Január óra Színház - Bródy bérlet AMAZONOK HSMK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Január óra Színház - Bródy bérlet AMAZONOK HSMK"

Átírás

1 Január óra Színház - Bródy bérlet AMAZONO HSM

2

3 Szeretettel köszöntöm Önöket a esztendőben, amely terveink szerint számos különleges kulturális eseményben bővelkedik majd. A anizsai ulturális özpont munkatársai nevében sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok minden kultúrát kedvelőnek. Tisztelt Látogatóink! Mi, a magyar és az egyetemes kultúra értékeinek közvetítői küldetésünknek tartjuk, hogy színes, színvonalas művészeti programokat ajánlhassunk a nagykanizsaiaknak és a város vonzáskörzetében élőknek. Fontos számunkra, hogy kulturális palettánkon minden korosztály megtalálhassa a saját szabadidős és művelődési szokásainak, ízlésének, és igényének megfelelő alkalmat, ahol művelődhet, szórakozhat, kikapcsolódhat. Az év első hónapjában jó szívvel ajánlom az Önök figyelmébe a Magyar ultúra Napja köré szervezett eseményeket. A nagykanizsai közművelődési és közgyűjteményi intézmények változatos rendezvényekkel várják a kedves közönséget, hogy nemzeti imánk, a Himnusz születésnapja alkalmából együtt ünnepeljük a magyar kultúra értékeit. Üdvözlettel: ovácsné Mikola Mária igazgató anizsai ulturális özpont Impresszum: anizsai ulturális özpont 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Postafiók: info@kanizsaikultura.hu Telefon: 93/ Honlap: Facebook: -anizsai ulturális özpont Felelős kiadó: anizsai ulturális özpont, ovácsné Mikola Mária igazgató A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! 1

4 A MAGYAR ULTÚRA NAPJA RENDEZVÉNYEI Január óra - Magyar Plakát Ház önyvbemutató Markó Imre Lehel: ISANIZSAI SZÓTÁR. REPRINT IADÁS iadja: Együtt iskanizsáért Egyesület Január óra - Halis István Városi önyvtár IÁLLÍTÁS A ÖNYVTÁR SZOLGÁLTATÁSAIRÓL A Magyar ultúra Napja tiszteletére Megnyitja: Czupi Gyula igazgató Megtekinthető: február 17-ig Január óra - Magyar Plakát Ház EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSZ TÁRLATA Ünnepélyes kiállítás megnyitó Megtekinthető: március 11-ig Január óra VOE odály Zoltán Művelődési Ház ÜNNEPI MŰSOR A MAGYAR ULTÚRA NAPJA ALALMÁBÓL A NÉPZENE ÉS NÉPTÁNC JEGYÉBEN Ünnepi köszöntőt mond: Dénes Sándor polgármester özreműködnek: VOE odály Zoltán Művelődési Ház Pántlika Néptánccsoport, anizsa Táncegyüttes, Drávagyöngye Tánccsoport A program táncházzal zárul, Németh Ferenc zenetanár vezetésével. Január óra Nagykanizsai Honvéd aszinóért Alapítvány A MAGYAR ULTÚRA NAPJA ÜNNEPE A Honvéd aszinó Fafaragó Szakkörének 10 éves jubileumi kiállítása Hallottad-e hírét anizsának? nagykanizsai kórusok hagyományteremtő találkozója Január óra - Hevesi Sándor Művelődési özpont MÁSÉPP - a anizsa Fotóklub tagjainak kiállítása Megnyitja: Dénes Sándor polgármester özreműködnek: a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei Megtekinthető: február 20-ig

5 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel.: (93) fax: (93) Hevesi Sándor Művelődési özpont anizsai ulturális özpont TOVÁBBRA IS MEGTEINTHETŐ IÁLLÍTÁSAIN A ANIZSAI ÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZE EGYESÜLETÉNE IÁLLÍTÁSA Megtekinthető: január 15-ig A kiállított alkotások megvásárolhatók. Január 5., 12., 19., és 11 óra EREÍTŐ mondókás móka 0-3 éveseknek Vezeti: Vajda Margit 06-30/ Részvételi díj: 800 Ft/család Január óra DUMASZÍNHÁZ NAGYANIZSA Előadók: őhalmi Zoltán és Beliczai Balázs Belépődíj: Ft. Jegyek elővételben a HSM jegypénztárában, az Alexandra önyvesboltban (anizsa Plaza) és a dumaszinhaz.jegy.hu oldalon kaphatók. Január óra ÚJÉVI GÁLA a rátky István Zenei és ulturális Egyesület szervezésében Fellépnek: Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar, Marton Éva operaénekes művész tanítványai, Horti Lilla szoprán, Erdős Péter bariton Vezényel: Sándor János. Vendég karmester: Papócsi Róbert öszöntőt mond: Dénes Sándor polgármester Belépődíj: december 23-ig Ft, utána Ft. A jegyek megvásárolhatók a Tourinform irodában. Belépődíj a koncert napján: Ft. A jegyek megvásárolhatók a HSM-ban Január óra JÁTSSZUN MOST EGYÜTT! a Szivárvány EGYMI rajzpályázatának kiállítása Megnyitja: Horváth Istvánné igazgató és Szávai Brigitta Megtekinthető: január 30-ig Január óra SÁLA, BIZSU ÚJ ÉLETE Légrádi Szilvia textilműveinek bemutatása az Én hobbim sorozat keretében Megnyitja: Szilágyi Szilvia. Megtekinthető: január 30-ig Január óra MESTERSÉGEM CÍMERE: YOUTUBER Csecse Attila, The Bookaholic videoblogger előadása Belépődíj: Ft 3

