KÖZÉP-ÁZSIA GAZDASÁGAI ÉS A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÉP-ÁZSIA GAZDASÁGAI ÉS A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG"

Átírás

1 166 Kiss Szilvia KÖZÉP-ÁZSIA GAZDASÁGAI ÉS A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG Kiss Szilvia A tanulmány a volt szovjet közép-ázsiai tagköztársaságokkal és a világgazdasági válság gazdaságukra gyakorolt hatásával foglalkozik. Az első fejezet megvizsgálja a sokszor egységes régiónak tekintett térség fő jellemzőit, bemutatja az itt elhelyezkedő öt egykori szovjet tagköztársaság gazdaságának és társadalmának azonos jegyeit. Emellett hangsúlyosan kitér az országok sajátos vonásaira, amelyek alapján megállapítható, hogy a térség államai sok szempontból meglehetősen heterogén csoportot alkotnak, így valójában alig indokolt a volt szovjet Közép-Ázsiát egységes régióként kezelni. A tanulmány további fejezetei országonként tagolódnak. A hasonló struktúra szerint felépített rövid országtanulmányok először bemutatják e gazdaságok általános jellemzőit, a szükséges mértékben kitérnek társadalmuk néhány sajátosságára, majd képet adnak a válság előtti helyzetükről. A krízis előtti állapotok ugyanis alapvetően befolyásolták a válság okozta hatásokat és meghatározták a kormányok válságelhárításra irányuló gazdaságpolitikai mozgásterét. Az országtanulmányok következő alfejezetei a válság következményeit vizsgálják az öt államban, végül ismertetik a krízis tompítása és a jövőbeni fejlődés érdekében megtett intézkedéseket.

2 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 167 1) A közép-ázsiai térség sokszínűsége és a regionális törekvések A közép-ázsiai országok a politikai és gazdasági közbeszédben és szemléletben gyakran egységként jelennek meg, közép-ázsiai térségként, régióként hivatkoznak rájuk. Ezért célszerű megvizsgálni, ténylegesen létezik-e ilyen egység. A közép-ázsiai öt ország alkotta csoportot, térséget e tanulmány lényegében csak földrajzi értelemben kezeli egységként, mivel megalapozottan nem állítható, hogy politikai és gazdasági egység is létezik. Intézményi szempontból vizsgálva, jelenleg nincs olyan nemzetközi szervezet vagy közösség, amely kizárólag a közép-ázsiai államokból állna, és amely csak ezeknek az országoknak a problémáival foglalkozna. Csupán olyan szervezetek léteznek (FÁK, Eurázsiai Gazdasági Közösség, Sanghaji Együttműködési Szervezet), amelyek más országok mellett e földrajzi régióban elhelyezkedő államokat is magukban foglalnak. 1. táblázat A közép-ázsiai országok fontosabb mutatói Népesség, millió fő (2010. július becsült) Terület (km 2 ) Népsűrűség (fő/km 2 ) GDP/fő (USD, évi becsült érték) Kazahsztán 15, , Üzbegisztán 27, , Türkmenisztán 4, , Kirgizisztán 5, , Tadzsikisztán 7, , Forrás: CIA World Factbook (2010) A térség az alapvető népességi, területi, lakossági és gazdasági fejlettségi mutatók alapján sem homogén. A legnagyobb területű állam a régióban Kazahsztán, amely a második legnépesebb. A területének mérete miatt azonban az átlagos népsűrűsége a legalacsonyabb. Kazahsztánban a legmagasabb a GDP egy főre jutó mutatója. Ez az állam kétségtelenül a legfejlettebb és a legkevesebb belső problémával küzdő ország. Ezzel ellentétben Tadzsikisztánnak a legalacsonyabb az egy főre eső GDP-mutatója, viszonylag csekély a lakosságszáma, népsűrűsége a második legmagasabb

3 168 Kiss Szilvia a régióban. Ez az ország a legszegényebb állam Közép-Ázsiában. Nem sokkal jobb helyzetben van Kirgizisztán, ahol csak egy kicsivel magasabb az egy főre vetített GDP. A gazdasági elmaradottsággal összefüggő gondokat súlyosbítja, hogy a régió politikai tűzfészke, a Fergana-völgy is részben e két állam, valamint Üzbegisztán területén található. A gazdasági fejlettség és a földrajzi adottságok határozzák meg a térség politikai és gazdasági erőviszonyait. Kazahsztán komoly regionális gazdasági szerepét támasztja alá többek között az a tény, hogy Oroszországgal és Belorussziával együtt kazah részvétellel jött létre január elsejével a vámunió, amelynek célja a további gazdasági közeledés az érintett államok között. Az eredeti elképzelés az Európai Unió mintájára megálmodott és folyamatosan fejlődő szervezet létrehozása volt az Egységes Gazdasági Térség keretében, Ukrajna részvételével is. Ebből Ukrajna egyre inkább kimaradt, így a három fennmaradó ország között folytatódtak a tárgyalások. Ez a három állam egyúttal az Eurázsiai Gazdasági Közösség három legfejlettebb állama is. Kazahsztán regionális vezető szerepre törekszik, amelyre szénhidrogénvagyona, mérete, Moszkvával ápolt kapcsolata bátorítja. Ilyen szerephez a főleg földgázban gazdag, de a külvilágtól elforduló Türkmenisztánnak nem volt ambíciója. Kirgizisztán gazdasága túlságosan kicsi ehhez, ahogy Tadzsikisztáné is, ez utóbbi államot még ráadásul a függetlenné válás után polgárháború is tépázta. Üzbegisztán tetemes gázvagyonával szintén regionális vezető szerepre vágyik, illetve törekedett korábban, azonban a rivalizálás inkább Kazahsztán javára látszik eldőlni. Jó példa Kazahsztán érdekérvényesítő erejére, hogy 2010-ben az EBESZ elnöki funkcióját láthatta el, amelyért a megelőző években nagy erőkkel lobbizott. Az etnikai oroszok arányának tekintetében szintén nagy különbségek mutatkoznak a térség államai között. (2. táblázat) A Szovjetunió szétesésekor a legtöbb orosz etnikumhoz tartozó lakos Kazahsztánban élt, a legkevesebben Üzbegisztánban és Tadzsikisztánban. Azóta az oroszok legmagasabb elvándorlási mutatójával a tadzsik állam rendelkezik, mivel a polgárháború következtében sok orosz nemzetiségű hagyta el az országot. A függetlenné vált államok az új alkotmányuk elfogadásával, a nyelvi és kulturális törvények életbe léptetésével sokszor az orosz nyelv és a kultúra ellenében, a hazai nyelv védelmében cselekedtek, ami gyakran választás elé állította az orosz nemzetiségű lakosságot: maradnak vagy visszatérnek Oroszországba. 1 A tanulmánynak nem célja részletesen foglalkozni ezzel a kérdéssel, csak jelezni kívánjuk, hogy az etnikai oroszok aránya és az Oroszországgal fennálló kapcsolat erőssége között összefüggés létezik, amit leginkább Kazahsztán példája támaszt alá. 1 Ziegler (2006)

4 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság táblázat Az orosz etnikumú lakosság százalékos aránya Közép-Ázsiában a 21. század folyamán 1926 % 1939 % 1959 % 1970 % 1979 % 1989 % 2007 % 2007 (az orosz lakosság száma, ezer fő) Kazahsztán 20,0 40,0 43,0 42,0 41,0 38,0 26, Üzbegisztán 5,0 12,0 14,0 13,0 11,0 8,0 2,9 kb.800 Kirgizisztán 12,0 21,0 30,0 29,0 26,0 22,0 9,0 kb.500 Tadzsikisztán 0,7 9,0 13,0 12,0 10,0 8,0 0,7 kb. 50 Türkmenisztán 8,0 19,0 17,0 15,0 13,0 10,0 3,0 150 Forrás: a es adatok: Ziegler (2006), p.106., a 2007-es adatok: Peyrouse (2008) A különféle regionális, illetve tágabb nemzetközi szervezetekben betöltött tagság és az ehhez fűződő törekvések tekintetében szintén nagy eltérések figyelhetők meg a szóban forgó államok között. Kirgizisztán az egyetlen állam, amely tagja a WTO-nak. Kazahsztán Oroszországgal (a vámuniót alkotó Belorussziával kiegészítve) együttes WTO-csatlakozást tervezett, ami meghiúsulni látszik. Kazahsztán akárcsak Üzbegisztán és Tadzsikisztán jelenleg megfigyelői státusszal bír a Kereskedelmi Világszervezetben, míg Türkmenisztán a jelentkezését sem adta be. Türkmenisztán befelé fordulására példa emellett, hogy az ország 2005-ben kilépett a FÁK szervezetéből, azóta társult tag. A közép-ázsiai államok nagy részét érintő társulásnak, az Eurázsiai Gazdasági Közösségnek (EurAsEc) sem tagja, csakúgy, mint Üzbegisztán, amely ugyan belépett a szervezetbe, azonban azt 2008-ban elhagyta. Az üzbég a másik olyan térségbeli állam, amely az utóbbi években befelé fordulásról tesz tanúbizonyságot: nem csak az Eurázsiai Gazdasági Közösségből lépett ki, hanem 2005-ben a volt szovjet tagállamok egy részét tömörítő GUUAM-ból is (amely emiatt viszszakapta az eredeti GUAM mozaiknevét). Üzbegisztán 2006-ban megszüntette tagságát a FÁK Biztonsági Tanácsában is. Eltérő politikai törekvéseket megfogalmazó, befelé forduló és gazdasági önellátásra fókuszáló államok részvételével nehezen jöhetne létre a regionális együttműködést és gazdasági kapcsolatokat hatásosan lefedő bármilyen szervezet. A régió gazdasági egysége ellen szól az a tény is, hogy a térségen belüli külkereskedelem jelentősége a legtöbb érintett ország külkereskedelmében viszonylag csekély. (3. táblázat)

5 170 Kiss Szilvia 3. táblázat A régió államaival folytatott külkereskedelem százalékos aránya az adott ország évi teljes külkereskedelmében Kazahsztán Üzbegisztán Türkmenisztán Kirgizisztán Tadzsikisztán 2,5 11,5 3,8 12,4 15,5 Forrás: European Commission (2010a) A közép-ázsiai térségen belül kialakult külkereskedelmi kapcsolatok néhány érdekes megállapítást sugallnak. (1) A régióban Kazahsztán szinte az összes állam számára egyike a legfontosabb partnereknek. (2) Kazahsztán számára a régió államai ugyanakkor nem jelentős kereskedelmi partnerek. (3) Ezáltal Kazahsztán a legkevésbé ráutalt a térséggel fennálló kapcsolatokra. (4) Oroszország 2009-ben két ország (Üzbegisztán és Tadzsikisztán) számára is a legfontosabb kereskedelmi partner volt, de részaránya a többi gazdaság külkereskedelmében is számottevő. (5) Kína szintén igen erős pozíciókkal rendelkezik a vizsgált államok körében: Kirgizisztán számára a legnagyobb kereskedelmi partner, a térség másik két országának (Kazahsztán és Tadzsikisztán) külkereskedelmében a második, Üzbegisztán esetében a harmadik helyen áll. (6) Az 1. és a 3. táblázat adatait egybevetve megállapítható, hogy minél magasabb egy állam GDP-je, annál kisebb a másik négy térségbeli ország részaránya a teljes külkereskedelmében. Ezt a tendenciát egyedül Üzbegisztán töri meg. (7) A fejlettségbeli különbségek és a külső politikai és gazdasági orientáció eltérései mellett a kölcsönös forgalomban megfigyelhető gyenge kereskedelmi öszszefonódás is nagyban alátámasztják azt a tényt, hogy a vizsgált országok igen heterogén csoportot alkotnak. Ez szintén hozzájárul ahhoz, hogy jelenleg nehezen képzelhető el a térségben érdemi gazdasági integráció, de még szorosabb gazdasági együttműködés kialakulása sem valószínű az öt közép-ázsiai ország között. Nem meglepő, hogy a térségben a regionális együttműködési kezdeményezések nem bizonyultak tartósnak. Az első ilyen formáció 1995-ben alakult meg négy állam részvételével a szóban forgó közép-ázsiai országok közül, Türkmenisztán megfigyelői státuszával. Később, 2001-ben felvette a Közép-ázsiai Együttműködés Szervezete nevet. Röviddel ezután, 2004-ben Oroszország is csatlakozott a szervezethez, ami jelzi, hogy a térség országai (önmagukban) nem voltak képesek közös nevezőre jutni. 2 Oroszország belépése folytán az Eurázsiai Gazdasági Közösséggel majdnem azonos összetételű tagság jött létre, így a régió államai által a közös gazdasági fellépésre létrehozott szervezet létjogosultsága meggyengült. Ez 2 Ludvig (2008), p. 71.

6 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 171 is alátámasztja a tanulmány elején tett megállapításunkat, hogy miért csak földrajzi értelemben és miért nem gazdasági, együttműködési és érdekérvényesítési szempontból tekinthetjük egységnek a közép-ázsiai régiót. Ha saját erőből nem megy, akkor a régión kívüli meghatározó súlyú állam vagy államok vezetésével, kezdeményezésére egy nagyobb szervezetben való tagsággal akár létre is jöhetne szorosabb együttműködés a térség országai között. Ez ma még nyitott kérdés. A Közép-ázsiai Együttműködés Szervezete Oroszország belépésével ha a gyakorlatban eddig nem is, de a jövőben elméletileg talán szolgálhat ilyen keretül. Szintén lehet ilyen potenciális hatása egy másik kezdeményezésnek, a 2001-ben alakult Sanghaji Együttműködési Szervezetnek. Ennek Oroszország és Kína mellett Türkmenisztán kivételével tagja a másik négy szóban forgó közép-ázsiai állam is. Ez a szervezet politikai érdekek mentén alakult, elsősorban a közös biztonságot, a terrorizmus elleni harcot tűzte zászlajára, de gazdasági vetülete sem elhanyagolható, sőt erősödik. A résztvevők nyilatkozatot fogadtak el az áruk, szolgáltatások, tőke és technológia szabad mozgásának húsz éven belüli megvalósulásáról, az információs technológia és a szállítás elsőrendű témákká váltak, megalakult egy fejlesztési alap, ami a közös projektek finanszírozását célozza. 2) Kazahsztán 2.1. Kazahsztán gazdasága Kazahsztán a közép-ázsiai térség legerősebb gazdasága. A kazah GDP 2000 és 2007 között folyamatosan növekedett, mintegy tíz százalék körüli bővülési rátát produkált. A kazah gazdaság erősen függ a nyersanyagoktól: az exportnak 2008-ban 73 százalékát tették ki az ásványi anyagok, a kőolaj és földgáz, míg a GDP-hez 39 százalékban járultak hozzá. 3 A legfontosabb kiaknázott nyersanyag a kőolaj, amit olyan híres és nagy teljesítményű mezőkön termelnek ki, mint a kashagani és a tengizi. A British Petroleum 2009-es, nemzetközileg is az egyik legelfogadottabb energetikai statisztikája szerint Kazahsztánnak 2008 végén a bizonyított olajkészlete 39,8 millió hordó volt. Ez a világon feltárt készletek 3,2 százalékát adja. Összehasonlításképpen: Oroszországban 2008 végén 79 millió hor- 3 World Bank (2010)

7 172 Kiss Szilvia dó volt a bizonyított olajkészlet, ami a világ készleteinek 6,3 százalékát teszi ki. 4 A kőolaj napi kitermelése 1554 ezer hordó volt 2008-ban, ami a világtermelés 1,8 százaléka. Tehát a bizonyított készletekhez képest relatíve kevesebbet termel ki az ország. Kazahsztán napi olajfelhasználása 229 ezer hordó volt 2008-ban, ez a 2007-es adathoz képest 6,4 százalékos csökkenést jelent. Ez megtörte a hazai fogyasztás korábbi növekvő trendjét, 2008-ban az ország kőolaj-felhasználása a világ fogyasztásának csupán 0,3 százalékát tette ki. 5 Ez arra utal, hogy a kitermelt olaj nagy része, 83 százaléka exportra és nem saját felhasználásra kerül. A közép-ázsiai régióban nem Kazahsztán, hanem Üzbegisztán és főleg Türkmenisztán rendelkezik a legnagyobb földgázkészletekkel. A kazah olajmezők kísérő gáza mégsem elhanyagolható mennyiségű. A kazahsztáni gázkészletek 2008 végén 1,8*10 12 m 3 -re rúgtak, ami a világ teljes földgázvagyonának egy százalékát teszi ki. Ez töredéke az orosz 23,4 százaléknak és a türkmén 4,3 százaléknak. Elmondható tehát, hogy az energiahordozók nagyon fontos szerepet játszanak a gazdaságban. Nem véletlenül születnek folyamatosan tervek új vezetékes útvonalak kiépítéséről. A Türkmenisztán Kazahsztán Kína földgázvezetéket 2009 decemberében avatták fel. Ez éves szinten mintegy 30 millió köbméter földgáz szállítására képes. Lényeges hatása, hogy csökkenti Oroszország korábbi meghatározó befolyását a térség országai felett. A Kazahsztánból Nyugat-Kínába tartó olajvezeték már korábban is működött. 6 Az újabb vezetékek gazdasági fellendülést, tartós bevételi forrást, egyúttal piacdiverzifikációt is jelentenek az országnak. Az energetika ugyanakkor az egyik terepe az erősödő kínai befolyásnak és jelenlétnek a régióban. A kőolaj és földgáz mellett Kazahsztán igen jelentős rézkészletekkel rendelkezik, ezáltal a világ tizedik legnagyobb kitermelője. Az ország a világ első számú uránexportálója, az urántartalékok nagysága alapján pedig a második helyre sorolható Ausztrália mögött. 7 A közép-ázsiai régióban az egyetlen állam, amelynek komoly nukleáris programja van. Asztana a kitermelés és a dúsítás terén is jelentős pozíciókat szeretne kivívni 2015-re, az urán világpiacának mintegy 30 és a dúsítás hat százalékát kívánják elérni. A külföldi partnerek érdeklődése sem maradt el eddig: Kína, Japán, Franciaország és természetesen Oroszország váltak a kazah urán legfontosabb vásárlóivá. 8 Az országban további fontos ásványi ércek 4 British Petroleum (2010), p British Petroleum (2010), p Embassy of the Kingdom of Netherlands (2009), p Laurelle (2010)

8 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 173 találhatók. A már említett réz mellett jelentősek az ólom, cink, vas, magnézium, arany, továbbá a bauxit lelőhelyei. Lényeges szerepe van a szénbányászatnak. A gabona a kazah mezőgazdaság egyik meghatározó terméke. Kazahsztán a világon a hatodik legnagyobb gabonaexportőr. A világ kilencedik legnagyobb országának fogyasztása a 15 milliót alig meghaladó lakossága folytán jóval alatta van a termelésnek, ráadásul a szovjet időkből hatalmas termőterületeket örökölt a gyéren lakott vidékein. A gabonatermelés tehát messze felülmúlja a hazai keresletet, így a termék túlnyomó része exportra mehet. A külkereskedelemben a kazahsztáni kivitelnek hagyományosan a kőolaj és a nyersanyagok adják a legnagyobb hányadát. A 2008-as év első öt hónapjára vonatkozó megoszlás a következő volt: ásványi anyagok 71,9 százalék, iparcikkek 14,5 százalék, élelmiszeripari termékek 6,1 százalék, vegyi anyagok három százalék, berendezések, felszerelések, eszközök 2,2 százalék és egyéb termékek 2,3 százalék. 9 Az import szerkezete lényegesen eltér az exportstruktúrától, a behozatal legnagyobb hányadát, 41,7 százalékát a gépek és berendezések teszik ki. Az ásványi anyagok 17,5 százalékot, a nem nemes fémek 13,5 százalékot és a vegyi anyagok 10,7 százalékot értek el az említett időszakban. Kazahsztán legfontosabb kereskedelmi partnere az Európai Unió, amely után a 2009-es adatok alapján már Kína, majd Oroszország és Ukrajna következik. Üzbegisztán 2009-ben a hetedik helyet foglalta el, mindössze 1,1 százalékos részesedéssel. Még ezzel is Üzbegisztán a legjelentősebb régióbeli partnere az országnak, Kirgizisztán, Tadzsikisztán és Türkmenisztán csak ez után következik, rendre 0,7, 0,4 és 0,3 százalékkal A válság hatása A válság Kazahsztánban a pénzügyi szektorban jelent meg először 2007 végén. A problémák főként a bankok túlzott hitelezési politikája miatt alakultak ki. Ezt követően a hitelkihelyezések mértéke jelentősen csökkent, a bankok likviditási helyzete romlott, a kevesebb rendelkezésre álló hitelforrás a fogyasztási hajlandóságot is erősen visszafogta. Ez negatív irányban befolyásolta a nemzeti összterméket és a kazah gazdaság egyik fontos ágazatát alkotó építőipart is visszafogta. 11 A bankok nehéz helyzete miatt a 9 Ministry of Industry and Trade of the Republic of Kazakhstan (2008), p European Commission (2010a) 11 Kassenova (2009), p. 5.

9 174 Kiss Szilvia hitelek megdrágultak, ami a lakáspiac helyzetét nehezítette meg. A lakosság nagymértékű eladósodottsága volt a másik gond, ami sok nyugateurópai országban is problémát okozott. Lényeges tehát megjegyezni, hogy a kazah pénzügyi szektor nehézségei nem kizárólag a világgazdasági válságnak tudhatók be, hanem nagyrészt hazai eredetűek. A válság hatásaként a GDP növekedési üteme 2008-ban 3,3 százalékra lassult. 12 Hangsúlyozni kell viszont, hogy sok más állam GDPcsökkenésével ellentétben itt csak a bővülés üteme lassult le. A gazdasági növekedés ütemének visszaesésére a későbbiekben a nyersanyagok árának esése, valamint a nyersanyagok iránti külső kereslet lanyhulása csak ráerősített. Ezek a negatív fejlemények nem csak Kazahsztánra, hanem Üzbegisztánra és Türkmenisztánra is jellemzőek voltak. A GDP bővülése 2009-ben tovább mérséklődött, mindössze 1,2 százalékot ért el. (1. ábra) Ezt a mutatót 2009-ben azonban már csak úgy sikerült elérni, hogy az ipari termelés csökkenését a mezőgazdaság kedvező időjárásnak és jó termésnek köszönhető kiemelkedő teljesítménye (13,8 százalékos növekedése) ellensúlyozta ábra Kazahsztán GDP-jének éves növekedési üteme (százalék) 2 0 9,6 9,7 10,7 8,9 3,3 1, Forrás: Asian Development Bank (2010) Az országban nem csupán a pénzügyek és a gazdasági teljesítmény terén jelentkeztek gondok, hanem a külkereskedelemben is. Az exportbevételek 2009-ben 38,9 százalékkal csökkentek, főleg a zuhanó olajárak kö- 12 World Bank (2010) 13 Asian Development Bank (2010)

10 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 175 vetkeztében. A behozatal oldalán is hasonlóan mérséklődő tendencia volt megfigyelhető: 25,2 százalékkal zsugorodott az import a gyenge hazai kereslet következtében. A külkereskedelmi áruforgalom 2009-ben összességében majdnem a felére esett vissza. A év második fele az elsőben elszenvedett negatív hatást némiképpen ellensúlyozta, a külkereskedelem terén realizált bevételek háromnegyedét ebben az időszakban keresték meg. 14 Ez annak a jele, hogy bár még nem ért véget a válság, de a legsúlyosabb gazdasági visszaesés időszaka 2009-ben lezárult. A belső fogyasztás csökkenése a válság éveiben a beszűkült hitelpiacok mellett egy másik jelenséghez, a fizetések elmaradásához is köthető, 15 amely Kazahsztánban is előfordult, és sztrájkok sorát indította el. 16 A hivatalos statisztikában nem mutatható ki a munkanélküliség emelkedése: az első negyedévben mért munkanélküliségi ráta 2008-ban 6,9 százalék volt, 2009 első három hónapjában 6,7 százalék és 2010-ben 6,2 százalék. 17 Tehát a munkanélküliség a gazdasági válság ellenére még csökkent is valamelyest. Kazahsztánban összességében a válság a pénzügyekben és a külkereskedelemben jelentkezett a legerősebben. A pénzügyi sokk oka abban keresendő, hogy a bankok túlzott hitelezési politikát folytattak, és a szektor erősen eladósodott. A Kazahsztánban működő bankok közül a Halyk a legnagyobb lakossági bank, amely a vidéki területeken is rendelkezik bankfiókkal. A kormány nem kerülhette el, hogy pénzügyi segítséget ajánljon fel. A Halyk 2010 első negyedévében azonban már igen szépen fejlődött, az ágazat profitjának legnagyobb részét ez a bank termelte meg. A bank vezetői szerint a pénzügyi szektor az év végére feléledhet. 18 Ha a GDP 2010 folyamán négy százalékkal bővül, akkor a pénzügyi szféra növekedése a nyolc százalékot is elérheti. Jó jele a válságból való kilábalásnak az is, hogy a kőolajipar, a fémipar és a bányászat 2010-ben már újból képes volt közvetlen külföldi beruházásokat vonzani az országba. 14 Asian Development Bank (2010) 15 Anichshenko (2009) szerint 2009 januárjában 800 millió tenge bérhátraléka volt a munkaadóknak. 16 Kassenova (2009), p Kazah Statisztikai Hivatal (2010) 18 Nuttal (2010)

11 176 Kiss Szilvia 2.3. Válságkezelés A kormány a krízis kirobbanása után válságkezelő program kidolgozásával és elfogadásával próbált meg úrrá lenni a helyzeten. Általában igaz a térség államaira, hogy a gazdasági válságból való kilábalásban a külföldi kölcsönöknek nagy szerepet szánnak. A Világbank 2010 májusában egymilliárd dolláros kölcsönt adott Kazahsztánnak a gazdasági program támogatására. Emellett az Ázsiai Fejlesztési Bank is egy 500 millió dolláros hitelcsomagot ítélt meg az országnak öt évre szólóan, hogy finanszírozni lehessen a költségvetési hiányt és a válságkezelő programot. 19 Kazahsztán azonban nagyobbrészt önerőből látott hozzá a negatív válsághatások ellensúlyozásához. Ezt a tetemes olajbevételekből korábban felhalmozott Nemzeti Alap felhasználása tette lehetővé. Ebből az alapból nyolc milliárd dollár értékben költött az állam folyamán, főképpen a pénzügyi szektor megsegélyezésére, valamint a kis- és középvállalkozások és az építőipar támogatására. A Világbank elemzői szerint azonban a jövőben nem lehet fenntartani azt az ütemet, amellyel lehívták a forrásokat a nemzeti tartalékalapból. 20 Megállapítható tehát, hogy az állam mélyen és jelentősen beavatkozott a pénzügyi és gazdasági válság okozta következmények elhárításába. 21 Az állam 2009 folyamán két nagy bankot visszaállamosított, hogy azokat maga hatékonyabban kezelje. 22 A BTA, a Halyk és a Kazkommersz bankokkal pedig tárgyalásokat kezdett arról, hogy részvényeik 25 százalékáért cserében állami forrásokhoz jussanak. Az állam célja ezzel a lépéssel az volt, hogy megvédje a legnagyobb bankokat és áttételesen az ország lakosságát, valamint fenntartsa az ország hitelminősítését. 23 A kisebb, gyenge likviditású bankok megsegítésére a Kazah Központi Bank segélyalapot hozott létre. Az állam 2007-ben 11 milliárd dolláros csomagot fogadott el, hogy a bankok ne szoruljanak külföldi hitelfelvételre. Egy négy milliárd dolláros elkülönített állami alap szintén azt a célt szolgálta, hogy erősítsék a likviditást. Ezen kívül pótlólag öt milliárd dollárt nyújtottak a legnagyobb hazai bankoknak. Ám ennek ellenére az Alliance Bank 2008 első negyedében bedőlt, ami Laurelle szerint megkönnyíti a többi külföldi 19 Embassy of the Kingdom of Netherlands (2010a), p World Bank (2010) 21 Kenjali (2010) 22 Asian Development Bank (2010) 23 Anichshenko (2009), p. 68.

