NYITOTT ERDŐ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT. Tiszafüred, Dr. Jung László vezérigazgató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYITOTT ERDŐ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT. Tiszafüred, Dr. Jung László vezérigazgató"

Átírás

1 NYITOTT ERDŐ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT Tiszafüred, Dr. Jung László vezérigazgató

2 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT Ez egy olyan ökoturisztikai hálózat, melynek alapját az EGERERDŐ Zrt, mint 100%-os állami tulajdonú társaság által kezelt erdőterületeken futó, a tervek szerint kerékpározás céljára megnyitott erdészeti magánutak és a már korábban kijelölésre került gyalogos turista utak képezik. Ezen úthálózat szervesen kapcsolódik keleten az IPOLYERDŐ Zrt által, nyugaton pedig az ÉSZAKERDŐ Zrt által kialakítandó turisztikai hálózathoz, így létrehozva az Észak-magyarországi erdei kerékpáros túra úthálózat gerincét. A térség turisztikai vonzereje növekszik, valamint az erdők törvényben deklarált hármas funkciójának (gazdasági, védelmi, közjóléti) egyidejűen érvényesül. Az állami erdőterületekhez kapcsolódó infrastrukturán keresztül összeköttetést biztosít a helyi települések, azok turisztikai látványosságai, valamint a turizmusban érdekelt civil szervezetek és vállalkozások között. A hálózat kialakításának fontos eleme, hogy a térségre jellemző, tradicionális tájhasználatokat különös figyelemmel a tartamos erdőgazdálkodásra - bemutassa az idelátogató nagyközönség számára, oly módon, hogy a térség gazdálkodóinak gazdasági érdekei ne sérüljenek. EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

3 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT A projekt elemei: 1. Észak-nyugat mátrai túra hálózat 2. Dél-nyugat mátrai túra hálózat 3. Magas Mátra túra hálózat 4. Észak-kelet mátrai túra hálózat 5. Dél-kelet mátrai túra hálózat 6. Nyugat-bükki túra hálózat 7. Kapcsolódó elemek EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

4 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT 1. Észak-nyugat mátrai túra hálózat Ezen projektelem révén kapcsolódik a hálózat a Nógrád megyei (IPOLYERDŐ Zrt-s) hálózathoz. Az alhálózat csomópontja a Fenyves-pusztai erdészeti erdei iskola és erdei turisztikai központ. Az alhálózat része a Bátonyterenyéről induló Katalini (Bec-kúti)-út, a Galyavári-út, valamint a Magas Mátra településeit a hálózatba bekapcsoló egyéb erdészeti utak. A fejlesztés által bekapcsolható a turisztikai vérkeringésbe a Tuzson-arborétum és a már kialakításra került erdei iskola foglalkoztató. A meglévő épület korszerűsítésével kialakítható egy olyan turisztikai csomópont, amely alkalmassá válik mind a kerékpáros, mind a gyalogos turista igények kiszolgálására. ( információs pont, észak-nyugat mátrai Nordick-walking csomópont, egészségügyihigiénés szolgáltatások, kerékpár kölcsönzési lehetőség, erdei iskola, pihenő hely, stb)

5 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

6 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

7 1. Észak-nyugat mátrai túra hálózat

8 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT 2. Dél-nyugat mátrai túra hálózat Az alhálózat révén kapcsolódnak be a 24-es úttól nyugatra eső dél-mátrai települések. Az alhálózat kiemelt eleme a Gyöngyös-Mátrafüred és Gyöngysö-Gyöngyössolymos-Lajosháza- Szalajka-ház erdei kisvasút. Az erdei turisztikai csomópont ebben az alhálózatban a kisvasút végállomásánál lévő Szalajka-ház. A ház, felújítása révén hasonló funkciókkal tud bővülni mint a már említett Fenyves-pusztai ház. Korábbi fejlesztések révén a kisvasút végállomásánál kialakításra került egy erdei iskola foglalkoztató és egy vadbemutató kert is. A kínálat és a funkciók tovább bővíthetők tematikus tanösvényekkel, kisvasúti hajtánnyal ill. terepíjászattal is. Az alhálózat vonalas létesítményei a Görgőbükki-út, a Cseternási-út, a Gyöngyöstarján-Sósi-rét- Hidegkúti-út, a Gyöngyösoroszi-Károlytáró-Fallóskúti-út.

9 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

10 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

11 2. Dél-nyugat mátrai túra hálózat

12 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT 3. Magas Mátra túra hálózat Itt egyesülnek, ill. keresztezik egymást az előző két alhálózat felől érkező utak. Az erdei csomópontot Rudolf-tanya képezi. Innét indulva lehet megközelíteni az Észak-Mátra gyöngyszemét a Pisztrángos tavat. Az alhálózathoz tartozó erdészeti utak a Galya-Mátaralmási, a Szuha-Parádsasvári, a Jenői-út, valamint a Haluskási-út és Hurok-út. Az épület és a már meglévő közjóléti elemek (szalonna sütő, asztal-pad garnitúra) felújításával, új funkciók kiépítésével (kerékpár és sétabot kölcsönző, tanösvények, információs pont) turisztikai csomóponttá alakítható az objektum. Itt újítanánk fel a Pisztrángos-tóhoz és a Gyökeres-réthez kapcsolódó berendezéseket is.