6 Január és 14 óra Gyermekszínház FEHÉRLÓFIA zenés mesejáték, a Forrás Színház és a Soproni Petőfi Színház bemutatója Január óra Mazsola bérlet, 14 óra Tapsi bérlet Január óra Táltos bérlet, 14 óra Manó bérlet Belépődíj: Ft (korlátozott számban válthatók) Január óra Színház Ifjúsági bérlet Rideg-Tímár-Sebesi-Szabolcsi: INDUL A BATERHÁZ zenés játék (Roxínház aposvár). Belépődíj: Ft Január óra Színház Hevesi bérlet Robert Thomas: NYOLC NŐ - bűnügyi komédia. A Játékszín előadása. Szereplők: Hernádi Judit, Lévay Viktória, Erdélyi Tímea, Dobó ata, Pásztor Erzsi, Zsurzs ati, Tóth Judit, Horváth Lili. Belépődíj: Ft Január óra 21. SZÁZADI SZEXMÁTRIX Dr. Hevesi risztina szexuálpszichológus előadása Belépődíj: elővételben Ft, az előadás napján a helyszínen Ft Január óra MÁSÉPP a anizsa Fotóklub tagjainak kiállítása a Magyar ultúra Napja alkalmából Megnyitja: Dénes Sándor polgármester özreműködnek: a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei Megtekinthető: február 20-ig Január óra Színház Bródy bérlet Jean-Marie Chevret: AMAZONO színmű. A Rózsavölgyi Szalon előadása. Szereplők: Náray Erika, Györgyi Anna, Auksz Éva, Ozsgyáni Mihály, Héricz Patrik. Belépődíj: Ft FEBRUÁRI ELŐZETES: 4 Február óra Filharmónia Fortissimo bérlet NEMZETI FILHARMONIUS ZENEAR Vezényel: Dénes István Műsor: Dvorák: arnevál-nyitány D. Sosztakovics: Jazz-szvit Dvorák: 9. szimfónia Belépődíj: Ft

7 JÖN!!!! Február óra álmán Imre: A CIRUSZHERCEGNŐ operett két felvonásban, a Pesti Művész Színház előadásában Főbb szereplők: Fogarassy Bernadett, Tunyogi Bernadett, Harsányi Gábor, Borbáth Ottília Rendező: Pankotay Péter Belépődíj: 1. hely Ft; 2. hely Ft Jegyek január 20-tól válthatók! JANUÁRBAN INDULÓ TANFOLYAMAIN: GYERME-ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ TANFOLYAM SZÜLŐNE A tanfolyam időpontjai: január 9-én és 16-án között Oktató: Tanai János, a Nagykanizsai Mentőállomás vezetője, mentőtiszt. Részvételi díj: Ft Jelentkezés és részletes felvilágosítás: a telefonszámon SIESEN SIERES NŐ - TANFOLYAM SZÉPSÉGÁPOLÁSRÓL, ÉLETMÓDTIPPEEL MEGFŰSZEREZVE Háromszor heti egy alkalom. A tanfolyam kezdete: január óra Előadók: Szűcs Petra - dietetikus, Pintér Edina - kozmetikusmester, Pintér Andrea - a Fitpoint Mozgásközpont szakmai vezetője. Részvételi díj: Ft Jelentkezés és részletes felvilágosítás: a telefonszámon. NECC ÉSZÍTÉS (hálószövés) Január 23-án, hétfőn 14 órától Varga Ferenctől tanulhatják meg az érdeklődők a necc készítést. A részvétel díjtalan! Jelentkezni és érdeklődni lehet: a 93/ as telefonszámon, vagy a HSM információs szolgálatánál. JÓGA ALAPÚ TARTÁSJAVÍTÓ GERINCTORNA GYERMEENE (5-14 éves korig) Január 9-től minden héten hétfőn 17 órától (45 perc) Vezeti: Jakabfyné Ági jógaoktató, gyógymasszőr, sportedző Részvételi díj: Ft/5 alkalom, 1 alkalom Ft Várunk olyan gyermekeket, akiknek mozgáskoordinációs, testtartási, gerincferdüléses, lúdtalp problémái vannak. Mivel légzésterápiával (jóga légzés) folyik a mozgás, így az asztmás, és egyéb (mint allergiás) esetekben aktiválja az immunrendszer egyensúlyba kerülését. Betanított napi mozgásformát kaphatnak otthonra, amit akár a szülővel együtt végezhetnek! A foglalkozás folyamatos az iskolaidényben! Jelentkezni lehet a HSM információs szolgálatánál január 9-én 17 óráig, az első foglalkozás kezdetéig. 5

