1. Pénzügyőr Sportegyesület (PSE) szakmai tevékenységének bemutatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. Pénzügyőr Sportegyesület (PSE) szakmai tevékenységének bemutatása"

Átírás

1 1. Pénzügyőr Sportegyesület (PSE) szakmai tevékenységének bemutatása A PSE a Vám- és Pénzügyőrség által 65 éve alapított sportegyesület az APEH-VP integráció előtt 10 szakosztállyal, mintegy 450 egyesületi taggal és kb. 2x50 millió Ft-os támogatással működött. Az elnökség a szakosztályok vezetőiből állt, s a mainál jóval alacsonyabb volt a vámos egyesületi tagok aránya is. A NAV megalakulása után két lépcsőben, 2013-ra állt fel az az új rendszer, ahol már mind a vezetésben, mind a tagságban a NAV dolgozói erős többséget alkotnak. A év második felétől felgyorsulva folytatódott az Egyesület és a bázisintézmény által ellátott szervezeti, működtetési és pénzügyi feladatok racionális szétválasztása. Ennek feltételeit céltámogatás révén az Egyesület megkapta, s így napjainkra kiépült az ügyvezető igazgató által irányított önálló egyesületi háttérapparátus, mely a PSE választott vezetésének útmutatásai alapján és felügyeleti ellenőrzése mellett az általános működtetés és finanszírozás napi feladatait látja el. Jelentős nagyságrendi változást okozott a Társasági adóból származó pénzbevételek megjelenése az Egyesületnél, illetve a tagdíjbevételek terén elért mintegy nyolcszoros növekedés. Ez utóbbira magyarázatot ad a taglétszám megháromszorozódása a es időszakban, a tagdíjfizetési fegyelem és az adminisztrációs tevékenység megfelelő működése. Több egyesület, illetve szakosztály beolvadt a PSE-be az elmúlt 3 évben, vagy annak játékosai a PSE-be igazoltak. A szakosztályok az ügyvezetés adminisztratív és az elnökség szakmai felügyelete mellett tevékenykednek. A több mint hat évtizedes múltra visszatekintő Pénzügyőr Sportegyesület es esztendőkben soha nem tapasztalt, robbanásszerű dinamikus növekedésen ment át. A taglétszám 450 főről 1350-re, míg a szakosztályok száma 9-ről 14-re nőtt. Így a PSE a tíz legnagyobb magyar sportklub közé lépett előre. A 2015-ös év célkitűzése a növekedésből fakadó szervezeti változások stabilizációja, valamint a pénzügyi fegyelem és biztonság megteremtése volt. Az Egyesület céljai szerint 2015-ös évben is folytatódott a hagyományőrző és értékteremtő utánpótlás munka, ami már hosszú évek óta folyik a PSE-ben. Jelenleg több mint 500 utánpótlás korú sportoló edz és versenyez a PSE különböző szakosztályiban. Emellett az iskolai szünetben szervezett nyári táborokban négyszáz gyermek tölthette a szünidőt sportolással, fejleszthette tudását és képességeit szakképzett edzők irányításával. A PSE hagyományosnak mondható 10 szakosztálya - labdarúgás, női és férfi kézilabda, asztalitenisz, sakk, röplabda, természetjárás, teke, tenisz, túraverseny (futás, kerékpár, triatlon) mellé az elmúlt 3 évben újabbak csatlakoztak. Mint például a fitness, küzdősport, (a 1

2 birkózás, cselgáncs, karate, íjászat). Mivel 2013-ban a PSE-be olvadt az elsősorban szabadidősportokkal foglalkozó APEH SE, az magával hozta a kosárlabdát, úszást és a bridzset is, a vízi sportolók is önálló szakosztályban eveznek és vitorláznak. A PSE felnőtt sportolóin belül, a saját dolgozók aránya a 2010-es 35 %-ról mára 80 %-ra emelkedett, akik kedvezményes díj ellenében használhatják a NAV eszközeit és létesítményeit. A PSE sportolói eredményesen szerepeltek versenyeken, méltó módon képviselték a NAV dolgozóit a nemzetközi ECSA rendezvényeken, és a szolnoki nemzetközi röplabda torna szervezésével, a budapesti futógála betét versenyével, az Egyesület hozzájárult az európai pénzügyi dolgozók sportolásához is. Az asztalitenisz szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 45 fő. Számos országos ranglistás hely A férfi első csapat jelenleg a kilencedik helyen áll a tabellán A röplabda szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 90 fő. A NB1-ben 6. helyen zárt az évet, az őszi szezonban a tabella középmezőnyében helyezkedik el Junior csapat és szinte az összes utánpótlás csapat országos döntőre esélyesek A sakk szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 57 fő A es szezonban az NB1-ben 6. helyezés Az idei szezonban meggyengült csapattal meglepően jó eredményekkel szerepel az NB I/B-s csapat. Mátyás utcában egyre több utánpótlás korú gyermek edz A női kézilabda szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 69 fő A ös szezonban felnőtt csapat 9. helyezés, junior csapat a 8. helyen végzett őszi szezon zárásakor a felnőtt 8. helyen állt, míg a junior csapat a 14 csapat között a dobogós helyezésért küzd OSB felsőházi rájátszásba juthat, míg az U11 és U13-as gyermek csapataink az alsóházi rájátszásban folytatják a versenyszezont 2

3 A férfi kézilabda szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 120 fő A ös szezonban a NB II. déli csoportjában az 3. helyen zárt csapatunk a 12 csapatos mezőnyből, juniorok sorozatban 3. nyerték meg a bajnokságot Az idei szezonban a felnőtt csapat a 2. azaz feljutó helyen áll, a junior már-már megszokott módon vezetik a tabellát Serdülő és gyermek csapatok megerősödtek, aktív tagok száma növekvő tendenciát mutat A labdarúgó szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 250 fő A ös szezonban a felnőtt csapat a BLSZ I. bajnokságot és Budapest Kupát is megnyerte, így elnyerte az NB III-as indulási jogot 13 csapatot indítottunk a különböző utánpótlás bajnokságokban BLSZ III-as, Öregfiúk és Old Boys csapat is a tavalyi versenyszezonban bajnokságának megnyerésével magasabb osztályba jutott A os őszi szezon zárásakor az előkelő 6. helyen végzett a tabellán a felnőtt csapat. 7 győzelemmel, 5 döntetlennel és mindösszesen 4 vereséggel, mindezt 24 lőtt és 14 kapott góllal kimagasló teljesítménnyel az NB III. Közép csoportjában. Utánpótlás csapataink országos II. osztályú ifjúsági és Bozsik program keretében mérik össze tudásukat ellenfeleikkel A küzdősport szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 140 fő 2015-ben szakmai fejlődésben jelentőset lépett előre a PSE birkózó csapata feljutott az NB I-be Felnőtt válogatott az Iráni Klub VB-n IV. helyezés birkózásban lövészet, tanfolyamszervezés bevételeiből új fegyverek Íjászat Karate Debrecenben Diákolimpián való részvétel A túra és verseny szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 125 fő 3

4 futóverseny, úszóverseny, terep-és országúti kerékpáros maraton, duatlon és triatlon rendezvény, extrém túra Kiemelt egyéni eredmények A tenisz szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 27 fő Három csapat a Budapest Bajnokságban (Budapest I., II.; Tartalék Bajnokság, Senior kategória) A csapatok mind a tavaszi mind az őszi fordulókban a közép mezőnyben végeztek A teke szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 11 fő népszerűsítő kampányfilmek a sportág megismertetésére éves célkitűzés az utánpótlás-toborzás és a taglétszám szignifikáns növelése. Sportszakmai célkitűzés a 2015-ös évre az NB 3-ban a stabil középmezőnyhöz tartozni A szabadidősport szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 147 fő A szakosztály jelentős hányadát a NAV munkatársai teszik ki. Asztalitenisz (3 csapat, 4 asztal), bridzs (heti 1 alkalom), focilabda, kosárlabda, úszás (amatőr, szenior, Masters) Kedvezményes felnőtt és gyermek úszásoktatás A vitorlás és vízi sport szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 131 fő műugró szakág: rendszeres versenyek, kiemelkedő eredmények vitorlás szakág: 2012-ben indult, kedvezményes képzés evezés, vízitúra szakág: saját hajók is vannak, de többnyire bérlés A természetbarát szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 90 fő 34 kirándulást szervezett és bonyolított le a szakosztály Jövő évi tervek: egy napos, tömegközlekedési eszközzel megközelíthető kirándulások; egy napos testületi buszos túrák; egy, vagy kétnapos OKT túrák; három napos belföldi 4

