MADA-KOMM Kommunális Szolgáltató Nonprofit KFT 4564 Nyírmada, Ady E. 16 Adószám: ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MADA-KOMM Kommunális Szolgáltató Nonprofit KFT 4564 Nyírmada, Ady E. 16 Adószám: ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ"

Átírás

1 MADA-KOMM Kommunális Szolgáltató Nonprofit KFT 4564 Nyírmada, Ady E. 16 Adószám: ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ

2 A MADA-KOMM KFT 2013-as évi tevékenységét a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a település üzemeltetési feladatok határozzák meg. Ezen feladatok elvégzéséhez a KFT szakmunkás állományán kívül a másik fő tevékenység a közfoglalkoztatásból tevődő munkavállalói létszám biztosítja a biztonságos dolgozói hátteret. Az előző évben (2012) belvíz elvezető rendszer felújításra, karbantartásra kaptunk 158 fő foglalkoztatási lehetőséget a,,start mintaprogram keretén belül as év szintén a mintaprogram jegyében folytatódik annyi különbséggel, hogy megosztottabb a pályázati lehetőség. A 2013-as elnyert programok a következő kép alakultak. Folytatnunk kellett a belvíz elvezető rendszer karbantartása elnevezésű programot egy csökkentett létszámmal ennek oka az előző évben késve megkapott vízjogi engedélyek. A következő program Közúthálózat karbantartása címen nyert foglalkoztatási lehetőséget. A harmadik és egyben a legnagyobb létszámot mozgató programelem a Mezőgazdasági földutak karbantartása címen nyert Önkormányzatunk támogatást. A következő táblázatok szemléltetik a programok létszám, bér, járulék, illetve a feladat végrehajtásához szükséges eszköz-anyagigényt: Belvíz A munka időtartama (hónap) 10 Szükséges létszám (fő) 33 Napi munkaóra (óra) 8 Munkabér összesen(forint) SZHA összesen (forint) Bér+SZHA összesen (forint) A feladat végrehajtáshoz szükséges eszköz-, anyagigény Megnevezés Mennyiség Beszerzési rendelkezésre hiány költsége áll Kis értékű tárgyi eszköz Beruházási költségek, kiadások Egyéb költségek Összes beruházási és dologi költség: A projekt összes költsége Költségek mindösszesen

3 Közút A munka időtartama (hónap) 10 Szükséges létszám (fő) 25 Napi munkaóra (óra) 8 Munkabér összesen(forint) SZHA összesen (forint) Bér+SZHA összesen (forint) A feladat végrehajtáshoz szükséges eszköz-, anyagigény Megnevezés Mennyiség Beszerzési rendelkezésre hiány költsége áll Kis értékű tárgyi eszköz Beruházási költségek, kiadások Összes beruházási és dologi költség: A projekt összes költsége Költségek mindösszesen MG A munka időtartama (hónap) 10 Szükséges létszám (fő) 98 Napi munkaóra (óra) 8 Munkabér összesen(forint) SZHA összesen (forint) Bér+SZHA összesen (forint) A feladat végrehajtáshoz szükséges eszköz-, anyagigény Megnevezés Mennyiség rendelkezésre áll hiány Beszerzési költsége Kis értékű tárgyi eszköz Nagy értékű tárgyi eszköz Egyéb költségek Összes beruházási és dologi költség: A projekt összes költsége Költségek mindösszesen

4 A táblázatokból kiderül, hogy az előző évben egy főre jutó fajlagos költség az idei évben jóval kevesebb, tehát bér, járulék + dologi költség 2012-ben Ft; 2013-ban Ft. Ennek következménye, hogy szerényebb keretek között de folytatjuk a betonelem gyártást, mely a belvízelvezető rendszer karbantartásához szükséges as évben gyártottunk: 30X40-es gyeprács db 40X40-es mederlap db Ezek az anyagok beépítésre kerültek. A programon túl az idei évben kerül befejezésre a Kölcsey elletve a Szabolcs út mederlap nélküli részeinek burkolása melyeknek engedélyei birtokunkban vannak. A közút hálózat karbantartása keretén belül zúzott kő minőségben került engedélyeztetésre padkák feltöltésére javítására. Érdekesség, hogy a program nem támogatta a kátyúzásra használatos aszfalt vásárlását. Ezért úgy döntöttünk, hogy a zúzott kő egy részének ellenértékében, aszfaltot vásárolunk az Önkormányzati utak kátyúzására elegendő. Ez a mennyiség összesen 27 t volt amiből megoldottuk a településen a kátyúk bejavítását. 1. Kátyúzás 4

5 2. Kátyúzás A mezőgazdasági földút karbantartás cserjeirtás és az utak szélesítésével kezdődött. A programban 10 db Hrsz. út kiméretésére is kaptunk támogatást. Ezeket az utakat úgy próbáltuk kiválasztani amelyek a földúthálózat gerincét képezik.a cserjeirtást és a favágást követően kézi illetve gépi munkával az úttestek kátyúmentesítése illetve bakhátasítása következett. A kitermelt 1200q fa illetve gally és nyesedék az Önkormányzati intézmények fűtűsére került felhasználásra. Tehát összességében a Start mintaprogram min. foglalkoztatás tényleges értékteremtő programnak minősíthető ami számszerűen az MG program esetében a fűtési szezon elszámolása után mutatható ki a fűtési megtakarításból. A belvíz program keretén belül legyártott beépített betonelemek értéke: 30x40-es gyeprács x415 Ft Ft 40x40-es mederlap 5.000x370Ft Ft Összesen: Ft A közút hálózat karbantartásának hozadéka a jobb közlekedési feltételekben nyilvánul meg. 5

6 A közfoglalkoztatásban az elmúlt év novemberében egy új elem került bevezetésre mely többféle OKJ-s képzésben nyilvánult meg. Nyírmada esetében 7 féle képzés indult november 01-től többek között: Húskészítmény gyártó Zöldség Gyümölcs feldolgozó Csontozó Konyhai kisegítő Mezőgazdasági munkás Motorfűrész kezelő Alapkompetencia Összesen: 18 fő 138 fő Ezek a képzések a Start program résztvevői közül lettek feltöltve,összesen 138 fő november hóban 111 fő visszatöltésére kaptunk lehetőséget a képzésben résztvevők helyére, akik 2013.decemebr 31-ig dolgoztak. Ezeken a foglalkoztatásokon túlmenően: től ig 23 fő től ig 12 fő 6 órás foglalkoztatásban az intézményekben tevékenykedett. A Start programokban vállaltakon túlmenően folyamatosan végeztük a települési szilárdhulladék gyűjtését, és szállítását. Folyamatosan végeztük az Önkormányzat tulajdonában lévő meggyültetvény ápolását. Télen közutak, járdák, hó eltakarítását, síkosítás mentesítését végeztük. Az elmúlt télen egy környezetbarát útszóró só illetve homok keverékével az előző évben beszerzett sószóró kisteherautóval síkosság mentesítettük az utakat, mely úgy gondolom jól vizsgázott. Üzemeltettük a piacot, valamint részt vettünk az Önkormányzat intézményeinek működésének segítésében. A KFT üzemelteti a Művelődési házban a teleházat, melynek vezetése a megújult gép parkkal nagy szakértelemmel nyújt segítséget a lakosság részéről jelentkező igénynek. A november hóban kiírásra került,,bio-és megújuló energiafelhasználás címen elnyert pályázat keretén belül 2013 tavaszán teljes kivitelezése megtörtént a négy intézményben beüzemelésre kerültek a vegyes tüzelésű kazánok. Közreműködtünk néhány beruházás végkifejletében mint például az óvoda udvar és kocsifelhajtó gyeprácsos parkoló illetve mozgáskorlátozott parkoló kialakításában. A szennyvíztelep iszaptárolóját is mi fejeztük be illetve kialakítottunk egy zúzott köves kocsifordulót. A 2013-as közfoglalkoztatásban résztvevők munkáját a lakosság részéről érte dicséret és bírálat, voltak lelkiismeretes és kevésbé aktív dolgozók. Azt hiszem a 6

7 munkafegyelem javításán még van mit dolgoznunk, próbálunk szigorú eszközökhöz folyamodni /rendkívüli felmondás/ úgy érzem azok az emberek akik így viselkednek azokat még a szankció sem motiválja. Ismérve a foglalkoztatás politikai elképzeléseket, úgy ítéljük meg, hogy a jövőben is jelentős eszköz lesz a közfoglalkoztatás a településünkön jelentkező munkanélküliség kezelésében és az elvégzendő feladatok megoldásában. Nyírmada, április 17. Takács Sándor ügyvezető 7

BESZÁMOLÓ. a 2013. évi kistérségi start közfoglalkoztatási programok megvalósulásáról

BESZÁMOLÓ. a 2013. évi kistérségi start közfoglalkoztatási programok megvalósulásáról BESZÁMOLÓ a 2013. évi kistérségi start közfoglalkoztatási programok megvalósulásáról Közfoglalkoztatás Kövegyen 2013-ban 5 programmal vette kezdetét a Startmunka mintaprogram, melynek megvalósulása során

Részletesebben

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A Szerződés megnevezése Projekt megnevezés Szerződést kötő felek neve Szerződés értéke Megvalósítás helye Tényleges teljesítés időpontja Szerződésben bekövetkezett változások Időtartama Napfény Óvoda Bővítési

Részletesebben

Beszámoló a 2014. évi közfoglalkoztatásról

Beszámoló a 2014. évi közfoglalkoztatásról Az 52/2015.(III.19.) határozat melléklete Beszámoló a 2014. évi közfoglalkoztatásról SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 2 2014. év folyamán a Sajószentpéteri Városgondnokság, a Városüzemeltetési és Beruházási

Részletesebben

Hajdúhadház a fejlődés útján 2010-2014.

Hajdúhadház a fejlődés útján 2010-2014. Hajdúhadház a fejlődés útján 2010-2014. Hajdúhadház új arca Folyamatban lévő és befejeződött fejlesztések Ezerjó Vendégház Belügyminisztérium pályázati lehetősége 34 222 000 Ft új nyílászárók és szigetelés

Részletesebben

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban 3.sz. melléklet az 1/2018. ( II.26 ) önkormányzati rendelethez Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban, 011130 - Önkormányzatok

Részletesebben

Javaslat a Belügyminisztérium STARTMUNKA Programjában való 2011-2012 évi részvételhez önkormányzati hozzájárulás megadására

Javaslat a Belügyminisztérium STARTMUNKA Programjában való 2011-2012 évi részvételhez önkormányzati hozzájárulás megadására Javaslat a Belügyminisztérium STARTMUNKA Programjában való 2011-2012 évi részvételhez önkormányzati hozzájárulás megadására Ózd, 2011. szeptember 1. Előterjesztő: Fazekas Zoltán alpolgármester Előkészítő:

Részletesebben

Előterjesztés a Sárrétudvari Önkormányzat Képviselő testületének 2014. I. félévi költségvetési rendelet módosítására

Előterjesztés a Sárrétudvari Önkormányzat Képviselő testületének 2014. I. félévi költségvetési rendelet módosítására Előterjesztés a Sárrétudvari Önkormányzat Képviselő testületének 2014. I. félévi költségvetési rendelet módosítására Tisztelt Képviselő testület! Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzat 2014. I. félévi rendeletmódosítása

Részletesebben

Munkaügyi Központja A közfoglalkoztatási programok eredményei Nógrád megyében 2013. november 07.

Munkaügyi Központja A közfoglalkoztatási programok eredményei Nógrád megyében 2013. november 07. Munkaügyi Központja A közfoglalkoztatási programok eredményei Nógrád megyében 2013. november 07. 3100 Salgótarján, Alkotmány út 11. Telefon: (32) 317-397 Fax: (32) 310-327 e-mail: nogradkh-mk@lab.hu honlap:

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-45/2018. Tárgy: A közmunkaprogram tapasztalatai Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Startmunka-programmal kapcsolatos tájékoztató Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági Osztály Samu Jánosné ügyintéző Ilyés Péter ügyvezető Békési Kommunális és Szolgáltató Kft. Véleményező

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. január 21. napján 16 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

M U N K A L A P. a 2013. évi költségvetés szakfeladat szintű tervezéséhez. Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása

M U N K A L A P. a 2013. évi költségvetés szakfeladat szintű tervezéséhez. Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása - 1 - Szakfeladat: 381101 Települési hulladék begyűjtése, szállítása Működési Lakosságnak továbbszámlázandó szemétszállítási díj 2012. évi (50 396 eft) x 1,19 59 971 A fentiek ÁFA-ja 16 192 Hátralék behajtás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A GYOMAENDRŐDI START SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET JELENLEGI MŰKÖDÉSÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A GYOMAENDRŐDI START SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET JELENLEGI MŰKÖDÉSÉRŐL TÁJÉKOZTATÓ A GYOMAENDRŐDI START SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET JELENLEGI MŰKÖDÉSÉRŐL A Gyomaendrődi Start Szociális Szövetkezet (a továbbiakban: Szövetkezet) 2015. április 7. napján megtartott közgyűlése Fülöp

Részletesebben

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre. Ózd, január 28.

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre. Ózd, január 28. J a v a s l a t Startmunka programban való önkormányzati részvételre Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Startprogram Iroda Ózd, 2016. január 28. A Belügyminisztérium 2015. augusztus 27. napon elindította

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (III. 12.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 7/2014 Napirendi pontok: 1. A 2015.

Részletesebben

Önkormányzatunk elkészítette a 2015. I. félévi költségvetés teljesítéséről a tájékoztatót a Képviselő testület felé.

Önkormányzatunk elkészítette a 2015. I. félévi költségvetés teljesítéséről a tájékoztatót a Képviselő testület felé. 1. költségvetés végrehajtása Előterjesztő: Tóth János polgármester Tisztelt Képviselő testület! Önkormányzatunk elkészítette a i költségvetés teljesítéséről a tájékoztatót a Képviselő testület felé. Az

Részletesebben

Készítette: Bóta Barbara aljegyző

Készítette: Bóta Barbara aljegyző Tájékoztató az önkormányzat által benyújtott pályázatokról és önkormányzati döntések végrehajtásáról, valamint a közterület használatával, közterület foglalással kapcsolatos intézkedésekről Készítette:

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 107-1/2016. 1. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a 2016.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 11707/2014. J a v a s l a t a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. részére visszatérítendő támogatás nyújtására Tisztelt Közgyűlés! 1. A Salgótarján

Részletesebben

Csárdaszállás Községi Önkormányzat évi költségvetésének mérlege

Csárdaszállás Községi Önkormányzat évi költségvetésének mérlege 1. melléklet a.../2016. (...) önkormányzati rendelethez Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének mérlege A B C megnevezés 2015. terv 2016. terv 1 Intézményi működési bevétel 5 300

Részletesebben

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre J a v a s l a t Startmunka programban való önkormányzati részvételre Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási O. Ózd, 2015. január 15. A Belügyminisztérium 2014.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről

BESZÁMOLÓ a I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről BESZÁMOLÓ a 2013. I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 84,14 %-ban teljesültek az I-III. negyedévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK:

Részletesebben

PULA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PULA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PULA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK 1. ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSAI 2017. mód.ei. 2017. teljesítés 2018 ei. a helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 12 228 055 12 228

Részletesebben

J a v a s l a t önkormányzati hozzájárulás megadására a Startmunka programban való - 2013. 03. 01. és 2014. 02. 28. közötti - részvételhez

J a v a s l a t önkormányzati hozzájárulás megadására a Startmunka programban való - 2013. 03. 01. és 2014. 02. 28. közötti - részvételhez J a v a s l a t önkormányzati hozzájárulás megadására a Startmunka programban való - 2013. 03. 01. és 2014. 02. 28. közötti - részvételhez Előterjesztő: Egészségügyi és Szociális Bizottság Elnöke Előkészítő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: Döntés a Katona József utcai sporttelep és a Szuhay

Részletesebben

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre. Előterjesztő: Polgármester. Ózd, január 12.

