Egyet-kettőt koppints még rea!

Méret: px

Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egyet-kettőt koppints még rea!"

Rebeka Soósné
8 évvel ezelőtt
Látták:

1 Egyet-kettőt koppints még rea! Fitz Kati szüleinek egyetlen leánya volt, de a szépsége végett a faluban se igen akadt párja. Kerülgették is a legények, mint ehült macska a vajat, de csak messzünnetről, mert a leányt erőst fogták a szülei. Táncba is csak úgy mehetett, ha az anyja elkísérte, hogy a fal mellől éberen vigyázkodjék Kati becsületére. Egyszer aztán a leány édesanyja úgy elbetegedett, hogy még az ágyból se igen tudott felkelni. Lett is bánat, rívás, mert Kati ment volna a táncba, de az anyja egyedül nem engedte el prédának. Egy estve jött Lestyán Ferke. Tisztességgel köszönt, érdeklődött a beteg állapota felől, majd rátért a jövetele okára: Arra kérem Györi bátyámot, hogy a leányát, Katit, engedje el vélem a táncba. Engedném én, de látod Erzsi nénédet. Mégse kévánhatod tőle, hogy Katit elyen állapotba gardírozza. Távol álljon tőlem, hogy egy betegre ekkora terhet akasszak! Üsmer, Györi bátyám, bennem meg lehet bízni. Ügyelek Katira én, Erzsi néném helyett es! Há szen nem es arról van szó, hogy nem bíznék benned, mer hogy pendelyes korod óta üsmerlek, Ferke fiam. Csakhogy tudsz-e úgy vigyázni a leányunkra, mintha édes szüleje lennél? Jobban es, hisz Erzsi néném csak azt láthatja, amit a fal mellől láthat. Én viszont ott leszek Katival végig, közvetlen mellette, s másnak át se engedem, még egy táncra se! Az öreg meggondolkodott, és mivel jó kedvébe kapták, s az asszonynak se volt ellene szava, hát reábó- 126

Táncba is csak úgy mehetett, ha az anyja elkísérte, hogy a fal mellől éberen vigyázkodjék Kati becsületére.

2 lintott. Kati nagy örvendezve öltözhetett, s Ferkének is fülig ért a szája. Hanem amikor indultak volna, Fitz Györi még utoljára, nagy komolyan, a Ferke lelkére kötötte: Úgy ügyelj, hogy Kati, s a két szemed! Úgy leszen, Györi bátyám! Fogadom, úgy leszen. Akkor a beteg is utánuk szólt: Kati! A becsületed el ne veszítsed, me t akármelyen beteg es vagyok, felkélek, s széjjelhasítlak! Ne féljen, édesanyám, rajta leszek, hogy a becsületem el ne veszejtsem! Így nagy fogadkozások közepette végre kijutottak az ajtón, ki a kapun. Onnat aztán megiramodtak, nehogy a szülék meggondolják a dolgot, s Katit viszszaparancsolják. Ferke nem először táncolt Katival, ezért a legény megérezte, nem úgy mozog a leány, ahogy annak előtte szokott. Egészen aprókat lépegetett, mint aki tojáson jár, mikor szökkennie kellett volna, hát csosszantott, s amikor a sebes a jártatója-sirülője volt a soron, akkor is a lassút járta. Mondjad, Kati lelkem, mi bajod? Te nem így szoktál táncolni. Olyan vagy, mintha most kéltél vóna fel a nyújtópadról. Jaj, Ferke, ne es kérdezd! A súly egye, így a tánc nem ér semmit! Hogy közbe állandólag a becsületemre ügyeljek! Ezt hogy érted, Kati lelkem? Én még a becsületem sose láttam, de ahogy desanyám szavából kiviláglott, valahol a peselő likamba tartom. S attól félek, ha nagyokat szökdösök, hát kiesik, s elgurul. S akkor mi lesz, ha nem lelem? Oda a becsületem, s ingemet széjjelhasítanak! Ó, csak ez a baj? Ne félj Kati, én a becsületed ügyesen, jól felszegezem! Hidd el, értek hezza, nem először csinálom. A jó lenne, Ferke. Szegezd csak, mennél elébb! Akkor Ferke kivitte Katit az udvarra, keresett egy jó setét szegeletet, megtámasztotta a leányt, s nekifogott a szegezésnek. Kati maga se gondolta volna, 127

Akkor a beteg is utánuk szólt: Kati! A becsületed el ne veszítsed, me t akármelyen beteg es vagyok, felkélek, s széjjelhasítlak! Ne féljen, édesanyám, rajta leszek, hogy a becsületem el ne veszejtsem!

3 hogy a szegezés nemcsak hasznos, de ilyen pompás mulatság. Akkorákat kacagott közben, hogy a legény nem győzte csitítani, de tiszta hiába, mert a leánynak nem lehetett parancsolni. Utóvégre, hogy az arra bódorgók oda ne gyűljenek, a tenyerével bé kellett fognia a leány száját. Mikor Ferke úgy érezte, hogy alapos munkát végzett, s immár a becsülettel több gond nem lesz, szólt, hogy most már mehetnek esment a táncba. Hanem a leány a legényt húzta vissza: Jaj, Ferke! Én még most es félek, hogy baj lesz. Egyet kettőt koppints még rea, hogy kitartson biztoson! 128

Utóvégre, hogy az arra bódorgók oda ne gyűljenek, a tenyerével bé kellett fognia a leány száját.

4 Maj segél a Fennvaló! Volt egy nagygazda, aki akárhogy is törte magát, nem győzte a sok munkát egymaga. Mivel legényfia nem volt, csak egy kicsi gyermeke, ezért felfogadott egy szolgalegényt, Jánost. No, ez a János ügyes is, dolgos is volt, nagy segítségére volt a gazdának. Egyszer csak azt mondja ennek a gazdaembernek a felesége: Az nagyon jól van, hogy ott van neked ez a János. De nezzed a mü életünköt! Akkora, s véle annyi a fáradság, hogy mán elig bírom. Egy kicsi segítség nekem es elkélne. Meggondolta ezt az ember, s úgy látta, az aszszonynak igazsága van. S mivel nem szűkölködtek semmiben, s megengedhették magiknak, felfogadtak egy leányt is, Boriskát, szolgálónak. No, ez a Boriska egy apátlan-anyátlan árva volt, nem is abban a községben lakott, mint a gazdáék, ezért még kvártélyt is kapott a szolgálás fejében. Amikor Boriska leszállt a szekérről, akkor János, a szolgalegény, úgy érezte, hogy ez a szegény árva leány istápra szorul. Eléje sietett, s kikapta a pakkot a kezéből. S eközben, mintegy véletlen, szép gyengén megfogta a leány kezét, s jól a szemébe nézett. S addig-addig nézett, míg a nézésből tetszés lett, s a tetszésből kívánság. A gazda hamar megérezte János indulatát, de nem szólt semmit. Ha a munkája nem bánja, ő se bánja. Ha a dolgát elvégzi becsülettel, addig abba szerelmes, akibe jólesik! Csak a portájából ne csináljon latortanyát! Egyik nap Jánost, délfele, a gazdája valami megbízással hazaküldte. Mikor a legény bélépett a kapun, Boriskát egyedül lelte. A gazda felesége elment 129

De nezzed a mü életünköt! Akkora, s véle annyi a fáradság, hogy mán elig bírom. Egy kicsi segítség nekem es elkélne. Meggondolta ezt az ember, s úgy látta, az aszszonynak igazsága van.

5 a komasszonyához. No, a legény úgy gondolta, ennél jobb alkalom nemigen lesz, hogy próbára tegye a leányt, hogy hajlik-e feléje, vaj nem. Hátrament, s a csűr ajtajából magához hívta: Jer, Boriskám, ide bé a csűrbe, me t mutatok valamit! Mit mutatsz, János? Nincsen abba a csűrbe érdekes. Jere akkor es! A leány odament. Akkor János megfogta a csuklóját, s a Boriska kicsi tenyerét odavonta a kebléhez. Érzed-é, hogy melyen sebbel ver? Maj kiugrik a fészkiből! Osztán orvas vagyok-e, hogy a szívit ügyeljem? Orvas nem vagy, de méges meg tudnád gyógyítani. Eresszél, no! Fáj! Eresztelek, csak elébb adj zálogot! Egy csókot. Boriska vonakodott egy kicsikét, de aztán mé giscsak hagyta magát megcsókolni. S az egy csókból kettő lett, három, s a leány inge feltűrődött majd egészen a nyakáig. A legénynek két keze volt, amíg az egyik az inget gyűrte, addig a más már a pendely alatt matatott. Volt ott széna pont a csűrbe ne lett volna?, hát oda János Boriskát lenyomta. Akkor tért a leány végre az eszére, s így szólt: Vigyázzál, János, baj lesz! Mi leszen, ha elterhesedek? A legényt azonban ilyen kicsiség nem gátolta. Gyúrta tovább. Hallod-e! Ha gyereket csinálsz, ugyan biza, ki tartsa el? Avval te ne törődj! Maj segél a Fennvaló! A csűrben, hogy-hogynem, a hiuban, ott volt eppeg a gazda kicsi fia. Még a délelőtt felment oda játszódni, de a melegben elnyomta az álom. Amikor azok béjöttek, ő a beszédre s a zajokra megébredett, de nem szólt. Inkább lesett s fülelt, hogy azok miben mesterkednek. Amikor a fiúcska meghallotta, 130

Akkor János megfogta a csuklóját, s a Boriska kicsi tenyerét odavonta a kebléhez. Érzed-é, hogy melyen sebbel ver? Maj kiugrik a fészkiből! Osztán orvas vagyok-e, hogy a szívit ügyeljem?

6 hogy a fennvalóra bíznák a születendő gyermeket, erőst megijedett. Lekajáltott: Bennem tük ne bízzatok, me t még csak hatesztendős vagyok! 131

Hasonló dokumentumok

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy