BIZALOM A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA. Vitaindító 2013 február

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BIZALOM A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA. Vitaindító 2013 február"

Átírás

1 BIZALOM A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA Vitaindító 2013 február

2 TARTALOM Az elmúlt huszonhárom év: lassuló felzárkózásból leszakadás Örvényben: az orbáni gazdaságpolitika jövője Fundamentális problémáink A felemelkedés lehetősége: a jó kormányzás 2

3 Az elmúlt 20 év növekedési modellje teljesen kifutotta magát: az első évtized felzárkózását megtorpanás, majd lemaradás követte. Még ennek az egyébként sikertelennek bizonyuló gazdaságpolitikai stratégiának is volt pozitív mellékhatása: fenntartotta az egyéni előrejutás alapjait, és megakadályozta a társadalom szétesését. Az elmúlt három év gazdaságpolitikai fordulata azonban teljes kudarc: a leszakadásunk folytatódott, sőt, a felzárkózásnak még az esélye is elveszni látszik. Mindezek tetejében, szemben az előző húsz év modelljével, a rossz összgazdasági helyzet mellett még az egyéni érvényesülés lehetőségeit is elzárja, a szolidaritást pedig felmondta a kormány politikája. Egyetlen kiút van: jó kormányzással a törekvő, gyarapodni vágyó polgárok és vállalkozások energiáinak felszabadítása és a nemzeti haladás szolgálatába állítása. 3

4 Az elmúlt 20 év növekedési modellje teljesen kifutotta magát: az első évtized felzárkózását megtorpanás, majd leszakadás követte. 4

5 A felzárkózási folyamat kifulladt és visszájára fordult Forrás: Eurostat Magyarország növekedési többlete EU15 HU 5

6 A lassulás nem csak a gazdasági válság következménye - más régiós országoknak sikerült továbbra is növekedni az elmúlt 7 évben 140 Gazdasági növekedés (Reál GDP-változás) (2005-ös szinthez képest, %) 130 PL SK CZ RO BG SL 100 HU Forrás: Eurostat 6

7 A rendszerváltáskor a munkaerőpiacról kiesett tömegeket 20 év alatt sem sikerült visszaállítani a munkaerőpiacra - egy millió munkahely hiányzik 75 A foglalkoztatási ráta alakulása (25-64 éves lakosságra vetítve, %) EU15 HU Forrás: Eurostat 7

8 Az ország hosszú éveken keresztül jelentős mennyiségű külföldi tőkét tudott vonzani 8,0 Külföldi működőtőke-beáramlás Magyarországra (GDP%)* 7,0 6,0 5,0 4,0 3,0 2,0 1, Forrás: Eurostat *A beruházási döntéstől a megvalósulásig átlagosan 2-3 év telik el (pl es Mercedes beruházási döntés hatása a 2011-es számokban jelenik meg.) 8

9 HU Ugyanakkor a beáramló külföldi tőke nem volt képes a gazdaság egészét megtermékenyíteni Külföldi és hazai tulajdonú vállalatok termelékenységének viszonya, 2009 (külföldi tulajdonú vállalatok munkatermelékenysége/hazai tulajdonú vállalatok munkatermelékenysége) BG RO CZ PL SK SI 0,0 0,5 1,0 1,5 2,0 2,5 3,0 3,5 Forrás: Eurostat 9

10 Még ennek az egyébként sikertelennek bizonyuló gazdaságpolitikai stratégiának is volt egy pozitív mellékhatása: fenntartotta az egyéni boldogulás és a szolidaritás alapjait. 10

11 Az állami újraelosztás mértéke nemzetközi mértékben is kiemelkedő volt, az ország akár valós lehetőségein túl is nagy hangsúlyt fektetett a jóléti kiadásokra Állami kiadások nagysága, 2011, GDP %-ában Magyarország Lengyelország Csehország Szociális célú kiadások Egyéb kiadások Szlovákia Forrás: Eurostat 11

12 A jövedelemegyenlőtlenség mérőszáma csökkenést mutatott a válság ellenére is, ezzel megakadályozva az alsó középosztály teljes leszakadását A jövedelemkülönbségek alakulása Gini-együttható (0-100) Új tagállamok (EU12) HU Forrás: Eurostat 12

13 Az elszegényedés veszélye nem emelkedett számottevően még a válság első éveiben sem A leszakadás veszélye a legmagasabb végzettség szerint, % 60,0 50,0 40,0 30,0 20, ,0 0,0 Teljes lakosság Legfeljebb alapfokú végzettségűek Középfokú végzettségűek Felsőfokú végzettségűek Forrás: Eurostat 13

14 Az elmúlt húsz évben jelentősen növekedett a felsőfokú végzettségűek aránya, megteremtve a modern gazdaságba való belépést a fiatalabb generációk számára Felsőfokú végzettségűek a éves lakosságon belül (%) EU27 EU15 HU Forrás: Eurostat 14

15 Mindeközben az oktatás színvonalát nemzetközi viszonylatban elfogadható szinten sikerült tartani, sőt javítani PISA-felmérés pontszámai V4 HU DE V4 HU DE V4 HU DE Olvasás Matematika T.tudomány Forrás: OECD PISA

16 A POLITIKAI DÖNTÉSEK FELÜLÍRTÁK A JÓ KORMÁNYZÁS ELVEIT EZZEL ELVETTÉK A TARTÓS ÉS FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉS LEHETŐSÉGÉT SZABÁLYOZÁS Az es évek jelentős szabályozási kérdéseiben az állam nem képviselte megfelelően az ország és polgárainak érdekeit STABILIZÁCIÓ IGEN, REFORMOK NEM A es stabilizációs programok átmeneti segítséget nyújtottak, de a fenntartható strukturális átalakítások elmaradtak A RÖVIDLÁTÓ RÖVID TÁVÚ POLITIKA CSAPDÁJA Az átmenetinek induló intézkedések végül mindig tovább éltek a tervezettnél és komoly károkat okoztak a magyar gazdaságnak 16

17 SZABÁLYOZÁS: AZ ES ÉVEK JELENTŐS SZABÁLYOZÁSI KÉRDÉSEIBEN AZ ÁLLAM NEM KÉPVISELTE MEGFELELŐEN AZ ORSZÁG ÉS POLGÁRAINAK ÉRDEKEIT OK: FELKÉSZÜLETLEN KÖZIGAZGATÁS, KORRUPCIÓ, ROSSZ POLITIKA PRIVATIZÁCIÓ Megerősítette azt a duális gazdasági szerkezetet (hatékony külföldi tulajdonú vs nem hatékony hazai vállalati szektor) Nem ellensúlyozta a természetes monopóliumok privatizációját megfelelő fogyasztóvédelmi szabályozással NYUGDÍJ- REFORM Explicitté tette az implicit államadósság egy részét A létrejött rendszernek számos jelentős, elsősorban a nem megfelelő szabályozáshoz, illetve az önkényes kormányzati beavatkozásokhoz kapcsolódó problémája volt LAKOSSÁGI DEVIZA- HITELEZÉS A lakossági devizahitelezés 2003 és 2007 között történt felfuttatása során a magyar állam mint törvényhozó és mint felügyelő hatóság is kudarcot vallott 17

18 STABILIZÁCIÓ IGEN, REFORMOK NEM: A ES STABILIZÁCIÓS PROGRAMOK ÁTMENETI SEGÍTSÉGET NYÚJTOTTAK, DE A FENNTARTHATÓ STRUKTURÁLIS ÁTALAKÍTÁSOK ELMARADTAK BOKROS - CSOMAG Az 1995-ös Bokros-csomag nagy pozitívuma a versenyképesség helyreállítása volt Az ezzel párthuzamosan elért egyensúlyjavulást azonban később nem követték további szerkezeti reformok KONVERGENCIA- PROGRAM A második Gyurcsány-kormány szükséges és gyors stabilizációt hajtott végre A as konvergencia-program által elért egyensúlyjavulás döntő részben a bevételi oldal segítségével történt és így túl magas növekedési áldozattal járt, a kiegészítő szerkezeti reformok félbemaradtak BAJNAI- KORMÁNY VÁLSÁG- KEZELÉSE A es intézkedések stabilitást teremtettek, és közben nem ásták alá a növekedés alapjait, A lépések még nem voltak elegendőek a gazdaság tartós dinamizálásához, 2010 után részben visszafordultak 18

19 A RÖVIDLÁTÓ RÖVID TÁVÚ POLITIKA CSAPDÁJA: AZ ÁTMENETINEK INDULÓ INTÉZKEDÉSEK VÉGÜL MINDIG TOVÁBB ÉLTEK A TERVEZETTNÉL ÉS KOMOLY KÁROKAT OKOZTAK A MAGYAR GAZDASÁGNAK MINIMÁLBÉR- EMELÉSEK A es radikális, majd azt követő évek rendszeres, a termelékenység növekedését sokszorosan meghaladó bruttó minimálbér-emelések csökkentették a foglalkoztatást, gerjesztették az inflációt és közben a gazdaság fehéredését sem segítették elő LAKÁSHITEL- TÁMOGATÁSOK A 2001 és 2004 közötti forint lakáshitel támogatás megvalósítási formája az eredeti célokat nem szolgálta jól és a gazdaság élénkítésében fenntarthatatlan volt. A lakáshitel-támogatásokat mértékének növelését az akkor költségvetési mozgástér nem tette lehetővé, hosszú távon nem volt fenntartható a finanszírozás FISKÁLIS ALKOHOLIZMUS A 2001 és 2006 közötti fiskális alkoholizmus a rövidtávú politikai gondolkodás példája, ami fenntarthatatlan pályára sodorta az országot 19