8 A HSM-BAN MŰÖDŐ LUBO, SZAÖRÖ, CSOPORTO ÉS MŰVÉSZETI EGYÜTTESE Nagykanizsa Város Vegyeskara Hétfő, csütörtök 18 óra anizsa Folt Csoport éthetente szerda 16 óra amera 67 AF Stúdió Szerda 16 óra Virág- és ertbarát klub éthetente hétfő 17 óra Népi Díszítőművészeti Műhely Hétfő 14 óra A HSM Szövő Műhelye éthetente szerda óra anizsa Fotóklub Hétfő 18 óra Belvárosi Nyugdíjas lub Szerda 14 óra Éremgyűjtők klubja éthetente péntek 17 óra Bélyeggyűjtők lubja Minden hónap első keddje 17 óra A Szívbetegekért Egyesület Premier Táncklub edd óra Minden hónap első Szerda óra és hétfőjén 16 óra óra Fogadóóra: minden hónap: 2., 3., 4. hétfője 10 óra Pöttöm uckó Minden hétköznap 9-12 Gémkapocs Társasjáték óra és óra lub január 6-tól Ingyenesen látogatható éthetente péntek17 óra Női torna Vezeti: Gerócs Barbara aerobic edző Részvételi díj: Ft/hó (8 alkalom) Gerinctorna Vezeti: Illés Brigitta gyógytornász Részvételi díj: Ft/hó (8 alkalom) Lélekfa Szenior lub Minden héten csütörtökön 14 órakor Rendszeres programok: meghívott előadók, Szenior Yoga, testkezelő programok, szellemi foglalkozások, kirándulások. Folyamatos egész éves működés. Vezeti: Jakabfy Sándorné Ági, természetgyógyász terapeuta, jógaoktató. Szenior jóga 6 alkalom (szerdánként délelőtt óra között) Vezeti: Jakabfy Sándorné Ági természetgyógyász terapeuta, jógaoktató. Részvételi díj: az Életfa Szenior lub tagjainak: Ft/fő; egyéb érdeklődőknek: Ft/fő DIA-Fitness Heti 2x1 óra (kedd-csütörtök óra között) Vezeti: Godzsa-Németh Diána Részvételi díj: Ft/fő/hó 6 Jelentkezni lehet a HSM információs szolgálatánál (telefon: )

9 INFORMÁCIÓ Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár út 5. Tel.: (93) , Fax: (93) Az alábbi készpénz-helyettesítő eszközöket fogadjuk el a anizsai ulturális özpont által szervezett programok esetén: SZÉP ártya, Multi-Pay kártya (hétfő-csütörtök óra, vagy egyeztetés szerint) Ticket Culture & Sport, Szabadidő Erzsébet Utalvány anizsa ártya kedvezmény igénybe vehető minden 2000 Ft feletti saját rendezvény esetén, Bankkártyás fizetési módra is van lehetőség a anizsai ulturális özpont által szervezett programok esetén. anizsai ulturális özpont Január óra ABLA A VILÁGRA fotókiállítás Borsos árolyné amatőr fotós alkotásaiból Megnyitja: Dr. Nagy Rozália pszichiáter főorvos özreműködnek: Budai Fanni, ének, gitár; nezics Elizabeth, vers Megtekinthető: február 10-ig Január óra Bálint Ágnes: MAZSOLA ÉS TÁDÉ zenés bábjáték Bálint Ágnes meséjén több nemzedék nőtt fel, akik ma már szülők, sőt nagyszülők, de jól emlékeznek a televízióból megismert tökházikó lakóira. Ha Te is közéjük tartozol, akkor itt az alkalom, hogy gyermekedet, unokádat is megismertesd a kedves kis figurákkal. Belépődíj: Ft. Jegyinformáció, elővétel a Medgyaszay Házban. 93/ facebook.com/mazsolaestadebabjatek Január óra ALANDOZÓ ANIZSAIA Tor des Geants Rudolf Tamás terepfutó, ultramaratonista előadása Rudolf Tamás szeptemberben sikeresen teljesítette a 330 km-es (és méter szintemelkedéssel járó) Tor des Geants nevű terepversenyt, aminél nem sok nagyobb őrültség van a terepfutás világában. Egy előadás a sportról, kitartásról a lehetetlen legyőzéséről. A belépés DÍJTALAN! 7