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre. Előterjesztő: Polgármester. Ózd, január 12. J a v a s l a t Startmunka programban való önkormányzati részvételre Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Startprogram Iroda Ózd, 2017. január 12. Tisztelt Képviselő-testület! A Belügyminisztérium 2016.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 6467/2015. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! A közmunkaprogramok

Részletesebben

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Beszámoló A közfoglalkoztatás tapasztalatairól Tisztelt Képviselő-testület! A közfoglalkoztatás

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: dr. Varga Tibor jegyző Előterjeszti:

Részletesebben

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 11 / 2014.(V. 29. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 11 / 2014.(V. 29. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 11 / 2014.(V. 29. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ A helyi önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok

Részletesebben

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: 30.000 51.808. Bérek Egyéb Alkalmi mb. Üzemeltetés Szolgáltatás Áfa és egyéb Befizetések

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: 30.000 51.808. Bérek Egyéb Alkalmi mb. Üzemeltetés Szolgáltatás Áfa és egyéb Befizetések 1. melléklet a /2012. ( ) önkormányzati rendelethez 2011. évi költségvetés CÍMREND Jogcím: I. Szálka Község Önkormányzata II. Szálkai Német Kisebbségi Önkormányzat I. Szálka Község Önkormányzata Kötelező

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről

BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről BESZÁMOLÓ a 2013. I. félévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 50,47 %-ban teljesültek az I. félévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK: A teljesülés

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. alapító okiratának módosítására. Ózd, december 15.

J A V A S L A T. az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. alapító okiratának módosítására. Ózd, december 15. J A V A S L A T az Ózdi Városüzemeltető Intézmény alapító okiratának módosítására Ózd, 2016. december 15. Előterjesztő: Ózdi Városüzemeltető Intézmény igazgatója Tisztelt Képviselő-testület! A nemzeti

Részletesebben

Mezőberény Város Önkormányzata évi költségvetés felújítási kiadásainak részletezése intézményenként

Mezőberény Város Önkormányzata évi költségvetés felújítási kiadásainak részletezése intézményenként Kiadás Felhalmozási költségvetés Mezőberény Város Önkormányzata 013350-0 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok 941. hrsz. Ingatlan felújítása 4 000 000 0 4 000 000 0 4 000 000

Részletesebben

11/2012. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) 65-68/2012.(VII.17.) határozata

11/2012. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) 65-68/2012.(VII.17.) határozata 216 11/2012. sz. Készült: 2 példányban. példány 2012. július 17-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) 65-68/2012.(VII.17.) határozata Napirend: 1.) START 2013. évi közmunkaprogram megbeszélése,

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth Lajos út 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu TÁJÉKOZTATÓ - a Képviselı-testületnek a 2013. évi kistérségi startmunka

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-44/2017. Tárgy: A közmunkaprogram tapasztalatai Kiszombor Nagyközség

Részletesebben

A FEHÉRTÓ Non-profit Kft. szakmai és pénzügyi beszámolója ( )

A FEHÉRTÓ Non-profit Kft. szakmai és pénzügyi beszámolója ( ) A FEHÉRTÓ Non-profit Kft. szakmai és pénzügyi beszámolója (218.1.1.-218.9.1.) A FEHÉRTÓ Non-profit Kft. (továbbiakban Kft.) 218. évi működése az üzleti tervben foglaltaknak megfelelően folyt. Az üzleti

Részletesebben

2017. évi közbeszerzési terv

2017. évi közbeszerzési terv 2017. évi közbeszerzési terv Közbeszerzés tárgya I. Építési beruházás Alkalmazandó/választott eljárási típus, eljárási fajta Közbeszerzés előzetes becsült értéke Az eljárás megindításának tervezett időpontja

Részletesebben

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2015. június 17. Közösségi Ház témák 2014. évi beszámoló Közös Önkormányzati Hivatal működése Az önkormányzat gazdálkodása Szociális helyzet Intézmények működése Adózási kérdések Start

Részletesebben

2017. évi költségvetés bevételei és kiadásai előirányzat csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban

2017. évi költségvetés bevételei és kiadásai előirányzat csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban 2017. évi költségvetés bevételei és kiadásai csoportok és kiemelt ok szerinti bontásban Bevételek Forintban Működési bevételek Megnevezés I. Önkormányzat II. Közös Önkormányzati Hivatal III. Gesztenyéskert

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 5283/2016. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete KÖZMEGHALLGATÁS 2014. Előadó: Csige Tamás polgármester Az előadás felépítése 1) Tájékoztató a 2013-ben elért eredményekről, az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita

Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita Közfoglalkoztatás Ujhelyi Zita Nemzeti Közfoglalkoztatási Program Közhasznú munkavégzés támogatása Közcélú foglalkoztatás Hagyományos közmunkaprogramok Egységes közfoglalkoztatás Cél: minél több munkára

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Mezőberény Város Önkormányzata évi költségvetés beruházási kiadásainak részletezése intézményenként

Mezőberény Város Önkormányzata évi költségvetés beruházási kiadásainak részletezése intézményenként Kiadás Felhalmozási költségvetés 013350-0 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok 941. hrsz. Ingatlan felújítása 0 0 0 0 0 0 Részletező összesen: 013350-0 0 0 0 0 0 0 013350-31

Részletesebben

A FEHÉRTÓ Non-profit Kft. szakmai és pénzügyi beszámolója ( )

A FEHÉRTÓ Non-profit Kft. szakmai és pénzügyi beszámolója ( ) A FEHÉRTÓ Non-profit Kft. szakmai és pénzügyi beszámolója (217.1.1.-217.9.1.) A FEHÉRTÓ Non-profit Kft. (továbbiakban Kft.) 217. évi működése az üzleti tervben foglaltaknak megfelelően folyt. Az üzleti

Részletesebben

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. DEMECSER VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1. Telefon: 42/533-500; Fax:42/533-509 E-mail: onkormanyzat@demecser.hu web: www.demecser.hu Kivonat Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 59/2017.

Az előterjesztés száma: 59/2017. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 59/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. március 30. napján

Részletesebben

Javaslat a Derecske- Létavértesi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulása évi szakmai tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására

Javaslat a Derecske- Létavértesi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulása évi szakmai tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására Javaslat a Derecske- Létavértesi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulása 2016. évi szakmai tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására Tisztelt Társulási Tanács! Tisztelt Képviselő Testület! A Derecske-

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó J A

B E S Z Á M O L Ó J A Szécsényi Városüzemeltetési Nonprofit Kft. B E S Z Á M O L Ó J A a 2008. évi gazdálkodásáról 3170 Szécsény, Rákóczi út 41. 2 T A R T A L O M I. Jelentés a társaság 2008. évi üzleti tevékenységéről II.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra 12.075/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Regisztrál álláskeresők alakulása évben

Regisztrál álláskeresők alakulása évben Regisztrál álláskeresők alakulása 2011-2012 évben 1. számú melléklet Regisztrált álláskeresők száma zárónapon 2011/Jan 2011/Feb 2011/Mar 2011/Apr 2011/May 2011/Jun 2011/Jul 2011/Aug 2011/Sep 2011/Oct 2011/Nov

Részletesebben

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Humán közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a közfoglalkoztatás

Részletesebben

58/2013. /III.13./ számú képviselő-testületi határozat

58/2013. /III.13./ számú képviselő-testületi határozat SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2. K I V O N A T a képviselő-testület 2013. március 13-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 58/2013. /III.13./ számú képviselő-testületi

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére Tárgy: Startmunka-programmal kapcsolatos tájékoztató a 2014. évről Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági Osztály, Samu Jánosné ügyintéző Ilyés Péter ügyvezető, Békési Kommunális és Szolgáltató

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselő-testületnek - a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

Tisztelt Tiszaszentimreiek, Újszentgyörgyiek!

Tisztelt Tiszaszentimreiek, Újszentgyörgyiek! X. évfolyam, 3. szám 2014. szeptember Tisztelt Tiszaszentimreiek, Újszentgyörgyiek! Rendhagyó a X. évfolyam 3. száma, ugyanis nem az elmúlt 3 hónap történéséről számolunk be Önöknek, hanem a leköszönő

Részletesebben

Költségvetési kiadások 2009 év teljesítés

Költségvetési kiadások 2009 év teljesítés A rovat, tétel, altétel megnevezése, indoklása 2009. év eredeti előirányzat (adatok ezer forintban 2009. év módosított előirányzat (adatok ezer forintban) 2009. év 12.31- i teljesítés (adatok ezer forintban)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a startmunka mintaprogramban való részvételről

E L Ő T E R J E S Z T É S a startmunka mintaprogramban való részvételről E L Ő T E R J E S Z T É S a startmunka mintaprogramban való részvételről Sürgősségi indítvány Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 14-i ülésére Előterjesztő: Stayer

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019. évi közmunkaprogramról

TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019. évi közmunkaprogramról PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-13 /2018. Megtárgyalás

Részletesebben

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 21-i ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 21-i ülésére Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 21-i ülésére 2. Tárgy: Hozzájárulás adása a Külterületi helyi közutak fejlesztése című pályázati kiírás vonatkozásában

Részletesebben

Enese Község Önkormányzata költségvetésének 2012.évi kiadásai

Enese Község Önkormányzata költségvetésének 2012.évi kiadásai 2012 (Ft-ban) 2012 (eft-ban) 360000 Víztermelés, -kezelés, - ellátás Víz- és csatornadíjak 50 000 50 Áfa 13 500 14 Szakfeladat összesen 63 500 64 562912 Óvodai intézményi étkeztetés Vásárolt élelmezés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a START- munkaprogram időarányos teljesítéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S a START- munkaprogram időarányos teljesítéséről E L Ő T E R J E S Z T É S a START- munkaprogram időarányos teljesítéséről Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-i ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata

Nagymaros Város Önkormányzata Nagymaros Város Önkormányzata 2014. évben javasolt beruházások, felújítások, karbantartások FEJLESZTÉS Tervezés 8 600 000 Forgalomlassítók, forgalmi csomópontok 1 200 000 EÜ ház felújítás tervezése 900

Részletesebben

Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz

Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz számú napirend a Képviselő testület 2014. október 29-i ülésén Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata 2014. háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz Tisztelt Képviselő testület! Ezúton

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS Tisztelettel köszöntjük Önöket!

KÖZMEGHALLGATÁS Tisztelettel köszöntjük Önöket! KÖZMEGHALLGATÁS 2016 Tisztelettel köszöntjük Önöket! A közmeghallgatás tematikája: - Polgármesteri beszámoló - Alpolgármesteri beszámoló - lakossági észrevételek válaszok - Nagycenk várossá nyilvánítása

Részletesebben

Éves költségvetési beszámoló

Éves költségvetési beszámoló Adatellenőrző kód: -5a6178-49-938-67-7f456175-6e7b5d58-a5d-50-6065 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 04 ${pukorzet} 0707 74 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

Polgármesterét l J e g y z j é t l

Polgármesterét l J e g y z j é t l Üi.sz.: 564/2012. Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterét l J e g y z j é t l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett:

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán A projekt bemutatása Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Rábapatona Község Önkormányzata Projekt

Részletesebben

Előterjesztés. Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának Elnökétől

Előterjesztés. Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának Elnökétől Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának Elnökétől a Képviselő-testület 2016. március 18-án tartandó rendkívüli ülésére Tárgy: 2016. évi START közfoglalkoztatásban való részvétel

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében február

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében február TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya Győr 2924 55,1 2007 48,8 2019 50,4 100,6 69,0 Pannonhalma

Részletesebben

Előterjesztés a képviselő-testület 2015. július 9. -i ülésre

Előterjesztés a képviselő-testület 2015. július 9. -i ülésre Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől Segesd, Szabadság tér 1. Előterjesztés a képviselő-testület 2015. július 9. -i ülésre Tárgy: Segesd Községi Önkormányzat 2015 évi költségvetését megállapító

Részletesebben

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése 2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek ának teljesítése Megnevezés eredeti Ellend Községi Önkormányzat módosított összege 2 3 4 5 8 01 Helyi önkormányzatok működésének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2015. évi költségvetésről szóló 6/2015. (II.27.) rendelet módosítására. Kenderes Város Önkormányzata. Kenderes Város Polgármesterétől

ELŐTERJESZTÉS A 2015. évi költségvetésről szóló 6/2015. (II.27.) rendelet módosítására. Kenderes Város Önkormányzata. Kenderes Város Polgármesterétől Kenderes Város Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS A 2015. évi költségvetésről szóló 6/2015. (II.27.) rendelet módosítására Tisztelt képviselő-testület! Kenderes Város Önkormányzata 2015. évi bevételi és kiadási

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. február 20-i ülésére Nyílt ülésen

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. - a közfoglalkoztatásról évben-

BESZÁMOLÓ. - a közfoglalkoztatásról évben- Tervezet! Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 / 352423 email: polgarmester@ramocsahaza.hu Tisztelt Képviselőtestület! BESZÁMOLÓ a közfoglalkoztatásról 2012.

Részletesebben

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata

Részletesebben

Tájékoztató a közfoglalkoztatottak augusztus-szeptember hónapban végzett munkáiról

Tájékoztató a közfoglalkoztatottak augusztus-szeptember hónapban végzett munkáiról Tájékoztató a közfoglalkoztatottak augusztus-szeptember hónapban végzett munkáiról Belvízelvezetés Induló létszám: 30 fő Jelenlegi létszám: 27 fő Munkavezetők: Fekete Tamás, Vajda János, Zsányi Sándor

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében március

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében március TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya Győr 3575 55,9 2019 50,4 2448 52,1 121,2 68,5 Pannonhalma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. április 17-én megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

3. A TEFÜ Kft I. negyedévi üzleti terve február 16. ELŐTERJESZTÉS

3. A TEFÜ Kft I. negyedévi üzleti terve február 16. ELŐTERJESZTÉS 3. A TEFÜ Kft. 217. I. negyedévi üzleti terve 217. február 16. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 217. február 16-ai ülésére 3. napirend Tárgya: Előadó: A TEFÜ Kft. 217. I. negyedévi

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Részére. Beszámoló Egyek Nagyközség Önkormányzatának 2013. évi foglalkoztatáspolitikájáról

Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Részére. Beszámoló Egyek Nagyközség Önkormányzatának 2013. évi foglalkoztatáspolitikájáról Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Részére Beszámoló Egyek Nagyközség Önkormányzatának 2013. évi foglalkoztatáspolitikájáról Készítette: Bóta Barbara aljegyző 1 1 Bevezetés A Képviselő-testület

Részletesebben

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testületének. 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testületének. 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete Balatonederics község Önkormányzatnak 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében augusztus

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében augusztus TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2146 58,4 1739 55,7 1835 57,0 105,5 85,5

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-24/2014/JT Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-i rendkívüli nyílt

Részletesebben

Tiszalök Városi Önkormányzat. 92 814 Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú foglalk. 72 830 TÁMOP működési célú pénzeszköz átvétel/pályázat

Tiszalök Városi Önkormányzat. 92 814 Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú foglalk. 72 830 TÁMOP működési célú pénzeszköz átvétel/pályázat BEVÉTELEK 1.sz. melléklet Tiszalök Városi Önkormányzat Feladat finanszírozás 295 427 Intézményi tevékenység bevétele 37 71 Átvett pénzeszközök (Működési célú) 92 814 Jöv.pótló támogatások kieg. és közcélú

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről

T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről Előadó: Győriványi Dániel polgármester Készítette: Domonkos Istvánné

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében április

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében április TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2752 59,4 2448 52,1 1974 2752 59,4 2448

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében július

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében július TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2081 58,1 1748 57,7 1739 55,7 99,5 83,6

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében június

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében június TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2 178 59,7 1 757 56,4 1748 57,7 99,5

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében május

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében május TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2 421 59,9 1 974 56,4 1 757 56,4 89,0

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária igazgatási osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária igazgatási osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. november 11.-én a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tóth Albert alpolgármester Czikora

Részletesebben

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. 2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai

Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi határozatai 1/2017-172/2017 KT. határozatok zárt ülésen 173/2017. (I.12.) KT. határozat START munkaprogramra történő pályázat benyújtásáról 174/2017.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én tartandó rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én tartandó rendes ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. február 15-én tartandó rendes ülésére Az előterjesztés tárgya: A 2017. évi közmunka programok jóváhagyása Az előterjesztés előadója:

Részletesebben

Új utakon Alapon. Honnan indultunk

Új utakon Alapon. Honnan indultunk Új utakon Alapon Start mintaprogram Honnan indultunk Bevezetés Alap község Fejér megye déli részén elhelyezkedı hátrányos helyzető, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott település

Részletesebben