12 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 177 bank térnyerését a kazah piacon. 24 Elemzők szerint a bankszektort érintő válságnak két tanulsága is van, amit a jövőben meg kell szívlelni: jobban ki kell használni a helyi pénznemben képzett tartalékokat és külföldi valuta helyett helyi pénznemben célszerű hitelt nyújtani. 25 A Kazah Nemzeti Bank 2009 folyamán több ízben is csökkentette a refinanszírozási rátát februárjában Kazahsztán 20 százalékkal leértékelte a nemzeti valutáját, a tengét, hogy megdrágítsa az importot, ezáltal kedvezőbb helyzetet teremtsen a hazai iparnak. Egyes vélemények szerint a leértékelés elhibázott lépés volt, hiszen így a külföldről felvett hitelt drágábban kell majd visszafizetni, amivel nehezebb helyzetbe hozhatják a későbbiekben az országot. 26 A tenge leértékelése 2009 elején összefüggött azzal a ténnyel, hogy a kőolaj ára visszaesett, akkor hordónként 40 dollárra. 27 Azonban 2010-ben már a válságból való kilábalás jelei is látszanak, hiszen az olajárak emelkedését követően a kazah valuta dollárhoz viszonyított értéke is erősödött, napirendre került a tenge felértékelése, amivel a felvett hitelek visszafizetése is könnyebbé válhat. A válságkezelő intézkedések pozitív hatására ráerősíthet a nyersanyagok árának emelkedése 2009 második felétől. A 2010-es év biztató eredményei az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (EBRD) is arra ösztönözték, hogy támogassa a pozitív változásokat márciusában bejelentették, hogy egymilliárd dollárral kívánják segíteni a kazah gazdaságot. A támogatás célja a gazdasági szerkezet diverzifikálása: a gyógyszeripart, a vegyipart, a fémipart és a műtrágya gyártását jelölték meg prioritásként. Az EBRD 2009 végén a mezőgazdaságnak is nyújtott 35 millió dollárnyi hitelt. 28 Ugyanebben a hónapban Nazarbajev elnök elfogadta az ipart és az innovációt ösztönző, re szóló állami tervet. A meghozott stabilizáló intézkedések és a világgazdasági élénkülés hatására a kazah gazdaság valószínűleg túl van a legrosszabbon. A növekvő olajárakkal és a befektetői bizalom helyreállásával a gazdasági prosperitás is visszatérhet. Az optimizmust támasztja alá az a tény is, hogy 2010 első negyedévében a GDP már 6,6 százalékkal nőtt, szemben a 2009 első negyedévére jellemző 2,2 százalékos csökkenéssel Laurelle (2008) 25 Silkroad Intelligencer (2010) 26 Anichshenko (2009), p Asian Development Bank (2010) 28 Silkroad Intelligencer (2010) 29 Embassy of the Kingdom of Netherlands (2010b), p. 2.

13 178 Kiss Szilvia 3) Üzbegisztán 3.1. Üzbegisztán gazdasága Üzbegisztán Kazahsztánnál kevésbé gazdag ásványkincsekben, de azért bőségesen rendelkezik nyersanyagokkal. Ezek elsősorban az arany és a földgáz. Kőolaja nagyon kevés van, a mindössze 0,6 millió hordónyi készlete a teljes világtartalék 0,05 százalékát sem éri el. Ennél sokkal lényegesebb a földgáz: 1,58*10 12 m 3 a feltárt készlet az országban, ami a világon ma ismert gázvagyon 0,9 százalékának felel meg. A 2008-as kitermelése viszont a világban kitermelt földgáz két százalékát adja. 30 A meglévő készleteihez képest tehát relatíve többet hoz a felszínre. Az országnak a jelentős földgázvagyonon kívül nagy aranybányái is vannak. Ezekből összesen mintegy harminc található a területén. Ezzel Üzbegisztán Oroszország után, amely a világ legnagyobb aranykitermelője, a második helyen áll a posztszovjet térségben. 31 Üzbegisztán Kazahsztán mellett a térség második legjobb gazdasági teljesítményt mutató állama. Közös vonásuk, hogy mindkét országban igen magas volt a GDP növekedési üteme 2007-ig, és a gazdasági válságra az állam erős beavatkozásával reagáltak mind a ketten. A térség két vezető állama közötti nagy különbség abban áll, hogy Kazahsztánban a magánszektor és a külföldi befektetők nagyobb teret kapnak, míg Üzbegisztánban a külföldi és általában a magánbefektetők jelenléte alacsony. A privatizáció tekintetében szintén különbség áll fenn a két állam között. Kazahsztánban a magánosítás mértéke és intenzitása magas, Üzbegisztánban viszont alig lehet privatizációról beszélni. Eltérnek a politikai viszonyaik is, Üzbegisztánban igen gyenge a politikai ellenzék ereje. Az üzbég állam meghatározó szerepe a politika és gazdaság valamennyi területén megmutatkozik. Üzbegisztán legfontosabb külkereskedelmi partnere Oroszország, amely megelőzi Ukrajnát, Kínát és az Európai Uniót. A 2009-es áruforgalom alapján a közép-ázsiai régióból a legmagasabb, 5,6 százalékos súllyal Kazahsztán szerepelt. Kirgizisztán 2,6, Tadzsikisztán 2,4, míg Türkmenisztán 0,9 százalékot ért el az üzbég külkereskedelemben az említett év- 30 British Petroleum (2010), p

14 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 179 ben. 32 Üzbegisztán külkereskedelmében tehát amint a 3. táblázat mutatta a közép-ázsiai régió összesen 11,5 százalékot képvisel. Az export legnagyobb hányadát az energetikai termékek adják. A második leglényegesebb kategória a szolgáltatásoké, majd a gyapot és az egyéb termékek heterogén kategóriája következik. A gyapotra Üzbegisztán esetében célszerű külön kitérni. Az ország Türkmenisztán mellett a Szovjetunió legnagyobb gyapottermelő tagköztársasága volt. 33 A gyapot ma is az egyik legjelentősebb bevételi forrás az ország számára. E termék kivitelének legfontosabb iránya Németország, Svájc, Oroszország, Kína, Dél-Korea és Japán. 34 Az Environmental Justice Foundation elemzése szerint a gyapottermelés nem csak emberjogi problémákhoz (például kizsákmányoláshoz, gyermekmunkához) vezet, hanem ökológiai katasztrófához is, a világ valamikor negyedik legnagyobb szárazföldi vízfelületének számító Aral-tó vészes kiszáradásához. Az állam a gyapotot kvótarendszerben termelteti, áron alul fizet a gazdáknak, ám az eladáskor a valódi piaci értékét kéri el az árunak, ezzel biztosítva az egyik stabil bevételi forrását. 35 A gyapottermelési és -eladási rendszer változott a kilencvenes években: már nem kell az összes termelt gyapotot olcsón eladni az államnak, hanem annak csak 30 százalékát. Ezzel tehát lehetőség nyílik arra, hogy a maradék 70 százalékot magasabb áron adják el a termelők, de a vevő itt szintén az állam. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a meghatározott kvótát teljesítik, amennyiben ez nem sikerül, az egész terményt alacsonyabb áron kell értékesíteni. 36 Az ökológiai problémákon kívül Üzbegisztánban gazdasági és humanitárius katasztrófa is származhat abból, hogy az Aral-tó a korábbi felületének mintegy 15 százalékára zsugorodott. Ez főként annak a következménye, hogy a tó és az oda befolyó folyók vizét intenzív és túlzott öntözéshez, leginkább a gyapottermesztéshez használták fel. A tó vizének eltűnésével lényeges földterületek jelentek meg, amelyek azonban a nagy sótartalom miatt alkalmatlanok termőföldnek. Gondot jelent az is, hogy a szél a környező területekre viszi a sókristályokat, ami távolabb is megnehezíti a földművelést, mert a sótól csak sok öntözéssel lehet megszabadítani a földet. Ezzel viszont ördögi kör alakult ki. Látható tehát, hogy mennyire függ a mezőgazdaságra erősen támaszkodó ország gazdasága a víztől, illetve 32 European Commission (2010e), p Pomfret (2009), p USDA (2010), p Environmental Justice Foundation (2005), p Environmental Justice Foundation (2005), p. 18.

