200 éves. Ötvenéves osztálytalálkozó. XXII. évf. 9. (184.) szám szeptember. a Nagylétai Református Templom

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "200 éves. Ötvenéves osztálytalálkozó. XXII. évf. 9. (184.) szám 2013. szeptember. a Nagylétai Református Templom"

Átírás

1 XXII. évf. 9. (184.) szám szeptember iwiwen és facebookon - letahirek@gmail.com 200 éves a Nagylétai Református Templom Ünnepi, hálaadó istentiszteletet tart gyülekezetünk szeptember 29-én, vasárnap délután 3 órakor. templomunk építésének 200. évfordulóján. Igét hirdet: Vad Zsigmond, egyházmegyénk esperese. Nagy szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne örvendezni, és hálát adni gyülekezetünk ünnepi alkalmán! Hadházi Tamás lelkipásztor Ötvenéves osztálytalálkozó Az egykori Nagylétai Állami Általános Iskolában ban végzett 8. a. osztály augusztus. 24.-én tartotta 50 éves találkozóját. Nagyon vidám, felejthetetlen napot töltöttek együtt. Álló sor (balról): Némethi István, Barna Imre, Kárándi Ilona, Magyar Éva, Tóth Pálma, Kiss Aranka, Árva László, Papp Julianna, Nagy Viola, b.papp Gyula, Réz Irén, Katona József, Ruzsa Ilona, Újlaki Erzsébet. Fotó: Boros Szima Betti Középsı sor (balról): Kárándi Ibolya, Kontor Erzsébet, Szalay Györgyné -Zsóka néni- tanár, Kerek Lajosné osztályfınök, Kerek Lajos igazgató, Szabó István tanár, Szőcs Józsefné tanár, Csarnai Károlyné tanár, Mezei Erzsébet. Elsı sor (balról): Fehér Sándor, Papp Sándor, Szabó Tibor, a.papp Gyula, Benes Géza, Soós Sándor.

2 2. oldal Létavértesi HÍREK SZEPTEMBER Létavértes város belterületi vízrendezése április 17 és május 17 között az LEADER Európai Unió pályázat és a Magyar Állam támogatásával forint értékő, a város csapadékvíz elvezetését szolgáló csatornahálózat fejlesztésére kerül sor az alábbiak szerint: Diószegi u - Széchenyi u. Népbolt u. kertek alatt a Gyermeksziget Óvoda elıtt a II. Fıvízfolyásig 1963 méter (II/6 fıgyőjtı), Széchenyi u. 24 tıl Árok u. a II/6- os fıgyőjtıig 356 méter, II/14 fıgyőjtı a Köztemetıtıl a II. Fıvízfolyásig 1400 méter, Önkormányzati hírek Létavértes Városi Önkormányzat Képviselı-testülete szeptember 10- én tartotta soros ülését. Napirendjén évi Közbeszerzési Szabályzat módosítása / Önkormányzat 2. Bíráló Bizottság tagjainak megválasztása 3. "Létavértes szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének bıvítése és korszerősítése" címő KEOP 7.1.0/ számú projekthez kapcsolódó tervezési feladatok ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás - döntéshozatal Polgármesteri jelentés 4. Beszámoló az önkormányzat és intézményei I. félévi költségvetésének teljesítésérıl 5. Beszámoló az oktatási - nevelési intézmények munkájáról, az iskolák mőködtetési feladatának ellátásával kapcsolatos tapasztalatokról. Különfélékben... - Létavértes Városi önkormányzat és intézményei évi költségvetésének módosítása - ÖNHIKI pályázat benyújtása - Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerzıdés - Önkormányzati, külterületen lévı fa értékesítésérıl - Háziorvosi feladatellátási szerzıdések - LEADER térségek közötti együttmőködés lehetıségérıl İszi lomtalanítás október napokon Az AKSD Városgazdálkodási Kft. a város területén lomtalanítást végez október 24. és 25. napokon, reggel 7 óra és délután 14 óra között. Kihelyezhetı hulladékok: az ingatlanoknál keletkezı olyan szilárd hulladékok, amelyek nem helyezhetık el a tároló edényzetben (kukában), és a heti rendszeres hulladékszállítás alkalmával nem szállíthatók el (például: bútor, nagyobb kartondoboz, rongy bezsákolva). Nem tartozik a lomtalanítás alkalmával kihelyezhetı hulladékok körébe: a kommunális hulladék, építési törmelék, gépjármő gumi, akkumulátor, veszélyes hulladéknak minısülı anyagok, vegyszerek és minden olyan hulladék, amely a begyőjtés során veszélyezteti a begyőjtést végzık testi épségét, egészségét. A lomnak minısülı tárgyakat a győjtési útvonal mellé kell kihelyezni, úgy hogy az a begyőjtı gépjármővel megközelíthetı legyen, s a gyalogos- és gépjármő forgalmat ne akadályozza. Az apróbb, kismérető hulladékot bekötözött zsákokba kell kihelyezni. A hulladékok kihelyezésének idıpontja: a lomtalanítási napon legkésıbb reggel 7 óráig. Lomtalanítás ütemezése 25-én a vértesi településrészen és a Sziget u. Debreceni u. Vezér u. Temetı utca útvonaltól nyugatra esı létai településrész utcáiban. 26-án a létai településrészen, a fenti utcáktól keletre lévı területen II/14 fıgyőjtı mederburkolata a réten II/14-4 fıgyőjtı csatorna a Széchenyi u. 54-tıl a Köztemetıig 518 méter, II/19-A-1 jelő csatorna Bartók Béla utcán 638 méter, II/19-A-2 jelő csatorna Nyárfás u. II. Fıvízfolyás 605 méter, A jelő csatorna Aradi u. II. Fıvízfolyás 463 méter, II/ jelő csatorna felújítása Irinyi u. Orgona u. kertek vége 395 méter, Mederburkoló elemekkel történı kiépítés, szükséges átereszek, betorkoló mőtárgyak építésével 6338 méteren valósul meg. Kivitelezı: TERKOMP közös ajánlattevı. A konzorcium vezetıje TERRA-GENERÁL Építıipari Kft. Hajdúsámson október 23. az 1956-os forradalom és szabadságharc 57. évfordulója.. Megemlékezés az Árpád téri Kopjafánál. Idıpontjáról plakátok és Internet útján is tájékoztatjuk a lakosságot.

3 2013. SZEPTEMBER Létavértesi HÍREK 3. oldal Szüreti Sokadalom Nem kedvezett az idıjárás a hagyományos városi szüreti program megrendezésének. Az esıpermetet hozó fellegek, a hővös idı ellenére szép számú érdeklıdı tisztelte meg a fogatok városi felvonulását és a Kossuth kerti Tájháznál rendezett zenés táncos programot. Lenkey Lovas Emléktúra Augusztus 25 szeptember 1 között került megszervezésre a 25 éves ( ) Hajdú Bihar Megyei Honvéd Huszáregyesület szervezésében a Lenkey tábornok lovas emléktúra, melynek kigondolója és megszervezıje Csontos János volt. Lenkey János az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tábornoka, akit Jókai Mór Kıszívő ember fiai címő regényébıl ismerhetünk. İ volt az, aki Nyergelj, fordulj! parancsot adva hazaszöktette huszárjait a mai Lengyelország területérıl Máramaros megyébe A huszárok Máramarosszigetrıl indultak. Lóval napi kilométert tettek meg csodálatos természeti környezetben. Útvonaluk: Nagybánya Koltó Szilágycseh Szilágysámson Kárásztelek Kémer Sólyomkıvár Rév Élesd Magyarremete Belényes Várasfenes Köröstárkány Menyháza Borossebes Világos és a végállomás Pankota. Pihenınap beiktatásával mintegy 450 kilométert tettek meg. A túra létavértesi résztvevıi voltak: Csontos János, Kállai Péter, Szatmári Sándor, Kiss Bernadett, Bíró Edit tanárnı, aki a hadtáp feladatokat látta el, Papp József hadtápfınök, illetve Kiss Csaba Álmosd községbıl. Rajtuk kívül Debrecenbıl és Hortobágyról további 8 huszár vett részt a túrán. Fogatok érkezése a szılıskertbe A lovasokat minden településen nagy tömegek várták, és hol a polgármesteri hivatalok, hol a református vagy katolikus egyházak odaadó vendégszeretetét élvezték. Gyermek néptánccsoport Villongı együttes A rendezvény szervezıi, rendezıi Városi Önkormányzat, Városi Könyvtár és Mővelıdési ház, és a Létavértesi Szılısgazdák Egyesülete. Ezúton is köszönet minden önkéntes segítınek, közremőködınek! További képek: Fotó: Magánarchívum Lenkey Jánosra emlékeztek augusztus 30-án a Világos melletti Pankota református templomkertben, ahol a Kovászna megyei székely hagyományırzık által faragott kopjafát állították fel a vitéz tábornok tiszteletére. (t.b.) További képek a túráról: A 10 éves létavértesi Villongó Táncegyüttes felvételt hirdet! Ha szeretnél tagja lenni a település legnagyobb létszámú, virágzó közösségének, ahol családias hangulatban ismerkedhetsz kultúránk táncaival, hagyományaival, és ezekhez kapcsolódó közösségi élményekkel gazdagodhatsz. Szeretettel várunk! Csoportjaink: Villongó felnıtt, Cserebingó éves Minibingó éves Ingó-bingó 7-10 éves Csicsikoma 5-7 éves Csintekerentı 4-5 éves Beiratkozás, jelentkezés iskolások: szeptember 19. csütörtök 16:30 óra -Mővelıdési Ház színházterme. Óvodásoknak: szeptember 30. hétfı 16:00 óra Pillangó csoport terme (Gyermeksziget Óvoda) Jelentkezés a felnıtt csoportba: szeptember 20, és 27. péntek 18:30 óra Mővelıdési Ház színházterme. Bıvebb információk: Balla Fruzsina

4 4. oldal Létavértesi HÍREK SZEP- Óvodai hírek Szeretettel köszöntjük a 2013/ 14-es tanévben az új csoportos gyerekeket és a nyári szünetrıl visszaérkezı óvodásainkat! Gyerekeknek, szülıknek gondtalan, vidám óvodakezdést és élményekben gazdag óvodás éveket kívánunk! Szüretelnek, énekelnek, Láttál-e már ennél szebbet? Dió, rigó, mogyoró, Musttal teli kiskancsó. Sose láttam szebbet! Ország- Világnak hírül adatik, hogy szeptember 26-án, csütörtökön 10 órától a vértesi óvodában szüreti vígasság rendeztetik, melyre minden kedves vendéget, érdeklıdıt szeretettel várnak az óvoda gyermekei, dolgozói! A vértesi óvoda munkatársi közössége Megkezdıdött az új tanév szeptember 2 -án újra gyermekzsivajtól lett hangos az óvoda. A gyermekek és a dolgozók is kipihenten, újult erıvel kezdték meg a tanévet. Ez úton köszöntjük az újonnan érkezı gyermekeket. Minden kedves óvodásunknak vidám, játékkal teli, munkatársainknak pedig eredményes tanévet kívánunk! Táboroztak az ovisok Immár harmadik éve nyitotta meg kapuit júliusban az óvoda a táborozó gyerkıcök elıtt. Hagyományainkhoz híven mese báb -dráma; vizuális; sport-mozgás és néptánc tábort tartottunk az érdeklıdı és lelkes kis óvodásainknak. Az óvónénik rengeteg kreatív, izgalmas, ötletes fejlesztı játékkal, mesével, mozgásos tevékenységgel, barkácsolással készültek, így sok-sok élménnyel és ismerettel gazdagodhattak a gyermekek. A táborozók nagy örömükre, a hıségben kis medencékben pancsolhattak. Sporthét az ovis táborban. Ez a reggel zumbával indult A felhıtlen szórakozás és játék volt a jellemzı erre a négy hétre, ahol a gyermekek és a felnıttek is nagyon jól érezték magukat. Jövı nyáron is sok szeretettel várjuk a táborozni vágyókat! Az óvoda gyermek és munkatársi közössége Az 1988 ban végzett osztály Irinyi János Általános Iskola Évnyitó évindító A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola augusztus 31-én ünnepélyes keretek között megnyitotta a es tanévet. Ez a nap az újdonsült kis elsısöknek volt a legizgalmasabb, akik Ebihal tábor kertében az évnyitó elıtti napokban már elkezdték az iskolával való ismerkedést. Igazi Irinyisekké az iskolajelvény feltőzésével vált a 21 kisdiák. Iskolás éveikhez nekik és szüleiknek ezúton is sok sikert, vidámságot és jó egészséget kíván az Irinyi iskola valamennyi diákja és tanára. Az új tanév nemcsak a leendı elsısöket és szüleiket tartotta lázban, hanem minden diákot, pedagógust és szülıt. A változásokról, újdonságokról mindenki tájékozódhat a illetve a honlapokon az EMMI által kiadott tájékoztatókból. Iskolánkban a tanévet 174 tanuló kezdte 8 osztályban, 1-5 évfolyamon egész napos, illetve iskola otthonos tanulásszervezéssel, a osztályosok pedig önálló napközis csoportokban készülhetnek másnapi óráikra. A délutáni foglalkozások programját számtalan választható szakkör színesíti. 174 tanulónkból 169 diák tartózkodik 16 óráig az iskolában. A szülık igényeinek megfelelıen reggeli és esti ügyeletet is biztosítunk. Ilyen még nem volt! İszi gyümölcsbuli az Irinyiben szeptember 27-én 9 órától az Irinyi Szabadidıparkban kerül sor iskolánk nyilvános rendezvényére. Mit kínálunk? - Tompeti show-t, szilvalekvárfızést és kóstolási lehetıséget, mustkészítést, gyümölcssaláta készítést, - kézmőves foglalkozásokat, gyümölcsszobor alkotást, bográcsgulyás fızését, ügyességi játékokat - Sramlikings koncertet, jó hangulatot, kellemes idıtöltést, felhıtlen kikapcsolódást. Szeretettel várjuk diákjainkat, szüleiket és partnereinket szeptember utolsó péntekén a létavértesi Irinyi János Általános Iskola programjára! Vályiné Pápai Viola igazgató Osztálytalálkozó 25 éves osztálytalálkozót tartottak a II. számú Általános Iskolában 1988-ban végzett diákok. A Központi iskolában győltek össze ahol Vályiné Pápai Viola igazgatónı egy rövidített történelem órát tartott az elmúlt negyedszázad anyagából. Innen elsétáltak a játszótéren és arborétumon keresztül az Irinyi kiállító terembe, és láthatták milyen fejlıdésen ment keresztül a volt iskolájuk. A Bihari Júrtáknál folytatódott a beszélgetés egy osztályfınöki óra keretében, amit nagyon finom kemencés vacsora követett. Mint régen, ez alkalommal is nagyon vidám hangulatban telt az együttlét, és remélik 5 év múlva újra találkozni fognak. Alsó sor: Zilahi Zoltán, Vónya Enikı, Hajkai Ella, Molnár Tünde, Tóth Ilona osztályfınök, Kiss Magdolna, Mázló Ibolya, Bora Bernadett Középsı sor: Bakó Éva, Tarnóczi Andrea, Vónya Piroska, Boldis Gyöngyi,, Zúdor Irma. Hátsó sor: Kazai János, Mázló Attila, Ujvárosi Sándor, Kunkli Zoltán, Tarnóczi Tamás

5 2013. SZEPTEMBER Létavértesi HÍREK 5. oldal Alpok Adria, gyülekezeti kirándulás Az elmúlt két év élményekben gazdag útjai után (Svájc, Hollandia) ismét szerveztünk 6 napos körutazást, melyen 70 nagylétai gyülekezeti tagunk vett részt június elején. Utunk során 5 országot érintettünk, és mintegy 3400 km-t tettünk meg. A nagy dunai áradás miatt sétahajókázni nem tudtunk az osztrák Dunakanyarban, helyette a Salzburgban lévı Hellbrunni kastélyt, és annak vizijátékokkal teli parkját csodáltuk meg. Mindannyian vizesek lettünk, ami a hosszú út után nagy jókedvet okozott a csoportnak. Másnap már Németországban II. Lajosnak a Chiemsee-n lévı kastélyát nézhettük meg, majd tovább utazva Európa egyik legkisebb országának fıvárosában Vaduzban tettünk egy rövid sétát. 2. Érmelléki Tormafesztivál szeptember 2 8 között Kokad község Önkormányzata szervezésében, Vámospércs, Bagamér, Álmosd, Létavértes és Kokad településeken gazdag kulturális szabadidıs programok kerültek megrendezésre. A rendezvénysorozat szeptember 5 -i helyszíne a Nagylétai Református Egyház Árpád téri temploma volt. Fotók: Gáll Tamás A koraesti órára megteltek a padsorok. Hadházi Tamás lelkipásztor, Menyhárt Károly Létavértes és Ozsváth István Kokad polgármesterek köszöntıje után az egyházközség nıi kórusa -Hadházi Tamásné Esze Emıke Ildikó vezetésével adott szép mősort. Fotó: Magánarchívum Nagylétaiak Vadúzban a parlament épülete elıtt A svájci Luzernben az ısi fahídon sétálva, az óvárosban gyönyörködve rácsodálkoztunk (újra) arra a rendezettségre, tisztaságra, ami az országot jellemzi. Hála Istennek kitisztult az idı, így feljuthattunk a világ legmeredekebb fogaskerekő vasútjával a Pilatus hegyre, mely 2132 m magas. Jóllehet a csúcson már újra felsı fogadott bennünket, de akár hógolyózhattunk is. Fel és lefelé viszont életre szóló élményt nyújtott a svájci Alpok látványa. Olaszországban Genova, Pisa és Firenze voltak az út állomásai. Nagy élmény volt fölmászni a pisai ferdetoronyba, a firenzei dóm méreteire rácsodálkozni, vagy csupán sétálni a gyönyörő városban. Utunk utolsó olaszországi napján Ferrara középkori városközpontját néztük meg, illetve volt idınk fürödni a tengerben Jesoloban. Hazafelé tartva Ausztria egyetlen magyar református gyülekezeténél Oberwartban, vagyis magyarul Felsıırben álltunk meg. Érdekes volt hallani az ottani gyülekezet életérıl, gondjairól, örömeirıl. Ismét egy hosszú nap után, de élményekben gazdagon érkezhettünk haza. Szinte hihetetlen csoda isteni kegyelem, hogy minden jól sikerült, hogy 70-en elmehettünk erre a hosszú, de igen áldásos, szép útra! Számtalan módon megtapasztaltuk Istenünk kegyelmét és áldását, mely végigkísérte utunkat: kezdve attól, hogy kellemes kiránduló idıt kaptunk, esı nélkül végig utunkon, a tengerparton pedig már igazi nyári meleg volt. Mindenhová mindig pontosan, idıben, terv szerint megérkezhettünk. A csoport minden tagja (beleérte a gyermekeket is) rendkívül fegyelmezetten, a megbeszélt idıpontokat, programokat mindig betartva járult hozzá az út sikeréhez. Az út a lelki élményeken, látnivalókon túl még jobban összekovácsolta gyülekezetünk tagjait. Hadházi Tamás, lelkipásztor A nagylétai reformátusok képviselıinek augusztusi, skóciai testvérgyülekezeti látogatásáról a következı számban olvashatnak. Mindkét anyag több képpel megtalálható a város honlapján: /Városunk /Egyházak /Nagylétai Református E. Ezt követıen St. Martin igen nagy tetszést kiváltó, koncertmősorát hallhatták a megjelentek. További képek a rendezvényekrıl: /Események t.b.

6 6. oldal Létavértesi HÍREK SZEPTEMBER Állattartók figyelmébe A 45/2012. (V. 8.) VM rendelet szabályozza a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredető melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályokat, melynek megismerése minden kedvtelésbıl tartott, valamint haszonállat tulajdonosának érdeke. Az európai jogszabályokkal összhangban lévı rendelet szabályozza többek között az elhullott, elpusztult állatok elföldelésére, ártalmatlanítására, az állati tetemek győjtésére vonatkozó elıírásokat. A rendelet elérhetı a város honlapjáról: A mezııri tájékoztatóban olvasható, hogy az újlétai út mellett lévı állati-tetem tárolóba (dögkútba) egyesek nem a szabályoknak megfelelıen helyezik el a kiszállított állati tetemet, ami a környezetvédelmi szabálysértésen túl közegészségügyi kockázatot is jelent. A témához csatlakozik, de a helyi tárolóba történı kiszállításra nem vonatkozik, hogy fenti rendeletre hivatkozva az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. tájékoztatta korábbi partnereit, mely szerint július 31- tıl megszüntette a korábban alkalmazott állati hullajegy kiállítását. Augusztus 1-tıl az állati eredető mellékterméket belföldi szállítás során 3 példányos kereskedelmi okmánynak kell kísérni, melyet a tulajdonos vagy átadó szerez be és tölti ki. Hulladéklerakás A helyi újságban rendszeresen felhívjuk a lakosság figyelmét a szőkebb és tágabb lakókörnyezet tisztántartására, megóvására. A városa egész területén biztosított a kommunális hulladék szervezett heti szállítása, a kialakított győjtıszigeteken a szelektív hulladék-elhelyezés. Mint minden évben, idén is ingyenes lomtalanítási akció lesz október napokon a településen, hogy a fölöslegessé vált tárgyakat, eszközöket elszállíttathassák ingatlanjaikról. Jelenleg nem megoldott a bontások során keletkezett nagyobb mennyiségő építési törmelék és hulladék elhelyezése. A bontást végzıknek a Regionális Hulladékkezelı Telep áll rendelkezésére (Debrecen, Vértesi út 9/b.). A leadható lakossági hulladékok listája: Kérjük, szemeteléssel ne csúfítsák el utcáinkat, közterületeinket, fölöslegessé vált dolgaikat ne dobálják szét a közlekedési-, dőlıutak mentén, ne hozzanak létre illegális szemétdombokat az erdıszéleken, mezın! Köszönjük! Röviden Az önkormányzat évi költségvetésében a mőködési kiadások fedezésére mőködési hitel felvételét nem tervezhette, ezért a hiányzó e Ft összeget központi támogatásként tervezte be. Ebben az évben most elıször nyílik lehetıség a mőködıképesség megırzését szolgáló kiegészítı támogatás pályázatának benyujtására. Az ÖNHIKI pályázat beadásáról a szeptember 10-i képviselı-testületi ülés döntött. * Szeptember 10-én tárgyalta és 108/2013.(IX.10.)Öh számú határozattal elfogadta a testület az önkormányzat és intézményei évi költségvetésének I. félévei teljesítésérıl szóló elıterjesztést, mely teljes terjedelmében olvasható a város honlapján: /Önkormányzat /Költségvetés A féléves gazdálkodásról összegzésként elmondható, hogy mind a bevételek, mind a kiadások idıarányosan teljesítve lettek, a tervezéskor mutatkozó hiány miatt nem születtek visszalépést jelentı leépítések, elhamarkodott döntések. A takarékosságra, a kiadások csökkentésére továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni, fıként az energia felhasználás és beszerzések tekintetében. Mezııri tájékoztató Az elızı tájékoztató megjelenése óta jelentısen felgyorsultak az események. Még meg sem jelent a cikk máris több helyrıl érkezett bejelentés burgonyalopásról illetve egy esetben a mezıır hívta fel a gazda figyelmét a lopásra. Sajnos a tettesek kilétét nem sikerült kideríteni. Egy esetben valószínősíthetı, hogy a szomszéd területen dolgozók lophatták meg a burgonyát. Még meg sem kezdıdött az aratási szezon, máris több rendırségi feljelentés történt kukoricalopásról, elsısorban a volt szeméttelep környékérıl. Egy esetben tetten értük a elkövetıt, ahol házának udvarán egy kölcsönkért lovasfogatra 3 zsák nyers csöves kukorica volt felrakva szénával letakarva. A szabálysértınek fogalma sem volt róla hogyan került háza elé a kukorica. Ellene rendırségi feljelentést tettünk és a rendırjárır egyéb más szabálysértés miatt helyszíni birsággal sújtotta. A további lopások miatt néhány gazda idı elıtt learatta a kukoricát az érintett területrıl. Egy esetben történt rongálás öntözıberendezésben, kisebb értékő csatlakozókat loptak el. A tettes ismeretlen. Több esetben érkezett bejelentés a szılıskertbıl, hogy a borz komoly károkat okoz a terményekben. Fegyverrel rendelkezı kollegák segítenek a kártevık kilövésében, de itt is kérjük a vadırök segítségét! Többször jelezték a gazdák, hogy a csorda nem megfelelı ırzése miatt a tehenek a kukoricásba tévedve komoly károkat okoznak. A rendırségi feljelentés megtörtént. Kóbor kutyák okoztak riadalmat a sportpályán. A szükséges intézkedést és felelısségre vonást megtettük. Felhívnám a figyelmet arra, hogy kutyáikat az elıírások betartásával sétáltassák, és ha kóbor kutyákkal találkoznak azt minden esetben jelezzék, mivel ezek egyenként is, de falkába verıdve veszélyt jelentenek a lakosságra. Falopás történt az újlétai határ közelében, ahol több akácfát vágtak ki ismeretlenek, de csak a fa törzsét vitték el. Ismételten felhívnám a figyelmet, hogy fát szállítani csak érvényes kísérı okmányokkal lehet. Az új büntetı törvénykönyv rendelkezése alapján július 1.-tıl az erdıbıl jogellenesen történı fa kivágása és eltulajdonítása értékhatártól függetlenül bőncselekménynek minısül és a büntetés mértéke is ennek megfelelı. Vége az öntözés idénynek. Idén is látszott mennyire felelıtlenek az emberek, rendszeresen ırizetlenül hagyják eszközeiket, ami csábít a lopásra. A lovasjárırök és a mezıırök szóban vagy írásban üzenve figyelmeztették az embereket, hogy semmit ne hagyjanak ırizetlenül. Mindenkit kérek, ha bármi rendellenességet észlel, jelezze. Itt az ısz, és remélhetıleg több csapadék is várható, ezért kérem a határban közlekedıket, ha lehetséges ne vágják össze a dőlıutakat, mások közlekedését ne nehezítsék meg. A nyáron tapasztaltuk, hogy az esı szinte még el sem állt, egyesek traktorral végigmentek a dőlın így a személygépkocsival való közlekedést teljesen lehetetlenné tették. Mire a következı lapszám megjelenik, már javában fog tartani a tormabetakarítás. Kérek minden tormatermelıt, hogy senkinek ne adjanak engedélyt torma tallózásra! 2013 szeptember 9 -én a civil szervezetekkel együtt megbeszélést tartottunk, amelynek egyik napirendi pontja Létavértes közbiztonsági helyzete volt, melyen részt vettek a rendvédelmi szervek, a polgárırség és a mezıırök képviselıi. Megállapítottuk, hogy Létavértes közbiztonsági helyzete alapvetıen jó, és felhívtuk a figyelmet azokra a területekre, melyekre kiemelt figyelmet kell fordítani a szabálysértések, esetleges bőncselekmények megelızése érdekében. Kérünk minden létavértesi lakost, földtulajdonost, gazdát, hogy segítsék munkánkat! Már többször felhívtam a figyelmet a Létavértesi Híreken keresztül, hogy az állati hullákat minden esetben az újlétai út mellett lévı állati tetem tárolóba helyezzék el, ellenkezı esetben környezetvédelmi szabálysértést követnek el, és szigorú büntetésre számíthatnak. Ne legyünk közömbösek egymást iránt! Papp Sándor mezıır

7 2013. SZEPTEMBER Létavértesi HÍREK 7. oldal Mihály-napi menyegzı a Rozsnyai Győjteményben szeptember 28-án a régi falusi lakodalmak hagyományos szokásait és fergeteges hangulatát idézi meg a Rozsnyai Győjtemény és a jubiláló Villongó Táncegyüttes a Rozsnyai Győjteményben (Irinyi utca 7.). A hagyományos paraszti kultúrában Szent Mihály napján kezdıdött az ıszi mulatságok, bálok és cuhárék jeles idıszaka, a kisfarsang. A Rozsnyai Győjtemény ez alkalomból zenés-táncos lakodalmas mulatságot szervez, melyre elvárja a város és vidék apraját-nagyját. A Népmese Napjára esı program 15 órakor kezdıdik a helyi mesemondók elıadásával, majd 16 órakor folytatódik a mesék világraszóló lakodalmának felelevenítésével. A vidám, viseletbe öltözött táncos násznép a vıfély vezényletével, muzsikaszóval, szekéren érkezik a múzeumba, a menyasszonykikérés és a tréfás esketés helyszínére. A páratlan népmővészeti kincseket ırzı győjtemény hagyományos lakodalmas menüvel várja a látogatókat: a fogadópálinka után húslevest, töltött káposztát és süteményeket szolgálunk fel (vacsorajegy: 600 Ft). A táncos mulatságon vonószenekar húzza a talpalávalót. A menyasszonytánc adományait a múzeum mőködtetésére fordítjuk. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket egy jó hangulatú mulatságra! További információ, vacsorajegy elıvétel és foglalás: Rozsnyai István Muzeális Győjtemény Létavértes, Irinyi utca 7. szám Telefon: / (113, 140. mellék), / cím: rozsnyai.gyujtemeny@gmail.com LELKI EGÉSZSÉG VILÁGNAPJA OKTÓBER 10 Hazánkban 1994 óta emlékeznek meg a lelki betegségben szenvedı emberekrıl, az ıket megilletı emberi méltóságról. Az ANTSZ felhívása olvasható a város honlapján: Megnyitotta kapuit az Erdei Református Családi Napközi A Vértesi Református Egyházközség és a Bánki Református Egyházközség együttmőködése kapcsán ajánljuk testvéreink figyelmébe az Erdei Református Családi Napközit, mely Bánkon a debreceni út mentén, a volt bánki iskola területén mőködik. Ajánljuk azoknak, akik gyermekeiket szeretnék elhelyezni ebben a környezetben 20 hetes kortól 14 éves korig. Legalább 5 érdeklıdı esetén a gyerekek oda és visszaszállítása is megoldható. Bıvebb információ: Telefon: 06-52/ Apróhirdetés Díja: 670 Ft (ÁFA - val) Hirdetések leadása: szeptember 10 -ig Városháza, I. emelet letahirek@gmail.com CSALÁDI HÁZ. Létavértes, Sándor u. 22. szám alatti ház eladó. Érdeklıdni lehet: 06-30/ telefonszámon. (C ) CSALÁDI HÁZ. Létavértes központjában, Batthyány u. 23. szám alatt 100 m2-es 3 szobás, összkomfortos családi ház 2 garázzsal, melléképületekkel, kerttel, gyümölcsössel eladó. Érdeklıdni: 06-30/ " (C ) CSALÁDI HÁZ. Létavértes, Tóth Árpád u. 26. szám alatti családi ház eladó. Érdeklıdni lehet Suta Gábornál. Tel: 52 / (C ) CSALÁDI HÁZ Létavértes, Halom u. 5. szám alatt eladó. Érdeklıdni lehet az alábbi telefonszámon: / (C ) ALBÉRLET. Létavértesen 2 szobás, összkomfortos, gázfőtéses lakás albérletbe kiadó. Ár: Ft + rezsi. Érd: 06-30/ (C CSALÁDI HÁZ sürgısen eladó Létavértes, József A. utcában. A ház kívül belül szépen felújított. 2 szoba, konyha, fürdıszoba, 8 m hosszú üveges folyosó, mellék-épületek 400 n. öl telken. A lakás összkomfortos, gáz főti a lakást és a vizet, cserépkályha, kerekes kút, csemegeszılı az udvarban, kertben, + riasztó. Irányár: 2,6 millió Ft. Telefon: (C ) CSALÁDI HÁZ eladó, vagy elcserélhetı. Létavértes, Katona J. u. 17. szám alatt 2,5 szobás (két szobában cserépkályha) + konyha, fürdıszoba, spájz -családi ház eladó. Víz, villany, gáz (cirkó) van. A telken két melléképület. Az ingatlant debreceni 1,5 2 szobás lakásra is elcserélném. Érdeklıdni lehet: 06 30/ (C ) DUNAKESZIN 1,1 hektáros terület a repülıtér mellett eladó. A terület alkalmas telephelynek, raktárnak, stb. Érd: / SZÁNTÓFÖLD. Létavértes határában jó minıségő szántóföldet vennék, vagy bérelnék hosszú távra. Ár megegyezés szerint. Érdeklıdni: (C ) Hirdessen a Létavértesi Hírek -ben REDİNY, szúnyogháló, reluxa, harmonikaajtó készítését, javítását, szerelését vállalom. Kiváló minısé-gő anyagok felhasználásával reális áron, rövid határidıvel. Ezen túl UV álló mőanyag párkányát is megrendelheti tılem! Érd: ifj. Kéki Sándor, telefon: 06 20/ (C ) GEALAN, Roplasto mőanyag nyílászáró, 6 kamrás 1.0-ás hıszigeteléssel, Roto vasalattal, acélmerevítéssel. 5 év teljes körő garanciával, alacsony árakon. Érdeklıdni: ifj. Kéki Sándor, telefon: 06-20/ (C ) KAZÁNOK. Eladó egy nagyteljesítményő, hılégbefúvós Hitting kazán (mőhelyek, fólia, sátor főtésére alkalmas) és egy Simplee 02-es vegyes tüzeléső kazán. Érd.: 06 20/ (C ) KONDIGÉP. Eladó egy szobai lapsúlyos, többfunkciós kondigép és egy jó állapotú média állvány (Tv, hifitorony szekrény).érdeklıdni: es telefonszámon PULYKALOPÁS. Augusztus 28-án Monostorpályi Liget tanyáról 13 bronzpulykát loptak el (8 fekete, 4 tarka és egy fehérmintás, sántító anyapulyka). Aki bármit tud errıl, vagy vásárolt ebbıl a pulykákból, kérem, jutalom ellenében értesítsen a os telefonszámon. A pulykák elızı nap egészségre ártalmas szerrel lettek megitatva, emberi fogyasztásra nem voltak alkalmasak! (C )

8 8. oldal Létavértesi HÍREK SZEPTEMBER Falugazdász rovata Tisztelt Termelık! augusztus 21 -tıl megkezdıdtek az egységes kérelmek keretében igényelt területek keresztellenırzése alapján a hivatal által elıállított adategyeztetı végzések kipostázása. Tájékoztatjuk a gazdálkodókat, hogy a tavalyi évhez hasonlóan: a fizikai blokkok területével összefüggı blokktúligénylés-vizsgálat és adategyeztetés két körben valósul(t) meg: augusztus- és szeptember végén kezdıdı folyamatok során. az augusztusi adategyeztetés során az MVH kizárólag az adategyeztetésre felszólító és a túligényelt blokkokat bemutató végzés postai úton történı kiküldésével értesítette az érintett ügyfeleket. Az adategyeztetést elektronikus felületen, ügyfélkapun keresztül kellett benyújtani. a további fizikai blokkok keresztellenırzése és a szükséges adategyeztetés a második körben - várhatóan szeptember végén - valósul meg. Így egy ügyfél a túligénylés kapcsán akár két adategyeztetı végzést is kaphat. Megkezdıdött a területalapú támogatás feltételrendszerének a Kölcsönös Megfeleltetésnek KM az ellenırzése, ezen belül is nagy hangsúlyt fektetnek a JFGK 2 (a felszín alatti vizek védelmére), a JFGK 3 (a szennyvíziszap felhasználására), a JFGK 4 (a nitrát érzékeny területeken történı gazdálkodás) és a JFGK 9 (a növényvédı szerek kezelése) fontosságára. Az ellenırzés kiterjed a növény- és állattenyésztıkre is. Az érintettek az ellenırzés megkezdése elıtt értesítést kapnak. Azon termelık, akik Agrárkörnyezet-gazdálkodási programban valamint a Nitrát érzékeny és Natura 2000-es területen gazdálkodnak, Gazdálkodási Napló vezetésére kötelezettek. A Nitrát érzékeny területen gazdálkodóknak minden év szeptember 01 - december 31 között adatszolgáltatási kötelezettségük is fennáll. Az adatszolgáltatást az 59/2008 (IV. 29.) FVM rendelet 6 sz. mellékletén kell benyújtani az alábbi címre: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, Növény és Talajvédelmi Igazgatóság, 4032 Debrecen, Böszörményi út 148. Az agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG) részt vevı gazdálkodóknak is be kell küldeniük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH) az elızı gazdálkodási év (2012/2013) Gazdálkodási naplójának (web-gn) adatait. Az adatszolgáltatást csak szeptember 1. és november 30. között, elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül tehetik meg az érintettek. A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) július 15-ig postázta azon határozatokat, amelyben értesítette az érintett termelıket a kárenyhítési hozzájárulás fizetési kötelezettségükrıl. A határozatokban elıírt fizetési kötelezettség teljesítésére szeptember 15-ig beérkezıen van lehetıség! Ez a határidı nem a banki átutalási megbízás feladása vagy az átutalás idıpontjára vonatkozik, hanem a megfizetett összeg MVH számlájára történı beérkezés, azaz a kárenyhítési lebonyolítási számlán történı jóváírásra! A 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet (szakképzési jogcímrendelet) az augusztus 15-én hatályba lépı módosításától eltérıen, továbbra is a korábban megszokott módon lehet benyújtani a kötelezı képzések díjának visszaigénylését a szeptember 1-tıl megnyíló kérelem benyújtási idıszakban. A Kormány 311/2013. (VIII. 21.) Korm. rendelete a vizek mezıgazdasági eredető nitrátszennyezéssel szembeni védelmérıl szóló 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet módosításáról. A módosítással a nitrátérzékeny területen lévı, vagy annak minısülı állattartó telepek trágyatárolóinak megvalósítási határideje: december 31. A nem nitrátérzékeny területen lévı, illetve annak nem minısülı állattartó telepek hígtrágyatárolóinak létesítési határideje: december 31. (Megjegyzés: A nem nitrátérzékeny területen lévı, illetve annak nem minısülı állattartó telepek istállótrágya-tárolóinak létesítési határideje december 22. maradt). Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal - Derecskei Járás Szima György falugazdász Nem nyílik a kapu, nem kattan a zár, nem halljuk már többé, hogy jössz e már. Sírod mellett állva szívünk megszakad, hogy itt fekszel a hideg hant alatt. Lelkünk fájdalmát csak enyhíti, Hogy ide jövünk hozzád megpihenni. Mert a halál után jön az örök élet, Ott majd te vársz ránk, és átölelünk téged Mázló József halálának 4 éves évfordulóján Fájó szívvel emlékezünk: Felesége, gyermekei, unokái. GYÁSZHÍREK, MEGEMLÉKEZÉSEK fényképpel, (50 x 90 mm-es) 2400 Ft + ÁFA = 3048 Ft évi munkaszüneti napokról 33/2013. (VIII. 30.) NGM rendelete a jövı évi munkaszüneti napok körüli munkarendrıl: - A 2014-ben csütörtökre esı május 1-jébıl úgy lesz hosszú hétvége, hogy május 2. pihenınappá változik, amit május 10-én, szombaton dolgozunk le. - Októberben, a köztársaság kikiáltásának és az 56-os forradalom kitörésének napját, azaz a szintén csütörtökre esı 23-át úgy ünnepelhetjük, hogy pénteken sem kell dolgozni menni - helyette október 18., szombat lesz munkanap. - Az igazán hosszú, ötnapos hosszú hétvége karácsonykor jön el. Az NGM -rendelet alapján a szerdára esı december 24. ugyanis pihenınap, amit december 13-án dolgozunk le. Ami az ezek közé esı állami és egyházi ünnepeket illeti, a március 15-ét - hosszú hétvége szempontjából - bukják a dolgozók, hiszen az 2014-ben szombatra esik. Hasonló a helyzet november 1-jével, mindenszentek ünnepével is, de legalább augusztus 20-án megpihenhetnek a dolgozók, mert az szerdára esik majd. A Húsvét- és Pünkösd hétfıre ugyanakkor bizton számíthatunk, azaz április 21-ével és június 9-ével fog meghosszabbodni egy-egy hétvégénk, vagyis 2014-ben összesen öt hosszú hétvégével tervezhetünk.

9 2013. SZEPTEMBER Létavértesi HÍREK 9. oldal Létavértes SC 97 A labdarúgó csapatokat követıen, szeptember elején elkezdıdött a Megyei Kézilabda bajnokság is. Augusztus utolsó hetében a Létavértes "Öregfiúk" csapata Nyíradonyban vendégszerepelt, ahol a házigazdákat szoros mérkızésen 4:3 arányban legyızték. A nıi csapat folytatja az elızı szezonban megszokott sikeres szereplést, és a fiúk gólaránya is javul. Labdarugó és kézilabda eredmények a honlapon: /Városunk / Sport Fotók: Magánarchívum Az idei szezonban elsı ízben indul Hajdú-Bihar megyében is nıi labdarúgó bajnokság, várhatóan nyolc csapat részvételével, melyben Létavértes is képviselteti magát. Papp Zoltán szakosztályvezetı A település honlapja További helyi információk: FELHÍVÁS A Létavértes SC 97 Egyesület az általános iskola 1-2. évfolyamára járó fiúk, lányok jelentkezését várja kézilabda utánpótlás csapatába Az érdeklıdı szülıknek és gyermekeknek jelentkezni lehet szeptember 26-án, csütörtökön tıl az Arany János Általános Iskola tornatermében Németh Petra és Balogh Sándor edzıknél

10 10. oldal Létavértesi HÍREK SZEPTEMBER BÚTORÜZLETÜNKBEN megújult választékkal és barátságos árakkal várjuk kedves vásárlóinkat! Helyben ingyenes házhoz szállítás. Érdeklıdni: BARNA BÚTOR Létavértes, Kossuth u. 32. Telefon: (52) Nyitva: hétfı péntek ig, szombat: ig Kukoricatermelık figyelmébe! Az AGRO--IILKA VÉRTES Kfftt.. szárrííttó üzeme ((volltt 100--as tterrüllettén)) okttóber 1--ttıll megkezdii a kukorriica rrosttállásárra szárrííttásárra,, ttárrollásárra vonattkozó szollgállttattásátt.. A telephelyen értékesítésre is lehetıség nyílik a környéken kialakult napi áron. További információ kérhetı a es telefonszámon. Közérdekő telefonszámok: Orvosi ügyelet, Árpád tér , vagy Meennt tııkk TTőőzzool llt tóókk RRReeennndddııırrrssséééggg VVVááárrrooossshhhááázzzaaa / // A Profi Autós és Motoros Iskola gépjármővezetıi tanfolyamot indít szeptember 27 -én 17 órai kezdettel a Könyvtár épületében, a Rózsa utca 1 szám alatt Ft-tal is elkezdhetı, részletfizetés, ingyenes kreszkönyv, Jelentkezés és tájékoztatás: Kertész József iskolavezetınél: 06-30/ Szülık figyelmébe Gyermekorvosi rendelés Rendel: Dr. Zsadányi Judit csecsemı és gyermekgyógyász Hétfı: 08:30 12:00 Kedd: 08:30 11:00 Szerda: 08:30 12:00 Csütörtök: 08:30 11:00 Péntek: 08:30 12:00 Kérjük a Kedves Szülıket, hogy a beteg gyermeket minden esetben kísérje el egy felnıtt személy a rendelésre! A tanulók az ellenırzı füzetet hozzák magukkal, mert igazolást csak úgy tudunk adni! A csecsemı és kisgyermek tanácsadási napokon (kedd és csütörtök) törekedjenek a korai érkezésre, mert 11-tıl a csecsemı tanácsadás veszi kezdetét. Védınıi ellátás Orvossal közösen tartott csecsemı és kisgyermek tanácsadás idıpontja: (Kossuth utcai tanácsadóban) Kedden és csütörtökön 10:30 órától Önálló védınıi tanácsadás -várandós, csecsemı, kisgyermek: (Kossuth utcai tanácsadóban) Kedden és csütörtökön 8:30 órától -10:30 óráig Létavértes Védınıi Szolgálat Telefon: 52/ , Védını: 20/ Városi védınıi szolgálatról: Városunk/ Intézmények / Egészségügy Létavértesi HÍREK LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ingyenes lapja Kiadó: Mővelıdési-, Sport- és Civil kapcsolatok Bizottság. Felelıs kiadó: Jóga Zoltán Felelıs szerkesztı: Turóczi Barnabás Cím: 4281 Létavértes, Kossuth u. 4. Telefon: Interneten: a város honlapján iwiwen, facebookon Fax: (52) letahirek@gmail.com, Nyomda: LICIUM ART Debrecen, Pacsirta u. 53. Telefon: 52/ Megjelent: 2500 példányban Terjeszti: Magyar Posta Zrt. Létavértes, Nagyváradi u. 1. Hivatalvezetı: 52/ ISSN A település eseményeirıl hónapról-hónapra tájékozódjon a Létavértesi HÍÍ ÍRR EEK - ben CIKKEK, FOTÓK, HIRDETÉSEK LEADÁSA: minden hónap 10-ig - letahirek@gmail.com, vagy Városháza, Kossuth u I.. em ajtó

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76.

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 23-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról

Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról 4/2009.(I.29.)Kt.sz. Javaslattevı Testület létrehozása Jánoshalma Város Képviselı-testülete a kitüntetı címek alapításáról és adományozásáról szóló 19/2008.

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

Tárgy: Lajosmizse város 2012. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása. Intézményirányító és Településfejlesztési Iroda.

Tárgy: Lajosmizse város 2012. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása. Intézményirányító és Településfejlesztési Iroda. Elıterjesztés 12. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 29-i ülésére Tárgy: Lajosmizse város 2012. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

2013. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. augusztus 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl készült

2013. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. augusztus 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl készült 2013. évi 14. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. augusztus 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl készült J E G Y Zİ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar

Részletesebben

A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Mosolyvár Óvoda és Bölcsıdéjének Különös közzétételi listája

A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Mosolyvár Óvoda és Bölcsıdéjének Különös közzétételi listája A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Mosolyvár Óvoda és Bölcsıdéjének Különös közzétételi listája [a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 8. (6) bekezdés alapján (a lista személyes adatokat nem

Részletesebben

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete A települési szilárd hulladékra vonatkozó kötelezı közszolgáltatásról /EGYSÉGES SZERKEZET/ Sajtoskál község Önkormányzatának

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 19-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének január 19-i ülésére 5. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. január 19-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Mizsei utca 7-9. szám alatti Lajosmizse Városi Labdarúgó Sportcentrum és a belvízelvezetı

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 36/2011. (VI. 30.

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 36/2011. (VI. 30. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2011. június 30-i nyilvános képviselı-testületi ülésen hozott határozatok 36/2011. (VI. 30.) határozata Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. kedd Eseménytervezet Elsı tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség Munkavédelmi oktatás

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Elıterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve Az elıterjesztést készítette: Szilágyi

Részletesebben

NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL

NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 22/2000. (XII.19.), 4/2000. (III.28.), 15/1999. (XII.21.) rendelettel módosított 10/1996. (IV.30.) rendelet az egyes helyi közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl

Részletesebben

K I S B Í R Ó. A REGÖLYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2008. szeptember 9. XI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM

K I S B Í R Ó. A REGÖLYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2008. szeptember 9. XI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM K I S B Í R Ó A REGÖLYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2008. szeptember 9. XI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény (TONI) Az utóbbi években szinte megszokott módon újabb szervezeti változások

Részletesebben

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t Iktatószám: 2-8/2013. Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t Készült: Társulási Tanácsának 2013. október 24. napján 14.11 órakor a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Tanácskozó

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. augusztus 9-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke BESZÁMOLÓ a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke 1 A rendırségrıl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 10. (1) bekezdése szerint az önkormányzatok közbiztonsággal

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S NYÍLT ÜLÉS AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 96. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a Szekszárd és Környéke Orvosi Ügyeleti Társulás mőködésének 2010. évi tapasztalatairól E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: jegyzo@sarospatak.hu Elıterjesztés a - a képviselı- testületnek - az óvodai körzethatárok módosításáról

Részletesebben

Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány

Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány Célunk: Hátrányos helyzetőek - sérültek, lelki problémákkal küszködı fiatalok, árvák, idısek, nagycsaládosok -, iskoláskorúak és fiatalok szociális,

Részletesebben

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2012. január 26. (csütörtök) 1. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj részletes költségkalkulációja Elıterjesztı:

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)

Részletesebben

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-10/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Hulladékgazdálkodási társulási megállapodás

Hulladékgazdálkodási társulási megállapodás Hulladékgazdálkodási társulási megállapodás amely létrejött, egyrészrıl Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviselıje: Horváth István, másrészrıl

Részletesebben

2014/2015. tanév rendje

2014/2015. tanév rendje A tanulók bolti gyakorlati napjai: Eladóképzés 10. évfolyam: csütörtök, péntek 11. évfolyam: hétfı, kedd Kereskedıképzés 13. évfolyam: péntek 2014. szeptember 1. évnyitó 2014/2015. tanév rendje 2014. október

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem Egészségnap órarend 9/a 014.terem 9/b 014. terem 9/c 10/a Szív, ér és 10/b Szív, ér és 10/c 11/a játék, játék, játék, játék, 11/c játék, játék, 07.terem 12/b Elsősegély 016.terem 12/c 07.terem Elsősegély

Részletesebben

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2010. I. félévi MUNKAPROGRAMJA. Elfogadva: /2009. (XII.17.) ÖKT sz. határozat

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2010. I. félévi MUNKAPROGRAMJA. Elfogadva: /2009. (XII.17.) ÖKT sz. határozat ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. I. félévi MUNKAPROGRAMJA Elfogadva: /2009. (XII.17.) ÖKT sz. határozat 1 2010. JANUÁR 14 / CSÜTÖRTÖK/, 16 óra ***************************** 1./ Rendezési

Részletesebben

E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek

E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 Tisztelt Képviselı-testület! E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat pályázat

Részletesebben

Varsány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (IX.12.) r e n d e l e t e

Varsány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (IX.12.) r e n d e l e t e Varsány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2006. (IX.12.) r e n d e l e t e a települési folyékony hulladék győjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelezı helyi közszolgáltatásról

Részletesebben

2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL

2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/ 1. napirendi pont Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 9-8/2011. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról A Cigány Kisebbségi

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Múzeum köz 1. sz. ingatlan értékesítése Sorszám: 5 Elıkészítette: Véleményezı bizottság: Váczi Julianna osztályvezetı Gazdálkodási Osztály Dr. Farkas László jogi munkatárs Pénzügyi Bizottság Döntéshozatal

Részletesebben

Tárgy: Versenytárgyalás meghirdetése a Mizsei utca 7-9. szám alatti Lajosmizse Városi Labdarúgó Sportcentrum vonatkozásában

Tárgy: Versenytárgyalás meghirdetése a Mizsei utca 7-9. szám alatti Lajosmizse Városi Labdarúgó Sportcentrum vonatkozásában 4. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 24-i ülésére Tárgy: Versenytárgyalás meghirdetése a Mizsei utca 7-9. szám alatti Lajosmizse Városi Labdarúgó Sportcentrum

Részletesebben

Pécel V áros Ö nkorm ányzata K épviselı-testülete

Pécel V áros Ö nkorm ányzata K épviselı-testülete Ügyiratszám: SZ/3278/2009. Pécel V áros Ö nkorm ányzata K épviselı-testülete JEGYZİKÖNYV Készült: 2009. április 15-én (17.00-17.10) megtartott nyílt képviselı-testületi ülésrıl. Jelen vannak: dr. Benkovics

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 13-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 13-i ülésére Elıterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 13-i ülésére Tárgy: A 2009. évi Környezetvédelmi Nap program-tervezetének elfogadása Az elıterjesztést készítette: Földházi

Részletesebben

Aszód Város Önkormányzat Polgármesterétıl. Tisztelt Képviselı-testület!

Aszód Város Önkormányzat Polgármesterétıl. Tisztelt Képviselı-testület! Aszód Város Önkormányzat Polgármesterétıl /2009. Tisztelt Képviselı-testület! ELİTERJESZTÉS A hulladéktelep bezárása következtében beállt változásról, illetve a helyi környezet védelmérıl, a közterületek

Részletesebben

Elızmények. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009.

Elızmények. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009. Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey u. 30. Ü.szám: 222/2009. Aszód Város Önkormányzatai Képviselı Testülete részére 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tárgy: Beszámoló az iskola Minıségirányítási

Részletesebben

FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDİPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 15. 1. Köztisztviselıi teljesítménykövetelmények alapját képezı kiemelt célok meghatározása

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2012. (II. 17.) határozata. a ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2012. (II. 17.) határozata. a ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/. (II. 17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRİL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Nyirád Község Önkormányzatának a költségvetési finanszírozásból

Részletesebben

Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok

Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2012. február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok 2/2012. (II. 14.) határozata Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v lkunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. február 1-i ülésére

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. február 1-i ülésére Elıterjesztés 1. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. február 1-i ülésére Tárgy: Települési szilárd hulladék győjtésére, szállítására és ártalmatlanító helyen történı elhelyezésére

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Tárgy: Települési hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásával kapcsolatos döntés. vezetı tanácsos Önkormányzati Iroda

Tárgy: Települési hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásával kapcsolatos döntés. vezetı tanácsos Önkormányzati Iroda Elıterjesztés 11. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. szeptember 12-i ülésére Tárgy: Települési hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásával kapcsolatos döntés Az elıterjesztést

Részletesebben

2013. évi. 2. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. január 31-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült

2013. évi. 2. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. január 31-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült 2013. évi 2. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 31-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült J E G Y Z İ K Ö NYV T Á R GY MUTATÓ Határozat/Rendelet száma Határozat/Rendelet

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke BESZÁMOLÓ a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke 1 A rendırségrıl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 10. (1) bekezdése szerint az önkormányzatok közbiztonsággal

Részletesebben

Elıterjesztés a május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése

Elıterjesztés a május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés a 2013. május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése Dr. Puskás György háziorvos 2013. május

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Mellékletek: - képviselıtestületi határozat - áttekintı térképmásolat - tulajdoni lap másolat 1 Pályázati Felhívás Kadarkút Város Önkormányzata (székhelye:7530. Kadarkút, Petıfi

Részletesebben

I N T É Z K E D É S I T E R V ig

I N T É Z K E D É S I T E R V ig I N T É Z K E D É S I T E R V 2016-2018-ig Rövid távú intézkedési terv az 52/2017. (II. 22.) számú Képviselı-testületi Határozattal elfogadott Hajdúnánás Város Közmővelıdési Koncepciójához Irányelvek Tárgyi,

Részletesebben

Elıterjesztés az iskolai védınıi feladatok ellátásával kapcsolatos mőködési hiány finanszírozásra

Elıterjesztés az iskolai védınıi feladatok ellátásával kapcsolatos mőködési hiány finanszírozásra Aszód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Címzetes Fıjegyzıjétıl 2170 Aszód, Szabadság tér 9. tel: 28/500-666 Fax: 28/400-575 Email: jegyzo.aszod@invitel.hu 3284- /2009 szám Elıterjesztés az iskolai

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H Tel.: 47/ , Fax.: 47/

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H Tel.: 47/ , Fax.: 47/ SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H-3950. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-404. Ügyfélfogadás ideje: Hétfı, szerda: 8-12 és 13-16 óráig, péntek: 8-12 óráig ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek

Részletesebben

Alsónémedi Önkormányzat évi gyermekvédelmi tevékenységérıl

Alsónémedi Önkormányzat évi gyermekvédelmi tevékenységérıl ELİTERJESZTÉS Alsónémedi Önkormányzat 2010. évi gyermekvédelmi tevékenységérıl Tisztelt Képviselı-testület! A gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény ( továbbiakban

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. március 13-án 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

A bordányi Árubemutató Csarnok házirendje és mőködési rendje

A bordányi Árubemutató Csarnok házirendje és mőködési rendje A bordányi Árubemutató Csarnok házirendje és mőködési rendje H Á Z I R E N D T-98/2012 1. A házirendben foglalt szabályok betartása a Bordány Községi Önkormányzat tulajdonában álló Bordány belterület 522/1

Részletesebben

Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - fejlesztés jogcím (102/2012. (X.1.

Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - fejlesztés jogcím (102/2012. (X.1. Sorszám Pályázó neve Megvalósítási hely Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - Fülöp, Bánháza utcában épület tájházzá történő kialakítása 11 500

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. május 5-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Pénzügyi Bizottság. Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Pénzügyi Bizottság. Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés város nemzetközi kapcsolatairól, pályázat benyújtása testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére Elıkészítette: Hajdu Lívia PR referens Véleményezı bizottság: Oktatási, Kulturális és

Részletesebben

BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8352 Bazsi, Fı u. 91.

BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8352 Bazsi, Fı u. 91. BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8352 Bazsi, Fı u. 91. E L İ T E R J E S Z T É S Bazsi Község Önkormányzata Képviselı-testülete 2010. április 14-én tartandó nyilvános ülésére Tárgy: Lakossági

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére

PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. november 22-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester dr. Kiss Attila képviselı Miovecz

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14. Ügyszám: 289-8/2013. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2013. február 14. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 22-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 22-i ülésére Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. szeptember 22-i ülésére Tárgy: Hozzájárulás pályázat benyújtásához Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára részére Az

Részletesebben

Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse város 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Szervezıje Idıpontja Helyszíne Magyar Kultúra Napi rendezvények Lajosmizse Város január Lajosmizse Szabadság bérletes felnıtt-

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 464/2011.(XII.15.) Kt.hat. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Az orvosi ügyelet ellátásának

Részletesebben

2012. november 21. (szerda) napjára de. 9.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2012. november 21. (szerda) napjára de. 9.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/21. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTİL INDOKOLÁS. LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ (átdolgozott)

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTİL INDOKOLÁS. LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ (átdolgozott) LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTİL INDOKOLÁS LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ (átdolgozott) Tisztelt Képviselıtestület! ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS Jogszabályi környezet bemutatása

Részletesebben

117/2014. SZ. ET. A 10/2014.(III.14.) sz. költségvetési rendelet felülvizsgálatáról

117/2014. SZ. ET. A 10/2014.(III.14.) sz. költségvetési rendelet felülvizsgálatáról 117/2014. SZ. ET. A 10/2014.(III.14.) sz. költségvetési rendelet felülvizsgálatáról 1. Előterjesztő megnevezése, szavazati arány, nyilvánosság (aláírás 1. pont): Előterjesztő Szavazati arány Nyilvánosság

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2013. február 13-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN. Részletes tájékoztató 2017.

HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN. Részletes tájékoztató 2017. HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN Részletes tájékoztató 2017. Vecsés Város Önkormányzata és a Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. örömmel tájékoztatja a kedves lakosságot, hogy 2017 tavaszától Vecsésen

Részletesebben

a Szentistváni TITÁN Sportegyesület

a Szentistváni TITÁN Sportegyesület A KARCOS MURCI Hagyományırzı Színjátszó Egyesület és a Szentistváni TITÁN Sportegyesület eredményesen pályázott a 102/2012.(X.1.) VM. rendelet alapján falumegújításra és fejlesztésre a LEADER Helyi Akciócsoportok

Részletesebben

Alsónémedi Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-i ülésére

Alsónémedi Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-i ülésére Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı u. 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41- /2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 10-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének. 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete

Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének. 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete Iklanberény község Önkormányzat Képviselıtestületének 8 / 2004./ X II. 29. / számú rendelete A települési szilárd hulladékra vonatkozó kötelezı közszolgáltatásról /EGYSÉGES SZERKEZET/ Iklanberény község

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város

Sátoraljaújhely Város (A 43/2007/4721/II.28./számú határozat melléklete) Sátoraljaújhely Város és városrészeire (Károlyfalva, Rudabányácska, Széphalom), valamint a külterületi lakott városrészekre vonatkozó Helyi Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

Szakmai és gazdasági szempontokat is figyelembe véve javasoljuk, hogy a szakkörök április 30. után az alábbiak szerint mőködjenek:

Szakmai és gazdasági szempontokat is figyelembe véve javasoljuk, hogy a szakkörök április 30. után az alábbiak szerint mőködjenek: Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter polgármester Elıterjesztés a Mővelıdési és Sportközpont és Városi Könyvtár 2014. évi mőködési feltételeinek biztosítására Készítette: Sajó Attila Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2011. január 28. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1. napirendi pont: Vecsési Ügyfélszolgálati irodaépület létesítése projekt kivitelezıjének kiválasztása

Jegyzıkönyv. 1. napirendi pont: Vecsési Ügyfélszolgálati irodaépület létesítése projekt kivitelezıjének kiválasztása Jegyzıkönyv Készült: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Dabasi János, dr. Fekete Károly, Hanek Gábor, Jugovics Sándor, Lırincz

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 05-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

2013. EüK. 7. szám közlemény 2 (hatályos: 2013.04.30 - )

2013. EüK. 7. szám közlemény 2 (hatályos: 2013.04.30 - ) A Nemzeti Vizsgabizottság közleménye rendkívüli vizsgaidıszakra vonatkozó szakvizsga tájékoztatójáról a 2013. június július közötti vizsgaidıszakra Általános tudnivalók 2013. EüK. 7. szám közlemény 2 (hatályos:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. május 27-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Berecz Pál képviselı Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı

Részletesebben