10 INFORMÁCIÓ: Jegypénztári nyitva tartás: H-P óráig, valamint az előadás kezdete előtt 1 órával Jegyinformáció: 93/ A MEDGYASZAY HÁZBAN MŰÖDŐ LUBO, SZAÖRÖ ÉS MŰVÉSZETI EGYÜTTESE Szalvétagyűjtők Műkedvelő Csoportja havonta kiállítás és szalvétacsere Vezető: Balassáné L. Magdolna 30/ Csillag Citera Együttes és Baráti öre Hangszeres oktatás Vezető: Lakatosné Ónodi Erzsébet 30/ Hétfő, kedd, péntek 14 óra Nyugdíjas Pedagógus lub Vezető: Gerencsér Györgyné 30/ éthetente hétfőn 14 óra Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete edd 9-14 óra. Vezetők: Béres János 30/ Skertyuk Lászlóné 30/ Móricz Zsigmond Művelődési Ház Nagykanizsa, Hajgató S. u. 1. Tel.: (93) MERIDIÁNTORNA Prof.Zhu Zong-Xiang módszere szerint Minden héten pénteken óráig Szervezők: Bolf László és a anizsai ulturális özpont Információ: Bolf László 06-30/ A tornán való részvétel DÍJTALAN anizsai ulturális özpont Január 28. CSALÁDI JÁTSZÓ TÁNCHÁZ SOROZAT 10/ erekítő foglalkozás Gyermek táncház ézműves foglalkozás Belépődíj: 500 Ft A Boglya Népzenei Együttes koncertje Felnőtt táncház Belépődíj: Ft SZÁMÍTÓGÉPES TANFOLYAMO! A ormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (IFÜ) által fejlesztett képzési programok alapvető célja az elsősorban gazdasági szempontból hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatása, digitális kompetenciáik fejlesztése annak érdekében, hogy gazdasági versenyképességük növekedjen, munkaerő-piaci esélyeik javuljanak. IER1 - kezdő IER2 - haladó A tanfolyamok ingyenesek. Részletek és további információ: Tóth István

11 Netre fel kezdő számítógépes tanfolyam orszerű gépeken, windows 10 operációs rendszeren, felnőtt tanárok oktatásával. A tanfolyam anyaga: számítógép be és kikapcsolása, számítógép kezelése, billentyűzet és egér használat, Internet használata, A tanfolyam 24 órás. Délelőtti és délutáni tanfolyamot is indítunk folyamatosan. Egy tanfolyamra 10 fő jelentkezését tudjuk elfogadni. A tanfolyam anyagáról egy jegyzetet kap minden résztvevő. A tanfolyam díja: Ft. Jelentkezés: a tanfolyam kezdését megelőzően a tanfolyami díj befizetésével. Részletek és további információ: Netre fel képszerkesztő tanfolyam orszerű gépeken, windows 10 operációs rendszeren, felnőtt tanárok oktatásával. A tanfolyam anyaga: képszerkesztő programok megismerése, használata. A tanfolyam 24 órás. Egy tanfolyamra 10 fő jelentkezését tudjuk elfogadni. A tanfolyam díja: Ft. Jelentkezés: a tanfolyam kezdését megelőzően a tanfolyami díj befizetésével. Részletek és további információ: INFORMÁCIÓ GOLDANCE Tánciskola tanfolyamok Gyermek és felnőtt kezdő és haladó Jelentkezés és információ: goldancekanizsa@gmail.com ezdő néptánc csoportba 6-8 éves gyermekek jelentkezését várjuk. A csoportfoglalkozások szakemberek vezetésével zajlanak. 16 fő jelentkezése esetén tudjuk indítani, melyre jelentkezni Tóth Istvánnál lehet a as telefonon. Szikrák Tánccsoportba elsősorban fiúk jelentkezését várjuk! Próbák: szombat délelőtt 9-12 óra THÚRY GYÖRGY MÚZEUM Nagykanizsa, Fõ út 5. Tel.: (93) EMBERE, UTA, APCSOLATO Állandó kiállítás GERMÁNO időszaki kiállítás HOLTOMIGLAN-HOLTODIGLAN - ISANIZSAI ESÜVŐI VISELETE A 20. SZÁZADBAN INFORMÁCIÓ Nyitva tartás: szerda-vasárnap óráig hétfő-kedd ZÁRVA Belépődíj: 700 Ft, diák, nyugdíjas: 350 Ft, csoportos (min. 8 fő): 500 Ft/fő, családi (min. 4 fő): Ft/család. Tárlatvezetés: Ft. Családoknak minden hónap második szombatján a kiállítás látogatása INGYENES! Bejelentkezés a 93/ as, valamint 06-20/ es telefonszámon 9

12 THÚRY GYÖRGY MÚZEUM ÉPZŐMŰVÉSZETE HÁZA Nagykanizsa, Erzsébet tér Tel.: (93) MESESZERŰ LÁTOMÁSO, VALÓSÁG ÉS ÉPZELET JÁTÉAI válogatás Z. Soós István grafikáiból UTAZÁSO NÉGY ONTINENSEN Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet festőművészek állandó kiállítása BIEDERMEIER PORTRÉ Válogatás a Thúry György Múzeum épzőművészeti Gyűjteménye restaurált alkotásaiból INFORMÁCIÓ Nyitva tartás: szerda-szombat óra. Telefonszám: 20/ Belépődíj: 700 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 350 Ft/fő, csoportos (min. 8 fő): 500 Ft/fő, családi (min. 4 fő): 1600 Ft/ család. A belépőjeggyel a Magyar Plakát Ház épülete és kiállítása is megtekinthető. Tárlatvezetés: Ft. Családoknak minden hónap második szombatján a kiállítások látogatása INGYENES. THÚRY GYÖRGY MÚZEUM MAGYAR PLAÁT HÁZ Nagykanizsa, Erzsébet tér TÖRTÉNELMI LÁTÉPE - LÉGI RÉGÉSZET A MAROSTÓL A ZALÁIG Időszaki kiállítás Január óra önyvbemutató Markó Imre Lehel: ISANIZSAI SZÓTÁR. REPRINT IADÁS iadja: Együtt iskanizsáért Egyesület Január óra EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSZ TÁRLATA Ünnepélyes kiállítás megnyitó Megtekinthető: március 11-ig INFORMÁCIÓ Nyitva tartás: szerda-szombat óra. Telefonszám: 20/ NAGYANIZSAI HONVÉD ASZINÓÉRT ALAPÍTVÁNY Nagykanizsa, Ady út 7. Tel.: (93) Január óra ÚJ ÉV, ÚJ EZDET a Határőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesületének rendezvénye 10 Január óra A MAGYAR ULTÚRA NAPJA ÜNNEPE A Honvéd aszinó Fafaragó Szakkörének 10 éves jubileumi kiállítása

13 15.30 Hallottad-e hírét anizsának? nagykanizsai kórusok hagyományteremtő találkozója Január 28. ANIZSA SALSA IV. SZÜLETÉSNAPI BULI SZAÖRÖ, LUBO, TANFOLYAMO Honvéd aszinó Énekkara Szerda óra Vezeti: Halmos Ildikó Honvéd aszinó Hölgykórusa Hétfő óra Vezeti: Magasdi Lászlóné Honvéd aszinó Városi Diákszínpada Péntek óra Vezeti: Nikolics Zsanna (+36-30/ ) anizsa Salsa Csütörtök: óra Vezeti: Dr. Borsos Gellért (+36-30/ ) Honvéd aszinó Fafaragó Szakköre Péntek óra Vezeti: Stiller Gábor (+36-70/ ) LatiNívó Salsa lub edd: óra Vezeti: Orvos Nóra (+36-30/ ) Honvéd aszinó Hölgyklubja Minden második szerdán: óra Vezeti: Büki Pálné és eppel Júlia MyDance Mozdulj együtt velem!!! alakformáló edzés, intervall zsírégető Szerda óra Vezeti: Balogh Tímea Jóga Szerda óra Vezeti: Dr. Deák risztina Női torna/ Zumba Hétfő, csütörtök óra Vezeti: Gündert Melinda Zumba Fatimával Csütörtök: óra és óra Vezeti: árász Tímea Fatima (+36-30/ ) Magic Ritmo Tánccsoport edd óra Vezeti: Nikolics Zsanna (+36-30/ ) Honvéd aszinó SZES Dance Tánccsoport Hétfő óra, kedd: óra, szerda: óra, csütörtök: óra Vezeti: Szécsényiné ápolnás Edina (+36-70/ ) Szenior Jóga edd óra Vezeti: Dr. Deák risztina VOE ODÁLY ZOLTÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ Nagykanizsa, Csengery út 67. Tel.: (93) Január 7., 14., 21., óra SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐRÉPZÉS 11

14 Január óra VASUTAS ERT- ÉS TERMÉSZETBARÁT LUB Gyógynövényekkel az egészség megőrzéséért Előadó: ovács Gyula Január óra EGÉSZSÉG TERMÉSZETESEN! Előadás a következő témakörökben: Egészség Téli immunerősítés Energikusság - Töltse fel vitamin és ásványi anyag raktárait! Fiatalodás - Törődjön a szervezetével és tagadjon le pár évet! Testsúly-optimalizáslás - Fogyás csokievéssel! Szépség - A természetnek mindenre van megoldása, kerülje a kemikáliákat! Előadók: Dr. Pásztori Patrícia (okleveles gyógyszerész), László Attila A belépés DÍJTALAN! Január óra ÜNNEPI MŰSOR A MAGYAR ULTÚRA NAPJA ALALMÁBÓL A NÉPZENE ÉS NÉPTÁNC JEGYÉBEN Ünnepi köszöntőt mond: Dénes Sándor polgármester özreműködnek: VOE odály Zoltán Művelődési Ház Pántlika Néptánccsoport, anizsa Táncegyüttes, Drávagyöngye Tánccsoport A program táncházzal zárul, Németh Ferenc zenetanár vezetésével. Január XII. GALAMB ÉS DÍSZMADÁR IÁLLÍTÁS A kiállítás látogatható: január 27. péntek: 12:00-18:00 január 28. szombat: 10:00-18:00 január 29. vasárnap: 10:00-15:00 SZAÖRÖ, LUBO, TANFOLYAMO 12 Hímző és ézimunka Szakkör Hétfő óra Vezető: Nemes Aladárné TAI CHI- Belső Utak Iskolája Hétfő óra Vezető: Németh Gábor TARO lub Hétfő óra Vezető: Stenhard László odály Zoltán Énekkar Hétfő óra Vezető: Tánczos Laura Vasutas Nyugdíjas lub edd óra Vezető: ócza Ferenc Pántlika Néptánccsoport Szerda óra Vezető: Vizeli Dezső

15 Életmódváltó REG-ENOR Paleolit lub /Egészség lub Életmód lub Hétfő óra Szerda óra Vezető: Jakabfy Ágnes Vezető: Varga Ágnes MOL Bányász Nyugdíjas MAMI Hagyománylub őrző Dalkör edd óra Csütörtök óra Vezető: Fehér Imre Vezető: Gál Ferencné Ulti lub Fafaragó Szakkör edd óra Péntek óra Vezető: Béres János Vezető: Csávás Csaba Meridián torna ert- és Természetbarát Péntek óra lub. edd óra Vezető: Bolf László Vezető: ovács Gyula A klubok, szakkörök foglalkozásain történő részvétel DÍJTALAN! HALIS ISTVÁN VÁROSI ÖNYVTÁR Nagykanizsa, álvin tér 5. Tel.: (93) Január 20. IÁLLÍTÁS A ÖNYVTÁR SZOLGÁLTATÁSAIRÓL A Magyar ultúra Napja tiszteletére Megnyitja: Czupi Gyula igazgató Megtekinthető: február 17-ig MINDENI HÁZA - MILÓSFA Nagykanizsa - Miklósfa, ápolna tér 2. Tel.: 06-20/ Január 21. XVII. MILÓSFAI RÉPAFŐZŐ FESZTIVÁL óráig fogadjuk a nevezéseket a répafőző versenyre (3 adagra való étel). Várjuk személyek, csapatok, éttermek jelentkezését! 17 órától kulturális műsor, répavacsora, eredményhirdetés Belépődíj: Ft (mely tartalmazza a répavacsora árát is), versenyzőknek ingyenes. ANIZSA CENTRUM BEVÁSÁRLÓÖZPONT Nagykanizsa, Táborhely u iroda@kanizsacentrum.hu Telefon: (06 93) , Fax: (06 93) Január óra A TÜTTŐ JÁNOS NÓTALUB ÚJÉVI ONCERTJE 13

16 övesse rendezvényeinket a anizsamob alkalmazáson is! Az applikáció ingyenesen letölthető innen: 14

17

18

19

20

Január óra - Magyar Plakát Ház EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSZ TÁRLATA Ünnepélyes kiállítás megnyitó Megtekinthető: március 11-ig

Január óra - Magyar Plakát Ház EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSZ TÁRLATA Ünnepélyes kiállítás megnyitó Megtekinthető: március 11-ig Tisztelt Látogatóink! Szeretettel köszöntöm Önöket a 2017. esztendőben, amely terveink szerint számos különleges kulturális eseményben bővelkedik majd. A Kanizsai Kulturális Központ munkatársai nevében

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Február óra Színház - Rátkai bérlet MINDENT ÉVÁRÓL HSMK

Február óra Színház - Rátkai bérlet MINDENT ÉVÁRÓL HSMK Február 28. 19 óra Színház - Rátkai bérlet MINDENT ÉVÁRÓL HSM Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel.: (93) 311 468 fax: (93) 310 465 Hevesi Sándor Művelődési özpont anizsai ulturális özpont TOVÁBBRA IS

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

június óra, HSMK Egy&Más Vándorszínház Lendva: A Padlás

június óra, HSMK Egy&Más Vándorszínház Lendva: A Padlás június 27. 19 óra, HSMK Egy&Más Vándorszínház Lendva: K A Padlás K K 1 TOVÁBBRA IS MEGTEKINTHETŐ KIÁLLÍTÁSAINK: Kiállítás a Képzőművészetek Napja alkalmából Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje 2015. január 5-től. HétFo

A Fordan Tánccentrum órarendje 2015. január 5-től. HétFo Sárga Rózsaszín HétFo 08.00 08.00 CrossFit 08.00 08.00 08.30 Kósz Gergő 08.30 08.30 Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 10.45 10.45 10.45 15.00 15.00 15.00 15.00 Rock n Roll Iskola

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptember 3 - tól. Hétfő

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptember 3 - tól. Hétfő Hétfő Sárga Rózsaszín Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 10.45 10.45 10.45 15.00 15.00 Fashion Dance 15.00 15.00 15.15 No Name 15.15 15.15 15.30 15.30 15.30 15.45 Volf Dominika 15.45

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai Hagyományőrző Népi Együttes Művészeti vezető: Széphalmi Zoltán Váci Mihály Művelődési Ház (október 30-ig az Innovációs Centrumban) szerda 19.00-21.00 Népdalkör Vezeti: Kovács László népzenész kedd 17.00-19.00

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

HÉTFŐ. Bad Girls Kiticsics Kata Tűzmadarak Pónya Judit Super Wo-Men Pécsi Fordan SE Máté Melinda Maretics Dalma Gassy Girls

HÉTFŐ. Bad Girls Kiticsics Kata Tűzmadarak Pónya Judit Super Wo-Men Pécsi Fordan SE Máté Melinda Maretics Dalma Gassy Girls HÉTFŐ Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 15.00 Kezdő Fashion Dance 15.00 15.00 Rock n Roll Iskola 15.00 Pécsi Fordan SE. 2017. januári csoport 15.15 Best Girls és akrobatikus 9 12

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

TOVÁBBRA IS MEGTEKINTHETŐ KIÁLLÍTÁSAINK: Megtekinthető: december 23-ig, az Ősze András galériában

TOVÁBBRA IS MEGTEKINTHETŐ KIÁLLÍTÁSAINK: Megtekinthető: december 23-ig, az Ősze András galériában TOVÁBBRA IS MEGTEKINTHETŐ KIÁLLÍTÁSAINK: A zalai táj A Kanizsai Képző és Iparművészek Egyesületének adventi kiállítása és vására Megtekinthető: december 23-ig, az Ősze András galériában TERMÉSZET-fotók

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Október 16-17. "TARKA - FORGÓ" gyermekszínházi sorozat - "Mekk mester az ezermester" a Szegedi Miniszínház zenés mesejátéka

Október 16-17. TARKA - FORGÓ gyermekszínházi sorozat - Mekk mester az ezermester a Szegedi Miniszínház zenés mesejátéka PROGRAMJAINK Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 1. 14.00 Idősek Világnapja - ajándékműsor

Részletesebben

HÉTFŐ. Avalache Queens, World Jumping Aerobic Runaways trambulin Pónya Judit. Illusion Fit Ball TáncosNők

HÉTFŐ. Avalache Queens, World Jumping Aerobic Runaways trambulin Pónya Judit. Illusion Fit Ball TáncosNők HÉTFŐ 09.30 09.30 09.30 09.30 09.45 09.45 09.45 09.45 Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 10.45 10.45 10.45 15.00 Fashion Dance 15.00 15.00 15.00 Kezdő Mini 15.15 15.15 15.15 6-8

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza május havi programja

Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza május havi programja Megyei Művelődési Központ Művészetek Háza Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. 2019. május havi programja Április 24. május 7. Kiállítóterem Álmok a vásznon A Derkovits Képzőművészeti Kör tavaszi tárlata

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ

A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ A VOKE VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ 2014. december havi programjai (7621 Pécs, Váradi Antal u. 7/2. Tel.: 72/ 310-037 E-mail: pvmh@pvmh.hu Web: www.pvmh.hu Facebook: http://www.facebook.com/pecsivmh Twitter:

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum múzeumi programok 2017. január Gatyás ölyv - Savaria Múzeum szombathely 2017. január Január 10. kedd 17.00 Január 24. kedd 17.00 Tárlatvezetés Január. 11. szerda 17.00 iseum savariense Vas vármegye kora

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptembertől 1. verzió HÉTFŐ Asszonytorna Ági néni

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptembertől 1. verzió HÉTFŐ Asszonytorna Ági néni HÉTFŐ Modern jazz óra 08.45 08.45 Pécsi felnőtteknek, 09.00 09.00 Művészeti táncpedógógusoknak 09.15 09.15 Szakközépiskola Szigeti Oktávia 09.30 09.30 Tánctagozata 09.45 09.45 10.00 10.00 10.00 Asszonytorna

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

22. NAGYKANIZSA VÁROS NAPJA ÁPRILIS 29-30.

22. NAGYKANIZSA VÁROS NAPJA ÁPRILIS 29-30. 22. NAGYKANIZSA VÁROS NAPJA ÁPRILIS 29-30. Április 29. péntek 10 órától az Erzsébet téren Bolond ballagás (Eötvös tér Fő út Erzsébet tér), helyi gyermekcsoportok műsora, Rozmaring Táncegyüttes, Kis Orff,

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje novembertől 6.0 HÉTFŐ

A Fordan Tánccentrum órarendje novembertől 6.0 HÉTFŐ HÉTFŐ 09.30 09.30 09.30 09.30 09.45 09.45 09.45 09.45 Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 15.30 15.30 15.30 15.30 Rock n Roll Iskola 15.45 15.45 15.45 Heartbreakers 16.00 Fashion

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány "Ha úgy tűnik, nincs segítség, közelebb van, mint remélnéd." Unique 2010. május- június havi programajánlat 2800 Tatabánya, Kodály tér

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben

Rendezvények színházterem. Apáczai terem: 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: Kerekítő játékklub

Rendezvények színházterem. Apáczai terem: 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: Kerekítő játékklub 01. 04. 01. 05. 01. 06. 01. 07. 01. 0. 10 55 Gimnázium rendezvény 12 45 Gimnázium rendezvény 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: 7 30 Német nyelvvizsga 10 00 Kerekítő játékklub Tárgyaló terem: 17 00

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL,

Részletesebben

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

2018. április június 30. Terem: C ép. fszt. 2. Csoportkód: 26/2018/M Időpont: hétfő szerda 13:00 17:00 Tankönyv: Law Enforcement English 1

2018. április június 30. Terem: C ép. fszt. 2. Csoportkód: 26/2018/M Időpont: hétfő szerda 13:00 17:00 Tankönyv: Law Enforcement English 1 Kedves Hallgatóink! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy mindannyian az első tanítási napon a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Az első napra hozzatok

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: 6 06 70/59-323-59 XVI. évfolyam - 1. szám 2015. Január január 28. (szerda) 16:00 Derekegyház régen és ma Előadás és kisfilm vetítése Derekegyház

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

XVII. évfolyam - 6. szám 2016. Június Ha jól és jó helyen akarod letudni ezt a feladatot, a Palacsintafesztivál a legalkalmasabb erre! Érdeklődni és jelentkezni lehet: személyesen a Hivatal ügyfélfogadási

Részletesebben

2015. OKTÓBERI PROGRAMOK

2015. OKTÓBERI PROGRAMOK SZAKMAKÖZI MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Szent János tér 3. Telefon/fax:76/462-364 e-mail:szakmakozimuvelodesihaz@gmail.com 2015. OKTÓBERI PROGRAMOK Október 1. Csütörtök Október

Részletesebben

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2005. DECEMBER HAVI PROGRAM UNEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ - SZÍNHÁZTEREM 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2. péntek, 19.00 óra Vágyak vándorlása / Origo / Is-mer-M

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló.

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. APÁRÓL FIÚRA családi hagyományőrző délután 2019. május 4-én, szombaton, 14 órától a Meseházban. Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. HAGYOMÁNYOK HÁZA mesemondó versenye

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ Aggteleki rövidtúra (1 óra/1 km) Vörös-tói túra (2 óra/2,3 km) Hosszútúra (kb. 5 óra/7 km) Retek-ági speciális túra

Részletesebben

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET Szolárium Újdonság Kollagén csövek Szarvasi Gyógyfürdő KEDVEZMÉNYES ÚSZÓJEGY: Reggeli úszójegy 06.00-10.00 VAGY 10.00-15.00 bármelyik 2 órás időtartamban! Cím: 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 23, - Telefonszám:

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

A játszóház nyitvatartása. Helyszín:

A játszóház nyitvatartása. Helyszín: A játszóház nyitvatartása 2018. 09. 03. 12. 31. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Játszóház hétköznap: 1000 Ft/gyermek/óra, utána minden megkezdett 30 perc 500

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL NYÍREGYHÁZA DEBRECEN PÉCS SOPRON Nemzeti Kulturális Alap A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál évente ismétlõdõ esemény, amelyen a nagy

Részletesebben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség

Részletesebben

augusztus 2-9. közötti időszakra

augusztus 2-9. közötti időszakra Programajánló Egerbe és környékére az augusztus 2-9. közötti időszakra 37 C 38 C 39 C 35 C 36 C 32 C 32 C 26 C aug 2. aug 3. aug 4. aug 5. aug 6. aug 7. aug 8. aug 9. szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

(Mesék: Rumcájsz, Kisvakond, Moha és Páfrány) Belépődíj: elővételben 950 Ft; az előadás napján Ft

(Mesék: Rumcájsz, Kisvakond, Moha és Páfrány) Belépődíj: elővételben 950 Ft; az előadás napján Ft REDESIGN + AWARD 2013 hulladékból designtermék Megtekinthető: január 20-ig Január 3, 17, 31. 10.15 óra KEREKÍTŐ mondókás félóra 0-3 éveseknek Vezeti: Vajda Margit (30/6160-847) Részvételi díj: 700 Ft/család

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 9/2009. (IV. 14.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat:

OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI. 9/2009. (IV. 14.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG HATÁROZATAI 9/2009. (IV. 14.) Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsági

Részletesebben

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2015. május 16. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: VII. MediBall

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben