és Jamie Greenwoodnak, aki a mozdulatok gazdaságosságát tanította meg. Örökre adósa maradok mindkettőjüknek. Semmi félelem Semmi meglepetés Semmi tétovázás Semmi kétség 8 tartalom

4 Bevezetés Fiatal koromban néhány évig a nagyszüleimmel kellett élnem. Nagyapám egy üzemi baleset miatt korán nyugdíjba ment (egy teherautónyi tégla esett a lábára), nagymamám egy londoni nagy áruházban dolgozott. Túl fiatal voltam még az iskolához, és a nagyapámra nem bízhattak (abban az időben a férfiak nem gondoztak gyerekeket mennyire megváltoztak a dolgok). Nagyi azt a megoldást választotta, hogy szárnya alá vett, és együtt mentünk dolgozni. A nagyival dolgozni menni jó móka volt. Elég sokáig nyugodtnak és csendesnek kellett lennem, és mivel másfajta tapasztalattal nem rendelkeztem, úgy véltem, ez a normális. Rájöttem, hogy az áruházi szemlélődés gyakran egy nagy íróasztal alatti biztonságos menedékből remek időtöltés. Ez ébresztette fel bennem a mérhetetlen vágyat az emberek megfigyelésére. A munkám kezdetén a körülöttem lévők megfigyelése azt mutatta, hogy létezik a viselkedésnek egy jól körülírható típusa, amely segíti az embereket az előrelépésben. Ha például van két azonos képességű ember, akik közül az egyik úgy öltözködik, gondolkodik és viselkedik, mintha már előléptették vol na, akkor ő lesz az, aki megkapja a hierarchia következő lépcsőfokán elérhető állást. E viselkedési formák gyakorlatba történő átültetésével gyorsan haladtam felfelé a ranglétrán. Ezek a szabályok alkotják A karrierépítés 100 szabálya című könyvem alapját. Éppúgy, ahogy azonosíthatunk olyan viselkedési formákat, amelyek segítségével egyes emberek minden erőfeszítés nélkül előrébb juthatnak a munkájukban, ugyanez elképzelhető az élet más területein is. Az embereket nagyjából két alapvető táborra oszthatjuk: azokra, akik tökéletesen elsajátították a sikeresség fortélyait, és azokra, akik még küzdenek velük. Amikor a tökéletes elsajátításról beszélek, ezen nem a vagyon felhalmozását vagy egy stresszes karrier csúcsát értem. Inkább a régimódi értelemben vett tanulásra gondolok. Azok, akik a mindennapokban boldogok, általánosságban véve egészségesek, és a legtöbbet hozzák ki az életből. Mi tehát a titok? A megoldás egy egyszerű választáson múlik. Mindannyian eldönthetjük, hogy mivel töltjük mindennapjainkat. Az emberek megfigyeléséből arra következtettem, hogy ha követjük az élet néhány alapszabályát, többre jutunk, könnyebben elintézhetjük egy vállrándítással a szerencsétlenségeket, többet hozhatunk ki az életünkből, és jártunkban-keltünkben némi boldogságot hinthetünk szét magunk körül. Következzék néhány általam összegyűjtött szabály az élethez. Nin csenek kőbe vésve és nem titkosak. Kizárólag a sikeres emberekre vonatkozó megfigyeléseimen alapulnak. Ráadásul a sikeres emberekben gyakran nem is tudatosul, hogy e szabályokat követnék a legtermészetesebben alkalmazzák azokat. A kevés bé ösztönösen élők viszont gyakran úgy érzik, valami hiányzik az életükből, és napjaikat annak a valaminek a keresésével töltik, amely majd csodálatos módon értelmet ad az életüknek, vagy kitölti a bennük rejlő űrt. De a választ sokkal közelebb kell keresni: mind össze apró változtatásokra van szükség a gondolkodásban. Ez ilyen egyszerű lenne? Nem, természetesen nem. Szabályok szerint élni sohasem könnyű. De a szabályok egyenként mind egyszerűek és könnyen megtanulhatók. A tanulásban törhetünk magasra, hogy mindet elsajátítsuk és gyakoroljuk, vagy kezdhetjük csak eggyel vagy kettővel. Nekem soha nem sikerül mindegyiket betartanom. Éppolyan gyakran hibázom, mint bárki más, de tudom, hogyan álljak ismét talpra. Tudom, mit kell tennem, hogy újra értelmet adjak az életemnek. 10 Bevezetés Bevezetés 11

