AZ ANTROPOZÓFIA ÉS A SZOCIÁLIS ÉLET FOLY ÓIRAT A

Átírás

1 AZ ANTROPOZÓFIA ÉS A SZOCIÁLIS ÉLET FOLY ÓIRAT A SZEPTEMBER 16/3 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága Világhelyzet Ertsey Attila: Hazugságok, tények, perspektívák Technika Frisch Mihály: A természettudomány határátlépései Pedagógia Stráma Éva: Találkozások bábájaként

2 TARTALOMJEGYZÉK Szerkesztõi bevezetõ Alexander Caspar azon kevesek közé tartozik, akik megértették és kibontották Steiner közgazdaságtanát. Bizonyára sok olvasónknak okoz nehézséget a jövõ gazdaságát felmutató, kíméletlenül alapos elemzés, amelynek második részét adjuk közre. Szeretnék mindenkit bátorítani: ne csak elszenvedjük a mai gazdasági életünk torz voltából adódó jelenségeket, úgymint svájci hitel, munkanélküli-segély és közmunka, hanem próbáljuk megérteni a pénzgazdaság mûködését érzelmi megnyilvánulásaink kizárásával. Lapszámunk nagy terjedelemben foglalkozik az elsõ világháború kitörésének hátterével. A 100 éves évfordulóra készülõen folytatjuk e témájú cikksorozatunkat, melyet Ertsey Attila áttekintõ cikke vezet föl. A 2013-as gödöllõi nyári tanári akadémia kapcsán két cikk is született. Frisch Mihály a természettudomány fejlõdési szakaszait tekinti át, és nem kíván konyhakész választ adni a használjam vagy ne a számítógépet kérdésre. A legfontosabb ebben a megismerési folyamatban, hogy szemben a jelenlegi sodródásunkkal, megszerezzük a tudatos döntés lehetõségét. Roberto Trostli könyvajánlójára az elõzõ számunkból emlékezhetnek az olvasók. Egyik elõadója volt a nyári akadémiának, amelyet Ekler Ágnes írása elevenít meg. Werner Kuhfuss neve is ismerõsen cseng, hiszen sok írását közöltük korábban. Most Stráma Éva nem csupán beszámolót írt Kuhfuss úr legutóbbi magyarországi látogatásáról, hanem hûen tolmácsolja az elõadó gondolatait, többek között azt a nagyon meghökkentõt is: felejtsünk el minden pedagógiai programot, és fedezzük fel az eljövendõ idõt! Szociális élet, hármas tagozódás 1 Világhelyzet Technika Pedagógia Alexander Caspar: A jövõ gazdasága II. rész Ertsey Attila: Hazugságok, tények, perspektívák Markus Osterrieder: A megoldatlan népprobléma: Ausztria Magyarországtól az EU-ig Markus Osterrieder: Németország küzdelme a szellemi és a pénzügyi/gazdasági élet között 1914-ben és ma Terry Boardman: Sir Edward Grey és Britannia döntése 1914-ben a háborút illetõen Frisch Mihály: A természettudomány határátlépései Anthro-Tech Intézet felhívása: Közremûködés a kutatásokban Ekler Ágnes: Õ is Amerikából jött Stráma Éva: Találkozások bábájaként 52 Hirdetmény A címlapon Lichtenberg-féle ábra (elektromos porábra) 3D változata látható. Szerkesztõbizottságunk összetétele megváltozott, jelenleg Ertsey Attila, Frisch Mihály és jómagam, Buella Mónika állította össze a lapot. A változásokról néhány gondolat erejéig a következõ számunkban fogunk beszámolni.

3 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága II. rész IV. Munkamegosztás és tõke A tõkével való rendelkezés A munkamegosztáson alapuló újabb gazdasági élet három elembõl tevõdik össze: abból, amit a természet ad, abból amit az emberi munka teremt és abból, ami a tõke (mint termelõeszköz és vállalkozói tõke) révén kerül teljesítésre. Ahelyett hogy az emberek belátnák, a modern termelési folyamat a maga mûszaki tökéletessége révén megköveteli az egyénektõl a kezdeményezést és a rátermettséget s ezáltal azt a lehetõséget is, hogy a rátermett egyének tõkével rendelkezzenek, és a termelési folyamatot a saját kezdeményezésükbõl vigyék végbe, sok helyütt olyan törekvések láthatók, hogy az egyéni iniciatívák helyére valamilyen absztrakt közös dolgot akarnak állítani. A tõke a munkamegosztás kísérõjelenségeként jön létre. Általa történik a kezdetben a természeten elvégzett munkafolyamatok megszervezése a szellemi képességek és ismeretek révén. A most kifejlõdõ kapitalizmus azt mutatja, hogy a szervezés egyre kevésbé van tekintettel a természeti szubsztanciára vagy a munkamódra. A szellem által megszervezett munka következtében keletkezõ érték külsõleg a pénzben találja meg a kifejezõdését. Így lép színre a kapitalizmus kísérõjelenségeként a pénzgazdaság, és ezzel már el is jutottunk a tõke önállósodásához. Ezzel, a megtakarított munka révén felszabadult tõkével tud a találékony emberi szellem dolgozni. Mármost napjainkban könnyen összetévesztik a pénzgazdaságot azzal a kapitalizmussal, amelyet a következõkben fogunk kifejteni. Ennek az az oka, hogy a pénzkapitalizmus nézõpontjai minden szociális viszonyt áthatnak, vagyis ez azt jelenti, hogy annak az embernek, akinek csak az számít, hogy megszerezzen vagy igazgasson egy bizonyos pénzösszeget, teljesen közömbös az, hogy ez a pénzösszeg földterületnek, termelõeszköznek vagy valamilyen fogyasztási cikknek felel-e meg. Neki csak az számít, hogy kap egy bizonyos pénzösszeget valamiért, illetõleg, ha már rendelkezik vele, akkor a pénzösszeg végsõ soron szaporodjon, kamatozzon, mindegy, miáltal. A kapitalizmusnak az a formája azonban, amelyet itt most be akarunk mutatni, azt kell hogy lehetõvé tegye, hogy az az ember, aki alkalmas arra, hogy rendelkezzen tõkével a termelõeszközök vagy pénz formájában, éppen ezáltal valamilyen viszonyba tudjon kerülni a termeléssel. Csak addig kellene kapcsolatban maradnia a termelõeszközökkel, amíg a termelés szolgálatában tudja felhasználni a képességeit. A vállalkozói tevékenységgel pedig annak mértékében, hogy mennyire egyénhez kötött képességrõl van szó csak egyetlen személyt vagy a személyek egy csoportját lehet megbízni. A vállalkozói tevékenységgel szükségszerûen összekapcsolódik a tõkével való szabad rendelkezés, függetlenül attól, hogy a formális jogi fogalmak szerint ki annak a tulajdonosa. Az számít, hogy ki rendelkezik valóban a tõkével; egy szocialista gazdaságban ez az illetõ törvényszerûen a pártfunkcionárius lesz. Csak akkor áll fenn annak a veszélye, hogy a termelést a meglévõ szükségletek fogják szabályozni, ha az állam belép a termelõeszközök igazgatásába; így a termelésnek nem marad semmilyen iniciatívája, a szükségletek pedig stagnálni fognak. Elég, ha példának okáért megnézzük, hogy 1920-ban mekkora igény mutatkozott a sugárhajtású repülõgépek iránt! Az igényeket a kulturális folyamat hozza létre és alakítja! Az a jogos követelmény, hogy a termelés ne a pénztõke maximalizálását, hanem a köz fogyasztását szolgálja, nem szabad, hogy arra a végkövetkeztetésre vezessen, hogy ezért a termelõeszközöknek közös tulajdonba kell kerülniük. Sokkal inkább helyes dolog azt megvalósítani, hogy megfelelõ intézmények révén a köznek juttassuk azt, ami az egyéni rátermettség révén meg lett termelve. Ilyen módon eljutunk az idõben korlátolt, rotálódó birtok fogalmához mint a tulajdon új formájához, 19 ami azt jelenti, hogy a termelõeszközök csak addig kapcsolódnak egy személyhez vagy a személyek egy csoportjához, amíg azt a személyek képességei igazolják. Az anonim részvénytulajdonok helyett a termelõeszközök képességeken és rátermettségen alapuló közvetlen birtoklására kell törekedni. Mármost hogyan is áll a dolog a földbirtokok tulajdonlásával, amelyeknek egy része mezõgazdasági, 2013/3 1

4 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága egy része ipari, egy része pedig lakhatási célokra szolgál? A föld mint olyan nem minõsül megvásárolható árunak, mivel sem nem fizikai, sem pedig nem szellemi munka által lett létrehozva. A mezõgazdasági célokat szolgáló épületek, gépek és állatok, valamint az ipari termelésre és szolgáltatásokhoz használatos berendezések és gépek ha már egyszer legyártották és üzembe vették õket azzal a földterülettel együtt, amelyen találhatóak, a termelõeszközök integráns részét képezik, s ennélfogva többé nem számítanak értékesíthetõ árunak. A termelõeszközök (beleértve a földbirtokokat is) átruházása tisztán jogi mûvelet, nem pedig gazdasági. A földbirtokok egyáltalán nem, az elõállított termelõeszközök pedig csak addig fognak megvásárolható árunak számítani a gazdaság cirkulációs folyamatában, amíg az elõállításuk zajlik, el nem készülnek, és átadásra nem kerülnek a rendeltetésüknek megfelelõen. A finanszírozásuk problémáját majd a következõkben fogjuk tárgyalni, a pénzteremtéssel összefüggésben. S hogy a megváltozott jogi és pénzügyi viszonyok között hogyan jut valaki a nem ipari célokra használatos földbirtokok tulajdonába, arról az utolsó fejezetben fogunk szót ejteni, az állam tagolásával összefüggésben. A rátermett személyek vállalatvezetõként való kinevezésében folytonosságnak kell majd uralkodnia, vagyis a vállalkozók lehetõség szerint maguk jelölik majd ki az utódaikat. Ezek az utódok adott esetben akár a saját vér szerinti utódaik is lehetnek; mi több, a mezõgazdaságban ez rendszerint így is lesz, mivel ott a képességek és ismeretek összefüggenek a földhöz kapcsoltsággal. Mivel pedig a vállalatvezetés az egyéni ötletgazdagságon, képességeken és rátermettségeken alapszik, ezért a vállalatvezetõ(k) kinevezése nem a vállalati kollektíva demokratikus elvû választásának útján fog történni. A vállalatvezetésnek három aspektusa van: a valamilyen termék elõállítására vonatkozó képességekben és iniciatívában az oktatásügy manifesztálódik; az üzemi munkafeltételek a jog révén adottak; a tulajdonképpeni gazdasági tényezõt pedig a kelendõség és a vállalatvezetés által gyakorolt ármeghatározás alkotja. Ha a vállalkozók nem jelölik ki az utódaikat, akkor az érintett egyesület 20 fog gondoskodni a vezetõ kinevezésérõl, a kulturális és nevelési szektor közvetítése révén. Ugyanakkor megmarad a vállalatvezetõ jogi úton való leváltásának lehetõsége is. A vállalkozói teljesítményekért járó honorárium pedig a tõke növelésével vagy csökkenésével lesz összefüggésben. V. Tõke munka jövedelem A régi feudális jog társadalmi rendje a földbirtok birtokbavételén alapult. Ebben a rendszerben a teljesítmények (a munka eredményei) a földbirtokosoknak ajándékozandó kényszeradományok révén voltak szétosztva az emberek között, azok privilégiumai szerint. Minden a jogi szférába helyezõdött át. Azután a feudális jog helyére lépett a modern piac. A kereslet és kínálat által szabályozott piacgazdaság mindenre árujelleget kényszerít, s ennélfogva egyaránt áruként jelenik meg benne a kézrõl kézre, társadalomról társadalomra vándorló tõke, akárcsak a bérviszonyban álló emberi munkaerõ és a munkateljesítmények is. Azáltal, hogy árunak számít a tõke és a munkabér is, minden árképzés a konkurenciaharcon és a kettõ közötti jövedelmezõségi viszonyon alapszik. A régi privilégiumok helyére a gazdasági hatalom lépett, az osztályok helyét pedig elfoglalta a tõke és a munkabér közötti antagonizmus. Így napjainkban az eladósodás és a bértõl való függés jelenti azt, amit egykor a jobbágyság jelentett. Mindaddig, amíg a tõke a termelõeszközök (ahová a földbirtok is sorolandó) formájában ugyanolyan értelemben számíthat árunak és magántulajdonnak, mint a fogyasztási cikkek, a munka pedig ugyanúgy adásvétel tárgyát képezi, mint az áruk, addig a gazdasági impulzus abban fog állni, hogy az emberek az elõállított áruk mennyisége révén próbáljanak minél nagyobb jövedelemre szert tenni. Mind a tõke, mind pedig a munka arra fog törekedni, hogy annyi bevételt szerezzen magának, amennyit csak ki tud sajtolni a társadalmi rendszerbõl. Az igazságos fizetséget így a munka monopolizálása révén próbálják meg elérni, miáltal a munkának áruvá válva és áruként megvásárolva természetesen arra kell törekednie, hogy egyre jobb fizetségre tegyen szert. Mindazonáltal az árképzés szempontjából a munkának mint árunak az egyre drágábbá válása tendenciózusan ugyanolyan inflációt elõidézõ funkcióval bír, mint a pénzforgalmi eszközök puszta szaporítása. A tõke mint áru ugyanúgy maga után vonja a munkaerõ áruvá válását, ahogyan a mágnesesség negatív pólusa a pozitívat. Ha tehát a tõke új fogalma nem fogja eltörölni a munkabér régi fogalmát, akkor a munka hagyományos módon áruként fog bennmaradni a gazdasági életben, és továbbra is a tõkébõl kell azt megfizetni. A társadalmi élet ezáltal a bér és a tõke közötti konkurenciaharcra lesz kiélezve, és rettenetesen el lesz nyomva. Ugyanakkor a tõkének pedig az lesz az érdeke, hogy folyamatosan fennálljon egy bizonyos mértékû munkanélküliség, hogy a jövedelmi mérleg ráfordítási oldalára folyamatos nyomás nehezedjen. Ezzel szemben a munka oldaláról nézve /3

5 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága éppen ellenkezõleg, a bérnövelõ szûkösség érdeke fog fennállni. Amikor manapság valaki elõállít egy terméket, akkor azt kérdezi, hogy mennyibe kerül az elõállításhoz szükséges munka. Ha a munka áruként cirkulál a gazdasági folyamatban, akkor kedvezõtlen konjunktúrahelyzet esetén a munka ára függ a termékek árától; kedvezõ konjunktúrahelyzetben pedig a termékek ára függ a munka árától. Ennek következtében a termékek szükségletektõl függõ árai nem hozhatók szabadon összefüggésbe a jövedelmekkel. Ha a munkajövedelmet közvetlenül a teljesítmény utáni bevételhez kapcsoltan és tõle függõen képzeljük el, akkor ezen kívül még a következõ gondolati zsákutcába is jutunk: A fõiskoláinkon zajló mûszaki és szervezeti oktatás annak gyakorlati alkalmazásának következményeként oda vezet, hogy egyre több ember szabadul fel vagy ahogyan manapság szokás mondani: racionalizálódik a munkafolyamat alól. Alapjában véve erre a fejlõdésre törekednek az emberek, hiszen ez azt jelenti, hogy az egyének több szabadidõvel fognak rendelkezni, és ha ezzel szembe akarnánk menni, akkor ez azt jelentené, hogy az emberi szellemet és a fõiskolákat akarnánk megszüntetni. Ha azonban mindent a gépek gyártanának, s ezzel elérnénk az emberek számára ideálisnak vélt állapotot, akkor a mai felfogás szerint éhen halnának az emberek, mivel a termékek elõállításából kizárva nem jutnának bevételhez. S hogy ez nem így van, az annak köszönhetõ, hogy a modern szociális állam a racionalizálással kigazdálkodott, a tõke javára váló (pénzben kifejezhetõ) munkamegtakarítás egy részét eladóztatja, hogy aztán munkanélküli-segélyként azt ismét szétossza, miáltal jövedelem keletkezik. Hogyan próbál boldogulni a mai gazdaság a bevételkiesés és a munkanélküliség állítólagos veszélyével? A fogyasztás élénkítése hivatott elõmozdítani a munkát, hogy ezáltal alkalmat teremtsen arra, hogy az emberek jövedelemhez jussanak. Vagyis ez azt jelenti, hogy akár szükség van rá, akár nem fogyasztani kell, hogy akár szükség van rá, akár nem munka keletkezzen, amely bevételhez vezet. Bevételeket pedig azért kell elõteremteni, hogy fogyasztás történjen. Ezzel egy elhasználó gazdasághoz jutottunk, amelyben eltûnik a termelés alapossága, a természet (ökológia) és az emberi munkaerõ pedig feleslegesen igénybe van véve. Az ember fogyasztó- és munkagéppé válik. Ha a ma embere nem fogja tudni a munkától különválasztva elképzelni a teljesítmények nemzetgazdasági értékét, akkor továbbra is felesleges munkára és túltermelésre lesz kárhoztatva. A jövõben többek között éppen az lesz a fontos, hogy belássuk, hogy a pénz ekvivalensének a szellemi képességekbõl automatikusan, vagyis a megtakarított fizikai munka révén nyert teljesítményekhez adományként 21 kell cirkulálnia. Gyakorlatilag ez történik már manapság is a munkanélküli-segélyekkel, csak éppen teljesítmény nélküli járulékfizetés formájában, abból kifolyólag, hogy a gazdaság gépezetének keresletet produkáljanak. Hiszen a gyártónak szüksége van arra, hogy vásárlóerõvel rendelkezõ fogyasztóval álljon szemben. A felesleges munka többek között rejtetten ott van a kereseti lehetõség megteremtését célzó munkahelyteremtõ programokban, de adott esetben akár a felesleges exportokban is, amelyeknek a bevételei a hamis nemzetközi árrendszer révén hasznot nem hajtóan önfinanszírozóak, vagy éppen ha a kereskedelmi partner pénznemében vannak kiszámlázva a belföldi infláció és a külföldhöz képesti pénzleértékelés révén a kereskedelmi partner által egyenlítik ki, azaz értéktelenítik õket. A reklám amennyiben nem csupán a termékek létezésére mutat rá jó példa a mai gazdasági élet egészségtelen voltára, amely a gazdaság saját folyamata által akar szükségleteket kreálni, ahelyett hogy hagyná azokat az emberiség fejlõdésébõl és a kulturális folyamatból létrejönni. Nemzetgazdasági szempontból nézve a munka önmagában véve egyáltalán nem jön szóba, hiszen mint olyan, nem képvisel értéket. Megfizetésre a munka eredménye kerül, és csak ez az, ami nemzetgazdaságilag megragadható. Az idõt és a módot tekintve a munka jogi kérdés. Az áruk kölcsönös értékelésének szabályozása vagyis hogy az egyik embernek menynyit kell kapnia a teljesítményéért a másik ember teljesítményeibõl pedig a gazdasági folyamat feladata. A munkaerõ helyreállításának, vagyis az emberi szervezetben a munka által okozott elhasználódás kárpótlásának a kérdése pedig éppenséggel fiziológiai kérdés, nevesül a mechanikai hõegyenérték kérdése, de semmiképpen sem nemzetgazdasági kérdés. A munkabér régi fogalmának a helyét annak a szemléletnek kell elfoglalnia, mely szerint nemzetgazdasági értelemben csakis a munka eredményeinek az elosztásáról lehet szó. Valójában már ma is találkozhatunk a bevételek elosztásáról folytatott vitával még ha rejtetten is; hiszen akármennyire paradoxnak is hat, a munkabér mint a munkáért való fizetség tulajdonképpen nem létezik, csupán a munka eredményei utáni bevételnek az elosztása. Az emberek úgy taksálják kölcsönösen a járandóságaikat (jogi oldal), ahogyan az áruk is kölcsönösen értékelik és beárazzák egymást a körforgásban, vagy más szóval a piacon. Az egyes emberekre esõ névleges jövedelem gazdasági irányvonalaként az õsjövedelem és a népességszám 2013/3 3

6 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága hányadosa kell hogy számítson. Amint azt korábban kifejtettük, ez az õsjövedelem az értékét tekintve az õstermelésnek, számszerûen nézve pedig a következõ fejezetben bemutatandó pénzteremtésnek felel meg. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a szellemi munkából milyen teljesítmények jönnek hozzá az õstermeléshez (a fizikai munka eredménye), akkor az egyének keresetét értéküket tekintve a földjáradék 22 és a népességszám hányadosaként jellemezhetjük. Minden árképzés mércéje az õstermelés, 23 a jövedelem mércéje pedig az õsjövedelem. Az õstermelés és az õsjövedelem az értéket tekintve megfelel egymásnak. Éppen ezért, s mert a két kezdeti mennyiségben adott a teljesítmények árának és a jövedelemnek a mércéje, a teljesítmények árai az úgynevezett munkaköltségek terhe nélkül szabadon ingadozhatnak és kell is ingadozniuk egymáshoz képest, a szükségleteknek megfelelõen. A szükségletek fogják meghatározni azt, hogy egy olyan árunak, amelynek az elõállításához sok munkát kell ráfordítani, olcsónak kell-e lennie, illetõleg, ha kevés munkára van hozzá szükség, akkor adott körülmények között drágának kell-e lennie. 24 Természetesen lehet azt mondani, hogy az áruk utáni bevételekkel szembenálló ráfordítások mindig jövedelmekre oszlanak, és ezáltal a jövedelmek mindig összhangban vannak az elért árakkal. A cél azonban az, és éppen ez a probléma, hogy valamennyi véghezvitt teljesítmény, beleértve a szellemieket is, az aszszociációs elvrõl szóló fejezetben is ismertetett irányelvek szerinti jövedelemképzés és árképzés révén megfeleljen minden megnyilvánuló szükségletnek, és azokat messzemenõkig kielégítse.25 Az asszociációs elvrõl szóló fejezetben bemutatjuk azt, hogy hogyan kellene elérni, hogy az elvégzett teljesítmények árai korreláljanak az egyes jövedelmekkel. A jövedelem jogi és gazdasági meghatározása közötti különbségtételnek kellene nyilvánvalóvá tennie azt, hogy nem érvényes kezdettõl fogva egy egyenlõsdire törekvõ elv. A jövedelmi irányelvek szerinti egységes bérezés egyedül a tisztán fizikai munkára vagy tisztán fizikai munka esetén lenne érvényes. Mivel azonban minden állás valamilyen specifikus szellemi teljesítményt követel meg, ezért ebbõl mind felfelé, mind lefelé eltérések adódnak a nominális irányértékektõl. Az ez alatti jövedelmek mindazonáltal a racionalizálási effektus révén részt vesznek a vásárlóerõ növelésében, és így a vásárlóerõt tekintve messze meghaladják az irányértéknek korábban ismertetett minimális potenciálját. A vállalkozói tevékenység a szellemi vagy a kulturális életben gyökerezik. 26 Ahhoz pedig, hogy kellõen szabad teret kapjon, további honorálást igényel. VI. A pénzteremtés Jelenkori kép A gazdaság gyógyulása felé vezetõ úton az egyik legfontosabb kérdés a pénzteremtés kérdése, hogy tisztába legyünk azzal, tulajdonképpen mi is legyen a (bankjegy- és számla-) pénzkiadás kritériuma. Ma a központi bankok (=jegybankok) számára lényegében a következõ kritériumok érvényesek: arany, deviza, hitelek (lombardhitelek, váltóhitelek) és értékpapírok. Aktívák arany deviza értékpapírok hitelek váltók Passzívák bankjegyek folyószámlák Amióta 1971-ben eltörölték az arany-deviza standardot, azóta az aranynak és a devizának elméletileg nincs szerepe. Elviekben már nincsenek olyan befolyásoló tényezõk egy pénzügyi övezeten belül, amelyek kívülrõl befolyásolnák a pénzmennyiséget, vagyis egyedül az egyes központi bankok gyakorolnak ellenõrzést a pénzmennyiség felett. Mindazonáltal kereskedelmi és monetáris politikai okokból csaknem mindegyik központi jegybank interveniál a devizapiacon, s így a deviza mégiscsak befolyásolja a pénzmennyiséget. Mármost a központi bankok legalábbis a legfontosabb ipari államok központi bankjai arra törekszenek, hogy a pénzmennyiséget a bruttó hazai termék alakulásához igazítsák, ami statisztikai szempontból lehetséges is. Nincs definiálva semmilyen kényszerítõ belsõ összefüggés a fogyasztás, ill. a termelés és a pénzmennyiség között. Ezzel egyidejûleg azonban a központi bankok megpróbálnak konjunktúrapolitikát folytatni a pénzmenynyiség felett, vagyis a konjunkturális pangást a pénzmennyiség kibõvítésével próbálják legyõzni, a túlzott konjunktúrahullámot pedig a pénzmennyiség megszorításával próbálják megfékezni. A konjunktúra élénkítését célzó pénzkibõvítés foglalkoztatáspolitikai okokból történik; hiszen amint azt már a Tõke munka jövedelem c. fejezetben bemutattuk, az elhasználó gazdaság a jövedelemszerzésben látja a maga megalapozását. Jövõkép A tõkérõl és az árképzésrõl szóló eddigi fejtegetéseinkben megmutattuk, hogy a munkamegosztó kapita /3

7 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága lista gazdaságban a pénz a mindenféle teljesítmények csereeszközének funkcióját kellene betöltenie, és úgymond a gazdasági teljesítmények és a jövedelmek könyvelésének jellegével kellene rendelkeznie. Ahhoz, hogy az árképzés a mi árképletünk szerint az õstermeléstõl kiindulva tükrözõdjön a pénzügyi rendszerben, ahhoz a pénzteremtésnek az értékteremtésbõl kell kiindulnia, amely az adott valutatérség lakosságának a hasznosítható, illetve a szükséges földterülethez való viszonyából adódik. Ennek az értékteremtésnek amint azt már az értékteremtés alapjáról szóló fejezetben vázoltuk az õstermelés felel meg, amely a III. fejezetben található mérleg jellegû áttekintésben az 1. stádiumnál feltüntetett aktivált munkaráfordítás a földterületen tétellel azonos. Számokban kifejezve ez a meghatározandó érték az õsjövedelemnek 27 felel meg, és az a feladata, hogy ez alkossa monetáris bázisként a pénzjegy- és számlapénzmennyiségek alapját. És ez a döntõ momentum az ilyen pénz megteremtésében: azzal, hogy a pénzmennyiséget (monetáris bázis) az õstermeléssel teszik egyenlõvé, az õstermelés átkerül az absztrakt tartományból a konkrét, meghatározható tartományba, a pénz pedig a teljesítmények utáni bevételek és jövedelmek könyvelésébe. Ez a könyvelés számszerûleg a mezõgazdaság által a gazdaság többi ágazata részére nyújtott állandó, nagyságát tekintve változó nagyságú hitelt foglalja magában amint azt a III. fejezetben lévõ mérleg 3. stádiuma alatt bemutattuk, a mérleg aktív oldalán található adós pozíciónak a passzív oldalon található ipari termelõeszközök és szolgáltató vállalkozások részére nyújtott hitel -re való átvitelének megfelelõen és átláthatóvá teszi azt. Mérhetõ nemzetgazdasági érték csak ott keletkezik, ahol a munka közvetlenül a természethez kapcsolódik. Jóllehet manapság a fizikai munka éppen a mechanizálódás miatt már a közvetlenül a természeten tehát ott, ahonnan az ered, vagyis a földmûvelésben végzett munkák között sem tûnik fel markánsan, mégis mindaddig, amíg nem racionalizálják el maradéktalanul a pozitívan mért érték kiinduló alapját alkotja. Amennyiben a munka emancipálódik a természeti alappal való közvetlen összekapcsoltságából, vagyis amennyiben a fizikai munka átmegy szellemi munkába, akkor az így keletkezõ értéket csakis negatívan mért értékként lehet megragadni, vagyis úgy, hogy mennyi fizikai munkát takarítottunk meg ahhoz, hogy ezt a szellemi munkát elvégezhessük. Nemzetgazdasági értelemben véve a szellemi munka eliminálja a fizikai munkát, ennek ellenére elviekben a pozitív értéken mért teljesítmények szaporodásához vezet, csakhogy azok értékét számszerûleg pénzben kifejezve egyre kisebb összegre redukálja. A földmûvelés felõl nézve a tõkének a termelõeszközök üzembevételéig való rendelkezésre bocsátása szempontjából mindegy, hogy az valamilyen új vállalkozás létesítése vagy az oktatási és kulturális szektor, illetõleg maguknak a felhasználóknak a finanszírozása céljából történik. A valamilyen fizikai munkában felhasznált mesterséges termelõeszköz elõállítása céljából történõ rendelkezésre bocsátás tovább folytatható azáltal, hogy magát a mesterséges termelõeszközökön végzett fizikai munkát is intelligensen szervezik meg. Ha a munka a természetbõl létrehozott teljesítmények (áruk) létrehozása céljából kapcsolódik össze a termelõeszközökkel, akkor pozitív értéken mért teljesítményekrõl van szó; ha a munka kulturális teljesítmények létrehozása céljából kapcsolódik össze a termelõeszközökkel (pl. az író a ceruzával, a zongorista a zongorával), akkor negatív értéken mért teljesítményekrõl van szó. Az, amire az embernek szüksége van, mindig a termõföldbõl jön egészen az író ceruzájáig, amellyel ez a szellemileg tevékenykedõ író mint a maga termelõeszközével egy utolsó cseppnyi fizikai munkát végez. A pénz a pozitív értéken mért teljesítményekre való igényt képviseli hiszen minden munka azzal kapcsolódik össze, ami a földbõl jön; az ember közvetlenül a munka ilyen eredményeibõl él, és a negatív értéken mért teljesítmények eredményei majd csak a jövõben fogják a megélhetését szolgálni. Így például a jelenben a fiatalkorúaknak tartott matematika-, fizika-, kémiaoktatás majd csak a jövõben fog pozitív értéken mért teljesítményekbe torkollani. A jövedelemeloszlásban egyfajta rugalmasság lehetséges, mivel minden, a pozitív értéken mért teljesítmények létrehozásában tevékeny ember magával hozza a tisztán fogyasztók, illetõleg a negatív értéken mért teljesítmények létrehozásában tevékenykedõk bizonyos számát is. A pénznem szûkebb értelemben véve a termõföld jelentette termelõeszközön alapul, tágabb értelemben véve pedig azon termelõeszközök összegén, amelyekkel fizikai munkavégzés történik. Hiszen a mesterséges termelõeszközök attól kezdve, hogy létrehozták õket úgy tekintendõk mint a termõföld, még a munka vonatkozásában is; azt mondhatnánk, hogy a termõföld kiterjesztésévé válnak. Az ilyen pénz értéke (vagy vásárlóereje) olyan mértékben nõ, amennyire nõ a gazdasági folyamatban a nemzetgazdasági értelemben vett szellemi munka (racionalizálás) aránya a fizikai munkához képest. A nemzetgazdasági folyamat a földmûvelésbõl indul ki. A pénzmennyiség a lakosság számának megfelelõen fog módosulni. Minden egyes embert a földmûvelés tart el, és minden egyes ember könyvelésileg a pénzteremtés révén kerül regisztrálásra (nem egy 2013/3 5

8 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága rendõrállam értelmében, hanem a munka és jövedelem fatális, közvetlen összekapcsoltságának felszabadító szétválasztása kedvéért). Ennélfogva a pénzt idõbelileg határidõhöz kötik annak érdekében, hogy biztosítva legyen a könyvelési és csereeszközkénti funkciója; a pénzhalmozás így megakadályozható. Mivel a mezõgazdaság éves ciklusokban zajlik, ezért egy évre lehetne korlátozni a pénznek mint a kölcsönös teljesítményigények lekönyvelésének az érvényességi idejét is. Ezáltal meg lehetne teremteni a rendszer lehetõ legnagyobb mértékû transzparenciáját. De természetesen hosszabb lejárati idõ is elgondolható, elsõsorban is a rövid lejárati idõkkel járó adminisztratív ráfordítások miatt. A gazdasági vállalkozások elõmeneteléhez szükséges pénztõke be van építve az árképzésbe. Továbbá az új vállalkozásokhoz, illetõleg az új befektetésekhez is tõkére van szükség. A tõke a racionalizálás révén szabadul fel; de a kereslet áthelyezõdése révén is sor kerülhet a tõke elõteremtésére. Mi a kölcsönpénz megnevezéssel illetjük ezt a tõkét; az alábbi fejtegetésekbõl azonban látható lesz, hogy a mai gyakorlattal szemben ez egy differenciáltabb szemléletet jelent. Az oktatási és kulturális szektor finanszírozását is a felszabaduló pénztõke teszi lehetõvé. Az ilyen, a tisztán fogyasztóknak juttatandó tõkét már másutt is illették adománypénz megnevezéssel a szakirodalomban, a transzfere vagy cirkulálási módja okán. Adománypénznek nevezzük a valamely monetáris térségben cirkuláló racionalizálási nyereséget, amelyet egyfelõl kincstári szempontból kötelezõen lefölöznek, másfelõl pedig a szükségleteknek megfelelõen, szabad megállapodás alapján átruháznak a kulturális élet, az oktatásügy és az egészségügy, vagyis öszszességében véve a negatív értéken mért teljesítmények részére. Láttuk, hogy a munkának a természeti alaptól való mindennemû emancipálódása vagyis a tõkeképzõdés egyenértékû a függetlenedéssel, amelyre természetesen alapvetõ igény áll fenn. Ebbõl azonban az is világossá válik, hogy a függetlenedésért nyújtott ellenszolgáltatás a jövõbe vezeti át a gazdasági folyamatot. Ez azt jelenti, hogy az elõzõ gazdasági folyamat, amely lehetõvé teszi a következõt, már leírásra került, vagyis azt a kölcsönpénzt, amely elindítja a jövõbeli ellenszolgáltatásokat, nem szabad adósságként felszámítani az árakon felül, hanem adománypénzként kell tekinteni, máskülönben meghamisítjuk az árképzést. Az adósság törlesztéséhez szükséges tõkefelhalmozás ily módon akaratlan járadékba torkollana, mégpedig egy téves kedvezményezett részére. Az infrastruktúra, a termelési beruházások és a szolgáltató vállalkozások finanszírozását nem szabad egyenlõvé tenni a rövidebb távú, törlesztendõ fogyasztási hitelekkel, az árképzésre gyakorolt következmények miatt. Nyomatékosítsuk még egyszer, hogy a kölcsönpénzeket nem a gazdasági múlt rögzítése révén kell leróni, hanem azáltal kerülnek kiegyenlítésre, amit a jövõ számára indítanak el. Amint azt már kifejtettük, a földmûvelés olyan mértékben teszi lehetõvé az önmagán kívüli tevékenységekre való felszabadulást, amilyen mértékû fizikai munka megtakarításra kerül. Képzeljük el, hogy a földmûvelés embereket szabadít fel valamilyen ipari termelõüzem létesítéséhez. Most ne pénzügyileg képzeljük el ezt a folyamatot, hanem teljesítmények cseréjeként. Akkor azt mondhatjuk, hogy az iparban tevékenykedõket egészen a termelõeszközök elõállításáig és üzembe vételéig eltartja a földmûvelés, vagy úgy is mondhatnánk, hogy elõleget kapnak tõle. Majd a termelés üzembe vételétõl számítva megkezdõdik a teljesítmények kölcsönös cseréje. A földmûvelés által létrehozott többletet, amelynek köszönhetõen egyes emberek felszabadulhatnak a földmûvelésbõl, mindig csak a földmûvelésen kívül létrehozott teljesítmények egyenlíthetik ki. Magát a többletet azonban mindig a földmûvelésen kívül kell felhasználni. Hiszen a földmûvelés nem tudná azt maga felhasználni, mert az túltermelést jelentene a számára. Ha ezt a folyamatot pénzben gondoljuk el, akkor ezzel kapitalizáljuk a földmûvelés által a megelõlegezési idõszakra vonatkozóan létrehozott teljesítményeket. Ez a tõke egyenértékû a földmûvelés által létrehozott többlettel, s mint olyannak, a földmûvelésen kívül kell felhasználásra kerülnie. Mivel azonban napjainkban a földterület áruként cirkulál a gazdaságban, ezért amint azt már korábban kifejtettük a felesleges tõke többek között a földterületben keresi a beruházási lehetõségeket. S noha azután az egyre emelkedõ földárak és haszonbérletek révén elhasználásra is kerül, általános drágulást eredményez. A pénz- vagy pénznemigazgatást egy központi bank fogja ellátni, amely a következõ fejezetben ábrázolandó társulások integráló szerveként fog mûködni. Ez fogja közvetíteni a pénzteremtési összeget a mezõgazdaságnak, iparnak és szolgáltató vállalkozásoknak vagyis a pozitív értéken mért teljesítményeket létrehozó vállalkozásoknak nyújtott hitelek formájában. 28 A hitel kifejezést itt arra a számviteli nyilvántartásra és technikára használjuk, ahogyan a pénz bekerül a körforgásba, mivel ezzel rámutatunk mind a pénz idõbeli korlátozására, mind pedig arra a körülményre, hogy a gazdaságnak minden, a földmûvelésen túlmenõ része a földmûvelés finanszírozásán alapszik. A megcélzott új pénzügyi rendszernek a jelenlegi viszonyokból kiinduló megvalósításához el lehetne képzelni azt, hogy a mostani monetáris bázisból induljunk ki mint az õstermeléssel (a népességszám viszonyában) ekvivalens, rögzített pénzmennyiség /3

9 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága bõl. Az egyes vállalkozásoknak hitelként nyújtott mindenkori pénzmennyiség a vállalkozások beruházási költségeitõl függ majd, ezeket pedig amint azt majd késõbb, a társulásokról szóló fejezetében ki fogjuk fejteni a mindenkor foglalkoztatott emberek száma fogja meghatározni. Mivel azonban nem kell feltétlenül egyenlõsködõ elvre törekedni, ami a negatív értéken mért teljesítményekért nyújtott adományok miatt lehetséges is, ezért a központi bank a gyakorlatban a pénz allokációja során az utolsó, a társulás bélyegét magán viselõ vállalatvezetõi beszámolókra fog törekedni. Ebben ugyanis figyelembe vannak véve a vállalkozói teljesítmények utáni változó járandóságok. A kibocsátott pénz visszafizetési módja nem jelent nehézséget. A központi bank mérlegének passzív oldalán a pénzteremtõ hitelekkel szemben álló bankjegyeket és számlapénzeket a lejáratukkor bevonják, és hitelekkel fogják kompenzálni. Ezzel biztosítható a pénzteremtõ hitelek visszafizetése mind mennyiségileg, mind idõben. A központi bank pedig ugyanilyen kritériumok szerint új pénzt hoz be a körforgásba, nevesül a mezõgazdaságnak, iparnak és a szolgáltató vállalkozásoknak nyújtott hitelek útján, amelyek nagysága a lakosságszámnak a szükséges, hasznosítható természeti alaphoz való viszonyának megfelelõ õstermelésen fog alapulni. Az elõzõ futamidõ alatt keletkezett kölcsönpénz tehát egyszerûen feloldódik az új pénzteremtõ hitelben a maga lejártakor és a pénz megújításakor. Az itt vázolt pénzügyi rendszer összefüggéseibõl adódóan nem lesz olyan hitelteremtés, amilyenre a mai banki rendszer lehetõséget ad. 29 Ez pedig a fejezet végén a mezõgazdaság vonatkozásában szereplõ okokra való tekintettel nagyon fontos. A pénztõke akkor nyer árujelleget, ha a kamat valamilyen árat kölcsönöz neki. A kamat csökkenõ vagy emelkedõ tendenciája attól függ, hogy a tõkekínálat a kereslet felett vagy alatt van-e. A kamat nagysága a termelési költségekben, ezzel pedig az áruk árrendszerében csapódik le. Természetesen az áruk megcélzandó árától is függ, hogy a termelés jövedelmezõségére való tekintettel ki lehet-e fizetni egy bizonyos kamatot vagy sem. Mármost a kamat nagyságának éppen ellentétes hatása van attól függõen, hogy valamely hitelt személyi hitelként osztottak-e ki egy gyártónak (vagy vállalkozásnak), vagy pedig a földterületre (és egyéb termelõeszközökre) nyújtott jelzáloghitelként, ill. reálhitelként fizették-e ki. A személyi hitelek esetében ugyanis a csökkenõ kamatok olcsóbbító hatást gyakorolnak a termelési költségekre, ugyanakkor a jelzáloghitelek, ill. reálhitelek esetében drágító hatással vannak a hitel alapját képezõ objektumra, mivel csökkenõ kamatköltségeknél azonos bevétel esetén nõ az objektum jövedelmezõsége, s ezért azt magasabb áron lehet kapitalizálni úgy, hogy még mindig ugyanannyi bevételt hozzon. A termelõeszközök árujellege beleértve a földterületét is azáltal szûnik meg, hogy a körforgásuk áthelyezõdik a gazdasági szférából a jogi szférába. A pénztõke árujellegûvé válását korrigálóan ellensúlyozza a pénz keringési idejének az idõbeli korlátozása. Azáltal, hogy a pénz végsõ lejárati dátumhoz van kötve, és ebbõl adódóan idõben változik az értékelése, lehetõvé válik a megtakarítás szabályozása. Ha a felhalmozási tendenciából adódóan hajlamossá válnának az emberek arra, hogy túl sok megtakarított tõke képzõdjön, akkor le kellene rövidíteni a pénz élettartamát. Továbbá ugyanilyen értelemben a túlzott megtakarítás ellen ható kísérõ intézkedésként szolgálhatna a hitelszámlákra kirótt, idõben korlátozott negatív kamat bevezetése, valamint a bankjegysorozatok kisorsolása. A kölcsönpénzekre kamatok kerülnek felszámításra, mégpedig egyfajta teljesítményi külön illeték értelmében. Mivel a kölcsönpénz idõkorláthoz van kötve, vagyis egyszer csak le fog járni, ezért a kamatok nem tudnak örökkévaló járadékká válni. A valutakezelés kamatai az asszociatív árképzés értelmében alapvetõen csak a költségek fedezését fogják szolgálni. A kamatot jelenleg a pénztõke egyik költségfaktoraként tekintik, teljesen a kereslet és kínálat funkciójának értelmében. A kamat kritikusai arra a következtetésre jutnak, hogy egy illeték folyamatos emelésével, illetõleg a bankjegyekre és a számlapénzekre kirótt negatív kamatokkal olcsóbbá kell tenni a kamatot, azt remélve, hogy az effajta intézkedések következtében megnõ a pénztõke kínálata. De hová is vezet az, ha az ember azt gondolja, hogy negatív kamatok emelésével csökkentheti vagy megszüntetheti a kamatot? Ezzel az ember nem a szabad szükségletekbõl kiindulva teremt keresletet, hanem a gazdaság saját folyamatából, egy gazdasági intézkedés révén. Ezzel azonban az ember csak még jobban elõmozdítja a fennálló elhasználó gazdaságot. Mivel ekkor a meglévõ vásárlóerõ a meglévõ termelésbe van belekényszerítve, akár szükséges az, akár nem, akár jó az, akár nem, ezért ezáltal gátolva vannak a gazdasági innovációhoz szükséges iniciatívák. Az, ami ma kamatproblémaként jelen van a világban, abból a módból jött létre, ahogyan a földjáradék ma a gazdaságban cirkulál amikor is a földjáradékot megint csak a földterület hozamaként tekintjük, a termelékenység figyelembevételével. A földjáradéknak és a kamatnak az összefüggése ma már közvetlenül nem látszik, mivel a földjáradék elvegyült a tõkekamattal, amely pedig a jegybankok pénzpolitikájának hatása alatt áll. Ez az írás többek között arra szeret- 2013/3 7

10 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága ne rámutatni, hogy a megtakarított fizikai munka révén keletkezõ járadék finanszírozza az egész szellemi életet, beleértve az ipart, az államéletet, a nem munkaképes lakosságot, az idõseket és betegeket. A stabil monetáris politikáért folytatott küzdelem során felmerülõ újabb javaslatok vagy a termelõeszközök elõállításához szükséges ráfordításhoz kapcsolják a pénzmennyiséget, vagy az áruk árindexének változásaitól teszik azt függõvé. Aki azonban éppen a termelõeszközökhöz köti a pénzmennyiséget, az elsiklik afölött, hogy ha a termelõeszközök az egyre nagyobb mértékû racionalizálás következtében egyre olcsóbbá válnak, akkor a racionalizálási nyereségnek megfelelõ pénzmennyiség eldeflálódik. Ezért aztán az ilyenfajta pénzteremtés képviselõi nem találják a rendszerükben a kulturális és oktatási szektor finanszírozásához szükséges tõkefelesleget. Ennek szükségszerûségére és a kulturális és oktatási szektorban való felhasználás szükségességére pedig már ugyancsak rámutattunk. Ugyanakkor ezzel ellentétes nehézség elõtt állnak azok, akik egy árindexhez akarják hozzákötni a pénzmennyiséget. Mivel az árak a maguk részérõl a pénzmennyiség egyik funkciójaként szolgálnak, ezért per definitionem sohasem szolgálhat indexként a teljes árszint, hanem csupán egy árukosárba kiválasztott termékek árát lehet meghatározni. Azon szándék mögött, hogy a pénzmennyiség egy árindexhez legyen hozzákötve, mindig az a megfontolás áll, hogy a pénzmennyiség mindig hozzá legyen igazítva az áruk mennyiségéhez. Amikor csökkennek az árak, akkor e szerint a felfogás szerint a pénzmennyiség az árumennyiség után kullog, ezért meg kellene azt növelni. A racionalizálás miatti árcsökkenést azonban csak akkor egyenlíti ki a pénzmennyiség növelése az ilyen rendszerben, ha az árcsökkenésben manifesztálódó racionalizálási nyereséget a megfelelõ termelõknél elinflálják. Csak akkor lenne helyes hagyni, hogy a pénzmennyiség az árumennyiséggel együtt növekedjen, ha csupán a fizikai munka által megtöbbszörözött természeti termékekrõl lenne szó. Azonban amint a racionalizálás, vagyis a fizikai munka megtakarítása révén létrehozott ipari termékekrõl van szó, azok árának csökkennie kell. Máskülönben csak felfúvódik az ipari termékek árszintje, és inflációra kerül sor, ami napjainkban a kamatok növekedését és a mezõgazdaság tönkretételét idézi elõ, mivel túlságosan megnõ az ipari termékek árszintje a mezõgazdasági termékekéhez képest. Ezáltal a mezõgazdaságtól elvonásra kerül a földjáradék, a polgároknak pedig csökken a vásárlóerejük, mivel az állam adóbevételek hiányában pénzt teremt a költségei fedezésére, és hagyja azt belefolyni a pénzügyi rendszerébe. A mezõgazdaság ekkor abba a reménytelen helyzetbe kerül, hogy az elõállított termékek mennyisége révén próbálja meg kiegyensúlyozni a helyzetet. Minél inkább racionalizál a mezõgazdaság, vagyis minél több ember szabadul fel arra, hogy ipari teljesítményeket hozzon létre, amelyek pedig megint csak a pénzmennyiség növekedéséhez vezetnek, annál inkább hátrányba kerül a mezõgazdaság. Mindaddig, amíg az ember nem jut el ahhoz a szemlélethez, hogy itt két, egymást kompenzáló értékkel van dolga, addig nem fogja tudni átlátni azt a tévedést, hogy a pénzmennyiségnek nem szabad a szervezett munkával létrehozott áruk mennyiségével együtt növekednie, mert különben inflációt fog okozni az ipari áruk oldalán. Ez az egymást kompenzáló két érték pedig a következõ: egyfelõl az I-es érték, a természeten alkalmazott munka vagy másképpen kifejezve az a munka, amely úgy változtat meg valamilyen természeti terméket, hogy az bele tudjon kerülni a nemzetgazdasági körforgásba ; ezzel szemben áll pedig a II-es érték, a szellem által megszervezett munka. E két egymást kompenzáló értékképzési folyamat miatt nem közömbös a pénz funkciója szempontjából az, hogy a pénzmennyiség igazodik-e az árakhoz, illetõleg az árak kínálatához, vagy hogy éppenséggel az árak orientálódnak-e a pénzmennyiség alapján. Fordította: Wágner Noémi A fordítás alapja: Alexander Caspar: Wirtschaften in der Zukunft. Klett und Balmer & Co. Verlag, Zug, 1996 Az elsõ rész a Szabad Gondolat 2013/2-es számában jelent meg. Jegyzetek: 19 A tulajdonnak ez a formája már megvalósult a hitbizományban, de csak a földbirtokra vonatkozóan 20 ld. VII. fejezet 21 ld. késõbb:...a felszabaduló pénztõke itt a földterületnek a termelékenység szempontjából vett hozamaként, nem pedig a földhasználati díjként 23 ld. késõbb: A mérhetõ nemzetgazdasági érték ld. késõbb: Valamely árunak az árát a ld. már korábban: Ez a szubjektív követelés ld. Az állam tagozódása... c. VIII. fejezetet 27 ld. korábban, valamint Illusztrációk és táblázatok 1. és 7. ábra 28 ld. késõbb és a IX. fejezetben található 11. táblázatot: A központi banknak és fiókjainak könyvelése egy példán keresztül 29 A központi bank konszolidált mérlegösszege (ld. IX. fejezet 11. táblázat) nem haladhatja meg és nem is fogja meghaladni a pénzteremtés összegét /3

11 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága IX. Illusztrációk és táblázatok Az 1-6. ábrával didaktikai segítséget kívánunk nyújtani az értékképzés és az árképzés képszerû megragadásához. Az ábrázolásban két princípium kibontakozó hatására helyeztük a hangsúlyt, nem pedig a történelem hû visszaadására. A két princípium mindig együtt hat (inverz poláris módon), és univerzális érvényû. 1. ábra: Ez az ábra az ÉI értékképzés keletkezésének a momentumát ragadja meg: közvetlenül a természeten elvégzett munka = nemzetgazdasági értelemben vett fizikai munka. A zsákok a földmûvelés által létrehozott eredményt reprezentálják (=ÉI), és ezek alkotják a pénzteremtés alapját. 2. ábra: Ez az ábra az ÉII értékképzés keletkezésének a momentumát ragadja meg: a fizikai munka megszervezése = nemzetgazdasági értelemben vett szellemi munka; a munka függetlenedik a közvetlenül a természeti alapon végzett tevékenységtõl = tõkefelhalmozás A már nem közvetlenül a természeti alapon munkát végzõk számára a földmûveléstõl való függetlenedésük lehetõvé tétele érdekében meg kell hitelezni a rájuk esõ zsákokat, amelyek megtermelését a földmûvelésben megmaradók veszik át; a megelõlegezett zsákokkal szembeni többletteljesítmény pedig ipari termékként jelenik meg. 3. ábra: Ez az ábra az ipar racionalizálását mutatja be. 4. ábra: A pénzben kifejezett értékképzés és árképzés, az elszámolási egység, ill. szociális kvóta alapján ábrázolva (szociális kvóta = az egyes emberek teljesítménye értékének része az összgazdasági teljesítmény értékébõl). 5. ábra: Ez az ábra a tisztán fogyasztók felszabadulásának a szociális kvótára gyakorolt hatását s annak az árstruktúrára nézve jelentkezõ következményeit ábrázolja. 6. ábra: Ezzel az ábrával elhagyjuk a szemléletes, ugyanakkor sematikus ábrázolásmódot, és egy absztraktabb, mindazonáltal a valóság dinamikáját tükrözõ ábrázolásra cseréljük le. A sematikusság abból adódott, hogy az értékképzést az elõállítás oldaláról szemléltük, amelynek a fizikai oldala jelenti a mércét a teljesítmény kiegyenlítésére nézve; ha csak fizikai munka létezne, akkor a teljesítményeknek meg kellene felelniük egymásnak. Ez az ábra azt mutatja be, hogy a tisztán fogyasztóknak köszönhetõen azonban egy olyan nyitott rendszerrõl van szó, amelyben szabad árképzés érvényesül. Az árképzés, pénzteremtés és a jövedelem közötti összefüggés felismerésén alapuló társulás révén a munka- és a tõkeáthelyezõdésnek köszönhetõen kiegyenlítõdnek a szükségletalapú árak és az elõállítás által megkövetelt árak. 2013/3 9

12 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 1. ábra Példánk kedvéért egy 20 fõs népességet választunk, amely a földterületén gazdálkodik. A népességnek kereken a fele nem végez közvetlen termelõmunkát, hanem tisztán fogyasztó. Nemzetgazdasági értelemben vett fizikai munka = közvetlenül a termõföldön végzett munka. Õstermelés Közvetlenül a termõföldön végzett munka (megélhetési gazdálkodás) Az elemi szükségletek kielégítése történik, annyit termelnek amennyire a közösségnek szüksége van. a tisztán fogyasztók számára a termelõk számára Értékek Anyagok Pénzmennyiség õsjövedelem adományozás É I EE vagy Fejenkénti elszámolási egység Pénz teremtése a teljesítmények könyveléseként (az õstermelésre emlékeztetve) és csereeszközként /3

13 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 2. ábra Egyelõre félretesszük a 10 tisztán fogyasztó lakost, és csak a 10 termelõ személyre koncentrálunk. Õk a képességeik és szükségleteik alapján szervezõdnek meg. A példánkban 6 személy közvetlen fizikai munkát végez a termõföldön; a racionalizálásnak köszönhetõen azonban s ezt egyúttal létre is hozva 4 személy a természeti alapon végzett munkától független tevékenységet végez: ekét készítenek. A fizikai munka megszervezése Anyagok A munka függetlenedése a természeti alapon végzett tevékenységtõl = tõkefelhalmozás Értékek Megelõlegezés Érték 1 eke Teljesítmény Az értékek összehasonlítása: II-es érték I-es érték megtakarított munka Az ÉII-es értéket a közvetlenül a természeti alapon megtakarított munka alapján határozzuk meg. Az eke értéke a földhozam 4 emberegységének felel meg. 2013/3 11

14 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 3. ábra Az értékképzés a szükségletektõl és az elõállítástól függ; az értékképzés mércéjeként nem a szükséglet, hanem az elõállítás szolgál (az EE elszámolási egység). Az árképzés az értékek egybevetésébõl adódik. A példánkban a 4 kézmûves tevékenységet végzõ hölgy egy termelési ciklusban a következõket állítja elõ együtt: 1 ekét, 4 széket, és 4 személy számára háztartási kerámiacikkeket. Racionalizálás az iparban Értékek Anyagok Megelõlegezés Érték Eke Kerámia Székek Teljesítmény II-es érték I-es érték megtakarított munka A további racionalizálásnak köszönhetõen most az eke értéke a teljes földhozam még 2 emberegységének felel meg /3

15 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 4. ábra A nemzetgazdasági értelemben vett szellemi munka növekvõ arányának (vagyis a racionalizálásnak) köszönhetõen egyre több teljesítményt kínálnak fel. Ha a pénzmennyiséget az õs termelésnek feleltetjük meg (s mindkettõ a népességszámtól függ), akkor az összes teljesítmény értéke számszerûen pénzben kifejezve mindig az õs termelés összértékének fog megfelelni. A példánkban a 6 kézmûves tevékenységet végzõ hölgy egy termelési ciklusban a következõket állítja elõ együtt: 1 traktort, 2 ekét, 10 könyvet, 10 széket és 20 korsót 10 személy számára. Termékek: Traktor 2 eke Könyvek Székek Kerámiacikkek Értékek Anyagok Az ipar hányada A mezõgazdaság hányada Az egyes személyek teljesítmény(ei)nek értékét az elszámolási egység (EE) reprezentálja pénz formájában. Minél magasabb szinten van racionalizálva a földmûvelés, annál iparosodottabb a termelés; minél magasabb szintû az összes termelés racionalizálása (pozitív értéken mért teljesítmény), annál kisebb rész esik az EE-bõl az egyes termékekre. 1/10 traktor 1/5 eke 1 könyv 1 szék 2 korsó 1 zsák Az osztó a fizikai munkát végzõk száma = munkavégzõk 1 Zsák 1 Traktor 1 Eke 1 Könyv 1 Szék 1 Korsó összes termelés összár Ár (EE-ben): 2013/3 13

16 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 5. ábra Az egyre magasabb szintû racionalizálásnak köszönhetõen lehetõvé válik az, hogy egyes emberek a nem nemzetgazdasági értelemben vett szellemi munka végzésére is szabaddá válhassanak. Õk tisztán fogyasztók, vagyis nem hoznak létre árut, hanem esetleg jövõbeni pozitív értéken mért teljesítményeket tesznek lehetõvé. A példánkban 3 személy tevékenykedik a földmûvelésben. 5 kézmûves tevékenységet végzõ hölgy egy termelési ciklusban 1 traktort és ekét, 20 könyvet, 10 széket és 20 korsót állít elõ 10 személy számára. - Ebbõl a 10 személybõl 2 személy függetlenedett. Termékek: A mezõgazdaság adománya Az ipar adománya Értékek Anyagok Ár (EE-ben): Könyvek Székek Kerámia cikkek Traktor + eke 1 Zsák 1 Traktor 1 Eke 1 Könyv 1 Szék 1 Korsó összes termelés összár A munkavégzõk száma határozza meg a hányados nevezõjét. A nevezõ annyival nõ, amennyi a tisztán fogyasztókra esõ EE-hányad, amelyet a munkavégzõknek kell viselniük. 1/8 traktor és 1/8 eke 2,5 könyv 1,25 szék 2,5 korsó 1,25 zsák Elvben minden személynek EE-hez kell jutnia a teljesítménye ellenértékeként. Ennek megfelelõen a saját EEbõl ki kell tudnia elégíteni a saját szükségleteit a többiek teljesítményeibõl. Ha csak munkavégzõk lennének, akkor az egyes termékek elõállításának ára az egyes munkavégzõkre esõ szociális kvótától függne /3

17 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 6. ábra Ezen az ábrán ismét fel van tüntetve mind a 20 személy, akikrõl az elején szó volt. A három jel + - ~ mindegyike egy-egy személyt jelöl a társadalmi struktúrában. A jövedelmek imponderábiliái abból adódnak, hogy a tisztán fogyasztók a jövedelmet tekintve transzparens módon a munkavégzõkhöz vannak kötve, a kiadásokat tekintve azonban tõlük függetlenek. Vállalatok pozitív értéken mért teljesítményt végzõk Példa a teljesítményhozamok és a jövedelem közötti mérlegre, asszociatívan megragadva Mezõgazdaság Kiindulási helyzet Ipar és szolgáltatások Lehetõség a harmonizálásra Lehetõség a további fejlõdésre Mezõgazdaság Ipar és szolgáltatások Mezõgazdaság Ipar és szolgáltatások tisztán fogyasztók: kincstár (kötelezõ adományozás) öregségi ellátás Az adományoktól függõk (oktatás- és egészségügy, egyházak...) elõállított termelési egységek megcélzott ár: arányként * tizedesként megcélzandó elszámolási egységek (a + esetében, valamint a függõ és ~ esetében) megcélzott elszámolási egységek többlete Lehetséges asszociatív kiegyenlítés: munka áthelyezése munka visszavezetése munka függetlenítése a tisztán fogyasztók és az adománytól függõk újracsoportosítása * A termelési egységenkénti feltételezett, szükségletektõl függõ ár; osztó = a munkavégzõk száma (lásd 4. és 5. ábra); a számláló a munkavégzõkhöz csatolt tisztán fogyasztókat foglalja magában; termelési egységek szorozva a megcélzott árral = megcélzott elszámolási egységek. 2013/3 15

18 Világhelyzet Ertsey Attila: Hazugságok, tények, perspektívák A 2014 júniusára tervezett konferencia elõkészületeként indított cikksorozatunk részeként újra egy pillantást vetünk az elõkészületekre, a szervezés állására és a téma aktualitására. A konferencia elõkészületei A szervezésre munkacsoport alakult, budapesti és baseli közremûködõkkel. Fõbb feladataink a program kidolgozása, költségvetés készítése, forrásteremtés, a helyszín kiválasztása, tájékoztatás és a közönség szervezése. Mivel a forrásteremtés a legnehezebb kérdés, minimum és maximum-programmal készülünk fõs létszámmal, a pályázatok elnyerésének elõre nem látható eredményeire tekintettel. A háromnapos program nagyrészt összeállt. Az összegyûjtött címlistákon az elõzetes tájékoztatás megkezdõdött, ezt a már létrejött Facebook-oldal és a rövidesen elinduló honlap ( segíti. Az elõzetes érdeklõdés igen nagy, 150 fölötti a létszáma azoknak, akik jelezték részvételi szándékukat. Az elõkészületekbe egy pályázat révén bekapcsolódtak a V4 országok antropozófiai társaságai is. Szeretnénk a kört kitágítani romániai, délszláv, osztrák és német partnerekkel is. A programok véglegesítése 2013 novemberében fog megtörténni, a regisztráció is ekkor kezdõdik. A szervezéssel párhuzamosan folytatódik a Világháborúval foglalkozó csoport munkája. A munka fókuszpontjába mindig más terület kerül, így a témát tanulmányoztuk a szlávság, a németség, a britek aspektusából. A források között elsõdleges Rudolf Steiner Kortörténeti szemlélõdések c. mûvének részletei, de a tanulmányozott források sora felöleli Helmuth von Moltke emlékezéseit, L. von Polzer- Hoditz és Renate Riemeck írásait és számos kapcsolódó dokumentumot. A munka a háború témakörét három síkon vizsgáló kutatás módszerét a Szabad Gondolat márciusi számában Frisch Mihály részletesen leírta. Szándékaink szerint ez a módszer marad a konferencia vezérfonala a tartalmat illetõen. Ezáltal válik lehetségessé egy új, termékeny rálátás elnyerése a kérdéskörre, mely meghaladja a hagyományos történettudomány kereteit. Mai viszonyunk a világháborúhoz Az évforduló közeledtével egyre több szó esik a háborúról. Történészek és politikusok szólalnak meg, szembetûnõ a zavarodottság. A háború alatt és az azóta született hazugságok tovább hatnak. Nincs szó a háborús felelõsség kérdésérõl, bátortalan a német és az osztrák magyar felelõsséggel kapcsolatos hamis vádakra vonatkozó kérdések felvetése, túl sok a mégoly jogos, de annál terméketlenebb önsajnálat, sehol a magyar fél saját mulasztásainak, hibáinak önkritikus felvetése. A Ferenc Ferdinánd elleni merényletrõl és annak hátterérõl alkotott kép zavaros és messze nem a jelentõségén kezelt. A múltba utalják mint egy aktualitását vesztett témát. Bíbelõdjenek a történészek vele. Fontos e zavart és a végsõ okok megvilágítására alkalmatlan, kauzális történelemszemlélet tévedéseinek, vakságának és makacsul rögzült valótlanságainak megvilágítása, új tényekkel való kiegészítése, a nézõpont megváltoztatása által. Az oksági, a fizikai tényeken alapuló történelemszemlélet ugyanis alkalmatlan bizonyos összefüggések feltárására, melyek az érzéki síkon nem tekinthetõk át, szükséges hozzájuk az érzékfeletti síkról való rátekintés. Ehhez nem szükséges, hogy szellemi látóvá váljunk, de elengedhetetlen bizonyos érzékfeletti közlések megértése, melyek ismeretében összeáll a kép, és az érzéki sík eseményei közti összefüggések is megnyilatkoztatják magukat. A szabadkõmûvesség szerepe A szabadkõmûvesség szerepének puszta említése is a gyanús összeesküvés-elméletek vádját eleveníti meg. A gyanú annyiban jogos, hogy könnyû õket bûnbakként megjelölni, és ezzel a további kérdéseket melyek egy teljes kép megrajzolásához szükségesek kioltani. A háborúval foglalkozó irodalom egyik számunkra kulcsfontosságú mûve Renate Riemeck Bilanz eine Jahrhunderts címû könyve. Riemeck 1 remek történész volt, antropozófiai kötõdése a könyvbõl az avatott /3

19 Világhelyzet Ertsey Attila: Hazugságok, tények, perspektívák szemlélõ számára ugyan kiolvasható, de a laikus számára nem nyilvánvaló, és nem zavarja meg az olvasót ezoterikus utalásokkal. Mégis olyan síkokra világít rá, melyek a hagyományos történelemszemlélet számára nem hozzáférhetõek. Riemeck említi a háború elõre eltervezettségével kapcsolatos egyik alapvetõ tényt. Az olasz szabadkõmûves Mazzini fogalmazza meg már 1851-ben, hogy a Monarchiát több kis nemzetállamra kell szétrobbantani. Ennek a tervnek a hátterében részben az akkori olasz és vatikáni érdekek is szerepet játszottak, de valójában nagyobb szabású tervek állnak a háttérben, melyek célja Közép-Európa szétrobbantása. Riemeck erre céloz, mikor kijelenti, hogy az elsõ világháború jó elõre eltervezett célja egy Közép-Európa ellen indított megsemmisítõ háború. E háború egyik kiváltó oka a Németország és Anglia közti gazdasági konkurencia, melynek egyik tétje a gazdasági világhatalom megszerzése. A másik tét az orosz nép nevelésének feladata. A német nép feladata az orosz kultúrcsíra nevelése, és felkészítése saját jövendõbeli korfeladatára. Az angolszász okkult körök e titok ismeretével rendelkeztek, és célul tûzték ki, hogy a szláv népek lelke felett ellenõrzést gyakoroljanak. Ebben Németország zavaró tényezõ volt. Hogy e küzdelem kialakulhatott, ahhoz arra volt szükség, hogy Németország elmulassza saját korfeladatát, elszakadjon saját népszellemétõl. A németség korfeladata A törés valahol Goethe után történt, amikor a németség Európa szellemi vezetésének feladatáról lemondott, és az angolszász típusú materialista fejlõdés útjára lépett. Ennek köszönhetõ, hogy tehetségét nem eszmék megragadásának, hanem a külsõdleges technikai-gazdasági fejlõdés szolgálatába állította, és Angliát tekintette példaképének. Bár gazdasági fejlõdése késõbb indult, mint az ipari forradalom Angliájáé, de robbanásszerû sebességgel behozta lemaradását, és az elsõ világháborút megelõzõ évekre a világbirodalmat kiépítõ és egy komplett gyarmatbirodalommal rendelkezõ Anglia gazdasági konkurensévé vált. A szellemtõl való eltávolodásának szimptomatikus következménye, hogy Caspar Hauser, akinek kulcsszerepe lett volna a XIX. század európai forradalmi mozgalmaiban, nem tudta betölteni feladatát a fizikai síkon, bár áldozata révén a németségnek mégis sikerült fenntartani a saját népszellemével való kapcsolatot, a teljes elszakadást elkerülnie. De ez az eltávolodás eredményezte Hauser meggyilkolása után éppen száz évvel a német történelem legsötétebb korszakának kezdetét, a nácizmus megszületését, és Caspar Hauser, a német népszellem legmagasztosabb tulajdonságait hordozó személyisége negatív tükörképének, Hitlernek a megjelenését. Ha Németország felismerte volna korfeladatát és lemondott volna a gazdasági expanzióról, nem hívta volna ki Anglia félelmét. A tõkekihelyezés helyett folytathatta volna az orosz nép, azaz a szláv kultúrcsíra nevelését a német kultúrának a szláv területre való közvetítésével, melyet évszázadokig zavartalanul végzett. Mulasztásaink A háború kirobbanásának számos oka közül kulcsfontosságú saját mulasztásaink megvilágítása. A XIX. század európai forradalmi hulláma a népek szabadságtörekvéseit hozta felszínre, ennek eredményeként a magyarokban is felszínre került az igény a saját nyelv és kultúra érvényesítésére. Ez az Osztrák Magyar Monarchia területén csíraként megjelenõ kezdeménye volt a szociális organizmus hármas tagozódása, azon belül a szellemi élet szabadsága iránti ösztönös törekvésnek, melynek kifejlõdése az itt élõ népek mai kifejezéssel élve kulturális autonómiájához vezetett volna. Ez a fejlõdés tette volna lehetõvé, hogy szemben a Közép-Európában megvalósulásra teljesen alkalmatlan nyugati egységállam elképzelésével, ahol a nemzet és az állam határa egybeesik, ezen a területen, ahol 17 népcsoport élt egymással elkeveredve, a népek békés együttélésének életképes formája alakuljon ki, mely a saját kultúra szabad gyakorlása révén eleve nem adott volna okot a népek közti etnikai konfliktusokra. Ezzel a háború kirobbantásának egyik fõ eszköze hatástalanná vált volna. A magyar szabadságtörekvések, melyeknek ne felejtsük el, eredetileg nem volt célja sem a trónfosztás, sem a Monarchia szétverése, célba értek, és a Kiegyezéssel a Monarchián belül egy duális hatalom jött létre, ahol az osztrák és magyar nemzet uralkodott, a kialkudott hatalommegosztás szerint. A Monarchia cca. 40 milliós népességében a német ajkú népesség száma 8 millió körül mozgott, a magyar ajkú népességé szintén. A dualizmus e két nép között osztotta meg a hatalmat, a magyarok elnyerték saját maguk számára a nemzeti kultúra és nyelv szabad ápolását. A rendezésbõl azonban kimaradt a Monarchia harmadik, legnagyobb népcsoportja, a mintegy 19 milliós szlávság. A szláv népek területileg széttagolva éltek, és szabadságtörekvéseik nem voltak egységesek. A csehek azonban éppoly jogosan követelték ugyanazon jogokat, mint amit a magyarok megkaptak, és felháborodásuk jogos volt, amikor a kiegyezés õket figyelmen kívül hagyta. Érthetõ, hogy a Közép-Európát konkurensének tekintõ angolszász hatalom a szlávok frusztrációjára épített, amikor elkezdte a szláv egység megteremtésére irányuló, a Monarchiát fellazító 2013/3 17

20 Világhelyzet Ertsey Attila: Hazugságok, tények, perspektívák háttérdiplomáciáját. Érthetõ, hogy a csalódott csehek vezetõ személyiségei a katolikus osztrák uralkodóval szembeni lojalitásukat angol szabadkõmûves kapcsolatokra cserélték, Benešig bezárólag. De a Kiegyezéssel a helyzet még nem romlott el végzetesen. Bár Rudolf képes lett volna a Monarchia államszervezetét egy korszerû fejlõdés útjára állítani, erre nem volt lehetõsége, ezért tragikus módon tett pontot élete végére. Ferenc Ferdinánd volt a következõ és utolsó esély a Monarchia átalakítására és megmentésére. Felismerte, hogy a dualizmust át kell alakítani egy hármas hatalommá, ahol a német ajkú, magyar ajkú és szláv népek egy hármas hatalommegosztásban képesek a békés együttélésre. Ferdinánd törekvése a trializmusra képes lett volna stabilizálni a Monarchiát, bizalmat keltve a lojalitásra egyébként is nyitott szlávokban a birodalom egybetartása iránt, és semlegesítette volna a pánszlá-vizmus leple alatt folyó fellazító törekvéseket, végsõ soron képes lett volna megelõzni a háború kitörését. Ez azonban nem volt érdeke a háttérben mûködõ angolszász hatalomnak. Egy erõs Németország és egy megerõsödött középhatalommá váló Osztrák Magyar Szláv Monarchia hosszú idõre visszaszorította volna Anglia világhatalmi törekvéseit. Ezért döntöttek úgy, hogy Rudolf Steiner szavaival élve a világtörténelem legalaposabban elõkészített merénylete által eltegyék láb alól Ferenc Ferdinándot, ezzel a Monarchiát és vele Németországot a háború örvényébe taszítsák. Noha sem a militarizmussal vádolt Németország, sem a Monarchia nem akart háborút, és nem is készült rá, Anglia aki lázasan készülõdött az eljövendõ háborúra, és fegyverkezett háborús propagandájával a militarizmus vádját és késõbb a háborús felelõsséget egyértelmûen a központi hatalmakra tolta és tolja a mai napig. Magyar háborús szándék mint olyan nem létezett, de a szlávok érdekeinek figyelmen kívül hagyása súlyos történelmi mulasztás volt. A magyarok akkori vezetõ politikusai nemcsak lenézték a szlávokat, hanem meg voltak gyõzõdve arról, hogy Ferenc Ferdinánd megrögzött magyargyûlölõ. Ez a mítosz a mai napig tartja magát nemcsak a magyar történészek körében, de a közvéleményben is. Szomorú tény, hogy a kor vezetõ politikusai Ferenc Ferdinánd halálhírére alig tudták leplezni elégedettségüket. Vakságuk tragikus végkifejlethez vezetett. A jelen feladatai Közép-Európa helyreállítása Ha sikerülne a Ferenc Ferdinándról alkotott hamis mítoszokat a helyére tenni, és személyiségének valós képét a magyar köztudatban helyreállítani, egyúttal a Kiegyezéskor elért eredmények mellé azok árnyoldalát is odaállítani, annak óriási jelentõsége lenne. Elõször is a Trianoni tragédia feletti önsajnálat helybenjárása helyére egy reális nemzeti önismeret kerülhetne. Fel lehetne oldani a minket körülvevõ szláv népekkel szemben ápolt ellenséges érzületünket, lenézésünket, sértettségünket. Ki lehetne mozdulni abból a téves helyzetértékelésbõl, mely a szomszédos népeket szlovákokat, cseheket, szerbeket, románokat okolja az ország szétszakításáért, akik a sértettségük révén kívülrõl beléjük táplált nacionalizmus és szeparatizmus okán viselkedtek úgy, feladva korábbi lojalitásukat Szent István koronája iránt. Ha meg tudjuk látni a háborúban valóban érdekelt külsõ hatalmakat és azt a tényt, hogy a háborúban a Kárpát-medencében élõ szláv népek egyszerre eszközök és áldozatok is voltak, megnyílik az út a gyógyulás felé. Akkor válnak csak érthetõvé Rudolf Steinernek a háborúval összefüggõ hármas javaslatának a szlávokra vonatkozó két tétele: a pánszlávizmus pozitív erõ a szláv kérdést csak pozitív politikával lehet megoldani. A fentiek fényében teljesen értelmetlen egy területi revízió felvetése. A revízió korábbi állapotokat állítana vissza, a viszonyok érintetlenül hagyásával. De értelmetlen a mesterségesen létrehozott nemzetállamok léte is. Az elmozdulás alapja egy újonnan létrehozandó kárpát-medencei, soknemzetiségû birodalom ha úgy tetszik, föderatív unió megszületésének irányába csak a szlávok felé irányuló bizalomkeltõ politika lehet. Ez a politika a jelenlegi államhatárok gazdasági értelemben való feloldásával kezdõdik, gazdasági kapcsolatok építésével, nem nemzetgazdasági keretek között, hanem egy határokon átnyúló, kooperatív gazdaság felépítésével. Ez a kooperatív gazdaság lehet az alternatívája a Nyugatnak a multinacionális cégek által folytatott gyarmatosító politikájának, mert összefogást teremt az itt élõ népek között. A folytatás a kulturális autonómia teljes, kölcsönös megvalósítása. A harmadik az államképzõdmények közti együttmûködés a népképviseletben, egy közös külpolitikában ennek csírája lehet a Visegrádi Négyek tartalmának és összetételének kibõvítése. Ez a fejlõdés lenne képes begyógyítani az elsõ világháború õskatasztrófája által ejtett sebeket. A feloldozást nem az itt élõ népek hajdani egymásnak ugrasztása által okozott kölcsönös sebek felemlegetése adhatja, hanem annak az atmoszférának a szétverése felett érzett közös fájdalom, mely hosszú ideig lehetõvé tette az itt élõ népek békés és gyümölcsözõ egymás mellett élését, s melynek újjáteremtése lehet az új, soknemzetiségû államképzõdmény csírája és majdani reménye. Jegyzet: 1 Riemeck volt Ulrike Meinhof nevelõanyja /3