Borderless EUR - Határtalan Európa

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Borderless EUR - Határtalan Európa"

Átírás

1 Borderless EUR - Határtalan Európa Középiskolás és egyetemista fiatalok jelentkezését várjuk szerbiai és magyarországi táborokra! Szeretnél a saját Urad lenni? Ha igen akkor tarts velünk és próbáld ki magad két, Szerbiában és Magyarországon megrendezésre kerülő államépítő táborban július és augusztus folyamán. Légy úttörő: alkosd meg a saját országodat/államodat: ismerd meg és sajátítsd el azokat a különböző államformákat meghatározó belső és külső folyamatokat, amiket Te tudsz majd alakítani: határozd meg Te az államod valamint a belső és külső régiók, eurorégiók és országok közötti párbeszédet, diplomáciát. Alkosd meg a saját országodat/államodat: építsd ki a saját államod belső, regionális és határmenti kapcsolatait közösen szerb és magyar fiatalokkal. Képezd magad csapatépítő és kommunikációs gyakorlatokkal, szituációs játékokkal, és még sok más fejlesztő programmal, s nem utolsó sorban less bele a rendezvényszervezés rejtelmeibe. Tarts velünk július én a Szerbiában megrendezésre kerülő első 10 napos tréningen, majd augusztus ig Magyarországon második táborban is! Mindkét tábor részvétele ingyenes! Jelentkezés esetén mindkét táborban a részvétel ajánlott, az egymásra épülő tréningek és foglalkozások miatt. Jelentkezési lapot a következő internetes címről tudod letölteni: Kapcsolat: Szerbia: spot@borderlesseur.eu Magyarország: dieta@borderlesseur.eu A programról bővebb információ:

2 JELENTKEZÉSI LAP SZEMÉLYES ADATOK: Keresztnév Vezetéknév Születési dátum Születési hely: Nem: Nő Férfi Lakcím: Város: Ország: Telefonszám Pólóméret: Vannak-e különleges igényeid, illetve olyan szükségleteid, melyekről a szervezetnek/ szervezőknek tudnia kellene (pl. egészségügyi szükségletek, allergia, diétás étrend, stb.)? SZERVEZET/EGYESÜLET /NEMFORMÁLIS CSOPORT Szervezeted/Egyesületed neve: (ha nemformális csoportról van szó akkor egy felnőtt személy adait-nevét kell beírni ) A szervezet/egyesület címe: (ha nemformális csoportról van szó akkor a felnőtt személy adatai) Város: Ország: Telefonszám: Fax: helyi regionális A szervezet aktivitási szintje: nemzeti nemzetközi

3 Kérlek, mutasd be röviden a szervezetet, melynek a tagja vagy: melyek a fő céljai, feladatai és tevékenységei, illetve ki a célcsoportja? (Ez a a kérdés a nemformális csoportosulásokra is vonatkozik.) Milyen szerepet töltesz be a szervezetben (önkéntes, ifjúságsegítő, elnök...) és mely feladatokat látod el? (Ez a a kérdés a nemformális csoportosulásokra is vonatkozik.) Szerzett ismeretek és tapasztalatok: Milyen személyes/szakmai tapasztalataid vannak a tábor programjához kapcsolódóan? Mi a motivációd, hogy jelentkezz a táborokra?

4 Milyen elvárásaid vannak a táborokkal kapcsolatban? Miről szeretnél bővebb ismereteket, tapasztalatot szerezni a képzések ideje alatt? Hogyan szeretnéd a későbbiekben hasznosítani a táborokban szerzett ismereteket? Megjegyzések, kérdések dátum: Aláírás: KÖSZÖNJÜK ÉRDEKLŐDÉSED! A Borderless Europe projektcsapata

5

6 NYILATKOZAT Alulírott (1), mint a Borderless Europe című projekt tábor projektelemére jelentkezett résztvevő a projekt keretein belül Szabadkán (Szerbiában) és Szegeden (Magyarországon) július és augusztus folyamán megtartott napos táborban, nyilatkozom, hogy: a táborok programjában legalább 90%-ban részt veszek; teljes körű felelősséget vállalok saját és mások testi épségéért, egészségügyi és szellemi biztonságáért; a jelentkezési lap kitöltésével előzetesen írásos formában tájékoztattam a szervezőket egészségügyi állapotomról és az esetleges állapotomat érintő egészségügyi kockázatokról (pl.: allergia, állandó gyógyszeres kezelés,stb.); a táborban elhangzott személyes véleményeket, gondolatokat és hozzászólásokat a csoport érdekében bizalmasan kezelem: tudomásul veszem, hogy a táborokban a képzések során elhangzottak a nem formális tanuláshoz valamint a táborhoz és a kialakult csoporthoz tartoznak; szükség esetén elfogadom a tábor programjának változtatását; aktívan részt veszek a táborok oktatási/képzési/szabadidős tevékenységeiben; a házirendet valamint az oktatók és a csoport által kialakított házirendet és viselkedési kódekszet maradéktalanul betartom; hogy előzetesen átolvasom a táborhoz kapcsolódó info-csomagot, annak tartalmát megismertem és jelen nyilatkozat aláírásával saját akaratommal megegyezően aláírtam. Teljes név nyomtatott betűvel: Aláírás: Helység és dátum: (1) Amennyiben a jelentkező még nem töltötte be a 18. életévét úgy vagy a szülők vagy a törvényes gondviselő írja alá a nyilatkozatot!

ADATLAP. Középfokú intézménybe történő beiratkozáshoz

ADATLAP. Középfokú intézménybe történő beiratkozáshoz ADATLAP Középfokú intézménybe történő beiratkozáshoz (A *-gal megjelölt mezők kitöltése kötelező! Kérjük, az adatlapot nyomtatott betűvel töltse ki!) A TANULÓ ADATAI: 1. Személyes adatok Oktatási azonosítója*:...

Részletesebben

Köszönjük szépen közreműködésüket!

Köszönjük szépen közreműködésüket! Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a beiratkozáson a megváltozott eljárásrend miatt gyermekükkel együttes megjelenésük szükséges 2019. 06.20-án. Amennyiben nem ellenőrizték az online rendszerben

Részletesebben

Óvodai jelentkezési lap 2016/2017. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2016.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Óvodai jelentkezési lap 2016/2017. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2016.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2016/2017 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2016.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1. A

Részletesebben

Óvodai jelentkezési lap 2014/2015. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Óvodai jelentkezési lap 2014/2015. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2014/2015 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2014.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1.

Részletesebben

SELLYEFUT augusztus 05. (szombat)

SELLYEFUT augusztus 05. (szombat) Sellye Város Önkormányzat (7960 Sellye, Dózsa GY.u.1.) SELLYEFUT-20-2017. augusztus 05. (szombat) INFORMÁCIÓ TÁVOK: Félmaratoni táv: (21 km) - Útvonal: Sellye - Drávasztára Révfalu Sellye (16 év feletti)

Részletesebben

Soproni Vízilabda Sport Egyesület

Soproni Vízilabda Sport Egyesület Kedves Új Tagunk! Belépési szándékodat az alábbi belépési nyilatkozattal tudod megerősíteni. Kérjük a korodnak megfelelő belépési nyilatkozatot (2 oldal) kitöltve és aláírva hozd el Nekünk. Amennyiben

Részletesebben

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2015/2016 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1. A

Részletesebben

Beíratás a 2016/2017. tanévre

Beíratás a 2016/2017. tanévre Beíratás a 2016/2017. tanévre A tanköteles korba lépő gyermekek beíratásának ideje a Budapest Főváros Kormányhivatala által meghatározottak szerint. A beíratáskor be kell mutatni: - a szülő, törvényes

Részletesebben

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet 2. Számú Melléklet Pályázati adatlap A sikeres pályázat érdekében minél részletesebben töltsd ki az adatlapot. A megadott információkkal minél precízebben próbáld megfogalmazni gondolataidat, szándékodat.

Részletesebben

VIZI SÁRKÁNYOK. Hajdúnánás Városi Önkormányzat I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA

VIZI SÁRKÁNYOK. Hajdúnánás Városi Önkormányzat I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA Hajdúnánás Városi Önkormányzat VIZI SÁRKÁNYOK I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA A verseny célja: Megismertetni a vízi sportok egyik csapatépítő ágával a tanuló ifjúságot

Részletesebben

A nürnbergi diákcsereprogram szabályzata

A nürnbergi diákcsereprogram szabályzata A nürnbergi diákcsereprogram szabályzata 1. A csereprogram leírása 1.1. A csereprogram a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium (1071 Budapest, Városligeti Fasor 17-21.) és a nürnbergi Wilhelm-Löhe-Schule

Részletesebben

I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS

I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS 4.1. Cím: Csapatépítő és együttműködést fejlesztő tréning A csoport tagjai tudatosan foglalkoznak a csoport állapotával, fejlődésével. Megtapasztalják saját és társaik szerepét

Részletesebben

R o m a é s c i g á n y ö s z t ö n d í j J e l e n t k e z é s i l a p

R o m a é s c i g á n y ö s z t ö n d í j J e l e n t k e z é s i l a p R o m a é s c i g á n y ö s z t ö n d í j J e l e n t k e z é s i l a p 2 0 1 3-2 0 1 5 A PÁLYÁZATI ŰRLAP KITÖLTÉSE ELŐTT KÉRJÜK, FIGYELMESEN TANULMÁNYOZD ÁT A KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓT! ADATLAP A JELENTKEZŐ

Részletesebben

ÉTC Cheerleading Championship. Versenykiírás

ÉTC Cheerleading Championship. Versenykiírás ÉTC Cheerleading Championship Versenykiírás Helyszín: Érd Velencei út (Érd Sportcsarnok) Időpont:. május helyszíni regisztráció nyitása: : Verseny kezdete: : Nevezési díjak szövetségi tagoknak: Partner

Részletesebben

Itt a TIT - Nyári Napközis Tábor 2018

Itt a TIT - Nyári Napközis Tábor 2018 TIT Stúdió Egyesület (TIT SE) 1113 Budapest, Zsombolyai u. 6. E-mail: info@tit.hu, Honlap: www.tit.hu Telefon: 06-1/344-5000, 06-1/385-0514 Itt a TIT - Nyári Napközis Tábor 2018 I. JELENTKEZÉSI LAP Szülő

Részletesebben

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon. S z e n t I m r e K a t o l i k u s Á l t a l á n o s I s k o l a 2 3 0 0 R á c k e v e, S z e n t I s t v á n t é r 2 2. t e l / f a x. 0 6 / 2 4-422- 803 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

1. LÉPÉS A projekt leírása Mutassa be a projektjét vagy önkéntes tevékenységét és a résztvevőit!

1. LÉPÉS A projekt leírása Mutassa be a projektjét vagy önkéntes tevékenységét és a résztvevőit! 1. LÉPÉS A projekt leírása Mutassa be a projektjét vagy önkéntes tevékenységét és a résztvevőit! A folyamat első lépésének fő funkciói: 1. Bemutatni az önkéntes projektet / tevékenységet végiggondolva

Részletesebben

KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban

KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsen, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye

Részletesebben

Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban

Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási

Részletesebben

NYUGTALOTTO. Különdíjas nyereményjáték JÁTÉKSZABÁLYZAT

NYUGTALOTTO. Különdíjas nyereményjáték JÁTÉKSZABÁLYZAT NYUGTALOTTO Különdíjas nyereményjáték JÁTÉKSZABÁLYZAT 1 Tartalom I. Általános rész... 3 II. A NYUGTALOTTO KÜLÖNDÍJAS nyereményjáték lényege, rövid leírása... 3 III. Részvételi feltételek... 3 IV. Sorsolás...

Részletesebben

GyógyMatek GT Abszolút érték

GyógyMatek GT Abszolút érték Főszervezők 2015. Tartalom GyógyMatek GT 2015... 1 Irányelvek... 1 Részvételi szabályzat 14.... 1 Elektronikusan kezelt adatok... 2 Honlap regisztráció... 2 Gólyatábori jelentkezés... 2 SzeKÉR... 4 Résztáblázatok...

Részletesebben

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek) Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja 2017. május 4-5. (csütörtök - péntek) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. jáig a harmadik életévét betölti, a nevelési

Részletesebben

Lakcím, tel. email: A gyermek erre a tábori hétre jelentkezik: SZÜLŐ, GONDVISELŐ ADATAI. Családi és utónév. Leánykori név: Lakcím, tel:

Lakcím, tel. email: A gyermek erre a tábori hétre jelentkezik: SZÜLŐ, GONDVISELŐ ADATAI. Családi és utónév. Leánykori név: Lakcím, tel: WOL ÉLET SZAVA 2015 ÉVI NYÁRI TÁBORI KEDVEZMÉNYKÉRELEM Kérjük, hogy a kérelem összes lapját töltsék ki, mert a hiányosan beküldött kérelmeket nem bíráljuk el. Ezen kérelem kitöltése önkéntes adatszolgáltatás.

Részletesebben

Jelentkezési lap. Hadtörténeti Tábor 2013. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Gyermek neve:... Születési idő (év/hó/nap):... Anyja neve:...

Jelentkezési lap. Hadtörténeti Tábor 2013. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Gyermek neve:... Születési idő (év/hó/nap):... Anyja neve:... Jelentkezési lap Hadtörténeti Tábor 2013 HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Személyi adatok Gyermek neve:... Születési idő (év/hó/nap):... TAJ:... Születési hely:... Anyja neve:... Elérhetőség Lakcím: Város:...Irányítószám:...

Részletesebben

NYUGTALOTTO. Különdíjas nyereményjáték JÁTÉKSZABÁLYZAT

NYUGTALOTTO. Különdíjas nyereményjáték JÁTÉKSZABÁLYZAT NYUGTALOTTO Különdíjas nyereményjáték JÁTÉKSZABÁLYZAT 1 Tartalom I. Általános rész... 3 1. Általános rendelkezések... 3 II. A NYUGTALOTTO KÜLÖNDÍJAS nyereményjáték lényege, rövid leírása... 3 III. Részvételi

Részletesebben

Kedves Szülők! Kedves Diákok!

Kedves Szülők! Kedves Diákok! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önöket arról, hogy az alapfokú művészetoktatásban hogyan lehet tanulói jogviszonyt létesíteni, valamint arról, hogy a hatályos jogszabályok

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

Black Friday Akció Szabályzat

Black Friday Akció Szabályzat Black Friday Akció Szabályzat I. Szervező neve: Vác Városi Kábeltelevízió Kft. (a továbbiakban Szervező) székhelye: 2600 Vác, Zrínyi u. 9. cégjegyzékszáma: Cg. 13-09-060323 adószám:10242041-2-13 adatvédelmi

Részletesebben

KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban

KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye

Részletesebben

Važnanapomena: Fontos megjegyzés:

Važnanapomena: Fontos megjegyzés: Važnanapomena:Prevodovogpropisa, odnosno akta sasrpskogjezika na mađarski_jezik, omogućilajemisijaorganizacijezaevropskubezbednost i saradnju u RepubliciSrbiji (dalje: Misija OEBS u Srbiji) saciljem da

Részletesebben

B a n d a t a b o r 2 0 1 2

B a n d a t a b o r 2 0 1 2 Szeretettel várjuk gyermekét a Bandatáborba! A jelentkezés lépései: 1. A honlapunkon található jelentkezési lap online kitöltése. 2. A tábor díjának átutalása az e-mailben kapott bankszámlaszámra. 3. E-mailben

Részletesebben

Nagycsaládos (3 vagy több 18 évnél fiatalabb gyermek). Tóalmási állandó lakhelyű táborozók. 1

Nagycsaládos (3 vagy több 18 évnél fiatalabb gyermek). Tóalmási állandó lakhelyű táborozók. 1 WOL ÉLET SZAVA 2016 ÉVI NYÁRI TÁBORI KEDVEZMÉNYKÉRELEM Kérjük, hogy a kérelem összes lapját töltsék ki, mert a hiányosan beküldö; kérelmeket nem bíráljuk el. Ezen kérelem kitöltése önkéntes adatszolgáltatás.

Részletesebben

SZERENCSEJÁTÉK TESZT KÖZÖSSÉGEKBEN A SZERENCSEJÁTÉK-FÜGGŐSÉGRŐL MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV

SZERENCSEJÁTÉK TESZT KÖZÖSSÉGEKBEN A SZERENCSEJÁTÉK-FÜGGŐSÉGRŐL MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV Függelék nº 1 SZERENCSEJÁTÉK TESZT Tanintézmény: Osztály: Jelöld be a megfelelő választ! Esetenként több válasz is megjelölhető! 1. Mi a játék? szabadidő önfeledt eltöltése szabályok szerint végzett, szórakoztató

Részletesebben

Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban

Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási

Részletesebben

Kitöltési Útmutató - Kitöltés előtt olvasd el figyelmesen!

Kitöltési Útmutató - Kitöltés előtt olvasd el figyelmesen! Logos-Hungary Keresztény Főiskola, Tanulmányi vezető: +36 20 5563 515, Email: tanulmanyivezeto@gmail.com, WEB: www.logos-hungary.hu Kedves Hallgató! Szeretettel köszöntelek a mi Urunk, Jézus Krisztus és

Részletesebben

KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábora a Tettye Oktatási Központban

KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábora a Tettye Oktatási Központban KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábora a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Részletesebben

Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány

Csodakutya Állatasszisztált Terápiás Közhasznú Alapítvány Ö N K É N T E S S Z E R Z Ő D É S 1. A jelen szerződés alapján a Cím: 4033 Debrecen, Futó u. 4. Adószám: 18998083-1-09 Honlap: www.csodakutya.hu Mobil: +36 20 352 10 15 E-mail: csodakutya@gmail.com mint

Részletesebben

Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő!

Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő! Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő! Szeretne a tervezett vállalkozását kockázatok nélkül beindítani? Jelentkezzen tervezett tevékenységével a vállalkozáskeltetőbe, a START- UP-MODEL

Részletesebben

RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK MEGÁLLAPODÁS A megállapodás létrejött egyrészt a Kockajáték Kft., cím: 1024 Budapest, Káplár utca 11-13. (Adószám: 23142374-2-41), tel.: (1) 789 88 19) továbbiakban mint Szervező,

Részletesebben

Oktatásszervezési ajánlat és együttműködési feltételek

Oktatásszervezési ajánlat és együttműködési feltételek Oktatásszervezési ajánlat és együttműködési feltételek Oktatási intézmények részére 2011. február 7. Mi az a melyiksuli.hu? az első online oktatásszervező és -közvetítő rendszer Iskolarendszeren kívüli

Részletesebben

SZERZŐDÉS K&H Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról

SZERZŐDÉS K&H Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról SZERZŐDÉS K&H Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról A jelen szerződés létrejött egyrészről: K&H Csoportszolgáltató Központ Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.,

Részletesebben

Képzési beszámoló június - július

Képzési beszámoló június - július 2014. június - július Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs

Részletesebben

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről ÚÚÚÚÚÚÚ www.ujpestszi.hu Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye 1042. Budapest, Deák Ferenc u. 93. Tel: 231-6010 Fax: 390-4370 E-mail: titkarsag@ujpestszi.hu Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat - Alba Sansz Kulturális Alapítvány 2015. június július - augusztus

Iskolai Közösségi Szolgálat - Alba Sansz Kulturális Alapítvány 2015. június július - augusztus 8000 Lévai utca 11. sz. Iskolai Közösségi Szolgálat - Alba Sansz Kulturális Alapítvány 2015. június július - augusztus Dátum Időintervallum Helyszín Tevékenység Tevékenység leírása Fő Megjegyzés 2015.

Részletesebben

Rendben Hiányos Nem elfogadható

Rendben Hiányos Nem elfogadható Iskolán kívüli programok protokollja Minden iskolán kívüli program esetében az alábbi dokumentumok alapján hoz a vezetőség írásbeli határozatot, amely az adott program lebonyolítását lehetővé teszi. Ellenőrző

Részletesebben

SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM PRÓBANAP

SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM PRÓBANAP PRÓBANAP A 2019/2020-as tanévre jelentkezők számára a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium a követelmények gyakorlására PRÓBANAP -ot szervez három turnusban. A szükséges eszközök, felszerelések, amelyet a

Részletesebben

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy az étkezési díj beszedése a 2016/17. tanévben is a szolgáltatást megelőzően, előzetes befizetéssel valósul meg. A szeptember havi díjat 2016.

Részletesebben

NYILATKOZAT A GYERMEK TÖRVÉNYES KÉPVISELETÉRŐL

NYILATKOZAT A GYERMEK TÖRVÉNYES KÉPVISELETÉRŐL NYILATKOZAT A GYERMEK TÖRVÉNYES KÉPVISELETÉRŐL (A nyilatkozat releváns részeit nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni, valamint a megfelelő részt egyértelműen aláhúzni!) Alulírott(ak) jogi felelősségem(ünk)

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Munkavédelmi

Részletesebben

Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére

Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére 6724 Szeged, Huszár u. 1. (6701 Szeged, Pf.:485) Tel.: (62) 561-961 Fax: (62) 561-962 E-mail: titkarsag@ngsz.hu Web: www.ngsz.hu Adószám: 15484990-2-06 RAIFFEISEN BANK ZRt: 12067008-00103129-08400000 NYILATKOZAT

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 7 melléklet a 532016 (XII 29) EMMI rendelethez 1 melléklet a 152013 (II 26) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: irsz

Részletesebben

1. Neve:... neme:... születési neve:... anyja születési neve:... születési helye:...ideje:... év...hó...nap. állampolgársága:... családi állapota:...

1. Neve:... neme:... születési neve:... anyja születési neve:... születési helye:...ideje:... év...hó...nap. állampolgársága:... családi állapota:... Beérkezés időpontja: 2015/2 Szám: JELENTKEZÉSI LAP RENDŐR SZAKKÉPESÍTÉS megszerzésére irányuló képzésre A jelentkezési lapot az érvényes okmányok alapján, olvashatóan, nyomtatott nagybetűvel, írógéppel

Részletesebben

ADATBÁZISOK. 3. gyakorlat E-K modell

ADATBÁZISOK. 3. gyakorlat E-K modell ADATBÁZISOK 3. gyakorlat E-K modell EK-diagram Elemei: Egyed Kapcsolat Attribútum amiről adatokat tárolunk egyedek közötti összefüggés tárolandó adat (egyedé vagy kapcsolaté) kulcs: egyértelműen meghatározza

Részletesebben

MAGYAR SPORTLÖVŐK SZÖVETSÉGE SPORTOLÓI HELYMEGHATÁROZÓ ADATLAP (SHA) Kérem írjon nyomtatott betűkkel. Ne használjon ceruzát. A megadott részletes információk biztosítékok az Ön számára és minimálisra csökkentik

Részletesebben

Név: Tagozat: nappali / levelező Finanszírozási forma: államilag támogatott / költségtérítéses **

Név: Tagozat: nappali / levelező Finanszírozási forma: államilag támogatott / költségtérítéses ** SZENT PÁL AKADÉMIA FELVÉTELI KÉRELEM MESTERKÉPZÉSRE A SZENT PÁL AKADÉMIÁN SZERZETT TEOLÓGUSI FŐISKOLAI OKLEVÉL BIRTOKÁBAN * Jelentkezési határidő: 2011. május 15. Név: Tagozat: nappali / levelező Finanszírozási

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. melléklet a 152013. (II. 26.) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:

Részletesebben

Kötelező mű: Gustav Holst: First Suite in Eb for Military Band, Edited by Colin Matthews (Boosey & Hawkes Company)

Kötelező mű: Gustav Holst: First Suite in Eb for Military Band, Edited by Colin Matthews (Boosey & Hawkes Company) WASBE - Kelet-Európa Nemzetközi Fúvószenekari Versenye BEGA FEST 4th INTERNATIONAL WIND ORCHESTRA COMPETITION 2015. 06. 19-20-21. Nagybecskerek, Szerbia A Fúvószenekarok és Együttesek WASBE- Tagszervezet

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. melléklet a 152013. (II.26.) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye:... ir.sz.... (település)... (utca, hsz.) Születési

Részletesebben

Étkezési tájékoztató ok

Étkezési tájékoztató ok Kérjük a tájékozató 1. és 2. oldalát tartsa -ig Étkezési tájékoztató ok a 2018/19-es nevelési évben a Gödi K járó gyermekek szülei, t Tájékoztatjuk Önöket, hogy Göd Város Önkormányzatának 13/2018 (IV.12.)

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1001-03 számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben

Részletesebben

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy az étkezési díj beszedése a 2015/16 tanévtől a szolgáltatást megelőzően, előzetes befizetéssel valósul meg. A szeptember havi díjat 2015.

Részletesebben

Pályázati felhívás Tudósítás a jövőről TEDx Danubia Cafe 2011 tudósító pályázat

Pályázati felhívás Tudósítás a jövőről TEDx Danubia Cafe 2011 tudósító pályázat Pályázati felhívás Tudósítás a jövőről TEDx Danubia Cafe 2011 tudósító pályázat Legyél te is ott, ahol a jövőt megálmodják! Tudósíts egyenesen az első sorból és mutasd be a TEDx Danubia Cafe 2011-es előadásait!

Részletesebben

Az idén 25 éves Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete 22. alkalommal hirdeti meg képzési programjait KLÖE TRÉNINGEK 2017.

Az idén 25 éves Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete 22. alkalommal hirdeti meg képzési programjait KLÖE TRÉNINGEK 2017. Az idén 25 éves Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete 22. alkalommal hirdeti meg képzési programjait KLÖE TRÉNINGEK 2017. 60 ÓRÁS LELKIGONDOZÓ TRÉNING (KLT-A/31.) Olyanoknak, akik szeretnének ismereteket,

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen

Részletesebben

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET, KAMARAÉNEK KATEGÓRIA HELYI FORDULÓ Nyomtatott betűkkel (olvashatóan) kérjük kitölteni!

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET, KAMARAÉNEK KATEGÓRIA HELYI FORDULÓ Nyomtatott betűkkel (olvashatóan) kérjük kitölteni! JELENTKEZÉSI LAP A KÖZÉPISKOLÁSOK V. ZENEI VERSENYÉRE SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET, KAMARAÉNEK KATEGÓRIA HELYI FORDULÓ Nyomtatott betűkkel (olvashatóan) kérjük kitölteni! A nevező iskola adatai: Neve:.. Címe:...

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Gyermek csereüdültetés Lengyel- Magyar középiskolások számára

PÁLYÁZAT. Gyermek csereüdültetés Lengyel- Magyar középiskolások számára PÁLYÁZAT Gyermek csereüdültetés Lengyel- Magyar középiskolások számára Szigethalom Város Önkormányzat Lengyel- Magyar Csereüdültetést hirdet középiskolások részére, Szigethalom testvérvárosába Jaworznoba,

Részletesebben

A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE

A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE 2018 A TIT Kossuth Klub Egyesület a nagy hagyományú TIT-mozgalom budapesti szervezetének örököse, amely alapítása óta megkülönböztetett figyelmet fordít a természet-

Részletesebben

VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST 2019 FODRÁSZVERSENYEN!

VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST 2019 FODRÁSZVERSENYEN! VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST 2019 FODRÁSZVERSENYEN! A versenyről A Barber Battle Budapest arra vállalkozik, hogy csatába hívja Magyarország legjobb barber-fodrász és hajtetováló szakembereit.

Részletesebben

A képzési program kiértékelése

A képzési program kiértékelése A képzési program kiértékelése Elhelyezési és krízisintervenciós központokban tevékenykedő ifjúsági dolgozók interdiszciplináris kompetencia fejlesztése Szervező ID: Tisztelt szervező! A jelen kérdőív

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely:

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási

Részletesebben

A MISKOLCI BÖLCSÉSZ EGYESÜLET HÍREI. Az ország rangos tudósaival MAGYARSÁGKÖZPONTÚ műhely

A MISKOLCI BÖLCSÉSZ EGYESÜLET HÍREI. Az ország rangos tudósaival MAGYARSÁGKÖZPONTÚ műhely Hatósági nyilvántartásba Akkreditációs szám: AL-1959 vételi szám: 05-0165-05 ALAPÍTÁSI ÉV: 1989 3534 Miskolc, Vár. u. 9. (az 1-es villamos végállomásánál) Az ország rangos tudósaival MAGYARSÁGKÖZPONTÚ

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL Tisztelt Szülők! A 2015-16-os tanévben is az alapfokú művészeti iskolában térítési díj, illetve tandíj ellenében vehetik igénybe az alapfokú művészetoktatást. Ha a tanuló

Részletesebben

Pénzügyi támogatás igénybevételére való jelentkezés tájékoztatója

Pénzügyi támogatás igénybevételére való jelentkezés tájékoztatója Pénzügyi támogatás igénybevételére való jelentkezés tájékoztatója A ( ) egy olyan nemzetközi szervezet, amely pénzügyi segítséget nyújt olyan jelentkezőknek, akik az IBLCE Nemzetközi Laktációs Szaktanácsadói

Részletesebben

Verseny- és részvételi szabályzat MKB Fintechlab Hackathon

Verseny- és részvételi szabályzat MKB Fintechlab Hackathon Verseny- és részvételi szabályzat MKB Fintechlab Hackathon Az MKB Inkubátor Kft. (székhely: 1132 Budapest, Nyugati tér 5., cégjegyzékszám: Cg.01-09-289000, adószám: 25786035-2-41, továbbiakban: Szervező)

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA A KÍNAI NYELVOKTATÁS MEGSZERVEZÉSÉNEK ÉS MŰKÖDÉSÉNEK INTÉZMÉNYI SZABÁLYAI 2018. október 1. SZTEJKI Kínai nyelvoktatás SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Napfény Óvodában és a Hétszínvirág

Részletesebben

Névszerverek: elsődleges: telenor1.irq.hu másodlagos: telenor2.irq.hu

Névszerverek: elsődleges: telenor1.irq.hu másodlagos: telenor2.irq.hu .HU domain regisztráció megrendelőlap (A megrendelőlap csak aláírt és csatolt ISZT tájékoztató oldallal együtt érvényes.) A kért domain információi Domainnév: Névszerverek: elsődleges: telenor1.irq.hu

Részletesebben

Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület

Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület Képzési Program Somogy megyei civil szervezetek fejlesztése Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület 7477 Szenna Kossuth Lajos u. 14. Adószám: 18783236-1-14 Tartalom

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Infokommunikációs technológia pedagógusoknak - felkészítő ECDL vizsgára, valamint egy modulos ECDL IKT pedagógusoknak vizsgára

JELENTKEZÉSI LAP Infokommunikációs technológia pedagógusoknak - felkészítő ECDL vizsgára, valamint egy modulos ECDL IKT pedagógusoknak vizsgára JELENTKEZÉSI LAP Infokommunikációs technológia pedagógusoknak - felkészítő ECDL vizsgára, valamint egy modulos ECDL IKT pedagógusoknak vizsgára Név:... Születéskori név:... Anyja neve:... Születési hely:.

Részletesebben

XIII. WTF Taekwondo. Bajnokság május 31. Nagykáta

XIII. WTF Taekwondo. Bajnokság május 31. Nagykáta XIII. WTF Taekwondo Országos Formagyakorlat Bajnokság 2014. május 31. Nagykáta Dátum: Helyszín Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: Szabályok: Nevezési díj: Nevezési határidő: Nevezések beküldése,

Részletesebben

03_KOIB - Nyári napközi szervezése (2018) március 21. ELŐTERJESZTÉS

03_KOIB - Nyári napközi szervezése (2018) március 21. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2018. március 21-ei ülésére 3. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2018) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: PROFESSZIONÁLIS ÉRTÉKESÍTÉS PROFESSZIONÁLIS ÉRTÉKESÍTŐ - továbbképző tanfolyam (komplex értékesítési-értékesítői kompetencia-fejlesztő képzési

Részletesebben

Szakmai összefoglaló Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning

Szakmai összefoglaló Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning A tréning célja: Cél: a hallgatók munkaerőpiaci integrációjának elősegítése - előkészítése. Cél ezen túl egyrészt, hogy a résztvevők munkavállaláshoz, álláskereséshez

Részletesebben

NYILATKOZAT. Amennyiben a gyermek az iskolai étkezést igénybe veszi, kérjük az alábbi adatokat kitölteni:

NYILATKOZAT. Amennyiben a gyermek az iskolai étkezést igénybe veszi, kérjük az alábbi adatokat kitölteni: NYILATKOZAT Alulírott.. nyilatkozom, hogy.. nevű gyermekem részére a 2016/2017. tanévben az iskolai étkezést az alábbiak szerint kívánom igénybe venni: - Tízórait + ebédet kérek - Ebédet kérek - Tízórait

Részletesebben

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Bencze Györgyné Hajni VIII. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia 2009. május 29. Az ifjúsági munka foglalkozásszerű vagy önkéntes

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve: E-mail:

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve: E-mail: Ha igen SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely: Születési dátum (év, hó, nap): Anyja neve:

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő!

Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő! Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő! Szeretne a tervezett vállalkozását kockázatok nélkül beindítani? Nyújtsa be jelentkezését tervezett tevékenységével A jól menő vállalkozásokért

Részletesebben

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Társadalmi Megújulás Operatív Program Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok Ifjúságügyi komponens TÁMOP 5.2.5-B-10/2 Izsák Imre ÁMK ifjúsági

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1001-01 számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben

Részletesebben

VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST FODRÁSZVERSENYEN!

VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST FODRÁSZVERSENYEN! VEGYÉL RÉSZT A BARBER BATTLE BUDAPEST 2018. FODRÁSZVERSENYEN! A versenyről A Barber Battle Budapest arra vállalkozik, hogy csatába hívja Magyarország legjobb barber-fodrász és hajtetováló szakembereit.

Részletesebben

/ tanítási év (2 példányban tanévenként kitöltendő)

/ tanítási év (2 példányban tanévenként kitöltendő) 6724 Szeged, Huszár u. 1. (6701 Szeged, Pf.:485) Tel.: (62) 561-961 Fax: (62) 561-962 E-mail: titkarsag@ngsz.hu Web: www.ngsz.hu Adószám: 15484990-2-06 RAIFFEISEN BANK ZRt: 12067008-00103129-00100005 NYILATKOZAT

Részletesebben

Felhívás. a II. kategóriás növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély (zöld könyv) meghosszabbítására

Felhívás. a II. kategóriás növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély (zöld könyv) meghosszabbítására Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest Megyei Szervezete 2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 3. Elnök elérhetősége: Erdész Ferenc Telefon: (06-20347-2223, E-mail: erdeszf@gmail.com Felhívás A

Részletesebben

Pályázati felhívás. A jövő magad vagy. A pályázat célja: tehetséges középiskolás diákok tanulmányainak támogatása

Pályázati felhívás. A jövő magad vagy. A pályázat célja: tehetséges középiskolás diákok tanulmányainak támogatása Pályázati felhívás A Dr. Verestóy Attila Alapítvány pályázatot hirdet Hargita megyei középiskolás diákok tanulmányainak támogatására a 2018-2019-es tanévre A jövő magad vagy A pályázat célja: tehetséges

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ egységes rendvédelmi moduláris szakképzésében résztvevő roma származású fiatalok

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Győri Lions Alapítvány által kiírt 2015. szeptemberi Pályázati felhívás -hoz

PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Győri Lions Alapítvány által kiírt 2015. szeptemberi Pályázati felhívás -hoz PÁLYÁZATI ADATLAP MAGÁNSZEMÉLYEKNEK a Győri Lions Alapítvány által kiírt 2015. szeptemberi Pályázati felhívás -hoz BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2015. október 31. Csak a pályázati felhívásnak megfelelő, pontosan kitöltött,

Részletesebben

Brókeri adatlap 1 / 6. 512. Brókeri adatlap vállalkozói szerződéshez. 1. Kötendő szerződésekkel kapcsolatos adatok. 2. Vállalkozás adatai SPM

Brókeri adatlap 1 / 6. 512. Brókeri adatlap vállalkozói szerződéshez. 1. Kötendő szerződésekkel kapcsolatos adatok. 2. Vállalkozás adatai SPM Brókeri adatlap 512. Brókeri adatlap vállalkozói szerződéshez Jelen adatlap kitöltésével Ön: felhatalmazza az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepét és az AXA Biztosító Zrt-t (továbbiakban: AXA),

Részletesebben

Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem. a 2015/2016-os Senior évfolyam tanévére

Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem. a 2015/2016-os Senior évfolyam tanévére Az Engame Akadémia tandíjához Részletfizetési Kérelem a 2015/2016-os Senior évfolyam tanévére Jelen kérlemet csak abban az esetben tekintjük érvényesnek, ha a kérelmező diák túl van az Engame Akadémia

Részletesebben