Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 28- án (péntek) órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 28- án (péntek) órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről."

Átírás

1 Szám: 1/1-232/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete november 28- án (péntek) órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Díszterme (Keszthely, Fő tér 1.) Jelen vannak: Ruzsics Ferenc polgármester Pálinkás Róbert alpolgármester Borosné Eitner Kinga, Csótár András, Dr. Ifi Ferenc, Kocsis Miklós, Mohácsi József, Rigó Ferenc, Selmeczy Zsuzsanna, Szabó György és Vozár Péterné képviselő. Tanácskozási joggal jelen vannak: Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Dr. Ihász Lajosné igazgatási osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezető Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy az ülés szabályszerű módon került összehívásra, a képviselő-testület tagjainak mindegyike jelen van, a testület 11 fővel határozatképes, így a soros képviselő-testületi ülést megnyitotta. A napirendi javaslatot azzal a kiegészítéssel terjesztette a képviselő-testület elé, hogy érkezett négy sürgősségi indítvány. - Az S1. Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal bérleti jogviszonyának megszüntetése címmel érkezett sürgősségi indítvány tárgyalását az indokolja, hogy a bérleti jogot a hivatal november 30-ával kívánja megszüntetni. - Az S2. Az Újkori Középiskolás HELIKONI Ünnepségek Alapítvány alapító okiratának módosítása tárgyában érkezett sürgősségi indítvány tárgyalását az indokolja, hogy a módosítások bírósági bejegyzésére még a téli törvénykezési szünet előtt sor kerüljön. - Az S3. Bem domborműről szóló 269/2013. (VIII. 29.) sz. képviselő-testületi határozat módosítása c. előterjesztés megtárgyalását az előirányzat ez évi költségvetési átvezetése teszi szükségessé. - Az S4. Hozzájárulás kaszinó létesítéséhez c. előterjesztés megtárgyalását a hamarosan meginduló koncessziós eljárás indokolja. A sürgősségi indítványokat a nyílt ülés végén javasolta megtárgyalásra. Jelezte emellett, hogy Selmeczy Zsuzsanna képviselő részéről az ülés napján 7.44 órakor érkezett ben a jegyzőhöz egy módosító javaslat az adórendelettel kapcsolatban, amit azonban a Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében a polgármesterhez kell benyújtani, így annak tárgyalásától eltekintve felkérte képviselőtársait a napirenddel kapcsolatos javaslataik, észrevételeik megtételére.

2 2 Selmeczy Zsuzsanna képviselő a rendelet megfogalmazására emlékeztetett, mely szerint nincs meghatározva, hogy a reggel 8.00 óráig megtett módosító javaslatot kihez kell benyújtani. Ruzsics Ferenc polgármester arra világított rá, hogy a rendelet vonatkozó -ának (3) bekezdése értelmében kell a polgármesterhez benyújtani a módosító javaslatot. További hozzászólás nem volt, így elsőként az S1. Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal bérleti jogviszonyának megszüntetése pályázati projektjének támogatási szerződéskötése c. sürgősségi indítványt bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal elfogadta a sürgősségi indítványt. Ruzsics Ferenc polgármester az S2. Az Újkori Középiskolás HELIKONI Ünnepségek Alapítvány alapító okiratának módosítása c. előterjesztés sürgősséggel történő napirendre vételére tett javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal elfogadta a sürgősségi indítványt. Ruzsics Ferenc polgármester az S3. Bem domborműről szóló 269/2013. (VIII. 29.) sz. képviselő-testületi határozat módosítása c. előterjesztés sürgősséggel történő napirendre vételére tett javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 10 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett elfogadta a sürgősségi indítványt. Ruzsics Ferenc polgármester az S4. Hozzájárulás kaszinó létesítéséhez c. előterjesztés sürgősséggel történő napirendre vételére tett javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 10 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett elfogadta a sürgősségi indítványt. Ruzsics Ferenc polgármester a napirendi javaslatot az elfogadott sürgősségi indítványokkal együtt bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Napirend: 1. A szociális ellátásokról és azok igénybevételéről szóló./2013. (.) önkormányzati rendelet megalkotása (rendelettervezet) 2. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló./2013. (.) önkormányzati rendelet megalkotása (rendelettervezet) 3. A helyi adókról szóló./2013. (.) önkormányzati rendelet megalkotása (rendelettervezet) 4. A házasságkötés és a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének engedélyezéséről, valamint a fizetendő díjakról szóló 4/2011.(I.28.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 5. A temetők rendjéről és a temetkezési tevékenységről szóló 29/2000. (XI. 15.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 6. Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 7. Önkormányzati tulajdonú helyiségek évi minimális bérleti díja 8. Keszthely Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának ( ) felülvizsgálata