5 Személy szerint imádom a Lassan járj, tovább érsz típusú tanácsokat, de ezeknél nem vagyok biztos abban, pontosan mit is kéne tennem. Az olyan típusú tanácsoknak azonban, hogy Pucold ki a cipődet, mielőtt elmész otthonról sokkal több értelmük van számomra, mert ez olyasmi, amiben rögtön látom a logikát, és meg is tudom tenni. A tiszta cipő jobb benyomást kelt, mint az ápolatlan. Biztos vagyok abban, hogy mindannyian ismerünk olyan embereket, akik nagyon gazdagok lettek, könyörtelenek, kellemetlenek, diktatórikusak. De mi szeretnénk éjszaka nyugodtan aludni és békességben élni önmagunkkal. Az élet 100 szabálya segít az angyalok oldalára állni, de nem kötelező követni. Én személy szerint, amikor este lefekszem, szeretek gyors mérleget vonni a napomról, amikor is azt mondhatom magamnak Igen, ez egy jó nap volt, minden rendben ment, és büszke lehetek arra, amit elértem. Szeretek úgy lefeküdni, hogy azt érezzem: tettem ma is valamit, kedves voltam az emberekkel, széthintettem némi boldogságot, jól éreztem magam. Saját szabályaink Az élet 100 szabálya nem abban segít, hogy sok pénzt keressünk vagy sikeres karriert fussunk be (erre vonatkozóan érdemes elolvasni A karrierépítés 100 szabálya című könyvet). Egyszerűen arról szól, hogyan érezzük jól magunkat belül, és milyen hatást gyakoroljunk a körülöttünk levőkre és a világra. Néha kicsit úgy tekintek a könyveimre, mint a kisgyermekekre. Szeretem tudni, hogyan boldogulnak. Ezért ha úgy érzed, Az élet 100 szabálya hatással volt Rád, vagy van néhány saját szabályod, melyeket nem említettem, mindig szívesen meghallgatom azokat. Várom edet a Richard.Templar@RichardTemplar. co.uk címen. Richard Templar 12 bevezetés

6 Az élet szabályait öt területre osztottam: a rád, a partneredre, a családodra, a társadalmi körödre (beleértve a munkát és a barátokat), végül a világra vonatkozó szabályokra. Ezek az öt képzeletbeli kört képviselik, amelyeket mindannyian magunk köré rajzolunk. Kezdjük a legfontosabbal, a saját szabályainkkal. Ezek azok a szabályok, amelyek reggelenként segítenek felkelni, pozitívan szembenézni a világgal, valamint biztonságosan és sikeresen kormányozni utunkon egész nap, történjék bármi. Ezek azok a szabályok, amelyek csökkenthetik a stressz szintjét, és arra bátorítanak minket, hogy saját normákat és elérendő célokat állítsunk fel. Mindannyiunknak alkalmazni kell őket neveltetésünk, korunk és helyzetünk tekintetbe vételével. Szükségünk van olyan személyes normákra, amelyek szerint élhetünk. Ezek személyről személyre változnak, de életbevágóan fontos, hogy meglegyenek. Nélkülük sodródunk, hánykódunk, képtelenek vagyunk nyomon követni, hogyan is teljesítünk. Meglétük szilárd alapot képez, amelyhez bármikor visszatérhetünk, egy hely ez, ahol földet érhetünk és feltöltődhetünk. De nemcsak normákról van szó, hanem megnyugvásról, szórakozásról, az élet élvezetéről is. SAját szabályaink 15

7 1. SZABÁLY 1. SZABÁLY Nem kell mindent világgá kürtölni A szabálytanulás folyamatának küszöbén állsz. Olyan kalandnak készülsz nekivágni, amely esetleg egész életedet megváltoztatja, ha úgy döntesz, hogy elfogadod küldetésedet. Arra készülsz, hogy felfedezd, hogyan válhatsz pozitívvá, boldogabbá, sikeresebbé mindenben, amit teszel. Ezért nincs szükség arra, hogy bárkinek bármit mondjunk erről. Maradjunk csöndben. Senki nem szereti az okoskodókat. Ez az első szabály: Nem kell mindent világgá kürtölni! Előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szeretnénk másoknak beszélni arról, amit elhatároztunk, hogy megteszünk. Valójában azonban senki nem képes átélni ugyanazt, amit mi. Ne is próbálkozzunk a lehetetlennel! Hagyjuk, hogy maguk fedezzék fel, a nyomravezetésünk nélkül, hogy mi történt velünk. Ez talán nem tűnik korrekt eljárásnak, ám ha hegyi beszédet tartunk valakinek a tapasztalatainkról, azt elriasztjuk, hiszen mindannyian utáljuk, ha prédikálnak nekünk. Ez egy kicsit olyan, mint amikor abbahagyjuk a dohányzást, és hirtelen felfedezve az új, egészségesebb életmódot, úgy érezzük, hogy minden régi, dohányos barátunkat meg kell térítenünk. A baj az, hogy ők még nem készültek fel a dohányzás befejezésére, ezért félő, hogy önelégültnek, esetleg beképzeltnek bélyegeznek bennünket. vidámabbnak érezzük magunkat. Nincs szükség arra, hogy belemenjünk a részletekbe, mert azokra az emberek nem kíváncsiak. Amikor valaki megkérdezi, hogy vagyunk, csak annyit szeretne hallani, hogy remekül. Még ha a kétségbeesés legmélyebb vermében vagyunk, akkor is ez minden, amit hallani szeretne, mivel bármilyen más válasz elkötelezettséget igényelne a részéről. Mindannyian utáljuk, ha prédikálnak nekünk! Ugyanez vonatkozik egy szabálytanulóra is. Senki sem szeretné részletesen tudni az igazat, úgyhogy maradjunk csöndben. Amikor megírtam A karrierépítés 100 szabálya című könyvet amelynek hatására sok ember anélkül volt képes munkahelyén sikeressé válni, hogy alattomos eszközökhöz folyamodott volna, ugyanezt a dolgot ajánlottam, és rájöttem, hogy működik. Csak tegyük a dolgunkat csöndben, éljük mindennapi életünket boldogan és elégedetten anélkül, hogy bárkinek bármit mondanánk. Melegség jár majd át minket attól, hogy megváltoztattuk életszemléletünket. Amikor az emberek megkérdezik, mit tettünk, mit teszünk, azt mondhatjuk: semmit, pusztán meg tudjuk élni, hogy végre eljött egy napfényes nap, és jobbnak, boldogabbnak, 16 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 17

