A MAGYAR IPAR VÁLTOZÁSA A KONCENTRÁCIÓS ÉS SPECIALIZÁCIÓS INDEXEK TÜKRÉBEN AZ 1990-ES ÉVEKBEN. Jeney László 1 Szabó Pál 2.

Átírás

1 A MAGYAR IPAR VÁLTOZÁSA A KONCENTRÁCIÓS ÉS SPECIALIZÁCIÓS INDEXEK TÜKRÉBEN AZ 1990-ES ÉVEKBEN Jeney László 1 Szabó Pál 2 Bevezetés Az Európai Unióban az ipari ágazatok térbeli koncentrációjának és a térségek ágazati specializációjának kutatása az elmúlt években nagy teret nyert, tanulmányok sora foglalkozik az EU országaiban zajló tendenciák feltárásával, elemzésével. Ezekben a munkákban a jelenségek mérésére előszeretettel alkalmaznak különböző új és régi statisztikai módszereket, főleg koncentrációs és specializációs indexeket. Az 1980-as és 1990-es évekre vonatkozó kvantitatív vizsgálatok (pl. Hine, R. C. 1990; Hine, R. C. Greenway, D. 1991; Brulhart, M. Torstensson 1996; Amiti, M. 1997; Brulhart, M. 1998) eredményei azt mutatják, hogy az ipari ágazatok számottevő részénél térbeli koncentrálódás zajlott le Nyugat- Európában, amit az országok, térségek ipari specializációja kísért (Traistaru, I. 2000). Ennek okaként említhetjük, hogy a szolgáltató szektor dominanciájának növekedése mellett az ipari keresők száma csökken (dezindusztrializáció), ami ágazati szerkezetváltással és a termelékenység növekedésével jár együtt (Probáld F. 2000), és ezzel párhuzamosan az egységesülő gazdasági térben a munkamegosztás fokozódása, az egyre nagyobb teret nyerő multinacionális vállalatok hálózatainak célirányos szétterülése, a stratégiai ágazatok halványuló nemzeti jellege mind-mind a térségek iparon belüli ágazati szakosodását eredményezik. Az 1990-es évtizedben a magyar iparban is jelentős változások zajlottak le: ágazati és területi átrendeződések kísérték a szocialista rendszer összeomlásával járó gazdasági mélyrepülés eredményeként bekövetkezett ipari termelés és foglalkoztatás visszaesését, majd az ágazat talpra állását. Kérdésként merül fel, hogy ezekben az években az ipari ágazatok térbeli szerveződésénél megfigyelhető-e a koncentráció, illetve az egyes megyék ipari specializációja, mint Nyugat-Európában, avagy inkább a dekoncentráció és a térségi hasonulás a jellemző a hazai ipar fejlődésére. A hazai ipar főbb jellemzői az 1990-es években Magyarországon az 1950-es évek sztálini típusú nehézipari, az 1960-as évek feldolgozóipari, majd az as évek inkább intenzív fejlesztései után az 1990-es évek egy új korszakot nyitott a honi ipar II. világháború utáni történetében. Mind a foglalkoztatás, mind a termelés, mind pedig az export esetében az ipar radikális leépülésen, majd átalakuláson ment keresztül. Az ipari termelés és export visszaesésének hátterében több ok húzódik meg. 1. A korábban államilag dotált vállalatok közül sok a piaci körülmények között nem tudott helytállni. 2. Jelentősen visszaszorult a KGST égisze alatt kibontakozott keleteurópai piac. 3. A lakossági reáljövedelmek kilencvenes években bekövetkezett csökkenése átalakította a hazai ipari termékek belföldi keresleti viszonyait is. 4. A versenyképesebb külföldi ipari importtermékek által támasztott verseny (Perczel Gy. 1996). 1 Jeney László, doktorandusz, ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, laci@ludens.elte.hu 2 Szabó Pál, egyetemi tanársegéd, ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, paja@ludens.elte.hu 1

2 Jeney László Szabó Pál: A magyar ipar változása A szocialista időszak üzemei (állami iparvállalatok, ipari szövetetek) vagy bezártak, vagy átalakultak (privatizálták, több kisebb cégre bomlott fel stb.). Ez az átalakulás jelentős számú munkaerő elbocsátással járt, így megjelent a nyílt és tömeges munkanélküliség, mely az évtized végére azonban lassan mérséklődött. Az ipari vállalati szerkezetben jelentős módosulások történtek. A privatizáció lehetősége, de a munkanélküliség is ösztönözte a lakosság egy részének vállalkozóvá válását (Perczel Gy ), így egyre több új hazai többségében szerény tőkéjű, alacsony foglalkoztatotti létszámot produkáló cég jelent meg. Emellett az országba jelentős mennyiségű külföldi tőkét invesztáló multinacionális cégek többnyire az olcsó munkaerőre települő, zöldmezős beruházásként megvalósuló leányvállalatai kezdték meg működésüket. Ma már a feldolgozóipar tulajdonosi szerkezetében a jegyzett tőke alapján a legnagyobb hányadot a külföldiek adják, őket követik a belföldi társaságok majd a szövetkezetek. A külföldi tőke elsősorban a fővárosi agglomeráció térségére, illetve a nyugat-, valamint a közép-dunántúli régióra irányult. Ez a folyamat játszik fontos szerepet a főként egyes dunántúli régiókban megkezdődött valóságos ipari modernizációs folyamat, illetve az ezen alapuló területi fejlődés eddigi sikereiben is (Kiss J. 1997, 49.o.). Az ágazati megoszlást vizsgálva pedig az állapítható meg, hogy a legtöbb külföldi tőkebefektetés a gépiparban, valamint a vegyiparban realizálódott. Az átrendeződés két egymástól markánsan elütő szakaszban ment végbe a kilencvenes években. Az évtized legelején elsősorban egy leépülési folyamat volt jellemző. Noha a nehézipar válsága, a mérsékelten csökkenő ipari termelés már 1989 előtti időkre is visszanyúlik, az ipari krízis mélypontja Később a korábbi hanyatló tendencia megállt, és a kilencvenes évek második felében bár eltérő ütemben valamennyi megyében növekedésnek indult az ipari termelés, igaz többnyire további foglalkoztatás csökkenéssel (Nemes Nagy J. 1998). Az ipar általános változásai mellett kiemelt figyelmet érdemel területi jellemzőinek módosulása is. Eltűnt a főváros ipari fellegvár szerepe csakúgy, mint az egykori ipari tengely fogalma (Nemes Nagy J. 1998). Az ipar területileg egyenlőtlen fejlődése a főváros térségét leszámítva döntő tényezője volt a fejlettségi színvonal eltérő emelkedésének az ország térségeiben. Az 1990-es években a magyar vidéken az ipar volt a dinamikahordozó elem, azonban az iparnak a vidék differenciálódásában játszott szerepe kifejezetten a rendszerváltás utáni fejleménynek tekinthető (Kiss J. 1997). A rendszerváltozás előtt az északkelet-délnyugat irányú középhegységi ipari tengely következtében inkább észak-déli fejlettségi lejtő volt kimutatható hazánk térszerkezetében. A korábban jól prosperáló sáv azonban a depressziós térségek vonalává vált, és ez idáig csak a nyugati fele tudott megújulni. Emellett az ipari szerkezet kiegészült a földrajzi pozíciójából eredően felértékelődött nyugati határszéllel, melyet a megyékben megjelenő-megerősödő (részben zöldmezős jellegű) ipar, elsősorban a gépipar a Dunántúl északi fele és a főváros térsége mellett a legfejlettebb ipari zónává tette. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi észak-déli fejlettségi lejtőt egy nyugat-kelet irányú váltotta fel. A vidéken belüli területi egyenlőtlenségek rendszerváltás óta bekövetkezett elmélyülésében tehát kiemelkedő szerepet játszik az ipar: a gazdaság nagy ágazatai közül a vidék fejlettségi tagozódásában a legnagyobb átrendeződést az ipar térszerkezeti átalakulása hozta, mindenek előtt az északi országrész ipari depressziója és a nyugati megyék látványos feldolgozóipari boomja hatására (Nemes Nagy J. 1999, 71.o.). A főváros és vonzáskörzete mindvégig megtartotta és megerősítette vezető fejlettségi pozícióját az országban, és ismételten felerősödött a Budapest-vidék kettősége az ország térszerkezetében. Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy a főváros imént említett meglódulása már nem az ipari bázisnak, hanem a szolgáltató szektor előretörésének volt köszönhető. 2

3 Az 1990-es években a magyar iparban lezajló megrázkódtatásokhoz hasonló válságok Európa nyugati felében is lezajlottak az 1970-es években. A mintegy fél évszázadig tartó ipari kapitalizmust lezáró gazdasági ciklusváltás során olyan új problémákkal kellett szembenézni, mint a hagyományos iparágak értékesítési zavara, a magas infláció és a munkanélküliség, a földrajzi egyenlőtlenségek kiéleződése, a korábbi problémamegoldó állam tehetetlensége (Enyedi Gy. 1996, 23.o.). Ott is meg kellet küzdeni a korábbi fordista tömegtermelés posztfordi típusú átalakításával, az egykori fejlett iparvidékek depressziós területekké válásának problémájával. Ugyanakkor térségünkben a transzformációnak nagyobb ára lesz, mint Nyugat-Európában (ahol szintén nem kis megrázkódtatással járt), mivel alapvető politikai-társadalmi változások is kísérik, a tőkehiány pedig az új gazdasági szerkezeti elemek felépülését fékezik (Enyedi Gy. 1996, 18.o.). A hazai ipar mennyiségi jellemzői Az ipar radikális ágazati és területi átrendeződése felveti annak a vizsgálatnak a szükségszerűségét, hogy az ipari ágazatok térbeli szerveződésénél megfigyelhető-e a koncentráció, valamint jellemző-e az egyes megyék ipari specializációja. A vizsgálathoz adatforrásként a Központi Statisztikai Hivatal megyei statisztikai évkönyveit használtuk, melyekből három megyei szintű, ágazati bontásban 3 elérhető mutatót választottunk ki: az iparban foglalkoztatottak számát (fő), valamint a teljes ipari értékesítés (USD) és az ipari export értékesítés (USD) adatait. A mutatók a 20 főnél többet foglalkoztató, megyei székhelyű ipari szervezetek (vállalkozások) adatait tartalmazzák. Az értékesítés és az exportértékesítés adatai miatt a megyei székhelyű vállalkozásokat kellett vennünk, függetlenül attól, hogy azok telepei a megye területén vagy azon kívül vannak. A vizsgált időintervallum 1992-től 1998-ig terjed. 4 Mielőtt a konkrét specializációs és koncentrációs számítási eredményeket elemeznénk, érdemes az összeállított adatbázisunk révén nagyvonalakban áttekinteni az ipari foglalkoztatás, értékesítés és export évekre vonatkozó legfőbb számszerű jellemzőit (1. ábra). Az adatbázis alapján 1992-ben majdnem 1 millióan dolgoztak a hazai ipar 20 főnél többet foglalkoztató vállalatainál. Ez a szám 1998-ra mintegy háromnegyedére csökkent. A csökkenési folyamat nem újkeletű, hiszen már az 1970-es évektől a rendszerváltásig, ha kis mértékben is, de csökkent az ipari foglalkoztatottak száma. A transzformációs időszak drasztikusan felerősítette ezt a folyamatot, a dezindusztrializáció lassú folyamata óriási lökést kapott a gazdasági válság gyors elmélyülésével. A bruttó ipari termelés értékei a nyolcvanas években növekedtek, a rendszerváltás után azonban az ipari értéktermelésben is jelentős csökkenés következett be, ami szintén a transzformáció velejárója volt ben az összipari értékesítés nagysága mintegy 23,2 milliárd amerikai dollár volt. Az ipari értékesítés a következő évben érte el mélypontját, majd utána folyamatosan növekedett, 1998-ban már meghaladta a 33 milliárd dolláros értéket. 5 3 Ágazatok: Bányászat; Élelmiszeripar, ital és dohánytermék; Textília, ruházat és bőrtermék; Fa-, papír és nyomdatermék; Vegyipar; Nemfém ásványi termék; Kohászat és fémfeldolgozás; Gépipar; Egyéb feldolgozóipari termék; Villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás (továbbiakban energiaipar). 4 Az időintervallum megválasztásának oka, hogy ebben a periódusban egyeznek minden szempontból (felmértek köre, ágazati rendszer (NACE)) a mutatók, így összehasonlításra alkalmasak. 5 A forintban számított ipari értékesítés, illetve export a teljes vizsgált időszakban folyamatos növekedést mutatott, 1993-ig azonban az infláció ezt ellensúlyozta, így dollárban számítva csak 1993-tól kezdődően figyelhető meg növekedési tendencia 3

4 Jeney László Szabó Pál: A magyar ipar változása 1. ábra. A magyar ipar mennyiségi változásai az 1990-es években Foglalkoztatottak (százezer fő) Értékesítés (Mrd $) Export (Mrd $) Hasonló a helyzet az ipari export területén, amely 1992-ben 5,5 milliárd dollár volt, ez is 1993-ban érte el mélypontját, 1998-ra pedig meghaladta a 16 milliárd amerikai dollárt. Ezek alapján megállapítható, hogy az 1990-es években a magyar ipar országos szinten hatékonyabbá vált, mind az élőmunka-ráfordítást, mind pedig az exportképességet illetően, hiszen mialatt a foglalkoztatottak száma mintegy háromnegyedére csökkent, az ipari értékesítés másfélszeresére növekedett, az export értéke pedig megháromszorozódott. A honi ipari mennyiségi változásai mellett jelentősen átalakult minőségileg is. Ha az ipar ágazati megoszlását vizsgáljuk, akkor az előzőekhez hasonló módon megállapítható, hogy a legkisebb mértékű változások a foglalkoztatás területén fordultak elő, míg a legradikálisabb átrendeződés az ipari export terén volt. A vizsgált időszakban valamennyi iparágban csökkent a foglalkoztatottak száma. Ez a csökkenés azonban nem volt egyforma, hiszen a gépipari foglalkoztatottak száma 1998-ra az évi adat mindössze 91 százalékára esett vissza, míg a legnagyobb arányú csökkenést produkálva a bányászatnál az eredeti létszám az egyötödére zuhant vissza. Átrendeződött az ipari foglalkoztatás ágazati megoszlása, mert habár mind 1992-ben, mind pedig 1998-ban ugyanaz a három ágazat érte el a legnagyobb részesedést (gépipar, textilipar és élelmiszeripar), de a mindvégig első helyen álló gépipar 21-ről 25 százalékra tudta növelni a részesedését, ugyanakkor a korábban második helyen álló élelmiszeripar 1998-ban már csak 16 százalékkal képviseltette magát, így a textilipar (17 százalék) mögé szorult. Az összipari szinten ugyan növekedett az ipari értékesítés nagysága 1992 és 1998 között, azonban az iparágak többségénél csökkent a vizsgált időszakban az értékesítés nagysága, dollárban számítva. A teljes ipari növekedést a több mint háromszorosára emelkedett gépipari értékesítés eredményezte, ami mint később látni fogjuk jelentős hatással volt az ipari specializációs eredményekre is. A gépiparon kívül még a nemfémes ásványi termékek, valamint a kohászat és fémfeldolgozás tudta növelni, igaz csak kis mértékben az értékesítés nagyságát. A legnagyobb negatívum a bányászatnál tapasztalható, ahol hat év alatt 26 százalékára csökkent az értékesítés nagysága. Ezek a mennyiségi változások arányaiban is átformálták a hazai ipari értékesítés ágazati megoszlását. Míg 1992-ben az élelmiszeripar, az energiaipar, valamint a vegyipar volt a három legjelentősebb ágazat, 1998-ra miközben e három ágazat részesedése lecsökkent a gépipar a negyedik helyről az elsőre ugrott, 36 százalékra növelve részesedését az ipari összértékesítésből. 4

5 Ha megvizsgáljuk az exportértékek változását a vizsgált időszakban, akkor megállapíthatjuk, hogy csak két ágazat exportérték-növekedése haladta meg a teljes iparra számított exportnövekedési rátát: az energiaipar esetében az 1998-as év exportértéke közel harmincszorosa 6 az 1992-es év adaténak, a gépipar esetében pedig 5,5-szeres növekedés tapasztalható. Azonban csökkenést csupán a bányászati export esetében figyeltünk meg, ahol hat év alatt kétharmadára csökkent a dollárban számított exportérték. Az iparágak exportrészesedése tekintetében változatlanul a gépipar, a vegyipar, illetve az élelmiszeripar játsszák a legfontosabb szerepet. Azonban míg az első helyen álló gépipar 27 százalékról több mint 60 százalékra növelte részesedését, s így abszolút dominánssá vált, addig a többi ágazat veszített korábbi arányából (vegyipar 25%-ról 12%-ra, élelmiszeripar 18%-ról, 8%-ra). Az ágazati jellemzők mellett a területi eloszlás is módosult. Az ipari foglalkozatás tekintetében csupán három dunántúli megye (Fejér, Vas, Somogy) növelte a szekunder szektor keresőinek számát a vizsgált időszakban. A legnagyobb aránynövekedést mutató Fejérben habár 30 százalékkal nőtt az iparban dolgozók száma, és a fővárosban 1998-ban a hat évvel azelőtti létszámnak csupán 58 százaléka volt ipari foglalkoztatott, mégis ma is Budapest a legfőbb ipari foglalkoztató. A fővárosnak az országon belüli arányát nézve a korábbi 29 százalékról 22 százalékra csökkent a részesedése, amely nagyjából megfelel népességsúlyának. Ezek az értékek is alátámasztják a főváros erőteljes tercielizálódását, valamint az ipari szektor vidéken zajló előretörését. Fejér megye több mint háromszoros növekedéssel az ipari értékesítés tekintetében is listavezető a megyék között. Hasonlóan a foglalkoztatáshoz ez esetben is Budapest mutatta a legjelentősebb visszaesést értékének 78 százalékra csökkenésével. Ezzel noha csökkentette korábbi 36 százalékos részesedését 24 százalékra, még ma is a legnagyobb arányt képviseli a hazai ipari értékesítésből. Az ipari exportértékesítés nagysága, bár nem egyformán, de valamennyi térségben nőtt. A legnagyobb mértékű növekedést ezúttal is Fejér megye esetében figyelhettük meg, ami több mint 7,5-szeres növekedést jelentett. Ezzel szemben a tercierizálódó főváros, illetve az ipari depresszióval küzdő Nógrád esetében gyakorlatilag alig emelkedett a dollárban számított 1998-as érték a hat évvel korábbihoz képest. Itt figyelhettük meg a legnagyobb arányvisszaszorulását Budapestnek, hiszen míg 1992-ben 38 százalékát adta a teljes magyar exportértékesítésnek, hat évvel későbbre ez az arány nemcsak, hogy a népességsúlya alá (17 százalékra) csökkent, de 1998-ban Fejér megye 22 százalékos részesedésének köszönhetően már meg is előzte a fővárost. A specializáció és a koncentráció mérése Ágazati és területi módosulások jellemezték az ország ipari szerkezetének és térszerkezetének újra formálódását. Ennek a folyamatnak egyik kevésbé kutatott oldalát tárják fel a következőkben vázolt specializációs és koncentrációs vizsgálatok. Az itt kapott eredmények a térségek, valamint az ágazatok közötti abszolút nagyság differenciákat nem veszik figyelembe, csak az arányokra, illetve azok viszonyára mutatnak rá, amit azonban mindig szem előtt kell tartani, mivel például egy ágazat vagy térség arányának emelkedését előidézheti más ágazat, illetve térség volumen nagyságának csökkenése is. A megyék ipari specializációjának és az ipari ágazatok térbeli koncentrációjának mérésére többféle index használható. Az indexek közül kettőt választottunk ki: az ún. Herfindahl 6 Az energiaipar esetében az exportértékek jelentős éves ingadozásokat mutatnak. A jelentős növekedés a bázisév rendkívül alacsony értékének tudható be. 5

6 Jeney László Szabó Pál: A magyar ipar változása indexet, mely az abszolút specializációt, illetve koncentrációt méri, valamint az ún. Diszimilaritási indexet, mely a relatív specializációt, illetve koncentrációt méri. 7 Specializáció mérése: i = iparág, j = megye S ij S = j megye i iparágának részesedése j megye teljes ipari foglalkoztatottaiból (illetve értékesítéséből, exportértékesítéséből) S i = i iparág részesedése az országban az ország teljes ipari foglalkoztatottaiból (illetve értékesítéséből, exportértékesítéséből) Herfindahl index (abszolút specializáció) 8 S S 2 H = ( S ) j i ij Diszimilaritási index (relatív specializáció) 9 DSR j = Koncentráció mérése: i = iparág, j = megye S ij C = j megye i iparágának részesedése i iparág teljes (országos) foglalkoztatottaiból (illetve értékesítéséből, exportértékesítéséből) S j = j megye részesedése az országban az ország teljes ipari foglalkoztatottaiból (illetve értékesítéséből, exportértékesítéséből) i S S ij Herfindahl index (abszolút koncentráció) 10 H C i = j ( S C ij S 2 ) Diszimilaritási index (relatív koncentráció) 11 DCR i = j S C ij S i j 7 A Herfindahl index nagyon hasonlít a Gini-Hirschman-féle koncentrációs arány képletére (ld. Pl. Nemes Nagy J. (szerk.) 1977: Regionális gazdaságföldrajzi gyakorlatok. Tankönyvkiadó, Budapest.). Ez utóbbi módszer által kapott eredmény négyzete egyenlő a Herfindahl index révén kiszámított eredménnyel. A Diszimilaritási index szintén hasonlít egy gyakorta használt formulára, a Hoover-féle területi egyenlőtlenségi mutatóra (ld. Uo.). Ez utóbbi képlet alapján számított érték kétszerese egyenlő a Diszimilaritási index által produkált értékkel. 8 Az index értéke 0 és 1 között lehet. Minél nagyobb az érték annál nagyobb az abszolút specializáció mértéke. 9 Az index értéke 0 és 2 között lehet. Minél nagyobb az érték, annál nagyobb a relatív specializáció mértéke. 10 Az index értéke 0 és 1 között lehet. Minél nagyobb az érték annál nagyobb a koncentráció mértéke. 11 Az index értéke 0 és 2 között lehet. Minél nagyobb az érték, annál nagyobb a relatív koncentráció értéke. 6

7 A specializáció A megyék abszolút specializációját a foglalkoztatottak oldaláról vizsgálva (1. táblázat) megállapíthatjuk, hogy az indexek (H j S ) értékei 1992-ben Vas, Békés és Fejér megyében voltak a legmagasabbak ra az előbbi két Dunántúli megye mellé Békés visszaesése mellett Tolna zárkózott fel. A specializáció átlagosnál magasabb fokának Fejérben a gépipar és a kohászat-fémfeldolgozás, Vas megyében a textil- és a gépipar, Tolnában pedig a textilipar és a villamosenergia-ellátás (Paks) az oka. Az index értékeinek 1992-ről 1998-ra történő változásáról megállapíthatjuk, hogy mindössze a három dél-alföldi megyében csökkentek (specializáció csökkenése), emellett minden más megyében a specializáció stabilitása (5 megye), illetve kisebb mértékű fokozódása figyelhető meg. 1. táblázat. H j S értékek foglalkoztatottak Budapest Pest Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád Az értékesítési oldalt nézve az index értékei az előző mutatóhoz képest magasabbak, amit az ágazatok eltérő értéktermelése magyaráz (2. táblázat). Az abszolút specializáció 1992-ben az élelmiszeripari dominanciájú Békés, Bács-Kiskun és Somogy megyében, illetve a villamosenergia miatt Tolna, a kohászat-fémfeldolgozás miatt pedig Fejér megyében. Volt a legmagasabb ra jelentős változások mentek végbe: az élelmiszeripar súlya visszaesett az ipari termelésen belül, a gépipar az élre tört, főleg egyes dunántúli megyékben. Így a legmagasabb abszolút specializációt a legtöbb esetben a gépiparra való specializálódás okozta (Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér és Somogy megyékben), ezen kívül továbbra is magas értékű maradt az index Tolna megyében. Ha a változások irányát vizsgáljuk, akkor a következő megállapítások tehetők. Az abszolút specializációban legnagyobb növekedést négy dunántúli megye (Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Fejér) produkált. Magas a specializáció csökkenését képviselő megyék száma (8 megye), melyből négy az Alföldre, négy Dél- és Délnyugat-Dunántúlra esik. Az abszolút specializációban nagy csökkenést leggyakrabban az élelmiszeripar mérséklődése okozta (Zala, Békés, Bács-Kiskun). 7

8 Jeney László Szabó Pál: A magyar ipar változása 2. táblázat. H j S értékek értékesítés Budapest Pest Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-Abaúj-Zemlén Heves Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád Az exportértékesítést nézve az index értékei még magasabbak, mint az előzőeknél (3. táblázat). Mind 1992-ben, mind pedig 1998-ban magas az abszolút specializáció Borsod- Abaúj-Zemplén megye esetén a vegyipar dominanciája miatt. Szintén mindkét időpontban magas indexértéket figyelhetünk meg Fejér megye esetében is, azonban itt az eltelt hét év alatt megváltozott a vezető iparág, mert a korában első helyen álló kohászat-fémfeldolgozás helyett a gépipar vált uralkodóvá. Az ágazat elterjedését mutatja az is, hogy Fejér megyén kívül ra más dunántúli megyékben (Győr-Moson-Sopron, Vas, Somogy, Komárom-Esztergom) is dominánssá vált ez az iparág az exportban. Az abszolút specializáció legnagyobb mértékű növekedésének hátterében tehát leginkább a gépipar áll (Heves, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun- Szolnok, Komárom-Esztergom, Baranya, Vas, Somogy, Győr-Moson-Sopron). Ezeken kívül még Hajdú-Biharban volt jelentős növekedés az indexben, ahol az élelmiszeripar súlya növekedett meg. Ugyanakkor öt megyében csökkent a specializáció, az ipari értékesítéshez hasonlóan a legnagyobb arányú csökkenést több esetben az élelmiszeripar korábbi dominanciájának megszűnése okozta (Csongrád, Zala és Békés). 8

9 3. táblázat. H j S értékek export-értékesítés Budapest Pest Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-Abaúj-Zemlén Heves Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád A három mutató index-görbéi a vizsgált időintervallumban néhány, de csak kis mértékű kilengés mellett mindig igazodtak a két határév értéke közti különbségből eredő növekedéshez, csökkenéshez, illetve stagnáláshoz. A hét év alatt a foglalkoztatás szempontú specializáció minimális érték és területi változása mellet radikális átrendeződés és értékváltozás figyelhető meg az értékesítésben, de még ennél is szembeötlőbb az átalakulás az exportértékesítésben (2. ábra). Mindkettő esetében a húzóágazattá váló gépipar és a leépülő élelmiszeripar a fő oka az átrendeződésnek. Megállapíthatjuk az indexekre számolt átlagértékek alapján, hogy míg a foglalkoztatottak és az értékesítés esetén minimális mértékben, az exportértékesítés esetében viszont számottevően nőtt átlagban a megyék abszolút specializációja. A relatív szórást szintén kiszámítva még azt a megállapítást is tehetjük, hogy a megyék közti specializációs szintbeli különbségek mindhárom mutatónál nőttek, és ez a növekedés az értékesítésnél és az exportértékesítésnél elég számottevő. A megyék relatív specializációjának (DSR j ) vizsgálata arra mutat rá, hogy mely megyék iparszerkezete tér el leginkább az országostól. Az idősor vizsgálat révén az is feltárható, hogy mely térségek tudták követni az ipar ágazati módosulásainak országos tendenciát, és melyek azok, amelyek más irányba mozdultak el. A foglalkozási szerkezetet nézve (4. táblázat) 1992-ben Békés, Fejér, Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyék ágazati szerkezete tért el legjobban az országostól (index értéke>0,6). 9

10 Jeney László Szabó Pál: A magyar ipar változása 2. ábra. Abszolút specializáció (1992 és 1998) EIND=ipari foglakoztatottak IOUT=ipari értéktermelés IEXP=ipari export értékesítés Me=kohászatfeldolgozás M=gépipar F=élelmiszeripar C=vegyipar E=villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás 10

11 4. táblázat. DSR j értékek foglalkoztatottak Budapest Pest Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád ban már csak Fejér, Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékről mondható el ugyanez. Fejér megyében a gépipar és a kohászat-fémfeldolgozás, Tolnában pedig a textilipar magas aránya, míg Borsod-Abaúj-Zemplénben a szocialista ipar összeomlásának szimbólumaként a gépiparnak az alacsony részesedése idézte elő az országostól jelentősen eltérő szerkezetet. Az országos mintát leginkább Győr-Moson-Sopron, Somogy, Pest megyék, valamint Budapest képviselték 1998-ban. A változási tendencia érdekes, mivel 1992-ről ra a húsz térségből tizenkettőnél csökkent a relatív specializáció. Mint fentebb kifejtettük, az országos ágazati szerkezet legfőbb jellemzője a gépipar kismértékű előretörése, valamint az élelmiszeripar visszaszorulása. Amely térségek ezt a tendenciát követték, azoknál a relatív specializáció értéke változatlan maradt, illetve csökkent. A legjelentősebb elmozdulást Zala (relatív specializáció növekedése), valamint Somogy (relatív specializáció csökkenése) megyék produkálták. Az előbbinél az országos tendenciától eltérően például a bányászat részaránya nem esett vissza, a textilipar és a nemfémes ásványi anyagok ágazatai az országos ütemnél jobban növelték részesedésüket, míg az országos szinten dinamikusan fejlődő gépipar részaránya gyakorlatilag változatlan maradt. Somogy megyénél az 1992-ben kiemelkedő szerepet betöltő élelmiszeripar drasztikus visszaesése, valamint az országos tendenciától eltérően az energiaipar ágazatának jelentős részarány vesztése, és így mindkettő esetében az országos átlaghoz való közeledés a magyarázata az index érték változásának. Az értékesítési oldalt nézve akárcsak az abszolút specializációnál magasabbak az index értékek, mint a foglalkoztatás esetén (5. táblázat). 11

12 Jeney László Szabó Pál: A magyar ipar változása 5. táblázat. DSR j értékek értékesítés Budapest Pest Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-Abaúj-Zemlén Heves Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád ben a relatíve legspecializáltabb megyék Fejér, Békés, Nógrád, Vas, Bács-Kiskun és Tolna megyék voltak (index értéke>0,8) ban szintén hat megye értéke volt 0,8 felett, de mind az összetétel, mind a sorrend megváltozott: Békés, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Fejér és Csongrád voltak a relatívan legspecializáltabb megyék. Békés megyében az élelmiszeripar és a nemfém ásványi termékek ágazatainak az országos szinthez való viszonyításban magas, a vegy- és a gépiparnak pedig alacsony részesedése idézi elő a magas indexértéket. A többi megyénél a jelentős eltérés magyarázó oka: Tolna az energiaipar extrém magas, a nemfém ásványi termékek, a gépipar alacsony részesedése; Borsod-Abaúj-Zemplén a vegyipar magas, a gépipar extrém alacsony részesedése; Hajdú- Bihar az élelmiszeripar és az energiaipar magas, a gépipar alacsony részesedése; Fejér a kohászat-fémfeldolgozás és a gépipar magas, az élelmiszer- és a vegyipar alacsony részesedése; Csongrád az energiaipar és az élelmiszeripar magas, a gépipar alacsony részesedése. Az országos átlagnak leginkább Komárom-Esztergom és Pest megyék feleltek meg. A változási tendenciáról elmondható, hogy tíz térség relatív specializációja csökkent, tízé pedig nőtt. A legjelentősebb elmozdulást három megye, Komárom-Esztergom, Bács- Kiskun és Nógrád tette meg, mindháromnál jelentősen csökkent a relatív specializáció. Komárom-Esztergom esetén a bányászat, Bács-Kiskunnál az élelmiszeripar 1992-ben még jelentős részesedésének drasztikus visszaesése eredményezte az országos szinthez való közeledést. Nógrád megyénél ugyanezt az 1992-ben számottevő nemfém ásványi termékek ágazatának részarány csökkenése, valamint az élelmiszeripar országos tendenciával ellentétes részarány növekedése produkálta. Az exportértékesítésnél ismét nagyon magas index értékeket találunk (6. táblázat). 12

13 6. táblázat. DSR j értékek export-értékesítés Budapest Pest Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-Abaúj-Zemlén Heves Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád ben öt megye értéke haladta meg az egyet: Fejér, Békés, Csongrád, Baranya és Zala ban már hat megye volt rendkívül specializált, és Fejér, Baranya kiesése mellett Borsod- Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg lépett be ebbe a körbe. Borsodnál a vegyipar extrém magas, a gépipar extrém alacsony részesedése, Csongrádnál, Békésnél és Hajdú-Biharnál az élelmiszeripar magas, a gépipar extrém alacsony részaránya, Szabolcs- Szatmár-Beregnél a vegy-, az élelmiszer- és a textilipar magas, a gépipar alacsony részesedése, míg Zalánál az élelmiszer- és a textilipar magas, a gép- és vegyipar alacsony részesedése eredményezte az exportértékesítésben jelentkező jelentős relatív specializációt. Az országot leginkább Komárom-Esztergom és Baranya exportértékesítési összetétele mintázta. A változásról elmondható, hogy tíz térség esetén 1992-ről 1998-ra csökkent a relatív specializáció, tíznél viszont emelkedett. Legjelentősebb elmozdulást Fejér és Baranya (relatív specializáció csökkenése), valamint Hajdú-Bihar (relatív specializáció növekedése) produkálta. Fejér esetében a kohászat-fémfeldolgozásnak az exportból való részesedése ben még extrém magas volt, ami 1998-ra jelentősen visszaesett. Baranya megyénél a korábban jelentős textilipari részesedés visszaszorulása, a gépipar előretörése, valamint a vegyipar országos szintű részesedési visszaszorulása eredményezte az index értékének csökkenését. Hajdú-Bihar esetében az országos tendenciától eltérően a gépipar részesedésének csökkenése és az élelmiszeripar részarányának növekedése idézte elő a megye jelentős relatív specializációs növekedését. A foglalkoztatottak és az értékesítés indexek idősorainál nem jellemző a nagyobb mértékű kilengés, a térségek két határévi indexei között nem találunk extrém kiugró értékeket. Az exportértékesítésnél egyes térségekre viszont jelentősebb indexérték hullámzások lehetők fel: Békés, Zala, Baranya, Heves, Komárom-Esztergom megyék esetén megállapítható, hogy a hat év folyamán több szakaszra bomlanak a görbék. Az indexekre számított átlagok és relatív szórásértékek eltérő képet mutatnak a három vizsgált jelzőszámnál. A foglalkoztatottak esetén 13

14 Jeney László Szabó Pál: A magyar ipar változása az átlag kismértékű csökkenése mellett a relatív szórás nőtt, azaz ezen mutató szerint a relatív specializáció megyei szintű átlag csökkenése együtt járt a megyék közti különbségek növekedésével. Az értékesítés esetén mind az átlag, mind a relatív szórás gyakorlatilag nem változott. Az exportértékesítésnél az átlag számottevő csökkenése mellett, a relatív szórás jelentősen nőtt, ami azt jelenti, hogy ezen mutató szerint a megyék relatív specializációja átlagosan csökkent, azaz az ipar ágazati bontásában több megye hasonlóbbá vált egymáshoz, de ugyanakkor a tőlük eltérő ágazati szerkezettel rendelkezők jelentősen eltávolodtak tőlük. Összegzésként érdemes a térségeket a két specializáció szerint csoportosítani. A három mutató közül az exportértékesítést, mint a legkirívóbb index értékekkel jellemezhető mutatót választottuk ki erre. Ha a két specializációs jellemzőt (abszolút és relatív) egy kereszttáblában (3. ábra) összevetjük, akkor négy csoportot különíthetünk el: 3. ábra. A megyék specializációs szintjeinek változása 1992-ről ( )1998-ra ( ) 3. ábra A megyék specializációs szintjeinek változása 1992-ről (0 )1998-ra (?) 1,32 Budapest Pes t Fejér 3 2 Komárom-Esztergom Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Relatív specializáció 0,66 Zala Baranya Somogy Tolna Borsod-Abaúj-Zemlén Hev es Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok 4 0,00 0,00 0,33 0,66 Abszolút specializáció 1 Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád 1. Magas abszolút és alacsony relatív specializáció: ezek a térségek az országra is jellemző (specifikus) ágazatokból mutatnak fel magas részarányt. 2. Magas abszolút és magas relatív specializáció: ezek a térségek az országra kevésbé jellemző ágazatokból birtokolnak magas részarányt. 3. Alacsony abszolút és magas relatív specializáció: ezek a térségeknek ágazati szerkezete számottevően eltér az országostól, de nem specializálódtak ezekre az ágazatokra. 4. Alacsony abszolút és alacsony relatív specializáció: ezek a térségek az országoshoz hasonló ágazati részesedés mellett nem specializálódtak az országosan jellemző ágazatokra. Az ábra a megyéknek az exportértékesítési szempontból vizsgált specializációs szintjeinek radikális átszerveződését szemlélteti: ben a megyék többségénél az alacsony abszolút specializáció volt a jellemző, mely nagyrészt (11 megye) alacsony, illetve közepes, néhánynál (Nógrád, Tolna, Baranya, Zala) magas relatív specializációval párosult. Ezek a megyék az ipari exportban nem specializálódtak, de míg az előbbieknél az országoshoz hasonló ágazati részesedés volt a jellemző (4. csoport), addig az utóbbiaknál nem (3. csoport). 14

15 1992-ben viszonylag magas abszolút specializációt mutattak Békés, Csongrád, Jász- Nagykun-Szolnok, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér megyék. Ezzel minden esetben magas relatív specializáció is párosult (2. csoport). Ezek a térségek tehát az exportban ágazatilag specializálódtak, és vagy azokra az ágazatokra, melyeknek országosan jóval kisebb volt a szerepük, vagy azokra, melyek országosan is jelentős ágazatok, de ezekre oly mértékben specializálódtak, hogy jóval túllépték az országos arányt (Fejér kohászat-fémfeldolgozás, Borsod-Abaúj-Zemplén vegyipar, Békés, Csongrád élelmiszeripar, nemfém ásványi termék, Jász-Nagykun-Szolnok gépipar, élelmiszeripar). Ekkor nem volt olyan térség, ahol az országosan is jellemző ágazatokra specializálódtak volna (1. csoport) ra jelentősen átalakult a csoportok létszáma. Az alacsony abszolút és alacsony relatív specializáció (4. csoport) nem lett jellemző az országban, egyedül Közép- Magyarország (Budapest, Pest), valamint Veszprém és Tolna megyék képviselték ezt a csoportot. Szintén kis elemszámú csoportot alkottak az alacsony abszolút specializáció mellett magas relatív specializációval rendelkező megyék (3. csoport): Békés és Csongrád, esetükben az élelmiszeripar, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg, esetükben az élemiszer- és a vegyipar kiemelkedő részesedése, Zalában pedig az országosan nem számottevő textil-, élelmiszeripar és a bányászat számottevő részesedése a magyarázó tényező. Másrészt ezeknél a megyéknél a gépipar alacsony részesedése is oka az országostól elütő ipari exportszerkezetnek ra szintén nem lett jellemző a magas abszolút és a magas relatív specializáció, egyedül Borsod-Abaúj-Zemplén megye maradt meg a 2. csoportban, köszönhetően a vegyipar továbbra is magas részesedésének. Domináns csoport lett viszont a korábban 0 elemszámú 1. csoport, ahová 10 megye lépett be. Ezekben a térségekben a magas abszolút specializáció alacsony relatívval párosult. Ez azt jelenti, hogy az exportban az országosan dominánssá vált gépipar (61% 1998) ezekben a megyékben is az ipari export fő összetevőjévé vált, és az ágazat kiemelkedő részesedése miatt a megyék abszolút specializálódása figyelhető meg. Összességében tehát a magyar megyéket ez a specializációs állapot jellemzi. Érdekes megfigyelni az egyes térségek egymástól eltérő pályáit. Domináns volt a bal felső szegletből a jobb alsó szegletbe, az 1. csoportba való elmozdulás, azaz a relatív specializáció csökkenése és az abszolút specializáció növekedése (8 megye). Ez volt a döntő folyamat a megyék specializációs szintjeinek változásában. Egyedi pályát írt le Fejér, melynél a relatív specializáció esett le jelentős mértékben, az abszolút magas maradt. Szintén nagy indexváltozást produkált Győr-Moson-Sopron, azonban ennél a megyénél az abszolút specializáció nőtt meg jelentősen, míg a relatív specializáció változatlan maradt. Míg az előbbinél az országos szerkezet vált hasonlóbbá Fejéréhez, addig az utóbbinál a megye szerkezete végig követte az országos jellemzőt, csak kiemelkedően megnőtt az országosan is jellemző ágazatok részesedése. A többi megye mozgása a másik három csoportban zajlott le. Tolna megye alacsony abszolút specializáció mellett számottevő relatív specializációs szint csökkenést produkált. Borsod-Abaúj-Zemplén a 2. csoportban viszont magas abszolút specializációs szint mellett számottevő relatív specializálódási szint emelkedést ért el. Hasonló elmozdulás figyelhető meg Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéknél, csak esetükben ez alacsony abszolút specializációs szint mellett zajlott le. Az országos trenddel szintén ellentétesen mozgott Békés, Csongrád és Zala megye, de náluk a változatlanul magas relatív specializáció mellett számottevően leesett az abszolút specializáció szintje. Ezeknél a megyéknél az országosan kevésbé jelentős ágazatok magas részesedése esett 15

16 Jeney László Szabó Pál: A magyar ipar változása vissza. Pest, Veszprém megyék és Budapest pozíciója gyakorlatilag nem változott, az országosan jellemző ágazati részesedés változását követni tudták. A koncentráció Az ipari foglalkoztatás területén a legnagyobb abszolút koncentrációs értékeket (H i C ) 1992-ben a vegy-, gép-, valamint a fa-papíripar és a bányászat mutatta (7. táblázat) ra az országosan egyre inkább szétterülő gépipar kivételével ugyanezen iparágak mutatták a legnagyobb földrajzi koncentrációt a foglalkoztatás területén. Hat év alatt az élelmiszeripar kivételével valamennyi ágazat esetében csökkent a földrajzi koncentráció, a legnagyobb csökkenés a gépipar, a mindvégig legnagyobb koncentrációt mutató vegyipar, valamint a nemfém ásványi termékek, illetve a textilipar esetében volt tapasztalható. 7. táblázat. H i C értékek foglalkoztatottak Bányászat Élelmiszeripar, ital és dohánytermék Textília, ruházat és bőrtermék Faipar, papír és nyomdatermék Vegyipar Nemfém ásványi termék Kohászat és fémfeldolgozás Gépipar Egyéb feldolgozó ipar Villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás Az iparágazatok értékesítési adatai az abszolút földrajzi koncentráció szempontjából hasonló jellegzetességeket mutatnak az ipari foglalkoztatásban tapasztaltakéhoz (8. táblázat). A bányászat kivételével ugyanazon ágazatok mutatták a legnagyobb koncentrációt mind ben, mind pedig 1998-ban. A hat év alatt lezajlott változások iránya is megegyezik az előbb taglalt foglalkoztatási folyamatokkal. Ugyanazon négy ágazat esetében figyelhető meg a legnagyobb abszolút koncentráció csökkenés (gép-, textil-, vegyipar, nemfém ásványi termékek). 8. táblázat. H i C értékek értékesítés Bányászat Élelmiszeripar, ital és dohánytermék Textília, ruházat és bőrtermék Faipar, papír és nyomdatermék Vegyipar Nemfém ásványi termék Kohászat és fémfeldolgozás Gépipar Egyéb feldolgozó ipar Villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás

17 Az ipari export esetében a legnagyobb abszolút földrajzi koncentrációt az energiaipar és a vegyipar mutatta mind 1992-ben, mind pedig 1998-ban (9. táblázat). Hasonlóan a foglalkoztatáshoz és az értékesítéshez, 1992-ben az export területén is jelentős koncentrációs értéket mutatott a gépipar, azonban 1998-ra itt is lecsökkent az értéke. A gépiparon kívül csökkent a vizsgált időszakban az index nagysága a fa-papír, illetve a vegyipar, valamint a nemfém ásványi termékek területén. Ugyanakkor a bányászati és az energiaipari exportértékesítésnél jelentős mértékben növekedett az abszolút földrajzi koncentráció. 9. táblázat. H i C értékek export-értékesítés Bányászat Élelmiszeripar, ital és dohánytermék Textília, ruházat és bőrtermék Faipar, papír és nyomdatermék Vegyipar Nemfém ásványi termék Kohászat és fémfeldolgozás Gépipar Egyéb feldolgozó ipar Villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás Ha a Diszimilaritási index segítségével megállapított relatív földrajzi koncentrációt (DCR i ) vizsgáljuk meg az ipari foglalkoztatás tekintetében, akkor a következőket állapíthatjuk meg (10. táblázat). A legnagyobb eltérést a teljes ipar földrajzi megoszlásától a bányászat mutatta mind 1992-ben mind 1998-ban. Eltérés azonban a két évnél, hogy míg 1992-ben a bányászat mellett a vegyipar esetében találtunk magas relatív földrajzi koncentrációt, hat évvel később a nemfém ásványi termékek esetében figyeltünk meg magas értéket. Ellentétben az abszolút koncentrációval, a relatív viszonylatban egyik ágazat esetében sem tapasztaltunk jelentős csökkenést, sőt a nemfémes ásványi termékek, illetve a textilipar szempontjából jelentősen nőtt az index nagysága a vizsgált időszakban. 10. táblázat. DCR i értékek foglalkoztatottak Bányászat Élelmiszeripar, ital és dohánytermék Textília, ruházat és bőrtermék Faipar, papír és nyomdatermék Vegyipar Nemfém ásványi termék Kohászat és fémfeldolgozás Gépipar Egyéb feldolgozó ipar Villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás Hasonlóan a foglalkoztatáshoz az ipari értékesítés területén is a bányászat esetében találtuk a legnagyobb relatív földrajzi koncentrációt mindkét időpontban (11. táblázat). Azonban míg 1992-ben a kohászat és fémfeldolgozás, 1998-ban a vegyipar mutatott hasonlóan magas relatív koncentrációt. Jelentősen nőtt az index értéke a nemfémes ásványi termékek, valamint a textil-, gép- és élelmiszeripar esetében. Ugyanakkor az egyéb 17

18 Jeney László Szabó Pál: A magyar ipar változása feldolgozóipari termékek megnevezésű ágazat esetében csökkent a relatív földrajzi koncentráció. 11. táblázat. DCR i értékek értékesítés Bányászat Élelmiszeripar, ital és dohánytermék Textília, ruházat és bőrtermék Faipar, papír és nyomdatermék Vegyipar Nemfém ásványi termék Kohászat és fémfeldolgozás Gépipar Egyéb feldolgozó ipar Villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás Az ipari exportértékesítés esetében mindvégig az energiaipar, illetve a bányászat mutatta a legnagyobb relatív koncentrációt (12. táblázat). Jelentősebb mértékben nőtt az index értéke a vegyipar, illetve a fa-papíripar esetén, viszont a gépipar és az egyéb feldolgozóipari termékeknél erősebb csökkenés volt tapasztalható. 12. táblázat. DCR i értékek export-értékesítés Bányászat Élelmiszeripar, ital és dohánytermék Textília, ruházat és bőrtermék Faipar, papír és nyomdatermék Vegyipar Nemfém ásványi termék Kohászat és fémfeldolgozás Gépipar Egyéb feldolgozó ipar Villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás Noha a főváros súlya folyamatosan csökken a vidék javára mind az ipari foglalkoztatás, mind az ipari értékesítés, mind pedig az ipari exportértékesítés területén, az ország húsz területi egysége közül az egyben legnépesebb Budapest mondhatja a legnagyobb részesedést az iparból a foglalkoztatás, az értékesítés, illetve 1997-ig az exportértékesítés területén is. Ennek következtében a legtöbb esetben a magas abszolút koncentrációs érték egyben fővárosra koncentrálódást jelent. Kivételt képez ez alól a bányászati foglalkoztatás, amely 1992-ben Komárom-Esztergom, 1998-ban pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyére koncentrálódott, illetve az energiaipari exportértékesítés, amelyben 1992-ben Győr-Moson- Sopron megye volt domináns. A főváros korábbi, több iparágban is megmutatkozó túlsúlyára utal, hogy minden esetben, ahol jelentősebb mértékben csökkent az abszolút koncentráció, ott a koncentrációcsökkenés 18