BEKK Történelmi Vetélkedő. Feladatsor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BEKK Történelmi Vetélkedő. Feladatsor"

Átírás

1 BEKK Történelmi Vetélkedő 2014 Feladatsor 1. Az alábbiakban néhány kiemelkedő magyar tudósról és jelentős találmányaikról lesz szó. Pótolja a szövegből kimaradt, illetve hiányzó adatokat. a. Lóránd báró (.-1919): fizikus, egyetemi tanár, a pesti egyetem fizikaprofesszora ben megfogalmazta a folyadékok felületi feszültsége és a hőmérséklet változásai között fennálló, róla elnevezett törvényt tól a gravitációval foglalkozott. Vizsgálataihoz tökéletesítette a később róla elnevezett. b... ( ): gépészmérnök, az elektronika úttörője tól a Ganz-gyár mérnöke, majd igazgatója. A világon elsőként gépeit számítások alapján készítette. -ben.. Miksával és Zipernowsky. al megalkották az iparilag is használható... c... Ányos (1800-.): matematikus, fizikus és feltaláló, bencés szerzetes. Megalkotta az első tisztán elektromágneses hatás alapján működő.., felismerte a., megírta az első magyar nyelvű egyetemi fizikai tankönyvet. d.. Tivadar ( ): a.. feltalálója között az amerikai feltaláló,.. munkatársa és ügyeinek képviselője Európában. Elvei szerint valósultak meg az első ban Bostonban, majd -ben Párizsban. e.. Kálmán (1869- ): gépészmérnök, a.. feltalálóinak egyike. Munkásságát Párizsban kezdte, később a Ganz-Danubius Rt. vezérigazgatója lett. A.. háromfázisú vontatás első alkalmazója mozdonyoknál. 1

2 2. Párosítsa a középiskolákat az ott tanult híres emberekkel. Eötvös Lóránd Gábor Dénes Neumann János Hermann Ottó Ybl Miklós Evangélikus Főgimnázium, Miskolc fasori Evangélikus Gimnázium, Budapest Császári és Királyi Polytechnikai Intézet, Párizs Piarista Gimnázium, Budapest Markó utcai Főreáliskola, Budapest 3. Írja oda a mondathoz, hogy igaz vagy hamis. a. Ybl Miklós 1949-ben nyerte el az Operaház tervezésére kiírt pályázatot. b. Gárdonyi Géza 1901-ben írta az Egri csillagok című történelmi regényt.. c. A C-vitamint először Szent-Györgyi Albert állította elő tisztán, 1928-ban mellékvese-kéregből. d. Hevesy György azért kapott Nobel díjat, mert kifejlesztett egy radioaktív jelző módszert, amellyel kémiai folyamatokat lehet tanulmányozni: például állatok metabolizmusát.. e. Bolyai János Tentamen című matematikai könyve 1832-ben jelent meg. f. Az Országház építése 1885-ben kezdődött Steidl Imre végleges tervei alapján. 4. A XIX-XX. század fordulójának festőzsenije Csontváry Kosztka Tivadar. Az alábbi kérdések életének legfontosabb momentumaira vonatkoznak. 1.Hol született a festő? a) Kisszeben b) Szabadka c) Kolozsvár 2.Melyik mai ország területén található a festő szülőhelye? a) Szlovákia b) Szerbia c) Románia 3. Mi a címe Csontváry leghíresebb alkotásának? a) Golgota b) A magányos cédrus c) Ecce Homo (Íme az ember) 2

3 4. Mi volt az eredeti szakmája Csontvárynak? a) politikus b) ügyvéd c) gyógyszerész 5. Csontváry híres festményei közt van a mostari híd. Melyik mai ország területén található Mostar? a) Szlovákia b) Románia c) Bosznia 5. Az alábbi kérdések Herman Ottóra, a korszak híres zoológus polihisztorára vonatkoznak. 1, Hogyan nevezték Herman Ottót a kortársai? a) A madarak atyja b) A virágok szakértője c) A medvék nagy ismerője 2, Melyik városban található a Herman Ottó múzeum? a) Debrecen b) Miskolc c) Szeged 3, Mivel foglalkoznak az ornitológusok? a) madarakkal b) rovarokkal c) virágokkal 4, Kinek az eszmei világát követte a politika terén Herman Ottó? a) Kossuth Lajos b) Tisza Kálmán c) Tisza István 5, Mivel nem foglalkozott Herman Ottó? a) madarakkal b) néprajzkutatással c) orvostudománnyal 3