8 2. SZABÁLY 2. SZABÁLY Az évek nem tesznek feltétlenül bölcsebbé Sokan úgy gondolják, ahogyan öregszünk, egyre bölcsebbek is leszünk, ám attól tartok, ez nem igaz. Valószínűleg ugyanolyan buták maradunk, és továbbra is rengeteg hibát követünk el, csupán másmilyeneket, mint régen. A tapasztalatokból ugyan tanulunk, de még egész hadseregnyi hiba áll lesben, arra várva, hogy belebotoljunk. A titok nyitja, hogy ne nehezteljünk magunkra az újabb fiaskókért. A fő szabály: legyünk kedvesen elnézőek magunkkal, ha valamit elszúrtunk. Meg kell tudni bocsátani magunknak, és elfogadni, hogy mindez része az idősebbé válás folyamatának. Visszatekintve könnyű felismerni az elkövetett ballépéseket, de nem így van azokkal, amelyek még csak ezután várnak ránk. A bölcsesség nem azt jelenti, hogy nem követünk el hibákat, hanem azt, hogy megtanuljuk, hogyan hozzuk helyre azokat méltóságunk és józanságunk megőrzésével. A bölcsesség nem azt jelenti, hogy nem követünk el hibákat, hanem azt, hogy megtanuljuk, hogyan hozzuk helyre azokat méltóságunk és józanságunk megőrzésével. Végül ne feledjük: az idő gyógyír, és az évek múlása sok jót tartogat. Ha korán túlesünk sok hiba elkövetésén, annál kevesebbet kell később saját kárunkon tanulnunk. Mindig lesznek új területek, ahol nincsenek támpontok, ahol rossz döntéseket hozunk vagy rosszul reagálunk. Minél rugalmasabbak vagyunk azonban, minél vállalkozóbb szelleműek és életigenlők, annál több utat fedezhetünk fel és természetesen annál több hibát követhetünk el. Ne felejtsük el, hogy azok a szabályok, amelyek ránk vonatkoznak, éppúgy igazak a körülöttünk élőkre is. Ők sem lesznek feltétlenül bölcsebbek a korukkal. Ha ezt el tudjuk fogadni, megbocsátóbbak leszünk és türelmesebbek úgy magunkkal, mint másokkal. 18 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 19

9 3. SZABÁLY 3. SZABÁLY Fogadjuk el, hogy ami történt, megtörtént Ami történt, megtörtént. Tudni kell továbblépni. Ha életünk során valaki rosszul bánt velünk, nem feltétlenül azért tette, mert utálatos akart lenni, lehet, hogy csak ugyanolyan naiv és megfontolatlan volt, mint bármelyikünk. A szüleink is sokszor hibázhattak nevelésünk során, vagy azok, akik lezártak velünk egy kapcsolatot, de csak azért, mert nem tudták, hogyan kellene az adott helyzetben másképp tenni. Rajtunk múlik, hogy megszabadulunk-e a neheztelés, a megbántódás és a harag terhétől. A velünk megtörtént rossz dolgok a hasznunkra is válhatnak. Ami történt, megtörtént, csak tisztázni kell magunkban. Ne használjuk a jó és rossz címkéket. Legyünk tisztában azzal, hogy a lehető legrosszabb az, ha hagyjuk, hogy a negatív dolgok eluralkodjanak rajtunk: lehangoljanak, mardossanak, mint valami érzelmi sav, megbetegítsenek, megsebezzenek. Ha elengedjük ezeket a negatív érzelmeket, és megtanulunk pozitívan tekinteni rájuk, formálni fogják jellemünket. Számomra alapvető, hogy ha többet szeretnék kihozni az életemből, úgy kell megragadni a rossz dolgokat, mint fontos építőelemeket. Használjuk ezeket üzemanyagként a jövőhöz. Most, ha lehetőségem lenne rá, akkor sem változtatnék semmit a múltamon. Akkor változtattam meg a gondolkodásom, amikor rájöttem, hogy ha minden embert, aki rosszat tett velem, magam elé állítanék, akkor sem tehetnék semmit. Fejükre olvashatnám a bűneiket, lehordhatnám őket, henceghetnék nekik, de semmivel sem kárpótolhatnának, vagy sehogyan sem hozhatnák helyre a dolgokat. Tegyük ezt életünk mottójává mindig előrefelé haladjunk. Igen zilált gyermekkorom volt, nagyon sok sértődöttséget cipeltem magamban miatta. Minden hibámért, gyengeségemért, kudarcomért az elrontott neveltetésemet hibáztattam. De egyszer csak elfogadtam, hogy ami történt, megtörtént, és amikor meg tudtam bocsátani és továbblépni, a dolgok sokkal jobbra fordultak. Egyik testvérem nem ezt az utat választotta. Ő tovább ápolgatta a sérelmeit, míg azok teljesen hatalmukba nem kerítették. 20 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 21