13 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

14 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

15 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

16 3. Magas Mátra túra hálózat

17 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT 4. Észak-kelet mátrai túra hálózat A projektelemen keresztül kapcsolódik Parád,Parádfürdő,Parádóhuta és Recsk a gerinchálózathoz, bemutatva az Ilona-völgyet és a Recski fogolytábort. Az alhálózat csomópontjában a Várbükki-erdészház áll. Az összeköttetést az Ilona-völgyi-út, és a Várbükki-út, adják. A projekt során az Ilona-völgy meglévő közjóléti berendezései, valamint a Várbükki-erdészház kerül felújításra. Innét lehet tovább indulni Sirok (Siroki-vár) és Bükkszék (gyógyfürdő) irányába, valamint erdei úton keresztül a dél-keleti Mátra irányába is. Forrásigény: 350 MFt

18 4. Észak-kelet mátrai túra hálózat

19 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT 5. Dél-kelet mátrai túra hálózat Ezen keresztül valósul meg az összeköttetés a keleti Mátra erdőségei és a dél-kelet Mátra falvai között. Ezen keresztül kapcsolódik Mátrafüred, Abasár, Markaz, Domoszló, és Kisnána a hálózathoz (Kisnánai-vár, Markazi-tó, dél-mátrai borút, stb ). Az alhálózat gerincét a Várbükk-Markazi-út, a Négyeshatári-út, Nagylapát-tetői út képezik. Az alhálózat főútja és az országos kéktúra mentén helyezkedik el a felső-tarjánkai erdészház, ahonnét gyönyörű panoráma nyílik az Alföld irányába. A házhoz tartozó pihenőhely és a nagybükkfai-tisztás objektumainak rendbetételével vonzó megállóhelye lehet a térségnek. Forrásigény: 300 MFt

20 5. Dél-kelet mátrai túra hálózat

21 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT 6. Nyugat-bükki túra hálózat Az Eger-Felsőtárkány kerékpárúton Felsőtárkányba megérkezve bekapcsolódik a hálózatba a Bükki Nemzeti Park Nyugati-kapu látogató központja és a felsőtárkányi kisvasút révén a Stimecz-ház, valamint az ide bekapcsolódó már részben meglévő, részben kijelölendő Bükki kerékpáros és gyalogos túraútvonalak is. Ezen alhálózat révén valósul meg az erdei összeköttetés a nyugat-bükk (Eger Felsőtárkány, Szarvaskő, Bélapátfalva )és a déli-bükk települései (Noszvaj, Bükkzsérc, Cserépfalu, Szomolya, Bogács) között, bekapcsolva ezen települések turisztikai attrakcióit is az Észak-magyarországi hálózatba. Az összeköttetés a Bükk-fennsíkkal és azon keresztül Szilvásváraddal, valamint az ÉSZAKERDŐ Zrt által kezelt területekkel szintén itt valósul meg. A térségben kiemelt projektelemként a már említett felsőtárkányi kisvasút, a végállomásán lévő Stimecz-ház és erdei csomópontként a Pazsagi-erdészház felújítását valósítjuk meg.

22 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

23 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

24 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

25 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

26 EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

27 6. Nyugat-bükki túra hálózat

28 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT 7. Kapcsolódó elemek Egységes Szabályrendszer kidolgozása az erdei utak, mint speciális utak használatához Egységes informatikai rendszer Hatékony kommunikáció és marketing Eszköz beszerzések (kerékpárok, túra botok, erdei iskola szemléltető eszközök, információs táblák, íjak, stb ) Forrásigény: 200 MFt

29 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKOTURISZTIKAI HÁLÓZAT Összefoglaló A fenti projektelemek megvalósításával mintegy km-nyi, erdőgazdasági magánút kerül bekapcsolásra a Mátra és a Bükk már meglévő kerékpáros és gyalogos túra útvonal hálózatába. Ez a bekötés és funkcióbővülés elképzelhetetlen, az erdei úthálózat, a már meglévő turisztikai elemek (erdei iskolák, kisvasutak, esőbeállók, erdei bútor elemek, szalonnasütők, tanösvények, források, kilátóhelyek, stb) és a csomópontokban lévő erdészeti épületek felújítása és fejlesztése nélkül. Fontos, hogy az erdőbe látogatók túráik, kirándulásaik során megbízható, hiteles információkat kapjanak az erdőben folyó gazdálkodásról és az erdőben dolgozó emberek, az erdészek által végzett tevékenységekről. Mivel az erdő egyszerre tölti be gazdasági, közjóléti és védelmi funkcióit, a projekt megvalósítása során kiemelt figyelmet kell fordítani ezen funkciók közti egyensúly megtartására. Gazdálkodásunk helyszíne egy olyan nyitott üzem, ahol a munkánkat, az erdőbe látogató, az erdő közjóléti funkcióit igénybe-vevő társadalmi rétegek nyilvánossága előtt végezzük. Fontos, hogy a mi iránymutatásunkkal az erdőbe látogatók megértsék és elfogadják az erdőben folyó gazdasági jellegű tevékenységeket.

