1) 39/2010. (XII. 09.) Püspökladány Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának évi felülvizsgálatáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1) 39/2010. (XII. 09.) Püspökladány Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának évi felülvizsgálatáról"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság december 09-én tartott üléséről 1) 39/2010. (XII. 09.) Püspökladány Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának évi felülvizsgálatáról 2) 40/2010. (XII. 09.) a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti Szolgálata szakmai programjáról 3) 41/2010. (XII. 09.) az alapító okirat módosításáról 4) 42/2010. (XII. 09.) a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programjáról

2 J e g y z ő k ö n y v Készült az Egészségügyi, Szociális Bizottság december 09-én tartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Felszeghy Szabolcs bizottsági elnök, Kovács Krisztina, Márkus Gábor, Nagy Ildikó, Tőkéné Nagy Ilona bizottsági tagok Fodorné Szabó Mária intézményfelelős Dr. Felszeghy Szabolcs bizottsági elnök: Szeretettel köszöntöm a bizottság tagjait. Megállapítom, hogy a bizottság ülése határozatképes, mert a bizottság mind az 5 tagja jelen van. Napirendi pontok felvételére kérek javaslatot. A 2. napirendi pont az Előterjesztés a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti Szolgálata szakmai programjának jóváhagyására változik, 3. napirendi pont az Előterjesztés alapító okirat módosítására, 4. napirendi pont az Előterjesztés a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programjának jóváhagyására, 5. napirendi pont az eredeti 3. napirendi pont. Megállapítom, hogy a bizottság 5 igen szavazattal a napirendek tárgyalását a benyújtott írásbeli kiegészítéssel együtt elfogadja. N A P I R E N D : 1. Előterjesztés Püspökladány Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója évi felülvizsgálatának elfogadására 2. Előterjesztés a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti Szolgálata szakmai programjának jóváhagyására 3. Előterjesztés alapító okirat módosítására 4. Előterjesztés a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programjának jóváhagyására 5. Előterjesztés lakásfenntartási támogatás iránti kérelmek elbírálására (zárt ülés) 6. K ü l ö n f é l é k

3 1. N A P I R E N D Dr. Felszeghy Szabolcs bizottsági elnök: A szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata meggyőződik a évi felülvizsgálatban leírtak megvalósulásáról, illetve előremutató is. Tartalmazza, hogy a évben elkészült eredeti koncepció lényeges elemeiben változás nincs, azok ma is érvényesek. A lakosságot érzékenyen érintette a koncepció felülvizsgálatában jelzett méltányossági ápolási díj megszűnése, ennek anyagi okai voltak. A 10. oldalon: az intézmény személyi feltételei jelenleg megfelelnek a jogszabályi előírásoknak, azonban, ha nő az ellátotti létszám, akkor létszámbővítésre lesz szükség, a költségvetésben azt lehet, hogy tervezni kellene. A házi gondozásban a napi gondozási szükségletet teljes mértékben nem tudják biztosítani. Nagy Ildikó bizottsági tag: a házi gondozás esetén a napi 4 órás gondozási szükségletű emberek (6 fő jelenleg) ellátása jelent problémát, napi több részletben szükséges ezt biztosítani, ami csak a közcélú foglalkoztatottak bevonásával megoldható. 4 órás foglalkoztatással nem vagyunk kisegítve, mert ha délelőtt és délután kell valakit ellátni, nem igazán mehet más-más személy. Dr. Felszeghy Szabolcs bizottsági elnök: a 11. oldalon szereplő pszichiátriai ellátási csoport nagyobb figyelmet igényel. Nagy Ildikó bizottsági tag: jelenleg 85 ellátott van, a gondozói létszám ugyan megvan, nem mindegy, hogy milyen a végzettségük. A hozzátartozók szerint - a 11. oldalon - szükség lenne ápoló-gondozó létszámra, átmeneti elhelyezést biztosító intézményre, sok esetben 1-2 hét időtartamról lenne szó. Dr. Felszghy Szabolcs bizottsági elnök: a 15. oldalra térve, a családban történő nevelkedés fontossága elsődleges. A bölcsőde kapcsán is felmerül kérdés, de egyelőre pénzügyi háttere van a megoldás hiányának, illetve a települések igénye meghatározó. Kovács Kriszta bizottsági tag: 10. oldalon a szakképzetlen dolgozók foglalkoztatása hátrányosan befolyásolja az ellátást, miről van szó? Nagy Ildikó bizottsági tag: az ápolásra szoruló klienshez csak szakképzett gondozó mehet, legutóbb a közcélúak között volt szakképzett is. Kovács Kriszta bizottsági tag: mi a helyzet az igazolatlanul hiányzó tanulók esetében az iskoláztatási támogatás felfüggesztésével? Kovács Lajos irodavezető: ismerteti a jogszabályi hátteret, tájékoztat a jelenleg folyamatban lévő ügyekről. Dr. Felszeghy Szabolcs bizottsági elnök: áttekinthető. a koncepció jól szerkesztett, világos,

4 Megállapítom, hogy a napirendhez kérdés, észrevétel nem hangzott el, a bizottság 5 igen szavazattal az alábbi határozatot 39/2010. (XII. 09.) Egészségügyi, Szociális Bizottsági határozat: Püspökladány Város Egészségügyi, Szociális Bizottsága a Püspökladány Város Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának évi felülvizsgálatát elfogadásra javasolja. 2. N A P I R E N D Nagy Ildikó bizottsági tag: a Megyei Gyámhivatal ellenőrzése során is előtérbe került, hogy a Gyermekjóléti Szolgálatnak külön kell rendelkezni szakmai programmal. Az eddig az intézmény együttes szakmai programjából ezért ez kiemelésre került, és külön jelenik meg. Tőkéné Nagy Ilona bizottsági tag: két pontatlanságot kellene korrigálni; a 3 iskola tagintézmény, illetve a Könyvtár és a Művelődési Központ viszonyát. 40/2010. (XII. 09.) Egészségügyi, Szociális Bizottsági határozat: Püspökladány Város Egészségügyi, Szociális Bizottsága a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekjóléti Szolgálata szakmai programjának jóváhagyására tett előterjesztést elfogadásra javasolja. 3. N A P I R E N D

5 41/2010. (XII. 09.) Egészségügyi, Szociális Bizottsági határozat: Püspökladány Város Egészségügyi, Szociális Bizottsága az alapító okirat módosítását tartalmazó előterjesztés határozati javaslatában foglaltakat elfogadásra javasolja. 4. N A P I R E N D 42/2010. (XII. 09.) Egészségügyi, Szociális Bizottsági határozat: Püspökladány Város Egészségügyi, Szociális Bizottsága a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programjának jóváhagyására tett előterjesztést elfogadásra javasolja. 6. N A P I R E N D - KÜLÖNFÉLÉK Tőkéné Nagy Ilona bizottsági tag: a kerékpárutak mellé, a buszmegállókhoz, főleg a tanműhelyhez, illetve a frekventált helyekre szeméttárolót kellene kihelyezni. Márkus Gábor bizottsági tag: rendeletben lehetne szabályozni a szemetet, illetve csikket eldobálókkal szembeni szankciókat. Dr. Felszeghy Szabolcs bizottsági elnök: a felvetéseket továbbítjuk az illetékesek felé. K.m.f. Kovács Lajos jegyzőkönyv-vezető Dr. Felszeghy Szabolcs bizottsági elnök

Az Egészségügyi, Szociális Bizottság november 17-én tartott üléséről

Az Egészségügyi, Szociális Bizottság november 17-én tartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2011. november 17-én tartott üléséről 1) 36/2011. (XI. 17.) háziorvosi körzet működtetéséről 2) 37/2011. (XI. 17.) a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült az Egészségügyi, Szociális Bizottság május 18-án tartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Felszeghy Szabolcs bizottsági e

J e g y z ő k ö n y v Készült az Egészségügyi, Szociális Bizottság május 18-án tartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Felszeghy Szabolcs bizottsági e JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2011. május 18-án tartott üléséről 1) 15/2011. (V. 18.) Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2011. évi üzleti tervének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült az Egészségügyi, Szociális Bizottság június 23-án tartott ülésén. Jelen vannak: Kovács Krisztina, Nagy Ildikó, Tők

