A közgyűlés egyidejűleg elfogadja a 5. számú melléklet szerint a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet módosított alapító okiratát.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A közgyűlés egyidejűleg elfogadja a 5. számú melléklet szerint a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet módosított alapító okiratát."

Átírás

1 125/2007. (VI. 28.) MÖK határozat A Veszprém megyei integrált egészségügyi ellátórendszer kialakításának következő lépéseként a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta és egyetért a szakellátási feladat átvételével Sümeg Város Önkormányzatától. 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat az integrált megyei egészségügyi ellátórendszer kialakítása érdekében szerződéses megállapodás keretében egész Veszprém megyére kiterjedő területi fekvőbeteg pszichiátriai szakellátási kötelezettséggel, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 70. (1) bekezdése alapján július 31-től határozatlan időre, de legalább október 31-éig átveszi Sümeg Város Önkormányzatától a Városi Kórház és Rendelőintézet fekvőbeteg-ellátó egységének működtetését. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza elnökét a fekvőbeteg pszichiátriai szakellátás átvétele tekintetében Sümeg Város Önkormányzatának polgármesterével a feladatátadási szerződés( 3. számú melléklet) aláírására. A létszámleépítéssel összefüggő költségekre benyújtott pályázat útján várható pénzösszeg átadását Sümeg Város Önkormányzata a megyei önkormányzattal külön megállapodás keretében rendezi. A megyei közgyűlés elnöke a létrejövő feladatátadásról a szerződés megküldésével tájékoztatja a Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanácsot, valamint az egészségügyi minisztert. Határidő: a feladatátadási szerződés aláírására: július 31. a feladatátadási szerződés megküldésére: a szerződés kölcsönös aláírásától számított 8 napon belül Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése július 31-ei hatállyal a mellékelt megszüntető okiratban foglaltak szerint (4. számú melléklet) megszünteti a szakfeladat átvételével működtetésre átvett sümegi Városi Kórház és Rendelőintézet (8330 Sümeg, Kompanik Zsófia u. 6.) megnevezésű önállóan gazdálkodó költségvetési intézményt. Egyidejűleg jogutódlással július 31-ei hatállyal beolvasztja a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet (8200 Veszprém, Kórház u. 1.) megnevezésű önállóan gazdálkodó költségvetési intézményébe. A beolvadással megszűnik az intézmény egyszemélyi felelős vezetőjének magasabb vezetői megbízása. A megszűnt intézménnyel közalkalmazotti jogviszonyban állók munkáltatója a jogutódlás következtében július 31-jétől a Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet. A közgyűlés egyidejűleg elfogadja a 5. számú melléklet szerint a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet módosított alapító okiratát. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény megszüntetéséről szóló megszüntető okiratot a törzskönyvi nyilvántartást vezető szervnek küldje meg. Határidő: július 31.

2 Felelős: Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző 3. A közgyűlés felkéri elnökét, hogy a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet finanszírozási szerződésének a módosítását kezdeményezze az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál, biztosítva ezzel az átvételre kerülő ágyakhoz szükséges finanszírozást. Határidő: július 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 4. A közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy kösse meg a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet főigazgatójával visszafizetési kötelezettséggel augusztus 1-től szeptember 30-áig Ft átadására vonatkozó pénzeszköz-átadási szerződést. Határidő: július 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 5. A közgyűlés hozzájárul, hogy a megyei kórház főigazgatója, finanszírozási előleg felvételét kezdeményezze az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál a augusztus 1-e és december 31-e közötti időszak pénzügyi kötelezettségeinek teljesítése érdekében. A finanszírozási előleg december 31-éig történő visszafizetéséért a megyei önkormányzat, mint fenntartó kezességet vállal. Határidő: július 31. Felelős: Dr. Rácz Jenő főigazgató 6. A közgyűlés felkéri a megyei kórház főigazgatóját, hogy az átvételt követően készítsen az összevont intézmény működtetésére és az adósságállomány kezelésére vonatkozó gazdálkodási-pénzügyi stabilizációs tervet és terjessze azt a közgyűlés soron következő ülésére. Határidő: szeptember 13. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 125/2007. (VI. 28.) MÖK határozat 3. sz. melléklete MEGÁLLAPODÁS (Tervezet) amely létrejött a Sümeg Város Önkormányzat Városi Kórház és Rendelőintézetében (Sümeg, Doba) ellátott egészségügyi szakellátási feladatok, valamint a feladatellátást biztosító vagyon használatra történő átadás-átvételéről Sümeg Város Önkormányzata (8500 Sümeg, Fő u. 12. képviselő: Dr. Rédei Zsolt polgármester, továbbiakban: Átadó)../2007. (VI. 26.) VKT számú határozatával döntött a Városi Kórház és Rendelőintézet szakellátási feladatainak a Veszprém Megyei Önkormányzat (8200 Veszprém, Megyeház tér 1., képviselő: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, továbbiakban: Átvevő), részére történő átadásáról, amit a Veszprém Megyei Önkormányzat a../2007. (VI. 28.) MÖK határozatával tudomásul vett.