10 4. SZABÁLY 4. SZABÁLY Fogadjuk el önmagunkat Elfogadjuk, hogy ami történt, megtörtént, és nem mehetünk viszsza a múltba, hogy bármit megváltoztassunk, tehát azzal kell dolgoznunk, amink van. Nem szeretnék semmi New Age-szlogent sugallni, például hogy szeressük önmagunkat ez túlságosan is nagyratörő lenne. Kezdjük csak egyszerű elfogadással. Önmagunk elfogadása könnyű, hiszen nem kell javítanunk, változtatnunk magunkon, vagy tökéletességre törekednünk. Minden ember összetett személyiség vágyakkal, aggodalmakkal, vétkekkel, néha kicsinyességgel, hibákkal, rossz kedéllyel, gorombasággal, eltévelyedéssel, tétovázással. Ezek teszik olyan csodálatosan összetetté az embert. Egyikünk sem lesz soha tökéletes. Abból gazdálkodhatunk, amivel születünk, és azután mindennap dönthetünk, törekedhetünk valami jobbra. Ébernek és elővigyázatosnak kell lenni, készen arra, hogy helyesen cselekedjünk, és tudnunk kell elfogadni, hogy nem lehet minden nap sikeres. Ilyenkor is szedjük össze magunkat, és kezdjük újból! Tudom, hogy néha nehéz, de ha egyszer belefogtunk a szabálytanulásba, már a legjobb úton haladunk. Ne keressük a hibát mindig magunkban, ne nehezítsük saját dolgunkat. Ehelyett fogadjuk el, hogy olyanok vagyunk, amilyenek. Ezen a ponton a legtöbb, amit tehetünk, hogy hátba veregetjük magunkat, és folytatjuk eltö kélten, amit elkezdtünk. Nem kell javítanunk, változtatnunk magunkon vagy tökéletességre törekednünk. Épp ellenkezőleg. Csak tudni kell elfogadni magunkat. Ehhez az első lépés mindenféle szépséghiba, lelki gubanc és gyarlóság elfogadása. Ez nem jelenti azt, hogy önmagunkkal kapcsolatban mindennek örülni kell, vagy hogy lustálkodhatunk és elhanyagolhatjuk önmagunkat. Kezdetben elfogadjuk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és azután erre építhetünk. 22 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 23

11 5. SZABÁLY 5. SZABÁLY Tudnunk kell, mi számít, és mi nem Számít, hogy itt vagyunk. Hogy másokhoz figyelemmel és kedvességgel fordulunk-e. Az is számít, hogy napjaink mások komolyabb megbántása nélkül teljenek el. Ezzel szemben az, hogy rendelkezünk-e a legújabb technikai berendezésekkel, nem számít. Nincs semmiféle, a technikával kapcsolatos kudarcélményem, valójában a legújabb herkentyűk legtöbbjével rendelkezem. Csak egyrészt nem támaszkodom túlságosan egyikre sem, másrészt ezeket csupán hasznos eszközöknek tekintem, nem pedig önálló értékkel rendelkező státusszimbólumoknak. Természetesen lehetnek lényegtelen dolgok az életünkben nincs azokkal semmi baj. Csak ne keverjük össze azokat az igazán fontosakkal: jusson időnk szeretteinkre és barátainkra, neveljük gyermekeinket szeretetben és biztonságban, fizessük vissza adósságunkat. Legyünk tisztában azzal, hogy melyek az igazán fontos dolgok az életünkben. Nem kell feladnunk mindent, és visszavonulnunk egy légylepte mocsárba, ahol maláriát lehet kapni habár ez önmagában olyan dolog lenne, ami számít. Valójában azonban nincs szükség ilyen szélsőségekre ahhoz, hogy értelmet adjunk az életünknek. Úgy vélem, ez azt jelenti, hogy összpontosítsunk arra, ami fontos, és igyekezzünk olyasminek szentelni az életünket, ami boldoggá tesz bennünket (lásd 6. szabály). Nem kell ehhez apró részletekbe menően kimunkált, hosszú távú terveket készíteni, inkább csak nagy vonalakban tudni, merre haladunk, mit csinálunk. Egyik társszerzőm, Tim Freke ezt értelmes élet -nek hívja, ami tökéletesen kifejezi azt, amiről most beszélünk. 24 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 25

