NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVÜLÉSÉNEK. 309/2012.(XII.13.) számú. határozata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVÜLÉSÉNEK. 309/2012.(XII.13.) számú. határozata"

Átírás

1 NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVÜLÉSÉNEK 309/2012.(XII.13.) számú határozata a Honvédelmi Minisztériummal és a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságával kötendő együttműködési megállapodás elfogadásáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta és a Honvédelmi Minisztérium Parlamenti Államtitkárság Társadalmi Kapcsolatok Irodája által benyújtott Együttműködési megállapodás tervezetet jelen határozat mellékiete szerint elfogadja. Felhatalmazza: Dr. Kovács Ferenc polgármestert az Együttműködési Megállapodás aláírására, valamint a megállapodás lényegi elemeit nem érintő, technikai jellegű módosítások átvezetésére és a tulajdonba adási eljárásban szükséges jognyilatkozatok megtételére. //6 ~L Dr. Kovács Ferenc polgármester Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző A határozatot kapják: 1. A Közgyűlés tagjai 2. A címzetes főjegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői

2 Melléklet a 309/2012. (XII.13.) számú határozathoz EGVÜrrMűKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) Budapest, Balaton út képviseletében eljáró, Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, másrészről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) Nyíregyháza, Kossuth tér 1. sz., adószám: , KSH szám: , képviseletében: Dr Kovács Ferenc polgármester, harmadrészről a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH HKNYP) 1134 Budapest Dózsa György út 51. képviseletében eljáró Vanyur Tibor mk. ezredes parancsnok, (a továbbiakban együtt: Felek) között a MH HKNYP 6. számú Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda (továbbiakban: Katonai Szervezet) működési feltételeinek, a valamint a Nyíregyháza Megyei Jogú Városban élő, a MH gondoskodási körébe tartozó személyek képviseletét ellátó Civil Szervezetek működési feltételeinek, elhelyezésének biztosítása tárgyában. l. Az Együttműködési Megállapodás létrejöttének jogi alapja: 1.1. A HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft. végelszámolással történő jogutód nélküli megszüntetését elrendelő /2011 nyt. számú Tulajdonosi határozat Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a 235/2011. (XII.15) számú Közgyűlési határozatában bejelentette igényét a Magyar Állam tulajdonát képező és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő, a nyíregyházi földhivatal 6019/2 helyrajzi számon nyilvántartott, 4400 Nyíregyháza, Színház u. 2. szám alatti ingatlan /Helyőrségi Klub/ Önkormányzat javára történő térítésmentes tulajdonba adására a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően, önkormányzati feladatainak ellátása - közösségi tér biztosítása, közművelődési, művészeti tevékenység támogatása céljából. Az Önkormányzat vállalta az ingatlan határozatlan időre szóló üzemeltetését, a személyi állomány (2 fő 8 órában, és 1 fő 4 órában foglalkoztatott munkavállaló) átvételét legfeljebb 1 év továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel, a helyőrségi klubban jelenleg működő az MH gondoskodási körébe tartozó személyek képviseletét ellátó,

3 2 a közgyűlés; határozatban felsorolt Civil Szervezetek elhelyezését. Továbbá vállalta az ingatlan tulajdonba adása érdekében felmerülő költségek megtérítését. A Helyőrségi Klub tulajdonjogának megszerzéséig a HM és az Önkormányzat bérleti szereződést köt. 2. Az Együttműködési Megállapodás célja: a. az ingatlan bérbeadásáról szóló szerződésben foglaltaknak megfelelően, a bérleti szerződés időtartamára - azt követően külön megállapodás alapján - tisztázza az Önkormányzat által vállalt, a Katonai Szervezet szervezeti életének, kulturális rendezvényei kiszolgálásának biztosításával összefüggő feladatokat, szolgáltatásokat a Helyőrségi Klub volt ingatlanában b) meghatározza a honvédség gondoskodási körébe tartozó személyek képviseletét ellátó Civil Szervezetek működési feltételeinek biztosításával összefüggő Önkormányzati feladatokat, szolgáltatásokat a Helyőrségi Klub ingatlanában. ellenőrzési c) pontosítsa mindazokat a kölcsönösen elvárható támogatási, kapcsolattartási, formákat, melyek biztosítják a Katonai Szervezet, valamint a Civil Szervezetek további problémamentes, a szervezeti és társadalmi elvárásoknak megfelelő működését. 3. Az együttműködés keretében az Önkormányzat a Katonai Szervezet szervezeti életének és kulturális rendezvényeinek biztosítása érdekében vállalja: 3.1. A Katonai Szervezet kiképzésen kívüli programjaira évente 18 alkalommal helyet biztosít a Katonai Szervezet igénye alapján nemzeti, állami és katonai (fegyvernemi) ünnepein, egyéb rendezvényein, amelynek helyszínei a Helyőrségi rendezvények tervezett időpontjáról Klub helységei. A a Katonai Szervezet éves tervet készít, melyet a tárgyévet megelőző év november 30. napjáig eljuttat az Önkormányzat részére, valamint a rendezvény előtt 30 nappal pontosítja a rendezvény időintervallumát. A évi programterv jelen megállapodás elválaszthatatlan mellékletét képezi A rendezvények időpontjának, helyszínének és feltételeinek biztosítása vonatkozásában a Katonai Szervezet részére az Önkormányzat elsőbbséget Szervezetekkel szemben. biztosít a Civil 3.2. A Katonai Szervezet rendezvényeihez az ingatlan és a technikai eszközök térítésmentes biztosítását, valamint a rendezvények technikai kiszolgálását a rendelkezésre álló eszközrendszer mértékéig. 4. Az együttműködés keretében az Önkormányzat a Civil Szervezetek működési feltételeinek biztosftása érdekében vállalja: 4.1. A Jelen megállapodás tekintetében honvédség gondoskodási körébe tartozó személyek képviseletét az alábbi, az 1.2. pontban említett határozatban felsoroltakon kívüli, honvédség; kötődésű Civil Szervezetek látják el: - Fegyveres Erők és Rendvédelmi Szervek Nyugdíjas Klubja;

4 3 - Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület; - Nyíri Honvéd Egyesület; - Vay Ádám logisztikai Ezred és Társadalom Baráti Kör; - Segítsünk Egymáson Alapítvány; - Honvéd Szakszervezet Nyíregyházi Nyugdíjas Tagozat 4.2. Az Önkormányzat a Civil Szervezetek részére - a korábbi közéleti és közösségi élet színvonalának megtartásához - térítésmentesen biztosít a Helyőrségi Klubban egy irodát (... sz. iroda) használatra, valamint a működéshez szükséges 4.3. pont szerinti technikai feltételeket Az irodahelyiséget az Önkormányzat kizárólagos használatra biztosítja a Civil Szervezetek részére. Az iroda berendezése a használat jellegének megfelelő, az átvételkor rendelkezésre álló leltárral átadott bútorzat (asztalok, székek és szekrény) A Civil Szervezetek nagyobb rendezvényeire évente a szervezetek éves tervei alapján (részletesen külön szerződésben pontosítva), a rendezvény jellegéhez szükséges, a tervezett időpontban rendelkezésre álló helyiséget (színházterem, klubhelység, kiállító terem) térítésmentesen biztosít a Helyőrségi Klub ingatlanában. A rendezvények tervezett időpontjáról a Civil Szervezetek éves tervet készítenek, melyet a tárgyévet megelőző év november 30. napjáig eljuttatnak az Önkormányzat részére Az Önkormányzat a helyiségek közüzemi szolgáltatások díjainak ésszerű fogyasztás melletti átvállalásával, valamint a Civil Szervezetek saját vagyonát képező, a szervezetek működését közvetlen szolgáló berendezések és technikai eszközök folyamatos használatának és működtetésének engedélyezésével is hozzájárul a Civil Szervezetek eredményes működéséhez Az Önkormányzat az ingatlan bérbevétele után, (bérlés időtartama alatt minden évben) a tárgyévet követő év első felében, de legkésőbb június 30-ig tájékoztatja a HM parlamenti államtitkárát a Civil Szervezetek működési feltételeinek biztosításáról. S. Az együttmgködés keretében a HM vállalja: 5.1. A HM a rendelkezésére álló eszközökkel a továbbiakban is segíti a Civil Szervezetek tagjai kulturális I sport I szociális ellátását, segíti tevékenységüket, egyeztetve a szervezetek országos érdekvédelmi vezetőségével A HM - a Katonai Szervezet bevonásával - vizsgálja a Civil Szervezetek által benyújtott igényeket, majd erőforrásainak függvényében dönt azok teljesítéséről Amennyiben a bérlet időtartama alatt az Önkormányzat az ingatlanban pályázati forrásból beruházni kíván, úgy a HM vállalja, hogyapályázathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulást soron kívüli eljárás keretében intézi.

5 4 6. Az együttműköd6 Felek egyetértenek abban, hogy: 6.1. A Katonai Szervezet rendezvényeinek biztosítására az Önkormányzat és az MH HKNYP parancsnoka a jelen Megállapodás aláírása után 30 napon belül külön megállapodást kötnek, mely magába foglalja a rendezvények kiszolgálásának feltételeit és annak egy példányát HM Parlamenti Államtitkárság Társadalmi Kapcsolatok Iroda részére megküldi. A továbbiakban minden év november 30-ig a következő éves munkaterv alapján a programok biztosítására a Felek külön megállapodást kötnek Az Együttműködési Megállapodás aláírása után az Önkormányzat köteles a Civil Szervezetekkel 60 napon belüllngatlanhasználati Megállapodást kötni és annak egy példányát HM Parlamenti Államtitkárság Társadalmi Kapcsolatok Iroda, valamint az MH HKNYP részére megküldi Az Ingatlanhasználati Megállapodás az ingatlan Önkormányzat által történő bérbevételének idejéig hatályos. A szerzc5dő szervezetek egyoldalúan nem változtathatják meg. Felek, valamint a 6.2. pontban megjelölt 6.4. Az Ingatlanhasználati Megállapodásnak tartalmaznia kell az együttműködés feltételeit, a Civil Szervezetek kötelezettségeit, valamint teljes részletességgel a szervezeti működéséhez nyújtott, az Önkormányzat által biztosított elhelyezési, szolgáltatási feltételeket, továbbá a Civil Szervezetek saját vagyonát képező berendezések, eszközök használatának, működtetésének szabályait, feltételeit, éves rendezvény tervét. Az Ingatlanhasználati Megállapodást amennyiben az azt aláíró szervezetek igénylik, évente felülvizsgálhatják és módosíthatják A rendezvények helyiségigényének és egyéb lehetséges támogatások biztosítása érdekében a Civil Szervezetek az éves terveiket az előző év alapján elkészítik és eljuttatják az Önkormányzat által kijelölt kapcsolattartó részére és havi programjaikat egyeztetik az Önkormányzat kapcsolattartójával. Az egyeztetés során felmerülő vitás kérdések esetén a Felek kölcsönös megegyezésre törekszenek A Civil Szervezet az Önkormányzat által a Helyőrségi Klub ingatlanában biztosított használat jogát más civil szervezetnek, jogi személynek és magánszemélynek nem engedheti át A Jelen Együttműködési Megállapodásban foglaltak megvalósulásának ellenőrzésére a Felek képviselői jogosultak. Az ellenőrzésben, illetve minden esetlegesen felmerülő gyakorlati kérdésben a Felek képviselői (az Együttműködési Megállapodás aláíró) egyeztetnek egymással A rendezvények kiszolgálásának idejére az Önkormányzat biztosítja az ingatlanba való bejutást.

6 A Jelen Megállapodás 60 napos határidővel felmondható azzal, hogy az Önkormányzat a felmondási jogát a Megállapodás 3-4. pont jaiban foglalt kötelezettségek teljesítésével, megfelelő csereingatlan felajánlása esetén gyakorolhatja. 7. A Felek megállapodnak abban, hogy: 7.1. A jelen Együttműködési Megállapodás hatályba lépésének feltétele a HM, mint bérbeadó és az Önkormányzat, mint bérlő között a Nyíregyháza földhivatal 6019/2 helyrajzi számon nyilvántartott, 4400 Nyíregyháza, Színház u. 2. szám alatti ingatlant Helyőrségi Klub tárgyában kötendő bérleti szerződés érvényes létrejötte A jelen Együttműködési Megállapodás az ingatlan Önkormányzat által történő bérbevételének idejéig hatályos, melyet a Felek egyoldalúan nem változtathatnak meg A Felek kijelentik, hogy a 7.1. pontban jelzett ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba kerülése esetén, jelen Együttműködési Megállapodás szerinti tartalommal új Együttműködési Megállapodást kötnek 7.4. A jelen Együttműködési Megállapodásban foglaltak megvalósulása közös érdek, a Felek magukra nézve kötelezőnek tartják, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy végrehajtása a jogszabályok rendelkezései, és a már megkötött szerződések szerint történjék A jelen Együttműködési Megállapodásban foglaltak megvalósulását a Felek folyamatosan figyelemmel kísérik és az azokkal kapcsolatos megállapításaikról rendszeresen, de évente legalább egy alkalommal kötelezően kölcsönösen tájékoztatják egymást A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekre elsődlegesen a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló évi IV. törvény vonatkozó rendelkezései az irányadók. A Felek a jelen megállapodásból fakadó vitás kérdéseket elsősorban tárgyalásos úton rendezik. A jelen megállapodás 3 eredeti példányban készült, melyet a Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag és saját kezűleg írtak alá. Nyíregyháza, december 13!/J/)/~rt C- ~endecsaba honvédelmi miniszter Dr. Kovács Ferenc polgármester Vanyur Tibor mk. ezredes parancsnok

jj~y~ Ke\;~l')~ ClJ~ fut Kovácsné Szatai Ag~~ \ Vagyongazdálkodási Osztály ~i ~jl Ac Farilgóné Széles Andrea

jj~y~ Ke\;~l')~ ClJ~ fut Kovácsné Szatai Ag~~ \ Vagyongazdálkodási Osztály ~i ~jl Ac Farilgóné Széles Andrea NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42524-5 1 E-MAIl: POLGARMESTER@NYlREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 759/2012.v1l1. Ügyintéző:

Részletesebben

~S~!0 GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY. sze;r~: Dr. Kás/eJlgltta gazdálkodási főosztályvezető. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

~S~!0 GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY. sze;r~: Dr. Kás/eJlgltta gazdálkodási főosztályvezető. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Ügyiratszám: 759/2012.VIII. Ügyintéző: Dr. Havellant Gabriella NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-540

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS, FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG AMELY LÉTREJÖTT A MAGYAR HONVÉDSÉG

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS, FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG AMELY LÉTREJÖTT A MAGYAR HONVÉDSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS, AMELY LÉTREJÖTT FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG KÖZÖTT - 2013 - EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 9275-4/2013 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat Somoskőújfalu Község Önkormányzat iskolaépületére vonatkozó használati szerződés megszüntetésére, és az ingatlan Hibó Tamás Művészeti

Részletesebben

Javaslat. ingatlan használati jogának átadására a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére.

Javaslat. ingatlan használati jogának átadására a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére. PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-185/2012. A döntés meghozatala minősített Szavazattöbbséget igényel! Javaslat ingatlan

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 33/2014.(III.13.) HATÁROZATA. A városi sportpálya bérbeadásáról

Jegyzőkönyvi kivonat DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 33/2014.(III.13.) HATÁROZATA. A városi sportpálya bérbeadásáról Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 13. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt. szám: 1811/2011. Javaslat a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére térítésmentes helyiséghasználat biztosítására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarjáni

Részletesebben

s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015.

s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015. 14253065 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015. Javaslat a 3681 hrsz.-ú ingatlan ingyenes használatba adására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. szerves

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Képviselő-testületének 105/2016. (IV.28.) határozata A támogatása óvoda építésére, fejlesztésére

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1000-1/2014/I Üi.: dr. Kurunczi Péter Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Csongrád Megyei Levéltár használati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28 -i ülésére Tárgy: A Zirc, Rákóczi tér 11. szám alatti 1125/2 hrsz-ú, 76 m 2 alapterületű lakás bérleti jogviszonyának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 10. NAPIREND Ügyiratszám: 1 /545/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. június 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Szín-Vonal Alapfokú

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. december 11-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. december 11-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat

Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/22879/2014. Tárgy: Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel Készítette: Humán Közszolgáltatási Iroda Melléklet:

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2016.11.25.. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 6211/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Tárgy: Megállapodás a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulással egyes kötelező megyei

Részletesebben

VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS STÚDIÓVEZETŐI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA

VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS STÚDIÓVEZETŐI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS STÚDIÓVEZETŐI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA amely létrejött KŐRÖSHEGY Község Önkormányzata Székhely: 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Adószám: 15731735-2-14 Képviseli: Marczali Tamás polgármester

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Jószerencsét út 2. szám alatt működő Szalézi Szent Ferenc Gimnázium oktatási intézményben

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 13. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (2800 Tatabánya, Fő tér 6., bankszámlaszám: OTP Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága 11740009-15384481-00000000, adószám:

Részletesebben

Ikt.szám:36.597/2011.

Ikt.szám:36.597/2011. Ikt.szám:36.597/2011. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda J a v a s l a t a Pillangó Szárnyán Kft-vel együttműködési megállapodás megkötésére és kedvezményes bérleti díj

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete január 28-i ülésére Tárgy: Küldetés Alapítvány kérelme Sorszám: IV/5 Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdasági Osztály Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság Egyéb előterjesztés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Tiszavasvári, Ady E. u. 8. sz. alatti irodák Vasvári Pál Múzeum által

Részletesebben

&LcuV. I[h ( '\ Kosa Tímea alpolgármester.-~\ Far~ óné Széles Andrea. (' r' L J ~~\

&LcuV. I[h ( '\ Kosa Tímea alpolgármester.-~\ Far~ óné Széles Andrea. (' r' L J ~~\ Ügyiratszám: 48.609/2012.v1l1. Ügyintéző: File János NYÍREGYHÁZA MEGY EI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI F ÖOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-540; Fax:

Részletesebben

KIVONAT. H a t á r o z a t

KIVONAT. H a t á r o z a t KIVONAT A Képviselő-testület 2017. február 23-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 72/2017. Kth. A központi alapellátási orvosi ügyelet ellátásához szükséges Kiskunhalas, Nagy Szeder István utcai

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A támogatása óvoda építésére,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Közművelődési megállapodás megkötése a Zrínyi klub üzemeltetésére

Részletesebben

CÍM: Előterjesztés a Fertő Tavi Vitorlás Szövetséggel kötendő megállapodásról. Jogi és Ügyrendi Bizottság

CÍM: Előterjesztés a Fertő Tavi Vitorlás Szövetséggel kötendő megállapodásról. Jogi és Ügyrendi Bizottság Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fõ tér 1.) Ügyiratszám: VI/ 59.404/2010. CÍM: Előterjesztés a Fertő Tavi Vitorlás Szövetséggel kötendő megállapodásról Előterjesztő: Dr. Simon István

Részletesebben

Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására

Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására 14253287 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján SV/4.121-2/2015. Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

110/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. Fenntartói jog átadása FENNTARTÓI JOG ÁTADÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS

110/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. Fenntartói jog átadása FENNTARTÓI JOG ÁTADÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS 110/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat Fenntartói jog átadása Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete a fenntartásában működő Eötvös József Középiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó fenntartói

Részletesebben

uu.!-\~v ~'-~~. V(L~/ t Faragóné Széles Andrea NYÍREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSU TH TÉR l. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS NY í REG YH ÁZA

uu.!-\~v ~'-~~. V(L~/ t Faragóné Széles Andrea NYÍREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSU TH TÉR l. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS NY í REG YH ÁZA NYÍREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSU TH TÉR l. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEFON: +36 42 524'510; FAX: +3642 514-501 ALPOLGÁRMESTERE E MAIL: HUMANALPOLG@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 2.078j2013.VIII. Ügyintéző:

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-81/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita Pénzügyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete december 14-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete december 14-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2017. december 14-i ülésére Tárgy: Támogatási szerződés a Vagyonvédelmi Alapítvánnyal Az előterjesztést készítette: Tóth Péter városfejlesztési,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt. szám: 22284/2011 Javaslat a Gézengúz Alapítvánnyal együttműködési megállapodás megkötésére és térítésmentes helyiséghasználat biztosítására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÜLÉSÉNEK. 6/2014.(1.16.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÜLÉSÉNEK. 6/2014.(1.16.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÜLÉSÉNEK 6/2014.(1.16.) számú határozata a 296/2013.(XII.19.) számú határozattal kapcsolatos tájékoztató elfogadásáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta és a

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Ikt. szám: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Székhely: 1081 Budapest, Alföldi utca 9-13. Intézmény statisztikai

Részletesebben

9. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/142-1/2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 24-i nyilvános ülésére

9. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/142-1/2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 24-i nyilvános ülésére 9. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/142-1/2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Együttműködési megállapodás

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Várossal a Mészöly hagyaték kezeléséről kötendő együttműködési

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére Tárgy: Szent Lázár Alapítvány kérelme a Békés, Petőfi u. 35. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozóan Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta osztályvezető-helyettes Gazdasági Osztály Véleményező

Részletesebben

!fia- k~~ ~\Á(~\ ~ /) N Y í R E G Y H Á Z A. sz~q , NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: POLGÁRMESTERE.

!fia- k~~ ~\Á(~\ ~ /) N Y í R E G Y H Á Z A. sz~q , NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: POLGÁRMESTERE. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: +3642524-501 POLGÁRMESTERE E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/338-3/2014. Ügyintéző:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 27-i ülésére Tárgy: A Zirc, Kossuth u. 18. szám alatti 996/3/C helyrajzi számú garázs ingatlan bérleti úton történő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. 2549/2010/HUM. : (53) 360-017 : (53) 360-010 Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 2025/2014. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

POLGÁRMESTERI ELŐTERJESZTÉS

POLGÁRMESTERI ELŐTERJESZTÉS ....napirendi pont POLGÁRMESTERI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a hatályban lévő közérdekű kötelezettségvállalásokról, illetve új közérdekű kötelezettségvállalások szervezéséről Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület szeptember 23-i nyilvános ülésére. Ötven év Ötven fa faültetési kezdeményezés

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület szeptember 23-i nyilvános ülésére. Ötven év Ötven fa faültetési kezdeményezés 12. Napirend Ügyiratszám: 14/946-3/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. szeptember 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Ötven év Ötven fa faültetési

Részletesebben

Előterjesztés a Berettyóújfalui Tankerületi Központtal kötendő megállapodásról

Előterjesztés a Berettyóújfalui Tankerületi Központtal kötendő megállapodásról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika Előterjesztés a Berettyóújfalui Tankerületi Központtal kötendő megállapodásról 2013. január 1-jétől a közoktatási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 3-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 3-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Közművelődési megállapodás megkötése a Zrínyi klub üzemeltetésére

Részletesebben

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat Előterjesztő: Polgármester Iktatószám: 8476-23/2011. Tárgy: Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás Melléklet: 1 db Határozati javaslat Készítette: Szociális, Családvédelmi

Részletesebben

Előterjesztés. A Körzeti Megbízotti Iroda használati megállapodásáról

Előterjesztés. A Körzeti Megbízotti Iroda használati megállapodásáról Tisztelt Képviselő-testület! Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Dr. Vass Miklós

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(II.25.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Football Clubbal kötött használati szerződés felülvizsgálatáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET - a Nyírbátori

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS JÓVÁHAGYÁSA (NÓGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZ- GATÓSÁG)

MEGÁLLAPODÁS JÓVÁHAGYÁSA (NÓGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZ- GATÓSÁG) RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 8. napján tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 8. napján tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 8. napján tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A volt Nagy László Gimnázium épületének hasznosítása IV. Iktatószám:

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére Tárgy: Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti ingatlan ingyenes használatára Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdasági Osztály Sorszám: IV/12. Döntéshozatal módja:

Részletesebben

4. A képviselő-testületek felhatalmazzák Cibakháza Nagyközség Helyettesítő Jegyzőjét, a Társulás megszüntetésével kapcsolatos teendők ellátásával.

4. A képviselő-testületek felhatalmazzák Cibakháza Nagyközség Helyettesítő Jegyzőjét, a Társulás megszüntetésével kapcsolatos teendők ellátásával. Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat 115/2012. (XII. 13.)KT határozata Damjanich János Általános Iskola Intézményi Társulás Cibakháza, Nagyrév társulási megállapodás megszüntetéséről 1. Cibakháza Nagyközségi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűléshez Ügyiratszám: 53.591/2011.v111. Ügyintéző: File János NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: Telefon: (42) 524-510 Fax: (42) 524-501 E-maii: humanalpolg@nyiregvhaza.hu

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Javaslat az Arany János Általános Iskola és a Scheiling Kft. közötti, határozatlan idejű bérleti szerződés jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 22-én tartandó rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 22-én tartandó rendes ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 22-én tartandó rendes ülésére Az előterjesztés tárgya: Tiszavasvári, Ady E. u. 8. sz. alatti épület egyes helyiségeinek

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra 12.075/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására

Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására 14253058 S algó Vagyon Kft. Salgótarján SV/2.411-2/2015 Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. június 30-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. június 30-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzata és a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete között kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról Előkészítette: dr. Uhrin Anna, jogi munkatárs Véleményező bizottság:

Részletesebben

1 ) Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan

1 ) Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan Sorszám: Tárgy: 1 ) t Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan L Döntéshozatal mócba: Minősített többség a vagyonrendelet 10. (4)

Részletesebben

Előterjesztés. Ingatlanhasználati szerződés az általános iskolák és az önkormányzat között

Előterjesztés. Ingatlanhasználati szerződés az általános iskolák és az önkormányzat között Előterjesztés Ingatlanhasználati szerződés az általános iskolák és az önkormányzat között Biatorbágyon a 2012/13-as tanévtől a Biatorbágy, Karinthy F. u. 4. szám alatti ingatlanban a Ritsmann Pál Német

Részletesebben

Előterjesztés - a Közgyűléshez -

Előterjesztés - a Közgyűléshez - NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: 29120-3/2012.05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET a tulajdonát képező MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 10. SZÁM ALATTI KORONA ÜZLETI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT I. EMELET, 201-208-AS 51 m 2 ALAPTERÜLETŰ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Közművelődési megállapodás kötése Iktatószám: 5181/2015 A napirend előterjesztője:

Részletesebben

llf N y R E G Y H A Z A Ügyiratszám : VAGY/298/ a Közgyűléshez - a nyíregyházi Jégpálya térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételére

llf N y R E G Y H A Z A Ügyiratszám : VAGY/298/ a Közgyűléshez - a nyíregyházi Jégpálya térítésmentes önkormányzati tulajdonba vételére NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTER E 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám : VAGY/298/2018 Ügyintéző

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (tervezet)

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (tervezet) 12/2011. (I.20.) Kt. határozat melléklete EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (tervezet) amely létrejött egyfelől Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (1173 Budapest, Pesti út 165., adószám:

Részletesebben

polgármester főtanácsos

polgármester főtanácsos 1 Előterjesztő: Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat megállapodás megkötésére a Kazincbarcika, Alsóvárosi körút 39/A. szám alatt működő Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám:1131-26/2016. Javaslat a Salgótarján észak déli irányú kerékpárút II./A ütemmel érintett ingatlanok terület és tulajdonjog rendezéséhez kapcsolódó előzetes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról

ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról 2013. január 1-jétől a közoktatási

Részletesebben

Terembérleti szerződés egyéb használatra (sport, klub, egyéb tevékenység) (bérleti díj fizetési kötelezettséggel)

Terembérleti szerződés egyéb használatra (sport, klub, egyéb tevékenység) (bérleti díj fizetési kötelezettséggel) Terembérleti szerződés egyéb használatra (sport, klub, egyéb tevékenység) (bérleti díj fizetési kötelezettséggel) 5.számú függelék amely létrejött egyrészről a Tápióság Község Önkormányzata (képviseletében

Részletesebben

VELEM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE 9726 Velem, Rákóczi u. 73. Tel.: +36 (94) 563 380 Fax: +36 (94) 563 379 email: korjvelem@t-online.hu

VELEM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE 9726 Velem, Rákóczi u. 73. Tel.: +36 (94) 563 380 Fax: +36 (94) 563 379 email: korjvelem@t-online.hu VELEM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE 9726 Velem, Rákóczi u. 73. Tel.: +36 (94) 563 380 Fax: +36 (94) 563 379 email: korjvelem@t-online.hu Előterjesztés Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február

Részletesebben

TRAINEX Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. 1134 Budapest, Váci út 39. 1553 Budapest, 62. Pf. 44. Telefon: 320-4198 Fax: 320-9454

TRAINEX Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. 1134 Budapest, Váci út 39. 1553 Budapest, 62. Pf. 44. Telefon: 320-4198 Fax: 320-9454 TRAINEX Pénzügyi, Vállalkozásfejlesztési és Oktatási Kft. 1134 Budapest, Váci út 39. 1553 Budapest, 62. Pf. 44. Telefon: 320-4198 Fax: 320-9454 Honlap: www.trainex.hu E-mail: trainex@trainex.hu Nyilvántartási

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Az ALBENSIS Fejér Megyei Területfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő megállapodásról 1. előterjesztés száma: 75 /2016 2. előterjesztést készítő személy neve: dr.

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK /2013. (III. 27.) KT. határozati-javalata. használati jog megszőntetésérıl

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK /2013. (III. 27.) KT. határozati-javalata. használati jog megszőntetésérıl SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK /2013. (III. 27.) KT. határozati-javalata használati jog megszőntetésérıl Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 10-i ülésére

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 10-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

KIVONAT. 2. felhatalmazza elnökét a határozat mellékletét képező ellátási szerződés aláírására.

KIVONAT. 2. felhatalmazza elnökét a határozat mellékletét képező ellátási szerződés aláírására. KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2010. december 16-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

2010. május szám. Tartalomjegyzék HATÁROZATOK. 53/2010. (V. 13.) Kgy. A Dél-Zselici Középiskola alapfokú művészetoktatási feladatellátásának

2010. május szám. Tartalomjegyzék HATÁROZATOK. 53/2010. (V. 13.) Kgy. A Dél-Zselici Középiskola alapfokú művészetoktatási feladatellátásának 010. május 13. 7. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal HATÁROZATOK 53/010. (V. 13.) Kgy. A Dél-Zselici Középiskola alapfokú művészetoktatási feladatellátásának átadás-átvétele 54/010. (V. 13.) Kgy. Szigetvár

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 248/1999./ X.25./ számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 248/1999./ X.25./ számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 248/1999./ X.25./ számú h a t á r o z a t a a hajléktalanok részére személyes gondoskodást nyújtó intézmények fenntartói jogának átruházásáról. A Közgyûlés 1./

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170.

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Vodafone Magyarország Zrt. és

Részletesebben

Javaslat. Nógrád Megye Önkormányzatával bérlakások kialakítása és bérlőkijelölés tárgyában megkötött megállapodások módosítására

Javaslat. Nógrád Megye Önkormányzatával bérlakások kialakítása és bérlőkijelölés tárgyában megkötött megállapodások módosítására 14032455 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján S V /. : ; : ^...-..4../2014. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzatával bérlakások kialakítása és bérlőkijelölés tárgyában megkötött megállapodások módosítására Tisztelt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 30-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. március 30-i ülésére Tárgy: A fogorvosi ellátás közös körzetének és székhelyének meghatározásáról szóló megállapodások jóváhagyása

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. május 13-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez Ügyiratszám: SZOC-9280-1j2015. Ügyintéző: dr. Vachler Péter Előterjesztés - a Közgyűléshez a szociális szakosított ellátást és a gyermekek átmeneti gondozását szolgáló önkormányzati intézmények fejlesztése,

Részletesebben

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK 131/2013.(V.30.) számú határozata az Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ és a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ alapító

Részletesebben

S V /.víla á -... 2015. Tisztelt Közgyűlés!

S V /.víla á -... 2015. Tisztelt Közgyűlés! 14252600 S algó Vagyon Kft. Salgótarján S V /.víla á -... 2015. Javaslat a Salgótarján, Tanács út 9/a. szám alatti (hrsz: 3918/1/A/108) helyiség Nagycsaládosok Nógrád Megyei Egyesületének történő ingyenes

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. március 25. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére Tárgy: Baptista Szeretetszolgálat kérelme Sorszám: IV/15 Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdasági Osztály Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság Egyéb

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 12. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 12. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2016. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Sárospatak 1790. helyrajzi szám

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 335/2004. (XII. 15.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 335/2004. (XII. 15.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 335/2004. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t a az új megyei mentőállomás és a központi orvosi ügyelet létesítésével kapcsolatosan megkötendő megállapodás jóváhagyásáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal

ELŐTERJESZTÉS. Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal ELŐTERJESZTÉS Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete több éve működik együtt a Boldog Gizella Alapítvánnyal annak érdekében, hogy

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Miskolci Egyetem (székhelye: 3515 Miskolc, Egyetemváros; képviseli: Dr. Patkó Gyula rektor) - mint bérbeadó, a továbbiakban bérbeadó, másrészről a Bartók

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 2/2018. (I.10.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 10-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Javaslat rendőrőrs működtetéséről szóló megállapodás

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: B/499-2/2018. Sorszám: 13. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. március 29. napján tartandó ülésére

Részletesebben

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. DECEMBER 19.

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. DECEMBER 19. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 460-10/2012. 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez LOTUS QUICK

Részletesebben