3 3 9. Tájékoztató Keszthely Város Önkormányzata évi III. negyedévi belső ellenőrzési tervének teljesítéséről 10. Tájékoztató Keszthely város környezeti állapotáról Egyéb ügyek 11. A háziorvosi ügyelet működési területének módosítása 12. A VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának megválasztása 13. Települési Értéktár Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása 14. A Keszthelyi KEF évi működésének biztosítása 15. Támogatási kérelmek 16. Karácsonyi rendezvények támogatása 17. Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában való részvétel 18. Az önkormányzat évi folyószámla-hitel felvétele S1. Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal bérleti jogviszonyának megszüntetése S2. Az Újkori Középiskolás HELIKONI Ünnepségek Alapítvány alapító okiratának módosítása S3. Bem domborműről szóló 269/2013. (VIII. 29.) sz. képviselő-testületi határozat módosítása S4. Hozzájárulás kaszinó létesítéséhez 19. Egyedi lakásügyek I. (zárt) 20. Egyedi lakásügyek II. (zárt) 21. Egyedi lakásügyek III. (zárt) Zárt ülés Ruzsics Ferenc polgármester a napirend előtt rátért a lejárt határidejű határozatokról szóló tájékoztató megtárgyalására, mely kiegészült a VÜZ Nonprofit Kft. gazdasági helyzetéről szóló tájékoztatóval. Felkérte képviselőtársait a tájékoztatóval kapcsolatos hozzászólásra. Szabó György képviselő a Csokonai ÁMK tetőfelújítására benyújtott pályázat ügyében kérdezte meg, mi a helyzet, mert a szülők panaszkodnak. Ruzsics Ferenc polgármester elmondta, a pályázat régen került benyújtásra, de a kollégák dolgoznak a műszaki probléma megoldásán. További hozzászólás nem volt, így áttért a polgármester két soros ülés között tett fontosabb intézkedéseiről szóló tájékoztató megtárgyalására és felkérte képviselőtársait az azzal kapcsolatos hozzászólásaik megtételére. Dr. Ifi Ferenc képviselő a november 15-én, a fecskeház építésével kapcsolatban folytatott tárgyalásokról kért bővebb tájékoztatást. Ruzsics Ferenc polgármester válaszában elmondta, ez a tárgyalás egy előzetes egyeztetés volt az elképzelésről, de az önkormányzat közreműködését illetően még nem találták meg a megoldást. További hozzászólás nem volt, áttért az átruházott hatáskörben hozott határozatokról szóló tájékoztató megtárgyalására, melyre vonatkozóan nem volt hozzászólás, így a három tájékoztató elfogadására tett javaslatot bocsátotta szavazásra.

4 4 A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal tudomásul vette a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a polgármester két ülés közötti időszakban tett fontosabb intézkedéseiről szóló tájékoztatót. (A lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatók, valamint a két ülés közötti időszakban tett polgármesteri intézkedésekről szóló tájékoztató a jegyzőkönyv mellékletét képezik.) 1. A szociális ellátásokról és azok igénybevételéről szóló./2013. (.) önkormányzati rendelet megalkotása (rendelettervezet) Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Dr. Ifi Ferenc egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi bizottsági elnök a bizottsági ülésen született külön határozatról adott tájékoztatást, mely szerint azok a szervezetek, melyek nem vesznek részt huzamosabb ideig a Szociális Kerekasztal ülésein, azokat ne hívják meg az ülésekre, emellett pedig a Roma Nemzetiségi Önkormányzat kapjon meghívást. Ez a határozat nem került be a bizottsági összesítőbe, így a bizottság módosító javaslataként kérte figyelembe venni. Ruzsics Ferenc polgármester azon véleményének adott hangot, hogy többször tárgyaltak már a Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetőivel, akik részéről konstruktív javaslatot egy alkalommal sem kapott, emellett pedig egy olyan szervezettel nem kívánt együttműködni, melynek vezetője egy, a hivatal által előkészített kedvező feltételű pályázati anyagot összetépett. Hangsúlyozta: soha, semmihez építő jelleggel nem szóltak hozzá, csak panasz érkezett tőlük. Dr. Ifi Ferenc képviselő hallott az esetről, azonban az önkormányzat egy választott testület, mellyel együtt kell működniük, ezért ragaszkodott a bizottság javaslatához. Ruzsics Ferenc polgármester elfogadta az érvelést és szavazásra bocsátotta a módosító javaslatot annak ellenére, hogy jelentős kommunikációs probléma van közte és az RNÖ között. A képviselő-testület a módosító javaslatot 10 igen, 1 nem szavazattal elfogadta. Ruzsics Ferenc polgármester a következőkben a kezdeményezést tartalmazó határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. 358/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A szociális ellátásokról és azok igénybevételéről szóló /2013.(...) önkormányzati rendelet megalkotása (rendelettervezet) című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján egyetért a szociális ellátásokról és azok igénybevételéről szóló

5 5 önkormányzati rendelet megalkotásának kezdeményezésével és felkéri a polgármestert, hogy a rendelettervezetet terjessze a képviselő-testület november 28-i ülése elé. Határidő: november 28. (Dr. Ihász Lajosné igazgatási osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet az elfogadott módosító javaslattal. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális ellátásokról és azok igénybevételéről szóló 40/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv 2. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló./2013. (.) önkormányzati rendelet megalkotása (rendelettervezet) Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Nem volt hozzászólás, ezért elsőként a kezdeményezést tartalmazó határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 359/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló../2013.( ) önkormányzati rendelet megalkotása (rendelettervezet) című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján egyetért a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló önkormányzati rendelet megalkotásának kezdeményezésével és felkéri a polgármestert, hogy a rendelettervezetet terjessze a képviselő-testület november 28-i ülése elé. Határidő: november 28. (Dr. Ihász Lajosné igazgatási osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet.