5 kirándulások; három napos külföldi buszos kirándulás; több napos külföldi autós kirándulás és egy napos vonatos külföldi túra A fitness-testépítő szakosztály bemutatása, elért eredményei: Taglétszám: 95 fő a munkahelyi dolgozók, illetve PSE tagok számára a professzionális körülmények biztosítása a munkahelyen megkívánt, illetve vágyott kondíció, vagy fittség megszerzése céljából egyéni edzésekhez profi segítség 2. A bevételek alakulása A bevételek alakulásában, ahogy azt az alábbi táblázat is mutatja, két nagy támogatás adja a kiadások forrását, és ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (továbbiakban: NAV) kötött megállapodás alapján megkapott e Ft, valamint a jogszabály alapján, gazdasági társaságoktól igényelhető, úgynevezett TAO támogatás összege e Ft. E két támogatáson kívül ezekhez mérten nem nagy, de nominálisan mérve jelentős két nagyobb bevételi forrása van az Egyesületnek, és ez a tagdíjakból származó bevétel Ft és a bérleti és ahhoz kapcsolódó díjból származó bevétel Ft. A különféle egyéb szövetségektől (pl. birkózó, röplabda, sakk stb.) közel 9 millió Ft támogatást kaptunk 2015-ben. adatok Ft-ban Belföldi értékesítés árbevétele Tagdíjak bevételei Gyermektáborok bevételei Hozzájárulás Nevelési költségtérítés Részvételi díj Nevezési díj Máshova nem sorolható egyéb bevételek Vállalkozási bevétel Bérleti díj Egyéb vállalkozási bevétel Egyéb bevétel NAV támogatás Sporttámogatás Szövetségi támogatás Egyéb támogatás NAV KEKI

6 Összes bevétel A bevételek alakulásában 49,6 %-ot tesz ki a NAV támogatás, 27,4 %-ot a TAO-s támogatás, 7 %-ot a tagdíj bevételek, és 5,2 %-ot a vállalkozási bevétel. Ez alapján jól érzékelhető, hogy a NAV-os támogatás a bevételek felét teszi ki, a TAO-s támogatással együtt a bevételek 80 %-a kerül biztosításra. Az év során a támogatások, bevételek nem folyamatosan és egyenletesen érkeztek az egyesülethez, ezért többször is előfordult, hogy likviditási problémák keletkeztek. Alapvetően a TAO támogatási forma fizetési anomáliái okozták problémát. Ennek oka az alábbiakra vezethető vissza. A TAO-s támogatás a jogszabályi környezet miatt csak év végén realizálódhatott, miközben fizetési kötelezettségeink jelentős része a III-IV. negyedévben keletkezett. A NAV támogatás átütemezésével azonban határidőre eleget tudtunk tenni fizetési kötelezettségünknek. adatok Ft-ban NAV támogatás folyósítása február március április május június július augusztus szeptember A bérleti díjakból befolyó bevétel jelentősen kevesebb volt 2015-ben, mint 2014-ben, mivel a Kőér utcai csarnokot és labdarúgó pályát saját sportolóink használták és a kiadással történő hasznosítás tulajdonképpen megszűnt. A vízisport és a természetjáró szakosztályok által szervezett nagy kiadással járó utjaihoz a tagok hozzájárulást fizettek ezért jelentősen nőtt a bevétel ezen a soron. Szolnokon rendezett nemzetközi röplabdatorna költségeinek fedezetére, a külföldi csapatok részvételi díjat fizettek, ezért ugrott meg ezen a soron a bevétel. 3. A kiadások alakulása A kiadások legnagyobb volumenét a személyi jellegű kifizetések teszik ki, mely eft, ez az összes kiadás 40 %-a. A munkaviszonyban dolgozók az Egyesületben tevékenykedőkhöz képest alacsonyabb, mivel a sportolók többsége amatőr sportoló, és csak költségtérítésben részesülnek. További nagyobb kifizetés a bérleti díj, mely az összes kiadás 13 %-a, ez a különböző szakosztályok, többnyire utánpótlás korosztályának biztosítja a sportolási lehetőséget. Jellemző kiadás egy Egyesület életében az utazási kiadások, mely 8,7 %-ot tesz ki az összes 6

7 költségek közül. További jelentősebb kiadások, a sportszerek, nevezési díjak, játékvezetői díjak, sporteszközökkel kapcsolatos szolgáltatások, kiadások, melyek e Ft. adatok Ft-ban Anyagköltségek Közműdíjak Üzemanyag Nyomtatvány, irodaszerek Tisztítószerek Sportszerek Újság, szakkönyv Igazolvány Egészségügyi szerek Egy éven belül elhasználódó anyagi eszköz Egyéb anyagköltségek Igénybe vett szolgáltatások költségei Posta, internet Szállítás-rakodás, raktározás költségei Bérleti díjak Karbantartási költségek Oktatás és továbbképzés költségei Utazási költségek Könyvviteli szolgáltatás Egyéb igénybe vett szolgáltatások Egyéb szolgáltatások Bérköltség Személyi jellegű egyéb kifizetések Bérjárulékok Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítás Rendkívüli ráfordítás Összes kiadás A kiadások oldaláról nézve a NAV-tól kapott támogatás a kiadások 52 %-át biztosítja, tehát kimondható, hogy nagyságrendjét tekintve a fenntartási kötelezettség több, mint a felét NAV forrásból teljesíti az Egyesület. Ugyanerről az oldalról vizsgálva a TAO-s támogatásokat, a kiadások 28,8 %-a teljesül. 7

