Értelmi sérült fiatalok felnőtté válása. Ismerkedés a munka világával és a család

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Értelmi sérült fiatalok felnőtté válása. Ismerkedés a munka világával és a család"

Átírás

1 Értelmi sérült fiatalok felnőtté válása. Ismerkedés a munka világával és a család Előadásvázlat (2008. május Új ifjúság című konferencia) Bevezetés Az előadásomban sérült fiatalok és szüleik megnyilatkozásait elemzem a munka világát érintően. A Salva Vita Alapítvány rehabilitációs programjában részt vevő, 16 és 20 év közötti, közepesen súlyos értelmi fogyatékos fiatalokról van szó, akiknek a szüleit is bevontam a vizsgálatba. E program célja a fiatalok megismertetése a munka világával, a munkával kapcsolatos készségek és ismeretek megtanítása, melyre az értelmi sérülteknek adaptációs és elvonatkoztatási képességbeli hiányaik miatt szükségük van. Az általam végzett kutatás esettanulmánynak tekinthető, az értelmi sérült fiatalok és szüleik hozzáállását szerettem volna feltárni a munka világára vonatkozóan, és néhány továbbvezető hipotézist megfogalmazni. Meglehetősen szűk csoportról van szó az egész országot tekintve is: a évi népszámlálás önkéntes bevalláson alapuló adatai alapján a évesek körén belül az összes értelmi fogyatékos fiatal aránya mintegy 1%-ot tesz ki, 5505 főt. (KSH 2003) A felnőtté válás problémái azonban az értelmi sérült diákokon kívül az ún. sajátos nevelési igényű tanulók összességét érinti. A sérülések különbözősége azonban több USA-beli és magyarországi kutatás eredményei alapján magával hoz olyan sajátosságokat, melyek miatt indokolt az egyes alcsoportokat külön-külön is elemezni. (Bánfalvy, 2001, ,Wittenburg Maag 2002) Ebből következően a program nem hasonlítható össze maradéktalanul másfajta akadályozottsággal vagy problémákkal élők rehabilitációs programjaival, mivel egy speciális célcsoportot érint. Vizsgálatom sajátossága eltérően egy az akadályozott fiatalok összességét reprezentáló vizsgálattól, vagy egy kontrollcsoportot is tartalmazó kísérlettől, hogy épp olyan ponton szerettem volna vizsgálni a sérült fiatalok és szüleik megnyilatkozásait, amikor vélhetően nyitottabbak az átlagosnál, és épp egy sokoldalú rehabilitációs programban vesznek részt. A kutatási koncepcióról A XX. század folyamán az értelmi sérült és más sérüléssel élő emberek életében Magyarországon és a világon is zajlottak jelentős változások. A változások egyik lehetséges interpretációja, ha azokat az intézménytelenítés (deinstitucionalizáció) folyamataként ragadjuk meg. Az USA-ban és más fejlett országokban a 60-as évek óta zajló 1

2 intézménytelenítés folyamata maga is változott az eltelt idő során. Tény, hogy ma már a sérültek jelentős része nem él fizikailag szegregáltan a társadalomban (vagyis egy intézményben), ám a társadalmi szegregáció jelei ma is tapasztalhatók. A szakirodalom kezdetben nagyon kritikusan írt az intézményekben tapasztalható szisztematikus visszaélésekről, a sérültek emberi jogairól, majd később kiegyensúlyozottabb számvetések láttak napvilágot. Az utóbbi években a szakirodalom fő vonala a közösségi életbe való befogadással foglalkozott, ezen túl a fejlett országokban számos önéletrajzi írás jelent meg maguknak a sérülteknek a köréből, és több széles közönséget elérő film is készült a témáról. Az utóbbi időben a szociális szakma művelőinek körében az is megfogalmazódott, hogy az intézménytelenítés folyamata voltaképp csupán a társadalmi kontroll jellegének átalakulását vonta maga után, vagyis a szociális szolgálatokban és a társadalmi környezetben újratermelődtek azok a jelenségek, amelyeket az intézményi kontroll esetében korábban leírtak. A kérdés az, hogy vajon végbement-e egy ennél jóval fundamentálisabb változás, ahogy az értelmi sérült emberek megjelennek a nyelvünkben, a mindennapi gondolkodásunkban? Svédországban, ahol már felnőtt az első olyan generáció, amelyik együtt tanult az iskolában a nem fogyatékos társaival, és születésétől fogva mindig családi körben élt, a jelenkori változások főképp a sérültek jogainak nagyobb elismerése felé, a nagyobb társadalmi részvétel irányában tolódott el. (Johnson and Traustadóttir 2006) A sérültek hozzájárulásának elismerése a közösség életéhez a valódi esélyegyenlőséget jelenthetné. Úgy tűnik azonban, hogy még e fejlett szolgáltatásokkal rendelkező országokban is megmaradt a társas/társadalmi szegregáció és az értelmes élet problémája. (Tidemann 2006) Mindezen szakmai irányzatok az itthoni szakmában és a magyar nyelvű szakirodalomban is megjelentek, és leggyakrabban a laikusok és a szakma együttműködésére mutatnak rá. (Kálmán és Könczei 2002) Az előadásomban inkább egy olyan megközelítést szeretnék hangsúlyozni, amelyben a szakma képviselői közvetítők, mediátorok, segítők és támogatók, akiknek a segítségével egy sérült megfogalmazhatja, láthatóvá teheti önmagát és részt vehet a társas/társadalmi életben. A sérültek nevei Mielőtt tovább mennénk, szeretnék kitérni a sérült fiatalok megnevezéseire, először az angol, majd a magyar nyelvben. Az egyes angolszász országokban részben különböző a megnevezés, és ennek természetesen jogi háttere is van: learning difficulties, learning disabilities (UK), mental retardation, developmental disabilities (USA), intellectual disabilities (Australia, New Zeeland). Magyarul sokáig a fogyatékosok megnevezés volt 2

3 használatban, és még ma is használatos. A fogyatékos ember (disabled people) megnevezést használók a társadalomkutatás szakirodalmában a fogyatékosság társadalmi modelljének képviselői, akik e kifejezéssel arra szeretnének rámutatni, hogy a fogyatékosság olyan címke, társadalmi konstrukció, melyet a szűkebb-tágabb társadalom hoz létre. Maguk a sérüléssel élők inkább egy másik kifejezést tartanak jónak: people with disabilities a people-first-language értelmében, mert elsősorban a közös emberi vonásokat szeretnék hangsúlyozni más embertársaikkal ( közös a világunk ). Ezt a kifejezést fordították magyarra a fogyatékkal élő ember kifejezéssel, majd újabban, hogy maga a fogyatékosság kifejezést is elkerüljék, használják a sérült ember, vagy az értelmileg akadályozott ember kifejezést. Én is ezt a megnevezést használom, mert fontosnak tartom a támogató attitűdöt az ilyen problémákkal élő emberek felé. Újabban Magyarországon is megjelent a sajátos nevelési igényű tanulók elnevezés. E sajátos nevelési igény törvényileg meghatározott és részletezett, e tanulók számára törvényileg garantáltan különleges támogatást, rehabilitációt kell biztosítani a közoktatásban. (Sulinova 2007) A legfrissebb adatok szerint az általános iskolai tanulók 7%-a sajátos nevelési igényű (2005/2006. tanévben fő), a középiskolákban viszont mindössze a diákok 2-3%-a tartozik e csoportba (2005/2006. tanévben gimnáziumban és szakközépiskolában tanult 1802 fő, szakiskolában, és speciális szakiskolában fő). Valószínűleg még kevesebben vannak, akik közülük később munkát vállalnak, és adottságaiknak elképzeléseiknek megfelelő munkát végeznek, egy támogató környezetben. Ugyanakkor Magyarországon az évi XXVI. Törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról bekezdése kimondja, hogy a fogyatékos személy lehetőség szerint integrált foglalkoztatásra jogosult. A évi népszámlálás adatai szerint az értelmi fogyatékosok 7%-a foglalkoztatott, 1,2%-a munkanélküli, 47,2%-uk inaktív kereső, és eltartott 44,6%. A évesek körében az összes fogyatékos fiatal 19,9%-a, a nem fogyatékos fiatalok 44,2% volt foglalkoztatott 2001-ben. A Munkahelyi Gyakorlat Program Az általam vizsgált alapítvány programja a speciális és készségfejlesztő speciális szakiskolák utolsó két évében folyik, az említett többnyire 16 és 20 év közötti értelmileg akadályozott fiatalok közül azokat készíti fel a munkavállalásra, akik gyógypedagógiai szakmai szempontok szerint jól szocializáltak és megfelelő munkakészséggel rendelkeznek. A vizsgálatom célja az, hogy ezen időszak előtt-után és közben gyűjtsünk információkat a fiataloktól és szüleiktől arról, hogyan viszonyulnak a munka világához. 3

4 A felhasznált adatok az értelmi sérült fiatalok és felnőttek nyílt munkaerő-piaci integrációját segítő Salva Vita Alapítvány számára készített két kutatásból származnak. (Salva Vita 2005, Salva Vita 2006) A Salva Vita Alapítvány mintegy 1996 óta folyamatosan fejleszti Munkahelyi Gyakorlat (MHGY) programját, amelynek keretében a középsúlyos értelmi fogyatékos, speciális és speciális készségfejlesztő szakiskolába járó fiatalok körülbelül 16 és 20 éves koruk között két év alatt, nyolc munkahelyen fordulnak meg konkrét munkahelyi feladatokat tanulva és végezve. Ezen értelmileg akadályozott tanulók egyszerű betanított munkák végzésére készülnek fel, képességeik nem teszik lehetővé, hogy államilag elismert OKJ-s szakmai oklevelet szerezzenek. A gyakorlat során az iskolai foglalkozások mellett, az oktatásba beépítve heti egy alkalommal különböző normál munkahelyekre járnak. Egy munkacsoport két, maximum három tanulóból áll, akiket iskolai segítő kísér. Minden munkahelyen két-két hónapot dolgoznak, majd munkahelyet váltanak. Kezdetben a program egy budapesti iskolában működött, majd a résztvevő iskolák köre fokozatosan bővült. Igazán 2002 után indult meg a program terjedése, a szereplők száma évente négy új vidéki településsel gyarapodott. Az iskolák pályázat alapján kerültek be a programba, melynek fő szempontjai között szerepelt, hogy az iskola az integrált munkára nevelést fontosnak tartja-e, és nyitott-e a sokoldalú kapcsolatépítésre. A pályázaton nagyobb arányban vettek részt nyugat-magyarországi iskolák. Az MHGY fókuszpontja az értelmi sérült fiatal, és az őt segítő támogató hálózat, amelynek szakmai vezetője és fejlesztője az alapítvány: az iskolai segítők, az iskolák vezetése, az osztályfőnökök, a szülők, a szülőklubok, a családok, a munkahelyi vezetők, a gyakorlatot vezető és más munkatársak, valamint a munkaügyi központok között sokféle kapcsolat épül ki. A program fő célkitűzései közé tartozik az önálló felnőtt életre való felkészítés keretében: az önálló, esetleg kísérővel biztosított közlekedés a munkahelyre, a munkával kapcsolatos motiváció fejlesztése, otthoni munkák végzése és felelősségvállalás, munkaeszközök és munkafeladatok elsajátítása, felelősségtudat alakítása, munkahelyi kommunikáció, munkavégzéssel kapcsolatos alapvető munkaügyi ismeretek tanulása, valamint a sérültet segítő támogató hálózat kialakítása (iskolai segítők, családok, iskolák, munkaügyi központok), a munkahelyek felkészítése a sérültek fogadására, 4

5 valamint a tágabb társadalmi tudatformálás a sérültek munkavállalásával kapcsolatban. (Salva Vita Alapítvány Fekete Sas Kiadó, 2004; Palkovics, 2007) A sérült fiatalok munkára való felkészítése rehabilitációs program keretében történik, melynek a munkát illetően az egyik leglényegesebb célja a sérült fiatal felkészítése a felnőtt életre, az iskola oktatási és nevelési programjának kiegészítése a felnőtt élet normáinak tudatosításával, amelyen belül több fő téma köré rendezhető a program: ezek közül a legfontosabbak az ismeretek a munka világáról, a felelősségvállalás és lehetőség szerint az önállóság minél magasabb fokának kialakítása. Vizsgálatomban arra tettem kísérletet, hogy zárójelbe tegyem a rehabilitációs szakirodalmat, valamint a beavatkozásokat és megnézzem közelebbről, hogyan viszonyulnak az enyhén értelmi sérült fiatalok a munkához, milyen megnyilvánulásaik érhetők tetten. Tézisek: 1) Feltételezem, hogy a felnőtt életvitelre való felkészítés beépítése az iskolai programba esélyeket biztosít a fiataloknak ahhoz, hogy később hasonlóan jobb képességű társaikhoz részt vegyenek a munkaerőpiacon. Mindez esélyt nyújt egy olyan énkép kialakításához, amelyben nem az otthon unatkozó, fogyatékos ember jelenik meg, hanem egy aktív személyiség. Elképzelésem szerint a felnőtt életre való felkészülés lényege a fiatalok szempontjából leginkább egy olyan önkép kialakításaként írható le, amelyben nem csak a másság különféle jegyei jelennek meg, hanem a közös és hasonló jegyek a többi, jobb képességű fiatallal. Ezen énkép részeként megjelenhet a felelősségvállalás és az önállóság igénylése. 2) A második tézisem szerint a családi környezet és légkör egyes jellemzőivel összefüggnek a munka világával kapcsolatos megnyilatkozások. Feltételezésem szerint azonban vannak olyan családi jellemzők, amelyek többet számítanak. Ezek közül különösképp lényegesnek tekintem a családi légkör jellemzőit: a szülők támogató viselkedését a fiatalok munkavállalását illetően, a családban erről folyó kommunikációt, a jövőbeli esélyek pozitív megítélését, a reális munkavállalási esélyek felmérését. Természetesen feltételeztem számos olyan tényezőt, amelyek objektívnek tekinthetők (sérültség súlyossága, településtípus, szülők iskolai végzettsége, munkaerő-piaci helyzete stb.), amelyek a családi környezet hatását alakítják. 5

6 Néhány gondolat a téma szakirodalmából. A magyarországi szakirodalomból Az általam vizsgált probléma nem új: 1983-ban készült egy vizsgálat a középsúlyos értelmi sérült fiatal felnőttekről, amely kiemelte hogy az akkoriban bentlakásos intézetekben folyó közoktatási életszakasz részét képező két éves munkára való felkészítést nagyon gyakran nem követte munkába állás, pedig lehet, hogy ehhez elég volna az adott munkahelyen egy-egy ép segítő (Gayer, 1987) Ez a vizsgálat is kiemelte a sérült fiatalok életciklusában ma is legjelentősebbként kiemelt két problematikus pontot: (1) az iskolából való kikerülést követően sok esetben nem sikerül a munkavállalás, (2) az idősödő szülők egyre kevéssé tudják támogatni sérült gyermeküket, ez sok pszichés problémát okoz, és persze gyakorlati nehézségekhez is vezet. Az idézett vizsgálat idején az intézményi ellátás aránya sokkal jelentősebb volt Magyarországon. Az értelmi sérült emberek jelentős része fizikailag is marginalizálódva, sokszor méltatlan körülmények között élte le életét vidéki, községi gondozóintézetekben. Más részük családban élt és közülük sokan munkát is vállaltak (a vizsgált 88 fiatalt érintően: a 71 családban élő fiatal közül a férfiak 65%-a, a nők 20%-a dolgozott). E szociográfiai jellegű vizsgálat körvonalazza az ún. kedvezőtlen családi helyzetű fiatalokat szemben a kedvező helyzetűekkel. Az előbbiekre jellemző: nem teljes a család, az anya analfabéta vagy alacsony iskolázottságú, a család alacsony összegű jövedelemből él, rosszak a lakáskörülmények, a családi légkör azonban szeretetteljes és leginkább a beletörődéssel jellemezhető. A családi környezet néhány fontos dimenzióját említi a hazai szakirodalom is, és én is ezen a nyomvonalon indultam el. Elképzeléseik közül elsősorban az alábbiakat emeltem be a kutatásba: a családi légkört illetően a jövővel kapcsolatos szorongások, a fiatal gyermekként kezelése. A sérült ember életében a család óvó-védő szerepét emeli ki Kálmán Zsófia és Könczei György a magyar szakirodalomban. Elemzéseikben a család e modern, a családtagok pszichés védelmét biztosító funkcióját tekintik alapvetőnek, és integrálják a család életciklus és rendszerdinamikai megközelítésébe, hasznosítva számos különböző pszichológiai irányzat megfigyeléseit. Felfogásukban a család a sérült ember életének fontos összefüggéseire adhat magyarázatot: a család fizikai, anyagi, társas energiája egész élete során befolyásolja a sérült embert. A tipikus problémák a család érzelmiempátiás légkörével állnak kapcsolatban, és számos esetben patológiás családdinamikai mintázatokhoz vezetnek. A sérült emberek családjaival kapcsolatban a két szerző a legfontosabb szempontok között említi a sérült gyermek szüleinek életében nagyon korán megjelenő szorongást a jövőtől. (Kálmán Könczei 2002, 366.) Kálmán és Könczei a fogyatékos gyermekek elfogadása kapcsán már a születéstől kezdve beszél arról, hogy az elhúzódó gyászhoz hasonló érzés, a bánat, valamint az együttnevetés és persze ezzel kapcsolatban sok más dolog elmaradása hátráltathatja a felnövekvő gyermekek alkalmazkodását a szűkebb és tágabb társas és fizikai környezethez. (Kálmán Könczei 2002, ) A két szerző a kötődéselmélet alapján az egyik legfontosabb problémának azt tartja, ha az anya később felnőtt korban is gyermekként kezeli a sérültet. (uo ) Az az anya, aki nem fogadja el a feltétel nélküli kiszolgáltatottságot mint közös életformát, segít fellelni az előremutató kitörési pontot vagy pontokat tanulás, szakma, sport, mások segítése, részfeladatok elvégzése, amatőr művészeti tevékenységek, sors- és kortárs körökkel, klubokkal kapcsolatok építése, bevonódás érdekvédelmi munkába stb. amelyek a pozitív énkép megrajzolásához, tehát a tőle függetlenedő, kevésbé kiszolgáltatott élethez viszik közelebb a gyermekét. (uo. 381., kiemelés tőlem) Az említett szerzők részletesen elemzik a sérült gyermek hatását a szülői viselkedésre (tréner anya, szakértő anya, feltaláló apa) (uo ), valamint a szülők közötti kapcsolatra, amely gyakran páros magánnyal ér véget (uo ), valamint a szűkebb és tágabb család más tagjaira (testvérek, nagyszülők) (uo ). A szülői magatartás és a család jellemzői jegyei közül Kálmán és Könczei megközelítésében fontos szerepet játszik a sérült gyermek és fiatal szocializálása a tágabb normál társadalmi környezethez, a szabadidő értelmes eltöltése és általában az időbeosztás. Egyértelműen rossz szolgálatot tesz a szülő a gyermekének, amikor eltűr az adott kultúrában, társadalomban elfogadhatatlan viselkedést, hisz ezzel nem csak magát hozza kínos és megalázó helyzetbe, hanem a gyermek számára is megnehezíti a felnőtt világhoz történő későbbi alkalmazkodást. (uo. 403.) A szülők fent említett, hiányos szocializáló erőfeszítéseinek eredménye is a függőségben élő sérült felnőtt. Ezek az általános jellemzők eltakarják az egyéni személyiségjegyeket, amelyek pedig 6

7 éppen olyan leírhatatlanul és felsorolhatatlanul változatosak, mint a világban élő minden más embernél. (uo. 405.) A szerzőpáros később taglalja a család és a tágabb társadalmi környezet hatásainak összeadódását, a család mikrokörnyezetét azonban önálló meghatározó tényezőnek tekinti, amely a többi szocializációs ágenssel együtt elvileg alkalmassá teheti a gyermeket a felnőtt életre. Mindebből következően az említett szerzők nagyon lényegesnek tartják, hogy a sérült ember nevelése is a jövőre irányuljon, elősegítve azt, hogy a sérült élethelyzetét is a valódi adottságok, és ne a fogyatékosság szabja meg. A család problémamegoldó képességének megragadásakor Kálmán és Könczei az alábbi dimenziók figyelembe vételét tartja fontosnak: sérülés természete (érzékszervi, szellemi stb.), sérülés súlyossága, kimenetel, szükséges ápolás, szükséges felügyelet, fogyatékosság látható volta, sérült neme, születési sorrend, szülők életkora, családi állás, fogyatékos testvér, családi életszakasz, család támaszrendszere, családra jellemző iskolázottság, család életstílusa, értékrendszere, szűkebb és tágabb környezet értékrendje, család anyagi háttere, család pszichikai erőforrásai, információk elérhetősége. (Kálmán Könczei 2002, ) A nemzetközi szakirodalomból A fiatal sérültek munkavállalásának meghatározóiról és következményeiről folyó Amerikai Egyesült Államokban folyó kutatások használnak főképp kvantitatív elemzési technikákat, az ottani survey-k tartalmaznak feletti elemszámokat, ám azok így is ritkán képesek feltárni a magyarázó változók struktúráját. Ez a kedvező helyzet főképp az 1990-es évek közepéig volt jellemző, az akkoriban született tanulmányok főképp az 1980-as évtized második felében tanulmányaikat befejező fiatal sérültekről számoltak be, azt követően jóval kevesebb a forrás. Mindezzel együtt a szociális szolgálatok gyakorlata számára friss információval inkább a kvalitatív vizsgálatok szolgálnak, míg a survey-k szélesebb közönség informálására volnának alkalmasak. A családi tényezőket a vizsgálatok szinte mindegyike fontos meghatározónak látja. További lényeges tényezők a sérültek egyéni sajátosságai, a támogató szolgálatok szerepe és az iskolai szocializáció. A vizsgálatok kimutatták az iskolához kapcsolódó programok nivelláló hatását is. A több szakmában való előzetes tapasztalatszerzés, és a személyes igényeket figyelembe vevő támogató hálózatokban való részvétel (család, barát) pozitívan összefüggenek a sérült fiatalok munkaerő-piaci integrációjával. Az eredmények nagyon különböznek az egyes fogyatékossági típusok szerint, ez legitimálja azokat a vizsgálatokat, amelyek egy-egy sérültségi típust külön elemeznek. A szakmai szolgáltatások is nagyon fontos szerepet játszanak. (Wittenburg Maag 2002) A szociális szakmák külföldi szakirodalmában általában az utóbbi néhány évben került fókuszpontba az, hogy a családokkal, szülőkkel együtt keressék a szakemberek a sikeres, vélhetően fokozatos, simább önállósodás lehetőségeit. Az alábbiakban többnyire friss, kvalitatív eredményeket tekintek át. Egy brit interjús vizsgálat 15 mélyinterjú alapján arra volt kíváncsi, hogy a szülők szerint miért fut zátonyra a fiatal értelmi sérültek munkába állása a szakszolgálatok gondosan tervezett programjai ellenére. A szülők négy dolgot emeltek ki: a bekapcsolódást a segítő hálózatokba, a szülők aktivitását, elegendő információt a lehetőségekről és a jó tervezést. A szülők a sérült fiatalokat illetően a boldogságot, elégedettséget, motiváltságot hangsúlyozták. A szülők véleménye általában kikristályosodott volt és kevéssé tért el a többiekétől. Azon tanulóknak, akik bentlakásos iskolákban nevelkednek, e téren sajátos nehézségekkel kell szembe nézniük. (Heslop Abbott 2007) A szülők attitűdjeit vizsgálta egy disszertáció az értelmi sérült gyermekek döntésekre való képességével kapcsolatosan. Az áttekintés részletezi a szülőkkel kapcsolatos rizikófaktorokat: az elsődleges gondozó élethossziglani érintettségét, különleges felelősségérzetét, a többi családtagra tett hatást, a frusztrációt, konfúziót és dühöt a felnőtt-segítő szervezetekkel szemben, saját egészségük fenyegetettségét, aggodalmukat a gondozó halála utáni jövőre vonatkozóan. (Bogart 2007) Jelen tanulmány leginkább ahhoz a külföldi kutatáshoz hasonlít, amely igaz 49 mélyinterjú alapján, de a családi jellemzők és a felnőtté válás kapcsolatát elemezte. A család strukturális jellemzői közül egyedül a szülők társadalmi-gazdasági helyzete mutatott összefüggést a sérült fiatal munkavállalással kapcsolatos döntésével és motivációival. A családi folyamatok mutatói (kapcsolatok, támogatás, munkára nevelés) alapján többféle jellegzetes családi mintázat vázolható fel (érvényesülést támogatók, védelmezők, visszahúzódók). (Zane et al. 2007) Az enyhén sérültek munkaerő-piaci sikerességét vizsgálták kvantitatív statisztikai módszerekkel. Ez a vizsgálat egy olyan négy tényezős ökológiai megközelítést alkalmaz, amelyben a 7

8 tanulmányom által középpontba helyezett témakör az egyik faktornak felel meg: a fiatal sérültek motivációi és a családi környezet támogatása. A másik három tényező: az alkalmazkodás a munkahelyen, a munkahelyi társas elfogadottság, a speciális támogató programok. E kutatás az eredetileg megcélzott mintegy 200 fiatalból valamivel több mint 40 esetet tudott felvenni, hasonlóan saját erőfeszítéseimhez ebben a témában. Ezért a szerzők csak asszociációs statisztikákat használtak. Az eredmények szerint a figyelembe vett négy tényező közül a munkahelyi alkalmazkodás a legfontosabb a munkahelyi sikeresség szempontjából, pontosabban a munkahelyi elvárások és az egyéni igények közötti összhang megteremtése. Ezen eredmény releváns lehet a támogató szolgálatok további fejlesztése számára, állapították meg a szerzők több mint 15 éve. (Siegel Gaylord-Ross 1991) A fogyatékosok és egyéb társadalmi hátrányokkal küzdők problémáinak megoldása az utóbbi évtized során nemzetközi méretekben a szociálpolitika középpontjába került. Az intézményesülő szolgáltatások mellett külföldi szerzők is kiemelik, többnyire kvalitatív interjúk nyomán a családokkal való szociális munka jelentőségét. (Clavering 2007, Peterson et al. 2007) A sérültek vizsgálatában szintén az utóbbi években került előtérbe maguknak a sérült fiataloknak a vizsgálata. Egy angliai kutatásban 290 (nem csak értelmi) sérült fiatalt kérdeztek kérdőívesen és fókuszcsoportokban, hogy mit tartanak lényegesnek a felnőtté válásukkal kapcsolatban. Az egyik legérdekesebb eredmény szerint a fiatalok lényegesnek tartják, hogy az önálló életre felkészítés az iskolákban minél korábban kezdődjön. (Woolfson et al. 2007) A fogyatékosság szociológiai modelljét képviselők eddig kevéssé fordítottak figyelmet a sérült egyének személyes meginterjúvolására, ezen túl pedig a társas szempontok figyelembe vétele gyakran kategorikusan elutasító a pszichológiai megközelítésekkel szemben. Egyes vizsgálatok szerint sok sérült gyermek (7-15 éveseket tekintve) ugyanolyan kategóriákban írja le önmagát, mint a nem sérült gyermekek. A szóban forgó tanulmány szerzőiben felmerül ezzel kapcsolatban, hogy ez a jelenség a nyelv hiányát jelezheti, amellyel a sérült gyermekek sajátosságaikat megfogalmazhatnák. (Connors Kirsten 2007) A éves sérült fiatalok felnőtté válását kutató mélyinterjúk tapasztalatai szerint a fiatalok három fő témát érintettek az átmenettel kapcsolatosan. A segítő hálózatok hiányérzetének hiánya összekapcsolódhat egyfajta kiégettség érzéssel, fontos az önérvényesítés képessége és a következő generációk útjának egyengetése a sérült fiatalok szemében. (Salmon Kinnealey, 2007) A sérült fiatalok és családjuk egészét középpontba helyező segítő program gyakorta a személyközpontú tervezés technikáját alkalmazza, így közelítve a szakellátás lehetőségeit, valamint a családi és egyéni igényeket. (Kohler Field 2003, Brian et al. 2003, Truesdale-Kennedy et al. 2007) A mai viszonyok között én is szerettem volna annak utánanézni, hogy a fiatalok és szüleik körében tetten érhető megnyilvánulások a felnőtté válásról, a munkavállalásról milyen képet rajzolnak fel a sérült fiatalokról. A magyarországi rehabilitációs szakirodalom is különös erővel és számos tekintetben hangsúlyozza a családi környezet szerepét, továbbá az alapítványi segítők is helyenként nehézségekről számolnak be a család együttműködésének biztosítását érintően. A szóban forgó támogató program fenntarthatósági elemzése szintén kiemeli a szülők további minőségi bevonását a program jó működéséhez (Kálmán-Könczei, SuliNova 2007, 58, , Expanzió 2007, 79.) Kíváncsi voltam, hogy valóban ilyen meghatározó-e a család szerepe a munkavállalásra való felkészülés során. 8

9 Adatok és módszerek Két adatgyűjtést vettem figyelembe. A) Másodelemzést végeztem az alapítvány segítői által 2002 április és 2005 július között végzett félig strukturált interjús kutatás alapján, melyek az akkor a programban részt vevő mintegy 100 sérült fiatallal (93 tanuló) és szüleikkel (105 szülő) készültek. Mintavételre nem került sor, minden programban részt vevő tanuló és egy-egy szülője bekerült a vizsgálatba. A kérdezők által felkeresett tanulók 13 speciális ill. készségfejlesztő speciális szakiskolában tanultak az ország különböző pontjain. (Az iskolák települései: Budapest, Gic, Győr, Gyula, Hajdúböszörmény, Hódmezővásárhely, Kalocsa, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Tata, Veszprém, Zalaszentgrót). A tanulók esetében a kvalitatív interjúk alapján lehetőség van a programban való részvételt megelőző állapotról és a program befejezésének idejéről képet alkotni. Az MHGY szakmai teamje végezte kérdezőbiztosként a tanulók és a szülők kérdezését. Az alkalmazott kérdőívek elsősorban nyitott kérdéseket tartalmaztak, ahol a megkérdezett saját szavaival válaszolhatott a feltett kérdésekre. (A program után a válaszadók közé az időközben kihullott tanulók nem minden esetben kerültek be, ez óvatosságra int az eredmények értelmezésében.) Az interjúk alapján viszonylag részletes képet nyerhettünk a szülők normatív elképzeléseiről a munkavállalást érintően. A szülői kérdőívek kérdéseit családban élő tanulók esetében a szülők, állami nevelt diákok esetében a fiatalok gyámjai válaszolták meg. A szülők más-más kérdőívet töltöttek ki a tanév elején és végén, így ehelyütt nem térek ki az összehasonlításra. B) Egy másik, főképp zárt kérdéseket tartalmazó kérdőíves vizsgálat 2006-ban készült a program résztvevőivel, mintegy 120 tanulóval, közülük 98 esetben a tanulók válaszait össze tudtam kötni a szülők válaszaival. Ekkor már 17 iskola került a kutatásba (mindegyikük pályázat révén került a programba). Az országban található körülbelül 150 érintett iskola közül nem mindegyik pályázott, és évente csak négy került be. Az iskolák közül 11 a nyugatmagyarországi, 6 a kelet-magyarországi régióban található. A tanulók régió szerinti megoszlása (Budapestet a nyugati részhez számítva) is a nyugati országrész javára tolódik el: 63% a nyugat-magyarországi, 37% a kelet-magyarországi régiók egyikében él. Az értelmi sérült tanulók számára szerkesztett, ún. könnyen érthető kérdőívet, valamint a szülő (az apa vagy az anya, illetve a gyám) által kitöltött kérdőívet kapcsoltuk össze. Az interjúk és a munkatapasztalatok alapján az anya törődik döntően a sérült gyermekkel, azonban mivel épp a munkavállalás előkészítéséről volt szó, fontosnak véltük, hogy a kérdőíveket mind anyák, mind apák is kitöltsék. A 98 szülői kérdőívből 9 esetben nem tudjuk, 9

10 hogy anyáról vagy apáról van szó, a fennmaradók 33 százaléka apa. A kérdőíveket mindkét esetben az alapítványi segítők kérdezték le, akik a program résztvevői is egyben. A kérdezők involváltsága növelhette annak az esélyét, hogy a kérdezettek túlzottan a Salva Vita elvárásainak megfelelően válaszoljanak. A segítők közreműködése ugyanakkor növelhette is a kérdezés során az őszinte és nyílt kommunikációt, a problémák reális szemléletét, mivel ismerték egymást a felek. Az interjúk másodelemzése Az interjúk alapján lehetőségünk volt a fiatalok nézeteinek összehasonlítására a program kezdetén és a program befejezésének idején. A program elején megkérdezettek 92,4%-a szeretett volna a jövőben dolgozni, míg a program végén ez a szám 98,9%-ra nőtt! Azoknak a fiataloknak a száma, akik nem szeretnének dolgozni, 5,3%-ról 1%-ra csökkent. A program végén már nem volt olyan tanuló, aki nem tudott volna erre a kérdésre válaszolni, míg a program elején 2,1% még nem tudta, szeretne-e iskola után munkát vállalni. (Salva Vita 2005) Lényeges változásokat tapasztaltunk: - Változás volt tapasztalható abban, hogy sokkal több munkafajtát megismertek és részletesebben, mint eddig, saját maguk számára reálisabb, magukhoz illő munkát tudtak választani. - A munkával kapcsolatos ismereteken, és a saját képességek felmérésén kívül a munka célját, értelmét reálisabban látták. Egy részük esetében a pénzkereset fontos célként jelent meg, bár korábban nem így volt, más részüknél ez változatlan maradt. Egy másik csoport viszont a munka értelmét nem a pénzkeresetben vélte felfedezni, megjelent számukra az értelmes élet lehetősége, főképp az otthoni unatkozás helyett. Egyetlen tanuló kedvetlenedett el. Kérdés: Szeretnél dolgozni iskola után? Miért? (N=91) Tipikus válaszok a program előtt és a program után: 1) Nincs változás. A programban való részvétel előtt is a pénzkereset volt a fő motiváló erő, és a programban való részvétel után is. (20.9%) 2) Több esetben a pénzkereset más dolgok helyében jelent meg, mint az unalom, a munka öröme, a munka szeretete, az anyagi szűkösség okán a családban. (26.4%) 3) Sok esetben a korábbi pénzkereset helyett jelentek meg a munkavégzés értelmére, értékére vonatkozó motivációk. (18.7%) 4) Sokan valamelyik időpontban nem említettek motivációt. (16.5%) 5) Különféle motivációkat neveztek meg. (7.7%) 6) Egyéb. (9.9%) 10

11 A tanulók válaszai közül: Igen, mert le vagyok kötve, nem unatkozom, emberek között vagyok, Igen, mert jó dolgozni., Igen, mert akkor kereshetnék pénzt, hogy tudjak venni ruhákat magamnak., Igen, mert van kedvem hozzá, Igen, hogy legyen fizetésem. - Egységesebben nyilatkoztak a munkaszervezettel és hierarchiával kapcsolatos ismeretekről. Kevesebb változást tapasztaltunk: - A munkavégzéssel kapcsolatban kevés változást tapasztalhattunk abban, hogy aki a programban való részvételt megelőzően is segítséggel végzett szívesen különféle tevékenységeket, az azt követően is így nyilatkozott. Kevés változás volt abban is, hogy a program befejezését követően inkább szerettek volna a tanulók csoportban dolgozni. Akik a program előtt is inkább egyedül tevékenykedtek szívesen, azok többnyire a program befejezését követően is így nyilatkoztak, bár néhány esetben tapasztaltunk változást is mindkét irányban. A program előtt és után is egyedül tevékenykedett szívesen a válaszoló tanulók 32.6%-a, a program előtt és után is segítséget igényelt 34.8%, változás volt tapasztalható % esetében. (N=89) - A közösségben való élet alapvető szabályainak ismerete is kevéssé módosult: a köszönési formák ismerete, az érdeklődés új feladatok iránt, és az is, ha valamit nem értenek, akkor megkérdezzék. Változatlannak tekinthető a házimunkában való részvétel maga, bár a házimunkák kedveltsége a tanulók egy részénél nőtt. o Az otthoni tevékenykedés gyakorisága: A válaszadók legnagyobb hányadánál (81,3%) nem történt ezen a téren változás. Pozitív változás tapasztalható a válaszadók 14,2%-ánál, akik a program végére gyakrabban vesznek részt a házimunkákban. Az ellátott tevékenységek száma a fiatalok csaknem felénél (53,8%) nem változott, növekedés látható a megkérdezettek 26,9 %-nál, és csupán a válaszadók 19,7%-a vesz részt kevesebb feladatban otthon a program végén, mint a program megkezdésekor. (Salva Vita 2005) o A válaszadók több mint felénél (61,7%) nem változott az ellátott iskolai tevékenységek száma sem, nőtt 22,3%-nál. Kevesebb feladatot végez az iskolában a megkérdezett fiatalok 15,9%-a. (Salva Vita 2005) Az interjús vizsgálat eredményei egyrészt visszacsatolhatók az alapítvány programjának céljaihoz, valóban ezek voltak a fő célok. Az eredmények egybecsengenek más külföldi vizsgálatokkal is, melyek szerint az értelmes élet lehetősége nagyon fontos a sérült fiatalok számára is, illetve a sérültek munkahelyi elhelyezkedését illetően a siker záloga 11

12 elsősorban az, hogy olyan munkahelyet, feladatot találjanak maguknak, amely megfelel az egyéni igényeiknek és lehetőségeiknek. Harmadrészt az általam felállított tézis értelmezési kerete is részben tartható maradt: a sérült fiatalok munkával való ismerkedése során fontos a reális önkép kialakítása, és ennek során a más fiatalokkal hasonló elképzelések is megjelennek (pénzkereset, felelősségvállalás). A pénzkereset részben valamilyen fogyasztási cél kielégítésével kapcsolódott össze, másrészt az elemi anyagi szűkösség mérséklésével. Az önállóvá válás, vagy a támogatás igénylése nem olyan lényeges része a fiatalok munkáról vallott nézeteinek, mint fentebb már leírtam, a saját nézetek e téren a program hatására keveset változtak. A két leglényegesebb elem a pénzkereset és az ezzel kapcsolatos felelősségvállalás. Ezen túl megfigyelhető a munkaszervezettel, hierarchiával kapcsolatos normák tudatosabbá válása is, a fiatalok egységesebb nézeteket vallottak a programot követően arról, hogyan kell egy munkahelyen viselkedni. A szülői válaszok ehhez képest egész más képet rajzoltak fel. Az egyik jellegzetesség, hogy a szülők nézeteiben hangsúlyosan jelen van, hogy a gyermekük speciális nehézségekkel küzd, speciális nevelést igényel és számára megfelelő munkahelyet kell keresni. E válaszokban egyrészt megjelennek a képességekkel kapcsolatos hiányosságok, vagyis hogy gyermeküknek a mindennapi élethez támogatásra van szüksége. Másrészt a társadalmi szegregáció tudata is tetten érhető, hogy mindez komoly ellenállásba ütközik, a másság teher, leküzdendő akadály. (Az egyik szülő válasza: Tetszett, hogy a gyerekeket a megfelelő társakkal, a megfelelő munkahelyre vitték, így egymásra is pozitív hatással lehettek, megnyíltak, egymást kiegészítették. Szabadidejükben is barátkoztak a dolgozó tanulók. ) Másrészt a szülők elképzelései között a fiatalok felnőtté válását tekintve alapvetően kétféle norma is megfogalmazódik: egyrészt a felnőtt élet általános normái (alkalmazkodás, beilleszkedés), másrészt speciális normák a közlekedésre vonatkozóan, a munka jellegét illetően, a kommunikációt tekintve, és hogy szeressen dolgozni. A válaszok egy részében a felnőtté válás szabálykövetésként fogalmazódik meg, ezen válaszokban gyakorta csak az általános normák jelennek meg. (Néhány szülői válasz: Nagyon jó a felelősségtudat és a munka iránti érdeklődés, és a társadalomba való beilleszkedés céljából. Az hogy rászorították a munkára és szívesen végzi. Nem is reméltem. rászoktatják a munkára Felkészíti az életre, a munkavállalásra a folyamatos dolgozásra. Megértette hogy a munka során a vele szemben támasztott elvárásoknak meg kell felelnie. ) Más normatív elképzelésekben a speciális jelleg megfogalmazódik, inkább egyfajta értelmes élet megteremtéséről, aktív kialakításáról van szó, melyben a sérült és környezete is részt vesz. (Ilyen megnyilatkozások: Egészséges közegben dolgozhat és talán jobban elfogadják a 12

13 másságát. A másik segítsége az ő énje elfogadtatása másokkal és vissza. Az életről alkotott negatív szemléletét változtatta meg pozitív irányba. Erősödött az identitástudata, gazdagodott az érzelemvilága. Fontosnak érezhette magát. Nőtt az önbizalma, önállósága. Lehetőség a másság elfogadására a normál világban. ) Kérdés: Ön szerint mennyire és miben segítette a Munkahelyi Gyakorlat program gyermeke közelítését a munka világa, a felnőtt élet felé? Kétféle tipikus válasz: A) Az egyik a felnőtt életet az alkalmazkodás, szabálykövetés normatív elvárásaival írja le. Megismerte a felnőtt életet: rendszeres munka, pénzkeresés, alkalmazkodás, szabálykövetés, felelősségvállalás, kitartás, főnöknek való engedelmesség, elvárásoknak való megfelelés. B) A másik választípus jobban hangsúlyozza az egyéni igényeket, a pénzkeresést, a hasznosságot, a munka örömét, az értelmes életet, az önbizalmat, a másság elfogadását. Az MHGY program tanulókra tett hatását vizsgálva a szülői válaszokban csak két negatívumot tartalmazó válasz született (munkahelyi légkör nem volt jó, kevés idő volt a munka megismerésére) A szülők kis része volt elégedetlen a programmal a munkaidő rövidsége, a munkakörülmények, a pénzkereset hiánya miatt, vagy amiatt, hogy miért nem kezdik fiatalabb korban. Az alapítvány céljai megvalósulni látszanak, a szülők elfogadják gyermekük közeledését a munka felé, felnőtté válását (kevésbé kezelik gyermekként) és reális képet alkothattak gyermekük munkavégző képességéről. Eltérő mértékben működnek együtt viszont a szülők az iskolával és a munkahelyekkel, nézeteik nem feltétlenül állnak összhangban az iskolai programmal vagy az alapítvány programjával. Kvantitatív vizsgálat Az interjús válaszok alapján azt vártuk, hogy a családi légkör jellemzői lényeges szerepet fognak játszani a sérült fiatal felnőtté válásában a program során. A kérdőíves vizsgálatban megpróbáltuk a család egyéb társadalmi helyzetét is jellemző ismérveivel együtt tesztelni a kiinduló tézist. A sérült fiatalok felnőtté válásával kapcsolatban több függő változót is vizsgáltunk: 1) az otthoni munkát mint a munkavállalás előszobáját (az otthoni háztartási munka végzését, felelős-e egy adott háztartási munkáért, mennyire kedveli az otthoni munkát), 2) a későbbi munkavállalással kapcsolatos motivációkat (milyen céljai vannak a munkavállalásnak, mi számára a legfontosabb cél, mire költené keresetét), 3) kiket vonna be a munkavállalással kapcsolatos döntésébe (senkit, szülőt, tanárt, alapítványi segítőt, munkaügyi központ alkalmazottját), 13

14 4) hogyan viselkedik a gyakorlatos munkahelyeken (segítségkérés probléma esetén, munkaeszköz meghibásodása, munkatársakkal együttműködés, közlekedés, munkavégzési szabályok). A családi környezet jellemzéséhez felhasznált változók két főbb csoportba sorolhatók. A család jellemzőinek egyik csoportja a társadalmi helyzettel függ össze: az anya és az apa iskolai végzettsége (érettséginél kevesebb/érettségizett és afölött), szülők és a munka világa (mindkét szülő dolgozik/csak az egyik szülő vagy egyik sem dolgozik), régió (Nyugat/Kelet, Budapestet a nyugat-magyarországi régióhoz soroltam), településtípus (község/város). A családi szerepek kiegyensúlyozottságát mérő mutatónak tekintettük a családi életformát (mindkét szülővel élő sérült/egy szülővel élő, kollégiumban, nevelőotthonban élő sérült). Az intézményben élő fiatalok száma túlságosan kevés volt (16 fő), hogy külön alcsoportnak vegyük. Figyelembe vettük a sérültség súlyosságát (értelmi sérült, tanulásban akadályozott/értelmi sérült és egyéb sérülésekkel élő halmozottan sérült tanuló), és a fiatal nemét. A családi légkört mérő mutatószámok az alábbiak voltak: szülők támogatása a munkavállalásban (támogatja, ha a fiatal szeretné/teljes mértékben támogató), jövőbeli kilátások megítélése (bizonytalan, negatív/reménykedő, bizakodó), reális munkavállalási esélyek megítélése (kevés esély/reális esély), kommunikáció a családban a munkavállalásról (kevés/sok). A 98 család több mint hat tizedét teszik ki a fiúk, értelmi sérült vagy csak tanulásban akadályozott 64%-uk, és az értelmi sérülésen kívül más sérülés is jellemzi 36%-ukat. A tanulók 19%-a esetében az apa iskolai végzettsége érettségi vagy annál magasabb, az anyák körében ez az arány magasabb (37%). Mindkét szülő dolgozik a fiatalok közel 30%-a esetében, a fennmaradó 70% döntő többsége esetében csak az egyik szülő vagy egyik sincs állásban. Közel 60%-uk városi iskolába jár, 40% községi speciális szakiskolát látogat. 58%-uk mindkét szülőjével együtt él, a maradék 42% döntően csak az egyik szülőre számíthat. A kollégiumban, intézetben élők aránya a mintában nagyon csekély, ezért ezt az alcsoportot nem tudtam külön elemezni, ezeket a diákokat összevontam a nem teljes családban élő tanulókkal. Az elemzésekben a ténylegesen figyelembe vett rész-adathalmazok magyarázó változók szerinti eloszlása nem tér el szignifikánsan a 98 család adataitól. Statisztikai elemzés Az elemzés során először leíró statisztikai vizsgálatot, majd ezt követően kétváltozós és néhány többváltozós binomiális illetve multinomiális logisztikus regressziós elemzést végeztem (SPSS 9.0 programmal). A leíró statisztikai elemzés az adott elemszám mellett nem 14

15 volt elhanyagolható: a kétdimenziós kontingencia táblák celláinak elemszáma, és asszociációs együtthatói alapján alakítottam ki egy olyan tartományt, amelyen belül a leíró eredményeket értékeltem. A kétváltozós binomiális logisztikus regresszió esélyhányadosokra vonatkozó eredményei arra adnak választ ebben az esetben (miután mind a függő, mind a magyarázó változók kétkategóriásak voltak), hogy a függő változó egyik kategóriájához képest mekkora az esélye a második kategóriába tartozásnak, abban az esetben, ha a magyarázó változó egyik kategóriájából a másik kategóriába lépünk át. Az asszociációs statisztikák során feltárt összefüggések közül a logisztikus regresszió segítségével néhányat kiemelhetünk, ahol a logisztikus regresszió illeszkedését mérő Nagelkerke-féle R 2 -érték arra enged következtetni, hogy az adott ismérv a heterogenitás jelentős részére magyarázatot adhat. Néhány többváltozós elemzést is végeztem, melyek nagyrészt megerősítették a leíró statisztikai elemzések során feltárt eredményeket, de a magyarázó változók struktúrájára, egymás közötti kapcsolataira, interakciókra vonatkozó következtetések levonására az adott elemszám mellett nem alkalmasak. A vizsgálatban nem utolsó sorban a célcsoportot tekintve különös jelentősége lehet a nem tudom/nem válaszolok típusú válaszoknak. Ezeket a sajátosságokat egy korábbi jelentésben a Salva Vita Alapítvány összefoglalta, a jelen elemzésben ezek nem játszanak számottevő szerepet. (Salva Vita 2006) Leíró eredmények Az alábbiakban azon kereszttáblák elemzése alapján kapott összefüggéseket jelzem, amely esetekben az alábbiak teljesültek: a vizsgált kereszttáblák egyes celláiba tartozó elemszámok 5-nél nagyobbak voltak (a 43 esetből csak 7 esetben volt az elemszám 5-10 közötti, a többiben ennél magasabb), és a Cramer s V értéke meghaladta a 0,15 értéket, többnyire gyenge vagy mérsékelt intenzitású kapcsolatról beszélhetünk. Az egyes ismérvek részletezése során zárójelben szereplő százalékos arányok az átlagra vonatkoznak. Az értelmileg akadályozott fiatalok munkával való ismerkedésének sikerességében a családi környezet és a családi légkör hatását igyekeztem felmérni a korábban említett különböző dimenziókban. Az otthoni munka jelentőségét illetően kiderült, hogy az otthoni munka végzése főképp olyan családokban gyakoribb az átlagosnál (77,6%), ahol az egyik vagy mindkét szülő munkanélküli, vagy inaktív, ahol az egyik szülő él csak a fiatallal, vagy a tanuló kollégiumban él, és akik nem halmozottan sérültek. A házimunkával kapcsolatos felelősségvállalás azokban a családokban az átlagoshoz (72,9%) képest inkább jellemző, ahol az anya iskolai végzettsége érettségi vagy annál több, és ahol a jövővel kapcsolatban kevésbé bizakodóak, 15

16 községi lakosok. A házimunka kedvelése azon tanulók esetében jellemzőbb az átlagosnál (79,6%), ahol az anya iskolai végzettsége kevesebb, mint érettségi, és ahol legalább az egyik szülő munkanélküli vagy inaktív. A fiatalok arról is nyilatkoztak, hogy mire költenék keresetüket, és miért szeretnének dolgozni. A kereset elköltésével kapcsolatban megjelent a fiatalok felelősségvállalása a kedvezőtlen körülmények között: az átlagoshoz (57,1%) képest nagyobb arányban a szülőknek adnák keresetüket azok a fiatalok, akiknek az édesanyja érettséginél kevesebb iskolai végzettséggel rendelkezik, ahol legalább az egyik szülő munkanélküli vagy inaktív, ahol az elhelyezkedési esélyek a fiatal számára viszonylag rosszak a szülő érzékelése szerint. Ez a magatartás ezen kívül az átlagoshoz képest inkább jellemző volt a fiúk és a két szülővel élő fiatalok esetében. Ruhára, cipőre költenék keresetüket az átlagosnál (65,3%) nagyobb arányban az egyszülős családban vagy kollégiumban élők, a nem halmozottan sérültek, valamint az ország nyugati régióiban élők. A munkával kapcsolatos motivációkat felmérő kérdés válaszainak k-means klaszterezéssel kialakított csoportosítása szerint a fiatalok egy része sokoldalú motivációkkal rendelkezik (26,5%), más részük számára a pénzkereset és a munka szeretete egyaránt fontos (33,7%), harmadrészük pedig a pénzkeresetet tartotta fontosnak (39,8%). A sokoldalú motivációkkal rendelkezők tértek el az átlagtól családi jellemzők szerint: sokoldalú motivációkkal rendelkeznek azok a fiatalok, ahol mindkét szülő dolgozik, akik kétszülős családban élnek, az ország nyugati régióiban, községekben laknak. A pénzkereset az átlagosnál fontosabb volt a fiúk esetében, a városban élők körében, és ahol a családban gyakori kommunikáció folyik a jövendő munkavállalásról. Az értelmileg akadályozott fiatalok munkával kapcsolatos beállítódását abból a szempontból is vizsgáltuk, hogy a munkavállalással kapcsolatos döntésükbe kiket vonnának be. A szülőkre támaszkodás az átlagosnál (67,3%) nagyobb arányú volt a kétszülős családokban. A tanárok bevonása az átlagosnál (42,9%) jellemzőbb a lányok esetében, és ott, ahol a családban pozitívan ítélik meg a jövőt, továbbá reális munkavállalási esélyeket látnak. A tanárok bevonása azonban ott átlagon aluli, ahol a családban gyakori kommunikáció folyik a munkavállalásról. A kísérők bevonása (25,5%) is inkább a lányok esetében jellemzőbb, az ország nyugati régióiban, és ahol reális esélyeket látnak a szülők. A munkaügyi központokat az átlagoshoz (25,5%) képest inkább felkeresik a halmozottan sérültek és a nyugati régiókban élők. A munkahelyi viselkedést illetően a tanulók választ adtak arra a kérdésre, hogy a feladat sikertelensége esetén önállóan igyekeznének-e kijavítani a hibát (29,7%), vagy 16

17 máshoz (munkavezetőhöz, kísérőhöz) fordulnának (70,3%). Az átlaghoz képest nagyobb arányban fordulnának máshoz a lányok, és azok a fiatalok, ahol a családban a jövőben nem bíznak. A munkaeszköz meghibásodása esetén az átlagoshoz (64,6%) képest inkább fordulnának a kísérőhöz a lányok, a munkatárshoz, munkavezetőhöz (35,4%) pedig inkább a nyugati régiókban, és a községekben élők. A fiatalok különböznek aszerint is, hogy adott esetben egyedül is képesek-e eljutni a munkahelyükre (64,9%), vagy ehhez kísérő, családtag segítségére van szükségük (35,1%). Az átlagoshoz képest nagyobb arányban van támogatásra szükségük azoknak a közlekedésben, akiknek a szülei közül az egyik vagy mindkettő munkanélküli vagy inaktív, lányok, az ország keleti régióiban élnek, és amennyiben a családi légkört jellemző mutatók kedvezőtlenebbek. Összefüggések (x) a kétdimenziós kontingenciatáblákban Magyarázó változók Házimunka végzése Otthoni munka Házimunka felelős Házimunka kedvelése Munkamotivációk Motivációk Kereset a családnak Kereset ruhára, cipőre Anya iskolai végzettsége x x x Apa iskolai végzettsége Szülők és a munka x x x x Családforma x x x x Nem x x Sérültség x x x Régió x x Településtípus x x Szülői támogatás Jövőérzékelés x Reális esélyek x Otthoni kommunikáció x Elemszámok a cellákban: > 5 Cramer's V: > 0.15 A kétváltozós leíró statisztikák alapján megállapítható, hogy több magyarázó változó esetében is találtunk összefüggéseket. A szülők közül az anya iskolai végzettsége játszott szerepet néhány esetben, az apáé nem. (Ennek oka azonban mérési sajátosságokból is adódhatott.) Az elemzésekben gyakran előfordult még a sérültség foka és a nem is. A családi légkört mérő mutatók közül a támogatás, a jövővel kapcsolatos beállítódás, valamint a reális munkavállalási esélyek érzékelése és a családi kommunikáció külön-külön is további elemzést érdemel. Viszonylag sok összefüggést találtunk néhány felnőtté válást jellemző ismérv esetében: a munkával kapcsolatos motivációk, a kereset elköltése, a tanár bevonása a munkavállalással kapcsolatos döntésbe és az önálló közlekedés ilyen ismérvek. Összefüggések (x) a kétdimenziós kontingenciatáblákban 17

18 Magyarázó változók Döntés Szülők Tanárok Kísérők Mközp. bevonása Munkahelyi viselkedés Sikertelenség Eszközhiba Közlekedés Anya iskolai végzettsége Apa iskolai végzettsége Szülők és a munka x Családforma x Nem x x x x x Sérültség x Régió x x x x Településtípus x Szülői támogatás x Jövőérzékelés x x x Reális esélyek x x x Otthoni kommunikáció x x Elemszámok a cellákban: > 5 Cramer's V: > 0.15 Regressziós elemzések A kétváltozós binomiális logisztikus regressziós elemzések Nagelkerke R 2 értékei (amelyek a becsült esélyhányadosok illeszkedéséről adnak információt) a fent említett összefüggések nagy részében 3-4% körül mozogtak (vagyis meglehetősen alacsonyak voltak), néhány esetben azonban 5-10% között mozogtak, illetve meg is haladták a 10%-ot. Az egyik ilyen feltételezhető összefüggés az, hogy a nem halmozottan akadályozott fiatalok életében a házimunka nagyobb szerepet játszik, mint a halmozottan sérültek esetében. A másik vélhetően helytálló összefüggés, hogy a házimunka kedvelése azon családokban inkább jellemző, amelyek jobban kiszorultak a munkaerő-piacról (legalább az egyik szülő munkanélküli vagy inaktív). A kereset elköltésében is feltételezhetően lényeges a sérültség foka. Kihangsúlyozandó még az is, hogy a szülők bevonása (szemben a szülők kihagyásával) a munkavállalással kapcsolatos döntésbe a kétszülős családokban gyakoribb, mint az egyszülős családokban vagy a kollégiumban élőknél. Fontos összefüggés még, hogy a lány tanulók (a fiúkhoz képest) inkább támaszkodnak a kísérőkre, segítőkre a döntés vagy a munkavégzés során. A kísérők bevonása a munkavállalással kapcsolatos döntésbe a lányok, a nyugati régiókban élők és a reális elhelyezkedési lehetőségeket tapasztalók körében jellemzőbb, a fiúkhoz, a keleti régiókban élőkhöz és a reális lehetőségeket nem tapasztalókhoz viszonyítva. Kétváltozós binomiális logisztikus regressziók. Nagelkerke-féle R 2 értékek 18

19 Magyarázó változók Otthoni munka Kereset Döntés Munkahelyi viselkedés Házimunka végzése Házimunka kedvelése ruhára cipőre Szülők bevonása Kísérők Sikertelenség Eszközhiba Anya iskolai végzettsége Apa iskolai végzettsége Szülők és a munka 0,154 Családforma 0,12 Nem 0,052 0,103 0,139 Sérültség 0,106 0,14 Régió 0,064 Településtípus Szülői támogatás Jövőérzékelés Reális esélyek 0,074 Otthoni kommunikáció A fenti kiemelt összefüggések olyanok, melyeket kiindulásképp is jelentősnek véltünk: ezek közül a nem és a sérültség foka fordult elő többször (hasonlóképpen a leíró elemzések esetében megállapítottakhoz). A családi környezet jellemzői közül jelentőségénél fogva kiemelhető a szülők és a munkaerőpiac viszonya. Eszerint különösen figyelmet érdemelnek azok a családok, ahol a szülők egyike, vagy mindkét szülő kikerült a munkaerő-piacról. A munka világával való ismerkedés során a kísérők bevonásával több ismérv is összefüggött, ez megerősítette az alapítvány munkatársainak és a fenntarthatósági elemzés készítőinek megállapításait a családok és a kísérők együttműködésének nehézségeiről. Az együttműködés a jelenleg vizsgált kliensek körében valószínűsíthetően jobb a lányok, a nyugati régiókban élők és a reális munkavállalási esélyeket érzékelő szülők gyermekei körében. A többváltozós elemzések közül egyet mutatok be ehelyütt az önálló közlekedésre vonatkozóan. A táblázatban a becsült esélyhányadosok értéke (Exp(B)) azt mutatja például a nem esetében, hogy a lányoknak az egyváltozós modellben 87%-kal nagyobb esélye van a fiúkhoz képest arra, hogy a közlekedésben családtag, kísérő segítségét igényeljék. (A többváltozós modellben ez az esély 60%-kal nagyobb.) 19

20 Közlekedés a munkahelyre "Ha úgy adódik, egyedül is el tudsz menni a munkahelyedre?" N= % 1 igen nem, csak kísérővel csak a családom egy tagjával nem tudok elmenni Összesen Függő változó (kategóriák összevonása után): N= % 1 - El tud menni a munkahelyére Nem vagy csak kísérővel, családtaggal Összesen Többváltozós modellben: Nagelkerke féle Pszeudo r N= 74 A kísérővel, családtaggal való közlekedés becslése Magyarázó változók Exp (B) Egyváltozós modell Exp (B) Többváltozós Sérült fiatal neme (ref=fiú) Szülők és a munka (ref=mindkét szülő dolgozik) Lakhely régiója (ref=nyugat) Családi légkör (ref=közepes) Az egyváltozós modellekhez képest a többváltozós modellben is megmaradt minden változó, és erősödött a régió jelentősége, vagyis, hogy a nyugati régióhoz képest a keleti régióban nagyobb eséllyel szükséges támogatás az önálló közlekedéshez. A régió mint változó közvetíthet munkaerő-piaci hatásokat és kulturális mintákat is. Ebben a modellben szerepel egy olyan családi légkör mutató is, amelyben aggregáltam a vizsgált négy ismérvet (szülői támogatás, jövőérzékelés, reális esélyek értékelése, családi kommunikáció), és ez a változó mind az egyváltozós, mind a többváltozós modellben változatlanul jelentősnek bizonyult. A modell jelzi azt, hogy a kiemelt kétváltozós összefüggések valószínűsíthetően egy többváltozós modellben is jelentősek maradnának egy nagyobb elemszámot tartalmazó vizsgálatban. 20

Értelmi sérült fiatalok felnőtté válása. Ismerkedés a munka világával és a család

Értelmi sérült fiatalok felnőtté válása. Ismerkedés a munka világával és a család Értelmi sérült fiatalok felnőtté válása Ismerkedés a munka világával és a család Bevezetés Esettanulmány Értelmi sérült fiatalok sérülés szerinti alcsoport 16 és 20 éves kor között Bevezetés Intézménytelenítés

Részletesebben

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT, MAJER ANNA, VERÉB SZILVIA,

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

Általános rehabilitációs ismeretek

Általános rehabilitációs ismeretek Tantárgy összefoglaló Tantárgy megnevezése Tantárgy képzési céljai A képzés célok részletesebb kifejtése: Általános rehabilitációs ismeretek A tanuló elsajátítsa a rehabilitáció modern szemléletét, ismerje

Részletesebben

A sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete. Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés

A sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete. Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés A sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés Megvalósítók MOTIVÁCIÓ ALAPÍTVÁNY Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek esélyegyenlősége

Részletesebben

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON KŐVÁRI EDIT VIDÉKFEJLESZTŐ SZOCIÁLIS MUNKÁS, AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETÉSÉNEK ELNÖKE SZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTETTSÉGE AUTIZMUSBAN Szint Jól

Részletesebben

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2013 8. évfolyam :: Általános iskola Bulgárföldi Általános és Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola 3534 Miskolc, Fazola H u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános

Részletesebben

Rendszerváltás, nyertesek, vesztesek Empirikus adatok a Háztartások Életút Vizsgálata alapján

Rendszerváltás, nyertesek, vesztesek Empirikus adatok a Háztartások Életút Vizsgálata alapján Háztartások Életút Vizsgálata Rendszerváltás, nyertesek, vesztesek Empirikus adatok a Háztartások Életút Vizsgálata alapján Tóth István György (TÁRKI) HÉV projekt záró műhelykonferencia Budapest, 2008.

Részletesebben

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Foglalkoztatás és önálló közlekedés Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Szociális foglalkoztatás 112/2006 (V.12.) Kormányrendelet alapján A szociális foglalkoztatás

Részletesebben

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra Kérdőív értékelés Az adatfelmérést a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár olvasói töltötték ki 0- ben. Önkéntesen ember töltötte ki a kérdőívet teljes anonimitás mellett. A kérdőív célcsoportja

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 7754 Bóly, Rákóczi u. 2/a OM azonosító: 027445 Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: 2012. Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 7754 Bóly, Rákóczi u. 2/a OM azonosító: 027445 Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakiskola Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 7754 Bóly, Rákóczi u. 2/a Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011. Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM azonosító: 029264 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2011. Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM azonosító: 029264 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 6 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 8. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2012. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakközépiskola Sághy Mihály Szakképző Iskola, Középiskola és Kollégium, a Csongrádi Oktatási Központ, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tagintézménye 6640 Csongrád,

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM azonosító: 029264 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2012. Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM azonosító: 029264 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon

Részletesebben

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a Helyi Érték - Közép-Dunántúli Civil Szolgáltató Hírlevél felkérésére kutatást végzett Közép-Dunántúl három

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Derkovits Gyula Általános Iskola 9700 Szombathely, Bem J u. 7. OM azonosító: 036611 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2013. Derkovits Gyula Általános Iskola 9700 Szombathely, Bem J u. 7. OM azonosító: 036611 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2013 8. évfolyam :: Általános iskola Derkovits Gyula Általános Iskola 9700 Szombathely, Bem J u. 7. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u.

Részletesebben

Miben fejlődne szívesen?

Miben fejlődne szívesen? Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. melléklet a 152013. (II. 26.) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:

Részletesebben

EU 2020 és foglalkoztatás

EU 2020 és foglalkoztatás EU 2020 és foglalkoztatás EU 2020 fejlesztési stratégia egyik kiemelkedő célkitűzése a foglalkoztatási kapacitás növelése. A kijelölt problémák: munkaerő-piaci szegmentáció képzési kimenetek és munkaerő-piaci

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Szent Imre Katolikus Általános Iskola 6792 Zsombó, Móra Ferenc utca 8. OM azonosító: 201629 Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: 2012. Szent Imre Katolikus Általános Iskola 6792 Zsombó, Móra Ferenc utca 8. OM azonosító: 201629 Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: Általános iskola Szent Imre Katolikus Általános Iskola 6792 Zsombó, Móra Ferenc utca 8. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011. Cecei Általános Iskola 7013 Cece, Árpád u. 3. OM azonosító: 038726 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2011. Cecei Általános Iskola 7013 Cece, Árpád u. 3. OM azonosító: 038726 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 8. évfolyam :: Általános iskola Cecei Általános Iskola 7013 Cece, Árpád u. 3. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon Tanulók száma

Részletesebben

A TANULÓI EREDMÉNYESSÉG HÁTTÉRTÉNYEZŐI

A TANULÓI EREDMÉNYESSÉG HÁTTÉRTÉNYEZŐI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A TANULÓI EREDMÉNYESSÉG HÁTTÉRTÉNYEZŐI Ercsei Kálmán Szemerszki Marianna ONK, Debrecen 2014. november 6 8. Az előadás

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN

PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 PEDAGÓGUSOK SZEREPÉRTELMEZÉSE AZ ISKOLAI SZOCIALIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN Kurucz Orsolya Ágnes Nikitscher Péter A kutatásról

Részletesebben

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. OM azonosító: 035252 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2013. Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. OM azonosító: 035252 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10.

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011. Pázmány Péter Utcai Óvoda és Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27. OM azonosító: 027246 Telephely kódja: 005

FIT-jelentés :: 2011. Pázmány Péter Utcai Óvoda és Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27. OM azonosító: 027246 Telephely kódja: 005 FIT-jelentés :: 2011 8. évfolyam :: Általános iskola Pázmány Péter Utcai Óvoda és Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely:

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: Általános iskola Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 8200 Veszprém, Botev utca 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: Általános iskola Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Mûvészeti Iskola 3525 Miskolc, Fazekas utca 6. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK AZ EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2011 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola 4200 Hajdúszoboszló, Gönczy P. u. 17. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban a 10. évfolyamon

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola 1097 Budapest, Gyáli út 22. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011. Rózsakerti Általános Iskola 1223 Budapest, Rákóczi u. 16. OM azonosító: 035200 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2011. Rózsakerti Általános Iskola 1223 Budapest, Rákóczi u. 16. OM azonosító: 035200 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 8. évfolyam :: Általános iskola Rózsakerti Általános Iskola 1223 Budapest, Rákóczi u. 16. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: Általános iskola Dunabogdányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2023 Dunabogdány, Hegyalja utca 9-11. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános

Részletesebben

FIT-jelentés. Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Kelemen Didák utca 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés. Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Kelemen Didák utca 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Kelemen Didák utca 5. FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

A fogyatékos munkavállalók tapasztalatai - EBH kutatások 2010-2013

A fogyatékos munkavállalók tapasztalatai - EBH kutatások 2010-2013 TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése A fogyatékos munkavállalók tapasztalatai - EBH kutatások 2010-2013 Szabados Tímea 2013. December

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakiskola RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 34-38. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon 1 Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi központ Pályaválasztási Kiállításokat rendezett Székesfehérváron (2009. november 5-7.) és Dunaújvárosban (november

Részletesebben

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYHEZ IGAZODÓ DIFFERENCIÁLÁS LEHETŐSÉGEI AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN,

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: Szakiskola Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös Károly u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. OM azonosító: 037320 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2010. Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. OM azonosító: 037320 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2016 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakiskola Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakközépiskolája

FIT-jelentés :: 2016 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakiskola Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakközépiskolája FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakiskola Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakközépiskolája 3530 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 10 Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2016 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakközépiskolája

FIT-jelentés :: 2016 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakközépiskolája FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakközépiskola Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakközépiskolája 3530 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 10 Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2015 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

FIT-jelentés :: 2015 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 4024 Debrecen, Szent Anna utca 17. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös Károly utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai

Részletesebben

AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK

AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK Felsőoktatási kihívások Alkalmazkodás stratégiai partnerségben 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011. Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. OM azonosító: 035253 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2011. Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. OM azonosító: 035253 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve: E-mail:

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve: E-mail: Ha igen SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely: Születési dátum (év, hó, nap): Anyja neve:

Részletesebben

Országos kompetenciamérés. FIT-jelentés. Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

Országos kompetenciamérés. FIT-jelentés. Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 8. évfolyam :: Általános iskola Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű, Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable

Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable Vélemények A munka törvénykönyvének módosításáról 2011. szeptember Nobody s Unpredictable Módszertani áttekintés A kutatást végezte: Ipsos Média-, Vélemény és Piackutató Zrt. Mintanagyság: 800 fő Mintavétel

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 3300 Eger, Malomárok utca 1. OM azonosító: 031462 Telephely kódja: 004

FIT-jelentés :: 2012. Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 3300 Eger, Malomárok utca 1. OM azonosító: 031462 Telephely kódja: 004 FIT-jelentés :: 2012 6. évfolyam :: Általános iskola Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 3300 Eger, Malomárok utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai u. 20. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2015 8. évfolyam :: Általános iskola Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 1022 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna utca 3. Létszámadatok A telephely létszámadatai az

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Savaria Szakképző Iskolája 9700 Szombathely, Hadnagy u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Telephelyi jelentés 6. évfolyam :: Általános iskola Herman Ottó Általános Iskola és Budaörsi Logopédiai Intézet

FIT-jelentés :: 2013 Telephelyi jelentés 6. évfolyam :: Általános iskola Herman Ottó Általános Iskola és Budaörsi Logopédiai Intézet FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Herman Ottó Általános Iskola és Budaörsi Logopédiai Intézet 2040 Budaörs, Ifjúság u. 6. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakiskola Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban a 10.

Részletesebben

Országos kompetenciamérés. FIT-jelentés. Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

Országos kompetenciamérés. FIT-jelentés. Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 8. évfolyam :: Általános iskola Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 7130 Tolna, Kossuth Lajos utca 10. FIGYELEM! Kérjük,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakközépiskola Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakközépiskolája és Szakiskolája 3527 Miskolc, Latabár Endre utca 1 Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2475 Kápolnásnyék, Gárdonyi u. 29. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakközépiskola Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola 1055 Budapest, Markó utca 18-20. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2014. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: Általános iskola Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2217 Gomba, Iskola utca 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2016 8. évfolyam :: Általános iskola Fráter György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3572 Sajólád, Dózsa György út 74. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2371 Dabas, Rákóczi Ferenc utca 2. OM azonosító: 037749 Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: 2014. Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2371 Dabas, Rákóczi Ferenc utca 2. OM azonosító: 037749 Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: Általános iskola Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2371 Dabas, Rákóczi Ferenc utca 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8000 Székesfehérvár, Béke tér 4. Létszámadatok A telephely

Részletesebben

Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként

Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként A 2019-es szülői elégedettségmérés elemzése Óvodánk az Oktatási Hivatal által kiadott, a köznevelési intézmények tanfelügyeletéhez szerkesztett kérdőívét használja a szülői elégedettség kétévenkénti mérésére.

Részletesebben

FIT-jelentés. Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés. Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés Országos kompetenciamérés 2018 FIT-jelentés 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a képzési formák elnevezései

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2015 8. évfolyam :: Általános iskola Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2475 Kápolnásnyék, Gárdonyi utca 29. Létszámadatok A telephely

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre u. 20. OM azonosító: 032478 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2012. Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre u. 20. OM azonosító: 032478 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 6. évfolyam :: Általános iskola Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre u. 20. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon Tanulók

Részletesebben

Országos kompetenciamérés. FIT-jelentés. Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

Országos kompetenciamérés. FIT-jelentés. Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 8. évfolyam :: Általános iskola Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. FIGYELEM! Kérjük, tartsa

Részletesebben

FIT-jelentés :: Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 10. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 10. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 10. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2014 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés. Fabriczius József Általános Iskola 2112 Veresegyház, Fő út OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés. Fabriczius József Általános Iskola 2112 Veresegyház, Fő út OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 8. évfolyam :: Általános iskola Fabriczius József Általános Iskola 2112 Veresegyház, Fő út 77-79. FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: 101433 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2014. Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: 101433 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel u. 18. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola 7900 Szigetvár, Rákóczi utca 18. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakközépiskola Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány

Részletesebben

A nagycsaládos mégis. A NOE tagság vizsgálatának tanulságai. Bálity Csaba bality.csaba@mental.usn.hu

A nagycsaládos mégis. A NOE tagság vizsgálatának tanulságai. Bálity Csaba bality.csaba@mental.usn.hu A nagycsaládos mégis A NOE tagság vizsgálatának tanulságai Bálity Csaba bality.csaba@mental.usn.hu Válságban vagy változóban a család? 1. Értékrend és normák változása 2. Gazdasági tényezők 3. Családpolitikai

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE DUALITÁSOK A REGIONÁLIS TUDOMÁNYBAN Laki Ildikó PhD, főiskolai docens (SZTE JGYPK): A magyarországi fogyatékossággal élő emberek területi megoszlása

Részletesebben

FIT-jelentés :: Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: Szakközépiskola Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban

Részletesebben