Szabad Boglárka Vallás és társadalom: egy görög katolikus közösség múltja és jelene

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szabad Boglárka Vallás és társadalom: egy görög katolikus közösség múltja és jelene"

Átírás

1 Szabad Boglárka Vallás és társadalom: egy görög katolikus közösség múltja és jelene Keresve sem lehetne a vallásnál bonyolultabb és nehezebben kibogozhatóbb kérdéskört találni. Minden rá vonatkozó vizsgálódás szinte különbség nélkül élénken érdekli és esetenként érzékenyen is érinti a hívőket és a hitetleneket, az egyháziakat és a világiakat továbbá az egyes társadalmi és állami intézmények képviselőit is 1 Az előadásomban bemutatott dolgozat témája a vallás, pontosabban egy konkrét közösség hitélete. A vizsgált csoport az Ópályi Görög Katolikus Egyházközség, a kutatás időintervalluma pedig a 20. és a 21. század. Legfőbb módszereim a résztvevő megfigyelés, a kérdőíves módszer, a mélyinterjúk készítése, valamint az írott források (levéltári anyag, úgy mint szálas iratok, az egyházközség historia domusa, az egyháztestületi jegyzőkönyv és más nyomtatásban megjelent röplapok illetve sajtóanyagok) feldolgozása voltak. A falu internetes hírportálját is sokszor segítségül hívtam, ez különösképpen jó forrásnak bizonyult a közelmúlt történéseinek az adott közösségben való interpretálása szempontjából. Írásom monografikus jellegű (mert egy konkrét téma tárgyalására kimerítően törekszik), ám bizonyos szempontból mégis esettanulmány (egy specifikus eset - hiszen minden vallási közösség más és más: megismételhetetlen). Bent FLYVBJERG egyik írásában az esettanulmányokkal kapcsolatos öt legfontosabb félreértést tárgyalja, s ezáltal egyben rávilágít ennek a műfajnak a kritériumaira is. 2 Ezek alapján nem valós, hogy az esettanulmányokban a teoretikus tudás elérhetőbb a praktikus ismereteknél, hogy egy esetből nem lehet önállósítani, és ezáltal az egy esetet feldolgozó írások nem alkalmasak a tudományos fejlődésre. Az sem valós, hogy ez a műfaj leginkább a hipotézisek felállítására, míg más módszerek inkább hipotézistesztelésre és teóriakreálásra alkalmasak, hogy elferdült ellenőrzéseket alkalmaz, valamint hogy gyakran nehézséget okoz a specifikus esettanulmányok elemzése. Írásom műfaját ilyenformán behatárolni nehéz, ám módszereim és motivációim ismertetése mégis pontosabb képet adhat róla. Tizenkét évig, kétéves koromtól tizennégy éves koromig Ópályiban éltem. Módszeres, kiszállásos alapon történő gyűjtéseimet 2010-ben, három évvel ezelőtt kezdtem meg, amikor is egyetemi tanulmányaim második szakaszában megfogalmazódott bennem, mi az, amivel valóban foglalkozni szeretnék. Ópályi a görög katolikus hitélet kutatására tökéletesen alkalmas terepnek mutatkozott, különösen, ha arra gondoltam, hogy valaha én is e közösség, az Ópályi Görög Katolikus Egyházközség tagja voltam tehát valamilyen fokon ismerem ezt a rendszert, az ebben élők hétköznapjait, ünnepeit és szokásait egyaránt. Ennek tudatában kezdtem el feltáró tevékenységemet, mely a már korábban említett interjúkon, a Görög Katolikus Püspöki Levéltárban végzett kutatómunkán, fényképek készítésén és a résztvevő megfigyeléseken alapul. Eleinte olyan kisebb témák teljességre törekvő feltérképezésével foglalkoztam, mint például a böjt jelensége az adott közösségben, vagy a lakberendezés szakrális vonatkozásai. Kisebb dolgozatok megírása után úgy döntöttem, érdemes volna egy az ópályi görög katolikusok hitéletét feldolgozó munkát elkészíteni a 20. és 21. századra 1 KATONA FLYVBJERG 2006.

2 vonatkozólag, hiszen ezáltal egyféle szellemi pont kerülhetne a több éves kutatómunka végére. Az írás folyamata során számos nehézségbe ütköztem, melyek főként az időbeli és ténybeli ellentmondásokból fakadtak (az emlékezet és az írott források, illetve sok esetben az írott és írott források is ellentmondtak egymásnak), ám úgy vélem, hogy sikerült ezeken felülkerekednem. Az időbeli ellentmondásokhoz szorosan kapcsolódik az, hogy bár vizsgálati időintervallumom a 20. és a 21. század, nem várhatja az olvasó, hogy évekre, vagy akár évtizedekre pontos leírást adjak minden egyes általam vizsgált jelenség bizonyos korszakokban előforduló megvalósulási vagy meg nem valósulási formáiról. Ez nem csak azért volna lehetetlen, mert az emberi emlékezőtehetség bizonyos határokon túlra nem nyúlik és fizikai képtelenség miatt nem is nyúlhat (pl as évek eleje), hanem amiatt is, hogy a gyakran eltérő vélemények problematikája mellett az írott források sem bővelkedtek minden esetben számomra sokat mondó információkban. Ezen hátráltató tényezők tudatában azonban mégis azt mondhatom, hogy igyekeztem a címben is megjelölt időszemlélethez tartani magam a dolgozatban tárgyalt összes téma esetében. A dolgozatban igen gyakran előfordul, hogy a különböző időszakokat adatközlőim szavai nyomán, a kutatási terepen tapasztalt gyakorlatokhoz alkalmazkodva és azokat megtartva az adott korban éppen szolgáló pap nevével jelölve használom én is. Ilyen forma lehet az aktuális lelkipásztor + idejében forma, vagy az egyszerű vezetéknév + nál-nél toldalékok használata. A magyarországi görög katolikusok néprajzával, ezen belül szokásaikkal, gesztusrendszerükkel, vagy egy-egy konkrét közösség hitéletével foglalkozó munkák mellett nem mehetek el szótlanul. 3 A BARTHA Elek munkásságának köszönhető írások olyan kiindulási alapot jelentettek számomra, amelyek egy erős strukturális bázist adtak munkám elkezdéséhez, és az elakadással fenyegető periódusok átvészeléséhez egyaránt. A Komlóskai Görög Katolikus Egyházközség hitéletét feldolgozó nagy jelentőségű monográfiáját, vagy a görög katolikus vallásos néphagyományok gyűjtéséhez szerkesztett kérdőívét olyan alapműveknek tekintettem, melyek szó szerint mindig velem voltak. 4 Ezután joggal teheti fel magának olvasóm azt a kérdést, hogy miért alkalmaztam én mégis más strukturális felépítést a dolgozatomban, mint amit BARTHA Elek az említett monográfiában használ, vagy hogy miért szűkítettem illetve bővítettem azt a bizonyos kérdőívet egyes helyeken. A válasz egyszerű: a hosszú ideig tartó terepmunka során egy olyan felosztást kezdtem magam előtt látni, amely a tér, az idő és a mindennapi élet vallásosságának dinamikáján alapul. A kérdőívben magától értetődően törlődtek azok a kérdéscsoportok, melyek olyan jelenségekre, épületekre, ünnepekre stb. irányultak, amelyek Ópályiban nem voltak és nincsenek jelen. Azokat az információkat, amelyeket az írott források levéltári dokumentumok alapján meg tudtam találni, nem tartottam fontosnak megkérdezni, hacsak nem akkor, amikor az ilyen kérdésekkel a közösség adott témáról való tudását mértem fel. A dolgozat három fő fejezetből áll, melyek kisebb egységekre tagolódnak, s melyeket a kiegészítő fejezetek tesznek teljessé. Az első ilyen nagy egység a mindennapi élet vallásosságát tárgyalja, úgy mint például néhány teológiai fogalom helyi interpretálása, a közösségben tapasztalt vallásos viselkedés, vagy a vizsgált csoporton belüli fontos személyek és közösségek szerepe és kapcsolatrendszere. A második nagy egység a közösség szakrális tereivel, illetve profán terek szent aspektusaival foglalkozik. A dolgozatban tárgyalt, kiemelt jelentőségű helyeken történő cselekmények feltárása mellett a helyszínek írott forrásokban talált és recens anyagból merített jelenlegi és múltbéli használati módjaira is kíváncsi voltam, a teljes proxemikai elemzésre azonban nem vállalkoztam. A térrel szorosan összefüggő és azt kiegészítő téma, az idő jelentősége a vizsgált csoportban, a harmadik nagy fejezetben kerül kifejtésre. A szakrális időben megvalósuló cselekmények, a különböző vallási ünnepekhez 3 Lásd: BARTHA 1980.; JUHÁSZ 2000.; SZABÓ A könyvespolcomról gyakran gyűjtőútjaimra is magammal vittem őket. BARTHA 1980.; 1998.

