Örökségünk szám

Átírás

1 szám

2 TARTALOMJEGYZÉK Egy nyíregyházi tanú az ENSZ különbizottsága előtt... 3 (Némethné Dikán Nóra) Részletek Kéthly Anna meghallgatásának jegyzőkönyvéből... 6 (A Tanúságtevők az ENSZ előtt 1957 című kötet alapján) Népuralom ötvenhatban (Filep Tibor) Emlékünnepség Nagy Imre szülővárosában (Szántó László) Nagy Imre és szomszédai (Fodor Fanni) Diákvetélkedő Nagy Imre és 1956 emlékére (Gergely Sándor) Munkástanács a Jászberényi Aprítógépgyárban (Goda Zoltán) Így tanítom 56-ot (Micheller Magdolna) Emlékeim a börtönidőkből életem párjával, Marián Istvánnal (Marián Istváné, Frank Hajnalka) Képes beszámoló a Badacsonyi Nagy Imre Emléktúráról (Szántó László)

3 3 A Nagy Imre Alapítvány hagyományaihoz híven, 2010-ben is jelentős anyagi támogatással segítette olyan kiadványok megjelenését, amelyek újabb hozzájárulást jelentenek az 1956-os forradalom és szabadságharc történetének és szereplőinek megismeréséhez, megértéséhez ben az Alapítvány kiadásában jelent meg a Tanúságtevők az ENSZ előtt 1957 című kötet. Olvasóinknak szeretnénk ízelítőt nyújtani ebből a rendkívül érdekes kötetből. Elsőként Németh Péterné Dikán Nóra cikkét közöljük, melyben a kötet alapjául szolgáló forrásanyagot mutatja be röviden, majd egy nyíregyházi illetőségű tanúról ír, mellékelve vallomásának egy részletét. Az ENSZ különbizottsága előtt elhangzott vallomásuk közül megítélésünk szerint Kéthly Annáé érdemli a legnagyobb figyelmet, ezért abból egy hosszabb részletet közlünk a dokumentumkötet alapján. Standeisky Éva Népuralom ötvenhatban című, szintén 2010-ben megjelent kötetének kiadását támogatta a Nagy Imre Alapítvány. A rendkívül érdekes tanulmányról Filep Tibor történész ismertetését közöljük. Egy nyíregyházi tanú az ENSZ különbizottsága előtt A Tanúságtevők... című kötet alapjául szolgáló gyűjtemény a Nagy Imre-emlékplakettel és az os forradalom 50. évfordulója alkalmából kiadott köztársasági emlékéremmel kitüntetett Héderváry Klára jóvoltából került Magyarországra. Héderváry az ENSZ Magyar Kérdést Vizsgáló Különbizottságának munkatársa volt 1962-ig, a bizottság megszűnéséig, majd a bizottság munkáját folytató ENSZkülönmegbízott tanácsadójaként és tolmácsaként dolgozott. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése január 10-én határozott a különbizottság (a korabeli kommentárokban olykor ötös bizottságként is emlegették) felállításáról. A bizottság jelentését a magyar forradalom kitörésének okairól, lefolyásáról, a szovjet katonai intervencióról és a Kádár-kormány hatalomátvételéről az ENSZ közgyűlése szeptember 14-i ülésén nagy többséggel elfogadta. A bizottság munkája ezt követően az ENSZ határozatok teljesítésének figyelemmel kísérése volt. A második, kiegészítő jelentés, amely a forradalom leverése utáni megtorlás folyamatát tekintette át, július 14-én került a közgyűlés elé. Az őszi közgyűlés december 14-én hagyta jóvá a jelentést, ami a különbizottság érdemi működésének végét is jelentette. Az ENSZ közgyűlése december 20- án gyakorlatilag lezárta a magyar kérdést, mivel a Kádár-kormány lényegében teljesítette az általános politikai amnesztia ügyében kötött megállapodást. (Az ENSZ közgyűlés magyar kérdéssel kapcsolatos határozatait lásd: Békés Csaba-Kecskés Gusztáv (szerk): A forradalom és a magyar kérdés az ENSZben. Magyar ENSZ Társaság 2006.) A bizottság korabeli források alapján végzett politikai elemzéseken kívül tényfeltáró munkát is végzett, számos szemtanút hallgatott meg New Yorkban, Rómában, Bécsben, Genfben és Londonban. Az ENSZ iratkezelési szabályzata értelmében a különbizottságok dokumentációját, azaz a jelentések szövegezését, az összegyűjtött háttéranyagokat, és a hivatalos ENSZ iratok másodpéldányait a bizottság munkájának beszüntetését követő három év múltán meg kellett semmisíteni. Ezt az anyagot mentette meg Héderváry Klára, aki a különbizottság asszisztense volt és szakértőjeként irányította az anyaggyűjtést, koordinálta a munkát és részt vett a jelentések szövegezésében is. Héderváry a bizottság megszűnése után is az ENSZ kötelékében dolgozott, és amikor 1981-ben a Politikai Osztály egyik vezetőjeként nyugdíjba ment, alkalma nyílott arra, hogy a megsemmisítésre ítélt gyűjteményt (iratokat és a hanganyag jelentős részét) magával vigye. A páratlan értékű dokumentumokat egy ideig a Standford Egyetem Hoover Intézetében tárolta. Héderváry a rendszerváltást követően 1998-ban az Open Society Archívum (OSA, 1994-ben a Közép-európai Egyetem (CEU) magánlevéltáraként jött létre) pénzügyi támogatásával hazahozta és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kézirattárának adományozta a gyűjteményt. Az OSA közreműködésével között a teljes 30 ezer oldalnyi papír alapú iratanyag digitalizálásra került. A gyűjtemény eredeti példányai az OSZK kézirattárában, a másolatok az OSA kutatótermében, a hanganyag és a dokumentumgyűjtemény az OSA honlapján kutathatók A Héderváry Klára által megmentett iratanyagban 111 tanúvallomás szerepel, ebből 32 vallomásból közöl részleteket a kötet. A forráskiadvány bevezető tanulmányát Mink András felelős szerkesztő írta. A dokumentumkötetet Sipos Levente lektorálta, aki egyben a jegyzeteket is készítette. A válogatás szempontja volt, hogy a kötet minél teljesebb képet nyújtson a magyar társadalom egészének 1956-tal kapcsolatos élményeiről s a politikai főszereplők mellett a helyi forradalmi bizottságok vezetői is szót kapjanak. Így került a kötetbe a nyíregyházi illetőségű Lengyel Antal, volt szociáldemokrata újságíró vallomása is.

4 4 Örökségünk Lengyel Antal, bár nem volt a szociáldemokrata párt helyi szervezetének (sem a nyíregyházi városinak, sem a Szabolcs megyeinek) elnöke, mint azt rövid életrajzában a kötet jegyzeteinek készítője írta, de az igaz, hogy már kora ifjúságától kapcsolata volt a szociáldemokrata mozgalommal. Feltehetően családi kötődés miatt, apja ugyanis sütőipari szervezett munkás volt. Az 1906-ban Budapesten született Lengyel Antal a reálgimnázium után elvégezte a Színművészeti Akadémiát, majd újságírói pályára lépett. Nyíregyházára költözését követően 1933-tól 1948-ig a Szabolcsi Hétfő című szociáldemokrata hetilap kiadója és szerkesztője és 1948 között főszerkesztője a Szociáldemokrata Párt megyei napilapjának, a Nyírségnek tavaszán, amikor a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült koalíciós pártok viszonya Szabolcs megyében is megromlott, a hatalmi pozíciókért versengő pártokat már képtelenség volt egyetlen megyei koalíciós lap, a Magyar Nép keretében összefogni április 16-án a Szabolcsi Kis Újságnak, a Kisgazdapárt megyei napilapjának a megjelenésével megkezdődött a szétválási folyamat. A Magyar Nép egy ideig a baloldali blokkba tömörült pártok lapja lett, majd 1946 szeptemberétől a szociáldemokraták is önálló napilappal, a Nyírséggel jelentkeztek, amelynek felelős szerkesztője lett Lengyel Antal. A lap rövid másfél évig élt, 1948-ban a két munkáspárt egyesítő kongresszusát megelőzően a szociáldemokraták lapját, a Nyírséget és a kommunista párti Magyar Népet Nyírségi Magyar Nép néven összevonták, majd 1948 októberétől a Szabolcsi Néplap nevet kapta a lapgazdától, az MDP Szabolcs Megyei Bizottságától. Tüntetés Nyíregyházán, október ban, miután Nagy Imre miniszterelnök bejelentette a koalíciós kormányzást, Nyíregyházán október 30-án a volt koalíciós pártok helyi vezetőit Szilágyi László, a megyei nemzeti bizottság elnöke a megyeházára hívatta, hogy az ott éppen ülésező nemzeti bizottság sorait kiegészítsék a pártok küldötteivel is. Így került Lengyel Antal erre az értekezletre az SZDP volt nyíregyházi vezetőivel, az 1945-ben nemzetgyűlési, majd 1947-ben országgyűlési képviselőnek megválasztott Pásztor Józseffel, Solymossy Mihály volt városi titkárral, Fazekas Jánossal, aki között Nyíregyháza polgármestere volt és itt beszélték meg a párt másnapi (október 31-ei) zászlóbontó nagygyűlésének helyét és idejét. Ekkor kapcsolódott be Lengyel Antal a forradalmi eseményekbe. Az október 30-án megalakult megyei Értelmiségi Forradalmi Bizottság ajánlására lett Lengyel a Szabolcs-Szatmári Néplap, október 31-étől Szabolcs-Szatmár Népe felelős szerkesztője, s így mutatkozott be a lap munkatársai előtt: Nem él bennem bosszúvágy, amiért nyolc évvel ezelőtt szó nélkül kitessékeltek a szerkesztőségből. Csak azt kérem az újságíró társaimtól, hogy pártközlöny helyett próbáljanak újságot csinálni. Pedig lett volna a bosszúra nem is kevés oka. Ugyanis 1948-ban a két munkáspárt egyesülését megelőzően, az önálló szociáldemokrata párt megtartása mellett harcoló Lengyelt az egyesülést előkészítő városi egységbizottság, mint jobboldalit kizárta az SZDP-ből. Ezt követően rendőri felügyelet alá került, elhelyezkedni végzettségének megfelelő munkakörben nem tudott, s gyermekjátékok készítésével kereste meg a kenyerét. Lengyel Antal, a megyei lap főszerkesztői kinevezését követően azon kívül, hogy magának tartotta fenn a vezércikkek írását, a szerkesztőség munkáján és összetételén nem változtatott. Vezércikkei mint a Fekete október, vagy a Forradalmi éberséget azonban nem kis súllyal estek a latba, amikor a november 4-e után letartóztatott és Ungvárra deportált forradalmi vezetők közé került. A Fekete október c. cikkében pl. azt írta:... temetni készül a fekete október. Temetni a mártírokat, hősöket, temetni egy bűnös, bűnben fogant múltat, amelynek keserűségei, fájdalmai megfagytak a többé sohasem beszélő viaszsárga holttesteken.... Rájuk emlékezünk szerte a Hazában, ezekben az órákban, percekben. Övék az örök dicsőség és emlékezés, miénk a hagyaték, s a drága örökség! a fényes ragyogó magyar név és a Független, Szabad Magyarország!... Forradalmi éberséget című cikkében arról írt, vigyázni kell, hogy az egypártrendszer felelőtlen, gátlástalan kiszolgálói ne furakodhassanak be a társadalmi, gazdasági, kulturális élet vezető pozícióiba. Miután a szovjet csapatok megszállták a megyeszékhely főbb stratégiai pontjait, november 5-én nyolc tagú Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottság alakult Nyíregyházán az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága és a Megyei Nemzeti Bizottság tagjaiból,

5 5 köztük Benkei András megyei pártelnök, későbbi belügyminiszter és a nemzeti bizottság 1958-ban kivégzett elnöke, Szilágyi László részvételével. Határozat született, hogy a megyei lap főszerkesztői tisztségét a korábbi főszerkesztő Soltész István (1972-től a tájékoztatási hivatal munkatársa, utoljára első elnökhelyettese) vegye vissza, de Lengyel Antal, mint munkatárs maradhat a lapnál, hogy képviselje az SZDP-t. A késő éjjeli órákban letartóztatták Lengyel Antalt a forradalom többi vezetőjével együtt. Lengyel Antal jól emlékezett arra, hogy államvédelmisek jöttek letartóztatására, nem pedig karhatalmisták, ahogy a vallomáshoz írt jegyzetben olvashatjuk (Megjegyezzük, hogy ekkor még nem is létezett a karhatalom!) Ugyanis november 4-én a szovjet katonai elhárítás egyik ezredese Nyíregyházára érkezett két, a várost jól ismerő magyar államvédelmis tiszt kíséretében. Megkeresték Puskás Dezső századost, a nyíregyházi helyőrség elhárító (politikai) tisztjét, akit a forradalom idején helyettesével együtt eltanácsoltak a laktanyából, és elkezdték a nyíregyházi forradalmi eseményekben vezető szerepet játszó személyek listájának összeállítását és letartóztatásának előkészítését. Másnap (5-én) a rendőrkapitányság épületébe rendelték a volt politikai rendőrség tagjait (estére mintegy fő gyűlt össze), azokat, akik október 28-át követően Nagy Imrének az ÁVH feloszlatásáról elhangzott bejelentése után társaiktól eltérően nem menekültek el Munkácsra. A kapitányság épületében tartózkodó rendőröket lefegyverezték és az épületet átadták az időközben a Szovjetunióból visszatért államvédelmiseknek. A letartóztatásokat és kihallgatásokat ez a csapat végezte. Több visszaemlékezés tanúsítja, hogy a letartóztatottakat súlyosan bántalmazták. November 9-én a foglyokat teherautóval Ungvárra vitték, ahonnan december 5-én szállították őket vissza Nyíregyházára. December 10. és 21-e között engedték őket szabadon. Lengyel Antal 1957 elején hagyta el az országot és telepedett le a Német Szövetségi Köztársaságban. Részletek Lengyel Antal vallomásából Éktelen düh és szenvedély volt bennünk... (Meghallgatása március 25-én történt Bécsben. Idézett kötet, o.) Végtelenül sajnálom, hogy megszabott idő keretében kell beszélnem. [ ] Majdnem négy hete ültem orosz katonai börtönben, két hétig voltam Kádárék karmai között. Szemlélője és szenvedő alanya voltam az ávó kegyetlenkedésének, vallatásainak, módszereinek. Hogy mit tapasztaltam a deportálás, a szállítás alatt, hogy hogyan hallgatták ki a deportáltakat az oroszok, hogy mit hallottunk, mit láttunk az orosz börtönben, hogy milyen volt az egyszerű orosz katonák és tisztek hangulata, ezt nem lehet tíz perc alatt elmondani. [ ] Most pedig a rendelkezésemre álló időt kihasználva utólag összefoglalom a következőket. Miután okom van rá, arra kérem önöket, hogy személy szerint ne kérdezzék, hogy ki vagyok. Nem vagyok hős, nem vagyok mártír. Az igazi hős és mártír a szenvedő magyar nép, amely most is szembenéz az önkénnyel, zsarnoksággal, akasztófával, és a népek önrendelkezési jogának alapján az Egyesült Nemzetektől várja Magyarország mielőbbi felszabadítását. Én Szabolcs-Szatmár és Csonka-Bereg vármegyék területéről szöktem át szabad földre. A forradalom nálunk a pesti rádióhírek hatására csak október 24-én és 25-én kezdődött. Nem volt megtervezve. A csaknem félmillió (kb. 560 ezer Sz. L.) lelket számláló terület lakossága összeforrott abban a kívánságban, hogy Magyarországról az orosz csapatokat vonják ki, és a négy párt részvételével Nyíregyházán ledöntik a szovjet emlékművet Elnök: - Ne haragudjon, hogy félbeszakítom, de a bizottság már jól ismeri a magyar forradalom általános menetét, erről nem szükséges beszélnie. Kérem, arról beszéljen, hogyan esett fogságba, és mi történt önnel, amikor kivitték a Szovjetunióba.!

6 6 Örökségünk A letartóztatások november 6-án kezdődtek meg. Négy orosz és négy ávós tört ránk, a munkástanácsok tagjaira, akiket a saját lakásukból hurcoltak el. Ezeket a nyíregyházi ügyészség fogházába vitték, ott két napon át eszméletlenségig ütötték-verték őket, voltak olyanok is, akiket úgy locsoltak fel, és addig tartott az ütés-verés, amíg alá nem írták a jegyzőkönyvet, hogy ellenforradalmárok. Ezután november 9-én éjjel különböző szállítási eszközökkel a letartóztatottakat Kárpát-Ukrajnába, Ungvárra deportálták, a vármegyei katonai börtönbe. November 9-étől december 5-ig voltunk itt. Becslésünk szerint az ungvári katonai börtönben mintegy 2000 magyar polgári és katonai személy lehetett, egyetemi hallgatók, köztük nők is. Ezt a sétákból állapítottuk meg. A börtönben kopaszra nyírtak bennünket. Minden szőrzetünket eltávolították. Tífusz- és egyéb oltásokat adtak, kartotékoztak, még azt is megkérdezték, kinek van sérve. Nekünk az volt a benyomásunk, hogy bányamunkára, Szibériába való szállításra készítenek elő bennünket. Az orosz börtönben a kihallgatást egy oroszul beszélő civil ruhás katonai nyomozó és egy magyarul beszélő tolmács végezte. Nem bántalmaztak bennünket, de megjegyezték, hogy ha a családunkat még egyszer látni akarjuk, úgy a tiszta igazat valljuk. Kíváncsiak voltak a forradalom kitörésének okára. Azt kutatták, hogy voltak-e Nyugatról bedobott katonai személyek, meg volt-e előre szervezve a forradalom. A jegyzőkönyveket oroszul vették fel, és nekünk a tolmács megmagyarázta, hogy mi áll benne, majd aláírtuk. A deportáltak a kihallgatás alatt bátran viselkedtek, őszintén feltártak mindent, összetartottak. December 4-én az a meglepetés ért bennünket, hogy gyűjtőcellákba zártak. Visszaadták értékeinket, majd 5-én reggel teherautóra raktak, és visszahoztak Magyarországra. Itt tudtuk meg Szabolcsban, hogy négy napig sztrájkolt a munkásság, és követelte, hogy bennünket hozzanak vissza. Először ugyanis titkolták a deportálásokat, azt a hírt terjesztették a Kádár-kormány emberei, hogy bennünket Debrecenbe és Budapestre vittek felelősségre vonásra. A hazugság azonban kiderült, mert a vagonokba zárt pesti forradalmárok százforintosokba csavart cédulákat, S. O. S. kiáltásokat dobtak ki a marhavagonok ablakából Nyíregyházán, és így derült ki, hogy minket is deportáltak. A felháborodás a vármegye területén óriási volt, és az oroszok a sztrájkok nyomásának engedve visszahoztak bennünket. Amikor visszahoztak bennünket, az autón az egyik orosz katona megkérdezte tőlünk: közületek nem deportáltak-e valakit Szibériába? Mert sokat vittek el. Az újabb sztrájkok és tiktakozások után Nyíregyházán, 19-én az utolsó embert is kiengedték Kádárék a nyíregyházi ügyészség fogházából, most már azonban az emberek nem hittek, aki tehette, megszökött vagy elbujdosott. Azt is észrevettük számos jelenségből, hogy az orosz tisztek és a katonaság is unja a Sztálin-vonalat, és szimpatizál a magyar forradalommal. Németh Péterné Dikán Nóra Részletek Kéthly Anna meghallgatásának jegyzőkönyvéből A szovjet fegyveres beavatkozás genocídiumnak nevezhető (Meghallgatása az ENSZ-ben történt, jan. 28 febr. 1. között. Idézett kötet, 30., o.) ALSING ANDERSEN ELNÖK: - Kéthly asszony, mielőtt szólítom, helyénvalónak tartom, hogy saját nyilatkozata alapján ismertessem tevékenységének egyes részleteit, hogy rögzíthessük ezeket. Gondolom, ha szükséges, kijavít engem. Ha jól tudom, ön november 16-án született. Magyarországon hosszú éveken keresztül az Egyházi és Közigazgatási Alkalmazottak Szakszervezetének helyet tes főtitkára volt ben a magyar parlament szociáldemokrata képvise lőjévé választották, majd 1944-ig, Magyarország náci megszállásáig újra is választották. A náci megszállás idején aktívan részt vállalt a demokratikus erők földalatti megszervezésében. A felszabadulás után ismét a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságának tagja lett, és a párt azon tagjainak egyike volt, akik a pártba történő kommunista beszivárgás ellen harcoltak. Újra beválasz tották a parlamentbe, és annak elnökhelyettesévé is megválasztották ban kiutasították a magyar parlamentből, és minden hivatali tisztségétől megfosz tották ben letartóztatták. A titkosrendőrség heteken keresztül kihallgatta, majd három évig fogva tartották vád és per nélkül ben életfogytiglani börtönre ítélték, ugyanazon év november 20-án szabadon engedték. A legutóbbi eseményekig a hivatalosan elismert Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke volt. November 3-án Nagy Imre államminiszteri kabinetjének tag jává jelölték. November elsején Bécsbe ment, hogy részt vehessen a Szocialista Internacionálé ottani irodájának találkozóján. A találkozó után óva intették attól, hogy visszatérjen Magyarországra, ahova bevonultak a szovjet csapatok. Most felkérem önt, Kéthly Anna asszony, hogy tegye meg vallomását a bizott ságnak! Kéthly Anna

7 7 (Kéthly Anna vallomásának első részében azokról a nemzetközi és hazai tényezőkről, okokról és előzményekről beszélt, amelyek az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásához vezettek. A sima zárójelek között olvashatók a saját megjegyzéseim, illetve a kötet jegyzetei alapján írott észrevételeim. A kötet szerkesztője szögletes zárójelek között utalt a vallomásból kihagyott részekre. Sz. L.) [...] A magyar események a kritikus pontot Hruscsov híres titkos beszédével érték el, amelyet a kommunista párt huszadik kongresszusán tartott. Sztálin ezen elítélésének logikus következménye volt, hogy egyre több magyar érezte úgy, hogy mindazokat, akik Sztálin politikáját folytatták, akik végrehajtották parancsait, akik Magyarország sztálinista gyarmati kizsákmányolásában cin kosok voltak, ugyancsak el kell ítélni. Magyarországon ez a folyamat az írók forradalmával kezdődött. A vétkes múlt elítélésében és az új út megmutatásá ban az értelmiség játszotta a vezető szerepet. Hangsúlyozni kell, hogy az írók forradalmát a kommunista szerzők vezették. Az ő önelemzésük mutatta meg világosan, hogy Magyarországon a kommunista rezsim mély erkölcsi, politikai és gazdasági válságban van, és a rezsim talpon maradása csak a szovjet erők jelenlétének tulajdonítható. Ha komolyan vesszük a szovjet orgánumok különböző alkalmakkor adott nyilatkozatait, vagy ha elfogadjuk a belgrádi nyilatkozat alapelveit, amelyek kimondták, hogy minden ország népének jogában áll megválasztani saját útját a szocializmus felé, akkor Magyarországnak minden oka meglehet arra, hogy feltételezze, joga van megerősíteni és újjászervezni belső ügyeit és, hogy ennek kezdeményezése teljesen jogos volt, és helyénvaló. Ám a helyzet az, hogy a kri tikus magyar helyzet megoldásának keresését a szovjet intervenció a nép érdekeit súlyosan megsértő módon szakította félbe. A legmagasabb szintű szovjet vezetés egyik embere, Szuszlov (az SZKP KB Elnökségének tagja Sz. L.), aki a csatlós államok ügyeivel volt megbízva, 1956 nyarán meglátogatta Magyarországot, hogy az egész helyzetet felmérje. Röviddel utána érkezett Budapestre Mikojan, egy szovjet miniszter (helyesen: a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese Sz. L.), hogy felmentse Rákosi Mátyást a Magyar Dolgozók Pártja első titkári posztjáról. Mikojan Rákosi helyére saját emberét helyezte, Gerő Ernőt, a magyar születésű, szovjet gyarmati prokonzult. Ellenben az elégedetlen magyar kommunisták nem fogadták el az új felállást, amely teljesen ellentmondott a fenti szovjet dek larációkban kifejtett elveknek. Ellenálltak Gerő rezsimjének és a szovjet inter venciónak is. Ezeket az eseményeket a szovjet vezetők jugoszláviai látogatása követte, majd a jugoszláv vezetőké Moszkvában. (Valójában Joszip Broz Tito még júniusban tárgyalt Moszkvában, majd a Krim félszigeti nyaralása alkalmával találkozott szovjet vezetőkkel és Gerő Ernővel. Sz. L.) A tárgyalások fő témája mind két alkalommal a magyar kérdés megoldása volt. Ezeknek a megbeszéléseknek következményeként egy új orosz intervencióra került sor. Az oroszok egy adott pillanatban azt gondolták, hogy ha Nagy Imrét kinevezik miniszterelnöknek és Gerőt a kommunista párt első titkárának az utóbbit ezáltal az ország tulajdonképpeni vezetőjének, akkor megtalálták a megoldást. Mindez világosan mutatott rá a folyamatos szovjet intervencióra. Ezek a szovjet lépések egyben azt is megmutatták, hogy az orosz intervenció célja az volt, hogy magyarországi gyarmati kormányzójukat, Gerő Ernőt befolyásos posztban tartsák. Ezek az intézkedések Magyarország gyarmati státuszát voltak hivatottak állandósítani, és azt, hogy a szovjet magyar kapcsolatokat alapjában véve és ténylegesen változatlanul hagyják. Magyarországon senki sem értett egyet ezzel a megoldással, még a kommunisták sem. A hazánk gyarmatosítására irányuló szovjet politika ellen tiltakozott a magyar fiatalok békés tüntetése október 23-án. A diákok, akik ezt a békés demonstrációt szervezték, azon kivételezettek közé tartoztak, akik számára ez a rezsim megnyitotta az egyetemek kapuit. Összeállítottak egy 16 pontos memorandumot, amely a rezsim megváltoztatását irányozta elő. Ezt a memorandumot át akarták adni Tüntető egyetemisták Budapesten, október 23 az illetékes hatóságnak. Ezután a memorandumot elvitték a rádióhoz. Az volt a szándékuk, hogy az egész nemzetnek sugározzák. Az ÁVH fegyveres erői tüzet nyitottak a békésen tüntető diákokra. Ez a mészárlás lobbantotta lángra a forradalmat.

8 8 Örökségünk A harcok, amelyek addig a pillanatig a kommunista szervezeteken belül dúltak, most felszínre kerültek, az utcára. Ez megadta a lehetőséget a munkásoknak, hogy tisztázzák a rezsimhez való viszonyukat. A munkások csatlakoztak az ifjúság soraihoz, akik változást követeltek. A munkások, akik addig gyanakvással követték a kommunista párt belső vitáit, úgy gondolták, eljött a pillanat, hogy aktívan részt vegyenek az eseményekben. De mivel az emberek a rossz gyökerét a szovjet megszállókban látták, valamint a kommunista egypártrendszeren alapuló zsarnoki rendszerben, nagyon helyesen azt követelték, hogy a szovjet megszálló erők azonnal vonuljanak ki. A szabad választások előkészítését is követelték. Ezeket a követeléseket előterjesztették a hatalmon lévő kommunistáknak, a munkások pedig azt sürgették, hogy a kommunisták tegyenek eleget ezeknek a követeléseknek. és nem is rendelkezett a tömegek támogatásával, illetve a proletariátus bizalmával. A munkástanácsokban csak itt-ott akadt néhány kommunista. Az ipari munkások nem bíztak a kommunistákban. Ezt még jobban igazolja az a tény, hogy a kommunista szakszervezeti vezetők önként mondtak le posztjaikról az új szakszervezeti veze tők javára, akiket szabad, demokratikus választásokon választottak, és akik a szabad szakszervezeti mozgalom bona fide elveit képviselték. Az ipari dolgo zók jóváhagyták és nagy örömmel üdvözölték az úgynevezett Szakszervezetek Világszövetségével való szakítás deklarálását és a Szakszervezetek Nemzetközi Konföderációjához való csatlakozást. Egyetlen kommunista sem helyezkedett szembe ezekkel a változásokkal. [Kéthly ezután említi, hogy a békés tiltakozást az ÁVH gyilkos sortüzei fordí tották fegyveres felkelésbe.] Tüntetők a Petőfi szobornál, október 23. Tanácskozik a Nagy Imre-kormány, okt. 28. Nagyon világosan és egyértelműen hangsúlyozandó, hogy Magyarország népe el volt szánva, hogy megvédje mindazt, amit az közötti időszakban már elért. De ők ezeket a vívmányokat a demokratikus alkotmány keretében akarták megtartani, az egész lakosság javára. A munkásoknak ezt a vágyát a legvilágosabban az igazolta, hogy a forradalmi munkástanácsokat maguk a gyárak munkásai választották, szabad, demokratikus választáson. Ezek a tanácsok az üzemek kompetens, tekintélyes vezetőségeiként cselekedtek, és átmenetileg még a munkások politikai vezetőségeiként is. Az a tény, hogy a forradalmi munkástanácsokba beválasztottak között alig akadt kommunista, azt bizonyítja, hogy a kommunista diktatúra nem rendelkezhetett Nagy Imre koalíciós kormányának megalakítására ezeknek a megkérdője lezhetetlen követeléseknek a szellemében került sor. Miniszterelnökként maga köré és Maléter Pál, a fegyveres magyar forradalom vezetője, a honvédelmi miniszter köré gyűjtötte a demokratikus pártok összes vezetőjét. Ezek voltak azok a demokratikus pártok, amelyeket a Szövetséges Ellenőrző Bizottság az 1945-ös fegyverletétel után elismert, és amelyek részt vettek az ország háború utáni újjá építésében. Hangsúlyoznom kell, hogy ezek a pártok minden kétséget kizáróan demokratikus pártokként működtek, nem pedig ellenforradalmiként. Dobi Ist ván, az Elnöki Tanács elnöke hivatalosan feleskette a koalíciós kormány kép viselőit. Következésképp a Nagy Imre-kormány demokratikus és alkotmányos legitimitását senki

9 9 sem kérdőjelezheti meg. [ ] Ezeket a tényeket még a Szovjetunió magyarországi képviselője is elfogadta; a Szovjetunió elfogadta ezt a kormányt tárgyalópartnerként. Az új kormánnyal a rend helyreállításáról tárgyalt, a termelés újrakezdéséről és a szovjet erők kivonásáról. A szovjet erők kivonását elfogadták tárgyalási témaként. [ ] Hangsúlyoznom kell, hogy a demokratikus pártoknak a Szociáldemokrata Párt, a Kisgazdapárt, a Parasztpárt a Nagy-kormányban lévő vezetői nem feltétlenül vágytak miniszteri megbízatásokra. Nagy Imre és kommunista barátai, valamint Dobi István államelnök kérték a demokratikus pártok vezetőinek részvételét a kormányban. Ez a felkérés a forradalmi erő ket országszerte képviselő ad hoc bizottságok kérésére történt. Viszont a kor mányba lépés feltételeként az összes demokratikus párt vezetője kikötötte, hogy újjászervezhessék pártjukat, és hogy a kormány csak átmeneti legyen, célja az legyen, hogy a szovjet erők kivonulásában tárgyaló partner legyen, és csak erre legyen hatalma, mielőtt a szabad választások ki lesznek írva. Nem igaz, hogy ez a kormány vissza akarta állítani a kapitalista rendet. Célja az volt, hogy a dik tatúra helyébe demokráciát állítson, ami pedig a Szovjetunióval való viszonyt illeti, a jelenlegi kapcsolatot fel akarta váltani a baráti egyenlőség és együttélés kapcsolatával. Ezek a törekvések teljességgel megfeleltek az érvényben lévő nemzetközi jognak, az ENSZ Alapokmánya elveinek, a magyar békeszerződés előírásainak és még a gyarmati sorban lévő afrikai és ázsiai nemzetek felé a szovjet kormány és az összes nemzetközi kommu nista szervezet által vallott és hirdetett propagandajelszavaknak és ígéreteknek egyaránt. Teljes összhangban az ország alkotmányával, a demokratikus forradalmi erők megdöntötték a diktatúrát, és a demokrácia elveinek megfelelően létrehoztak egy többpárti koalíciós kormányt. Megkezdődtek a szovjet megszálló erők kivo násáról folyó tárgyalások. Úgy tűnt, hogy a demokratikus forradalom elérte cél ját, és elkezdődhet az ország békés újjászervezése. Ám a szovjet hatóság, minden nemzetközi joggal ellentétben megsza kította a tárgyalásokat, letartóztatta a meghatalmazott magyar tárgyaló fele ket, és tankegységekkel rohanta le az országot. Később a bizottság elé fogok hozni tanúkat, akik bizonyítani fogják, hogy a szovjet csapatok beözönlése még a tárgyalások előtt megkezdődött. A szovjet fegyveres erők tomboló dühvel romboltak le számtalan épületet, deportáltak és meggyilkoltak polgári személyeket és felfegyverzett lakosokat egyaránt. A törvénytelen szovjet katonai beavatkozás következtében Magyarország nagyobb veszteségeket szenvedett el, mint a második világháború csatáiban. (Ez az állítás, a súlyos károk ellenére erős túlzás. Sz. L.) Romossá lőtt épület a fővárosban Ezt a fegyveres beavatkozást három tényezővel indokolták: először is az ellen forradalom veszélyével, másodsorban a Varsói Szerződéssel és annak cikkelyei vel a kölcsönös katonai segítségről, és harmadsorban azzal az elvárással, ame lyet ők úgy neveztek, hogy kompetens magyar kormány. Amit az előbbiekben elmondtam, bizonyítja, hogy a Nagy Imre-kormány az emberi jogok demokratikus elveire és az előző években már elért társadalmi és forradalmi vívmányokra, valamint az alkotmányos elvekre alapozva az ország törvényes kormánya volt. Azokból a demokratikus pártokból állt, amelyeket a Szövetséges Ellenőrző Bizottság és a szovjet kormány 1945-ben elismert. Következésképp nem jelentett semmilyen ellenforradalmi veszélyt. Az érv nem is vehető komolyan, ugyanis az évek során többször megtörtént, hogy a szovjetek saját magas rangú hivatalnokaikat vádolták ellenforradalmisággal, hogy likvidál hassák őket. Az ilyen vádaskodások nem jelentenek egyebet, mint visszatérést a régi, elcsépelt klisékhez. Az ellenforradalmiság vádja ex post facto lett kreálva. A szovjet hatalom és a Nagy-kormány között folytatott megbeszélések során senki nek eszébe sem jutott, hogy a Nagy-kormányban ellenforradalmi veszélyt lásson. A Varsói Szerződés sem igazol semmilyen külső katonai beavatkozást a magyar forradalomba. Ennek a szerződésnek a szövege ebben az értelemben nem értelmezhető. A Varsói Szerződés világosan kimondja, hogy a szerződés tagjai csak külső fegyveres beavatkozás esetén nyújthatnak egymásnak segít séget. A Varsói Szerződés erre vonatkozó bekezdése világos. A 4. cikkely így fogalmaz:,,abban az esetben, ha Európában a szerződés egy vagy több tagját egy állam vagy egy államcsoport megtámadja, az ENSZ Alapokmánya 51. cik kelye értelmében, egyéni vagy kollektív önvédelmi jogát gyakorolva, egyéni leg vagy a szerződés más tag-

10 10 Örökségünk jaival egyezségben a megtámadott államot vagy államokat azonnal, minden szükséges eszközzel segítségben kell részesítenie, beleértve akár a fegyveres segítséget is. A nemzetközi béke és biztonság hely reállítása és fenntartása érdekében a szerződés tagjai azonnal konzultálnak a szükséges intézkedések közös megtételéről. Az e cikkely alapján foganatosított intézkedésekről az ENSZ Alapokmánya előírásainak megfelelően kell a Bizton sági Tanácsnak beszámolni. Ezek az intézkedések azonnal felfüggesztődnek, mihelyst a Biztonsági Tanács elfogadja a nemzetközi béke és biztonság helyre állításához és fenntartásához szükséges intézkedéseket. Ez világos. A Varsói Szerződés értelmében a szovjet intervenció csak akkor lett volna jogos, ha idegen agresszor van Magyarország területén. Ezzel szemben az egyetlen idegen agresszor Magyarország területén maga a Szovjetunió volt. Egy ilyen külső beavatkozással szemben a szerződés többi tagja által nyújtott katonai segítség jogos lett volna. Olyan okokból kifolyólag, amelyek érthetőek, de nem fogadhatóak el, a többi aláíró hatalom semmilyen segítséget nem nyújtott Magyarországnak. Ellenkezőleg, támogatták a Szovjetuniót Magyarország ellen, szabadságszerető népe és demokratikus forradalma ellen irányuló törvénytelen és véres akciójában. Nyilvánvaló, hogy az ellenforradalom vádja gyerekes és a harmadik vád pont, miszerint mindez a munkások kérésére történt, téves. A tények a következők: az intervenció idején a Nagy-kormány volt az egyetlen legális kormány, amit az oroszok tárgyalópartnerként fogadtak el; a Nagy-kormány nem kérte az orosz csapatok bevonulását, ellenkezőleg, a csapatok kivonulásáról tárgyalt a Szovjetunióval. A Nagy-kormány számára jól ismert tény volt, hogy a Szovjet unió már 1956 októberének első heteiben mozgósította egyes katonai egységeit, amikor a magyarok elégedetlensége és haragja kezdett egyre világosabbá válni. Ezek a csapatok már október 20-án és 21-én pontonhidakat építettek Záhonynál, az orosz-magyar határon. 23-ról 24-re virradó éjjel egy órakor az első orosz motorizált egységek átkeltek a magyar határon. (Ez az állítás téves korabeli információkon alapult, ugyanis az országban állomásozó szovjet egységeket vezényeltek Budapestre. Sz. L.) Ekkor még szó sem volt a Varsói Szerződésről. Ekkor még szó sem volt arról, hogy az egyezményből milyen szovjet kötelezettségek adódnak. Miközben október 31-én folyamatban volt egyes szovjet erők kivonulása Buda pestről, megbízható hírek jutottak el a kormányhoz, miszerint újabb szovjet csapatok léptek be az országba. Amikor ezek a hírek eljutottak Nagy Imréhez, ő hivatalosan tiltakozott a szovjet kormánynál; ez a tiltakozás november elsején történt. A [szovjet] kormány először tagadta az új csapatok jelenlétét; később azt mondták, hogy ezekre a csapatmozgásokra éppen a végső csapatkivonás miatt van szükség. Ezután a szovjet kormány azt indítványozta, hogy minden politikai kérdést Var sóban kell megbeszélni és rendezni, ezalatt a katonai tárgyalásoknak Budapesten kell zajlaniuk november 2-án nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz csapatmoz gásoknak csakis egyetlen céljuk van: az időnyerés. Katonai akcióik csak a megszállást erősítették. Ekkor Nagy Imre külügyminiszteri minőségében elküldte a ma már híres üzenetét az ENSZ-hez. Felolvasom a levél eredeti szövegét: A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökeként és megbízott kül ügyminiszterként abban a megtiszteltetésben lehet részem, hogy a következő pótlólagos információkat hozzam Excellenciád tudomására. November elsején keltezett levelemben már beszámoltam arról, hogy szovjet katonai

11 11 egységek léptek be Magyarországra, és a magyar kormány értesítette erről a budapesti szovjet nagykövetet, és ugyanakkor felmondta a Varsói Szerződést, Magyar ország semlegességét deklarálta, és azt kérte az ENSZ-től, hogy garantálja az ország semlegességét. November másodikán további és pontos információ érkezett a Magyar Nép köztársaság kormányához főleg katonai forrásokból, miszerint nagy szovjet katonai egységek keltek át az ország határán, és Budapest felé tartanak. Vasút vonalakat és vasútállomásokat foglalnak el, vasúti biztonsági berendezéseket foglalnak le. Beszámolók érkeztek arról, hogy Nyugat-Magyarországon kelet nyugati irányú szovjet csapatmozgásokat figyeltek meg. A fenti tények alapján a magyar kormány szükségesnek tartotta, hogy ezekről a Magyar Népköztársaság ellen tett lépésekről értesítse a Szovjetunió nagykö vetségét és az összes többi diplomáciai kirendeltséget Budapesten. Ugyanak kor a Magyar Népköztársaság kormánya konkrét javaslatokat tett a Magyar országon állomásozó szovjet csapatok kivonásáról, valamint a helyszínre, ahol a Varsói Szerződés felmondásának végrehajtásáról kellene tárgyalást folytatni, továbbá ismertette a kormánydelegáció tagjainak névsorát. Továbbá a magyar kormány javaslatot tett a budapesti szovjet nagykövetségnek egy vegyes bizott ság felállítására a csapatkivonások előkészítéséhez. Azt kérem Excellenciádtól, hogy intézzen felhívást a nagyhatalmakhoz, hogy ismerjék el Magyarország semlegességét, és kérjék a Biztonsági Tanácsot, hogy szólítsa fel a szovjet és a magyar kormányt a tárgyalások azonnali megkezdésére. Arra is kérem Excellenciádat, hogy értesítsék a fentiekrő1 a Biztonsági Tanácsot. Excellenciád iránti legmagasabb elismerésemmel: Nagy Imre, a Miniszterta nács elnöke, ügyvezető külügyminiszter. Kétségtelen tény, hogy a törvényes magyar kormány, amelyik hivatalosan tár gyalt a szovjet kormánnyal, nem kért orosz fegyveres beavatkozást. Ellenkező leg, ez a törvényes kormány egyenesen tiltakozott, megszakította a kapcsolatát a Varsói Szerződéssel, bejelentette az ország semlegességét, és a szovjet agreszszió ellenében az ENSZ-hez fordult segítségért. Mindezek alapján elég világos, hogy ha bárki is beavatkozást kért, az csakis Kádár úgynevezett forradalmi munkás-paraszt bábkormánya lehetett. Ez a bábkormány orosz segítségért folyamodott, hogy leverjék a nem létező ellenforradalmat. A felfegyverzett katonai erők, amelyek lerohanták Magyarországot, letartóztatták a törvényes kormány tagjait. A kádári bábrezsim felállítása nem volt más, mint szemfényvesztés, a szovjet fegyveres beavatkozás palástolása és a budapesti külföldi kirendeltségek megtévesztése. Ez a bábrezsim tette rá a Szovjetunió akciójára a törvényesség pecsétjét. [ ] A magyarországi orosz katonai jelenlét bizonyítékaként szeretném önöknek felolvasni K. Grebennyik orosz vezérőrnagy, a budapesti szovjet egységek főpa rancsnokának egyik nyilatkozatát: Meg kell érteniük, hogy itt nem a Kádár-kor mány kormányoz, hanem a szovjet katonai diktatúra, amelyiknek megvan a kellő hatalma és ereje ahhoz, hogy kényszerítse a magyar munkásokat munkájuk folytatására. (Ezután Kéthly felolvasta Grebennyik gárdavezérőrnagy azon híres, keltezés nélküli röplapon közzétett felhívásának szövegét, amelyben az ellenforradalmi, fasiszta bandák elleni harcban való együttműködésre is felszólította a főváros lakosságát. Sz. L.) Ez a röplap nemcsak azt ismeri el büszkén, hogy a szovjet csapatok leverték a magyarok szabadságharcát, hanem még nyíltan arra is kéri a polgárokat, hogy jelentsék fel honfitársaikat. Egy szó sem esik a bábrezsimről. A röplap csak hangsúlyozza, hogy a kizárólagos uralom a szovjet katonai hatóság kezében van. A külföldi agresszoroknak nem volt elég leverni a magyar szabadságharcot. Túszokat szedtek, és az elfogott szabadságharcosokat bebörtönözték. Hama rosan megkezdődtek a tömeges deportálások. Egy vasutas, aki a Budapest Záhony vonalon dolgozik, azt mondta, hogy egy nap alatt öt vonatot látott, ame lyik deportált embereket szállított a Szovjetunióba. A deportáltak címeket és üzeneteket dobtak ki a vonatablakon. Több ilyen levélnek vagyok a birtokában, amelyekben segítséget kérnek. Át fogom adni ezeket a bizottságnak. Egyikből idézek: Kérjük honfitársainkat, akik ezt a tárcát megtalálják, hogy értesítsék családjainkat e szomorú hírről. Körülbelül ezerötszázan vagyunk ezen a vona ton. A Szovjetunióba visznek bennünket. Kérjük, értesítse családjainkat. Ezt a levelet kilencen írták alá, akik megadták nevüket és lakhelyük pontos címét. Az összes többi üzenet hasonló szöveget tartalmaz, és mindegyik részletes, pontos címet ad meg.

12 12 Örökségünk Ezeket az üzeneteket két vasutas találta meg november 13-án, a ceglédi vasútállomás sínjei mellett. Birtokomban van továbbá egy lista a veszprémi egyetem 4 tanárával és 26 hallgatójával. Ezt a listát egy Ungváron szabadon engedett csoport Menekülők az osztrák határon, november egyik fiatal tagja hozta el nekem. [ ] Közis mert, hogy Szirmai István egy külföldi újságírók előtt tartott sajtókonferencián elismerte a deportálásokat. Viszont kihangsúlyozta, hogy mindazokat, akiket deportáltak, már vissza is hozták. Bár ezt a nyilatkozatot egy nappal később visszavonták, ez nem változtat a tényen, hogy még a Kádár-rezsim is elismerte a deportálások tényét. [ ] Magyar hazaárulók segítségével a szovjet karhatalom hentergett a bosszúban. Érthető, hogy a fegyveres agresszorok teljes dühvel fordultak a magyar fiatalok ellen. Meg akarták őket büntetni azokat a fiatalokat, akiket ők maguk, a kom munisták képeztek ki gerillaharcokra, és akik most a nemzeti érzülettől feltü zelve és vezérelve saját kiképzőik ellen fordultak. A tömeges emberrablások és deportálások eredményeként a magyar fiatalok nagy része kényszerítve érezte magát, hogy elmeneküljön. A hozzávetőlegesen 160 ezer menekült (valójában közel fő Sz. L.) 56%-a munkás volt, 26%-a állami iskolai diák és 5%-a egyetemi hallgató. A menekül tek 70%-a harminc év alatti volt, 50%-a tizenhat és huszonöt év közötti. Ha ezekhez az adatokhoz hozzáadjuk az áldozatok és a deportáltak számát, arra a következtetésre jutunk, hogy a szovjet beavatkozás a magyar belügyekbe nemcsak megfosztotta az embereket szabadságuktól és az önrendelkezés jogától, hanem a nemzet jövőjét is bizonytalanná tette. A munkások és az egyetemi fia talság megfogyatkozása nemcsak megbénította az ország gazdasági életét, de mivel azoknak a túlnyomó többsége, akik elhagyták az országot, férfi volt, az ország népességének növekedése is immáron kockán forog. A szovjet fegyveres beavatkozás tehát genocídiumnak nevezhető. A magyar nemzet létéért kell az ENSZ tagállamainak minden tőlük telhetőt megtenniük. Azért, hogy Magyaror szág visszaszerezze függetlenségét, és hogy a deportáltak és a menekültek, ami lyen gyorsan csak lehet, visszatérhessenek saját országukba. (A deportáltakat december elején hazaszállították, amnt az a fentidézett másik vallomásból is kiderült. Sz. L.) [ ] A magyar alkotmány értelmében nem lehet új kormányt választani, amíg az előző le nem mondott. Mivel a Nagy Imre-kormány nem mondott le, és nem is volt erre lehetősége (lévén, hogy a szovjet katonai egységek elrabolták őket), a kádári vezetés nem tekinthető az ország törvényes kormányának. Követke zésképp Magyarországnak jelen pillanatban egyetlen törvényes, alkotmányos kormánya van, a Nagy Imre-kormány. A Kádár-kormány egy bábkonstrukció, melyet a fegyveres agresszorok azért helyeztek hatalomba, hogy a külföldi köz véleményt megtévesszék, és maguk vezessék Magyarországot. Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár és Nasszer egyiptomi elnök Mindezen törvényes okokat figyelembe véve, az ENSZ Mandátumvizsgáló Bizottságának és a főtitkárnak benyújtottam tiltakozásomat az ellen, hogy az ENSZ elfogadja azt a magyar küldöttséget, amely nem képvisel mást, mint egy törvénytelen, alkotmányellenes kormányt. Most megismétlem tiltakozásomat ez előtt a bizottság előtt is, és azt kérem, ismerjék el az alkotmányos magyar kormány képviselőjét jómagamat Magyarország hivatalos képviselőjének az ENSZ-ben. [Kéthly további érveket sorol a Kádár-kormány illegitim voltának alátá masztására.] A Kádár-rezsim nem csupán a szovjet hadsereg bosszúhadjáratának elkendőzését szolgálja, hanem maga is erőszakot alkalmaz. A demokratikus munkás tanácsokat feloszlatták, és a Kádár-rezsim megpróbálta saját embereit helyezni az újonnan megalakult munkástanácsokba.

13 13 Azokat akik ennek ellenálltak, letar tóztatták, és be is börtönözték. A szakszervezetek, amelyeket a forradalom ide jén újjászerveztek, újra a kommunista állam rabszolgatartó ügynökségei lettek. A sztrájkokat már megint halálbüntetéssel sújtják. A Kádár-rezsim fenyegetéssel és a szabadságot és a függetlenséget akaró lakosság elleni halálbüntetéssel félem líti meg folyamatosan az embereket. Miközben az emberek ismét a kegyetlen terrorral küzdenek, a régi sztálinisták újra színre léptek, hogy folytassák bűneiket, amelyek elkövetését maguk is elismerték, és új gyilkosságokat köves senek el, valamint hogy visszaállítsák a gyarmati státuszt. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a Kádárrezsim a kommunista diktatúrát akarja újjáépíteni. De a munkások sztrájkokkal és passzív ellenállással harcolnak ez ellen a szörnyűséges próbálkozás ellen. Ennek a diktatúrának az eszméjében az az elfogadhatatlan, hogy nem a dolgozó tömegek többségének a diktatúrája. A munkások elsöprő többsége teljes mértékben szemben állt ezzel az idegen beavatkozással, és eleinte senki sem merte azt állítani, hogy a magyar munkások fasiszták, különösen azóta, hogy a Kádár-rezsim is olyannak akart mutatkozni, mint amelyiknek a hatalma a munkásosztály széles támogatásán alapul. A munkásokat és a munkástanácsokat eleinte magukénak tartották, majd úgy alkalmaztak velük szemben erőszakot, mint egy fasiszta mozgalom képviselőivel szemben novemberében a munkástanácsok vezetői a következő követeléseket fogalmazták meg a miniszterelnöknek. Először, a szovjet csapatok kivonulását Budapestről, valamint ezeknek az egész országból való kivonulását meghatáro zott időn belül. Másodszor, az ÁVH (a politikai titkosrendőrség) teljes felszá molását, valamint azon ávéhások perbe fogását és megbüntetését, akik bűnöket követtek el a nép ellen. Harmadszor, hogy szervezzék újjá a fegyveres erőket azokból, akiket a forradalmi erők erre kiválasztottak, ezen erők támo gatása érdekében állítsanak fel egy munkásmilíciát, amely a munkások érde keit védené. Negyedszer, szabad választásokat több párt részvételével. Ötödször, nyilvános vitákat, melyek során Nagy Imre helyzete tisztázódik. Jelen pilla natban a hatodik követelés tűnik a legfontosabbnak, nevezetesen az, hogy enge délyezzék az ENSZ főtitkárának magyarországi látogatását. A hetedik követelés az volt, hogy biztosítani kell a feltételeket a termelés teljes körű megindításához. A nyolcadik a munkások sztrájkjogának biztosítása és a kilencedik egy nyugati kölcsön biztosítása ahhoz, hogy az országot újjá lehessen építeni. A fenti memorandum magában foglalja a széles tömegek kívánságait, mivel a Kádár-rezsim, amely rezsim ezen tömegek valódi képviselőjének nevezi magát valójában a következő politikát folytatja, és az alábbiak szerint működik: 1. A szovjet csapatok jelenléte, amely hatalmának forrása. 2. Az ÁVH a politikai rendőrség nemcsak hogy nincs feloszlatva (az átszervezett politikai rendőrség állományát zömében annak tagjaiból verbuválták Sz. L.), ellen kezőleg, a megszálló csapatok kiegészítő erőiként vetik be. Egyetlen pert sem indítottak az előző korszak kommunista terroristái ellen, ellenben súlyos ítéle tekkel, gyakran halálbüntetéssel sújtják a forradalom résztvevőit. 3. A forradalmi bizottságok követeléseinek megfelelő fegyveres erőt nem állítanak fel, hanem csakis a külföldi beavatkozók előírásainak megfelelőt. Semmilyen munkás milícia nem jön létre. Ehelyett minden fegyveres üzemi őrség, amelyik nem teszi le a fegyvert, halálos ítélettel néz szembe. 4. Semmilyen lehetőséget nem nyújtanak Nagy Imre pozíciójának tisztázá sára; ehelyett állandóan gyalázzák őt. 5. Megvetik, és figyelmen kívül hagyják az ENSZ határozatát; semmilyen lehe tőséget nem adtak az ENSZ főtitkárának és megfigyelőinek, hogy ellássák fel adatukat. 6. Ami a termelést illeti, fenntartják a diktatúra által bevezetett módszereket. 7. Ahelyett, hogy a sztrájkjogot megadnák, a sztrájkolókat halálbüntetés sújtja. 8. Ahelyett, hogy a Magyarország újjáépítéséhez szükséges kölcsönt kérnék a nyugati hatalmaktól, újabb kötelezettségeket rónak országunkra a szovjet tömb országaival szemben. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a Kádárrezsim kihirdette a statáriumot, hogy a Független Kisgazdapárt vezetőinek vissza kellett vonulniuk a politikai életből, és hogy a Petőfi Pártnak fel kellett magát oszlatnia, nyilvánvaló, hogy ezt a rezsimet sem a munkások, sem a parasztok nem támogatják. A magyar nép ragaszkodik a demokráciához, a Kádár-rezsim viszont nem kívánja szolgálni a nép érdekeit, hanem követi a fegyveres agresszor utasításait. Következéskép nem a nép akarata érvényesül Magyarországon. Olyan rezsim uralja az országot és valósítja meg a zsarnokságot, amelyet egy idegen fegyveres intervenció segített hatalomra. Ez durva megsértése a nemzetközi jognak, az ENSZ Alapokmányában lefektetett alapelveknek s a magyar békeszerződésnek. És ezt csak a szovjet hadsereg inváziója tette lehetővé.

14 14 Örökségünk Tekintettel arra, hogy az ENSZ Alapokmánya tartalmaz egy bekezdést a jogsér tésre vonatkozólag, és az Alapokmány az elégtételre is biztosítékot nyújt, ezúton sürgetem, hogy ezeket alkalmazzák. Ennek megfelelően a következőket kérem: Igényünk nemcsak a tönkretett tulajdon helyreállításához és rendbetételéhez szükséges költségekre vonatkozik, hanem arra az összegre is, amely elengedhetetlen a magyarok szenvedéseinek enyhítéséhez és egy rehabilitációs program finanszírozásához. Most folytatom kérésem utolsó pontjával: 1. Az ENSZ éljen befolyásával, és avatkozzon be a szovjet csapatok azonnali kivonulásáért magyar területről, mert jelenlétük ellentmond a nemzetközi jognak. 2. Az ENSZ-nek biztosítania kell a Nagy-kormány tagjainak személyes szabadságát annak érdekében, hogy ez a kormány felkészülhessen a szabad választásokra. 3. Amíg a szabad választásokra sor kerülhet, az egyiptomi helyzetben alkal mazott lépéshez hasonló megoldást kellene alkalmazni, amelybe még a Szovjet unió is beleegyezett. Az ENSZ-nek békefenntartó erőket kellene külde nie Magyarországra. 4. Az ENSZ tegyen közzé felhívást, hogy a Nagy-kormányt kölcsönökkel és a támo gatásokkal segítsék abban, hogy a kommunista diktatúra és az idegen fegyve res beavatkozás okozta károkat és veszteségeket helyrehozza, és megkezdje az újjáépítést. Itt egy kis kitérőt kell tennem: olyan pusztítás volt Magyarországon, a városok ban és vidéken egyaránt, hogy úgy véljük, megvan minden jogalapunk arra, hogy a Szovjetuniótól kártérítést követeljünk. 5. Arra kérem az ENSZ-t, hogy amíg ezek az intézkedések életbe nem lépnek, zárja ki a jelenlegi magyar küldöttséget, amely egy fegyveres beavatkozással hatalomra került rezsimet képvisel, és hogy engem ismerjenek el Magyaror szág képviselőjeként az ENSZ-ben, mint a törvényes magyar kormány egyet len képviselőjét szabad földön. Kijelentem, hogy Király tábornokot és engem felhatalmaztak Strasbourgban, hogy Nagy Imre kormányát képviseljük. Követ kezésképp a Nagy Imre-kormány hivatalos képviselőinek tekintjük magun kat, és kérésünket ennek megfelelően szeretnénk az ENSZ-szel elfogadtatni. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem száműzött kormány vagyunk, hanem a Nagy Imrekormány külföldön tartózkodó képviselői. Kötelességünket azzal akarjuk teljesíteni, hogy hazánk felszabadításán munkálkodunk. Végül pedig átadnám az elnöknek azoknak a barátainknak feljegyzéseit, akiket szeretném, ha az ország különböző pontjain történtek szemtanúiként meghallgatnának. Szeretném fenntartani jogomat, hogy további tanúk megjelenését kérhessem a jelen bizottság előtt.

15 15 Népuralom ötvenhatban Standeisky Éva azok közé az 1956-os magyar forradalommal foglakozó kutatók közé tartozik, akik 1989-től kezdve, a megalakuló 56-os intézet munkatársaként a forradalom előzményeivel, a forradalommal, majd a Kádár- korszak történetével kapcsolatos munkáival vált ismerté. Elsősorban a hatalom és a kortárs magyar irodalom elemzése, az írók és a politika kapcsolatainak feldolgozása a fő kutatási területe. De recenziói, könyvbemutatói, különböző konferenciákon tartott előadásai bizonyították, hogy tevékenysége korántsem szűkült le az említett területre. Debrecen, tüntetők az Alföld palota előtt Az elmúlt évben egy érdekes és kockázatos kísérletre vállalkozott. A Kalligram és az 1956-os Intézet kiadásában jelent meg Népuralom ötvenhatban címmű terjedelmes munkája. Tévedés ne essék, a kötet nem 1956-ról szóló monográfia. Úgy vélem, Standeisky Éva az ő 1956-ról, az évek során kialakult sajátos, egyedinek tekinthető forradalom képét rajzolta meg. Alkotói módszerei egészen különösek. Nem a történészek szakmai eszközeit használja, hanem az esszéírók, illetve a szociográfusok tudományos eszközeivel dolgozik. Úgy is mondatnánk, a forradalom szociológiai, illetve filozófiai megközelítésére vállalkozott. Ezt jelzi a könyv szerkezete, illetve annak fejezet címei: Emberek és intézmények, Minták és Viselkedésmódok, Értelmezések. Az alfejezetek, pl. A tömeg, A Csoport, A Helyi hatalom, A forradalom és demokrácia gyakorlása, A Nép, Kormány és a Sztrájk, Többes hatalom, Pártalapítás és pártellenesség, Az elhúzódó forradalom, Egyén, közszereplők és helyi vezetők, Az uralkodó nép, Erőszak, polgárháború, Szabadság és rend, Forradalom.) Az egyes fejezetek előtt neves személyiségektől, különböző szerzőktől származó idézeteket találunk, amelyek iránytűként, hangulat teremtőként funkcionálnak. Felvetődik a kérdés, egy ilyen mennyiségű problémahalmazt, anyagot, tud-e uralni a szerző? A másik dolog, lehet-e minden estben meggyőző választ adni a forradalommal kapcsolatos problémákra? Egyáltalán, nem uralják-e el a szubjektív nézetek az ilyen jellegű munkát? Az ilyen elemzések elkészítéséhez iszonyatos mennyiségű forrásanyagra, azok megfelelő forráskritikával való kezelésére van szükség. Standeisky Éva, úgy is mondhatnám, embert próbáló feladatra vállalkozott. Felvetései izgalmasak, gyakorta újszerűek, sok eddig elhanyagolt kérdést, fogalmat tisztáz, illetve megpróbálja határozottan megfogalmazni azokkal kapcsolatos nézeteit, véleményét. Például: népítélet, lincselés, polgárháború, tömeg, csoport, új vezetők, antiszemitizmus stb. Ezekre a kérdésekre a recenzes már csupán terjedelmi okból sem térhet ki, csupán jelzésértékű megjegyzéseket tehet. Óriási anyagot tanulmányozott a szerző, aki sokat tud 56-ról. Nagy munkát végzett, míg eljutott a forradalom saját maga által megteremtett szintéziséhez. Standeisky Éva sajátságos fogalmi rendszere, megközelítése figyelmet érdemel, s talán egy szakmai vita elindítója is lehet. Úgy gondolom, a fejezetek előtt lévő idézetekre nem lenne szükség, hiszen a világon még nem volt két egyforma hatalom, egyforma forradalom. S minden forradalomnak megvannak a sajátos specifikus kérdései. Standeisky filozófiai magyarázatokat ad az egyes témák, fogalmak esetében. Ezek a megközelítések érdekesek, de nyilvánvalóan sok esetben vitathatóak. A források kezeléséről meg szeretném jegyezni, az emberi emlékezet önmagában nem történelmi forrás! Például egy, a debreceni sortűznél jelen lévő nagyapa hiteltelen visszaemlékezései. A magyar forradalom október 23. november 4. között mindössze tizenkét napig tartott. Még ha az események irracionálisan felgyorsultak, gyorsan követték is egymást, azt mondhatjuk a forradalom leverésének napjaiban még gyermekcipőben járt, erővonalai kibontakozóban, céljai differenciáltak, tisztázatlanok voltak. Drasztikus leverése következtében minden elgondolás, megmozdulás torzóban maradt. Mégis, az 1956-os magyar forradalom minden egyes pillanata egyszeri és megismételhetetlen.

16 16 Örökségünk Tízezres népgyűlés Kaposváron, október 31. Számomra Standeisky Éva könyvének legnagyobb értéke, hogy nagy, kiemelt figyelmet szentel a forradalom szerintem elhanyagolt, fel nem tárt vidéki eseményeire. Egyes megyékről készültek ugyan dokumentum gyűjtemények, megyeszékhelyekről monográfiák, valamint a Vidék forradalma, 1956 című kétkötetes munka, de az alapkutatások még egyáltalán nem teljesek. A szerző a meglévő irodalom alapos ismeretében rajzolja meg a forradalom vidéki eseményeinek karakterét, sajátosságait. Hivatkozik a már feltárt dokumentumokra,(pl. a Hajdú- Biharról, és Karcagról készült feldolgozásokra. stb.). A vidék előtérbe helyezése azért is elsőrendűen fontos, mert noha október 24-étől már nem jártak a vonatok, a telefon összeköttetés is megszakadt, akadozott, a központi hatalomnak nem volt ráhatása, cselekvési lehetősége a vidéki forradalmi eseményekre. Ugyanakkor a pártközpontnak és a kormánynak is éreznie kellett, hogy a forradalom nem lokalizálódik egy városra, esetleg a fővárosra, mint a más szocialista országokban történt megmozdulások során (Berlin, Poznan), hanem rendkívül gyorsan kiterjedt az egész országra. Sőt, az egyes megyékben a fordulat hamarabb következett be, mint, a fővárosban (Debrecen, Miskolc) A vidéki forradalmi megmozdulások jellege, jelentősége tényekkel, forrásokkal alátámasztott. Jó lett volna egy néhány nagy formátumú, kevésbé ismert vidéki forradalmi vezető portréjának megrajzolása (Somogyvári Lajos, Szigethy Attila tevékenysége szerepe már eddig is ismert volt.) Azt is érzékeli a szerző, hogy a vidéki hatalomváltás átütőbb volt, mint az országos. A megyékben, az első napokban még aktív szerepet játszó volt MDP funkcionáriusok, tanácsi vezetők szinte teljes mértékben kiszorultak a forradalom demokratikusan megválasztott közhatalmi testületeiből, míg például a kormányban a miniszterelnök Nagy Imre mellett jó néhány politikus kapott szerepet és feladatot. Ebből a szempontból érdemes lett volna elemezni Nagy Imre és a vidéki Magyarország bizalmi politikai kapcsolatát. Vidéken nem voltak a forradalom napjaiban fegyveres harcok a szovjet katonai erők és felkelő csoportok között, az ÁVH és a katonák tömegoszlató sortüzeit nem tekinthetjük fegyveres konfliktusnak, hanem tömeggyilkosságnak inkább. A szerző is hangsúlyozza, hogy elsősorban a vidéki forradalmi események foglalkoztatták a könyv írása közben. Néhány, a forradalom történetévek kapcsolatos, régóta vitatott kérdés is élénken foglalkoztatta Standeisky Évát. Így a lincselések és a népítéletek, a helyenként elszórtan jelentkező antiszemita megnyilvánulások, a nacionalizmus és a polgárháború kérdése. Polgárháború volt-e Magyarországon a forradalom napjaiban? Standeisky Éva már korábban is írt ezekről a kérdésekről, sokan vitatták megállapításait. Ezek közül talán a legfontosabb a népítéletek, a lincselések kérdése. Annál is inkább, mert a forradalomról megjelent Life magazin-képek, a korabeli fotók, filmfelvételek nagy visszhangot kaptak Nyugaton (elsősorban a Köztársaság téri pártház ostroma kapcsán), és a Kádár rendszer propagandájában, amely a politikájában ezeket az atrocitásokat a forradalom lejáratására, meghamisítására, fasiszta jellegét bizonyítandó (pogrom) használta fel. Nem volt még olyan forradalom a történelemben, hogy ne került volna sor azokban lincselésre, népítéletre. Ezeket az eseményeket a forradalmárok népítéletnek nevezték, a hatalom pedig felháborító lincselésnek. De bármennyire is elborzasztóak a Köztársaság téri képek, a kérdést a maga bonyolultságában kell vizsgálni. Nagy Imre például snagovi jegyzeteiben az ÁVH kegyetlenkedéseire adott válasznak, népítéletnek tartja a megmozdulásokat. Érdekes Standeisky Éva felvetése: csak az tekinthető népítéletnek, ha a felkelők dühe, bosszúja általuk ismert személyiség ellen irányul. Az atrocitásokat egy humanista ember nem fogadhatja el, de ne feledjük, a Köztársaság téri atrocitások a Parlament előtti sortűz után történtek, akárcsak a tömegbe lövetők elleni hajsza Mosonmagyaróváron szintén a véres sortűz után. Indulatok szabadultak el, és azok határozták meg a cselekményeket. Ilyenkor nem az számít, ismerik-e az atrocitásokat elkövetők az illetőt, hanem a hatalommal szembeni indulatok játsszák a döntő szerepet, de a nép mond ítélet. Vigyázni kellene a csőcselék szó használatával is.

17 17 Meglincselt ÁVH-s katona holtteste a Köztársaság téren A másik, az antiszemita megnyilvánulások kérdése. Érdekes módon néhány kivételtől eltekintve, a kádári propagandában a kérdés nem kapott centrális helyet. A rendszerváltozás utáni években viszont elég sok publikáció foglakozott a forradalomban megjelenő(?) antiszemitizmussal. Korántsem volt minden gyűlöletes fellépés antiszemita, hiszen az akciók nem a személyek, hanem nagyon gyakran a funkciók ellen irányultak, pl. az ÁVH-s tisztet, begyűjtési felelőst nem zsidó volta miatt támadták. Ne feledjük, az indulatos tömeg könnyen általánosít. Egy-egy felirat, jelszó nem bizonyíték, általánosításra alkalmatlan. A kérdést túldimenzionáltnak tartom. Érdekes, hogy arról pedig ritkán esik szó, hány köztiszteletben álló zsidó származású politikus volt Nagy Imre környezetében, a 301-es parcellában ott van Angyal István, a forradalom legendás hősének a sírja. Ez a kérdés még tisztázásra vár. Antiszemita elszólásokból nem lehet antiszemitizmusra következtetni. Kádár ideológusai igyekeztek a forradalmat nacionalista megmozdulásnak bélyegezni. Ezért támadták a forradalom után, és tartották a forradalom eszmei előkészítőinek a népi írókat, s a nacionalizmus veszélyét vázolta fel Kádár János és Kállai Gyula a forradalom leverése után Erdélyben. Marosvásárhelyen is beszélt a két politikus a magyar nacionalizmus veszélyéről. Esetenként Standeisky Éva is hajlik ere. Tény, 1956-ban szó sem volt nacionalista megmozdulásokról, nem szerepeltek nacionalista követelések a megfogalmazott pontok között sem. Szerepel viszont, mint az egész nemzetet öszszeforrasztó gondolat, a szovjet csapatok azonnali kivonásának kérdése. Ez volt az a követelés, amely a legfontosabb volt október 23-ától november 3-ág. A szovjet emlékművek lerombolása pedig egyértelműen népítéletnek tekinthető. Hasonlóképpen izgalmas kérdés: október 23. és november 4. között volt-e Magyarországon polgárháború? A szerző szerint igen, szerintem nem. A polgárháborúról akkor beszélhetnénk, ha a fegyveres felelők a hatalom katonai erői mellett a fegyveres funkcionáriusokkal, kommunistákkal harcoltak volna! De ilyenek nem voltak, az ÁVH sortüzei, és az első napokban néhány katonai egység közbeavatkozása, például a tiszakécskei repülőgépes sortűz békés tüntetők ellen nem jelentenek polgárháborút. A harcok a fegyveres felelők és a szovjet alakulatok között voltak! Annak a képzeletbeli barikádnak nem volt két oldala! Sajnálom, hogy a sok-sok forrás mellett, ha már ilyen fontos kérdéseket tisztáz a szerző, nem tekintette át a forradalom napjaiban megjelent vidéki lapokat. Mert azok sok estben pótolják az eredeti prímér források hiányát, tükrözik a lakosság hangulatát, a társadalmi csoportok mozgását.(sokkal hitelesebben, mint egyes visszaemlékező, csata utáni hősök.) Különösen érvényes ez a pártok megalakulásával kapcsolatos vélekedésre. A többpártrendszer igénye vidéken elsősorban az 1945 uráni demokratikus pártokra korlátozódott ban az emberek fontosabbnak tartották a szovjet hadsereg kivonulását, a semlegességet és a születendő nemzeti egységet. Összességében egy igen érdekes, értékes, de számos vitatható gondolatot, megállapítást tartalmazó könyvvel bővült az 1956-os forradalomról szóló irodalom. Filep Tibor

18 18 Örökségünk A Nagy Imre Alapítvány és a Nagy Imre Társaság az év folyamán közös rendezvények keretében emlékezett meg Nagy Imre születésének 115. és mártírhalálának 53. évfordulójáról június 7-én koszorúzási ünnepséget tartottak Nagy Imrének az Emlékház udvarán lévő mellszobránál, közösen az 56-os szervezetek képviselőivel. Ugyanezen a napon került sor az Alapítvány és a Társaság központi emlékünnepségére Kaposváron, Nagy Imre szülővárosában. A NIT Győri Szervezete június 11-én rendezte meg Nagy Imre és 1956 címmel a középiskolás diákok részére szervezett vetélkedőt. Június 16-án délelőtt, Nagy Imre kivégzésének 53. évfordulója alkalmából rendezett az Alapítvány megemlékezést, amelyen Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája tartott emlékbeszédet. Az alábbiakban rövid ismertetést közlünk a kaposvári emlékünnepségről, valamint a győri vetélkedőről, végül közöljük a Nagy Imre szomszédairól szóló előadás szövegét. Utóbbi szeptember 27-én hangzott el a Kiváltságok a szocializmusban címmel, a Nagy Imre Emlékházban tartott konferencián. Emlékünnepség Nagy Imre szülővárosában A Kaposváron rendezett megemlékezés koszorúzási ünnepséggel kezdődött, amelyen Jánosi Ferenc, a Nagy Imre Társaság elnökségi tagja ünnepi beszédében nagyapja történelmi szerepéről és a független, demokratikus Magyarországért történt áldozatvállalásáról szólt. Egyebek közt a következőket mondta: A mindent elsöprő forradalom hevületében, a felkelőkkel való tárgyalásokon Nagy Imre rádöbbent arra, hogy az 1953-as reformok vissza hozatala már nem elég a békés rendezéshez, vissza kellett térni az 1945-ös újrakezdés alapjaihoz. Így jött létre a sztálinista szélsőbaloldallal szemben egy új össznemzeti egység. Jánosi Ferenc ünnepi beszédet mond Kaposváron A kaposvári Déryné Vándorszíntársulat művészeinek tartalmas, az érzelmekre is ható műsora után a Nagy Imre Alapítvány képviselői, valamint a Társaság országos elnökségének és helyi szervezeteinek képviselői koszorúztak Nagy Imre szobránál. Ezt követően a szülőváros és Somogy megye önkormányzata, valamint a társadalmi szervezetek képviselői, és a mártír miniszterelnök egykori iskoláinak diákjai tisztelegtek a nagy hazafi emléke előtt. Az emlékünnepség kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a Városházán, amelynek résztvevői Nagy Imre örökségéről és emlékezetének kérdéseiről beszéltek az érdeklődő közönség előtt. A rendezők nevében Káloczi Kálmán, a NIT elnöke köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Kaposvár Önkormányzata nevében Oláh Lajosné alpolgármester üdvözölte a jelenlévőket, majd részletesen tájékoztatta a messziről jött vendégeket és a helyi közönséget arról, hogy a kaposvári önkormányzat mit tett az elmúlt két évtizedben Nagy Imre emlékének megőrzése, ápolása érdekében. Egyebek között felidézte, hogy az 1956-os mártírok újratemetésének előestéjén emléktáblát állítottak szülőházának falán, majd 1996-ban szobrot állítottak Nagy Imrének. A köszöntők után a közönség megtekintette néhai Nagy Erzsébetnek édesapja és saját szülővárosában, június 3-án elhangzott beszédét, melyben a Nagy Imre Társaság megalapításáról és céljairól szólt. A kerekasztal-beszélgetés első hozzászólójaként Szántó László, a megyei szervezet elnöke a kaposvári Nagy Imre-szobor állításának történetét ismertette a jelenlévőkkel. A tájékoztatóból kiderült, hogy a civil szervezetek és a politikai erők, valamint a városi és megyei önkormányzat összefogásának és együttműködésének köszönhető, hogy a szülőváros csaknem a fővárossal egyidejűleg örökítette meg egész alakos szobor állításával mártírsorsú szülöttének emlékét.

19 19 Mink András történész, az OSA (Open Society Archives), azaz a Nyílt Társadalom Archívum munkatársa a Nagy Imre Emlékház 2008-ban megnyitott új kiállításának rendezéséről, annak néhány fontos kérdéséről beszélt hozzászólásában. A legfontosabb kérdésnek talán az bizonyult, hogy a kiállítás hogyan mutassa be Nagy Imre változatos, sok színtéren zajló és fordulatokban gazdag életútját, politikai pályáját. Amint fogalmazott: Olyan kiállításban gondolkodtunk, amely ezeket a színtereket, a különböző életvilágokat is megmutatja, átélhetővé teszi a látogatók számára. Ezt azért tehettük meg, mert olyan technikai hátteret biztosított számunkra a Ház rekonstrukciója, illetve Rajk László építész és csapata, hogy egy interaktív, komputer-vezérelt kiállításban gondolkodhattunk, amely nemcsak szövegeket, fotókat és dokumentumokat, hanem mozgóképeket és hangfelvételeket tud a látogatóknak a rendelkezésére bocsátani. számos diákcsoportot vittek el a Nagy Imre Emlékház és kiállítás meglátogatására. Ezután Nagy Imre emberközelségének egyik példájaként szólt arról, hogy Hévízen megismerkedett egy badacsonyi szőlősgazdával s október 22-én a meghívásnak eleget téve részt vett Zabó Jánosék szüretén. Az ottani emberek megőrizték emlékeikben ezt az eseményt, amelynek október 22-én, az egykori Zabó-ház falán állítottak emléket Badacsony-környékének első szabadon választott önkormányzatai. A következő években indult a Nagy Imre tiszteletére rendezett emléktúra sorozata, amely a fiatalok számára élményszerű módon nyújt alkalmat az ő példájával, eszmeiségével való találkozásra. Ezért szervezi meg a Társaság több megyei csoportja is fiatalok és a tagok számára a Badacsonyi Emléktúrán való részvételt. A történész a továbbiakban még szólt arról, hogy a másik nagyon fontos problémának tekintették: miként lehet megérthetően bemutatni egy olyan életutat, amely a mai korosztályoktól fényévekre távolodó kommunista politikai eszme és világ keretei között zajlott. Mink András, hozzászólásának második részében néhány olyan tartalmi kérdésről is beszélt, amelyekkel az új Nagy Imre-kiállítás rendezése során szembesültek. Káloczi Kálmán úgy is, mint a beszélgetés moderátora két gondolattal csatlakozott az addig elhangzottakhoz. Ő is igen fontosnak tartotta, hogy a fiatalok számára is befogadható eszközökkel mutassuk be Nagy Imre életútját. Ennek jegyében cselekszenek a NIT megyei szervezetei, amikor évek óta Oláh Lajosné alpolgármester köszöntőt mond Jánosi Ferenc először arról beszélt, hogy gyermekfejjel érte meg mindazt, ami nagyapjával, a családdal és az országgal történt. Sorsuk tehát összekapcsolódott 1956 történetével, az akkori magyar történelemmel. November 4-ének hajnalán váratlanul el kellett távozniuk az Orsó utcai lakásból, és a kocsi a Parlament érintésével a jugoszláv követségre vitte az egész családot. Tudjuk, hogy Kádárék a hazatérés álságos ígéretével kicsalogatták a követségről nagyapámékat, de valójában a szovjetek elraboltak bennünket. Miután senki sem volt hajlandó átállni Kádárékhoz, ezért mindannyiunkat előbb Bukarestbe, majd Snagovba deportáltak.

20 20 Örökségünk A többségünket egy nagy üdülőben helyezték el, míg nagyapáméknak, a Donáth és a Losonczy családnak külön-külön házat jelöltek ki, tőlünk néhány kilométerre. Nekünk Katalin húgommal kétszer, karácsonyán és az én születésnapomon, február 1-jén volt alkalmunk meglátogatni nagyapámékat, az ő kérésükre. Ott láttam utoljára nagyapámat. Kaptam egy kis illegális feladatot, amit nagyanyám rágott a számba, nem adta írásba. Azt kellett elmondanom a többieknek, hogy Itt járt a Gyufa. A felnőttek megértették, mert ez volt az illegalitásban Kállai Gyula neve, aki január végén tárgyalt nagyapámmal április 14-én nagyapámat és a többi férfit letartóztatták és hazavitték Magyarországra. Minket átszállítottak Piteştibe, egy nyári vadászkastélyba, majd Călimăneştibe, onnan a Vörös torony szorosba, az Olt völgyében. Itt értesülhettünk, de jóval később augusztus elején a romániai Előre című újságból a halálos és más súlyos ítéletekről, a kivégzésekről. Ez is csak azért történt meg, mert Rajk Laciért eljött az édesanyjának nővére Bukarestbe, így az őrök kénytelenek voltak az újságokat odaadni a szüleinknek. Így tudtuk meg, hogy mi történt otthon június 16-án. Mi, gyerekek szeptember 8-án hazajöttünk, decemberben pedig a hátramaradott asszonyok lezárt vagonokban kerültek haza. Mi tehát addig semmit sem tudtunk. Ezért is volt megrázó élmény számunkra, amikor nemrég, édesanyámék lakásának felszámolásakor megtaláltuk azt a levelet, amit anyámék már ismertek. Nagyapámnak azt az utolsó levelét, amelyet legépeltek, viszont a kézirat valószínűleg elkallódhatott. Megrázó élmény volt olvasni az május 3-án, kimondottan a családnak írt levelét, amelyben a családi szereteten kívül kiállt amellett, hogy bátran és határozottan vállalja azt, ami az ő perében a halálos ítéletet jelenti. És még azt is írja, hogy ebben az ügyben az ő élete nem jelent semmit. Azt akarta kifejezni, hogy nem az élete, hanem az ügy számít, amelyért ő és társai az életüket adják. Ujságh Tibor, a somogyi szervezet alapítója a Nagy Imre Emléktúráról beszélt a hallgatóságnak. Az Emléktúra célja elzarándokolni oda, ahol Nagy Imre életének legutolsó békés, boldog napját töltötte. Ezután arról beszélt, hogy a szülőváros Kaposvár az első meghívás óta minden évben képviselve volt a csodaszép Badacsonyi Emléktúrán, melyet túravezetőként egy év kivételével minden évben ő vezetett. Nagy Imre egykori iskoláinak ma Kodály Zoltán Általános Iskola és a Táncsics Mihály Gimnázium diákjait vitte oda minden év októberében, de alkalmanként a Munkácsy Mihály Gimnázium diákjait is. Káloczi Kálmán, a túra házigazdája gondoskodott arról is, hogy a diákok élményekhez és új ismeretekhez jussanak a badacsonyi viszonyokról is. Ujságh Tibor szerint a túra elsődleges érdeme 1956 történetének egy sajátos bemutatása, például az 1950-es években működött rabtábor megismertetése. Az Emléktúra egyben a Nagy Imre Társasághoz kapcsolódó ifjúság országos találkozója is. Például Győrből jönnek a legtöbben, de más városokból is érkeznek diákok. Elismeréssel szólt a kaposvári kísérő tanárok munkájáról, akik lelkesen teszik a dolgukat. A sokféle tudáspótlás mellé egy kis diákabrak zsíros kenyér, üdítő is akad, de a szép kikötő, valamint az Egry József Múzeum meglátogatása is sorra kerül. Ujságh Tibor elmondta még, hogy a túra érdekes élménye a diákok számára a valódi szüret, annak minden tartozékával együtt. Kudlik Gábor, a NIT Szabadkai Tagozatának elnöke először arról a jelentős Nagy Imre-kultuszról szólt, ami 1956-ban volt és ma is van a Vajdaságban. Így a NIT helyi csoportja megalakulásának is volt előzménye, még pedig a Nyitott Távlatok nevű egyesületen belül megalakult Délvidéki 56-os Műhely tevékenysége. Ennek nyomán alakult meg 2001-ben a NIT Szabadkai Tagozata. Ezután Kudlik Gábor több példával szemléltette, hogy milyen komoly hatást keltett az egykori Jugoszláviában, és a mai Szerbiában is, különösen a magyarság körében a forradalom és Nagy Imre. Hangsúlyosan szólt a belgrádi jelenkor-történeti intézet több munkatársának a magyar forradalom és szabadságharc történetével kapcsolatos munkásságáról. Ezután arról beszélt, hogy tagozatuk fő feladatának tekintik ötvenhat eszméjének és Nagy Imre kultuszának további ébrentartását azért is, mert a kettő szorosan összetartozik. Szerinte is a fiatalok kevésbé, de az idősebb korosztályokhoz tarto-