12 6. SZABÁLY Legyen életcélunk Ahhoz, hogy tudjuk, mi számít és mi nem, tisztában kell lennünk azzal, hogy minek szenteljük az életünket. Természetesen nincsenek helyes és helytelen választások, hiszen egyénre szabott, kinek mi a fontos de hasznosabb, ha megfogalmazzuk magunk számára a választ. Az én életemet például két dolog vezérli: 1. egyszer valaki azt mondta, hogy a lelkem lesz az egyetlen és legfőbb kincsem, amit nagy valószínűséggel magammal viszek, ha egyszer meghalok; 2. rendhagyó neveltetésem. A lelkemmel kapcsolatos megállapítás legalábbis számomra egyáltalán nem vallásos jellegű. Csak emlékezetembe véstem, hogy bármi legyen is, amit magammal viszek, azt nem árt tökéletesíteni. De hogy a csudába valósíthatnám ezt meg? Máig sejtelmem sincs. Kutattam és kísérleteztem, tanultam és hibákat követtem el, voltam kereső és követő, olvastam és megfigyeltem egész életemben ezzel a problémával birkóztam. Hogyan tudod az életedet jobbá tenni? Azt hiszem, az egyetlen következtetés, amelyre jutottam, hogy a lehető legtisztességesebb életet kell élnem a lehető legkevesebb kárt okozva, és mindenkit, akivel kapcsolatba kerülök, tisztelettel és méltósággal kell kezelnem. 6. SZABÁLY leráznia magáról azt a nyomasztó érzést, hogy a múlt történései egész életüket rossz irányba befolyásolják. A múlt és a lélek tökéletesítése számomra olyan támpont, amelyhez viszonyítva mérhetem, hogyan haladok, mit teszek, és merre tartok. De ne feledjük, nem kell világgá kürtölni, elmondani bárkinek, mi a mi mércénk (lásd 1. szabály). Még arra sincs szükség, hogy részletekbe menően kidolgozzuk. Egy egyszerű belső küldetéstudat is megteszi. Disney küldetése például: Boldoggá tenni az embereket. Döntsük el, mi minek szenteljük az életünket. A többi már sokkal könnyebb lesz. Támpont, amelyhez viszonyítva mérhetem, hogyan haladok, mit teszek, és merre tartok. Hogyan segíthet az átlagostól eltérő neveltetésem arra összpontosítani, aminek az életemet szentelem? Rajtam múlt a döntés, hogy a rendellenes gyermekkorom inkább motiválni fog-e, vagy negatívan befolyásolni. Sok embernek meg kell tanulnia 26 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 27

13 7. SZABÁLY 7. SZABÁLY Gondolkozzunk rugalmasan Ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki az életünkből, minden lehe tőséget nyitva kell hagynunk. Gondolkodásmódunknak és életünknek rugalmasnak kell maradnia. Késznek kell lennünk, hogy mozduljunk, ha kitör a vihar. A rugalmas gondolkodás kicsit olyan, mint egy szellemi hadicsel: késznek lenni arra, hogy félrekapjuk a fejünket, majd könnyedén tovagördüljünk. Próbáljuk az életet ellenség helyett barátnak tekinteni. Ha rugalmasak vagyunk, élvezni fogjuk. Ha mereven állunk a talajon, nagyobb a valószínűsége, hogy taszigálni fognak bennünket. Próbáljuk az életet ellenség helyett barátnak tekinteni. Tekintsünk az életre úgy, mint kalandok sorozatára. Minden kaland egy lehetőség a szórakozásra, arra, hogy tanuljunk valamit, felfedezzük a világot, bővítsük tapasztalataink és barátaink körét, tágítsuk horizontunkat. Minden pillanat olyan kaland, amely megváltoztathatja a gondolkodásunkat, amely által túlléphetünk önmagunkon. Minden pillanatot megragadhatunk, és figyelhetjük, mi történik. Ha ez a lehetőség megrémiszt, gondoljunk arra, hogy a pillanat elmúltával, ha akarunk, bármikor visszabújhatunk saját csigaházunkba. Az sincs kőbe vésve, hogy minden lehetőségre igent kell mondani, hiszen nem ez a rugalmasság. Aki igazán rugalmasan gondolkodik, tudja, hogy mikor kell nem -et, és mikor igen -t mondani. Ha tudni szeretnénk, hogy mennyire rugalmas a gondolkodásunk, íme, két tesztkérdés: 1. Mindig ugyanazokat a könyveket tartjuk-e az ágyunk mellett? 2. Kaptuk-e már magunkat azon, hogy ilyesmit mondunk: Nem akarok megismerni egy ilyen embert vagy Nem járok ilyen helyekre? Mindannyian használunk sémákat: szeretjük így vagy úgy felcímkézni magunkat, és büszkék vagyunk véleményünkre, eszméinkre. Szívesen olvasunk bizonyos újságokat, nézzük ugyanazokat a tévéműsorokat vagy filmeket, járunk ugyanazokba az üzletekbe, esszük az általunk kedvelt ételeket, viselünk valamilyen stílusú ruhákat. De ha kizárunk minden egyéb lehetőséget, unalmassá, merevvé, megállapodottá válunk. 28 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 29