30 Köszönöm figyelmüket! EGERERDŐ ERDÉSZETI ZRT Eger, Kossuth u Eger, Pf ,

Erdészetek természetvédelmi szerepe, közjóléti tevékenysége

Erdészetek természetvédelmi szerepe, közjóléti tevékenysége Magyar Nemzeti Parkok Hete 2017 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Erdészetek természetvédelmi szerepe, közjóléti tevékenysége Urbán Pál 1972.-ben a VII. Erdészeti Világkongresszuson elfogadják

Részletesebben

BAKANCSOS BARANGOLÁS BAKONYTÓL A BALATONIG BAKONYERDŐ ZRT.

BAKANCSOS BARANGOLÁS BAKONYTÓL A BALATONIG BAKONYERDŐ ZRT. BAKANCSOS BARANGOLÁS BAKONYTÓL A BALATONIG BAKONYERDŐ ZRT. A Bakonyerdő Zrt. vagyonkezelésében lévő terület: 63.947 ha ebből Erdő: 60.023 ha Hét erdészet Zalahalápi Parkettagyár Franciavágási Fűrészárú

Részletesebben

A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010

A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010 A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010 A LÁEV rövid története Az első vasúti szerelvény fával megrakva 1920. november 14-én futott be Garadnáról a miskolci Fáskertbe. A mellékvonal

Részletesebben

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturisztikai és természetvédelmi konferencia Magyar Nemzeti Parkok Hete, Tata, 2014. június 13. Ökoturizmus a Magyar Turizmus

Részletesebben

Az erdők világnapjára megnyitotta kapuit az újjáépített múzeum

Az erdők világnapjára megnyitotta kapuit az újjáépített múzeum Az erdők világnapjára megnyitotta kapuit az újjáépített múzeum Az EGERERDŐ Zrt. közjóléti szerepvállalása Az EGERERDŐ Zrt. megközelítőleg 72 ezer hektár állami erdőterületen végez erdőgazdálkodási tevékenységet.

Részletesebben

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán Új, korszerű, magas színvonalú látogatóközpont épül Gyenesdiás Ny-i szélén, amely kiállító és rendezvénytér, s egyben

Részletesebben

1.Fórum: Levél, 2014.06.23.

1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Emlékeztető Projektötlet gyűjtő fórumokról 1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Életminőség fejlesztése: Civil szervezetek rendezvény, eszköz, kiadvány Nem elaprózott pontszerű fejlesztések Átfogó térségi gazdaságfejlesztés,

Részletesebben

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Bakonyerdő Zrt. Mindenünk a természet! Darnay-Dornyai Béla Bél Mátyás kilátó A polihisztor kutató keszthelyi halászcsalád leszármazottjaként született. Sokszínűségét

Részletesebben

Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem. Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem. Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Az ökoturizmus és a természetvédelem kapcsolata A védett természeti területek bemutatásában

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 35933/2011. JAVASLAT a Salgótarján Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Közhasznú Egyesület turisztikai pályázatának támogatására Tisztelt

Részletesebben

Biciklitúrák. Terepen

Biciklitúrák. Terepen Biciklitúrák Terepen Eger-Szomolya Túra hossza: 13 km Nehézsége: Könnyű Szintemelkedés: 339 m A kerékpáros túránkat az egri vasútállomásról indítjuk. A várost a sárga turista jelzésen hagyjuk el. (Hadnagy

Részletesebben

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE 1 Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 3304 Eger, Sánc út 6. - Levélcím: 3301 Eger, Pf.: 116. Ig. közv.: (36) 422-700 Tel.: (36) 411-581 Fax: (36) 412-791 E-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu 2007. JÚNIUS 18-24.

Részletesebben

Bejárható Magyarország Program Infrastruktúra fejlesztés, fejlesztési anyaga

Bejárható Magyarország Program Infrastruktúra fejlesztés, fejlesztési anyaga Bejárható Magyarország Program Infrastruktúra fejlesztés, fejlesztési anyaga Szerző: dr. Gál András Levente OKTATÁSI KÉRDÉSEK I. Melyek az infrastruktúra fejlesztésének állományi és hagyományos alapjai?

Részletesebben

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1 Mátraverebély 918234 aszfalt keskeny műút A 145 m 0 m 0 m 1 T20_1 918235 aszfalt keskeny műút A 223 m 1 m 0 m 1 T20_1 354747 aszfalt keskeny műút A 123 m 1 m 0 m J (Ságvári Endre utca) 1 T20_1 Móricz kocsma

Részletesebben

szeptember.01 vasárnap

szeptember.01 vasárnap Nap szeptember.01 vasárnap 2013.szeptember hónapra tervezett sebességmérések Mérés tervezett helye 09.00-11.00 Parád belterülete 11.00-13.00 Sirok belterülete 13.30-15.00 Egerbakta belterülete szeptember.02

Részletesebben

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Sopron március 20.

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Sopron március 20. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Sopron 2013. március 20. Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság az Állami Erdőgazdaságok tulajdonosi joggyakorlója Az erdőgazdaságok

Részletesebben

Turizmusfejlesztés és vállalati összefüggései. Kósa László, HKIK általános alelnöke ügyvezető igazgató Mátra Party Kft.

Turizmusfejlesztés és vállalati összefüggései. Kósa László, HKIK általános alelnöke ügyvezető igazgató Mátra Party Kft. Turizmusfejlesztés és vállalati összefüggései Kósa László, HKIK általános alelnöke ügyvezető igazgató Mátra Party Kft. Érdekek Egyszerűen összegezve: Nemzeti érdek, hogy minél több külföldi turista jöjjön

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ AGRIA VOLÁN Zrt. AUTÓBUSZJÁRATAINAK ÜNNEPI KÖZLEKEDÉSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ AGRIA VOLÁN Zrt. AUTÓBUSZJÁRATAINAK ÜNNEPI KÖZLEKEDÉSI RENDJÉRŐL 1 TÁJÉKOZTATÓ AZ AGRIA VOLÁN Zrt. AUTÓBUSZJÁRATAINAK ÜNNEPI KÖZLEKEDÉSI RENDJÉRŐL T. Utasaink, értesítésünk elsősorban a karácsonyi és újévi Ünnepek környéki közlekedési rendjéről ad tájékoztatást, a korlátozások

Részletesebben

MENETRENDI HIRDETMÉNY

MENETRENDI HIRDETMÉNY MENETRENDI HIRDETMÉNY Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2017. szeptember 1.-től az alábbi menetrend módosításokat vezetjük be: KMKK Középkelet-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Helyközi

Részletesebben

A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN. A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014.

A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN. A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014. A KERÉKPÁROS TURIZMUS EURÓPÁBAN A kerékpáros turizmus lehetőségei az EV14 nyomvonal előkészítése kapcsán Békéscsaba 2014. Kerékpáros Magyarország Szövetség Alapítva: 2008 Tagjai lehetnek: olyan szervezetek,

Részletesebben

M E N E T R E N D I É R T E S Í T É S

M E N E T R E N D I É R T E S Í T É S AV-8/2013. 3300 E G E R : 06 / 36-521-100 Mátyás király út 134. fax: 06 / 36-521-110 M E N E T R E N D I É R T E S Í T É S a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Heves megyei ( 4 sz. ) kötetéhez Érvényes:

Részletesebben

Visszatekintés, eredmények Jövő, tervek. Halász Zsolt

Visszatekintés, eredmények Jövő, tervek. Halász Zsolt Visszatekintés, eredmények Jövő, tervek Halász Zsolt Kiindulópont 20 működő kisvasút 8 különféle üzemeltető Csökkenő utaslétszám Csökkenő árbevétel Szigorodó jogszabályi környezet Gyakorlatilag megszűnő

Részletesebben

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető és a kerékpár Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Polgári István stratégiai csoportvezető Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály polgari.istvan@gyor-ph.hu

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:

Részletesebben

MÁTRA VOLÁN Zrt. 3200 Gyöngyös, Pesti u. 74. Tel.: 37/508-263

MÁTRA VOLÁN Zrt. 3200 Gyöngyös, Pesti u. 74. Tel.: 37/508-263 ÉRTESÍTÉS Érvényes: 2010. december 12-től MV 3.1-552.6/2010. MÁTRA VOLÁN Zrt. 3200 Gyöngyös, Pesti u. 74. Tel.: 37/508-263 Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy az alábbi menetrend módosításokat

Részletesebben

5 Postakocsi térségi, innovatív turisztikai fejlesztési program Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013

5 Postakocsi térségi, innovatív turisztikai fejlesztési program Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 5 Postakocsi térségi, innovatív turisztikai fejlesztési program Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 5 POSTAKOCSI PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI Gyarmati- Litter Tímea projekt

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl NAGYVISNYÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT... önkormányzat megnevezése NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl A nyilvántartás vezetése a 239/2009. (.10.) Korm. rendelet 12.

Részletesebben

Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. LEADER helyi felhívások

Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. LEADER helyi felhívások Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület LEADER helyi felhívások Bevezető Összes fejlesztési forrás: 411.535.256 Ft Felhívásaink száma: 11 db o Gazdaságfejlesztési felhívásaink száma: 6 db o Nem gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése ÚT 2-1.203:2006 Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése 13. Útépítési Akadémia 2007-12-06 Kerékpárforgalmi létesítmények: Kerékpárút Gyalog és, Kerékpársáv (közösségi közlekedéssel közös sávok is) Kisforgalmi

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

Az Agria Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai/vonalszakaszai 3/B számú melléklet

Az Agria Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai/vonalszakaszai 3/B számú melléklet Agria 1036 Budapest, Stadion aut. pu. - Bükkszék, sz.ib. Agria 1036 Budapest, Stadion aut. pu. - Budapest, Szerencs u. Borsod,Hatvani,Kunság,Mátra Agria 1036 Nógrád,Szabolcs,Volánbusz Agria 1036 Budapest,

Részletesebben

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25.

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Zöldturizmus MTZrt.: UNWTO szerint az ökoturizmus a turizmus minden olyan formája, amelyben a turista fő motivációja a

Részletesebben

Utak és környezetük tervezése

Utak és környezetük tervezése Dr. Fi István Utak és környezetük tervezése Autópályák szolgáltató létesítményei 1 Autópályák szolgáltató létesítményei Az európai gyakorlattal összhangban a magyar autópályák és autóutak mellé telepítendő

Részletesebben

M E N E T R E N D I É R T E S Í T É S

M E N E T R E N D I É R T E S Í T É S AV-5/2012. 3300 E G E R : 06 / 36-521-100 Mátyás király út 134. fax: 06 / 36-521-110 M E N E T R E N D I É R T E S Í T É S a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Heves megyei ( 4 sz. ) kötetéhez Érvényes:

Részletesebben

Helyszín, Rétság 2011. június 16.

Helyszín, Rétság 2011. június 16. Kezdetek és bővülés Helyszín, Rétság 2011. június 16. 1 Mi a cél? A turizmus versenyképességének növelése A látogatók megelégedettségének javítása A desztinációhoz köthető információkkal való ellátottság

Részletesebben

Kerékpáros turizmus fejlesztési hatásai Pej Kálmán okl. építőmérnök, ügyvezető

Kerékpáros turizmus fejlesztési hatásai Pej Kálmán okl. építőmérnök, ügyvezető TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu 47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI

Részletesebben

KISVASUTAK ÉS A TURIZMUS A FORGALMI JELLEMZŐK ÉS A TURISZTIKAI POTENCIÁL KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATA

KISVASUTAK ÉS A TURIZMUS A FORGALMI JELLEMZŐK ÉS A TURISZTIKAI POTENCIÁL KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATA KISVASUTAK ÉS A TURIZMUS A FORGALMI JELLEMZŐK ÉS A TURISZTIKAI POTENCIÁL KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATA Princz-Jakovics Tibor, PhD egyetemi adjunktus, BME Környezetgazdaságtan Tanszék tprincz@eik.bme.hu

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

Az Agria Volán Zrt. kizárólagos üzemeltetésű vonalszakaszai 3/A számú melléklet/2

Az Agria Volán Zrt. kizárólagos üzemeltetésű vonalszakaszai 3/A számú melléklet/2 Agria 1067 Budapest - Heves - Agria 1067 Budapest, Szerencs u. - Tenk, aut.vt. - Agria 3400 Eger - Bekölce - Agria 3400 Egercsehi elág. - Bekölce, aut.vt. - Agria 3400 Egercsehi, btp.aut.vt. - Bekölce,

Részletesebben

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök

Írottk. rparkért. Előadó: Bakos György elnök Írottk rottkő Natúrpark rparkért rt Egyesület Előadó: Bakos György elnök Fogalom A natúrpark egy különösen értékes, jellegzetes tájegységet takar, általában védett természeti területet, amely üdülési célokra

Részletesebben

137/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Mátrai Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

137/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Mátrai Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról 137/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Mátrai Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény

Részletesebben

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni

Részletesebben

Berencsi Miklós 41. Útügyi Napok szeptember 22., Balatonfüred

Berencsi Miklós 41. Útügyi Napok szeptember 22., Balatonfüred Kerékpárutak üzemeltetésének és fenntartásának kérdései Berencsi Miklós 41. Útügyi Napok 2016. szeptember 22., Balatonfüred Tartalom Hazai kerékpáros helyzetkép Célok Javasolt rendszer bemutatása Hálózati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Dr. Papp László polgármester ÉPÍT /2016. Szécsi Balázs Borbély Gergő

E L Ő T E R J E S Z T É S. Dr. Papp László polgármester ÉPÍT /2016. Szécsi Balázs Borbély Gergő E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Feladatot jelent: Véleményező bizottságok: Dr. Papp László polgármester Támogatási kérelmek benyújtása a TOP-6.1.4-15 Társadalmi és

Részletesebben

Tájékoztató év

Tájékoztató év Tájékoztató Tájékoztatás az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. mellékletének III. Gazdálkodási adatok 4. pontja alapján - az államháztartás

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu szám: 02/271-8/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Bükk + Mátra Maraton 200 km

Bükk + Mátra Maraton 200 km 2018 www.rhworld.hu Bükk + Mátra Maraton 200 km RH 2018 V. Kiskunság Maraton VII. Au bord de l'eau I. Polány Maraton II. Bükk + Mátra Maraton Grandtour Bakony Grandtour Észak-Dunántúl Grandtour Dél-Magyarország

Részletesebben

Felhívások Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület

Felhívások Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület Felhívások 2017 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület 2 1. Felhívás A vidéki turizmus erősödését szolgáló minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása és fejlesztése VP6-19.2.1.-75-1-17

Részletesebben

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése KÖZOP 5.5.0-09-11-0027 KÖZLEKEDÉSI PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉSI NAPOK Visegrád, 2013. november 26-27. Dobrocsi Tamás Előzmények 2011 novemberben Kormányhatározat

Részletesebben

Az Ipoly Erdő Zrt. integráló szerepe a vidékfejlesztésben. Tóth Gábor Területfejlesztési Konferencia 2012. november 29.

Az Ipoly Erdő Zrt. integráló szerepe a vidékfejlesztésben. Tóth Gábor Területfejlesztési Konferencia 2012. november 29. Az Ipoly Erdő Zrt. integráló szerepe a vidékfejlesztésben Tóth Gábor Területfejlesztési Konferencia 2012. november 29., Salgótarján Miért gondoljuk, hogy az Ipoly Erdő Zrt. integráló szerepet játszik a

Részletesebben

A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek. Mihálffy Krisztina. Projekt Előkészítési Napok, 2013. november 26-27.

A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek. Mihálffy Krisztina. Projekt Előkészítési Napok, 2013. november 26-27. A KKK megbízásából készülő kerékpáros projektek Mihálffy Krisztina Projekt Előkészítési Napok, 2013. november 26-27. Tartalom Előzmények A projekt haladási üteme A projekt részei A projekt tartalma, indokoltsága

Részletesebben

GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT.

GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT. GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT. A PILISI PARKERDŐRŐL Pilisi Parkerdő Zrt. Budapest és környékének 65 ezer hektárján

Részletesebben

Borutak. Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Borutak. Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Borutak Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Tartalom A tematikus utak fogalma A régió és a tematikus

Részletesebben

EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút a magyar - szerb határszakaszon Katymár, 2014.07.03.

EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút a magyar - szerb határszakaszon Katymár, 2014.07.03. EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút a magyar - szerb határszakaszon Katymár, 2014.07.03. EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút fejlesztése Helyzetelemzés határszakaszonként, nemzeti és projektszinten Akcióterv

Részletesebben

Turisztikai Elektromos (Pedelec hajtású ) Kerékpár Kölcsönző Rendszer az Ős-Dráván

Turisztikai Elektromos (Pedelec hajtású ) Kerékpár Kölcsönző Rendszer az Ős-Dráván Turisztikai Elektromos (Pedelec hajtású ) Kerékpár Kölcsönző Rendszer az Ős-Dráván A kerékpár, mint a turizmus eszköze Kerékpár turizmus jelentősége megkérdőjelezhetetlen A felhasználok száma megötszöröződött

Részletesebben

Gyöngyös város turizmusfejlesztési koncepciójának területfejlesztési vonatkozásai

Gyöngyös város turizmusfejlesztési koncepciójának területfejlesztési vonatkozásai Gyöngyös város turizmusfejlesztési koncepciójának területfejlesztési vonatkozásai Domjánné Nyizsalovszki Rita 1 -Kovács Gyöngyi 1 - Szűcs Csaba 1 -Dávid Lóránt 2 1 Károly Róbert Főiskola, Turizmus, Területfejlesztési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 27407-29/2012. JAVASLAT a Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázat benyújtásáról szóló 142/2012. (VI. 28.) Öh. sz. határozat

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatásban részesült Heves megyei projektek (2017. május 15-ig)

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatásban részesült Heves megyei projektek (2017. május 15-ig) Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatásban részesült Heves megyei projektek (2017. május 15-ig) TOP-1.1.1-15-HE1 Ipari parkok, iparterületek fejlesztése Projekt település:

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Tervhez való igazodás vizsgálata

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Tervhez való igazodás vizsgálata VAJA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Tervhez való igazodás vizsgálata 1 1.) A Megyei Területrendezési Terv Vaja várost érintő elhatározásai

Részletesebben

Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon

Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon Közösség, táj-érték, vidék és turizmus Zöldutak Magyarországon Budai Krisztina ZöldutakMódszertani Egyesület Greenways Nemzetközi háttér USA-ból induló mozgalom: Rekreáció, mozgás, egészség. Zöldút tervezés

Részletesebben

Program: Magyar-Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013

Program: Magyar-Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Lesy SR Rimaszombati Üzeme EGERERDŐ Erdészeti Zrt. Program: Magyar-Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Projekt címe ERDÉSZEK A GYERMEKEKÉRT HUSK/1101/1.7.1/0097 Vezető partner: Együttműködő

Részletesebben

HÍRDETMÉNY. A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR Heves Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Iroda kérelmére kiadott hatósági bizonyítványokról

HÍRDETMÉNY. A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR Heves Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Iroda kérelmére kiadott hatósági bizonyítványokról Egyenlő Bánásmód Hatóság Ügyiratszám: EBH/10245/57/2006 HÍRDETMÉNY A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR Heves Megyei Területi Igazgatóság Állampénztári Iroda kérelmére kiadott hatósági bizonyítványokról Az ügy tárgya:

Részletesebben

aktív helyzetjelentés Mártonné Máthé Kinga Aktív- és Kulturális Turizmusért Felelős Igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

aktív helyzetjelentés Mártonné Máthé Kinga Aktív- és Kulturális Turizmusért Felelős Igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. aktív helyzetjelentés Mártonné Máthé Kinga Aktív- és Kulturális Turizmusért Felelős Igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 Feladata és célja: turisztikai

Részletesebben

A vidékfejlesztés lehetőségei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban

A vidékfejlesztés lehetőségei az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban A vidékfejlesztés lehetőségei az ban Mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltétele 136/2008. (X.18.) FVM rendelet szerint Támogatás célja: A vidéki térségekben

Részletesebben

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál

Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Magyar Nemzeti Parkok Hete 2015 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Új irányok, fejlesztési lehetőségek az ökoturisztikai létesítmények kialakításánál Dr. Rácz András helyettes államtitkár

Részletesebben

,,Képzés turisztikai operátorok számára. Parajd-2015.november.27

,,Képzés turisztikai operátorok számára. Parajd-2015.november.27 ,,Képzés turisztikai operátorok számára Parajd-2015.november.27 Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesülete 2007-2015 Együtt vagy egyedül!? MIÉRT Sóvidék - Hegyalja turisztikai potenciál elősegítése közös

Részletesebben

Berencsi Miklós MTÜ Kerékpáros Konferencia, szeptember 5., Tiszafüred

Berencsi Miklós MTÜ Kerékpáros Konferencia, szeptember 5., Tiszafüred Hogyan lesz kerékpárosbarát közlekedés Magyarországon? Berencsi Miklós MTÜ Kerékpáros Konferencia, 2016. szeptember 5., Tiszafüred Tartalom Hazai kerékpáros helyzetkép Definíció Infrastruktúra Szolgáltatások

Részletesebben

Mezőkövesd autóbusz-állomástól induló járatok

Mezőkövesd autóbusz-állomástól induló járatok Mezőkövesd autóbusz-állomástól induló járatok Andornaktályára M 5.10 O 5.25 M 6.00 I 6.36 M 6.40 M 6.50 I 6.55 O 7.15 7.20 M 7.35 M 8.25 8.45 Z 9.05 9.20 X 9.35 9.42 Z 10.30 M 11.25 M 11.48 14 11.50 M

Részletesebben

Mezőkövesd autóbusz-állomásról induló járatok

Mezőkövesd autóbusz-állomásról induló járatok Mezőkövesd autóbusz-állomásról induló járatok Andornaktályára M 5.20 O 5.25 M 6.00 M 6.40 M 6.50 I 6.55 M 7.10 7.12 O 7.15 M 7.35 M 8.25 8.47 Z 9.05 9.20 X 9.30 9.42 Z 10.30 M 11.20 M 11.48 14 11.50 M

Részletesebben

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/10. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő

Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő Kerékpárosbarát szolgáltatói rendszer az EuroVelo 13 Szeged környéki szakaszán Szeged, 2013. november 29. Víg Tamás turisztikai szakértő EuroVelo 13 Vasfüggöny kerékpárút fejlesztése Helyzetelemzés határszakaszonként,

Részletesebben

Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása

Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása Kerékpáros program és jövőkép, a projekt általános bemutatása Berencsi Miklós osztályvezető KKK Budapest, 2014. december 2. A PROJEKT ALKOTÓELEMEI Tervezés KENYI Döntéselőkészítés EuroVelo 6 (Rajka-Bp.

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

Bejárható Magyarország Program

Bejárható Magyarország Program Bejárható Magyarország Program 1.3. modul: Társadalmi kommunikáció, kezdeményező kommunikáció, szimbolika (Országimázs, nemzeti büszkeségeink, regionális/lokális marketing, nemzeti összetartozás, határon

Részletesebben

A jelzés nélküli járatok naponta közlekednek.

A jelzés nélküli járatok naponta közlekednek. 3568 Bodony Parád Parádsasvár autóbuszvonalon Új megállóhelyet állítunk forgalomba Parádsasvár, Kossuth u. elnevezéssel. Ebbl adódóan a 3 sz. járatot megállítjuk. A jelzés nélküli járatok naponta közlekednek.

Részletesebben

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban Pénzes Erzsébet Turizmus Tanszék Pannon Egyetem, Veszprém Magyar Nemzeti Parkok Hete szakmai nap, 2013. június 7. Hortobágy

Részletesebben

Egy magyarországi organikus útvonal kialakításának lehetőségéről. Dr. Nemes Andrea Főosztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály

Egy magyarországi organikus útvonal kialakításának lehetőségéről. Dr. Nemes Andrea Főosztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Egy magyarországi organikus útvonal kialakításának lehetőségéről Dr. Nemes Andrea Főosztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály Tematikus útvonalak a turizmusban A tematikus útvonalak kialakítása

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK

Projekt általános bemutatása. Berencsi Miklós KKK Projekt általános bemutatása Berencsi Miklós KKK Tartalom Előzmények Projekt adatai Projekt tartalma Megvalósítás - ütemezés ELŐZMÉNYEK Kerékpározás Növekvő népszerűség Hivatásforgalmi/közlekedési és turisztikai/szabadidős

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Oláh Károly ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete Hajdúböszörmény Bocskai István tér 1. PROJEKT ADATLAP

Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete Hajdúböszörmény Bocskai István tér 1. PROJEKT ADATLAP PROJEKT ADATLAP A LEADER Helyi Akciócsoporthoz (HACS) a LEADER jogcím keretében tervezett projektjavaslat benyújtásához 1. Ügyfél adatai: Ügyfél neve: Nánás Pro Cultura Nonprofit Kft. Képviseletre jogosult

Részletesebben

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Király Csaba Kárpát Régió Üzleti Hálózat Irodavezető, Nagyvárad Budapest, 2014 március 20 Fekvés: A Nyugati Szigethegység, a magyar

Részletesebben

I. Magyar Közlekedési Konferencia III./B Szekció

I. Magyar Közlekedési Konferencia III./B Szekció I. Magyar Közlekedési Konferencia III./B Szekció KIEMELT KERÉKPÁROS ÚTVONALAK FEJLESZTÉSE A NIF ZRT-NÉL Juhász Zoltán László Igazgató-helyettes 2017. Október 18-20. Tokaj - Nyíregyháza BEVEZETŐ, TARTALOM

Részletesebben

Az Országos Területrendezési Terv és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Terv törvényekből eredő kerékpáros úthálózat aktuális kérdései

Az Országos Területrendezési Terv és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Terv törvényekből eredő kerékpáros úthálózat aktuális kérdései Az Országos Területrendezési Terv és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Terv törvényekből eredő kerékpáros úthálózat aktuális kérdései Jövőkép a Budapest Balaton kerékpáros útvonalon című konferencia

Részletesebben

ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS

ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 37. bekezdés szerint. Jelen módosítási eljárásra a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 33. Átmeneti rendelkezések 45.. (2) pontja alkalmazandó. Székesfehérvár

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatásban részesült Heves megyei projektek (2017. június 30-ig)

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatásban részesült Heves megyei projektek (2017. június 30-ig) Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében támogatásban részesült Heves megyei projektek (2017. június 30-ig) TOP-1.1.1-15-HE1 Ipari parkok, iparterületek fejlesztése Projekt település:

Részletesebben

Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához

Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához Melléklet a Heves Megyei Közgyűlés 75/2013. (IX.27.) önkormányzati határozatához Heves Megye Területfejlesztési Program (2014-2020) Partnerségi Terve A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló

Részletesebben

A Bükk napos oldalán Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

A Bükk napos oldalán Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A Bükk délnyugati részén, Felsőtárkány, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja, Bogács és Tard községek területén, mintegy 13 400 hektár állami erdőt kezel felelősséggel az EGERERDŐ Zrt. Felsőtárkányi Erdészete.

Részletesebben

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma 1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban

Részletesebben

Fenntartható közlekedés a Vasfüggöny nyomvonal mentén

Fenntartható közlekedés a Vasfüggöny nyomvonal mentén Fenntartható közlekedés a Vasfüggöny nyomvonal mentén ICT - Vasfüggöny fórum Tiszasziget 2014. augusztus 4. Budai Krisztina - Hogyor Veronika Magyar Falusi és Zöldturizmus Programiroda NAKVI Financial

Részletesebben

Összetekerünk projekt. 2015. Budapest

Összetekerünk projekt. 2015. Budapest Összetekerünk projekt tájékoztató 2015. Budapest Aktuális trendek 2.3 milliárd bringatúra évente! 20.4 millió vendégéjszaka 44 milliárd euró a gazdaságban (ECF 2013. adatok) Aktuális trendek A turisztikai

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

II. Békési Kerékpáros fesztivál Kerékpáros szakmai nap a közlekedésbiztonság jegyében Békés 2011.07.22.

II. Békési Kerékpáros fesztivál Kerékpáros szakmai nap a közlekedésbiztonság jegyében Békés 2011.07.22. II. Békési Kerékpáros fesztivál Kerékpáros szakmai nap a közlekedésbiztonság jegyében Békés 2011.07.22. Infrastruktúra fejlesztés és közlekedésbiztonság Sztaniszláv Tamás főtanácsos KKK Hálózatfejlesztési-

Részletesebben