Franciaország hadereje napjainkban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Franciaország hadereje napjainkban"

Átírás

1 Bodnár István mk. hadnagy Nemzetek, országok! Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Batsányi János - A franciaországi változásokra (1789) Franciaország hadereje napjainkban Bevezetés A franciák büszkék gazdag történelmükre, és nem szívesen emlegetik kudarcaikat. Sokan kritikával illetik őket, viszont vannak olyanok is, akik inkább példát szeretnének venni róluk. Kétségtelen, hogy a franciák már az újkor hajnalán többször voltak úttörők Európában, nemcsak kulturális vagy politikai értelemben véve, hanem a hadsereg szempontjából is. Az első reguláris hadseregek létrejötte vagy az első toborzott seregek és említhetnénk még az első tiszt és altisztképző intézményeket is, szintén a franciák nevéhez köthetőek. Napjaink haderőreformjaiban is élen járnak figyelembe véve a sorkatonaság felszámolását, az abból eredő hiány felszámolására a tartalékos hadseregek létrehozását, a haderő átszervezést vagy akár nem a reform részekhez tartozó, de számunkra, magyarok számára eléggé derogáló, - a világon egyedülállóan, - a hadsereg keretein belül fenntartott huszár hagyományokat. Előzmények A világtörténelemben Franciaország mindig a győztes oldalon állt, de igazi fölényét a XX. században szerezte meg, köszönhetően az I. és II. világháborúknak, majd a hidegháború alatti fegyverkezésének. További erődemonstrációként 1966-ban Charles de Gaulle egykori tábornok, már köztársasági elnöki szerepben, kijelentette, hogy nem hajtja végre a NATO követeléseit, ezzel garantálva a francia hadsereg szuverenitását, illetve ezzel a lépéssel kívánt országa részéről nemet mondani a Moszkva-Washington pólusú világra. A hidegháborút követően Franciaország az 5 atomnagyhatalom egyike maradt, a maga több, mint fél millió főt számláló hadseregével. A világ közben akkora fordulatot vett, hogy a korábbi elválás a NATO-tól egyre kevesebb beleszólást engedett a világ katonai ügyeibe. Ezért folyamatosan elsőként Francois Mitterand elnök, majd Jacques Chirac elnök megtették az első lépéseket az újracsatlakozás felé, melyet Nicolas Sárközy elnök április 3-ra, ha nagy politikai ellennyomásra is, de sikeresen végrehajtott, mindvégig hangsúlyozva, hogy Franciaország békeidőbe soha sem lesz NATO parancsnokság alatt és a nukleáris töltetek feletti bármilyen döntéshozatal továbbra is nemzeti kézben marad. Az első nagy változást a hidegháborút követően Jacques Chirac hajtotta végre az 1996-ban eltörölt sorkatonasággal, ezt követően a hadsereg létszáma 1997 októberére 440 ezer főre csökkent. Ekkor fogadták el a haderő fejlesztési reformot is

2 ben Sárközy elnöksége alatt kiadta a francia egyszerűséggel csak Fehér Könyvnek (Livre Blanc) nevezett, a hadsereg modernizálásáról szóló elképzeléseit, mely a fejlesztések mellett jelentős leépítéseket is tartalmaz és az ebben megfogalmazott reformok végrehajtása jelenleg is folyamatban van. Fehér Könyv Franciaország Honvédelmi Minisztériumának honlapjára látogatva egy nemrégiben felkerült új menüpontot találunk La réforme néven. Itt olvashatunk a hadseregben jelenleg bekövetkező változásokról, melyeket a június 16-án kiadott Fehér Könyv hív életre. A könyv egyébként egy biztonság- és védelempolitikai tervezet, ami 15 évre meghatározza Franciaország katonai politikáját. Olyan átalakulások köszönhetőek majd neki, melyek jelentős hatást gyakorolnak a hadsereg későbbi gondolkozására. Ilyen változás példának okáért, hogy a csendőrséget, mint egyetlen korábbi, a Honvédelmi Minisztérium alatt működő félkatonai szervezet irányítását a Belügyminisztérium veszi át. Folyamatosan 2015-ig a teljes haderő létszámát beleértve a polgári alkalmazottakat is átlagosan 16%-kal csökkentik (szárazföld - 17%; légierő - 25%; haditengerészet - 11%). A légierőtől így minden negyedik helyet elvesznek, viszont létrehozzák az Összhaderőnemi Űrparancsnokságot, mellyel egy időben új megfigyelő és lehallgató műholdakat is üzembe helyeznek és ezzel egy csapásra korszerűsítik a Tengeren Túli terültekkel való műholdas kommunikációt is. Tulajdonképp a reformoknak egyik legnagyobb presztízs vesztese a 8 ezer lelket számláló, 177 éves múltra visszatekintő Francia Idegenlégió, melynek nem volt az elég, hogy beintegrálják a Szárazföldi Erők Parancsnoksága alá, de még egy konkurens 30 ezer főből álló, a világon bárhol bevethető magasabb egységet is létrehoznak mellette. Ennek a magasabb egységnek képesnek kell lennie külföldön akár egy évig folyamatosan missziós feladatot ellátnia. A Sárközy-féle reformoknak köszönhetően 2009-től az elkövetkező 12 évben a hadseregre fordított GDP arányos kiadások nem haladhatják meg a 2%-ot, pedig nem olyan rég még a francia haderő azzal büszkélkedhetett, hogy a NATO-ban az Amerikai Egyesült Államok után ők rendelkeznek az egyik legnagyobb haderejükre szánt kiadással a saját nemzeti össztermékükből. Jó hír viszont, hogy a létszámcsökkentésből származó bevételt fegyverkezésre költik, így 2015-ig a tengerészet biztosan megkapja a rég várt nukleáris tengeralattjáróit, viszont ennek ellensúlyozásaként nem lesz újabb repülőgép hordozójuk és a korábban, még Chirac elnök által ígért és tervezett 18 db első osztályú fregatt is lekerült a beszerzési listáról. A 2015-ös évszám úgy tűnik fontos időpont a francia fejlesztésekben, mivel ekkorra készül el a nemzeti rakétapajzs és a hozzá tartozó elhárító rendszer. Végül, de nem utolsó sorban, hogy a szárazföld se maradjon ki a fejlesztésekből, az ott szolgáló katonákat 650 darab a kor haditechnikájának megfelelő páncélozott járművel valamint 25 ezer Felin típusú komplex egyéni felszereléssel látják el. A Fehér Könyv mindenképp óriási forradalmi változás, nemcsak Franciaország, de Európa védelem igazgatásában is, mivel felvet több, már gyökeret vert biztonsági problémát, amelynek többek között természeti, kulturális, vallási, migrációs valamint terrorizmussal kapcsolatos vonatkozásai vannak. Ezzel párhuzamosan pedig próbál kialakítani az új

