Általános iskolai feladatellátási helyek tanulói megoszlása fenntartói típusonként

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Általános iskolai feladatellátási helyek tanulói megoszlása fenntartói típusonként"

Átírás

1 HÁTTÉR: általános iskolai tanulómegoszlás Szerző: Roma Sajtóközpont (RSK) január 4. kedd Általános iskolai feladatellátási helyek tanulói megoszlása fenntartói típusonként Az írás a tanulólétszámot, on belül pedig a hátrányos helyzetű (hh), halmozottan hátrányos helyzetű, és a sajátos nevelési igényű (sni) ezen belül is ún. enyhe értelmi fogyatékosság megoszlását vizsgálja a különböző fenntartók szerint. A statisztikai adatok Oktatási Hivataltól szármnak, a 2009/2010-es tanévre vonatkoznak. A statisztikai adatok különböző eljárásokkal aggregálva lettek, fenntartó és egyéb szempontok alapján ítésre és összehasonlításra kerültek. A főbb trendeket alább összegezzük: Az adatok alapján 3404 általános iskolai feladatellátási hely (fh) létezett a 2009/2010 tanévben, ig nem mindegyik működöt ténylegesen, néhány csak papíron működött, tanítás nem folyt, így sem voltak beiratkozva. Az általános iskolák túlnyomó többsége, a 3404 fh 88,9-a állami/önkormányzati fenntartású országos kisebbségi önkormányzatok 7 iskoláját nem számítjuk ide. A fenntartói megoszlást alábbi táblázat mutatja: intézmény száma alapítvány 74 állami felsőoktatási intézmény 23 állami szerv 4 egyéb 1 egyéb felsőoktatási intézmény 1 egyesület 16 egyházi felsőoktatási intézmény 3 egyházi jogi személy 228 fővárosi kerületi önkormányzat 273 fővárosi önkormányzat 32 korlátolt felelősségű társaság 22 közalapítvány 5 közhasznú alapítvány 20 közhasznú egyesület 5 közhasznú társaság 2 községi önkormányzat 657 megyei jogú városi önkormányzat 318 megyei önkormányzat 94 országos kisebbségi önkormányzat 7

2 önkormányzatok fenntartói társulása 469 önkormányzatok fenntartói társulása gesztor és tag 383 önkormányzatok fenntartói társulása társulási tanács 36 települési kisebbségi önkormányzat 1 többcélú kistérségi társulás 164 városi önkormányzat 566 ÖSSZESEN 3404 egyszerűsítve: intézmény száma állami fenntartásúak 3026 egyházi fenntartásúak 231 magánszektor által fenntartott 139 egyéb 1 országos kisebbségi önkormányzati fenntartás 7 en 3404 Az iskolák (fh-k) 6,79-a, 231 iskola egyházi fenntartású, 4,08-át, 139 iskolát pedig a magánszektor tart fenn. (Az országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott iskolákat nem soroltuk be egyik kategóriába sem, egyéb kategóriába 1 fh tartozik ez tulajdonképpen egyházinak számítható, de nem soroltuk be.) Az általános iskola nappali rendszerű képzésére adatkérés időpontjában, 2009 augusztusában tanuló volt beiratkozva[1]. A összlétszámának megoszlását alábbi táblázat szemlélteti: aránya hez en intézmény száma állami fenntartásúak , egyházi fenntartásúak 231 6, magánszektor által fenntartott 139 1, egyéb 1 0, országos kisebbségi önkormányzati fenntartás 7 0, en Jól látható, hogy a tanulói megoszlás intézményszám megoszlás trendjét követi, a zöme, több mint 90-a állami/önkormányzati fenntartású intézménybe jár, a magánszektor által fenntartott intézményekbe jár a legkevesebb tanuló, 1,6-a, s közel 6,5-nyi diák látogatja egyházi fenntartású intézményeket.

3 A tanulói megoszlás a fő vizsgálati szempontok alapján a következő képet adja intézményekben: intézmény enyhe ért hh hhh SNI száma en fogy állami fenntartásúak ,19 14,46 7,00 2,73 egyházi fenntartásúak ,61 4,96 3,52 0,55 magánszektor által fenntartott ,27 7,86 11,09 1,88 egyéb ,86 2,54 7,62 0,00 országos kisebbségi önkormányzati fenntartás ,33 5,40 2,11 0,08 en ,18 13,74 6,84 2,58 A hh és hhh legmagasabb arányban állami/önkormányzati intézményekbe járnak. Az ilyen aránya országos átlagnál valamivel magasabb iskolák zömét adó önkormányzati intézményekben, ami nem meglepő, hiszen tanulónak a több mint harmadát kitevő hátrányos helyzetűek aránya jóval (harmadával) alacsonyabb egyházi intézményekben, és még alacsonyabb (felével) a magánszektor által fenntartott intézményekben. A halmozottan hátrányos helyzetű aránya egyházi intézményekben alig valamivel több, mint országos átlag harmada, és ellentétben a fenti hh trenddel, még a magánszektor intézményeiben is másfélszer magasabb a hhh aránya egyháziakénál. Az egyházi intézményekben csak elvétve találunk hhh tanulót. Ezt a trendet nem befolyásolja a hh viszonylag magas aránya ezen intézménytípusban, hiszen önmagában is felveti a hh kategória érvényességének és igságosságának kérdését, hogy tanuló több mint egyharmada hátrányos helyzetűnek számít általános iskolai intézményfokon. Jól látható a táblázatból, hogy a magánszektor felülreprezentált SNI oktatásában, egyházi iskolák e feladatból is kevesebb szerepet vállalnak. A legtöbb igságtalanságot okozó, gyakran gumikategória -ként használt ún. enyhe értelmi fogyatékosság, ill. ebbe a körbe tartozó oktatása pedig túlnyomórészt állami intézményekben zajlik. Fenti táblázatban egyes fenntartói típusok iskoláinak tanulói összetételét vizsgáltuk egymással összehasonlítva. Érdemes onban megnézni t is, hogy a a fő szempontok szerint hogyan oszlanak meg ezekben iskolákban, milyen megoszlásban járnak a különböző fenntartású intézményekbe a hh, a hhh és SNI.

4 aránya h ez Halmozott an hátrányos helyzetű tanuló Hátrány k os létszámhelyzetű a e n Összese n SNI létszám a fenntartó típusa állami fenntartásúa k 91, Enyhén értelmi hhh hh fogyaték os hhhhoz hh-hoz 94,74 96,76 SNI SNIhez 94,11 enyhe ért fogy enyhe ért fogyhoz 97,50 egyházi fenntartásúa k 6, ,28 2,27 3,23 1,35 magánszekto r által fenntartott 1, ,82 0,90 2,54 1,14 egyéb 0, ,03 0,01 0,06 0,00 országos kisebbségi önkormányz ati fenntartás 0, ,14 0,06 0,05 0,01 en Ebből a táblázatból látszik, hogy hh tanuló majd 95-a, hhh tanuló csaknem 97-a, SNI tanuló több mint 94-a és enyhe értelmi fogyatékosok alig kevesebb mint 98-a állami/önkormányzati intézménybe jár. Magyarán a magyar közoktatási rendszer számára valamilyen okból problémás gyerekek szinte kizárólag állami/önkormányzati intézményben tanulnak. Másképpen: a nem állami, nem önkormányzati intézmények szinte kizárólag elit gyermekeinek gyűjtőhelyei. Éppen a legszegényebb tanulói kör szorul ki leginkább egyházi és magánintézményekből. Az általános iskolák vonatkozásában egyházi fenntartók a 6,28-át oktatják. Ha egyházi iskolák vonatkozásában vizsgáljuk a HH és HHH arányát, megállapítható, hogy a HH kétharmad arányban vannak jelen iskola hhh tanulói arányához képest, a HHH

5 aránya pedig csak valamivel több, mint a hhh iskolában meglévő arányának harmada. Ha onban vizsgálatunkat tanulóra kiterjesztjük, t tapasztalhatjuk, hogy HH tanulónak csupán 4,28-a jár egyházi fenntartású, és 0,82-a egyéb magániskolába. Mindez ért is jelentős különbség, mert a HH aránya () általános iskolában már túllépte a 30-ot. Az halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolai tanulónak csupán 2,27-át oktatják egyházi fenntartású, és kevesebb mint 1-át egyéb magánintézmények. Az általános iskolai harmada él alacsony jövedelmű családban, hiszen a hátrányos helyzet definíciója szerint okat a at jelöli, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek (1993. évi LXXIX Tv. a közoktatásról 121. (1) 14.). A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot a jegyző annak a gyermeknek állapítja meg, akinek családjában egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130-át, vagy ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos. (1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi iggatásról) A közoktatási törvény fent idézett passzusa alapján halmozottan hátrányos helyzetűnek a hátrányos helyzetű gyermek, tanuló tekinthető, akinek a szülei legfeljebb általános iskola 8. osztályát végezte el, tehát alacsony jövedelem mellé szülői képzetlenség társul. Roma Sajtóközpont [1] A datok egyrészt folyamatosan változnak, másrészt gyakran korrekcióra is szorulnak pl. hibás lejelentések, stb. miatt.

2015/2016 Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kecskemét A térítési díj és a tandíj fizetésének szabályozása

2015/2016 Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kecskemét A térítési díj és a tandíj fizetésének szabályozása 1 2015/2016 Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kecskemét A térítési díj és a tandíj fizetésének szabályozása 2 I. Általános rendelkezések Jelen Szabályzat a Klebelsberg

Részletesebben

Kedves Szülők, Diákok!

Kedves Szülők, Diákok! Kedves Szülők, Diákok! Zeneiskolánkban az oktatás térítési díj, illetve tandíj megfizetése ellenében vehető igénybe. Térítési díjat fizet minden olyan 6-18 éves növendék, aki tanulói jogviszonnyal rendelkezik,

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 8105 Pétfürdő, Hősök tere 10., Telefon: 88/476-211, fax: 88/476-042 Adószám: 18926631-1-19 OM 100522 E-mail: kolping@kolpingpet.hu TÉRÍTÉSI

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 18/2009. (XI. 26.) _R E N D E L E T E_ A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

Részletesebben

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma év Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma Ebből tartósan beteg fogyatékos gyermekek száma Kiegészítő

Részletesebben

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül 4.1.1. számú táblázat - Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú gyermekek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyer év védelembe vett 18 év alattiak száma Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti

Részletesebben

Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2006.(III.28.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

HATÁROZAT. Az oktatási intézményben igénybe vehető szolgáltatások köre

HATÁROZAT. Az oktatási intézményben igénybe vehető szolgáltatások köre HATÁROZAT az Egri Főegyházmegye által fenntartott Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola köznevelési intézményben igénybe vehető alapfokú művészetoktatási vagy szakképzési szolgáltatások intézményi

Részletesebben

A BALATONFŰZFŐI IRINYI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ SZABÁLYZATA 2015/2016- OS TANÉVRE

A BALATONFŰZFŐI IRINYI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ SZABÁLYZATA 2015/2016- OS TANÉVRE A BALATONFŰZFŐI IRINYI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ SZABÁLYZATA 2015/2016- OS TANÉVRE A művészeti iskolában a térítési- és tandíjakat a 3/2015. (VIII. 28.) KLIK

Részletesebben

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is. Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.

Részletesebben

Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete

Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete A gyermekvédelmi támogatásról és a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Sárpilis Község Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Kétsoprony Község Képviselőtestületének 9/2008. (V.30.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.. 2..

Kétsoprony Község Képviselőtestületének 9/2008. (V.30.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.. 2.. Kétsoprony Község Képviselőtestületének 9/2008. (V.30.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. Egységes szerkezetben Kétsoprony Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

2013. [ELLENŐRZÉSI JELENTÉS] Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás. Belső ellenőr Drávecz-Kovács Renáta

2013. [ELLENŐRZÉSI JELENTÉS] Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás. Belső ellenőr Drávecz-Kovács Renáta 2013. Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Belső ellenőr Drávecz-Kovács Renáta [ELLENŐRZÉSI JELENTÉS] A 2012. évi normatív állami hozzájárulások igénylésének és elszámolásának ellenőrzése

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL Tisztelt Szülők! A 2015-16-os tanévben is az alapfokú művészeti iskolában térítési díj, illetve tandíj ellenében vehetik igénybe az alapfokú művészetoktatást. Ha a tanuló

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a térítési díj és tandíj összegének megállapításáról 31/2012. (IX. 08.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Az önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre,

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre, SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2005.(X. 19.) számú rendelete a térítési díj és a tandíj összege megállapításának szabályairól A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség om Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011. (I.21.) számú rendelete az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési díjak és tandíjak megállapításának

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Jogszabályi háttér: - 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 19-20/A. -ai, - 149/1997. IX.10.) Korm. rendelet (Gyer.) - 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet -

Részletesebben

2005. évi CLXX. törvény. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1

2005. évi CLXX. törvény. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1 2005. évi CLXX. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról1 1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

Részletesebben

Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia

Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia Szerkesztette: Varga Júlia A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia Kutatási asszisztens: Tir Melinda Olvasószerkesztő: Patkós Anna Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... III Ábrajegyzék...

Részletesebben

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete. 26/2011. (IX. 1.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete. 26/2011. (IX. 1.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2011. (IX. 1.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben biztosított gyermekétkeztetés igénybevételének módjáról

Részletesebben

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról BÁTAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról A gyermekvédelmi

Részletesebben

8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól

8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól TISZASZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Tájékoztató a 2007/2008. tanévi iskolai tankönyvellátás megszervezéséhez (részlet)

Új Szöveges dokumentum Tájékoztató a 2007/2008. tanévi iskolai tankönyvellátás megszervezéséhez (részlet) Tájékoztató a 2007/2008. tanévi iskolai tankönyvellátás megszervezéséhez (részlet) A jelen tájékoztató a 2007/2008. tanévi iskolai tankönyvrendelés lebonyolítását, a tankönyvellátás megszervezését segítő

Részletesebben

Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzata A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I-1- /2012. ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. március 26 i ülésére Tárgy: A 2012/2013 as tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134. Ságújfalu és Kishartyán Községek Önkormányzatainak Képviselő-testületei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján, az általuk alapított

Részletesebben

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,

Részletesebben

54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző. Szociális segítő É 1/6

54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző. Szociális segítő É 1/6 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

2/A. Helyi gázár- és távhőtámogatás

2/A. Helyi gázár- és távhőtámogatás Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselőtestületének 37/2011. (XII.12.) rendelete a pénzbeli és természetbeni támogatásokról szóló 25/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény Iktatószám: 1679-13/2009. Fadd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete és Gerjen Község Önkormányzat Képviselő-testülete a települések alapfokú oktatási-nevelési feltételeinek megteremtése, biztosítása

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE SIÓFOK, FŐ TÉR. TELEFON + FAX: + E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének. április havi ülésére Tárgy: Az önkormányzati feladatkörbe tartozó

Részletesebben

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1.. Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának

Részletesebben

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az alapfokú művészetoktatás keretében fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításáról, fizetésének módjáról és az adható fizetési kedvezményekről

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatának eredményeiről és az Útravaló

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatának eredményeiről és az Útravaló OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatának eredményeiről és az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ 6/1998./IV.27./ÖR. MÓDOSÍTÁSÁRÓL (Egységes szerkezetben a 6/2003./VI.25./Ö.r.,

Részletesebben

T/4448. számú törvényjavaslat

T/4448. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4448. számú törvényjavaslat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG TÁJÉKOZTATÓ AZ INTÉZMÉNY TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL 1..) TÉRÍTÉSI DÍJ MÉRTÉKE: 12.000.- FT/ÉV Egy összegben egy félévet a beiratkozáskor be kell fizetni. A beiratkozási lapot kizárólag

Részletesebben

Alsónémedi Önkormányzat évi gyermekvédelmi tevékenységérıl

Alsónémedi Önkormányzat évi gyermekvédelmi tevékenységérıl ELİTERJESZTÉS Alsónémedi Önkormányzat 2010. évi gyermekvédelmi tevékenységérıl Tisztelt Képviselı-testület! A gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény ( továbbiakban

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. Szekszárdi Önkormányzat 28/2007.(VI.27.) rendelete az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendı térítési díjak és tandíjak megállapításáról, valamint

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki:

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 22/2010. (VI.22.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 5/2003. (IV. 22.) számú rendelet

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Átfogó értékelés az önkormányzat

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je Előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a nevelési-oktatási intézményekben biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatásról

Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatásról Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatásról Egerszalók Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata

Részletesebben

Zeneművészeti ág - egyéni képzés

Zeneművészeti ág - egyéni képzés Budapest XV. kerületi Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában fizetendő Térítési díjak és tandíjak mértéke a 2015/16. tanévre 1 Zeneművészeti ág - egyéni képzés egy művészeti ágban, heti

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére 6. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok

Részletesebben

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások - Óvodáztatási támogatás - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - Intézményi étkezési térítési díj Óvodáztatási támogatás Visszatekintés

Részletesebben

A rendelet 1. -ának (2) bekezdését hatályát vesztette. 3. A rendelet 1. -ának (3) bekezdését hatályát vesztette.

A rendelet 1. -ának (2) bekezdését hatályát vesztette. 3. A rendelet 1. -ának (3) bekezdését hatályát vesztette. Tokodaltáró Község Önkormányzatának 13/2008. (VII.03.) rendelete a településen személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 3/2008. (II.14.)rendelet módosításáról (rövid megjelölés 13/2008.

Részletesebben

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE az oktatási térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól Mikepércs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A gyermekek védelmének helyi rendszere

A gyermekek védelmének helyi rendszere 1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek

Részletesebben

HEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok

HEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok HEP SABLON 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok Az alábbi adattáblák Olcsva község önkormányzata HEP HE-éhez készültek. A táblák kitöltésének dátuma: 2013.06.24

Részletesebben

SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2005/ XII.28. / SZÁMÚ RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL /EGYSÉGES SZERKEZET/

SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2005/ XII.28. / SZÁMÚ RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL /EGYSÉGES SZERKEZET/ SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2005/ XII.28. / SZÁMÚ RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL /EGYSÉGES SZERKEZET/ Sajtoskál község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma

Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 2012/2013. nevelési, ill.

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* Tisztelt Elnök Úr!

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ;, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O>* Tisztelt Elnök Úr! b n vidlca{d Az Országgy űlés Népjóléti bizottsága irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. C Kijelöli bizottság ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* a gyermekek védelméről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben

Részletesebben

BÖLCSÖDEI KÉRDŐÍV. Minden telephelyről külön lapot kérünk kitölteni!

BÖLCSÖDEI KÉRDŐÍV. Minden telephelyről külön lapot kérünk kitölteni! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1203 BÖLCSÖDEI KÉRDŐÍV 2015 Adatszolgáltatók:

Részletesebben

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990évi LXV.tv.16..(1)

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 51/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély kialakításával összefüggő önkormányzati rendeletek módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú (fő)

Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú (fő) 4.1.1. számú táblázat - Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú gyermekek év védelembe vett 18 év alattiak Megszűntetett esetek a 18 veszélyeztetett kiskorú év alatti védelembe vettek közül gyermekek

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége Bakonyszentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VIII.26.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Bakonyszentkirály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Kedves Szülők! Kedves Diákok! Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önöket arról, hogy az alapfokú művészetoktatásban a hatályos jogszabályok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési

Részletesebben

1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére.

1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére. 1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére. Tárgy: Előadó: Döntés: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról

Részletesebben

Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól

Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól Inárcs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

NYILATKOZAT. A) Személyi adatok

NYILATKOZAT. A) Személyi adatok K É R E L E M Alulírott kérem, hogy részemre/gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. NYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A rendszeres

Részletesebben

Balassagyarmat Város Önkormányzatának 2010. évi állami támogatása

Balassagyarmat Város Önkormányzatának 2010. évi állami támogatása 44 Támogatási jogcím Fajlagos Mennyiségi egység Mutató A Rendelet 1.sz. melléklete Ft Számított összeg 1. a (1)Lakosságszám szerint 1 57 fő 1649 32 16 3 2. Körzeti igazgatás 2. aokmányirodák működése és

Részletesebben

"A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalok számára Hajdúhadház Város Önkormányzata- Csatolandó mellékletek köre

Részletesebben

Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról

Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról 1. Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselőtestületének. 49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelete

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselőtestületének. 49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelete Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselőtestületének 49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelete a Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat fenntartásában lévő gimnáziumok

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület március 28.-i ülésére A gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 9/2009.(VI.02.) számú rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület március 28.-i ülésére A gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 9/2009.(VI.02.) számú rendelet módosítására Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-010 : (53) 361-571 Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi Bizottság Szociális

Részletesebben

Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7694 Hosszúhetény Verseny u. 9. Tel: 72/490-827, Fax: 72/490-895, E-mail: hetenyhaz@tonline.hu Térítési díjak és tandíjak az alapfokú művészetoktatásban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2009. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2009. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2009 6. évfolyam :: Általános iskola Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Óvoda u. 4. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási

Részletesebben

Az Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Térítési- és tandíjak megállapításának szabályzata. A rendelet hatálya 1..

Az Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Térítési- és tandíjak megállapításának szabályzata. A rendelet hatálya 1.. Az Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Térítési- és tandíjak megállapításának szabályzata Készült: EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2008 (IV.25.) Önkormányzati

Részletesebben

A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak

A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Előterjesztés. Készítette:Feketéné E. Hilda jegyző Orbán Andrásné pénzügyi főea Előadó: Simonné Rummel Erzsébet polgármester

Előterjesztés. Készítette:Feketéné E. Hilda jegyző Orbán Andrásné pénzügyi főea Előadó: Simonné Rummel Erzsébet polgármester Előterjesztés Tárgy: Az iskolai és szociális étkezés biztosítása, az étkezésért fizetendő díjakról szóló rendelet elfogadása Készült: A Bakonynánai képviselő-testületek 2013. június 24-ei ülésére Készítette:Feketéné

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2010. (XI.26.) rendelete a Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat művészetoktatási

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Ügyintéző: Farkas Ildikó Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatal 9. sz. Iroda Fadd, Dózsa György u. 12. Ügyfélfogadás

Részletesebben

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a

Részletesebben

(2) A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(2) A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (I.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról szóló 3/2015. (II.24.) önkormányzati rendelet

Részletesebben