LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testületének július 08-ai (szerda) órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Polgármesteri Hivatal, Lesencetomaj Az ülésen megjelentek: Mészáros László polgármester Piskor Lajosné, Kovács Lajos, Németh Vincéné és Völgyi Antalné képviselő Távolmaradását jelezte: Tanácskozási joggal megjelent: Sáfár Béla, Enyingi János és Illés Dezső képviselő Dr. Takács Nóra körjegyző Jegyzőkönyvvezető: Lakatos Adrienn Mészáros László polgármester köszöntötte az ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés Lesencetomaj Települési Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata 11. -a alapján szabályszerűen került összehívásra. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a Képviselő-testület határozatképes, mert azon a megválasztott 8 képviselőből 5 képviselő jelen van, a képviselő-testület ülését megnyitotta. Lesencetomaj Képviselő-testület tagjai közül Németh Vincéné és Piskor Lajosné képviselőket javasolta jegyzőkönyv-hitelesítőnek kijelölni. Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül jegyzőkönyv-hitelesítőnek Németh Vincéné képviselőt kijelölte. Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal alakszerű határozathozatal nélkül - jegyzőkönyv-hitelesítőnek Piskor Lajosné képviselőt kijelölte. Mészáros László polgármester: Ezt követen javaslatot tett az ülés napirendjére, melyet a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, alakszerű határozathozatal nélkül egyhangúlag az alábbiak szerint állapít meg: N A P I R E N D E K: 1.) I. tv., sportfejlesztési koncepció, sportlétesítményi felújítási program 2.) Orvosi rendelő felújítása pályázatban nem elszámolható költségek (tetőhéjalás többi része, homlokzat többi része, homlokzati nyílászárók többi része) sorsa 3.) Veszprém Megye pályázata sportpálya korlátjának felújítása 4.) Gyermekjóléti Családsegítő szolgálat elhelyezésének koncepciója 5.) ÖM pályázat óvodaépület felújítása, közbeszerzési eljárás 6.) Vicai Zsolt javaslata 7.) Laktanya őrzés védelmének átvétele koncepció megfogalmazása 8.) Tájékoztató a Víziközmű Társulat megszűnéséről 9.) Tapolcai Rendőrkapitányság vezetőjének kinevezési ügye 10.) Segítségkérés a Veszprém Megyei gyermekek és fiatalkorúak egészségügyi, mentális állapotának, életmódjának a javítása érdekében Mészáros László polgármester a napirendek elfogadását követően rátért a napirendek tárgyalására.

2 NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA 1.) 2004.I.Tv., sportfejlesztési koncepció, sportlétesítményi felújítási program Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy az Önkormányzati Minisztérium pályázatot írt ki májusában. Ezen minisztériumi pályázatokra jellemző, hogy a pályázatok más szervek pályázataihoz képest egyszerűbbek. Lesencetomaj Települési Önkormányzat azonban a pályázatot nem nyújtotta be, mert nem rendelkezik sportfejlesztési koncepcióval, valamint sportlétesítményi felújítási programmal, amelyek a pályázat benyújtásának feltételei között szerepelt. Megkérdezte Dr. Takács Nóra körjegyzőt, hogy a sportfejlesztési koncepcióval elkészítésével kapcsolatban milyen lehetőségek állnak az Önkormányzat rendelkezésére. Dr. Takács Nóra körjegyző: A kérdésre válaszolva elmondta, hogy a sportfejlesztési koncepció, valamint a sportlétesítményi felújítási program tartalmi követelményeinek, felépítésének utána nézett. Ígéretet tett a sportfejlesztési koncepció elkészítésére. Völgyi Antalné képviselő: Elmondta, hogy a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása is rendelkezik sportfejlesztési koncepcióval, melyet alapul lehet venni a település koncepciójának elkészítésekor. Mészáros László polgármester: Az elhangzottak után ismertette a határozati javaslatot. További kérdés, hozzászólás hiányában a polgármester elfogadásra javasolta a határozati javaslatot. az alábbi határozatot hozta: 82/2009. (VII. 08.) sz. Lt. képviselő-testületi határozat Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a sportról szóló évi I. törvény értelmében felkéri a polgármestert, hogy a sportfejlesztési koncepciót, valamint a sportlétesítményi felújítási programot készítse el. Határidő: Felelős: folyamatos Mészáros László polgármester 2.) Orvosi rendelő felújítása pályázatban nem elszámolható költségek (tetőhéjalás többi része, homlokzat többi része, homlokzati nyílászárók többi része) sorsa Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy az Önkormányzat az orvosi rendelő felújítására pályázati forrást kapott, azonban a támogatás és az önerő nem elegendő a teljes épület felújítására. Az orvosi rendelő melletti fogorvosi épületen és az orvos lakáson is szükség volna minimális felújításra, hogy az összkép megfelelő legyen. Az épületekben nyílászáró cserére, homlokzati hőszigetelésre, tető cserére volna szükség. Ezen munkafolyamatok az Önkormányzatra nézve jelentős költségtöbblettel járnak. A következő költségvetés módosításkor hitel felvételt szükséges tervezni, melyből a beruházás megvalósulhat. Megkérdezte a képviselő-testületi tagokat, hogy egyetértenek-e azzal, hogy az épületet egységesen, egy időben újítsák fel. Völgyi Antalné képviselő: Az elhangzottakra reagálva elmondta, hogy az egységes kép miatt, egy munkafolyamattal valósítsák meg a beruházást.

3 Mészáros László polgármester: A beruházással kapcsolatban elmondta, hogy az ellenőrzések miatt szükség van kiviteli tervre, gépészeti tervre, statikai tervre, valamint villamossági tervre, melyek szintén jelentős költségekbe kerülnek. Javasolta a képviselőknek a tájékoztatás elfogadását 3.) Veszprém Megye pályázata sportpálya korlátjának felújítása Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy Lesencetomaj Települési Önkormányzat májusában pályázatot nyújtott be Veszprém Megye Önkormányzatához a sportpálya korlátjának felújítása tárgyában. A felújítás összköltsége kb ,- Ft, melyből ,- Ft-ot igényeltek a pályázaton. A támogatás mértéke ,- Ft, így a műszaki tartalom csökkentésére van szükség. A felújításhoz ,- Ft önkormányzati hozzájárulás is szükséges, melyet a évi költségvetés szeptemberi módosításakor kell tervezni. Tervei szerint a festést, betonozást az önkormányzatnál dolgozó emberekkel meg lehet csinálni, így a lakatosmunkáért kell majd szakembernek fizetni. A korlát felújítására azért van szükség, mert az előírásoknak nem felel meg, valamint esztétikailag sem megfelelő. 4.) Gyermekjóléti Családsegítő szolgálat elhelyezésének koncepciója Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy a korábbi ülésen volt szó az Együtt Egymásért Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat telephelyének megváltoztatásáról, hiszen a megnövekedett állományi létszám miatt a jelenlegi iroda nem alkalmas az ügyintézésre, az ellátottak fogadására. Korábban az alsó iskola épülete tűnt optimálisnak ezen feladat ellátási helyszínének. A régió pályázatot írt ki szociális alapellátások és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztésére, melyre a pályázatot szeptember december 01-ig terjedő időszakban lehet benyújtani. A pályázat keretében eszköz és épületfejlesztésre nyújtható be igény, a támogatottság 90%-os. Hasonló témakörben, évben benyújtásra került pályázat, azonban abban az időben az állományi létszám 1 fő volt, azóta jelentős létszám növekedés következett be. A pályázat benyújtását javasolta, véleménye szerint érdemes megpróbálni. A pályázat a társulási megállapodásnak megfelelően kerül benyújtásra, amennyiben a gesztor településnek kell benyújtani, akkor Lesenceistvánd Települési Önkormányzat kell pályázzon. Az eszközök tekintetében a 8 településnek kell az önerőt biztosítani. Nagyobb irodára volna szükség, mert a jelenlegi irodában 5 fő dolgozik. A pályázat benyújtása előtt megvizsgálandó, hogy a Szent István parki épület, vagy a régi alsó iskola épület építhető-e gazdaságosabban. A szükséges felméréseket az épületek alaprajzai alapján lehet elvégezni. Véleménye szerint az alsó iskola épülete lenne az ideálisabb, azonban az akadálymentesítés ebben az esetben bonyolultabb a magas padozat miatt. Völgyi Antalné képviselő: Megkérdezte, hogy az alsó iskola épületének akadálymentesítését lifttel meg lehet-e oldani. Mészáros László polgármester: A kérdésre válaszolva elmondta, hogy az akadálymentesítés ezen formája is megoldható, azonban az milliós nagyságrendű. Az alaprajzokat ismerve egy mérnök meg tudja mondani, hogy milyen minimális kritériumai vannak 5 fő, illetve néhány ügyfél elhelyezésének. A kritériumokat ismerve meg kell majd nézni, hogy a két ingatlan közül melyik átalakítása felel meg olcsóbban. A pályázatban többlet pontot jelent, amennyiben funkció vesztett épület átalakítására pályáznak, ez az alsó iskola vonatkozásában adott. Völgyi Antalné képviselő: Elmondta, hogy az alsó iskola alaprajzát az iskolában tárolják.

4 elfogadta a tájékoztatást. 5.) ÖM pályázat óvodaépület felújítása, közbeszerzési eljárás Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy az Önkormányzati Minisztériumhoz benyújtott, óvoda felújításos pályázat pozitív elbírálásban részesült. A megítélt támogatás: ,- Ft. A beruházást június 30-ig kell befejezni, a pénzügyi elszámolást a beruházás befejezése után 1 hónapon belül kell benyújtani. Amennyiben a beruházást az idei évben kívánja az Önkormányzat végrehajtani, úgy nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatására van szükség, hiszen a beruházás értékhatára eléri a nettó ,- Ft-ot. Amennyiben a beruházást 2010-ben kívánja megvalósítani, és a tervezett beruházást ki kívánja egészíteni, abban az esetben is nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatására van szükség. A közbeszerzési eljárás költsége ,- Ft + ÁFA. Ehhez tartozik a közzétételi díj, mely minimálisan ,- Ft-ra tehető. Véleménye szerint várakozó álláspontra kell helyezkedni. A kapott támogatás az óvoda tetőszerkezetének, valamint nyílászáróinak cseréjére elegendő. 6.) Vicai Zsolt javaslata (Írásos előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy Vicai Zsolt megkereste őt, hogy a településen élőkből Önkéntes Tűzoltó Egyesület létrehozását kívánja megvalósítani. Ez ügyben már egy megbeszélést is tartott, melyen 9 önkéntest toborzott maga köré. A kapott önéletrajzot olvasva ismertette az úr eddigi tevékenységeit, iskolai végzettségeit. A tűzoltáshoz szükséges felszerelését önkormányzati épületben tárolja, a felszerelésről listát készített. Javasolta az egyesület létrehozásának elvi támogatását, az önkormányzat költségvetését nem érinti. Piskor Lajosné képviselő: Megkérdezte, hogy Vicai Zsoltnak van-e munkaviszonya. Mészáros László polgármester: A kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tud bejelentett munkaviszonyról. A beszélgetés során megbízhatónak, összeszedettnek találta. További kérdés, hozzászólás hiányában a polgármester elfogadásra javasolta a határozati javaslatot. az alábbi határozatot hozta: 83/2009. (VII. 08.) sz. Lt. képviselő-testületi határozat Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete Vicai Zsolt által kezdeményezett Önkéntes Tűzoltó Egyesület létrehozását elviekben támogatja. Határidő: Felelős: folyamatos Mészáros László polgármester 7.) Laktanya őrzés védelmének átvétele koncepció megfogalmazása

5 Mészáros László polgármester: A laktanya őrzés-védelmével kapcsolatban elmondta, hogy havonta ,- Ft-ba kerül az őrzés, mely éves szinten a költségvetést jelentősen megterheli. Javasolta, hogy nézzenek utána, mennyibe kerülne, ha az őrzést az önkormányzat saját embereivel végeznék. A jelenleg is önkormányzatnál dolgozók közül személy- és vagyonőr tanfolyamra minimum 3 főt kellene beiskolázni, és az őrzés-védelmet velük megoldani. Völgyi Antalné képviselő: Jónak találta, hogy a településen élőkkel oldják meg a védelmet, hiszen ezáltal munkalehetőséghez jutnak. Piskor Lajosné képviselő: Véleménye szerint a helyiekkel történő őrzés-védelem pozitív visszhangot vált majd ki a településen élők körében. Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy azáltal, hogy helyi emberekkel lesz megoldva az őrzésvédelem, az Önkormányzat felelőssége is nagyobb lesz. Munkaügyi előírásokat kell betartani, azok be nem tartása büntetést von maga után. 8.) Tájékoztató a Víziközmű Társulat megszűnéséről Mészáros László polgármester: A víziközmű társulattal kapcsolatban elmondta, hogy létrehozását törvény szabályozza. A beruházással egyidejűleg küldött gyűlés alakult, a küldött gyűlés tagjai közül intéző bizottság alakult. A beruházást követően az intéző bizottság feladata megszűnt. A társulat önállóan gazdálkodó szervként működött tovább. A társulat végelszámolást Arnold János úr végezte. A társulat küldött gyűlésének a végelszámolást meg kellett szavaznia. Az ülésen a küldöttek jelentős része nem jelent meg. Az elnök úr a küldötteknek írásban nem adott a bevételek és kiadások alakulásáról elszámolást, melyet a küldött gyűlés ülésén szóvá tett. Arnold János úr áttekinthető táblázatot adott a polgármestereknek. Az elszámolás részletesen a küldötteknek nem lett bemutatva, azonban az megállja a helyét, hiszen folyamatos könyvelése volt óta az önkormányzatok saját számláira folynak be a befizetések, mely Lesencetomaj vonatkozásában 10,2 Millió forinton áll. A kintlévőség ,- Ft-ra tehető. Lesencetomajra eső hitelt át kellett vállalni, majd a kintlévőségeket adók módjára be kell hajtani. 9.) Tapolcai Rendőrkapitányság vezetőjének kinevezési ügye (Írásos előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy a rendőrkapitány a korábbi 4-es együttes ülésen munkatársaival együtt bemutatkozott. Bemutatkozása során agilisnak mutatkozott. Javasolta a rendkőrkapitány kinevezésének támogatását. További kérdés, hozzászólás hiányában a polgármester elfogadásra javasolta a határozati javaslatot. az alábbi határozatot hozta: 84/2009. (VII. 08.) sz. Lt. képviselő-testületi határozat Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a Rendőrségről szóló évi XXXIV. törvény III. fejezet (2) bekezdése alapján Dr. Smura János r. alezredes Tapolcai Rendőrkapitányság vezetőjévé történő kinevezését támogatja.

6 A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a határozat-kivonatot a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának küldje meg. Határidő: július 31. Felelős: Mészáros László polgármester 10.) Segítségkérés a Veszprém Megyei gyermekek és fiatalkorúak egészségügyi, mentális állapotának, életmódjának a javítása érdekében (Írásos előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Ismertette a napirendi pontot. Elmondta, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke levélben kereste fel az önkormányzatot, melyben segítséget kért a Veszprém megyei gyermekek és fiatalkorúak egészségügyi, mentális állapotának, életmódjuknak a javítása érdekében. A leírtakkal a képviselő-testület tisztában van. Ismeri a gyermekek problémáit, életmódjukat. Az iskolai nevelésben szerepel a gyermekek helyes életmódjának kialakítása. A településen is hasonló a probléma, amely megyei szinten is jelentkezik. Sajnálatos módon a fiatalok nem mozognak, nem ismerik a természetet, egyetlen játékszert ismernek: a számítógépet. Völgyi Antalné képviselő: Elmondta, hogy az iskolában igyekeznek a gyerekeknek ezzel kapcsolatban felvilágosító előadásokat tartani, a helyes életmód, mozgás fontosságára felhívni a figyelmet. Az elhangzottakkal kapcsolatban sem kérdés, sem hozzászólás nem hangzott el, így a polgármester több napirend hiányában a képviselő-testület ülését 16 óra 25 perckor bezárta. K. m. f. Mészáros László polgármester Dr. Takács Nóra körjegyző Németh Vincéné Piskor Lajosné jegyzőkönyv-hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSA Szám: 645-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Lesence Völgye Általános Iskola közös fenntartására létrejött Közoktatási Intézményfenntartó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSA Szám: 437-2/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Lesence Völgye Általános Iskola közös fenntartására létrejött Közoktatási Intézményfenntartó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete, Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete, Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete, Lesencefalu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

/Valente József képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Valente József képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F. 87/550-038 Szám: 413/13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. március 26-án 17,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 4/2009. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án (csütörtökön) du. 16. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1) A Szent László Általános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 431/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Rábacsécsény, Deák tér 6. 15/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rábacsécsény Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 10-én

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

Mészáros László polgármester Sáfár Béla alpolgármester Piskor Lajosné, Németh Vincéné, Kovács Lajos, Illés Dezső és Völgyi Antalné képviselő

Mészáros László polgármester Sáfár Béla alpolgármester Piskor Lajosné, Németh Vincéné, Kovács Lajos, Illés Dezső és Völgyi Antalné képviselő LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 165-4/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 11-ei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-3/2016.

Részletesebben

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-3/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 2-án 18.30 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Tanácskozási joggal megjelent: Nagyné Simon Margit megbízott körjegyző

Tanácskozási joggal megjelent: Nagyné Simon Margit megbízott körjegyző LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 165-2/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 05- ei 17 órai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Valente József képviselő késése okát előre jelezte.

Valente József képviselő késése okát előre jelezte. 1 Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8351 Sümegprága, Rákóczi u. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 20-64/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 4/2016. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 24. 1 TARTALOMJEGYZÉK 24/2016.(IV.6.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása

Ezt követően ismertette a napirendi pontot, amely következő: 1. A képviselő-testület 2013. évi munkatervének elfogadása Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete Öttevény Fő u. 100. J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 19. napján 16 órakor az öttevényi

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v Ügyiratszám: 20-15/2009. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023 J e g y z ő k ö n y v Készült: Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-16/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M.28-5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 120-34/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. május 19-én 19.05 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés helye: Bazsi Község

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 20-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy út 21. Ügyiratszám: 436-2/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. április

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés) Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 10- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 10- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 22/2012. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 10- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 127/2012. (XII.10.) számú határozatot a Klebersberg Intézményfenntartó Társulással

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú jegyzőkönyv 2012. szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 144/2012./IX.20./ kt.határozat: - 2012. szeptember 20-ai rendkívüli nyilvános

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 14-i. rendkívüli, nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 14-i. rendkívüli, nyílt üléséről Jegyzőkönyv Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 14-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 113/2015. (VIII.14.) Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Horvát Kisebbségi Önkormányzat Petrivente Hrvatska manjinska samouprava 2010. november 30-i testületi ülése

Horvát Kisebbségi Önkormányzat Petrivente Hrvatska manjinska samouprava 2010. november 30-i testületi ülése 2-11/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. november 30-án MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 18/2010. (XI.30.) G2 19/2010. (XI.30.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2013. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 126-127. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 126/2013.(X.07.)

Részletesebben

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 120-11/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 17,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 1 Szám: 39-49/2010. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. október 28-án 18,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 13. Száma: 1-9/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 8/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. június 17-én megtartott üléséről Határozatok száma: 39-46. TARTALOMJEGYZÉK 39/2015.(VI.17.) PBH.

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. - 428 - Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 29.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 386-3/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-1/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZOKONYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5.. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 9-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2012.

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh/63-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőnyárád község Önkormányzat Képviselő-testületének a Mezőnyárádi Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 29-én 15,00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének október 12. napján 16,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének október 12. napján 16,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: -1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 16,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Pályázat egészségügyi alapellátást szolgáló (háziorvosi, házi

Részletesebben