Városligeti Gyereknap. Írta: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat május 27. péntek, 08:56

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Városligeti Gyereknap. Írta: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat május 27. péntek, 08:56"

Átírás

1 Idén huszonhatodik alkalommal várja a kicsiket és nagyokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és Budapest Főváros Önkormányzata, közös, kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvényére a budapesti Városligetbe. Az 1990 óta évente megrendezett programra idén május én kerül sor. A Gyermekmentő Szolgálat közhasznú karitatív szervezetként fontosnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyerekek és családjaik belépődíj fizetése nélkül, színvonalas, kulturált programokon vehessenek részt, hiszen sokuknak erre egész évben csak itt nyílik alkalom. A már hagyományos, és a szervezők legnagyobb örömére igen népszerű programra tavaly közel gyermek és felnőtt látogatott ki a Városligetbe. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és Budapest Főváros Önkormányzata együtt, szponzorok bevonásával finanszírozzák a gyermeknapi rendezvényt. Mindkét intézmény számára a kezdetektől fontos volt, hogy ezzel a rendezvénnyel több százezer hátrányos helyzetű gyermek és családja számára nyújtson színvonalas, kulturált, ingyenes programot, akiknek erre másképp nem lenne lehetőségük. A Szolgálat 2016-ban is külön meghív a gyermeknapi rendezvényre több mint 500 nehéz sorsú gyermeket magyarországi ezúttal pécsi, pápai intézményekből, illetve a határon túlról: Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról. A vendég gyerekek utazási, szállás- és étkezési költségét a Szolgálat teljes mértékben magára vállalja. 1 / 7

2 A kétnapos rendezvényen 39 helyszínen, 3 színpadon neves, népszerű művészek, zenészek és egyéb közreműködők várják az érdeklődőket, változatos, minden korosztályt megszólító programokkal. A 32 oldalas gyermeknapi programfüzet 7000 példányát budapesti általános iskolákban és a helyszínen terjesztik a szervezők. Az érdeklődők ezen kívül közel 250 plakátról és újsághirdetésekből is tájékozódhatnak a programokról. Az OTP Bank már 22 éve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat főtámogatója, így számos jótékonysági program megvalósulásához nyújtott és nyújt továbbra is segítséget. A legnagyobb magyarországi hitelintézet az NGYSZ egészségügyi programját és orvosi rendelőjének működését is támogatja. A bank 1995-ben mozgó fogorvosi rendelőnek átalakított autóbuszt vásárolt a Szolgálatnak, melynek fenntartását azóta is biztosítja. A Gyermekmentő fogászati busza évek óta jelen van a gyermeknapi rendezvényen, ahol a két nap alatt mintegy öt-hatszáz gyermek fogát vizsgálják meg a szervezet önkéntes fogorvosai. A busz ezen kívül évente több magyarországi és erdélyi településre látogat el, ahol az önkéntes fogorvosok a rendszeres ellátásban nem részesülő gyermekek fogászati szűrését és kezelését végzik, valamint szájhigiénés felvilágosítást nyújtanak. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly közel 7000, Magyarországon és a határon túl élő gyermek fogait vizsgálták meg, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hagyományos erdélyi útja során pedig a megvizsgált gyermekek fogászati kezelését is elvégezték. Az OTP Bank Kalandparkban az OK Oktatási Központ Sulibank programja interaktív pénzügyi játékokkal, érdekes fejtörőkkel és nyereményekkel várja a gyerekeket. Az OTP Bank Gyermeknapi Focikupa szakmai támogatója idén is a Vasas Kubala Akadémia. Idén ismét kijön a Városligetbe a Mercedes-Benz Hungária Kft. MobileKids programjával, amely játékos formában szeretné felhívni a 4-10 éves korosztály figyelmét a biztonságos közlekedés fontos kérdéseire, illetve szórakoztató módon tudatosítja a gyerekekben azokat a közlekedési magatartásformákat, melyek az önálló közlekedéshez szükségesek. A MobileKids sátorban KRESZ-teszttel, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékokkal és egyedi kézműves foglalkozással várják a gyerekeket. A Mercedes-Benz már több mint 10 éve támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját. Számtalan nagyszabású jótékonysági akció segítségével összesen mindeddig már több mint 120 millió forinttal támogatta a vállalat a szervezetet. Tavaly például Lewis Hamilton segítségével 44 millió forintot gyűjtött össze a csillagos márka egy különleges jótékonysági aukció során a jó cél érdekében. 2 / 7

3 A Gyermekmentő már május 28-án, szombaton színpadi műsorokkal várja a Ligetbe látogatókat. Saját Gyermekszínpadán (Kis Napozórét) Gubás Gabi, az Aranyszamár Színház és a Réparetekmogyoró Társulat lép fel. Emellett a gyerekek láthatnak katonazenekart, mazsorett bemutatót, interaktív lufihajtogató bohóc show-t, a New Dance World és az Angel Dance tánccsoportokat, valamint a BlinkyBall Kid-Ball csoport bemutatóját. Május 29-én, vasárnap ugyanitt az Aranyszamár Színház, Malek Andrea, a Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola, a MintaPinty és a Réparetekmogyoró együttesek lépnek fel. A Budapesti Operettszínház művészei és a New Dance World táncosai is szórakoztatják majd a gyerekeket. Ezen kívül az érdeklődők megnézhetik a La Vision artistaduó produkcióját, valamint meghallgathatják László Attila koncertjét. A rendezvény egyik legszínesebb és leglátogatottabb programja a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadával szemben fekvő füves terület az úgynevezett Napozórét két oldalán berendezett Nemzetek Utcája, ahol a Budapesten akkreditált nagykövetségek és kulturális intézetek várják május 29-én, vasárnap az európai és távolabbi kultúrák, népi szokások és hagyományok iránt érdeklődőket. Az eseményen egyedülálló módon lehetőség nyílik a követségek, illetve kulturális intézetek munkatársaival és azok családtagjaival közösen játszani, táncolni, énekelni vagy beszélgetni, és ily módon megismerni az adott ország kultúráját, szokásait. A Nagykövetségek Színpadánál (Napozórét) zenés, táncos bemutatók teszik még színesebbé a vasárnapot (Lochberg Regionális Tánccsoport, Németország; csíkszentdomokosi, indonéz és tatár gyerekek előadásai, keleti táncbemutató, horvát és orosz néptáncbemutató, latin dalok Rafa, Luzmi, Luis és barátaik előadásában. Ezen kívül a gyerekek megnézhetik a Sárkánykard Egyesület bemutatóját, valamint azerbajdzsáni népviselet-bemutatót. A Nemzetek Utcájában összesen 42 ország és az Országgyűlés vesz részt változatos programokkal: Horvátország, Németország, India, Indonézia, Japán, Korea, Kína ELTE Konfuciusz Intézet, Malajzia, Azerbajdzsán, Madagaszkár, az Arab Nagykövetek Feleségeinek Csoportja (Katar, Szaúd-Arábia, Jordánia, Líbia, Jemen, Szudán, Kuvait, Palesztina, Algéria), és az Ibér-Amerikai Országok Magyarországi Közössége (23 ország). Az Országgyűlés gyermeknapi sátraiban és a sátrak előtt rajz- és színezőverseny, országházi kirakós játék, paravánfotózás, kvízkérdések az Országgyűlésről és az Országházról, valamint egyéb érdekességekről, az Országházat ábrázoló képeslap kiszínezése és postázási 3 / 7

4 lehetősége, ügyességi játékok várnak minden érdeklődőt. A gyermeknapi sátrakban a látogatók megtekinthetik az Országgyűlési Őrség egyenruháit, rendfokozatait és díszkardjait, és lehetőség lesz közös fényképezkedésre is. A Gyermekmentő szeretné, ha minél több gyerek megismerné a kutyák szokásait, feladatait és a kutyatartás szabályait, ezért hívta meg a rendezvényre a Gyömrői Árvácskák Állatotthon képviselőit. A Készenléti Rendőrség interaktív díszelgési bemutatójával, a Magyar Honvédség katonai rendész bemutatóval, különleges ruházati és díszelgő bemutatóval csatlakozik az idei rendezvényhez, színes előadásokkal, fegyver- és harckocsi-bemutatókkal várja az érdeklődőket a Királydombnál. A Biztonságos Internet Sátor immár nyolcadik éve fogadja az érdeklődőket a biztonságosabb internethasználat témakörébe tartozó számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Plus (SIP) programban tudatosság-növelő központként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretné elérni, hogy az országban minél több felhasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve azt, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Egyszerre kell felhívni a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és megteremteni azok orvoslásának, illetve a segítségnyújtás lehetőségét. A SÍP programban partnerek: Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: Lelkisegély-vonal és online tanácsadás gyerekeknek, , (logo) NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.: Káros, illegális és jogsértő tartalmak bejelentésére szolgáló Biztonságosinternet Hotline üzemeltetője, A részletes Városligeti Gyermeknapi program a weboldalon taláható. Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpada Kis Napozórét, május 28., szombat 10:00-18:00, május 29., vasárnap 10:00-19:00 4 / 7

5 Gazdag programmal és sok szeretettel várunk minden kicsit és nagyot a Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpadánál! Május 28., szombat 10:00-18:00 Program: 10:00-10:40 Aranyszamár Színház Körforgás Zelk Zoltán meséje nyomán készült babaelőadás 11:00-11:40 Mazsorett-bemutató 12:00-12:40 Gubás Gabi Bergengóciából jöttünk koncert 13:00-13:40 Réparetekmogyoró Társulat Varázslatos kert interaktív, zenés előadás 14:10-14:40 Angel Dance Táncstúdió bemutatója 15:00-15:30 BlinkyBall Kid-Ball Csoport előadása 15:40-16:10 NewDanceWorld táncbemutatója 16:50-17:20 Interaktív lufihajtogató bohóc-show 17:30-18:00 Katonazenekarok térzenéje Május 29., vasárnap 10:00-19:00 10:00-10:20 Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola részlet a Gulliver című musicalből 11:00-11:45 Réparetekmogyoró Társulat Mókás utazás - interaktív zenés előadás 12:00-12:30 Budapesti Operett Színház koncertje musical-slágerek 13:00-14:00 Malek Andrea koncertje 14:30-15:15 MintaPinty Zenekar Kész MintaCirkusz! koncert 16:00-16:45 Aranyszamár Színház Janikovszky Éva-Khaled Abdo Szaida: Bertalan és Barnabás bábjáték 17:00-17:30 NewDanceWorld táncbemutatója 18:00-18:10 La Vision Statue act artistaprodukció 18:30-19:00 László Attila koncertje Nagykövetségek Színpada Napozórét, május 29., vasárnap 10:00-17:00 5 / 7

6 Program: 10:00-10:10 Németország: Lochberg Regionális Tánccsoport bemutatója 10:20-10:50 ELTE Oriental hastánc-csoport keleti táncbemutatója 11:10-11:35 Alfavit Oktatási és Kulturális Alapítvány tatár dalok és táncok bemutatója 11:45-12:15 Márton Áron Iskola, Csíkszentdomokos 12:30-14:00 Latin Pont a Gyereknapon - Rafa, Luzmi, Luis és barataik 14:15-14:45 Indonéz táncbemutató 15:00-15:15 Sárkánykard Egyesület bemutatója - az ELTE Konfuciusz Intézet szervezésében 15:25-15:30 Azerbajdzsáni népviselet-bemutató 15:40-16:10 India: tánc- és dobelőadás 16:20-16:30 Horvátország: HOŠIG Horvát Irodalmi és Táncszínház előadása 16:40-17:00 Skatulacska orosz néptáncegyüttes bemutatója A széles programkínálaton túl vásárosok és kereskedők várják az idelátogatókat, kedvező árakkal és különleges portékákkal. A rendezvény minden érdeklődő számára ingyenes. A RENDEZVÉNY CÉLJA A rendezvény elsődleges célja, hogy tartalmas és kulturált szórakozási, tanulási és sportolási lehetőséget nyújtson a gyermekek, fiatalok és családjaik számára, lehetővé téve mindenkinek, hogy belépődíj fizetése nélkül vegyen részt a több tucatnyi helyszínen folyó változatos programokon. A rendezők bíznak benne, hogy a gyermekek érdeklődési körüknek megfelelően további ötleteket kapnak a küszöbön álló nyári szünidő értelmes eltöltéséhez. Idén a Gyermeknap alkalmából különleges felajánlást tesz a Gyermekmentő számára Bóta Katalin, a Deutsche Bank Magyarország vezérigazgató-helyettese, aki ismét kerékpározással támogatja a Szolgálatot. Az amatőr sportember másodszor szervez olimpiai gyűjtést a Gyermekmentő Szolgálat javára: idén nyáron rekumbens (fekvő) kerékpárjával a riói olimpiára vezető út 3700 kilométeres európai szakaszát teszi meg Lisszabonig, ő és párja, a Bringával az Olimpiákra kezdeményezés keretében. Teljesítményével, csakúgy, mint 4 éve London felé, ismét a Gyermekmentő Szolgálat számára szervez gyűjtést, melynek kis zászlóját a magyar zászlóval együtt magával viszi a kerékpárján. Bóta Katalin a felajánlását május 29-én, vasárnap órakor jelenti be nyilvánosan a Mezőgazdasági Múzeumban. 6 / 7

7 TÁMOGATÓK Fő támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Mercedes-Benz Hungária Kft., OTP Bank Nyrt., Kiemelt támogatók: Budapesti Operettszínház, Civil Szolgálat, Colgate-Palmolive Magyarország, Elevenpark Kft., Európai Unió, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), UPC Magyarország, Vasas Kubala Akadémia, Hewlett Packard Enterprise, Safer Internet Plus Program. További támogatók: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, Magyar Honvédség, Ice N Go Kft., Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkársága, KIFÜ, Kertem, Pom-Bär, Szomjoltóság. Fő médiatámogatók: Ringier Axel Springer Magyarország, Blikk, MTVA, Metropol napilap, Trend FM Médiatámogatók: Adamsky Reklámügynökség, Biztos Pont Diákszövetség Kft., Használtautó Informatikai Kft., IMEDIA Kft., MAHIR Cityposter Kft., Picur Rádió A Biztonságos Internet Sátor programjait az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkársága, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a UPC Magyarország támogatja. 7 / 7

és Budapest Főváros Önkormányzata szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG!

és Budapest Főváros Önkormányzata szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! és Budapest Főváros Önkormányzata szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! városligeti GyErMEknaP - MÁJUS 28-29. GyErMEkMEnTŐ szolgálat GyErMEksZínPada BiZTOnsÁGOs internet sátor nemzetek utcája és nagykövetségek

Részletesebben

VÁROSLIGETI GYERMEKNAP

VÁROSLIGETI GYERMEKNAP VÁROSLIGETI GYERMEKNAP A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezésében 2009. május 30-31. Budapest, 2009. május 22. - Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Fővárosi Önkormányzattal közösen immár tizenkilencedik

Részletesebben

ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 24-25.

ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 24-25. és Budapest Fôváros Önkormányzata szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 24-25. MOKi GYERMEK- SÁTOR A BIZTONSÁGOS KÖZLEKE- DÉSÉRT BIZTONSÁGOS INTERNET SÁTOR GYERMEKMENTÔ SZOLGÁLAT

Részletesebben

08. Szöveges beszámoló a 2010. év közhasznú tevékenységéről

08. Szöveges beszámoló a 2010. év közhasznú tevékenységéről 08. Szöveges beszámoló a 2010. év közhasznú tevékenységéről Szervezet neve: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület Szervezet címe: 1066 Budapest, Teréz krt. 24. Alapszabály kelte: 1990. 06.

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

I. Ótapolca - Menti Lovas Napok

I. Ótapolca - Menti Lovas Napok Az idei évben,..-án kerül megrendezésre a I. Ótapolca - Menti Lovas Napok Az Ótapolca mentén, Pápa és Győr között, egyesületünk első, hagyományteremtő alkalommal, rendezi meg a Kulturális és Lovas Napokat,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

Éjszakai Forgatag. a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében

Éjszakai Forgatag. a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében Éjszakai Forgatag a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében Éjszakai Forgatag Lehetőségek kiaknázása, igényfelmérés Saját tulajdonú csarnok, megfelelő infrastruktúrával Utánpótlás

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

Rákosmenti majális. 2013. május 1.

Rákosmenti majális. 2013. május 1. Rákosmenti majális 2013. május 1. Ismét gazdag programmal várta Rákosmente lakóit május elsején a szervező Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház a Rákosmenti

Részletesebben

A Biztonságosabb Internet Program bemutatása

A Biztonságosabb Internet Program bemutatása A Biztonságosabb Internet Program bemutatása Dr. Krasznay Csaba HP Magyarország / Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat / Nemzeti Közszolgálati Egyetem Jogszabályok A biztonságtudatosság, mint feladat Nemzeti

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

A Mindenkinek Becsengettek! program

A Mindenkinek Becsengettek! program A Mindenkinek Becsengettek! program A Mindenkinek becsengettek! elnevezésű oktatási esélyegyenlőségi program 2009-ben Magyarországon jött létre azért, hogy teret biztosítson a fogyatékkal élők számára

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Siófok, június 1-2.

Siófok, június 1-2. Szponzori kiajánló Siófok, 2019. június 1-2. Balatoni Hajózási Zrt. 1.250.000 komputas 750.000 személyhajó utas 2.000 vitorláshely bérlő 22 személyhajó kikötő 11 vitorláskikötő A Balatoni Hajózási Zrt.

Részletesebben

Internetes bűncselekmények, internetes önvédelem

Internetes bűncselekmények, internetes önvédelem Internetes bűncselekmények, internetes önvédelem Internetes jogsértések elleni fellépés, áldozattá válás megelőzése az Internet Hotline tapasztalatai tükrében Miről lesz szó? 2 1. Jogsértések az online

Részletesebben

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON 2013. évben már harmadik alkalommal kapcsolódott Fehérgyarmat Város Önkormányzata az országosan meghirdetett Mobilitás programhoz. Fehérgyarmat minden

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI Hol vannak a fiatalok? Szabadidejükben elsősorban a barátaikkal és az online térben vannak Milyen terekre vágynak? Rólad Szól! Párbeszéd a fiatalokkal Konzultáció

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 25-26.

ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 25-26. és a Fôvárosi Önkormányzat szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 25-26. MOKi GYERMEK SÁTOR A BIZTONSÁGOS KÖZLEKE- DÉSÉRT BIZTONSÁGOS INTERNET SÁTOR GYERMEKMENTÔ SZOLGÁLAT GYERMEK-

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Paks. Zánka. Körmend. Kecskemét. Népliget, Építõk Sporttelep elõtti terület. streetballnet.hu. május 25. Kôbánya. június 1. június 15. június 22.

Paks. Zánka. Körmend. Kecskemét. Népliget, Építõk Sporttelep elõtti terület. streetballnet.hu. május 25. Kôbánya. június 1. június 15. június 22. 013. május 25. Kôbánya június 1. június 15. június 22. június 30. augusztus 3. augusztus 17. Nyíregyháza Paks Oroszlány szeptember 7. vasárnap Békéscsaba Zánka Körmend Kecskemét szeptember 28. FÔGÁZ Budapest

Részletesebben

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez A mai közel-keleti változások elemzéséhez elengedhetetlen az eseményeket jelentős mértékben

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Siófok Város Képviselő-testületének április havi rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Siófok Város Képviselő-testületének április havi rendes ülésére Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. 2018. április 9. Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS Siófok Város Képviselő-testületének 2018. április havi rendes ülésére Tárgy: A

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csoportja Péter: 06/70-949-2215 és a Csatári Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara közösen bemutatja: PROGRAMFÜZET Szervező:

Részletesebben

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül : AGGTELEK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2002.(IV.11.)SZ. RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁRA Aggtelek Község Önkormányzatának képviselő-testülete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,

Részletesebben

A rendezvény fõ támogatói:

A rendezvény fõ támogatói: A rendezvény fõ támogatói: Budapest Fõváros X. kerület Kõbányai Önkormányzat adidas Budapest Kft. OTP Junior FÕGÁZ Samsung Don Pepe metropol Port.hu Kosárvarázs Alapítvány Az esemény rendezõje: Kõbányai

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csatári Péter: Csoportja 06/70-949-2215 és a Szegedi Tudományegyetem Boros István: Általános 06/20 Orvostudományi 522-0053 Kara közösen bemutatja:

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2016.

Közhasznúsági melléklet 2016. Adószám: 18054406-2-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 01 PK 61156 /1993/15 Nyilvántartási szám: 01/02/0005445 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48 2016. -1-1. Tárgyévben

Részletesebben

intézkedés határidő felelős év év év A befogadó kerület

intézkedés határidő felelős év év év A befogadó kerület 5. számú melléklet a Lendületben a XIII. kerület Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat programja (2015-2019) által elfogadott szociális területet érintő intézkedésekről és annak ütemezéséről intézkedés

Részletesebben

ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 26-27.

ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 26-27. és a Fôvárosi Önkormányzat szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 26-27. MOKi KRESZ-PÁLYA BIZTONSÁGOS INTERNET SÁTOR GYERMEKMENTÔ SZOLGÁLAT GYERMEK- SZÍNPADA OTP GYERMEKNAPI FOCIKUPA

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Kontakt Répási Erna Neo Interactive Telefon: +36 1 789 5000 Mobil: +36 70 369 0729 E-mail: repasi.erna@neo-interactive.hu www.szabadpentek.hu

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Határtalan Egészségnevelés Lehetőségei Program HELP. FICÁNKA NAPKÖZIOTTHON, SZÉKELYUDVARHELY Prof. Antal Csilla 2017

Határtalan Egészségnevelés Lehetőségei Program HELP. FICÁNKA NAPKÖZIOTTHON, SZÉKELYUDVARHELY Prof. Antal Csilla 2017 Határtalan Egészségnevelés Lehetőségei Program HELP FICÁNKA NAPKÖZIOTTHON, SZÉKELYUDVARHELY Prof. Antal Csilla 2017 2016 szeptember- SOKSZÍNŰ VILÁG Kulturmix: Határon innen és túl Sokszínűek, sokfélék

Részletesebben

Kitöltő verzió: Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva:

Kitöltő verzió: Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva: Kitöltő verzió:2.70.0 Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva: 2016.05.30 08.58.00 Kitöltő verzió:2.70.0 Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva: 2016.05.30 08.58.00 Kitöltő verzió:2.70.0 Nyomtatvány verzió:5.3 Nyomtatva:

Részletesebben

FEHOVA iskola saját sportcsarnokában airsoft IPSC pályát építettünk Budapesti Nagy Sportágválasztón

FEHOVA iskola saját sportcsarnokában airsoft IPSC pályát építettünk Budapesti Nagy Sportágválasztón Tisztelt Elnökség! Sajnos a 2017.02.15 napján 14:00-kor megtartott elnökségi ülésen rajtam kívülálló okok miatt nem tudok megjelenni, de ettől függetlenül az alábbiakról szeretném tájékoztatni önöket.

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Gyerekek a világhálón Lehetőségek és veszélyek az interneten

Gyerekek a világhálón Lehetőségek és veszélyek az interneten Gyerekek a világhálón Lehetőségek és veszélyek az interneten Dr. Tószegi Zsuzsanna PhD elnöki főtanácsadó egyetemi docens Networkshop, 2013. március 26., Sopron A Gyermek jogairól szóló Egyezmény [...]

Részletesebben

IX. Parázs-Varázs Családi Hétvége

IX. Parázs-Varázs Családi Hétvége Immár 9. alkalommal rendezi meg városunk a Parázs-Varázs Családi Hétvégét. Az id?pont a megszokott, május utolsó hétvégéje (május 24-26.) a háromnapos rendezvény ideje! Program: Május 24-én este 6 órától

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE

Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Programfelelős: Tóth Erzsébet tanító Célcsoport: Tiszadobi Széchenyi

Részletesebben

ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 28-29.

ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 28-29. és a Fôvárosi Önkormányzat szervezésében ÍGY KEREK A VILÁG! VÁROSLIGETI GYERMEKNAP MÁJUS 28-29. GDF SUEZ KÖNNYÛ- ÉS VILÁGZENEI SZÍNPAD BIZTONSÁGOS INTERNET SÁTOR GYERMEKMENTÔ SZOLGÁLAT GYERMEK- SZÍNPADA

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-61/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. március 8-i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem

III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem 2007. június 29 július 1. Tisztelt Hölgyem / Uram! 2007. június 29 - július 1. közt, immár harmadik alkalommal, a Zele törzs és az

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

A Pannon Lapok Társasága lapjai. 2011-ben

A Pannon Lapok Társasága lapjai. 2011-ben A Pannon Lapok Társasága lapjai 2011-ben Sajtópiaci pozícióink 1. Legolvasottabb megyei újságok A PLT lapjai 2011-ben is A 15 év feletti lakosság körében mért olvasottság eredménye megyénként, országos

Részletesebben

A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE FELKÉSZÍTÉS PROGRAMJA

A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE FELKÉSZÍTÉS PROGRAMJA A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE FELKÉSZÍTÉS PROGRAMJA A program célja: világszerte játékos, gyakorlatias és szórakoztató módon tegye fogékonnyá a 6-10 éves korosztályt a mobilitás és a közlekedésbiztonság kérdései

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT NYÚJT A BUDAPEST BOAT SHOW? Szakmai találkozóhelyet a motoros hajópiac számára, és helyszínt, ahol a kiállítók bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat

Részletesebben

Siófok, június 9-10.

Siófok, június 9-10. Szponzori kiajánló Siófok, 2018. június 9-10. Az esemény több mint egy vitorlásverseny! Balatoni Hajózási Zrt. 1.000.000 komputas 750.000 személyhajó utas 2.000 vitorláshely bérlő 22 személyhajó kikötő

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Közlekedj tudatosan! Fenntartható közlekedést ösztönző szemléletformáló kampány Győrben. Polgári István stratégiai csoportvezető

Közlekedj tudatosan! Fenntartható közlekedést ösztönző szemléletformáló kampány Győrben. Polgári István stratégiai csoportvezető Közlekedj tudatosan! Fenntartható közlekedést ösztönző szemléletformáló kampány Győrben Polgári István stratégiai csoportvezető Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/3/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. március 28-i ülésére Tárgy: XVII. Eplényi Vigasságok előkészítése

Részletesebben

HELYSZÍN: Paksi Ürgemezei Strand ASE Sporttelep melletti füves terület

HELYSZÍN: Paksi Ürgemezei Strand ASE Sporttelep melletti füves terület Paks város Önkormányzata, az ASE, a Csengey Dénes Kulturális Központ és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közös szervezésében HELYSZÍN: Paksi Ürgemezei Strand ASE Sporttelep melletti füves terület sport és egészség

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

Szakmai beszámoló Iseumi Játékok 2015

Szakmai beszámoló Iseumi Játékok 2015 Szakmai beszámoló Iseumi Játékok 2015 pályázati azonosító: 3707/12272 Az Iseumi Játékok rendezvénysorozat Szombathely nyári kulturális eseményeinek egyik kiemelt fontosságú eleme. A 2011-ben indult fesztivál

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Koncepció Az őszi Internetes Vásárlás Napja az e-kereskedők és az online vásárlók közös mozgalma, immár 7. éve. Most közösen

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett

Részletesebben

Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására (Millió forintban, egy tizedessel) Fejezet Cím Alctm Jogcsop. szam Jo g- szara Elov. cso

Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására (Millió forintban, egy tizedessel) Fejezet Cím Alctm Jogcsop. szam Jo g- szara Elov. cso t rs ággyűlés Hivatala lrom6. : 7-ÍM.45-164-4 Érkeze, 2006 DEC 12. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kapcsolódó módosító javaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Asszony!

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09.

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09. CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) 2011. June 09. Az OSI támogatásával megvalósuló idei fesztiválunk alapvetõ célkitûzése a roma kultúra minél szélesebb körû megismertetése,

Részletesebben

H Í R L E V. XV.éfv.10.szám 2012.szeptember14.

H Í R L E V. XV.éfv.10.szám 2012.szeptember14. IFELORE H Í R L E V É L XV.éfv.10.szám 2012.szeptember14. Eseménynaptár 2012. szeptember 16. (vasárnap) 10:00-19:00 Egészségnap egészségügyi biztosítása Helyszín: Budapest XVIII., Görögdomb, Nefelejcs

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

FOGYATÉKKAL ÉLŐK KIÁLLÍTÁSA. Mindenki meg fog lepődni

FOGYATÉKKAL ÉLŐK KIÁLLÍTÁSA. Mindenki meg fog lepődni FOGYATÉKKAL ÉLŐK KIÁLLÍTÁSA Mindenki meg fog lepődni Szponzori kiajánló 2014 A rendezvény célja: Bemutatni, hogy a hétköznapi emberekhez képest, ŐK milyen hihetetlen dolgokra képesek A legnagyobb esemény,

Részletesebben

29. BUDAPEST FÉLMARATON. 2014. szeptember 14.

29. BUDAPEST FÉLMARATON. 2014. szeptember 14. 29. BUDAPEST FÉLMARATON 2014. szeptember 14. ESEMÉNYTÖRTÉNET 1984-ben került először megrendezésre a Budapest Félmaraton, 1984. és 1993. között a Budapest Maraton keretében. 1994-ben és 1995-ben szünetelt

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ!

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ! TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ! Az Energia Nap céljai A rendezvénysorozat célja, hogy a lakosságot megismertesse az égészségtudatosság és a környezettudatosság

Részletesebben