14 8. SZABÁLY 8. SZABÁLY Érdeklődjünk a világ dolgai iránt A külvilág eseményeinek figyelemmel kísérése elsősorban önmagunk fejlesztésére szolgál, kevésbé a külvilágnak szól. Nem azt szeretném sugallni, hogy folyamatosan nézzük a híradót, de olvasással, másokra való odafigyeléssel és beszélgetésekkel lépést tarthatunk azzal, ami történik. A sikeres szabálytanulók nem rekednek meg saját életük apró részleteinél, nem egy picinyke buborékban élnek. Tegyük küldetésünkké, hogy tisztában legyünk a világ történéseivel: aktuális események, zene, divat, tudomány, mozi, ételek, közlekedés, sőt még a tévé tekintetében is. A sikeres szabálytanulók képesek csaknem bármilyen témáról beszélgetni, mivel érdekli őket, hogy mi történik körülöttük. Nincs szükség arra, hogy mindenről a legújabb információt tudjuk, de kell, hogy legyen valami elképzelésünk arról, hogy mi változik körülöttünk akár a közvetlen környezetünkben, akár a világ másik felén. Az életben a legboldogabb, legkiegyensúlyozottabb, legsikeresebb emberek azok, akik részei a világnak, nincsenek elvágva tőle. A legérdekesebb, leginspiratívabb emberek pedig azok, akik intenzíven érdeklődnek a körülöttük zajló események iránt. Nemrég a rádióban nyilatkozott az Amerikai Büntetésvégrehajtási Intézet vezetője. A büntetési reformról beszélt, ami engem személy szerint egyáltalán nem érint, mégis élénk érdeklődéssel figyeltem, mert tudtam, hogy ennek csak haszna lehet. A külvilág eseményeinek figyelemmel kísérése elsősorban önmagunk fejlesztésére szolgál, kevésbé a külvilágnak szól. Mindez érdekesebbé tesz minket mint embereket, és fiatalon is tart. A napokban találkoztam a postán egy idősebb asszonnyal, aki a PIN-kódok miatt panaszkodott. PIN-kódok, PIN-kódok, mit akarnak ilyen kódokkal az én koromban? Szüksége volt rájuk, hiszen nem kaphatta meg a nyugdíját nélkülük. Nagyon könnyű belesüllyedni a Még soha nem csináltam, most sincs szükségem arra, hogy megtegyem mentalitásba. 30 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 31

15 9. SZABÁLY 9. SZABÁLY Az angyalok, és ne az ördögök oldalán álljunk Egyetlen napunk sem telik el úgy, hogy ne kellene döntéseket hoznunk. Belegondoltunk-e már abba, hogy bármit is teszünk, az hatással van a családunkra, a körülöttünk élő emberekre, a társadalomra és a világra általában? Nagyon sarkítottan fogalmazhatunk úgy, hogy attól függően, milyen a másokra gyakorolt hatásunk az angyalok vagy az ördögök oldalán állunk. Őrlődünk aközött, amit mi szeretnénk, és ami másoknak jó. rendőrségi ügybe keveredik; ha kölcsönadunk pénzt egy barátunknak, és ő nem adja vissza; ha a főnökünk bolondnak nevez minket a többi kollégánk előtt; ha a szomszéd fája a mi telkünk fölé hajlik; ha kalapáccsal ráütünk az ujjunkra Tudatosítsuk magunkban, hogy az eredményes döntésnek jól átgondoltnak kell lennie. Senki sem fogja azonban megmondani nekünk pontosan, hogy mi tesz minket angyallá és mi ördöggé. Magunknak kell felállítani a mércét még akkor is, ha úgy tűnik, a legtöbb dolog magától értetődő. Amikor pedig azzal szembesülünk, hogy a bennünket körülvevő emberek közül valaki ördögi döntést hozott, semmiképpen ne próbáljuk ezt beláttatni vele, hiszen neki más koordinátarendszerben, más viszonyítási pontjai vannak. Hagyjuk, hogy ő maga jöjjön rá, döntéseivel mit rontott el, és hogyan hozhatja azt helyre. Az angyalok oldalára állni gyakran nagy kihívást jelent. De ha sikeresek szeretnénk lenni az életben és a sikert abban mérem, hogy milyen közel tudunk kerülni a megelégedettséghez, akkor nagyon tudatosan kell döntenünk. Mérjük fel, hogyan szoktunk reagálni például az alábbi helyzetekben: ha csúcsforgalom idején valaki bevág elénk a sorba; ha nagyon sietünk, és valaki megállít minket, hogy megkérdezze, merre menjen; ha kamasz gyerekeink vannak, és valamelyikük 32 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 33

16 10. SZABÁLY 10. SZABÁLY Csak a döglött hal úszik az árral Az élet küzdelmes, de biztosak lehetünk abban, hogy ez az ember épülését szolgálja. Ahhoz ugyanis, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat, hogy kellően edzettek legyünk, szükségünk van megpróbáltatásokra. Tekintsünk minden akadályra úgy, mint egy esélyre a jobbá váláshoz. Csak annyi teher kerül a vállunkra, amennyit elbírunk bár elismerem, hogy néha sokkal többnek tűnik. A harcoknak soha nincs vége, csak időnként átmeneti nyugalom van holtágak, ahol megpihenhetünk egy időre, és élvezhetjük a pillanatot, mielőtt a következő akadály az utunkba kerül. Legyünk tehát hálásak, ha néha küzdeni kell, és ismerjük fel, hogy csak a döglött hal úszik az árral. Mindenkivel megeshet, hogy úgy érzi, az élet csak az árral szembeni harc. Le kell győznünk vízeséseket, gátakat és tomboló zuhatagokat. De nincs választásunk. Tovább kell úsznunk, különben elsodornak minket. És minden uszonycsapás, nekilódulás erősebbé, egészségesebbé, szilárdabbá és boldogabbá tesz minket. Statisztikák szerint sok férfi számára a nyugdíjba vonulás az élet feladását is jelenti, nem tudnak magukkal mit kezdeni, többen néhány évvel élik csak túl a nyugdíjazásukat. Abbahagyják az ár elleni úszást, és az elsodorja őket. Az élet harcok és átmeneti pihenők sorozata. 34 Az élet 100 szabálya SAját szabályaink 35

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

A Lélekpillangó Magyarország legdinamikusabban növekvő adakozó közössége a mély önismereten nyugvó emberi boldogságért

A Lélekpillangó Magyarország legdinamikusabban növekvő adakozó közössége a mély önismereten nyugvó emberi boldogságért A Lélekpillangó Magyarország legdinamikusabban növekvő adakozó közössége a mély önismereten nyugvó emberi boldogságért. 2013. Ha biciklivel indulsz valahová, nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre,

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon 100 női önismereti kérdés 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon Kedves Olvasó! Talán az Ön fejében is megfordult a kérdés: vajon miért

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

Laskai M. Nelli

Laskai M. Nelli Kedves Olvasó! Itt az ideje, hiszen lassan vége 2017-nek, hogy levonjuk az idei évet illető következtetéseket, és kitűzzük új céljainkat a következő évre. Az alábbi tervezővel abban leszek a segítségedre,

Részletesebben

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek...

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... A pénz-érzelmekkel kapcsolatos, országosan egyedülálló felmérést kezdeményezte, készítette és a tanulmányt írta 2011 szeptemberében

Részletesebben

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják,

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják, Útmutató a szülõknek A kilencvenes évek elején a kisgyermekek, óvodások nevelésével foglalkozó hasznos és tanulságos angol könyv szerzõje külön fejezetet szánt az átlagostól eltérõen fejlõdõ gyermekeknek.

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk 12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk Sági Zoltán Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk A világgal való elsődleges tárgykapcsolatunknak - a szülő-gyermek kapcsolatnak - alapvető szerepe van személyiségünk

Részletesebben

Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is!

Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is! ELSZÖKTEM OTTHONRÓL Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is! 116 000 Ki akar elszökni otthonról? Ha már elszöktél otthonról? Legfontosabb a biztonságod!

Részletesebben

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg?

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? Tartalomjegyzék Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? 23 Bevezetés 27 Élet a csendes kétségbeesésben 1. Azt

Részletesebben

EFT Továbbképzés. Biztonságos-e megváltozni? 2011. szeptember 21. 1132 Budapest Visegrádi u. 60. I. 6 www.humanharmony.hu Tel: 270-2281 Fax: 786-6104

EFT Továbbképzés. Biztonságos-e megváltozni? 2011. szeptember 21. 1132 Budapest Visegrádi u. 60. I. 6 www.humanharmony.hu Tel: 270-2281 Fax: 786-6104 EFT Továbbképzés 2011. szeptember 21. Biztonságos-e megváltozni? Human Harmony Életmód Stúdió info@humanharmony.hu 1132 Budapest Visegrádi u. 60. I. 6 www.humanharmony.hu Tel: 270-2281 Fax: 786-6104 Biztonságos-e

Részletesebben

Amikor hiányzik a szikra. Tudatos Nőknek

Amikor hiányzik a szikra. Tudatos Nőknek Amikor hiányzik a szikra Tűzgyújtó a párkapcsolatodban, párkapcsolati önreflexió Tudatos Nőknek filocafeblog.wordpress.com 1. Mi működött jól? Vizsgáljátok meg a tesztkérdéseket, és őszintén válaszolj

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek 32 Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek Kisnémet Mónika Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.) Az individuálpszichológia megjelenése a nevelési tanácsadói munkában avagy: ˇBirtokba venni a Napot nem elég, ha nem tudjuk másoknak is odaadni. Készítette: Kolozsvári Katalin pszichopedagógus Óvodai intézményünkben

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

A sikeres vállalatirányítás X+I parancsolata

A sikeres vállalatirányítás X+I parancsolata A sikeres vállalatirányítás X+I parancsolata A sikeres vállalkozás vezetéséről és irányításáról szóló intelmek Budapest, 2014. Április Az AKC az MCS Kft. saját márkája! MCS Management & Controlling-Service

Részletesebben

Kulcsok a megértéshez

Kulcsok a megértéshez Kulcsok a megértéshez Egyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a nem tudományos gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Karriertréning. Önismereti teszt. 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P

Karriertréning. Önismereti teszt. 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P 1. rész 1. Általában szeretek egyedül, a magam elképzelése szerint I Igen Nem G dolgozni 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P 3. Bosszantanak azok a kis hibák, amiket olykor elkövetek S Igen

Részletesebben

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012. Kézikönyv egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz 1 Mi az, amin a legtöbbet bosszankodunk? Az értékesítőink teljesítményének hektikusságán és az állandóan jelenlévő fluktuáción. Nincs elég létszámunk

Részletesebben

Hungarian Translations of Brad Yates Videos

Hungarian Translations of Brad Yates Videos Hungarian Translations of Brad Yates Videos Translations by Agnes Csontos http://eftmagyar.blogspot.be/ Contents: Tapping for Change (+ Tribute to Gary Craig) Love Magnet Tapping translation: Clearing

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

Szabó Noémi: A Szív ébredése

Szabó Noémi: A Szív ébredése Szabó Noémi: A Szív ébredése Élt egy szív, mely nem tudott úgy szeretni, ahogyan az benne élt. Egyszerűen nem emlékezett, mi szerepe van ezen a Bolygón. A harsány világ zaja taszította, s nem tudott mit

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása.

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Az anyagi függetlenség képlete. A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg!

Az anyagi függetlenség képlete. A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg! Az anyagi függetlenség képlete A legjobb kérdés: Miért kell, hogy SOK pénzed legyen? Egyáltalán... A sok pénz jó dolog? Vagy rossz? Vizsgáljuk meg! Mi a pénz? A pénz alapvetően ENERGIA. Igaz? Mi az energia?

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József TARTALOMJEGYZÉK Bevezető I. Útmutató I/1. Nemet mondás,

Részletesebben

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz 1 Ha bizonytalannak látom gyermekem fejlődését, kihez fordulhatok? Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány H-8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Nem vagy egyedül! Sőt, szinte mindenki küzd ezzel a problémával!

Nem vagy egyedül! Sőt, szinte mindenki küzd ezzel a problémával! Nehezen megy a szótanulás? Sokat dolgoztál már azon, hogy megtanuld a számodra elégséges szómennyiséget, mégis úgy érzed, napról-napra szállnak el fejedből a szavak? Nem vagy egyedül! Sőt, szinte mindenki

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

Én akarom, így akarom, most akarom!

Én akarom, így akarom, most akarom! 2 fotók: Belényesi Tímea (http://timeabelenyesi.blogspot.com) Én akarom, így akarom, most akarom! Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ahogy azt az augusztusi számban ígértem, a szeptemberi megjelenést a dackorszak

Részletesebben

Segítség a család lelki növekedéséhez

Segítség a család lelki növekedéséhez Segítség a család lelki növekedéséhez Hogyan válhatnak családi áhítataink a meghittség, a közösség és a szeretet különös pillanataivá? Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is!

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is! Bár mindannyiunk számára kicsit mást jelent a boldogság, mégis azt kutatjuk minden pillanatban, és ha elértük, szeretnénk megtartani. Néha egy apró dolog is elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat:

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Lekció: Ef. 4.17-32 2013. ápr. 14. Gazdagrét Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Minél többet hallunk a bölcsességről, annál

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga ELŐSZÓ Kedves szülők! Gyermekeik, mint egykor önök is, szeretik a meséket. Reméljük, hogy könyvünk tetszeni fog nekik. De önöknek elárulunk egy titkot: ez a könyv nem csak mese. Azt szeretnénk, ha gyermekeik,

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna? Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal

Részletesebben

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest

Részletesebben

6+1 TIPP hogy. jól induljon a napod! www.harmonialiget.hu. Készítette: Rácz Beatrix. Ingyen letölthető!

6+1 TIPP hogy. jól induljon a napod! www.harmonialiget.hu. Készítette: Rácz Beatrix. Ingyen letölthető! 6+1 TIPP hogy jól induljon a napod! Készítette: Rácz Beatrix Ingyen letölthető! Szeretettel köszöntelek Kedves Olvasó! Rácz Beatrix (Betti) vagyok és stresszt oldok kineziológiai módszerekkel, valamint

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél!

7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél! 7. Hiba Irreális igényeid vannak ahelyett, hogy tökéletes férfit nevelnél! Nicholas Victor www.ferficsabitas.com A hetedik végzetes hiba, amit a nők elkövetnek párválasztáskor: Irreális igényeid vannak,

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-14/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR!

AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Fejezetek az Ember aki óvodás című kiadványunkból (4. rész) AZ EGYÉNRE SZÓLÓ FIGYELEM MINDEN GYEREKNEK JÁR! Nem véletlen, hogy az előzőekben csak a nagyon kirívó, gyerekeket és felnőtteket is nagyon zavaró,

Részletesebben

A GYÓGYÍTÁS MODELLJE (Maya de Vries nyomán)

A GYÓGYÍTÁS MODELLJE (Maya de Vries nyomán) A GYÓGYÍTÁS MODELLJE (Maya de Vries nyomán) 2002 óta Gary Craig másként csinálja a kopogtatást. A beállításnál hosszú pozitív mondatokat hallunk, de mindössze csak egyszer. Ezek a mondatok intuitívak,

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,

Részletesebben

A változás szabadsága I.

A változás szabadsága I. Hollenda Zsolt A változás szabadsága I. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Miért vagyunk itt?... 3 Megéri változtatni?... 4 Sosem késő... 5 Sorsunk a saját kezünkben van!...

Részletesebben

Személyes Eredményességi Tréning Szet

Személyes Eredményességi Tréning Szet Személyes Eredményességi Tréning Szet Munkafüzet VAGYOK VALAKI A változtatás kulcsa Én : 1. Ki vagyok én? saját személyiségem feltérképezése 2. Párkapcsolatom 3. Munkám, hobbym 4. Anyagi tisztánlátásom

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben