Új MR és PET/CT Pécsett

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új MR és PET/CT Pécsett"

Átírás

1 Új képalkotó modalitások kerültek átadásra a Pécsi Tudományegyetemen október 10-én ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Radiológia Klinika és a Nukleáris Medicina Intézet, TIOP /1B Janus Pannonius Program az eszközállomány és a kiemelt progresszivitású ellátások fejlesztése Pécsett - pályázatának keretében beszerzett MR és PET/CT berendezéseinek hivatalos átadása. A pályázat eredményeként július elejétől mrá a Pécsi Tudományegyetemen is elérhetőek az OEP finanszírozott MR és PET/CT vizsgálatok. A megnyitón Dr. Zámbó Katalin professzor asszony, az Nukleáris Medicina Intézet igazgatója és Dr. Bogner Péter professzor, a Radiológia Klinika vezetője mellett, beszédet mondott Zeller Gyula a PTE gazdasági és stratégiai rektor helyettese, Dublinszki-Boda Péter, az Emberi Erőforrások Minisztérium Egészségbiztosítási Főosztályának vezetője, Horváth Zoltán kormánymegbízott, Girán János Pécs város alpolgármestere és Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központ főigazgatója is. Többek között hangsúlyozták a beszerzés stratégiai fontosságát a Dél-Dunántúli régióban, melyből nem csak Pécs lakossága profitál, hanem egyidejűleg a betegellátás, a kutatás, képzés és az oktatás fellendülése is várható. Professzor asszony beszédében amellett, hogy megköszönte a projektben résztvevő munkatársak munkáját, röviden ismertette az elsősorban onkológiai betegek ellátásában kiemelt szerepet játszó berendezés fontosságát. A készülék beszerzésével most már a régióban élő betegeknek lehetősége nyílik PET/CT vizsgálatok elvégzésére, anélkül, hogy több órát utaznának. A sikeres közbeszerzés lefojtatása után a berendezést szállító Mediso cég végezte el az installációs munkálatokat, így a PET gyűrű beüzemelésével egy csúcskategóriájú berendezéssel gazdagodhatott a Nukleáris Medicina Intézet. Oldal 1/7

2 Prof. dr. Bogner Péter kiemelte a várólisták rövidülésének fontosságát, ami részben az egyetem számára biztosított plusz OEP finanszírozásnak is köszönhető. Beszédében elmondta, hogy már csak az MR berendezés hiányzott ahhoz, hogy a teljes radiológiai képalkotó technológiák rendelkezésre álljanak a betegek és a tudományos munka számára a Radiológiai Klinikán. A GE Optima 450w 1,5 T térerejű MR, mely az orvostechnikai berendezések piacát tekintve a kategóriájának egyik csúcskészüléke rendkívüli felszereltséggel és széles spektrumú képalkotási tulajdonságokkal rendelkezik. Portfólióját tekintve alkalmas neurológiai, kardiovaszkuláris, gasztroenterológiai, muszkoloszkeletális, onkológiai, emlő, kontrasztanyagos és kontrasztanyag nélküli angiográfiás vizsgálatok elvégzésére is. Az MR berendezés technológiájának köszönhetően nem tartozik azon orvosi diagnosztikai eszközök közé, melyek egyszerűen telepíthetőek. A mágnes nagy tömegén, a Faraday-kabin megépítésén, a technológiai hűtésen, légtechnikai rendszerek kialakításán felül, még meg kellett küzdeni a helyi adottságok adta viszontagságokkal a szállító VMD Zrt-nek, de mindezek ellenére sikerrel vették az eléjük gördülő akadályokat és így a PTE Radiológiai Klinika tulajdonba vehette a képalkotás egyik csúcsdiagnosztikai berendezését. Ami a jövőt illeti és Horváth Zoltán kormánymegbízott szavai alapján elmondható, bízhatunk abban, hogy a jövőben további lehetőségek nyílnak a pécsi képalkotó diagnosztika fejlesztésére más modalitások területén is. Néhány kép az MR üzembe helyezéséről: Oldal 2/7

3 Oldal 3/7

4 Oldal 4/7

5 Oldal 5/7

6 Oldal 6/7

7 Oldal 7/7

Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3,

Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3, Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3, Rostás Tamás3, Ritter Zsombor4, Zámbó Katalin1 Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

CSÚCSTECHNOLÓGIÁJÚ ORVOSI ESZKÖZÖK A PÉCSI EGYETEMI KLINIKÁKON

CSÚCSTECHNOLÓGIÁJÚ ORVOSI ESZKÖZÖK A PÉCSI EGYETEMI KLINIKÁKON CSÚCSTECHNOLÓGIÁJÚ ORVOSI ESZKÖZÖK A PÉCSI EGYETEMI KLINIKÁKON JANUS PANNONIUS PROGRAM AZ ESZKÖZÁLLOMÁNY ÉS A KIEMELT PROGRESSZIVITÁSÚ ELLÁTÁSOK FEJLESZTÉSE PÉCSETT TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0056 1 A KLINIKAI

Részletesebben

Klinikai Központ Elnök. A Semmelweis Egyetem K l i n i k a i K ö z p o n t E l n ö k é n e k 1/2017. (I.30.) számú U T A S Í T Á S A

Klinikai Központ Elnök. A Semmelweis Egyetem K l i n i k a i K ö z p o n t E l n ö k é n e k 1/2017. (I.30.) számú U T A S Í T Á S A Ikt.szám:10230/KLINK/2017 egészségügyi szolgáltató jellegére, társadalmi felelősségvállalására, valamint a lakosság egészségi állapota iránt érzett felelősségére tekintettel, orvosszakmai szempontok messze

Részletesebben

RADIOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

RADIOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

Tisztelt Pofesszor Asszony/Úr, Főorvos Asszony/Úr!

Tisztelt Pofesszor Asszony/Úr, Főorvos Asszony/Úr! Tisztelt Pofesszor Asszony/Úr, Főorvos Asszony/Úr! 2013. december 02-04-ig az Országos Onkológiai Intézetben megrendezésre kerül a PET-CT napjainkban c. tanfolyam. Helyszín: 19-es épület patológia előadó.

Részletesebben

NUKLEÁRIS MEDICINA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ

NUKLEÁRIS MEDICINA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján)

A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján) A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján) Általános szempontok I.: Követelmények: A képzés eredményeként a radiológia szakvizsgát tett

Részletesebben

SUGÁRTERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

SUGÁRTERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SUGÁRTERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SUGÁRTERÁPIA BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZ,

Részletesebben

RÉSZLETES PROGRAM augusztus 25. csütörtök. 15:00 16:30 I. Továbbképző tudományos szekció felkért orvosi előadásokkal

RÉSZLETES PROGRAM augusztus 25. csütörtök. 15:00 16:30 I. Továbbképző tudományos szekció felkért orvosi előadásokkal RÉSZLETES PROGRAM 2016. augusztus 25. csütörtök 14:00-15:00 Megnyitó, köszöntők (meghívott vendégekkel, protokoll) 15:00 16:30 I. Továbbképző tudományos szekció felkért orvosi előadásokkal Mit tegyünk,

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA

B E S Z Á M O L Ó. a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a 126/2008.(II.21) Kt. számú határozat alapján történt egészségügyi eszközbeszerzésekről Készítette: Viszkievicz Ferenc mb. intézményvezető

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TK témák V Védőnő szakirány GY Gyógytornász szakirány Képalkotó iagnosztikai

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK. 1.) A stroke képalkotó diagnosztikája és differenciál diagnosztikája.

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK. 1.) A stroke képalkotó diagnosztikája és differenciál diagnosztikája. PTE ETK KAPOSVÁRI KÉPZÉSI KÖZPONT KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKA SZAKIRÁNY SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 1.) A stroke képalkotó diagnosztikája és differenciál diagnosztikája. 2.) Az agy fejlődési rendellenességeinek

Részletesebben

5. Közbeszerzési eljárások ismertetése

5. Közbeszerzési eljárások ismertetése 5. Közbeszerzési eljárások ismertetése Folyamatban lévő eljárások bemutatása sorszám 1. 2. Az Országos Onkológiai Intézet részére izotópok beszerzése a 2010. évre. Kutatási gép-műszerek beszerzése és üzembe

Részletesebben

Digitális világ a XIII. kerületben

Digitális világ a XIII. kerületben Közel 200 milliós beruházással valósult meg teljes körű radiológiai és mammográfiai digitalizálás a budapesti XIII. kerületi szakrendelőben. Az ünnepélyes átadáson a radiologia.hu is ott járt. Néhány megyei

Részletesebben

MULTIDISCIPLINARIS ONKOLÓGIA

MULTIDISCIPLINARIS ONKOLÓGIA MULTIDISCIPLINARIS ONKOLÓGIA 2011. szeptember 5-9. Országos Onkológiai Intézet Kötelező szintentartó tanfolyam onkológus és sugárterápiás szakorvosoknak PATOLÓGUS NAP KÉPALKOTÓ NAP SEBÉSZETI NAP KEMOTERÁPIÁS

Részletesebben

KLINIKAI ONKOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ

KLINIKAI ONKOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ KLINIKAI ONKOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. KLINIKAI ONKOLÓGIA BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános CT, MRI, intervenciós radiológiai gyakorlat 6 hónap (Terv ) Radiológiai és Onkoterápiás Klinika Dr. Bérczi Viktor Rész 3 hónap 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. Városmajori Szív- és Érgyógyászati

Részletesebben

KEOP-5.6.0/E/ Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban

KEOP-5.6.0/E/ Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban Kedvezményezett: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr A megvalósult projekt elért eredményei, fejlesztései

Részletesebben

MAGYAR ORVOSFIZIKAI TÁRSASÁG (MOFT) XVI. Konferenciája. Budapest, 2010. szeptember 24-25. Hotel Mercure Buda

MAGYAR ORVOSFIZIKAI TÁRSASÁG (MOFT) XVI. Konferenciája. Budapest, 2010. szeptember 24-25. Hotel Mercure Buda MAGYAR ORVOSFIZIKAI TÁRSASÁG (MOFT) XVI. Konferenciája Budapest, 2010. szeptember 24-25. Hotel Mercure Buda PROGRAM 2010. szeptember 24. péntek Megnyitó Elnök: Prof. Dr. Vittay Pál 9:00 Prof. Dr. Kásler

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

ELZETES PROGRAM. Zala Megyei Kórház Radiológia Osztály szervezésében. Magyar Radiológusok Társasága DUNÁNTÚLI RADIOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

ELZETES PROGRAM. Zala Megyei Kórház Radiológia Osztály szervezésében. Magyar Radiológusok Társasága DUNÁNTÚLI RADIOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA ELZETES PROGRAM Zala Megyei Kórház Radiológia Osztály szervezésében Magyar Radiológusok Társasága DUNÁNTÚLI RADIOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Kehidakustány 2006. március 24-25. 1 Tudományos és szervezbizottság:

Részletesebben

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0020 Több mint egy éves előkészítés után 2014 októberében kezdődött meg a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti

Részletesebben

Projektmenedzsment: A projekt keretében kifejlesztett tananyagok:

Projektmenedzsment: A projekt keretében kifejlesztett tananyagok: Az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Analitikus alapszak interdiszciplináris digitális tartalomfejlesztése TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-211-16 Újabb sikeres pályázat a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi

Részletesebben

Az utasítás hatálya. Eljárás külföldi állampolgárok sürgősségi ellátása esetén

Az utasítás hatálya. Eljárás külföldi állampolgárok sürgősségi ellátása esetén 5./2009. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás a külföldi személyek, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot igazolni nem tudó belföldi személyek sürgősségi ellátásával kapcsolatos ügyintézés

Részletesebben

ACTIF Aktív határmenti együttműködés a női infertilitás kezelésében

ACTIF Aktív határmenti együttműködés a női infertilitás kezelésében ACTIF Aktív határmenti együttműködés a női infertilitás kezelésében Vezető Partner: Temesvári Sürgősségi Klinikai Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Részleg Projekt Partner: Szegedi Tudományegyetem Szülészeti

Részletesebben

KEDVES EGYETEMI MUNKATÁRSAK!

KEDVES EGYETEMI MUNKATÁRSAK! KEDVES EGYETEMI MUNKATÁRSAK! Alig egy hónapja, hogy lezártunk egy rendkívül izgalmas, változatos, nagy kihívásokkal szembesítő esztendőt! Létrehoztunk egy olyan működési modellt, amihez nem adott senki

Részletesebben

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25.

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Alapítványunk szervezésében került megrendezésre a daganatos gyermekek gyógyítását Segítő Szakemberek

Részletesebben

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja Dr. Németh László ÁEEK főigazgató ÁEEK feladatai No1: Fenntartói feladatkör No2: Középirányítói feladatkör No3: Tulajdonosi joggyakorlás

Részletesebben

POZITRON DIAGNOSZTIKA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. év

POZITRON DIAGNOSZTIKA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. év POZITRON DIAGNOSZTIKA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. év Budapest, 2006. május 22. A közhasznúsági jelentés az 1997. évi CLVI. törvény 19. -ában és a Pozitron Diagnosztika Közhasznú Alapítvány

Részletesebben

Szabadon Szemeszter 2017.I.félév Jelleg TK/2017.I./00212 PET/CT és PET/MR napjainkban A tanfolyam akkreditálásra került

Szabadon Szemeszter 2017.I.félév Jelleg TK/2017.I./00212 PET/CT és PET/MR napjainkban A tanfolyam akkreditálásra került Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező SE- Szabadon Szemeszter 2017.félév Jelleg TK/2017./00212 és PET/MR napjainkban A tanfolyam akkreditálásra került Országos Onkológiai Intézet

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr

Részletesebben

Kiváló érték kompromisszumok nélkül

Kiváló érték kompromisszumok nélkül S6 Kiváló érték kompromisszumok nélkül Caring for Life through Innovation S6 Kiváló érték kompromisszumok nélkül Az S6 egy teljes értékű, hordozható Color Doppler rendszer, mely széles körben használható

Részletesebben

Uniós támogatással újul meg intézetünk

Uniós támogatással újul meg intézetünk Uniós támogatással újul meg intézetünk A fejlesztés megalapozása A daganatos betegség megelőzése és a betegek ellátása napjaink egyik központi egészségügyi kérdése világszerte. A daganatos betegek ellátása

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bőrgyógyászati gyakorlat 1 hét (Terv1) Onkodermatológiai Osztály Dr. Liszkay Gabriella 1 hét 1 fő 2011.07.01. - 2015.07.01. Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Dr. Kárpáti Sarolta 1 hét 5 fő 2012.09.01.

Részletesebben

2013. MÁJUS 9. CSÜTÖRTÖK

2013. MÁJUS 9. CSÜTÖRTÖK 2013. MÁJUS 9. CSÜTÖRTÖK 08.00 18.00 REGISZTRÁCIÓ Helyszín: Lotus Therme Hotel & Spa 10.00 18.00 MUSKULOSCELETÁLIS ÉS NEURORADIOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM: 10.00 12.30 VÉGTAGI CSONTSÉRÜLÉSEK, ÍN- ÉS

Részletesebben

Prof. Dr. Palotás Árpád Bence Projektvezető. 2. disszeminációs konferencia május 17.

Prof. Dr. Palotás Árpád Bence Projektvezető. 2. disszeminációs konferencia május 17. Prof. Dr. Palotás Árpád Bence Projektvezető 2. disszeminációs konferencia 2012. május 17. 1 Célkitűzés Átfogó cél: regionális tudáscentrum (koncepció) kiépítése 2013-ra. Jövőkép: nemzetközileg versenyképes

Részletesebben

Versenyelőny vagy nyűg a minőségirányítás?

Versenyelőny vagy nyűg a minőségirányítás? Versenyelőny vagy nyűg a minőségirányítás? Dr. Kardos Lilla Vezető orvos igazgató 2 Vezető európai egészségügyi szolgáltató Fejlett képalkotó diagnosztika Sugárterápia Diagnosztikai és sugárterápiás szolgáltatások

Részletesebben

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK A hírlevelünk nem laikusoknak szóló reklámot, hanem kizárólag szakembereknek szóló információkat tartalmaz (a 2006. évi XCVIII. törvény szerinti ismertetés). A hírlevél megtekintésével

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ. Határozatok Tára október 1-től

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ. Határozatok Tára október 1-től Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Határozatok Tára 2013. október 1-től a 2013. év határozatai A PTE Klinikai Központ Tanácsának 1/2013. (X.7.) határozata A Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása

Részletesebben

Az MRAE sárvári kongresszusának programja

Az MRAE sárvári kongresszusának programja A szombathelyi szervezők eljuttatták portálunkhoz a Magyar Radiológus Asszisztensek XIV. Kongresszusának végleges programját. Magyar Radiológus Asszisztensek XIV. Kongresszusa Sárvár, 2009. szeptember

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÁS ÉS PREVENCIÓ SZAK I. évfolyam 2007/2008-as tanév I. félév

EGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÁS ÉS PREVENCIÓ SZAK I. évfolyam 2007/2008-as tanév I. félév EGÉSZSÉGÜGYI GONDOZÁS ÉS PREVENCIÓ SZAK I. évfolyam 2007/2008-as tanév I. félév Pszichológia I.(történet) Pszichológia I. (személyiséglélektan) Biológia-sejtbiológia Életkorok humánbiológiája Filozófia

Részletesebben

Szenátus október 2.

Szenátus október 2. 2014. október 2. Az anyagok leadásának határideje: 2014. szeptember 10. Rektori Tanács: 2014. szeptember 22. 1. Személyi ügyek Rektor, dékánok, főigazgató 2. A szervezetátvilágítás eredménye és az Egyetem

Részletesebben

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám SE- TK/2013.I./00025 Szemeszter 2013.I.félév Jelleg Főcím Daganatok és komplex terápiája Állapot Tanfolyam adatok még változtathatóak a szervező által Szervező Országos

Részletesebben

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5.

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5. Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner SE- TK/2014.I./00079 Szemeszter 2014.I.félév Jelleg Daganatok és komplex terápiája A tanfolyam akkreditálásra került Országos Onkológiai

Részletesebben

Az Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) a különböző érdeklődésű szakemberek együttműködése által jött létre 1976.

Az Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) a különböző érdeklődésű szakemberek együttműködése által jött létre 1976. Az Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) a különböző érdeklődésű szakemberek együttműködése által jött létre 1976.-ban, szerencsésen ötvözve a különböző szakterületeket, valódi multidiszciplináris

Részletesebben

A 27. sorszámú Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 27. sorszámú Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 27. sorszámú Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.

Részletesebben

CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T

CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T BUDAPEST XXI. KERÜLET ALPOLGÁRMESTER CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA J A V A S L A T a Csepeli Szakorvosi Rendelő képalkotó diagnosztikai berendezéseinek beszerzésére Készítette: Dr.Beliczay István orvos-igazgató

Részletesebben

A TIOP2 projektek eredményei röviden

A TIOP2 projektek eredményei röviden A TIOP2 projektek eredményei röviden - részletesebben lásd a projektek eredménykommunikációs kiadványaiban Tartalom Pólus nagyprojekt: Pólus (TIOP 2.2.7.) és Sürgősségi (TIOP 2.2.2.) projektek együttesen...1

Részletesebben

Teljesítés igazolás. Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység:

Teljesítés igazolás. Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység: Teljesítés igazolás Cégnév: Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység: OMNIMED Egészségügyi és Szolgáltató Bt. 2015. december 2016. május Közreműködik a város egészségügyi alapellátásának (háziorvosi-,

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2012 / 2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2012 / 2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2012 / 2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V: Védőnő szakirány GY: Gyógytornász szakirány KDA: Képalkotó

Részletesebben

A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Kórháza 2003. május 11-15. között rendezi meg az

A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Kórháza 2003. május 11-15. között rendezi meg az AN-RE 2003 SZEGED A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Kórháza 2003. május 11-15. között rendezi meg az AN-RE 2003 TUDOMÁNYOS TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK ÉS KÓRHÁZI, DIAGNOSZTIKAI, GYÓGYSZERÉSZETI, REHABILITÁCIÓS

Részletesebben

Kiváló érték kompromisszumok nélkül

Kiváló érték kompromisszumok nélkül S6 Kiváló érték kompromisszumok nélkül Caring for Life through Innovation S6 Kiváló érték kompromisszumok nélkül Az S6 egy teljes értékű, hordozható Color Doppler rendszer, mely széles körben használható

Részletesebben

Diagnosztikai központ munkaszervezése a teleradiológiai üzemeltetési modell segítségével. Bogner Péter Pécsi Diagnosztikai Központ

Diagnosztikai központ munkaszervezése a teleradiológiai üzemeltetési modell segítségével. Bogner Péter Pécsi Diagnosztikai Központ Diagnosztikai központ munkaszervezése a teleradiológiai üzemeltetési modell segítségével Bogner Péter Pécsi Diagnosztikai Központ Radiológia anno Radiológia mostanság.. UH 3D,4D CT multislice (6-256) MRI

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MÓDOSÍTÁSOK JEGYZÉKE Módosította/felülvizsgálta (név, dátum) Változat száma Módosított oldalszám Jóváhagyta (név, dátum) Kibocsátás/érvénybe

Részletesebben

Szemeszter 2015.I.félév Jelleg

Szemeszter 2015.I.félév Jelleg Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner Szemeszter 2015.I.félév Jelleg Szabadon választható SE- TK/2015.I./00099 Daganatok és komplex terápiája A tanfolyamot az EEKH elfogadta,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság üléséről

Jegyzőkönyv a Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság üléséről Jegyzőkönyv a Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság üléséről Időpont: 2016. január 13. 16.00 óra Helyszín: Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet (EGYGYSZI)

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összefoglalója Onkológiai ellátások finanszírozása diagnosztikától a célzott terápiákig

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összefoglalója Onkológiai ellátások finanszírozása diagnosztikától a célzott terápiákig Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összefoglalója Onkológiai ellátások finanszírozása diagnosztikától a célzott terápiákig Bevezetés onkológiai ellátásokhoz való hozzáférés Hazánkban az Európai Unió

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVII. KONGRESSZUSA ZALAKAROS, 2010. ÁPRILIS 16-18.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVII. KONGRESSZUSA ZALAKAROS, 2010. ÁPRILIS 16-18. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVII. KONGRESSZUSA ZALAKAROS, 2010. ÁPRILIS 16-18. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2010. április 16-18-án Zalakaroson tartotta a hagyományosan

Részletesebben

10. PÉCSI INTERVENCIÓS RADIOLÓGIAI SZIMPÓZIUM

10. PÉCSI INTERVENCIÓS RADIOLÓGIAI SZIMPÓZIUM 10. PÉCSI INTERVENCIÓS RADIOLÓGIAI SZIMPÓZIUM Időpont: 2009. október 29-30. Helyszín: Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza (Pécs, Jurisics Miklós u. 44.) A szimpózium szervezői: Társszervező: Alapítvány

Részletesebben

PROGRAM. 08.30-12.00 Bemutató műtétek I. Arthroscopos Bankart és nyitott Latarjet műtét. 15.00-18.30 Workshop I. - Gyógytornászoknak

PROGRAM. 08.30-12.00 Bemutató műtétek I. Arthroscopos Bankart és nyitott Latarjet műtét. 15.00-18.30 Workshop I. - Gyógytornászoknak KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK I. Vállizületi instabilitás Kaposvár,2013. április 12-13. HELYSZÍNVÁLTOZÁS! (Kaposvári Egyetem Auditórium) HELYSZÍNVÁLTOZÁS! PROGRAM 2013. április 12. péntek 07.00-08.00 Regisztráció

Részletesebben

TIOP pályázat A balatonfüredi Állami Szívkórház betegellátásának fejlesztése az eszközállomány korszerűsítése által

TIOP pályázat A balatonfüredi Állami Szívkórház betegellátásának fejlesztése az eszközállomány korszerűsítése által Összeg Szerződéskötés ideje Szerződés időtartama Siemens Healthcare Kft. Közbeszerzés KEOP pályázat Kardiológiai RTG angiográfiai berendezés 185.257.000 2015.08.17 VMD Kórházi Technológiai Zrt. Közbeszerzés

Részletesebben

ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKUS ALAPSZAK

ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKUS ALAPSZAK A szak fejléce Hatályos Tagozat orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak 2008. szeptember, módosítva 2009. szeptember levelező MINTATANTERV Javasolt félév (1) kód-ja (2) neve

Részletesebben

P-3 Kontrasztfokózók Somosi Gábor Radizone Diagnost-X Ltd., Budapest A KONGRESSZUS PROGRAMJA április 16. péntek Érkezés, regisztráció

P-3 Kontrasztfokózók Somosi Gábor Radizone Diagnost-X Ltd., Budapest A KONGRESSZUS PROGRAMJA április 16. péntek Érkezés, regisztráció A KONGRESSZUS PROGRAMJA 2010. április 16. péntek P-3 Kontrasztfokózók Somosi Gábor Radizone Diagnost-X Ltd., Budapest 08.30 Érkezés, regisztráció 10.00 12.00 Pre-kongresszusi Szimpózium P-4 Angiográfia

Részletesebben

400 ágyas klinika épületének 3 részprojektben történő átalakítása és bővítése_3. sz. szerződés módosítás

400 ágyas klinika épületének 3 részprojektben történő átalakítása és bővítése_3. sz. szerződés módosítás 400 ágyas klinika épületének 3 részprojektben történő átalakítása és bővítése_3. sz. szerződés módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/48 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 136/2010. MELLÉKLETEK: -0 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat támogató nyilatkozata Mohács Város Önkormányzata

Részletesebben

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00

Család és Nővédelem aktuális kérdései. Uzsoki utcai Kórház, Budapest, Uzsoki u. 29-41. 2015 április 24. 12 00 Család és Nővédelem aktuális kérdései Uzsoki utcai Kórház,, Uzsoki u. 29-41 2015 április 24. 12 00 Szeretettel köszöntöm Önöket a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság Szimpoziumán! A tavasz megérkeztével

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

A JÁNLÁS A betegszállítási Szakértői Bizottsághoz benyújtandó kérelmek elkészítéséhez

A JÁNLÁS A betegszállítási Szakértői Bizottsághoz benyújtandó kérelmek elkészítéséhez A JÁNLÁS A betegszállítási Szakértői Bizottsághoz benyújtandó kérelmek elkészítéséhez A hatályos 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 33. (6) bekezdésében meghatározott Szakértői

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére Ikt.sz: 7.768/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére Tárgy: A BKMÖ Kórháza létszámfejlesztése Az előterjesztést készítette: Bujdosó Katalin Közgazdasági

Részletesebben

A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program

A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program 1 A Magyarországi Fájdalom Társaság 2012. évi konferenciája Szeged, Novotel Hotel, 2012. november 16-17. Program 2012.november 15. csütörtök: 18 óra: Közgyűlés első meghirdetésben (valószínűleg határozatképtelen)

Részletesebben

Kórházi konszolidációra fordítható pályázati források lehetséges keretrendszere. Budapest, november

Kórházi konszolidációra fordítható pályázati források lehetséges keretrendszere. Budapest, november Kórházi konszolidációra fordítható pályázati források lehetséges keretrendszere Budapest, 2016. november A konszolidáció keretében a Kormány 70 milliárd forint összegben biztosít támogatást a fekvőbeteg

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS 2006. Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztése

ÉVES JELENTÉS 2006. Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztése ÉVES JELENTÉS 2006 PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM UNIVERSITY OF PÉCS Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztése A projekt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával valósult

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés

Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások 2013. Ph.D fokozatszerzés Ph.D fokozatot szereztek: *2013. február 7-én Máté Orsolya sikeresen megvédte A Down szindróma postnatális közlésének körülményei

Részletesebben

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató A HM ÁEK pótlékra jogosító ei és a pótlék mértéke a Magasabb vezető főigazgató helyettes igazgató ápolási igazgató Vezető hivatalvezető rendelőintézet igazgató intézetvezető rendelőintézet igazgató helyettes

Részletesebben

A Jegyzék 40. sorszáma szerint kiadott képi diagnosztikai asszisztens szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményei

A Jegyzék 40. sorszáma szerint kiadott képi diagnosztikai asszisztens szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményei A Jegyzék 40. sorszáma szerint kiadott képi diagnosztikai asszisztens szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményei I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatai 1. Szakképesítés

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2424-06 A képalkotás folyamata és eszközei modul 1. vizsgafeladat. 2010. október 06.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2424-06 A képalkotás folyamata és eszközei modul 1. vizsgafeladat. 2010. október 06. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

A magyar radiológia helyzete: innováció, humánerőforrás, képzés

A magyar radiológia helyzete: innováció, humánerőforrás, képzés A magyar radiológia helyzete: innováció, humánerőforrás, képzés Baranyai Tibor Kis Zsuzsanna XXI. Magyarországi Egészségügyi Napok Fókuszban a képalkotó diagnosztika Debrecen 2014. október 8-10. Technikai-technológiai

Részletesebben

Az 54. sorszámú Nukleáris medicina szakasszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

Az 54. sorszámú Nukleáris medicina szakasszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye Az 54. sorszámú Nukleáris medicina szakasszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:

Részletesebben

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ, SZOLNOK Gyakorlat Igen Nem Fő Intézmény/osztály/részleg

Részletesebben

SZALAY PROFESSZOR HATÁSA A DEBRECENI NUKLEÁRISMEDICINÁRA

SZALAY PROFESSZOR HATÁSA A DEBRECENI NUKLEÁRISMEDICINÁRA mányban szórtak. Ez azt mutatja, hogy a K-Ar módszer alkalmazásának feltételei Somoskô bazaltjára nem teljesültek. Vagy a kôzetbe lehûlésekor beépült argon izotópösszetétele nem volt azonos, vagy pedig

Részletesebben

PTE Rákóczi úti telephely B épület Radiológiai Teljesítés helye:

PTE Rákóczi úti telephely B épület Radiológiai Teljesítés helye: Adásvételi szerződéssel vegyes szolgáltatási szerződés CT, beépített és mobil röntgen, valamint mammográf beszerzésére KEOP 5.6.0/E/15 pályázati forrásból Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/5 Beszerzés

Részletesebben

Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződést kötő felek neve Szerződés értéke. Mátrai Gyógyintézet;Dryvit Profi Bt

Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződést kötő felek neve Szerződés értéke. Mátrai Gyógyintézet;Dryvit Profi Bt Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződést kötő felek neve Szerződés értéke Mátrai Gyógyintézet mátraházai telephely III. emeletén Intenzív osztály kialakítása Mátrai Gyógyintézet Kékestetői telephely

Részletesebben

Dose Management avagydózis optimalizálásalkalmazásact vizsgálatokesetében

Dose Management avagydózis optimalizálásalkalmazásact vizsgálatokesetében Dose Management avagydózis optimalizálásalkalmazásact vizsgálatokesetében Dr. Volford Gábor 1, BaratiMilan 2, Dr. Kardos Lilla 2, KatiaKatsari 3 1. Diagnoscan Magyarország Kft. - Péterfy Sándor Utcai Kórház

Részletesebben

3 1.250.000.- 3 840.000.- 1 57.183.048.- 1 30.000.000.-

3 1.250.000.- 3 840.000.- 1 57.183.048.- 1 30.000.000.- 1. Konzuli KHA 2008/3.5.7. sz projekt keretében konzuli tankönyv (oktatási segédlet) nyomdai előkészítési munkálatai 3 1.250.000.- takarékossági szempontok miatt lebonyolításra. 2. Konzuli 3. 4. Nemzetközi

Részletesebben

A kurzus organogramja. Bizottságok & Képzési eljárásrend

A kurzus organogramja. Bizottságok & Képzési eljárásrend SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM UNIVERSITY OF SZEGED ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR SCHOOL OF MEDICINE Sebészeti Műtéttani Intézet Institute of Surgical Research E-mail: office.expsur@med.u-szeged.hu web: http://web.szote.u-szeged.hu/expsur/

Részletesebben

PTE-Klinikai Központ- Radiologiai Klinika

PTE-Klinikai Központ- Radiologiai Klinika CT vizsgálati protokollok optimalizálásának hatása a diagnosztikus pontosságra és a pácienseket ért sugárterhelésre Dr. Szukits Sándor, Dr. Kékkői László, Dr. Dérczy Katalin PTE-Klinikai Központ- Radiologiai

Részletesebben

MAGYAR ORVOSFIZIKAI TÁRSASÁG (MOFT) XVII. Konferenciája. 2012. szeptember 28-29. Pécs, Hotel Makár Középmakár dőlı 4.

MAGYAR ORVOSFIZIKAI TÁRSASÁG (MOFT) XVII. Konferenciája. 2012. szeptember 28-29. Pécs, Hotel Makár Középmakár dőlı 4. MAGYAR ORVOSFIZIKAI TÁRSASÁG (MOFT) XVII. Konferenciája 2012. szeptember 28-29. Pécs, Hotel Makár Középmakár dőlı 4. PROGRAM 2012. szeptember 28. péntek Megnyitó Elnök: Zaránd Pál 8:30 Prof. Dr. Decsi

Részletesebben

2012. 04.26-i képviselő-testület nyilvános ülése Egyebek napirendi pontja.

2012. 04.26-i képviselő-testület nyilvános ülése Egyebek napirendi pontja. 2012. 04.26-i képviselő-testület nyilvános ülése Egyebek napirendi pontja. SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Tisztelt Hölgyem, Uram! Tájékoztatom, hogy a mai napon a 2012. április

Részletesebben

POSZTGENOMIKAI SZEMLÉLETVÁLTÁS ELSİ ELEMEINEK MEGJELENÉSE A MEDICINÁBAN

POSZTGENOMIKAI SZEMLÉLETVÁLTÁS ELSİ ELEMEINEK MEGJELENÉSE A MEDICINÁBAN POSZTGENOMIKAI SZEMLÉLETVÁLTÁS ELSİ ELEMEINEK MEGJELENÉSE A MEDICINÁBAN Kötelezı szinten tartó tanfolyam PÉCS 2009. október 14-16. PROGRAMFÜZET Kedves Kollégák! Közel egy évvel ezelıtt, 2008 júniusában

Részletesebben

AZ ONKOLÓGIA HATÁRAI Válogatott fejezetek a klinikai onkológia és határterületei legaktuálisabb kérdéseiből TUDOMÁNYOS PROGRAM

AZ ONKOLÓGIA HATÁRAI Válogatott fejezetek a klinikai onkológia és határterületei legaktuálisabb kérdéseiből TUDOMÁNYOS PROGRAM 2015. október 15. (csütörtök) TUDOMÁNYOS PROGRAM 08.30 08.40 Köszöntő Prof. Dr. Mátyus László dékán DE Általános Orvostudományi Kar, Debrecen 08.40 08.45 Megnyitó, Bevezető Dr. Horváth Zsolt 08.45 11.00

Részletesebben

Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és fejlesztésben

Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és fejlesztésben Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és fejlesztésben A konferencia célja: 2001. június. 7-8. Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen,

Részletesebben

Többfázisú CT vizsgálat a rutin diagnosztikában - indokolt-e a többlet sugárterhelés?

Többfázisú CT vizsgálat a rutin diagnosztikában - indokolt-e a többlet sugárterhelés? Többfázisú CT vizsgálat a rutin diagnosztikában - indokolt-e a többlet sugárterhelés? Schiszler Tamás(1), Szukits Sándor(2), Újlaki Mátyás(3), Cseri Zsolt(3), Kárteszi Hedvig(4) 1: Monklands Hospital,

Részletesebben

B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.)

B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.) MAGYAR RADIOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ULTRAHANG SZEKCIÓJA ULTRASOUND SECTION HUNGARIAN RADIOLOGICAL SOCIETY B e s z á m o l ó az MRT Ultrahang Szekciójának munkájáról (2006. okt. 2007. okt.) Az Ultrahang Szekció

Részletesebben

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak képalkotó diagnosztikai analitika szakirány. minta - tanterve

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak képalkotó diagnosztikai analitika szakirány. minta - tanterve Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak képalkotó diagnosztikai analitika szakirány minta - tanterve Elfogadta az Egészségügyi Kar Kari Tanács

Részletesebben

Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam

Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam VI. Mikrobiológiai gyorsdiagnosztika előadás sorozat

Részletesebben

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL 20150916 Kedves Egyetemi Munkatársak! KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL Van egy közös ügyünk: a Pécsi Tudományegyetemet szolgálni, a különböző tudományterületek, szakmák számára olyan megbízható

Részletesebben

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok:

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: 2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 7 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 61255K0000 ÁOK Dékáni Hivatal/Közp.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.

A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. VIII. Tanintézetek, intézmények 1. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem iratai (1837-) 1914-1923 (-1935), 5,48 ifm a. A Rektori

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben