Az intézmény működésére vonatkozó szakmai program

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az intézmény működésére vonatkozó szakmai program"

Átírás

1 Az intézmény működésére vonatkozó szakmai program A szolgáltatás célja, feladata, az ellátottak köre A szociálisan rászorultak részére a személyes gondoskodást nyújtó ellátást az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják. A többször módosított évi III. törvény értelmében, ha az életkoruk, egészségi állapotuk, valamint szociális helyzetük miatt rászorult személyekről az alapellátás keretén belül nem lehet gondoskodni, a rászorultakat állapotuknak és helyzetüknek megfelelő szakosított ellátási formában kell gondozni. Mindezekre tekintettel a Tolna Megyei Önkormányzat Pálfán értelmi fogyatékosok otthonaként (mint ápolást, gondozást nyújtó bentlakásos intézmény), biztosítja a szakosított ellátást igénylők számára a szükséges ápolást, gondozást, foglalkoztatást. A működő férőhelyek száma szeptember 1-től 150 férőhely. Az intézmény munkáját az alapító okirat szerint és a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000 (I. 7.) SZCSM. rendelet alapján végzi. A szociális törvényben és a szakminisztériumi rendeletekben előírt kötelezettségeken túl a Tolna Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthonának célkitűzéseit a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló évi XXVI. tv. alapján a következőkben foglalom össze: " A fogyatékos emberek a társadalom egyenlő méltóságú és egyenrangú tagjai ", amelyhez biztosítani kell a normalizáció, az integráció és az autonómia elvének megvalósítását úgy, hogy a változás középpontjában maga az értelmileg akadályozott ember áll. A normalizáció elvéhez igazodva olyan életminta és hétköznapi életfeltételek elérhetővé tétele, melyek a társadalom megszokott feltételeit és életmódját a lehető legjobban megközelíti az intézmény átalakításának befejezése és az önkormányzat lakóotthon-létesítési koncepciójának megfelelően. Az integráció elvének megközelítése, a lakók integritásának elismerése, alapértékek és jogok teljes mértékű tiszteletben tartása és tartatása (pl.: emberi méltóság, szabad vallásgyakorlás). Az autonómia elvének szem előtt tartása, hogy a fogyatékos emberek kívánsága, vágyai a lehetőségekhez mérten teljesüljenek. A gyakorlati tennivalókat a következők: a) Az ellátottak felkészítése a lakóotthoni életre. A pavilon épület földszintjén egy felkészítő gondozási csoport kialakítása. b) A foglakoztatás palettájának szélesítése (pl.: főzőszakkör, háztartási ismeretek), a lakók önellátásának fejlesztése. c) Munkavégzés lehetőségének megteremtése, intézményen belüli munkavégzési foglalkoztatás kialakítása (parkgondozás, mézeskalács készítés), külső foglalkozató felé történő munkavégzés (Fővárosi Kézműipari Kht.) d) A lakókörnyezet esztétikusabbá és sokszínűvé tétele saját készítésű tárgyakkal, saját bútorzattal, a szépség iránti fogékonyság fejlesztése. 1

2 e) Jó kapcsolat ápolása a történelmi és a kis egyházakkal, a rendszeres Istentiszteletek és a szabad vallásgyakorlás lehetőségének biztosítása. f) A személyzet empátiás készségének fejlesztése a kötelező továbbképzési időszak alatt, felkészítése az új gondozási modell befogadására. g) Az emberi méltóság biztosítása érdekében a személyzettel elfogadtatni a fogyatékos ember magánélethez való jogát (pl.: szeméremérzet tiszteletben tartása, párkapcsolat intimitásának biztosítása). h) A megengedő gondozási modell felváltása a segítő gondozási modellel, amelynek során személyzet a lakó életútjának valódi segítőjévé, döntéséinek támogatójává, tanácsot adó kísérőjévé válik. i) Az autonómia elve a lakó életének szinte bármely aspektusában megvalósítható (pl.: önálló döntéshozatal a ruházkodás, az ajándékozás, a vásárlás területén, stb.). A felkészítés során döntéshozatali helyzetek begyakorlása történik, valamint a döntések következményeinek tudatos felvállalása, pl. a szakszemélyzet támogatásával az arra képes lakók zsebpénzüket heti lebontás után, saját akaratuknak megfelelően osztják be és költik el. A feladatellátás szakmai tartalma, módja, a biztosított szolgáltatások köre, rendszeressége Az intézmény a lakók korának, egészségi állapotának, fogyatékosságának megfelelően biztosítja a teljes körű ellátást: Napi háromszori étkezést. Orvosi javaslatra külön diéta és pépes étkeztetés biztosított. Személyes ruházattal, illetve textíliával való ellátást, amennyiben a lakó sajáttal nem rendelkezik. Ruházat, textília tisztítását, javítását. Egészségügyi ellátást. Otthonunkat a háziorvos heti rendszerességgel, illetve szükség szerint látogatja. Az intézmény szakorvosi tevékenységek folytatására rendelkezik működési engedéllyel az ANTSZ Tolna Megyei Intézetétől. A feladatokat szolgáltatás formájában pszichiáter, ideggyógyász, bőrgyógyász szakorvosok látják el. Havi rendszerességgel. A nőgyógyászati szűrés évente, szolgáltatás formájában, a fogászati ellátás igény szerint, megbízási jogviszonnyal a község rendelőjében, az ortopédiai szűrés évente ingyenes vizsgálattal megoldott. Az ápoló- gondozó személyzet feladata a lakók személyi higiénés tevékenységének segítése, környezeti higiéné biztosítása. Szükség szerint ápolás, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés. A fejlesztési tervek megvalósításában való részvétel, személyes ember - ember közti kapcsolat kialakítása és fenntartása, a lakók megfigyelése, gondoskodás, gondozás. Lakók értékeinek, személyes ruházatának megőrzése, kezelése. Az intézményi ruházat kezelése, megőrzése, nyilvántartása. 2

3 Mentálhigiénés ellátást, foglalkoztatást. Mentálhigiénés csoport feladata a fogyatékosságnak megfelelő képességfejlesztő, terápiás, illetve munka jellegű foglalkoztatás lehetőségének megteremtése. A fogyatékos emberek fejlesztése (értelmi, erkölcsi, esztétikai, testi és munkára nevelés), a szabadidő kulturált eltöltésének szervezése. A gondozó személyzettel közösen az egyéni fejlesztési tervek kidolgozása. A csoporton keresztül valósul meg az intézményi ellátást igénybe vevők előgondozása, alapvizsgálatra felkészítése, felvétele, az intézmény végleges elhagyásával kapcsolatos teendők (hazaköltözés, utógondozás, másik intézménybe költözés, elhalálozás.) Az intézmény az alapellátáson túl a következő szolgáltatásokat nyújtja: A Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület meghirdetett rendezvényein való részvétel, az egyesületi tagság fenntartásával és a tagsági díj befizetésével, amelyet az intézmény vállal. Otthonon kívüli szolgáltatás: kirándulás, táborozás szervezése. Figyelembe véve, hogy ellátottaink részben, vagy teljesen cselekvőképtelenek, az intézmény vállalja a programok megszervezését, járművet, táborhelyet, kíséretet/felügyeletet biztosít. Ezen programokért, a kapcsolódó szolgáltatásokért a kísérők költségét is beszámítva a bekerülési költséggel azonos mértékű térítést kell fizetni. Az otthonon kívüli szolgáltatásokat az intézményi jogviszonyban nem álló értelmi fogyatékosok is igénybe vehetik az előbbi feltételekkel. Az ellátás igénybevételének módja január. 1-től az intézményi jogviszonyt az igazgató intézkedése keletkezteti. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet mellékletében szereplő kérelem személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételére elnevezésű nyomtatvány értelemszerű kitöltése után az intézmény igazgatójához kell benyújtani, aki e rendeletnek és a Tolna Megyei Közgyűlés 12/2004. (VI. 30.) önkormányzati rendeletének megfelelően jár el. Az intézményvezető és az ellátást igénybe vevő, vagy törvényes képviselője megállapodást köt az intézményi elhelyezésről. A megállapodás tervezete a szakmai program 1. számú mellékletét képezi. Az intézményi ellátás igénybevételéért az igénybevevő térítési díjat köteles fizetni a szociálisigazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. tv., a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Kormányrendelet, valamint a Tolna Megyei Közgyűlés 12/2004. (VI. 30.) önkormányzati rendelete alapján. Az intézményi térítési díjat évente kétszeri lehetőséggel a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése rendeletben állapítja meg az egy ellátottra jutó önköltség napi összege alapján február 1-től az intézményi térítési díj: Ft/hó, 1290 Ft/nap. A személyi térítési díjat csak a rendszeres havi jövedelemmel rendelkező ellátott díját az intézmény igazgatója állapítja meg és értesíti a fizetésre kötelezett törvényes képviselőt. A családi pótlékra, vagy fogyatékossági támogatásra eső személyi térítési díjat az intézmény igazgatója fizeti meg. Ha az ellátásban részesülő 3

4 jövedelméből nem képes megfizetni a térítési díjat, akkor a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a személyi térítési díjat az ellátott jövedelme, jelentős készpénzvagyona és ingatlana, ezek hiányában tartásra köteles és képes hozzátartozója havi jövedelme alapján határozatban állapítja meg. Jövedelemmel, vagy készpénz, illetve ingatlanvagyonnal, vagy tartásra köteles és képes hozzátartozóval nem rendelkező személy ingyenes ellátásáról is a Közgyűlés elnöke határoz. Az intézmény által biztosított havi költőpénzre jogosult, aki ingyenes ellátásban részesül, aki az ingatlantulajdonára jegyzett jelzálogjog alapján megállapított térítési díjat fizet, vagy aki után más személy a térítési díj fizetését átvállalja. Ezen összeg nem lehet kevesebb a tárgyév január 1-jén érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 20%-ánál, 2006-ban 5160 Ft-nál. Az intézményi jogviszony megszűnésének esetére a szociális törvény valamint az irányadó. Az ápolás - gondozás jellege és tartalma Egészségügyi ellátás (ápolást-gondozás, orvosi szakorvosi ellátás): Az ápolási-gondozási részleg feladata Gondozási tevékenység (fizikai, mentális és életvezetési segítség), szükség szerint ápolási tevékenység. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz ellátás. A lakók személyi higiénés tevékenységének segítése. Környezeti higiéné biztosítása. A fejlesztési tervek megvalósításában való részvétel, a lakók állapotának megfelelő foglalkoztatás, személyes kapcsolattartás. A lakók értékeinek, személyes ruházatának megőrzése, kezelése- anyagi felelősséggel. Az intézményi ruházat kezelése, megőrzése, nyilvántartása- anyagi felelősséggel. A háziorvos és a szakorvosok feladatukat az intézmény vezető ápolójával egyeztetve, szakmailag önállóan végzik. Feladatuk a gyógyító megelőző munka keretében, a heveny és idült betegségekben szenvedő gondozottak alapellátása, szükség esetén szakrendelésre, illetve kórházba utalása. Véleményt adnak a gondozottak foglalkoztathatóságáról. Elkészítik a hatósági- egészségügyi iratokat, igazolásokat, javaslatokat. Kapcsolatot tartanak az egészségügyi ellátó intézményekkel. Kezdeményezik és segítik a dolgozók (elsősorban ápoló gondozók) egészségügyi továbbképzését és közreműködnek e tevékenységben. Szerepet vállalnak az egészségmegőrző felvilágosító munkában. Rendelkeznek a szükséges gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ellátásról. Az előgondozás keretében szükség szerint megvizsgálják az igénybevevőt. 4

5 A fejlesztési feladatok jellege és tartalma Az intézményünkben ellátott lakók mindegyike rendelkezik egyéni fejlesztési tervvel, amely személyre szabottan határozza meg a gondozási, fejlesztési feladatokat. Az egyéni fejlesztési terv tartalmazza az ellátást igénybe vevő állapotának leírását és az abban bekövetkezett változást, az egyéni fejlődést, a szükséges külön szolgáltatásokat, a pedagógiai, mentális, egyéb segítségnyújtási feladatokat, azok időbeli ütemezését, a foglalkoztatásban való részvételt. Meghatározza a hiányzó, vagy korlátozottan meglévő személyes funkciók helyreállítása, pótlása érdekében teendő intézkedéseket, a konfliktushelyzetek kezelésének, megoldásának módjait. Az egyéni fejlesztési tervet munkacsoport dolgozza ki, félévente értékeli az elért eredményeket, és szükség esetén módosítja az egyéni fejlesztési tervet. Ez alapján készül el az intézmény foglalkozatási terve. A fejlesztésben az intézmény valamennyi szakdolgozója részt vesz. A mentálhigiénés ellátásban, fejlesztésben, foglalkoztatásban kiemelt szerepe van a mentálhigiénés csoport tagjainak. Szervezői és lebonyolításában aktív közreműködői az intézményben folyó terápiás célú, képességfejlesztő, képzési célú és munkavégzési célú foglalkoztatásnak. Terápiás célú foglalkozások: Snoozelen- terápia: o Komplex érzék és mozgásszervi szervi stimuláció o Agresszivitási szint csökkentés Hidroterápia. o Az arra rászorulók részére a gyógytornász javaslata alapján tangentoros hidromasszázst nyújtunk. Mozgásterápia: o gyógytornász vezetésével a súlyosan fogyatékos lakók átmozgatása, tornáztatása o fejlesztőpedagógussal játékos mozgáskészség fejlesztés a tornateremben. o fejlesztőpedagógusokkal ismeretszerző séták szervezése a faluban, levegőztetés művészetterápia o zenehallgatás és zeneélvezet, színkottás zenélés o agyagos foglakozás az intézmény kerámia műhelyében o szalma és csuhétárgy készítés o szövés, hímzés o festészet, rajzfoglalkozás o mozgásjáték, színjátszás Készség, képességfejlesztő foglalkozások: Fejlesztőpedagógusok vezetésével o számolás, íráskészség fenntartása, finommotorika fejlesztő gyakorlatok o higiénés ismeretek és gyakorlatok rendszeres végzése pl.: fogmosás, kézmosás elemeinek gyakoroltatása o memóriafejlesztés 5

6 o közlekedési ismeretek Képzési célú foglakozások: Tankonyha program o A lakóotthoni életre felkészítés részeként, konyhatechnikai ismeretek, bevásárlástól az ételkészítésen és a kulturált étkezés gyakorlásán keresztül az elmosogatásig, rendrakásig. Szalma és csuhétárgy készítő Okj.s képzés Mézeskalács készítő képzés, Kertgondozó képzés Munkavégzési célú foglalkoztatás: Intézmény működési körén belül szervezetten, mosodában, parkban Külső gazdálkodó szerv részére végzett foglalkoztatás: a 25 munkahely a Fővárosi Kézműipari Kht-nál. Az intézmény készül egy majdani lakóotthoni kihelyezésre így kialakításra került a pavilonépület földszintjén két olyan gondozási csoport, ahol a lakók önellátó képességének fejlesztéseként, részben maguk tartják rendben a szobáikat, kialakítják napirendjüket, munkabeosztásukat, pl. takarítás, mosogatás stb. Részt vesznek a tankonyha-programban. Mentálhigiénés szakember vezetésével, a gondozók támogatása mellett életvezetési ismereteket sajátíthatnak el. Ezeken felül a mentálhigiénés csoport feladata még: Az intézményi ellátást igénybe vevők előgondozásának végzése. Az egyéni fejlesztési tervek elkészítése, megvalósításában a gondozó személyzet segítése. A fejlesztési tervek félévenkénti értékelése, szükség szerinti módosítása. Személyre szabott bánásmód biztosítása. Konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzése érdekében egyéni és csoportos megbeszélések szervezése. Szabadidő kulturált eltöltésének megszervezése. Kiemelten a szabadidősport, kirándulások, nyári táborok szervezése. Szellemi és szórakoztató tevékenység szervezése: házi mozi, szabadidős játékok. Kulturális tevékenység szervezése (kulturális programokra való felkészítés, szocializációs programok, ünnepségek stb.). Hitéletgyakorlás feltételeinek biztosítása és szervezése, a helyi lelkész, hitoktató segítségével, foglalkozások és Istentiszteletek tartása. A lakók családi kapcsolatának ápolása, fenntartása, levelezés segítése. Családi kapcsolatok igény szerinti felkutatása. Intézményen belüli kis közösségek, társas kapcsolatok kialakulásának segítése. Az ellátottak és a szociális szolgáltatást védők jogainak védelme Az ellátottak és a szociális szolgáltatást végzők jogainak védelmével a szociális törvény 94/E-F. -ai foglalkoznak. A részletes szabályokat a házirend tartalmazza. 6

7 Az intézmény szervezete Az intézmény szervezeti egységei és alkalmazottai egymással alá-, fölérendeltségi, illetve mellérendeltségen alapuló munkakapcsolatban állnak. Az alá-, fölérendeltségi kapcsolat az utasítás jogát, a mellérendeltségi kapcsolat a kölcsönös együttműködés kötelezettségét jelenti. Az alkalmazottak kapcsolatait az általuk betöltött munkakör határozza meg, amelyet a munkaköri leírás részletez. Feladataikat a szakorvosok kivételével közalkalmazottként végzik. A közös, egymással összefüggő feladatok végrehajtása során a szervezeti egységek, illetve az alkalmazottak kezdeményező, kölcsönös együttműködési kötelezettsége külön előírás nélkül is fennáll. Szervezeti diagramot a 3 sz. melléklet mutatja be. Ápolási, gondozási részleg A részleg 50 férőhelyenként ápolási egységekre osztott. Az intézményben három szervezési egység van. Az ápolási, gondozási részleg vezetője a vezető ápoló (főnővér) 1 fő Az egységek vezetői az osztályvezető ápolók 3 fő Szociális otthoni ápolók, gondozók 45fő A szakképzettségi arány: 97% Mentálhigiénés csoport A csoport feladata a mentálhigiénés ellátás biztosítása és a foglalkoztatás szervezése és biztosítása. A csoport létszáma és szakképzettség szerinti megoszlása: Mentálhigiénés csoportvezető 1 fő Szociális, mentálhigiénés munkatársak 1 fő Mozgásterapeuta 2 fő Foglalkoztatás szervezők 3 fő Pedagógus 4 fő Szabadidő-szervező 1 fő Szociális ügyintéző 1 fő A szakképzettségi arány: 87 % Pál Mária Igazgató 7

8 1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS (tervezet) A tartós bentlakást nyújtó intézményi jogviszony létesítéséhez Mely egy részről a Tolna Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Otthona Pálfa (7042 Pálfa, Alkotmány u. 20.), mint ellátást nyújtó intézmény (továbbiakban ellátást nyújtó intézmény), másrészről a) Mint ellátást igénybevevő Név: Lakcím: Anyja neve: Születési hely, idő: Személyi igazolvány száma: TAJ száma: Nyugdíj törzsszáma: Törvényes képviselője: (név, lakcím) Cselekvőképessége: Tel.szám: b) Tartásra kötelezett és / vagy azt vállaló személy Név: Lakcím: Anyja neve: Születési hely, idő: Személyi igazolvány száma: között, a mai napon az alábbi feltételek szerint: Tel. Szám: I. A szerződés tárgya: 1. A Tolna megyei Önkormányzat Közgyűlése (Szekszárd, Szent István tér ) a törvényben rögzített kötelező feladatának ellátása érdekében a személyes gondoskodást nyújtó (ápolást - gondozást) intézményt működtet, elsősorban Tolna megyei lakosok számára. A szociális intézmény a hatályos jogszabályokban, valamint a fenntartó által jóváhagyott szakmai programban és házirendben, valamint előbbiekkel egyezően, a jelen megállapodásban szabályozott módon teljes körű ellátást nyújt. 2. A szociális intézmény a fenti ellátást.fogyatékos otthoni egységben (pavilon, épület megjelölése) ágyas szobában biztosítja az igénybevevő részére, aki tudomásul veszi, hogy az ellátást nyújtó intézmény jogosult másik személyt is elhelyezni e szobában és a hatékonyabb ellátás biztosítása érdekében (a törvényes képviselő beleegyezésével) az intézmény igazgatójának rendelkezése szerint, illetve saját kérésére másik szobába költöztethető. 3. A szociális intézmény az ellátást 200 napjától kezdődően, határozatlan időtartamra biztosítja. 8

9 II. A szolgáltatások köre: Az intézmény a következő szolgáltatást nyújtja: - Biztosítja a lakhatást a megállapodás 2. pontjában foglaltak szerint, a folyamatos fűtést, világítást és melegvízellátást, a napi háromszori étkezést, melyből legalább egy alkalommal főtt ételt biztosít. - Szükség szerint biztosítja a ruházattal, illetve textíliával való ellátást, valamint azok mosását, javítását. - Az intézmény gondoskodik az ellátást igénybe vevő mentális gondozásáról, egészségügyi ellátásáról és a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelő gyógyszer és gyógyászati segédeszköz biztosításáról - A teljes körű ellátás részeként biztosítja a szabadidő kulturált eltöltését: szellemi és szórakoztató tevékenység szervezése, többcsatornás tv. vételi lehetőség, kulturális tevékenység, szocializációs programok, üdülés, játéktevékenység stb. szervezése, művészeti- és mozgásterápiás foglalkozásokon való részvétel lehetőségének biztosítása, hitéletgyakorlás feltételeinek biztosítása. - A bentlakásos intézmény gondoskodik az értékek és a vagyontárgyak megőrzéséről. Az itt felsorolt, alapfeladatot meghaladó szolgáltatásokért, programokért az ellátásban részesülő térítést köteles fizetni, a házirendben szabályozottak szerint. III. A személyi térítési díj megállapítására és fizetésére vonatkozó szabályok: 1. Az ellátást igénybe vevő (és/vagy tartásra kötelezett hozzátartozója, vagy a tartást vállaló személy) tudomásul veszi, hogy az ellátásért a gondozásba vétel napjától a fenntartó által évente meghatározott összegű térítési díjat köteles fizetni, a teljes körű ellátás fejében. 2. Az ellátásban részesülőnek jövedelméből személyes szükségletének fedezése céljából az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 20 %- át vissza kell hagyni. 3. A személyi térítési díj összege nem lehet magasabb a megállapított intézményi térítési díjnál. A mindenkori rendelkezéseknek megfelelő térítési díjról az ellátásban részesülő külön értesítést kap. A felvétel napján érvényes havi és napi térítési díj összege. Ft/hó,.. Ft/nap. 4. A személyi térítési díj összege évente egyszer vizsgálható felül, illetve állapítható meg, kivéve, ha a gondozott jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori összegének 25 %- át meghaladó mértékben nő, vagy csökken. 5. A lakó tudomásul veszi, hogy amennyiben a rendszeres havi jövedelme nem nyújt fedezetet a fenntartó által meghatározott mértékű térítési díj befizetésére, úgy a térítési díjat a fenntartó jelentős készpénzvagyona, ingatlana és/vagy a tartásra köteles és képes hozzátartozó jövedelme terhére határozattal állapítja meg. 6. A jövedelemmel, készpénzvagyonnal, ingatlannal, tartásra köteles és képes hozzátartozóval nem rendelkező személyeket a Tolna Megyei Önkormányzat, mint fenntartó, ingyenes ellátásban részesíti. Az igénybe vevőt költőpénz címén ez esetben is megilleti az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 20 %- a. 9

10 IV. Egyéb, jogviszonnyal kapcsolatos szabályok: 1. Az intézményi jogviszony megszüntetésének eseteire és módjaira vonatkozó részletes szabályokat, valamint a panaszjogok gyakorlásának módját a házirend tartalmazza. 2. Az intézményi jogviszony megszüntetése esetén a felek egymással elszámolnak, mely ügylet kiterjed: - a személyi térítési díj hátralékra vagy túlfizetésre, - az intézmény tulajdonát képező tárgyi eszközökben szándékosan okozott kár megtérítésére, - a megőrzésre átvett értékek, vagyontárgyak visszaszolgáltatásának határidejére, rendjére. A megállapodást aláíró felek kijelentik, hogy a vitás kérdéseket elsősorban tárgyalás útján kívánják rendezni. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, továbbá a személyes gondoskodást nyújtó intézményekre vonatkozó, mindenkori jogszabályok rendelkezései az irányadók. Jelen megállapodást a felek közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kelt, az ellátást igénybe vevő és/vagy törvényes képviselője tartásra kötelezett (vagy azt vállaló) személy P.H... az ellátást nyújtó intézmény igazgatója Előttünk, mint tanuk előtt: Név: Lakcím: Szem. Ig. szám: Név: Lakcím: Szem. Ig. szám: 10

11 2. sz. melléklet Tárgyévi költségvetés A évi költségvetés tervezett előirányzatai: (eft) Bevételek összesen: Intézményi ellátás díja: Alkalmazottak térítése: Egyéb intézményi bevétel: Támogatás: Kiadások összesen Személyi juttatás: Munkaadót terhelő járulék: Dologi kiadások:

12 3. sz. melléklet Az Otthon (Intézmény) szervezete Igazgató Ápolási gondozási részleg Mentálhigiénés csoport Gazdasági részleg intézményvezető ápoló orvosok (főnővér) Szociális és Mentálhigiénés csoportvezető Gazdaságvezető I. egység Osztály vezető ápoló II. egység Osztály vezető ápoló III. egység Osztály vezető ápoló össze kötők össze kötők össze kötők Össze kötők Össze kötők össze kötők Pénzügyi és számviteli csoportvezet ő Műszaki vezető Élelmezé s vezető Ápolók, gondozók Ápolók, gondozó k Ápolók, gondozó k Foglal koztat ás szerve zők, Szabadidő szervezők Szociá lis ügyint ézők Fejleszt ő pedagóg usok Szociáli s és mentálhi giénés munkatá rsak Mozg ástera peutá k Anyagkönyvelő Pénztáros adminisztrátor Jelentő felelős Gondozási díj nyilvántartó Anyag- és eszközraktáros Lakók pénz és értékkezelője Karbantartók Kazánházi fűtők Gépkocsivezetők Mosónők Takarítók Szakácsok Konyhai kisegítők Irányítási jog, ellenőrzési jog, utasítási jog Pénzügyi ellenőrzési jog, iránymutatás Gazdasági, pénzügyi intézkedési jog Együttműködés és kapcsolattartás 12

13 13

MEGÁLLAPODÁS. születési neve: lakcíme: telefonszáma: anyja neve: születési helye, ideje: személyi igazolvány száma: TAJ száma: nyugdíjas törzsszáma:

MEGÁLLAPODÁS. születési neve: lakcíme: telefonszáma: anyja neve: születési helye, ideje: személyi igazolvány száma: TAJ száma: nyugdíjas törzsszáma: 3/A. melléklet a 4/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelethez MEGÁLLAPODÁS Mely létrejött egyrészről az Enyingi Egyesített Szociális Intézmény, mint ellátást nyújtó intézmény (továbbiakban: ellátást nyújtó

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro

MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója - mint a társaság képviselője

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. Szem. ig. száma: TAJ száma: között az alábbi feltételek mellett:

MEGÁLLAPODÁS. Szem. ig. száma: TAJ száma: között az alábbi feltételek mellett: MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. 4080 Hajdúnánás Fürdő u. 1. (továbbiakban fenntartó) képviseletében Verdó György ügyvezető igazgató fenntartásában működő Hajdúsági

Részletesebben

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV PSZI-INT PSZICHIÁTRIAI BETEGEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV Készítették: Bugarszki Zsolt Dr. Gárdos Júlia Gordos Erika Marketti Judit PSZI-INT.doc Létrehozás dátuma: 2007.01.13.

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni. Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások

Részletesebben

(1) Az Önkormányzat a személyes gondoskodás keretében a következő ellátásokat nyújtja:

(1) Az Önkormányzat a személyes gondoskodás keretében a következő ellátásokat nyújtja: Székkutas Község Önkormányzat egységes szerkezetbe foglalt 8/1993. (VI. 26.) ktr. számú rendelete a szociális törvény alapján biztosított Személyes gondoskodás formáiról Székkutas Község Önkormányzat képviselőtestülete

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. törvényes képviselője: Név:... Név:... Lakcím:... Lakcím:... Tel. szám:... Tel. szám:...

MEGÁLLAPODÁS. törvényes képviselője: Név:... Név:... Lakcím:... Lakcím:... Tel. szám:... Tel. szám:... MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat által alapított Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. 4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 1. (továbbiakban fenntartó) képviseletében

Részletesebben

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 4/2008.(II.12.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A tiszasasi Alkony Gondozási Központ Idősek Klubja és Bentlakásos

Részletesebben

5630 Békés, Farkas Gyula u. 2. M E G Á L L A P O D Á S T E R V E Z E T

5630 Békés, Farkas Gyula u. 2. M E G Á L L A P O D Á S T E R V E Z E T BÉKÉS MEGYEI HAJNAL ISTVÁN SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ CENTRUM 5630 Békés, Farkas Gyula u. 2. M E G Á L L A P O D Á S T E R V E Z E T a fogyatékos személyek nappali ellátását nyújtó intézményeiben történő ellátáshoz

Részletesebben

Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. 115.

Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. 115. Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. (2) A térítési díjat az e törvényben meghatározottak

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. b.) Az ellátást igénybevevő törvényes képviselője, illetve hozzátartozója: Név:

MEGÁLLAPODÁS. b.) Az ellátást igénybevevő törvényes képviselője, illetve hozzátartozója: Név: 1 MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat alapításában (továbbiakban: alapító) működő Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. 4080 Hajdúnánás, Fürdő u.1 sz. Nyíradonyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére 8891/2006. ELŐTERJESZTÉS A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Napraforgó Ápoló- Gondozó Otthona (Gara) Alapító Okiratának módosítása Az

Részletesebben

Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hatályos 2010. január 1-től A szociális igazgatásról

Részletesebben

Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez

Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, időpontja: Lakóhelye: Tartózkodási helye: Állampolgársága: Bevándorolt,

Részletesebben

KÉRELEM. Az ellátást igénybe vevő adatai:

KÉRELEM. Az ellátást igénybe vevő adatai: A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő adatok figyelembe vételével töltendő ki! Egy kérelem nyomtatványon csak egy ellátás típus kérhető! Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek

A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2014 június 20 TÁMOP-557-08/1-2008-0001

Részletesebben

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat

Részletesebben

Az intézményi szabályzatok

Az intézményi szabályzatok TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Az intézményi szabályzatok Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2013. szeptember 21.. 1/2000. (I.

Részletesebben

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 KÉRELEM ÉTKEZTETÉS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ I. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:... Születési

Részletesebben

KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

1.. A rendelet célja

1.. A rendelet célja MIHÁLYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013.(XII.13.)RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjáról. A Képviselő-testület

Részletesebben

Az intézmény által nyújtott szolgáltatások

Az intézmény által nyújtott szolgáltatások Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai 2400 Dunaújváros Dunasor 15. Tel: 25/500-641, 25/409-542 Fax: 25/401-821 e-mail: eszi1@invitel.hu Az intézmény által nyújtott

Részletesebben

ALSÓZSOLCAI GONDOZÁSI KÖZPONT 3571 ALSÓZSOLCA, KOSSUTH LAJOS ÚT 104. SZÁM TELEFONSZÁM: 46/520-034 e-mail cím: gondozasikozpont@alsozsolca.

ALSÓZSOLCAI GONDOZÁSI KÖZPONT 3571 ALSÓZSOLCA, KOSSUTH LAJOS ÚT 104. SZÁM TELEFONSZÁM: 46/520-034 e-mail cím: gondozasikozpont@alsozsolca. MEGÁLLAPODÁS Mely létrejött egyrészről: az Alsózsolcai Gondozási Központ, 3571. Alsózsolca, Kossuth Lajos út 104. szám, mint szolgáltatást nyújtó, másrészről: az ellátást igénybevevő /vagy törvényes képviselője/

Részletesebben

Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat:

Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat: Kérjük, hogy a felvételhez hozza magával a következő dokumentumokat: - FOT (fogyatékossági támogatás) vagy emelt családi pótlék határozat - rendszeres havi jövedelem igazolás - TAJ kártya fénymásolata

Részletesebben

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás házi segítségnyújtás igénybevételéről

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás házi segítségnyújtás igénybevételéről ÚÚÚÚÚÚÚ www.ujpestszi.hu Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye 1042. Budapest, Deák Ferenc u. 93. Tel: 231-6010 Fax: 390-4370 E-mail: titkarsag@ujpestszi.hu 14. sz. melléklet Megállapodás házi segítségnyújtás

Részletesebben

2 0 1 4. S Z A K M A I P R O G R A M O P Á L H Á Z L A K Ó O T T H O N

2 0 1 4. S Z A K M A I P R O G R A M O P Á L H Á Z L A K Ó O T T H O N 9476 - Zsira, Rákóczi F. u. 12. Igazgató: 06-99/543-209 Titkárság: 06-99/543-201 Központ: 06-99/543-200 Fax.: 06-99/543-208 E-mail: fogyotthon@zsiraint.hu Honlap:www.efozsira.hu S Z A K M A I P R O G R

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a szociális étkeztetés szakmai programja

ELŐ TERJESZTÉS a szociális étkeztetés szakmai programja 3. Napirend Szociális étkeztetés szakmai programja 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a szociális étkeztetés szakmai programja Tisztelt képviselő-testület! A Nógrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala

Részletesebben

(3) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás iránti kérelmet az intézmény vezetőjénél vagy a telephely vezetőjénél kell benyújtani.

(3) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás iránti kérelmet az intézmény vezetőjénél vagy a telephely vezetőjénél kell benyújtani. Hunya Község Önkormányzat Képviselő - testületének 4/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Hunya

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI ftcépwiselő-testöletémek.. -/1994. ( szánni rendelete

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI ftcépwiselő-testöletémek.. -/1994. ( szánni rendelete VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI ftcépwiselő-testöletémek. -/1994. ( szánni rendelete a Wárosi Kórlhiáz-IRendelölntézet keretében működő Ápoló Otthonba történő beutalás rendjének, a személyi térítési díj

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról MEGÁLLAPODÁS idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról 1. A megállapodó felek: Jelen megállapodás az alulírott helyen és napon létrejött egyrészről: Madárdomb Idősek Háza Közhasznú

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról MEGÁLLAPODÁS idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról 1. A megállapodó felek: Jelen megállapodás az alulírott helyen és napon létrejött egyrészről: Madárdomb Idősek Háza Közhasznú

Részletesebben

1.. (1) Az intézményi térítési díj megállapítása a következő ellátásokra terjed ki:

1.. (1) Az intézményi térítési díj megállapítása a következő ellátásokra terjed ki: Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2012. (II.16.) önkormányzati rendelete A Nagyközségi Szociális Gondozási Központ Intézmény Cibakháza Székhely által nyújtott szociális ellátások

Részletesebben

Megállapodás. között a bentlakásos szociális intézményben történő elhelyezés tárgyában az alábbi feltételek szerint. A szerződés tárgya

Megállapodás. között a bentlakásos szociális intézményben történő elhelyezés tárgyában az alábbi feltételek szerint. A szerződés tárgya Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1173 Budapest, Pesti út 117. Megállapodás Mely létrejött egyrészről a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1173 Budapest, Pesti út 117.), melynek képviselője: Bakonyi

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2014

Közhasznúsági melléklet 2014 Adószám: 21886171-2-42 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 01-09-921653 Kőbányai Szivárvány Szociális Gondoskodást Nyújtó Közhasznú Nonprofit Kft 1108 Budapest, Sütöde utca 4.

Részletesebben

Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének Gondozási Központ, Családsegítő és Védőnői Szolgálat. Az étkeztetés célja, feladata

Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének Gondozási Központ, Családsegítő és Védőnői Szolgálat. Az étkeztetés célja, feladata Az intézmény neve: Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének Gondozási Központ, Családsegítő és Védőnői Szolgálat Telephely: 5932 Gádoros, Fő utca 30. Étkeztetés Szakmai Programja A szakmai

Részletesebben

Megállapodás. 1997.XXXI.tv. 32. (7) alapján

Megállapodás. 1997.XXXI.tv. 32. (7) alapján 7.számú melléklet Megállapodás 1997.XXXI.tv. 32. (7) alapján mely létrejött egyrészről: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete fenntartásában működő Lenvirág Bölcsőde és Védőnői Szolgálat,

Részletesebben

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő adatok figyelembevételével töltendő ki.) 1. Az ellátást

Részletesebben

4.7. A szerv nyilvántartásai

4.7. A szerv nyilvántartásai 4.7. A szerv nyilvántartásai Az in téz mén y alap f eladata Az intézmény alapfeladata, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szakosított ellátás keretében az ápolást-gondozást nyújtó intézmények, a lakóotthonok,

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Gyömrő Város Önkormányzatának 5/2010. (III. 17.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjakról a 10/2011. (III.29.) sz. és a 17/2011.

Részletesebben

Sárszentmihály Községi Önkormányzat Házi segítségnyújtás szakmai programja

Sárszentmihály Községi Önkormányzat Házi segítségnyújtás szakmai programja Fenntartó: (8143 Sárszentmihály, Fő út 54.) A házi segítségnyújtás alapszolgáltatást a feladatellátásra kötelezett fenntartó, mint szociális szolgáltató, a vele közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozója

Részletesebben

HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY

HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY 2315 SZIGETHALOM, RÁKÓCZI FERENC U. 147. TEL.:24/404-573 HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY Idősek Klubja Szigethalom, Rákóczi u. 147. sz. Fogyatékosok Nappali

Részletesebben

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez 1. Az ellátást igénybevevő adatai: Név:, Születési név.. Anyja neve:, Születés helye, ideje:. Lakóhelye:... Tartózkodási helye:.

Részletesebben

FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS TERVEZET 1 (TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ IRATMINTA) Fejlesztő foglalkoztatásra irányuló fejlesztési jogviszony létesítése

FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS TERVEZET 1 (TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ IRATMINTA) Fejlesztő foglalkoztatásra irányuló fejlesztési jogviszony létesítése FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS TERVEZET 1 (TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ IRATMINTA) Fejlesztő foglalkoztatásra irányuló fejlesztési jogviszony létesítése Amely létrejött egyrészről intézmény/szolgáltató neve: székhelye:

Részletesebben

I.fejezet A rendelet hatálya

I.fejezet A rendelet hatálya Bőcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2007.(IV.26.) számú rendelete A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról Bőcs Községi Önkormányzat

Részletesebben

Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Idősek Klubja Ozora. Házirend. Tamási, 2009. a Társulás Elnöke

Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Idősek Klubja Ozora. Házirend. Tamási, 2009. a Társulás Elnöke Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Idősek Klubja Ozora Házirend Tamási, 2009. a Társulás Elnöke Kedves Klubtagok! A házirend az idősek nappali ellátásának fontos szervezője. Szíveskedjenek figyelmesen

Részletesebben

SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁS

SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁS KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁS SZAKMAI PROGRAMJA Feladat szó kötelességet jelent. A felelősség szó szabadságot jelent. A feladatok arra késztetik az embert, hogy igazságosan

Részletesebben

KÉRELEM ÉS ADATLAP. átfogó rehabilitációs alkalmassági vizsgálathoz vagy felülvizsgálathoz (kérjük aláhúzni)

KÉRELEM ÉS ADATLAP. átfogó rehabilitációs alkalmassági vizsgálathoz vagy felülvizsgálathoz (kérjük aláhúzni) KÉRELEM ÉS ADATLAP átfogó rehabilitációs alkalmassági vizsgálathoz vagy felülvizsgálathoz (kérjük aláhúzni) Rehabilitációs intézményben, vagy rehabilitációs célú lakóotthonban elhelyezésre kerülő, illetve

Részletesebben

Megállapodás. lakcíme: telefonszáma: anyja neve: születési helye: születési időpontja: b./ tartásra kötelezett/vagy azt vállaló személy:

Megállapodás. lakcíme: telefonszáma: anyja neve: születési helye: születési időpontja: b./ tartásra kötelezett/vagy azt vállaló személy: Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat 5650 Mezőberény, Juhász Gy. u. 1. Tel./fax: 66/515-536 Tel.: 66/515-533; 66/515-528 E-mail: human@mezobereny.hu Megállapodás mely létrejött egyrészről a Városi

Részletesebben

Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV. 27.) Önk. rendelete

Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV. 27.) Önk. rendelete Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2009. április 23-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV.

Részletesebben

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása, Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 1. oldal Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

1. 1 Az ellátások formái

1. 1 Az ellátások formái Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003. (II.03.) Kt. egységes rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátásokról, azok igénybevételéről valamint az ezekért

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A kérelmező neve: Születési helye, ideje: Anyja neve: Családi állapota: Lakcíme:.. Tartózkodási helye:. TAJ száma:. Bankszámlaszám:.

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról MEGÁLLAPODÁS idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról 1. A megállapodó felek: Jelen megállapodás az alulírott helyen és napon létrejött egyrészről: Madárdomb Idősek Háza Közhasznú

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthona ellátás biztosításáról

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthona ellátás biztosításáról MEGÁLLAPODÁS idősek otthona ellátás biztosításáról mely létrejött, egyrészről a Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. 4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 1. (továbbiakban fenntartó) képviseletében Verdó

Részletesebben

2010.év.napjától Határozott időre év napig

2010.év.napjától Határozott időre év napig M E G Á L L A P O D Á S fogyatékos személyek rehabilitációs intézményi szolgáltatás biztosításáról mely létrejött egyrészről a Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 4080 Hajdúnánás,

Részletesebben

Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1 6/2011. (IV.18.) önkormányzati rendelete

Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1 6/2011. (IV.18.) önkormányzati rendelete Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1 6/2011. (IV.18.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról 6/2012.(II.29.), 6/2013 (IV.15.) 3/2014. (II.26.)

Részletesebben

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe. Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő adatok figyelembevételével töltendő ki.) 1. Az ellátást

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete Az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó

Részletesebben

I. A rendelet célja. II. A rendelet hatálya

I. A rendelet célja. II. A rendelet hatálya Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról

Részletesebben

Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok

Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Tárgy: Javaslat az önkormányzat által a szociális étkezés térítési díjának felülvizsgálatára. Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző

Tárgy: Javaslat az önkormányzat által a szociális étkezés térítési díjának felülvizsgálatára. Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 20-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 749-7/2013. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB VI. NAPIREND Tárgy: Javaslat az önkormányzat

Részletesebben

18. Idősek szociális ellátása

18. Idősek szociális ellátása 18. Idősek szociális ellátása Pénzbeli ellátások időskorúak járadéka Célja: Jövedelem kiegészítése, pótlása Viszonyítási alap: öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege: 2008-tól- 28 500 Ft Időskorúak

Részletesebben

SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL Sajóvámos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

Ebéd térítési díj/adag (Ft)

Ebéd térítési díj/adag (Ft) Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Központjában 2010. évben fizetendő térítési díjakról szóló 6/2010. (IX.09.) rendelete Bezi Község Önkormányzata

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 10/1996. (III. 1.) számú. r e n d e l e t e. az intézményi térítési díjak megállapításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 10/1996. (III. 1.) számú. r e n d e l e t e. az intézményi térítési díjak megállapításáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 10/1996. (III. 1.) számú r e n d e l e t e az intézményi térítési díjak megállapításáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlése a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Kartal Nagyközségi Önkormányzat 20/2004. /XII.15./ KT rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokról.

Kartal Nagyközségi Önkormányzat 20/2004. /XII.15./ KT rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokról. Mód: 6/2015; 6/2017; Kartal Nagyközségi Önkormányzat 20/2004. /XII.15./ KT rendelete a személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokról. Kartal Nagyközség Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok

TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok A nappali ellátás igénybevételéhez hasonlóan rendelkezni kell: - Szakmai Program - Szervezeti és Működési Szabályzat - Házirend A Szakmai

Részletesebben

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-460/2006. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (II.15.), az 1/2014. (II.10.), a 2/2015. (II.25.) és az 1/2016. (II.8.) önkormányzati rendeletekkel módosított 3/2012. (I. 31.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok

Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni. Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete, a 16/2017. (VII.3.), valamint a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Humánszolgáltató

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2017. (II.28.), a 9/2017. (VII.26.), a 4/2018. (II.21.) és a 10/2018. (VII.27.) önkormányzati rendeletekkel módosított 15/2016. (XII.30.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

A Rendelet 15. (2) bekezdés helyébe a következő lép:

A Rendelet 15. (2) bekezdés helyébe a következő lép: Ácsteszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XI. 26.) önkormányzati rendelete A szociális ellátásokról és eljárásról szóló 3/2007. (II.14.) önkormányzati rendelet módosításáról Ácsteszér

Részletesebben

HÁZIREND. Tamási és Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja Idősek Nappali Ellátást Nyújtó Intézménye 7093 Értény, Béke tér 329.

HÁZIREND. Tamási és Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja Idősek Nappali Ellátást Nyújtó Intézménye 7093 Értény, Béke tér 329. Tamási és Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja Idősek Nappali Ellátást Nyújtó Intézménye 7093 Értény, Béke tér 329. HÁZIREND Tamási, 2012...... igazgató Kedves Klubtagok! 1 A házirend

Részletesebben

Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez. 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai:

Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez. 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai: Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai: Név:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési helye, ideje:... Lakóhelye:...

Részletesebben

Csokvaomány KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 3647 Csokvaomány, Széchenyi út 1. IDŐSEK KLUBJA SZAKMAI PROGRAMJA

Csokvaomány KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 3647 Csokvaomány, Széchenyi út 1. IDŐSEK KLUBJA SZAKMAI PROGRAMJA Csokvaomány KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 3647 Csokvaomány, Széchenyi út 1. IDŐSEK KLUBJA SZAKMAI PROGRAMJA 2015. A szolgáltatás székhelye: Csokvaomány Elérhetőségei: Cím: 3647 Csokvaomány József Attila út 1. Tel.:

Részletesebben

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről ÚÚÚÚÚÚÚ www.ujpestszi.hu Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye 1042. Budapest, Deák Ferenc u. 93. Tel: 231-6010 Fax: 390-4370 E-mail: titkarsag@ujpestszi.hu Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS idősek gondozóházában történő elhelyezéshez

MEGÁLLAPODÁS idősek gondozóházában történő elhelyezéshez MEGÁLLAPODÁS idősek gondozóházában történő elhelyezéshez Mely létrejött egyrészről a Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona (1173 Budapest, Pesti út 117.), melynek képviselője: Skultéti József

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Fin áros X. kerület Kőbányai SZIVÁRVÁNY SZOCIÁLIS GONDOSKODÁST NYUJTÖ, P. «stuict uiese KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG ~4 j S2dj /Ior?f_ 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. Tel: 434-2150, Fax: 264-3621 onnn

Részletesebben

Szeretet, megbecsülés, gondoskodás, amit mindenki megtalálhat a Hajdúbagoson található Idősek Otthonában.

Szeretet, megbecsülés, gondoskodás, amit mindenki megtalálhat a Hajdúbagoson található Idősek Otthonában. Szeretet, megbecsülés, gondoskodás, amit mindenki megtalálhat a Hajdúbagoson található Idősek Otthonában. Intézményünk várja az idősek bentlakásos Otthonába az arra rászorulók jelentkezését Hajdúbagoson!

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Tóth József Alapszolgáltatási Központjának Szervezeti és Működési Szabályzata

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Tóth József Alapszolgáltatási Központjának Szervezeti és Működési Szabályzata Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Tóth József Alapszolgáltatási Központjának Szervezeti és Működési Szabályzata Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat a Tóth József Alapszolgáltatási Központ Szervezeti és Működési

Részletesebben

Tárgy: Javaslat az önkormányzat által biztosított szociális étkezés szolgáltatási önköltségének megállapítására és térítési díjának felülvizsgálatára.

Tárgy: Javaslat az önkormányzat által biztosított szociális étkezés szolgáltatási önköltségének megállapítására és térítési díjának felülvizsgálatára. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-5/2016. Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB IV. NAPIREND Tárgy: Javaslat

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S. fogyatékos személyek otthona szolgáltatás biztosításáról

M E G Á L L A P O D Á S. fogyatékos személyek otthona szolgáltatás biztosításáról Ikt.sz.:./2009. M E G Á L L A P O D Á S fogyatékos személyek otthona szolgáltatás biztosításáról mely létrejött, egyrészről a Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. (a továbbiakban: fenntartó) képviselője:

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

FELVÉTELI KÉRELEM ...

FELVÉTELI KÉRELEM ... FELVÉTELI KÉRELEM Az ellátást igénylő neve:. Születési neve:. Anyja neve: Szig sz: Születési helye, időpontja:.. Állandó lakhelye, tartózkodási helye... Telefon.. Jelenlegi tartózkodási helye, pontos cím:...

Részletesebben

NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA A.../2008. (VI.26.) Kgy. határozat melléklete NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

IDŐSEK KLUBJA HÁZIRENDJE

IDŐSEK KLUBJA HÁZIRENDJE GÁDOROS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GONDOZÁSI KÖZPONT, CSALÁDSEGÍTŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT GÁDOROS IDŐSEK KLUBJA HÁZIRENDJE Készült: 2012. december Kedves Klubtagok! Kérem Önöket, hogy

Részletesebben

IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Az intézmény neve: Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ Székhelye: Földes, Karácsony Sándor tér 1. Telephelyek:

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (V.23.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről Kengyel Községi Önkormányzat

Részletesebben

Név: 2. Milyen típusú ellátás igénybevételét kéri. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai:

Név: 2. Milyen típusú ellátás igénybevételét kéri. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: 1. számú melléklet a 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelethez Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő

Részletesebben

Térítési díj 114. (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni.

Térítési díj 114. (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. Térítési díj 114. (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. (2) 719 A térítési díjat az e törvényben meghatározottak szerint a)

Részletesebben

Határozati javaslatok:

Határozati javaslatok: Tárgy: Előkészítésben részt vesz: Szent Lázár Alapítvány kérelmének elbírálása Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Holopné dr. Sztrein Beáta osztályvezetőhelyettes,

Részletesebben

54 762 02 0010 54 02 Pszichiátriai gondozó Szociális szakgondozó

54 762 02 0010 54 02 Pszichiátriai gondozó Szociális szakgondozó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben