Tisztelt Újságolvasók!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Újságolvasók!"

Átírás

1 2011. május Balatonkenesei Hírlap 3 Tisztelt Újságolvasók! Az elmúlt hónap fontosabb történéseirõl kívánok néhány mondat erejéig tájékoztatást nyújtani az itt élõ és érdeklõdõ embereknek. A Széchenyi utca felújítása befejezõdött, már csak kiegészítõ munkák elvégzése történik az elkövetkezendõ hetekben. A kapubejárók szintre emelése, javítása, és néhány parkoló, víz elvezetõ folyóka, néhány méter járda kell hogy megépüljön. Az egész útfelületen az aszfalt simasága, egyenletessége érezhetõen nem a legkifogástalanabb, többek véleménye szerint sem. Mivel egyet értettünk ezzel a kritikával, a mûszaki ellenõrrel Somogyi Gyulával egy független vizsgáló laboratóriumot bíztunk meg az aszfalt hullámossága, anyag összetétele, bedolgozás gondossága és minõségének ellenõrzése érdekében. A vizsgálati jegyzõkönyv szerint az elvégzett munka a Magyar szabványnak megfelelõ, a felhasznált anyagok és technológiák eleget tesznek a törvényi elõírásoknak. Ezek után a munkát átvettük, csak minimális hiánypótlást jegyeztünk be az átvételi jegyzõkönyvbe. (füvesítés, útfestés) Azóta ezeket is pótolta és javította a kivitelezõ. Az elkészült munkára 5 év garancia vállalása mellett 4,5 millió forint visszatartása jelent fedezetet, az esetlegesen késõbb elõforduló most még nem látható meghibásodások javítására. Az út és csapadékvíz elvezetési munkák végzése folyamán a DRV szakemberei is felújításokat végeztek az ivóvíz rendszeren. Sajnos az Õ munkájukban már most több probléma látszik, ezeket folyamatosan javíttatjuk. A tervek szerint nyárra a megnövekedett forgalomra minden elkészül, és torlódások nélkül birtokba vehetik az autósok és gyalogosok a felújított járdát és utat. A másik, régóta településünket sújtó probléma a volt Nevelõotthon állapota. Az elmúlt napokban a tulajdonosokkal tárgyalt a Képviselõ-testület, és ígéretet kaptunk a közvetlen élet és balesetveszély 8 napon belüli megszüntetésére, a látvány és állapot javítását 30 napos határidõvel vállalták az épület és terület gazdái. Felhívtuk a figyelmüket a parkban megbúvó és menedéket talált állatvilágra, (borzok, rókák, nyestek) ígéretet tettek a probléma belátható idõn belüli kezelésére. Remélem, hogy az eddigiektõl eltérõen elmozdulás történik és a szezon elejére a látványos változások tanúi lehetünk. Április 26-án fontos esemény zajlott a Polgármesteri Hivatal falain belül, a jegyzõ választás. Ezen a napon hallgatta meg a testület a jegyzõi állásra benyújtott sikeres pályázók bemutatkozását. Beigazolódtak az általam rosszindulatú alaptalan pletykának és mendemondának gondolt információk. A Képviselõ-testület 4:3 arányban Fodor Krisztinát választotta városunk jegyzõjének. Kár volt a többi jelöltet egy felesleges és megalázó színjátékhoz felhasználni, mert a választás eredménye a jól értesültek számára már hónapokkal elõtte sem volt kétséges. Jegyzõ asszonyunk elõzõleg Papkeszi község jegyzõjeként dolgozott, egyébként Veszprémben lakik. Kérek mindenkit, hogy személyét ne a megválasztóik és elõzetes mendemondák alapján ítéljék meg, hanem a településünkön elvégzett feladatok végrehajtása után. Bár nem rá szavaztam, de véleményem szerint mindenkinek jár egy esély. Adjuk meg számára a szükséges segítséget, hogy mindnyájunk érdekében eredményesen tudja végezni munkáját. Többen, fõleg a kisgyermekes szülõk érdeklõdnek tõlem a gyermekorvos Horváth Mária jövõbeni szolgálata ügyében. Doktornõnk úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul, bár szeretett itt dolgozni, és az itt élõk, vele kapcsolatba kerülõk is szerették, tisztelték õt, elismerték szaktudását, munkáját, áldozattkészségét. Sok-sok gyermeknek, fiatalnak volt gyógyítója, tanácsadója. Tisztességgel végzett munkája után nem vagyok meggyõzõdve, hogy kiérdemelte a Képviselõ-testület január 27-i döntését, miszerint 2 héten belül költözzön ki a szolgálati lakásból. A döntés 4:3 arányban született. Hárman hiába érveltünk a doktornõ mellett a döntés ellen, nem találtunk megértésre. Kíváncsi vagyok, hogy gyermekorvosi lakás melyik barátnak vagy barátnõnek kell majd jobban, mint a gyermekeinket éjjel nappal gyógyítani kész, hálapénzt soha el nem fogadó köztünk és értünk élõ orvosnak, doktornõnek. Keserûen és kíváncsian várom a fejleményeket. Remélem a Képviselõ-testület tisztában van azzal, hogy a következõ gyermekorvosnak is szüksége lesz lakásra. Õ is a mi gyermekeinket fogja gyógyítani. Naponta több hívás, és érdeklõdés érkezik a locsolóvíz szolgáltatás kapcsán. Tárgyalásokat folytatunk a DRV-vel a Környezetvédelmi Hatósággal, a Vízügyi igazgatósággal, léptünk elõbbre a dolgok rendezése kapcsán, de sajnos nem rendelkezünk a szükséges meghatalmazásokkal sem, és a 640 ingatlan tulajdonosból mindösszesen 243 fõ fizette be a legszükségesebbnek ítélt 10 ezer forintot. Ez fele sem a tulajdonosok számának. Sajnos a pénz és a megbízások hiányában nem tudunk a tárgyalások tekintetében egy következõ, magasabb szintre lépni az elvárt eredmények érdekében. Bízom benne, hogy az elkövetkezendõ napokban a tulajdonosok hozzáállása jelentõsen változik, mert e nélkül nem fog a szolgáltatás megindulni. A felhasználók közös érdeke, hogy a felmerült problémákat megoldjuk, és az ivóvíznél olcsóbb locsolóvíz szolgáltatás folytatódhasson. Ha a célunk közös, úgy kérem, hogy az erõfeszítésünk is közös legyen. Várom a meghatalmazásokat és a befizetéseket, hogy tovább léphessünk. Az elkövetkezendõ idõszakban mindenkinek kevesebb gondot, jó egészséget, és jó idõt idõtöltést kívánok. Tömör István polgármester Képviselõi fogadóóra minden hónap második hétfõjén óráig a Polgámesteri Hivatalban Korábban a települést érintõ történésekrõl igyekeztem tárgyilagos tájékoztatást adni a tisztelt olvasónak. Most is a közérdekû események adják az apropóját annak, hogy újságcikk formájában osszam meg Önökkel a véleményemet. A magas partra benyújtott pályázatot ismét nem nyerte el az Önkormányzat, melynek írója a volt jegyzõasszony volt. Ez nem az elsõ elvesztett pályázatunk, de most van egy olyan körülmény, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem értem, hogy fordulhat elõ az, hogy a polgármester tudtával, a mûszaki csoport vezetõjének utasítására, az elbocsájtott jegyzõnek kiadják a magas partfalas pályázat dokumentációját, amit követõen a közvetítõ szerv vizsgálatot kezdeményez és nem sokra rá közli, hogy nem nyert a pályázat. Személyes vélemény Lehet, hogy e mögött semmi összefüggést nem kell keresni! Lehet, hogy a véletlenek egybejátszásáról van szó, ki-ki döntse el! Az viszont elfogadhatatlan, hogy valaki, akinek felmondtak az Önkormányzatnál, hivatali anyaghoz jusson hozzá! Ha már megemlítettem a volt jegyzõasszonyt, akkor vele folytatom. Egy hónapra rá, hogy a február 24-i testületi ülésen sor került felmentésére, munkaügyi bírósághoz fordult. Az indoka az, hogy állítása szerint õ a felmentése napján táppénzen volt és így a testület nem hozhatta volna meg a döntését. Ezt azzal a nyilatkozattal kívánja igazolni, amelyen dátumként február 25. szerepel, a tartalma pedig az, hogy a polgármester tudott arról, hogy táppénzen van és munkavégzésre rendelte be!

2 4 Balatonkenesei Hírlap május Ott szerepel a polgármester aláírása és a hivatali bélyegzõ is! Nézzük a tényeket! A volt jegyzõasszony február 24-én dolgozott, a testületi ülésen sem õ mint a törvényesség õre, sem a polgármester mint az egyéb munkáltatói jogokkal rendelkezõ személy nem jelezte, hogy a jegyzõasszony táppénzen lenne! Tény még az is, hogy a polgármester késõbb azt mondta, hogy nem tudott a táppénzes állományról, az említett nyilatkozatra pedig nem emlékszik! Valami nem tiszta ebben az egészben, hisz nem feltételezhetõ a város polgármesterérõl, hogy szándékosan anyagi kárt okozzon a településének! Természetesen az önkormányzat ellenkérelmet nyújtott be! A munkaügyi per ellenére új jegyzõt választani kellett! Ez meg is történt, amit megelõzött a jelentkezõk írásos pályázati anyagának az áttanulmányozása. Ezen is és a választáson is részt vettek a körjegyzõségben érintett települések polgármesterei is véleményezési joggal. Mindkét polgármester két jelöltet emelt ki, ami megegyezett az én és a testület más tagjainak véleményével is. A két kiemelt közül Fodor Krisztinát választottuk meg, aki több mint 12 éves jegyzõi-körjegyzõi tapasztalattal rendelkezik, és akiben egy rendkívül felkészült, törvénytisztelõ embert ismerhettünk meg. A hozzáállása és a jegyzõi munkával kapcsolatos elgondolásai meggyõzõdésem, hogy a település hasznára fog válni! A testület egyes tagjai a jegyzõasszonnyal kapcsolatban aggályosnak tartották, hogy feljelentés miatt hatósági eljárásban volt érintve, bár õk is olvashatták a hivatalos határozatot, amely szerint a vizsgálatot bûncselekmény hiányában lezárták! Az efféle feljelentések és rágalmazások nemcsak Papkeszin fordulnak elõ! Bizonyára sokan találkoztak korábban azokkal a szánalmas, nyelvtani hibáktól hemzsegõ rágalmazó szeméttel, ami egyes képviselõk ellen irányult. Arról viszont talán kevesebben tudnak, hogy nemrégiben Enyingrõl két levelet adtak fel. Az egyikben Kurucz Henrietta képviselõt jelentették fel a munkáját érintõ nevetséges vádakkal. A másikat pedig a felségemnek címezték, amelyben rólam és egyes képviselõ társaimról hordanak össze hazugságokat, természetesen névtelenül. Az ellenünk, illetve ellenem irányuló támadás ezzel nem ért véget, feleségem munkahelyén folytatódott! Volt olyan próbálkozás, hogy rábírják a takarékszövetkezetet arra, hogy mondjon fel a feleségemnek, ellenkezõ esetben megszüntetik a számlájukat! Az efféle zsarolás nem jött be, így életbe lépett a B terv. Ennek lényege, hogy olyan vádakkal illették a kenesei takarékszövetkezetet, hogy onnan számlainformációk kerülnek ki és megkezdõdött az ujjal mutogatás feleségemre! Sajnos az idegei nem bírták ezeket az igazságtalan támadásokat és azt sem, hogy a kirendeltség vezetõje nem állt mellé, sõt a vádaskodókkal folytatott beszélgetések témájának elhallgatásával és valami kialakult helyzetre hivatkozva, valamint a bizalom megrendülését emlegetve a konspirálók malmára hajtotta a vizet! Idõközben eljutottak hozzám olyan kijelentések is, hogy mikor mondok már le a képviselõségrõl, hisz akkor nem lenne mindez! Tehát nem kell feltenni azt a költõi kérdést, hogy vajon mi a céljuk egyeseknek mindezzel...? Ezek után a takarékszövetkezet igazgatósága meghozta a döntését, alkalmazva a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon elvet és feleségemet áthelyezte a balatonfõkajári fiókba. Legalább õk átlátták, hogy mirõl van szó és nem dõltek be a vádaskodásnak! Természetesen eszemben sincs ilyen aljas eszközökhöz folyamodó egyéneknek engedni! Sokkal fontosabbnak tartom azoknak megfelelni, akik a választásokon megtiszteltek szavazatukkal! Amint azt mások is teszik, én is egy idézettel zárnám: A hazugság a gyengék fegyvere (Madách) Miklós Péter Köszönöm a bizalmat azoknak az ügyfeleknek, akik nem hiszik el a velem kapcsolatos rágalmakat! Miklósné Csapó Andrea H I R D E T M É N Y A Központi Statisztikai Hivatal 2011-ben népszámlálást hajt végre. A népszámlálás jogi alapját az Európai Parlament és Tanács nép- és lakásszámlálásról szóló 763/2008/EK rendelete adja, a végrehajtás konkrét idõpontját, módját, az adatkörök felsorolását a évi népszámlálásról szóló évi CXXXIX. törvény tartalmazza. A népszámlálás célja friss, aktuális adatokat biztosítani a központ és helyi közigazgatás, illetve a társadalmi folyamatok iránt érdeklõdõ, azokat kutató és elemzõ intézmények, szervezetek, szakemberek számára. A pontos címek meghatározása és véglegesítése a címek helyszíni ellenõrzése nélkül nem lehetséges. A évi népszámlálás végrehajtásához, számláló biztosi feladat ellátására jelentkezõket keresek. A számláló biztosok feladatai a évi népszámlálás végrehajtásával kapcsolatos egyes feladatokról szóló 305/2010.(XII.23.) Korm. rendelet 3. (2) bek. alapján: A számlálóbiztos feladatai: a) Az adatfelvétel október 1-jei kezdete elõtt a számlálókörzet bejárása, ennek során a népszámlálási kérdõívek, tájékoztató levél és a népszámlálási címazonosító (a továbbiakban: címazonosító) eljuttatása az adatszolgáltatókhoz, az adatszolgáltatók tájékoztatása az internetes és a papír alapú önkitöltõs, illetve interjús válaszadási lehetõségekrõl; b) az adatfelvétel végrehajtása; c) a kitöltött kérdõívek folyamatos átadása a felülvizsgálónak; d) a felülvizsgáló által nem elfogadhatónak minõsített kérdõív hibás vagy hiányzó adatainak javítása, illetve pótlása az adatszolgáltató ismételt megkérdezésével; e) az adatfelvétel befejezését követõen az üresen maradt kérdõívek és egyéb összeírási nyomtatványok átadása a felülvizsgálónak. A számlálóbiztosi feladatra jelentkezni a következõk szerint lehet: -személyesen a Polgármesteri Hivatal 6 számú irodájában, Szolga Angéla ig.ea-nál. - on:hivatal@balatonkenese,hu címen - telefonon: 88/ ; 88/ /21/ mellék Balatonkenese, Fodor Krisztina jegyzõ

3 2011. május Balatonkenesei Hírlap 5 Változásra van szükség Alapos és kitartó munka szükséges Vatics Erzsébet képviselõ asszony szerint a hosszútávú sikerhez. Nem szabad meghátrálni a támadások kereszttüzében, hanem menni kell tovább. Az elmúlt hónap jelentõs eseményérõl, a jegyzõválasztásról, valamint egyéb, a város lakosait érintõ kérdésekrõl beszélgettünk. Az elmúlt hónapban nagy érdeklõdés kísérte a jegyzõválasztást. Az április 26-i döntést milyen események elõzték meg? Megalakítottunk egy bizottságot, amelynek négy tagján kívül tanácskozási joggal részt vett a munkában a polgármester úr és az alpolgármester asszony, valamint Küngös és Csajág polgármesterei. Milyen feladatot végzett a bizottság? A bizottságot azért hoztuk létre, hogy a pályázatokat kizárólag a beadási határidõ lejárta után, együttesen lehessen felbontani. A pályázatok kezelését Borsné Hetyei Ildikó végezte. Hányan pályáztak a jegyzõi állásra? Összesen 14 pályázat érkezett, ebbõl két pályázat késve érkezett, egy jelentkezõ pedig nem rendelkezett az elõírt végzettséggel. Végül 11 fõt hívtunk meg személyes meghallgatásra. A képviselõ testület 4:3 arányban Fodor Krisztinát választotta meg városunk új jegyzõjének. Ismét a sokat emlegetett 4:3 szavazati eredmény. Szerinted miért alakult ismét így a szavazás? Az egészen biztos, hogy szakmai kifogások nem merültek fel a testületben, így a kialakult eredmény mögött valószínûleg egyéb, vélt sérelmek lehetnek. A pályázati anyagok felbontása után egy hét állt a polgármester úr rendelkezésére, hogy egyeztetéseket kezdeményezzen a testület tagjaival. Ez nem történt meg. Milyen kritériumok alapján döntöttetek? Döntésünket kizárólag szakmai tényezõk alapján hoztuk. A jelentkezõk közül Fodor Krisztina kimagaslott 12 év vezetõi gyakorlatával és körjegyzõségi tapasztalatával. Az elmúlt 4 év ismeretei alapján ki merem jelenteni, hogy magasan képzett és gyakorlott szakmai vezetõre van szükség. Érdemes elmondani, hogy mindezeken felül városunkat jól ismeri, családjával sok nyarat eltöltött már Balatonakarattyán. Többször hangsúlyoztad a szakmai tapasztalat fontosságát. Ezek szerint a korábbi jegyzõ indoklás nélküli felmentése mögött szakmai hiányosságok rejlenek? Wolf Viktóriával nem személyes ellentéteink voltak. Nagyon remélem, hogy a jövõben nem kell rendszeresen bíróságra járni, hiszen május 19-én lesz az a per, ami az elõzõ ciklusban történt közokirat- hamisítás büntette miatt folyik. Jegyzõkönyvbe kerültek olyan testületi határozatok, amelyeket nem szavazott meg a képviselõ-testület. Többször elõfordult, hogy a képviselõk tévesen lettek tájékoztatva, így több kellemetlenséggel szembesültek, melyek a településünk fejlesztését is lelassították. A képviselõk nem békétlenséget akarnak, hanem alapos munkát végezni, melyhez elengedhetetlen a jegyzõ szakmai felkészültsége. A hiányosságok takargatására a legkézenfekvõbb magyarázat akkor is és most is békétlenek, összeférhetetlenek. Pontosan mire gondolsz, amikor a békétlenséget említed? Az alapos munka bizonyára nem tetszik egyeseknek, mert nagyon sok esetben kaptunk, kapunk névtelen leveleket. A jegyzõ leváltását követõen egyik képviselõtársam feleségét igyekeztek kellemetlen helyzetbe hozni. Nagyon sokan tudják, hogy kik gerjesztik a feszültséget. Ismét csak azt tudom mondani, hogy ezeknek a személyeknek nem a település számít, hanem kizárólag a személyes haszonszerzés, ezért nem riadnak vissza semmi nemû kitalációtól, csak beszéljenek róla és ugrásra készen várják hátha feladja valamelyikünk! A közbeszéd szerint munkaügyi pert indított a leváltott jegyzõ. Mit lehet tudni a részletekrõl? A munkaügyi per elsõ tárgyalása szintén május 19-én lesz. A felmentését követõen pár héttel késõbb tudták meg a képviselõk, hogy Wolf Viktória a február 24-i testületi ülésen nem is volt jelen, mert táppénzen volt. A testületi ülés nyilvános volt, így bárki láthatta, hogy a jegyzõnõ ott volt. Akkor mi alapján állítja, hogy nem is volt jelen? Az egyéb munkáltatói jogokat (táppénz, szabadság, stb.) a polgármester úr gyakorolja. Nem jelezte, hogy táppénzes papírt vett át. Munkavégzés során nem lehet valaki táppénzen. Wolf Viktória miért indított pert az önkormányzat ellen? A periratból elõkerült egy nyilatkozat, önkormányzati bélyegzõvel és polgármesteri aláírással, melyben a polgármester úr elismeri, hogy tudott Wolf Viktória keresõképtelenségérõl, és Õ rendelte el a munkavégzést február 24-én, ennek ellent mond a polgármester úr márciusi jegyzõkönyvi nyilatkozata, mely szerint nem tudott a jegyzõ keresõképtelenségérõl. Ha testületi ülésen és a késõbbiekben sem jelezte a képviselõ-testület felé a jegyzõ keresõképtelenségét, akkor minek alapján írta alá a nyilatkozatot? Ezt a kérdést mi is feltettük a polgármester úrnak, hiszen Wolf Viktória nem a visszahelyezését kérte, hanem 10 havi illetményét kártérítésként, ami sok-sok millió forinttal érintené az önkormányzat költségvetését. Szeretném hozzáfûzni, hogy a polgármester úr elmondása szerint Õ nem ebben a formában írta alá a nyilatkozatot, és ebbõl a nyilatkozatból másolat sem található a hivatalban így a jegyzõ által beadott nyilatkozat lesz az irányadó. Miként reagált a képviselõ-testület erre a nyilatkozatra? Egy ilyen nyilatkozatnak súlyos következményei lehetnek, melyet négyen kifejtettünk a polgármester úrnak, de érdemi választ nem kaptunk,azonban a sajnálatáról biztosított bennünket!!! Mi viszont arról biztosítottuk, hogy teljes körû felelõséggel tartozik az aláírásaiért. Amennyiben Wolf Viktória pert nyer az önkormányzattal szemben, milyen következményekkel kell számolni? Elõször is a már említett 10 havi illetmény, azonban ennél sokkal súlyosabb következmény, hogy évekre minden pályázati lehetõség megszûnik a település elõtt. Pályázati forrásból valósult meg a Széchenyi utca felújítása is. A végleges befejezés mikor várható? A mûszaki átadás már megtörtént Somogyi Gyula mûszaki ellenõr közremûködésével. A kapubejárók megépítése kimaradt az eredeti tervbõl, így ezek utólagos elkészítése a testület kérése volt, amit még ez év március 25-én megszavaztunk. Hogy lehetett egy olyan tervet átvenni, illetve elfogadni, ami nem rendelkezett a szokásos és elvárt mûszaki tartalommal? Ismét olyat kérdezel, amit én is megkérdeztem a volt jegyzõtõl. Semmilyen választ nem kaptam, ami tudom, hogy furcsán hangzik, de az elmúlt idõszakban ez nem volt szokatlan a hivatalban. Kizárólag rosszallásuk híre jutott el hozzám, hogy ismét vitatkozom. Nem állt szándékomban senkivel sem vitatkozni, de talán nem tûnik kukacoskodásnak, ha szeretném megtudni, hogy ki és miért vett át olyan tervet, amely

4 6 Balatonkenesei Hírlap május még laikus szemmel is egyértelmûen hibás. Kimaradtak a kapubejárók és járdaszakaszok, ezen hiányosságokat a mûszaki ellenõrnek jelezni kellett volna. A polgármester úr szerette volna a lakosságot bevonni, hogy ne legyen utólag nagy költsége az önkormányzatnak. Azonban ezt négyen nem támogattuk, mert elõzetes egyeztetések nélkül nem lehet 84 családot váratlan kiadás elé állítani. A kapubejárók várhatóan mikor készülnek el? A polgármester úr sajnálatos módon még nem írta alá azt a szerzõdést, amely lehetõvé tenné, hogy a munkával megbízott helyi vállalkozó a kapubejárók megépítését elkezdhesse. A testület március 25-én biztosította a fedezetet, érthetetlen, hogy miért bírálja felül a testületi döntést a polgármester úr és júniusban építkezünk akadályozva a közlekedést, bosszantva a lakosságot, és ezáltal a hivatal munkáját is megnöveljük a reklamációs ügyek intézésével. Áprilisban lakossági fórumot tartott az önkormányzat, a locsolóvíz-szolgáltatással kapcsolatban. Sikerült megoldást találni a 640 családot érintõ kérdésben? A képviselõk sem rendelkeznek több információval, mint ami a lakossági fórumon elhangzott. Sajnos arra sem kaptunk még választ, hogy az ingatlanonként fizetendõ 10 ezer forint pontosan milyen kiadások fedezetére szolgál,ki döntött errõl, hogy pontosan 10 ezer forintot kell fizetniük a lakosoknak, mivel a képviselõ- testület tájékoztatása itt is elmaradt, így nem tudok érdemi választ adni, hogy mikor indul újra a szolgáltatás. OKH Fák a jövõnek! A faültetést két esemény is ösztönözte. Az egyik az évente megünneplésre kerülõ Föld Napja, a másik egy hazai cég húsz éves fennállásának jubileuma. Ebbõl az alkalomból az ország számos területén került sor faültetésre. Ehhez hozzájárult a balatonkenesei faültetés is (az iskola területén), melyet többen támogattak: Bollókné Rigó Katalin, aki kedvezményesen adta a facsemetéket, Zongor Katalin és Mátray Béláné, akik a fákat biztosították. A nemes cél megvalósításában segítettek: a fák szállítását a Városgondnokság végezte Becker János és Nagy György a gödröket ásták ki, Erdélyi János az ültetést irányította, a szülõk részérõl köszönjük a munkáját Vollár Péternek, Dévényi Tamásnak. A gyermekek nagy örömmel vettek részt, ünnepi mûsort adtak elõ és maguk is dolgoztak. Zongorné Mátray Piroska FELHÍVÁS RAJZPÁLYÁZATRA Rajzpályázatot hirdetünk a TÁJHÁZ fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából. A pályázat célja: A gyermekek alkotásaikkal hívják fel a figyelmet településünk helytörténeti gyûjteményének fontosságára, a Tájház szépségeire, értékeire. Rajzos ábrázolásokkal kérjük bemutatni, mennyire fontos megismerkedni Kenese régi arcával, az elõdök életkörülményeinek megismerésével. A pályázat témái: Nagyanyáink örökségei Nagyapáink nyomdokában Ha Kenesén járok, a Tájházba betérek Pályázni lehet A3-as formátumú bármilyen eszközzel (filc, vízfesték, tempera, stb.) készült színes rajzzal. Egy pályázó több pályamûvet is beadhat. Egyes képek és képsorok is beadhatók. A rajzokra kérjük ráírni a pályázó nevét, címét, a kép címét, az elkészítés helyét, dátumát, képsor esetén a sorrendet jelölõ számokat. A beküldött pályamunkákat három fõbõl álló zsûri értékeli. A rajzokból kiállítás nyílik a Tájházban, melynek megnyitására június 12-én kerül sor. A legjobb öt pályamunkát díjazásban részesítjük. A fõdíj: Ft értékû vásárlási utalvány. Külön kategóriában díjazzuk a felnõtteket és a gyerekeket. Beadási határidõ: június 3. KULTÚRA HÁZA kulturakenese@invitel.hu