15 180 Kiss Szilvia annak hiányától. 37 A tó vízének eltűnéséért az elavult és rosszul működő öntözőrendszer is felelőssé tehető. Az üzbég gazdaság kapcsán külön kell említeni egy fontos tényezőt, a munkaerő erőteljes kivándorlását. Ezzel a problémával egyébként Tadzsikisztánnak és Kirgizisztánnak is szembe kell néznie. A külföldön dolgozó üzbég vendégmunkások száma mintegy kettő és nyolc millió közé tehető. Ők főként a nyári hónapokban mennek el munkát vállalni az ország vidéki területeiről. 38 Az üzbég vendégmunkások által hazautalt pénzösszeg jelentőségét aligha lehet tagadni, ez a gazdaság egyik fontos pillére. Számítások szerint 2002 és 2006 között a hazautalt pénzösszeg megötszöröződött, 2006-ban már a GDP mintegy 8,2 százalékát tette ki. 39 A vendégmunkásokat kibocsátó másik két államban, Tadzsikisztánban és Kirgizisztánban a hazautalt pénzből főként kis- és középvállalkozást indítottak, vagy ingatlant vettek. Ez lehet az oka annak, hogy ebben a két országban az ingatlanárak 2008-ig emelkedtek. 40 A három fő küldő országra elmondható, hogy a vendégmunkások céliránya Oroszország és Kazahsztán, ott pedig általában az építőipar. A külföldi munkavállalás oka a vonzó fizetés: Kazahsztánban négyszer-ötször magasabb a fizetés az érintett szektorokban, mint a három kibocsátó országban. Az üzbég kormány mindig igyekezett legális mederbe terelni a munkaerő kivándorlását, ez azonban a mai napig nem sikerül, a folyamat jelentős része illegális A válság hatása A válság legjelentősebb hatása a külföldön munkát vállalókon keresztül mutatkozott meg, akik főként az építőiparban dolgoztak, amely a krízis következtében világszerte erősen visszaesett. Az üzbég népesség növekedési üteme igen magas, ami erős nyomást gyakorol a munkaerőpiacra. 42 Ennek egyféle levezetéseként is szolgál a vendégmunkásrendszer. A vendégmunkások hazatérte elvileg a munkanélküliséget növelheti, valamint csökkenti a hazautalások mértékét is. A hazautalt pénz mennyisége egyes vélemények szerint mintegy 90 százalékkal zuhant vissza 2009 folyamán. A legjobban a szegénységgel küzdő Andizsán régióját érintette, ahol ez a 37 Environmental Justice Foundation (2005), p Marat (2009a), p Hashimova (2009) 40 Marat (2009a), p FIDH (2007), p Hashimova (2009)

16 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 181 szám 97 százalékos. 43 A tények szerint azonban a külföldön dolgozók száma nem, csak a hazautalt pénzösszeg csökkent, mivel sokan nem tértek haza a legnagyobb befogadó országból, Oroszországból. Sőt, 2008 végén újabbak hagyták el Üzbegisztánt, hogy szerencsét próbáljanak. 44 Így azok az elképzelések és félelmek, hogy a válság hatására tömegesen térnek haza a munkások, ami súlyos munkaerő-piaci feszültséget okozott volna az országban, végül nem teljesültek. 45 A külföldön dolgozók hazautalásainak elapadása negatívan befolyásolhatja az üzbég gazdaság növekedését, a fogyasztáson keresztül a GDP-t, a fizetési mérleget, tehát következményei szerteágazó módon jelentkeznek a gazdaságban. A GDP növekedési trendje megmaradt 2009-ben, de némileg lassult az előző évhez képest. Ez ugyanakkor a már 2007 és 2008 között megmutatkozó, szerény mértékű csökkenési tendenciába illeszthető bele. (2. ábra) Kazahsztánhoz hasonlóan itt sem lehet tehát beszélni a GDP csökkenéséről, amit minden bizonnyal a tetemes természeti kincs, a földgázvagyon magyaráz ábra A GDP éves növekedési üteme Üzbegisztánban (százalék) 7,0 7,2 9,5 9,0 8, Forrás: Asian Development Bank (2010) Marat (2009b) 45 Ehhez kapcsolódóan lásd jelen kötetben Simon Tünde írását. (a szerk.) folyamán erősen lecsökkent a kőolaj ára, ami sok kitermelő országot érintett, így Kazahsztánt és Oroszországot is. Ám Üzbegisztánban a lényeges kitermelt nyersanyag nem az olaj, hanem a földgáz, amelyet hosszú távú szerződések keretében értékesít az állam. Így erről az oldalról nem érkezett számottevő negatív előjelű impulzus.

17 182 Kiss Szilvia A külkereskedelmi áruforgalom esése a világgazdasági válság másik lényeges hatása lehetne elméletileg, azonban Üzbegisztán esetében ez a hatás minimális volt, és főként importoldalon érvényesült. 47 A teljes áruforgalmon belül ráadásul a kapcsolatok intenzívebbek lettek a FÁK-on kívüli államokkal, míg a szervezeten belüli tagokkal a forgalom jelentősen csökkent, például 2010 első negyedévében. 48 (4. táblázat) 2010 első negyedéve már dinamikus külkereskedelmi bővülésről tanúskodik több fontos partner (például Törökország, Irán, Afganisztán és Svájc) esetében, míg Kínával és a jelentősebb FÁK-beli partnerországokkal (Oroszország, Kazahsztán és Ukrajna) a forgalom csökkent. (5. táblázat) A termékszerkezet szerinti vizsgálódás során újabb árnyalatok fedezhetők fel a válság hatásait illetően. Az export megoszlása 2010 első három hónapjában a 2009-es első negyedévhez képest a következőképpen alakult: a gyapot kivitele 33,1 százalékkal, az élelmiszeripari termékeké 35,1 százalékkal, a fémeké majdnem 68,7 százalékkal és a gépeké 25,3 százalékkal bővült. Ezzel szemben a szolgáltatások részesedése három százalékkal és az energiaipari termékeké 23,1 százalékkal csökkent táblázat Üzbegisztán külkereskedelmének megoszlása január-március (millió USD) január-márciusi adathoz képest (%) Külkereskedelmi forgalom 4321,4 95,6 FÁK-államok 1399,1 67,2 Más államok 2922,3 120,0 Export 2701,3 122,1 FÁK-államok 767,8 67,0 Más államok 1933,5 181,1 Import 1620,1 70,2 FÁK-államok 631,3 67,3 Más államok 988,8 72,3 Egyenleg 1081,2 х FÁK-államok 136,5 х Más államok 944,7 х Forrás: Üzbég Statisztikai Hivatal (2010) 47 Üzbég Statisztikai Hivatal (2010) 48 Üzbég Statisztikai Hivatal (2009), p Üzbég Statisztikai Hivatal (2010), p. 91.

18 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság táblázat Üzbegisztán fontosabb külkereskedelmi partnerei Részesedés Üzbegisztán külkereskedelmi forgalmában (%), 2010 első negyedév 2010 első negyedév/ 2009 első negyedév, % Oroszország 19,1 73,2 Kína 9,4 60,2 Svájc 7,2 155,1 Dél-Korea 5,8 84,2 Kazahsztán 5,4 60,2 Afganisztán 4,8 133,9 Törökország 4,8 183,3 Ukrajna 4,6 55,2 Irán 3,5 179,7 Németország 2,4 88,9 Forrás: Üzbég Statisztikai Hivatal (2010) A tapasztalatok szerint a gazdasági válságot minden országban erősen megérezte az építőipar. Ezzel szemben 2009 folyamán az üzbég építőipar teljesítménye nem csökkent, hanem 33 százalékkal nőtt, ami az állótőkebefektetéseknek volt köszönhető. 50 A szociális céllal folytatott építkezések nem álltak le 2009-ben sem: lakás épült az első negyedévben, ami alapterület szerint számolva 10,6 százalékkal több, mint amennyit az egy évvel korábbi periódusban építettek. 51 Sok országban általában a válság negatív hatásaként jelentkezik a munkanélküliek arányának emelkedése is. Ez az adat azonban Üzbegisztánban, ahogy azt már Kazahsztánnál is láttuk, nem romlott. Sőt, 2010 első negyedévében 10,2 százalékról 9,5 százalékra esett vissza a munkanélküliségi ráta. 52 A munkanélküliek számát a válság során mint említettük nem növelték a hazatérő vendégmunkások, mivel ők az esetek többségében nem veszítették el az állásukat, hanem csak a fizetésük és ezáltal a hazautalásaik összege csökkent le. Az üzbég gazdaság tehát egy sor területen nem tipikusan reagált a gazdasági válságra. 50 Asian Development Bank (2010) 51 Üzbég Statisztikai Hivatal (2010), p Üzbég Statisztikai Hivatal (2010), p. 118.