8 A közműdíjak jelentős növekedése abból adódott, hogy a Kőér utca bérbeadója a év utolsó negyedének bérleti díját csak júniusában számlázta, ezért ez évi költségként került könyvelésre. A sportszerek többlet vásárlásaira a megemelkedett TAO támogatás nyújtott fedezetet. A szállítási és utazási költségek emelkedését a labdarúgó szakág eredményezte, mivel az NB III-as szereplés már országos helyszíneken történt és a labdarúgók utazási költségtérítése is jelentősen megnőtt. A rendkívüli ráfordítások, az ösztöndíj kifizetések miatt nőttek meg, mely A KORÁBBI években nem volt jellemző. A karbantartási, felújítási költségek között számoltuk el a pasaréti pálya és a Kőér utcai vendég mosdók ráfordításait. 8

9 adatok Ft-ban Beruházások Felújítások Pasaréti pályafelújítás Kézilabda pálya burkolatának felújítása Strand kézilabda pálya kialakítása Pasaréti Labdarúgó öltözök Kiadásként jelent meg a tárgy évi beruházások, felújítások összege, mely összesen eft összegű kifizetést jelentett, mely lekönyvelt kiadásként az 5-ös számlaosztályban nem jelenik meg, és jellegéből adódóan majd a következő években jelenik meg az értékcsökkenési leírás soron, de valós kifizetést, teljesítést jelentett az év során. 4. NAV támogatás felhasználása főkönyvi számonként A NAV-tól kapott támogatás felhasználását főkönyvi számonként az alábbi táblázat mutatja be: adatok e Ft-ban Kapott támogatás: NAV támogatás évet érintő bérköltség Felhasználás: 162 Felújítás Anyagköltség Igénybe vett szolgáltatások költségei Bérköltség Személyi jellegű kifizetések Bérjárulékok Felhasználás összesen: A részletes felhasználási adatok az 1/a, 1/b. és a 2 sz. számú mellékletekben találhatók, a NAV-PSE megállapodás előírása szerint. 5. Beruházások bemutatása A tárgy év során a Pasaréti labdarúgó öltözök teljes felújítása és berendezés cseréje, illetve a Kőér utcai nézőtéri WC felújítása voltak a legjelentősebbek. 9

10 6. Vagyoni helyzet bemutatása A évben a vagyoni helyzetben növekedés történt, ami a beruházások, felújítások előző pontban történt változásának köszönhető, azzal, hogy tárgy évben befektetett eszköz nem került értékesítésre, kivezetésre. Ennek megfelelően jól látható az alábbi táblázat alapján, hogy összességében 11 %-os vagyonnövekedés állapítható meg. Adatok Ft-ban Immateriális javak Szellemi termékek Ingatlanok Bérelt ingatlanok Műszaki gépek, berendezések, járművek Termelő gépek, berendezések, szerszámok Egyéb gépek, felszerelések Üzemi, üzleti gépek, berendezések, felszerelések Irodai, igazgatási berendezések és felszerelések Összesen Budapest, április 27. Gayerhosz István ügyvezető igazgató 10

Magyar Edzők Társasága és a Sportegyesületek Országos Szövetségének a Sportegyesületek irányítása című konferenciája december 7.

Magyar Edzők Társasága és a Sportegyesületek Országos Szövetségének a Sportegyesületek irányítása című konferenciája december 7. Magyar Edzők Társasága és a Sportegyesületek Országos Szövetségének a Sportegyesületek irányítása című konferenciája 2016. december 7. Budapest, MSH PÉNZÜGŐR S.E. a legnagyobb kis egyesület Magyar Edzők

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

2008.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

2008.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2008.évi A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Készítette:

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Készítette: Kerekegyházi Sportegyesület 6041 Kerekegyháza, Dózsa Gy. u. 145. Tájékoztató a Kerekegyházi Sportegyesület 2011. évi működéséről Készítette: Bognárné Kormos Erika a Kerekegyházi Sportegyesület elnökhelyettese

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V

J E G Y Z Ő K Ö NY V KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SPORTBIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö NY V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2010. november 30-i, soron következő üléséről. A bizottsági ülés helye:

Részletesebben

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek 2013. évi önkormányzati támogatására Ó z d, 2013. március 28. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Ózdi Sportszervező Iroda

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2009. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján)

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2009. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) KÖZHASZNÚ JELENTÉS a 2009. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) Tartalom: A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2013. április 16. napján, a Kaposvári Polgármesteri Hivatal Siposs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V

J E G Y Z Ő K Ö NY V KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SPORTBIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö NY V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2012. április 17-i soron következő üléséről. A bizottsági ülés helye:

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2015. november 25. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Tájékoztató Az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről és jövőbeni terveiről Az Ózdi Kézilabda

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok

Részletesebben

Főkönyvi kivonat. 2013.03.25. 19:43:03 Pénznem: HUF. Honvédség és Társadalom Baráti Kör Szfvár 18484126-1-07

Főkönyvi kivonat. 2013.03.25. 19:43:03 Pénznem: HUF. Honvédség és Társadalom Baráti Kör Szfvár 18484126-1-07 Honvédség és Társadalom Baráti Kör Szfvár 18484126-1-07 Főkönyvi kivonat 2013.03.25. 19:43:03 Pénznem: HUF Szűkítési feltételek: 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 39 428 431 0 39 428 431 1 149 437 39 428 431 1 149

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK FŐKÖNYVI KIVONAT 2013.01.01-2013.12.31 Psalmus Humanus Egyesület - 2013 Forgalom Fők.szám Megnevezés Tartozik Követel 1 14 3 31 36 38 381 384 39 392 4 41 45 454 463 464 471 474 49 5 51 143 145 149 1491

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2014. február 18. napján, a Kaposvári Polgármesteri Hivatal Siposs

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

Bakonycsernyei Bányász Sport Egyesület 8056 Bakonycsernye Bercsényi út évi Közhasznúsági jelentése

Bakonycsernyei Bányász Sport Egyesület 8056 Bakonycsernye Bercsényi út évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernyei Bányász Sport Egyesület 8056 Bakonycsernye Bercsényi út 71 2012. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2012.április 26 Osgyán Gábor elnök Közhasznúsági jelentése a 2012-as esztendőről

Részletesebben

NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 33/2013.{1I. 25.) számú. határozata

NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 33/2013.{1I. 25.) számú. határozata NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 33/2013.{1I. 25.) számú határozata a 2013. évi Kiemeit csapatsportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos döntésről

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján)

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) KÖZHASZNÚ JELENTÉS a 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) Tartalom: A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

2005. évi közhasznú beszámoló

2005. évi közhasznú beszámoló MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG SZENIOR ÚSZÓ ALSZÖVETSÉGE 2005. évi közhasznú beszámoló KÉSZÜLT MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG SZENIOR ÚSZÓ ALSZÖVETSÉGE ILLETVE A MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG 2006 ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRE A beszámolót a MÚSZ-SZÚASZ

Részletesebben

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Kerekegyházi Sportegyesület 6041 Kerekegyháza, Dózsa Gy. u. 143.

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Kerekegyházi Sportegyesület 6041 Kerekegyháza, Dózsa Gy. u. 143. Kerekegyházi Sportegyesület 6041 Kerekegyháza, Dózsa Gy. u. 143. Tájékoztató a Kerekegyházi Sportegyesület 2015. évi működéséről Készítette: Bognárné Kormos Erika a Kerekegyházi Sportegyesület elnökhelyettese

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere Az előterjesztés tárgya: Sportegyesületek támogatása Iktatószám: 01/12941/2009 Melléklet:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2014. június 26. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Az Ózdi Kézilabda Club nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk működéséről.

Részletesebben

Ranglista és Minősítési Szabályzat

Ranglista és Minősítési Szabályzat MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG Hatályos: 2013.január 1-től Az MTLSZ Elnöksége által elfogadva 2013.január 7-én Készítette: Bakó László és Borka György 1 1 Egyéni ranglista 1.1 Az MTLSZ minden Ranglista verseny

Részletesebben

Főkönyvi kivonat - nem részletezett

Főkönyvi kivonat - nem részletezett 1. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 11 IMMATERIÁLIS JAVAK 12 INGATLANOK ÉSINGATLANOKHOZ KAPCSOLÓDÓ VAGYONI JOGOK 13 MŰSZAKI BERENDEZÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK 14 EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK 95821154,00 6287982 32941334,00

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete az önkormányzat testnevelés és sport feladatairól, a helyi testnevelés és sporttevékenység támogatásáról Sarkadkeresztúr

Részletesebben

KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról.

KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület Felügyelő Bizottság KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület 2012. évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról. Budapest, 2013.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Koszta Mihály TVSE elnök Véleményezte: Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Koszta Mihály TVSE elnök Véleményezte: Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság ELŐTERJESZTÉS Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartandó ülésének, 4. számú A TVSE tevékenységéről, gazdálkodásáról szóló tájékoztató megtárgyalása - tárgyú napirendi

Részletesebben

Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése év

Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése év Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség 4027 Debrecen Füredi út 76. I. Közhasznú beszámoló - Eredménylevezetés - Mérleg II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év A tevékenység meghatározása 2010 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.-

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.- Nagykálló Város Önkormányzat 2010. évre az önszerveződő közösségeknek nyújtott a Szociális és Népjóléti Bizottság Eszközbeszerzésre Medicopter Alapítvány 20 000 Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány

Részletesebben

Tisztelt képviselők,jegyzőnő és polgármester!

Tisztelt képviselők,jegyzőnő és polgármester! Tisztelt képviselők,jegyzőnő és polgármester! A 2013-14-es évadra 100 eft -ot kapott a sport egyesület az önkormányzattól ezen felül még 60 eft-ot az alapítványtól kaptunk. Ezen összegek csak a működési

Részletesebben

Határozati javaslat. Tárgy: Szekszárd Megyei Jogú Város évi Sport Eseménynaptára

Határozati javaslat. Tárgy: Szekszárd Megyei Jogú Város évi Sport Eseménynaptára Határozati javaslat Tárgy: Szekszárd Megyei Jogú Város 2014. évi Sport Eseménynaptára Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Humán Bizottsága a 2014. évi Sport Eseménynaptárát elfogadja

Részletesebben

TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6724 Szeged, Tápai u. 26 I/ évi Közhasznúsági jelentés

TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6724 Szeged, Tápai u. 26 I/ évi Közhasznúsági jelentés TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6724 Szeged, Tápai u. 26 I/2 2011. évi Közhasznúsági jelentés A TADASHII Harcművészeti Sportegyesület Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről 1. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Főkönyvi kivonat. 2012.09.10. 13:45:19 Pénznem: HUF. In Gold Invest 22617271-2-43

Főkönyvi kivonat. 2012.09.10. 13:45:19 Pénznem: HUF. In Gold Invest 22617271-2-43 In Gold Invest 22617271-2-43 Főkönyvi kivonat 2012.09.10. 13:45:19 Pénznem: HUF Szűkítési feltételek: 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 439 595 151 459 1 186 219 151 459 1 186 219 151 459 1 034 760 T 13 MŰSZAKI BERENDEZÉSEK,

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-24/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság április 10-i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-24/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság április 10-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-24/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság 2018. április 10-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: A 2018. évi sporttevékenységek ára

Részletesebben

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET I. ÁLTALÁNOS RÉSZ I. 1. HÁTTÉRINFORMÁCIÓ Az Egyesület neve: Újpesti Torna Egylet Székhelye: 1044 Budapest, Megyeri út 13. Adószáma: 19803124-2-41 Főe: Képviselője: 9319 - Egyéb sport

Részletesebben

K I V O N A T. 2013. május 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. 2013. május 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 13. május 27-i ülésének jegyzőkönyvéből 27/13. (V.27.) Sportbizottsági határozat

Részletesebben

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743 2009. évi előirányzat BEVÉTELEK 811 194 743 Államháztartás alrendszereiből 318 140 000 ÖM céltámogatások 251 640 000 működési támogatás (NSSZ) 35 000 000 alap és eredményességi támogatás (MOB) 179 000

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRŐL Tisztelt Küldöttgyűlés! A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelően, a Szolnoki Honvéd Sportegyesület (SZHSE) e l n ö k s é

Részletesebben

J A V A S L A T. a sporttartalék keretből történő támogatás jóváhagyására. Ózd, 2013. Szeptember 26.

J A V A S L A T. a sporttartalék keretből történő támogatás jóváhagyására. Ózd, 2013. Szeptember 26. J A V A S L A T a sporttartalék keretből történő támogatás jóváhagyására Ózd, 2013. Szeptember 26. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő testületi

Részletesebben

SZKÉNÉ SZÍNHÁZ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. 2011. évi közhasznúsági jelentése

SZKÉNÉ SZÍNHÁZ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. 2011. évi közhasznúsági jelentése SZKÉNÉ SZÍNHÁZ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. 2011. évi közhasznúsági jelentése A Nonprofit Közhasznú Kft. a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. meghatározott módon közhasznúsági jelentést

Részletesebben

Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése

Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése. Számviteli beszámoló Nagyon kevés volt az év eleji nyitó bevételünk (8.500 Ft) ezért Mix torna szervezésre és rendkívüli helyzetünk támogatására kaptunk

Részletesebben

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő - testület 2017. május 25-ei ülésére Tárgy: Javaslat a szabadidős sportszakosztályok, egyesületek támogatására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Tisztelt

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés I. Az Egyesület rövid bemutatása Közhasznúsági jelentés Az egyesület neve: Hajdú Rendészeti Sportegyesület Székhely: 4024 Debrecen Mikes Kelemen utca 4. Besorolása: közhasznú Alapító okirat kelte: 2011.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Irodája által szervezett 2008. évi sportversenyekről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére Iktató szám: Sz-249/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök NEMZETI SPORT INTÉZET Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök LEZÁRULT EGY KORSZAK A tehetséggondozó programok 9-10 évesek. Új struktúra áll fel. Új források jelennek meg. HÁROM

Részletesebben

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG 2015.03.17 tervezett bevételek (2015.)

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG 2015.03.17 tervezett bevételek (2015.) tervezett bevételek (2015.) 4. számú melléklet ek 2015. bevételek MIND saját ok áthúzódó 2015. évi bevétel 1 361 777 863 577 436 519 1 797 800 000 451 589 628 2 826 826 147 423 600 000 3 250 426 147 1

Részletesebben

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza TÁJÉKOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriumának Működéséről 2008/2009 -1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait

Részletesebben

1427 VÍZILABDA SPORTEGYESÜLET

1427 VÍZILABDA SPORTEGYESÜLET 1 2 P K 6 0 0 1 1 2 0 0 5 3 Bírósági végzés száma 1427 VÍZILABDA SPORTEGYESÜLET 2014. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Budapest, 2015. május 4. Tartalomjegyzék: I. Számviteli beszámoló II. III. IV. Költségvetési

Részletesebben

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot.

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Ennek eredményeként háromszor több magyar ember sportol, és több mint duplájára nőtt az igazolt sportolók száma. EGYRE TÖBB MAGYAR SPORTOL

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Úszó Szövetség évi Közhasznúsági jelentése Magyar Úszó Szövetség Magyar Úszó Szövetség 2014. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Úszó Szövetség/Hungarian Swimming Association I. Tájékoztató adatok A 2014. évi egyszerűsített éves beszámolójához A

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek önkormányzati támogatására

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek önkormányzati támogatására J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek önkormányzati támogatására Ó z d, 2015. március 26. Előterjesztő: Előkészítő: Alpolgármester Ózdi Sportszervező

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE 8868 Letenye, Kossuth L. u.58. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 évről Készítette: Talentum Kontakt kft 2014-04-22 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. 18566945-8042-569-09 REVITA ALAPÍTVÁNY 4225 Debrecen, Csonkatorony u 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. ----------------------------------------------------- az egyéb szervezet képviselıje 1 EGYSZERES KÖNYVITELŐ

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2015. április 13.-án

Részletesebben

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv

A Szövetség 2012. évi költségvetés tervezete. 2012 terv 2012 terv FORRÁSOK 553 364 827 MOB 366 500 000 működési támogatás 45 000 000 eredményességi támogatás 261 000 000 Héraklész Bajnok 43 000 000 SPORT XXI 10 000 000 Paralimpiai Bizottság 6 000 000 EORV céltámogatás

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év A tevékenység meghatározása 2008 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1753/2012 Ügyintéző: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1753/2012 Ügyintéző: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1753/2012 Ügyintéző: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Tárgy: A sportfinanszírozás rendszerének

Részletesebben

ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 TARTALOM 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél

Részletesebben

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31. Magyar Birkózó Szövetség Sportágfejlesztési Program ismertetése Budapest, 2013. október 31. A sportágfejlesztési program céljai Igazolt versenyzői létszám növelése Egyesületi rendszer megerősítése, minőségi

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV

MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 213 ÉVRŐL MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 213. ÉV Budapest, 214. március 22. 12/1. A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány 1116 Budapest, Fehérvári út 144. Adószám: 19650218-1-43 Budapest, 2011. március 05. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

SZUVERÉN NONPROFIT KFT

SZUVERÉN NONPROFIT KFT 2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A viteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beolója 213.1.1-213.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13. címe A

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 35/2013.(11.25.) számú határozata a 2013. évi Egyéb csapat és egyéni sportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos

Részletesebben

Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése

Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése. Számviteli beszámoló Az évet 46.000 Ft maradvánnyal kezdtük ekkor érkezett meg a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványtól a 0.000 Ft pályázati támogatás.

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Pécs a város jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében is nagy jelentőséget tulajdonít a sportnak. Ennek keretében kiemelten

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 GULYÁS PÁL DIÁKSPORT EGYESÜLET Debrecen, 2010. A Gulyás Pál Diáksport Egyesület 2009 évi pénzügyi teljesítés Bevételek: t.sz. Jogcím megnevezése 1. Tagdíj befizetések 359 650

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózd Városi Sportegyesület évi tevékenységéről. Ó z d, május 31. Előterjesztő: Ózd Városi Sportegyesület elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózd Városi Sportegyesület évi tevékenységéről. Ó z d, május 31. Előterjesztő: Ózd Városi Sportegyesület elnöke TÁJÉKOZTATÓ az Ózd Városi Sportegyesület 2017. évi tevékenységéről Ó z d, 2018. május 31. Előterjesztő: Ózd Városi Sportegyesület elnöke Asztalitenisz Szakosztály: Bajnokságban az Ózdi SzC Gábor Áron

Részletesebben

Sorszám: Tárgy: Az önkormányzat testnevelés és sport feladatairól, a helyi II

Sorszám: Tárgy: Az önkormányzat testnevelés és sport feladatairól, a helyi II Sorszám: Tárgy: Az önkormányzat testnevelés és sport feladatairól, a helyi II testnevelés és sport tevékenység támogatásáról szóló 24/2007.(IX.25.) MOK sz. rendelet módosítása Előterjesztő: Körösi Mihály

Részletesebben

Főkönyvi kivonat. Szinkronúszó Alszövetség 18092369-2-41. 2011.05.19. 12:38:35 Pénznem: HUF

Főkönyvi kivonat. Szinkronúszó Alszövetség 18092369-2-41. 2011.05.19. 12:38:35 Pénznem: HUF Szinkronúszó Alszövetség 18092369-2-41 Főkönyvi kivonat 2011.05.19. 12:38:35 Pénznem: HUF Szűkítési feltételek: 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 2 099 263 1 782 014 2 099 263 1 821 886 2 099 263 1 821 886 277 377

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámoló 2011 év Növényvédőszer-Gyártók és Importörök Szövetsége Egyesület -----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség évi költségvetése

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség évi költségvetése Magyar Tájékozódási Futó Szövetség. évi költségvetése adatok e Ft-ban Bevételek: Terv Tény Terv Előző évi pénzmaradvány 11, Tagdíj 16095 16095 17690 20660 20768 20870 111, Képviseleti díj 1350 1350 1350

Részletesebben

Főkönyvi kivonat Magyar Curling Szövetség

Főkönyvi kivonat Magyar Curling Szövetség BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 114 Szellemi termékek 10 033,- 10 033,- 1194 Szellemi termékek terv szerinti écs 10 033,- 10 033,- 119 Immateriális javak tervszerinti écs. 10 033,- 10 033,- 11 Immateriális javak

Részletesebben

Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4.

Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4. Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4. 2010. évi Közhasznúsági jelentése 1 Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről

Részletesebben

2018. ÉVI SZÖVEGES BESZÁMOLÓ

2018. ÉVI SZÖVEGES BESZÁMOLÓ EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE 1204 BUDAPEST, KÖVES UTCA 1. 2018. ÉVI SZÖVEGES BESZÁMOLÓ A beszámolási időszakban Egyesületünk az Alapszabályban, a Szervezeti és Működési Szabályzatban, egyéb

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 106. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. július 7-i ülésére Tárgy: Tájékoztató

Részletesebben

Barna Márton s.k. Oktatási és Kulturális Bizottság tagja

Barna Márton s.k. Oktatási és Kulturális Bizottság tagja Tárgy: 2014. évi sporttárnogatás elosztása Előterjesztő: Barna Márton Oktatási és Kulturális Bizottság tagja Készítette: Olejné Mertz Judit referens Véleményező Pénzügyi, Gazdasági Bizottság Bizottság:

Részletesebben

SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET 5000. Szolnok, Kilián út 1. Törzsszám: 19866839-9312-521-16

SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET 5000. Szolnok, Kilián út 1. Törzsszám: 19866839-9312-521-16 SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET 5000. Szolnok, Kilián út 1. Törzsszám: 19866839-9312-521-16 KIEMELTEN KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2008. év I. Közhasznú beszámoló: - Szakmai beszámoló

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2009. március 10. Főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 2008. évben

Részletesebben

BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ

BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. Budapest, 2016. május 24. Kunzer Ferenc elnök TARTALOMJEGYZÉK 1. SPORTEGYESÜLET MŰKÖDÉSE... 3 1.1 Sportolási lehetőségek és a szakosztályok

Részletesebben

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában Dr. Gémesi György Nemzeti Sportszövetség elnöke Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), 1123 Budapest Alkotás u. 44. AULA

Részletesebben

GULYÁS PÁL DIÁKSPORT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

GULYÁS PÁL DIÁKSPORT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS GULYÁS PÁL DIÁKSPORT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011 Debrecen, 2012. 1 Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról 1. A Gulyás Pál Diáksport Egyesület 2011. évben központi költségvetési

Részletesebben

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására Ó z d, 2012. február 16. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámoló 212 év Növényvédőszer-Gyártók és Importörök Szövetsége Egyesület -----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

K I V O N A T. Ifjúsági és Sport Bizottsága április 17-i ülésének jegyzőkönyvéből. Sportszervezet neve - támogatás célja

K I V O N A T. Ifjúsági és Sport Bizottsága április 17-i ülésének jegyzőkönyvéből. Sportszervezet neve - támogatás célja Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. április 17-i ülésének jegyzőkönyvéből 13/2018.

Részletesebben

Főkönyvi kivonat Magyar Curling Szövetség

Főkönyvi kivonat Magyar Curling Szövetség BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 114 Szellemi termékek 10 033,- 10 033,- 1194 Szellemi termékek terv szerinti écs 10 033,- 10 033,- 119 Immateriális javak tervszerinti écs. 10 033,- 10 033,- 11 Immateriális javak

Részletesebben