3 tartozó képzetek, s minden olyan időben kiemelkedő esemény, amely a hétköznapok folyamából kitűnik, ebben a fejezetben kerül bemutatásra. Nem tudtam ennek a hatalmas rendszernek minden egyes részletével foglalkozni, így az általam két legfontosabbnak vélt szisztéma, a liturgikus év ünnepei, az emberi élet fordulói valamint az ezekhez általában kapcsolódó szentségek kerültek ily módon ebbe a fejezetbe. A korábban már említett kisebb egységek a Bevezetés: célok, módszerek, motiváció, a falut bemutató Ópályi című rész, és a három nagy fejezet után következő Összegzés. A kész dolgozat ellenére a mai napig úgy vélem, más rendszerezési stratégiák alkalmazása, a gyűjtési és feldolgozási munka gyümölcseként létrejött írás más szempontból való felosztása is helytálló volna, ám az nem az én személyiségemet tükrözné. Ha nem tartalmazna például a dolgozat személyes gyűjtési naplórészleteket, akkor hiányozna belőle az a személy, aki tíz éve elhagyta a közösséget, majd visszatért, és aki ennek a diplomamunkának a megírásával lerótta tartozásait múltjának egy része, Ópályi és az ehhez tartozó emlékek felé. Milyen tényezők határozzák meg egy közösség vallási életét? Vajon milyen alakító erőktől függ egy adott helyen és egy adott időben a hitélet intenzitása és formája? Egyáltalán, leírható-e bármilyen csoport vallásosságának, vagy vallásos viselkedésének a rendszere, apró pillanatfelvételek esetleges összeillesztése (egy-egy levél a püspökhöz, egy-egy interjú mondata a múlt egy adott történéséről, vagy egy-egy, a terepmunka során megfigyelt jelenség) által? Kijelenthető-e innen, évtizedek, vagy akár egy évszázad távlatából bármilyen konkrétum vagy abszolút tény megléte a közvetlenül nem materiális jelenségek összefüggésében? Nehezen megválaszolható kérdések. A politikai szituáció, valamint a vallási vezetők, jelen esetben a pap szerepének jelentőségét hívom segítségül az értelmezéshez és ez által a válaszadáshoz. Egy konkrét közösség mindenkori vallásgyakorlása számos tényező függvénye. Elsősorban függ az adott vallás adott időbeni legitimitásától, a lokális vallási viszonyoktól (pl. egy vallásilag heterogén vagy homogén faluban vagy tájban foglal-e helyet a vizsgált csoport), és az állam - amely minden esetben igen nagy hatást gyakorol az egyházak működésére és lehetőségeire formájától, az adott országban éppen jelen lévő politikai szituációtól. Magyarország történelmi egyházai közül a Magyar Görög Katolikus Egyház több mint három és fél évszázados múltra (1646-os Ungvári unió) tekint vissza. A hajdúdorogi egyházmegye alapításának évében, 1912-ben X. Piusz pápa által kanonizálva lett, majd egy évvel később került beiktatásra a magyar parlamentben. A XX. század elejéről, tehát vizsgálati időintervallumunk kezdetéről elmondhatjuk, hogy Ópályi a kistérség egyik legnagyobb görög katolikus egyházközségének adott otthont. A század legelső évtizedeiben is népes és nagy volt a görög katolikusok helyi tábora, míg például Mátészalka görög katolikus hívei Ópályi fíliájához tartoztak. Úgy gondolom, a vallás, pontosabban az általa teremtett közeg nem statikus rendszer. Egy olyan lassú dinamikával változó és folyton alakuló struktúra, amelynek teológiai bázisa viszonylag szilárdan áll, ám formai szempontból erről korántsem beszélhetünk. Egy közösség hitéletét nagyban meghatározza a történelmi szituáció, illetve az, hogy az aktuális politikai hatalom mennyire támogatja vagy gátolja felsőbb szinteken az adott egyház működését, ezáltal befolyásolva sok mindent, ami például a kis vallási közösségekben történik. Szinte mindegyik korszakra jellemző egy ilyen jellegű folyamat. A XX. század első felében a következő korszakhoz képest szabadabb vallásgyakorlásra volt lehetőség. Ópályi esetében is így volt ez: a felekezeti hovatartozás fontos tényező volt az egyének mindennapi életében; beszélhetünk intézményes keretek között zajló vallásos nevelésről, nagy és

4 látványos körmenetekről, a vegyes házasságok bizonyos fokú, a közösségben való helytelenítéséről, szigorú böjtről, házszentelésről, tehát számos olyan jelenségről, amely által egy a vallását aktívan gyakorló, intenzív hitéletet élő közösség képét láthatjuk. Ebben az időszakban egyébként egy lassú latinizálódást tapasztalhatunk (új ájtatossági formák megjelenése, nyugati eredetű vallásos társulatok alakulása a görög katolikus közösségeken belül stb.). Ezekre a formákra a dolgozat szinte mindegyik fejezetében találunk példát. Ez a közel száz évvel ezelőtti hatás egyébként még a mai napig megnyilvánul az idősebbek vallásos viselkedésének számos elemében (pl. köszönés nem Dicsőség, hanem Dicsértessék, társulati élet stb.), de mivel ezek jelenleg felsőbb szinteken nem támogatott, vagy inkább nem szorgalmazott gyakorlatok az ősi formákhoz való visszatérés a népszerű jelenleg a Magyar Görög Katolikus Egyházban, valószínűleg el fognak tűnni a vizsgált közösségből pár évtizeden belül. Az ország legtöbb görög katolikus vidékén a szocialista diktatúra évei alatt a valláson belüli természetközeliség (tavak, folyók szentelése, különböző processziók stb.), tehát a látványos, intenzív, szabad vallásgyakorlás tompulása volt tapasztalható.. A posztkommunista térség országainak egyházi kapcsolataiban alapvető fordulat következett be 1989 után. Több mint négy évtized után először az egyházak mint szabad intézmények jelenhettek meg és foglalhattak állást a hazai és nemzetközi egyházi élet fórumain. 5 Az 1989-es rendszerváltással tehát egy olyan felszabadultabb, az egyházak számára újra sok lehetőséget adó keret alakulhatott ki, amelyben a fő szerepet pontosan ez a fogalom, a megújulás játszhatja. Az elmúlt húsz év alatt tehát egy új irány indult útjára a Magyar Görög Katolikus Egyházon belül, amely olyan kezdeményezésekben mutatkozott meg, amik az élő hitre fektetik a hangsúlyt a különböző rendezvények, bálok, fiataloknak szóló táborok stb. szervezésével, valamint a látványos és mozgalmas ősi liturgikus gyakorlatokhoz való visszatéréssel. Így beszélhetünk a korábban már említett természetközeliség újbóli megjelenéséről, vagy az újító jellegű gazdag és változatos egyházi szervezésű programokról. Ennek a nagy vonalakban felvázolt folyamatnak a modelljét érdemes összevetni a vizsgált közösségben lejátszódó történésekkel. Ópályi falu hitéletének alakulását s talán mondhatjuk, hogy valószínűleg minden vallásos alapon szerveződő csoport esetében így van ez egy másik, nagyon fontos tényező is befolyásolta, mely időről időre lökést adott, vagy éppen fékezett az adott korszak ilyen szempontból értelmezett intenzitásán. Ez a fontos tényező pedig a falu mindenkori lelkipásztorának, a legnagyobb alakító és változtató, elvevő és megtartó személynek a szerepe. Az egyéniség, a lelkipásztor motivációja, és a hívek papjukhoz való viszonya alkalmanként nagyobb jelentőségű alakító erő lehet, mint az adott politikai szituáció. Ismétlem magam: kijelenthető-e innen, évtizedek, vagy akár egy évszázad távlatából bármilyen konkrétum vagy abszolút tény megléte a közvetlenül nem materiális jelenségek összefüggésében? A válaszom: talán. Azt, hogy a vizsgált közösségben jó, aktív, vagy szegényes egy adott korszak a vallásgyakorlás szempontjából, túl bátor lenne konkrétan megválaszolni. A felelet nagyban függ attól is, hogy kit kérdezünk meg. Valószínűleg eltérő válaszokat kapnánk életkor, a vallásos neveltetés intenzitása, vagy a közösségen belüli státusz (pap, kántor, egy hív a sok közül) alapján is. S jelen esetben pont ez lesz a kulcs a válaszhoz: Én úgy képzelem el az Ópályi Görög Katolikusok hitéletét, mint egy gömböt, aminek belseje kemény és összetartó, míg a külső részek puhábbak, egészen a legkülsőbbekig, amik esetenként le is morzsolódhatnak. A közösség leképezett hasonlata ez, amelynek belső magját az élenjárók és a többi, a dolgozatban tárgyalt egyének típusa alkotja. Itt több hasonlósággal találkozunk a vallásos viselkedés intenzitásának és formáinak szempontjából (köszönés, 5 SZILÁGYI-FLÓRA

5 keresztvetés, imák és más gyakorlatok stb.). A gömb külseje felé haladva egyre kevésbé ismeri az egyén a liturgikus év ünnepeinek idejét, a panachida fogalmát vagy például a feleletet erre: Emeljük föl szívünket! Ez az elképzelés valószínűleg minden korszakban megállná a helyét, azzal az esetleges különbséggel, hogy a belső keményebb és a külső puhább részek aránya eltérő. Dolgozatom legfőbb tanulságai a következő pontokban foglalhatók össze: A téma, bár többféle módon bontható kisebb részekre, az idő, a tér és a mindennapi élet vallásosságának problematikáján keresztül igen jól vizsgálható. Ilyenformán a vallásos viselkedés, illetve a vallásos tudat megnyilvánulásai ezen fentebbi tényezők függvényében átláthatóan leírhatóak és hatékonyabban kutathatóak. A vizsgált közösség hitéletét nagyban befolyásolta az adott politikai, történelmi szituáció, ám ennél még meghatározóbb tényezőnek bizonyult a falu mindenkori lelkipásztorának szerepe. Az Ópályi Görög Katolikus Egyházközség egy gömb alakú modellel írható le, amelynek belseje kemény és összetartó, míg a külső részek puhábbak, egészen a legkülsőbbekig, amik esetenként le is morzsolódhatnak. A belső és külső részek összetétele magában hordozza a hívek közösségen belüli hierarchiáját, a különböző csoporton belüli szerepeket és az ezekhez tartozó viselkedési normákat illetve tudatformákat is. Ilyenformán a belső keményebb és a külső puhább részek aránya minden korszakban változik. A TELJES DOLGOZATBAN FELHASZNÁLT IRODALOM BARNA Gábor 1996 Az Élő Lelki Rózsafüzér ájtatossága és társulata a XIX-XX. századi népi vallásosságban. Néprajz és Nyelvtudomány XXXVII, Szeged Az Élő Rózsafüzér kunszentmártoni társulatának jegyzőkönyvei SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged 2009 A rózsafüzér társulatok tárgyi világa. In: A hagyomány burkai. Tanulmányok Balázs Lajos 70. születésnapjára. Kriza Könyvek 33. KJNT, Kolozsvár BARTHA Elek 1980 A hitélet néprajzi vizsgálata egy zempléni faluban. KLTE Néprajzi Tanszék, Debrecen 1988 A görög katolikus magyarság vallási néprajza. In: PALÁDI-KOVÁCS Attila (szerk.) Magyar Néprajz VII. Akadémiai Kiadó, Budapest 1992 Vallásökológia. Szakrális ökoszisztémák szerveződése és működése a népi vallásosságban. Ethnica Kiadó, Debrecen 1998 Kérdőív görög katolikus néphagyományok gyűjtéséhez. Kossuth Lajos Tudományegyetem Kiadó, Debrecen Húsvéti pászkaszentelés a görög katolikusok körében. Küllős Imola(szerk.),Vallási Néprajz 10: Tanulmányok Dankó Imre tiszteletére.

6 Református Teológiai Doktorok Kollégiuma Egyházi Néprajzi Szekciója, Budapest Böjti hagyományok és olajosnövény-kultúra a keleti kereszténység határán. In: S. Lackovits Emőke, Viga Gyula (szerk.), Kéve: Ünnepi kötet a 60 esztendős Selmeczi Kovács Attila tiszteletére. Ethnica Kiadó, Debrecen ; Veszprém Vallási terek szellemi öröksége. Bölcsész Konzorcium, Debrecen. BAUDRILLARD, Jean 1987 A tárgyak rendszere. Gondolat Kiadó, Budapest BÁLINT Sándor 1943 Népünk halálélménye. Veritas, Budapest 1977 Ünnepi kalendárium. Szent István Társulat, Budapest BELTING Hans 2000 Kép és kultusz. Balassi Kiadó, Budapest BODNÁR Zsuzsanna 1980 Egy kárpátukrán falu lakáskultúrája. Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. Miskolc DIÓS István (ford.) 2002 A Katolikus Egyház Katekizmusa. Szent István Társulat, Budapest. EGOUMENIDOU, Euphrosyne MICHAELIDES, Demetrios 2002 Fast in Cyprus In: Food and celebration. Patricia Lysaght (szerk.) Zlacoba zrc /zrc publishing zrc sazu, Ljubljana ELIADE Mircea 1987 A szent és a profán. Európa Könyvkiadó, Budapest FLYVBJERG Bent 2006 Five misunderstandings about case study research.in: Qualitative Inquiry Volume 12 Number HESZ Ágnes 2012 Élők, holtak és adósságok- A halottak szerepe egy erdélyi falu társadalmában. L harmattan Kiadó, Budapest HOFER Tamás 1983 A tárgyak elméletéhez. Felszerelések és tárgyegyüttesek néprajzi elemzése. In: Népi Kultúra Népi Társadalom Vol IVANCSÓ István 1997 Görög katolikus szertartástan. Szent Athanáz Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza JUHÁSZ Éva 2000 Moro raj jertyiszár. Egy görög katolikus cigányközösség vallási élete. Szekszárd Romológiai Kutint. Debrecen [DE Népr. Tansz.] KATONA Imre 1990 Népek-hiedelmek-vallások. In: Vallási hagyományok a kultúrák keresztútján. Ecsedy Ildikó Ferenczy Mária (szerk.) MTA Orientalisztikai Munkaközösség. Budapest KUNT Ernő 2003 Az utolsó átváltozás. Gondolat Kiadó, Budapest. MAGYARI Márta 1994 Ellentétes értékrendek találkozása egy görög katolikus közösségben. In: ROMSICS Imre (szerk.) A másik ember: A Fiatal Néprajzkutatók III. Konferenciájának előadásai: Kalocsa

7 1998 "Szépséges Pászka, az Úr Pászkája." A görög katolikusok húsvétikalácskészítésének hagyományos formái. In.: A debreceni Déri Múzeum évkönyve, Debrecen "...az bűtös, ha olajos" : az olaj szerepe a görög katolikusok nagyböjti táplálkozásában. In: S. Lackovits Emőke, Viga Gyula (szerk.), Kéve: Ünnepi kötet a 60 esztendős Selmeczi Kovács Attila tiszteletére. Ethnica Kiadó, Debrecen ; Veszprém MOHAY Tamás 2008 a. Zenta és Máriapócs:adalékok a képkultusz és a történeti emlékezet kapcsolatához. In: Papp Richárd-Szarka László (szerk.) Bennünk élő múltjaink. Történelmi tudat-kulturális emlékezet. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta o b.töredékek az ünnepről. Nap Kiadó, Budapest 2009 A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. L Harmattan Kiadó, Budapest SZABÓ Irén 2008 A magyarországi görög katolikus vallásgyakorlat gesztusai. Gondolat Kiadó, Budapest SZILÁGYI Györgyi - FLÓRA Gábor 2007 Egyházi funkciók és szerepvállalás a Partiumban 1989 után. In: Hegedűs Rita- Révay Edit (szerk.) Úton. Tanulmányok Tomka Miklós tiszteletére. Szegedi Tudományegyetem BTK Vallástudományi Tanszék, Szeged VARGA Zsuzsa 1974 Népi funkciójú képek és szobrok kutatásáról. Ethnographia. LXXXV VEREBÉLYI Kincső 2009 Les aiels du temps. Az ifjúság vasárnapja. In Keszeg Vilmos Pozsony Ferenc Tötszegi Tekla (szerk.): A fiatalok vasárnapja Európában. Kriza János Néprajti Társaság, Kolozsvár VÉGHSEŐ Tamás 2012 Minden utamat már előre láttad. Görög Katolikusok Magyarországon. Éditions du Signe, Strasbourg. VOIGT Vilmos 2004 A vallási élmény története. Timp Kiadó, Budapest VORONINA, Tatiana 2002 Fasting food in the nineteenth and twentieth century russian orthodox tradition. In: Food and celebration. Patricia Lysaght (szerk.) Zlacoba zrc /zrc publishing zrc sazu, Ljubljana

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete 1842 1948 között Dimény Attila - Szakmai tevékenységek 1. Előadások 2012. július 11. Zabola, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Csángó Néprajzi Múzeum, Fiatal Néprajzkutatók IX. Szemináriuma: Tér és társadalom

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

TAB2107 Helytörténet tematika

TAB2107 Helytörténet tematika TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet

Részletesebben

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék 2016. április 21 22. Helyszín: ELTE BTK Trefort-kert, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/D, tanácsterem A találkozó

Részletesebben

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK A Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke és a Finn Nagykövetség Finnország függetlenségének 100. évfordulója tiszteletére 2017. november 9 10-én konferenciát szervez KÖLCSÖNHATÁSOK Magyarok

Részletesebben

Nyelvészet. I. Témakör: Leíró nyelvtan

Nyelvészet. I. Témakör: Leíró nyelvtan Nyelvészet I. Témakör: Leíró nyelvtan 1. A magyar magánhangzó-harmónia és a hangtani hasonulások jellegzetességei KASSAI ILONA (1998): A beszédlánc fonetikai jelenségei. In: Kassai Ilona: Fonetika. Budapest:

Részletesebben

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent

Részletesebben

Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21

Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21 Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 21 Kulturális gyakorlat és reprezentáció Szerkesztette Ilyés Sándor Jakab Albert Zsolt KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI TÁRSASÁG KOLOZSVÁR, 2013 Kiadja a KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI

Részletesebben

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság

A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Szervezőbizottság: Dobos István (elnök) Bene Sándor Tuomo Lahdelma Monok

Részletesebben

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Jenei Terézia főiskolai tanár Tantárgy oktatója és beosztása. Dr. Jenei Terézia főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Jenei Terézia főiskolai tanár Tantárgy oktatója és beosztása. Dr. Jenei Terézia főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja Cigány gyerekek családi és intézményi szocializációja BAI0120 Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 gyakorlati jegy A szemináriumokon való részvétel: a TVSZ előírásai szerint. 1 házi dolgozat

Részletesebben

Településhálózati kapcsolatrendszerek

Településhálózati kapcsolatrendszerek Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Szeged, 2010. április 15. Településhálózati kapcsolatrendszerek BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli

Részletesebben

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon

Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Művelődéstörténeti konferencia a jezsuita rend sárospataki

Részletesebben

Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen A felsőoktatás hazai történetiségét tárgyaló konferencia előadásai sorába illesztettem egy egyszerre tudományági s

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN

Részletesebben

fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga

fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga Önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név FENYŐ IMRE Munkahelyi telefon 52-512900/2233 Fax 52-512922 E-mail fenyoimre@freemail.hu KÉPZETTSÉG 1994-1999. 1996-2000. 1997. 1999-2002.. Filozófia (Kossuth Lajos Tudományegyetem)

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1085 Budapest, Üllői út 24. 20/824 38 81 gabriella.hubert@lutheran.hu Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Örökségünk jövője - A 21. század kihívásai a muzeális

Részletesebben

Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179

Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179 JEGYZETEK Rövidítésjegyzék évf. = évfolyam fn = főnév in = -ban, -ben KFL = Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár köt. = kötet mn = melléknév MOL = Magyar Országos Levéltár, Budapest Nr. = néprajz sz. = szám,

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/ Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár

Részletesebben

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 15/K. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 179/1300/22-2/2012. SZOCIÁLETIKAI KUTATÓINTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Debrecen

Részletesebben

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA, Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben

Hazai kutatási és pályázati eredmények (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik)

Hazai kutatási és pályázati eredmények (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik) Hazai kutatási és pályázati eredmények (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik) Csíki Tamás Cím, kód Paraszti társadalom az egyéni emlékezetekben

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS

A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS www.njszt.hu/files/neumann/infotortenet Projektek Sántáné-Tóth Edit santane.edit@gmail.com NJSZT ITF 2010.03.11. A projekt indulásáról Kiindulásként

Részletesebben

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR PROGRAMTERVEZET -- CSÍKSZENTDOMOKOS, 2016. AUGUSZTUS 23 28. AUGUSZTUS 23., KEDD 7.00 13.00 Érkezés, szálláshelyek elfoglalása Orchidea Panzió, Önkormányzati vendégház 13.00-14.00

Részletesebben

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete * 2014. május- június Keresztény-Zsidó Társaság, 1052

Részletesebben

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa

Részletesebben

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása Szakrális kommunikáció és gyógyítás Hálózat nyári akadémiája Nagykőrös, 2014 június 30 július 4. Rendező intézmények, szervezetek: Az Európai Szociálantropológusok

Részletesebben

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 KALÁSZ PÉTER KI GAZDAGSZIK GYORSABBAN? PROPAGANDA ÉS VALÓSÁG A JÖVEDELEMPOLITIKAI VITÁK TÜKRÉBEN AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 Történeti háttér Magyarország a 60-as évek elején hasonlóan a többi szocialista

Részletesebben

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN Papp Z. Attila Csata Zsombor Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek 1 1. Bevezető Talán nem szükséges bizonyítani,

Részletesebben

DIGITÁLIS ADATBÁZIS 2017

DIGITÁLIS ADATBÁZIS 2017 1400 eredeti szerzői mű, 400 000 könyvoldalnak megfelelő felsőoktatási tankönyv, szakkönyv és kézikönyv digitális tartalomfejlesztése L Harmattan Kiadó 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14-16. Telefon:

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A KÖTET SZERZŐI: Botos János történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóhelyettese Domány Gyula közgazdász, az MNB igazgatóhelyettese

Részletesebben

A szabadidő értékszociológiai meghatározottsága a campusok világában. Bocsi Veronika DE GyFK.

A szabadidő értékszociológiai meghatározottsága a campusok világában. Bocsi Veronika DE GyFK. A szabadidő értékszociológiai meghatározottsága a campusok világában Bocsi Veronika DE GyFK bocsiveron@gmail.com Az előadás vázlata Elméleti keretek, kapcsolódó kutatások Kutatás bemutatása, hipotézisek

Részletesebben

E-kutatás az egyházi levéltárakban

E-kutatás az egyházi levéltárakban E-kutatás az egyházi levéltárakban Előadás-vázlat, Jövőnk kulcsa a múlt II. országos családtörténeti konferencia Szolnok, 2017.október 12. Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, Hild János tér 1. Lakatos

Részletesebben

Magyarország társadalomtörténete

Magyarország társadalomtörténete 1. Bevezetés 2. Magyarország helye Európában 3. Polgárosodás a dualizmus korában A Horthy-korszak 4. Trianon és következményei 5. Az elit és a középrétegek 6. Kispolgárság, parasztság 7. Az alsó rétegek

Részletesebben

Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon

Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon Tanulmányom a pedagógusdinasztiák vizsgálatára koncentrál. 1 A tanulmányom elején olyan kérdésekre keresem a választ,

Részletesebben

A Szemiotikai Tájékoztató (a Magyar Szemiotikai Társaság kiadásában) új folyamának bibliográfiája

A Szemiotikai Tájékoztató (a Magyar Szemiotikai Társaság kiadásában) új folyamának bibliográfiája A Szemiotikai Tájékoztató (a Magyar Szemiotikai Társaság kiadásában) új folyamának bibliográfiája Új folyam 1 (5), 1991. 1. szám (A4-es méretben) Voigt Vilmos: A magyar szemiotikai terminológia általános

Részletesebben

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország

Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,

Részletesebben

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos

Részletesebben

TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE

TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS VAROS ÖNKORMÁNYZATA 1996 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 9 TÓTKOMLÓS TERMÉSZETI FÖLDRAJZA (AndóMihály) 11 1. A természeti tényezők

Részletesebben

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

- A rendszerváltás és az uniós csatlakozás gazdálkodásra gyakorolt hatása a dél- bihari régióban. - Piaci túlélés kisüzemi lavírozás.

- A rendszerváltás és az uniós csatlakozás gazdálkodásra gyakorolt hatása a dél- bihari régióban. - Piaci túlélés kisüzemi lavírozás. Lovas Kiss Antal Publikációs lista Önálló könyv - A rendszerváltás és az uniós csatlakozás gazdálkodásra gyakorolt hatása a délbihari régióban. Doktori disszertáció 2003. 255. p. - Piaci túlélés kisüzemi

Részletesebben

A Gál Ferenc Főiskola Könyvtár múltja és jelene

A Gál Ferenc Főiskola Könyvtár múltja és jelene A Gál Ferenc Főiskola Könyvtár múltja és jelene 2018. 10. 02. Intézménytörténet Szegedi szeminárium 1930. Főiskola Intézménytörténet a könyvtár élete kapcsolódik az intézmény életéhez a változások hatnak

Részletesebben

BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON

BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON A nyomtatott korpusz bemutatása és irodalomtörténeti vizsgálata Papp Ingrid Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi

Részletesebben

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

2. Hazai pályázatok, projektek (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik)

2. Hazai pályázatok, projektek (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik) 2. Hazai pályázatok, projektek (minden lezárult és jelenleg folyó kutatás, amely projekt vagy pályázat keretében folyt/folyik) Név: Csíki Tamás Cím, kód Paraszti társadalom az egyéni emlékezetekben Kiíró,

Részletesebben

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században

Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom 1 2 Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Egyéni kutatás:

Részletesebben

AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK

AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK Felsőoktatási kihívások Alkalmazkodás stratégiai partnerségben 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat férjezett, 3 gyermek édesanyja népzenei tárgyak tanára, tanszakvezető

Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat férjezett, 3 gyermek édesanyja népzenei tárgyak tanára, tanszakvezető Önéletrajz Személyi adatok Név Szabó Ágnes Cím 1022 Budapest, Ruszti út 7. Telefonszám +36304790140 E-mail szaboo.agnes@gmail.com Születési év Családi állapot 1978 férjezett, 3 gyermek édesanyja Szakmai

Részletesebben

Szerzők: Kmetty Zoltán Lektor: Fokasz Nikosz TÁMOP A/1-11/ INFORMÁCIÓ - TUDÁS ÉRVÉNYESÜLÉS

Szerzők: Kmetty Zoltán Lektor: Fokasz Nikosz TÁMOP A/1-11/ INFORMÁCIÓ - TUDÁS ÉRVÉNYESÜLÉS Kutatásmódszertan és prezentációkészítés 2. rész: Kutatási terv készítése Szerzők: Kmetty Zoltán Lektor: Fokasz Nikosz Második rész Kutatási terv készítése (Babbie 2008 alapján) Tartalomjegyzék Kutatási

Részletesebben

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia MEGHÍVÓ az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület, a Herman Ottó Múzeum a

Részletesebben

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. CÉH-IPARTESTÜLET-SZÖVETKEZET. Társadalmi és munkaszervezési változások az endrődi lábbelikészítő iparban

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. CÉH-IPARTESTÜLET-SZÖVETKEZET. Társadalmi és munkaszervezési változások az endrődi lábbelikészítő iparban Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei CÉH-IPARTESTÜLET-SZÖVETKEZET. Társadalmi és munkaszervezési változások az endrődi lábbelikészítő iparban Szonda István Témavezető: Dr. Ujváry Zoltán DEBRECENI EGYETEM

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS LISTA Dr. Valuch Tibor

PUBLIKÁCIÓS LISTA Dr. Valuch Tibor PUBLIKÁCIÓS LISTA Dr. Valuch Tibor I. Könyv 1. Külföldön idegen nyelven 1. Gábor Gyáni -György Kövér -Tibor Valuch: Social History of Hungary from the Reform Era to the End of the Twentieth Century. Budapest-New

Részletesebben

Pályázati azonosító. Székhely település. Székhely megye. Pályázat kódja. Pályázó neve

Pályázati azonosító. Székhely település. Székhely megye. Pályázat kódja. Pályázó neve (A pályázat kódja: ) -001 MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Tanuljunk egymástól! - MFA nyári iskola középiskolásoknak 1 885 000 Ft -002 MTA Agrártudományi Kutatóközpont

Részletesebben

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o. BARTHA Eszter: Korszakok határán 131 SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(1): 131 136. Korszakok határán Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó,

Részletesebben

TUDOMÁNYTÖRTÉNET. A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza

TUDOMÁNYTÖRTÉNET. A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza TUDOMÁNYTÖRTÉNET Voigt Vilmos A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza 80 éve (1924-ben) született a mai magyar etnológia megszervező és vezető egyénisége, Bodrogi Tibor (eredeti családi nevén Fradi),

Részletesebben

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel?

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Szabad témakör Intézményi hatáskör, lehetőség. Követelmények és a tartalom meghatározása a

Részletesebben

Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben

Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben 2015/11/09-2015/11/10 2015/10/30 Több kulturális intézmény közös szervezésében, Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából, tudományos

Részletesebben

Kultúra és piac. Kritikai perspektívák a kultúra és gazdaság kapcsolatainak történeti és jelenkori vizsgálatához a kulturális fordulat után

Kultúra és piac. Kritikai perspektívák a kultúra és gazdaság kapcsolatainak történeti és jelenkori vizsgálatához a kulturális fordulat után Kultúra és piac. Kritikai perspektívák a kultúra és gazdaság kapcsolatainak történeti és jelenkori vizsgálatához a kulturális fordulat után Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet Babeş Bolyai Tudományegyetem

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

KÖZKÖLTÉSZET, NÉPI KULTÚRA A XVI-XVH. SZÁZADBAN

KÖZKÖLTÉSZET, NÉPI KULTÚRA A XVI-XVH. SZÁZADBAN KÖZKÖLTÉSZET, NÉPI KULTÚRA A XVI-XVH. SZÁZADBAN Tudományos ülésszak Tata 1992. május 20-23. A tudományos ülésszakot Tata Város Önkormányzatának védnöksége alatt a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi

Részletesebben

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Závogyán Magdolna főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította Részt vesz a közművelődési

Részletesebben

ALKALMAZKODÁS A TERMÉSZETI KÖRNYEZETHEZ

ALKALMAZKODÁS A TERMÉSZETI KÖRNYEZETHEZ DOKTORI DISSZERTÁCIÓ (PHD) TÉZISEI ALKALMAZKODÁS A TERMÉSZETI KÖRNYEZETHEZ ÁRTÉRI SZŐLŐTERMESZTÉS AZ ALSÓ-TISZA MENTÉN MÓD LÁSZLÓ SZEGED-BUDAPEST 2009. I. A KUTATÁS CÉLKITŰZÉSEI, KÉRDÉSFELTEVÉSEI Doktori

Részletesebben

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest

Részletesebben

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tisztelettel meghívja

Részletesebben

A hitviták magyarországi társadalomtörténete, funkcióváltásai, műfaji rendszere és adattára a XVI-XVIII. században

A hitviták magyarországi társadalomtörténete, funkcióváltásai, műfaji rendszere és adattára a XVI-XVIII. században A hitviták magyarországi társadalomtörténete, funkcióváltásai, műfaji rendszere és adattára a XVI-XVIII. században Részletes jelentés a kutatás eredményeiről és folyamatáról A fenti kutatásra 2001. január

Részletesebben

Savaria 38. évkönyv. Belföldi kiadványcsere-partnerek:

Savaria 38. évkönyv. Belföldi kiadványcsere-partnerek: Savaria 38. évkönyv Belföldi kiadványcsere-partnerek: INTÉZMÉNY VÁROS 1 Dráva Múzeum Barcs 2 Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum Békés 3 Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba 4 Magyar Földtani és Geofizikai

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1.2 Kar Római Katolikus Teológia 1.3 Intézet Didaktikus Teológia 1.4 Szakterület Római

Részletesebben