J e g y z ő k ö n y v Készült az Egészségügyi, Szociális Bizottság június 23-án tartott ülésén. Jelen vannak: Kovács Krisztina, Nagy Ildikó, Tők JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2011. június 23-án tartott üléséről 1) 15/2011. (V. 18.) Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2011. évi üzleti tervének

Részletesebben

1) 11/2011. (IV. 21.) Beszámoló a püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft évi mérlegbeszámolójának jóváhagyásáról

1) 11/2011. (IV. 21.) Beszámoló a püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft évi mérlegbeszámolójának jóváhagyásáról JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2011. április 21-én tartott üléséről 1) 11/2011. (IV. 21.) Beszámoló a püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft 2010. évi mérlegbeszámolójának

Részletesebben

1) 52/2009. (XII. 16.) új háziorvosi körzetbe jelentkező háziorvosokról, ill. egyéb egészségügyi tárgyú kérdésekről

1) 52/2009. (XII. 16.) új háziorvosi körzetbe jelentkező háziorvosokról, ill. egyéb egészségügyi tárgyú kérdésekről JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2009. december 16-án tartott üléséről 1) 52/2009. (XII. 16.) új háziorvosi körzetbe jelentkező háziorvosokról, ill. egyéb egészségügyi tárgyú kérdésekről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. február 6-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Kardos István alpolgármester, Petőné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla JEGYZŐKÖNYV Készült: A Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. április 15-én délután 15.00 órakor megtartott testületi ülésről Jelen vannak: Csorba Ferenc Lakatos Pál Tóth Zoltán Béla Jegyzőkönyvvezető: Márton

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága december 16-i soron következő ülésének jegyzőkönyve

Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága december 16-i soron következő ülésének jegyzőkönyve Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2015. december 16-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 40/2015. (XII. 16.) pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat Püspökladány Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

J E G Y Z Ő KÖ N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő KÖ N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. március 2-i rendkívüli üléséről Jelen vannak:, Dr. Fülöp Enikő alpolgármester, Gyengéné dr. Lévai Adrienn jegyző,

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2012. március 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 37/2012. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Tűzoltóság épületének felújítása, bővítése

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA október 26-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA október 26-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. október 26-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 116/2009. (X. 26.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány belterületi buszvárók felújítása tárgyában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V november 28-án órakor a Humán és Népjóléti Bizottság ülésén. Johanidesz Sándor tanácsnok Táncsics Tamás

J E G Y Z Ő K Ö N Y V november 28-án órakor a Humán és Népjóléti Bizottság ülésén. Johanidesz Sándor tanácsnok Táncsics Tamás A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 01/00037-019/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. november 18-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 134/2009. (XI. 18.) önkormányzati testületi határozat folyószámla-hitelkeret meghosszabbításáról. 135/2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Ó Ó É ü É ü ü

Ó Ó É ü É ü ü É Ó É Ú ü ű ú ú ü ü ü Ó Ó É ü É ü ü Ó ü ü ü É ü ü Ó É É ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü Ó Ó ü ü ü ü ü ü ü É ü ü É ü ü ü ü ü ü Ó ü ü ü ü ü ü ü ü É Ó ü ü É Ó Ó ü ü ü ü ü É ü ü ü É ü ü ü ü ü Ó Ó ú ü ü ü ü ü ü Ó

Részletesebben

ű ű ű Ö ű ű ű Ú ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű

ű ű ű Ö ű ű ű Ú ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö É ű É Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű Ú ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ú Ú Ú Ü É É É É ű É Ú É ű É Ó Ö É É ű ű ű É ű Ö Ö ű Ö Ú ű ű ű Ú ű ű ű Ö ű ű ű É ű ű ű Ó Ü É É Ú Ú Ü Ü Ö Ó ű Ü Ü ű ű É Ó Ó ű ű Ü Ö Ó Ö Ü Ü ű