6 6 Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 41/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelet a gyermekvédelem helyi rendszeréről (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv 3. A helyi adókról szóló./2013. (.) önkormányzati rendelet megalkotása (rendelettervezet) Ruzsics Ferenc polgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követően felkérte hozzászólásra elsőként a bizottságok elnökeit, majd a képviselőket. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök a bizottsági ülésen elhangzottakról azt a tájékoztatást adta, hogy sok érv elhangzott pro és kontra az idegenforgalmi adó emelésével kapcsolatban, melynek a végén a bizottság javaslata egy kompromisszum eredményeként született meg. Ruzsics Ferenc polgármester befogadta a Turisztikai, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság módosító javaslatát. Selmeczy Zsuzsanna képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az építményadóra vonatkozó módosító javaslata nem érinti a helyi lakos vagy helyi székhelyű adózókat, s az adótörvény új szabályozása szerint lehetne emelni, ezért kérte, lehetőség szerint azt a decemberi ülés napirendjén szerepeltetni. A telekakadó nem ilyen jellegű, abban a helyi adózók érintettek. Ruzsics Ferenc polgármester szükségesnek tartotta pontosítani a képviselőtársa által elmondottakat, mert a telekadóban sok nem helyi adózó van az érintettek között. Nem volt további hozzászólás, így szavazásra bocsátotta a határozati javaslatot. 360/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A helyi adókról szóló /2013. ( ) önkormányzati rendelet megalkotása (rendelettervezet) című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet tervezetét terjessze a képviselő-testület elé. Határidő: november 28. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet a befogadott módosító javaslattal. A képviselő-testület 10 igen, 1 nem szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet.

7 7 Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 42/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv 4. A házasságkötés és a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének engedélyezéséről, valamint a fizetendő díjakról szóló 4/2011.(I.28.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Ezek hiányában elsőként a határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. 361/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A házasságkötés és a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének engedélyezéséről, valamint a fizetendő díjakról szóló 4/2011. (I.28.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a házasságkötés és a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének engedélyezéséről, valamint a fizetendő díjakról szóló 4/2011.(I.28.) önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezésével egyetért és Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013.(IV.26.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján felkéri a polgármestert, hogy a rendelettervezetet terjessze a képviselő-testület ülése elé. Határidő: november 28. (Dr. Ihász Lajosné igazgatási osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 43/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelete a házasságkötés és a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének engedélyezéséről, valamint a fizetendő díjakról szóló 4/2011.(I.28.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv

8 8 5. A temetők rendjéről és a temetkezési tevékenységről szóló 29/2000. (XI. 15.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Selmeczy Zsuzsanna képviselő nem tudta támogatni a rendelettervezet elfogadását arra tekintettel, hogy a szociális temetésről szóló törvényt pártjuk elfogadhatatlannak tartja. Ruzsics Ferenc polgármester elfogadta ezt az álláspontot, azonban elmondta, őt a törvény kötelezi, előírásait betartja. Vozár Péterné képviselő a VÜZ Nonprofit Kft. igazgatóját kérte fel a hulladék fokozottabb ellenőrzésére. Ruzsics Ferenc polgármester elsőként a kezdeményezést tartalmazó határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. 362/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A temetők rendjéről és a temetkezési tevékenységről szóló 29/2000. (XI. 15.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata képviselő-testülete egyetért a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló /2013. ( ) önkormányzati rendelet megalkotásával és Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján felkéri a polgármestert, hogy a rendelettervezetet terjessze a képviselő-testület elé. Határidő: november 28. (Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet. A képviselő-testület 10 igen, 1 nem szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 44/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv

9 9 6. Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) Ruzsics Ferenc polgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követően felkérte hozzászólásra elsőként a bizottságok elnökeit, majd a képviselőket. Selmeczy Zsuzsanna képviselő az interpellációs indítvány benyújtására vonatkozó szabályoknál a kérelem szót nem tartotta megfelelőnek, továbbá a követelményekről nem látott rendelkezéseket. Ruzsics Ferenc polgármester arról tájékoztatta képviselőtársát, hogy az interpellációs indítványainak egyike sem felelt meg a feltételeknek, mivel azok bővebb kifejtése amit a nyomtatvány előír egy kérdésre szorítkozott, vázlatot pedig nem tartalmazott. A szabályokat illetően javasolta továbbá elolvasni a Szervezeti és Működési Szabályzatot. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök a két alkalomnál többször hiányzó bizottsági tagok esetében lehetséges szankcióról kért tájékoztatást. az igazolatlan távollétek után a tiszteletdíj megvonásáról, mint szankcióról tájékoztatta a képviselő-testületet. Selmeczy Zsuzsanna képviselő nem kívánt vitába szállni, de indokoltnak tartotta volna konkrétabban megfogalmazni az interpellációs indítvánnyal szemben megfogalmazott követelményeket, mint pl. azt, hogy a vázlatnak hány sornak kell lennie, mert így bármikor ráhúzható, hogy nem megfelelő. Ruzsics Ferenc polgármester mindnyájuk iskolai tapasztalatai alapján eldönthetőnek tartotta a megfelelőség mértékét. Pálinkás Róbert alpolgármester a képviselő-testület működését ugyanolyan stílusban folyónak tartotta, mint a kezdetekkor, mert ugyanúgy csak egy képviselő nem tudja értelmezni a rendeleteket, s emiatt kell értelmező rendelkezésekkel kiegészíteni azokat. A vázlatot azért tartotta szükségesnek, hogy a kérdezett korrekt választ tudjon adni az interpellációra, tudjon megfelelően felkészülni a válaszadásra. Ez az interpelláló érdeke is. Selmeczy Zsuzsanna képviselő a stílus kérdésére reagálva röviden kívánt hozzászólni és elmondta, három éve ül a testületben, egyszer sem kérte ki magának azt a stílust, amivel vele szemben a polgármester és az alpolgármester viselkedik, mert vagy azt mondják, hogy nem ért semmihez, vagy azt, hogy hülyeségeket beszél. Erre tekintettel kívánta az SZMSZ-be javasolni a széksértés intézményét, ami más önkormányzatoknál működik, de azért nem teszi meg, mert ezt is ellene fordítanák, ahogyan a jelenlegi interpelláció kérdését. Az eltelt három év miatt kikérte magának a vele szemben alkalmazott stílust, mert ugyanolyan joggal ül a testületben, mint bármely más képviselő. Ruzsics Ferenc polgármester ezzel szemben kikérte a maga részéről a Selmeczy Zsuzsanna képviselő által írásban megfogalmazott olyan kitételeket, melyek rá, a képviselőtársaira, a hivatal munkatársaira, vagy akár a plébános úrra vonatkoztak, s amit képviselőtársa megengedett magának.

10 10 Dr. Ifi Ferenc egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi bizottsági elnök az évi rendes szabadság kivételének értelmezését kérte a jegyzőtől. a munkaügyi jogszabályok rendelkezéseit idézve úgy gondolta, a képviselő vagy a bizottsági tag tudja úgy időzíteni a szabadságát, hogy az ne ütközzön az ülések időpontjával. Ruzsics Ferenc polgármester megítélése szerint az interpellációs nyomtatvány megfelelő támpontot ad annak helyes kitöltésére, így a vitát lezárta és a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 363/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) módosításával egyetért és felkéri a polgármestert, hogy az SzMSz 33. (3) bekezdése alapján terjessze a képviselő-testület ülése elé a vonatkozó rendelettervezetet. Határidő: azonnal (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a rendelettervezetet. A képviselő-testület 10 igen, 1 nem szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 45/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelete Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv 7. Önkormányzati tulajdonú helyiségek évi minimális bérleti díja Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Vozár Péterné képviselő az előterjesztésből idézve kiemelte, hogy mivel nem emel az önkormányzat bérleti díjat, így összesen ezzel a döntésével 10 MFt-tal támogatja a helyi vállalkozásokat.

11 11 Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólási igényt nem tapasztalva a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 364/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az Önkormányzati tulajdonú helyiségek évi minimális bérleti díja c. előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza. Az önkormányzati tulajdonú helyiségekre vonatkozóan a évben megkötendő bérleti szerződésekben a évben is hatályban lévő alábbi minimális fajlagos díjtételeket kell alkalmazni: Díjak (Ft/m 2 /hó + ÁFA) A B C D E F Kiemelt A már megkötött szerződésekben rögzített évenkénti bérleti díj emelést csak a fenti minimális fajlagos bérleti díj elérésének mértékéig kell érvényesíteni. Határidő: december 31. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Göncz Attila VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató 8. Keszthely Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának ( ) felülvizsgálata Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Dr. Ifi Ferenc egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi bizottsági elnök a hajléktalanok helyzetére hívta fel a figyelmet, mert példaként hozta fel egyiküket, aki a börtönből emberi módon és formában jött ki, idekint pedig a nyomor várta. Remélte, hogy a Jóisten számon fogja kérni ezt azokon az embereken, akik tehetnének ennek ügyében. Ruzsics Ferenc polgármester remélte, hogy ezért soká kell majd felelnie. Felsorolta az ellátásban segítséget nyújtó szervezeteket és a segítő formákat annak ellenére, hogy a hajléktalanok ellátása nem kötelező feladata az önkormányzatnak. Emlékeztetett rá, hogy lakást is biztosítottak néhányuk számára, a kezdeményezés azonban kudarcba fulladt. Arra is

12 12 rávilágított, hogy többen is itt próbálnak szerencsét, ez a réteg pedig Közép-európai jellegzetesség, akiknek hiába próbálnak segíteni, nem lehet, nem fogadják el azt. Dr. Ifi Ferenc egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi bizottsági elnök az elmondott példákat egyedi eseteknek tartotta, a hajléktalanok élelmet, ruhát kaphatnak, de éjszakára nincs hová meghúzódniuk. A zalaegerszegi krízisközpont körülményei olyanok, ahová nem csodálja, ha nem akarnak menni, mert ott klikkesedés van, illetve megverik őket. Ruzsics Ferenc polgármester nem látta biztosítottnak, hogy egy idő után itt is nem ugyanez alakulna ki. Nem volt több hozzászólás, így a határozati javaslatot változatlan formában bocsátotta szavazásra. 365/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Keszthely Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának ( ) felülvizsgálata című előterjesztést megtárgyalta, és az alábbi határozatot hozta. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Keszthely Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának módosítását az előterjesztés 1. számú melléklete szerint elfogadja. 9. Tájékoztató Keszthely Város Önkormányzata évi III. negyedévi belső ellenőrzési tervének teljesítéséről Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a körükben megjelent Szabó Béla belső ellenőrt, a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követően felkérte hozzászólásra elsőként a bizottságok elnökeit, majd a képviselőket. Hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 366/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Tájékoztató Keszthely Város Önkormányzatának harmadik negyedévi belső ellenőrzési tervének teljesítéséről című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a harmadik negyedévi belső ellenőrzésekről készült tájékoztatót tudomásul veszi. 2. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az ellenőrzési eljárás befejezését követően szükségessé váló feladatok végrehajtására készítsen intézkedési tervet és gondoskodjon az abban foglalt feladatok határidőben történő végrehajtásáról. Határidő: Felelős: tájékoztatásra december 15., illetve intézkedési terv szerint Ruzsics Ferenc polgármester (valamennyi osztályvezető)

13 Tájékoztató Keszthely város környezeti állapotáról Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök a beszámoló sokrétűségét emelte ki, melyhez kapcsolódott a Környezetvédő Egyesület javaslata, ami a tömegközlekedésben résztvevő járművek károsanyag-kibocsátására vonatkozott, azonban a ZALA VOLÁN tájékoztatása szerint ez 2 MFt-os költséget jelent buszonként, amire sem az önkormányzatnak, sem a társaságnak nincs pénze. A felvetett javaslatok közül a terek és az utcák locsolására javasolta előirányzatot elkülöníteni. Ruzsics Ferenc polgármester ez utóbbi célra jelentős összeget tartott szükségesnek elkülöníteni, mivel nincs működőképes locsoló autójuk, ettől függetlenül párakapura terveznek előirányzatot. Dr. Ifi Ferenc képviselő a strandi zeneszolgáltatás zajkibocsátásával kapcsolatban olvasta, hogy nem érkezett ez évben panasz, aminek véleménye szerint a lakók fásultsága az oka. Megismételte azt, amit már korábban is felvetett, mely szerint a Déli szabadstrand területének, mint lehetőségnek a megvizsgálását kérte. A nyílt utcai csapadékvíz-elvezető árkok jó része eltömődött, telítődött, gondozatlan, nincs gazdája, holott ez a vezetékrendszer véleménye szerint a közműhálózat részét képezi. Ruzsics Ferenc polgármester az összes vízelvezető árok karbantartását nem látta kivitelezhetőnek, az előző évben a Lehel utca és környéke területén végeztek karbantartást. Arra is emlékeztetett, hogy régebben mindenki a saját környezetében rendben tartotta az árkokat, ez lenne most is a célravezető, s nemcsak a városvezetést kritizálni az el nem végzett munkálatok miatt. A Déli szabadstrand kérdését illetően emlékeztetett rá, hogy történtek a nyáron kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények, amik sokkal nagyobb számban fordulnának elő akkor, ha ide helyeznék a szórakozóhelyeket. Ezt a maga részéről nem kívánta felvállalni, mert üdvözölte a VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének kezdeményezését, hogy rendőrséggel, mentőkkel, polgárőrséggel karöltve próbálják a strandi terület biztonságát óvni sikeresen. Keszthely strandterülete felkapott szórakozóhely lett a környéken, mert éjszaka nagyszerűen lehet szórakozni, s erre a fiataloknak szüksége van, de kérte a szülőket figyelni arra, hogy egy kiskorú lánynak ne engedjék azt, hogy hajnalig szórakozzon, mert ez az ő felelősségük. Selmeczy Zsuzsanna képviselő örömmel látta a tájékoztatóban az előző évben hiányolt elemeket megjelenni, mint pl. a Balaton vízszintjének kérdése. Az egyes területeket többségében anyagi kérdésnek tekintette, de néhány téma, így az illegális hulladéklerakó a Kárpát utcában és Fenékpusztán nem feltétlenül az. Pálinkás Róbert alpolgármestert a Helikon Kastélymúzeum igazgatójaként kérdezte ez utóbbi felszámolásának lehetőségéről. A hőségriadók időszakát illetően remélte, hogy megvalósulnak az elmondottak, emellett pedig a komposztálás kérdéskörében változatlanul érthetetlennek tartotta azt, hogy a komposztálók magasabb hulladékszállítási díjat fizetnek a többieknél.

14 14 Pálinkás Róbert alpolgármester a fenékpusztai hulladéklerakók kérdéskörében elmondta, hatalmas mennyiségű a felhalmozott szemét, amit saját költségen nem tudnak elszállítani, a problémát azonban jelezte az MNV Zrt. felé. A hulladék többsége olyan, amit a MÉH-ben az ott lakók már nem tudtak hasznosítani, emiatt hetente 1-2 konténernyi szemetet kell elszállítaniuk, mégis újra feltöltődik. Ezért is keresik a megoldást arra, hogy a lakók hozzájárulást fizessenek a hulladékszállítás költségeihez, azonban magában a rendszerben van a hiba. Kocsis Miklós turisztikai, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottsági elnök a nyílt csapadékvíz-elvezető árkokat illetően arra világított rá, hogy még a helyi képviselő sem rendelkezik minden területrészre vonatkozóan pontos információval, különösen a tulajdonviszonyokat illetően, mert pl. az Apát utcánál hároméves levelezés után sikerült az ároktisztítást megvalósítani. A probléma hangsúlyozta komplex, több megoldási alternatívával. A komposztálást illetően mindenki maga dönti el, mit és milyen formában gyűjt és fizet. A témához kapcsolódóan a kerti hulladékégetés tilalmára hívta fel a lakosság figyelmét, mivel azt szankcionálják. Dr. Ifi Ferenc képviselő a város egyik szórakozóhelyén beállított partybuszra, mint jó kezdeményezésre hívta fel a figyelmet. Emellett az árkok egyéni tisztítását a falvakban látta lehetségesnek, de pl. sok idős ember nem is talál megfelelő személyt e feladat elvégzésére, a kitermelt földet sem tudják hová elszállítani. Ruzsics Ferenc polgármester intézkedést ígért, de fenntartotta azt a véleményét, hogy az árkok tisztántartása az ingatlantulajdonos kötelezettsége. Rigó Ferenc képviselő nem értett egyet a komposztálók kérdésében, illetve azok büntetésében. A Katona József utcában balesetveszélyesnek tartotta az árkot, amelyben soron kívüli intézkedést kért. Szabó György képviselő a biohulladék szállításának és hasznosításának kialakított rendszerét kérte figyelembe venni, a díj a megfelelően tervezett mennyiségű hulladék alapján került kalkulálásra, s ha nincs megfelelő mennyiségű hulladék, a rendszerben az fajlagos többletköltséget eredményez. Ezért alakult ki ez a szabályozás. Forstner Anna, a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület elnöke pályázati lehetőségekről adott tájékoztatást a települési tömegközlekedést ellátó autóbuszok részecskeszűrése tárgyában, ezért azt kérték, hogy az önkormányzat ösztönözze a ZALA VOLÁN-t a hasonló jellegű pályázatok benyújtására, továbbá folytasson lobbit a sikeres pályázat érdekében. Az elmondottakon kívül a javaslataik figyelembevételére vonatkozóan az előterjesztésben leírtaknál konkrétabb megfogalmazást kért. Ruzsics Ferenc polgármester a megfogalmazást korrektnek tartotta, mert fenntartotta a testületnek azt a jogot, hogy maga döntse el, milyen javaslatokat vesz figyelembe. A sebességkorlátozás alkalmazásának eredményét vitathatónak tartotta az ebből eredő nagyobb károsanyag-kibocsátás miatt. Lezárta a vitát és a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 367/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Tájékoztató Keszthely város környezeti állapotáról " című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza.

15 15 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja a Keszthely város környezeti állapotáról szóló tájékoztatót. 2.) A képviselő-testület felkéri Keszthely Város Polgármesterét, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. tv. 46. (1) bekezdés e) pontja, valamint az 51. (3) bekezdése alapján gondoskodjon a tájékoztató lakosság által történő megismertetéséről. Határidő: december 31. (Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezető) 11. A háziorvosi ügyelet működési területének módosítása Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Ezek hiányában az I. határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. 368/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A háziorvosi ügyeleti ellátás ellátási területének módosítása című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete támogatja a fenntartásában működő Alapellátási Intézet által biztosított központi háziorvosi ügyeleti szolgálat ellátási területének január 1. napjától történő kibővítését Balatonberény, Vörs, Balatonszentgyörgy, Hollád és Tikos települések ellátási területével. 2. A képviselő-testület felhatalmazza az Alapellátási Intézet vezetőjét kérelmező települések önkormányzatával megkötendő feladat-ellátási szerződés megkötésére. A képviselő-testület továbbá felkéri az intézetvezetőt az ellátási terület változásához kapcsolódó működési engedély, OEP-finanszírozási szerződés és az Országos Mentőszolgálattal fennálló megállapodás módosítása iránti szükséges intézkedések megtételére és a vonatkozó dokumentumok aláírására. Határidő: november 30. (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető) Pápai Bernadett, az Alapellátási Intézet vezetője Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a II. határozati javaslatot. 369/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A háziorvosi ügyeleti ellátás ellátási területének módosítása című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta:

16 16 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a fenntartásában működő Alapellátási Intézet által biztosított központi háziorvosi ügyeleti szolgálat ellátási területének január 1. napjától történő kibővítésére figyelemmel az intézmény alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja. Az Alapellátási Intézet 1/162-2/2013. számú alapító okiratának a.) 9. pontja az alábbiak szerint egészül ki: 9. Működési köre: az alábbiakban felsorolt települések közigazgatási területe Keszthely Balatonberény Vörs Balatonszentgyörgy Hollád Tikos b.) 16. pontjában az önkormányzat vagyonhasznosításának, használatának és forgalmának rendjéről szóló 31/2003. (XI. 3.) számú rendeletében hivatkozás az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 33/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelet hivatkozásra módosul. 2. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a módosító, valamint az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Határidő: november 29. (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető) 12. A VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának megválasztása Selmeczy Zsuzsanna képviselő órakor távozott az ülésteremből, ezáltal a testület létszáma 10 főre változott. Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Nem volt hozzászólás, ezért a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 8 igen szavazattal 2 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. 370/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának megválasztása című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft. (továbbiakban: VÜZ Nonprofit Kft.) tulajdonosa a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény 141. (2) bekezdés k)

17 17 pontja alapján a VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezetésének ellenőrzése céljából a felügyelőbizottságba az alábbi három főt választja meg: a. Szabó György helyi önkormányzati képviselő, 8360 Keszthely, Tapolcai u. 16. szám alatti lakost, b. Kocsis Miklós helyi önkormányzati képviselő, 8360 Keszthely, Tessedik Sámuel út 27. szám alatti lakost, c. Gachályi András társadalmi megbízatású alpolgármester, 8360 Keszthely, Honvéd u. 38. szám alatti lakost. 2. A felügyelőbizottság megbízatásának időtartama 1 évre december 1. napjától november 30. napjáig tart. 3. A felügyelőbizottság tagjainak a képviselő-testület bruttó ,-Ft/hó tiszteletdíjat állapít meg. 4. A képviselő-testület felkéri a VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a társasági szerződés fentiek szerinti módosítása érdekében szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: december 31. (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető) Göncz Attila VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató 13. Települési Értéktár Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása, az értékbizottság elnöke Ruzsics Ferenc polgármester a bizottsági vélemények, javaslatok ismertetését követően felkérte hozzászólásra elsőként a bizottságok elnökeit, majd a képviselőket. Hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 371/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Települési Értéktár Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 1-jei hatályba lépéssel jóváhagyja a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet alapján felállított Települési Értéktár Bizottság Melléklet szerinti - Szervezeti és Működési Szabályzatát. 2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet 3. (2) bekezdése alapján gondoskodjon az értéktár bizottság működéséhez és feladatának évben történő ellátásához szükséges pénzügyi feltételek biztosításáról legfeljebb ,- Ft erejéig, Keszthely Város Önkormányzata évi költségvetésébe történő betervezésével.

18 18 Határidő: 2. pontra vonatkozóan a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő 45. nap (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) 14. A Keszthelyi KEF évi működésének biztosítása Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Ezek hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 372/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete A Keszthelyi KEF évi működésének biztosítása c. előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megismerte A KEF működési feltételeinek biztosítása Keszthelyen című KAB-KEF számú, valamint az Ifjúsági drogprevenciós programok Keszthelyen című KAB-ME-13-B számú pályázati projekt tartalmát, és az abban foglaltak megvalósításával egyetért. 2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az önkormányzat évi költségvetésének összeállításakor az 1. pontban meghatározott pályázatok megvalósításához szükséges összesen ,- Ft önrész betervezéséről gondoskodjon. Határidő: folyamatos (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) 15. Támogatási kérelmek Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Selmeczy Zsuzsanna képviselő órakor visszatért az ülésterembe, így a képviselő-testület létszáma 11 fővel ismét teljessé vált.

19 19 Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök a bizottsági döntést azzal indokolta, hogy nem voltak összegek hozzárendelve a javaslatokhoz, ezért vették le az előterjesztést a bizottsági ülés napirendjéről. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátotta az I. határozati javaslatot 80 eft támogatási összeggel. 373/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság felosztási hatáskörébe utalt előirányzat terhére Keszthely Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye (8360 Keszthely, Csók I. u. 1/A.) részére karácsonyi ünnepség költségeire ,- Ft, azaz nyolcvanezer forint támogatást biztosít. 2.) A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a hozott döntésről a határozat megküldésével Keszthely Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye vezetőjét tájékoztassa, továbbá arra, hogy az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelet 1. pont szerinti módosításáról gondoskodjon. Határidő: - értesítésre december költségvetés módosítására december 31. Dr. Ifi Ferenc, az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a II. határozati javaslatot 35 eft támogatási összeggel. 374/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság felosztási hatáskörébe utalt előirányzat terhére a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza (8360 Keszthely, Eötvös u. 1.) részére karácsonyi ünnepség költségeire ,-Ft, azaz harmincötezer forint támogatást biztosít. 2.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a támogatott szervezet részére a pénzeszköz átadásáról szóló megállapodással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: december 15.

20 20 Dr. Ifi Ferenc, az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a III. határozati javaslatot 80 eft támogatási összeggel. 375/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság felosztási hatáskörébe utalt előirányzat terhére Keszthely Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata (8360 Keszthely, Fő tér 1.) részére Mikulás ünnepség költségeire a kapcsolódó járulékokkal együtt ,-Ft, azaz nyolcvanezer forint támogatást biztosít. 2.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a támogatott szervezet részére a pénzeszköz átadásáról szóló megállapodással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: december 15. Dr. Ifi Ferenc, az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a IV. határozati javaslatot 50 eft támogatási összeggel. 376/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság felosztási hatáskörébe utalt előirányzat terhére a Goldmark Károly Művelődési Központ (8360 Keszthely, Kossuth L. u. 28.) részére a szeptember és október hónapokban megtartott koncertek szerzői jogdíjainak utólagos kifizetésének költségeire ,-Ft, azaz ötvenezer forint támogatást biztosít. 2.) A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a hozott döntésről a határozat megküldésével a Goldmark Károly Művelődési Központ vezetőjét tájékoztassa, továbbá arra, hogy az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelet 1. pont szerinti módosításáról gondoskodjon.