19 184 Kiss Szilvia 3.3. Válságkezelés Az üzbég kormány 2008 végén válságkezelő programot fogadott el a es évekre. A kormány nem rövid távú stratégiát alkalmazott, hanem egy több évre kiterjedő intézkedéssorozatot indított el a válság hatásainak kivédésére, amelyet az Ázsiai Befektetési Bank is üdvözölt. A program jelentős szerepet szán a hazai befektetések növelésének, hogy ezzel is munkahelyeket teremtsenek. Ez a program az exportáló ágazatoknak kedvezményeket, infrastruktúra-befektetéseket, a kis- és középvállalkozásoknak könnyítéseket tartalmazott. A gazdasági visszaesés ellen jelenleg is küzd az ország, többek között azzal, hogy az exportra termelő ágazatoknak adókedvezményt nyújt. 53 Az arany és a földgáz kedvező exporthelyzete és a költségvetési bevételek megfelelő alakulása segítette a program megvalósulását. 54 A válságkezelésnek főként belső, saját erőből történő útját választó Üzbegisztánban a magánszektor megerősödése is az egyik kulcsa lehet a modernizációnak. A válságkezelés komoly eszköze és egyben hozadéka az állami bankok újratőkésítése volt, hogy a hitelezést támogassák. Emellett az állam a közszférában dolgozóknak 40 százalékos fizetésemelést tett lehetővé. A program keretén belül az infrastruktúra fejlesztése és a modernizáció is folytatódni fog. 55 Karimov elnök dicséri a maga és a kormány által végrehajtott válságkezelő intézkedéseket, a kis- és középvállalkozások támogatását. A korábbi kudarcok azonban az üzbég állami dokumentumok óvatos kritikával való kezelésére intenek Asian Development Bank (2010) 54 Asian Development Bank (2010) 55 Asian Development Bank (2010) 56 Az Ázsiai Fejlesztési Bank már korábban támogatta a KKV-k helyzetét Üzbegisztánban. Erre 2001 és 2006 között 47,9 millió dollárt adott, hogy az üzbég bankok vállalkozásindító hitelt tudjanak nyújtani. A várakozásokkal ellentétben azonban nem volt eredményes a kezdeményezés, mert a projektek fele nem sikerült, és a sikeres vállalkozásoknak is csak a fele fizette vissza időben a hitelt.

20 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 185 4) Türkmenisztán 4.1. Türkmenisztán gazdasága Türkmenisztán a térségben a legnagyobb földgázkészlettel rendelkező állam. Oroszország, Irán és Katar mögött a világon a negyedik legnagyobb készletek Türkmenisztán területén találhatók. A világ bizonyított földgázvagyonának 4,3 százalékát birtokolja. Ez hosszú ideig megbízható és nagy kitermelést tesz lehetővé. A kőolaj esetében ugyanakkor a világ teljes kitermeléséhez viszonyítva csak 2,1 százalékos mutatóval rendelkezik. 57 Az ország megkülönböztetett célterület a jövőbeli földgázszállítási útvonalak tervezésében és kiépítésében elején nyílt meg a Türkmenisztán-Kína gázvezeték első szakasza. Egy további napirenden lévő, az országot is érintő projekt a Nabucco gázvezeték, amelyhez azonban egyelőre kérdéses az ország csatlakozása. Ez elkerülné Türkmenisztán legfontosabb szállítási útvonalát, Oroszországot, egyben nyitást is jelenthetne a Nyugat felé A türkmén állam a világ legnagyobb gyapottermelői közé tartozik, ám az utóbbi évek gyenge termése igencsak negatívan érintette az exportot. A lakosság mintegy fele a mezőgazdaságban dolgozik, tehát erősen agrárjellegű országról van szó, viszont az ágazat a GDP-hez csak közel tíz százalékkal járult hozzá 2009-ben. Türkmenisztánban tehát a gazdaság elsősorban a kiaknázott földgázra és a termesztett gyapotra épül. Ez nem utal sokoldalú gazdasági szerkezetre, ellentétben a környező országokkal, amelyek valamivel diverzifikáltabb gazdasági struktúrával rendelkeznek. Az állami szektor erős jelenléte fontos tényező az energiaszektorban, a textiliparban, az építőiparban, a közlekedésben és a kommunikáció területén. Ezek a szektorok adják együttesen a GDP értékének mintegy 75 százalékát. 58 Türkmenisztán külkereskedelmében a legfontosabb partnerek a földgázszállítások irányának függvényében változnak. Korábban volt olyan év, 57 British Petroleum (2010), p. 24. Türkmenisztán gázkészleteiről pontos adat nem áll rendelkezésünkre. Erre vonatkozóan a British Petroleum adatait tekintjük irányadónak és hitelesnek. 58 Nichol (2009), p. 7.

21 186 Kiss Szilvia amikor Ukrajna lépett elő első számú partnerré, 2009-ben azonban már az Európai Unió országai álltak az élen 21,5 százalékos részaránnyal, ezután Törökország, Kína és Oroszország szerepelt a sorban, és Ukrajna csak utánuk következett. Közép-Ázsiából a legfontosabb, de mégis csak a tizedik helyen elhelyezkedő partner Kazahsztán volt 1,7 százalékos részesedéssel. Üzbegisztán 1,4, Tadzsikisztán 0,6 százalékot ért el, míg a Kirgízisztánnal folytatott kereskedelem mértéke elhanyagolható. 59 Türkmenisztán külső áruforgalmában a közép-ázsiai régió részaránya ben mindössze 3,8 százalékot tett ki. (3. táblázat) Az országban igen magas a munkanélküliség, ennek pontos mértékéről azonban nem állnak rendelkezésre megbízható források. 60 A munkaerőpiac amint az egész gazdaság erős állami ellenőrzés alatt áll. Az állam, mivel gyakorlatilag nincs magántulajdonon alapuló termelés, lényegében az egyetlen munkaadó. A türkmén társadalomban igen elterjedt a korrupció, ezért az úgynevezett jó kormányzás indexe (good governance indicator) tekintetében az ország rendszerint nagyon alacsony pontszámot ér el. 61 Ez az index hat különböző területen vizsgálja a kormányok teljesítményét: elszámoltathatóság, politikai stabilitás, a kormányzás hatékonysága, a szabályozás minősége, jogállamiság, és a korrupció kézbentartása. A politikai stabilitás tekintetében az ország értelemszerűen viszonylag kedvező pontszámot ér el (tízből általában ötöt), de a többi paraméter esetében igen alacsony a besorolása, a tízes skálán egy-két pont körül mozognak a kapott értékek. 62 A Heritage Foundation gazdasági liberalizációt vizsgáló indexe (Economic Freedom Index) alapján Türkmenisztán a legkevésbé szabad országok közé tartozik a világon, 179-ből a 171. helyen állt 2010-ben. Az erős állami kontroll és a bürokrácia miatt a magánvállalkozások helyzete nehéz. Különösen igaz ez a külföldi befektetőkre, ez utóbbi téren a Heritage Fondation a maximálisan elérhető 100 pontból egyetlen egyet sem adott az országnak. A pénzintézetek erős állami befolyás, ellenőrzés és mesterséges védelem alatt állnak, ez utóbbi híján sok türkmén bank fizetésképtelen lenne. Hat állami bank működik az országban, ezek mindegyike egy-egy adott szektorra specializálódott, mint például mezőgazdaság, jelzáloghitel. A központi bank az államtól koránt sem függetlenül működik. Egyetlen biztosítótársaság található Türkmenisztánban, és az is állami kézben. 63 A türk- 59 European Commission (2009d), p Az Amerikai Kongresszusi Kutatóközpont (Congressional Research Service) által kiadott adat például 60 százalékra teszi a munkanélküliségi rátát, ezt azonban forráskritikával kell fogadni. 61 Nichol (2009), p World Bank (2009) 63 Heritage Foundation (2010)

22 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 187 mén gazdaság igen gyenge nemzetközi beágyazottsága okán a világgazdasági válság, érthető módon, csak kismértékben éreztette hatását A válság hatása Richard Pomfret szerint a világválság során a közép-ázsiai országokban alapvetően három tényező közvetíthette a külső megrázkódtatásokat: a pénzügyi szféra, a külkereskedelem, valamint a migráció és a hazautalások. 64 Türkmenisztán, mint láttuk, a világgazdaságba és a nemzetközi pénzpiacokba igen lazán integrálódott, és a munkaerő-migráció sem jellemző rá olyan mértékben, mint a többi közép-ázsiai országra. A gazdasági válság transzmissziós csatornái kevésbé működtek, leginkább a külkereskedelmen keresztül érhették negatív hatások a gazdaságot. Ezzel együtt sem esett vissza a GDP, hanem itt is csak a növekedési üteme csökkent valamelyest. Ez a csökkenés beleillik a már óta tartó enyhe lefelé tartó trendbe, de nagyobb mértékű annál. A GDP éves növekedési üteme azonban még ezzel együtt is kiemelkedően magas, tíz százalék fölötti maradt ban, de 2009-ben sem csökkent 6 százalék alá. (3. ábra) ábra Türkmenisztán GDP-jének éves növekedési üteme (százalék) 13,0 11,4 11,6 10,5 6, Forrás: Asian Development Bank (2010) 64 Pomfret (2009), p. 3.

23 188 Kiss Szilvia A korábbi évekhez képest gyengébb, de a gazdasági visszaesés klímájában mégis igen jó eredménynek az oka, hogy az állami befektetések mértéke 2008-ban a korábbi évhez képest 1,6-szeresére emelkedett, így ösztönözte az állam a gazdaságot. Ez annak az állami politikának a részét képezte, amellyel a kis- és középvállalkozásokat élénkítették. Emellett a külföldi finanszírozású projektek száma is megnőtt valamivel. 65 A GDP növekedési ütemének lassulásában közrejátszott az energiahordozók rekord alacsony ára 2009 folyamán. Az exportnak még mindig a fő irányát jelentő Oroszországtól Türkmenisztán a földgázért 2009-től nem fix árat, hanem mozgó, úgynevezett piac alapú árat kap, és ez az, ami a bevételek csökkenését előidézte. 66 A GDP-növekedés lassuló ütemének másik kiváltója, hogy 2009 áprilisát követően a gázszállítások Oroszország felé csaknem nullára estek. Ennek oka a türkmén-orosz gázvezeték egy szakaszának felrobbanása volt. 67 A balesetért Türkmenisztán Oroszországot tette felelőssé, mivel az oroszok anélkül csökkentették le a csőből leszivattyúzott mennyiséget, hogy értesítették volna Türkmenisztánt. Orosz oldalon a türkmén gázvezetékek rossz állapotára hivatkoztak. A háttérben az állhat, hogy az európai kereslet lecsökkent az orosz-türkmén földgázra, a Gazpromnak értékesítési problémái adódtak, a türkmén gáz importjáért viszont fizetnie kellett volna. Ezért inkább egyoldalúan leállította a behozatalt. 68 A türkmén gázexport lecsökkenésének azonban mégsem volt akkora hatása, hogy a szektor kereskedelmében deficit keletkezett volna. Ellenkezőleg, 2009-ben így is 13 százalékos többletet tudott termelni az ágazat A kormány lépései a válság idején A növekedés lassulására a türkmén vezetés néhány kiigazító lépéssel reagált. Ezek együttesét azonban nem indokolt válságkezelésnek nevezni, hiszen, mint láttuk, a válság kedvezőtlen hatásai csak kis mértékben tudtak beszivárogni a világtól nagyrészt elzárt gazdaságba. A földgázexport zavarain, a gáz árának csökkenésén kívül szintén a válság számlájára lehet írni, hogy a költségvetés GDP-hez mért többlete a 2008-as 11,3 százalék után három százalékra csökkent 2009-ben, aminek oka a kieső 65 Asian Development Bank (2010) 66 Mitas (2009) 67 Panier (2009) 68 Socor (2010) 69 Muzart (2010), p. 2.

24 Közép-Ázsia gazdaságai és a világgazdasági válság 189 exportbevételekben és a megemelkedett állami kiadásokban keresendő. A kormány pénzügyi mozgástere tehát valamelyest lecsökkent. Ezt úgy orvosolták, hogy felhasználták a 2008 őszén létrehozott stabilizációs alap pénzeit. A Türkmén Stabilizációs Alapot válságkezelő célzattal alakították ki, 2009-ben nagy szerepe volt a megemelkedett állami kiadások fedezésében. A türkmén nemzeti valutát, a manátot 2009-ben denominálták: 5000 régi manát egyenértékű lett egy új manáttal. Az intézkedés oka a 2008 folyamán jelentkező infláció volt, amelyet ezzel a lépéssel sikerült megfékezni ban az infláció mértéke még 14,5 százalék volt, de 2009-ben a mutató átlagosan 0,1 százalékra csökkent. Az energiaexportnak köszönhetően igen nagy volt Türkmenisztán valutatartaléka, alacsonyan tartották a külső eladósodást, kicsi volt a külföldi hitelfelvétel mértéke, ezért az ország jól, komolyabb megrázkódtatás nélkül vészelte át a gazdasági válságot. Az Ázsiai Fejlesztési Bank 2010-re és 2011-re erős, 6,5 százalékos, illetve 11 százalékos növekedést jósol a türkmén gazdaságnak. Ezt az előrejelzést a szénhidrogének exportjának alakulása és a külföldi befektetési kedv némi élénkülése indokolja. 70 5) Kirgizisztán 5.1. Kirgizisztán gazdasága Kirgizisztán a térség egyik legkisebb, ugyanakkor a legnagyobb mértékben nyitott gazdasága. Külgazdasági orientációja és gazdasági berendezkedése tekintetében bizonyos mértékben eltér a közép-ázsiai országok többségétől. A piacgazdasági jelleg szerint leginkább Kazahsztánhoz hasonlítható. A függetlenné válás után mindkét ország viszonylag korán hozzálátott a piacgazdaság kiépítéséhez, többek között óvatos liberalizációs lépéseket tettek. 71 A kirgiz kormány nem kívánta követni néhány térségbeli állam autarkiára fókuszáló fejlődési pályáját. 72 A függetlenséget követően az országban folyamatosan csökkent a szegénység és az extrém szegénységi 70 Asian Development Bank (2010) 71 Pomfret (2009) 72 Ezzel szemben áll a két földgázexportáló ország, Üzbegisztán és Türkmenisztán, ahol a kezdetektől fogva a befelé fordulás és az erősen autark rendszerek kiépítése volt jellemző.

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest.

Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest. 2013-06-10 1./5 Egy jónak tűnő, de nem annyira fényes GDP-adat Magyarország bruttó hazai terméke 2013 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal,

Részletesebben

Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Gazdasági mutatók

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2003. II. 1 A II. ben az értékpapírpiac általunk vizsgált egyetlen szegmensében sem történt lényeges arányeltolódás az egyes tulajdonosi szektorok között. Az

Részletesebben

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19. UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2

Részletesebben

Közép és Kelet-Európa gázellátása

Közép és Kelet-Európa gázellátása Közép és Kelet-Európa gázellátása Előadó: Csallóközi Zoltán Magyar Mérnöki Kamara Gáz- és Olajipari Tagozat elnöke Budapest, 2012. október 4. Földgázenergia felhasználás jellemző adatai A földgáz a világ

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009.

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. október 20. Ország Magyar export 1998 2003 2005 2006 2007 2008

Részletesebben

A magyar vegyipar 2008-ban

A magyar vegyipar 2008-ban A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

Hospodárska geografia

Hospodárska geografia Hospodárska geografia A GAZDASÁGI ÉLET JELLEMZŐI Világgazdaság szereplői: - nemzetközi óriáscégek, - integrációk(együttműködések), - országok, Ezek a földrajzi munkamegosztáson keresztül kapcsolódnak egymáshoz.

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás?

Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? 2012 óta a világ külkereskedelme rendkívül lassú ütemben bővül, tartósan elmaradva az elmúlt évtizedek átlagától. A GDP növekedés

Részletesebben

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100) I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott

Részletesebben

NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND

NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND Az összetett makrogazdasági folyamatok közül a jelentés négy meghatározó trendet emel ki, melyek a legnagyobb befolyással voltak a világgazdaság alakulására 2014ben (ugyanis a kiadvány

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június 1. Észtország a Szovjetunióban Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT 1.1. Észtország gazdasági és társadalmi örökségében meghatározó korszak

Részletesebben

Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében*

Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében* Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében* A gazdasági válság kitörését követően az elmúlt négy évben korábban sosem látott mértékű visszaesést láthattunk a nemzetgazdasági beruházásokban.

Részletesebben

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Összefoglaló Az adatfelvétel 2017 szeptember-október során került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. Rövidtávú

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5

Részletesebben

Szőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján

Szőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján Szőrfi Zsolt: Sokat javult megítélésünk a CDS-árazások alapján Míg 2012 elején a rekord magas szinten tartózkodó magyar CDS-felár volt az egyik legmagasabb a feltörekvő univerzumban, mára hitelkockázati

Részletesebben

F ó k u s z b a n. Beszállítói kapcsolatok: a méret a lényeg? A Magyar Fejlesztési Bank 2011. tavaszán végzett vállalati felmérésének tapasztalatai

F ó k u s z b a n. Beszállítói kapcsolatok: a méret a lényeg? A Magyar Fejlesztési Bank 2011. tavaszán végzett vállalati felmérésének tapasztalatai A Magyar Fejlesztési Bank havi gazdasági jelentése F ó k u s z b a n Beszállítói kapcsolatok: a méret a lényeg? A Magyar Fejlesztési Bank 211. tavaszán végzett vállalati felmérésének tapasztalatai 211.

Részletesebben

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Budapest, 2011. november Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.

Részletesebben

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA Éves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Rt. Forgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Ingatlan Alapok Alapja Megnevezése:

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Téli előrejelzés re: lassanként leküzdjük az ellenszelet

Téli előrejelzés re: lassanként leküzdjük az ellenszelet EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2013. február 22. Téli előrejelzés 2012 2014-re: lassanként leküzdjük az ellenszelet Miközben a pénzügyi piaci feltételek tavaly nyár óta lényegesen javultak

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága 1850 Budapest, V., Szabadság tér 8 9. Kiadásért

Részletesebben

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni Az MNB tevékenységének fõbb jellemzõi 1998-ban 1. Monetáris politika AMagyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. A jegybank

Részletesebben

FÁK KAUKÁZUSI, KÖZÉP- ÁZSIAI RÉGIÓ, MOLDOVA, VÁMSZÖVETSÉG

FÁK KAUKÁZUSI, KÖZÉP- ÁZSIAI RÉGIÓ, MOLDOVA, VÁMSZÖVETSÉG FÁK KAUKÁZUSI, KÖZÉP- ÁZSIAI RÉGIÓ, MOLDOVA, VÁMSZÖVETSÉG FÁK, Orosz-magyar Gazdasági Fórum, Piac&Profit 2015. május 21 Gyabronka Tibor FÁK Üzleti Klub Magyarország FÁK, sateliták, önállósodó régiók? A

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján Budapest, 2006. április 26. BEVEZETÉS 4 1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET 5 2. NÖVEKEDÉS ÉS

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök 2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök Az európai tejpiac helyzete és kilátásai 2013 január-április Készült a CLAL megrendelésére Főbb jellemzők:

Részletesebben

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok dr Sárosi György Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok A veszélyes áruk szállítására megbízható hazai statisztikai adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az Eurostat

Részletesebben

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az

Részletesebben

BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés 2011. jú nius 1

BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés 2011. jú nius 1 BEVEZETÉS Az Kormányzótanácsa rendszeres közgazdasági és monetáris elemzése alapján 2011. június 9-i ülésén nem változtatott az irányadó kamatokon. A 2011. május 5-i ülés óta napvilágot látott információk

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA

AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti

Részletesebben

Recesszió Magyarországon

Recesszió Magyarországon Recesszió Magyarországon Makrogazdasági helyzet 04Q1 04Q2 04Q3 04Q4 05Q1 05Q2 05Q3 05Q4 06Q1 06Q2 06Q3 06Q4 07Q1 07Q2 07Q3 07Q4 08Q1 08Q2 08Q3 08Q4 09Q1 09Q2 09Q3 09Q4 A bruttó hazai termék (GDP) növekedése

Részletesebben

Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom II. negyedévében :54:45

Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom II. negyedévében :54:45 Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom 2011. II. negyedévében 2015-12-16 18:54:45 2 2011. második negyedévében a Magyarországra irányuló lengyel export dinamikája jelentősen lassult. Folyó év első negyedéve

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

Kínai gazdaság tartós sikertörténet. Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25

Kínai gazdaság tartós sikertörténet. Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25 Kínai gazdaság tartós sikertörténet Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25 Főbb témák Az elmúlt harminc év növekedésének tényezői Intézményi reformok és hatásaik Gazdasági fejlődési trendek

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 1 Budapest, 2006. augusztus 21. A II. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hitelintézeteket magába foglaló egyéb monetáris intézmények

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. I. negyedév 1 Budapest, 2006. május 19. Az I. negyedévben az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a biztosítók és nyugdíjpénztárak, valamint a

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III. 6. I. 6. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 14. I. 14. III. 15. I. 15. III. 16. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és

Részletesebben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben folytatta a kormányzati ciklus elején meghirdetett gazdaságpolitikai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést

Részletesebben

TÁJOLÓ. Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről. 2015. IV. negyedév

TÁJOLÓ. Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről. 2015. IV. negyedév TÁJOLÓ 2013 2014 2015 Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről 2015. IV. negyedév 1 TARTALOM 1. Gazdasági növekedés 7 2. A konjunktúramutatók alakulása 10 3. Államadósság, költségvetés

Részletesebben

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 Mezőgazdaság és agrárélelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 2 A teljes mezőgazdasági termelés Lengyelországban 2011-ben 1,1%-kal, ezen belül a növénytermesztés 3,8%-kal nőtt. Csökkent az állattenyésztés

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004.

Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004. Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 24. Elemzésünket a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott, a hajdú-bihar megyei székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján készítettük

Részletesebben

I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE

I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE KOREAI KÖZTÁRSASÁG I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Koreai Köztársaság Elnöki köztársaság Szöul Terület 94 480 km 2

Részletesebben

Az elnök-vezérigazgató üzenete

Az elnök-vezérigazgató üzenete Az elnök-vezérigazgató üzenete T i s z t e lt R é s z v é n y e s e k! Elmúlt évi köszöntőmben azzal indítottam, hogy a 2013-as év nehéz lesz. Igazam lett, de ennek egyáltalán nem örülök. Öt évvel a globális

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól II. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

Gazdaságra telepedő állam

Gazdaságra telepedő állam Gazdaságra telepedő állam A magyar államháztartás mérete jóval nagyobb a versenytársakénál Az állami kiadások jelenlegi szerkezete nem ösztönzi a gazdasági növekedést Fókusz A magyar államháztartás mérete

Részletesebben

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100 gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. október A GVI legújabb kutatása a területi egyenlőtlenségek társadalmi és gazdasági metszeteit vizsgálja. A rendszerváltás óta zajló társadalmi és gazdasági folyamatok

Részletesebben

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI

A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI KISS KORNÉLIA MAGYAR TURIZMUS ZRT. ADATFORRÁSAINK Másodlagos adatok? UN World Tourism Organization (UNWTO)? Japan National Tourist Organization? European Travel Commission?

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

2007. IV. negyedévi panaszstatisztikai jelentés

2007. IV. negyedévi panaszstatisztikai jelentés IV. negyedévi panaszstatisztikai jelentés Panaszok időszaki alakulása IV. negyedévben a Felügyeletre érkezett panaszok száma az előző negyedévhez képest 8,8 százalékkal, míg az előző év hasonló időszakához

Részletesebben

Lankadt a német befektetők optimizmusa

Lankadt a német befektetők optimizmusa www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:

Részletesebben

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez A mai közel-keleti változások elemzéséhez elengedhetetlen az eseményeket jelentős mértékben

Részletesebben

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr.

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A termelés és az árbevétel alakulása 2013-ban 1. táblázat a termelés változásának indexe Év 2005 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Részletesebben

A 2012 KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE

A 2012 KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE A KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE A Xellum Kft. által rendelkezésre bocsátott adatok alapján az MSZÉSZ elemzést készített arról, hogyan alakult

Részletesebben

GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI Gazdaságkutató Zrt. GKI Gazdaságkutató Zrt. MAGYARORSZÁG KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNYÁNAK ÉS A KÜLFÖLDIEK KEZÉBEN LÉVŐ ADÓSSÁGÁNAK ELEMZÉSE Készült a Költségvetési Tanács megbízásából Budapest, 2015. október GKI Gazdaságkutató Zrt.

Részletesebben

VILÁGKERESKEDELMI ÁTTEKINTÉS

VILÁGKERESKEDELMI ÁTTEKINTÉS Nemzetközi gazdaságtan VILÁGKERESKEDELMI ÁTTEKINTÉS Forrás: Krugman-Obstfeld-Melitz: International Economics Theory & Policy, 9th ed., Addison-Wesley, 2012 2-1 Ki kivel kereskedik? A magyar külkereskedelem

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév 5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. 18. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY

Részletesebben

KAZAH KÖZTÁRSASÁG I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. Általános információk. Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület Népesség

KAZAH KÖZTÁRSASÁG I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. Általános információk. Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület Népesség KAZAH KÖZTÁRSASÁG I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület Népesség Kazah Köztársaság elnöki köztársaság Asztana (682 ezer fő)

Részletesebben

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei

Részletesebben

Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától?

Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően jelentősen nőtt a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok száma és

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI 2003. ÉVBEN A magyar gazdaság 2001-2002 folyamán a kedvezőtlenre fordult külső feltételek és a belső felhasználás

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati. mérlegek alapján

Központi Statisztikai Hivatal. A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati. mérlegek alapján Központi Statisztikai Hivatal A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati mérlegek alapján Budapest 2004 Központi Statisztikai Hivatal, 2005 ISBN 963 215 753 2 Kzítette: Nyitrai Ferencné dr. A táblázatokat

Részletesebben

57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország

57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország 57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország Az európai építési piac kilátásai 2004-2006 között Összefoglaló Készítette: Gáspár Anna, Build & Econ Stockholm, 2004. június 10-11. Gyógyulófélben

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. IV. negyedév 1 Budapest, 2007. február 21. 2006. IV. negyedévében az állampapírpiacon a legszembetűnőbb változás a hosszú lejáratú kötvények részarányának

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2 215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.

Részletesebben

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Éves jelentés Főforgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Európai Részvény Alap Megnevezése: Az Alap típusa: CIB Európai

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október

BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október BARANYA MEGYE KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Pécs, 2015. október Kiadó: Baranya Megyei Önkormányzat Készítették: dr. Ásványi Zsófia dr. Barakonyi Eszter Galambosné dr. Tiszberger Mónika dr. László Gyula Sipos Norbert

Részletesebben

Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4.

Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4. Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4. A két ország gazdasági kapcsolatainak alapjai A gazdasági kapcsolatok rendezettek: 1998-tól 2004-ig a CEFTA, azt követően az EU szabályozása hatályos, 2007 január

Részletesebben

Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok. Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály

Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok. Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály Szlovákia gazdasága I. Szlovákia gazdasági kilátásai stabilak, az elmúlt

Részletesebben

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM U.S. KUKORICA EXPORTJA NAGYOBB VERSENNYEL SZEMBESÜL

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM U.S. KUKORICA EXPORTJA NAGYOBB VERSENNYEL SZEMBESÜL GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM U.S. KUKORICA EXPORTJA NAGYOBB VERSENNYEL SZEMBESÜL Argentína, Brazília, Ukrajna és az Egyesült Államok a kukorica globális exportjának majdnem 90%-át képezik. Míg a

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Budapest, 2007. november 21. 2007. III. negyedévében a hitelviszonyt megtestesítő papírok forgalomban lévő állománya valamennyi piacon

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben