Nemzetközi jó gyakorlatok adaptációs lehetőségei a hazai felsőoktatási környezet tükrében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nemzetközi jó gyakorlatok adaptációs lehetőségei a hazai felsőoktatási környezet tükrében"

Átírás

1 Nemzetközi jó gyakorlatok adaptációs lehetőségei a hazai felsőoktatási környezet tükrében Kováts Gergely február 7. A kutatás a TÁMOP /B-09/KMR és a TÁMOP / támogatásával készült. Vezetéstudományi Intézet Vezetés és szervezés tanszék 1093 Budapest, Fővám tér 8.; 1828 Budapest, Pf Tel.: (1) , (1) ; fax: (1) Internet:

2 Stratégiai tervezés Magyarországon IFT-vel azonosítják, de az IFT inkább csak formailag tekinthető stratégiának, célja, hogy bármi beleférjen (wish-list) külső adatforrásokat (benchmarking) lényegében nem használnak, nincs versenytárselemzés, A legtöbb vizsgált IFT-ben szereplő jövőképből hiányzott a célpozíció és a stratégiai időtáv meghatározása. A vizsgált dokumentumok mindössze egynegyedében lehetett egyértelműen akciókat definiálni. A vizsgált dokumentumok majd kétharmadában nem rendelnek az akciókhoz felelősöket, határidőt, erőforrásigényt, illetve az akciók teljesülését jelentő eredményt, végterméket. A stratégiai menedzsment szervezetileg alig intézményesült Stratégia (ift) nem élő dolog, kötelező gyakorlat (megfelelés), nem nagyon kommunikált Rövidtávú tűzoltás dominál, amelyek felülírják a hosszú távú célokat, illetve ilyeneket csak vágy szintjén lehet megfogalmazni

3 A stratégiai menedzsment feltételrendszere Kell-e? Ösztönzés/kényszer A verseny nagyságát befolyásoló tényezők: verseny típusa, transzparenciája Intézmények száma Piacralépés szabadsága Jogszabályi előírás Lehet-e? Szabadság/felelősség/igény Intézményi autonómia és felelősségvállalás

4 Szervezeti autonómia Vezető kiválasztásának, mandátumának szabadsága (-) GT tagjainak kiválasztása (-) Belső struktúra alakíthatósága (+) Saját vállalkozások alapíthatósága (+)

5 Pénzügyi autonómia Források felhasználásának viszonylag nagy szabadsága (+) Költségtérítés meghatározásának szabadsága (+) Hitelfelvételi lehetőségek korlátozottsága (-) Vagyongazdálkodás korlátozottsága (épületek vonatkozásában) (-) Egyéves tervezési periódus. (-)

6 Személyzeti autonómia Vezető oktatók toborzásában, előléptetésben viszonylag nagy szabadság van (kivéve egyetemi és főiskolai tanárok) (+/-) Bérek (nem oktatók esetében) korlátozottan módosíthatóak (-) Elbocsátási lehetőségek korlátozottak a közalkalmazotti státuszból adódóan (-)

7 Akadémiai autonómia Az egyetem befolyása korlátozott a teljes hallgatói létszámra (pl. kapacitásakkreditáció) (-) Alacsony befolyás a hallgatók kiválasztására és a kiválasztási szempontrendszerre (-) Nincs befolyás a (külső) minőségbiztosító megválasztásában (-) Előzetes programakkreditációs kényszer (-) A programok szabadon megszakíthatóak (+) Oktatás nyelve szabadon megválasztható (+)

8 a harmadik csoport szerint központilag kellene kialakítani egy stratégiai rendszert, illetve annak ellenőrzését is. Ez alapján az intézmények jelentős segítséget kapnának, valamint nem csak önmaguk elvárásaihoz tudnának viszonyítani (Lévai, 2010, 99.o.)

9 A stratégiai menedzsment feltételrendszere Kell-e? Ösztönzés/kényszer A verseny nagyságát befolyásoló tényezők: verseny típusa, transzparenciája Intézmények száma Piacralépés szabadsága Jogszabályi előírás Lehet-e? Szabadság/felelősség/igény Intézményi autonómia és felelősségvállalás Környezeti kiszámíthatósága és a bizalom Tud-e? Képesség Intézményi menedzsment-kapacitás és vezetőképzés Intézményi és ágazati adatok rendelkezésre állása és hozzáférhetősége (statisztikák és benchmarking, VIR) Elemzések, összehasonlító vizsgálatok Szakmai fórumok, professzionalizálódás

10

11

12

13 Néhány tanulmány a UUK oldaláról Munkaerő toborzása és megtartása a felsőoktatásban (Recruitment and retention of staff in HE 2008) Mintázatok az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben nyolcadik jelentés (Patterns of higher education institutions in the UK - eighth report) Számítson! Hogyan használják fel az egyetemek a változó tandíjból származó bevételeket (Make it counts!) Felsőoktatási bér- és árindex (Higher Education Pay and Prices Index 1 July 2009) A külső értékelési gyakorlatok értékelése (Review of external examining arrangements in universities and colleges in the UK: Final report and recommendations) A globális kép (The global picture) Alkalmazkodó üzleti modellek egy változó környezetben (Adapting business models in a changing environment) Változások a hallgatói választásokban és a diplomás foglalkoztatásban (Changes in student choices and graduate employment) A részidős felsőoktatás kínálata az Egyesült Királyságban (Research report: The supply of part-time higher education in the UK) Gazdasági hatást gyakorolni: a felsőoktatás és az angol régiók (Making an economic impact: higher education and the English regions) A kutatás teljesköltség elszámolásának hatékonysága és fenntarthatósága az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben (Financial sustainability and efficiency in full economic costing of research in UK higher education institutions) A változó akadémiai professzió (The Changing Academic Profession) Jövőbeli egyetemi struktúrák kialakítása: új finanszírozási modellek és jogi státuszok (Developing future university structures: new funding and legal models)

14 Néhány szakmai szerveződés Egyetemi Elnökök Bizottsága (CUC; Committee of University Chairs) Academic Registrars' Council, Association of Heads of University Administration, Association of Research Managers and Administrators, Association of University Administrators, Association of University Directors of Estates, Association of University Procurement Officers, Association for University Research and Industry Links, British Universities Finance Directors Group, British Universities' International Liaison Association, Universities Human Resources

15 Köszönöm a figyelmet!

A finn egyetemi reform

A finn egyetemi reform A finn egyetemi reform 2019.01.29 Kováts Gergely Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja Vezetéstudományi Intézet 1. Reformok Finnországban Felsőoktatási reform a 2000-es évektől és a kutatási és

Részletesebben

Ágazati és intézményi szinten meglévő nemzetközi jó gyakorlatok bemutatása Új-Zéland

Ágazati és intézményi szinten meglévő nemzetközi jó gyakorlatok bemutatása Új-Zéland Ágazati és intézményi szinten meglévő nemzetközi jó gyakorlatok bemutatása Új-Zéland Stratégiai menedzsment a felsőoktatásban Dr. Drótos György egyetemi docens, tanszékvezető Minőségfejlesztés a felsőoktatásban

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Tátrai Tünde

Oktatói önéletrajz Dr. Tátrai Tünde egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2001 Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar 1991-1997 Budapesti Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Felsőoktatás-finanszírozás és kormányzás: négy esettanulmány

Felsőoktatás-finanszírozás és kormányzás: négy esettanulmány Felsőoktatás-finanszírozás és kormányzás: négy esettanulmány Kováts Gergely A kutatás a TÁMOP-4.2.1. /B-09/KMR-2010-0005 és a TÁMOP 4.1.4-08/1-2009-0002 támogatásával készült. Vezetéstudományi Intézet

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Kutatói együttműködések Web 2.0-es PhD kutatói közösség Doktori értekezés tézisei Készítette: Szontágh Krisztina

Részletesebben

Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai

Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai Bozóky Tamás, AVIR szakmai vezető Fejérvári Bence, informatikai folyamatmenedzser 2013. szeptember 18. AVIR I. fejlesztése 2008-2011: AVIR fejlesztése

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,

Részletesebben

AAI rendszerek szervezeti keretei Networkshop április 9.

AAI rendszerek szervezeti keretei Networkshop április 9. SCHVÉGER JUDIT-RÁTAI BALÁZS AAI rendszerek szervezeti keretei Networkshop 2010. április 9. AAI föderatív szervezetek Federated Identity Management in Authentication and Authorization Infrastructures Azonosító

Részletesebben

Felsőoktatás finanszírozás nemzetközi tendenciák

Felsőoktatás finanszírozás nemzetközi tendenciák TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Felsőoktatás finanszírozás nemzetközi tendenciák A szervezetfejlesztés irányai és lehetőségei a magyar felsőoktatásban Szolnoki Főiskola, 2013. december 12. Dr. Temesi

Részletesebben

Polónyi István Az egyetem felelőssége és a munkaerőpiaci. Felelős egyetem a felsőoktatás felelőssége szekció XIII. Mellearn 2017 konferencia

Polónyi István Az egyetem felelőssége és a munkaerőpiaci. Felelős egyetem a felsőoktatás felelőssége szekció XIII. Mellearn 2017 konferencia Polónyi István Az egyetem felelőssége és a munkaerőpiaci illeszkedés Felelős egyetem a felsőoktatás felelőssége szekció XIII. Mellearn 2017 konferencia Amiről szó lesz a kutatás célja Van-e különbség a

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRENDSZERE

AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRENDSZERE AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVEK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRENDSZERE A megfelelőségi vizsgálat időtartama maximum 90 nap. Ez a határidő egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható. Ha fenntartó az intézményfejlesztési

Részletesebben

Szervezeti innovációs képesség és hajlandóság felsőoktatási intézményeinkben

Szervezeti innovációs képesség és hajlandóság felsőoktatási intézményeinkben Drótos György (BCE, Vezetéstudományi Intézet): Szervezeti innovációs képesség és hajlandóság felsőoktatási intézményeinkben A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai

Részletesebben

A magyarországi vállalatok lehetőségei és problémái versenyképességi szemléletben

A magyarországi vállalatok lehetőségei és problémái versenyképességi szemléletben Magyarország növekedési kilátásai MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet A magyarországi vállalatok lehetőségei és problémái versenyképességi szemléletben Chikán Attila igazgató Budapesti Corvinus Egyetem

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Gáspár Judit

Oktatói önéletrajz Gáspár Judit adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Döntéselmélet Tanszék Karrier fokú végzettségek: 2002-2015 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani Doktori Iskola 1996-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási

Részletesebben

Egyesült Királyság (Anglia)

Egyesült Királyság (Anglia) Barcelona Berlin Bucharest Budapest Düsseldorf Dubai Frankfurt Munich Stuttgart Vienna Zurich www.ifua.hu Kádár-Csoboth Péter Budapest, 2012. február 7. TÁMOP 4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Kurzuskód: PEDM-F16 Kreditértéke: 2. Szak és szint: Neveléstudomány MA Képzési forma: nappali

Kurzuskód: PEDM-F16 Kreditértéke: 2. Szak és szint: Neveléstudomány MA Képzési forma: nappali Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Tel.: 461-4552, fax.: 461-4532 E-mail: nevelestudomany@ppk.elte.hu A kurzus címe:

Részletesebben

Angol nyelv középfok ECL nemzetközi angol nyelvvizsga

Angol nyelv középfok ECL nemzetközi angol nyelvvizsga Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév Lakcím Munkahely Telefonszám E-mail Állampolgárság Dr. György Ottilia Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Gazdaság- és Humántudományok Kar

Részletesebben

BKÁE, közgazdász (Főszakirány: termelésmenedzsment és logisztika; Mellékszakirány: alkalmazott statisztika)

BKÁE, közgazdász (Főszakirány: termelésmenedzsment és logisztika; Mellékszakirány: alkalmazott statisztika) Matyusz Zsolt adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2004 BKÁE, közgazdász (Főszakirány: termelésmenedzsment és logisztika;

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 Egységesen eredményesebben

Részletesebben

FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK

FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK Szakkönyvtár FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK 2013. szeptember Acta Oeconomica Állam- és Jogtudomány Élet és Irodalom Figyelő Gazdaság és Jog Határozatok Tára HVG Közgazdasági Szemle Külgazdaság Magyar Hírlap

Részletesebben

Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian

Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian PERSONAL INFORMATION Dr. János Szlávik 3300 Eger, Tompa Mihály u. 8. +36-36-520-400/3082 +36-30-4365-541 szlavik@ektf.hu www.gti.ektf.hu Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian WORK

Részletesebben

Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság

Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság Polónyi István Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1. Bevezető 11 2. Közpolitika, oktatáspolitika 13 2.1. A politika, közpolitika 13 2.2. Oktatáspolitika és formálói

Részletesebben

Learning for Life or Career

Learning for Life or Career Learning for Life or Career Az életnek tanulunk vagy karrierre készülünk? Bajner Mária PTE Trends in higher education enrolments worldwide 1970-2025 Source:UNESCO Institute for Statistics Data Centre for

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Losonci Dávid István

Oktatói önéletrajz Losonci Dávid István adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2001-2006 Budapesti Corvinus Egyetem, közgazdász Tudományos fokozatok, címek:: 2014, PhD

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Losonci Dávid István

Oktatói önéletrajz Losonci Dávid István adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2001-2006 Budapesti Corvinus Egyetem, közgazdász Tudományos fokozatok, címek:: 2014, PhD

Részletesebben

A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli trendjei a Nyugat-dunántúli régióban

A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli trendjei a Nyugat-dunántúli régióban MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet A Nyugat-dunántúli technológiai régió jövőképe és operatív programja Győr, 2004. szeptember 30. A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli

Részletesebben

HÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM:

HÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM: HÁROM EGYETEM KÉT KONTINENS EGY TANTEREM: INTERKULTURÁLIS, INTERDISZCIPLINÁRIS NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS EGY MAGYAR ÉS KÉT AMERIKAI EGYETEM HALLGATÓI ÉS OKTATÓI KÖZÖTT INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLAT BEMUTATÁSA

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Bara Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Bara Zoltán egyetemi tanár Közgazdaságtudományi Kar Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1976 Marx Károly Közgazd. Egyetem, Tanárszak \"D\" Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

Oktatás, kutatás és innováció szervezeti integrációja a korszerű mérnökképzésért

Oktatás, kutatás és innováció szervezeti integrációja a korszerű mérnökképzésért Oktatás, kutatás és innováció szervezeti integrációja a korszerű mérnökképzésért Friedler Ferenc Pannon Egyetem Informatikai Oktatási Konferencia 2014 HTTP Alapítvány Budapest, 2014. február 22. Tartalom

Részletesebben

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Campus Mundi program - felsőoktatási intézmények nemzetköziesítésének támogatása Cél: a hazai felsőoktatási intézményekben

Részletesebben

Külföldi hallgatók az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben

Külföldi hallgatók az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben Külföldi hallgatók az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben Sajtóanyag 2016 Milestone Institute 2015 info@msinst.org www.milestone-institute.org 1062 Budapest, Bajza utca 44. 1 Milestone Institute

Részletesebben

EURAXESS & Science4Refugees

EURAXESS & Science4Refugees EURAXESS & Science4Refugees Hogyan segíthetjük a menekült tudósokat és kutatókat a munkakeresésben? Kálai Katalin Bay Zoltán Nonprofit Kft., EURAXESS Magyarország 1 Mi az EURAXESS? Az EURAXESS a hazájukon

Részletesebben

Az Európai Szemeszter gyakorlat és tapasztalatok

Az Európai Szemeszter gyakorlat és tapasztalatok Az Európai Szemeszter gyakorlat és tapasztalatok Deák Zoltán Európai Bizottság Magyarország Képviselete Számszerűsített célok - 2020 FOGLALKOZTATÁS 75% a 20 64 évesek körében INNOVÁCIÓ 3% az Európai Unió

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész 2007-ben

Részletesebben

Emberi erőforrás menedzsment

Emberi erőforrás menedzsment Emberi erőforrás menedzsment Bérek, jövedelmek, trendek Dr. Gyökér Irén BME Részidős Mesterképzés 2014 tavasz Adatok Bruttó keresetek átlag 243 801 HUF, KSH 255 871 Vállalkozói szféra 219 492 Költségvetés

Részletesebben

Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem

Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem Megújulás és fenntarthatóság a versenyképes és tudásalapú Magyarországért. VIII. Nemzetközi Tanácsadói Konferencia. Budapesti Kereskedelmi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Incze Emma

Oktatói önéletrajz Incze Emma adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier fokú végzettségek: 1993-1997 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia, Pénzügy - Biztosítások 1999-2004 Budapesti Corvinus

Részletesebben

Ágazati Vezetői Információs Rendszer koncepciója

Ágazati Vezetői Információs Rendszer koncepciója Ágazati Vezetői Információs Rendszer koncepciója Ágazati Vezetői Információs Rendszer koncepciója Bemutatja: Bruhács Tamás főosztályvezető-helyettes - OM, Fejlesztési és Tudományos Ügyek Főosztálya Hodász

Részletesebben

HR oktatás a Corvinuson

HR oktatás a Corvinuson HR oktatás a Corvinuson Primecz Henriett Szervezeti Magatartás Tanszék Vezetéstudományi Intézet 1093 Budapest, Fıvám tér 8.; 1828 Budapest, Pf. 489. Tel.: (1)4825377, (1)4825263; fax: (1)4825118 Internet:

Részletesebben

DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD.

DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD. DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD. FŐISKOLAI TANÁR KUTATÁSI TERÜLETEK A HAZAI FELNŐTTKÉPZÉS FUNKCIÓI, FEJLŐDÉSE, HATÉKONYSÁGA A SZAKKÉPZÉS MODULÁRIS ÉS KOMPETENCIA ALAPÚ FEJLESZTÉSE A KULCSKOMPETENCIÁK SZEREPE A SZEMÉLYISÉG

Részletesebben

A nemzetköziesítés mint soft power: egyetemválasztás és elégedettség a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében

A nemzetköziesítés mint soft power: egyetemválasztás és elégedettség a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében A nemzetköziesítés mint soft power: egyetemválasztás és elégedettség a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében Dr. M. Császár Zsuzsa habil. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem A felsőoktatás mint

Részletesebben

Az egyetem mint szocializációs színtér

Az egyetem mint szocializációs színtér Az egyetem mint szocializációs színtér Campus-lét a Debreceni Egyetemen Műhelykonferencia Debrecen, 2010. december 3. Szabó Ildikó DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék A campus világa I. A Campus-lét

Részletesebben

KOOPERÁCIÓS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN

KOOPERÁCIÓS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN KOOPERÁCIÓS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN Szervezetek, módszerek, eszközök Magócsi László, TéT attasé London 2007. október 2. TARTALOM Mirıl van szó? Miért?

Részletesebben

Rövidtávú munkaerőpiaci prognózis 2017

Rövidtávú munkaerőpiaci prognózis 2017 Rövidtávú munkaerőpiaci prognózis 2017 Összefoglaló Budapest, 2016. december Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal. Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök

A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal. Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök A HR gyakorlatok alakulása - nemzetközi összehasonlítás fókuszban a közép-keleteurópai és hazai sajátosságokkal Kovács Ildikó Éva Tanszéki mérnök VIII. NEMZETKÖZI TANÁCSADÓI KONFRERENCIA 2016. október

Részletesebben

Geotermikus oktatás, továbbképzés nem csak magyarul!

Geotermikus oktatás, továbbképzés nem csak magyarul! Geotermikus oktatás, továbbképzés nem csak magyarul! Dr. Tóth Anikó Nóra Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézet Magyar Mérnöki Kamara Geotermikus Szakosztálya Budapest, 2014. május 29. Geotermikus

Részletesebben

PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN A ZSKF PÁLYAKÖVETŐ MODELLJE

PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN A ZSKF PÁLYAKÖVETŐ MODELLJE KABAI IMRE, KENÉZ ANIKÓ, KRISZTIÁN VIKTOR, GONDA ÁGNES ÉS IHAROSI TAMÁS PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN A ZSKF PÁLYAKÖVETŐ MODELLJE INNOVÁCIÓ NÖVEKEDÉS FENNTARTHATÓSÁG VII. ORSZÁGOS TANÁCSADÓI KONFERENCIA

Részletesebben

Vitéz Éva Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra

Vitéz Éva Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században KIINDULÓPONT: Harmadik generációs egyetemek / 3GE/ 3GU -

Részletesebben

A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN

A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN GERENCSÉR JUDIT, a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára vezetője, az MKE főtitkára 50. MKE Vándorgyűlés Jogi Szekció, Keszthely

Részletesebben

CEEPUS mobilitási program. Introduction of. Gödöllő, február 23.

CEEPUS mobilitási program. Introduction of. Gödöllő, február 23. Introduction of CEEPUS mobilitási program Szent István a SZIE-n University Gödöllő, 2016. február 23. Szent István Egyetem, 2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.,Tel.: 06-28-522-000, Fax: 06-28-410-804, E-mail:

Részletesebben

Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei

Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei Dr. Endrei Dóra orvos-igazgató Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Dr. Saághy Andrea Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Fıigazgatóság Közgazdasági Igazgatóság

Részletesebben

Teljesítménymérés a műszaki felsőoktatásban

Teljesítménymérés a műszaki felsőoktatásban Kihívások a műszaki szakemberképzésben Teljesítménymérés a műszaki képzésben Teljesítménymérés a műszaki felsőoktatásban A teljesítménymérés különböző aspektusai Dunaújvárosi Főiskolán Harazin Tibor 2010.

Részletesebben

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június OKTATÁGAZDAÁGTAN OKTATÁGAZDAÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,

Részletesebben

A versenyképesség és a vállalkozói környezet kérdései Szlovákiában

A versenyképesség és a vállalkozói környezet kérdései Szlovákiában Selye János Egyetem A versenyképesség és a vállalkozói környezet kérdései Szlovákiában PhDr. Antalík Imre Ing. Šeben Zoltán, PhD. 2014. október 30. BUDAPEST Az előadás tartalma: A versenyképesség fogalmának

Részletesebben

Folyamatvezérelt szervezeti változások az SBS Kft-nél

Folyamatvezérelt szervezeti változások az SBS Kft-nél Folyamatvezérelt szervezeti változások az SBS Kft-nél ISOFÓRUM XXIII. NMK Vezetéstudományi Intézet Vezetés és stratégia tanszék 1093 Budapest, Fővám tér 8.; 1828 Budapest, Pf. 489. Tel.: (1)4825377, (1)4825263;

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR KOLESZÁR ÁGNES A VÁLLALKOZÓ EGYETEM BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ EMBERI ERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁS TERÜLETÉRE Ph.D. Értekezés

Részletesebben

Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing és Média Intézet, Marketing Tanszék, Kereskedelmi Kutatóközpont vezetője

Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing és Média Intézet, Marketing Tanszék, Kereskedelmi Kutatóközpont vezetője Agárdi Irma egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Marketing Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1993 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, Belkereskedelem 1993-1996 Budapesti Közgazdaságtudományi

Részletesebben

A felsőoktatás előtt álló kihívások

A felsőoktatás előtt álló kihívások A felsőoktatás előtt álló kihívások Dr. Engler Péter Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság 31. Vándorgyűlés Szekszárd,

Részletesebben

A felsőoktatás társadalmi szerepe és az akadémiai- egyetemi világ. Csépe Valéria

A felsőoktatás társadalmi szerepe és az akadémiai- egyetemi világ. Csépe Valéria A felsőoktatás társadalmi szerepe és az akadémiai- egyetemi világ Csépe Valéria 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Szeged, 2013. április 18-19. Témavázlat A magasabb iskolai

Részletesebben

Az MNB által előfizetett bel- és külföldi lapok, folyóiratok, adatbázisok listája - 2011

Az MNB által előfizetett bel- és külföldi lapok, folyóiratok, adatbázisok listája - 2011 Belföldi lapok Külföldi lapok Acta Oeconomica Állam- és Jogtudomány Chip Számítógép Magazin (DVD melléklettel) Élet és Irodalom Figyelő /Profit plusz csomag: Figyelő TOP 200; Figyelő Trend Figyelő /plusz

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentés Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész Jelenleg

Részletesebben

Projektszemléletű képzéssel hogyan növelhető a frissdiplomások munkaerőpiaci értéke?

Projektszemléletű képzéssel hogyan növelhető a frissdiplomások munkaerőpiaci értéke? Projektszemléletű képzéssel hogyan növelhető a frissdiplomások munkaerőpiaci értéke? Gál János SZIE-ÉTK Deák Tibor Szakkollégium 21. PROJEKTMENEDZSMENT FÓRUM Budapest 2018. 04. 05. Munkaerőpiaci kilátások

Részletesebben

Új könyvek az Európai Unióról

Új könyvek az Európai Unióról Új könyvek az Európai Unióról Válogatás az Országgyűlési Könyvtárba 2015. május hónapban beérkezett könyvekből az Európai Unió témakörében. Az egyes tételek végén a dokumentum raktári jelzete található.

Részletesebben

Stratégiai kormányzás a felsőoktatásban

Stratégiai kormányzás a felsőoktatásban Minőségfejlesztés a felsőoktatásban (TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002) Stratégiai kormányzás a felsőoktatásban Kovács István Vilmos ELTE PPK Felsőoktatás-menedzsment Intézeti Központ 2012.02.07, Budapesti Corvinus

Részletesebben

A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA

A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA MUNKAERŐ-TOBORZÁS UTÁNPÓTLÁS KÉRDÉSE Bányai Réka, Soós Anna Kinga 2016 1 2 3 4 Bevezetés Miért nem talál a HR és a beszerzési vezető kvalifikált beszerzőt? Utánpótlás

Részletesebben

Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói

Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói Párbeszéd konferencia Albertné dr. Herbszt Mária PhD főigazgató-helyettes Eötvös József Főiskola Baja 2005. szeptember 13. Pedagógiai Fakultás

Részletesebben

SZE-GYŐR Rólunk. A jövő Győrben épül! Képzések száma: 58 szak. Campus területe: 101.724 m 2. Képzési területek:

SZE-GYŐR Rólunk. A jövő Győrben épül! Képzések száma: 58 szak. Campus területe: 101.724 m 2. Képzési területek: SZE-GYŐR Rólunk A jövő Győrben épül! Képzések száma: 58 szak Campus területe: 101.724 m 2 Képzési területek: műszaki, informatikai, jogi, igazgatási, gazdasági, pedagógiai egészségügyi, szociális, zeneművészeti

Részletesebben

A K K R E D I T Á C I Ó S É R T E S Í T Ő

A K K R E D I T Á C I Ó S É R T E S Í T Ő A K K R E D I T Á C I Ó S É R T E S Í T Ő A MAGYAR AKKREDITÁCIÓS BIZOTTSÁG HIVATALOS LAPJA 8. évfolyam 1. szám 2003. március Kiadja a MAB Titkársága 2 AKKREDITÁCIÓS ÉRTESÍTŐ 2003. március A Magyar Akkreditációs

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer őszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem 2007-ben, 2008-ban és

Részletesebben

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban A fenntartható fejlődés szempontjai a felsőoktatási minőségirányítás intézményi gyakorlatában Vizsgálati szempontsor a 2012. január 5-ei műhelymunka

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

Fenntarthatóság a statisztikában, statisztika a fenntarthatóságban

Fenntarthatóság a statisztikában, statisztika a fenntarthatóságban Fenntarthatóság a statisztikában, statisztika a fenntarthatóságban A felsőoktatás teljesítményének fenntartható mérhetősége Sándorné Kriszt Éva MTÜ, FENNTARTHATÓSÁG ÉS MAGYARORSZÁG 2025-BEN Az MTA IX.

Részletesebben

Az oktatói pálya vonzerejének változása és a felsőoktatási intézmények szervezeti válaszai

Az oktatói pálya vonzerejének változása és a felsőoktatási intézmények szervezeti válaszai Faculty of Business Administration Az oktatói pálya vonzerejének változása és a felsőoktatási intézmények szervezeti válaszai Kováts Gergely Vezetéstudományi Intézet, Vezetési és Szervezési Tanszék Nemzetközi

Részletesebben

Stratégiai célok vázlatos meghatározása

Stratégiai célok vázlatos meghatározása Stratégiai célok vázlatos meghatározása Oktatás 1. Az Egyetem képzésterületi fókuszai Az intézmény képzésterületi fókuszainak meghatározásával a Miskolci Egyetem magas szinten meghatározza képzésfejlesztési

Részletesebben

(1) E törvény célja továbbá.. l) a felsőoktatási intézmény minőségbiztosítási és TÁMOP Minőségfejlesztés a

(1) E törvény célja továbbá.. l) a felsőoktatási intézmény minőségbiztosítási és TÁMOP Minőségfejlesztés a 2010 július 2 Minıségmenedzsment rendszer tanácsadói lehetıségek/szükségletek a felsıoktatási intézményekben Felsıoktatási Törvény minıség?? 1 A Felsőoktatási Törvény 2 minőségmenedzsment (minőségbiztosítási)

Részletesebben

A Károli Gáspár Református Egyetem nemzetközi stratégiája: Korlátok és lehet ségek a nemzetközi fels oktatási kapcsolatok terén

A Károli Gáspár Református Egyetem nemzetközi stratégiája: Korlátok és lehet ségek a nemzetközi fels oktatási kapcsolatok terén A Károli Gáspár Református Egyetem nemzetközi stratégiája: Korlátok és lehet ségek a nemzetközi fels oktatási kapcsolatok terén a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat Hittudományi Tanácskozása,

Részletesebben

A minőségértékelés a hazai felsőoktatásban és az alapelvek alkalmazása a tanárképző központok akkreditációjában

A minőségértékelés a hazai felsőoktatásban és az alapelvek alkalmazása a tanárképző központok akkreditációjában A minőségértékelés a hazai felsőoktatásban és az alapelvek alkalmazása a tanárképző központok akkreditációjában Bodorkós László minőségügyi szakértő OFI, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 Budapest 2015. június

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ Kővári Edit

ÖNÉLETRAJZ Kővári Edit ÖNÉLETRAJZ Kővári Edit SZAKMAI TAPASZTALAT 2015 február- One Téma alapítása (kerekasztal mediátor) 2013 szeptember-december Vendégoktató, University of Derby, Üzleti Iskola és Buxton, Turizmus és Spa Menedzsment,

Részletesebben

Egyetemisták és vállalkozások pénzügyi kultúrája: tabló egy dél-alföldi és egy országos felmérés alapján

Egyetemisták és vállalkozások pénzügyi kultúrája: tabló egy dél-alföldi és egy országos felmérés alapján Egyetemisták és vállalkozások pénzügyi kultúrája: tabló egy dél-alföldi és egy országos felmérés alapján Dr. Kosztopulosz Andreász egyetemi docens SZTE GTK Pénzügytani Szakcsoport TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006

Részletesebben

Készítette: Dr. Hangyál

Készítette: Dr. Hangyál Egészségügyi intézmények pályázati lehetőségei a Nemzeti Fejlesztési Terv Operatív Programjai tükrében Strukturális alapok, egészségügyi pénzforrások Európai Regionális Fejlesztési Alap: Támogatásra jogosult

Részletesebben

A munkaerőhiány vállalati percepciója

A munkaerőhiány vállalati percepciója A munkaerőhiány vállalati percepciója Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai 218. január 1/14 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

Ügyfélkapcsolat menedzsment rendszerek nyílt forráskódú szoftverekkel. Herdon Miklós, Kaderják Gyula, Simon András

Ügyfélkapcsolat menedzsment rendszerek nyílt forráskódú szoftverekkel. Herdon Miklós, Kaderják Gyula, Simon András Ügyfélkapcsolat menedzsment rendszerek nyílt forráskódú szoftverekkel Herdon Miklós, Kaderják Gyula, Simon András Mi a CRM? A Customer Relationship Management, vagyis az ügyfélkapcsolat-menedzsment kifejezés

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.

Részletesebben

Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug. 31.) szeptember 1.

Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug. 31.) szeptember 1. ERASMUS SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 63/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

Reaching the Lost Generation

Reaching the Lost Generation Alapozó háttértanulmány Reaching the Lost Generation A tanulmány a Reaching the Lost Generation című, nemzetközi projekt tevékenységeit kívánja tényekkel és gondolatokkal megalapozni. A projekt központi

Részletesebben

A tanárképzés minőségét meghatározó tényezők és a fejlesztés lehetőségei a tanárképző központok akkreditációja révén

A tanárképzés minőségét meghatározó tényezők és a fejlesztés lehetőségei a tanárképző központok akkreditációja révén A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 A tanárképzés minőségét meghatározó tényezők és a fejlesztés lehetőségei a tanárképző központok akkreditációja

Részletesebben

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos egyetemi docens Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos fokozatok: 1998, PhD

Részletesebben

A felsıoktatási intézmények minıségmenedzsmentje

A felsıoktatási intézmények minıségmenedzsmentje A felsıoktatási intézmények minıségmenedzsmentje TÁMOP 4.1.4 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban (FEMIP nyitó rendezvény) Budapest, 2009. november 27. Topár József BME Felsıoktatási Törvény minıség?? 1.

Részletesebben

Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C

Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C Prof. Dr. Varga Mihály Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C DUÁLIS KÉPZÉS A MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSBAN szakmai fórum Felsőoktatási Centrum Zalaegerszeg,

Részletesebben

Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán

Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században

Részletesebben

Pordány Sarolta A flexibilis tanulási utak elismerésének (flexible learning pathway) potenciális

Pordány Sarolta A flexibilis tanulási utak elismerésének (flexible learning pathway) potenciális Pordány Sarolta A flexibilis tanulási utak elismerésének (flexible learning pathway) potenciális hatása a regionális fejlődésre Régiók a foglalkoztatás növeléséért EARLALL konferencia, Pest megye, 2010.

Részletesebben

Borbás László Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar MRTT Vándorgyűlés Eger, 2015. november 20.

Borbás László Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar MRTT Vándorgyűlés Eger, 2015. november 20. Borbás László Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar MRTT Vándorgyűlés Eger, 2015. november 20. Irodalom Gubik A. & Wach, K. (eds) (2014). International Entrepreneurship and Corporate Growth in Visegrad

Részletesebben

Stratégiai menedzsment nemzetközi benchmark elemzés

Stratégiai menedzsment nemzetközi benchmark elemzés Stratégiai menedzsment nemzetközi benchmark elemzés Összeállította: IFUA Horváth & Partners Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. Készült az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából, a Minőségfejlesztés

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balogh Zsolt György

Oktatói önéletrajz Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Infokommunikációs Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1995 József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar, Programozó matematikus 1982-1987 Janus

Részletesebben

Rózsa Tünde. Debreceni Egyetem AGTC, Pannon Szoftver Kft SINCRO Kft. Forrás: http://www.praxa.com.au/practices/erp/publishingimages/erp_visual.

Rózsa Tünde. Debreceni Egyetem AGTC, Pannon Szoftver Kft SINCRO Kft. Forrás: http://www.praxa.com.au/practices/erp/publishingimages/erp_visual. Rózsa Tünde Debreceni Egyetem AGTC, Pannon Szoftver Kft SINCRO Kft Forrás: http://www.praxa.com.au/practices/erp/publishingimages/erp_visual.jpg 2 Kutatási célok Tématerület rövid áttekintése A kiválasztást

Részletesebben

W NyíREGYHÁZA ( I. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. - a Közgyűléshez -

W NyíREGYHÁZA ( I. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. - a Közgyűléshez - NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42524-500 FAX: +)6 42 524-50' E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/499- /2015. Ügyintéző:

Részletesebben