21 21 Határidő: - értesítésre december költségvetés módosítására december 31. Csótár András, az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság elnöke (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a V. határozati javaslatot 50 eft támogatási összeggel. 377/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság felosztási hatáskörébe utalt előirányzat terhére a Balatoni Múzeum (8360 Keszthely, Múzeum u. 2.) részére a Karácsonyi játszóház családi nap költségeire ,-Ft, azaz ötvenezer forint támogatást biztosít. 2.) A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a hozott döntésről a határozat megküldésével a Balatoni Múzeum vezetőjét tájékoztassa, továbbá arra, hogy az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelet 1. pont szerinti módosításáról gondoskodjon. Határidő: - értesítésre december költségvetés módosítására december 31. Csótár András, az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság elnöke (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a VI. határozati javaslatot 30 eft támogatási összeggel. 378/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság felosztási hatáskörébe utalt előirányzat terhére a Medirapid Kft. (8360 Keszthely, Liszt F. u. 5.) részére adventi orgonakoncert költségeire ,-Ft, azaz harmincezer forint támogatást biztosít.

22 22 2.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a támogatott szervezet részére a pénzeszköz átadásáról szóló megállapodással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: december 15. Csótár András oktatási, kulturális és ifjúsági bizottsági elnök (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a VII. határozati javaslatot 150 eft támogatási összeggel. 379/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében a polgármester felosztási hatáskörébe utalt általános tartalék terhére a Nagycsaládosok Keszthelyi Egyesülete (8360 Keszthely, Kossuth L. u. 69.) részére Mikulás ünnepség költségeire ,-Ft, azaz százötvenezer forint támogatást biztosít. 2.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a támogatott szervezet részére a pénzeszköz átadásáról szóló megállapodással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: december 15. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a VIII. határozati javaslatot 185 eft támogatási összeggel. A képviselő-testület 10 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. 380/2013. (XI.28.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Támogatási kérelmek tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésében a polgármester felosztási hatáskörébe utalt általános tartalék terhére a Keszthelyi Turisztikai Egyesület (8360 Keszthely, Kossuth L. u. 30.) részére szilveszteri tűzijáték költségeire ,-Ft, azaz száznyolcvanötezer forint támogatást biztosít. 2.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a támogatott szervezet részére a pénzeszköz átadásáról szóló megállapodással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-234/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza

Részletesebben

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet.

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Szám: 1/1-145/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 29- én (csütörtök) 14.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1/1-93/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. május 14-én (csütörtök) 10.10 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.)

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.) Szám: 1/1-145/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 11- én (csütörtök) 12.30 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-30/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2013. január 31. (csütörtök) 1. Pályázat kiírása a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői munkakörére

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-193/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2014. január 30. (csütörtök) 1. Javaslat a 2014. évi sportolói kitüntetések adományozására (zárt) Sportügyekért Felelős Tanácsnok

Részletesebben

K I V O N A T. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 18-i soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 18-i soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 18-i soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 318/2014. (XII. 18.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12-én 14 00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: 1/1-187/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én (szerda) 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Balatoni

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 30-án (csütörtök) 10.00 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 30-án (csütörtök) 10.00 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-99/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 30-án (csütörtök) 10.00 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

K I V O N A T Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 14-ei soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 14-ei soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 14-ei soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 340/2017. (XII. 14.) számú Képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének 13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 27-én (szerda) 10.11 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 27-én (szerda) 10.11 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 27-én (szerda) 10.11 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 16/2012. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 21.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Az ülés napirendje: Jegyzőkönyve Jegyzői

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 212/2016. (XI.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. november 30-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-4/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről Ikt.szám: 262 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Szám: 1/1-132/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 12-én (szerda) 17.58 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 12-én (szerda) 17.58 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-246/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 12-én (szerda) 17.58 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor

Részletesebben

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta. 2 Tisztelt Közgyűlés! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) 9. -a értelmében a közgyűlés féléves

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 28.-án (pénteken) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 28.-án (pénteken) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 9/2013. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. június 28.-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Az ülés napirendje: Jegyzőkönyve A polgármester

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl. Szám: 1/1-197/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Közösségi Ház tárgyalótermében 2011.

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-93/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal:

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal: Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 8-án, 13:15 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-141/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/ BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 24-én megtartott

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. december 13-án a ség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Fekete Csaba al Sipos László képviselők Nagy Gáborné

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VIII.09.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/20-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 3-án, 18:00 órai

Részletesebben

Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének november 29-én 17 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének november 29-én 17 órakor megtartott nyilvános üléséről. BODORFA TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 395-59/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 29-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. augusztus 19-én (kedd) 8:30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által november 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által november 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. november 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a Városfejlesztési Osztály hivatali helyiségében, a Gazdasági Bizottság 2011. december

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének december 22. napján 15,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének december 22. napján 15,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám: 2892-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 22. napján 15,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 10.02 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 10.02 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 10.02 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 30-án a Városháza Dísztermében (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5/2015. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve 5 5 5

Részletesebben

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 120-11/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 17,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

J A V A S L A T. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

J A V A S L A T. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkatervére Ó z d, 2012. december 20. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály Tisztelt Képviselő-testület! Ózd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 795-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. május 15-én (csütörtök) 12.05 órai kezdettel megtartott soron kívüli üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. május 15-én (csütörtök) 12.05 órai kezdettel megtartott soron kívüli üléséről. Szám: 1/1-102/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. május 15-én (csütörtök) 12.05 órai kezdettel megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV

JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS JELENLÉTI ÍV SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK LAKÁSÉPÍTÉSI ÉS FENNTARTÁSI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. JEGYZŐKÖNYV - FELJEGYZÉS Tárgy: Lakásépítési és Fenntartási Bizottság ülése Helyszín:

Részletesebben