3 kihívásokra való reagálás és a hidegháborúban berögződött gondolatok közt egy arany középutat. Természetesen a katonák, főleg a tábornoki és tiszti kar zúgolódik a változások miatt, ezzel egyidejűleg a hadsereg közeljövőben bekövetkező teljes megsemmisülését vizionálják, de a gép forog és a részben magyar vérű alkotó pihen! Az új francia köztársasági elnök François Hollande tervei még csak körvonalazódnak. Választási ígéreteiből megtudhatjuk, hogy még 2012-ben ki akarja vonni az összes Afganisztánban állomásozó francia csapatot és a gazdasági élénkítés részeként a francia hadiiparnak is nagy szerepet szán. Továbbá erősíteni kívánja a NATO és Franciaország kapcsolatát, valamint a francia nép és a hadsereg elmúlt 10 évben megromlott kapcsolatát. Így egyelőre úgy tűnik, hogy folytatódik a Sárközy által elkezdett reform, amellyel Franciaország Európában úttörőként határozott lépést tett a XXI. század új biztonságpolitikai kihívásaival kapcsolatban. La Gloire - A Dicső(séges) Nagyon jól tudjuk, hogy Franciaország a világvezető hatalmai közt foglal helyet, persze ez a világtörténelemben elfoglalt kedvező helyzetének köszönhető. Ma ezért is lehet tagja több politikai (EU, ENSZ), katonai (ENSZ BT, NATO, NYEU) és gazdasági (G8, OECD) világszervezetnek, melyek által hozott határozatok nagy hangsúllyal vannak a világ többi országában hozott döntésekre. Nagyhatalmi szerepét jól tükrözi a felsorolt szervezetekben és intézményekben az ország által, még a szervezeteken belül is elfoglalt előkelő helyek. Egyik előkelő példa erre, hogy Franciaország az ENSZ BT-ben is az 5 állandó vétójoggal bíró tagok egyike. Ebből is adódik az ország haderejének világszinten mért nagyon magas pozicionálása és a franciák méltán híres francopatrióta, büszkeségtudata. Természetesen ez a tudat az állampolgárok révén beleitatódott a hadsereg lelkébe is, mely jelentősen rányomja bélyegét a katonák munka- és elhivatottság moráljára. Nagy büszkeségként tartják számon a francia hazafiak azt is, hogy szinte az összes haditechnikáját Franciaország saját maga gyártja, melyekből jócskán még exportál is. A francia állampolgár számára ennek a nagy múltra visszatekintő dicső hadseregnek a létezése nem is lehet kérdéses, túlmenve annak demonstrációs erején, a nemzeti önérzetnek is egyik nagyon fontos táplálója. Franciaország fegyveres védelmének legfőbb parancsnoka a mindenkori köztársasági elnök, vezetői hatalma nem főként protokolláris, így azt nem csak minősített helyzetben gyakorolja. Feladatköréhez tartozik és alkotmányos előjoga az alárendelt katonai döntéshozó szervek irányítása. Így a Védelmi Főtanács, Nemzetvédelmi és Katonai Bizottságok, Főtitkárság és a Védelmi Minisztérium. A döntéshozásban a köztársasági elnök helyettese a miniszterelnök, de a nemzetvédelemben az Ő részére meghatározott privilégiumok is vannak, mint a katonai védelem irányítása, a nemzetvédelem megszervezése vagy a törvények végrehajttatása. Az miniszterelnök által kinevezett védelmi miniszter felelős a szervezeti felépítésért, a személyi állomány humánpolitikájáért, a kiképzettségéért, a katonai fegyverzet és felszerelésügyi programok végrehajtásáért. A miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozik

4 a francia haderő vezérkari főnöke és a három haderőnem parancsnoka is. Ezen a hierarchiai szinten ér véget a stratégiai tervezés, gondolkozás és kezdetét veszi a hadászati, majd a csapatok szintjén a harcászati végrehajtás, végrehajttatás. A hadsereg személyi állományának 8-12%-át a tisztek, 40-60%-át az altisztek, 18-48%-át a legénységi, a maradékot pedig az önkéntes tartalékos állomány és a polgári alkalmazottak teszik ki, ez természetesen haderőnemenként eltérő arányban. A klasszikus fegyvernemek és szakcsapatok ugyanúgy megtalálhatóak itt is, mint egy átlagos hadseregben. Amit esetleg kiemelhetünk az a huszár és (hegyi)vadász fegyvernemek, melyeket a Magyar Honvédségben még az előző század hajnalán megtalálhattunk. A rendfokozatokban különösebb eltérés nincs, egyedül a legénységi állománynál tesznek különbséget a kiképzés alatt lévő közkatona és a már kiképzett közkatona között. A rendfokozat megszerzése szintén iskolához kötött, de a magasabb rendfokozatok megszerzését ezen felül, csak a kivárási idők gátolják. Az állománykategóriák között szabad az előrejutás. Szó esett már arról is, hogy Európában Franciaország úttörőnek számít a tartalékos hadsereg létrehozásában is. A Chirac elnök útján felszámolt sorkatonaság által okozott személyi hiány megoldására létre kellett hozni egy másik személyi kiegészítő rendszert a sereg számára. Ezt két új, tartalékos kategória létrehozásával oldották meg. Az egyik a polgári tartalék, akik nem viselnek katonai státuszt, illetve a másik a műveleti tartalék, akik egy évben akár 210 nap szolgálatot is kell, hogy tudjanak teljesíteni. Természetesen valamennyi tartalékos erőnek képesnek kell lennie szolgálnia a Francia Hadsereg mindhárom haderejében. A hadsereg jelene a változások kereszttűzében A jelen kor változásaiból tisztán látszik, hogy még egy gazdasági nagyhatalomnak is meg kell küzdenie a XXI. század problémáival. A sorozott alapon működő hadsereget felszámolva Franciaországban létrejött a professzionális haderő, mely már az új kihívásokkal áll szemben. Az új döntéseket figyelembe véve és a Csendőrséget nem számítva a katonai erők közé a francia hadsereg jelenleg három haderőnemből áll, ezek a szárazföld, a légierő és a haditengerészet, melynek létszáma a jelenlegi változások közepette változás alatt van, leginkább csökken, de a tervezett létszám 250 ezer fő körül várható, ebbe természetesen beleértve a polgári alkalmazottak számát is. Az ország területe hét védelmi kerületre van felosztva, ezekhez tartozik még a Tengerentúli Területek is. A kerületekben jelenleg is folynak az átszervezések, csapatokat szüntetnek meg és szerveznek át vagy helyeznek át másik védelmi kerületbe. Így szűnnek meg a 49. és 517., 519. Híradó, 8. és 402. Tüzér és a 15. Szállító Ezredek, a 103., 112., 128., 217. és a 921. Légibázisok valamint a 23., 33. és 41. Tengerészgyalogos Zászlóaljak. Jó példának okáért találunk olyan alakulatot is, amit épp ezek a bezárások hívtak életre. Ilyen az 519. Groupe de Transit Maritime. Ezt az ezred szintű tengerészeti szállító egységet Dél- Franciaországba Toulonba diszlokálják. Az áthelyezéseknek, átszervezéseknek köszönhetően új alapkiképző központok jönnek létre és kerülnek szintén összevonásra, természetesen a fegyvernemeknek és szakcsapatoknak megfelelően.

5 Franciaország továbbra is a nukleáris elrettentés elvével él, viszont felvilágosult gondolkodóként nagyon jól tudja, hogy nem élhet örökre a hidegháború árnyékában. Szintén a modern gondolkodás része, hogy a nukleáris elrettentés valószínűleg annyit ér, mintha nem is létezne, mert melyik ország is lenne az ma a világban, aki merné használni bármelyik atombombáját is? Valószínűleg abban a pillanatban mondana le nagyhatalmi szerepéről. A jelen kor kihívásainak megfelelően, a jövőbeli változásokra való reagálást folyamatosan beleépíti a kiképzési rendszerébe. Így a jelenleg is működő gyakorlati kiképzéseket és szimulációs kiképzéseket tovább fejleszti. Valós idejű harctéri szimulációs rendszerek létrehozásával, ahol a kiképzendő katonák azonnal visszacsatolást kapnak a harctéri állapotukról, lövési pontosságukról, eredményeikről. Kicsit futurisztikusnak tűnhet, de a világ egyik modern hadseregében ilyen egy harcászati kiképzés, persze a megfelelő digitális kiképzés után mindezt a gyakorlópályán is hasznosítják. A franciák nagy jelentőséget tulajdonítanak az integrált rendszereknek, valamint az átültethető technikáknak, így kicsit nehezebb a rendszerbeállítása egy-egy eszköznek, tekintve, hogy a digitális eszközöknél a kompatibilitás mellett az interoperabilitásra is figyelmet kell fordítani. Viszont az interoperabilitás nem csak a saját haditechnikával szemben elvárás, de a koalíciós vagy szövetséges nemzetek haditechnikájával szemben is követelmény. A fehér könyv is megemlíti sok helyen a modernizáció szükségességét, mivel a rendszeresített technikák átlagéletkora év között van. A legrégebbi eszközöket a gyalogság használja. Példának okáért a PAmas a II. világháború után vagy a gyalogsági ásó még az I. világháború környékén lett rendszeresítve. Nem nagyon érthető, de ha megkeressük a MIRAGE vadászgépek vagy a LECLERC harckocsik beszerzési árait és kis fejszámolást végzünk, arra juthatunk, hogy 2-3 ilyen technika árából lecserélhető a teljes gyalogság egyegy olcsóbb felszerelése. Valószínűleg ezen felszerelések lecserélése, fejlesztése nem az elsődleges cél a haderő számára, az új kihívásokat és a jelenlegi technikai felszereltséget tekintve. Az afganisztáni misszió miatt nagyon sokan bírálták a kormányzatot, de az új kormány kész még idén kivonni csapatait az országból, viszont meghagyja a Közel-Kelet többi országában és Afrikában. Franciaország egyedül vagy az Európai Unióval karöltve folytat missziós tevékenységet, főleg a korábbi gyarmatterületeken, ahova érdekeltségei és történelmi kötelezettségei kötik. Ezekről, a többnyire ember áldozatot nem követelő missziókról viszont pozitívan vélekednek az állampolgárok. Itt fontos megjegyezni, hogy a hidegháború végével, továbbá a sorkatonaság felszámolásával a haderő népszerűsége, egyáltalán a civiltársadalombeli elismertsége nagyot zuhant és a jelenlegi kormány is célkitűzései között tartja számon a társadalom és a hadsereg közeledését. Napjainkban a változás a világ összes magára valamit adó hadseregében észlelhető, - kezdve a technikai újításoktól, modernizálásoktól egészen a szervezeti átalakításokig. - A francia haderőben végbemenő változások nem érintik egyelőre a személyi állomány járandóságait, az előmeneteli rendeket, a háttérintézményeket és a leépítések után is megmarad a hierarchia piramis. A katonák rosszul fogadták a létszámleépítés mellett a nyugdíjkorhatár növelését is. Sokan jövőbeli megszorításokat vizionálnak a hírtelen lecsökkent és 2%-on tartott GDP arányos kiadások miatt.

6 Végszó Franciaország fegyveres ereje a stratégiai szinteken hozott olykor-olykor szerencsés döntéséknek és a világpolitikában valamint a nemzetközi szervezetekben elfoglalt előkelő helyeinek köszönhetően mára már világszinten egy nagyon jól pozícionált hadsereggé fejlődött, melyre méltán lehetnek büszkék a franciák. Az aktuális világpolitika és a világban történő változások, pedig arra sarkallják ma a világ hadseregeit, hogy készüljenek fel az őket érintő esetleges problémákra, kihívásokra szakítva a hidegháborúban berögződött elvekkel. Ebben az új világban pedig az ellenség nem a mesterségesen kreált elrettentésből adódó félelem, hanem az új kor társadalmi, gazdasági, környezeti és migrációs problémáiból származó katonai potenciát is igénylő változások. Ezekre a változásokra való felkészülésben, a jelenlegi állapotában a francia haderő Európában úttörőnek számít és világszinten is az újítók élbolyában foglal helyet. Források Fregan Beatrix A Francia Köztársaság katonai stratégiája az európai védelem alakításában a hidegháborút követő időszakban - Doktori (PhD) értekezés 2006 Újházy László sz. őrnagy Tartalékos szövetségek a NATO-ban - Doktori (PhD) értekezés 2011 Le Livre Blanc Nicolas Sarkozy Franciaország Köztársasági Elnökének június 16-án kiadott biztonság és védelempolitikai tervezete Projet Presidentel François Hollande François Hollande francia elnök választási kampánya HVG 2008/25 szám 13. oldal HVG 2009/14. szám oldal Terre Information Magazine Francia Szárazföldi Erők Információs Magazinja N o április Transformation de l armée de Terre N o március Dossier: La simulation opérationelle Air Actualités Francia Légierő magazinja januári szám - Transformation oldalon található hírek Atyhai Kiss Károly A francia tiszt Amaczi-Bombay-Héjja A világ hadseregei

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív

Részletesebben

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és

Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és ennek adaptációs, illetve hasznosítási lehetőségei a magyar

Részletesebben

A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2

A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2 NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK BERNARD BOURHY alezredes 1 A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2 Tisztelt Tüzér Tudományos Konferencia! Örömmel teszek eleget a konferencia szervező

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek

Részletesebben

Egy új (h)idegháború kezdete a Krím orosz megszállása, Ukrajna feldarabolása?