5 2011. május Balatonkenesei Hírlap 7 Az elmúlt hónapokban több olyan esemény történt, amelyekrõl úgy gondolom szükséges tájékoztatni a lakosságot. Területi Szociális Szolgáltató Intézmény Infrastrukturális fejlesztése azaz az idõsek napközi otthonának épületének korszerûsítésével kapcsolatos tervezési munkálatok az utóbbi hónapokban igen lassan haladtak. Mindennek az oka, hogy az épület tervezési munkálatait önkényesen vállaló tervezõ a pályázati anyagban foglaltakkal ellentétben sokkal magasabb összegben vállalta volna a kiviteli tervek elkészítését. Több körös egyeztetõ tárgyalás után, amelyben részt vett Szabó Zoltán fõépítész Úr is- sikerül a tervezési költségeket lecsökkenteni csaknem a pályázatban foglalt ajánlat szintjére, bruttó 2 millió Forintra. Ezzel párhuzamosan a helyszínen statikai vizsgálat, feltárás történt. A felmérés során fény derül az épület hiányosságaira (alapozási, és szigetelési hiányosságok, és a sokat emlegetett forrásvíz), mely nagy mértékben befolyásolhatja a késõbbiekben a kivitelezés költségeinek alakulását. Az elkészült statikai vélemény sajnálatos módon nem állt rendelkezésére a képviselõ testületnek a május 16-i rendkívüli ülésen. Ez alkalommal szeretett volna a képviselõ testület határozatot hozni a tervezési szerzõdés megkötésérõl, illetve a szerzõdés tartalmáról. A szerzõdés szerint a feltárási munkálatok költség viselõje az Önkormányzat, de a tervezõ szóbeli tájékoztatása alapján a Polgármester Úr tudatta a testülettel, hogy a tervezõ a statikai vizsgálat eredményét nem bocsájtja az Önkormányzat rendelkezésére amíg a tervezõi szerzõdés nem kerül aláírásra, teszi azt annak ellenére, hogy a feltárást nem az engedélyezési terv elkészítése illetve a pályázat beadása elõtt végezte el, mint ahogy az elvárható lett volna. A képviselõ testület egyhangúlag úgy fogadta el a szerzõdést, hogy a pályázatban foglaltakkal megegyezõen az építési költéség nem haladhatja meg a bruttó 38 millió forint!!!! A projekt hivatalos nyitó rendezvényére május 17-én került sor a Kultúra Házában, a projekt zárása a pályázat szerint december 31., de az elhúzódó elõkészítõ munkák miatt a Hivatal szerzõdés módosítást kért, melyre még engedélyt nem kapott. A bizottság munkáját érintõ másik nagy horderejû ügy, a gyermekorvos nyugdíjba vonulásával kapcsolatos mendemondák. A háziorvosi (a gyermek és fogorvost is) szerzõdések alapján, abban az esetben, ha a praxisát az orvos el kívánja adni illetve nyugdíjba kíván vonulni, ezt az Önkormányzattal írásban kell közölni. A Polgármester Úr szóban tájékoztatta a testületet, Ússzunk tovább, mert érdemes! Tájékoztatás hogy Dr. Horváth Mária nyugdíjba kíván vonulni. Ismerve Dr. Horváth Mária orvosi pályafutását Balatonkenesén, mindannyian köszönettel tartozunk, önzetlen, magas szintû, mindig a betegek érdekeit szem elõtt tartó gyógyító munkájáért, melyet tett ünnepnapokon és hétvégén, ismerve a mai egészségügy helyzetét sokszor igen nagy áldozatokat hozva. Azokat a híresztelések, miszerint a gyermekorvost a testület kirakta a szolgálati lakásából, nem fedik a valóságot. Szeretném hitelesen tájékoztatni a lakosságot, a képviselõ testület döntéseirõl ezzel kapcsolatban, mivel ezek a döntések zárt ülésen születtek, így a lakosság ezekbe sajnálatos módon nem tekinthet bele, titoktartás a Polgármester Urat és minden képviselõt kötelez. Elõzményként el szeretném mondani, hogy a Polgármesteri Úr tájékoztatás szerint a szolgálati lakás üres, a gyermekorvos nem használja,rezsi költségét nem kívánta a továbbiakban fizetni. A testület január 27-i zárt ülésen született határozat alapján, mivel nem veszi igénybe az önkormányzati bérlakást lakásbérleti szerzõdését a képviselõ testület felmondta február 28-i határidõvel. Ezt a 40/2011. (I. 27.) számú határozatát a képviselõ testület egybehangzó 7 igen szavazattal hozta meg, tudomásul véve a Doktornõ döntését. A képviselõ testület joga az önkormányzati bérlakások bérlõinek meghatározása (igénylés alapján), így a késõbbiekben amennyiben az új gyermekorvos igényt tart a szolgálati lakásra a képviselõ testületnek támogatnia kell ezt az igényt, hiszen mindenki érdeke, hogy az orvosaink a településünkön lakjanak, éljenek május 17-én több éves sikertelen egyeztetést követõen a volt Nevelõotthon tulajdonosait hívta meg a Polgármester, hogy vázolják fel a jövõbeni elképzeléseiket. A tulajdonosok eleget tettek a meghívásnak, amelyen a Polgármester nem tartotta fontosnak a megjelenését, a testületi tagok többsége viszont részt vett ezen a megbeszélésén. Nagyon pozitív volt a tulajdonosok hozzáállása, várható, hogy a jövõben közösen megoldást találunk a sokak által problémaként kezelt Nevelõotthonra. A tulajdonosok továbbra is kitartanak a nagy létszámú munkaerõt foglalkoztató vállalkozás beindítása mellett a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben. A képviselõ testület biztosította a vállalkozókat a továbbiakban is elsõdleges feladatának tartja a munkahely teremtõ beruházások támogatását. Bízunk az együttmûködés sikerességében. Kurucz Henrietta Szociális Bizottság elnöke Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy az elsõ osztályosok a testnevelésóra keretében hetente három órán úszásoktatásban vesznek részt. A gyermekek így megbarátkoznak a vízzel, megtanulják a különbözõ úszásnemeket (gyors-, hát-, mellúszás). Mit jelentett mindez egy volt tanítványunknak? Olvassuk el rövid összefoglalóját! Elsõ osztályos korunkban a második félévtõl kezdve minden héten egyszer úszásoktatásban vehettünk részt. Kíváncsian vártuk, mégis milyen lesz az elsõ óra. Osztályfõnökeink kíséretében az egész évfolyam elutazott Balatonfûzfõre, ahol mindannyian megismerkedhettünk az úszás technikájával természetesen játékos feladatokon keresztül. Végig nagyon szórakoztunk, és közben megtanulhattuk, hogy a víz valóban a barátunk. Azt hiszem, megfelelõ alapokat kaptunk, hiszen l6 éves koromtól a gimnáziumi testnevelés órákon újra részt kellett vennem a kötelezõ úszáson, ahol eddigi tapasztalataimra igen csak Szükségem volt. Ráadásul balatoni fiatalként kötelességemnek éreztem, hogy legalább minimális szinten meg tanuljak úszni. Így késõbb szüleink is nyugodt lelkiismerettel engedtek el minket a strandra ahol már nem kellett semmilyen veszélytõl tartanunk. Összességében úgy érzem, hogy az úszásoktatás teljes mértékben a hasznunkra vált, és jó lenne, ha a mai elsõseink is részt vehetnének ebben az igazán szórakoztató, rendkívüli testnevelésoktatásban. /Sipos Nikolett (l7) / A legügyesebbeknek lehetõségük volt és van tovább fejleszteni tudásukat külön edzéseken. Ez teljes elkötelezettséget jelent a család számára. Rendszeres edzések a vízben, erõnléti edzések teremben. Versenyekre utazás. Sajnos az évek alatt nem mindenki tudta mindezt bevállalni. Az elmúlt években azonban Fincziczki Máté és Dávid, szüleik és edzõik segítségével országos versenyeken is jó helyezéseket értek el. Gulyás Gergõ a Magyar Speciális Olimpiának a válogatott kerettagja, aki l5 éve úszik versenyszerûen. Érmeinek száma: db. Az úszástanuláson túl mit nyújtottak ezek az órák? Mint kísérõ tanító megfigyeltem a gyermekek fejlõdését: önállóságot az öltözködésben, viselkedéskultúrát az autóbuszon, uszodában, alkalmazkodást a csoporttagokhoz. Önmaguk félelmeinek leküzdését, Adott kitartást, bátorságot, céltudatosságot. Fejlesztette a figyelmet, toleranciát, türelmet, mozgáskoordinációt. Bízunk abban, hogy gyermekeink számára továbbra is tudjuk biztosítani ezeket a lehetõségeket! Zongorné Mátray Piroska

6 8 Balatonkenesei Hírlap május Folytatjuk sorozatunkat Legutóbbi számunkban Vass Károlyné Kiss Tamásnénak, az Akarattyai Fürdõegyesület elnökének adta tovább a bemutatkozás lehetõségét. Örömmel állt rendelkezésünkre. Milyen kötödésed van Akarattyához? A mi nyaralónk családi tulajdonban van, a nagynénikémmel közös. Gyerekkoromban sok szép nyarat töltöttem Akarattyán. Miután nagynéném külföldre távozott, ránk bízta a nyaralót, így 34 éve véglegesen akarattyások lettünk. Minden évben tavasztól õszig itt vagyunk. Szeretjük Balatonakarattyát. Nehéz feladatot vállaltál, amikor a harcos Kara Koppánytól vetted át a Fürdõegyesület vezetését. Valóban, nagyon nehéz feladat volt, már a termetem miatt is, hiszen Koppány két méternél magasabb volt, én meg, sokkal kisebb. Félretéve a tréfát, Koppány nagyon jól vezette az egyesületet. Napjainkban is sokszor gondolok rá, hogy vajon mi lenne a véleménye a mai helyzetrõl. Kétségtelen, hogy Koppány és az akkori vezetõség, amelynek jómagam is tagja voltam, szerezte vissza a Fürdõtelep egyesület hírnevét. Munkájával elérte, hogy elismert tagja lett az egyesület a balatonkenesei (akarattyai) közéletnek. Mindig szeretettel és elismeréssel emlékszem rá. Hogyan látod az egyesület mûködését, milyen a tagok aktivitása? 22 éve, hogy újra megalakítottuk a Balatonakarattyai Fürdõtelep Egyesületet. Elsõdleges cél Balatonakarattya fejlõdése, szépülése, az üdülõtulajdonosok érdekvédelme volt. Balatonakarattya különálló, de nem önálló településrész, ezért úgy alakult, hogy nem csak a nyaralótulajdonosok csatlakoztak egyesületünkhöz. Sok állandó lakos is tagja lett egyesületünknek, (amely példátlan a Balaton-parton). Balatonakarattya épülése, szépülése mindannyiunk érdeke, ezért örülök, hogy sok itt lakó is tudott azonosulni ezzel a céllal. Minden civil szervezet mûködése attól függ, hogy a tagok és a vezetõség mennyi önkéntes munkát tud vállalni. Ez változó, és mindig az adott helyzettõl függ. Sok-sok önkéntes munka és bizony kevés eredmény, és az is nagyon lassan jön. Ha türelmesek és kitartóak vagyunk, meg tudjuk valósítani a célokat. Drobni Mária vezetõségi tagunk mondta a napokban, hogy kb. 17 éve találtuk ki közösen, hogy erdei tornapálya és játszótér legyen a Rákóczi parkban, és lám, megvalósult, bár egy kicsit rosszul esett, hogy az önkormányzat nem az egyesületet bízta meg a pályázat beadásával. Amikor a körszínpadról elõször beszélgettünk, mindenki tágra nyílt szemmel, fejet csóválva reagált az ötletre. Ma már kultúrált körülmények között tudunk mûsorokat szervezni. Akik akkor ellenezték, ma már sajnálják, hogy Kenesén miért nem építettek ehhez hasonló színpadot. A megvalósult eredményeknek, az önkormányzattal kialakult együttmûködésnek mindig szívbõl tudunk örülni. A tagok aktivitása a közgyûlésen a legnagyobb, amikor megfogalmazzák a problémákat, de ez is természetes, hiszen az egyesület célja, hogy ezen vélemények is teret kapjanak. Az akarattyai kulturális rendezvényeknek milyen a visszhangja? A kultúra közösségépítõ és teremtõ. Napjainkban, a rohanó világban nagy szükség van a közösségekre. Ezért fontos, hogy minden korosztály igényét figyelembe vegyük a rendezvények szervezésénél. Természetesen szeretnénk, ha több mûsor lenne Akarattyán. Nem találkoztam még olyan emberrel, akit ne bûvölt volna el egy hangulatos zenés mûsor a körszínpadon. Ugyanakkor a fiatalok igénylik a Napfény parkolói utcabálszerû rendezvényeket is. A nyaralótulajdonosok rendszeresen látogatják az akarattyai könyvtárat is. A hagyományos Akarattyai Búcsú pedig igazi családi, közösségi program lett. Minden évben a családok hívják a barátokat, családtagokat sütnek, fõznek, és együtt látogatják a mûsorokat három napon keresztül. Évek óta együtt rendezzük a Kultúra házával ezt a rendezvényt, megvalósítva ezzel a civil önkormányzat összefogást. Milyen terveid vannak a jövõre nézve? Nehéz kérdés. Jövõképünk, terveink vannak, hiszen sok a tennivaló még Akarattyán. Sorolhatnánk a megvalósítandó feladatokat. Jó lenne, azt mondani, hogy minden rendben zajlik és nincs szükség az egyesületre. Idén nyáron lesz vezetõségválasztás. Minden ettõl függ. Sajnos két ember nem vállalja tovább a vezetõségi munkát, nagyon sajnálom, jó volt, hogy sok éven keresztül számíthattam rájuk. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, ha újra bizalmat kapok, vállalom a megbízatást ciklus végéig, de szeretném, ha valaki mellettem is kitanulná a civilmunkát úgy, ahogy annak idején én tanultam Koppány mellett. Nekem nagy szerencsém van, mert a családom és életem párja is segítségemre van, és mindig számíthatok a szakmai és erkölcsi támogatásukra. Három felnõtt gyermekem, két unokám mindig megértéssel van az egyesületi munkánk iránt, próbáljuk õket is a közösségi munkával megfertõzni. A Balatonparti Fürdõegyesületek Szövetségénél is fõtitkár vagyok. Idén nagy eredményt értünk el. Szövetségünk szavazati jogot kapott a Balatoni Fejlesztési Tanácsban. Az észak-balatoni nosztalgia vonat után a nyáron a déli vasút évfordulóját szervezzük. Harcolunk a magas szemét- és vízdíjak ellen. Több beadványt készítettünk a parlamenti bizottságoknak. Reméljük, hamarosan ezen a területen is eredményt könyvelhetünk el. Kit kérdezzünk meg legközelebb? Pauló Bélának szeretném átadni a kérdés folyamatát. Szeretném megkérdezni tõle, õ hogyan látja, az elmúlt évek alatt mennyit fejlõdtünk. Õ is, ha ideje és egészsége engedi, tevékenykedik velünk az egyesületben. Hogy látja Akarattyán a nyaralók és állandó lakosok viszonyát, hiszen ez meghatározó egy Balaton- parti településen. Köszönöm, további sikereket és jó egészséget kívánok: Vér Lászlóné Második Polgárõrosztály Köszönet az iskola igazgató nõjének, Szabó Károlynénak, a 6- ik osztály fõnökének, Vági Károlynénak, tanári testületnek, szülõknek, hogy a polgárõrség ismét részt vehet az ifjúság nevelésében, képzésében. A tanulók a felkészítést követõen megkezdik tevékenységüket az iskola-mûködési rendszerében- vigyázni az iskoláraaz udvaron, a folyosón verekedõkre rászólni, berendezést, rongálókat figyelmeztetni cselekedetük abbahagyására, kisebb lopások felderítésére, figyelni, akadnak-e olyanok, akik esetleg drogoznak, dohányoznak. Közös járõrözések polgárõrökkel, osztályfõnök jelenléte mellett. Amikor rendellenességet észlelnek, figyelmeztetik a renitenskedõket. Az ifjúsági tagozatú polgárõrök felkészítése fontos felelõsség teljes feladat, melyhez nagy segítséget kapunk a Balatonalmádi Rendõr Kapitányság és a helyi Rendõrörs szakembereitõl. A Polgárõrség elnöke Torda István

7 2011. május Balatonkenesei Hírlap május 8-án esõs reggelre ébredtük. Pedig sokan nagy örömmel és várakozással készültek e napra. Régi terv és elképzelés valósult meg Balatonkenese és Akarattya között. Sokak segítségével, anyagi és lelki támogatásával elkészült egy útszéli kereszt. Jézus kitárt karokkal várja városunk minden lakóját és vendégét. Hogy mire várja az embereket? A béke, a szeretet és elfogadás életté váltására. Ez a kereszt nem csak egy szobor, hanem egy útmutató. Egy életcél felé vezetõ jel. Márfi Gyula, veszprémi érsek, igaz esõben, de a szívek melegében áldotta meg városunk e jelképét. Köszönjük annak a sok embernek jelenlétét, akik velünk közösen ünnepelték a megáldás pillanatait! Végezetül egy történetet szeretnék megosztani azokkal, akik e sorokat olvassák. Hiszem, hogy szavaim mellett az élet által írott történet mélyen szívünkbe vésõdik. Hisz Jézus keresztjével életünk legnagyobb lehetõségét kaptuk a szabadságra, az örömre és a szeretetre. Egy plébános húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga kalitkát vitt magával, és letette a szószékre. Persze mindenki meglepõdve nézte, és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt:,,amikor tegnap végigmentem a Fõ utcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a kalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtõl és a félelemtõl. Megállítottam a fiút és megkérdeztem: - Na, mit viszel magaddal? Csak ezt a három vacak madarat felelte. - Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdezõsködtem. - Hazaviszem õket, és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem õket, egymás közötti viadalra uszítom õket. Élvezni fogom. - De elõbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük? - Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem õket vele. Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam: - Fiam, mennyit kérsz a madarakért? A Mi keresztünk Kései húsvét, korai pünkösd - Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek. - Mennyit akarsz értük? - kérdeztem ismét. A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz ezer forint. Kivettem a zsebembõl a pénzt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre, és egy pillanat alatt eltûnt. Én aztán felemeltem a kalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat. A plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett: Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az Édenkertbõl jött, és büszkén dicsekedett: - Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek! - Mit fogsz csinálni velük? - kérdezte Jézus. - Szórakozni fogok velük. Megtanítom õket, hogyan házasodjanak, és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem õket, meg arra is megtanítom õket, hogyan gyûlöljék egymást; hogy részegeskedjenek; arra, hogy öljék egymást. Nagyon fogom élvezni - mondta a Sátán. - Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból? - Megölöm õket! - felelte a Sátán. - Mennyit kérsz értük? - érdeklõdött tovább Jézus. - Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed õket, õk pedig csak gyûlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek õk neked! - Mennyit kérsz? - kérdezte újból Jézus. A Sátán végignézett Jézuson, és megvetõ gúnnyal mondta: - A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet! Jézus így szólt: - Megegyeztünk!..., aztán kifizette az árat... Erre emlékeztessen minket a mi útszéli keresztünk! Erzsébet nõvér Az idén késõn, a lehetõ legkésõbbi dátumra esett húsvét ünnepe. Ugyanis a húsvétot a tavaszi elsõ holdtölte utáni elsõ vasárnapon kell megünnepelni. Márpedig az idén úgy járt Földünk körül a Hold, hogy a téli utolsó holdtölte március 19- dikére esett, tehát két nappal a tavasz kezdete elõtt, s a következõ, vagyis az elsõ tavaszi teliholdra április 18-án került sor, vagyis (nagy)hétfõn. Tehát a húsvét a rá következõ elsõ vasárnap, vagyis április 24-én köszöntött ránk. Örültünk a késõi húsvétnak, mert a természet is sokáig aludta téli álmát, s bizony igazán húsvétolni csak a szép kikeletben lehet. Meg aztán a spirituális szimbolikának is jót tesz a magújuló tavaszi környezet. De hát ezután nem az lenne logikus, hogy a pünkösd is késõn legyen...? Mert hát a pünkösd neve a görög pentekosztész szóból származik, aminek az a jelentése, hogy ötvenedik (nap). Mély szimbolikát hordoz ez a szám, mert a zsidó számmisztikában a hetes szám szent szám volt, a teljesség szimbolikája. A hétszer hét a szentek szentjét fejezte ki. A húsvétot követõ hétszer hét pedig az ötvenediket adta ki, vagyis a pünkösdöt. Az ötvenes számnak külön jelentése volt, ami ahhoz a gyakorlathoz kötõdött, hogy minden ötvenedik esztendõben megfújták a jubár kürtöket, s ezzel kezdetét vette a jubileumi év, melynek során minden földnek vagy zálogba vett értéknek vissza kellett származnia eredeti tulajdonosához. Annak örvendtek, hogy helyreállt az eredeti rend, s a szegénységre jutottak ismét visszakapták õsi birtokukat. A Krisztus föltámadása utáni pünkösd másfajta, de igen nagy örömet jelentõ ajándékozó eseményt hozott. Ezen a napon erõsítette meg a Szentlélek az apostolokat, akik azután rögtön megkereszteltek mintegy háromezer embert. Ezért azt az elsõ keresztény pünkösdöt az egyház születésnapjának nevezzük. Természetesen az idén is húsvét ötvenedik napján, vagyis június 12-én lesz pünkösd ünnepe. De hát akkor miért beszélünk korai pünkösdrõl, hiszen június közepén már szinte benne leszünk a nyárban? Hát azért, mert május 8-án, vagyis húsvét ünnepe után mindössze két hétre bérmálás volt Balatonkenesén. Azok a fiatalok, akik évek óta készülnek a keresztény megerõsítés szentségére, most az apostolutód, Dr. Márfi Gyula érsek úr szolgálata által részesültek a bérmálás szentségében. Amit kaptak, az nem valami, hanem Valaki, a Szentlélek Úristen, aki eltörölhetetlen jelet hagy lelkükben biztosítva õket, hogy személyes erejével segíti õket, hogy jó krisztuskövetõ emberek lehessenek. A Szentlélek ekkora ajándéka azonban felelõsséget is jelent, mert ami az ember szabad döntése és cselekedete, azt helyette a Szentlélek nem fogja megtenni, hanem csak segíti a vele együttmûködni szándékozó embert. Ilyen hatalmas ajándékra, és visszafogott tapintatra csak egyedül Isten képes. Boldog, aki megérti és együtt kíván élni vele. - A kései húsvétot hát ezért követi nálunk az idén a korai pünkösd. Dr. Balázs Pál

8 10 Balatonkenesei Hírlap május CSÍZIÓ Május 20 június 21. (Pünkösd hava Szent Iván hava) Május 25.: Orbán napja - I. Urbanus pápa uralkodott. Állítólag õ rendelte el, hogy a misekelyhet nemesfémbõl készítsék. - Orbán a néphit szerint az utolsó fagyosszent. Õt tartják a szõlõmûvesek, kádárok, kocsmárosok védõszentjének. Szobrot, kápolnát emeltek a szõlõhegyen tiszteletére. Ha neve napján szép idõ járta, szobrát felvirágozták, ha fagyot hozott, kõvel dobálták, megpálcázták szobrát. - Orbán ereszti a bogarait - a méhek rajzásának napja. Május 30.: A Szent Jobb megtalálásának emléknapja - Amikor Szent László királyunk augusztus 20-án Szent István fehérvári sírját kibontatta, a tetem jobb keze a királyi pecsétgyûrûvel nem volt a sírban. Mint késõbb kiderült: Merkur fehérvári prépost mentette át saját monostorába. Szent László elfogadta a prépost magyarázatát, s a helyszínen megépíttette a Szent Jobb Monostort. Államalapító és törvényalkotó Szent királyunk kézereklyéje a magyar államiság jelképe lett, országos tisztelete ezen alapul. Június 8.: Medárd napja - Ha Medárd napján esik az esõ, 40 napig nem hagyja abba. - Szent Medárd püspök (+545) a legenda szerint egy ünneprontó társaságot, mely a táncolást a püspök intésére sem hagyta abba, úgy kergetett szét, hogy 40 napos esõt imádkozott a nyakukba. Medárd ennek köszönhetõen lett a gazdák és kertészek patrónusa. - A Medárd napi esõzés a tengeri eredetû légtömegek beáramlásával magyarázható. Idõjóslás.: A májusi esõ aranyat ér. Június 10.: Margit napja - Népiesen azt mondják retkes, mert nagyon jó ez a nap a retek, káposzta vetésére, különösen, ha esõs. Archív február 1-jén ezt célozta a Ki mit tud?, aminek szereplõi verset, prózát mondtak (Horváth Csaba, Somogyi Erzsi, Simai Anna, Kósa Ilona, Sörös Éva, Frecskay Katinka, Hári Erzsébet, Sipõcz János, Újvári Hajnalka, Nimila Katalin, Szabó Piroska, Szabó Ilona, Takács Mária, Osváth Aranka, Tímár Piroska). Hangszeren játszottak (Pátkai Margit furulya, Kondor Emilia, Várszegi Jolán hegedû, Jakab Sára zongora). Énekeltek népdalokat és klasszikus mûveket (Száva Mária, Bedõ Rózsi, Szinável Katalin, Nyúl Rózsa, Varga Ágnes, Jelinek Margit és Koppány Irén, Lovasi-duó, Rigó-trió). Ugyancsak mozgósított a Bartók Béla emlékére rendezett Csak tiszta forrásból címû irodalmi est. (1966. február ) Többek között a Cantata profana szövege (Sipõcz Katalin), népballadák (Szendre báró leánya Bán Margit, Megöltek egy legényt Lovasi Éva, Molnár Anna Frecskay Katinka, Kerekes Izsák Horváth Csaba, Három árva Takács Hajnalka, Kõmûves Kelemen Jakab Sára), népdalok, a Kicsinyek kórusa (Bárdos Lajos), a Bicinia Hungarica (Kodály Zoltán) dallamai képezték a mûsort. Valamint IIIyés Gyula Bartók címû megrendítõ költeménye, amelyet Újváry Hajnalka felejthetetlenül mondott el december16-án Kodály Zoltán 85. születésnapján a gyerekek kis hangversenyével hajtottunk fejet az március 6-án elhunyt Mester elõtt, idézve Szabolcsi Bence gyászbeszédének részletét is. Emlékezésünkön a tantestületbõl részt vett Bán Ferenc, Palásti István, Kiss Irén, Herczeg Erzsébet és az érdeklõdõ Szegedi Gyuri bácsi (gondnok). Két alkalommal a farsang idején (1968. márc. 3., márc. 2.) szokásos karnevált az osztályfõnökökkel gondosan elõkészítettük és próbákkal a felfordulást elkerülendõ célzattal jobban, kulturáltabban élvezhetõvé tettük. a jelmezesek felvonulását Schumann Karnevál -jának zenéjére irányította Makai Ferenc 6.a. osztályos tanuló (karnevál hercege), és mértéktartó, találó mondókákkal hangulatosan mutatta be a színpadra perdülõ maskarásokat. Elõadásokra is szakítottam idõt (1968), ami társadalmi munkának számított: A zenei ízlésrõl és nevelésrõl, a Kodály módszerrõl. A szexuális nevelésrõl (szülõi értekezleten); A Balatonról, Balatonkenesérõl és a 48-as Kossuth Bizottságról; Soós Lajosról (kultúrotthonban); Az osztályfõnöki-és tanórák korszerûségének és hatékonyságának problémái, és a nevelési folyamat megszervezése (körzeti osztályfõnöki munkaközösség értekezletén) stb. a késõbbiekben is, ami szakmai szempontból a vitákkal fûszerezve nem volt haszontalan. BALLAGÁS 1966 Kecskés József (1966) Június 11.: Barnabás napja - A szénakaszálás kezdõ napja - A gyógyfûszedés napja Június 12, 13.: pünkösd vasárnap, pünkösdhétfõ - Keresztény vallási ünnep, amelyet húsvét után 50 nappal tartanak a kereszténység tanai szerint annak emlékére, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. - Pünkösdi királyság: Régi népszokás, mely szerint a falu elsõ, pünkösd napján (régebben erõpróbák, versenyek során) kiválasztott legénye királyi pálcát kap, s legénybíróként uralkodik a következõ év pünkösdjéig vagy ennél is rövidebb ideig (egy napig). Tiszteletére díszfelvonulást, lóversenyt rendeztek. Régen a pünkösdi király mentes volt a közmunkák alól, s kocsmaszámláját a falu fizette. A pünkösdi királyság rövid ideig tartó dicsõség. - Pünkösdölés: Leginkább az Alföldön gyakorolt népszokás; pünkösd napján a lányok egy ünneplõbe öltöztetett 4-5 esztendõs kislányt közrefogva, énekelve, táncolva, házról-házra járnak, adományokat gyûjtenek. A szokás a régi termékenységvarázslat emlékét õrzi. Június 15.: Vida napja - A nyarat jelenti, a szántóföldi növények befejezik növekedésüket, az érés idõszaka következik. Június 21.: A csillagászati nyár kezdete - Ezen a napon a leghossszabb a Nap égen megtett útja. - A nyári napforduló napja. Forrásmunka.: Napról napra, kiadja a Pedellus Bt. Debrecen Új magyar lexikon, Akadémiai kiadó Pulai Istvánné

9 2011. május Balatonkenesei Hírlap éves lett a református templom orgonája! Nagyon figyelmes és kedves szokás, amikor a városok, községek polgármesterei egy csokor virággal és jókívánságokkal keresik fel településük legidõsebb polgárát születésnapjukon. A jeles történelmi események évfordulóin ünnepség keretében tisztelgünk a hõsök elõtt, s emlékezünk, gyakran versekkel, jelenetekkel fel is idézzük a történteket. Ha igényes az összejövetel, még talán a történelmi tanulságok levonására is sor kerül. Aztán hogy tanulunk-e belõle vagy sem, az már más kérdés. Igen ám, de mi van akkor, amikor egy hangszer az ünnep tárgya? Mit jelenthet ez egy kétkezi munkából hazatérõ, holtfáradt, a családját fenntartani próbáló embernek, akinek legkisebb baja is nagyobb, minthogy orgonaregiszterek hangzásában vagy éppen Kodály négyeshangzataiban gyönyörködjön? S mit jelenthet egy településnek, amelynek egy országos válság után szintén sürgõsebb dolgai is vannak? Ilyen s ehhez hasonló kérdések járkáltak a fejemben, amikor egy borongós vasárnap délelõtti istentiszteleten az orgonánál ülve a templomban jelenlévõ hatalmas embertömeget figyeltem. Eszembe jutott az is, hogy talán nem is olyan fontos errõl írni. Ám amikor egy boltban azt hallottam egy illetõtõl, hogy szintetizátorral ma már mindent meg lehet oldani, úgy döntöttem, hogy megírom a cikket. Az orgonazene valóban nem könnyû mûfaj sem a zenésznek, sem a hallgatónak. Rohanó világunkban nagyon nehéz megállni, s ha sikerül, azt a kis idõt inkább a családunkkal vagy csöndben szeretjük tölteni. A mai ember nem szereti azt a kikapcsolódási formát, amikor figyelni kell vagy egyszerûen csak csöndben maradni. Mindezek ellenére meggyõzõdésem, hogy az orgonakoncertek fénypontjai lehetnek egy város életének. S egy ilyen szép kerek évforduló alkalmával jogosan lehetünk büszkék, hiszen a 20. század viszontagságai ellenére szép állapotban maradt ránk ez a kis Angster orgona. Egy digitális hangszer soha nem adhatja azt az élményt, amire egy ilyen instrumentum képes. Erre remek bizonyíték lesz az idei hangversenysorozat. Az ország neves orgonistái érkeznek városunkba a június-júliusi idõszakban, s kezük alól fognak felcsendülni az orgonairodalom gyöngyszemei. Nagy mûvészek kis hangszeren e párosítás mindig kivételes élményt ígér, még akkor is, ha mindössze egy manuál és tizenegy regiszter áll rendelkezésre. A mûsorukon végigpillantva bizton állítom, hogy nem kell konzervatóriumot végezni ahhoz, hogy valaki élvezni tudja majd ezeket a szép estéket. Fontos, hogy még egy ilyen rohanó világban is tudjunk kizökkenni a mindennapok taposómalmából, s tudjunk rácsodálkozni azokra a szépségekre, amiken a mindennapi életben gyanútlanul keresztülnézünk. S végül kívánom, hogy ismét vegyük komolyan Kodály intését: legyen a zene mindenkié! Sipos Csaba zenetanár, a gyülekezet kántora Tervezett program: Június 18. szombat Koós Anita és Zsida Ramóna (Veszprém) koncertje Június 22. szerda Rohmann Ditta és Fassang László (Budapest) koncertje Július 9. szombat Szeles Péter (Bécs) koncertje Július 15. péntek Ruppert István (Gyõr) koncertje Július 22. péntek Teleki Miklós (Budapest) koncertje A 100 éves orgona felújításának támogatása A Kelet-Balatoni Borrend tagjainak önkéntes adományaiból 70 ezer forintot ajánlott fel az orgona felújítására. Az adományt Gyõrfi Károly, a Borrend elnök-nagymestere, Kürthy Lajos kancellár és Koczor Huba kamarás adta át, nem csekély meglepetést szerezve ezzel a presbitériumnak, a március 24-i gyûlés után. Az átadást követõen a presbiterek és borlovagok a borrend zászlósborával koccintottak a jó cél sikerére. Az adományt ezúton is hálásan köszönjük az egyházközség nevében! *** Az önkormányzat a Közmûvelõdési Intézményen keresztül anyagi hátteret biztosít a tervezett koncertek nyomdai költségeire. Az Intézmény vezetõje, Gyõrfi H. Marianna és a Kultúra Háza munkatársai igen jelentõs segítséget nyújtanak a koncertsorozat elõkészítésében és megszervezésében. A Balatonkenese Városért Alapítvány idei báli bevételébõl támogatja a 100 éves orgona felújítását. Természetesen ugyanezt a célt szolgálják majd a fellépõ mûvészek felajánlása alapján a jegy- eladásokból származó bevételek is, továbbá lehetõség nyílik orgona-jegyek megvásárlásával is hozzájárulni a hangszer felújításához. Az eddigieket örömmel megköszönve további támogatókat keresünk, és minden anyagi segítséget hálás szívvel fogadunk! Németh Péter lelkész

10 12 Balatonkenesei Hírlap május Egy õszinte, személyes beszámoló (I.) avagy miként alakult meg a HUNCUT KKE? Több cikk jelent már meg errõl a témáról, de valahogy a tipikus újsáírói hozzáállásnak köszönhetõen, mindig a szenzációt keresték írásaikban. Mikor kezdtük a gyûjtést, milyen apropóból, mennyi van, darabra, kilóra, melyik a legrégebbi, netán a legértékesebb, milyen érdekes sztorit lehet egy-egy szerzeményhez hozzáfûzni. Úgy gondolom, hogy akkor lesz ez a cikk a hitelesebb, ha a saját történetem mesélem el. Abból a korosztályból származom, akik gyermekkorukban a szabadban, az utcán játszottak, sokat olvastak, s csak ritkán néztek televíziót, s a computernek még híre-hamva sem volt. Az olvasás, a bandázás, a kedvtelésbõl rajzolgatást jól kiegészítette a valaminek a gyûjtése. Eleinte gyufacimke, majd külföldi és régipénz, késõbb az általam is elõállított ex librisek, kisgrafikák cseréje, összegyûjtése. Bár édesapám ifjúsági bélyeggyûjtõkör vezetõje volt, valahogy az kimaradt a lehetõségek közül, s lám, amikor megházasodtam, feleségem nagypapája hatalmas gyûjteményének kezelése, a gyûjtés folytatása maradt rám. Évekig rendesen végeztem feladatom, de feladat volt. A helyi kör titkáraként kapcsolatba kerültem a megyei vezetõkkel, s a nagy találkozók, bélyegversenyek és kiállítások alkalmával rá kellett jöjjek, az örökölt anyag egy abszolút átlagos, kiemelkedõ bélyegeket nem tartalmazó közönséges gyûjtemény. Egy váratlan lehetõség folytán két hét spanyol tengerparti nyaralásra nyílt alkalma az egész családnak. Ha már lúd, legyen kövér felkiáltással úgy döntöttünk, okosan, mindenhol, ahol látnivalóba botlunk, megállunk, így a beutaló elõtt is, és után is egy-egy hetet ráhúztunk a szeptemberi nyereményútra. Horvátország, Szlavónia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország útvonalon oda is és vissza is másik úton haladtunk. Már akkor megvolt az a szenvedélyem, hogy szerettem a finom, zamatos kávét. Szerencsére már az út legelején érdeklõdéssel néztem a kis Úgy tudom, rangos eseménynek adott otthont a közelmúltban a balatonkenesei Globe Dental Care fogászati klinika. Megkérem Dr. Thury Vivien vezetõ fogszakorvost számoljon be olvasóinknak errõl az eseményrõl. Rendkívül nagy örömünkre szolgált, hogy vendégünk volt a világhírû Prof. Stefan Ihde svájci implantológus akinek nevéhez fûzõdik az azonnal terhelhetõ, bazális implantátumok kifejlesztése. Az eseményt különbözõ fórumokon és médiumokban hirdettük meg,és olyan jelentkezõket vártunk, akiknek elégtelen csontállományuk miatt nem lehetett rögzített pótlást készíteni a hagyományos implantációs rendszerekkel. A professzor szakmai felügyelete alatt olyan pácienseket kezeltek orvosaink, akik számára a bazális implantátumok jelentették az egyetlen lehetõséget arra, hogy kivehetõ fogsoruktól megszabaduljank. A kurzuson több országból érkezõ szájsebészek vettek részt. Lehetõségünk volt tapasztalatot cserélni német, angol és belorusz kollégákkal. A nagyrészt éber szedálásban (bódításban) végzett mûtétek kivétel nélkül sikeresek voltak, és a páciensek elmondása szerint 100%-ban fájdalommentesek. A mûtét eredményeként, a teljes foghiánnyal érkezett páciensek 72 óra elteltével rögzített fogakkal, boldogan mosolyogtak. Egyik páciensünk írta: Mint nõ mindig rettegtem attól, hogy a férjem vagy a kis unokám fog nélkül lát, vagy egyszer, ha lehajolok, kiesik a fogam, mert éppen a ragasztó nem tartja a helyén. Arról nem is beszélve, hogy már az idejét sem tudom, mikor ettem egy igazán jóízût. Több fogászaton is elutasítottak, hogy nincs elég csontom ahhoz, hogy implantátumokat helyezzenek Fogas témák zacskót, amit a kávé mellé adtak, s arra gondoltam, ez olyan mint egy bélyeg, információt hordoz, milyen esztétikus a grafikája, tipográfiája, ám mégis személyesebb, hiszen ha elteszem, évek múlva is nyomon követhetem a megtett útvonalat, s beugrik a kávé elfogyasztásának helyszíne. Mire hazaértünk, több mint nyolcvan különbözõ cukor csomagolásom volt. Ez lényeges momentum, hisz nem csupán zacskóban, hanem volt ahol becsomagolt kockacukorként, míg máshol, hosszúkás, ceruzaszerû zacskóban adták a cukrot. Ezért aztán elhatároztam, hogy ezentúl gyûjteni fogom, hisz rajtam kívül biztos nincs még egy ilyen elvetemült, eszement ember, aki ily csacskaságot gyûjtene. Majd tíz éven át ebben a hitben voltam, és sajnos csak lassan szaporodott a készlet, amíg egy napon megrendeltük az internet csatlakozást, és irány a világháló. Valami véletlen folytán beírtam a sugarpacket szót a google keresõbe, s kinyílt egy ablak, számomra egy csodás új világra. Számtalan gyûjtõ honlapját lehetett megtekinteni, nem gyõztem ámulni, bámulni: milyen gyönyörû sorozatok léteznek a kávécukrok között. Lisje Vergouve honlapjának fórumát megnyitva, lapozgatva a Debrecen szót vettem észre elõször, s aztán a szöveget is elolvasva döbbentem rá, hogy egy magyar társra találtam Suzy személyében! Az események ilyetén alakulása folytán kellett rájöjjek, hogy bizony nem én vagyok az egyetlen, s azóta tudom, hogy a világon több ezer, de kishazánkban is közel ötven gyûjtõtársam van. Már az 1920-as, 30-as években voltak, akik elkezdték gyûjteni, hisz számtalan darabot megõriztek már ebbõl az idõbõl. Az angol szakirodalomból tudom, hogy nem oly rég árverezték el a legelsõ kávécukorzacskót, természetesen Amerikában, melyet 1862-ban állítottak elõ Angliában. Kovács István be, és arra rögzített fogsort kapjak. Végül egy helyen azt mondták, hogy csontpótlással megoldható, de csak utána 6 hónappal tudnak implantálni, ezt követõen újabb 3 hónap után készül el a fogsorom. Nagy örömömre szolgált, hogy a Globe Dental Care ehelyett azonnali megoldást kínált. A bazális implantátumokkal valóban 3 nap alatt elvégezték a mûtétet, és a fogsorom is elkészült. A hálámat, úgy érzem, nem tudom szavakba önteni, az életkedvemet kaptam vissza! Köszönöm szépen a professzor úrnak és a Globe Dental minden dolgozójának! D. H. Amit ezzel a svájci rendszerrel nyújtunk, az egyedülálló, azonnali megoldás. A Globe Dental Care fogászati praxis szájsebészei munkájának elismeréseként referencia klinika címet kapott. A svájci központ szakmai támogatásával klinikánkon mindennapos gyakorlatként alkalmazzuk a legmodernebb bazális implantológiai eljárást. Milyen elõzetes vizsgálat, eljárás szükséges a mûtéthez? Semmilyen hosszadalmas vizsgálatra nincs szükség. Fogászatunkon az érdeklõdõ egy ingyenes állapotfelmérés során megismerkedhet az eljárással, az orvos megvizsgálja, és felvázolja a lehetséges kezelési tervet, valamint személyre szabott írásos árajánlatot készít. Mindössze egy panoráma röntgen felvétel szükséges, ami ha nem áll páciens rendelkezésére, nálunk elkészíttethetõ. Mennyi a várakozási idõ egy állapotfelmérésre? Általában 3-4 napon belül tudunk idõpontot adni. Hogyan lehet legegyszerûbben felvenni Önökkel a kapcsolatot? Telefonon a legegyszerûbb bejelentkezni a es számon, kollégáim reggeltõl késõ estig állnak pácienseink rendelkezésére. Az info@globedental.eu honlapunkra érkezõ eket is 24 órán belül megválaszoljuk. GYHM

11 2011. május Balatonkenesei Hírlap 13 Gulyás Gergõ úszó világbajnokságra készül! A magyar Speciális Olimpia válogatott kerettagjaként június végén Gulyás Gergõ 10 napra Athénba készül, ahol a világbajnokságon képviseli hazánkat és Balatonkenesét! Egyenletes és kimagasló eredményei alapján, mivel csak a tavalyi évben 8 országos bajnokságot nyert, valamint a válogató versenyen is kitûnõen szerepelt, kiharcolta magának, hogy részt vehessen ezen a nagy megmérettetésen. Magyarországot 6 úszó (3 fiú, 3 lány) képviseli a világbajnokságon, ennek a csapatnak tagja Gulyás Gergõ, a mi fiúnk is. Az alig több mint 20 esztendõs fiatalember kisgyermekkora óta gyûjti az érmeket, kupákat, komoly elismeréseket ben a Sanghaji Speciális Olimpián három úszásnemben (gyors, hát, pillangó) a 2., 3. és 5. helyen végzett. A Rómában rendezett Speciális EB-n 3., 5., és 6. helyezést ért el, s a következõ olimpiára is beválogatták! A sikeres sportembert már négy alkalommal választották meg Veszprém Megye Legjobb Speciális Sportolójává, és 2008-ban - mint újságunkban akkor hírt adtunk róla - Miniszteri Elismerõ Oklevéllel jutalmazták kiváló sportteljesítményét Gergõt kemény fából faragták. Heti négy alkalommal jár edzésre, ahová édesanyja, Zsuzsa kíséri. Szerdán Veszprémbe, Gratulálunk! A Víz a városokért! címû pályázati felhívásra iskolánk tanulói is jelentkeztek, mint arról beszámoltunk legutóbbi lapszámunkban. A díjazottak: I. korcsoport: Mentsikov Luca (2.o.) III. helyezett II. korcsoport: Molnár Liána Dominika (4.o.) I. helyezett Szabó Eszter (4.o.) I. helyezett III. korcsoport: Tóth István (5.o.) I. helyezett Képünkön a korcsoportjában I. helyezést elért Tóth István 5. osztályos tanuló. Mezei futóverseny március Körzeti döntõ: I. kcs. lány: csapat 2. hely. egyéni: Szabó Anna 3. hely II.kcs. lány: csapat 2. hely. egyéni: Molnár Dominika 2. hely III.kcs. fiú: csapat 1. hely. egyéni: Máté Roland 1. hely, Révfalusi András 3. hely lány: csapat 1. hely. egyéni: Bakos Lili 1. hely, Udvardi Panna 3. hely IV. kcs. fiú: csapat 2. hely. egyéni: Jónás Ádám 2. hely lány: csapat 3. hely Megyei döntõ: III. kcs. fiú csapat 2. hely III. kcs. lány csapat 2. hely Az úszás diákolimpia körzeti, megyei és országos eredményei: Finciczky Dávid: 50m-es gyorsúszás: körzeti 1. hely, megyei 1. hely, országos 4. hely. 50m-es mellúszás: körzeti 1. hely, megyei 1. hely Finciczky Máté: 100m-es gyorsúszás: körzeti 1. hely, megyei 1. hely. 100m-es hátúszás: körzeti 1. hely, megyei 1.hely, országos 14. hely Kosárlabda diákolimpia eredményei III. és IV. korcsoportos lány csapataink a megyei döntõn 3 ahol edzõ segít a felkészülésben, a többi napon a fûzfõi uszodába, ahol edzõ nélkül, csakis édesanyja instrukcióit követve rója a távokat. Edzõje, File István sajnos most betegsége miatt nem tudja felkészíteni. Gulyás Gergõre mindenki büszke Kenesén! Köszönet és elismerés illeti az önfeláldozó édesanyát, Zsuzsát, aki (természetesen az édesapával együtt) minden elképzelést felülmúló erõfeszítéseket tesz fia sportkarrierjének támogatására. Sikeres felkészülést és jó helyezést kívánunk, hajrá Gergõ! Szurkolunk Neked! Györgydeákné Takács Hajnalka Gergely-napi Mûvészeti Fesztivál A Gyenesdiási Általános és Alapfokú Mûvészeti Iskola GER- GELY-NAPI MÛVÉSZETI FESZTIVÁLRA hívta Somogy, Vas, Veszprém és Zala megye általános és mûvészeti iskoláinak tanulóit március 12-én. A tanulók színmûvészet, vers- és prózamondás,ipar- és képzõmûvészet, néptánc és népdaléneklés kategóriákban mérhették össze tudásukat. Mûvészeti szakáganként a produkciókat, pályamunkákat szakmai zsûri értékelte. A rendezvényen 37 iskola vett részt. Iskolánk ipar-és képzõmûvészet kategóriában indult a versenyen. Eredményeink: Tárgyalkotás kategóriában: I. helyezett: Koronczai Fanni (5. o.) Illusztráció kategóriában.: I. helyezett: Gál Zita (4. o.), II. helyezett: Egri Kinga (3. o.) Különdíjas: Békefi Bonita (8. o.) Nagy öröm, hogy a legjobb teljesítményt nyújtó iskolának járó vándorkupát is mi kaptuk meg. Gratulálunk a szép eredményekhez! Felkészítõ tanár: Dr. Dukon Béláné A díjnyertes meseillusztráció: Gál Zita (4.o.) tanulónk munkája. A Pilinszky János Általános Iskola és AMI tavaszi sporteredményei gyõzelem, 1 vereség után a III. helyen végeztek. III. kcs. Koronczai Fanni, Rauch Csilla, Stadinger Johanna, Takács Dominika, Takács Karolin, Fazekas Flóra, Szabó Júlia, Udvardy Panna, Eleven Kitti, Eötvös Alexandra, Binder Tatjana IV. kcs. Mikola Virág, Teréki Szabina, Babolcsai Dzsenifer, Barlabás Martina, Papp Elektra, Révfalusi Éva, Álich Barbara, Balogh Polett, Vatics Vanda, Németh Zsófia, Zoltán Csenge Atlétika többpróba verseny körzeti döntõ eredményei : II. kcs. lány: csapat 3. hely Egyéni: Molnár Dominika 1. hely, Koronczai Fanni 2. hely fiú: csapat 3. hely. Egyéni: Finciczky Dávid 1. hely III. kcs. lány: csapat 2. hely. Egyéni: Bakos Lili 3. hely fiú: csapat 3. hely. Egyéni: Mikola Marcell 3. hely IV. kcs. lány: csapat 2. hely. Egyéni: Teréki Szabina 2. hely Tenisz megyei bajnokság eredményei: I. kcs. lány: csapat I. helyezés III. kcs. lány: csapat I. helyezés Csapattagok: Eötvös Alexandra, Szabó Júlia, Takács Karolina, Udvardi Panna IV. kcs. fiú: csapat III. helyezés Csapattagok: Kéri Samu, Udvardi Csanád

12 14 Balatonkenesei Hírlap május Palántaéltetés és fészekrakás Kényszeredetten és kedvetlenül, de évrõl évre immár hozzászoktunk, hogy tavasszal mindig kevesebb fecske érkezik vissza, mint amennyi õsszel elmegy. Nem könnyû, lám, a madársors sem! A hírmondók április 7-e körül szoktak megjelenni, idén azonban még egy hónappal késõbb is hiába kémleltük az eget. Hiányuk sokunkat elszomorított. A szeszélyes tavalyi idõjárás dacára száznál is több füstifecske távozott falunkból, vissza azonban... Május 10-én délelõtt végre megpillantottam egyet. Nem az égen, még csak nem is a házak fölött, hanem lenn a földön. Tehát ott, ahol a fecskék legkevésbé szoktak tartózkodni. Ahogy a veteményeskertben tovahaladtam az öntözéssel, a paprikaágyás vizes földjébõl csipegetett az én madaram, majd gyorsan fölszállt, és messze repült. Nyilván oda, ahol a régi körülményekhez képest ugyan nem könnyen, de célszerû helyet talált a fészekrakáshoz. Újabb sárcsomóért már a párjával együtt érkezett. Úgy tûnik, hogy kifinomult ösztönükkel nemcsak a délre vándorlás, hanem a költés idejét is pontosan érzékelik ezek a madarak. Az utóbbi években általános tapasztalat kertjeinkben a füvesítés. Igazi áztató esõ eddig még nem hullott térségünkben, kényelembõl vagy erõ fogytán, esetleg a víz drágasága miatt sokan hanyagolják a locsolást. Emiatt az alkalmas lelõhelyig hosszúra nyúlt a sárszállítás útja. A fecskepár azonban bírta az iramot, sõt gyorsan forgolódott. Azt nem tudom, hogy ugyanezen a napon végeztek-e a fészeképítéssel, vagy a serény munka után hosszas pihenõt tartottak, de a fecskék gyakran visszaszálltak a kertünk fölé. Néha egészen mélyre ereszkedtek, csaknem megérintettek engem, aki még mindig dolgoztam, és csiviteltek, csiviteltek. Ezt a cselekedetüket önzõen, sõt öntelten én gesztusértékûnek, a köszönet és a hála kifejezésének minõsítettem a fészekrakást szolgáló sárképzés miatt, amely viszont részünkrõl az aszályos tavasz palántaéltetése volt. Márkus Zoltán ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! 20 ÉVES A TÁJHÁZ! június 12-én 15 órától emlékezünk az összegyûjtött tájházi anyag adományozóira és a lelkes gyûjtõkre. Szeretettel hívunk mindenkit, aki bármiben is segített, hozzájárult, hogy így együtt láthatjuk múltunk emlékeit. A részletes felhívás és a pünkösdvasárnapi program a kenesei honlapon olvasható! Vér Lászlóné nyugalmazott tanítónõ Nagy tervek, nagy lehetõségek A Balaton Keleti Kapuja Turisztikai Egyesület - szoros együttmûködésben a helyi Önkormányzattal sikeres regisztrációs eljárás után beadta pályázatát a helyi, s együttmûködésben a térségi TDM szervezetek támogatására. Helyi szinten a Balatonfûzfõ Litér Turisztikai Egyesülettel indultunk közösen, míg a térségi támogatásért Veszprém -Bakony-Balaton társulásban pályázunk, melybõl a Balatoni ágat egyesületünk képezi. A Balaton Keleti Kapuja Turisztikai Egyesület április 29-én tartotta tavaszi közgyûlését, a tagság összegyûlt tagjai, elfogadták az elõzõ évi pénzügyi beszámolót, illetve döntöttek az idei éves munkatervrõl, s az ehhez rendelt költségvetésrõl. Még a nyáron beindítja az egyesület turisztikai honlapját, melyre minden tagdíjat fizetõ egyesületi tagunk felkerülhet. Felkérés érkezett egyesületünk felé, hogy támogassuk anyagilag a Tourinform iroda és a nyári Tourinform Infopontok nyitva tartását az ott idõszakosan dolgozók bér és járulékainak költségével. Jeleztük az Önkormányzat felé, hogy a tagság döntése alapján a kért támogatási összegbõl mintegy harmadát átvállalja az egyesület, továbbá a június 20 augusztus 20-ig tartó idõszakban még további 2 fõ alkalmazott bérét finanszírozza annak érdekében, hogy mindhárom iroda a hét minden napján nyitva legyen a nyáron. A megjelentek egyetértettek abban, hogy kora õsszel az egyesület szervezzen legalább egy saját nagyrendezvényt. Így a Városavató mintájára szeptemberben, szezonhosszabbító és hagyományteremtõ jelleggel megrendezzük a Város Napját. Meghatároztunk egy keretösszeget, amelyet természetesen különféle támogatók, szponzorok hozzájárulásaival szeretnénk kiegészíteni, hogy a rendezvény igazán tartalmas és emlékezetes legyen. Az elnökség legutóbbi ülésén elhatározta, hogy ezt követõ találkozóira tanácskozási joggal meghívást kap két-három egyesületi tag, hogy bepillantsanak az elnökség munkájába, illetve gondolatokat cserélhessünk, több szemszögbõl is megvitassuk az elõttünk álló feladatokat. Kérjük, aki még nem tett eleget ez évi tagdíjfizetési kötelezettségének az mielõbb pótolja, köszönjük rendes és pártoló tagjainknak a bizalmat, s várunk minden kedves új belépõt! Kelemen Viktória TDM menedzser Dalkedvelõként egy fesztiválról Véget ért az 56. Euroviziós Dalfesztivál. Mi, magyarországi érdeklõdõk csalódtunk benne. Dalosunkat, Wolf Katit, ha nem épp gyõztesnek, de elõkelõ helyezettségûnek vártuk. Erre hazai és külföldi szakértõk ugyancsak biztattak bennünket. Végül 25-bõl a 22. helyre minõsült õ a dalával, elõadásával. Én nem vagyok szakember, csak szeretem a dalt. Népdalt, mûdalt, régit, újat, lassút, gyorsat. Szeretem, ha jó. Ha megfelel az igényemnek, ízlésemnek. Csakis ebbõl az aspektusból mondok véleményt e milliókat érdeklõ versengésrõl, ünnepségrõl. Azzal kezdem, hogy (mint még sokan) elõbbre vártam Wolf produkcióját, mint ahova került. Nem magyarként, hanem dalkedvelõként. Az egészrõl azt hangsúlyozom, hogy túl sok volt a fényjáték, túl sok volt a háttéri mozgás, vagy nevezzem mutatványnak, és túl sok volt még több egyéb is, melyek nemhogy erõsítették, inkább csökkentették a számok tartalmi és formai megjelenítését, értékét. Egyik-másik elõadás emiatt ének és éneklés helyett színpadi jelenet felé közelített. Azt gondoltuk, hogy a környezõ országok véleménynyilvánítói kegyükbe fogadják a dalosunkat. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a rokonszenv nem zárható ki egy ilyen megmérettetésbõl. Ide kívánkozik az is, hogy a távolabbi országok ítélkezõi vagy ismernek bennünket, vagy nem. Az élet egyéb kapcsolatrendszereiben errõl fájdalmas tapasztalataink vannak. Melengeti szívemet, hogy finn nyelvrokonaink közül kapta dalosunk a legtöbb elismerést. Nálunk még sokan szkíta, sumér nyelveredetrõl beszélnek, finn nyelvrokonainkat ez különösebben nem zavarja. Ha úgy érezték, hogy véleményt kell nyilvánítaniuk egy dalfesztiválról, csakis a felkészültségükre és az ízlésükre hagyatkoztak. Ha mindig mindenkinél így történne Márkus Zoltán

13 2011. május Balatonkenesei Hírlap 15 Urnafalaink kalandos története A presbitérium régóta dédelgette azt a tervet, hogy a református temetõben urnafalakat készíttessen. A kivitelezésre 2009 tavaszán szerzõdést kötött Selley János sírköves vállalkozóval, mely szerint három urnafal és három hozzátartozó pad elkészítését vállalta õszi átadással, legkésõbb halottak napjáig. A munkálatok meg is kezdõdtek 2009 nyarán, de aztán az ígéretes lendület igen hamar elfogyott. Rengeteg telefonos sürgetés ellenére is heteken keresztül állt a munka, és sem a nyár végére, sem a halottak napjára nem készült el. A tél elmúltával sem haladt a kivitelezés, ezért a presbitérium személyesen kérte számon a vállalkozót 2010 tavaszán egy presbiteri gyûlésen. Selley úr elismerte hibáját, és elfogadta azt a végsõ határidõt, ameddig végeznie kell a munkával, ellenkezõ esetben a megállapodás felbomlik júliusában Selley készre jelentette a kivitelezést, a munka azonban csapnivalóan rossz volt. A helyszíni szemlén a presbitérium hibalistát állított össze: A felragasztott burkolat több helyen lepotyogott, a fugázás repedezett, színe pedig helyenként eltérõ volt, a padok ülõlécein az élek nem voltak lekerekítve, stb. Ezek kijavítását kértük a vállalkozótól, de semmi nem történt, sem e- mail-re, sem telefonokra nem reagált. Az érthetetlen idõhúzást végül megelégelve a presbitérium döntése alapján 2010 õszén tértivevénnyel értesítettük ki: A munkát mással fogjuk kijavíttatni, és annak költségeit természetesen a még neki járó tartozásból fogjuk finanszírozni. Erre sem jött semmiféle válasz. Mihelyt az idõjárás lehetõvé tette, a presbitérium megbízását elfogadva Tombor István vállalkozó fogott neki a javításoknak, amivel húsvétra el is készült. Újraburkolták az egészet az elõzõvel össze sem hasonlítható, esztétikus minõségben. Egységes, sötétebb fugázással emelték ki a vöröskõ burkolat színét. A padok oldalát kicsit megmagasítva szintén újraburkolták, és kijavították a fa ülõfelület hibáit is. Így most már igazán tetszetõs látványt nyújt a temetõbe látogatóknak. Az ünnepélyes átadásra a május 8-i vasárnapi istentisztelet után került sor a gyülekezet közösségében. Legyen ez a hely az Isten elõtti megállás és elcsendesedés, valamint szeretteinkre való emlékezés méltó színtere! Németh Péter lelkész MEGHÍVÓ Az EZO-TÉR önismereti és személyiségfejlesztõ klub programjára. Idõpont: május 25. szerda, órától Helyszín: Könyvtár (Balatonkenese, Táncsics M. u. 22.) - Fizikai és szellemi táplálékaink - Bakos Klára és Mühlbacher Ildikó (dipl. spirituális oktató) közelmúltban megjelent Ébredés c. spirituális verseskötetének bemutatója. Azt követõen lehetõség nyílik a könyv megvásárlására, dedikálásra. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! Könyvtár Info: 88/ Balatonkenese Katica-pékség LC MÁJUSBAN IS AZ UTÁNPÓTLÁSRA HELYEZTÜK A HANGSÚLYT Újabb lépést tett meg a Balatonkenese Katica Pékség LC az utánpótlás érdekében. Május 17-én tehetségkutató edzést tartott éves gyermekek részére. Nagy izgalommal várta a club vezetése, hogy elegendõ érdeklõdõ gyermek jelentkezik-e a toborzó edzésre. Fontos volt ez, mert a 2011/2012 szezonban már indítani szeretnék az U 16 csapatot a nagypályás bajnokságban, de ehhez megfelelõ utánpótlás bázisra van szükség. A BLC nagy örömére közel harminc gyermek próbálta ki magát az U16 edzésén. Hencz Dénes (U16) edzõ által tartott dinamikus, változatos és nem utolsó sorban nagyon jó hangulatú edzésen nagyon sok tehetséges ifjú labdarúgó palántát ismerhetett meg a club szakmai stábja. Külön öröm, hogy a helyi lurkókon kívül Balatonvilágos, Balatonaliga, Balatonfõkajár, Csajág és Küngös településekrõl is érkeztek fiatalok. Öszszecseng ez a BLC azon törekvésével, hogy lehetõleg a térség egyik meghatározó utánpótlás bázisává szeretné kinõni magát. Vajda Béla a club szakmai felelõse szerint a jelentkezõk között több, nagyon tehetsége fiatalt látott, de a kevésbé tehetséges gyermekek elõtt is adott a lehetõség. Senkit nem tanácsolunk el, mert nem csak a versenysportot tartjuk fontosnak, hanem a mozgás öröméért és az egészségükért tenni akaró sportolók elõtt is nyitva van a kapunk. Az ifjúsági csapat igen szépen szerepelt sok szép sikert ért el, bár sajnos az elmúlt hétvégén megtorpant. A felnõtt csapat sajnos a vártnál gyengébben szerepelt, de még javíthat. Körvonalazódni látszik kik azok, akikre épülhet a jövõ csapata. Pécselyi SE Balatonkenese KP LC május óra /Bajnoki/ Balatonkenese KP LC Bakonybél SZSE június óra /Bajnoki/ Balatonkenese Katica Pékség LC Magyar Újságíró Válogatott június 11. (szezonzáró gálamérkõzés) Az egyesületünk honlapján ( napra kész információkat találhatnak a klub életérõl. Szeretettel várunk mindenkit a rendezvényeinken és honlapunkon!

14 16 Balatonkenesei Hírlap május Köszönet a tanár úrnak! A balatonakarattyai Nyugdíjas Klub hálával mond köszönetet az általa tisztelt Márkus Zoltán tanár úrnak, aki az elmúlt 15 év során gyakran tisztelte meg jelenlétével a klubot. Szívesen hallgattuk irodalmi és történelmi elõadásait Petõfirõl, Adyról, Mikszáthról, Kazinczyról, az 1848-as szabadságharcról, a kivégzett aradi vértanukról, de beszélgettünk 1956-os személyes megpróbáltatásairól is. Vidámságával és humorával jó hangulatot varázsolt maga körül kirándulásainkon, a névnapokon és színházlátogatásaink során. Köszönjük Önnek az eddigi kellemes hangulatú találkozásokat, és kívánjuk, éljen soká szerettei körében mindnyájunk örömére. Sipos Sándorné, klubvezetõ VÁRJUK A FEDÉLZETEN! június 4-tõl szeptember 11-ig menetrendszerinti hajójárat indul minden nap 9:45-kor a balatonkenesei hajóállomásról Almádi-Alsóörs-Csopak-Füred-Tihany hajóállomásokra. A Balaton régió állandó lakosai 25%-os kedvezményt kapnak. További információ a hajóállomáson. Telefon: 88/ Fényezési Szaküzlet - Autó festékek számítógépes színkeverése - Spray töltés, Polírozó anyagok - Alváz és üregvédõ anyagok - Szaktanácsadás Autó Quality Kft., Veszprém, Lahner Gy. u. 12. Tel: , Szili Balázs Asztalos Vállalok egyedi bútor és nyílászáró gyártást, javítást, zárcserét, bérgyalulást, egyéb famunkákat / A Balatonkenesei Szociális Szövetkezet az alábbi szolgáltatásokkal áll leendõ ügyfelei rendelkezésére Balatonkenesén és vonzás körzetében: kertépítés, karbantartás épület karbantartás és gondnoksági feladatok lakás felújítás, festés, mázolás takarítás faházak festése, felújítása kerítések, teraszok, elõtetõk készítése, javítása betonozás, térkövezés, földmunkák füvesítés, fûnyírás sövényvágás, metszés lakások, nyaralók felkészítése az üdülésre a kert gondozástól a lakás rendben-karbantartásán át az étel, ital bekészítésig téli idõszakban házak, telkek õrzése, hó eltakarítás szállásközvetítés Megbízásaikat szerzõdésben rögzítjük, számlát adunk és az elvégzett munkára garanciát vállalunk. Keressen bennünket, hogy szolgálatára lehessünk! Szövetkezetünk elérhetõségei: Balatonkenesei Szociális, Fogyasztási és Értékesítõ Szövetkezet Cím: 8174 Balatonkenese, Simon I.u.13. Iroda: 8174 Balatonkenese, Széchenyi u. 3. Elnök: Orbán József telefon: +36/30/ Telefonszám:+36/88/ Weboldal: info@ma-ma.hu Céljaink az ARANYKÉZ FULLSERVICE INGATLANOK TELJESKÖRÛ KARBANTARTÁSA ÉS KÖZVETÍTÉSE címû projekt keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. Pályázati azonosító szám: TÁMOP-2.4.3/B-2-10/

15 2011. május Balatonkenesei Hírlap forintos hirdetések KULCSMÁSOLÁS, ZÁRJAVÍTÁS, ZÁRCSERE, KÉSÉLEZÉS, TALABÉR KÁROLY 8174 BALATONKENESE MIKES KELEMEN U. 20/1. TEL.: 88/ MOBIL: Fekete Gyémánt Szépségszalon Férfi, nõi gyermekfodrászat, kéz- és lábápolás. Balatonkenese, Tompa M. u. 1 Honvédüdülõ. Igény esetén házhoz megyek. Kissné Zimmermann Szilvia Tel.: A GENERALI BIZTOSÍTÓ MUNKATÁRSAKAT KERES JELENTKEZNI RÉZMÛVES KÁROLY FÕTANÁCSADÓNÁL. TEL.: Adóbevallások elkészítését vállalom. Bejelentkezés: , vagy Pércsi Valéria, Balatonkenese Fõ u.6. Eladó Balatonkenesén 4890 m2-zártkert /öreghegy/ felújításra szoruló pincével, panoráma kilátással a Balatonra, csak egyben eladó! Ár: 13,5 M Ft. Érd: vagy Balatonakarattyán strandi melegkonyhás egységbe gyakorlattal rendelkezõ kézilányt, pultost szezonra felveszek Saeco Incanto ezüst kávégép, házi használatból gyorsgõzös kivitel eladó. Tel.: Balatonakarattyán most nyíló-éves nyitvatartással kocsma-büfébe vendéglátóipari eladót keresek. (Környékbeli elõny!) Tel: egész nap! Fiatal nõ személyében vállalok családi és nyaraló házak takarítását, egyszeri nagytakarítást, felújítás után is vagy rendszeresen, heti beosztással. Házvezetõi munka és kisebb kerti munkát is vállalok. Megbízható, precíz munka korrekt árral. Érd: számon. Balatonkenesei étterem júniusi kezdéssel takarítónõt felvesz. Tel: Összkomfortos 2 szobás családi ház eladó. Irányár: 17 M Ft Tel: Alapba való betaut törmelék kb. 3 m 3 ingyen elvihetõ Érdeklõdni Eladót keresek élelmiszerüzletbe júniustól állandó délutánra, ritka esetben délelötre május végi betanítással. Tel: vagy Csalogány utcában Budapesten az I. kerületben Júl-augusztusra Dunára nézõ szép kilátással erkéllyel, berendezett 2 személyes garzonlakás kiadó, 45,000 Ft + 14,000 Ft rezsi, vagy napokra is kiadó! Elérhetõség: vagy HORGÁSZOK figyelem! Borovi fenyõ, 4,2 m hosszú, kívül mûanyag borítású horgászcsónak kitûnõ állapotban eladó. Irányár: Ft. Tel: NAPELLENZÕ-ÁRNYÉKOLÓ eladó! 2 éve szakembertõl/készítõtõl vásárolt, átépítés miatt száraz helyen tárolt, sárga-narancssárga színû, 3mx2,5m méretben, tartozékokkal, újszerû állapotban eladó. Irányár: Ft. Tel: (Balatonakarattyán megtekinthetõ és elvihetõ) VÁLLALOK! Fiatal nõ személyében rendezvényeken, esküvõkön, partykon felszolgálást (emellett segítek a díszítésben, terítésben stb ) magánszemélyeknél, szállodáknál, vendéglátásoknál. Érd: 06 30/ számon. Albérletet keresek! Kiadó 2 szobás külön álló családi házat keresek sürgõsen! Kívül belül karbantartanám a házat. Ajánlatot a várom. Balatonkenese központjában Balatontól 5 percre felújításra váró családi ház 593 m 2 telken eladó. Ház: 2 szoba, konyha-elõszoba, WC, fürdõszoba, víz, villany, gáz, csatorna, kábel Tv. Irányár: 9 millió Ft. Tel.: Otthon van és fáj a háta, lába? Hívjon, s megyek otthonába. Vállalok: pedikûrt, masszázst/arc, hát, talp, cellulitisz, tháj egész test/. Bejelentkezés: m magas datolyapálma 2 db eladó. Érd: Kiadó üzlethelyiséget keresek, Balatonkenese vonzáskörzetében, sürgõsen! Hívjon: 06/ telefonszámon! Kirakodó vásár minden szerdán a CBA elõtti parkolóban. Divatáru, fehérnemû, lakástextil, háztartási áruk, szerszámok nagy választéka. Balatonalmádiban, sövénytuja nagyválasztékban eladó. Érdeklõdni: 88/ este Balatonkenesén, a Berekben 1960 m2-es 548/2-es helyr. Számon, szép csendes helyen, belterületen, telek eladó: vagy Balatonkenesén, a Schédl út mellett, a Vadrózsa utcával szemben, 156/94 helyr. számon 477 négyszögöl telek, gyönyörû tájban eladó: vagy éves tapasztalattal vállalom lapos tetõk szigetelését, és a hozzátartozó bádogos munkákat, referenciákkal. Tel: Megbízható fiatal nõ személyében Balatonkenese és Akarattya területén családi házak és nyaralók takarítását vállalom, rugalmas idõbeosztással. Tel: MASSZÁZST VÁLLALOK! Frissítõ, Svéd, Sport, Aroma, MA-URI masszázsok közül választhat. Bejelentkezés szükséges! Szeretettel várom! Telefon: Talp-és frissítõ masszázs. Házhoz megyek. Tel Akarattyai társasnyaralóban erkélyes 23 m 2 -es lakrész eladó. Irányár: 4,9 millió Ft. Érdeklõdni: 06/ AEGON BIZTOSÍTÁS Válasszon ÖN is széles körû kínálatunkból! * ELÕTAKARÉKOSSÁG (tanulásra, lakásra, nyugdíjra) * GONDOSKODÁS (kiszámítható és váratlan eseményekre) * KOCKÁZATI ÉLETBIZTOSÍTÁSOK (kiemelkedõ szolgáltatásokkal) * LAKÁS ÉS SZABADIDÕ BIZTOSÍTÁS (megújult kockázatokkal) * ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR (adókedvezménnyel) * CASCO (kedvezõ díjszabással) (Ügyfélkiszolgálás: Vinklár Mihályné az AEGON Magyarország Biztosító helyi képviselõje. B.-akarattya, Kodolányi J. u.3. Tel: , 30/ , vinklarne.judit@invitel.hu) Pultoslányt, konyhai alkalmazottat felveszek Balatonvilágosra. Tel: Balatonakarattyán a Bercsényi strandon 135 m 2 -es+terasz, melegkonyhás, mini ABC-s egység, továbbá bõvíthetõ más tevékenységgel is, eladó vagy kiadó. Tel: MASZLAG ÉPÍTÕIPARI KFT. FÕ PROFILUNK AZ ÉPÍTÉS. Tel.: Egyéni vállalkozások, Bt-k, Kft-k, könyvelését, valamint magánszemélyek adóbevallásának elkészítését vállalom. Schauermann Zoltánné Piroska Tel: Ismer bárkit, aki fél a fogorvostól? Ma már lehetõség van arra, hogy bármely fogászati, szájsebészeti beavatkozás teljesen fájdalommentes legyen, az eljárás neve: éber szedálás. Mi, a Globe Dental Care fogászati klinikán nem csak ígérgetünk, be is bizonyítjuk Önnek, hogy nem kell több kellemetlenséget átélnie. Júliusban az elsõ 15 páciensünk 60% kedvezményt kap a szedálás árából: Ft helyett Ft*! Nem kérünk mást cserébe: a beavatkozás után írja le vagy mondja el élményeit, hogy másokat is meggyõzhessünk. Több információt olvasnék az éber szedálásáról: Tel: *:az elsõ óra ára Ft, majd minden megkezdett óra Ft

16 18 Balatonkenesei Hírlap május KÖZÉRDEKÛ TELEFONSZÁMOK: A Polgárõrség telefonszáma: Ha aktuális szabálytalanságot észlelnek, a településõrök hívhatóak a következõ számon: A közterület-felügyelõk hivatali idõben hívhatók az alábbi számon: Városgondnokság hétvégi ügyeleti száma: Hulladéktömörítõ címe: Balatonkenese, Dózsa György út Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 8-15-ig, szombaton 8-12-ig. T- Regina Autósiskola Kft. Tanfolyam indul Balatonkenesén Ft kedvezménnyel. Nem kell utaznia, autóink házhoz mennek. JELENTKEZÉS ÉS ÉRDEKLÕDNI Tel.: 30/ Este HAJÓFESTÉS- HAJÓFELÚJÍTÁS VÁLLALJUK: - Hajók festését, - polírozását, - algagátlózást, - Veretápolást, - Hajószállítást. Tel: +36/70/ ORVOSI ÜGYELET: BALATONALMÁDI, BAROSS G. U. 32. TEL.: 88/ BALATONKENESEI HÍRLAP Balatonkenese Város Önkormányzatának havilapja Polgármester: Tömör István Alapító szerkesztõk: Czakó Gyula Kürthy Lajos - Taródi Flink Kornél Szerkesztõség: Közmûvelõdési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Tel./fax: ; kulturakenese@invitel.hu Felelõs szerkesztõ: Gyõrfi Károlyné Olvasószerkesztõ: Márkus Zoltán Készült: Tradeorg Nyomda, 8184 Balatonfûzfõ-gyártelep Közérdekû információk A Polgármesteri Hivatal címe: Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. hivatal@balatonkenese.hu web: (88) , (88) Fax: (88) Az Igazgatási Csoport és a Pénzügyi Csoport ügyfélfogadási ideje: Hétfõ: Szerda: Péntek: 8 12 A Mûszaki Csoport ügyfélfogadási ideje: Hétfõ: 8 12 Szerda: Péntek: 8 12 A polgármester ügyfélfogadási ideje: Kedd: 8 12 A jegyzõ ügyfélfogadási ideje: Szerda: 8 12 A Küngösi kirendeltségen: Kedd: 8 12 A Pénzügyi Csoportnál a pénztári órák idõpontja: Hétfõ: és Szerda: és Településrészi Önkormányzat Balatonakarattya, Iskola u. 6. Képviselõi fogadóóra: minden hónap elsõ hétfõjén óra között Háziorvosi ellátás: Balatonkenese, Táncsics u sz. körzet: Dr. Németi Sándor (30) Rendelõ tel.: (88) Rendelési idõ: Hétfõ-kedd: Szerda, csütörtök: 8 12 Péntek: sz. körzet: Táncsics u. 3. Dr. Détár Bianka (30) Rendelõ tel.: (88) Rendelési idõ: Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Balatonakarattya, Szent I. tér 1. Dr. Détár Bianka (30) Rendelõ tel.: (88) Rendelési idõ: Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: 8 10 Péntek: 8 10 Gyermekorvosi körzet: Balatonkenese, Óvoda u. 8. Dr. Horváth Mária (30) (88) Rendelési idõ: Hétfõ: Kedd, szerda, csütörtök, péntek: Balatonakarattya, Szent I. tér 1. Dr. Horváth Mária (30) (88) Rendelési idõ: Hétfõ, kedd, szerda, csütörtök: 8 9 Péntek: 8 10 Fogorvosi körzet: Elõzetes bejelentkezés alapján Balatonkenese, Óvoda u. 8. Dr. Thury Vivien (88) Rendelési idõ: Hétfõ, csütörtök: Szerda, péntek: 8 12 Változott rendelési idõ: Kedd, 8-13 Tátorján Gyógyszertár: Balatonkenese, Balaton u. 57. (88) Hétfõ-péntek: 8 17 Állatorvos: Balatonkenese, Gyógyszertár u. 2. Dr. Zoltán Levente (88) Hétfõ-péntek: Területi Szociális Szolgáltató: Balatonkenese, Fõ u. 43. (88) Szakápolói szolgálat Balatonkenese, Kossuth u. 42. (88) Városgondnokság Balatonkenese, Fõ u. 43. (88) Óvoda Balatonkenese, Balatoni u. 63. (88) Balatonakarattya, Bakony u. 7. (06-30) Iskola Balatonkenese, Bajcsy Zsilinszky u. 10. (88) honlap: titkar@kenisk.sulinet.hu Kultúra Háza: Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. (88) kulturakenese@invitel.hu Tourinform iroda: Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. (88) Nyitva tartás: Hétfõ-péntek: balatonkenese@tourinform.hu Könyvtár: Balatonkenese, Táncsics M. u. 22. (88) konyvtar.kenese@invitel.hu Nyitva tartás: Hétfõ: Kedd, csütörtök: Péntek: 10 14; Szerda: zárva Tájház: Balatonkenese, Kossuth u. 6. (06-30) Nyitva tartás: keddtõl szombatig: 10 12; Könyvtár, Közösségi Ház: Balatonakarattya, Iskola u. 6. (06-30) Nyitva tartás: Hétfõ-péntek: Idõsek Klubja: Balatonkenese, Táncsics M. u. 20. Nyitva tartás: Hétfõtõl péntekig Sportcsarnok: (88) Rendõrség: Balatonkenese, Bajcsy-Zs. u (88) , Polgárõrség: Balatonkenese, Parti sétány 16. (70) , (88) Vízirendõrség: Siófok, (84) Vasútállomás: (88) (akarattyai vonatközlekedésrõl is információ itt) EON: Veszprém, Radnóti tér 1. (40) Mûszaki hibabejelentés: (40) Mérõóra-állás bejelentés: (40) DRV ZRt. Ügyfélszolgálat Siófok Gázmûvek: Veszprém, Mártírok útja 9. (88)

Személyes vélemény. Képviselõi fogadóóra minden hónap második hétfõjén 15-17 óráig a Polgámesteri Hivatalban. 2011. május Balatonkenesei Hírlap 3

Személyes vélemény. Képviselõi fogadóóra minden hónap második hétfõjén 15-17 óráig a Polgámesteri Hivatalban. 2011. május Balatonkenesei Hírlap 3 2011. május Balatonkenesei Hírlap 3 Tisztelt Újságolvasók! Az elmúlt hónap fontosabb történéseirõl kívánok néhány mondat erejéig tájékoztatást nyújtani az itt élõ és érdeklõdõ embereknek. A Széchenyi utca

Részletesebben

Miért kérdezel? Hornyák Julianna

Miért kérdezel? Hornyák Julianna HEGYI BESZÉD 2012. április Főszerkesztő: Hornyák Julianna Szerkesztő: Rácz Erika E lapszámunk összeállításában közreműködött: Hornyák Julianna, Rácz Erika Kiadja: A RÁKOSHEGYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG.

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készület Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 26-án 11.30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. március 27-én 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi rendkívüli ülésről Ülés helye: Borsosberény

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 17-én órakor tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 17-én órakor tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 17-én 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013.október 30-án (szerda) 17 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Közös Önkormányzati Hivatalba Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet jegyző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 11/2009. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. július 6-án 18,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: Hetes, Csombárd és Várda Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek 2017. június 28-án 17 órai kezdettel a Hetesi Közös Önkormányzati Hivatalban (7432 Hetes, Rákóczi u. 34.) megtartott

Részletesebben

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében - 1 Pálmások Szövetsége Horváth István önkormányzati képviselő Szentes, Móricz Zsigmond u. 1/2. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére Szentes Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án 16,50 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án 16,50 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 27/2012. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án 16,50 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. október 29- én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Óvoda zárva tartása tavaszi a szünetben - Autóbusz menetrend módosítása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének március 30-án 11,55 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérol.

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének március 30-án 11,55 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérol. Szám: 8/2010. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z O K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének 2010. március 30-án 11,55 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel.

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergõ Margit Fülöp Attila Héninger László Herczeg Gabriella

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Képviselők a jelenléti ív szerint Vincze András

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 16-án, 15.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 84/2016. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online. Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Faluház tetőterében, a Képviselő-testület

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata

A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata 6. sz. melléklet A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata A jelölést és a választást a gimnázium intézményvezetője által megbízott háromtagú bizottság irányítja, amelynek tagjai: egy fő az iskolavezetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 31-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 31-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 17/2012. Ö. ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 31-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/565-2/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 6. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről 1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

Községi Önkormányzat Kóspallag

Községi Önkormányzat Kóspallag Községi Önkormányzat Kóspallag J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóspallag Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 3-án (szerda) 12.00 órakor kezdődő RENDKÍVÜLI testületi üléséről. Az ülés

Részletesebben

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9484 Pereszteg, Ady Endre utca 1. Telefon: 99/532-040, Fax: 99/532-041 E-mail: jegyzo@pereszteg.hu honlap: www.pereszteg.hu JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 24. HÍRLEVÉL Oldal 2 KÖSZÖNŐ LEVÉL A Mintaprogram a minőségi időskorért program részeként az Alapítvány Alsómocsoládért gondozásában a nemzetközi gyakorlatban

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Takács Lászlóné nemzetiségi elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐTT:

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Takács Lászlóné nemzetiségi elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐTT: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. június 25-én 11.00 órai kezdettel a Berhidai II. Rákóczi Ferenc Német Nyelvoktató Általános Iskola igazgatói irodája hivatalos helyiségében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. február 21-én du. 15.30 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Kelet-Balatoni Térség Önkormányzati Társulása Társulási megállapodásának 5. sz. módosításáról

ELŐTERJESZTÉS a Kelet-Balatoni Térség Önkormányzati Társulása Társulási megállapodásának 5. sz. módosításáról 4. napirend Elterjesztő: ELŐTERJESZTÉS a Kelet-Balatoni Térség Önkormányzati Társulása Társulási megállapodásának 5. sz. módosításáról Előzmények: 2015. november 5-én megtartott Társulási ülésen megvitattuk

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester

Részletesebben

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Torony és Dozmat községek Önkormányzatai képviselőtestületeinek 2012.szeptember 12-én megtartott együttes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Torony és Dozmat községek Önkormányzatai képviselőtestületeinek 2012.szeptember 12-én megtartott együttes üléséről. Torony község Önkormányzata T o r o n y Dozmat község Önkormányzata D o z m a t 5/2012. jkv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Torony és Dozmat községek Önkormányzatai képviselőtestületeinek 2012.szeptember

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-16/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 145/2012.(VII.31.) 146/2012.(VII.26.)

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2014. március 27. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. október 26-án 14 óra 30 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 12-i ülésére

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 12-i ülésére Szám: 02/225-26/2008. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E lőterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2006. június 15-én, 10.30 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 30/2006. sz. Képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása 31/2006. sz.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 17-én 16 órakor kezdődő rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2011. (VIII.04.) - től 129/2011. (VIII.04.) - ig Hozott rendeletek: - 1 J

Részletesebben