3 A fenti határozatok alapján Sümeg Város Önkormányzata és a Veszprém Megyei Önkormányzat között az alábbi megállapodás jön létre: 1. Átadó és Átvevő (továbbiakban együtt: Szerződő Felek) megállapodnak abban, hogy a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 70. (1) bekezdése alapján Átadó átadja, Átvevő pedig átveszi a Városi Kórház és Rendelőintézet 8330 Sümeg, Kompanik Zsófia u. 6., valamint 8482 Doba, Somlóvár 1. telephelyén működtetett, összesen 427 (75 aktív, 232 rehabilitációs, 40 krónikus pszichiátriai, illetve 20 rehabilitációs és 60 krónikus belgyógyászati) ágy kapacitás fenntartói és felügyeleti jogát, valamint a mellékelt alapító okiratban meghatározott szakellátási feladatok ellátását határozatlan időre, de legalább a július 31-e és október 31-e közötti időszakra. 2. Átadó hozzájárul, hogy az átvett intézményt Átvevő a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézettel szervezetileg egyesítse és annak integrált szervezeti egységeként működtesse. A racionális feladatellátási struktúra kialakítása a továbbiakban Átvevő joga, feladata és felelőssége. 3. Szerződő Felek a Városi Kórház és Rendelőintézet zárómérlegében feltüntetett eszközök, valamint az átadott szakellátási feladatok ellátását szolgáló vagyon használati jogáról a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. tv (továbbiakban: Ptk.) valamint az Ötv. hatályos rendelkezései alapján az alábbiak szerint rendelkeznek: 3.1. Az intézmény könyvviteli nyilvántartásában feltüntetett befektetett eszközök kivéve ingatlanok az Átvevő tulajdonába, míg az intézmény működéséhez szükséges ingatlanok az Átvevő térítésmentes használatába kerülnek. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a használati jogot 90 napon belül vagyonkezelői joggá alakítják át külön megállapodásban Átadó a Sümeg Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonában álló, 8330 Sümeg, Kompanik Zsófia u. 6. [944 hrsz, alapterülete: 1.097m 2, megjelölése: gazdasági irodák ; 945/3 hrsz, alapterülete: m 2, megjelölése: elmeosztály épületei ; 946/3 hrsz, alapterülete: m 2, megjelölése: belgyógyászat, patológia, járóbetegellátás (megosztott használat) ; 954 hrsz, alapterülete: 735 m 2, megjelölése: kórházi műhelyek ], alatti ingatlanokra vonatkozó használati jogot ingyenesen átadja, melyre Átadó teljes körű vagyonbiztosítást köt Átadó hozzájárul, hogy Átvevő a használati jogot intézménye, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet útján gyakorolja. Az Átadó egyben tulajdonos önkormányzat egyidejűleg hozzájárul a 3.2. pontban felsorolt ingatlanok vonatkozásában a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet által gyakorolt ingyenes használati jog a megállapodás időtartamára szóló ingatlan nyilvántartásba történő bejegyzéséhez.

4 3.4. A jelen megállapodás alapján használatba adott vagyonelemekről és a használati jogot gyakorló intézmény tulajdonába kerülő kisértékű tárgyi eszközök és raktárkészletről - szerződés megkötését követően Szerződő Felek legkésőbb szeptember 30. napjáig július 31-i fordulónappal tételes vagyonleltárt készítenek (amely a közgyűlési elfogadását követően a jelen szerződés 1. számú elválaszthatatlan mellékletévé válik) Az ingatlanok karbantartásával kapcsolatos költségeket az átvevő, felújításával kapcsolatos költségeket az átadó köteles biztosítani. (A beruházás, felújítás, karbantartás fogalomkörét a számvitelről szóló többszörösen módosított évi C tv. 3. (4) bekezdése határozza meg.) A beruházásra, illetve felújításra irányuló pályázati támogatások elnyerésére benyújtott pályázatoknál Szerződő Felek külön megállapodást kötnek. Az intézmény ingatlanainak bővítésével kapcsolatos pályázatot csak az Átadó és az Átvevő egyetértésével lehet beadni Az ingyenesen használt vagyon értéknövelését (a beruházási érték csökkentve az amortizációval), amennyiben kizárólag Átvevő forrásainak felhasználásával keletkezett, a Ptk (2) bek. előírásai szerint téríti meg az Átadó Átvevőnek használati jogának megszűnésekor, abban az esetben, ha Átadó előzetesen hozzájárulását adta az értéknövelő beruházáshoz vagy felújításhoz Az Átvevő az ingyenesen használatába került vagyont a jó gazda gondosságával használja, állagát megőrzi, és a megállapodás, illetve az 1. pontban meghatározott időtartam lejártát követő 30 napon belül azokat ingyenesen visszaadja Visszaadáskor Átadó megtéríti Átvevő részére az általa nyújtott és egyéb forrás együttes felhasználásával megvalósuló tárgyi eszköz pótlás, értéknövelő beruházás, új beszerzés értékét a nyilvántartott nettó értéket alapul véve a biztosított forrás arányában Átvevő használatába került vagyont a Ptk. használati jogra vonatkozó előírásai szerint jelen szerződés 1. pontjában meghatározott időtartam alatt, de legfeljebb addig használhatja, míg azokkal az egészségügyi szakellátási feladatok ellátását biztosítja A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés időbeli hatálya alatt az ingyenes használatra átvett ingatlanvagyonnal kapcsolatban a Sümeg Város Önkormányzat Vagyonrendeletét kell alkalmazni. 4. Pénzügyi-költségvetési feltételek 4.1. Az évközi zárómérleg tételei közül: az aktív és passzív elszámolásokat Szerződő Felek tételesen felülvizsgálják és megállapítják a negatív különbözet mértékét, amely átvételtől Átvevő kötelezettségévé válik. (Az elszámolás a felülvizsgálatot követően a jelen szerződés 2. számú elválaszthatatlan mellékletét képezi.) 4.2. Átadott intézmény saját bevételeinek felhasználásáról a Kollektív Szerződés figyelembevételével, az érdekképviseleti szerv véleményét kikérve az intézmény átvétele és integrálása után a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház- Rendelőintézet főigazgatója dönt a pontban foglaltak figyelembevételével.

5 4.3. A vagyonhasznosításból származó bevételek felhasználásai Átadó egyetértésével történhetnek meg, az egyetértés nem tagadható meg abban az esetben, ha az intézmény a bevételt az alaptevékenység feltételeinek javítására használja fel A pontokban foglalt feltételeket a visszavételkor is alkalmazni kell Átadó kötelezi magát, hogy az intézménnyel átadott adósságállomány kezelése miatt Átvevő által felvett és a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház- Rendelőintézetnek biztosított rulírozó hitel járulékait számla alapján megfizeti Átvevőnek az adósságszolgálat érdekében az adósságállomány végleges rendezéséig, de legkésőbb október 31-éig A Városi Kórház és Rendelőintézet július 31-éig folytatott tevékenységével kapcsolatban keletkezett, peresített követelésekért, pervesztesség esetén Átadó kötelezettséget vállal, hogy a követeléseknek a felelősségbiztosítás által meg nem térített összege 100%-át Átvevőnek megtéríti. 5. Munkaügyi feltételek 5.1. A feladatátadás és szervezeti integráció következtében Átvevő intézménye által jogutódlás következik be a munkáltató személyében, mellyel kapcsolatos, szükséges intézkedéseket Szerződő Felek a Munka Törvénykönyve 85/A. és B. -aiba foglaltak szerint valósítják meg. 6. A szerződés mellékletét képezi: - Tételes vagyonleltár a használatba átadott-átvett vagyoni elemekről, - aktív és passzív elszámolások, követelések és kötelezettségek megállapítása, - Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének a többször módosított... sz. rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyonkezelés és hasznosítás szabályairól, - Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2007. (VI. 26.) VKT számú határozata - Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének../2007. (VI. 28.) MÖK határozata, - Átadott intézmény alapító okirata, hatályos működési engedélye, OEP finanszírozási szerződése, - Az intézmény ingatlanvagyon katasztere (tulajdoni lap és térképmásolatokkal), - Épület-állapot meghatározás (műszaki átvételi jegyzőkönyv) - Befektetett eszközök és készletek tételes leltára, - Idegen eszközök leltára, - A hatályban lévő Kollektív Szerződés. 7. Az intézmény átadását-átvételét követően a fenntartói és felügyeleti jogot érintő jogszabályváltozások esetén a felek a szerződést felülvizsgálják. 8. Felek a megállapodást elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírják.

6 Veszprém, június... Veszprém Megyei Önkormányzat képviseletében: Sümeg Város Önkormányzata képviseletében: Lasztovicza Jenő Dr. Rédei Zsolt a megyei közgyűlés elnöke polgármester Ellenjegyző: Dr. Zsédenyi Imre Dr. Gutmayer Bernadett megyei főjegyző aljegyző Veszprém, július.... Gidainé Dr. Molnár Gyöngyi jogtanácsos

7 125/2007. (VI. 28.) MÖK határozat 4. sz. melléklete MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése július 31-i hatállyal az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv ának (3) bekezdése, illetve az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. (1) (3) bekezdése alapján költségvetési szerv megszüntetésére az alábbi megszüntető okiratot adja ki: 1. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv neve: Sümeg Városi Kórház és Rendelőintézet 2. Az intézmény típusa: fekvőbeteg ellátást biztosító egészségügyi intézmény 3. Az intézmény székhelye, címe: 8330 Sümeg, Kompanik u. 6. Az intézmény telephelye: 8330 Sümeg, Kossuth u Doba, Somlóvár Felügyeleti szerve: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 5. A megszüntető szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 6. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje: július A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv teljes körű jogutódja: Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet 8. A jogutódlással kapcsolatos részletes rendelkezések: a.) A jogelőd megszűnésének napjától a jogelőd által ellátott valamennyi alapfeladatot a jogutód Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet alaptevékenységként látja el. b.) A jogelőd által kötött szerződésekben, továbbá más jogviszonyaiban a megszűnés napjától a jogelőd helyébe valamennyi jog és kötelezettség tekintetében a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet lép. c.) A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a feladatellátáshoz szükséges vagyon használatára [944; 945/3; 946/3; 954 helyrajzi számú ingatlanok tényleges használójául a jogutódlásból eredően] a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézetet jelöli ki. d.) A jogelőd által foglalkoztatottak vonatkozásában a megszűnés napjától jogutód Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet a munkáltató. A megszüntető okiratot Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 125/2007. (VI. 28.) MÖK határozatával elfogadta. Veszprém, július 31. Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke

8 125/2007. (VI. 28.) MÖK határozat 5. számú melléklete Alapító Okirat Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv. 88. (3) bekezdésében, a 262/2003. (XI. 13.), a 35/2005. (IV. 19.), továbbá a 11/2007. (II. 22.), a 61/2007. (IV. 19.)125/2007. (VI. 28.) MÖK határozatban foglaltak alapján a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet alapító okiratát július 31- étől a következők szerint határozza meg: Költségvetési szerv megnevezése: Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház- Rendelőintézet [Az intézmény január 1-től jogutódja a dobai Hollós István Szocioterápiás Pszichiátriai Kórháznak (Doba, Somlóvár u. 1.) és július 31-jétől a sümegi Városi Kórház és Rendelőintézetnek (Sümeg, Kompanik Zs. U. 6.).] Székhelye: Veszprém, Kórház u. 1. Telephelyei: Veszprém, Komakút tér 1. Veszprém, Óvoda u. 2. Veszprém, Hóvirág u. 1. Veszprém, Stromfeld A. u. 10. Doba, Somlóvár u. 1. Sümeg, Kompanik Zs u. 6. Kinevezés rendje: Alapító szerv megnevezése: Felügyeleti szerv megnevezése: A költségvetési szerv egyszemélyi felelős vezetője a főigazgató, akit a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 233/2000. (XII. 23.) Korm. rend. 3. (2) bek. alapján 5 éves időtartamra bíz meg. Veszprém Megyei Tanács Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Gazdálkodási jogkör szerinti besorolás: teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv A feladatellátást szolgáló vagyon: Belterület Veszprém, Kórház u hrsz. Komakút tér hrsz. Óvoda u hrsz. Hóvirág u hrsz. Stromfeld A. u hrsz. Doba, Somlóvár külterület 0219, 0220/2, 0222/2, 0222/3, 0222/4, 0222/5, 0222/6, 0223/1,0233/1, 025/2 hrsz. belterület: 335, 337 hrsz.

9 8330 Sümeg, Kompanik Zs. u , 945/3, 946/3, 954 hrsz A rendelkezésre álló vagyontárgyakat az intézmény feladatainak ellátásához szabadon használhatja, azzal a 8/2002. (IX.20.) rendeletben foglaltaknak megfelelően rendelkezik. Alaptevékenységek szerinti szakágazati besorolás: Szakágazat száma, megnevezése: Fekvőbetegek gyógyintézeti ellátása Járóbetegek orvosi ellátása Egyéb humán egészségügyi tevékenység Kötelező feladatként ellátandó alaptevékenység: Szakfeladat Megnevezés Feladat tartalmi meghatározása száma Aktív fekvőbeteg-ellátás Veszprém megye lakosságának fekvőbeteg ellátása, a települési önkormányzatok által fenntartott kórházak szakmai munkájának támogatása, segítsége. A megyére kiterjedően végzi a lakosság gyógyító megelőző ellátását, ellátja a megye más gyógyító-megelőző intézményeiből áthelyezett, átvett magasabb szintű gyógyintézeti ellátásra szoruló betegeket, segíti az orvostanhallgatók famulálását, a szigorló orvostanhallgatókat gyakorlatra fogadja, a megye szakdolgozói és körzeti orvosainak továbbképzése Rehabilitációt, utókezelést és A megye lakosságának elme-egészségügyi ellátása, gondozást nyújtó fekvőbetegellátás szövődménymentes alkoholbetegek elvonókezelése Krónikus fekvőbeteg ellátás Az a fekvőbeteg ellátó intézetben végzett tevékenység, amelynek időtartama, befejezése általában nem tervezhető, hosszabb időszakot ölel fel. Az ellátásban az ápolás a meghatározó és az ellátás célja alapvetően a beteg állapotának Járóbetegek gondozóintézeti ellátása stabilizálására irányul. A megye járóbetegeinek helyi ellátása lehetőségeit meghaladó, szakorvosi gondozóintézetekben végzett gondozási tevékenység Foglalkozás-egészségügyi ellátás A foglalkozás-egészségügyi szakrendelés és a foglalkozás-egészségügyi szolgálat által a dolgozók munkahelyen végzett szakellátása Járóbetegek szakorvosi ellátás A megye járóbetegeinek helyi ellátása lehetőségeit meghaladó szakorvosi vizsgálata, gyógykezelése Fogorvosi ellátás Fogszabályozási tevékenység és a szájsebészeti járóbetegek ellátásával kapcsolatos feladatok Gyógyító célú foglalkoztatás A betegek gyógyító célú foglalkoztatása Egészségügyi ellátás egyéb feladatai Azon tevékenységek, melyek a közvetlen betegellátást nem érintik (ellenőrző főorvosok díjazása, pályázatok kezelése, szakmai rendezvények bonyolítása).

10 Irányított betegellátás Az irányított betegellátási modellkísérletben szervező tevékenység ellátása Egyéb szálláshely szolgáltatás Lakással nem rendelkező, bejárni nem tudó orvosok, nővérek részére szállás biztosítása Munkahelyi vendéglátás Alkalmazottak és idegen étkezők részére melegétkezés biztosítása. Vállalkozási tevékenység: Költségvetési szervek által ELIXÍR patika működtetése. végzett egyéb vállalkozási tevékenységek Vállalkozási tevékenységet azzal a feltétellel végezhet, hogy nem akadályozhatja az alaptevékenység ellátását; vállalkozási tevékenységből származó árbevétele egymást követő 2 évben nem érheti el az összbevétel egyharmadát. Veszprém, június.. Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke

11/2007. (II. 22.) MÖK

11/2007. (II. 22.) MÖK 11/2007. (II. 22.) MÖK határozat A Veszprém megyei egészségügyi ellátórendszer struktúra-átalakításának támogatása, az intézményi átalakítások megkezdése céljából a Veszprém megyei önkormányzati fenntartású

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS (Tervezet)

MEGÁLLAPODÁS (Tervezet) 125/2007. (VI. 28.) MÖK határozat 3. sz. melléklete MEGÁLLAPODÁS (Tervezet) amely létrejött a Sümeg Város Önkormányzat Városi Kórház és Rendelőintézetében (Sümeg, Doba) ellátott egészségügyi szakellátási

Részletesebben

195/2009. (XII. 17.) MÖK

195/2009. (XII. 17.) MÖK 195/2009. (XII. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése engedélyezi, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Tüdőgyógyintézete Veszprém, Áchim tér 9. szám alatt heti 6 nem szakorvosi

Részletesebben

megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és

megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és 233/2010. (XII. 15.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyetért a Veszprém Megyei a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt által kezdeményezett intézményen belüli

Részletesebben

Határidő: augusztus 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnök

Határidő: augusztus 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnök 131/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a nevelési tanácsadás pedagógiai szakszolgálati feladat ellátása céljából a Várpalota Város Önkormányzata, mint átadó, valamint

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete július 09- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete július 09- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. július 09- i rendkívüli ülésére Tárgy: A Zirci Zeneiskola átadásával kapcsolatos megállapodás jóváhagyása a Veszprém Megyei Önkormányzattal

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/285-10/2009. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt. 122/2009. (IX. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. február 17. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 10/2011. (II. 17.) határozata

Részletesebben

6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/213-10/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület július 31-i ülésére.

6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/213-10/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület július 31-i ülésére. 6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/213-10/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. július 31-i ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Városi Kórház Rendelőintézet,

Részletesebben

153/2011. (VIII. 16.) MÖK

153/2011. (VIII. 16.) MÖK 153/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

Tiszaújváros Városi Rendelőintézet, A L A P Í T Ó O K I R A T módosítása. 21. Az intézmény hosszú- és körbélyegzőjének hivatalos szövege:

Tiszaújváros Városi Rendelőintézet, A L A P Í T Ó O K I R A T módosítása. 21. Az intézmény hosszú- és körbélyegzőjének hivatalos szövege: X/388/2011. 155/Ökt. határozat melléklete A L A P Í T Ó O K I R A T módosítása Az Alapító Okirat 21. pontja az alábbiak szerint módosul: 21. Az intézmény hosszú- és körbélyegzőjének hivatalos szövege:

Részletesebben

41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat

41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat 41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat A dr. Marek József Szakközépiskola (Mohács) és a Petőfi Sándor Középiskolai Kollégium (Mohács) feladatellátásának átadás-átvétele 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS 3. számú módosítása

FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS 3. számú módosítása 101/2009. (VI. 18.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a fogszabályozási szakellátás feladatának ellátását Pápa, és Balatonfüred vonzáskörzetének települései kivételével 2014. július

Részletesebben

Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém, Kossuth u. 10.

Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém, Kossuth u. 10. 186/2009. (XII. 17.) MÖK határozat I. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2010. október 29 -i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2010. október 29 -i ülésére BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE K E C S K E M É T Ikt. sz.: 5018/2010. E l ő t e r j e s z t é s a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2010. október 29 -i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Határidő: 2011. június 30. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

Határidő: 2011. június 30. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 109/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Balatonalmádi Város Önkormányzata, mint átadó, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat, mint átvevő között a Magyar-Angol

Részletesebben

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok.

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok. Okirat száma: 0-/9-15/01. Módosító okirat A Pécs Közgyűlése által 01. május 4. napján kiadott 08-8/08-/01. okiratszámú alapító okiratát az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-189 /2010. JAVASLAT alapító okiratok módosítására Készült: a Képviselő-testület 2010. decemberi

Részletesebben

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása, Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 1. oldal Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. december 16-i ülésére A Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet alapító okiratának jóváhagyása

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. december 16-i ülésére A Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet alapító okiratának jóváhagyása 1 Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. 1918/2010/HUM. : (53) 360-017 : (53) 360-010 Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-096 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-096 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-096 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 02/225-11/2008. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER l ^ l l O i j BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER Tárgy: XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A dr. Tóvári István

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. december 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. december 29-i ülésére Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 14/800-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 117/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben) Alapító okirat (Egységes szerkezetben) Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban: Ötv.) 10. (1) bek. g) pontja, az államháztartásról

Részletesebben

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6. 192/2009. (XII. 17.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. 2549/2010/HUM. : (53) 360-017 : (53) 360-010 Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A 08. számú felnőtt háziorvosi körzet önkormányzat általi átvétele Tárnok Lászlóné jegyző dr. Uhrin Anna aljegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, május 23.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, május 23. Javaslat az Ózd Város Önkormányzata által biztosított egészségügyi alapellátás működtetésének átadására az Ózd Kistérség Többcélú Társulása által alapított Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS 3. számú módosítása

FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS 3. számú módosítása 101/2009. (VI. 18.) MÖK határozat A/ melléklete FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS 3. számú módosítása amely létrejött egyrészről a (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.; képviseli:, a megyei közgyűlés elnöke), mint a

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény felhatalmazása

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton

Részletesebben

2010. május szám. Tartalomjegyzék HATÁROZATOK. 53/2010. (V. 13.) Kgy. A Dél-Zselici Középiskola alapfokú művészetoktatási feladatellátásának

2010. május szám. Tartalomjegyzék HATÁROZATOK. 53/2010. (V. 13.) Kgy. A Dél-Zselici Középiskola alapfokú művészetoktatási feladatellátásának 010. május 13. 7. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal HATÁROZATOK 53/010. (V. 13.) Kgy. A Dél-Zselici Középiskola alapfokú művészetoktatási feladatellátásának átadás-átvétele 54/010. (V. 13.) Kgy. Szigetvár

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása 216/2014. (XII.11.) számú határozat Tárgy: napirend elfogadása 1) Belső ellenőrzésekről szóló beszámoló 2) Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló rendelet megalkotása 3) Az önkormányzat 2014.évi

Részletesebben

134/2011. (VI. 23.) MÖK

134/2011. (VI. 23.) MÖK 134/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Ügyiratszám: 51.134/2008.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS I. Határozati javaslat 1. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete../2012. (11.15.) önk. sz. határozatában foglaltak alapján,

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 162/2011. (VIII. 25.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 117/2011. (VI.30.) számú határozatának módosításáról, a Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. 58/2008. (IV. 24.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. június 15-ei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája elnevezésű költségvetési

Részletesebben

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

Határidő: július 1. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

Határidő: július 1. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 18/2011. (II. 24.) MÖK határozat 1. A a Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona (Devecser, Petőfi tér 5.), a Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye (Külsővat, Béri Balogh

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. február 10-i ülésére. Városi Kórház Rendelőintézet Közhasznú Társasággá történő átalakulása.

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. február 10-i ülésére. Városi Kórház Rendelőintézet Közhasznú Társasággá történő átalakulása. 5. NAPIREND Ügyiratszám:4/11807/2005. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2006. február 10-i ülésére. Tárgy: Városi Kórház Rendelőintézet Közhasznú Társasággá történő átalakulása. Előterjesztő:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

Részletesebben

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje:

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje: 152/2004. (XII. 9.) MÖK határozat 2/A. sz. melléklete 2004. december 31-i hatállyal az államháztartásról szóló Nevelési Tanácsadó (OM azonosító: 200108) 8400 Ajka, Ifjúság u. 9. a.) A jogelőd megszűnésének

Részletesebben

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata határozati javaslatok: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár intézmények összeolvadásával

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. 7009 OKr "\ l <- Budapest,

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. 7009 OKr \ l <- Budapest, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Főosztály Budapest, 7009 OKr

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 8. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /461-25/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. szeptember 16 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolcai Egységes Pedagógiai

Részletesebben

fr fuszámú előterjesztés

fr fuszámú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere fr fuszámú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 31-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 317-17/2010. 27. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes

Részletesebben

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA 2013. február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Taksony Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Dunavarsány Város Önkormányzat Erkel Ferenc

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása: ALAPÍTÓ OKIRAT Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete és Sajópálfala község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT a alapító okiratának módosítására és az egységes szerkezetű alapító okirat elfogadására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő:

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat

Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE :1041 Budapest, István út. 11. :213-3155 Fax: 231-3156 e-mail: NagyI@ujpest.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: a szakrendelő

Részletesebben

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. Kerekegyháza Város Önkormányzatának Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 38/2010. (II.24.)

Részletesebben

Egyesített Népjóléti Intézmény

Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat 1 2 Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat Költségvetési szerv neve: Egyesített Népjóléti Intézmény Székhelye: Makó, Béke u. 9. Telephelyei: Makó, Deák Ferenc u. 57. Makó, Királyhegyesi

Részletesebben

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 43/2012.(IV.26.) határozattal egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA Kihirdetési záradék: A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. május

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Tapolcai Kertvárosi Óvoda

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat sz. határozat 1. sz. melléklete Alapító Okirat Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Többsincs Óvoda és Bölcsöde Alapító Okiratának módosítása. Tura Város Önkormányzatának

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 14/676-6/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat

Alapító Okirat. 1./ Az intézmény neve: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat Alapító Okirat Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás

Részletesebben

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi

Részletesebben

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. Egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 1. számú melléklet Okirat száma: A 21/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a XVI. Kertvárosi Egyesített Bölcsőde

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata Önkormányzata Képviselő-testületének 9/015. (V.7.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde alapító okiratának módosításáról A Képviselő-testület I. - elhatározza, hogy a Nyírbátori Óvoda,

Részletesebben

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére 2015.07.13. /2015.(...) képviselő-testületi határozat Tárgy: a Bátai Pitypang Óvoda alapító okiratának elfogadása Báta Községi

Részletesebben

NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA A.../2008. (VI.26.) Kgy. határozat melléklete NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 116/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/94-25/2013. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-110/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv) 1 KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK AZ ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Község Önkormányzatának

Részletesebben