20 ES IDŐSZAK GAZDASÁGPOLITIKAI TANULSÁGAI Erős, átlátható, felkészült állam A politikai hatalom megszerzés, megtartása érdekében a rövidtávú szempontok rendszeresen felülírták a gazdasági ésszerűséget Az elmaradt vagy káros döntések negatív hatása gyakran csak 2-3 év után válik nyilvánvalóvá. A válságok idején a gyors stabilizációs lépések később erodálódnak, a tudatos hosszútávú gondolkodás nem válik vonzóvá. A foglalkoztatás keresleti és kínálati oldalának egyensúlyát senki nem tudta helyreállítani. A duális szerkezetű gazdaság örökségünk, és senki nem tudta ezt oldani. Hiányoznak és nem elég erősek az intézmények, amelyek a gazdasági fenntarthatóság szempontjait hatékonyan képviselik. A társadalmi különbségek mérséklése, az egyéni és közösségi felzárkózás céljai az alacsony aktivitás miatt szembekerültek egymással. K 20

21 Az elmúlt három év gazdaságpolitikai fordulata teljes kudarc: a leszakadásunk folytatódott, sőt, a felzárkózásnak még az esélye is elveszni látszik. 21

22 Magyarország az egyik legkevésbé vonzó befektetési célpont a külföldi cégek számára 6 5 Német cégek beruházási preferenciája a régióban (pontszám) 1: Nagyon vonzó 6: Egyáltalán nem vonzó PL CZ SK RO HU BG Forrás: Német Kereskedelmi és Iparkamara 22

23 Mára a gazdaság potenciális (!) növekedési üteme a stagnáláshoz közeli szinten van 5,0 Potenciális növekedés (%) Z V4 HU 4,0 3,0 2,0 1,0 0, Forrás: MNB 23

24 Mindezek tetejében, az ország romló kilátásai különösen sújtják a középosztályt és a felemelkedni vágyó szegényeket : szemben az előző 20 évvel, még az egyéni érvényesülés lehetőségeit és a szolidaritást is elzárja a kormány politikája. 24

25 A jövedelemegyenlőtlenség növekedésnek indult A jövedelemkülönbségek alakulása (Gini-együttható (0-100)) Új tagállamok (EU12) HU Forrás: Eurostat 25

26 A balkáni országok szintjét megközelíti a fizetési nehézségekkel küzdők aránya Közüzemi tartozásokkal rendelkezők aránya, % Visegrádi országok átlaga Balkáni országok átlaga Forrás: Eurostat 26

27 Az elszegényedés veszélye jelentősen emelkedett a legalacsonyabb végzettségűek körében A leszakadás veszélye a legmagasabb végzettség szerint, % 60,0 50,0 40,0 30,0 20, ,0 0,0 Forrás: Eurostat Teljes lakosság Legfeljebb alapfokú végzettségűek Középfokú végzettségűek Felsőfokú végzettségűek 27

28 Drámai romlás a fiatalok munkaerőpiaci helyzetében Munkanélküliségi ráta a évesek körében, % 50,0 45,0 Teljes lakosság Legfeljebb alsófokú végzettségűek 40,0 35,0 30,0 25,0 20,0 15,0 10,0 5,0 0, Forrás: Eurostat 28

29 A fiatalok önálló életkezdésre való esélye folyamatosan romlik Szülőkkel élők aránya a éves lakosság körében (%) Forrás: Eurostat

30 A reménytelenség miatt kivándorlási hullám indult Németországban élő magyarok száma (ezer fő) 75 Forrás: Destatis

31 A MÁSODIK ORBÁN-KORMÁNY HOSSZÚ IDŐRE ELVETTE A LEHETŐSÉGET A MUNKAVÁLLALÓK, A VÁLLALKOZÓK, A NYUGDÍJASOK, A DIÁKOK, ÉS A SZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐ EMBEREK ELŐL MUNKAVÁLLALÓK VÁLLALKOZÓK DIÁKOK SZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK Egykulcsos adó bevezetése Adóék radikális emelése az alsó/ közép jövedelmi szegmensben Az állampolgárok megtakarításainak eltüntetése Tranzakciós adó bevezetése Magas árfolyam miatt növekvő devizahitelek Munkavállalói jogok szűkítése (pl. indoklás nélküli felmondás) Bérköltségek emelése Kiszámíthatatlan adózási szabályok Hitelezési lehetőségek megszűnése Korrupcióval átitatott közbeszerzések Beruházási lehetőségek megszűnése Indirekt adók bevezetése (energia, távközlési, tranzakciós adó) Cégalapítás időtartamának hosszabbítása 30%-os forráskivonás a felsőoktatásból Ésszerűtlen tandíj bevezetése Röghöz kötés alkotmányban rögzítése Iskolák államosítása Versenyképes munkahelyek számának csökkenése Tankötelezettség korhatárának csökkentése Szakképzés leépítése Szegregáció további erősödése az oktatásban Munkakereslet csökkenése Munkanélküli segély folyósításának időtartama 3 hónap Tartós szegénységben tartó közmunkaprogramok Indirekt adók bevezetése (sárgacsekk, chipsadó, energiaadó, távközlési adó) Továbbtanulási lehetőségek szűkítése 31

32 AZ ORBÁN-KORMÁNY MAKROPÁLYÁJÁNAK EVOLÚCIÓJA 1. A kormány hatalomra kerülésekor nem rendelkezett gazdaságpolitikai programmal 2. Implicite teljesen irreális makrogazdasági pályával számolt, amit reményei szerint a nagymértékű adócsökkentés alapozott volna meg 3. A végrehajtott adócsökkentés nagymértékű volt, de a növekedés szempontjából tökéletesen hatástalannak bizonyult 4. A makrogazdasági előrejelzést a kormány túl későn és túl kevéssé volt hajlandó korrigálni 5. Nem volt hajlandó talán magának sem beismerni, hogy a makrogazdasági problémák belföldiek, nem átmenetiek és nem kicsik 6. A tavaszi konvergencia programokban, a romló makrogazdasági pálya miatti bevétel-elmaradások ellentételezésére az EU-nak és a befektetőknek való megfelelési vágyból gyorsan megvalósuló, tehát már a következő évi költségvetést is javító, nagy kiadáscsökkentéseket is tervezett 7. A kiadáscsökkentési tervek jelentős része rendre nem valósult meg 8. Amikor látta, hogy a kiadáscsökkentésekhez szükséges intézkedésekkel már elkésett, átgondolatlan adóemelésekbe kezdett, tovább rombolva a növekedés alapjait 9. Vissza a 4. lépéshez 32

33 A KORMÁNY SAJÁT TERVEIHEZ KÉPEST TÖBB MINT 4500 MILLIÁRD FORINTOT VESZÍT EL 2013 VÉGÉIG A GDP alakulása (milliárd forint, várakozások és tény) végére már mrd forintnyi gazdasági növekedés fog hiányozni a 2010-es tervekhez képest Különbség KP10 KP11 KP12 Tény (KSH) Jelenlegi pálya előrejelzés KP: KONVERGENCIAPROGRAM 33

34 AZ ORBÁN-KORMÁNY EGYKULCSOS ADÓJA 250 EZER FORINT ALATT ELVETT, AFELETT ADOTT A havi nettó kereset változása a évi keresethez képest a as adóváltozások együttes hatására változatlan bruttó bér mellett Ft/hó Átlagkereset

35 AZ ORBÁN-KORMÁNY 7,7%-KAL CSÖKKENTETTE A MINIMÁLBÉRBŐL ÉLŐK FIZETÉSÉT Ft Minimálbér reálértékének változása Ft Ft Fogyasztói árindex Nettó minimálbér változása % Minimálbér reálértéke % Ft Ft Ft ,9% 0,6% -3,2% ,7% 0,5% -4,9% tervezett 5,2% 5,4% 0,2% Három év együttes változása 15,5% 6,6% -7,7% 0 Ft Bruttó bér Nettó kereset 35

36 AZ ORBÁN-KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Tartós GDP-vesztés Fenntarthatatlan deficit Fenntarthatatlan nyugdíjrendszer Növekvő munkanélküliség Növekvő kivándorlás Leépülő felsőoktatás /szakképzés/ közoktatás Dráguló munkaerő Visszaeső beruházások Csökkenő hitelezés Csökkenő tőkebeáramlás Csökkenő mobilitás Növekvő jövedelemkülönbségek Növekvő eladósodás és finanszírozási költség 36

37 TARTALOM Az elmúlt huszonhárom év: lassuló felzárkózásból leszakadás Örvényben: az orbáni gazdaságpolitika jövője Fundamentális problémáink A felemelkedés lehetősége: a jó kormányzás 37

38 MAKROGAZDASÁGI ELŐREJELZÉS MILYEN LESZ A MAGYAR GAZDASÁG 2020-BAN? A Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest bevonásával két változatban készítettük el a magyar gazdaság középtávú előrejelzését Az Orbán-kormány gazdasági jövőképe A jó kormányzás gazdaságpolitikájának megvalósulása esetén 2013-ban és 2014-ben jelentős kockázatok vannak a költségvetésben 2013-ban a tartalék teljes körű felhasználásával számoltunk 2014-ben egy minimum 300 milliárd forintos kiigazításra lesz szükség. Feltételeztük, hogy ezt fogyasztási adó emeléssel oldja meg a jelenlegi kormány 2014-ig változatlan gazdaságpolitikával tervezve, a 2014-es 300 milliárdos lyuk befedésével számoltunk. 38

39 A JELENLEGI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYTATÁSA GYORSULÓ LESZAKADÁST JELENT 0 SZÁZALÉK KÖRÜLI NÖVEKEDÉS A GDP reál növekedési üteme (éves alapon, %) Jelenlegi pálya 39

40 A JELENLEGI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYTATÁSA GYORSULÓ LESZAKADÁST JELENT TARTÓSAN 80 SZÁZALÉK FÖLÉ EMELKEDŐ ÁLLAMADÓSSÁG A bruttó államadósság alakulása (GDP%) Jelenlegi pálya 40

41 A JELENLEGI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYTATÁSA GYORSULÓ LESZAKADÁST JELENT TARTÓSAN 10 SZÁZALÉK FELETTI MUNKANÉLKÜLISÉG 13 A munkanélküliségi ráta alakulása (%) Jelenlegi pálya 41

42 A JELENLEGI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYTATÁSA GYORSULÓ LESZAKADÁST JELENT KEVESEBB, MINT 3 MILLIÓ 900 EZER FOGLALKOZTATOTT A foglalkoztatottak számának alakulása (ezer fő) Jelenlegi pálya 42

43 A JELENLEGI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYTATÁSA GYORSULÓ LESZAKADÁST JELENT NULLA KÖRÜLI SZINTEN STAGNÁLÓ BERUHÁZÁSOK A beruházások reál növekedési üteme (éves alapon, %) Jelenlegi pálya 43

44 A JELENLEGI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYTATÁSA GYORSULÓ LESZAKADÁST JELENT 20 % ALATT MARADÓ BERUHÁZÁSI RÁTA A beruházási ráta alakulása (%) Jelenlegi pálya 44

45 A JELENLEGI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYTATÁSA GYORSULÓ LESZAKADÁST JELENT TARTÓSAN 5 SZÁZALÉK ALATTI EXPORTNÖVEKEDÉS 9 Az export reál növekedési üteme (éves alapon, %) Jelenlegi pálya 45

46 A JELENLEGI GAZDASÁGPOLITIKA FOLYTATÁSA GYORSULÓ LESZAKADÁST JELENT TARTÓSAN DEFICITES ÁLLAMHÁZTARTÁS 0,5 Az államháztartás egyenlegének alakulása (maastricht-i, GDP%)* 0,0-0,5-1,0-1,5-2,0-2,5-3, *2014-ben 300 milliárdos újabb kiigazítással számolva Jelenlegi pálya 46

47 AZ ORBÁN-KORMÁNY MAKROGAZDASÁGI PÁLYÁJA FENNTARTHATATLAN Széteső társadalom Stagnáló GDP Fenntarthatatlan deficit Fenntarthatatlan nyugdíjrendszer Állandósuló megszorítások, újbóli adók Növekvő eladósodás/ növekvő reálkamat Növekvő kivándorlás Növekvő bérköltség Romló közszolgáltatások: - Oktatás - Munkaügy - Egészségügy Visszaeső beruházás/ hitelezés Visszaeső fogyasztás Lassuló export Növekvő munkanélküliség 47

48 TARTALOM Az elmúlt huszonhárom év: lassuló felzárkózásból leszakadás Örvényben: az orbáni gazdaságpolitika jövője Fundamentális problémáink A felemelkedés lehetősége: a jó kormányzás 48

49 HÁROM ALAPVETŐ PROBLÉMA-CSOPORT NÖVEKEDÉSI KÖRNYEZET ROMLÁSA AZ ÁLLAM ÁLTAL NEM MEGFELELŐEN KEZELT PROBLÉMÁK AZ ÁLLAM ÁLTAL KREÁLT PROBLÉMÁK Exportkereslet csökkenése Hitelleépülés Strukturális problémák foglalkoztatás, oktatás Szabályozási kérdések Kiszámíthatatlanság Piacromboló lépések Egykulcsos adórendszer KORMÁNY ÁLTAL KÖZVETETTEN BEFOLYÁSOLHATÓ KORMÁNYZÁS ÁLTAL KÖZVETLENÜL BEFOLYÁSOLHATÓ KORMÁNYZÁS ÁLTAL KÖZVETLENÜL BEFOLYÁSOLHATÓ 49

50 MAGYARORSZÁG BERUHÁZÁSI RÁTÁJA ZUHANÓREPÜLÉSBEN VAN A beruházási ráta, beruházások a GDP arányában, szezonálisan igazítva Csehország Magyarország Lengyelország Szlovákia Bulgária Románia

51 ÉS A JAVULÁSRA EGYELŐRE ESÉLY SINCS: A KÜLFÖLDI BERUHÁZÓK MESSZIRŐL KERÜLIK AZ ORSZÁGOT A német cégek beruházási preferenciái KKE-ban Mennyire vonzó befektetési célpont az adott ország (1: nagyon vonzó, 6: egyáltalán nem vonzó) 2,68 2,75 2,95 3,28 3,72 4,09 Helyezés(20 országból) PL CZ SK RO HU BG

52 AZ ITTHONI SZEREPLŐK PEDIG NAGYON ELADÓSODOTTAK, RÁADÁSUL DEVIZÁBAN Bruttó külső adósság 2012 Q3-ban, GDP %-ában HU SI BG RO PL SK 52

53 A NÖVEKEDÉS KÜLSŐ FORRÁSAI KIMERÜLTEK A hazai export növekedése és az Eurozóna GDP növekedése, % A bankrendszer külföldi forrásai, Mrd Ft 4,0 3,0 2,0 1,0 0,0-1,0-2,0-3,0-4,0 Eurozóna GDP növ. (bal skála) Magyar export növekedés (jobb skála) -5, ,0 20,0 15,0 10,0 5,0 0,0-5,0-10,0-15,

54 A MAGYAR GAZDASÁG EGYIK LEGFONTOSABB STRUKTURÁLIS PROBLÉMÁJA AZ ALACSONY SZINTŰ FOGLALKOZTATÁS Foglalkoztatási ráta 2011-ben, foglalkoztatottak aránya a éves korosztályból, % 70,9 68,4 65,1 64,8 63,9 62,8 60,7 CZ SI SK PL BG RO HU 54

55 A KORMÁNY PROBLÉMA TEREMTŐ TELJESÍTMÉNYE AZ EGYRE ROMLÓ ÜZLETI KÖRNYEZET MUTATÓKBAN IS TETTENÉRHETŐ HU SK CZ PL SI SK HU PL CZ BG RO Versenyképességi rangsor (CGI helyezés) Forrás: WEF A Világbank üzleti környezet rangsora (Ease of Doing Business) 55

56 TARTALOM Az elmúlt huszonhárom év: lassuló felzárkózásból leszakadás Örvényben: az orbáni gazdaságpolitika jövője Fundamentális problémáink A felemelkedés lehetősége: a jó kormányzás 56

57 Egyetlen kiút van: jó kormányzással a törekvő, gyarapodni vágyó polgárok és vállalkozások energiáinak felszabadítása, és a nemzeti haladás szolgálatába állítása 57

58 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK ALAPVETÉSEI STABILITÁS Hiteles, a stabilitást alapul tekintő gazdaságpolitika Maastrichti kritériumok teljesítése külső egyensúly mellett ERM II belépésre történő felkészülés Fiskális alkoholizmus befejezése Gazdasági stabilitás keretfeltételeinek biztosítása: államháztartási hiány és az infláció alacsony szinten tartása, a lakossági megtakarítások ösztönzése 58

59 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK ALAPVETÉSEI INTELLIGENS ÁLLAM Kiszámítható intézményi keretek biztosítása Átfogó államigazgatási modernizáció Üzletbarát intézményi környezet kialakítása Versenytorzító lépésektől való tartózkodás Bérversenyképesség fenntartása Gazdasági egyensúlyt szem előtt tartó, a béremeléseket a termelékenységnövekedéshez kapcsoló, a tartós megtakarításokat előtérbe helyező gazdaságpolitika 59

60 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK ALAPVETÉSEI ÚJRAGONDOLT NÖVEKEDÉSI POLITIKA A gazdaság fenntartható növekedési pályára állítása Államháztartási egyensúly fenntartása Foglalkoztatás-növekedés előtérbe helyezése Exportképes, tudás- és tőkeintenzív vállalkozások beruházásainak ösztönzése Fejlődőképes hazai vállalkozások üzleti lehetőségeinek támogatása Alacsony képzettségű munkaerőt foglalkoztató vállalkozások helyzetbe hozása Fenntarthatóságot és biztonságot garantáló energiapolitika Vidéki munkahelyteremtést ösztönző támogatáspolitika 60

61 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK CÉLJAI Új ösztönző-rendszerek a hosszú távú megtakarítások növelésére Fogyasztás / Megtakarítás Bizalom Paktum a növekedésért Középtávú társadalmi megállapodás Jogállami garanciák Minőségi és fenntartható köz- és felsőoktatás, valamint szakképzés Foglalkoztatás-ösztönző ágazati programok Gyere haza, maradj itthon! Foglalkoztatás Növekedés Export Beruházás Hitelezés megindítása Megtakarítások Külföldi tőkevonzás Piacbővítés Fejlődőképes vállalkozások támogatása 61

62 RÖVID TÁVON A LEGFONTOSABB FELADAT A MAGYAR ÁLLAMBA VETETT BIZALOM HELYREÁLLÍTÁSA KISZÁMÍTHATÓ GAZDASÁGPOLITIKA AAAA Az állami intézményrendszeren belüli fékek és ellensúlyok helyreállítása Bizalom újraépítése VÁLLALKOZÁSOK ÉS A HIVATAL KÖZÖTTI BIZALOM HELYREÁLLÍTÁSA Vállalatok adminisztratív terheinek negyedével való csökkentése AAAA Fejlődő vállalkozásokat támogató gazdaságfejlesztés Sárga lap rendszer bevezetése AZ ÁLLAM NE AKADÁLY, HANEM SEGÍTSÉG LEGYEN IGAZSÁGOS ADÓRENDSZER AAAA Az egykulcsos adót meg kell szüntetni Adójóváírás bevezetése adóék csökkentése Elvek: szolidaritás, teljesítmény-ösztönzés BIZALOMROMBOLÁS MEGSZÜNTETÉSE Az Orbán-kormány által alkalmazott bizalomromboló intézkedéseket meg kell szüntetni AAAA A minőség és teljesítmény döntsön a politikai kapcsolatok helyett 62

63 RÖVID TÁVON A LEGFONTOSABB FELADAT A MAGYAR ÁLLAMBA VETETT BIZALOM HELYREÁLLÍTÁSA KISZÁMÍTHATÓ GAZDASÁGPOLITIKA Adóalkotmány bevezetése 60 napos türelmi idő az adójogszabályok hatályba lépésére 20 milliárd forintnál kisebb bevételt eredményező kisadók megszüntetése Adótörvények módosítása évi egy alkalommal lehetséges Intézményépítés Költségvetési Tanács visszaállítása a költségvetés és a költségvetési hatással rendelkező egyéb törvényekre parlamentarizmussal összhangban lévő vétójog bevezetése Érdekképviselet rendszer visszaállítása Átlátható, ellenőrizhető költségvetés Programalapú költségvetés fokozatos bevezetése Költségvetés elfogadásának előrehozása november 30-ra Negyedéves beszámolók az ogy.-nek Megállapodás középtávú nemzeti céljainkról Középtávú gazdasági és társadalmi tripartit megállapodás 63

64 RÖVID TÁVON A LEGFONTOSABB FELADAT A MAGYAR ÁLLAMBA VETETT BIZALOM HELYREÁLLÍTÁSA IGAZSÁGOS ADÓRENDSZER Progresszív adórendszer fokozatos bevezetése Legjobban kereső munkavállalók kevesebb, mint 8-10 %-a kerül a felső kulcsba (bruttó 400 forintnál többet keresők) Marginális adóék nem haladhatja meg az átlagbérre eső adóék másfélszeresét Családi adókedvezmény mindenkinek jár, de a legjobban keresők esetében csak a sávhatárt elérő jövedelemrész után lesz elérhető Minimálbér szintjén adójóváírás kerül bevezetésre (fokozatosan, átlagbérnél szűnik meg), ez a minimálbért keresők esetében fokozatosan 8-10%-os nettó jövedelemnövekedést eredményez Megtakarítást ösztönző intézkedések Hosszú távú lakossági megtakarítási formák és a kapcsolódó adókedvezményezek összehangolása Célzott járulékkedvezmény A jelenlegi járulékcsökkentési program átalakítása a jobb célzás érdekében 64

65 RÖVID TÁVON A LEGFONTOSABB FELADAT A MAGYAR ÁLLAMBA VETETT BIZALOM HELYREÁLLÍTÁSA VÁLLALKOZÁSOK ÉS A HIVATAL KÖZÖTTI BIZALOM HELYREÁLLÍTÁSA Vállalkozásalapítás Működés Adósságbehajtás, lánctartozás, vitarendezés A cégalapítás időtartamának lerövidítése Automatikus adóregisztráció bevezetése Adó- és járulékfizetési kötelezettségek egy számlára történő befizetése Engedélyezési eljárások helyett bejelentési kötelezettség előnyben részesítése Sárga lap bevezetése: bizonyos hatósági eljárások esetében büntetés helyett először figyelmeztetés bevezetése Közigazgatásban dolgozók szakmai továbbképzése (law and economics szemlélet átvétele) Felszámolási és bírósági eljárások időigényének és költségének csökkentése Vállalkozások számára kiszabható bírságok tételesítése Egyszerűsített végelszámolás lehetőségének kiterjesztése a Kft-re és az Rt-re Végrehajtási eljárás reformja (15 napon belül inkasszó, végrehajtó felelősségre vonhatóságának szigorítása Az állam és a magánszektor közötti szerződésekből eredő tartozások mértékének és időtartamának fokozatos (30 napra) csökkentése Tulajdonost megillető azonnali jogvédelem a rosszhiszemű birtokossal szemben Közvetítői eljárások hatékonyságának növelése 65

66 RÖVID TÁVON A LEGFONTOSABB FELADAT A MAGYAR ÁLLAMBA VETETT BIZALOM HELYREÁLLÍTÁSA BIZALOMROMBOLÓ INTÉZKEDÉSEK MEGSZÜNTETÉSE Növekedési megállapodás megkötése a különadóval sújtott ágazatokkal (különadók fokozatos normalizálása beruházásokhoz kötötten) Közbeszerzési rendszer átalakítása (átláthatóság, nyilvánosság, ellenőrizhetőség) Központi közbeszerzéseknél árlejtés bevezetése Kötelező elektronikus árlejtés bevezetése Közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések teljesítéséről szóló hirdetmény közzétételének visszaállítása Egységes, naprakész, kereshető elektronikus közbeszerzési adatbázis létrehozása Jogorvoslati határozatok nyilvánosságra hozatalának és kereshetőségének biztosítása Pályázatok és bírálati jegyzőkönyvek nyilvánosan is elérhetővé tétele Állam által kötött szerződések kötelező nyilvánosságra hozatala Korrupció: pártfinanszírozási reform Uniós források elköltésének ellenőrizhetősége, civil tagok a bíráló bizottságokban 66

67 BERUHÁZÁS ÉS EXPORT NÉLKÜL NEM LESZ NÖVEKEDÉS, EZÉRT MINDENT MEG KELL TENNI AZ EZEK ÚTJÁBAN ÁLLÓ AKADÁLYOK ELHÁRÍTÁSÁÉRT BERUHÁZÁS: A HITELEZÉS BEINDÍTÁSA AAAA A bankrendszer terheinek normalizálása, növekedési paktum a hitelezés beindítása érdekében Fogyasztóvédelmi és stabilitási szempontok érvényesítése FEJLŐDŐ MAGYAR VÁLLALATOK TÁMOGATÁSA NÖVEKEDÉS BEINDÍTÁSA BERUHÁZÁS: KÜLFÖLDI MŰKÖDŐTŐKE ÖSZTÖNZÉSE AAAA Az üzleti bizalom helyreállításával és közvetett intézkedésekkel is segíteni kell a technológia transzfert lehetővé tévő tőbeáramlást VÁLLALKOZÁSOK NÖVEKEDÉSE ÚTJÁBAN ÁLLÓ AKADÁLYOK MEGSZÜNTETÉSE Duális szerkezet megszüntetése AAAA Nyitott gazdasági iparpolitika, amelyik úgy támogat, hogy közben nem ássa alá a tőke- és tudásimportot A növekedés útjában álló akadályok elhárítása 67

68 BERUHÁZÁS ÉS EXPORT NÉLKÜL NEM LESZ NÖVEKEDÉS, EZÉRT MINDENT MEG KELL TENNI AZ EZEK ÚTJÁBAN ÁLLÓ AKADÁLYOK ELHÁRÍTÁSÁÉRT A HITELEZÉS BEINDÍTÁSA Paktum a növekedésért - megállapodás a bankokkal Különadók fokozatosan európai szintre csökkentése a hitelezés beindításának függvényében Garanciák a vállalati hitelezés újraindításához ( First loss típusú garanciaprogram indítása uniós forrásból) A 2015-ig halmozódó devizahitel-tartozások rendezésére vonatkozó megállapodás Fogyasztóvédelmi szempontokra vonatkozó normatív szabályozás A bankok, a lakosság és a vállalatok együttműködését szabályozó fogyasztóvédelmi normatív szabályok kidolgozása Banki szabályozások módosítása A banki ügyfelekkel kapcsolatos reorganizáció, a veszteségek leírása és az esetleges hitelelengedés szabályainak átalakítása 68

69 BERUHÁZÁS ÉS EXPORT NÉLKÜL NEM LESZ NÖVEKEDÉS, EZÉRT MINDENT MEG KELL TENNI AZ EZEK ÚTJÁBAN ÁLLÓ AKADÁLYOK ELHÁRÍTÁSÁÉRT KÜLFÖLDI MŰKÖDŐTŐKE ÖSZTÖNZÉSE egyablakos koordináció a befektetőket érintő szubvenciók kezelésére pozitív beruházói döntések esetében professzionális végrehajtási szolgáltatás biztosítása az országban lévő befektetők tevékenységének after care szolgáltatása a fejlesztési adókedvezmény újbóli bekapcsolása a támogatási egyablakba a befektetők érdekében a támogatható projektek jellegének kiszélesítése, pl. szolgáltatóközpontok támogathatóságának lehetővé tétele más forrásokból is folyamatos, határozott kommunikáció a gazdaságpolitika kiszámíthatóságáról és a befektetőbarát jellegéről 69

70 BERUHÁZÁS ÉS EXPORT NÉLKÜL NEM LESZ NÖVEKEDÉS, EZÉRT MINDENT MEG KELL TENNI AZ EZEK ÚTJÁBAN ÁLLÓ AKADÁLYOK ELHÁRÍTÁSÁÉRT FEJLŐDŐ MAGYAR VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA VÁLLALKOZÁSOK GAZDASÁGFEJLESZTÉS TÁMOGATÁSA Fejlődőképes cégek számára a termelési kapacitások korszerűsítéshez, gépek, berendezések vásárlásához, minőségbiztosítási és menedzsmentrendszerek bevezetéséhez és alkalmazásához, valamint a további kapcsolatépítéshez szükséges állami segítségnyújtás Inkubációs szolgáltatás a gyors növekedésű vállalatok korai szakaszában Kutatók és vállalati szakemberek közti együttműködés elősegítése A fejlődő magyar vállalatok életciklusához igazodó szolgáltatások nyújtása (export-ösztönzés, menedzsment-tanácsadás, magvető finanszírozás, stb.) 2008-ban indított forgóeszköz és beruházási hitel konstrukciók folytatása Klaszterek létrehozásának támogatása, működésük ösztönzése Állami és magántőkét is kombináló kockázati tőke alapok az innováció szolgálatában 70

71 BERUHÁZÁS ÉS EXPORT NÉLKÜL NEM LESZ NÖVEKEDÉS, EZÉRT MINDENT MEG KELL TENNI AZ EZEK ÚTJÁBAN ÁLLÓ AKADÁLYOK ELGÖRDÍTÉSÉÉRT FEJLŐDŐ MAGYAR VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA INTÉZMÉNYI KERETEK MEGTEREMTÉSE Vállalkozástámogatási központ ( Enterprise Hungary ) létrehozása: egyablakos gazdaságfejlesztési intézményrendszer kialakítása Gazdaságfejlesztési rendszerek ellenőrzési és finanszírozási rendszerének egycsatornássá tétele Átfedő és versengő állami intézmények megszüntetése egy új feladatstruktúra mentén Közbeszerzési intézményrendszer átalakítása - teljeskörű nyilvánosság biztosítása Az uniós pályázatok döntési folyamatába vissza kell hozni a civil tagok részvételét Intézményi kompetenciák és proaktív, önálló közalkalmazotti mentalitás kialakítása az állami funkciók megfelelő minőségű betöltéséhez as időszak uniós fejlesztéseinek fókusza: oktatás foglalkoztatás fejlődő magyar vállalatok 71

72 EZZEL PÁRHUZAMOSAN AZ OKTATÁS ÉS A MUNKAHELYTEREMTÉS A JÖVŐBELI KORMÁNY LEGFONTOSABB HOSSZÚ TÁVÚ FELADATAI OKTATÁS Az oktatás alapvető nemzet- és gazdaságstratégiai kérdés programalapú, középtávú költségvetési tervezés Minőségi reformok a köz-és felsőoktatásban, valamint a szakképzésben Felnőttképzés hatékonyságának javítása A globalizációs versenyben való felzárkózás érdekében a tudásgazdaság támogatása, az oktatás és a gazdaság összekapcsolása MUNKA ÉS TANULÁS NÉLKÜL NINCS KIEMELKEDÉS ÚJ FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA A kormányzat munkaerő-piaci szerepvállalásának gyökeres átalakítása személyre szabott szolgáltatások Versenypiaci munkahelyek létrehozásának ösztönzése Támogatott piaci munkahelyek speciális programok megvalósításával (pl. energiahatékonysági program, LHH, vidéki munkahely Munkaerőpiacra visszavezető átmeneti programok (pl. képzéssel és személyes tanácsadással kombinált közmunkaprogram) 72

73 AZ EURÓPAI CENTRUMHOZ, A TUDÁSGAZDASÁGHOZ VALÓ FELZÁRKÓZÁS ALAPJA AZ OKTATÁS OKTATÁS NEMZETSTRATÉGIAI KÉRDÉS* Egyenlő esélyeket biztosító köz- és felsőoktatási rendszer kialakítása Szegregáció csökkentése, hátrányos helyzetűek támogatása Röghöz kötés megszüntetése Kiszámítható és megbecsült pedagógus-életpálya, valamint a pedagógusok folyamatos továbbképzésének biztosítása Független minőségbiztosítási rendszer kialakítása a közoktatásban MUNKA ÉS Oktatáshoz szükséges Intézményi TANULÁS NÉLKÜL finanszírozási autonómia biztosítása NINCS KIEMELKEDÉS források hosszú távon történő garantálása Angol nyelv széleskörű oktatása Jól foglalkoztatható, képezhető, állás- és vagy szakmaváltásra is képes munkavállalók, versenyképesen felkészített szakértelmiségiek, adekvát ismeretekkel és képességekkel rendelkező potenciális vállalkozók képzése Demokratikus készségek, kompetenciák fejlesztése * A Haza és Haladás Alapítvány átfogó oktatáspolitikai programját 2013 tavaszán ismerteti 73

74 A MAGASAN KÉPZETTEK SZÁMÁNAK BŐVÍTÉSE MELLETT A KÉPZETLEN MUNKAERŐ FOGLALKOZTATÁSÁRA IS ÚJ PROGRAMOKRA VAN SZÜKSÉG ÚJ FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA Legrosszabb helyzetű kistérségek komplex és a helyi adottságokhoz igazodó, a helyi tudásra építő fejlesztése Bérköltségek csökkentése Munkaügyi kirendeltségek átalakítása, személyre szabott szolgáltatások nyújtása Aktív korúak ellátásainak álláskeresési feltételhez kötése Munkanélküli ellátás időtartamának emelése (6+3 hónapra) Mobilitás ösztönzésére irányuló oktatás és lakáspolitika, ingázási költségek érdemi és tartós támogatása Közmunkaprogram átalakítása képzéssel kombinálva Munkavégző képesség fejlesztése érdekében rehabilitációs szolgáltatások bővítése MUNKA ÉS TANULÁS NÉLKÜL NINCS KIEMELKEDÉS Indoklás nélküli felmondás megszüntetése Jól célzott, személyre szabott, összetett átképzési programok bevezetése Képzetlen munkaerő helyi szolgáltatásokban való részvételének támogatása Munkába állás és munkába járás költségeinek csökkentése Diszkrimináció visszaszorítása: esélyegyenlőségi tervek, ösztöndíjak, foglalkoztatási kvóták előírása, munkakipróbálás támogatása, speciális mentorszolgáltatás bővítése Roma és fogyatékos munkavállalók esetében az iskoláztatás esélyeinek kiegyenlítése 74

75 EURÓPÁBA, DE MINDAHÁNYAN! - TÁMOGATOTT MUNKAHELYTEREMTÉS ÉS Energiahatékonyság 80 ezer munkahelyet FELZÁRKÓZTATÁS* teremtő felújítás program Senkit nem hagyunk hátra A leghátrányosabb helyzetű fejlesztési térségek felzárkóztatása 300 milliárd forint célzott uniós forrás, pályáztatás nélkül Oktatás, foglalkoztatás, gazdaságfejlesztés, egészségügy Program az energiatakarékosságért és a munkahelyekért az igazi rezsicsökkentés Országos lakó- és középület-felújítási program 12 év alatt 80 ezer új munkahely Vidéki munkahelyteremtés Vidéki gazdaságfejlesztést támogató tőkeprogram Értelmiségi fiatalok vidéki letelepedését támogató program Munkaintenzív agrárés élelmiszer alágazatok támogatása és szervezése * A programok részletes bemutatására a következő hónapokban kerül sor. 75

76 A JÓ KORMÁNYZÁS INTÉZKEDÉSEI FOKOZATOSAN TALPRAÁLLÍTJÁK A MAGYAR GAZDASÁGOT MAKROGAZDASÁGI ELŐREJELZÉS * * 2014-ben változatlan gazdaságpolitikát, valamint 300 milliárdos fogyasztási adó emeléssel befedett lyukat feltételezve 76

77 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉST HOZHAT TARTÓSAN 2 SZÁZALÉK FELETTI NÖVEKEDÉS* A GDP reál növekedési üteme (éves alapon, %) Jelenlegi pálya A jó kormányzás pályája * A trendvonaltól eltérően a pályák valójában csak 2015-től válnak szét. 77

78 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉST HOZHAT 2020-RA 70% ALÁ CSÖKKENŐ ÁLLAMADÓSSÁG* A bruttó államadósság alakulása (GDP%) 85 Jelenlegi pálya A jó kormányzás pályája * A trendvonaltól eltérően a pályák valójában csak 2015-től válnak szét. 78

79 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉST HOZHAT 7 SZÁZALÉKRA CSÖKKENŐ MUNKANÉLKÜLISÉG Jelenlegi pálya A munkanélküliségi ráta alakulása (%) A jó kormányzás pályája

80 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉST HOZHAT 2020-RA TÖBB MINT 200 EZERREL NŐHET A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA Jelenlegi pálya A foglalkoztatottak számának alakulása (ezer fő) A jó kormányzás pályája

81 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉST HOZHAT 4 SZÁZALÉK FÖLÖTTI SZINTEN STABILIZÁLÓDÓ BERUHÁZÁSI NÖVEKEDÉS* A beruházások reál növekedési üteme (éves alapon, %) Jelenlegi pálya A jó kormányzás pályája * A trendvonaltól eltérően a pályák valójában csak 2015-től válnak szét. 81

82 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉST HOZHAT ISMÉT 20 SZÁZALÉK FÖLÖTTI BERUHÁZÁSI RÁTA A beruházási ráta alakulása (%) 23 Jelenlegi pálya A jó kormányzás pályája

83 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉST HOZHAT 8 SZÁZALÉKOS EXPORT NÖVEKEDÉSI ÜTEM Az export reál növekedési üteme (éves alapon, %) 9 8 Jelenlegi pálya A jó kormányzás pályája

84 A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉST HOZHAT TARTÓSAN DEFICITES ÁLLAMHÁZTARTÁS 0,5 0,0-0,5-1,0-1,5-2,0-2,5-3,0 Az államháztartás egyenlegének alakulása (maastricht-i, GDP%) Jelenlegi pálya A jó kormányzás pályája -3,

85 Számszerűsített célkitűzések PISA teszten oktatásban matematikában is az 500 pont elérése Oktatás Bizalom Korrupciós index 46-ik helyről 2020-ra az első 40- be kerülés Egyensúly Az euró bevezetéséhez szükséges összes feltétel teljesülése 2018-ra (külső egyensúly megtartása mellett) 2020-ra 220 ezer fővel több munkavállaló Foglalkoztatás Növekedés WEF versenyképességi rangsorban 60-ik helyről 2020-ig a 45-ik helyre lépünk előre 85

86 Következő lépések Vitaanyag ismertetése Program véglegesítése Társadalmi egyeztetés érdekképviseletekkel, szakmai szervezetekkel Amennyiben bármilyen észrevétele van, kérjük, küldje meg azt nekünk az címre! 86

BIZALOM A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA. Vitaindító 2013 február

BIZALOM A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA. Vitaindító 2013 február BIZALOM A JÓ KORMÁNYZÁS GAZDASÁGPOLITIKÁJA Vitaindító 2013 február TARTALOM 1 2 3 Az elmúlt huszonhárom év: lassuló felzárkózásból leszakadás Örvényben: az orbáni gazdaságpolitika jövője Fundamentális

Részletesebben

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Banai Péter Benő államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 1 2017-ben makrogazdasági és költségvetési stabilitás jellemzi az országot Forrás: *: Európai

Részletesebben

Válságkezelés Magyarországon

Válságkezelés Magyarországon Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)

Részletesebben

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából

Részletesebben

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények György László, PhD vezető közgazdász, egyetemi docens Századvég Gazdaságkutató Zrt. gyorgy@szazadveg.hu 1. Diagnózis

Részletesebben

KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS. 2013. szeptember VARGA MIHÁLY

KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS. 2013. szeptember VARGA MIHÁLY KILÁBALÁS -NÖVEKEDÉS 2013. szeptember VARGA MIHÁLY Tartalom Kiindulóhelyzet Makrogazdasági eredmények A gazdaságpolitika mélyebb folyamatai Kiindulóhelyzet A bajba jutott országok kockázati megítélése

Részletesebben

A magyar költségvetésről

A magyar költségvetésről A magyar költségvetésről másképpen Kovács Árpád 2014. április 3. Állami feladatok, funkciók és felelősségek Az állami feladatrendszer egyben finanszírozási feladatrendszer! Minden funkcióhoz tartozik finanszírozási

Részletesebben

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2017. október 12. Célkitűzések

Részletesebben

2015. évi költségvetés, valamint kitekintés, hogy mi várható 2016-2017-ben. Banai Péter Benő államtitkár

2015. évi költségvetés, valamint kitekintés, hogy mi várható 2016-2017-ben. Banai Péter Benő államtitkár 2015. évi költségvetés, valamint kitekintés, hogy mi várható 2016-2017-ben Banai Péter Benő államtitkár 1 Gazdaságpolitikai eredmények és célok A Kormány gazdaságpolitikai prioritásait az alábbi, az ország

Részletesebben

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2016. október 20. Célkitűzések

Részletesebben

A gazdasági növekedés az EU gazdaságpolitikai keretrendszerében

A gazdasági növekedés az EU gazdaságpolitikai keretrendszerében A gazdasági növekedés az EU gazdaságpolitikai keretrendszerében Közgazdász Vándorgyűlés Kecskemét 2016. szeptember 15-17 Laczkó Tihamér Miniszterelnökség 1. Az előadás tematikája Európai Szemeszter: Éves

Részletesebben

BEFEKTETÉSEK ÉS A KÖLTSÉGVETÉS

BEFEKTETÉSEK ÉS A KÖLTSÉGVETÉS KOVÁCS ÁRPÁD EGYETEMI TANÁR, SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS ELNÖK MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG ELNÖK BEFEKTETÉSEK ÉS A KÖLTSÉGVETÉS 2013 ŐSZ Tartalom 1. A 2013. évi költségvetés megvalósításának

Részletesebben

A visegrádi négyek gazdaságpolitikája

A visegrádi négyek gazdaságpolitikája Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Mikro- és makrogazdasági folyamatok múltban és jelenben Kutatóműhely 3920-1/2016/FEKUT (EMMI) A visegrádi négyek gazdaságpolitikája Áttekintés

Részletesebben

MFB Napok Bajnai Gordon miniszter október 14.

MFB Napok Bajnai Gordon miniszter október 14. MFB Napok 2008 miniszter 2008. október 14. Nemzetközi pénzügyi válság A hosszú távú hatások egyelőre bizonytalanok Magyarország pénzügyi/gazdasági helyzete stabil Negatív hatások várhatók: Hitelkeretek

Részletesebben

Gazdasági és államháztartási folyamatok

Gazdasági és államháztartási folyamatok Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági

Részletesebben

MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A

MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A LEGFRISSEBB GAZDASÁGI STATISZTIKÁK FÉNYÉBEN (2014. II. félév) MIRŐL LESZ SZÓ? Konjunktúra (GDP, beruházások, fogyasztás) Aktivitás, munkanélküliség Gazdasági egyensúly

Részletesebben

Helyzetkép a magyar gazdaságról

Helyzetkép a magyar gazdaságról Helyzetkép a magyar gazdaságról Borsod-Abaúj Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara XLIII. Küldöttgyűlése 213. április 3. Palócz Éva KOPINT-TÁRKI Zrt. palocz@kopint-tarki.hu Az előadás témái Rövid visszatekintés,

Részletesebben

Kilábalás, 2014-18. Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2014. január 21. GKI Zrt., www.gki.hu

Kilábalás, 2014-18. Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2014. január 21. GKI Zrt., www.gki.hu Kilábalás, 2014-18 Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2014. január 21. Elvesztegetett évtized Az EU-csatlakozás óta nincs felzárkózás az EU-átlaghoz Szinte minden téren leszakadtunk

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

Lesz e újabb. nyugdíjreform?

Lesz e újabb. nyugdíjreform? Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országgyűlés Képviselőcsoport Gazdasági Kabinet Lesz e újabb 12 1 8 6 4 2-2 nyugdíjreform? Munkanélküliség 5,6 5,6 GDP 4,3 Infláció 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Részletesebben

Gyorsuló növekedési pályán

Gyorsuló növekedési pályán BIZTONSÁGOS JELEN VERSENYKÉPES JÖVŐ V a r g a M i h á l y n e m z e t g a z d a s á g i m i n i s z t e r e l ő a d á s a a z L V. K ö z g a z d á s z V á n d o r g y ű l é s e n Gyorsuló növekedési pályán

Részletesebben

FORDULATOK UTÁN / FORDULATOK ELŐTT

FORDULATOK UTÁN / FORDULATOK ELŐTT Matolcsy György Gazdasági Évnyitó 218 21-25 FORDULATOK UTÁN / FORDULATOK ELŐTT 12 FORDULAT A MAGYAR GAZDASÁG STABILIZÁLÁSÁRA 21-218 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212 213 214 215 216 217 MUNKAERŐPIACI

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege (Mrd Ft) GINOP-..-8

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó

Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó Az adócsökkentés logikája és a helyi iparűzési adó Dr. Fellegi Miklós PhD BGE PSZK Vigvári András Közpénzügyi Műhely Az önkormányzati gazdálkodás aktuális problémái Kutatói Napok: Alkalmazott tudományok

Részletesebben

Modernizáció Magyarországon javuló egyensúly, átfogó reformok, változó körülmények között a pénzügyi szektor

Modernizáció Magyarországon javuló egyensúly, átfogó reformok, változó körülmények között a pénzügyi szektor Modernizáció Magyarországon javuló egyensúly, átfogó reformok, változó körülmények között a pénzügyi szektor Kovács Álmos Pénzügyminisztérium 27. november 6. Államháztartási konszolidáció - gazdaságpolitikai

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

A mura menti térség gazdasági fejlődésének jellemzői, lehetséges jövőképe

A mura menti térség gazdasági fejlődésének jellemzői, lehetséges jövőképe A mura menti térség gazdasági fejlődésének jellemzői, lehetséges jövőképe Dr. Belyó Pál Közös ipari park II. Gazdaságfejlesztési workshop Tótszerdahely, 2012. június 12. 1 OLY KORSZAK VIRRADT RÁNK, MELYET

Részletesebben

A MAGYAR GAZDASÁG ELMÚLT ÉVTIZEDE A monetáris politika szerepe

A MAGYAR GAZDASÁG ELMÚLT ÉVTIZEDE A monetáris politika szerepe A MAGYAR GAZDASÁG ELMÚLT ÉVTIZEDE A monetáris politika szerepe Dr. Surányi György egyetemi tanár régió igazgató, KKE-régió 2013. szeptember. 19. MAGYAR GAZDASÁG 2001-2013: AMIT A SZÁMOK MUTATNAK Három

Részletesebben

A magyar gazdaság, az államháztartás évi folyamatai

A magyar gazdaság, az államháztartás évi folyamatai A magyar gazdaság, az államháztartás 2017-2018. évi folyamatai Dr. Karsai Gábor vezérigazgató-helyettes GKI Gazdaságkutató Zrt. KT MKT Szakmai Konferencia Budapest, 2017. október 12. Három téma A magyar

Részletesebben

A hazai bankszektor szerepe a magyar gazdaság növekedésében

A hazai bankszektor szerepe a magyar gazdaság növekedésében A hazai bankszektor szerepe a magyar gazdaság növekedésében Budapest, 219. április 5. Dr. Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke 218-as csúcsév után a reálgazdaság lassulni fog, de a pénzügyi ciklus

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Makrogazdasági helyzetkép, kitekintés re

Makrogazdasági helyzetkép, kitekintés re Makrogazdasági helyzetkép, kitekintés 2016-2017-re Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. MKT - Költségvetési Tanács szakmai konferencia Budapest, 2016. október 20. Négyes válság volt - egy maradt

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2014

Konjunktúrajelentés 2014 Konjunktúrajelentés 0 A Német Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 0. Konjunktúra felmérésének eredményei 0. április. Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 0.0.. Résztvevők 0 Magyar felmérés: résztvevő

Részletesebben

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság A válságot követően számos országban volt megfigyelhető a fogyasztás drasztikus szűkülése. A volumen visszaesése

Részletesebben

A FEJLESZTÉSI IDŐSZAK EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS INFOKOMMUNIKÁCIÓS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI

A FEJLESZTÉSI IDŐSZAK EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS INFOKOMMUNIKÁCIÓS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A 2014-2020 FEJLESZTÉSI IDŐSZAK EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS INFOKOMMUNIKÁCIÓS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI ELŐADÓ: VITÁLYOS ESZTER ÁLLAMTITKÁR MINISZTERELNÖKSÉG BALATONFÜRED, 2017.10.18. II. EREDMÉNYEK A gazdaságpolitika

Részletesebben

Csökkenthető-e az államadósság a versenyképesség növelése nélkül?

Csökkenthető-e az államadósság a versenyképesség növelése nélkül? Csökkenthető-e az államadósság a versenyképesség növelése nélkül? LászlóCsaba, Szenior Partner KPMG Tanácsadó Kft. 2013. szeptember Növekedés, államadósság, hiány GDP-növekedés hatása az államadósságra

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2016 A DUIHK 22. Konjunktúra-felmérésének eredményei. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés A felmérés számokban.

Konjunktúrajelentés 2016 A DUIHK 22. Konjunktúra-felmérésének eredményei. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés A felmérés számokban. Konjunktúrajelentés 1 A DUIHK. Konjunktúra-felmérésének eredményei Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 1. április. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés 1 A felmérés számokban 1 ország kérdés 2 résztvevő. adat

Részletesebben

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december A BÉT ma és holnap a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde 2012. december Bankszektor: veszteségek és forráskivonás Bankszektor ROE mutatója % % 30 70

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

Az államháztartási folyamatok kockázatai

Az államháztartási folyamatok kockázatai Az államháztartási folyamatok kockázatai Karsai Gábor vezérigazgató-helyettes GKI Gazdaságkutató Zrt. A Költségvetési Tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciája Budapest, 2015. október

Részletesebben

KÖZPÉNZÜGYI ALAPOK TÁVOKTATÁS II. KONZULTÁCIÓ (2012. NOVEMBER 17.)

KÖZPÉNZÜGYI ALAPOK TÁVOKTATÁS II. KONZULTÁCIÓ (2012. NOVEMBER 17.) KÖZPÉNZÜGYI ALAPOK TÁVOKTATÁS II. KONZULTÁCIÓ (2012. NOVEMBER 17.) Dr. Sivák József tudományos főmunkatárs, c. egyetemi docens sivak.jozsef@pszfb.bgf.hu Az állam hatása a gazdasági folyamatokra. A hiány

Részletesebben

A GKI konferencián megkérdeztük Ma délutánra a Monetáris Tanács ülése után a jelenlegi 5,25%-hoz képest hogyan változik a jegybanki alapkamat? 25 bázi

A GKI konferencián megkérdeztük Ma délutánra a Monetáris Tanács ülése után a jelenlegi 5,25%-hoz képest hogyan változik a jegybanki alapkamat? 25 bázi Utak és irányok merre tovább Magyarország? Konferencia, Óbudai Egyetem Egy tündérmese nyomában Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2013. április 5. A GKI konferencián megkérdeztük Ma

Részletesebben

A magyarországi bérfelzárkózás lehetőségei és korlátai

A magyarországi bérfelzárkózás lehetőségei és korlátai A magyarországi bérfelzárkózás lehetőségei és korlátai MKT 2017. június 8. Palócz Éva Kopint-Tárki Zrt. palocz@kopint-tarki.hu www.kopint-tarki.hu A magyar gazdaság teljesítménye 2010 óta, a régióban 120

Részletesebben

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13.

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13. A Századvég makro-fiskális modelljével (MFM) készült középtávú előrejelzés* Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető 15. október 13. *A modell kidolgozásában nyújtott segítségért köszönet illeti az OGResearch

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2017

Konjunktúrajelentés 2017 Konjunktúrajelentés 0 A DUIHK. Konjunktúra felmérésének eredményei Dirk Wölfer kommunikációs osztályvezető 0. április. DUIHK Konjunktúrajelentés 0 Miért fontos? Gazdasági helyzet Munkaerő piac Gazdaságpolitika

Részletesebben

Benk Szilárd Morvay Endre. A hazai foglalkoztatás alakulása régiós összevetésben

Benk Szilárd Morvay Endre. A hazai foglalkoztatás alakulása régiós összevetésben Benk Szilárd Morvay Endre A hazai foglalkoztatás alakulása régiós összevetésben Magyarország lemaradása a foglalkoztatásban a régiós országokhoz képest 2012 óta jelentősen csökkent. A javulás elsősorban

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Foglalkoztatás Versenyképes munkaerő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5-6. prioritás Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiaci Programok Főosztály Foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

Vállalkozások, adózás, kilátások a válság után

Vállalkozások, adózás, kilátások a válság után Vállalkozások, adózás, kilátások a válság után Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Zalaszentgrót, 2014. február 18. Vállalkozás Világos cél (kisérlet, kiegészítő vagy fő jövedelem) Milyen igényre

Részletesebben

FÜGGETLEN GAZDASÁGI, MUNKAADÓI SZÖVETSÉG POLITIKAILAG PÉNZÜGYILEG JOGILAG ÖNKÉNTES TAGSÁG

FÜGGETLEN GAZDASÁGI, MUNKAADÓI SZÖVETSÉG POLITIKAILAG PÉNZÜGYILEG JOGILAG ÖNKÉNTES TAGSÁG FÜGGETLEN GAZDASÁGI, MUNKAADÓI SZÖVETSÉG POLITIKAILAG PÉNZÜGYILEG JOGILAG ÖNKÉNTES TAGSÁG AZ MGYOSZ KÉPVISELETE ITTHON Részvétel az országos hatáskörű, legfontosabb döntés-előkészítő és döntéshozó testületek

Részletesebben

Az állam gazdasági szerepvállalása megújításának szükségessége az ÁSZKUT kutatásainak néhány fontos tanulsága

Az állam gazdasági szerepvállalása megújításának szükségessége az ÁSZKUT kutatásainak néhány fontos tanulsága Az állam gazdasági szerepvállalása megújításának szükségessége az ÁSZKUT kutatásainak néhány fontos tanulsága Dr. Pulay Gyula, az ÁSZKUT fıigazgatójának elıadása a Közpolitikai kihívások az új évtizedben

Részletesebben

A foglalkoztatás funkciója

A foglalkoztatás funkciója A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA FELADATA ÉS MODELLJEI Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika A foglalkoztatás funkciója Összetett gazdasági és társadalmi funkció Gazdasági

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

OTP Bank évi előzetes eredmények

OTP Bank évi előzetes eredmények OTP Bank 25. évi előzetes eredmények SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Csányi Sándor, elnök-vezérigazgató Dr. Spéder Zoltán, alelnök, vezérigazgató-helyettes 26. február 14. A 25. év főbb kihívásai 14/2/26 25. január

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA. Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt.

AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA. Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt. AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt. regos@szazadveg.hu 2018 AZ EGÉSZSÉGÜGY FINANSZÍROZÁSA DEMOGRÁFIA FOLYAMATOK HATÁSA AZ EGÉSZSÉGFINANSZÍROZÁS HELYZETE NEMZETKÖZI

Részletesebben

Foglalkoztathatóság ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség fejlesztései. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5.

Foglalkoztathatóság ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség fejlesztései. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5. Foglalkoztathatóság ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség fejlesztései a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5. prioritásában 2014. május 28. I. Európai Szociális Alapból tervezett

Részletesebben

Tervgazdaságból piacgazdaságba A magyar gazdaság szerkezetváltása, 1989-2014

Tervgazdaságból piacgazdaságba A magyar gazdaság szerkezetváltása, 1989-2014 Tervgazdaságból piacgazdaságba A magyar gazdaság szerkezetváltása, 1989-2014 TTE konferencia, Kossuth Klub 2014.október 11. Bod Péter Ákos, Dsc A magyar gazdasági kötődés erősen középeurópai jellegű volt

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON ÁTMENETI GAZDASÁGOKKAL FOGLALKOZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONT MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MŰSZAKI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre)

AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre) AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre) Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék: Detkiné Viola Erzsébet főiskolai docens 1. Digitális pénzügyek. Hagyományos

Részletesebben

Mire épül a versenyképesség? Makrogazdasági háttér

Mire épül a versenyképesség? Makrogazdasági háttér Mire épül a versenyképesség? Makrogazdasági háttér HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 8. Fő üzenetek 2 A gazdaságpolitika eredményei 2010 óta Kihívások Eredmények Magas

Részletesebben

Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment

Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének előadása az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen Kecskemét 2016. szeptember 17. Az előadás tézise 2 Magyarország

Részletesebben

Csak az egészséges költségvetési fogyókúra hozhat tartós eredményt Simor András A magyar gazdaság rövid távú kilátásai és a 2013. évi költségvetés előzetes értékelése MKT Konferencia 2012. július 16. Tartalom

Részletesebben

Monetáris politika mozgástere az árstabilitás elérése után

Monetáris politika mozgástere az árstabilitás elérése után Monetáris politika mozgástere az árstabilitás elérése után Dr. Kocziszky György A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja Költségvetési Tanács Magyar Közgazdasági Társaság 2014. július 17.

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Prioritás A prioritás egyedi célkitűzései: A prioritáshoz kapcsolódó tervezett

Részletesebben

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása GINOP 5.2.5 Gyakornoki program támogató szolgáltatások projektindító Győr, 2016. november 22. Temesszentandrási Judit Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 1112 Budapest, Sasadi út 170. 321-5262 E-mail: info@liganet.hu 24/2018. (09. 04.) számú elnökségi határozat 1. A LIGA Szakszervezetek kezdeményezi egy kétéves

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István

Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István ügyvezető igazgató ICEG - MKT konferencia, Hotel Mercure Buda, 2003. Június 18 1 Az előadás vázlata Az MNB előrejelzéseiről

Részletesebben

Versenyképességünk fokozásának tényezői

Versenyképességünk fokozásának tényezői ÁTALAKULÁS ÉS KONSZOLIDÁCIÓ A MAGYAR GAZDASÁGBAN ÉS GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSBAN 50. Közgazdász Vándorgyűlés Versenyképességünk fokozásának tényezői Chikán Attila egyetemi tanár, igazgató Budapesti Corvinus Egyetem

Részletesebben

Milyen új tanulságokkal szolgál a válság utáni időszak az euro bevezetése szempontjából?

Milyen új tanulságokkal szolgál a válság utáni időszak az euro bevezetése szempontjából? Milyen új tanulságokkal szolgál a válság utáni időszak az euro bevezetése szempontjából? Darvas Zsolt Az euro bejövetele a magyarokhoz Konferencia a GKI 25. születésnapja alkalmából Budapesti Kongresszusi

Részletesebben

Ki menti meg a hajót? Az EU újraszabályozása. Martin József Péter Szeged, április 21.

Ki menti meg a hajót? Az EU újraszabályozása. Martin József Péter Szeged, április 21. Ki menti meg a hajót? Az EU újraszabályozása Martin József Péter Szeged, 2011. április 21. Témák Válság előtti helyzet AZ EU a válságban A válságra adott válasz: újraszabályozás Dilemmák Válság előtti

Részletesebben

keretösszege (Mrd meghirdetésének módja GINOP Ipari parkok fejlesztése 6 standard Meghirdetve áprilisban

keretösszege (Mrd meghirdetésének módja GINOP Ipari parkok fejlesztése 6 standard Meghirdetve áprilisban Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 20. évre szóló éves fejlesztési keret azonosító jele GINOP-1.1.1- GINOP-1.1.2- VEKOP- GINOP-1.1.3- GINOP-1.1.4- neve Vállalkozói inkubációs tevékenységek

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2013

Konjunktúrajelentés 2013 Konjunktúrajelentés 1 A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara. konjunktúra-felmérésének eredményei Dirk Wölfer a DUIHK kommunikációs osztályvezetője 1. április. 1 1... Konjunktúrajelentés 1 A DUIHK.

Részletesebben

Új Ú ra r t a e t r e v r e v z e és é Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest 2011. december 8. GKI Zrt., www.gki.hu

Új Ú ra r t a e t r e v r e v z e és é Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest 2011. december 8. GKI Zrt., www.gki.hu Újratervezés Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest 2011. december 8. Miért kell új gazdaságpolitika? Európában is sok változás kell, de nálunk is Magyarország: hitelesség-vesztés, finanszírozási

Részletesebben

A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe. SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember

A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe. SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember 24-25. Berlin/Potsdam 1 2 A megszorító programok hatása a közszférára Spanyolországban:

Részletesebben

A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - STABILITÁS ÉS PÉNZÜGYI BIZTONSÁG -

A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - STABILITÁS ÉS PÉNZÜGYI BIZTONSÁG - KOVÁCS ÁRPÁD MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - STABILITÁS ÉS PÉNZÜGYI BIZTONSÁG - 2012. DECEMBER 13. AZ ELŐADÁS

Részletesebben

A HIPA támogatási egyablak szolgáltatása

A HIPA támogatási egyablak szolgáltatása Befektetőbarát Település Program A HIPA támogatási egyablak szolgáltatása 2015. október 7. A HIPA támogatási részlege Állami Támogatások Főosztály EKD Osztály A Kormány egyedi döntésével nyújtott készpénztámogatás

Részletesebben

Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon!

Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon! 2013. június 15., szombat 10:51 (NAPI) Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon! Az Európai Bizottság már egy ideje egyre hangsúlyosabban forszírozza, hogy a munkát

Részletesebben

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, 2008. Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári Péter c. egyetemi docens A regionális politika szakaszai

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA. az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA. az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.22. COM(2017) 801 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről HU HU

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2009

Konjunktúrajelentés 2009 Konjunktúrajelentés 2009 Az üzleti helyzet és várakozások A befektıi környezet A DUIHK 15. konjunktúrafelmérése Dirk Wölfer 2009. április 21. 1 Mőködı tıke befektetések az újrabefektetett tıke stabilizálja

Részletesebben

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI SZABÓ KRISZTINA JÚLIA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

KOVÁCS ÁRPÁD SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG GAZDASÁGI ÉS ÁLLAMHÁZTARTÁSI KILÁTÁSOK RÉGIÓNK ORSZÁGAIBAN

KOVÁCS ÁRPÁD SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG GAZDASÁGI ÉS ÁLLAMHÁZTARTÁSI KILÁTÁSOK RÉGIÓNK ORSZÁGAIBAN KOVÁCS ÁRPÁD SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG GAZDASÁGI ÉS ÁLLAMHÁZTARTÁSI KILÁTÁSOK RÉGIÓNK ORSZÁGAIBAN 2015.02.10. előadás témái: éhány értelmezőgondolat arról,

Részletesebben

A magyar gazdaság növekedési kilátásai

A magyar gazdaság növekedési kilátásai A magyar gazdaság növekedési kilátásai Önfinanszírozás - a megtakarítások szerepe Palotai Dániel ügyvezető igazgató, vezető közgazdász VI. MABISZ Nemzetközi Biztosítási Konferencia 2015. október 14. Miért

Részletesebben

szépen ragyogjatok! Dr. Csillag István miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest, 2003. november 18.

szépen ragyogjatok! Dr. Csillag István miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest, 2003. november 18. szépen ragyogjatok! Dr. Csillag István miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest, 2003. november 18. A hazai növekedés külső feltételei nem javultak, míg a lassuló növekedési dinamika a

Részletesebben

A magyarországi EU-s támogatások elemzése

A magyarországi EU-s támogatások elemzése A magyarországi EU-s támogatások elemzése 2007-2015 Közgazdász Vándorgyűlés Eger, 2017. szeptember 08. 1 Mintegy 14 ezer Mrd Ft (kohéziós, agrár és minden egyéb!) támogatás hatásainak elemzése Több mint

Részletesebben

Panelbeszélgetés szeptember 8. MKT Vándorgyűlés, Eger. Nagy Márton Alelnök, Magyar Nemzeti Bank

Panelbeszélgetés szeptember 8. MKT Vándorgyűlés, Eger. Nagy Márton Alelnök, Magyar Nemzeti Bank Panelbeszélgetés Nagy Márton Alelnök, Magyar Nemzeti Bank MKT Vándorgyűlés, Eger 2017. szeptember 8. Forgatókönyv 5 témakör érintése Témánként 1-1 kérdés felvetése a helyzetet bemutató diák után A témákat

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020. Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020. Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020 Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra Gazdaságfejlesztési és Innovációs

Részletesebben

Költségvetési politika és befektetési környezet

Költségvetési politika és befektetési környezet Költségvetési politika és befektetési környezet Dale A. Martin a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke Költségvetési Tanács 1. július 1 1.0.. Beruházási döntések 1. A költségvetési politika

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015

A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015 A Világgazdasági Fórum globális versenyképességi indexe 2014-2015 Sajtóközlemény Készítette: Kopint-Tárki Budapest, 2014 www.kopint-tarki.hu A Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi indexe

Részletesebben

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program A közpolitikai, kormányzati és közszolgálati hatékonyság nemzetközi modelljei Nemzeti Közszolgálati Egyetem Postacím:

Részletesebben

Versenyképesség vagy képességverseny?

Versenyképesség vagy képességverseny? Versenyképesség vagy képességverseny? Dr. Kóka János Gazdasági és Közlekedési Miniszter GKI Gazdaságkutató Rt. Gazdaságpolitikai választások konferencia Budapest Hotel Marriott, 2005. november 8. USA Hong

Részletesebben

dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium

dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium Az Európai Unió jelenlegi kihívásai A gazdasági válság kezelésére kidolgozott átfogó uniós gazdaságpolitikai intézkedéscsomag dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium

Részletesebben

Lakásépítések ösztönzési lehetőségei a as programozási időszakban

Lakásépítések ösztönzési lehetőségei a as programozási időszakban Önkormányzati lehetőségek a 2014-2020-as időszak uniós forrásainak felhasználásában fenntartható településfejlesztés, energiahatékony építés és felújítás Dr. Maráczi Zsolt Társaság a Lakásépítésért Egyesület,

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Luxemburg évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Luxemburg évi stabilitási programját

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Luxemburg évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Luxemburg évi stabilitási programját EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.13. COM(2015) 265 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Luxemburg 2015. évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Luxemburg 2015. évi stabilitási programját HU HU

Részletesebben

AZ ÉLELMISZERIPAR MUNKAERŐPIACI HELYZETE

AZ ÉLELMISZERIPAR MUNKAERŐPIACI HELYZETE AZ ÉLELMISZERIPAR MUNKAERŐPIACI HELYZETE Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Budapest, 2016. november 15. MIRŐL SZÓL AZ ELŐADÁS? Foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

A MAGYAR GAZDASÁG 2013-BAN KITÖRÉSI PONTOK ÉS VESZÉLYEK A KÖZÉP-KELET EURÓPAI ORSZÁGOK FELZÁRKÓZÁSA A MAGYAR NÉZŐPONT

A MAGYAR GAZDASÁG 2013-BAN KITÖRÉSI PONTOK ÉS VESZÉLYEK A KÖZÉP-KELET EURÓPAI ORSZÁGOK FELZÁRKÓZÁSA A MAGYAR NÉZŐPONT KOVÁCS ÁRPÁD EGYETEMI TANÁR SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS A MAGYAR GAZDASÁG 2013-BAN KITÖRÉSI PONTOK ÉS VESZÉLYEK A KÖZÉP-KELET EURÓPAI ORSZÁGOK FELZÁRKÓZÁSA

Részletesebben