Hangya szövetkezeti tevékenység kialakítása és a tevékenység kistérségi és határon átnyúló koordinálása

Átírás

1 MAGYAR TERMELŐI ÉRTÉKESÍTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZETEK/SZÖVETKEZETEK HANGYA EGYÜTTMŰKÖDÉSE Association of Hungarian Producer s Sales and Service Organisations and Co-operatives H-1075 Budapest, Károly körút 5/a., Tel/fax: / és / hangyakozpont@t-online.hu Honlap: Hangya szövetkezeti tevékenység kialakítása és a tevékenység kistérségi és határon átnyúló koordinálása Előzetes megvalósíthatósági tanulmány a HUSK/1101/1.1.1./0361 jelű Vállalkozói inkubátorházak létrehozása a határmenti régiók kis- és középvállalkozói részére c. projekthez január Készült: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatával 2012.december 15.-én kötött szerződés szerint Összeállította: dr. Szabó Zoltán 1

2 Tartalomjegyzék Cím oldalszám 1. Nagykovácsi Nagyközség általános bemutatása, földterületeinek mezőgazdasági szempontú felmérése, állagvizsgálatának, földtulajdoni helyzetének bemutatása, elemzése 3 2. Az ökológiai adottságoknak megfelelő mezőgazdasági termékek termesztési lehetőségeinek elemzése Kutatási terv elkészítése a kedvezményezetti kör programba való bekapcsolódásának felmérésére Vertikális és horizontális szakmai, gazdasági és technológiai együttműködési lehetőségek feltérképezése, elemzése Koncepcionális megalapozottságú üzleti modell kidolgozása HANGYA szövetkezet számára A HANGYA szövetkezet létrehozásának jogi háttere, szervezeti és működési szabályai, létrehozásának eljárási folyamata Kommunikációs terv a HANGYA szövetkezet számára HANGYA szövetkezet hálózati kapcsolódási lehetőségeinek vizsgálata 85 Mellékletek 1. melléklet Alapszabály minta melléklet Alakuló ülés jegyzőkönyv vázlat 105 2

3 Nagykovácsi Nagyközség általános bemutatása, földterületeinek mezőgazdasági szempontú felmérése, állagvizsgálatának, földtulajdoni helyzetének bemutatása, elemzése Természeti környezet A több, mint 5000 lakosú Nagykovácsi Pest megye 3057 hektáros területen elterülő, legmagasabban fekvő községe. Határos Budapesttel és a környező 8 településsel: Solymár, Pilisszentiván, Piliscsaba, Perbál, Budajenő, Telki, Páty és Budakeszi. Ez a táj a jégkorszaktól kezdve lakott volt. A környező hegyek barlangjaiban és a falut átszelő Ördögárok patak mentén talált régészeti leletek tanúsítják az ember jelenlétét. A sajátos mikroklímájú, átlagosan 330 méteres tengerszint feletti Nagykovácsivölgykatlant, amely az Ördögárok két ágának völgyeit foglalja magába, a Budai hegység méter magas triász mészkő- és dolomithegyei veszik körül, a medencét viszont agyagos kőzet tölti ki (Wein 1977). A medencék külső határa északon a Kutya-hegy, Nagyszénás és Zsíros-hegy. Ezek különítik el a Pilis-Solymári medencétől. Északkeleten és Keleten a Kerek-hegy, Kopártető, Remetehegy, Hosszúerdő-hegy és Feketefej határolja el a Solymári- és Pesthidegkúti-medencék felé. A déli oldalon a Budakeszi-medence felől a Hársbokor-hegy, Sziklafal és Fekete-hegyek fogják körül. Nyugatról a Nagykopasz, Telkihegy, Fajzási erdő és Kutya-hegy rögsorozat fejezi be a határt. A majdnem szabályos rombuszalakú természetes határral a közigazgatási határ is nagyjából egybe esik. Csak a Feketefej és a Petneházi rét marad ki a természetes egységből. A rombusz négy csúcsa: Kutyahegy Zsíroshegy Feketefej Feketehegyek. A területet mintegy 38%-ban mészkövön kialakult rendzinák, 47%-ban löszös üledéken képződött barnaföldek jellemzi. A rendzinák sekély termőrétegű, igen gyenge természetes termőképességű talajok, 80%-ban erdővel borítottak. Viszonylag magas fekvésű a település, az újabban beépült utcák néhol a méteres tengerszint feletti magasságig is felszaladnak a lejtőkön, a völgy legmélyebb pontján álló házak is mintegy 300 m-es magasságban vannak, így a község nem csak a megye, de a főváros környékének is a legmagasabban fekvő települése. 3

4 Éghajlata mérsékelten száraz, a medence körüli hegytetőkön mérsékelten hűvös. Az évi középhőmérséklet 7,5-9 Cº között van, s a napfényes órák száma sem éri el az évi 1800 órát. A csapadék évi átlaga 650 mm körüli, havi megoszlásának 30 éves átlagát az 1. ábra mutatja. 1. ábra: Budapest és Nagykovácsi harmincéves ( ) havi csapadékátlagai Magyarázat: A halványzöld oszlop a fővárosi állomásra vonatkozó adat, a sötétkék oszlop Nagykovácsi területére az OMSZ által számolt adat (Csapák A./2009/, adatforrás: OMSZ adatközlése) Az ariditási index 1,14. Az uralkodó szélirány az ÉNy, ehhez tartoznak a legnagyobb szélsebességek 4 m/s körüli értékkel. Az átlagos szélsebesség 3,5 m/s körüli. A nagyközség területe vízrajzilag teljes egészében az Ördög-árok vízgyűjtőterületéhez tartozik, a karsztos hegyvidékről leszivárgó vizekből táplálkozó vízér azonban nem tekinthető állandó vízfolyásnak, a nyári időszakban gyakorta kiszárad. Vízellátási szerepét jellemzi, hogy közepes árvízhozama: 15 m3/sec; közepes kisvízhozama: 0,01 m3/sec, míg a közép-vízhozam sokévi átlaga: 0,25 m3/sec. Összefüggő talajvízelőfordulás csak a völgyben van, ahol a talpakon 2-4 m, a lejtőkön 4-6 m között található. Mennyisége azonban nem számottevő. Kémiailag főleg kalcium-magnéziumhidrogénkarbonátos típusú. A rétegvíz készlet 1-1,5 l/s.km 2 közötti. A térség vízbázisa kiemelt védelmet igényel. A völgy alján élők számára a lefolyó, és az agyagos rétegek felett megrekedő talajvíz évszázadok óta biztosítja a kerti kutak vízellátását; a hegyoldalakra épült újabb falurészek és mezőgazdasági területek esetében azonban ez a vízforrás csak időszakos szereppel bírhat. Nagykovácsi egyik korábbi településrésze, Remeteszőlős 2002-ben vált önálló 4

5 községgé. A két település közötti közigazgatási határ megállapítására azóta sem született megállapodás. Az immár két település területe geomorfológiailag egységes. Nagykovácsi területének közel 70 százaléka védett terület (2. ábra). A településsel közvetlen határos a Duna-Ipoly Nemzeti Park. 2. ábra Nagykovácsi térségének természetvédelemi viszonyai A település erdeinek jelentős hányada, valamint a mezőgazdasági területek egy része a 9/1978. OKTH határozat szerint a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozóan országosan védett. Védendő tájhasználat a Tájvédelmi Körzethez tartozó erdők, az erdőkhöz kapcsolódó gyepek, tisztások, vadföldek fenntartása. A Tájvédelmi körzet Nagy-Szénás és Remete-hegyi területe fokozottan védett. A Remete-hegy fehér, nagy tisztaságú dachseini mészkő tömegébe vágódott Remeteszurdok oldalában megfigyelhető kőzet vastagpados jellege. A szurdokban található barlangokban a kutatók páratlan régészeti és őslénytani leletanyagot találtak. A Remetebarlangból többek között hófajd, barlangi oroszlán, barlangi medve és barlangi hiéna csontmaradványai kerületek elő. A Remete-hegy védett növényei az apró nőszirom, a fürtös homokliliom, magyar lednek és az ősszel virágzó vetővirág. 5

6 1995-ben a Szénások fokozottan védett területét a természetvédelem magas színvonala miatt Európa Diplomás területté nyilvánították. A vidék alapkőzete, a triászkori dolomit igen változatos, gerincekkel, völgyekkel tagolt felszínt képez, amelyen üdébb és szárazabb tölgyerdők, karszt-bokorerdők, sztyepplejtők és sziklagyepek mozaikja jött létre. Az itt fennmaradt növényegyedek fajtársaiktól elszigetelve önálló bennszülött fajjá válhatnak. A település története, lakossága A középkorban Felsőkovácsi és Kováchy néven fordul elő a település. Régészeti leletek levéltári iratok igazolják, hogy az emberiség történetének minden korszakában élt itt ember. A Remete-szurdok üregeiben és az Ördög-árok mentén talált leletek a jégkorszak, a kő-, réz-, bronz- és vaskorszak emberének ittlétét bizonyítják. A Római Birodalom utolsó századaiból is beszédes emlékek (eszközök, pénzérmék) kerültek elő. A legértékesebb lelet ma is látható a plébánia falába építve. A Honfoglalás után, a XIII. századból latin nyelvű írásos emlékek bizonyítják a falu létét. Az első 1254-ben kelt, IV. Béla ezzel adományozta Kovácsit, a királyi kovácsok faluját Kókai Lőrinc fiának, Egyednek. A XIV-XV. században Kovácsi birtokosai voltak többek között Laczfi nándor, Zsigmond király, a Garaiak, Corvin János, Hunyadi Mátyás fia, II. Ulászló király majd Ráksai Balázs is. A XVI. század közepe, a török hódoltság tragikus korszak volt a falu történetében. Felső-és Alsókovácsi 1528-ban lakatlan, 1554-ben és később, a török adólajstromokban pusztaként szerepelt. A lakatlan települést adták-vették, így kapott birtokot 1542-ben Alsókovácsiban Bornemissza Gergely is. Ebből az időből Kovácsi templomára vonatkozó adatok nem kerültek elő, de a később idetelepített svábok körében sokáig élt a legenda, hogy az öreg templom romjait még nem látták az első telepesek a Budára vezető út jobb oldalán, ahol ma a kőkereszt áll. A török kiűzése után a XVII-XVIII. században a Habsburgok Buda környékét, így Kovácsit is számukra megbízható, Hessenből és Württembergből származó német telepesekkel népesítették be ben 20, 1720-ban 39 adóköteles háztartást írnak össze ben a pestisjárvány 600 áldozatot követelt, a község úgyszólván egészen elnéptelenedett, de rövidesen újabb telepes csoportok érkeztek Németországból ban a Pilisvörösvártól különvált, az önálló egyházközösség új barokk római katolikus templomot avathatott. A svábok nem voltak a földesúr örökös jobbágyai, mégis az úrbérrendezés után 6

7 sorsuk a magyar jobbágyokéval lett azonos, miután minden kedvezményt megvontak tőlük. Wéber Ferenc plébános 1847-től az egyházi krónikát magyarul vezette őszén a falu 83 önkéntes nemzetőrt küldött Kossuth seregébe. A Nagykovácsiban álló házak száma 1869-re 203-ra, a lakosok száma 1386-ra nőtt. Ez a szám a századfordulóra majdnem megduplázódott, elérte a 2012 főt. Az első Világháborúban 70 fő, a másodikban 105 fő esett el. Az 1941-esösszeírás szerint 2883 lélek élt a településen. A földműveléssel foglalkozó családok öt holdon aluli törpebirtokokon gazdálkodtak, a föld nélküli családok egy része pedig állattartásból élt. A második Világháború alatt a Volksbund -nak itt is akadtak hívei, ezért 1946-ban a potsdami megállapodás értelmében a német nemzetiségűeket kitelepítették, szétszórták őket a világban. A három fekete vonat május 2-án, 3-án és 4-én a solymári vasútállomásról indult Nyugat-Németország 152 települése felé. A 800 kitelepített család, mintegy 2200személy egy része így tért vissza 246 év múlva ősei földjére, Baden, Würtenberg, Hessen tartományokba, Bajorországba, Hannoverbe, Westfáliába, Pfalzba, néhányan Amerikába. A Nagykovácsiban maradt rokon családot csak hosszú évekkel később tudták meglátogatni szeretteik. A kölcsönös látogatások azóta gyakoribbak lettek. A kitelepítés emlékét ma egy emlékmű is őrzi a faluban. A honfoglalás óta eltelt magyar évezredben immár negyedszer kellett a nagykovácsi völgyet újra benépesíteni elején megjelent az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600/1945. számú rendelete a földek birtokbavételéről, és a 3820/1945. számú a nemzeti hűség felülvizsgálatáról. A bizottságok kitelepítési döntése legsúlyosabban Nagykovácsi lakosságát érintette, felmentést csak a bányászok, hídépítők és néhány kiemelt üzemág munkatársai kaphattak. A kitelepítendő svábokat összeírták, összeköltöztették, majd ezután 1945 őszén megérkeztek az első magyar telepesek. Szeptember 8-án a Heves megyei Besenyőtelekről mintegy 80 család. Pár nap múlva a Szolnok megyei Jászfelsőszentgyörgy községből 15 család tavaszán újabb 25 család Besenyőtelekről. Végül 1947 tavaszán a volt Felvidékről, Érsekújvár, Andód, Bajta, Szodó, Tardoskedd, Szimó és más községekből irányítottak ide magyar családot. Ezzel valamennyi elhagyott porta gazdára talált, 186 új birtokos nevét jegyezték be. Néhány csalódott család visszaköltözött eredeti lakóhelyére, de helyettük jöttek Budapestről ipari munkások és Mór környékéről bányászok. A 2400 holdas grófi erdő az Állami Erdőgazdaság kezelésébe került, és a volt Tisza István kertváros (ma Adyliget) melletti földrészből pedig állami gazdasági terület lett őszén megkezdődött a mezőgazdaság szocialista átszervezése Nagykovácsiban is. Először Béke, majd Új Élet, Vörös Hajnal, Kossuth és Kisbéke néven alakultak termelőszövetkezetek, végül 1959-ben Nagykovácsi termelőszövetkezeti község lett. A határ a Vörös Hajnal Mezőgazdasági Termelőszövetkezet birtokába került, melynek 1975-re már 12 üzemága és 7

8 jelentős vagyona volt ben egyesült a Rozmaring Mezőgazdasági és Kertészeti Szövetkezettel, ebben a keretben folyt a gazdálkodás az évi szövetkezeti törvények életbe lépéséig. Nagykovácsi külterületén az 1970-es években zártkerti ingatlanokat parcelláztak ki, ezeket a telkeket zömében budapestiek vásárolták meg, így a szuburbanizáció előszele a fővárosiak szezonális kiköltözése már ekkor megérintette a községet. Az 1980-as években már a szuburbanizáció jegyében felgyorsult a falu népességének a gyarapodása (1990- ben már 3521-en laktak Nagykovácsiban). Az 1980-as évek végén jelentős, a belterület növelő parcellázásokat hajtottak végre a községben, és ezzel párhuzamosan megindult a zártkertek lassú benépesülése is. (1. ábra) A beköltözés ütemét jelzi, hogy 1990 után már alig volt olyan év, amikor nem mutatott legalább 100 fős pozitívumot a község vándorlási egyenlege. Az egykori mezőgazdasági jellegű faluból mára alvó falu lett, hiszen a budapesti munkahely néhány perces autóúttal elérhető. 3. ábra Nagykovácsi beépített területeinek növekedése az elmúlt fél évszázadban (Csapák A ) Váradi (1999) tanulmány szerint Nagykovácsiban az ún. üdülők száma (2000 fölött) meghaladja a lakóházakét, és mivel a tulajdonosok, az aktuális szakapparátusok szemhunyó gyakorlatától megtámogatva, eleve nagyvonalúan kezelték az építési előírásokat, az övezet 8

9 átminősítésére irányuló törekvés ereje az átlagosnál is nagyobb volt. Mint korábban utaltunk rá, Nagykovácsi lakosainak 78 százalékát veszítette el a negyvenes évek második felében, és noha a német nemzetiségű kitelepítettek helyére érkezettek csoportjai, a felvidékiek vagy a besenyőtelkiek, ma már egyöntetűen őslakosnak számítanak, számon tartják az őket elválasztó különbségeket. A döntő határvonal mégis a régi és új "telepesek" között látszik húzódni. A "jöttmentek", vagyis helyi szóhasználat szerint az elmúlt másfél-két évtizedben a fővárosból kihúzódó középgenerációs családok a község fejlesztésében is meghatározó szerepet visznek, illetve szeretnének vinni, elképzeléseiket azonban az "őslakosok" többnyire idegenkedve fogadják. Ezen túlmenően mivel a Rozmaring Mgtsz központját a menedzsment 1991-ben Solymárról Pesthidegkútra helyezte át, s mivel a földnek is nagy spekulációs értéke van, a földtulajdon rendezése során a szűk határú, természetvédelmi területtel övezett faluban a helybéli lakosok mellett zömmel idegenek jutottak földhöz. A mezőgazdasági földterület jellemzése A jelen tanulmány feladata a település mezőgazdasági besorolású földterületeinek, illetve a településen folytatott mezőgazdasági tevékenységnek a HANGYA szövetkezeti rendszerbe történő részvételéhez szükséges feltételek feltárása. A településnek az önkormányzati koncepcióról szóló tájékoztatás szerinti érintett fölterületei a következők: Helyrajzi szám Földterület (ha) Megnevezés 3. Hrsz ,3 Körtés 4. Hrsz. 040, 028/4-9, ,1 Kossuth L. mellett 5. Hrsz.023, 028/ ,9 Lovarda 6. Hrsz ,6 Telki u. mellett 7. Hrsz.084/1-44,46-67, ,4 Meggyes, szilvás 8. Hrsz 084/45,68-86,119 10,4 Káposztaföld Összesen 163,7 1. táblázat Nagykovácsi mezőgazdasági területei (Önkormányzati közlés 2012) Az érintett földterületeket az évi XXV. törvény (kárpótlási törvény) hatályba lépéséig, illetőleg a kárpótlási folyamatban meghatározott intézkedések végrehajtásáig teljes mértékben a Rozmaring Szövetkezet művelte. A fenti táblázatban szereplő megnevezések a művelési ágakra utalnak. A földterületeket a 4. ábra mutatja be. 9

10 4. ábra Nagykovácsi külterület A földtulajdon privatizációját megelőző időszakban az 1. táblázatban szereplő tagok mezőgazdasági hasznosítása a következők szerint történt. 1. Körtés Az átlagosan 21 AK/ha földterület gyümölcsösként történő hasznosítása során között körtefajták telepítése történt. A telepített fajták kiválasztása során tekintettel voltak arra, hogy a piaci kapcsolatokat elsősorban a konzervipar (Dunakeszi Konzervgyár, Nagykőrösi Konzervgyár) jelentette. A kiválasztott fajták -tekintettel a porzásra és az egyes fajták érési időszakára - a következők voltak: 10

11 - Clapp kedveltje - Diel - Alexander - Vilmos - Bosc kobakja - Papkörte A terület nagyobb részét 7x3m-es termőkaros orsó művelésnek megfelelően telepítették, a maradékot karcsú orsóként 7x5 m-es térállással. A tápanyag- utánpótlás (szerves trágya, műtrágya) a talaj- és levélanalízisen alapulóan a fajra vonatkozó MÉM NAK előírása szerinti nitrogén, foszfor és kálium ellátást szolgálta. A termőre fordulás után az 1990-es évek kezdetéig a termésátlag elsősorban a kötődéstől függően t/ha között változott. (Megjegyzendő, hogy az önköltség fedezetét ebben az időszakban a 8 tonna körüli termés megteremtette.) 2. Kossuth L. mellett A terület földminősége jónak mondható, átlagosan AK/ha. Az 1990 előtti időszakban szántóföldi művelési ágban háztájiként használták. Az itt folytatott szántóföldi zöldségtermelés felvevője egyfelől a saját fogyasztás volt, másfelől biztos és állandó felvételt jelentett a szövetkezet településen működő savanyító üzeme. A háztájiként történt hasznosítás keretében esetenként a saját állattartáshoz szükséges gabona, illetve zöldtakarmány előállítás is megtörtént. A nem egységes táblaként történő művelési mód, és a viszonylag kedvező AK érték következtében a talajműveléshez kapcsolódó tápanyag- utánpótlás általában a MÉM-NAK közepes ellátottsági szintre vonatkozó előírásai szerint történt. 3. Lovarda A legkisebb területi egységet jelentő földterület gyenge termőhelyi adottságokkal rendelkezik, átlagos 15 AK/ha értékét a szántó művelési ág mellett jelen lévő gyep és nádas is meghatározza. A szántó művelési ágban termesztett gabona (búza, kukorica) a szövetkezet szolgált. állatállományának takarmányaként hasznosult, a gyep legeltetési célokat A szántó művelési ág vetésforgójában a szántóföldi zöldségtermesztés is szerepet játszott különös tekintettel a szövetkezet savanyító üzemének ellátása érdekében. 4. Telki út mellett (Nyerges) 11

12 A földterület közepes minőségű (átlagos érték: 18 AK/ha). Hasznosítása az állatenyésztési legeltetést leszámítva- a Lovarda esetében összegzettekkel megegyezik. 5. Meggyes, Szilvás A földterület közepes földminőségű (korábbi nyilvántartások szerint 22 Ak/ha, jelenleg 19 AK/ha). A terület jelen megnevezése az közötti csonthéjas ültetvény telepítésére vezethető vissza. A 7x5 térállásba telepített 23,3 ha szilvás fő fajtája a Stanley volt. A további mintegy 45 ha-ból 11 ha-nyi területen újfehértói és érdi fajták, a maradékon Pándy meggy klónok kerültek telepítésre úgy, hogy a megporzás érdekében minden harmadik sor cigánymeggy volt. A csonthéjas ültetvények termésének fő piaca a konzerv- és hűtőipar volt. így az intenzív művelésnek megfelelő 6-8 t/ha-os átlag volt a jellemző. A piaci célnak megfelelően a betakarítás gépi módszerrel történt. Tápanyag utánpótlása hasonlóan a körte ültetvényéhez - a talaj- és levélanalízisen alapulóan a fajra vonatkozó MÉM NAK előírása szerinti nitrogén, foszfor és kálium ellátást szolgálta. 6. Káposztaföld A terület földminősége jónak mondható, átlagosan AK/ha. Az 1990 előtti időszakban szántóföldi művelési ágban zöldségtermesztésre (káposztafélék, uborka, paprika, zöld dinnye stb.) használták, elsősorban a szövetkezet településen működő savanyító üzem és más konzervüzemek ellátására alapozott termékszerkezettel. A jó tápanyagellátás és talajművelés eredményeképpen a termesztett zöldségek termésátlaga az országos érték fölöttiek voltak jó minőségi paraméterek mellett. A terület egy kisebb hányadán (kb. 1,5 ha) takarmánynövény termesztés (főleg pillangósok) is folyt. Hasonlóan a 2. területhez a nem egységes táblaként történő művelési mód, és a viszonylag kedvező AK érték következtében a talajműveléshez kapcsolódó tápanyag- utánpótlás általában a MÉM-NAK közepes ellátottsági szintre vonatkozó előírásai szerint történt. A rendszerváltást követően sorra kerülő földprivatizáció az állami és szövetkezeti földtulajdonból kialakított kárpótlási és részarány-tulajdoni földalapokra terjedt ki. A szövetkezeti részarány-tulajdon megállapítása a termelőszövetkezettel fennálló munkaviszony tartama, a halmozott személyi jövedelem és a bevitt vagyon együttes figyelembevételével történt. A földkárpótlásra vonatkozó törvényi szabályozás céljaként 12

13 megfogalmazva - az 1949-es állapot visszaállítására törekedett, s a földtulajdonosok, illetve örököseik kárpótlását célozta meg. A szövetkezeti földalapból a tagok és alkalmazottak úgynevezett nevesítéssel 30, illetve 20 aranykorona-értékben maximálva további földtulajdont szerezhettek. A helyi viszonyok következtében a Rozmaring Szövetkezet esetében a tagok a maximált 30 AK helyett 5,8; az alkalmazottak 20 AK helyett 3,5 AK-t kaphattak. Ez alapvetően meghatározta a kialakuló tulajdoni szerkezet elaprózottságát. A különböző jogcímeken történő tulajdonjuttatás előkészítésére vonatkozó, 1994 októberéből származó dokumentum szerint Nagykovácsi 1 számára a földalap képzésére a Rozmaring Szövetkezet a 2. táblázat szerinti javaslatot tette: Összesítő a földalap képzésére Ssz. Jogcím Földterület (ha) AK érték 1 Részarány tulajdonosok részére - már kiadott 26, ,82 - kiadandó 157, ,63 2. Kárpótlás részére 71, ,45 3. Tagok és alkalmazottak részére 43, ,15 4. Védett területek 34, ,84 5. Kivett területek 11, Mindösszesen 344, ,89 (Átlag: 17,84 AK/ha) 2. táblázat Javaslat a földalap képzésére (1994) A korábban vázoltak tükrében a Nagykovácsi területét érintő földprivatizáció során mivel a Rozmaring Szövetkezet központja Budapesten volt nagyszámú nem állandó lakos is jogosult volt részt venni a licitben, ami az egy tulajdonosra jutó földterületet jelentős mértékben kisebbítette, és arányaiban alacsony tulajdoni hányadhoz jutást eredményezett. Ez a tendencia nem tekinthető települési sajátosságnak, a budapesti agglomerációs övezet szinte valamennyi településén hasonló folyamatok zajlottak le, 1 az akkori közigazgatásnak megfelelően a jelenlegi Remeteszőlőssel együtt 13

14 vélelmezhetően ingatlan- spekulációs szándékok miatt. A folyamat eredményeképpen a mezőgazdasági terület tulajdon- és használati viszonyait illetően jelentős a bizonytalanság, amit a 3. táblázatban foglalt adatok jellemeznek. Megnevezés Kárpótlás Tagi részarány Tisztázatlan (terület-fő) (terület-fő) (terület) 1. Körtés 14,0 ha-66 fő 33,9849ha- 9fő 17,45 ha 2. Kossuth L. mellett N.A. N.A. 3. Lovarda N.A. N.A. 4. Telki u. mellett (Nyerges?) 11,2ha-52 fő* 5. Meggyes, szilvás 58.65ha-175fő** 6. Káposztaföld 5,34ha- 16 fő** 3. táblázat A Földkiadó Bizottság adatszolgáltató tájékoztatója a földprivatizáció eredményéről (2013) Megjegyzések: a.) Az adatszolgáltatásban szereplő földterületek összes területe összevetve az önkormányzati pályázati felhívásban szereplő adatokkal, nem egyezik. b.) * nem részletezve a jogcím, továbbá 22 fő tulajdonjoga rendezetlen, 30 fő nem a kiosztási határozat szerinti bejegyzésű ** nem részletezve a jogcím Az így kialakult elaprózott tulajdoni viszonyok következtében - különösen, mivel a tulajdonosok nem elsősorban mezőgazdasági hasznosításban gondolkodtak a korábbi termelési alapok (ültetvény, infrastruktura) állaga leromlott, esetenként teljes mértékben amortizálódott. A mezőgazdasági művelés hiányában a talajerő utánpótlás nem történt meg, a terület egészére vonatkozó növényvédelmi munkák hiányában a még művelt területeken e munkák költségei aránytalanul megnőttek. Mindezekkel összhangban napjainkra a mezőgazdasági statisztikai nyilvántartás méreteit elérő gazdaságok száma elenyésző a településen. A évi általános mezőgazdasági összeírás (ÁMÖ) adatai szerint a településen 9 gazdaság van (ebből 7 családi gazdaság). A nyilvántartás szerint 20,3 ha szántó és 68,6 ha gyümölcsös művelése tartozik e gazdálkodókhoz.. Ezen túlmenően 1,3 ha a gazdaságok egyéb területeit képviselte míg 5,23 ha az a földterület, amely a nagyszámú tulajdonos következtében mezőgazdasági statisztikában előírt minimális méretet nem érte el. a A további vizsgálatok során lehet és kell tisztázni azt, hogy míg a vizsgálatba vont mezőgazdasági földterület 163,7 ha, addig az ÁMÖ adatbázis csak 95,42 ha-t ölel fel. A 14

15 tényleges felmérést és a további tervezést jelentős mértékben elősegítheti, hogy a termőföldről szóló évi LV. törvény és a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007 (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása következtében megváltoztak a földhasználati nyilvántartásra vonatkozó előírások. Ennek értelmében április 30.-ig az 1 ha alatti földhasználatot is be kell jelenteni az illetékes járási földhivatalhoz. A fentiek tükrében megállapítható, hogy a további tervezéshez nélkülözhetetlen - a tulajdoni szerkezet fent vázolt ellentmondásainak feltárása és feloldása, - a tulajdonosok szándékainak és előzetes kötelezettségvállalásra vonatkozó készségének kutatása. Mindezeknek ismeretének hiányában jelenleg csak általános szintű gazdasági tervezés végezhető. 15

16 Az ökológiai adottságoknak megfelelő mezőgazdasági termékek termesztési lehetőségeinek elemzése Szempontok a termesztésbe vonható termékek kiválasztásához Az ökológiai adottságoknak megfelelő termesztési lehetőségek számba vétele során alapvetően a természeti adottságokra és a korábbi termelési hagyományokra kell építenünk. A XVIII-XIX. századig visszanyúló termelési hagyományokban az irtásföldeken történő szántóföldi gabona- és zöldségtermesztés, a házkörnyéki gyümölcstermelés emlékeiről találhatunk említést 2 (Kocsis Gy. ). Ehhez szervesen kapcsolódott a saját ellátást szolgáló állattartás. Érdekes módon az előző fejezetben részletezett, a XX. század végi termelési kultúra is épített a terület ökológiai adottságaira. Ennek megfelelően a termesztésre kiválasztott fajok és az alkalmazott termelés-technológia a nagyüzemi gazdálkodás során sem okoztak környezeti terhelést. Ezt a tényt az igazolja, hogy a 2007-ben készült, a települést is magába foglaló Pilis-Buda-Zsámbék többcélú kistérségi társulás közös környezetvédelmi programjaként készült anyag helyzetképet elemző része sem tár fel utólagosan ilyen problémát. A település jellegének az elmúlt húsz esztendőben bekövetkezett alapvető változása következtében azonban nem pusztán arról van szó, hogy a termelés maximalizálását a környezeti szempontok lehető legteljesebb mértékben történő figyelembe vétele mellett kell megtervezni. Az egykori - bányászatra és mezőgazdaságra épülő - helyi gazdaság helyett inkább a település jóléti funkciói kerültek előtérbe, ami az érték- megőrző és -fenntartó gazdálkodás szempontjainak érvényesítését is szükségessé teszik. Ezt a tendenciát erősíti az is, hogy Nagykovácsi külterülete a Budai Tájvédelmi Körzet szerves része. Az értékfenntartó gazdálkodásnak meghatározó szemléleti alapeleme a tájhoz, a környezetéhez illeszkedő funkció-, tevékenység-, ágazati rendszer és belterjességi fok megtalálása, vagyis olyan termékszerkezeti, és földhasználati rendszer kialakítása, amely magából a környezetből, annak adottságaiból és korlátaiból fakad, ahhoz a lehető legjobban illeszkedik. Egyetlen más gazdasági ágazat sem képes ugyanis a természetet és a tájat olyan mélyrehatóan befolyásolni, mint a mezőgazdaság, amely a kultúrtáj fő használója. Ebből fakad, hogy a természetvédelem alapvetően rá van utalva a mezőgazdasággal való november 9-én az MTA I. osztály által a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett tudományos ülésen elhangzott előadás 16

17 együttműködésre. Másrészt a mezőgazdálkodás teljesítménye, eredménye nagyrészt a környezet, a természeti erőforrások állapotától, minőségétől függ. A fenntarthatóság a mai európai és hazai agrárpolitika egyre erősödő követelménye, amely három pilléren nyugszik: gazdaság, társadalom, környezet. E modell alapján a mezőgazdaság túllép a pusztán árutermelő ágazati szerepen, olyan javakat is teremt (funkciókat lát el), amelyek közvetlenül nem piacosíthatók, nem árazhatók be. A fenntarthatóság éppen abban rejlik, hogy a környezeti adottságoknak megfelelő módon és intenzitással folytatott gazdálkodás a társadalmi és/vagy gazdasági helyezve is hosszútávon életképes egységet jelent. A gazdasági, társadalmi és környezeti tőke elemei, ebben a sorrendben, rendre egyre hosszabb idő alatt alakultak ki, egyre hosszabb életciklussal rendelkeznek. Az erős fenntarthatóság elve szerint a három pillér egymásba ágyazottan működik, az alábbiak szerint (5. ábra): A főrendszer a környezet (a bioszféra), amely létfenntartó rendszerként a benne élő emberi alrendszerek létét és létezésének valamennyi feltételét biztosítja. A természetbe ágyazottan, alrendszerként él a társadalom, amely egészséges kontrollt, egyensúlyt tart fenn a bioszféra és a gazdaság között. A társadalomba ágyazottan, alrendszerként működik a gazdaság, amely a teljes társadalom valódi szükségleteit és kiteljesedésének feltételeit biztosítja. 5. ábra. A fenntarthatóság három pillérének kapcsolata az erős fenntarthatósági koncepcióban (Forrás: Fleischer 3 ) Mindezekkel összefüggésben a fenntartható mezőgazdálkodás olyan gazdálkodási gyakorlatot takar, melyet a védelmi, termelési és fogyasztási funkciók harmóniáját 3 Fleischer Tamás: Fenntartható fejlődés: környezeti, társadalmi és gazdasági tényezők. In: Háttértanulmányok a magyar külstratégiához I.: Magyarország globális környezete 2020-ig. MTA Világgazdasági Kutatóintézet,

18 megvalósító földhasználat, és az ágazati arányok ökológiai harmonizációja jellemez. A multifunkciós gazdálkodás fontos tulajdonsága az emberléptékűség. Ez mind az üzem- és táblaméret, mind a védelmi szempontok, a környezet és tájvédelem, az ehhez igazodó termékszerkezetet is magában foglaló termelési-, technológiai szempontok kialakítása, valamint a művelési ágak ésszerűsítési területein alapkövetelmény. A többfunkciós mezőgazdálkodásban, nem szabad megfeledkezni a társadalmi fenntarthatóság követelményeiről sem, azaz, hogy a mezőgazdasági szektor valamilyen típusú (különösen rész-) foglalkozást biztosít a helyben lakóknak. Mindez racionalizált élőmunka-igény mellett, a rendelkezésre álló technikai lehetőségek figyelembe vételével kell, hogy történjen. A helyi közösségekre, munkaerőre és értékekre épülő gazdálkodási rendszerek szolgálják ugyanis kizárólag a vidék, a település népesség megtartó képességének erősödését. A növénytermesztési ágazat gazdálkodás természeti adottságait illetően különösen figyelembe kell venni a talajadottságokat, a hőmérsékleti és napfény viszonyokat, továbbá a vízellátás lehetőségeit. E tekintetben a település mezőgazdasági művelési ágba tartozó területe közepes földminőségűként jellemezhető, ami megfelelő tápanyag- utánpótlás és művelésmód mellett az átlagos, vagy annál magasabb termésátlag elérését teszi lehetővé. Jelentősebb korlátozó tényező ugyanakkor a környező térségbeli településekhez képest a művelés szempontjából számításba jövő növényfajok tekintetében a viszonylag alacsonyabb hőmérséklet. Az alkalmazható termeléstechnológia tekintetében ugyancsak korlátozó tényező a közepesen száraz vegetációs ciklus, és az alacsony szintű öntözési infrastruktúra. A fenntartható mezőgazdálkodásnak az ágazatok ökológiai harmóniájára vonatkozó követelményei (ezalatt az arányos állattartás értendő) ugyanakkor a települési gazdálkodás szintjén a korábban említett üdülő funkció kialakulása és megerősödése miatt- nem alkalmazható. Mindezekre építve a termelési szerkezetben olyan fajok és fajták beillesztése indokolt, amelyeknek - átlagos minőségű mészkő alapon lévő talajon is megfelelő termőképességgel rendelkeznek és okszerű tápanyag- utánpótlásra jól reagálnak; - a medence klimatikus (hőmérsékleti és napfény) viszonyait jól tűrik, vegetációs ciklusukat a kora tavaszi fagyok nem érintik; - vízigényük közepes, vagy alacsony. 18

19 A gyümölcsfajok tekintetében a hőigény szempontjából az almatermésűek (alma, körte, birs), a csonthéjasok (szilva, meggy, cseresznye,bodza) a bogyósok (ribizke, málna, köszméte) 4 jöhetnek elsősorban számításba. A gyümölcstermő növények a szélsőséges víz, levegő és tápanyag-gazdálkodású talajokat leszámítva viszonylag jól termeszthetők majdnem minden talajféleségen, bár az egyes fajok eredményes termesztésének természetesen vannak sajátságos talajtani feltételei, sőt a fajták között is találunk eltéréseket egyes talajadottságokra való érzékenység tekintetében. Ezért a termelési szerkezet meghatározása során vizsgálni szükséges a gyümölcstermesztés szempontjából fontos következő talajtani tulajdonságokat: a talaj kémhatása, a tápanyagtartalma, a talajvíz mélysége. a talaj szerkezete, a kötöttsége, a levegőzöttsége. A csonthéjas gyümölcsűek általában a meszesebb talajokat kedvelik, míg a bogyósok inkább savanyú talajokon érzik jól magukat. A körte, birs, cseresznye, szilva, szamóca és a fekete ribiszke a középkötött, vagy jó szerkezetű vályog talajokon tenyésznek jól, amelyek termőrétege mély. Igényes a talaj levegőzöttségére a cseresznye és a málna. A talajvíz mélységére legérzékenyebb fajoknál, mint a magonc alanyon nevelt körte, cseresznye és meggy előnytelen, ha a talajvíz szintje 200 cm fölé emelkedik. Az alma, a birs alanyon nevelt körte és szilva esetén 150 cm, míg a málna, ribiszke és a köszméte ültetvénynél 100 cm lehet a talajvíz legnagyobb magassága. A termesztés tekintetében számításba vehető zöldségfajok tekintetében - ugyancsak a hőigény alapján történő kiválasztás, mint elsődleges szempont alapján - a káposztafélék, a hagymafélék, a levélzöldségek, burgonya, borsó és a gumósok, valamint egyes gyógy-, és fűszernövények kaphatnak prioritást. Tekintettel arra, hogy a felsoroltak különleges talajigényt nem támasztanak, így ez faktor a kiválasztásban nem játszik különös szerepet. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a terméshozamok tekintetében csakis megfelelő vízellátás (öntözés) és tápanyag- ellátás esetén remélhetünk eredményességet. 4 A bogyósok termesztési lehetőségeihez az ökológiai feltételek nem tekinthetők optimálisnak, de házikerti körülmények között megfelelően termeszthetők a vizsgált térségben. 19

20 Mindezek tükrében szövetkezeti alapcélként meghatározható, hogy a kialakuló szervezet a piaci igények megfelelő felmérését követően a termékek piacra viteléhez szükséges poszt-harveszt tevékenységgel, valamint az e fejezetben a továbbiakban bemutatásra kerülő zöldség- gyümölcs termékek termesztéséhez szükséges technológiai fejlesztés kapcsolódó háttérszolgáltatásával (input anyagok beszerzése, technológiai szaktanácsadás) segítse tagságát. Javasolt gyümölcs és zöldségfélék alapvető termesztéstechnológiája 5 Gyümölcstermesztés Általános szempontok Tekintettel arra, hogy a rendszerszerű gyümölcstermesztés a korábban e célra hasznosított területnek csak töredékén valósul meg, így az ismételt művelésbe vonást a telepítéssel 6, annak előkészítésével indokolt kezdeni. Fő cél olyan terület, művelési rendszer, fajta stb. megválasztás, amellyel biztosított a gyors termőre fordulás és az évenkénti nagy mennyiségű és kiváló minőségű, zavartalanul értékesíthető gyümölcs előállítása. A fajta megválasztásánál több tényezőt kell figyelembe venni: fajták értékesítési lehetősége (minőség, szállíthatóság, pulton tarthatóság stb.) termőre fordulás, termőképesség, termésbiztonság ökológiai igények (pl. fagyérzékenység), a társított fajták termesztéstechnológiai igényei, termékenyülési viszonyok, kórokozókkal kártevőkkel szembeni fogékonyság. Telepítés előtt azokat a fajtákat kell számba venni, amelyek rendszeresen és bőven teremnek, termésükre versenyképes áron biztos felvevőpiac van. Különböző érésidejű fajták telepítésével, folyamatosabban lehet ellátni a piacot, és a szüret szervezése is egyszerűbb. Az érésidő figyelembe vételével célszerű olyan fajtákat telepíteni, amelyek szüretideje korábbi, vagy későbbi, mint az Európai és hazai főfajtáké. 5 A technológiai leírások rendszerszerű termelést feltételeznek, szórványkerti termesztés esetén további adaptáció szükséges. 6 Rendszerszerű telepítés esetén a jelenleg hatályos támogatási rendszerben- telepítési támogatás nyerhető el, amely NATURA 2000 területen 50 %-os támogatás- intenzitást érhet el. Ehhez telepítési alapokmányt kell készíteni, talajvizsgálat alapján készített talajtani, trágyázási, talajjavítási szakvéleményt, termőhelyi alkalmassági szakvéleményt és a szaporítóanyag származását igazoló okiratot is mellékelni szükséges. 20

21 Termesztéstechnológia alatt az ültetvény fenntartása során elvégzett munkák összességét (azaz a talajművelést, a metszést, a gyümölcsritkítást, az öntözést, a tápanyag- ellátást és a növényvédelmet) értjük. Az ültetvény létesítésekor tervezett potenciális termés (terület-, alany-, fajta-kombináció, és a művelési rendszer megválasztásával) megvalósulása a termesztéstechnológiai elemek kivitelezésétől függ. A modern termesztéstechnológia a klasszikus műveletek mellett, több olyan elemmel bővült, amelyekkel kiküszöbölhetők a váratlan időjárási események terméscsökkentő hatását (ültetvény takarása jéghálóval, vagy fóliával, talajtakarás fényvisszaverő fóliával, különböző fagyvédelmi eljárások, stb.) Talajművelés A gyümölcsösök talajművelése során a talajt olyan fizikai, kémiai, biológiai állapotba kell hozni, amelyből az ültetvény növényei zavartalanul tudják felvenni a vizet és tápanyagot. A talajszerkezet megóvásával, javításával, a szerves- és tápanyagtartalom növelésével kell biztosítani a talaj megfelelő víz és tápanyag szolgáltató képességét. A talajművelés további célja a gyomirtás, az erózió és defláció elleni védelem, emellett fontos a folyamatosan járható talajfelszín biztosítása. A gyümölcsös létesítése előtt el kell dönteni, milyen legyen annak talajművelési rendszere (gyepesített sorközű, ugarművelésű, a kettő kombinációja) Sorközök művelésére hazánkban az ugarművelés a leginkább jellemző. Tárcsázással, vagy talajmaró ismételt használatával munkálják meg a talajt, ezzel elvégzik a gyomirtást és a talajlazítást. Az eljárás hátránya, és a tervezett fejlesztésnél is komoly szakértői tervezést igényel, hogy a talaj élővilága elszegényedik, ami az un. talajuntsághoz vezet, ennek következtében az évtizedeken át üzemeltetett, majd felszámolt gyümölcsültetvény után sikertelen lehet a gyümölcstermesztés. Az év csapadékosabb szakaszaiban ennek elkerülésére meg kell engedni a talaj időszakos elgyomosodását. A változatos gyomflóra gyökérzetének köszönhetően nő a mikroorganizmusok fajgazdagsága a talajban. Gyepesített sorköz alkalmazása esetén a talajuntság megelőzhető, a mikroorganizmusok fajgazdasága nagyobb. A környezetkímélő technológiákban elvárás a sorközök gyepesítése. A kedvező talajélet mellett a felszín folyamatos járhatósága biztosított, így nagyobb esők után is elvégezhető a növényvédelem. A gyepesítés hátrányaként kell említeni, hogy a sorköz növényzete évi 150 mm többlet vízfogyasztást eredményez, amit az öntözés tervezésénél számításba kell venni. Metszés A metszés biztosítja a korona külső és belső részeinek megfelelő megvilágítottságát, 21

22 harmonizáljuk a fák növekedését és terméshozását, megteremtjük a jó permetezhetőség feltételeit. A jó fényellátás fontos feltétele a megfelelő minőségű gyümölcs- és rügyképződésnek. Az alakító metszés a fa növekedési fázisában a korona vázának és végleges formájának a kialakítását szolgálja. A karbantartó metszéssel célunk a korona alakjának fenntartása, az elsűrűsödött koronarészek ritkítása. Korlátozzuk a fák magasságát és oldalirányú növekedését úgy, hogy fa a rendelkezésére álló teret maradéktalanul töltse ki, de ne nőjön túl azon. A metszés során a vízszinteshez közeli szögállású vesszőket és gallyakat kell meghagyni. Az ilyen elágazásoknak növekedési erélye gyengébb és rajtuk több termőrész alakul ki, mint a függőleges helyzetű képleteken. A metszés klasszikus időszaka a nyugalmi állapotban (télen, kora tavasszal) van, ez erősebb vegetatív növekedést eredményez, mint a nyári hónapokban végzett zöldmetszés. Gyümölcsritkítás A modern, új, nagy termőképességű fajtáinak az évek többségében a kívántnál nagyobb a kötődése. Gyümölcsritkítással kell biztosítani a folyó évi termés megfelelő méretét, színét, beltartalmát, és a következő évi termés alapját jelentő termőrügyképződést. A ritkítás elhagyása esetén nagy termésű évet kihagyó év követ, nagyon alacsony terméshozammal (alternancia, vagy szakaszos terméshozás). A különböző fajták alternanciára és elaprózódásra való hajlamában jelentős eltérések vannak, ezért a ritkítást fajtára specializáltan kell kivitelezni. A ritkítás során az ültetvény korának, az asszimiláló lombfelület és a fák kondíciójának figyelembe vételével, a legkedvezőbb lomb/gyümölcs arányt kell kialakítani. A ritkítás kivitelezése során először az apró, deformált, sérült gyümölcsöket kell eltávolítani. Fontos feladat a különböző alma és őszibarack fajtáknál a csokrosan kötődött gyümölcsök ritkítása. Az összeérő termések növényvédelmi problémát eredményeznek, illetve gyakran még érés előtt lehullanak, mert lefeszítik egymást. A gyengébb hajtásnövekedésű fákon kevesebb gyümölcsöt kell hagyni, mint az erős növekedésűeken. A gallyak terhelésénél pedig azok teherbírását és stabilitását kell figyelembe venni. Öntözés A hosszútávon jövedelmező gyümölcstermesztés kizárólag az állomány öntözésével valósítható meg. A különböző gyümölcsfajok megfelelő évi vízellátásához min mm vízre van szükség, ez átlagos évjáratban min. 200 mm vízpótlást igényel. Az öntözés időpontjának meghatározásához a talaj nedvességtartalmát, a növény vízfelhasználását és a fokozott vízigényű fenofázisokat kell ismerni. A modern ültetvényekben a legkisebb beruházási és fenntartási költségek miatt a csepegtető öntözés a jellemző. További előnye, hogy tápoldatozást is lehetővé tesz, míg hátránya, hogy rombolja a talaj szerkezetét. 22

23 Az öntözésnek a vízpótláson kívül egyéb kedvező hatása is lehet a növényállományra. A koronatér fölötti esőszerű öntözés, amely nagy beruházási költsége miatt hazánkban nem terjedt el, kevésbé rombolja a talajszerkezetet, növeli a levegő páratartalmát, ezzel a növények túlzott felmelegedésében és az aszálykár megelőzésében is komoly szerepe lehet. A virágzás körüli kisugárzási fagy károsító hatása ellen is véd, ezzel az öntözési móddal 6, 7 C o -os lehűlés is kivédhető. Tápanyagellátás Az ültetvény megfelelő tápanyagellátásával kell biztosítani a talaj termékenységét, az ültetvény maximális termőképességét. A gyümölcsfajok tápanyagfelvételének két kiemelkedő időszaka van: egyik a rügyfakadástól az intenzív hajtásnövekedés, illetve gyümölcssejt osztódás befejeződéséig tart. A második nyár végén kezdődik és tél elejéig tart, ami egybeesik az intenzív hajszálgyökér fejlődéssel. Az őszi tápanyagfelvétel során, a növény tárolja a következő év kezdeti növekedéséhez, virágzásához és kötődéséhez szükséges tartalékokat. A termő ültetvényekben kijuttatandó tápanyagdózis kiszámolásához kalkulálni kell a termésmennyiséggel kivont tápanyagmennyiséggel, valamint a levélanalízis eredményével. Figyelembe kell venni, továbbá, hogy a lehullott lombot és a metszési nyesedéket a talajba dolgozzák, vagy kivonják a területről, mert az tápanyagveszteséget jelent. Levélanalízist minden évben célszerű végezni db levelet kell begyűjteni 5 hektáronként július-augusztus időszakban, a csúcsrügyzáródást követően a vegetatív hajtások középső szakaszáról. A tápanyagellátás során, mindig a minimumban lévő elemek pótlása a legfontosabb. A tartalékoló trágyázás helyett nagyobb szerepet kaphat a folyamatos növénytáplálás. A vegetáció kritikus időszakaiban sikeresen pótolhatók a tápanyagok a csepegtető öntözőrendszerrel öntözővízében feloldva. Növényvédelem A termesztéstechnológia az alkalmazott növényvédelem alapján lehet hagyományos-, integrált és ökológiai technológia. Magyarországon legnagyobb felületen a hagyományos növényvédelmet alkalmazzák, amely során a védekezés receptszerű, nem a fertőzésveszély, vagy a károsítók jelenléte alapján időzítik a permetezést. Hazánkban is terjed, a Nyugat- Európában egyre inkább meghatározó integrált termesztéstechnológia és a kisebb felületű, ökológiai gyümölcstermesztés. A település jellegéből (NATURA terület, a lakosságon belül a rehabilitációs igények növekedése) adódóan a létesítendő gyümölcsültetvényekben e technológia előtérbe helyezése indokolt. A környezetkímélő gyümölcstermesztési technológiák (integrált és ökológiai) alkalmazásának előnye a termesztő, a fogyasztó és a környezet együttes védelme. Az ilyen technológiában felhasznált anyagok nem, vagy csak csekély mértékben terhelik káros 23

24 anyagokkal a termesztőt, míg az előállított termékben nincs az egészségre ártalmas mennyiségű vegyszermaradvány. A környezet védelme abban rejlik, hogy speciális anyagokkal, célzottan a kórokozó és kártevő fajok ellen védekeznek. A biodiverzitás kisebb mértékben károsodik, mint a hagyományos technológiákban alkalmazott erős mérgekkel. A környezetkímélő technológiák a kórokozók, kártevők egyedszámát a kritikus küszöbérték alatt tartja, miközben kíméli a hasznos ragadozó szervezeteket. Kiemelt szerepet a kap a mechanikai védelem, és felértékelődnek a rezisztens fajták. Előrejelző rendszereket és csapdákat helyeznek ki az ültetvényekben, amelyekkel nyomon követik a kórokozók kártevők szaporodását, ezek segítségével célzottan a leghatásosabb időpontban lehet azok ellen védekezni. Az integrált termesztésben az előírások betartásával a mesterséges kemikáliák is alkalmazhatóak. A különböző növényvédő szereket piros, sárga és zöld kategóriákba sorolják szelektív hatásaik szerint. Az integrált technológia előírásai szerint a piros szereket nem, a sárgákat feltételesen, a zöldet pedig bármikor lehet alkalmazni. Minden kemikáliára vonatkozik hogy a növényvédelem érdekében szükséges legkisebb dózisokat szabad csak alkalmazni. Az ökológiai termesztésben nem lehet használni szintetikus anyagokat az ültetvények ápolása során. Ennek alapján tiltott a kémiai növényvédő szerek és a műtrágyák alkalmazása. Csupán a természetben fellelhető természetes anyagok használata engedélyezett, ami hatással van a fák növekedésére és terméshozására. A fák kondíciójának romlását tápanyag utánpótlással kell ellensúlyozni. A szüret idejének meghatározása annál nehezebb feladat, minél hosszabb tárolásra szánják a gyümölcsöt. Az előrejelző módszerek (például a fővirágzástól eltelt napok száma) csupán tájékoztató jellegűek, ezek nem alkalmasak a szüret napjának pontos meghatározására. A gyakorlatban alkalmazott, gyors módszerek megbízhatóak az optimális szüretidő meghatározására (színeződés, keményítőtartalom, méret, hússzilárdság, magszín, stb.) Az érés legpontosabb meghatározása laboratóriumi mérésekkel lehetséges. Az összes fajnál alkalmazzák az oldható szárazanyagtartalom (refrakció) mérését, amely a fogyasztásra alkalmas gyümölcsben a legmagasabb. A becsült termésmennyiség ismeretében úgy kell a szüretet szervezni, hogy a szüretelőknek ne kelljen kényszerszünetet tartani, és a leszedett gyümölcs ne legyen az indokoltnál hosszabb ideig az ültetvény területén. A szüret teljes folyamatában a leszedett gyümölcs sérülésmentessége alapkövetelmény. A szürethez felhasználandó göngyöleg fajtáját (tartályláda, rekesz), és mennyiségét a további manipuláció, illetve a piaci igényei határozzák meg. 24

25 A tárolás során cél a gyümölcsök életfolyamatainak lassítása, a gyümölcs megóvása a romlást kiváltó kórokozóktól. A különböző gyümölcsfajok tárolási lehetőségét alapvetően a faj eezn belül a fajták adottságai határozzák meg. A romlás megelőzéséhez tárolás előtt a rekeszeket és a tárolóteret is fertőtleníteni kell. A növényvédelmet úgy kell kivitelezni, hogy a tárolóba a gyümölcs felületén ne jusson be a tárolást veszélyeztető kórokozó. A tárolás alatti apadást a relatív páratartalom emelésével lehet mérsékelni. Az életfolyamatok lassítása a változatlan légterű tárolókban a hőmérséklet csökkentésével lehetséges. A szabályozott légterű tárolókban a levegő gázösszetételét is megváltoztatják (pl. almánál ideális az alacsony oxigénszint mellett (2-3%), magas CO2 szint (1-3%) megteremtése). A légtér gázösszetételének meghatározása rendkívül bonyolult feladat, amit a fajtáknak megfelelően kell beállítani. Az áruvá készítés, értékesítés folyamatában a minőségi kategóriáknak és a vevői igényeknek megfelelő kiszerelés, illetőleg feldolgozás történik meg. A gyümölcs külleme mellett egyre hangsúlyosabb a csomagolása is. Ízlésesen csomagolt, minőségellenőrző védjeggyel és eredetjelöléssel ellátott gyümölccsel lehet hosszan a piacon maradni. A feldolgozás során ugyanakkor olyan hozzáadott érték keletkezik, amely révén jelentős mértékben túlszárnyalható a friss gyümölcsök értékesítésével elérhető nyereség. A forgalmazás meghatározó helyeivé az élelmiszerforgalmazó nagyáruházak váltak. Ezek kizárólag kiváló minőségű és nagy mennyiséget folyamatosan szállító eladókkal kötnek üzletet. Ez minél több termelő árualapjának egyesítésével képzelhető el, ehhez és a magas technológiai igényű feldolgozáshoz is a termelői szerveződés kialakítása nélkülözhetetlen. Egyes gyümölcsfajok Almatermésűek Alma telepítése esetén különösen vizsgálandó a táj adottságainak és a piaci igényeknek egyaránt megfelelő fajta kiválasztása. Ebben különösen a fagyérzékenység, a megporzási viszonyok, a növényvédelmi igények mellett az is figyelembe veendő, hogy friss fogyasztásra értékesítés esetén lehetőleg indokolt a termesztésben domináns fajták (Jonatán, Golden, Starking, Idared) piaci megjelenését elkerülni. A túltermelés okozta problémák leküzdésére például több európai termesztő telepít védett-, azaz klub fajtákat, amelyeknek a keresletét és az árát a termeszthető mennyiség korlátozásával és a fajta reklámozásával - magasan tartják. Ilyen törekvés már hazánkban is megjelent (Naturalma 25

26 Klub). Amennyiben ugyanakkor a termesztési cél hozzáadott értékű termék előállítása (pl. aszalvány), akkor a végtermék által meghatározott fajtát indokolt preferálni. A termesztéstechnológiai szempontok között külön kiemelendő, hogy az alma vízigénye a kötődött gyümölcs sejtosztódásától augusztus végéig magas. Májusban a napi vízigény 3-3,5 mm, júniusban 3,5-4 mm. Aszályos évjáratban a július- augusztusi időszak vízpótlása a legkritikusabb. A növények tápanyagellátottságáról a levélanalízis eredménye alapján kell tájékozódni. A makroelemek (N,P,K) pótlása mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a Zn és a B utánpótlásra. A tárolásra szánt gyümölcsnél pedig a Ca ellátás kulcsfontosságú, különösen a Ca-igényes fajtáknál. A folyamatos tápanyagellátás megvalósítható csepegtető öntözőrendszerrel és permettrágyázással. Az új nagy biológiai értékű fajták fáin az évek többségében a kívántnál nagyobb a kötődés. A megfelelő minőségű és rendszeres termés biztosításához gyümölcsritkítást kell végezni a természetes gyümölcshullás befejeződése után. Az alma növényvédelmében kiemelkedő fontosságú a varasodás (Venturia inaequalis) és lisztharmat (Podosphaera leucotricha) elleni védelem, gyakran jelent problémát továbbá az erwiniás tüzelhalás (Erwinia amylovora), az almamoly (Cydia pomonella), almailonca (Adoxophyes reticulana), a levéltetvek, és a lombkárosító molyok. A szüretelésnél a fajták szedését akkor kezdik, amikor azok elérték a kívánt méretet és színintenzitást. A több hónapos tárolásra szánt alma szüretidejének meghatározásához általában a keményítőtartalmat, húskeménységet és refrakciós értéket veszik alapul. A megfelelő időpontban szüretelt alma módosított légterű tárolóban 10 hónapnál hosszabb ideig is tárolható. A levegő gázösszetételét fajtától függően 2-3% oxigén- és 1-3% CO2 szintre állítják be. Körte termesztésénél is hasonló gondossággal kell eljárni a fajtaválasztás táji adottságnak és piaci igénynek való megfelelőségére. A termesztéstechnológián belül a körte alakító-, és fenntartó metszése során gyakori probléma, hogy a fán szinte kizárólag függőleges helyzetű, vízhajtás jellegű vesszők képződnek. Ezek ritkítása mellett metszést kiegészítő eljárásokkal (lekötözés, kitámasztás) kell kedvező szögállásba hozni ezeket a képleteket. Zöldmetszéssel és a hajtáscsúcs visszametszésével biztosítható a jobb gyümölcsszíneződés és termőrügyképződés. Magas mésztartalmú talajokon gyakori a vashiány következtében kialakuló klorózis. Ezt a talajszerkezet javításával és permettrágyázással lehet enyhíteni. A megfelelő termékenyülés és gyümölcsfejlődés biztosításához különös figyelemmel kell a bórpótlást végezni. 26

27 Az augusztusi gyümölcsnövekedési intenzív vízigényes időszaka gyakran aszályos időjárással esik egybe. Ilyenkor elengedhetetlen az öntözés, lehetőleg párásítást lehetővé tevő öntözőrendszer alkalmazásával. A körte növényvédelemét a legfontosabb kórokozók: az erwiniás tűzelhalás (Erwinia amylovora) és a körte varasodása (Venturia pyrina) figyelembe vételével kell tervezni. Rovarkárosítói közül a füstösszárnyú körtelevélbolha (Psylla pyri), a körtemoly (Laspeyresia pyrivora), a poloskaszagú körtedarázs (Hoplocampa brevis) és a levéltetvek a legjelentősebbek. A szüreti idő meghatározásához figyelembe veszik a húskeménységet, a keményítőtartalmat és a refrakciós értéket. Mivel utóérő gyümölcs, így a légzésintenzitás és az etilén tartalom vizsgálata mutatja meg legpontosabban az érés szintjét. Módosított légterű tárolóban a körte 8-10 hónapig is tárolható. A tárolt körte csak megfelelő utóérleléssel (8-12 napig 5-15 C-on) lesz fogyasztásra alkalmas. A birs friss fogyasztása nem jellemző, elsősorban feldolgozási célra termesztik. Vízigényes ( mm), melegigényes, tápanyagban gazdag talajt kedveli. Meszes talajon gyakori a klorózis kialakulása. Későn virágzik ezért tavaszi fagyok ritkán-, a téli erős lehűlések viszont gyakrabban károsítják. A birset általában bokor- vagy alacsony törzsű (40-50cm) természetes bokorfa formára alakítják. A javasolt térállás m. A metszés során a korona többéves gallyainak ritkításával kell biztosítani a belső részek jó megvilágítottságát és megújulását. A birs a vesszők csúcsrügyén terem, ezért azokat nem szabad visszavágni. A megfelelő gyümölcsminőség elérésének elengedhetetlen feltétele a július-augusztusi öntözés. A legjelentősebb növényvédelmi problémát a birs moniliája (Monilia linhartiana) és a tűzelhalás (Erwinia amylovora) jelenti. Csonthéjasok A szilvatermesztésből a korábban domináns, és öntermékenyülése következtében porzófajtát nem igénylő Besztercei fajta vírusfertőzésre való érzékenysége miatt kiszorult. Ma széleskörűen elterjedtek a különböző virágzási idejű önmeddő szilvafajtáknak a jó pollenadói, a középkorai virágzású Cacanska fajták, a középidejű Bluefre és a középkései Stanley. A porzópartnereknek méteren belül kell lenniük. Ezeknek azonban közeli az érésideje, ami piaci zavarokat okoz, ezért a korábbi és későbbi fajták termesztése sikeresebb lehet. Hagyományosan a szilva metszése nem volt jellemző, ám a metszetlen fákon a gyümölcstermés egyre kevesebb, a gyümölcsök egyre apróbbak. A korona 2-3 évenkénti metszésével, ifjításával kell megteremteni a belső koronarészek jó megvilágítottságát a jobb 27

28 gyümölcsminőség kialakulását. Az utóbbi évek alacsony értékesítési ára mellett a gyümölcsritkítás szinte elképzelhetetlen, ezért a várható virágzásnak megfelelő erősségű ritkítással kell biztosítani a megfelelő gyümölcsméretet és a túlterhelés elkerülését. A szilva kevésbé igényes a metszés időpontjára. Átlagos csapadékú évjáratban min. 200 mm vízutánpótlást szoktak javasolni a megfelelő termésminőség eléréséhez. A szilva növényvédelmében a Plum pox vírus, moniliás (Monilinia laxa) fertőzés, a szilvamoly (Anarsia lineatella), a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) és a poloskaszagú szilvadarazsak okozzák a legnagyobb problémákat. Az öntermékeny meggyfajták elterjedése előtt hazánkban az önmeddő Pándy meggy termesztése volt meghatározó, amelyet késői virágzású cseresznyefajtákkal és cigánymeggyel társítva ültettek. A 1970-es években kezdték telepíteni első öntermékeny hazai nemesítésű fajtákat, napjainkban szinte kizárólag ezeket telepítik. A rövid szüretidőszak és az értékesítés szervezetlensége miatt az utóbbi években alacsony árak alakultak ki a meggypiacon, ezért célszerű a korábbi, vagy később érő fajtákat telepíteni. A fákat számos ültetvényben nem, vagy csak mérsékelten metszik, így ezeken, általában már a két éves részek is felkopaszodnak. Ennek eredményeként képződnek olyan lecsüngő képletek, amelyeknek csak a végső néhány cm-es szakasza aktív. A fák évenkénti metszésével érhetjük el, hogy azok megfelelő számú termővesszőt képezzenek. A fák 3-4 éves koráig tanácsos a vesszők végét (5-10 cm) visszavágni. A növekedés mérséklését és a virágrügy differenciálódást segíti a szüret utáni júliusi nyári metszés. A gyümölcsfejlődés időszakában végzett öntözés jelentős terméstöbbletet eredményez. Növényvédelemi szempontból a legjelentősebb problémát a virágzáskor fertőző Monilinia laxa okozza, továbbá szükséges védekezni a blumeriellás levélfoltosság (Blumeriella jaapii) és a cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi) kártétele ellen. A friss fogyasztásra szánt meggy szárral történő szürete kézi munkaigényes, ami az árban is érvényesül. Az ipari hasznosításra a betakarítás általában rázógéppel történik. Gépi rázáshoz a fajtát és a szüreti időt úgy kell hogy a gyümölcs a kocsánytól szárazon váljon el. A cseresznye fajtaválasztékában még ma is meghatározó a Germersdorfi óriás- és Bigarreau Burlat fajták magas aránya. Az újabb fajták nemesítésekor elsősorban a minél nagyobb méretű gyümölcsöt termő öntermékeny fajták létrehozása a cél. A szüretet könnyíti és a hosszabb piacon maradást segíti a különböző érésidejű fajták termesztése. A hazai nemesítésű fajtákkal május közepétől július közepéig széthúzható az érés. A napjainkban telepített magyar fajták nagyobb része önmeddő, de egyre több öntermékeny fajta termesztése engedélyezett. Önmeddő fajták esetén a sikeres 28

29 megporzáshoz minimum 3 fajtát kell telepíteni és 6-8 méteren belül kell lenniük a porzópartnereknek. A cseresznye jellegzetessége, hogy erősen felfelé törekvő és csúcsi elágazási hajlamú. A sudaras fák metszése során a kúposításra kell törekedni, A sűrűsítő, vastag, felfelé növő elágazásokat le kell vágni, ezzel megteremtve a belső részek jobb megvilágítottságát. A metszést célszerű szüret után nyáron végezni, mert ez mérsékli a fák növekedését és segíti a virágrügyképződést a korona belső részeiben is. A gyümölcsfejlődés időszakában elegendő természetes csapadék hiányában az öntözés elengedhetetlen a kívánt méret eléréséhez. A monília fertőzése (Monilinia laxa), a blumeriellás levélfoltosság (Blumeriella jaapii), a cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi) és a levéltetvek jelentik a legnagyobb növényvédelmi problémákat. Egyre nagyobb jelentőségű a gyümölcsrepedés problémája, ami ellen az ültetvény fóliás takarását lehetővé tevő támrendszer kialakítása a megoldás. A jó minőségű cseresznye iránt Európában keresleti piac van, a friss fogyasztásra alkalmas cseresznyét kézzel szüretelik, ugyanakkor a géppel rázott cseresznye csak ipari felhasználásra alkalmas. A szüretet teljes érettségben kell végezni, amit a fedőszín, a húskeménység és a refrakció alapján állapítanak meg. A szüretet a reggeli órákban kell végezni, mert a felmelegedő leszedett gyümölcs minősége és tárolhatósága csökken. A bodza újabban került termesztésbe, korábban a vadon termő bodza begyűjtéséből származó termést hasznosították. A termesztés szempontjából egyedül a fekete bodza a Sambucus nigra L. érdekes, amely megtalálható sok üde talajon és a folyópartokon. Sokáig él, és megnőhet 5-6 m magasra. Szelekciójával Ausztriában és Dániában foglalkoznak. Az 5 x 3 vagy 5 x 4 m-re ültetett növényeket egy kehelyre emlékeztető alakra nevelik. Magasságuk eléri a 4-5 m-t, de minden munkát a földön állva végeznek el. Az évi metszés magába foglalja a kb. 10 db 2 m hosszú vessző lehajlítását is, melyeket aztán eltávolítanak a leívelődésnél a következő évben. Ez a hosszú felújító metszés, mint a kivinél. A tápanyag utánpótlásra még nem alakultak ki általánosan elfogadott és kísérletekkel alátámasztott módszerek. A termelői tapasztalatok alapján nitrogénigényes és az alapelemeken kívül a bórtartalmú lombtrágya használata ajánlott. A bodza vízigényes növény. Főleg a gyümölcsfejlődés középső szakaszában, július közepén végén igényel sok vizet. Jó vízgazdálkodású területen öntözés nélkül is termeszthető. A növényvédelem a levéltetű (Aphis sambuci) és a Botrytis cinerea elleni néhány kezelésre korlátozódik. A betakarítás annak ellenére, hogy a termés ipari feldolgozású - kézimunkát igényel, amit 95%-os érettség állapotában ollóval végeznek. Először levágják a gyümölcsök 29

30 csokrát, és másodszorra szétválasztják kisebb részekre. Ezt azért követelik meg, mert külön kell választani a zöld kocsányrészeket, amelyek egy mérgező anyagot (sambunigrosid) tartalmaznak. A gyümölcsöket gyorsan le kell hűteni, és haladéktalanul elszállítani a feldolgozóba. Bogyósok Dombvidéki termőhelyen a túlzottan felmelegedő déli lejtőkön nem megfelelő a ribiszkék fejlődése. Nem lehet sikeresen termeszteni túl magas talajvízszintű és nagy mésztartalmú talajokon. A feketeribiszke korábban virágzik, mint a piros ribiszke, ezért a tavaszi fagyok azt gyakrabban veszélyeztetik. A telepítésnél nagyon fontos, hogy a vesszők alsó rügyei a talajba kerüljenek, hogy a felszín alatt alakuljon ki és ágazzon el a cserjetörzs, mert a ribiszke gyökérsarjakat nem fejleszt. A feketeribiszke termése nagyobb arányban az éves vesszők oldalrügyeiből képződik, míg a piros ribiszkénél a többéves gallyakon alakulnak ki a rövid szártagú termőrészek. A feketeribiszkénél az öt éves és idősebb részeket el kell távolítani. A sűrű koronarészek további ritkításával lehet a termés alapját jelentő vesszőképzést biztosítani. Piros ribiszkénél a korona mérsékeltebb ritkításával kell elkerülni az öregedést és elsűrűsödést. A ribiszkék metszését nyugalmi időszakban kell elvégezni. A ribiszkéknek két kiemelkedő vízigényes periódusa van, júniusban a termésfejlődéskor és július- augusztusban a rügydifferenciálódáskor. Aszályos periódusban a fekete ribiszke fokozottabban károsodik, mint a piros ribiszke. A fekete ribiszke nitrogénigénye, a piros ribiszke káliumigénye kiemelkedő. Növényvédelem a lisztharmat (Sphaerotheca mors uvae), a levélbetegségek és az üvegszárnyú ribiszkelepke (Synanthedon tipuliformis) elleni védekezés jelenti a legfontosabb feladatot, a védelmet a szüret utáni időszakban is folytatni kell. A ribiszke kézi szüretelése rendkívül munkaigényes folyamat. Ezért ipari célú termesztésben betakarítógépekkel végzik a szüretet. Az a fajta alkalmas gépi betakarításra, amelyen a gyümölcsök egyszerre érnek és a könnyen leválnak a kocsányról. A málna felhasználásában meghatározó az ipari feldolgozás aránya, mivel csak fagyasztva lehet hosszabb ideig tárolni. Mélynyugalmi állapota korán, akár tél elején megszűnhet, ezért a rügyeket a télvégi-, tavaszi lehűlések gyakran károsítják. Fényigényes faj, vízigénye mm. Kézi betakarítású ültetvényben javasolt térállás 1,8-2 0,5 m. Gépi betakarítást alkalmazva minimum 3 méteres sortáv szükséges. Töves művelést karós támrendszerrel, 0,7-1méteres tőtávval alkalmazzák. A többéves ültetvényben cm átmérőjű körben hagyják meg a sarjakat, az ezen kívül növőket eltávolítják. 30

31 Sövényművelést huzalos támrendszer alkalmazásával lehet megvalósítani. A 0,5 méter tőtávolságra ültetett egyedek sarjainak szelektív ritkításával 1-2 év alatt összefüggő sövényszerű állomány alakítható ki. A sarjak a sorban max. 40 cm széles sávban nőhetnek. Termő ültetvényben szüret után a letermett sarjakat el kell távolítani, majd az éves sarjakat ritkítani kell. Sövényművelésnél sarj/folyóméter, töves művelésnél 5-6 sarj meghagyása optimális. A sarjak ritkítását akkor kell kezdeni, amikor azok elérték a cm-es magasságot. Nyugalmi állapotban a termővesszők csúcsát vissza kell csípni, ami jobb gyümölcsminőséget eredményez. Június-júliusban egy időben történik az intenzív sarj és termésnövekedés, ezért a vízpótlás ebben az időszakban a legkritikusabb. A málna nitrogén és káliumigényes faj, továbbá kiemelkedő jelentőségű a magnézium-, vas-és bórigénye melyek permettrágya formájában sikeresen pótolhatók. A megfelelő vesszőritkítás hatékony mechanikai védelem a sarjakat károsító kórokozók és kártevők ellen, de természetesen elengedhetetlen a vegyszeres védelem. A termést leginkább veszélyezteti a Botrytis cinerea. A szüretet akkor kell végezni, amikor a gyümölcs egyöntetűen pirosra színesedett a vacokkúpról könnyen lehúzható, de nem esik résztermésekre. A különböző felhasználás alapján 1-5 naponta kell a szüretelést folytatni. A köszméte félérett és érett gyümölcsöt is széles körben felhasználják (kocsonya, lekvár, szörp, friss fogyasztás stb.) Korszerű telepítést törzses fácskával végzünk. A telepítés után a fácskák metszésekor 2-3 vesszőt kell meghagyni a koronában. A fácskák fenntartó metszésekor a korona ritkításával kell az optimális rügyterhelést beállítani. A megfelelően metszett köszméte korona belső részeinek megvilágítottsága jó, ezzel együtt a szüret is könnyebben kivitelezhető. A nitrogéntrágyázás rendkívül fontos a rendszeres terméshozáshoz. Rügypattanás után adagolva a generatív teljesítményt fokozza, aktív hajtásnövekedéskor kijuttatva viszont túlzott vegetatív növekedést eredményezhet. A köszméteültetvényeket évente 2-3 alkalommal öntözni szükséges. A szüret utáni öntözés is indokolt átlagos csapadékú évjáratban, mert a megfelelő vízellátás feltétele a jó termőrügyképződésnek. A legjelentősebb növényvédelmi problémát a köszméte amerikai lisztharmata (Sphaerotheca mors uvae) jelenti. Ipari célra a félérett gyümölcs a megfelelő, ezért a magvak színeződése előtt le kell szedni a teljes termést. A friss fogyasztásra szánt gyümölcs szüretét több menetben kell megvalósítani, mert a gyümölcsök különböző időpontokban érnek a korona különböző részein. 31

32 Zöldségtermesztés Általános szempontok 7 Bár rövid élettartamuk következtében a zöldségfélék esetében a területválasztás kisebb jelentőséggel bír, mint a gyümölcs- és a szőlőtermesztésben, azért a zöldségtermesztésben is számos szempontot érdemes mérlegelni a termesztés előtt. A gyakorlatban ritkán fordul elő, hogy egy adott növény termesztéséhez tetszés szerint válogathatunk a termőterületek közül, inkább az a valós helyzet, hogy egy adott terület adottságaihoz próbálom kiválasztani azokat a növényeket, amelyek ott a leggazdaságosabban termeszthetők. A legfontosabb mérlegelési szempont a terület időjárási, domborzati és talajtani adottságainak figyelembe vétele. Ezt követi a piaci igények felmérése, a piacok (frisspiac, feldolgozóipari üzemek) távolságának figyelembe vétele, a kézimunkaerő ellátottság és az üzem gépesítettségi fokának mérlegelése. Annak ellenére, hogy igen sok fajról van szó, a zöldségfélék talajigénye meglehetősen egyöntetű. A jó vízmegtartó képességű, nem cserepesedő, középkötött, magas szerves-anyag tartalmú és tápanyagban gazdag talajok a legmegfelelőbbek a zöldségtermesztésre. A talaj ph tartalma 5,8 és 7,5 között, míg a mésztartalom 1 és 2% között megfelelő. Egyes zöldségfélék kifejezetten szerves trágya igényesek (burgonyafélék, kabakosok, káposztafélék, csemegekukorica), míg mások (levélzöldségfélék, hagymafélék, gyökérzöldségfélék) közvetlenül nem igényelnek szerves trágyát. A nitrogén elsősorban a vegetatív növekedésért felelős tápelem, de a termésméret és a termésátlag kialakításában is kulcsszerepe van. A túl kevés nitrogén elégtelen növekedést, és így kisebb méretű terméseket, alacsonyabb termésátlagot eredményez, míg a túlzott nitrogénellátás következtében rosszabb a beltartalom és a tárolhatóság, a növény fokozottan érzékeny a betegségre és kártevőkre. A foszfor a gyökérképződésben és a generatív folyamatokban játszik döntő szerepet. Hiánya termésképzési zavarokat okoz. A kálium nagy szerepet játszik a jó beltartalom és szín, valamint a tárolhatóság, a hidegtűrés és a betegség ellenállóság kialakításában. Hiánya minőségromlást okoz. A zöldségnövények más növényekhez képest viszonylag sok magnéziumot vesznek fel, ezért egyes zöldségnövényeknél (pl. uborka, paprika, paradicsom) gyakori hiánytünetének kialakulása. A kalcium hiánya tenyészőcsúcs elhalást és általában alapvető minőségromlást okoz. A tápanyag-utánpótlási, trágyázási rendszer négy eleme a következő: az alkalmazott trágya típusa, az alkalmazott trágyaadag nagysága, a kijuttatás ideje és 7 A zöldségfélék esetében terjedelmi okok - miatt nincs lehetőség az egyes növényfajták részletes ismertetésére. 32

33 a kijuttatás módja. A trágya típusa szerint sokféleképpen csoportosíthatjuk a trágyaszereket. Eredetük szerint megkülönböztetünk szerves és szervetlen (zömében műtrágyák) trágyákat. A zöldségtermesztésben kiemelt jelentősége van a szerves trágyának, szabadföldön 3-4 évente, hajtatásban évente alkalmazzák. A trágya mennyisége szerint elkülöníthetünk feltöltő, tartalékoló, visszapótló és talajzsaroló trágyaadagot. A feltöltő adag alkalmazása gyakorlatilag luxus ellátás megvalósítását eredményezi, ezért elsősorban intenzív technológiákban alkalmazzuk a minél nagyobb termésátlag elérése érdekében. Tartalékoló adagot a foszfor és a kálium esetében alkalmazhatunk, amikor egy alkalommal több egymást követő kultúra számára elegendő mennyiséget juttatunk ki. A kevésbé intenzív szabadföldi zöldségtermesztésben a mérlegmódszer alkalmazásával kiszámolt visszapótló adagokat használnak, annyi tápanyagot juttatva a talajba, amennyit a termesztés során feltételezhetően majd kivonunk belőle. A talajzsaroló adag alkalmazása a kivontnál kisebb mennyiségek kiadását jelenti. A kijuttatás módja is sokféle lehet. A leggyakoribb eljárás, hogy a trágyát kiszórjuk a talaj felszínére és azt talajművelő eszközökkel, vagy esetleg öntözés alkalmazásával a kívánt mélységben a talajba juttatjuk. Az öntöző műtrágyákat az öntözővízzel tudjuk kijuttatni. Egyes műtrágyákat vízben feloldva és szigorúan meghatározott töménységben alkalmazva a növények lombjára is kijuttathatjuk. Ez a lombtrágyázásnak nevezett eljárás inkább csak átmeneti tápanyaghiányok megszüntetésére alkalmas, hosszabb távú táplálásra nem. A kijuttatás ideje alapján alap-, indító- és fejtrágyázást különítünk el. Az alaptrágyázást a tenyészidőszakon kívül, általában ősszel végezzük. Célja egy tápanyagtartalék képzése a hosszabb ideig ható trágyaféleségek beforgatásával a művelt talajréteg teljes mélységébe. Az indító trágyázást közvetlenül a vetés, illetve a kiültetés előtt végezzük, a tápanyagokat gyorsan felvehető formában tartalmazó trágyák felhasználásával. Célja a kezdeti fejlődés segítése. A fejtrágyázást a vegetációs időben végezzük gyorsan ható trágyaszerekkel. Célja a tápanyagigény folyamatos és egyenletes kielégítése az egész tenyészidő folyamán. A zöldségtermesztés gyakorlatában klasszikus vetésforgót leginkább csak a nagy felületen, elsősorban feldolgozóipari célra termesztett zöldségkultúrák esetében alkalmaznak. E növényeket (pl. csemegekukorica, zöldbab, zöldborsó, vöröshagyma, sárgarépa) szántóföldi növényekkel kombinált vetésforgókban termesztik. E vetésforgókban a zöldségnövény a főnövény, az kerül a legjobb értékű elővetemény után és annak az öntözése élvez prioritást. A gyakorlati zöldségtermesztésben számos tényező munkál a klasszikus vetésforgó megvalósíthatósága ellen. Mindenekelőtt kicsi az átlagos üzemméret, sokszor még egy-két növény gazdaságos termesztésére is alig elegendő a rendelkezésre álló terület. A zöldséghajtatásban és a szabadföldi támrendszeres termesztésben monokultúrás 33

34 termesztés folyik. A vetésforgó fő lényegének, az elővetemény elméletnek (ami szerint minden növény hatással van az adott területen utána következő növényre) a részleteit a zöldségtermesztőknek is ismerniük és alkalmazniuk kell. A talajművelés célja a talaj víz-, levegő- és tápanyagforgalmának befolyásolása, valamint a gyomok irtása. A talajművelési eljárásokat három nagy csoportba oszthatjuk. - Az alap talajművelés célja termékeny, gyomban szegény talajréteg kialakítása és fenntartása. Ide a tarlóhántás (eszköze a tárcsa), a tarlóhántás ápolása (tárcsa, kultivátor), a tarlóhántás lezárása (henger, fogas) és a szántás (eke) tartozik. A zöldségtermesztésben az alap talajművelést általában ősszel végzik, de egyes esetekben kora tavasszal, illetve kettős termesztés vagy áttelelő termesztés esetén akár a nyár folyamán is történhet. - A vetés előtti talajelőkészítés célja a jó vetőágy kialakítása. Ez aprómorzsás, ülepedett, sima és gyommentes terület létrehozását jelenti. Eszközei a tárcsa és a borona vagy a kultivátor, valamint apró magvú növények esetében a henger. E művelet elvégzése a szabadföldi zöldségtermesztésben fajtól és termesztéstechnológiától függően február végétől a nyár végéig bármikor előfordulhat. Ehhez a műveletcsoporthoz sorolható a bakhátak és ágyások kialakítása is. - A növényápoló talajművelés célja a megfelelő talajállapot fenntartása a vegetáció során, a növényállomány mechanikai gyomírtásával, a talajfelszín porhanyításával, esetenként tömörítésével. Eszközei jellemzően a kultivátor és a fogasborona. A zöldségnövények döntő többségét a termesztési gyakorlatban ivaros módon, tehát vetőmaggal szaporítjuk. Ivartalan szaporítást elsősorban akkor alkalmazunk, ha az adott zöldségnövény nem hoz csíraképes magvakat (pl. fokhagymát sarjhagymával, tormát gyökérdugvánnyal), vagy ha magról szaporítva a fajtatulajdonságok nem őrződnek meg biztonsággal (pl. rebarbarát tőosztással). A gyakorlat szempontjából az ivaros szaporítási eljárások két nagy csoportra különíthetők el, állandó helyre vetésre és palántázásra. Zöldséghajtatásban a gyökérzöldségek kivételével minden esetben palántázást alkalmazunk, míg szabadföldön mindkét módszer széleskörűen alkalmazott. Az állandó helyre vetés előnye, hogy olcsóbb és egyszerűbb eljárás, valamint alkalmazásával a gyökérzet mélyebbre hatoló lesz javítva ezzel az állomány szárazságtűrését. Hátránya, hogy kevésbé kiszámítható, bizonytalanabb eredményű eljárás, így nagyobb a területegységre eső vetőmagigénye. Ezen kívül kiegyenlítetlenebb állományokat és hosszabb tenyészidőt eredményez. A helyrevetés fő paraméterei a vetési idő, a vetési mélység, a vetés módja és a felhasznált vetőmag mennyisége. A vetési időt az adott növény hőigénye, a rendelkezésre álló terület időjárási és talajviszonyai, a piaci igények és az adott fajta tenyészideje határozzák meg. A vetési mélység leginkább a vetőmag méretétől függ, de megállapításánál 34

35 figyelembe kell venni a csírázás időtartamát, valamint a talaj szerkezetét és nedvességtartalmát is. A vetés módját illetően üzemi szintű termesztésben szinte kivétel nélkül géppel, soros elrendezésben vetjük a magokat. A vetőmag mennyiségét az elvetendő csíraszám, valamint az adott vetőmag ezermagtömegének és használati értékének az ismeretében számolják ki. A palántázás fő előnye, hogy biztonságosabb termesztést és kiegyenlítettebb növényállományt eredményez. Ezen túl rövidebb tenyészidőt, korábbi szedéskezdetet és nagyobb termésátlagot biztosíthat. Hátránya a helyrevetésénél jóval nagyobb költsége, valamint hogy a növényvédelmi problémák fokozottabban jelentkezhetnek. A palántanevelési technológia legfontosabb részelemei a magvetés időpontja, módja, helye és sűrűsége, valamint a palántanevelés módja és a kiültetés időpontja. A magvetés idejét a kiültetési idő és a palántanevelés várható időtartama alapján határozzák meg. A magvetés végezhető kézzel és géppel is, történhet a termesztő létesítmény talajába (szálas palánták előállításakor), szaporító tálcába (tűzdeléses palántanevelésnél), palántanevelő tálcákba (tálcás palántanevelés), illetve tápkockába vagy cserépbe. A palántanevelés legegyszerűbb és legolcsóbb módja a szabadföldi tömegtermesztésben alkalmazott szálas, a hajtatásban vagy korai termesztés céljára tálcás, valamint tápkockás illetve cserepes palántanevelést. A tápkockás és a cserepes palántanevelés történhet tűzdeléssel, illetve tűzdelés nélkül is. Tűzdelést alkalmazva palántanevelő hely és fűtőanyag takarítható meg, ugyanakkor megnöveli a palántanevelés időtartamát és kézimunka igényét. A növények megfelelő vízellátása alapvető feltétele az optimális fejlődésnek. A termesztő berendezésekben természetszerűleg csak öntözéssel biztosítható a növények vízellátása, de hazánk klimatikus adottságai miatt a korszerű, tervezhető szabadföldi zöldségtermesztésnek is alapfeltétele az öntözés. Szinte minden zöldségnövényünkre igaz, hogy öntözve biztonságosabban és gazdaságosabban termeszthető, de egyes zöldségnövények (pl. étkezési paprika, uborka, csemegekukorica) üzemszerű termesztését öntözési lehetőség biztosítása nélkül elkezdeni sem szabad. Az öntözési rendszer legfontosabb elemei az öntözési cél, az öntözési mód, az öntözési norma és az öntözési forduló. Az öntözési célok közül nyilvánvalóan a vízpótlás a legnagyobb jelentőségű. De ezen kívül öntözhetünk a termesztés előtt nedvességtároló, talajművelést elősegítő és talajátmosó; közvetlenül a vetés, illetve az ültetés után kelesztő és beiszapoló, illetve a termesztés során trágyázó, párásító és frissítő céllal. Az öntözési módok közül az esőztető öntözés a legelterjedtebb. Nagy előnye, hogy a fent említett öntözési célok mindegyikének megvalósítására alkalmas. Hátránya, hogy viszonylag vízpazarló, és hogy alkalmazása talaj- és növényromboló hatású lehet. Különösen az intenzív termesztési módokban terjed a csepegtető öntözési mód alkalmazása, amely jelentős beruházási igényű, de igen víztakarékos módszer. Tulajdonképpen csak 35

36 vízpótlási és tápanyag kijuttatás cél megvalósítására alkalmas. A felületi öntözési módok (árasztásos, barázdás) és az altalaj öntözés alkalmazása csökkenő jelentőségű. Öntözési norma alatt az egy alkalommal kijuttatott vízmennyiséget értjük. Konkrét értéke természetesen nagymértékben függ az öntözési céltól, valamint vízpótló öntözés esetén az adott kultúrára jellemző gyökerezési mélységtől. Akkora vízadagot célszerű kiadni, hogy a fő gyökérzónánál pár centiméterrel mélyebben nedvesedjen át a talaj, átlagos talajviszonyok mellett 1 mm öntözővíz 1 cm mélyen nedvesíti át a talajt. Az adott kultúra termesztése során összesen felhasznált öntözővíz mennyiséget idénynormának nevezzük. Öntözési forduló alatt a két egymást követő öntözés között eltelt időtartamot értjük, tehát az öntözés gyakoriságát fejezi ki. Mértéke elsősorban az öntözőberendezés kapacitásától és típusától függ, de gazdaságossági és növényélettani tényezőket is figyelembe kell venni megállapításakor. A fitotechnikai ápolási munka nagy kézimunka igényű tevékenység, tehát komoly költségtényező. Ezért fitotechnikai műveleteket üzemi szintű termesztésben általában csak a nagy termelési értéket eredményező kultúrák esetében alkalmaznak. A zöldségtermesztésben a fitotechnika körébe soroljuk az egyes növényi részek eltávolítását a növényi részek rögzítését, az oltást, a halványítást, valamint a termékenyülés és az érés szabályozását. A növényi részek eltávolítása számos zöldségnövény esetében alkalmazott technológiai elem. Ilyen művelet például a paprika, a paradicsom, az uborka és a sárgadinnye metszése, kacsozása; a hajtatott paradicsom lelevelezése; az elsősorban egyes kabakosok és burgonyafélék esetében végzett termésritkítás; a torma hajtásválogatása és oldalgyökerezése, valamint a csemegekukorica fattyazása. E műveletek fő célja, hogy a meghagyott növényi részek intenzívebben fejlődjenek és jobb minőségű terméket eredményezzenek. E műveleteket akkor érdemes alkalmazni, ha a piac megfelelő ártöbblettel honorálja az így elért nagyobb méretet és jobb minőséget. A hajtások rögzítése a támrendszert alkalmazó termesztési módok elengedhetetlen fitotechnikai művelete. Az oltást eredetileg a talajlakó korokozók és kártevők elleni védekezésül vezették be. A termesztendő fajtákat az egyes károsítókkal szemben ellenálló gyökerű növényekre oltják, így még fertőzött talajban is sikeresen lehet termeszteni. Az oltott növények gyökérzete erőteljesebb, mélyebbre hatoló, hidegtűrőbb, jobban hasznosítja a vizet és a tápanyagokat. Emiatt nagyobb lesz a növekedési erély, javul a stressztűrés, a termések nagyobbak, kiegyenlítettebbek és jobb minőségűek lesznek. A halványítás, illetve etiolálás során egyes növényi részeket részben, vagy teljes egészében elzárunk a fénytől. Ezt a műveletet a póréhagyma, a spárga, a halványító zeller és egyes salátafélék termesztése során alkalmazzák legelterjedtebben. A termékenyülés elősegítése leginkább a téli hajtatási időszakban alkalmazott művelet. Történhet a virágok rázogatásával, hormonkészítmények permetezésével, illetve 36

37 újabban leginkább poszméhek alkalmazásával. A vegyszeres érésszabályozás az ipari paradicsomtermesztésben alkalmazott eljárás, melynek során etilén tartalmú szerek permetezésével érik el a termések minél nagyobb fokú együttérését. A hazánkban termeszthető zöldségfélék közé nagyon sok faj tartozik és mindegyik fajnak, fajtának megvan a saját növényvédelmi specialitása. A zöldségfélék növényvédelmét még színezi az is, hogy nagyon sok zöldségfajt termesztünk szabadföldön kívül zárt termesztő berendezésekben is. Ezekben a berendezésekben viszont nem csak a hazai, hanem a nálunk egyébként szabadban nem áttelelő károsítókkal is meg kell küzdenünk. A különböző zöldségféléket tényező károsító tényezők lehetnek élettani elváltozások, különböző kórokozók, kártevők és gyomok okozta károsítások. Az élettani elváltozásoknál (levélszél barnulás, csúcsfoltosság, repedés, növekedési rendellenesség) mindig meg kell keresnünk, illetve előre ki kell küszöbölnünk a kiváltó okokat. Ezek az okok lehetnek a faj (fajta) számára nem megfelelő környezeti tényezők, de a tápanyagzavar által kialakultak is gyakoriak. Az élettani elváltozások sajátossága, hogy ha a tünetük már megjelent, akkor az orvoslásukkal rendszerint elkéstünk A tünet súlyosbodását vagy nagyobb arányú terjedését azonban a kiváltó ok megszüntetésével meg tudjuk akadályozni. A kórokozók közé soroljuk a vírusos, a fitoplazmák okozta, a baktériumos és a gombás megbetegedéseket. Mindegyikük közös jellemzője, hogy ellenük hatékonyan védekezni csak a megelőzéssel lehet. A védekezés alapja a szigorú növényvédelmi higiénia betartása, a fertőzési források megszüntetése, a fertőzésmentes szaporítóanyag használata, a betegség terjedésének megakadályozása, a kórokozó számára kedvezőtlen életfeltételek biztosítása, stb.. A vírusok ellen az előbb megnevezett megelőzési módok kiegészítéseként leghatékonyabban csak rezisztenciával rendelkező fajták használatával tudunk. A baktériumos és gombás megbetegedések ellen számos hatóanyag áll a termelő rendelkezésére. A kártevők közé rengeteg szervezet tartozik. A teljesség igénye nélkül a zöldségféléket károsíthatják a kártevők következő nagy osztályai: fonálférgek, csigák, rovarok, atkák, madarak, emlősök. Ezek a rendszertani osztályok több száz kártevőt foglalnak magukba. A kártevők elleni védekezés alapja biológiájuk (áttelelésük, fejlődésmenetük, rajzásmenetük, nemzedékszámuk, stb.) és környezeti igényeik ismerete. A korszerű növényvédelem, ezt kiegészítve különböző módszerekkel figyeli a kártevők megjelenését, és ehhez igazítja a védekezés módszerét és idejét. Gyomok okozta károsításról akkor beszélünk, ha egyes növényfajok egy csoportja zavarja a termelő tevékenységet. A védekezés mechanikai módszer, vagy herbicidek alkalmazása. A ma terjedő integrált növényvédelem egy olyan növénykezelési rendszer, amely 37

38 egészség- és környezetkímélő módon a károsító fajok ellen a lehető legeredményesebb módon használ fel minden alkalmas technikát és módszert, hogy azok egyedszámát a gazdaságilag elfogadható szint alatt tartsa. A zöldségnövények esetében a betakarítás nagy kézimunka-, illetve gépigényű művelet, meghatározó költségtényező. A betakarítási technológia legfontosabb jellemzői a betakarítás módja, ideje és gyakorisága. A kézi betakarítás a zöldségtermesztésben mind a mai napig nagy szerepet játszik. Ennek egyik oka, hogy egyes zöldségfélék gépi betakarítása technikailag még nem kellően megoldott. Egy másik ok, hogy a kézi betakarítás jobb minőségű árut eredményez, mint a gépi betakarítás, ezért frisspiaci célra még azon fajokat is kézzel szedik, amelyeket a feldolgozóipar számára géppel takarítanak be. A gépi betakarítás a feldolgozóipari illetve a tárolási célú zöldségtermesztésben általánosan alkalmazott gyakorlat. A szakszerű betakarítás talán legfontosabb eleme a megfelelő időpontban történő szedés, a túl korai vagy túl késői betakarítás komoly gazdasági károkat eredményezhet. Így tehát a betakarítás legmegfelelőbb idejének pontos megállapítása a sikeres termesztés egyik kulcsmomentuma. A szedési idő megállapítására általában tapasztalaton alapuló, úgynevezett szubjektív módszereket alkalmaznak. Feldolgozóipari célú termesztésben egyes fajoknál konkrét mérési eredményeken alapuló, úgynevezett objektív módszereket is használnak. A megfelelő érettségi állapot fajonként, sőt felhasználási célonként változhat. A gazdasági (vagy más szavakkal felhasználási, szedési, technológiai) érettség azt jelenti, hogy az adott termény elérte azt az állapotot, amelyet a fogyasztó vagy a feldolgozó igényel. Biológiai érettségről akkor beszélünk, amikor a növény magja már beérett, továbbszaporításra alkalmas. Egyes zöldségfajoknál a gazdasági érettség egybeesik a biológiai érettséggel (pl. paradicsom, fűszerpaprika, görögdinnye), de többségük esetében megelőzi azt. A betakarítás végezhető egyszerre, egyetlen szedéssel vagy ismételve, többszöri szedéssel. A gyakoriság meghatározásához a piaci igényeket és a termény minőségét kell figyelembe venni. A tárolás eredményességét meghatározó tényezők közül talán a legalapvetőbb a faj és a fajta. A hosszú ideig tárolható zöldségfajoknál (pl. vöröshagyma, gyökérzöldségek, fejes káposzta) a hosszú tenyészidejű fajták tárolhatósága általában jobb, mint a rövid tenyészidejűeké. A betárolt termény állapota alatt leginkább annak egészségi állapotát, sérülésmentességét és nem utolsó sorban szárazanyagtartalmát értjük. E tulajdonságokra alapvető befolyással vannak a környezeti tényezők (csapadék, talajtípus), az alkalmazott termesztéstechnológia (tápanyagutánpótlás, öntözés, növényvédelem, betakarítás) és a fajta is. A tárolási körülmények is alapvetően meghatározzák a tárolás sikerességét. A melegkedvelő zöldségek ideális tárolási hőmérséklete 10 C körüli, a hidegtűrőké 0-4 C. 38

39 Mindkét csoport tárolása számára a 90-95%-os páratartalom a legkedvezőbb. A zöldségfélékre is vonatkozik az az általános megállapítás, hogy az áruvá készítés során válik igazi áruvá. A jól előkészített áru kelendőbb, értékesebb, hosszabb ideig szállítható és használható fel, valamint könnyebb a szállítása. Az áruvá készítés egy összetett munkafolyamat, amely magába foglalja a tisztítást, a válogatást és osztályozást, illetve a csomagolást. A tisztítás során az adott termény esetében az áruhoz nem hozzátartozó felesleges növényi részeket, illetve a külső szennyeződéseket távolítjuk el. A tisztítást a válogatás és az osztályozás követi, melyeket általában egy műveletben végzünk el. A válogatás (vagy selejtezés) célja, hogy az adott tételből kivegyük a még a minimumkövetelményeknek sem eleget tévő (pl. beteg, sérült) terményeket. Az osztályozás során pedig az így átválogatott tétel terményeiből a szabvány előírásainak megfelelően egyöntetű csoportokat képezünk. Az osztályozás alapja a minőség, és a méret. Az áruvá készítés záró művelete a csomagolás, amely védi az áru minőségét, épségét, akadályozza a párologtatást és egyes esetekben fagyvédelmet is nyújthat, valamint könnyíti az áru szállítását és elosztását. Ezen túlmenően a csomagolás figyelemfelkeltő és vásárlásra késztető is lehet és nem utolsósorban a kötelezően feltüntetendő információkat is a csomagoláson helyezik el. 39

40 Kutatási terv elkészítése a kedvezményezetti kör programba való bekapcsolódásának felmérésére A gazdálkodókban saját tevékenységüket elősegítendően folyamatosan megfogalmazódik az a kérdés, hogyan tudnak eredményesebbé válni. Saját gazdasági méretüktől, a folytatott gazdálkodási tevékenység jellegétől, technikai felszereltségüktől és nem utolsó sorban szakmai felkészültségüktől függ, hogy milyen együttműködésben érdekeltek. A jelen piaci viszonyai között, amikor nemcsak az árutermelés és kereskedelem, hanem a pénzpiac is rendkívül erősen globalizálódott, az országhatárok egyre inkább eltűnnek, egyszerűen fel sem lehet tenni azt a kérdést kellő szakmai és piaci tájékozottság ismeretében, hogy kell-e egyáltalán szövetkezni. A szövetkezet alapítása az egyének önállóságát megőrző, számukra a gazdálkodásukhoz szükséges kiegészítő tevékenységet folytató gazdasági szervezet létesítése. A tagok és a szervezet jogait és kötelezettségeit, cselekvési szabadságát és korlátait minden kultúrállamban törvények állapítják meg. Magyarországon a törvények értelmezőinek és alkalmazóinak igen nagy a mozgástere. Ezért is lett nálunk a szövetkezet-alapítás bonyolult és eléggé hosszadalmas tevékenység. De nemcsak ezért időigényes az alapítás előkészítése, hanem a társadalomban, főként vidéken elmélyült bizalmi válság miatt is. Ez minden közösségi kezdeményezést beárnyékolt. A bizalmatlansági gátak ledöntése - vagy legalább oldása - nélkül eredményes gazdasági együttműködés el sem kezdődhet, szövetkező közösségnek pedig még a gondolata sem merül föl. A bizalomhiány okai: a rossz tapasztalatok, a tájékozatlanság, a félrevezetés és a kiszolgáltatottság. Ezek az okok társadalmunkban annyira általánosan és olyan magas hatásfokon vannak jelen, hogy leküzdésük csak fokozatosan, a közösség szándékainak és motivációinak feltárásával, az együttműködést gátló tényezőket feloldó módszeres ismertető, oktató, szervező munkával lehetséges. Ehhez nem elég a már élő szövetkezetekről szerzett teljes mélységű tájékozottság, hanem ismerni kell a létesítendő szövetkezet befogadó társadalmi-gazdasági közegét is. Ez a folytonosan változó és szinte minden településen egyedi sajátosságokat hordozó környezet a saját szemszögéből ítéli meg bármilyen együttműködés szükségességét. A szövetkezet létrehozását előkészítő kutatás és interjúk során fel kell tárni és a partnerekkel történő előkészítő megbeszélésen világossá kell tenni, hogy: 40

41 I. a kezdeményezők elszigetelt szűk körű törekvéseivel vagy szélesebb társadalmi II. III. IV. csoportigényeivel állunk szemben?; milyen helyi tapasztalatok ösztönzik vagy gátolják a szövetkezést?; volt-e sikertelen együttműködési kísérlet?; milyen méretű az együttműködéssel rokonszenvező csoport?; V. milyen a rokonszenvezők csoportjának: A. szakmai, B. foglalkozási (teljes- vagy részfoglalkozás fűzi a mezőgazdasághoz?) C. tulajdonosi és D. kor szerinti összetétele? VI. milyen szövetkezetet, illetve szövetkezeteket akarnak létrehozni? VII. milyen eredményesek piaci (beszerzési-értékesítési) kapcsolataik? VIII. mennyire tájékozottak a szövetkezeti alapelvek, célkitűzések témáiban? Ezzel összhangban a szövetkezet megalakulásának előkészítéséhez szükséges vizsgálatok és teendők magukba foglalják a következőket: a) Első lépés: Tájékozódás a helyi gazdaság állapotáról, statisztikák, dokumentumok, írott anyagok alapján. Második lépés: Tájékozódás a helyi gazdaság állapotáról és a helyi lakosság anyagi helyzetéről, valamint korábbi szövetkezeti tapasztalatairól az önkormányzati vezetők szóbeli közlései alapján; b) Harmadik lépés: Reprezentatív minta bevonásával kérdőíves interjú, majd ennek alapértékelését követően megbeszélés a szövetkezésre igényt tartó néhány - legfeljebb 10 - személlyel saját szövetkezeti tapasztalataikról és elképzeléseikről; c) Negyedik lépés: SWOT-analízis készítése az a-b-c. lépések alapján a településről; d) Ötödik lépés: Nyilvános előadás (előadások) a helyi érdeklődők számára. vállalkozókkal; e) Hatodik lépés: Utána vita az alapításra A megalakulás adminisztratív anyagainak előkészítése és eljuttatása az érdekeltekhez; f) Hetedik lépés: A megalakulás törvényes aktusa (részvétel, segítség a levezetésben); 41

42 Vertikális és horizontális szakmai, gazdasági és technológiai együttműködési lehetőségek feltérképezése, elemzése Az együttműködési szükségszerűség gazdasági okai Az előző fejezetben vázoltak alapján lehetséges, az ökológiai adottságokon alapuló termelési szerkezet kiválasztásán túl a gazdasági szereplőknek nem lehet figyelmen kívül hagynia a termelés és a piacra juttatás méretgazdaságosságának e. Ebből következően a település termőterületének revitalizációja keretében megvalósítandó fejlesztések során e szempontrendszer mérlegelése egyéni és közösségi szinten is elkerülhetetlen. Tekintettel a tulajdon- és használati- szerkezet elaprózottságára, magától értetődő, és közgazdasági összefüggéseken keresztül is igazolható, hogy életképes gazdálkodás csak együttműködések keretében realizálható. A gazdálkodás életképességének fogalma hétköznapi értelemben azt jelenti, hogy a gazdálkodási tevékenység, vagy egy vállalkozás egész tevékenysége a jövőben is folytatható lesz. Ennek megállapítása alapulhat szubjektív értékelésen és objektív kritériumok alapján, ám ez utóbbiakkal kapcsolatban a tanulmány elején le kell szögezni, hogy nincs általános érvényű kritériumrendszer. A neoklasszikus közgazdaságtan kimondatlanul, de mégis feltételezi, hogy azok a vállalkozások működhetnek hosszú távon, amelyek szabad versenyes piacon képesek az ún. normál profit kitermelésére állami támogatás nélkül. A normál profit kitermelése annyit jelent, hogy a felhasznált termelési tényezők (tőke, munka, természeti erőforrások stb.) - azonos kockázati szint mellett - más kombinációban sem volnának hatékonyabban felhasználhatók, ezért a normál profit megléte az életképesség egyik alapfeltétele. Ugyanakkor ez egyrészt csak szükséges, de nem elégséges feltétel, másrészt a gyakorlati vizsgálata is nehézségekbe ütközik, elsősorban az igen részletes adatszükséglet miatt. Amennyiben az életképesség feltétele, a normál profit megléte nem teljesül, akkor a tevékenység még nem lehetetlenül el azonnal, de mivel az erőforrások az alternatív felhasználási lehetőségekhez képest rosszul hasznosulnak, a piacgazdaság szabályai szerint hosszú távon a tevékenység nem tartható fenn. Az életképességi kritériumok konkrét agrárágazati alkalmazásának megértése a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) és az európai méret egység (EME) fogalmán alapul. E fogalmak a mezőgazdasági üzemek méretének jellemzéséhez, és a hatékonyság vizsgálatához egyaránt felhasználásra kerülnek. 42

43 A standard fedezeti hozzájárulás (SFH) fogalmát az Európai Unió a 85/377/EEC Bizottsági Határozatban definiálja, és egyes termelési ágazatok tartós jövedelemtermelőképességét 8 jellemzi. A standard fedezeti hozzájárulás a kibocsátás értékének (termelési érték) és meghatározott közvetlen költségeknek az egyenlege. A figyelembe vett költségek köre egyezményes, és kiválasztásukban a legfontosabb szempont volt, hogy a termeléshez könnyen hozzárendelhetők legyenek. Egy üzemág SFH-ja a standardizált termelési érték és az üzemágra közvetlenül elosztható változó költség különbsége. A termelési érték magában foglalja az értékesítés, a természetbeni járadék és a készletváltozás értékét mind az elsődleges és másodlagos termékekre vonatkozólag. Az SFH számításokban felhasznált áraknak un. üzemkapu-árak. A költségek esetében a közvetlen változó költségek vehetők figyelembe a felhasználáshoz kapcsolódó támogatások nélkül. A támogatások közül azokat kell csak figyelembe venni, amelyek az üzemági termeléshez közvetlenül kapcsolódnak, például a termékhez vagy a megművelt területhez köthetők, és értelemszerűen nem vehetők figyelembe a gazdálkodó szervezetek működési és egyéb támogatásai. A standard jelző azt jelenti, hogy az SFH értékek 3 vagy 5 éves időszakok átlagértékeit jelentik (évente számított 3 vagy 5 éves mozgóátlag), ezzel egyenlítve ki a rövid távú gazdasági ingadozásokat. Az SFH tehát egy pénzértékben kifejezett gazdasági jellemző, amit üzemágakra határoznak meg, és az üzemág termelési alapegységére fejeznek ki: ha-ra vagy db-ra. A fentiek alapján az SFH-t tehát értelmezhetjük úgy, hogy az a termelés alapegységére jutó átlagos fedezettermelési potenciál, vagy átlagos fedezettermelési képesség. Használatával egyrészt meghatározhatjuk egy konkrét gazdálkodási tevékenység illetve ágazat teljes fedezettermelő képességét, ha a termelés naturális mennyiségét (ha vagy db) megszorozzuk a vonatkozó SFH értékkel, illetve egy gazdálkodási egység minden ágazatára kiszámított fedezet-termelő képességek összege megadja a gazdálkodási egység egészének fedezet-termelő képességét. Az egyes ágazatok fedezet-termelő képessége természetesen nem csak a növényfajonként, de esetenként technológiai feltételektől, termelési intenzitástól függően is eltérő lehet. Jól példázzák ezt a célterületen a termesztés szempontjából figyelembe vett 8 A számítási alaphoz jelentős mértékben hozzájárult, hogy az Európai Unió 1965-ben létrehozta a mezőgazdasági üzemek jövedelmére és üzleti tevékenységére vonatkozó számviteli adatok gyűjtésére szolgáló hálózatot, amit angolul Farm Accountancy Data Network-nek (FADN) hívnak. Az SFH és EME definíciókhoz és számításokhoz ez az adatbázis szolgált alapul. 43

44 néhány növényeknek a 4. táblázatban bemutatott, a termesztéstechnológiától függően eltérő SFH értékei. Megnevezés Mértékegység SFH érték Közönséges búza ha Szemeskukorica ha Burgonya ha Friss zöldségfélék, dinnye, szamóca - szabadföldi és alacsony takarás alatt, szántóföldi vetésforgóban ha Friss zöldségfélék, dinnye, szamóca - szabadföldi és alacsony takarás alatt, kertészeti vetésforgóban ha Friss zöldségfélék, dinnye, szamóca - járható takarás (üvegház, fóliasátor) alatt ha Virágok - szabadföldi és alacsony takarás (síkfólia, fóliaalagút, hollandiágy) ha Virágok - járható takarás (üvegház, fóliasátor) alatt ha Szántóföldi szaporítóanyag (magvak és palánták) ha Illóolaj-, gyógy- és fűszernövények ha Konyhakert ha Belterjes (intenzív) gyep (rét és legelő) ha Külterjes (extenzív) gyep (rét és legelő) ha Gyümölcsültetvények, mérsékelt égövi friss ha Gyümölcsültetvények, héjasok ha Nem minőségi borszőlő ültetvények ha Csemegeszőlő ültetvények ha Faiskolák ha Egyéb ültetvények ha táblázat Néhány termesztett növény SFH értéke Az SFH mindig pénzértékben kifejezett mennyiség, aminek van egy váltószáma: az európai méret egység (EME). A standard fedezeti hozzájárulás (SFH) fogalmát 1999-ben vezették be, 1 EME = 1200 (illetve annak megfelelő érték nemzeti valutákban kifejezve), amit az EU-ra egységesen határoztak meg, és az infláció követésének érdekében időnként megemelhetik. A gazdálkodó egységek ökonómiai méretét EME-ban fejezik ki, és ezt felhasználva méretkategóriák kerültek kialakításra (5. táblázat /ld. a következő oldalon/). Az életképes üzem meghatározása során a méret szerinti besorolásra alkalmazott EME határérték meghúzásánál nincs egységes európai gyakorlat, Magyarországra ezt az értéket a legtöbb európai országéhoz hasonlóan - 2 EME szintben határozták meg. (A 2 EME érték az EU 27-ben 12 országra vonatkozik, ennél kisebb (1 EME) Ciprus, de az életképes üzem minimális mérete Csehországban és Olaszországban 4 EME, Szlovákiában 6 EME, Németországban, Franciaországban, Máltán, Ausztriában, Luxemburgban, a 44

45 skandináv országokban, és Észak-Irországban 8 EME, Belgiumban, Hollandiában és az Egyesült Királyság többi területén 16 EME.) Méretkategóriák Mérethatárok 1 (EME) Mérethatárok 2 (EME) Elnevezés I. < 2 < 4 nagyon kicsi II. 2-4 III kicsi IV. 6-8 V kis-közepes VI VII nagy- közepes VIII nagy IX > 100 igen nagy X. > táblázat Az Európai Méret Egység (EME) szerint kialakított, mezőgazdasági üzemekre vonatkozó méretkategóriák Összevetve az első fejezetben jelzett a kárpótlás, a részarány-kimérés és egyéb úton szerzett tulajdonszerzésből fakadó gazdálkodási egységek méretét az SFH adatok alapján számítható minimális birtoknagyságokkal, bizonyítottnak tekinthető, hogy fenntartható gazdálkodás a kialakult tulajdonviszonyok sérelme nélkül csakis összefogással folytatható. Ugyanakkor az is igazolható, hogy a teljes terület megfelelő koordinációval 100 millió Ft-os fedezet termelésére képes. Az együttműködés tartalmi elemei A méretgazdaságosság üzemi szintű hiányának feloldása az együttműködés kereteiben azáltal történhet meg, hogy az önállóan gazdálkodók egyéni szintjén jelentkező fajlagosan magas költségeket közös szolgáltatásokkal csökkentjük. Nyilvánvaló, hogy ezek a költségek a tevékenység különböző szakaszaiban eltérő jellegűek és eltérő módszerek lehetségesek ezek feloldására mind a horizontális, mind a vertikális kapcsolatban. Szűken értelmezett közgazdasági értelemben az 1990 előtti termelőszövetkezetek is ezt a méretgazdaságossági hátrányt kísérelték meg feloldani, igaz, hogy az eredeti tulajdon, és ezáltal az érdekeltség súlyos sérelmét idézve elő. Nem hagyható tehát figyelmen kívül, hogy az együttműködés milyen tartalommal, milyen mélységgel, és egyidejűleg milyen érdekviszonyok mellett kerül kialakításra. 45

46 Horizontális kapcsolatok A horizontális együttműködés azonos, vagy hasonló tevékenységet ellátó gazdálkodók között jön létre. A horizontális együttműködés célja és lehetséges okai általában: költségek és kockázat megosztása, szükséges beruházások helyettesítése, gazdaságos méret elérése, versenyerő növelése, belépés új piacokra, részesedés új értékesítési lehetőségekből, kereskedelmi korlátok leküzdése, kínálat diverzifikálása, inputok hatékonyságának javítása, vevőktől, szállítóktól való függés csökkentése, új vállalatirányítási módszerek, technológiai eljárások megismerése, kormányzati döntéshozatal befolyásolása. A horizontális együttműködés létrehozható jogi keretek nélkül, polgári jogi szerződés formájában is. Az élelmiszergazdaság területén ilyen formájú kapcsolatra vannak példák a termelők társulására a termeléshez kapcsolódó műszaki fejlesztési tevékenységre. A horizontális együttműködés legjellemzőbb jogi formája ugyanakkor a szövetkezet, amelynek tevékenységi szintjei eltérőek lehetnek, így értékesítési ügynökség (a mezőgazdasági termelők termékeit elhelyezik a piacon, azaz piacot keresnek a megtermelt termékeknek) alkuszövetkezet (elkülönült mezőgazdasági termelők a kereskedőkkel és feldolgozókkal szembeni alkupozíciójuk erősítése érdekében a termékeiket kollektívan értékesítik; tagjai számára piacinformáció szolgáltatást, illetve közvetítést végeznek) tulajdonképpeni marketingszövetkezet (termelést is integráló forma; nemcsak piaci információt ad, hanem termelési tanácsadást is végez) feldolgozó, kereskedelmi szövetkezetek (az élelmiszertermelés második feldolgozási, esetleg harmadik elosztó kereskedelmi fázisát is magában foglalja). Amennyiben a kisebb piaci szereplők valamilyen szinten ellensúlyozni szeretnék más vállalatok erőfölényét, horizontális hálózatokat hozhatnak létre, melyek alapvető jellemzője, hogy a kapcsolatban nincs egy meghatározó szereplő. A megfelelő koordináció mégis feltételezi, hogy ezt a funkciót valakinek el kell látnia, aki lehet a hálózat egyik tagja, vagy esetleg egy külső szereplő. A horizontális hálózat kifejezést elsősorban a marketing 46

47 használja, és a következő előnyöket várja tőle: kínálat bővítése, diverzifikálása, költségmegtakarítás közös beszerzés révén, közös marketingtevékenység folytatása, oktatás, továbbképzés megvalósítása, innovációk végrehajtása. Fontos tényező, hogy egy hálózatba tartozó vállalkozások átlagosan több erőforrással rendelkeznek, mint nem hálózatosodott társaik és teljesítményük is nagyobb. Egy 2007-ben végzett reprezentatív minisztériumi felmérés szerint a hazai kis- és középvállalkozások fele vett részt formális vagy informális együttműködésben. (GKM, 2007) A termékpályák jól körülhatárolható és eredményes tevékenységet folytató önálló szervezetek integrációjának meghatározó formáját jelentik a stratégiai szövetségek. Akkor kerülnek előtérbe az ilyen integrációs megoldások, amikor olyan szervezetek együttműködésére kerül sor, amelyek önállóságukat szeretnék megőrizni, viszont a szerződéses kapcsolatnál szorosabb együttműködést tartanak szükségesnek a tranzakciós költségek csökkentése, az egyéni eredményesség, és a termékpálya hatékonyságának növelése érdekében. Alapvetően ez a stratégiai szövetségi elv vezérli a szövetkezetek létrehozását, működését. A hasonló rendeltetésű eszközökkel és kompetenciákkal megvalósuló versenytársi együttműködések két csoportra oszthatók: az ún. additív és a versenyt megőrző szövetségekre. Az additív típusú szövetségek létrehozását egyfelől a feladat nagyságrendje, másfelől a gazdaságos termelés követelménye indokolhatja, míg a versenyt megőrző szövetségeknél a két tényező közül csak az utóbbi szempont játszik valódi szerepet. A feladat nagyságrendje által diktált additív együttműködés gyakran olyan bonyolult kutatási, fejlesztési, termelési, értékesítési problémák megoldására irányul, amelyek realizálásához a szövetség tagjai külön-külön nem rendelkeznek elégséges anyagi és szellemi erővela kooperáció kiterjed az értékalkotó folyamat (fejlesztés, termelés, értékesítés) egészére, melynek eredményeként a partnerek közös termékkel jelennek meg a piacon.. Ugyanakkor additív jellegű szövetséget jelent a piacon való megjelenés, amennyiben a partnerek egyenként nem képesek annak az igényei által felvetődő teljes választék kielégítésére. 47 Az additív szövetség keretében emellett nemcsak azért egyesíthetik erőfeszítéseiket a partnerek, mert egyedül önállóan nem lennének képesek a tervezett feladat elvégzésére, hanem a széria-termelésből, a fix

48 költségek megosztásából eredő nagyságrendi megtakarítások elérése is motivációs tényezőt jelenthet. A versenyt megőrző szövetség elsősorban résztevékenységek közös végzésére terjed ki. Az együttműködő felek továbbra is saját termékeiket kínálják a piacon, de az azokat létrehozó folyamat bizonyos elemei, vagy az értékesítő-forgalmazó hálózat közös. Ez a fajta kooperáció azért nevezhető versenyt megőrző szövetségnek, mert a piaci versengés változatlanul fennmarad a partnerek között (termékei továbbra is helyettesíthetik egymást). A megegyező képességeket és eszközöket felhasználó additív és versenyt megőrző szövetségek általában hasonló nagyságú, továbbá hasonló piaci pozícióban lévő piaci szereplőket kapcsolnak egybe. Az eltérő jellegű eszközök, erőforrások felhasználásával megvalósuló együttműködést komplementer szövetségnek nevezik, mert legalább az egyik félnek kiegészítő eszközökre (ismeretekre) van szüksége a tevékenysége eredményes folytatásához. Az eszközök és képességek komplementer jellegén nyugvó stratégiai szövetségek gyakran kapcsolnak össze eltérő nagyságú és eltérő piaci pozícióval rendelkező cégeket. Míg az additív és a versenyt megőrző szövetségek sokszor fűznek egybe kettőnél több partnerszervezetet, addig a komplementer jellegű együttműködések többnyire két fél kooperációján alapulnak. A stratégiai szövetségben együttműködő felek nem mindig végzik közösen a szövetség keretében meghatározott feladatokat. Versenytársak között létrejött stratégiai szövetségeken belül három alapvető munkamegosztási forma különíthető el: együttes feladatvégzés, megosztott feladatvégzés, párhuzamos feladatvégzés. Együttes munkavégzésnek elsősorban méretgazdaságossági okai vannak. Megosztott munkavégzés esetén a szövetség egy-egy tagjára azt a feladatot bízzák, amelynek a teljesítésére alkalmas eszközök, ismeretek, feltételek az adott félnek a birtokában vannak. Ez a munkamegosztási mód lehetővé teszi a specializáció előnyeinek kihasználását, akár a hasonló jellegű anyagi és szellemi kapacitások egyesítéséről, akár az eltérő eszközök és kompetenciák kiegészítéséről van szó. A párhuzamos feladatvégzés (az együttműködő felek szimultán végeznek el azonos feladatokat) viszont ellentmond a gazdasági racionalitásnak, a nagyságrendi előnyök kihasználásának, de esetenként a stratégiai mozgástér megőrzése fontosabbnak bizonyulhat a szövetségesek számára. 48

49 A stratégiai szövetségekhez sok tekintetben hasonló tartalommal használják az üzleti hálózatok kifejezést is, melyeknek szintén legfontosabb tulajdonsága, hogy úgy valósul meg különböző szervezetek együttműködése, hogy megőrzik jogi önállóságukat. Az üzleti hálózat jogilag független szervezetekből, személyekből álló komplex intézmény, melynek azonos, vagy különböző gazdasági szektorban működő, a szervezeten kívüli, vagy belüli tagjai, a tagok között megosztható módon történő információáramlás során a kommunikáció széles eszköztárát felhasználva, földrajzi közelségtől függetlenül szoros formális, vagy informális kapcsolatokat tartanak fenn, melyek eredményeképpen kölcsönös függésben állnak. A horizontális stratégiai szövetségeknek sok megjelenési formája lehet attól függően is, hogy az egyes szakértők mennyire értelmezik szélesen a stratégiai szövetség fogalmát. Az egyes formákat általában aszerint különítik el, hogy mennyire szoros a kapcsolat a partnerek között, és az együttműködés milyen feladatokat lát el. Ezek alapján elkülöníthető négy csoport: beszerzési társulások (input-beszerzések elősegítésére) növekedés-alapú szövetségek (új piacok meghódítására) képesség-alapú szövetségek (tudás és technológia megosztására) többfunkciós csoport (előzőek kombinálásával) Részletesebb csoportosítást érvényesül, ha a nemzetközi kapcsolatok szintjén vizsgáljuk a horizontális kapcsolatokat: 1. laza hálózatok: elsődleges cél az érdekképviselet, piaci információk gyűjtése és feldolgozása, lobby- tevékenység, 2. beszerzési társulás: elsődleges cél a kedvező beszerzési feltételek megteremtése a méretgazdaságosság biztosításával, 3. horizontális marketingszövetség: elsődleges cél egymás érdekeinek kölcsönös figyelembe vétele, 4. szövetség központi irányító szervezettel: elsődleges cél, hogy a központi irányító szerv egyes tevékenységeket koordináljon (beszerzés, márkázás, termékfejlesztés, innováció), 5. kereszttulajdonlású szövetségek: a tagok tulajdonrészt szereznek a partnervállalatokban, így a szövetség formálisan is létezik, és az operatív tevékenység mellett a stratégiai célok az elsődlegesek, 6. vegyes vállalatok: a partnerek egy külön entitást hoznak létre, 7. többfunkciós szövetségek: többszörös célokat követnek, és a többi típus kombinációjaként alakul ki. 49

50 Vertikális kapcsolatok Vertikális integráció megvalósulásakor a termékpálya egyik domináns tagja irányítja az értékláncban felette, illetve alatta álló szereplőket, a kapcsolatot belső adminisztrációs döntések koordinálják, és így a termékpályára vonatkozó információk egy kézben összpontosulnak. Itt már a belső koordináció valósul meg, amely során megtörténik a szervezeti összeolvadás, és belső ellenőrzés valósul meg a központosított döntéshozó szervezeten keresztül. A vertikális koordináció során az egyes szereplők között a kapcsolat elsősorban árjelzéseken alapul, és az árak kialakulása egyre kevésbé eseti jellegű, ahogy a nyílt versengéstől a vertikális integráció felé halad a termékpálya. A vertikális koordináció szélső típusában, szabad piaci verseny esetén valamennyi tranzakció partnerkereséssel és áralkuval megy végbe. A piaci szereplők igyekeznek rövidebb-hosszabb távú szerződésekben rögzíteni áraikat, amelyek nagyságának meghatározása elsősorban a közöttük lévő erőviszonyok függvénye. Mindehhez természetesen állandósult minőségi követelmények társulnak, amihez az előállított termék tulajdonságai mellett az adott vállalkozás egyéb paraméterei (megbízhatóság, környezettudatos termelés, humán-gazdálkodás), sıt egyre jelentősebb mértékben társadalmi szerepvállalása is hozzájárul. Minél hosszabb távú szerződésekről van szó, annál közelebb jutunk a vertikális integrációhoz. Ahogy a szereplők között szorosabbá válik a kapcsolat, úgy állandósul az ármeghatározás, mely a vertikális integráció esetében vállalaton belüli adminisztratív döntéssé alakul. A mezőgazdasági termelés szintjén az utóbbi évtizedekben a vertikális koordináció nyílt piaci formái visszaszorulnak, és helyüket a termelési és marketingszerződések veszik át, azonban a vertikális integráció aránya ennek ellenére még alacsony. 6. ábra A vertikális koordináció módszerei a termékpályára való ráhatás alapján 50

51 A vertikális koordináció legfontosabb motivációi: A tranzakciós költségek csökkentése. Fokozott képesség az innovációra és diverzifikációra: = a hátrafelé megvalósuló integráció lehetővé teszi speciális inputok felhasználását, amely hozzájárul a végtermék jobb minőségéhez, megkülönböztethetőségéhez = az előrefelé megvalósuló integráció pontosabb és aktuálisabb piaci információkhoz való hozzáférést eredményez, ami lehetővé teszi a piaci igényeknek való gyorsabb megfelelést. Kockázatának csökkentése: a kereslet-kínálat bizonytalanságának az árak ingadozásának csökkentésével. Jobb piaci pozíció: a vertikális koordináció jelentős piaci belépési korlátot jelent a magas méretgazdaságosság és nagy tőkeigény révén. Hatékonyabb információcsere és szervezeti struktúra: csökken a külső információigény. A fogyasztói igényekre vonatkozó ismereteket és előrejelzéseket a termékpálya valamennyi szakaszában felhasználhatók, és segíti a hatékonyabb (esetlegesen speciális) szervezeti megoldások bevezetését. Az élelmiszeripari ágazatok sajátosságai tovább növelik a koordináció jelentőségét: a termék romlandósága szezonalitás nagy környezeti kitettség heterogén termelői szféra a termékpálya szakaszok időbeli összehangolás immobil eszközök használata fokozott fogyasztói figyelem a termék minőségével és előállításával kapcsolatban. Az előnyök mellett jelentős tényezők szólnak a koordináció ellen is, legalábbis a teljes integráció ellen. Főleg igaz ez az élelmiszeriparban, ahol igen jelentős átalakítási tevékenységek zajlanak az egyes termékpálya szakaszokon belül. A szorosabb koordináció ellen ható tényezők: csökkenő rugalmasság: a technológiai változásokat nehezebben tudja követni, mint egy-egy specializáltabb vállalkozás. tompuló ösztönzők: az egyes szakaszok között nem érvényesülnek a piaci ösztönzők inputok biztosításának csökkent hatékonysága: a kevésbé jövedelmezően, esetlegesen veszteségesen előállítható inputanyagokat is biztosítani kell, 51

52 elesik a szállítók versenye révén megvalósuló előnyöktől nagy tőkeigény: ezek elmaradó hasznát meg kell haladnia a koordinációval elérhető plusz jövedelemnek. merev szervezeti struktúra: az eltérő vertikális szakaszok eltérő szervezeti megoldásokat igényelhetnek. A termékpálya egészének együttes kezelését az helyezi előtérbe, hogy a mezőgazdaság alapvető problémái nem oldhatók meg az élelmiszer termékpálya teljes rendszerének figyelembe vétele nélkül. Rendszeresen észlelhetők működési zavarok az egyes ágazatok termékpályáin, amelyekre jelenleg az utólagos kezelések a jellemzőek. Ezek azonban csak átmeneti megoldások, sőt egyes esetekben tovább növelik a problémát. Ezzel ellentétben a termékpálya-szemlélet a válságok kialakulásának megértését segítve lehetőséget biztosít azok megelőzésére. A termékpályákon működő nagyszámú szereplő koordinált működése hozzásegíthet a fogyasztói kereslet hatékony és versenyképes kielégítéséhez, a hazai termelők által előállított termékek biztonságos piaci értékesítéséhez. A piaci koordináció egyre nagyobb jelentőséggel bír, mert az értékesítési csatornák megváltoztak, a vásárlói igények magasabbak, specifikáltabb termékeket igényelnek, és előtérbe kerültek a szigorúbb minőségi normák. A termékpálya menedzsment a vertikális koordináció hatékony eszköze, amelynek célja az individuális erőfeszítések koordinációja a termékpálya közös céljainak hatékony elérése érdekében. Az agrárágazatban hagyományosan két módon valósul meg a vertikális koordináció: piaci szereplő vagy szereplők irányításával piaci koordináció állami beavatkozáson alapuló ún. bürokratikus koordináció. Az, hogy koordinációra szükség van ebben a szektorban, a termékek jellegéből is adódik. A kapcsolatok jellegét és a tranzakciós költségeket alapvetően három tényező befolyásolja. Mezőgazdasági termelés esetén különös szerepe van a bizonytalansági tényezőnek. Bár számos újítás lát napvilágot, és kerül a mindennapi használatba a mezőgazdasági termelésben, a legfőbb kockázatot még mindig az időjárásnak való nagyfokú kitettség jelenti. Az időjárás változékonysága, nem beszélve az egyre gyakoribb szélsőséges viszonyokra, nagymértékben meghatározza a termés mennyiségét, minőségét, illetve azok szinten tartása ugrásszerűen növelheti a költségeket. Ez a kockázat elsősorban a termelőket érinti, hiszen a feldolgozási és értékesítési folyamatok kitettsége jóval kisebb. Ezt a kockázatot megszüntetni nem lehet, de a kedvező feltételek kihasználása, és a kedvezőtlenek hatásainak csökkentése elérhető az integrációs folyamat során. Hasonló kockázatot rejt a mezőgazdasági termékek romlandósága, mely speciális követelményeket 52

53 támaszt az ipari termeléshez képest. A termékek minőségének megőrzése és ennek költsége az egyik legfontosabb meghatározó tényezője annak, hogy a különböző tranzakciók lebonyolításához a felek milyen szervezeti formát választanak. Ez a tulajdonság a termékpálya valamennyi szereplőit érinti, hiszen a feldolgozott termékek élettartama és felhasználhatósága ugyanúgy korlátozott, mint a nyers termékeké. Jelentős az egyedi sajátosságú beruházások szerepe is. Az élelmiszerek előállításához szükséges felszerelések és technológiai eljárások, amelyek például a talajműveléshez, a feldolgozáshoz és a szállításhoz kellenek, magasan specializáltak lehetnek. Ezért alkalmazásuk korlátozott lehet, csak meghatározott körben van rájuk kereslet és kínálat, azaz speciális piacuk van. Hasonlóképpen előfordulhat, hogy a mezőgazdasági termékek előállításához és feldolgozásához szükséges szellemi képességek és szakértelem szintén nagyon speciálisak, amelyek csak meghatározott tevékenységi körben alkalmazhatók. Ezen túl fontos kiemelni a gazdaságos méretre való törekvést. A vertikális koordináció legfontosabb szerepe a bizonytalanság mind a termelő, mind a feldolgozó (kereskedő) részéről történő csökkentése, a jövedelmek stabilitásának növelése, a tranzakciós költségek csökkentése az önállóság és rugalmasság megtartása mellett. A mezőgazdasági termékekre különösen jellemző volt a nyílt piaci tranzakció, azonban ahogy nőtt a termékek minősége és nyomon követhetősége iránti igény, úgy kerültek egyre inkább előtérbe a különböző szintű szerződéses kapcsolatok. Az agrárágazatban az ipari termeléshez képest jóval nagyobb szerepet kapott az ún. kvázi vertikális integráció. A vállalatok megtartják önállóságukat, és nem állandó, de hosszú távú kapcsolatot építenek ki. Jellemző, hogy mindkét fél befektetéseket eszközöl a kapcsolat fenntartásáért, bár ennek mértéke közel sem azonos. A kialakítható koordináció típusát és erősségét a termékpálya jellege mellett erősen befolyásolja, hogy melyik gazdasági szereplő integrálja a többieket. Az 1980-as évek végéig az élelmiszeriparban ezek a feldolgozó vállalatok voltak, majd a rendszerváltozás után ezt a szerepet egyre dominánsabban veszi át a kiskereskedői réteg, azonban az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet igyekeznek kivívni maguknak a mezőgazdasági termelők is mind beszerzési, mind értékesítési oldalon. A termelői szervezetek képesek lehetnek a feldolgozó és kereskedő vállalatok túlzott befolyását mérsékelni, és megerősödésükkel bizonyos termékpályákon a kereskedők dominanciájára épülő vertikális integráció helyett egy kétpólusú koordináció jöhet létre. A vásárlói szokások átalakulásával a kiskereskedelmi láncok lassan egyeduralkodóvá válnak a fogyasztónak történő értékesítés terén, viszont a megelőzı vertikális lépcsőfokok egyre növekvő mértékben a termelői csoportok irányítása alá kerülhetnek. Így az alapanyagtermelés mellett a feldolgozás, csomagolás, logisztika feladatait is képesek ellátni. A termékvertikumban meglévő két nagy irányító szerv természetesen állandó befolyással van 53

54 a másikra, és az egymásra utaltság mellett is erős harcot folytatnak, mely számos területre kiterjed, és eredményét mutatja, hogy pl. melyikük márkaneve alatt kerül a termék a fogyasztóhoz. A vertikális koordináció erősödése általában a növényi termékek esetében jelentősebb, mint az állattenyésztésben (kivéve a baromfi ágazatot), de természetesen az egyes termékpiacokon a vertikális koordináció más-más típusai a jellemzőek, attól függően, hogy a koncentrációs folyamatok hogyan befolyásolják az adott vertikum gazdasági teljesítményét, hatékonyságát, illetve a piaci erőfölény és az oligopisztikus szerkezet milyen társadalmi hatásokkal jár. A növénytermesztésben a vertikális integráció felé történő elmozdulás európai szinten a zöldségfélék, a citrusgyümölcsök, a cukorrépa és a takarmánygabonák esetében jelentős. A feldolgozók elsősorban a szállítással, a nagy- és kiskereskedelemmel való integrációra törekszenek, míg a kereskedelem törekvései a feldolgozás és a nagykereskedelem irányába mutatnak, így a mezőgazdasági termelés elsősorban alulról építkezve válhat az integrációs folyamat részévé, és vállalhat egyre nagyobb szerepet a termékvertikum irányításában. A mezőgazdasági termelés sajátosságai miatt az egyes szervezeti, illetve jogi formák nem egyformán felelnek meg a mezőgazdasági termelés és a vidéki élet sajátosságainak. Ennek a szervezeti formának meg kell felelnie egyrészt a mezőgazdaság sajátosságaiból fakadóan (pl. a nagy távolságok) az önellenőrzésen és önirányításon alapuló szervezeti struktúrának, valamint a modern technológiák (pl. gépesítés) és piaci viszonyok által megkövetelt hatékonyságnak (pl. tartaléktőke felhalmozása). A szövetkezeti szervezeti forma teljesítheti ezeket a feltételeket. Különösen fontos a megfelelő koordináció a zöldség-gyümölcs ágazatban, hiszen a termékek már betakarításkor nagyon romlandóak, ezért a késleltetett piacra vitel, illetve feldolgozás jelentős értékvesztést eredményez. Ennek következében a nyílt piaci értékesítés nagy kockázatot rejt, melynek csökkentése jelenős többlet- költséget okoz. A romlandó nyersanyag készletezése mind a termelőnek, mind a feldolgozónak is nagy költséggel és kockázattal jár, amit igyekeznek csökkenteni. Ha viszont kis készlettel dolgoznak, akkor a termelők esetleges késlelkedése a piaci kereslet esetén alternatív beszerzésekhez vezet, illetve a feldolgozási folyamatot veszélyezteti. A szorosabb együttműködési forma hozzájárul a felhozatal és az ellátás biztonságához, és a beruházások kockázatának csökkentéséhez is. Elkerülhetők lehetnek a romlandó termékek értékesítése során felmerülő súlyos logisztikai problémák, melyet tovább fokoz, hogy a jelentős értékvesztés nemcsak tárolás, hanem szállítás közben is felmerülhet, ezért a szállítási költségek csökkentése érdekében a fizikai távolság is nagy szerephez jut egy- egy partner kiválasztásában. A 54

55 termékpálya szereplıinek szorosabb együttműködését, és így a vertikális koordináció további erősítését követeli meg a fogyasztói igények növekedése, mely hozzájárult a kiskereskedelmi láncok térnyeréséhez. A fogyasztónak ma már természetes igénye, hogy egész évben folyamatosan hozzájuthasson a kertészeti termékekhez, mégpedig állandó minőségben, de egyre inkább előtérbe kerülnek olyan igények is, mint pl. a csökkentett vegyszer felhasználás. A kertészeti ágazatokban jellemző koordinációs megoldás a termékértékesítési szerződés, szemben a szántóföldi növénytermesztés egyes szektoraiban érvényesülő termeltetési szerződéssel. Ez utóbbi esetén a termelő függetlensége nagymértékben csökken. A termelői függőség és kockázat csökkentésének egyik első lépése, hogy feldolgozói kapacitásokat hoznak létre, elsősorban azért, hogy csökkentsék szállítási költségeket, és védekezni tudjanak a feldolgozókkal szemben, ha azok visszaélve erőfölényükkel a termelők számára hátrányosan módosítanák a megkötött szerződéseket. Az egyes termelők feldolgozói kapacitását elsősorban a beruházáshoz szükséges tőke, valamint a részleges kihasználatlanságból eredő magas állandó költségek korlátozzák. A további elemzés és a létrehozandó szövetkezet üzleti terve szempontjából érdekesnek tartom megemlíteni, hogy az együttműködésnek, egy a szövetkezetek irányába mutató megoldása, ha az egymással versenyző termelők átruházzák a döntési jogok egy részét a közös képviselőre. A termelők határköltségen adják át a termékeiket a közös ügynöknek, akinek a feladata, hogy a közös profitot maximalizálja, és azt szétossza a beszállítók között valamilyen előre meghatározott szabály szerint. A határköltségen történő átadás a gyakorlatban ritka, hiszen az szinte korlátlan bizalmat feltételez, ezért olyan átvételi árat határoznak meg, mely egy bizonyos mértékű profitot is tartalmaz, amely azonban alacsonyabb a piacon elérhetőnél. Ezt a közös értékesítés során elérhető profitból egészítik ki, amely optimális esetben már magasabb, mint a nyílt piaci versenyben egyénenként elérhető haszon. Természetesen előfordulhat olyan gazdasági környezet, hogy a nyílt piaci versenyben elérhető ár nem tartalmaz profitot, ebben az esetben azt a közös értékesítés sem feltétlenül képes biztosítani. 55

56 Koncepcionális megalapozottságú üzleti modell kidolgozása HANGYA szövetkezet számára 9 A hatályos szövetkezeti törvény előírásaink való megfelelés (jogi követelmény) mellett két lényeges alapítási követelménynek (társadalmi, gazdasági) kell megfelelni: a szövetkezetnek a tagok (termelők) alaptevékenységét előmozdító feladatot kell ellátnia, méghozzá szövetkezeti ügyvitel révén; a szövetkezetnek életképesnek kell lennie. Ebből adódóan a szövetkezet célja a tagok gazdálkodásának és főként piaci szerepének erősítése szövetkezeti üzletvitel segítségével. A cél megvalósítása során gondot kell fordítani arra, hogy a szövetkezet a személyi érdekeltséget kifejező gazdasági különállásukban a tagokat meghagyja és a közös érdekérvényesítés mellett közöttük a minőségfejlesztési versenyt fenntartsa. A szövetkezeti üzletvitel nemcsak átmeneti, hanem hosszútávra szóló döntések összessége, azoknak az anyagi és személyi szervezeti eszközöknek, amelyek segítségével a vállalkozás célját elérheti. Ide tartozik pl. a székhely létrehozása, közös raktár, feldolgozó, szolgáltató géppark, üzlethelyiség létesítése, megvétele, vagy kibérelése révén, személyzet alkalmazása vagy a szükséges üzemeltetési eszközök beszerzése. A nagyobb árbevételre, illetve nyereségre törekvés természetes, de nem önmagáért való célja a szövetkezetnek. Más társulási formákkal szemben a szövetkezet a kigazdálkodott teljesítményeket tagjainak továbbadja. Csak addig osztja ki a megszerzett nyereséget, amíg a szükséges beruházások finanszírozása, a szövetkezet működésének biztosítása, valamint a hosszú távú fejlődőképesség ezt lehetővé teszi. A szövetkezet életképességéről már alapításkor gondoskodni kell, hogy a folyamatos üzletvitel tagi vagy hitelezői érdeksérelem nélkül megvalósítható legyen A non-profit jellegű szövetkezés lényege ezért a tagok érdekeinek megfelelő folyamatos fenntartása mellett az egyéni érdekeltséget megvalósító elosztás és jövedelemadózás. E formában a tagok nem alkalmazottak, hanem önálló vállalkozók, termelési méretük szerint őstermelők, kistermelők, nagygazdák, vagy különféle jogi személyek. 9 Tekintettel a szövetkezet létrehozásának jelen fázisára, konkrét - termékre vonatkozó- üzleti terv kialakítása még nem lehetséges, ezért e fejezet - a címével összhangban - az üzleti terevezés általános szempontjait összegzi. 56

57 A szövetkezet ugyanakkor csak akkor érheti el a tagjai boldogulását szolgáló altruista célját, ha valódi üzleti magatartást tanúsít a versenyszférában. Ezért egy szövetkezet üzleti működése koncepcionális szinten semmilyen formában nem tér el más gazdálkodási formáétól, a különbség a tag és a szövetkezet viszonyában rejlik. Hogyan kell tehát készülnie egy szövetkezet üzleti tervének? Előzetesen a rendelkezésére álló információk alapján fel kell mérni a helyzetét, feltárva az ezáltal megfogalmazódott megoldandó problémákat, felmerült az ötleteket ezeknek megoldásra, és ki is kell dolgozni valamilyen szinten, mielőtt a tervezés valóságos folyamatához hozzálátnánk. Ezt követően meg kell fogalmazni az elérendő célt, a közvetlen célkitűzést, majd ki kell dolgozni a vállalkozás távlati (stratégiai) tervét. A stratégiaalkotás részben tervezési, részben pedig tanulási folyamat: egyrészt meg kell határozni a megvalósítandó távlati célt, másrészt pedig a cél megvalósítása során új ismeretek megszerzésével, azok függvényében módosítható, a körülményekhez igazítható az eredeti stratégia. A teljes folyamatot a 7. ábra mutatja be. 7. ábra Az üzleti terv készítés és megvalósítás folyamatábrája 57

58 Az üzleti modell kialakítása a vállalkozás filozófiájának megfogalmazásával indul. A modell kialakításához szükséges a vállalkozás versenyhelyzetének elemzése (melyre jónéhány módszer ismert), az ebből levonható tanulságok segítségével határozhatók meg a teendők. Az üzleti elképzelés sikerességének ellenőrzése és bizonyítása szintén a modell kialakításának lépése. Az üzleti-stratégiai tervezés egyszerű alapelve, hogy minden vállalkozásnak legyen jól definiált küldetése, célja és feladata. Tudnunk kell, hogy kik és mik vagyunk, melyik üzletágban és piacon dolgozunk. Az önmeghatározás jellemzően a saját vízióra épül, az európai gondolkodásban ez nem a konkurencia körül forog, vagy legalább is titkoljuk, ha így van. A vállalkozás küldetésének megfogalmazása során jellemzően a fogyasztók, tulajdonosok, munkatársak hármas együttes érdekeltsége kerül hangsúlyozásra. A küldetésnyilatkozat legfontosabb célja, hogy választ adjunk az alábbi kérdésekre: ki és mi vagyok? melyik üzletágban és piacon? mi a célom, feladatom? Igényesebb érdeklődők szeretnek ennél is többet tudni: kik és mik az ügyfeleim? kik és mik a munkatársaim? milyen közös értékeket képviselünk? mit teszünk a közösségért? Ezeknek a lényegre törő egyszerű állításoknak a célja kifelé az ügyfelek tájékoztatása, befelé egy vezéreszme bevésése, amely segít az önálló döntésekben. A rendszerváltás után néhány évig azt hittük, hogy a vállalkozás tevékenységének egyetlen célja a profit, holott a fejlett országok átlagos vállalata is a háromszoros célról készít küldetésnyilatkozatot és az éves jelentéseiben a profit mellett a tevékenysége által kiváltott környezeti és a szociális hatásokra is kitér. Igazán eredményes üzleti stratégiához szerintünk legalább tizenegy cél egyidejű figyelembe vétele, optimalizálása kell: 1. Gazdaságosság: nyereséges gazdálkodás, az árbevételek meghaladják a költségeket, a termelési volumen a fedezeti pont fölött van. 2. Hatékonyság: a ráfordítások jól hasznosulnak a hozamokban, az előállított termékekben és a nyújtott szolgáltatásokban, a lehetőségeket kihasználjuk nem pazarolva az erőforrásokat. 3. Eredményesség: a termék vagy szolgáltatás értékesül a piacon, eljut a vevőkhöz, hasznosul a fogyasztóknál, szükségletet elégít ki vagy generál, nincs hiány és fölösleg a piacon. 58

59 4. Összehangolt termékpálya: az értéklánc megfelelően alakul, az input olyan, amire szükségünk van, az output használható a következő lépcsőben. 5. A beruházások és befektetések szükségesek, gazdaságosak, jól időzítettek és megtérülnek. 6. Jövőorientáltság: nem éljük fel a jövő lehetőségeit, a mai döntéseink a jövőnket is szolgálják. 7. Humán erőforrás: jól gazdálkodunk az emberi erőforrásokkal, sokat tanulunk és még többet tanítunk. 8. Környezettudatosság: előre megvizsgáljuk minden döntésünk környezeti hatásait, minimalizáljuk a környezetterhelést. 9. Szociális felelősséget vállalunk a társadalmi környezetünkért, az esélyegyenlőségért, az összes érintettért. 10. Fenntarthatóság: a vállalkozásunk környezeti és gazdasági értelemben is önjáró, nem pusztít el semmit, amit elhasznál, azt újrateremti. Elfogad ugyan külső támogatást, de azt jól hasznosítja, visszafizeti a társadalomnak, hogy az utódokat is támogathassák. 11. Tanuló vállalat: nem csak a vezetők és a munkatársak tanulnak, hanem a vállalkozás is rugalmasan alkalmazkodik, megújul, új lehetőségeket teremt. A piaci helyzet megtartásához, új piacok meghódításához vagy új termékek piacra viteléhez alapvetően az alábbi szükséges: az önismeret, azaz a saját vállalkozás, a saját képességek és lehetőségek alapos ismerete, a versenytársak erős és gyenge pontjainak az ismerete, a piac működésének áttekintő és a részletekre is kiterjedő ismerete. A versenyhelyzet feldolgozására a versenystratégiai gondolkodás és tervezés hívei Porter amerikai közgazdász öttényezős modelljét használják, amely egy egyszerű elemzési séma a piacon uralkodó öt erő jellemzésére. A modell üzleti tervezésre alkalmazott sémája (8. ábra) a figyelembe veendő erők mellett azokra a szempontokra is utal, amelyekre elemzésünk során kiemelt figyelmet kell fordítanunk, így: költségelemzés piackutatás konkurrencia elemzés versenyelemzés. 59

60 8. ábra. Porter öt erős modelljének alkalmazása az üzleti terv készítéséhez Valószínűleg nagyon sokféle sikeres versenystratégia van, de a tapasztalt szakértők szerint ez alapvetően három (vagy négy) csoportba sorolható: piacvezető, költségcsökkentő, különbözőségen alapuló, rés (niche) stratégia követő A piacvezető vagy más néven költségcsökkentő, költségdiktáló stratégia a nagyüzemi mezőgazdaság alapesete, így születik a nagy mennyiségű, elfogadható minőségű, a leghatékonyabb technológiával előállított, az ágazat önköltségét reprezentáló termék, nemzetközi megnevezéssel commodity. Ugyanakkor természetes törekvés, ha valaki erre a költségversenyre nem képes, akkor megkülönböztesse magát vagy a termékét, amely biztos, hogy nem olcsóbb, viszont valamiben különb a versenytársakénál. A rés-stratégia követői kis piaci lyukakat fedeznek fel, amelyek többnyire nagyon csábítóak, átmenetileg versenytárs nélküliek, de ritkán alkalmasak tartós működésre. Hamar felfedezik mások is, gyakran az igazi nagyok is betörnek ugyanoda, rövidesen szűk lesz a rés a résztvevőknek. Porter szerint a legnagyobb hiba, ha a termelő beszorul két alapvető (generikus) stratégia közé, és nem tudja eldönteni, hogy melyik a számára ígéretes versenypálya. Mi nem látjuk ilyen veszélyesnek az ingadozást, számos sikeres cég tudott váltani az alapvető stratégiák között. Viszonylag divatos a követő stratégia is, amely nem eredeti célokat tűz ki, hanem a piac legsikeresebb vállalkozóját másolja, sokszor kikerülve a már ismert buktatókat. 60