4 6. Az alábbi kérdések Budapest és talán az ország legszebb épületére, az országházra vonatkoznak. 1, Melyik épült a legkorábban? a) Szépművészeti múzeum b) Országház c) Széchenyi fürdő 2, Melyik a legnagyobb alapterületű építmény? a) Országház b) Nemzeti Múzeum c) Szépművészeti múzeum 3, Ki tervezte az országházat? a) Schulek Frigyes b) Ybl Miklós c) Steindl Imre 4, Hány évig tartott az országház építése? a) 7 év b) 1 év c) 25 év 5, Melyik híres látnivaló található az országházban? a) Szent Jobb b) Korona c) Szent László Hermája 6, Milyen stílusban épült az országház? a) Neogótikus és eklektikus b) Klasszicista c) Neoromán 7. Írd az alábbi képekhez, hogy ki festette és mi a címe! 4

5 8. Add meg a helyes választ! Mikor született Szent-Györgyi Albert? a) 1793 b) 1893 c) 1901 d) 1925 Mi volt a foglalkozása? a) kémikus b) gyógyszerész c)orvos d) biológus Melyik egyetemen tanított? a) Szeged b) Debrecen c ) Pécs d) Budapest 5

6 Mit köszönhetünk Neumann Jánosnak? a) telefon b) transzformátor c) számítógép d) autó Milyen diplomát szerezett Magyarországon? a) fizikus b) informatikus c) matematikus d) villamosmérnök Hol halt meg? a) Amerikában b) Ausztráliában c ) Magyarországon d) Kanadában Hol született Eötvös Loránd? a) Buda b) Bécs b) Pozsony d) Prága Milyen miniszter volt? a) közlekedésügyi b) vallás-és közoktatásügyi c) iparügyi d) igazságügyi Melyik találmánya vált világhírűvé? a) dinamó b) belsőégésű motor c) robbanómotor d) torziós inga 6

7 9. Párosítsd a feltalálók és találmányaik képeit! a) 1) b) 2) c) 3) d) 4) 7

8 10. Melyik magyar íróról van szó? a) szeptember 22-én Versecen született. Eredeti neve Herzog ben végzi jogi tanulmányait Budapesten től a Budapesti Hírlap munkatársa től az Új idők irodalmi lap alapítója és szerkesztője től tagja a Kisfaludy Társaságnak, 1893-tól a Petőfi Társaságnak, 1899-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémiának, ahol kétszer is másodelnökké választották ben kizárták az MTA-ból február 24-én Budapesten hunyt el. Írt színdarabokat, történelmi regényeket, elbeszéléseket. Néhány műve: A dolovai nábob leánya (színmű, 1894), Idegenek között (regény, 1900), Balatoni rege (színmű, 1902), Déryné ifjasszony (színmű, 1907), Ádám, hol vagy? (regény, 1935)... b) június 26-án Breznóbányán született. Bécsben mérnöknek tanult, diplomát nem szerzett, de autodidakta módon művelte magát és sokrétű természettudományos ismeretre tett szert. A magyar tudományos barlangkutatás megteremtője, a magyar Ornitológiai Központ megalapítója és 1886 között országgyűlési képviselő a Függetlenségi Párt színeiben ben megalapítja a Természettudományi füzeteket, 1893-ban pedig az Aquila madártani folyóiratot. Legnépszerűbb műve A madarak hasznáról és káráról ban megkapta a Francia Becsületrendet. Sokoldalú tudományos munkássága miatt az utolsó polihisztornak nevezték december 27-én hunyt el.. c) Kisbaconban született szeptember 30-án született. Újságíróként több magyarországi folyóiratnak dolgozott: Magyar Világ, Magyar Kritika, Néptanítók Lapja között országgyűlési képviselő volt. Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett Kis Könyvtár címmel. Meseátiratai nagy népszerűségnek örvendtek ban a Kisfaludy Társaság tagja lett augusztus 17én Kisbaconban hunyt el. Nagy mesemondónak is nevezték. 11. Mi az alábbi stílusirányzatok neve? Nevezz meg egy-egy olyan magyar művészt, aki ezekben a stílusokban alkotott. Lehet író, festő, szobrász, vagy bármely művészeti ág képviselője! a) A művek a hangulat és a jelenség megragadására irányulnak. Az érzékszervek valóságészlelő fontosságát hirdeti. A művek központi témája az élet örömei, vagy a halál eljövetele. Szembefordul az etikai és az esztétikai hagyományokkal.... 8

9 b) Az élet lendületét kifejező formákat keresi. A szabadon áramló formákhoz a növényvilág stilizált motívumait veszi alapul. Az iparművészetben és a képzőművészetben kifejlődő mozgalom. A geometrikus formák helyett a szabadon áramló formákat kedveli. Nem tett különbséget az alkalmazott művészet és a magas művészet között. A stílus neve magyarul kiszakadás, elszakadást jelent.... c) A jelenségvilág mögötti tartalmakat kívánja megragadni. A művészeti ág célja a szépség és a magasrendű értékvilág megközelítése és kifejezése. Művelői eleinte dekadenseknek nevezték magukat. A hagyományos művészetet és kultúrát elavultnak és elefántcsont toronyba zárkózottnak tekintették. Művelői magukat szellemi arisztokratának tekintették. Előfutárának Baudlaire-t tartják, vezéralakjának Paul Verlaine számít Válasszanak ki a megadott korszakból ( ) egy találmányt. Egy oldal terjedelemben indokolják, hogy az adott történelmi pillanatban mi volt a jelentősége. Igyekezzenek úgy bemutatni, hogy egy amerikai pénzembert kell meggyőzni a sorozatgyártásról! 9

10 A feladatok megoldását az Internet és az Irodalomjegyzékben felsorolt könyvek probléma nélkül lehetővé teszik. Az Irodalomjegyzékben található könyvek többsége a BEKK könyvtárában megtalálhatóak. A feladatok megoldásához jó szórakozást kívánnak a szervezők! 10

SZE, Fizika és Kémia Tsz. v 1.0

SZE, Fizika és Kémia Tsz. v 1.0 Fizikatörténet Jedlik Ányos élete és munkái Horváth András SZE, Fizika és Kémia Tsz. v 1.0 Áttekintés A magyarországi tudomány előzményei Jedlik születésekor: Reneszánsz: átlagos tudományos aktivitás.

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el!

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el! A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai 10 pont 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont 3. feladat Magyarázd el! 10 pont 4. feladat Kutatómunka 10 pont 5. feladat Hírességek 6 pont

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

ZÖLDKÖZNAPOK. Kedves gyerekek!

ZÖLDKÖZNAPOK. Kedves gyerekek! ZÖLDKÖZNAPOK Kedves gyerekek! Az idei Zöldköznapok versenyben nagyon sokféle tudományterülethez tartozó feladattal fogtok találkozni. A közös bennük az, hogy mindegyik feladat magyar természettudóshoz

Részletesebben

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY FIZIKA - KÉMIA 7-8. OSZTÁLY

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY FIZIKA - KÉMIA 7-8. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu X. TOLLFORGATÓ 1. forduló X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY FIZIKA -

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Beküldési határidő: 2012. november 07. Össz.pontszám: 40p Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:....

Részletesebben

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

Részletesebben

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle 3. szint Március-április Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle, jelentette be kedd este a francia író lánya. Kilencvenöt éves korában Párizs környéki

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása

Részletesebben

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY Illendő dolog az, sőt szükség, hogy az, ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja az maga Hazáját. Bod Péter BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY MEGYEI DÖNTŐ I. kategória 2006/2007 A versenyző

Részletesebben

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott

Részletesebben

TEMATIKUS CSOMAGOK TEMATIKUS BÉLYEGCSOMAG- 1981. Híres illusztrátorok sor 2006. Szépművészeti múzeum kisív 2011. Művészetek sor

TEMATIKUS CSOMAGOK TEMATIKUS BÉLYEGCSOMAG- 1981. Híres illusztrátorok sor 2006. Szépművészeti múzeum kisív 2011. Művészetek sor CSOMAGOK BÉLYEGCSOMAG- 2012014120011 MŰVÉSZET II. 1981. Híres illusztrátorok sor 2006. Szépművészeti múzeum kisív 2011. Művészetek sor 1 955 Ft BÉLYEGCSOMAG- 2012015120011 MŰVÉSZET III. 2007. Magyar Nemzeti

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Milyen okok vezettek a reformmozgalom kibontakozásához?

Részletesebben

Mérnök leszek A Műegyetemtől a világhírig. Dr. Németh József, c. egyetemi tanár BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék

Mérnök leszek A Műegyetemtől a világhírig. Dr. Németh József, c. egyetemi tanár BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék Mérnök leszek A Műegyetemtől a világhírig Dr. Németh József, c. egyetemi tanár BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék Mérnök leszek A Műegyetemtől a világhírig Dr. Németh József, c. egyetemi tanár BME GTK Műszaki

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél:

Óravázlat. Az óra menete. Most mutasd meg! című játék. A következő foglalkozások eljátszása, kitalálása a cél: Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: A mindenséget kutató ember Az óra témája: Tudósaink, művészeink (példaképeink) Az óra célja és feladata: A művészek, tudósok munkájának feltárása

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 1. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Magyar tudósok nyomában

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 1. FORDULÓ 5-6. évfolyam Téma: Magyar tudósok nyomában A Földpörgetők versenyen, minden tantárgy feladataira összesen 20 pontot lehet kapni, így egy forduló összpontszáma 100 pont a feladatok számától függetlenül. Csak a kiosztott fejléces üres papírokra lehet

Részletesebben

Történelem 7-8. osztály. 2. Kiegyezés. Állítsd időrendbe az eseményeket! Olvasd össze a betűket, és megtudod az egyik koronázás ajándék nevét!

Történelem 7-8. osztály. 2. Kiegyezés. Állítsd időrendbe az eseményeket! Olvasd össze a betűket, és megtudod az egyik koronázás ajándék nevét! OM 037757 NÉV: IX. Tollforgató 2017.04.01. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 419-113 : feketeiskola.monorierdo@gmail.com : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

A "Technikatörténet" c. tantárgy ütemterve GEGET300-B, GEGET300-iB, GEGET300-BL, GEGET300-iBL, GEGET517M. 2018/ félév

A Technikatörténet c. tantárgy ütemterve GEGET300-B, GEGET300-iB, GEGET300-BL, GEGET300-iBL, GEGET517M. 2018/ félév A "Technikatörténet" c. tantárgy ütemterve GEGET300-B, GEGET300-iB, GEGET300-BL, GEGET300-iBL, GEGET517M 2018/2019 1. félév Tanulmányi hét Előadás 1. Az alkotás fogalma. A technikatörténetről általában.

Részletesebben

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti

Részletesebben

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János

Részletesebben

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM. 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM. 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Postára adás utolsó határideje: 2016. november 24. (postabélyegző) 38 p Név:.. Iskola

Részletesebben

SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea

SZENT-GYÖRGYI EST  Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea Kedves Érdeklődő! A Szent-Györgyi Est főként budapesti múzeumok programlehetőségeit tartalmazza, kerületenként, betűrendbe

Részletesebben

JANUÁR 22. A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

JANUÁR 22. A MAGYAR KULTÚRA NAPJA JANUÁR 22. A MAGYAR KULTÚRA NAPJA 1. Minden évben január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. De miért pont január 22-én? Nos, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Hymnus című versét. Azóta

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem

Részletesebben

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2010 75 III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, 2010. 3 (első helyes jelentkezések) 4 Eötvös Loránd

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

A magyar börtönügy arcképcsarnoka

A magyar börtönügy arcképcsarnoka A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

A tanítási óra anyaga: Magyar tudósok a technika történetében. Koncentráció: Történelem, napjaink eseményei, földrajz, matematika, fizika

A tanítási óra anyaga: Magyar tudósok a technika történetében. Koncentráció: Történelem, napjaink eseményei, földrajz, matematika, fizika ÓRATERVEZET 2 A tanítás helye: A tanítás ideje: Tanít: A tanítás osztálya: 6. osztály Tantárgy: Technika Tanítási egység: Technika történet A tanítási óra anyaga: Magyar tudósok a technika történetében

Részletesebben

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):

Részletesebben

Elhunyt Rózsa Pál. A temetésen Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora búcsúztatta:

Elhunyt Rózsa Pál. A temetésen Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora búcsúztatta: Elhunyt Rózsa Pál Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tanszékünk jogelődjének, a Villamosmérnökkari Matematika Tanszéknek korábbi vezetője, Dr. Rózsa Pál nyugalmazott egyetemi tanár, a BME professor emeritusa

Részletesebben

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Országos versenyszervező: OFI OPKM 1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40. 06-1-323-55-00 Honlap: www.opkm.hu

Részletesebben

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat

Részletesebben

Gárdonyi Géza, (Ziegler)

Gárdonyi Géza, (Ziegler) Az Egri várban, a Fülesbástyán alussza örök álmát Gárdonyi Géza, az Egri csillagok halhatatlan szerzője. A síron ez a három szó olvasható: "Csak a teste", utalva arra, hogy szelleme alkotásaiban örökké

Részletesebben

Megoldókulcs. Várostörténet

Megoldókulcs. Várostörténet Megoldókulcs Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven piarista

Részletesebben

A dualizmus korának Magyaroszága

A dualizmus korának Magyaroszága A dualizmus korának Magyaroszága 1890-es évektől új problémák Gyakori kormányváltások (agrár kereskedelem) Ellenzék: önálló vámterület, magyar nemzeti bank ötlete O-MM Új ellentétek: (liberálisok, konzervatívok,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen

Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen Zsidó népiskola Hódmezővásárhelyen A hódmezővásárhelyi zsidó elemi népiskola története A zsidó iskolát az 1820-as évek közepén alapították. Ekkor még állandó épülettel és tantestülettel nem rendelkezett

Részletesebben

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása 1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

1052 Deák Ferenc utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca

1052 Deák Ferenc utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám Tervezett időpont 1051 Október 6 utca 6 2017.01.04 1051 Október 6 utca 8 2017.07.10 1051 Október 6 utca 11 2017.01.06 1051 Október 6 utca 19 2017.01.09

Részletesebben

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost 1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; 2. A város 85x100 cm; 3. Sötét víz 110x80 cm 4. Világítótorony 70x50 cm; 5. Veranda télen 120x90 cm; 6. Hó és köd 80x100 cm; 7. Védett öböl 80x90 cm; 8. Ódon házak 90x80

Részletesebben

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie)

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie) Joseph Kadar artiste peintre Paris 2013 2014 Nemzetközi Modern Múzeum Hajdúszoboszló (Hongrie) Musée d Art Moderne Erőegyensúly 2 Erőegyensúly Térgrafika (Erőegyensúly) 100x80 cm (toile) 3 Térgeometria

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

FŐKÉTÜSZ Kft évi kéményellenőrzés sormunka ütemezése V. kerület

FŐKÉTÜSZ Kft évi kéményellenőrzés sormunka ütemezése V. kerület Közterület neve Közterület Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege (tervezett) Akadémia utca 1 3 2016.01.11 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később

Részletesebben

BAROSS ÉS KORA TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ. A csapat neve: Felkészítő tanár: Az iskola neve és címe: Csapat címe:

BAROSS ÉS KORA TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ. A csapat neve: Felkészítő tanár: Az iskola neve és címe: Csapat  címe: Baross Gábor halálának 125. évfordulója és a Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma fennállásának 120. évfordulója alkalmából meghirdetett BAROSS

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály III. forduló (természetvédelem, környezetvédelem, Herman Ottó)

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály III. forduló (természetvédelem, környezetvédelem, Herman Ottó) Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLVI.) Új folyam II. 2011. 2. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2011/06/a-magyar-oktatas-es-tortenelemtanitas-evfordulonaptara-ii-aprilis-1-jetol-junius-30-ig-02-02-13/

Részletesebben

A Magyar TÖK Mozgalom

A Magyar TÖK Mozgalom MAFIOK, Gyöngyös, KRF 2012. VIII. 28 A Magyar TÖK Mozgalom összefoglalta Csörgő Tamás fizikus, az Európai Akadémia tagja az MTA Doktora MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske és Magfizikai Intézet

Részletesebben

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,

Részletesebben

A BKV múzeumok. közlekedéstörténeti vetélkedője

A BKV múzeumok. közlekedéstörténeti vetélkedője Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Városi Tömegközlekedési Múzeum Szentendre, Dózsa Gy. út út 3., 3., nyitva: áprilistól októberig Földalatti Városi Tömegközlekedési Vasúti Múzeum

Részletesebben

VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv ( ) emlékkiállítás. Múzeumpedagógiai feladatlap éveseknek

VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv ( ) emlékkiállítás. Múzeumpedagógiai feladatlap éveseknek VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv (1811 1878) emlékkiállítás Múzeumpedagógiai feladatlap 10 14 éveseknek A következő feladatokat megoldhatjátok kiscsoportokban, párokban, vagy egyedül

Részletesebben

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14. Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz-végállomás 8.00-16.00 6.00-18.00 Kamaraerdei

Részletesebben

Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye május Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek

Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye május Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye 2014. május 15-16. Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek tantárgyból Reformkor, forradalom és szabadságharc Megoldókulcs

Részletesebben

Történelem 7-8. osztály

Történelem 7-8. osztály OM 037757 NÉV: VII. Tollforgató 2015.03.28. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 419-113 : feketeiskola.monorierdo@fekete-merdo.sulinet.hu : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:

1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés: 1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke Ady Endre utca teljes - Aradi utca teljes - Arany János utca teljes - Arató utca teljes - Batthyány Lajos utca teljes - Belső utca teljes

Részletesebben

Fizika - Kémia 7-8. osztály. A város neve: A tó neve: A város neve: A gépészmérnök neve: I. Kirándulás a Kémia vizein (kb.

Fizika - Kémia 7-8. osztály. A város neve: A tó neve: A város neve: A gépészmérnök neve: I. Kirándulás a Kémia vizein (kb. NÉV: OM 037757 X. Tollforgató 20. 04. 2. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 223 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 49-3 : feketeiskola.monorierdo@gmail.com : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

Képeslapok a Dunáról

Képeslapok a Dunáról Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis

Részletesebben

Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren BME GTK november Helfrich Szabolcs DLA, egyetemi adjunktus

Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren BME GTK november Helfrich Szabolcs DLA, egyetemi adjunktus Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren 1708 Petrarca - reneszánsz 1304-1374 Palotabelső - barokk Az ember tere - építészeti alapismeretek Klasszicizmus Kis Trianon, Versailles, Jacques-Ange

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február bemutatja festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február Cseresznye és barack 1. Korfu, öböl, reklám... 90x120 cm 2. Téli este 80x123 cm 3. Falusi hófoltos 80x110 cm 4.

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.

Részletesebben

A MaCS konferencia első tizenöt éve

A MaCS konferencia első tizenöt éve A MaCS konferencia első tizenöt éve The First 15 Years of Joint Conference of Mathematics and Computer Science Primii 15 ani ai conferinţei MACS KÁSA Zoltán Sapientia EMTE Kolozsvár Marosvásárhely Csíkszereda

Részletesebben

Sándor: A megszállás fölszabadulása

Sándor: A megszállás fölszabadulása +1 Borito 1 jav.qxd 15.10.27 15:31 Page 2 Ítélet Wormsban Az eltûnt presztízs nyomában 2 Ítélet Wormsban Az eltûnt presztízs nyomában +1 Borito 1 jav.qxd 15.10.27 15:31 Page 3 Ítélet wormsban Az eltûnt

Részletesebben

1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás)

1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás) 5. forduló 1. Melyik olimpián nyert aranyérmet Kaposvár világhírű szülötte, Csík Ferenc( (100 m-es gyorsúszás) A. Berlin B. Helsinki C. Melbourne 2. Hogy hívják a Kaposszentjakabon évek óta rendszeresen

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

Gerlóczy Gedeon műépítész

Gerlóczy Gedeon műépítész Gerlóczy Gedeon műépítész Hadik ház, a Szatyor bárral 1921-ben Lehel Ferenc megírta az első Csontváry monográfiát. A művek fotózásánál Gerlóczyn és Lehelen kívül jelen volt Fényes Adolf, Lyka Károly és

Részletesebben

Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren BME GTK november Helfrich Szabolcs DLA, egyetemi adjunktus

Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren BME GTK november Helfrich Szabolcs DLA, egyetemi adjunktus Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren 1708 Petrarca - reneszánsz 1304-1374 Palotabelső - barokk Az ember tere - építészeti alapismeretek Klasszicizmus Róma, San Carlo alle Quattro Fontane

Részletesebben

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014

Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők

Részletesebben

Lévai András. életútja, munkássága, az energetikai oktatás kezdetei. Dr. Gács Iván ny. egyetemi docens. BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék

Lévai András. életútja, munkássága, az energetikai oktatás kezdetei. Dr. Gács Iván ny. egyetemi docens. BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék Lévai András életútja, munkássága, az energetikai oktatás kezdetei Dr. ny. egyetemi docens BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék 1/16 Életútja Született: 1908. december 22. Oravicán (Erdély) Középiskola:

Részletesebben

Vizsgahely keresési eredmények :54 22 feladatellátási hely 16 intézményben

Vizsgahely keresési eredmények :54 22 feladatellátási hely 16 intézményben Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.18. 16:54 22 feladatellátási hely 16 intézményben 030046 Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény címe: 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Statisztikai adatok az egyes intézményekben tanult, törlesztésre kötelezett ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM:

Részletesebben

Továbbtanulási mutatók

Továbbtanulási mutatók tanulók száma Továbbtanulási mutatók 009/010. 010/011. 011/01. 01/013. 013/014 014/015 015/016 016/017 Gimnázium 5 7 3 8 7 9 7 10 Szakközépiskola 8 7 7 7 9 6 6 4 Szakiskola 6 4 5 3 1 Továbbtanulási mutatók

Részletesebben

Nemzetiség: Állampolgárság: Született: Elhunyt: Magyar Magyar 1903 1957

Nemzetiség: Állampolgárság: Született: Elhunyt: Magyar Magyar 1903 1957 Nemzetiség: Állampolgárság: Született: Elhunyt: 1903 1957 1944 1945 1946 NEUMANN JÁNOST A MODERN SZÁMÍTÓGÉP ATYJÁNAK TEKINTJÜK ENIAC EDVAC IAS IBM Neumann elvek 1944: első teljesen elektronikus, digitális

Részletesebben

Összesítő táblázat a Pályaválasztási Tanácsadás Munkacsoport közötti időszak szolgáltatásairól

Összesítő táblázat a Pályaválasztási Tanácsadás Munkacsoport közötti időszak szolgáltatásairól Összesítő táblázat a Pályaválasztási Tanácsadás Munkacsoport 2015. 09. 03 2016. 06.30. közötti időszak szolgáltatásairól Település Intézmény Dátum Tanulói létszám Kengyel Kossuth Lajos Általános Iskola

Részletesebben

Született: június 6-án a Trencsén megyei Pruzsinán Középiskolái: piaristáknál Léván, gyri és esztergomi bencések. Egyetem: Pesten jogi egyetem

Született: június 6-án a Trencsén megyei Pruzsinán Középiskolái: piaristáknál Léván, gyri és esztergomi bencések. Egyetem: Pesten jogi egyetem Baross Gábor a,,vasminiszter Korai évek Született: 1848. június 6-án a Trencsén megyei Pruzsinán Középiskolái: piaristáknál Léván, gyri és esztergomi bencések. Egyetem: Pesten jogi egyetem 1871-ig, amikor

Részletesebben

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: FIZIKA FIZIKA 1 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Részletesebben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben VÁRADY RÓBERT SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben Szoba kilátással, 2016. / olaj, vászon / 150 x 190 cm Virtuális II., 2016. / olaj, vászon / 160 x 190 cm Egyensúlykeresés ambivalens térben, 2016. / olaj,

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2016 megnevezés 2007/2008. 2008/2009. 2009/2010 2010/2011. Átlag % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola

Részletesebben

KÖNYV, KÖNYVTÁR, NEMZETI KÖNYVTÁR

KÖNYV, KÖNYVTÁR, NEMZETI KÖNYVTÁR REFERENSZ KÉRDÉSEK 6-7. osztályosoknak KÖNYV, KÖNYVTÁR, NEMZETI KÖNYVTÁR TÉMAKÖRBEN Tanulói példány 1 1. a) Melyik a helyes írásmód? Széchenyi vagy Széchényi Hogyan kell elválasztani ezt a személynevet?

Részletesebben

MUNKÁCSY MIHÁLY (1844-1900) KRISZTUS-TRILÓGIA: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881 GOLGOTA, 1884 ECCE HOMO! 1896

MUNKÁCSY MIHÁLY (1844-1900) KRISZTUS-TRILÓGIA: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881 GOLGOTA, 1884 ECCE HOMO! 1896 MUNKÁCSY MIHÁLY (1844-1900) KRISZTUS-TRILÓGIA: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881 GOLGOTA, 1884 ECCE HOMO! 1896 KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881. Olaj, vászon, 417 x 636 cm Jelzés jobbra lent: Munkácsy (eredetileg:

Részletesebben

Kisebbségi felsőoktatás Európában és a Bolyai Egyetem újraindítása

Kisebbségi felsőoktatás Európában és a Bolyai Egyetem újraindítása Kisebbségi felsőoktatás Európában és a Bolyai Egyetem újraindítása Hantz Péter egyetemi adjunktus, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár jegyző, az Oktatási Szakbizottság elnöke, Erdélyi Magyar Nemzeti

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

Miskolc Mosonmagyarovar. Pilisvörövsar. Tata Budapest. Siofok Gyönk Kecskemet Mezöbereny. Bonyhad. Baja Mohacs

Miskolc Mosonmagyarovar. Pilisvörövsar. Tata Budapest. Siofok Gyönk Kecskemet Mezöbereny. Bonyhad. Baja Mohacs Miskolc Mosonmagyarovar Pilisvörövsar Eger Nagykallo Sopron Györ Mor Tata Debrecen Veszprem Dunaujvaros Zalaegerszeg Siofok Gyönk Kecskemet Mezöbereny Bonyhad Oroshaza Pecs Boly Baja Mohacs Szeged DAS:

Részletesebben

TUDOMÁNYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ PILLANATOK A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYOK TÖRTÉNETÉBŐL

TUDOMÁNYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ PILLANATOK A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYOK TÖRTÉNETÉBŐL TUDOMÁNYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ PILLANATOK A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYOK TÖRTÉNETÉBŐL Kedves Gyerekek! Egy olyan feladatlapot tartotok a kezetekben, melyben igyekszünk bemutatni - a teljesség igénye nélkül

Részletesebben

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem

Részletesebben

Fodor András halálára

Fodor András halálára PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös

Részletesebben