Egy új (h)idegháború kezdete a Krím orosz megszállása, Ukrajna feldarabolása? Egy új (h)idegháború kezdete a Krím orosz megszállása, Ukrajna feldarabolása? Kaiser Ferenc NKE HHK 2014. 10. 01. Oroszország Területe: 17 098 242 km 2 (1.) Határai: 20 241 km szárazföldi (284 km Azerbajdzsán,

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG

Részletesebben

és s feladatrendszere (tervezet)

és s feladatrendszere (tervezet) Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

Honvédelmi alapismeretek

Honvédelmi alapismeretek Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TISZTE L T HA LLGA TÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlá- sa kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres

Részletesebben

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG A Magyar Honvédség NATO feladatai TOPOR István ezredes parancsnok 1 Topor István ezredes Személyi információk: Születési hely, idő: Körmend, 1965. 04. 04. Családi

Részletesebben

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig!

Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! 1 Vezérőrnagy Úr! Tábornok és Tiszt urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Pro Patria ad Mortem A hazáért mindhalálig! Több, mint tíz hónappal ezelőtt ezzel a jelmondattal fogadott bennünket a vezérkari tanfolyam,

Részletesebben

Honvédelmi alapismeretek

Honvédelmi alapismeretek Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TI SZT ELT HALLGATÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlása kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata. Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy

Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata. Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy Véget ért az EUFOR 15. váltásának szolgálata Cs. Sárkány Beáta hadnagy Fotó: Hegedűs Csaba őrnagy Ünnepélyes keretek között köszöntötte Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság

Részletesebben

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT

A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív

Részletesebben

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás

Részletesebben

A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX

A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX Mikor tekinthetjük egy ország társadalmát alapvetően militarizáltnak? Mely okok játszanak közre a világ egyes régióiban a militarizáció szintjének emelkedésében, csökkenésében?

Részletesebben

2 Az Országgyűlés.../2007. ( ) OGY határozata a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól Az Országgyűlés a honvédelemről és a Magyar Honvéds

2 Az Országgyűlés.../2007. ( ) OGY határozata a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól Az Országgyűlés a honvédelemről és a Magyar Honvéds MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA 1~ ; 2007 prá,! 0 & H/2921. számú országgyűlési határozati javaslat a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól Előadó : Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter Budapest,

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

The Military Balance 2011

The Military Balance 2011 KITEKINTÕ 81 Csiki Tamás The Military Balance 2011 A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzet és Biztonság továbbra is kiemelt figyelmet szentel azoknak a meghatározó nemzetközi kiadványoknak, amelyek a katonai

Részletesebben

A könnyűlövész-tiszti és -tiszthelyettesi hallgatók helységharc-képzése a NATO elveket és a 21. század kihívásait figyelembe véve

A könnyűlövész-tiszti és -tiszthelyettesi hallgatók helységharc-képzése a NATO elveket és a 21. század kihívásait figyelembe véve ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Szűcs Endre alezredes A könnyűlövész-tiszti és -tiszthelyettesi hallgatók helységharc-képzése a NATO elveket és a 21. század kihívásait figyelembe véve című doktori

Részletesebben

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig

Részletesebben

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról

Részletesebben

Hazaszeretet, hivatástudat, elkötelezettség

Hazaszeretet, hivatástudat, elkötelezettség Beküldte hodosz - 2018, május 15-12:34 Többek között a katonák élet- és munkakörülményeinek javítását, a kor kihívásainak megfelelő Magyar Honvédség létrehozását jelölte meg kiemelt prioritásként honvédelmi

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli

Részletesebben

A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok

A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok NB03_bel.qxd 2009.04.08 5:43 du. Page 44 44 Varga László A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok A Magyar Köztársaság 1999-ben az akkor éppen ötven éve létezõ szövetséghez, a NATO-hoz csatlakozott.

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány TERVEZET A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről,

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN

KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN Mogyorósi József ezredes MH Katonai Közlekedési Központ központparancsnok FELHASZNÁLT IRODALOM HM KÖZLEKEDÉSI SZOLGÁLAT FŐNÖKSÉG: Az MN. Közlekedési Szolgálat

Részletesebben

A katonai légijármű rendszermodellje A katonai légijármű lehet: A katonai légijármű bemenetei: a környezetből A katonai légijármű kimenetei:

A katonai légijármű rendszermodellje A katonai légijármű lehet: A katonai légijármű bemenetei: a környezetből A katonai légijármű kimenetei: Seres György: A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER 2003-ban, a ROBOTHADVISELÉS 3 konferencián bemutattam a katonai rendszerek egy általános modelljét 1. Csak emlékeztetőül mutatom be az akkori előadás néhány

Részletesebben

MUNKATERV a 2010-es évre

MUNKATERV a 2010-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;

Részletesebben

5. A NATO. Vázlat. Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet

5. A NATO. Vázlat. Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet 5. A NATO Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. Vázlat 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet 1 1. A NATO létrejötte Vörös hadsereg Európa katonailag (+ gazdaságilag) gyenge USA-t

Részletesebben

Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról

Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról A Magyar Honvédség átalakítja és megújítja önkéntes tartalékos rendszerét, melynek új elemeként, a helyi közösségekre építve hozta létre

Részletesebben

A tartalékos rendszer helyzete Magyarországon

A tartalékos rendszer helyzete Magyarországon Tóthmajor Balázs A tartalékos rendszer helyzete Magyarországon A kormány egy éves Honvédelmi politikáját vizsgálva egyértelműen kitűnik, hogy az önkéntes tartalékos rendszer állományának feltöltése, illetve

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 6. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 6. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS SZAKMACSOPORT 13.sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei

Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Hadászat- és Hadelmélet Tanszék 1. A hadikultúrák megjelenése a modern hadügyben 2. A hadikultúrák elméleti kérdései 3. A gerilla hadviselés elméletének

Részletesebben

LÉGIERŐ EGY ORSZÁG MEGÍTÉLÉSE

LÉGIERŐ EGY ORSZÁG MEGÍTÉLÉSE Hetzmann Diána Anna LÉGIERŐ EGY ORSZÁG MEGÍTÉLÉSE Napjaink globalizálódott világában az államok között kialakult kapcsolatok nemzetközi viszonylatban értelmezhetők, értelmezendők. Egy állam sem engedheti

Részletesebben

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 22. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)

Részletesebben

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:

Részletesebben

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György 1 Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György gyalogsági zubbony 1798-1808 között kép: Ottenfeld Magyar gránátos és tiszt 1805-ből,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Miniszterelnöki Kabinetiroda (továbbiakban: MK) látja el a miniszterelnök által meghatározott

Részletesebben

A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER. Seres György 2005

A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER. Seres György 2005 A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER Seres György 2005 A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER Seres György 2005 2003-ban ban,, a ROBOTHADVISELÉS 3 konferencián bemutattam a katonai rendszerek egy általános modelljét

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2011. évi 60. számában 2011. június 7-én

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló 2013. január 30. Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:. Iskola neve:. Az utolsó fordulónak egyetlen témája van: a trianoni békediktátum (békeszerződés).

Részletesebben

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között

Részletesebben

- valamint rendelkezésre állási díjat éves szinten, az igénybevételtől függetlenül.

- valamint rendelkezésre állási díjat éves szinten, az igénybevételtől függetlenül. Jelentkezz Önkéntes Műveleti Tartalékos katonának! Ha szereted a kihívásokat, akkor jelentkezz a Magyar Honvédség Önkéntes Műveleti Tartalékos állományába! Az igénybevételekre, kiképzésekre a tanulmányaid

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 10. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 10. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 10. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2014. február 12., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 8/2014. (II. 12.) HM utasítás a Honvéd Vezérkar i korrekciójával és a Magyar Honvédség kiképzési

Részletesebben

A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, a honvédségi közalkalmazottak egyes illetményen kívüli pénzbeli szociális juttatásairól szóló 14/2002.

Részletesebben

BEVEZETÉS. Tisztelt Pályázók!

BEVEZETÉS. Tisztelt Pályázók! DOKTORI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest 2014 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 2 Pályázati felhívás... 3 1. A képzés célja... 3 2. A képzési formák... 4 3. Az NKE doktori iskolái és kutatási területei... 4 4.

Részletesebben

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Katonai alapismeretek középszint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Azoknál a

Részletesebben

A TUDOMÁNY RENDSZERTANI ÉRTELMEZÉSE

A TUDOMÁNY RENDSZERTANI ÉRTELMEZÉSE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM A TUDOMÁNY RENDSZERTANI ÉRTELMEZÉSE Szerkesztette: Dr. Szilágyi Tivadar ezredes Budapest, 2003. TARTALOMJEGYZÉK I. A TUDOMÁNYRÓL ÁLTALÁBAN... 3 1. A tudomány fogalma...3

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 34. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

AZ I. VILÁGHÁBORÚ KATONAPOLITIKA KÖVETKEZMÉNYEI MAGYARORSZÁG VONATKOZÁSÁBAN

AZ I. VILÁGHÁBORÚ KATONAPOLITIKA KÖVETKEZMÉNYEI MAGYARORSZÁG VONATKOZÁSÁBAN AZ I. VILÁGHÁBORÚ KATONAPOLITIKA KÖVETKEZMÉNYEI MAGYARORSZÁG VONATKOZÁSÁBAN 2018. 11. 13. Lippai Péter ezds. 1 BEVEZETŐ számolni kell a háborúnak a társadalmi élet összes viszonyait felforgató rettentő

Részletesebben

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Ssz. Szakdolgozat címek 1. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1313/2013/EU HATÁROZATA és az uniós polgári

Részletesebben

Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai.

Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai. Lakatos Júlia Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai. A Nemzeti Hírszerzési Tanács Globális Trendek 2025: Átalakult világ című elemzésének célja a világszintű stratégiai gondolkodás előmozdítása.

Részletesebben

Tartalékos szövetségek a NATO-ban

Tartalékos szövetségek a NATO-ban TÉZISFÜZET Ujházy László sz. őrnagy Tartalékos szövetségek a NATO-ban Doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetője Témavezető: Dr. habil. Deák János ny. vezérezredes, PhD Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

Részletesebben

A RENDSZERSZEMLÉLETŰ CSAPATKIKÉPZÉS LOGISZTIKAI SPECIFIKUMAI AZ MH KIKÉPZÉSI DOKTRÍNA TÜKRÉBEN

A RENDSZERSZEMLÉLETŰ CSAPATKIKÉPZÉS LOGISZTIKAI SPECIFIKUMAI AZ MH KIKÉPZÉSI DOKTRÍNA TÜKRÉBEN Sári Gábor sgkatona@gmail.com A RENDSZERSZEMLÉLETŰ CSAPATKIKÉPZÉS LOGISZTIKAI SPECIFIKUMAI AZ MH KIKÉPZÉSI DOKTRÍNA TÜKRÉBEN Absztrakt Megkezdődött a kiképzés új rendszerének fejlesztése, az MH Kiképzési

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

Katonai toborzás lesz szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.)

Katonai toborzás lesz szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.) Katonai toborzás lesz 2015. szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.) SZERZŐDÉSES KATONAI SZOLGÁLAT: Érdekelnek a kihívások? Alkalmasnak érzed

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

Az eddig nyilvánosságra került értékelések

Az eddig nyilvánosságra került értékelések NB07_bel.qxd 2009.09.11 12:24 du. Page 56 56 Bagi József Az Orosz Föderáció 2009. évi védelmi költségvetésérõl Az eddig nyilvánosságra került értékelések szerint az Oroszországi Föderáció 2008-ban sikeres

Részletesebben

KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS

KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS A CSAPAT LOGISZTIKAI SZAKKIKÉPZÉST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK A LÉGIERŐNÉL Sári Gábor 1 A kiképzési rendszer professzionális jellegűvé alakítása érdekében került kiadásra a HVKF 65/2004

Részletesebben

Új egyensúly. Sikerek és kihívások

Új egyensúly. Sikerek és kihívások Új egyensúly Sikerek és kihívások Felzárkózik a gazdaság GDP évenkénti növekedési üteme az Európai Unióban és Magyarországon (az előző időszak %-ában) 4,9 5,2 4,2 4,5 4,5 4,3 3,9 3,8 3,4 3,0 3,0 2,4 1,9

Részletesebben

NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI MŰVELETEIBEN

NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI MŰVELETEIBEN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Palik Mátyás őrnagy PILÓTA NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI

Részletesebben

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ

Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program A magyar külpolitika aktuális kérdései Bába Iván Nemzeti Közszolgálati Egyetem Postacím: 1581 Budapest, Pf.: 15.

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Katonai alapismeretek középszint 11 ÉRETTSÉGI VIZSGA 014. május 6. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók

Részletesebben

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN

A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN Dr. Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka Szentendre 2009. május 29. 1 A Magyar Honvédség részvétele a nemzetközi műveletekben

Részletesebben

TARTALOM BEVEZETŐ...11 HORVÁTH CSABA NEMZETI HADSEREGBŐL MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG ( )...13

TARTALOM BEVEZETŐ...11 HORVÁTH CSABA NEMZETI HADSEREGBŐL MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG ( )...13 A MAGYAR KIRÁLYSÁG KATONASÁGA A HABSBURG BIRODALOM HADSEREGÉBEN 1715-1740 TARTALOM BEVEZETŐ...11 HORVÁTH CSABA NEMZETI HADSEREGBŐL MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG (1919 1938)...13 A nemzeti hadsereg alapjainak

Részletesebben

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség, valamint a miniszter közvetlen irányítása (felügyelete) alá tartozó szervezetek

Részletesebben

A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM TAPASZTALATAI A TANFOLYAMOK SZERVEZÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE

A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM TAPASZTALATAI A TANFOLYAMOK SZERVEZÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE 1 Dr. Jakab László Phd. alezredes Egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar Repülőműszaki Intézet Sárkányhajtómű Tanszék A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM

Részletesebben

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv 82 Takács Judit A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv Lapunk 2008. szeptemberi számában a Kitekintõ címû rovatban a nemzeti stratégiai dokumentumok rendszerét ismertettük a fontosabb európai stratégiai

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS, FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG AMELY LÉTREJÖTT A MAGYAR HONVÉDSÉG

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS, FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG AMELY LÉTREJÖTT A MAGYAR HONVÉDSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS, AMELY LÉTREJÖTT FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG KÖZÖTT - 2013 - EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó munkáltatói jogkörökről és azok gyakorlására feljogosított

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 57. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. november 25., péntek. Tartalomjegyzék. I.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 57. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. november 25., péntek. Tartalomjegyzék. I. HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. november 25., péntek 57. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 122/2011. (XI. 25.) HM utasítás a honvédelmi-környezetvédelmi stratégia

Részletesebben

Hronyecz Erika Mária. A Kínai Népköztársaság fegyveres ereje napjainkban

Hronyecz Erika Mária. A Kínai Népköztársaság fegyveres ereje napjainkban Hronyecz Erika Mária A Kínai Népköztársaság fegyveres ereje napjainkban Napjainkban a kínai fegyveres erőkre a folyamatos fejlődés jellemző. Egyelőre a tömeghadsereg jellegű, kissé túlcentralizált, fegyverzetek

Részletesebben

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál 1., AZ ALAKULAT BEMUTATÁSA A honvédelmi miniszter 34/2007 (HK) 4 HM számú határozata költségvetési szerv alapításáról szóló határozata alapján:

Részletesebben

Oktató-kutatás - tudományos. Oktatás - kutatás - tudományos

Oktató-kutatás - tudományos. Oktatás - kutatás - tudományos SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév Dr. Czuprák Ottó E-mail Czuprak.Otto@uni-nke.hu Állampolgárság magyar Születési dátum 1951. 0. 10. Neme férfi Szakmai tapasztalat

Részletesebben

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben Katasztrófavédelem 2015 Budapest, 2015.11.26. Önkéntesek a katasztrófavédelemben dr. Nováky Mónika tű. alezredes, tanácsos egyetemi tanársegéd novaky.monika@uni-nke.hu Önkéntesség közös jó érdekében ellenszolgáltatás

Részletesebben

A nemzetbiztonsági szolgálatok szervezete és jogállása

A nemzetbiztonsági szolgálatok szervezete és jogállása A nemzetbiztonsági szolgálatok szervezete és jogállása Footer Text 2/28/2016 1 Nemzetbiztonsági szolgálatok Footer Text 2/28/2016 2 Nemzetbiztonsági szolgálatok Alaptörvény 1995. évi CXXV. Törvény a nemzetbiztonsági

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Katonai alapismeretek középszint 1711 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM. r e n d e l e t

A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM. r e n d e l e t A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM r e n d e l e t a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet és a honvédek illetményéről

Részletesebben

1. táblázat A főhadnagyi általános előmeneteli tanfolyam tantárgyprogramja

1. táblázat A főhadnagyi általános előmeneteli tanfolyam tantárgyprogramja Tantárgy Tartalom Óraelosztás kontakt önképzés összesen Eligazítás 1 - - Konzultáció/Önképzés 12 81 93 A titokvédelem törvényi szabályozása, az állam- - 4 4 és szolgálati titok fogalma. Az irat fogalma,

Részletesebben

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 Ikt.sz.:5996/2012. Tárgy : Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat

Részletesebben

A katonai logisztika idõszerû kérdései

A katonai logisztika idõszerû kérdései Bányász Péter Orbók Ákos A katonai logisztika idõszerû kérdései Logisztikusok Napja rendezvénysorozat nyitórendezvényeként került megszervezésre A katonai logisztika idõszerû kérdései elnevezésû tudományos-szakmai

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal

Részletesebben

ZRINYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA. Ébert László okl. közgazdász mérnök, igazságügyi szakértő

ZRINYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA. Ébert László okl. közgazdász mérnök, igazságügyi szakértő ZRINYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA Ébert László okl. közgazdász mérnök, igazságügyi szakértő A speciális anyagok áruforgalmának magyar szabályozása és az Európai Unió követelményeihez

Részletesebben

A BRIT ÉS A BELGA SZÁRAZFÖLDI ERŐK TISZT- ALTISZTKÉPZÉSÉNEK ÉS ILLETMÉNYRENDSZERÉNEK NÉHÁNY JELLEMZŐJE

A BRIT ÉS A BELGA SZÁRAZFÖLDI ERŐK TISZT- ALTISZTKÉPZÉSÉNEK ÉS ILLETMÉNYRENDSZERÉNEK NÉHÁNY JELLEMZŐJE Végh Ferenc 1 A BRIT ÉS A BELGA SZÁRAZFÖLDI ERŐK TISZT- ALTISZTKÉPZÉSÉNEK ÉS ILLETMÉNYRENDSZERÉNEK NÉHÁNY JELLEMZŐJE Absztrakt A cikk ismerteti a brit és a belga haderő elsősorban a szárazföldi erők képzési

Részletesebben

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 31. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

A 21. századi hadtudomány, új stratégiák szövetségi rendszer körülményei között 21

A 21. századi hadtudomány, új stratégiák szövetségi rendszer körülményei között 21 HARMADIK PANEL MHTT-KONFERENCIA A 21. századi hadtudomány, új stratégiák szövetségi rendszer körülményei között 21 A harmadik panel közremûködõi: Deák János, Boldizsár Gábor, Orosz Zoltán, Németh József

Részletesebben