Részletesebben

Ú Ú Ü Ü ű ű ű É Ú É ű

Ú Ú Ü Ü ű ű ű É Ú É ű É Ó ű ű Ö Ú Ú Ü Ü ű ű ű É Ú É ű É ű ű ű Ü ű É ű Ű Ö ű ű ű Ú Ú É É Ó Ó Ú ű ű É Ú É Ü Ü Ú ű Ú Ó É Ü ű É ű ű ű Ö ű ű ű Ö Ö Ú ű Ü Ú Ö ű Ü ű Ü ű ű Ü Ö ű ű ű Ú Ü Ú Ó ű ű É É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű

Részletesebben

Ó Ó ú ú ú ú ú É ú

Ó Ó ú ú ú ú ú É ú É Ö É ű ú É Ó É ú ú ú Ó Ó ú ú ú ú ú É ú Ó Ó ú É ú É ú Ó Ö É Ó Ó ú É ú Ö Ó Ó ú ú É É É ú Ó Ó É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú É Ú É Ó Ó ú ú Ó Ó Ö Ö É É É ú É É ú ú É É Ó Ó É Ű ú É Ó Ó Ű Ú ú ú É Ú Ú É Ú Ó Ó Ó É É É

Részletesebben

Ó ú É ú É É É Ő ú ú ű Ó Ö É É ú Ü ú É ú

Ó ú É ú É É É Ő ú ú ű Ó Ö É É ú Ü ú É ú É Ó Ö É Ü ű ú Ü ÉÚ É ú ú ű ú Ó ú É ú É É É Ő ú ú ű Ó Ö É É ú Ü ú É ú Ó ú Ü Ü ú ű Ü Ö Ó ú ú ú ú É Ü ú ú Ü Ü Ó Ó É ú ú É É É É Ú Ü Ü ú Ü ú ú É Ő Ő ú É Ó Ó É Ő Ü Ó Ő ú Ó Ó É É ú Ü Ó Ó Ó É ú Ü Ú Ö Ü É ú Ó

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

ű ő ű ű ű ö ő ú ö ő ő ő ő ő ő ő ű ő ő ő ő ü ü ő ü ü ő ú ü ő ő ü ü ü ő ú ü

ű ő ű ű ű ö ő ú ö ő ő ő ő ő ő ő ű ő ő ő ő ü ü ő ü ü ő ú ü ő ő ü ü ü ő ú ü Ö ü ö ő ú ö ü ű ö ö ö ö ő ő ö ő ü ö ö ő ö ö ü ú ö ü ő ő ö ú ő ü ü ü ű ű ű ő ű ű ű ö ő ú ö ő ő ő ő ő ő ő ű ő ő ő ő ü ü ő ü ü ő ú ü ő ő ü ü ü ő ú ü ő ü ü ő ő ü ü ő ő ú ő ú ő ü ü ő ü ő ú ü Ü ő ő ö ő ü ő ü

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi, Szociális Bizottság

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi, Szociális Bizottság JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2013. január 24-én tartott üléséről 1) 1/2013. (I. 24.) társasági szerződések módosításáról 2) 2/2013. (I. 24.) feladat-ellátási szerződések módosításáról

Részletesebben

Öcsöd Nagyközség Cigány Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének április 7. napján megtartott ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközség Cigány Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének április 7. napján megtartott ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközség Cigány Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7. napján megtartott ülésének J e g y z ő k ö n y v e 9/2011./IV. 7./ számú kisebbségi határozat Öcsöd Nagyközség Cigány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. június 25-én tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 34/2015.(VI.25.) 35/2015.(VI.25.) 36/2015.(VI.25.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottságának 2016. szeptember 29-én a Városháza emeleti kis termében 8 30 órai kezdettel

Részletesebben

Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága

Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága Ikt.sz.: Ph.665-7/2012 Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6. számú J e g y z ő k ö n y v e Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága

Részletesebben

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csákánydoroszló önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én megtartott nyílt képviselő-testületi

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése Iktatószám: /2010. Kövegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. év november hó 29. napján 17.00 órakor tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E O K 88/2010.(XI.29.)Kt.h.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA május 20-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA május 20-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. május 20-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 56/2010. (V. 20.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladányi Területi Gondozási Központ áthelyezése

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottságának 2015. október 27-i nyilvános üléséről Tartalmazza a 27/2015.(X.27.) 28/2015.(X.27.) 29/2015.(X.27.) 30/2015.(X.27.) Bizottsági határozatot J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

2015. m á r c i u s 2 6.

2015. m á r c i u s 2 6. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2015. m á r c i u s 2 6. Készült:

Részletesebben

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén.

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén. 1 ÁBRAHÁMHEGY- BALATONRENDES -SALFÖLD KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI -------------------------------------------------------- Ikt.szám: 620-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. július 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. július 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. július 5-i soron kívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 70/2010. (VII. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány Újtelepi Városrész szennyvízcsatorna

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Helyi Esélyegyenlőségi Program áttekintéséről Az egyenlő bánásmódról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének november 25. napján megtartott soros, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének november 25. napján megtartott soros, nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. november 25. napján megtartott soros, nyilvános üléséről. Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita, alpolgármester

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 3/2016. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

1.napirend. Dombi Imréné. Nagy Sándorné

1.napirend. Dombi Imréné. Nagy Sándorné Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. május 21-ei ülésén hozott határozatai 22/2009.(V.21.) Püspökladány Város Önkormányzat részére folyószámlahitel felvétel 23/2009.(V.21.)

Részletesebben

2015. június 19-én (csütörtök) du órára

2015. június 19-én (csütörtök) du órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

341-16/2013. Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága november 21-i soron következő ülésének jegyzőkönyve

341-16/2013. Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága november 21-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 341-16/2013. Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2013. november 21-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 70/2013. (XI. 21.) pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat A Gazdasági

Részletesebben

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013.

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013. Szám: 229/2013. U G O D Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. október 22-i ülésén hozott határozatai

Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. október 22-i ülésén hozott határozatai Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. október 22-i ülésén hozott határozatai 39/2009.(X.22.) Közbeszerzési Szabályzat módosítása 40/2009.(X.22.) Az önkormányzat 2009. évi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 16/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t Községi Polgármestertől S o n k á d 11-5/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, d) határozata: 31/2009.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény-Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csetény és Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületeinek 2014. február

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.

Részletesebben

1.napirend. Jeney Tibor. Ökrös István

1.napirend. Jeney Tibor. Ökrös István Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. augusztus 19-ei ülésén hozott határozatai 30/2009.(VIII.19.) Püspökladány Bajcsy-Zs. u. 7. szám alatti épület átalakítási, felújítási

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli (nyílt) üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli (nyílt) üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli (nyílt) üléséről Az ülés ideje: 2016. július 4. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi u. 8. sz.) J e l e n v a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2011. (V. 30.) 53/2011. (V. 30.) 54/2011. (V. 30.) 55/2011. (V. 30.) 56/2011. (V.

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők.

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők. 1 J E GY Z Ő K Ö NY V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 18:00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint.

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. május 23-án (kedden) 13:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága. nyílt üléséről

Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága. nyílt üléséről Ügyiratszám: 17531-1/2018 Jóváhagyta: ---------------------------- Lőrincz László gazdasági irodavezető JEGYZŐKÖNYV Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága 2018. június 13-án 15 30 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. április 23. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 1 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2011. január 3. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. december 12-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága március 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyve

Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága március 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyve Püspökladány Város Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2016. március 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 20/2016. (III. 30.) pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat A Püspökladányi Városi

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Ikt. szám: J e g y z ő k ö n y v a Csákvári Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. április 14-én megtartott nyilvános üléséről Határozatok: 13/2015.

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság július 5-i rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság július 5-i rendkívüli nyilvános üléséről Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága Ülés száma: SZCSTB 109-11/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről. 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 7-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é Ó Ö é ü ó ö é é ü é é ó ö é ü ü é é ó é é é é é é ö é é é é é é é ó ö ü é é é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető jegyzőkönyvvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető jegyzőkönyvvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. július 10-én a Városháza emeleti ovális termében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 8-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 8-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 8-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló a 2011. évi közfoglalkoztatásról Iktatószám: 375-15/2012.

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben